Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Szerelem utolsó vérig - Szokolay Sándor: Vérnász

2001-09-15 22:44:00 Dr. Geréb

A hatvanas-hetvenes évek minden bizonnyal a magyar operaírás fénykora volt. A két évtized alatt 15 magyar zeneszerző 21 különböző operáját mutatta be - többnyire - az Operaház illetve a Magyar Televízió. A hatvanas évek budapesti bemutatóit Petrovics Emil egyfelvonásosa a C\'est la guerre nyitotta meg 1962-ben. Ezt Szokolay Sándor Vérnásza követte 1964-ben. A folytatás ismét Szokolay opera a Hamlet 1968-ból, míg a sort és az évtizedet is Petrovics nagyoperája a Bűn és bűnhődés zárta 1969-ben. A következő évtized még termékenyebb volt. Azt gondolom, nem teljesen érdektelen a névsor, ezért a cikk végén Kertész Iván Operakalauzát (Fiesta-Saxum 1997) felhasználva közlöm.

Pesti ember (a néhány hivatásostól eltekintve) ritkán utazik vidékre kulturális élményért. Hogy ennek mi az oka (számtalan) és hogy ez jó, avagy rossz (az csak akkor derülne ki, ha az illető elutazna, megnézné/hallgatná) és hogy érdemes-e ezen vitatkozni (nem érdemes) akár egy komplett kritika terjedelmét is kitenné. (De sajnos nem teszi ki és nekem előbb, vagy utóbb állást kell foglalnom a tegnapi előadásról.)

Szóval tegnap este a szakadó eső dacára elmentem a Millenáris Parkba, hogy szem és fültanúja legyek Szokolay Sándor 70. születésnapja alkalmából (is) bemutatott Vérnász című opera budapesti előadásának. Az eredetileg 3 felvonásos operát a Szegedi Nemzeti Színház Oberfrank Péter biztos zenei irányításával Kovalik Balázs nem különösebben eredeti rendezésében szünet nélkül játszotta. Az alig több, mint másfél óra alatt néha-néha eszembe jutott az a már-már közhelyszámba menő igazság, miszerint ez is csak olyan, mint az élet: van, akinek hosszú, van, akinek rövid. Nekem időnként hosszú volt. Ezzel együtt a sűrített, koncentrált előadás nem volt minden élmény nélkül. Az expresszionista zene találkozása egy szimbolista drámával valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégiscsak működik. Bár a darabnak többször van vége, mint azt egy operaszínpad biztosan elviselné és hallhatóan Szokolay is jobban érzi magát a kézzelfogható emberi - lelki - nyomorúság vagy az elszabadult indulatok ábrázolásánál, mint a Hold, a Halál illetve a menekülők és az üldözők hosszú jelenetében, a vég így is drámai, megrázó erejű.

A Szegedi Opera társulata hősiesen helyt állt ebben az embert próbáló előadásban. Szokolay elképesztő szélsőségekre képes. Egyik pillanatban káprázatosan, a másik pillanatban hihetetlenül rosszul hangszereli az amúgy is túlméretezett zenekart. Az énekesek aztán kapaszkodhatnak, hogy valahogy túlénekeljék az együttest. Ez gyakorlatilag sohasem sikerül nekik. A szövegmondásról/értésről ebben az esetben nem tudok mit mondani. Én néhány félmondat kivételével egy árva szót sem értettem a színpadon elmondottakból. Hogy ez mennyiben, a már-már szokolayzmusnak is tekinthető hosszú melizmáknak és mennyiben, a néhány szerepben betegen föllépő énekesek hibája, nem tudom.

A műismertető szerint ez az előadás a huszadik bemutató az opera közel 40 éves történetében. Hihetetlen szám. Egy biztos: az operát (se konkrétan ezt, se általában a műfajt) nem kell még temetni.

1960-1979 között bemutatott magyar operák:

Petrovics Emil: C\'est la guerre 1962
Szokolay Sándor: Vérnász: 1964
Mihály András: Együtt és egyedül 1966
Tamássy Zdenkó: Énekóra 1967 (MTV)
Szokolay Sándor: Hamlet 1968
Petrovics Emil: Bűn és bűnhődés 1969
Ránki György: Az ember tragédiája 1970
Lendvay Kamilló: A bűvös szék 1972 (MTV)
Szokolay Sándor: Sámson 1973
Németh Amadé: Villon 1974 Gent
Vántus István: Aranykoporsó 1975 Szeged
Szabó Ferenc: Légy jó mindhalálig 1975
Tamássy Zdenkó: Vendégek 1975 (MTV)
Láng István: A nagy drámaíró 1975 (MTV)
Vajda János: Barrabás 1977 (MTV)
Balassa Sándor: Az ajtón kívül 1977
Durkó Zsolt: Mózes 1977
Hidas: Bösendorfer 1977 (Magyar Rádió)
Ligeti György: Le Grand Macabre 1978 Stockholm
Ránki György: A holdbéli csónakos 1979 Győr
Lendvay Kamilló: A tisztességtudó utcalány 1979 (MTV)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.