Párosan szép az élet - Kocsis Irma és Irsai Olivér

A bordalt általában véve nem soroljuk az igényes zene műfajai közé, pedig Kocsis Irma és Irsai Olivér munkássága a bizonyíték arra, hogy a szórakoztató műfajokban is lehet világraszólót és maradandót alkotni. Ma már senki nem vitatná, hogy e közismert szerzőpáros művészi szintre emelte a vigasságok zenéjét.

Irma és Olivér egy utcában nőttek fel szülőfalujukban, Tabdon. Egészen fiatalon, Irma legidősebb nővérének esküvőjén - ahová az egész környék hivatalos volt - találkoztak először, mint azt később meg is énekelték a Lakodalom van a mi uccáááánkbaaaaaa\' című művükben. A sors egymás mellé rendelte őket a sátor alatt, a hosszú lakodalmi asztalnál, ahol Irma egyszer csak így fordult az orjalevest kanalazó Olivérhez: \"észrevetted, hogy ezek a cigányok mindent a-mollban játszanak?\". Olivér rá sem nézett a muzsikusokra, leszopogatta a szájában lévő gerincdarabot, és így felelt: \"nem, az előbb volt egy B-dúr is\".

Irma nem vitatkozott, inkább intett a prímásnak, hogy játssza el a Monti-csárdást, Brahms II. Magyar táncát és a Pacsirtát, amit a kiváló virtuóz elégedett bólogatással és rendkívüli játékkal hálált meg. \"Sétáljunk!\" - vágta hátba a három zenemű elhangzása után Irma Olivért, aki nem is nagyon mert ellenkezni. Ahogy az utcára léptek, a fasoron végigtekintve Irma rázendített: \"Akáááácos úúúút...\". Olivér türelmesen végighallgatta, aztán ihletet merítve a szemközi italboltra nézett, hogy végül rázendítsen: \"Uccára nyílik a kocsmaajtóóóóó...\". Irma a temetőkert felé pillantott így szólózva: \"Kis kút, kerekes kúúútt\", mire Olivér föltekintett az égre: \"Darumadár fönn az égeeeen...\".

Hajnalba pitymallóan improvizáltak, de már éjfél előtt érezték, nekik együtt kell dolgozniuk. Kivárták, míg felnőnek, elvégezték iskoláikat, aztán egy szüreti mulatságon újra találkoztak.

Olivér javasolta, hogy érdeklődési körüket szűkítsék le kissé, hiszen a szórakoztató zene műfajokban oly gazdag, hogy könnyen eltévedhet köztük az egyszeri zeneszerző. Mivel egyikük sem szerette a bort, a bordalt választották. Így ugyanis kevés esély volt arra, hogy amikor majd kínkeserves munkával rokkantra keresik magukat, a bevételt rögvest el is igyák. (Az igazsághoz tartozik, hogy Irma titokban kedvelte az eredeti orosz vodkát, de ezt nem árulta el Olivérnek. Az igazsághoz továbbá az is hozzátartozik, hogy Olivér rajongott a tizenkét éves skót whiskyért, de ezzel a ténnyel nem szerette volna Irma elképzeléseit összezavarni.)

A terveik olyan nagyszabásúak voltak, hogy Tabd azonnal szűknek is bizonyult. Egyenest Pestre utaztak, és elszerződtek a New York kávéházba. Az ott muzsikáló zenekar számára írtak bordalokat, ami kiváló ötletnek tűnt, mégsem jövedelmezett. Végül valaki elmagyarázta nekik, hogy a kávéházban a legritkább esetben szokás borozni, így egyszerűen átszerződtek a Horvát-kertbe, ahol életük végéig dolgoztak. A pesti közönség sokáig hiányolta őket, Ady Endre például állítólag hetekig ült bánatosan a sarokban, időnként így horgadva fel: \"fusson, akinek nincs bora!\"

A zeneszerző páros kísérletező kedvét bizonyítja, hogy elkészítették a Monti-csárdás, Brahms II. Magyar tánca és a Pacsirta átiratát szaxofonzenekarra és asszonykórusra, hogy az a-moll műveket átdogozták C-dúrra, és hogy ügyesen szélesítették a parlandót. Tulajdonképpen nyugodtan lehet mondani: a pesti mulatás stílusát ők alakították ki Magyarországon.

Pályafutásukat egyetlen kudarc árnyékolta be: az Opera nem volt hajlandó bemutatni Bánk bán - avagy borban az igazság című operájukat, mondván, hogy Erkelé lényegesen jobb.

Ez azonban nem keserített el őket. Életük végéig lelkesen és hűen szolgálták az igényes magyar szórakoztató zenét. Még ma is zenét szereznének, ha életüknek nem lett volna vége.