vissza a cimoldalra
2021-02-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11571)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (6437)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7413)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4428)
Erkel Színház (10793)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4953)
Társművészetek (2270)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62545)
A MET felvételei (1363)
Momus-játék (6007)
Kimernya? (3955)
Erkel Ferenc (1091)
Operett, mint színpadi műfaj (4685)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2160)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5083)
Franz Schmidt (3786)
Opernglas, avagy operai távcső... (20733)

Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Karmesterportrék XVI. - Ormándy Jenő
Balázs Miklós, 2010-09-09 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Ormándy Jenő Néhány hónapja a budapesti koncertlátogató közönség is meggyőződhetett felőle, a Philadelphia Zenekar játéka az évtizedek alatt mit sem veszített egykori pompájából. Pennsylvania állam vezető zenei együttese ma is ugyanazt a jellemzően "amerikainak" mondott stílust képviseli, mint egykoron. Színgazdag, hallatlanul rugalmas, ugyanakkor testes és kiegyenlített, mondhatni orgonaszerű hangzás az övék. Ez az a bizonyos "Philadelphia Sound"; olvadékony, dús vonósokkal, kecses fákkal épülő zenekari hangzás, melyet olykor "harapós" rezek szakítanak félbe. A patina, a csillogás, a flitter még a régi.

A híres "Philadelphia hangzást" hagyományosan a magyar származású dirigens, Ormándy Jenő* nevéhez kötjük, némileg tévesen. Bár tény, hogy Ormándy igazgatósága nyomán kezdték széles körben használni a kifejezést, nem hallgatható el, hogy a zenekar ezen különleges hangzásképének alapjait Leopold Stokowski fektette le a maga negyedszázados (1912-38) regnálása alatt.
Fontos körülmény, hogy fennállásának első száz évében a zenekar mindössze hat zeneigazgatót "fogyasztott" el, és ezen esztendőkből a két fent említett úr, Stokowski és Ormándy foglalt el összesen hatvannyolcat. Elmondhatjuk: ez az 1912-től 1980-ig tartó időszak volt az együttes XX. századi aranykora. Ormándy Jenő negyvennégy éves ténykedését a Philadelphia Zenekarnál csak ezért nem nevezhetjük egyedülállóan hosszú és termékeny "szimbiózisnak", mert a Leningrádi Filharmonikusok és Jevgenyij Mravinszkij közös munkája még hosszabb együttműködésről mesél.

Ormándy Jenő 1899-ben született a magyar fővárosban, Blau Jenő néven, pesti zsidó család fiaként. Ötéves korától a Zeneakadémia falai között tanult hegedülni Hubay Jenő növendékeként, majd alig tizennégy esztendősen már lediplomázott, s három évvel később kinevezett professzor lett az intézményben. Hegedűművészként folyamatosan vendégszerepelt több európai nagyvárosban, koncertmesteri feladatokat vállalt előbb Berlinben, majd New Yorkban. A '20-as évek elején telepedett le az Egyesült Államokban, az édesanyja születési helyére utaló Ormándy nevet is ekkor vette fel, majd 1927-ben megszerezte az amerikai állampolgárságot. Első amerikai állása a Major Bowes Capitol Színház (NY) zenekarának első hegedűsi posztja volt, akikkel ez idő tájt némafilmek kísérőzenéjét játszotta (1923 és '29 között tizenhat lemezfelvételt is készített a zenekarral).

Ormándy Jenő 1929-ben mutatkozott be karmesterként a Lewisohn Stadionban a New York-i Filharmonikusok élén, majd két évre rá a gyengélkedő Arturo Toscanini helyett ugrott be, a Philadelphia Zenekart vezényelve. E koncert sikere azonnal meggyőzte Arthur Judsont, a korszak legbefolyásosabb menedzserét, hogy a harmincas éveiben járó muzsikus komolyabb feladatokra is készen áll. Ezután, Judson közbenjárására, hónapokon belül kinevezték Ormándyt a Minneapolisi Szimfonikusok zeneigazgatójának. Öt éven át, 1936-ig viselte a titulust, s igyekezett a minnesotai együttes színvonalát a nagy amerikai orkeszterek nívójára fejleszteni. Az úgynevezett Great Depression, azaz a nagy gazdasági világválság, és az azt követő össztársadalmi lelki-szellemi krízis ideje alatt is számos hanglemezfelkérést kapott Ormándy az együttes élén. Ekkor indult együttműködése az RCA Victor kiadóval, melynek legkorábbi gyümölcsei az 1934-35-ös minneapolisi rögzítések, egyebek mellett Kodály Zoltán Háry János szvitjével, Schönberg Megdicsőült éj című szimfonikus költeményével, valamint olyan ambiciózus vállalkozásokkal, mint Bruckner VII., és Mahler II. szimfóniája.

A döntő fordulatot az 1936-os esztendő hozta Ormándy Jenő pályáján. Philadelphiába szerződve először két éven át asszisztens karmesterként dolgozott Stokowski mellett, míg kinevezték az együttes zeneigazgatójává. Ebbéli minőségében igen nagyszámú, mintegy 100-180 hangversenyt vezényelt évente Philadelphiában, s neve a következő évtizedekben szinte egybeforrt a Philadelphia Zenekaréval. A közös munka mintegy négy és fél évtizedéhez több ősbemutató is fűződik, köztük a legismertebb Bartók 3. zongoraversenye, Sándor György szólójával (1945), illetve Szergej Rahmanyinov Szimfonikus táncok című munkája (1942, a karmesternek ajánlva), továbbá Anton Webern egy korai műve, a Nyári szélben is Ormándy pálcája alatt szólalt meg először (Seattle, 1962). Említést érdemel a tény, hogy számos amerikai zenemű ősbemutatója mellett Dmitrij Sosztakovics néhány szimfóniájának amerikai premierjét is dirigálta, s ő mutatta be Carl Nielsen I. és VI. szimfóniáját is a kontinensen.
A negyvenes évektől Ormándy rendszeresen turnézott a Philadelphiaiakkal, többször lépett fel New Yorkban, Bostonban és más keleti parti nagyvárosokban együttesével, 1955-ben, Sibelius előtt tisztelegve Finnországban is vendégszerepelt. 1973-ban, a Kulturális Forradalom idején, első amerikai zenekarként a Kínai Népköztársaságban is bemutatkozhatott. Eközben a korszak legkeresettebb szólistáival adott hangversenyeket Philadelphiában, David Ojsztrahtól Arthur Rubinsteinig.

Ormándy Jenő 1980-as, hivatalos nyugdíjazásáig többször szerepelt vendégkarmesterként eminens európai és amerikai zenekaroknál: több ízben vendége volt a Bajor Rádiózenekarnak, a Londoni Szimfonikusoknak, az amszterdami Concertgebouw Zenekarának, valamint a New York-i Filharmonikusoknak. 1970-ben Richard Nixon elnök a Szabadság Elnöki Medállal tüntette ki, 1976-ban pedig II. Erzsébet brit uralkodó a Brit Birodalom Tiszteletben Lovagja címet adományozta a karmesternek.
Ormándy Jenő 1985 márciusában hunyt el, Philadelphiában.

Minden kétség nélkül állítható: Ormándy hangzó hagyatéka a XX. század egyik legterjedelmesebb ilyen jellegű teljesítménye. A magyar származású dirigens közel ötven év munkájaként mintegy négyszáz hanglemezt hagyott maga után, nagy részük természetesen a Philadelphia Zenekar közreműködésével készült el. Pályája elején a RCA-hoz fűzte kontraktus (1936-42), majd hosszú távú szerződést kötött a Columbia Records (később CBS) lemeztársasággal - mely akkoriban több amerikai zenekart is foglalkoztatott, Bernstein New York-i Filharmonikusain át Bruno Walter kaliforniai zenekaráig -, s e label alatt szinte az egész hozzáférhető szimfonikus repertoárt lemezre vette (1944-68), majd ismét az RCA égisze alatt publikálta lemezeit (1968-80); kedvenc műveiből akár három-négy verziót is készítve. 1977-78-ban az EMI is "bérbe vette" Ormándyt Bartók-, Hindemith- és Sibelius-felvételek erejéig, majd élete végén két független amerikai lemeztársaság, a Telarc (1980) és a Delos (1981) címkéi alatt is dolgozott - Saint-Saëns- (Orgonaszimfónia) és Csajkovszkij-darabok (V. és VI. szimfónia) digitális rögzítése származik ebből az időből.

Ormándy Jenő A legprofibb, legfelkészültebb lemezkészítők közé tartozott Ormándy, nyugaton legfeljebb Herbert von Karajan, keleten Jevgenyij Szvetlanov lehetnek csak versenytársai az elkészített hangfelvételek mennyiségét tekintve. A források szerint igen könnyű volt vele dolgozni a lemezstúdióban: gyorsan, pontosan és megbízhatóan "gyártotta" lemezeit, egyetlen nap alatt akár két teljes órányi kiadható, tiszta zenei anyag is szalagra kerülhetett a vezényletével. Szergej Rahmanyinovtól Vladimir Horowitzon át Yo-Yo Máig húzódik azon jeles szólisták névsora, akikkel lemezt készített. Világelsőként rögzítette Prokofjev Alexander Nyevszkij kantátáját (1945), illetve ugyanő VI. és VII. szimfóniáját (1950 és '53), Sosztakovics 1. gordonkaversenyét (Msztyiszlav Rosztropovics szólójával, 1959), továbbá Deryk Cooke teljes verzióját Gustav Mahler X. szimfóniájából (1965).

Ormándy Jenő kedvencei mégis Brahms, Strauss és Rahmanyinov nagy ívűen romantikus kompozíciói voltak. Előbbi szerző szimfóniáiból ugyan több verziót hagyott maga után, a nemzetközi szakmai kritika sosem értékelte igazán magasra sem Brahms-, sem Beethoven-interpretációt. Rahmanyinov-olvasatainak azonban meleg fogadtatásban volt része szerte a világon: az orosz mester II. szimfóniáját például négyszer vette lemezre (1936, 1951, 1959 és 1973), emellett több emlékezetes Rahmanyinov-lemez fűződik a nevéhez az I. és a III. szimfóniából, a zongoraversenyekből, a Szimfonikus táncokból illetve a Harangok című kantátából. De kivételesen szép előadások az övéi Debussy zenekari műveiből (A tenger, Noktürnök stb., 1959 és 1964), Delius-kompozíciókból (Brigg Fair, On Hearing the First Cockoo on Spring stb., 1961-62) és Gustav Holst Bolygók szvitjéből (1975). Kései Sibelius-lemezét (EMI, 1978) a teljes Lemminkäinen szvittel a műsorán úgyszintén a legjobb munkái közé kell sorolnunk.

Ormándy Jenő Ormándy vezénylési stílusa a fent említett, Philadelphia Zenekarhoz kapcsolódó attribútumokkal részben leírható. A Stokowskitól örökölt kisimított, kissé talán problémátlan, bársonyosra "tompított", ún. Philadelphia hangzás Ormándynak is sajátja lett. A karmester egész életében az eufórikusan szép és mesterien lekerekített zenekari megszólaláshoz vonzódott, melyet egyesek "legato stílusnak" is neveznek. (Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a zenekarnak ily módon kellett ellensúlyoznia saját koncerthelyszínének, a Philadelphiai Zeneakadémia nagytermének meglehetősen száraz akusztikáját.)
Remek memóriájának köszönhetően legtöbbször kotta nélkül (és sokszor pálca nélkül) dirigált, zenészeit kiválóan ismerte, mindig jól tudta, mikor mit várhat tőlük. Kritikusai rendszerint felrótták neki, hogy sokszor csupán rutinból vezényel, kevés meggyőződéssel - e körülményt bizonyosan a nagyszámú koncertfellépések és a lemezfelvételek kimerítő penzumainak számlájára írhatjuk -, de gyakorta bírálták azért is, mert előadásai, úgymond, személytelenek, vagyis nagyrészt nélkülözik az önálló hangvételt kereső, eredeti olvasatot, azaz az egyéni hangot. Kivételes muzikalitását és művészi egyéniségének integritását azonban lehetetlen elvitatni, hisz alighanem ennek mentén érvényesülhetett a Philadelphiaiak élénk színekben tobzódó, csillogóan fényűző és egyszersmind gazdagon telített hangzásvilága, mely ma is elidegeníthetetlen része, sőt védjegye a város, de talán az egész amerikai zenekari kultúra imázsának.


* A nemzetközi közmegegyezés szerint Eugene Ormandy a hivatalos név, én a jelen írásomban a magyar nyelvű szövegekben szokásos Ormándy Jenő formát használom.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1727 • Armand-Louis Couperin, zeneszerző († 1789)
1873 • Enrico Caruso, énekes († 1921)
1940 • Jesús López-Cobos, karmester († 2018)