Bellon / Ewald Brass Quintett

JEAN-FRANÇOIS-VICTOR BELLON: Four Brass Quintets
Ewald Brass Quintett
Hungaroton
HCD 32285

1996-ban a Zeneakadémián öt tehetséges fiatalember úgy döntött, hogy ezentúl - a szólókarrier építgetése mellett - együtt is megpróbálnak valami érdemlegeset alkotni. Döntésük pedig olyan jól sikerült, hogy már 1998-ban első díjjal tértek haza a franciaországi Narbonne-ban rendezett versenyről. És ez csak a kezdet volt. A tagok (Bakó Levente, Tarkó Tamás - trombita, Kovalcsik András - kürt, Kelemen Lajos - harsona, Kelemen Tamás - tuba) persze időközben lediplomáztak, s ki-ki elhelyezkedett valamelyik budapesti zenekarban. A lényeg azonban, hogy továbbra is együtt muzsikálnak, töretlen lendülettel gyűjtik a különféle díjakat (ARTISJUS, Gramofon) és helyezéseket.

Repertoárjuk a reneszánsztól napjaink zenéjéig minden korszakot felölel, még a \"könnyebb\" műfajokban is otthon vannak egy kicsit. Ők is, mint minden rézfúvós együttes, rengeteg átiratot játszanak. Elméletileg nem vagyok híve annak, hogy például a Bach d-moll Toccata és Fúgát rézfúvós kvintetten adják elő, de amikor felcsendül, mégis csodálattal hallgatom. Új hangszínek, - a szólamok egyéni kezelése révén - új lehetőségek a megformálás, az arányok terén.... Megváltozik a darab, ez tény. De ha igazán bravúros az előadás, akkor akár gazdagíthatja is az eddigi hangzásélményünket. Ki-ki eldöntheti szabadon, hogy ezentúl melyik verzióban gyönyörködik.

Az Ewald Kvintett harmadik lemezén azonban az a szerencse ér bennünket, hogy eredetileg is rézfúvós kvintettre írt műveket hallhatunk. Bár egy kis csalás azért van a dologban, merthogy az 1795-ben született Jean-François-Victor Bellon hegedűs volt. A Concerts Musard népszerű promenádzenekar koncertmestereként azonban ihletet kapott rézfúvósmuzsika komponálásához is. Nem is csoda, hiszen ez a nagy létszámú zenekar hatalmas rézfúvós-apparátussal rendelkezett, nem is beszélve arról, hogy ezek a hangszerek éppen az 1800-as években fejlődtek nagyot. Az eddigi natúrkürtök, trombiták helyett minden rezes hangszert billentyűkkel, ventilekkel láttak el, jelentősen kitágítva ezzel a játékos lehetőségeit.

Bellont tehát megragadta ez az új hangzás, és lendületből mindjárt 12 kvintettet írt. Bármilyen sokat hallgatta is kollégáit, sőt, valószínűleg még konzultált is velük az egyes hangszerek sajátságairól, mégiscsak érződik egy kis vonós beütés ezeken a darabokon. Kevés a tömbszerű, fanfár jellegű rész, a szólamok önállóak, beleértve természetesen a mély részleget is. Bőven van lehetősége az együttes minden tagjának, hogy megmutassa, mit tud a hangszeren.
Márpedig tudnak. Tudnak puha, de mégis tökéletesen körvonalazott hangindítást produkálni, \"nyávogás\" nélküli legatót játszani. Ha kell, virtuózak, vagy éppen érzékenyek, ahogy szükséges.

Ezt a lemezt nem a művekért hallgatja az ember. Egy jó zenész középszerű alkotásairól van szó. Minden kvintett ugyanolyan szerkesztettségű, szép kis témákkal, de teljesen szokványos klisék szerint megírva. Tipikusan az a zene, amit egy kicsit el kell adni ahhoz, hogy hallgatható legyen.
De ahogy egy-egy jó előadásban élvezettel hallgatjuk a hegedűsöktől Kreisler darabjait, úgy ajánlom figyelmükbe ezt a lemezt is.
Itt nem a MIT a lényeg, hanem a HOGYAN.