Nincs mese (Beethoven-vonósnégyesek / Artemis Quartet)

BEETHOVEN:
String Quartet Op.18 No.4
String Quartet Op.59 No.2

Artemis Quartet

EMI / Virgin Classics
0946 3802682 2

Az Artemis Quartet két Beethoven-vonósnégyessel örvendeztette meg a kamarazene-rajongók táborát. Bár az együttes már évek óta az élbolyban van, de ezzel a felvétellel (nálam) még előrébb rukkolt.

A második számmal kezdem. Az Op.59 No.2-es, Razumovsky kvartettet még sosem hallottam ennyire adekvát előadásban. Ahogy a második, Molto adagio tétel elindul, azokon a tétova, egyenes hangokon, ahogy megjelenik a főtéma, majd ahogy belépnek sorra a különböző, egymással feleselő melléktémák, egyszeriben megszűnik a világ. Együtt lélegzünk a csapattal, együtt a komponistával.

A harmadik, Allegretto tétel elképesztő lendülete a hallgatót is belepréseli foteljába. Artemisék nagyon bátran élnek, mernek élni a zeneszerzői intenciókkal. Iszonyú széles dinamikai skálával dolgoznak, időnként szimfonikus nagyzenekari hatást tudnak elérni. (Pedig mindez benne van a kottában. Akkor miért nem tűnt fel eddig?) Elképesztő, ahogy itt, a harmadik tétel második fugatójának kiteljesedésénél igenis vállalják a komponista szándékoltan „kocsmai”, ordenáré muzsikálását, sőt, a disszonáns akkordok összecsúszását, mely oly sok „jólfésült és udvarias” együttest zavarba hozott már.

És persze a zárótétel, azzal a szinte schumanni módon romantikus, hangulatfestő és ugyanakkor páratlanul elsöprő hangulatával. Amiből kiérzik az egész lemez – és valószínűleg az egész együttes – ars poeticája: a tagok önálló szólisták, és egyben muzsikustársak, akik minden frázist ugyanúgy értelmeznek, ugyanúgy fognak meg.

A Razumovsky kvartettben a prímhegedűt Natalia Prischepenko szólaltatja meg, igazi nőies – sőt talán jobb szó az asszonyos (értsd: érettebben nőies) – értelmezéssel. Ez akkor nyer igazán értelmet, amikor az első számot, az Op.18 No.4-es, c-moll vonósnégyest tesszük föl. Itt ugyanis a két hegedűs helyet cserélt, és a prímet a szintén nagyszerű Gregor Sigl játssza. De mennyivel férfiasabban!

Hiszen mennyivel bátrabb, karakteresebb mű az 1792-ben keletkezett c-moll kvartett, mint az 1808-ban publikált e-moll. Egy a világban élő, határozott, s optimista fiatalember egyértelmű állásfoglalása, míg a későbbi alkotás a már visszavonuló, elzárkózó, egyre süketebb és egyre depressziósabb komponista műve.

A c-moll kvartett a másik számhoz hasonlóan precízen és egy hullámhosszon megfogalmazva szólal meg. S ha már említettük a két hegedűst, jelenjék meg a brácsás, Friedemann Weigle és a csellista, Eckart Runge neve is. Artemisék produkciója megerősít abban a hitben, hogy van jövője a kamarazenélésnek.

Nincs mese, muzsika van!