2004. május 29. - Budapest Kongresszusi Központ
Budapesti Fesztiválzenekar
Richard Goode - zongora
Vez.: Fischer Iván

BARTÓK: III. zongoraverseny
MAHLER: IX. szimfónia

Ritkán találkozni hangversenyműsoron két, egymáshoz ennyire nem passzoló művel. Bartók versenyművének sem zenetörténetileg, sem stilárisan, sem gondolatilag nincs sok köze Mahler óriásszimfóniájához. Az egyetlen közös pont a halálközeli alkotás lehetne, de koncepciónak ez még nem túl sok. Tény, hogy mindketten halálos betegségük tudatában vetették papírra műveiket, de míg Bartók utolsó befejezett darabja is az életről szól, addig Mahler a remény és a lemondás közül végül ez utóbbit választja.

Richard Goode amerikai zongoraművészről sok minden kiderült a műsorfüzetből, és nagyon kevés a koncerten.
Számon kérhető-e a magyar dialektus egy külföldi előadótól? Gondolom, nem nagyon illik ilyen kérdést feltenni, de tudomásul kell venni, hogy vannak olyan dallamok, dallamfordulatok, népzenei allúziók, melyek egy akcentussal beszélő szájából furcsán, zavaróan hangzanak. Ilyen az első tétel nyitó unisonója, melyet Goode most éppen csak annyira pontozott élesebbre a megszokottnál, hogy idegenül hangozzék. S mire megszoktuk a "másságot", bőven benne voltunk már a tételben. A perfekt technika fakó zongorahanggal párosulva merev előadást hozott. S bár a második tétel korálja megcsillantott valamit Goode klasszisából, kénytelen vagyok megállapítani, hogy túlságosan is jól el vagyunk látva kitűnő Bartók-előadásokkal ahhoz, hogy ezt a produkciót kiemelkedőnek tarthassuk.

Más volt a helyzet Mahler monumentális "búcsú"-szimfóniájával. A négytételes, nyolcvanpercnyi muzsika kimeríthetetlen tárháza a dallami és hangszerelési ötleteknek, a hangos tuttiknak és az alig-alig hallható, sóhajnyi vonósoknak. S Fischer Iván és zenekara a lehetetlent is megvalósította. Aprólékosan kidolgozott hangzás, markáns karakterek, remek hangszínek, s mindehhez szinte hibátlan előadásmód. Briliáns kürtszólók, fantasztikus fafúvós állások és fáradhatatlan vonósok tették felejthetetlenné az estét. Emlékezetes volt az első tétel fuvola-kürt kettőse, a második tétel igazi nyers, "paraszthegedűs" belépése, és nem utolsó sorban a zárótétel halálba lépése. Még soha életemben nem hallottam ilyen pianissimót hangversenyteremben. Megrázó, fantasztikus este volt.