Bejelentkezés Regisztráció

Egyéb

Bach, mindegy, kinek (Bach to Cuba / Emilio Aragón)

2007-09-12 08:03:00 Johanna

\"Bach Bach to Cuba

Tenerife Symphony Orchestra
Emilio Aragón

Universal / Edge
477 7031

Meg kell mondanom, ez a felvétel sajnos több sebből vérzik. Ha az ember egyáltalán hajlandó meghallgatni egy olyan lemezt, amelyen Bachot kubai ritmushangszerekkel társítanak, az illető már valószínűleg nem a legkonzervatívabb komolyzene-hallgatók táborába tartozik, s nyitott az újdonságokra, a jó ötletekre. De sajnos itt sem különösebb újdonságot, sem jó ötleteket nem nagyon tudtam felfedezni.

Az előadók talán azon igyekeztek, hogy a kissé „száraz Bach-muzsikát” feldobják a jó kis dögös ritmusokkal, ezáltal élvezhetővé tegyék azok számára is, akik egyébként nem hallgatnák meg a Brandenburgi versenyeket. Nevezhetnénk tehát akár Bachot népszerűsítő zenének is. De mégsem nevezhetem annak, elsősorban azért, mert az előadókból hiányzik a tehetség és az (ön)kritikai érzék, s ha van is egy-két érdekes pillanat a lemezen, az inkább csak amolyan „vak tyúk is talál szemet” típusú ráhibázás lehet.

Azt hiszem, Emilio Aragón, a „projekt” megálmodója leginkább az életművész kategóriába sorolható. A lemez kísérőfüzetét kinyitva rögvest az ő kétségkívül megkapó, ámde túlságosan is exhibicionista fotójával találkozunk. Van kép persze a mi jó öreg Johann Sebastianunkról is, igaz kicsit szerényebb, és természetesen egy kicsit hátrébb, az utolsó előtti oldalon található.

De nézzük, milyen is ez a zene. Kifejezetten élvezhető és izgalmas – körülbelül az elindítástól számított másfél percen át. Akkorra ugyanis kiderül, hogy sajnos nem történik semmi. Ha egy szóval kellene kifejeznem, azt mondanám dilettáns. Hallgatása közben olyan érzésem támadt, mintha egy folyosón állnék, s két különböző ajtón keresztül kiszűrődő kutyulmányt hallanék. Az egyik ajtó mögött egy zenekar Bach Brandenburgi versenyeit próbálja, elképesztő hajszolt tempóban, amúgy eléggé semmitmondóan és unalmasan, botrányos stílusban, ráadásul kifejezetten ordenáré vonóskari hangzással. A másik ajtó mögött pedig ott zakatol egy amúgy nagyon klassz kubai ütőegyüttes. A fő probléma az, hogy az ütősök cseppet sem törődnek azzal, hogy miközben ők teljes lázban élvezik a bongót, a kongát, s ami még éppen adódik, közben mi is történik a másik oldalon. Gyakorlatilag egyáltalán nem befolyásolja őket Bach zenéjének hangulata, mondanivalója.

Igazán nem tudom, ezek után kinek is ajánlhatnám ezt a felvételt. A forró ritmusok kedvelőinek nem igazán, mert őket garantáltan zavarni fogja a barokk zene. Bach kedvelőinek semmiképpen, mert égnek fog állni tőle minden hajszáluk, de igazán azoknak sem, akik az újdonságokat, a különlegességeket kedvelik, mert a tehetségtelenség sajnos elnyomja az érdekesség varázsát.

Talán egy mediterrán vendéglőbe tudnám elképzelni háttérzenének forró nyári éjszakán, de szigorúan csak éjjel kettő után, amikorra a kedves vendégek már kellőképpen illuminált állapotban vannak ahhoz, hogy ne zavarja őket túlságosan.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.