Bejelentkezés Regisztráció

Jazz

Szabó Sándor lemezei 3 - Echolocation I.

2006-04-20 08:16:00 Flór Gábor

\"Szabó Echolocation I.
Szabó Sándor - elektromos gitár
Major Balázs - dob és ütőhangszerek
Lantos Zoltán - hegedű

Elektromos gitár. Ha belegondolunk, milyen sztereotípiákat ébreszt bennünk ez a szó: lobogó hajú rockerek, felismerhetetlenségig torzított hangok, kvintakkordok, \"zúzás\"… nos, itt erről most szó sem lesz.

Ez a lemez tulajdonképpen egyelőre kakukktojás, bár nem annak szánta a szerző (sorozatról van szó, a címben szereplő I. is ezt jelzi). Szabó Sándor neve hallatán leginkább az akusztikus gitár, és annak különleges variációi jutnak az eszünkbe. A tiszta akusztikus hangzás, semmi elektronika, semmi villanyos manipuláció, bitekkel varázsló huncutság. És ez egy részről igaz is.

Másrészről viszont, aki figyelmesen olvassa a lemezek borítóit, az találkozhat Szabó nevével technikai szakemberként, mégpedig olyan különleges lemezeknél, mint például a régi magyar jazz ritkaságait földolgozó sorozat. Valamint természetesen ő maga a hangmérnöke saját, akusztikusgitár-lemezeinek is. Ezen információk alapján már feltételezhetjük, hogy valamennyi szakértelemmel biztosan rendelkezik az elektronika terén is (még úgy is, ha nem ismerjük az életrajzát).

Ez a lemez pedig végső bizonyosságot is ad arról, hogy Szabó Sándor nem csak az akusztikus zene terén tud meglepetéssel szolgálni, hanem képes megmutatni az elektromos gitár egészen új dimenzióit is. Méghozzá igen forradalmian, és merészen használva a hangszert.

Talán kicsit korai is ez a lemez, vagy ha nem korai, akkor trenden kívüli. Azaz: az elektromos gitárok nem így szólnak. Az effektek nem ilyenek, így nem használja senki, ráadásul nem is hallani, hol itt az effekt. Valamint van még egy nagy \"baja\": olyan, mint a valódi high fidelity berendezések. Aki hallott már ilyet, tudja, mire gondolok: amikor egy ilyen elé beül az ember, és nem tudja, hogy figyelni kellene valamire, teljesen természetesnek érzi, hogy a hangszórókból tökéletesen valósághű hangokat hall. Csak akkor jön rá, hogy valami nem stimmel, amikor esetleg közvetlenül ez után az élmény után meghallgatja az otthoni \"minihifit\", és rájön, baj van, soha többé nem lesz képes normális (olcsó) zeneberendezést hallgatni hiányérzet nélkül.

Szabó lemezével ez persze nem fordulhat elő (mármint, hogy összehasonlítsuk), ugyanis nincs alternatívája. Az elektromos gitár ilyen felhasználását olyan kevesen művelik a világon (ha művelik), hogy én még egyet sem hallottam, pedig igyekszem \"rajta tartani az ujjam a modern gitárművészet ütőerén\". Arról nem is beszélve, hogy ez a lemez már lassan történelem, 1999-ben készült, tehát azok az effektek és processzorok, amelyeket a művész használ, valószínűleg az elektronikus hulladékok szomorú sorsára jutottak, átadva helyüket valami sokkal modernebbnek és fejlettebbnek. És mégis, olyan hangélményben van részünk, hogy ha a lemez készültekor már divat lett volna az 5.1-es hangrendszer, akkor ez a lemez mindenképpen megérdemelt volna egy ilyen felvételezési technikát.

Régebben írtam egy cikket egy külföldi popsztárocskáról (nem jelent meg), akinek kiadták egy triólemezét, újrakeverve 5.1-es hangzásra. Ott felvetettem ezt a problémát, hogy minek egy triónak 5.1, mennyivel fog jobban szólni, mint a sztereo? Ebben az esetben erősen fölül kell bírálnom ezt az álláspontomat. Ennek a duónak (triónak) igenis jó lenne egy térhatású lemez.

Olyan terek nyílnak meg a hallgató előtt, amilyeneket tulajdonképpen eddig zenében el sem lehetett képzelni. Vagy csak elképzelni lehetett. A két hangszer (azaz három, hiszen egy elektromos hegedű is szerepel a lemezen, ha csak egy számban is) nagyon különleges atmoszférát teremt amúgy is, ehhez még hozzávehetjük, hogy ez a zene nem csak zene, hanem képzőművészeti alkotás is egyben. Olyasmi ez, mint amikor az ember megnéz egy szobrot képen, aztán megnézi élőben. Furcsa dolog ilyesmit írni egy zenéről, de itt egyszerűen nem lehet mást tenni.

Annyira képszerű az egész lemez, annyira belevisz különböző \"látványokba\", hogy egy idő után nem is igazán zenét hallgatunk, hanem filmet nézünk. Vagy talán nem is filmet: ez inkább a valóság látványvilága, mintha egy vitorlázórepülőből tekintenénk szét az alattunk elterülő tájra, de valahogy úgy, hogy miközben látjuk a nagy egészet, valami isteni tehetség folytán az összes apró részlet is élesen kirajzolódik. Ez a térhangzás egy (a lemez elkészültekor) teljesen új technológiának, a processzor által szimulált külső térnek köszönhető.

A művész célja volt a természeti hangok beleszövése is a zenébe, mintegy összekötve a természetest az elektromossal, és a képzelt, ember által alkotott zenei tér tökéletes egységet alkot a természet zajaival.

Az Echolocation I. nem háttérzene. Nem lehet autóban hallgatni, és nem lehet olvasni közben, meg vacsorázni. Oda kell figyelni. Ha nem akarunk, akkor is.

P.S.: Azért Szabó Sándor nem tudta megtagadni saját magát: \"Az elektromos gitár ezen az albumon az akusztikus gitárral egyenértékű kifejezőeszköz lett\" - írja a bookletben. Ezt, mint hallgató, csak megerősíteni tudom, meg még egy kicsit hozzáfűzni: ezen a lemezen az elektromos gitár egy új hangszer lett.
A lemez megrendelhető a www.sandorszabo.com, vagy az www.pannonjazz.hu címről.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.