Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Mahagonny városának felemelkedése és bukása – kettős beszámoló

2009-02-24 22:27:09 BaCi, Szilgyo

Mahagonny városának felemelkedése és bukása 2009. február 21. és 22.
Thália Színház

WEILL: Mahagonny városának felemelkedése és bukása

Fordította: Görgey Gábor
Rendezte: Szikora János
Vez.: Kesselyák Gergely

A sajtótájékoztatón Szikora János – elsősorban az 1929–32-es világgazdasági válságra utalva – többször is hangsúlyozta a Mahagonny aktualitását. Kesselyák Gergely és az énekesek pedig részletesen beszámoltak újszerű zenei élményeikről, az anyag nehézségéről, szokatlan mivoltáról.

Átokföldjén

2009. február 21.
Wiedemann Bernadett, Beöthy-Kiss László, Tóth János, Herczenik Anna, Wendler Attila, Busa Tamás, Derecskei Zsolt, Cser Krisztián, Mukk József

Két férfi és egy nő autón menekül a rendőrök elől. Egy sivár partszakaszon azonban lerobban kocsijuk. Tovább nem tudnak menni, vissza nem fordulhatnak, s így elhatározzák, hogy várost alapítanak. Mahagonny városa az aranyásók fáradtságos munkával megszerzett pénzére pályázik, s ehhez a könnyű örömök nyújtása látszik járható útnak. Érkeznek is a megfáradt munkások, a whisky és a könnyűvérű széplányok pedig megteszik hatásukat: egyre többen vernek tanyát az újdonsült városkában. Mielőtt azonban a három alapító igazából belejöhetne a pénzszerzés mámoros érzésébe, remeknek tűnő ötletükbe valami hiba csúszik. A ledér örömök ellenére egyre többen hagyják ott a városka unalmas életét. Épp erre készül az opera főhőse, Jim Mahoney, az Alaszka partjairól érkező favágó is. Három barátja azonban maradásra bírja. S egy rettegett éjszakán – melyen tájfun fenyegeti a várost – Jim új törvénye menti meg őket a pusztulástól. „Mindent szabad” – így szól a jelszó – mindent, amit csak meg tudsz fizetni. A zuhanni látszó árak ennek hatására ismét az egekbe csapnak, fellendül az élet, ismét férfiak jelennek meg az örömtanyán. Akinek azonban elfogy a pénze, az halál fia. Így válik Jim saját ötletének áldozatává. Pusztulása egyben a város pusztulását is jelzi, amely a néhai aranykor melletti tüntetéssel érkezik el „életútjának” végéhez.

Mahagonny városának felemelkedése és bukása Bertolt Brecht és Kurt Weill sokáig készültek a Mahagonny városának felemelkedése és bukása című közös alkotásuk elkészítésére. Már 1927-ben megszületett az öt Mahagonny-dal, hogy aztán 1929-ben végre színpadra kerülhessen maga a nagy mű is.

Ma már mindenki a szerzőpáros hírnevét megalapozó Koldusoperát fütyörészi az utcán, a Mahagonny mindössze az Alabama-song erejéig él a köztudatban. De hogy mit is takar a cím, a történet, azt legtöbbek számára homály fedi.

Az ismeretlenség jó előjelnek tűnik egy rendező számára. Nem kell hagyományokkal, a nézők fejében élő előképzetekkel küszködnie. Bátran, merészen építheti fel saját világát, bízva abban, hogy a nézők kíváncsian, nem előítéletekkel telve fogadják elképzeléseit.
Ráadásul nálunk a brechti színjátszás is meglehetősen kevés hangsúlyt kapott, még a prózai darabokat tekintve is. A Mahagonnyt pedig mindezidáig egyetlenegyszer, 1968-ban láthatta a magyar közönség. Ha a rendező egyebet sem tesz, csak színpadra viszi a szerzőpáros instrukcióit – melyek az epikus színház és az opera keverékműfaját, az ún. zenei képeskönyvet teremtik meg –, már akkor merészet, teljesen újat kap az operaház közönsége.

A sajtótájékoztatón Szikora János – elsősorban az 1929–32-es világgazdasági válságra utalva – többször is hangsúlyozta a Mahagonny aktualitását. Kesselyák Gergely és az énekesek pedig részletesen beszámoltak újszerű zenei élményeikről, az anyag nehézségéről, szokatlan mivoltáról. Az előadók kiemelték a színpadi játék fontosságát, a karakterek adta egyéni megvillanás lehetőségét.

Szóval minden arra utalt, hogy ez a fura történet, ezek a merész zenei képzetek erőteljesen megmozgatták a produkcióban részt vevők fantáziáját, s valóban minden idegszálukkal megpróbáltak azonosulni a számukra szokatlan feladattal.

Végül is egy vegyes – részben a brechti hagyományokat őrző, részben újat teremtő – előadást láthattunk a premieren.

Megjelentek például a nézőt gondolkodásra késztető brechti elemek. Ilyenek a táblákon felmutatott írásos információk az egyes jelenetek között, melyek tulajdonképpen a történet lényegét mondják el. Szikora Jánostól meg is kaptuk ezeket a bizonyos táblácskákat – tetőtől talpig fehérre meszelt, leragasztott szájú, törpe növésű emberek robogtak velük végig a színpadon. De hogy hogyan is jött mindez a meglehetősen konzervatív színpadképek sorozatához, arra nem sikerült rájönnöm. Merthogy a darab sokat emlegetett aktuális mivoltából semmi sem látszott.
Végig ott voltunk egy vadnyugati sörözőben, ama bizonyos aranykor ruhatárától, kellékeitől hemzsegő színpadon.
A táblákon kívül a képeskönyv jelleget erősítette egy jelenetenként legördülő, szalagokból álló függöny. Ha nem is túl eredeti az ötlet, de jó: sok kis játékra ad lehetőséget a vékony darabok közti bujkálás.

Az eredeti előadáson nem voltak nagy díszletek, ott a zenei képeket egy-egy tényleges háttérkép adta, melyet csupán néhány kellék egészített ki háromdimenziós formában. Valószínűleg ez adta az ötletet a plazmatévé három kisfilmjéhez, mely a természeti katasztrófákat volt hivatott megjeleníteni.
És ezzel el is érkeztünk a rendezés új és nagyon lényeges pontjához, Isten ujja ugyanis a tűzvészen és az árvízen kívül más nyomokat is hagyott Szikora János elképzelésén.

Mahagonny városának felemelkedése és bukása

A második felvonásban ugyanis Jim Mahoney gyakorlatilag a megváltó szerepkörét vállalta magára. Láthattuk az utolsó vacsorát a kenyértöréssel együtt, ott volt „Barabás”, aki pénzen megvette a bíróság felmentő ítéletét, hogy aztán Jimre kimondhassák a halálos ítéletet, és ott volt Bűnbánó Magdolna is, Jenny Smith bőrébe bújva. Kis eltérés az „eredetitől”, hogy Bűnbánó Magdolna ezúttal egyáltalán nem bánta bűneit, az egyetlen életben maradt jó barát, Jack azonban hű maradt a bibliai történethez és többször is elárulta barátját. Jim a végére teljesen magára marad. Elpusztul, és vele együtt pusztul az Isten, s a hit utolsó írmagja is.
Megváltási kísérlete nem járt sikerrel.

Mielőtt azonban elsiratnánk a történet végén látott színpadképek és színpadi játék alapján meglehetősen kifehéredett főhősünket, gondoljuk csak végig, hogy mivel is akarta ő megváltani ezt a bűnös várost?
Jim Mahonney ki akar szállni a maga teremtette pokolból, mivel már nincs módja részt venni benne.
Ez pedig nem a megváltó szerepköre, hanem a legfőbb ördögé, aki akaratán kívül válik saját ármányának áldozatává.

Mahagonny városának felemelkedése és bukása Az ál-megváltási történet akkor válik igazán megrázóvá, amikor a történet végén maga Isten is elpusztul. Nem egyszerűen meghal, hanem maguk a bibliai szerepekbe bújt ördögök ölik meg, és ekkor derül ki, hogy itt nemcsak mesélünk az Átokföldjéről, ez már maga az Átokföldje. Innen nincs kiút. Itt írmagja sincsen már a jónak!

De hát akkor meg minek ez a cécó? Ha nincs egyetlen bárány sem a farkasok között, akkor én, a néző, mégis min kellene, hogy elgondolkodjam, miért kellene, hogy aktivizáljam magam? Hiszen úgysem tehetek már semmit. Mert nem egy részét semmisítették meg a világomnak, hanem az egész keresztény alapokon nyugvó kultúrámat temették el.
Azt gondolom, hogy a műben Szikora Jánosnak ez a sarkos olvasata benne van.
Csak egyszerűen nem lehet vele mit kezdeni.

Le a kalappal az énekesek előtt. Visszataszítóak, undorítóak mind, egytől egyig, pontosan úgy, ahogyan azt kell. Különösen Wiedemann Bernadett és Tóth János alakítják meggyőzően szerepeiket. Talán néha legyőzi őket énekesi mivoltuk, és jobban figyelnek a hangképzésre, mint a szövegmondásra, de ettől azért még megértjük a darab lényegét. A zenekari árok is küzd becsülettel. Talán néha hangosak, talán nem elég karcosak, de azért viszonylag otthon vannak ebben a rideg világban.
Csak éppen azt a cinkos kacsintást nem látni, amiről Szikora János beszélt a sajtótájékoztatón.
A mű és a Biblia ennyire szoros összefonása mindennek elveszi az értelmét.
A széksorok közül felállva nem gondolkodunk, mert már nincs miért. Csak csendben reménykedünk, hogy a Mahagonny ilyenfajta aktualitása még várat magára néhány századot.

(BaCi)


Mahagonny városának felemelkedése és bukása Színház a színházban

2009. február 22.
Nyári Zoltán, Rálik Szilvia, Kovács Annamária, Szvétek László, Kiss Péter, Massányi Viktor, Daróczi Tamás, Hámori Szabolcs, Kóbor Tamás

Megfogadtam, hogy nem fogok belemenni műfaji kérdésekbe, annál is inkább, mert lehetetlen eldönteni, hová is kell sorolnunk Kurt Weill és Bertolt Brecht zeneművét. Maradjunk annyiban, hogy sokat és jókat énekelnek a darabban, és izgalmas előadást lehet belőle csinálni, igazi színházat.

Pedig az énekelnivalók cseppet sem hálásak, néhány songot leszámítva (körülbelül a Koldusopera modorában) csupa dög nehéz énekbeszéd és nagy ívű együttes. Az énekeseknek ezen felül játszaniuk is kell, az egyik pillanatban prózát mondanak, utána pedig hirtelen dalra fakadnak, gyakran minden átmenet nélkül.

Mindezeken a nehézségeken az Operaház művészei, ha nem is játszi könnyedséggel, de ügyesen keresztülverekszik magukat, pedig nem sok alkalmuk van ennyire énekest próbáló, színészi koncentrációt igénylő feladatban megmutatni tehetségüket. Ez a Mahagonny-produkció minden előzetes várakozást felülmúlóan sikerült: a szó legjobb értelmében vett professzionális előadás, ami nem kis részben az ő érdemük.

Mahagonny városának felemelkedése és bukása Színjáték dolgában a második szereposztás február 22-i premierjén a legkevesebb problémája a Jim Mahoney-t adó Nyári Zoltánnak akadt, prózai színházi múltjából, sőt operettbonviváni karrierjéből is sokat profitálhatott. A kiábrándult, hitét vesztett cinikus favágó gúnyáját mintha rá szabták volna, énekesi kvalitásai is jelentősek a mű legigényesebb, leginkább kibontott szólamában.
Jenny Smith-t, a kurvából lett gyászoló „özvegyet” Rálik Szilvia keltette életre, tenortársáéhoz hasonló erényeket csillogtatva, prózamondása is magabiztos és jól érthető volt, hangilag azonban egy hajszálnyival kevésbé tudott meggyőző lenni.
A három városalapító közül Kovács Annamária és Szvétek László remekül helytállt és erős kontúrokkal rajzolta meg figuráját, Kiss Péter talán kissé halványabb volt az amúgy is szürke szerepében. Mahoney favágótársai is említést érdemelnek, kiváltképp a fanyar humorát megcsillantó Daróczi Tamás és Massányi Viktor.

A rendező, Szikora János érdemei az erőskezű színészvezetésen túl a remek, istállóra emlékeztető díszlet és az ötletes, Brechtnél alapkövetelménynek számító elidegenítő megoldások (ügyes tévé-, és függönyhasználat, valamint az elmaradhatatlan transzparensek). Számos jópofa játékötlet és nagyszerűen megkomponált jelenet (koreográfus: Papp Tímea) színesíti az előadást.

Mindezeken felül nem dicsérhető eléggé a dirigens Kesselyák Gergely – aki eredményesen verekedte magát át a szövevényes partitúrán –, a neki (is) köszönhetően igen nagy fegyelemmel és ritmikai precizitással, helyenként erőszakosan és brutálisan játszó zenekar, valamint a remekül énekelő, és a színpadon igazi súllyal jelen lévő kórus.

Valódi színházi élményt kapnak tehát mindazok, akik ellátogatnak az Operaház Mahagonny-előadására. Aki vágyik rá, jó lesz, ha igyekszik: az idei évadban csupán hat alkalommal tér vissza az előadás a Thália Színházba.

(Szilgyo)

Mahagonny városának felemelkedése és bukása
(Fotók: Éder Vera)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.