Bevezető

Ki kicsoda?

Az előző részek tartalma

Az előző részek

Gloria kisiet az ajtón, de nem kell messzire mennie, a bejárati ajtóban már ott áll Rosaura, mögötte a bőröndöket cipelő Manuellel.
    - Édes Rosaura! - kiáltja Gloria.
    - Édes Gloria! - kiáltja Rosaura.
    Az unokahúg tiszteletteljesen üdvözli a ház urát és asszonyát is, akik elmosolyodnak az unokatestvéri öröm láttán, és magukra hagyják a fiatalokat.
    - De boldog vagyok, hogy látlak - lelkendezik Gloria. - Úgy féltem, hogy nem jössz.
    - Szerencsére apu jobban lett. Igaz, csak pillanatnyi, de azért nagy öröm ez a mi életünkben - mondja fejét leszegve Rosaura.

    Mielőtt Gloria válaszolni tudna, belép Lucecíta, a fekete bőrű dajka.
    - A naccsága kűddött ozsonnára egy kis naran'dzsemet meg holland kakajót - mondja, leteszi a tálcát, majd távozás előtt még rámosolyog Gloriára. - Egyem a zuzádat, virágszálam, de szép piros pozsgásos a képed.
    - Hogy értette, hogy holland kakaó? - kérdezi Rosaura, amint Lucecíta eltűnik.
    - Ne is törődj vele, drága Rosaura, ezek az európaiak szeretnek mindent magukról elnevezni, amit máshonnan raboltak össze. Inkább azt mondd el, hogy értetted, hogy édesapád állapota csak pillanatnyi öröm az életetekben?
    - Oh, ne is kérdezd! - sóhajt fel Rosaura. - Apu betegsége rengeteg pénzünket elvitte. Szerettem volna elhelyezkedni kávészedőként vagy szivarsodróként, mert, tudod, a mi környékünkön csak ez a két munka van. De nem lehet, ó, nem lehet!
    A szegény lány zokogásban tör ki. Gloria átöleli, nyugtatgatja.
    - Ne sírj! Mi a baj? Miért nem helyezkedhetsz el?
    - Oh, elmondani sem merem, mert olyan borzalmas!

    - Kérlek, mondd el!
    - Nekem nincs tapintásom.
    - Oh! - szörnyed el Gloria, de megőrzi lélekjelenlétét. - Mi történt?
    - Egy szerencsétlen baleset - feleli Rosaura. - Amikor Grönlandon nyaraltunk, ráfagyott a kezem az ajtókilincse. Azóta nem érzek semmit az ujjbegyeimmel! Oh, borzalom!
    - Ne sírj - nyugtatja őt Gloria. - Pénzünk nekünk sincs, mert mi meg tönkrementünk. De szervezek nektek egy jótékonysági dalestet. Jó lesz?
    - Oh, nagyon - feleli szemérmesen Rosaura. - Igazán köszönöm.
    - Ugyan! Gyere, megmutatom, hogy kell enni adni Lope de Vegának. Csak vigyázz, nehogy megmarjon!
    - Teljesen mindegy - feleli Rosaura. - Úgysem érzek semmit az ujjbegyeimmel.

    - (Egy ujjbegyprotézis reklámja a helyi gyógyszergyártók szövetségének ajánlásával, utána kávéhirdetés) -

A Teatro Bodeguito kerti színésztársalgója Santa Playán. Francisco Ferrer szomorúan tekint maga elé, közben egy kávéscsészét babrál az asztalon. A csészében olyan kávé gőzölög, amilyet az előbb a reklámban mutattak. Dolores Gutiérrez érkezik, hatalmas iratköteggel a hóna alatt.
    - Hát magát mi lelte? - kérdi megtorpanva a fiatalember előtt.
    - Ó, Dolores! - feleli Francisco. - Ön mindig olyan jó volt hozzám. Hát lehetséges ez?
    - Mire gondol?
    - Olvastam az újságokat. Ez az El Fanatico! Nem tudom elhinni. De magam is láttam a virágcsokrot. Most mitévő legyek?
    - Ugyan, Francisco - mosolyodik el Dolores. - Hát mit súg a szíve?
    Francisco arca hirtelen felderül.
    - Igaza van - lelkendezik. - Az lehetelten, hogy Gloria ilyet tegyen, hiszen ő olyan ártatlan.
    - Na, látja - bólint Dolores. - Akkor most menjen ki a mosdóba, mert lekávézta a nyakkendőjét.

    - (Reklám) -

Vége a CCLVI / XX. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)