Bejelentkezés Regisztráció

Esszék és tanulmányok

Esszék és tanulmányok

2024-02-17
-Matheika Gábor-

Szóval, magától nem megy, hogy egyszerűen elfogadott szerző legyen Anton Bruckner? Miért van az, hogy egy jól sikerült előadás után gyakran csak halovány udvarias taps a jutalom? Vagy az, hogy vannak, akik kisétálnak az előadás közepén, mások pedig atrocitásnak élik meg ezt a zenét? De főképp: miért ekkora kérdés ez?

Esszék és tanulmányok

2023-07-22
-- zéta --

A színházi emlékezet egyik legszebb példája az örökös tagság intézménye. Szükség is van rá, mert Jászai Mari klasszikus idézete szerint „egy színész, ha lemegy a színpadról, olyan, mint a tavalyi felhő”. Ennek ellenére itt van Sebeők Sári esete, akit az operaházi örökös tagság sem igen tudott megmenteni az elfeledéstől. Pedig Ő volt az első magyar Chrysothemis, Tábornagyné, Ariadné, Rezia, Marina és még sorolhatnám. Ez önmagában elég kellene legyen a halhatatlansághoz.

Esszék és tanulmányok

2022-09-03
-- zéta --

Faragó András rendkívüli életpályája tanulságait nehéz utólag megfogalmazni, talán nem is feltétlenül szükséges, hiszen maga a művész is az örök megújulást, az elérhetetlen hajszolását tűzte ki célul. Ahogy ötvenévesen megfogalmazta: „Mert olyan útra lépett az ember, ha ezt a hivatást választotta, amelynek sosem lehet a végére érni. Egy alakítás sosem lehet tökéletes, csak a vágy él bennünk…”

Esszék és tanulmányok

2017-01-26
-riccio-

Kétrészes cikkünkben az 50 éve elhunyt világhírű baritonra, Ettore Bastianinire emlékezünk, aki az idén lenne 95 esztendős.

Esszék és tanulmányok

2017-01-25
-riccio-

50 éve, a mai napon hunyt el, s az idén lenne 95 esztendős a nagy olasz bariton, Ettore Bastianini. Írásunk hiánypótlásnak készült erről a fantasztikus hangról, rendkívüli életpályájáról és különleges személyiségről.

Esszék és tanulmányok

2016-05-09
-Pál Tamás-

Nem a bárgyú tekintélytisztelet, hanem a mű alapos ismerete késztetett „védőbeszédem” megírására, melynek elolvasása után remélem, velem együtt talán valamivel többen fognak a Trubadúrhoz a befogadás és nem az ítélkezés szándékával fordulni.

Esszék és tanulmányok

2015-05-01
-IVA-

A hattyúk tava, ősbemutatója után nem aratott tartós sikert, csak a XX. század közepén jutott el olyan változatig, amely a világ minden táján rajongott, egyetemes kultúrkinccsé avatta.

Esszék és tanulmányok

2015-04-29
-IVA-

Az ember úgy gondolta, aki Lakatos Gabriellával nézi meg a Hattyúk tavát, annak van esélye az „eredetire”. Mint ahogy Shakespeare Hamletje is ahhoz jut el, aki Gábor Miklóssal nézi meg a Madách Színházban, A csárdáskirálynőt is az látta, aki Honthyval és Felekivel...

Esszék és tanulmányok

2015-04-27
-IVA-

Az előadás, a szereposztás egyes elemeiben tehát ma is megszokott és természetes a művészek akár többszöri átalakulása. A műfajtól, az előadás stílusától és igényességétől, a szerepek jelentőségétől függ, hogy a színház látványeszközeivel milyen mértékben álcázzák e metamorfózisokat, milyen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a közönség illúziója erős legyen.

Esszék és tanulmányok

2014-11-24
-Operatikus-

Itt nem egy nagy, hanem egy kis lélek pusztulásának vagyunk tanúi. Egy nagyon nagy énekes tolmácsolásában, akinek alakítása épp attól ráz meg bennünket, hogy olyan pontosan közvetíti a hős formátumát.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.