vissza a cimoldalra
2021-01-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11567)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (5853)
musical (199)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (104)
Média, zene, ízlés (117)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4928)
Társművészetek (2210)
Lehár Ferenc (740)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (185)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4340)
Kimernya? (3919)
Momus-játék (5985)
A MET felvételei (1351)
TOP 10 - Kedvenc énekesek (293)
Kocsis Zoltán (675)
Kedvenc magyar operaelőadók (1197)
Pantheon (2807)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Figyelj mama, zenét írok!
- utópisztikus(?) gondolatok a (kortárs)zenetanításról

Tóth Péter, 2002-09-18 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Figyelj Mama, zenét írokBizonyára megfigyelték már, hogy egyes szavaink, eredeti jelentéstartalmukat messze elhagyva fosztóképzőként funkcionálnak. Ilyen volt egy időben - nincs még egy emberöltőnyire sem - a szocialista szó, mely az utána rakott főneveket fosztotta meg eredeti jelentésüktől. Elég, ha a szocialista gazdaságra vagy a szocialista erkölcsre gondolnak.
Ilyen fosztóképzős előtag lett a kortárs szavunk.
Nem kell hozzá Dáridón edzett, Barátok közt felnőtt félértelmiséginek lenni ahhoz, hogy a mögé képzett irodalom, képzőművészet, vagy zene szóösszetételekre enyhe arcizomrándulással és némi gyomoremelkedéssel egybekötött harctéri idegesség legyen úrrá rajtunk.
Persze megvan ennek a maga jól definiálható oka, s mindenki hosszan sorolhatja most azokat a (negatív) élményeit melyek hatására már régóta Readers' Digestet olvas irodalom helyett, multiplexbe jár művész mozik helyett és rágógumizenét hallgat...

Mi helyett is? Na igen, itt van a gond. Milyen zenét hallgatnak a magukat értelmiségieknek vallók?
Természetesen klasszikus zenét. Az jó, letesztelt, közfelkiáltással megszavazott, garantáltan értékes és többnyire kellemes, fülbemászó, komoly szellemi erőfeszítést a szimpla hallgatótól nem igényel.
Csak nehogy úgy járjunk, mint az anekdotában szereplő idős hölgy, aki elpanaszolta Stravinskynak, hogy nem érti a műveit. Mozartot érti, de Stravinskyt nem. A történet szerint a zeneszerző elgondolkodott, majd közölte a hölggyel, hogy szerencsés ember. Ő maga ugyanis gyakran Mozartot sem érti.

Vagyis az átlagos "szomorúzene" fogyasztók klasszikusokat hallgatnak, amelyeket ugyanúgy nem, vagy csak alig értenek, mint más "modernebbet", csak kellemesebb a fülüknek. Mert megszokták. Ahogy évszázadok alatt megszoktuk a kvintek és oktávok után a szexteket és terceket, majd a kvartokat és szeptimeket is. Csak idő kérdése volt.

Nem igaz, hogy a kortárs zene kiment a divatból. Ugyanis az elmúlt 80-100 évben már nem is volt divatban.
Sorolhatnánk itt azokat a "művészeti" megmozdulásokat, melynek során az alkotók lejáratták Apollón eszményeit, de legyünk óvatosak, hiszen közhelyszámba megy azoknak a remekműveknek a botrányos bemutatója, melyek megbuktak a saját koruk ítészei előtt.

Persze ahány ház, annyi szokás. Nálunk és még jó néhány országban a mindenkori művésznek szinte kötelező ellentétben állnia az "értetlen-éretlen" közönséggel, míg másutt sopánkodás, parttalan konferenciák és olvasatlan tanulmányok készítése helyett nekiláttak a jövő zenehallgató generációjának felneveléséhez. Elitképzés elitkultúrákban? Szó sincs róla.

Képzeljenek el egy színpadot, 9-12 éves gyerekek egy nagyobb csoportjával, akik mindenféle és fajta hangszerrel felfegyverkezve előadnak valamit. Van, akinél metalofon van, másoknál furulyák, csengők, tik-fák, kolompok és bongók, ennél egy csellót látok, az szintetizátoron játszik. Az egészet két felnőtt tartja szemmel. Szándékosan nem mondom, hogy koordinálja, mert attól fogva, hogy a tanulók elrendeződnek a színpadon, egy pillanatra sem foglalkoznak az "öregekkel". Valami láthatatlan karmester intésére elkezdenek zenélni. A zenének abban az értelmében, amely szerint valamilyen rendező elv mentén elhelyezkedő szabályos vagy szabálytalan hangokat zenének nevezünk. És itt pontosan ez történik. Határozottan felismerhető formai határok között, kötött ritmusban, változó dinamikával húzzák, fújják, ütik. A körülbelül 7-8 perces előadás végén meghajolnak, lemennek a színpadról, hogy helyet adjanak a következő csoportnak, akik már az alsó középiskolás generációt képviselik, kevesebben is vannak, hangszereik is komolyabbak, s megismétlik az előbbi produkciót egy osztállyal magasabb szinten. A zene itt már dallamilag változatosabb, formailag gazdagabb és olyan szép csellószólót is hallhattunk, ami nem csak ezen a fokon állná meg a helyét. Meghajlás, taps, helycsere. A harmadik csoport talán 12 főből áll. Farmernadrágos, hosszú hajú elektromos-gitáros társaság. Itt már egyértelműen kiválik közülük a vezető, a zeneszerző, aki kamaszos esetlenségében nehezen tudja eldönteni, hogy ez az egész itt a színpadon most iszonyatosan "gázos", vagy nagyon "fullos". A sikerük hatalmas. És nemcsak az anyukák körében.

A fent leírtak a Finnországban a tamperei kortárszenei biennálén estek meg.
Mivel nem nagyon értettem, hogy pontosan mi is történt, kicsit utána érdeklődtem. Kérdezősködésemre elmondták, hogy az ötlet, vagyis a kortárs zene megismertetése a fiatalokkal Angliából származik. Hat évvel ezelőtt vették át tőlük és azóta egyre nagyobb sikerrel alkalmazzák. A lényege csupán annyi, hogy egy-egy önkéntes fiatal szimfonikus zenekari tag két-három hónapon át heti egy-két alkalommal foglalkozik a gyerekekkel. Hangsúlyozták, hogy nem zenetagozatos iskolásokról és nem is zeneiskolásokról van szó. Normál, hétköznapi általános és középiskolásokról. Akik közül van, aki tanul/tanult valamilyen hangszeren, de a legtöbben nem. Kiválasztanak egy kortárs művet és anélkül, hogy meghallgatnák, elemzik a kottakép alapján. A kiválasztott mű minél ismeretlenebb, annál jobb, hiszen így biztosan nem lesznek a gyerekeknek prekoncepcióik.
Eközben persze szinte észrevétlen megismerkednek a zenekar hangszereivel, a partitúrával, a zenei szakkifejezésekkel, a formálás lehetőségeivel, vagyis a zeneszerzés alapjaival.

Újra és újra kiderül, hogy a gyerekek előítéletmentesek, hogy mindenre fogékonyak, amit megfelelően tálalnak nekik, hogy érdeklődésük nem feltétlenül csak az aktuális poplistákig terjed. A fiatalok ezek után nekilátnak, hogy az adott mű által keltett érzéseiket, gondolataikat valamiféle egységbe foglalják. Az egyéni ötletek módosulnak, csiszolódnak, finomodnak és szép lassan összeáll valami, amit akár műalkotásnak is nevezhetünk. S csak miután lezajlott a cseppet sem érdektelen bemutató, hallgatják meg az eredeti művet. Ennek az is a célja, hogy lehetőleg ne csupán egy-egy konkrét kortárs zenemű elemzése, megismerése/megismertetése legyen a kitűzött cél, hanem annál sokkal általánosabb és lényegibb zenei ismereteket sajátítsanak el.
Észrevétlenül, játékos formában és nagyon kreatívan.
A partitúra csupán kiinduló pont. Kályha, amihez nem is kell feltétlenül visszatérni.

A kísérlet haszna szinte beláthatatlan. És nem feltétlenül azért, mert majd ezek a gyerekek az éppen aktuális Lagzi Lajcsi helyett a Bartók rádió éjszakai kortárszenei műsorát fogják figyelemmel kísérni - mert nem fogják -, hanem mert a minden kisgyermekben meglévő és a nevelés során sok munkával kiirtott - jobb esetben csak elnyomott - alkotókedv és szellemi frissesség, a "világ vagyok, minden ami volt, van" gondolatszabadsága jelenik meg bennük újra. Egy gondolkodó gyerekből - optimális társadalmat feltételezve - gondolkodó felnőtt lesz. Aki hisz abban, hogy képes a világot a meglévő dolgokat megváltoztatni.

Nem tudom, Finnországban kellett-e a program beindításához minisztériumi alosztályvezetőhelyettesi pecsétes engedély, kerettanterv módosítási kérelemről szóló többször átigazított beadvány, amely évekig pihen egy-egy fontos fiókban, hogy hányan voltak mellette és hányan húzódoztak az ismeretlentől, rettegve, hogy valaki már megint kitalált valamit, vagy csak egyszerűen belevágtak a kísérletbe.

Arra gondoltam, hogy szimfonikus zenekarunk nekünk is van. A fiatalok nálunk is trapéznadrágot és fülbevalót hordanak. Legyen a zene mindegy, kié! Nem próbáljuk ki?

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1994 • Róna Viktor, balettművész (sz.1936)
2005 • Victoria de los Ángeles, énekes (sz. 1923)