vissza a cimoldalra
2021-01-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11567)
A csapos közbeszól (95)

musical (199)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (104)
Régizene (5852)
Média, zene, ízlés (117)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4928)
Társművészetek (2210)
Lehár Ferenc (740)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (185)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4340)
Kimernya? (3919)
Momus-játék (5985)
A MET felvételei (1351)
TOP 10 - Kedvenc énekesek (293)
Kocsis Zoltán (675)
Kedvenc magyar operaelőadók (1197)
Pantheon (2807)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A BFZ és a brácsák
-té.pé-, 2004-03-02 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2004. február 27.
Zeneakadémia
Budapesti Fesztiválzenekar
Lars Anders Tomter (brácsa)
Vez.: Sylvain Cambreling

HANNS EISLER: Öt zenekari darab
HINDEMITH: Gyászzene brácsára és vonószenekarra
KURTÁG: Tétel brácsára és zenekarra
DEBUSSY: Zenekari képek

Kevés zenekar vállalja fel ennyire markánsan, hogy a kötelező klasszikus repertoár mellett a ritkán, vagy szinte sohasem hallható művek előadásaira is komoly hangsúlyt fektet. A Budapesti Fesztiválzenekar február végi két hangversenyére bőven jutott mindkét típusból. Az egykori Schoenberg-tanítvány, Hanns Eisler szinte mindent kipróbált, amit egy baloldali politizálással elkötelezett német zeneszerző a huszadik század első felében kipróbálhatott. A Vörös Szócső művészcsoport jellegzetes alakja volt, harcos avantgardista, Brecht közeli munkatársa, meggyőződéses, hithű szocialista, aki előbb a nácik elől Amerikába emigrált, csak hogy a McCarthy-bizottság rásegítésével visszataláljon szülőhazája szovjet megszállású zónájába. S ha már úgy is ott volt, még azon melegében megírta a Német Demokratikus Köztársaság himnuszát. De nem feltétlenül ezért szeretjük.

Igazi sikereit Fritz Lang és Jean Renoir filmjeihez komponált zenéjével aratta. Öt zenekari darabja is filmzene eredetű. A Japán kínai inváziójáról szóló 400 millió c. dokumentumfilm kísérőzenéjének egyes motívumaiból építkező kompozíció magán viseli az Új Bécsi Iskola keze nyomát. Dodekafón gondolkodású, erősen spekulatív zene ez is, ugyanakkor áttört, finoman szőtt, míves munka. Igaz, éppen ez a légiesség lesz a veszte is, hiszen igazi markáns anyagok híján, egy idő után menthetetlenül érdeklődését veszti a hallgató.

A német zeneszerző kolléga - mellesleg brácsás és karmester -, Paul Hindemith művészetelmélete nagyrészt rokon Eislerével; a művészet ne elitkultúra legyen, hanem könnyen befogadható tömegáru. Szerencsére a jól(?) hangzó elméletet nem mindig követte tett, így egy londoni utazás és V. György hirtelen halála lehetővé tette, hogy megírja a brácsairodalom egyik legszebb művét, a Gyászzene brácsára és vonószenekarra címűt. A legendárium szerint egyetlen nap alatt készült majd' 10 perces remekmű most a norvég Lars Anders Tomter közreműködésével szólalt meg. Szépen, de korántsem megrendítően. Tomter brácsahangja kissé éles, már-már préselt és rendre adósunk maradt azzal a fajta barna tónusú, meleg hangzással, amit ehhez a hangszerhez - és pl. Jurij Bashmet nevéhez - társítunk.

Ugyanez a folyamatos hiányérzetem támadt Kurtág fél évszázados diplomamunkájának töredékét hallgatva. S mindehhez tegyük hozzá, hogy négyszáz éves Gasparo de Salo hangszere ugyan gyönyörű, de hangi képességeit nyilvánvalóan nem ilyen méretű koncerttermekhez és zenekari zacchoz mérték. A Bartók nyomdokain haladó brácsaverseny-tétel előadása olyan - egyébként tökéletesen meddő - kérdéseket vetett fel, mint az, hogy merre vezetett volna Kurtág pályája, ha néhány évvel később nem szakít radikálisan a nagy előd által kijelölt úttal?

A második rész Debussy utolsó zenekari kompozícióját, az Images-t hozta. Úgy, ahogy ritkán hangzik fel koncertteremben: mindhárom művet együtt hallhattuk. Azon lehet vitatkozni, hogy triptichonként megállja-e a helyét a 40 percnyi muzsika, de tény, hogy igen komoly feladat, zenésznek és karmesternek egyaránt. Az állandó villódzás, a punktuálisan fel-felbukkanó hangok, motívumok, a töredék dallamok, a folyamatos hangszínvarázs permanens figyelmet és százszázalékos koncentrációt igényel. Erre most sem lehetett panaszunk. Szokás szerint kitűnő szólók és remek vonóskar biztosította a magas színtű megszólalást.

A francia Sylvain Cambreling kicsit merev mozdulatokkal és sok tánccal élte végig a műsort. S bár Bernsteinnél már megszokhattuk a zene átélésének ezt a meglehetősen látványos módját, nekem kicsit modorosnak tűnt a produkciója. S ami talán még nagyobb baj: számtalanszor elvonta a hallgató figyelmét az igazán fontos dolgokról. Magáról a zenéről.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1994 • Róna Viktor, balettművész (sz.1936)
2005 • Victoria de los Ángeles, énekes (sz. 1923)