vissza a cimoldalra
2021-01-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11567)
A csapos közbeszól (95)

musical (199)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (104)
Régizene (5852)
Média, zene, ízlés (117)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4928)
Társművészetek (2210)
Lehár Ferenc (740)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (185)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4340)
Kimernya? (3919)
Momus-játék (5985)
A MET felvételei (1351)
TOP 10 - Kedvenc énekesek (293)
Kocsis Zoltán (675)
Kedvenc magyar operaelőadók (1197)
Pantheon (2807)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

C' est la vie (Petrovics: C'est la guerre)
-t.p.-, 2001-02-24 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Petrovics Emil: C'est la guerre
2001.02.18., Magyar Állami Operaház

"Mindannyian Puccini Köpenyéből bújtunk elő." Ez a kissé kiforgatott idézet lehetne Petrovics Emil alig több, mint 30 évesen komponált zenedrámájának a mottója. A 20. század talán legjobb egyfelvonásosa és a C'est la guerre közötti rokonság azonban semmiképp sem stiláris, "csupán" eszmei. Összeköti őket a koncentráltság, a drámaiság, a kis motívumok emlékeztető funkciója, a realista környezet és a felszín mögött húzódó sorstragédiák. Hubay Miklós szövegkönyve igazi remekmű. Szerkesztése a lehető legtömörebb, a rövid jelenetek egyetlen nagy ívet alkotnak, s a feszültség növekedése egy pillanatra sem lankad. Felépítése hídszerű, a mű aranymetszésétől kezdve visszafelé haladunk, mintegy gyorsított reprízként. Petrovics kihasználja a szövegkönyv adta minden lehetőséget a karakterek ábrázolásában épp úgy, mint a zenei idézetek terén. Különösen szellemes zenei és hangszerelési megoldás Vizavi gramofonzenéje (érdemes összehasonlítani Vajda János Mario-jának foxtrottjával, a dramaturgiai szerepe ugyanaz) és a szerelmi kettős megoldása. Petrovics stílusa ugyan letagadhatatlanul magán viseli a hatvanas évek magyar operanyelvének nyomait, azoknál azonban kevésbé merev - nem találkozunk lépten-nyomon nagy szeptim és tritónusz ugrásokkal - enged a szép hangzás csábításának és disszonanciáit sem érezzük öncélúnak. Egységes zenei nyelvet beszél, mely szabadon használja a dodekafóniát, és fönntartja magának a jogot, hogy bármikor bármerre kitérjen belőle. Hangszerelése világos, nem fárasztja a hallgatót a teljes zenekari hangterjedelem állandó megszólaltatásával. Talán kissé sok a pizzicato basszus - mély fúvós szóló állás, mely a gyengébb hangú énekeseket teljesen lefedi. De erről később.

A 2001. február 18-i második szereposztás bemutatója nagy csalódást okozott. A zenedrámát és a karmester Hamar Zsolt képességeit, illetve konkrétan e mű iránti elkötelezettségét ismerve többet vártam. Többet vártam az egyik legjobb díszlettervezőtől Csikós Attilától, a jelmeztervező Jánoskuti Mártától és még többet a megoldásaival nem mindig meggyőző, de mindig igen látványos képeket színpadra álmodó Kerényi Miklós Gábortól.

Csikós Attila díszlete akár jó is lehetne. Csővázas lépcsőház imitáció a házmesternének, csővázas többméteresre növelt tolókocsi a leskelődő Vizavinak és csővázas hordozható színpadra emlékeztető lakásbelső a dráma színterének. Mindhárom elem magától közlekedik. Eddig még tulajdonképpen értem is. "A féltékenység és a gyűlölet átlátszóvá teszi a falakat" - mondja a házmesterné. A tolókocsit is muszáj megemeltetnie Kerényinek, mert különben hogyan láthatna be az eredeti szövegkönyv szerint a szomszéd házból 16 lakásba a tábetikus kiszuperált öreg katonatiszt. De mit keres a lakásbelső keretét jelképező fémvázas szerkezet tetején a poprendezvényekről ismert lámpaerdő? Az egész szerkezet ráadásul minden lépésre mozgásba jön, és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy ráesik valakire. Tudom, tudom. Színpad az egész világ. Na de ennyire primitíven? A Petrovics-Hubay opera szerint az első és az utolsó jelenet a függöny előtt játszódik. Így logikus is. Ezzel szemben a Magyar Állami Operaházban felgördül a függöny, középen lejátsszák az első jelenetet, majd oldalra kissé hátra kocsiznak, hogy helyet adjanak a háttérből előre guruló lakás-dobogónak. Látványnak egyébként nem rossz. Igazi filmes effekt, ahogy a hátsó függöny ablakot formáló fehér kerete együtt nő az előtérbe gördülő lakással. Mintha varióval közelítenénk, hogy benézzünk a szoba ablakán. Kicsit ront a hatáson a látóterünkben bennmaradó Vizavi és az, hogy az imént "kitárt ablak" ahelyett, hogy funkcióját vesztve "kijátszana", háttérvetítések vásznaként él tovább. Operai háttérvetítésekből jót még nem láttam. Láttam már kevésbé rosszat, esetleg kevésbé zavarót, de színházilag működőt még nem. Kerényi a legrosszabb megoldást választotta: a háttér mindig a szereplők, jelenetek hangulatát próbálja megjeleníteni. Asszociálhatunk itt a kék égbolttól a szürke halálfelhőkig mindenre. De minek?! Amit nem tud elmondani a szöveg, amit nem tud elmondani a zene, és amit nem tud megrendezni a rendező azt majd megsegíti egy primitív dia? Ugyan!

Kerényi rendezése amúgy is ingadozik a modern operajátszás és a jól bevált kisrealista színház között. A tüntetőleg modern díszletkeretek között realista színpadon realista jelmezekben realista színházat játszanak.
Színház a színházban? Miért? Csak? Ja, az akkor más. Színházi értesüléseim és a szerző valamint a rendező nyilatkozataiból egyértelmű, hogy valami nagyon félresiklott e bemutató kapcsán. Hogy mennyi maradt meg Kerényi eredeti elképzeléseiből és mennyivel ért egyet a szerző, nem tudom. Most egy öszvér megoldást láthatunk. Így aztán nem tudom mire vélni a csók jelenet és az öngyilkosság meg(nem)oldását. Egyiket sem láthatja egyértelműen a nézőtér fele. Azt, hogy néhány dramaturgiailag fontos mozgás, esemény nem a megfelelő zenei pillanatban történik, és így nemhogy erősítenék egymást, de gyengítik, már meg sem említem.

Most a szereposztásról. A második szereposztásból legnagyobb jóakarattal is csak Wiedeman Bernadettet tudom kiemelni. A többiek szokásos szintjük alatt, sokszor mondhatni "fű alatt" énekeltek. Hosszú percek teltek el anélkül, hogy a szöveget érteni/hallani lehetett volna. Nem tudom mennyit segíthetett volna ezen Hamar Zsolt, aki precízen összefogta a zenekart, de mintha kevesebb figyelmet fordított volna az arányokra. Talán még az előzőnapi "jobb" énekesi teljesítmények éltek az emlékeiben.

Az Operaház közönsége, mely meglepően sok külföldit számlált, lagymatag tapssal jutalmazta a produkciót. Petrovics Emilhez és a C'est la guerre-hez képest bukás szagú este volt. Sajnálom, mert ennél mindketten többet, jobbat érdemeltek volna.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1994 • Róna Viktor, balettművész (sz.1936)
2005 • Victoria de los Ángeles, énekes (sz. 1923)