vissza a cimoldalra
2021-01-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11567)
A csapos közbeszól (95)

musical (199)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (104)
Régizene (5852)
Média, zene, ízlés (117)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4928)
Társművészetek (2210)
Lehár Ferenc (740)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (185)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4340)
Kimernya? (3919)
Momus-játék (5985)
A MET felvételei (1351)
TOP 10 - Kedvenc énekesek (293)
Kocsis Zoltán (675)
Kedvenc magyar operaelőadók (1197)
Pantheon (2807)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Beszélgetés Czidra Lászlóval
Tóth Péter, 2000-12-30 [ Interjúk ]
nyomtatóbarát változat
Czidra László

Beszélgetés Czidra Lászlóval

Czidra László Budapesten született 1943-ban. Óbudán nagy kertes házban nevelkedik. Nyolc éves korától furulyázik. Két hónap alatt magától megtanulja a teljes furulyaiskola anyagát. Kapott kézfogást Rákositól, Gerő pedig Kossuth-díjra "jelölte". A főiskola után először kisegítő az ÁHZ-ban, az Operában és a MÁV-ban is majd mivel hagyják blokflőtézni, elmegy a Postás zenekarhoz szólamvezető oboistának. 1967-től Hacki Tamás együttesével járja a világot. 1970-ben hivatalosan is megalakítja Magyarország első régizene együttesét a Camerata Hungaricát. Több mint húsz éve tanít. Liszt díjas.

Café Momus - A te neved összeforrt a blockflőtével és a magyarországi régizenéléssel, közelebbről is a Camerata Hungaricával. Hogyan kezdődött?
Czidra László - 1970-ben a hanglemezgyártónál fölmerült az igény, hogy a régi magyar hangszeres zenét ne csak 20. századi feldolgozásban (Farkas Ferenc, Ránki György stb.), hanem valamelyest autentikus előadásban is lemezre rögzítsék. Bár már korábban is játszottunk egyszer-egyszer, de ez lett az együttes hivatalos megalakulása. Mi még nem tudtunk régi hangszereken játszani, de ez a régi magyar zenénél nem is volt olyan nagy gond, mert itt azért ugye elsősorban fúvósok voltak - blockflőte, furulya, töröksíp - ilyesmi, és ezek megvoltak. De azért modern olvasatban játszottunk. Ezt követte egy kicsit későbbi korból a Vietoris Kódex. Nagyon gazdag kézirat, ami nagyszámú szlovák, felvidéki szakrális zenét, pontosabban kis korál-dallamot tartalmaz. De az egyházi népénekek mellett nagyon nagy számú hangszeres darab is megtalálható benne. Ezekből csináltunk egy dupla lemeznyi válogatást.
C.M. -Mikor ismerkedtél meg a blockflőtével, mint hangszerrel?
Cz. L. - 8 éves koromban. Ekkor kaptam egy furulyát és egy furulyaiskolát karácsonyra. Mivel februárban szénszünet volt és kottát olvasni - hála az egykori kántor énektanárunknak - már tudtam magamtól, megtanultam furulyázni. A konziba véletlenül kerültem. Egy kollégám felvételizett gordonka szakra és én játszottam a felső szólamot. Akik hallották a produkciónkat azt mondták, hogy másnap jöjjek el a fafúvós felvételire. Én akkor fagottra jelentkeztem, de nem vettek fel, aminek elég egyszerű oka volt. Például az, hogy csak egy hangszere volt az iskolának és tudvalevő volt, hogy Hara Laci bácsi - az akkori fagott tanár - fia jön a következő évben felvételizni. Így lettem oboista. A Szeszler azonnal lecsapott rám, mert én vibráltam a furulyán, és az akkor újdonság volt. Nem ide tartozik, de ezen háromszor megnyertem az Országos Kamarazenei versenyt, aminek a jutalma három kézfogás és egy homlokcsók volt Rákosi pajtástól. Gerő - született Singer - pajtás pedig azt mondta, hogy "kis Czidra, belőled még Kossuth díjas karmester lesz." Ez aztán nem jött be.
C.M. - Mikor hagytad abba a zenekari zenélést?
Cz. L. - 1967-ben a Hacki-együttessel meghívást kaptunk Ausztráliába és Újzélandra. Akkor.
C.M. - 1967-ben nem sokan jöttek vissza egy ilyen útról. Te miért nem maradtál kinn?
Cz. L. -Volt egy menyasszonyom. Ráadásul üzletet láttam ebben a dologban. Bár a kintmaradásra meg lett volna a lehetőségem. Egy teljes "Hotelsort" vehettem volna feleségül egy magyar származású nagyon csinos hölgy személyében. Most régi ausztrál táncokból készítenék felvételeket, vagy esetleg megcsináltam volna az ausztrál blokflőtés klubot. Talán kerestem volna annyit, hogy most nem kellene Pozsonyba átjárnom stúdiózni, ahol önmagammal játszom kvartettet.
C.M. - Amikor ti elkezdetek régi zenével foglalkozni túl sok példa nem lebeghetett a szemetek előtt. Honnan vettétek a mintát?
Cz. L. -Hát innen-onnan. Azért valamit lehetett hallani. Külföldön, rádióban, itt-ott. Nagyon sok példaképünk persze nem volt. Érdekes módon kotta azért akadt. Pernye Andrisnál kezdtünk el furulya kvartettezni, és hát ő régóta foglalkozott a reneszánsz zenével is. Később pedig, a 70-es évek közepén - már azután hogy a Vietoris lemezzel Párizsban nagydíjat nyertünk - kaptunk annyi pénzt, hogy vehettünk végre reneszánsz hangszereket. Én a Hacki együttessel keresett pénzből is mindig kottákat és hangszereket vettem. Nekem nem volt autóm soha, ők meg ugye, állandóan váltogatták. Nekem viszont több régi hangszerem volt.
C.M. - Most mennyi van?
Cz. L. -Hát nézd. Nem is tudom rendesen megszámolni. Elég sok. Az alaphangszerek mind megvannak, bár az utóbbi időben természetesen nem játszunk mindegyiken. Nos visszatérve - ez a régi zenélés azért is érdekes volt, mert a barokk zenében a dallami díszítésekkel senki nem tudott, senki nem mert csinálni semmit.
C.M. - Akárkinek megemlítem a neved, mindenki azt mondja, hogy amit a Czidra nem tud a díszítésekről azt nem is érdemes tudni. Honnan ez az érdeklődés?
Cz. L. -Nagyon érdekelt, mert a Hackiékkal jazzes zenét is játszottunk és ott improvizálni kellett. Ez is egyfajta improvizáció. Volt aki rádión keresztül ismerte meg, volt aki lemezeken keresztül. Nekem akkor még nem volt lemezjátszóm. Abból indultam ki, hogy el kell olvasni a darabot. Az első időkben rengeteg túlburjánzás és túltengés volt tapasztalható, ami természetes is, mert a sokból el lehet venni, de az ilyen improvizáció nem úgy néz ki, hogy most csak egy kicsit, és aztán majd egyre többet és többet adunk.
C.M. - A te növendékeid már könnyebb helyzetben vannak, mert erre is tanítod őket.
Cz. L. -Többen is csináljuk. Idősebb kollégáim kezdték el rendszerezni Az improvizációt nem lehet tanítani áperté, de azért lehet hozzá ötleteket adni. Ezt dolgoztam ki, egy ilyen sorozat fog most a közeljövőben megjelenni. Az egyik füzet már nyomdában van, a másik majdnem nyomdakész. Én a tétel tipológiából indulok ki, tehát hogy a hangszeres zenéknek a 90 százaléka tánczene eredetű. Tehát az egyszerű táncokat követik majd a stilizált táncok és lesz egy olyan, ami a dallami díszítésekről szól, amit én a tételtípusokból vezetek le.
C.M. - Konkrét példákat is mutatsz?
Cz. L. -Hozok példákat a korból, esetleg a kollégáimtól, nyilván magam is írok néhányat és ami a legfontosabb, hagyok még néhány sort, hogy a növendék is csinálhasson maga. A lényeg, hogy először egy egyszerű táncot ismerjen meg a növendék, hogy tudja mi az, hogy allemande és mi az, hogy francia és olasz allemande, és hogy miért gyorsabb az olasz violino giga mint a francia gigue és az se baj, ha tudja, hogy egyébként az angol country dance-ból jött, eredetileg 4/4-es volt és triolás stb. Ezek aztán stilizálódnak és a késő barokk szonátákban már az van kiírva hogy allegro és nem az, hogy allemande, és az, hogy adagio és nem az, hogy allemande, holott mind a kettő az. Például egy adagio tétel lehet sarabande is, de lehet lassú menüett is. De ha az ember jobban megnézi akkor látja hogy ez Juli és nem Jancsi. Mert megtanulta. Ha ez megvan, akkor jöhet a dallami díszítés - mert az ornamentális, az nem érdekes, hiszen oda van írva - amit önkényes változtatásnak mondunk. Nos ez az ami a legkevésbé tanítható. De ha tudom, hogy milyen tételtípusról van szó, akkor tudom, hogy nagyjából mennyit lehet. Valamilyen szinten kötött. Sokkal több jelzés van a korból, csak el kell tudnunk olvasni. Telemann írt 12 szonátát, ahol leírta a lassú téttelt és fölé írta a díszítést. Vagy Bach, aki különböző concertókat átdolgozott egy szál csembalóra és a lassú téttelt kidíszítette. Sok ilyen fönnmaradt, de még több van, amit áttételes módon ismerünk. A megoldás az, hogy rengeteg allemand-al kell találkozni és még több sarabande-dal, couranttal stb. mert akkor rögtön meglátja az ember, hogy most illegalitásban van ugyan, mert micisapkát hord, de attól még úriember az úriember. A díszítésekkel is azóta vagyok sokkal jobban tisztában, amióta tanítok és meg kell magyarázni. Ebből is látszik, hogy előbb kellene elkezdeni tanítani és csak aztán produkálni...
C.M. -Mióta tanítasz?
Cz. L. -1978 óta. Először a Zeneakadémián óraadóként előadói gyakorlatot tanítottam, mert nem nagyon volt több időm, hiszen sokat koncerteztünk és rengeteg lemezt csináltunk. Később rájöttem, hogy a régizene a legjobb pedagógiai alapanyag. Sokkal inkább köznyelv, mint a mai zene. Tehát a formát, a megközelítést sokkal egyszerűbb rajta keresztül megmutatni. Sokkal közelebb állt a népzene egyszerű formavilágához.
C.M. - Milyen a viszonyod a kollégáiddal? Kiket tartasz tekintélynek?
Cz. L. -Nemzetközi tekintélynek az elmélet terén Hans Martin Lindét, a gyakorlatban pedig Brüggent tartom. Magyarországon Kállayt tartom magasan a legtöbbre.
C.M. - Hányan voltatok amikor kezdtétek?
Cz. L. -Egyedül voltam. De lehet, hogy furcsa lesz amit mondok, én igazán fújni nem a blockflőtésektől tanultam, hanem a szaxofonosoktól. Kettővel személyesen is találkoztam. Stan Getz és Jerry Mulligan mindent meg tudnak mutatni azon a hangszeren. A Hacki együttes tagjaként személyesen találkozhattam velük. Whiskyztünk, beszélgettünk és én többet tanultam tőlük, mint akárki mástól.
C.M. - Hol van a helye ma a régizenélésnek?
Cz. L. -Ez egy meglehetősen tág terület. Nagyon nagy divat lett főleg nyugaton, és divat lett utánozni egy csomó úgynevezett autentikust. Mert hogyan lehet megélni? Úgy, hogy én máshogy csinálom. Legalább másfél tucat "autentikus" együttes van, aki veri a mellét, hogy az az igazi, amit ő csinál, mert egész másképp játszik, mint a másik. Az a baj, hogy ez is begyűrűzött ide hozzánk. Most már hál' istennek egy kicsit apad a hevület. Sajnos a régi zene helye ott van, ahol az öttusáé. Vagyis a bányász béka alatt. A foci mondjuk a world-music és esetleg egy-egy klasszikus koncert pld. amikor a Kocsis még zongorázott. Ugyanúgy van itt is, mint Amerikában. Ha 10 dollár egy koncert, akkor nem megyek el, de ha 100, akkor igen. Na most itt az a helyzet, hogy a Pityi Palkó van kikiáltva 100-ért, és a Jousquen de Prés-t adják 10-ért.
C.M. -Sokan azt mondják, hogy azok mennek el régizenélni, akik nem igazán jók a saját hangszerükön.
Cz. L. -Nos ez egy időben tényleg így volt. Gyenge muzsikusok voltak, akik attól lettek érdekesek, hogy megfogtak egy régi hangszert. Ezek bújtak aztán az autenticitás mögé. Nem akarok neveket mondani. Na de azért ez előbb utóbb kiderült. Ma már hiába hivatkoznak arra, hogy Quantznál ezt így vagy úgy olvasták, mert mindenki olvasta Quantzot. Legfeljebb másként értelmezte. Ezt rám is szokták mondani, mert én az oboázást hagytam abba a blockflőtéért. Azt gondolom, hogy ha az oboázást folytatom, ott is megálltam volna a helyemet. Ha valaki jó zenész, akkor más hangszeren is lehet az. Fizikailag nem bírtam az oboázást. Eredetileg tüdőtágulásom volt, amit az oboázással még csak fokoztam. És persze üzleti megfontolás is vezetett. De akárki kipróbálhatja, nem könnyebb a blockflőte sem. Fizikailag talán igen, de itt 8 lukkal kell elérni, amit az oboán egy csomó billentyűvel. És a barokk irodalom legnehezebb darabjait erre a hangszerre írták, ami természetes is, mert akkor ez volt a "top" hangszer. Később kiszorult, mert a hangerejével nem tudott a zenekarba bekerülni. Visszatérve a kérdésedre még manapság is előfordul, hogy gyenge hangszeresek váltanak ily módon, de nem nagyon működik a dolog. A régi zenében is működnek Richter szintű zenészek.
C.M. -Teoretikusok, zenészek régi vesszőparipája az "autentikus" hangmagasság. Tényleg ennyire fontos, hogy 410 vagy 442 Hz az a bizonyos "A"?
Cz. L. -Én azt mondom, hogy manapság ez arisztokratizmus. Mert a dolgok gyengéjével ne hencegjünk. És mi van, ha egy koncerten Hotteterre-t, Händelt és Vivaldit akarok játszani? Hotteterre a 18. sz. elején Párizsban működött és ott 395 Hz volt az "A". Händel Angliában 415, Vivaldi Itáliában 460. Mondjuk, ragaszkodom ehhez, és nagyon sok pénzért veszek három különböző furulyát. De honnan veszek három csembalót hozzá? Persze ezeken a hangmagasságokon játszani autentikus dolog, de nem határoz meg semmit. Akinek meg van a lehetősége az tegye. De ne ragaszkodjunk hozzá mindenáron.
C.M. -A hangszerépítés maga az nem érdekelt soha?
Cz. L. -Nem. Csak a játék. Annyira nem, hogy oboista korom legkínosabb pillanatai közé tartozott a nádfaragás.
C.M. -Milyen hangszereken játszol?
Cz. L. -Blockflőtéken, duplanádasokon, és pommereken. Csak szoprán pommeren nem, mert az az oboa.
C.M. -Te nagyon nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy mikor milyen hangszeren kísérjék a növendékeidet.
Cz. L. -Ez egy nagyon világos dolog. A zongora sajnos a legkevésbé jó megoldás, mert a hangereje túl nagy. De még mindig jobb, ha egy concertót zongorán szólaltatunk meg - ha már nem tehetjük vonószenekarral - mint csembalón. De az a szonáta, ami csembaló continuóval van kísérve, az zongorával elképzelhetetlen. Ezért vagyok mégiscsak híve a digitális elektromos hangszereknek, mert valami öszvér megoldást tudunk találni erre a kérdésre.
C.M. -Mennyire fontos egy jó korrepetitor a tanításban?
Cz. L. -Nagyon. Főleg az én tanítási módszerem mellett. Én ugyanis nem papagájokat akarok nevelni. Én már a korrepetíciós próbákra sem mindig megyek be. Koncertre pláne nem, mert nem akarom megzavarni a növendéket. Az órán fölkészülünk, és ha neki szüksége van rám, akkor szól. Ritkán fordul elő. Azt szoktam mondani, hogy a nadrágot rájuk adom az órán, de belecsinálni saját erejükből kell.
C.M. -Mennyire speciális a közönsége a régizenének?
Cz. L. -Nagyon. Persze mostanában kevesebbet játszom, így nem nagyon tudom. Régen rengeteg sznob is volt. Nyilván eleinte nagyobb volt az érdekessége ezeknek a koncerteknek, hiszen kihoztuk a zenéket a "múzeumból". A Zeneakadémián mindig teltházunk volt.

Camerata Hungarica

C.M. -Mikor hagytad abba az aktív zenélést?
Cz. L. -Nem hagytam teljesen abba, de kb. 5-6 éve egyre ritkábban játszom. Bár éppen most voltam Cipruson. Nézd, elmúltam 60 éves. És egy fúvós különben is olyan, mint egy sportoló. Én láttam a Bene Ferit a fénykorában is és láttam úgy is, hogy többször találta el a saját lábát, mint a labdát. Ráadásul tüdőtágulásom is van. Szóval játszom még az együttessel, csak nem rendszeresen. Viszont végig fújom a saját óráimat. Kiteszem a kottát, és altfurulyán játszom a continuót.
C.M. -Számtalan lemezt készítettél oboistaként is és az együttessel is. De ha jól tudom álnéven is készítettél felvételeket.
Cz. L. -Ez egy nagyon egyszerű történet. Turné közben kaptam egy felkérést. Tudtam, hogy ha hazatelefonálok, akkor vagy nem engedélyezték volna, vagy a gázsim jelentős részét elvitte volna az adó, a másik részét be kellett volna váltanom forintra. Bár biztos vagyok benne, hogy nem kaptam volna engedélyt sem. Így készítettem Franz Schwarzenberger, a Bayern München balhátvédjének nevén -az ő engedélyével - a Berlini rádiónak felvételt. A történet aztán úgy folytatódott, hogy az 1978-as müncheni furulyaversenyen, ahol zsűriztem hallottam egy fiatalembertől egy Telemann szonátát. Gyönyörűen frazeált, szépen játszott, bár később kiesett, mivel a modern zene nem feküdt neki valami jól. Beszélgettem vele és a kiderült, hogy hallotta ezt a bizonyos felvételemet és mivel úgy gondolta, hogy ez egy ismeretlen blockflőtés, nyugodt lélekkel egy az egyben lemásolta a díszítéseket, és frazírokat. Jól szórakoztam de nem árultam el neki, hogy az "ismeretlen" Franz Schwarzenbergerrel beszél.
Cz. L. -Mennyire találta meg a modern zene ezt a hangszert?
C.M. -Ha jól tudnak rá komponálni, mint ahogyan csak nagyon kevesen, akkor működik. Csak hát azért ez egy olyan hangszer, amelynek kimaradt másfél évszázad és lehet, hogy emiatt nem áll neki elég jól. De ennek ellenére rengeteg modern zenét játszanak.
C.M. -Korban mi az amit el tudsz fogadni blockflőtén autentikusnak?
Cz. L. -Meg tudom mondani, hogy mi az utolsó darab, amit erre a hangszerre írtak; Gluck Orfeuszából a Boldog lelkek tánca. A bécsi ősbemutatón még F-dúrban blockflőte játszotta, amikor Párizsba került ahol fuvolauralom volt, ott áttették G-dúrba és fuvolán adták elő. Ez lett a blockflőte hattyúdala.
C.M. -Ennél későbbi darabokat nem szoktak átírni?
Cz. L. -Szoktak, de én úgy érzem van elég dolgom a többi darabbal is.
C.M. -Te nem csak a hangszer történetét, az irodalmát ismered átlagon felül, hanem a zeneszerzőkről is - úgy tűnik - mindent tudsz.
Cz. L. -A muzikológia egyrészt privát szórakozásom, másrészt aki a régi zenével foglalkozik, annak nagyon kell ismernie a környezetet. Mert ha én elolvasom X. Y. zenetudós véleményét, akkor egy véleményt ismerek a sokból, de ha ismerem a kort, máris sokkal jobban bele tudom élni magamat. Tudni kell, hogy abban a korban, amikor ezt vagy azt a zenét írták, mi történt Európában. Például a kora barokkban, amikor Schütz kisszámú apparátusra írta a műveit, akkor azért írt ilyen apparátusra, mert nagyon nagy szegénység volt a 30 éves háború miatt, és nem volt elég ember. Még az emberevés sem volt ismeretlen fogalom azon a környéken mint tudjuk. Amellett nagyon szeretem a történelmet. Amikor mi kezdtük, még teljesen ismeretlen terület volt ez, és az embernek nagyon sok oldalról kellett magát képeznie, hogy valamilyen képet kapjon.
C.M. -Blokflőtésből nincs utánpótlás hiány. Miért ilyen népszerű ez a hangszer?
Cz. L. - Nézd, látják, hogy ebből meg lehet élni. Annyira, mint egy oboából, biztosan. Különösen, aki külföldre megy. Három növendékem külföldön tanít. Másrészt a zongoratanárok után rögtön a furulyatanárok következnek létszámban. Sajnos nincs meg a négyéves főiskolai képzés lehetősége. Ugyanakkor állítom, hogy egy jó növendéknek öt év alatt mindent meglehet tanítani a blockflőtéről. Persze itthon a megélhetéshez még sok minden más is kell. A nemrég elhunyt Farkas Ferenc állandóan feljelentett a jogvédő hivatalnál a Régi Magyar táncok miatt. Az tény, hogy ő is feldolgozta, de a mi előadásunkban az eredeti harmóniákat használtuk. Neki köszönhetem egyébként a Liszt díjamat is. Mármint annak, hogy épp' beteg volt, így nem állt alkalmában harmadjára is meghiúsítani. De ennél sokkal fontosabb, hogy én gondoztam például a Liszt Ferenc Kamarazenekar valamennyi barokk lemezét. Händel, Corelli, Vivaldi Concertók stb.
Néhány év múlva nyugdíjba megyek, de annyi növendékem mindig lesz, hogy egy háromnegyed állásom legyen.
C.M. -Ezzel megint visszakanyarodtunk a tanításhoz.
Cz. L. -Én nem tanítok, hanem tanulni hagyom a gyerekeket. Viszonylag széles az út, ahol haladni lehet és persze igyekszem olyanokat felvenni, akik látják is a két szélét. Ha nem, akkor odamegyek és segítek. Show-szerűen kell tanítani. És ha téved az ember, azonnal be kell ismerni. Van úgy, hogy ha nem sikerül magától, akkor direkt tévedek, mert abban a pillanatban sokkal jobban fog hinni abban amit mondok. Lazán tanítok, de e mögött a lazaság mögött erős tartás és komolyság van a zene iránt.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1994 • Róna Viktor, balettművész (sz.1936)
2005 • Victoria de los Ángeles, énekes (sz. 1923)