Dalolj nekem! - CCLVI / XV.
Bevezető | Ki kicsoda? | Az előző részek tartalma | Az előző részek |
Alejandro elitül luxus lakása. Meglepő rend van. Alejandro az ágyán fekszik, mindkét lába gipszben, nyakán nyakmerevítő. Donna Isabella teátrális mozdulatokkal emeli az égre a karját, amikor meg-megáll izgatott le-föl járkálása közben.
- Tudtam én! Amikor a telefonban titokzatoskodtál, hogy jöjjek át, már sejtettem, hogy valami nagy disznóságon töröd a fejed - kiabál.
- De anya, baleset ért! - szabadkozik Alejandro.
- Baleset, persze - méltatlankodik donna Isabella. - Téged mindig baleset ér. Akkor is folyton összetörted magad, amikor az iskolával egyhetes kávészüreten voltatok. Minden átkozott évben!
- Az véletlen volt!
- Persze, véletlen! A kubai VIT előtt is csak te kaptál allergiás kiütést, a többiek mind ott voltak.
- Az a víztől volt - szabódik Alejandro.
- A víztől - legyint donna Isabella. - Élhetetlen egy alak vagy.
Ebben a pillanatban kivágódik az ajtó, don Diego robog be rajta.
- Te jó ég! - fordul a feleségéhez, miután alaposan végigmérte a fiát. - Ez rosszabb, mint gondoltam. - Majd Alejandróhoz fordul. - Édes fiam, ez a mi családunkban nem divat. Ha már nyakmerevítőt hordasz, illendő, hogy azt a megfelelő divattervezővel készíttesd el. Azonnal telefonálok is.
- Nagyon sajnálom az esküvőt - vág közbe Alejandro, mielőtt apja eltűnne.
- Nos, igen - fordul vissza elgondolkodva az Aranzabal-ház feje. - A mi családunkban az sem divat, hogy a balszerencse kifogjon rajtunk. Kapsz néhány hetet, hogy összeszedd magad, aztán irány a templom!
- (Reklám, valamint gyászszünet, amiért egyetlen dél-amerikai csapat sem jutott be a FIFA Labdarúgó Világbajnokság döntőjébe) -
Esteban Fuentes luxusul elit irodája a Teatro Palazzóban. Az igazgató egy nagy pohár mentakoktélt dönt magába, Dolores Gutiérrez jegyzetfüzettel a kezében, a szoba közepén állva lesi a szavait.
- Rég voltunk ekkora slamasztikában - közli Fuentes a homlokát törölgetve. - Ez nagyobb baj, mint amikor három éve a hadügyminiszter be akarta nyomni ide az unokaöccse operáját, amit a Vad angyalból csinált.*
- Alejandro csak rövid ideig lesz beteg - jegyzi meg Dolores.- Egy törés legfeljebb hat hét, ha nincs komplikáció.
- Hat hét! Addigra vége a nyári szezonnak - szögezi le Fuentes. - 1972-ben, amikor az apám volt még itt az igazgató, gerillák foglalták el Santo Quasimodót, és operát akartak íratni Ernesto Guevara fiatalkori naplójából. Na, az volt ekkora baj. Ott ültem, abban a székben, amikor az apámat megkötözték. És még én könyörögtem neki reggel, hogy hozzon el a dolgozóba.
- De nem lett baja, igaz? - kerekedik el Dolores szeme.
- Hol volt maga történelemóra helyett? - kérdi fásultan az igazgató. - Persze, hogy nem lett. Mire levitték az apámat a vesztőhelyre, a kormánypártiak visszafoglalták a várost, és gerillákat tarkón lőtték a főtéren. Mi pedig bemutattuk a Fidelt. Akarom mondani: a Fideliót.
- Az ifjú Francisco Ferrer tökéletes volna Alejandro helyett - jegyzi meg Dolores. - Tudja a szerepet, és ígéretes tehetség.
- Arról szó sem lehet - közli Fuentes. - Ferrer bevándorló. Minden bevándorló hamisan intonál. Ráadásul gutturális a h-juk, az affrikátákat képtelenek rendesen képezni. A tetejébe Ferrernél furcsán hangzanak az alveolárisan képzett laterális konszonánsok, nem is beszélve a labiodentális spiránsairól. Ehhhh! Hívja fel az ügynökségeket! De gyorsan!
- Talán mégis jobban járnánk az ifjú Ferrerrel…
- Amit mondtam, megmondtam - zárja le a beszélgetést az igazgató. - Találjon ki valamit!
- Ha minden kötél szakad - mondja Dolores -, legfeljebb statikus rendezésben állítjuk be Alejandrót.
- (Reklám) -
Alejandro elitül luxus és szokatlanul rendezett szobája. A szülői látogatás zord fellegei elvonultak, Alejandro gipszelt lábbal, nyakmerevítővel a Johnny B. Goodra léggitározik a szoba közepén. Közben bele-beleszív egy cigarettába, és kortyol a hifi tetejére állított sörösdobozból.
Megcsörren a mobiltelefon. Beatriz Valente szól bele.
- Alejandro, nem jöttél próbára - suttogja aggódó hangon. - Csak nincs valami baj?
- Az égvilágon semmi - pöffent egyet Alejandro a cigarettafüstből. - Istennek hála, gipszben fekszem.
- Mi ez a zene? - kérdi Beatritz furcsállva.
- Egy kortárs darab - közli Alejandro. - Figyelj, Beatriz, látni akarlak. Izé, jót tenne nekem… Gyere ide hamar! Mondd azt, hogy korrepetálsz, vagy nálam maradt a zongorakivonat, vagy a zongorahangoló kulcs. Vagy mit tudom én!
- Rendben - mondja Beatriz habozás nélkül.
- És, kérlek, hozd magaddal a Vasterasi Igricek \'87 antológiát is! - leheli a fiú. - Várlak!
Vége a CCLVI / XV. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)
* A szerzők ezúton köszönik meg, hogy ebből nem lett semmi.