(Új) Bécsi vér - az NFZ a Zeneakadémián
2004. január 12.
Zeneakadémia
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
Yvonn Füssel-Harris - ének
Vez.: Kocsis Zoltán
Igazán különleges hangverseny részesei lehettek mindazok, akiket
a hétfő este a Zeneakadémián ért. Ugyanis meglehetősen ritkán fordul
elő, hogy egyetlen koncerten két különböző zenekar lépjen fel. Pedig
hétfőn pontosan ez történt. Az egyik társaság az úgynevezett Új bécsi
iskola prominenseinek műveit szólaltatta meg nagy fegyelemmel,
gondosan kidolgozott előadásban, míg a másikuk a keringőkirály
valcereit nyúzta olyan színvonalon, mely gyakran súrolta az elfogadható
kategória határát.
Igaz, minden alkalommal alulról.
A szerkesztők elképzelése szerint a hangverseny egyfajta időutazás lenne, ahol a húszas évek zenei fenegyerekeinek hangversenyei mintájára együtt szólalnak meg a legújabb kor zenei irányzatai/eszményei a bécsiek legkedvesebb slágereivel. Ez utóbbi lenne az a bizonyos mézesmadzag, mely becsalogatja a publikumot. Nos, nem tudom, hogy a pesti publikumot a koncertprogram melyik fele csalogatta be, de tény, hogy egy részük a szünetben hazamenetellel szavazott. Pedig jól indult az este!
Schönberg Öt zenekari darabja temperamentumos első és ötödik tétellel, gyönyörű fúvósszólókban gazdag lassú tételekkel lepett meg. Kocsis pontosan kimunkált, aprólékosan cizellált előadásban tálalta az egyébként még ma is elég nehezen emészthető művet. Aztán jött két Strauss-keringő, amire nem nagyon van bocsánat. Pontatlan, blattolás-szintű, trehány előadást hallhattunk. A trombiták végig késve adták a kettő/hármat, a harsona sok volt, a vonósok pedig ki-ahol-érte alapon dolgoztak. Persze, milyen alapon kérem számon a pontosságot a kísérettől, amikor egy-egy lassítás utáni tutti belépés is meghaladta a zenekar képességeit?! Mindenki a saját tempójában, a saját frazeálásával játszott. Vérmérsékletük szerint. Hogy Budapest nem egy Bécs, azt eddig is tudtuk, mint ahogy sejtettük azt is, hogy a Nemzeti Filharmonikusok nem csupán nevük előtagjában különböznek a bécsi kollégáktól, de ilyen mélyrepülést már régen nem hallhattunk a Kocsis Zoltán feltámasztotta zenekartól.
Miután kellőképpen kidühöngte magát, a Rec.-t újabb, ezúttal kellemes meglepetés várta. Berg A bor c. hangversenyáriája nagyszabású, változatos, megkockáztatom: élvezetes mű. Yvonn Füssel-Harris hangja az alsó regiszterben kissé erőtlen és el-elvész a hangszerek között, de a felső láge erőteljes. Az egész produkció összeszedettsége, drámaisága mindenképpen meggyőző volt.
A szünet után Webern I. kantátájának beugró szólistája Szabóki Tünde volt. Mivel ebben az esetben egy produkció megmentése volt a cél, nem lenne szerencsés, ha mélyebben taglalnám az énekesnő teljesítményét. Elég annyi, hogy korrekt módon helytállt. Mint ahogy kitűnően helytállt a kutya nehéz szólamok abszolválása terén a Nemzeti Énekkar is. Hangzásuk lágy, tónusuk meleg, sejtelmes. Szinte sajnáltam, hogy ilyen kevés szerep jutott nekik az este.
Egy újabb, nehezen tolerálható keringő után Kocsis hangszerelésében került előadásra Schönberg Hat kis zongoradarabja. A miniatűr villanások új színt, új értelmet nyertek Kocsis kamarazenekari feldolgozásában.
A műsort záró Császárkeringő sikerült a legjobban. Talán,
mert ebben van a legtöbb lírai rész. Vagy csak mindenki
megkönnyebbült, hogy lassan vége a hakninak.
Nem állítom, hogy a közönség szétverte a házat lelkesedésében.
Igaz, nem is volt rá okuk.