Pályák, Szerepek - Edita Gruberova Elisabetta szerepében

A kiszámíthatatlan Sors úgy hozta, hogy az elmúlt hetek folyamán közvetlen közelről tanúja lehettem, amint korunk egyik vezető koloratúrszopránja megbirkózik a szólam egyik leghírhedtebb szerepével. Az együtt töltött közel 20 óra összesen két előadást (Budapesten és Pozsonyban), egy előadásértékű nyilvános főpróbát (Pozsonyban) és két nagy együttes próbát takart. A koncertszerű előadásokon Gaetano Donizetti kései operája, a Roberto Devereux szólalt meg, Elisabetta szerepét Edita Gruberova énekelte.

Donizettit rettentően érdekelhette az angol uralkodóház, számos operájában dolgozta fel az angol történelem nagy alakjait. A történet nem a szokványos háromszöget mutatja be. Itt nem érvényes G. B. Shaw híres/hírhedt mondása, hogy az operát onnan lehet fölismerni, hogy a szoprán és a tenor szereti egymást és ez a baritonnak nemigen tetszik.

Angliai Erzsébet, VIII. Henrik lánya a darab szerint 53 esztendős, kissé megfáradt már az uralkodás terhei alatt, leginkább az ifjú Essex gróf iránti szerelme táplálja. Roberto szerelmes barátjának feleségébe, de ezt elfojtja. Amikor az udvari intrika kellően besározza árulás vádjával, a királynőt vajmi kevéssé érdekli a bűn, inkább szerelmi vetélytársnő után kutakodik. Roberto tagadja mindkét vádat, Elisabetta abban a tudatban írja alá a halálos ítéletet, hogy a gróf úgyis él az ajándékba kapott gyűrű védelmével és kegyelmet kér. Mire a gyűrű (a vetélytárs által) végre eljut a királynőhöz, késő.

Az opera seria klasszikus szabályait Donizetti életműve során apránként feszegette, ezek nyomait a Roberto Devereux-ben is fellelhetjük. A darab hangzásképe jóval összetettebb, mondhatni bátrabb a korábbi művekéhez viszonyítva. A drámai helyzet érzékeltetésére gyakran használ a korban merésznek tekinthető hangnemváltásokat. A \"szép dallam\" elvét fokozatosan háttérbe szorítja a \"kifejező dallam\".

Külön kell szólni a szólam nehézségeiről. Donizetti rendkívül igényesen mintázta meg királynői alakjait, mintegy zenei díszítésekkel ruházta föl őket. Erzsébet szólamanyaga ékítményekkel túlzsúfolt, előadását számos korábban nem használatos oktávugrás nehezíti. A szólam fekvése kényesen magas, a háromvonalas esz-ig terjed, ugyanakkor egy-egy frázis erejéig egészen bé-ig lemerészkedik. Nem csoda, ha kevesen vállalkoznak a mű megszólaltatására.

Edita Gruberova már Donizetti más királynői szólamai után, 1990-ben Barcelonában énekelte el Elisabetta szerepét először, s azóta folyamatosan műsoron tartja, a zürichi, bécsi és müncheni operaház színpadán is bemutatta.

Szeptember 7-én kora délután az első pozsonyi együttes próbára egy kedves, kicsit unatkozó háziasszony ült be. Könnyű joggingban, vászoncipőben, mintha éppen a délutáni kocogáshoz készülődne. Csendes, egykedvű várakozással töltötte az első - nélküle zajló - jeleneteket. Amikor a szerep szerint bevonul, egyszer csak felállt, és a következő pillanatban ott volt előttünk Anglia királynője.

Pedig a próbák során végig markírozott, igaz, mindent eredeti fekvésben. Elképesztően tudja a szólamot, s ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy (az énekesek közül egyedüliként) kotta nélkül érkezett. (Egy ízben a próbák során az egyik nyaktörő kadencia közepén a karmester leállt és hosszas egyeztetésbe kezdett a vonóskarral, majd - vagy másfél perc után - ugyaninnen folytatta. Gruberova csukott szájjal intonálta a bé-körüli magasságot, majd a következő taktusra hozta az odaillő szótagot is.) Lehengerlően jó és hatásos a szövegkiejtése, ami nagyon ritka a koloratúrszopránok körében. Királynői attitűdjét nem kis részben ennek segítségével teremti meg pillanatok alatt.

Nem szeretném megkerülni a kényes kérdést, a művésznő életkorát és hangi állapotát. Mindjárt az elején le kell szögezni: a kegyetlen tény, hogy Edita Gruberova 59. életévében jár, nem hallatszik. Hangi állapota 37 évnyi működés után koloratúrszoprán szerepkörben szinte páratlanul intakt, talán két ponton érződik némi sebezhetőség.

Az első, hogy a hang mélyebb fekvésekben és egyes középhangoknál a kelletténél tompábban szól, de fontos rögzíteni, hogy mégis töretlenül átjön a zenekaron, együtteseken. A másik, Gruberovára jellemző formálási mód, hogy néha egy-egy frázis megfogalmazásakor \"csúszkál\" a hangok között, s nehezebb hangközugrásoknál köztes hang igénybe vételével jut el a tervezett magasságba. Ez utóbbit Gruberova régi sajátosságának tekinthetjük.

Feltűnő még ezenkívül, hogy forte üzemmódban a nagyon magas (de érdekes módon pont nem a legmagasabb) hangok olykor élesen, kicsit sivítva szólnak. A szólam többszöri meghallgatása után úgy tűnik, hogy ez esetben nem a hang fogyatékosságáról, hanem inkább a szerepformálás eszközéről van szó.

És itt eljutottunk Gruberova szerepfelfogásához. Ez a királynő nem egyszerűen uralkodik: éli életét, éppúgy, mint bármely szenvedélyes nő. Szeret és gyűlöl, parancsol és könyörög, kacérkodik és dühöng, szemérmes és hisztérika. És ami a legbonyolultabb: ez mind együtt és egyszerre. Donizetti ékítményes szólamvezetése nem egyszerűen a királynőnek járó privilégium - ezen emberi szeszélyek páratlan kifejezőképességének lehetőségét hordozza magában.

Szólnunk kell még Gruberova \"színpadi\" alakításáról, ami annak fényében tetszik különösnek, hogy az előadások koncertszerűen zajlottak. Nyilván az a tény, hogy a művésznő már számos helyszínen, különféle rendezésekben énekelte a szerepet, közrejátszik abban, hogy pontosan kialakult képe van Erzsébetről. S evidensnek tűnhet, hogy ez a kép akkor is működik, amikor díszletek helyek koncertdobogó veszi körül.

Gruberova ugyanis rendkívül kifejezően és következetesen játszik az arcával, gesztikulál, grimaszol, hadonászik, csapkod, s mi több, toporzékol. Elisabetta hangulatának, állapotának megjelenítésében fontos szerepe van annak, hogyan jön be. A \"bevonul\" és a \"bevánszorog\" közötti széles sávot Gruberova a végletekig kijátssza. De mindezeken túl legizgalmasabb az, ahogy néz. A tekintet, mely egyszer könyörög, máskor meg parancsol, tökéletesen mutatja a királynő legtitkosabb bensőjét.

A szerep három összefüggő jelenetsorban mutatja be Elisabetta személyiségének alakulását. Az első felvonás közepén érkezik, bevonul és szertartásosan rendezgeti az udvart. Gruberova rendkívül határozott, utasító és számon kérő hangnemben társalog. Itt jelenik meg (először) a szövegkiejtés szerepe - hangsúlyozása az ellentmondást nem tűrő uralkodóé.

Amikor Essex grófját elévezetik, Erzsébet elérzékenyül, \"Roberto!\" - súgja elolvadó puhasággal, majd egy bő nyolcad után hangja kiélesedik (\"Conte! Sorgi, Io impongo!\" - Gróf! Állj fel, parancsolom!). Amikor kettesben maradnak, Elisabetta szerelmes hangon közelít a férfihez. Gruberova a nőiség ezernyi, tízezernyi színét felsorakoztatja. Olvadó dallamívben emlékezik az együtt töltött napokra, de Roberto hideg marad. S Elisabetta lelkében gyanú támad. Előbb tettetett érdeklődéssel, majd egyre leplezetlenebb féltékenységgel faggatja. Kettősük második felében felgyorsul a tempó, a királynő hisztérikus koloratúrák során fenyegeti meg szerelmesét. Záróduettjüket Gruberova impozáns, háromvonalas d-n zárja.

A második felvonás hajnalban kezdődik. A királynő egyedül bolyong a palotában, a Parlament meghozza halálos ítéletét, melyet neki kell aláírnia. Sir Gualtiero keresi föl, beszámol Roberto elfogásának körülményeiről és bemutatja a férfi által rejtegetett selyemsálat. Erzsébet agyát elönti a düh, behívatja Robertót, aki nem válaszol a féltékeny asszony kérdéseire. Gruberova az egész előadás leghátborzongatóbb kiáltását hallatja, amint aláírja a halálos ítéletet (\"Va!\" - Menj!). Szopránénekesek nagy többsége tartózkodna ettől az effektustól, hiszen a következő pillanatban a szólam legkényesebb jelenete indul. A rendkívüli tempóban előadott jelenet a hatalmi tébolyban szenvedő királynő toporzékolásával zárul. Gruberova fékezhetetlen vadsággal adta mindezt elő, szemében valódi könnyekkel.

Az utolsó felvonás egy teljesen más asszonyt mutat be. Erzsébet alig támolyog, viselkedése zavart. Udvaroncait kérdezgeti: nem adott-e át valamit Roberto? Gruberova mélyen átélte a jelenetet és lírai áriáját, melyben búcsúzik szerelmétől (\"Vivi, ingrato\"). Megérkezik a gyűrű, de közvetlenül utána eldördül a kivégzést jelző ágyúszó is. Elisabetta összeomlik. Tébolyultan vizionálja trónjának összeomlását, majd utolsó erejével Jakabot nevezi ki utódjául. Gruberova elhalóan jeleníti meg a királynő haldoklását: a lassan emelkedő dallamot egyetlen hatalmas legatóban énekli, majd h-tól élettelenül siklik le. A darabvégi ütemekben ismét felpörög a dallam, s a zenekar fölött háromvonalas d-n egy hatalmas crescendóval zárul Elisabetta szólama.

Donizetti remeke egyszemélyes színház, mind a dramaturgia, mind a zene csak egyetlen rendkívüli személyiségre épül. A darabot csakis ilyen nagyságrendű énekesnő valósíthatja meg, mint Edita Gruberova. Köszönöm neki ezt a bő hetet!

(A fotókért köszönet a Művészetek Palotája Kft.-nek.)