vissza a cimoldalra
2017-11-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Momus társalgó (6269)
Milyen zenét hallgatsz most? (24979)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60134)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6428)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2415)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1176)
Franz Schmidt (2954)
Erkel Színház (8509)
Kedvenc magyar operaelőadók (1010)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (561)
Operett, mint színpadi műfaj (3347)
Kodály Zoltán (347)
Élő közvetítések (6681)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (364)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2410)
Kolonits Klára (1015)
Bartók Béla szellemisége (233)
Verdi-felvételek (530)
Kocsis Zoltán (640)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (Ardelao, 2017-07-05 18:34:35)

   
364   Ardelao • előzmény363 2017-11-19 07:21:13

UJSÁG, 1927.11.19.:

Kis intervjuk a Turandot női főszereplőivel

[…]

Minden  este
az  Opera  színészpáholyában

Bodó  Erzsi  fogja  Turandot  címszerepét  játszani  felváltva  Tihanyi  Vilmával.  Nagyon  rokonszenves, csinos, fiatal énekesnő, öntudatos egyéniség,  komolyság  és  elmélyülés  van  benne,  amit egyetlen  mondatából  megérezhet  mindenki:
—  Tanulok,  tanulok  és  tanulok  —  mondja minden  képzelődéstől  menten  —  és  nagyon  komolyan  veszem  a  hivatásomat.  Nincs  egyetlen szabad  estém,  mindig  itt  ülök  az  Operában, a második emeleti  színészpáholyban és hallgatom az  előadásokat.  Nekem  a  művészet  életcélom  — nem  is lehet máskép csinálni.  Társas  életet nem élek,  jól  érzem  magam  enélkül  is.
Premier előtt áll, de egyáltalában nem  ideges. A  próbákon  minden  nagyszerűen  ment,  ez  megerősítette  az  önbizalmát  és  bízik  benne,  hogy sikere  lesz.
Bodó  Erzsi  vallásos  leány  és  tud  hinni. Különben erre minden oka megvan.  Hiszen  a jó Isten  is  rámosolygott,  amikor  tavaly  Saljapinnal együtt  léphetett  fel  a  Faustban.  És  Bodó  Erzsit észrevette  az  a  közönség,  amelyik  csak Saljapin bordalára  és  szerenádjára  volt  kíváncsi.  Észrevette  és  külön,  tüntetően  őt  is  megtapsolta  az ékszerária után. Radnai direktor ekkor hallotta őt legelőször. Másnap  magához hívatta és  leszerződtette  az  Operaházhoz.
— Úgy érzem — mondja —, hogy a Turandot egyik  legjobb  szerepem.  Hangilag  és  játékilag szép  feladat.  Örülök  neki.  Decemberben  Elsát fogom  énekelni  és  az  egyik  újdonságban,  a  Holtak  szigetében  is  kiosztotta  rám  a  főszerepet Radnai  direktor  úr.
Negyedéves zenedei növendék volt, amikor két évre leszerződtette  a Városi  Színház.  Megmutatta, hogy  tehetséggel  és  szorgalommal  még  itthon  is lehet  arriválni,  különösen,  ha  egy  kis  szerencse is  szegődik  e  két  jó  tulajdonság mellé.  Énekelte már  az  Aidát,  Tannhäusert,  Lohengrint  és  alig várja már, hogy ezekben az operákban új  közönsége  előtt  a  magyar  királyi  Operaházban  is  be- mutatkozhassék.
Jövője  van  —  akárki  meglássa.  Perfekt  német — ne lepődjünk  meg, ha  egy szemfüles  külföldi  direktor  elhalássza  tőlünk.  Jó  lesz  rá vigyázni! 

Vásárhelyi Gyula

SZÍNHÁZI ÉLET - 1927/48. SZÁM:

„[…]     Hosszú idő óta nem volt ilyen nagyszerű előadása az operaháznak. […]

A második szereposztásban Bodó Erzsi énekelte a »Turandot« címszerepét. Hangban és játékban elsőrangú teljesítményt nyújtott ez a fiatal énekesnő, akinek ez az első premierje az Operaházban. […]“

363   Ardelao • előzmény362 2017-11-18 11:48:43

PESTI HÍRLAP, 1927.04.30.:

Lohengrin a Városi Színházban

„[…]

Külön meglepetést nyújtott az a fiatal magyar művészgárda, amelyet a színház ma az első tűzvonalba küldött. Elsőízben nagy Wagner-szerepet énekelni súlyos tehetségpróba, de örömmel állapítjuk meg, hogy ezt a próbát valamennyi szereplő sikeresen oldotta meg. Poétikus megjelenésű, édeshangú, melegérzésű Elza volt Bodó Erzsi, akinek lágy és mégis erős, kitűnően képzett szopránjában, zenei és játékbeli intelligenciájában a színház egyik legnagyobb operaértékét bírja. […]“

PESTI HÍRLAP, 1927. 10. 14.:

„(Magy. kir. Opera.) A Trubadur mai előadásának keretében mint Leonóra először mutatkozott be Bodó Erzsi a magyar királyi Opera közönségének. A fiatal művésznő, akit Radnai igazgató a múlt évad végén iktatott a magyar kir. Operaház tagjai közé, a közönség előtt nem ismeretlen. Ismerjük őt a Városi Színház színpadáról, ahol Bodó Erzsi éveken át az első drámai szoprán szerepkörét látta el nagy sikerrel. Emlékezetünkben él kitűnő Aidája, Erzsébetje, Elzája és Leonórája is, amellyel ma este megkezdte operaházi működését. Az operaház Bodó Erzsiben nagytehetségű, a legszebb reményekkel kecsegtető művésznőt nyert. Fényes csengésű, magasan szárnyaló meleg szopránja, biztos muzikalitása, énekbeli kulturáltsága predesztinálják őt arra a szerepkörre, amelyben őt Radnai igazgató foglalkoztatni akarja. Bodó Erzsi mai első fellépése a legteljesebb sikerrel járt. Gyönyörű hangjával, ízléses, meleg érzéstől hevített, formailag nobilis énekével már az első nagy áriájával meghódította a közönséget és az első felvonás után nyert ügye volt. A telt nézőtér viharos tapsokkal és sok kihívással fogadta kegyeibe a debütáló fiatal művésznőt, akitől még sokat remélhetünk.

[…]“

362   Ardelao • előzmény266 2017-11-18 11:45:58

Képtalálat a következőre: „Bodó Erzsi”

Bodó Erzsi mint Silvana és Palló Imre mint Basilio Ottorino Respighi A láng című operájában (1930-ban készült felvétel)

BODÓ ERZSI (Budapest, 1899.09.11.-Budapest,1957.06.10.)

Bodó Erzsi drámai szoprán énekesnő életútjáról az interneten viszonylag kevés információ található. Pedig fénykorában rengeteg újságcikk jelent meg szerepléseiről. Többnyire nagyszerű kritikákat kapott, noha voltak elmarasztaló vélemények is. Elsősorban egy Weiner László nevű, zenekritikussá avanzsált zeneszerző, zongoraművész és karmester részéről, akinek – szerencsétlen sorsa miatt – nem maradt életideje arra, hogy saját művészete kiteljesedjék.

Bodó Erzsi szép hangjával viszont nemcsak idehaza, de külföldön is elismerést aratott. Több alkalommal próbálták őt is – mint sok más művészünket – külföldre csábítani.  

Hangjáról – sajnos – az interneten nem találtam felvételt, de még utalást sem arra, hogy valaha is készült volna róla hazai lemezfelvétel. Így azután nem lehet vitába szállni a művészi teljesítményét negatív kritikákkal illetőkkel, de a tehetségét magasztalókkal sem. A következőkben csupán a művésznőről megjelent tudósításokból idézek, minden különösebb logikai sorrend nélkül.

361   Ardelao • előzmény360 2017-11-17 10:08:44

Szendy Árpádról részletesebben és nagyobb tisztelettel aligha lehet szólni, mint ahogyan azt Szirányi Gábor, a Zeneakadémia történetét kutató könyvtáros tette az alább belinkelt tanulmányában. Hozzátenni szinte már semmit sem lehet.

Nagyon sajnálom, hogy a YT-n gyakorlatilag semmilyen hanganyag nem található Szendy Árpád műveiből. Talán lesz valaki, aki saját archívumából és technikai eszközeivel pótolja e hiányt.

E téma lezárásaként álljon itt egy nekrológ, amely Szendy Árpád elhunyta alkalmából jelent meg a Szózat c. folyóiratban:

SZÓZAT, 1922. 09. 12.:

"Szendy Árpád
1863— 1922

Nagynevű   és   nagymúltú   zeneművészünk, Szendy  Árpád  kidőlt  az  élők  sorából.  Súlyos,  kemény  és  harcos  egyéniség  volt.  Munkakedve   és munkabírása  bámulatosan  gazdag  lélekre  vallott. Izzó  lelkesedéssel,  törhetetlen  hittel,  rajongó  magyar  szívvel  végezte  áldásos,  szinte  már  apostoli munkáját,  mellyel  mindenben és  mindenütt  a  magyar  zeneművészet  javát  szolgálta.  Akár  mint  zeneszerző,  akár  mint   tanítómestere  az.  ifjúságnak, szent  és  tiszta  hevület  volt  minden  hangja,  mit papirosra  vetett és  minden  szava,  mit  növendékeinek  lelkébe  csepegtetett.
Szarvason   született  1863-ban.   Fiatalon,  tele duzzadó  reménységgel,  akarattal,  tehetséggel került Liszt Ferenchez. A nagy, világjáró Liszt Ferenc lett mestere,  akinek nagyszerű  lelke és káprázatos művészete  egész  életére   kiható   irányításul  szolgált Szendy  Árpádnak.  Olyan  mély,  olyan  feledhetetlen emlék  maradt  Liszt  óriás  alakja  Szendy  lelkében, hogy  benne  minden  kis  zugot  bevilágított  és  mint követendő  példa  lebegett  előtte  hosszú,   munkás életén  keresztül.   Szendy  kémény  és  leszűrődött egyéniségére  kétségkívül  Liszt Ferenc volt  az  első, egyúttal  utolsó  külső  hatással.  Élete,  mely  most váratlanul  kihunyt,  Liszt  szellemének őre,  ápolója, letéteményese  volt.  Művészete  pedig  Liszt  Ferenc hagyományainak  egyenes   folytatása.   Mint  zeneszerző  sok  zongoraműben,  a Szabados  Bélával  közösen  írt  operában,  melynek  „Mária“  volt  a  címe, néhány  zenekrari  szerzeményben, többek  között  a tavaly bemutatott „Helikon szvit“-ben lelkes magyar  érzésről  és  tudatos  faji  törekvésekről  tett  tanúságot  alkotó  lelke.  Emellett  a  tanulmányi  célzattal írott műveknek, átiratoknak, jegyzetes kiadásoknak nagy  számával gazdagította  zeneirodalmunkat,  melyek  az  addig  szervezetlen  és  sok  tekintetben  zavaros  zongoratanítás   módszerének  egészen új  és  egységes  irányát  jelölték  meg.  Bátran  megállapíthatjuk,  hogy  az  utolsó  évtizedek  nagyméretű  lendületében,  mely  a  zenei  művelődést  hazánkban  széles  rétegekben  komoly  és  alapos  tanulmányokra   fektette,   az   oroszlánrész   Szendy Árpád  lankadatlan és céltudatos munkájának eredménye.  Nem  is  szólva  azokról,  akik  a  mesternek közvetlen  közelében  éltek  és  tanultak!  Ezek  legtöbbje  rajongó   híve,   tisztelője  és  bámulója  lett  Szendynek,  a  tanítómesternek  és  vitték,  országszerte  terjesztették  a  magukba  szívott  nemes   és kikristályosodott  művészi  hitvallást,  mit  tőle  tanultak.
Évek  óta  gyötrő   betegség   rágódott   Szendy szervezetén.  Szívbaj  gyöngítette.  Ez  hátráltatta  a mestert  pompás  és  tüneményes  előadóművészetében  is.  Nem  szívesen  tette  ki  magát  a  hangversenyekkel természetszerűleg együtt járó izgalmaknak. Közéleti  tevékenységét  is  gátolta  súlyosabb  természetű  betegsége.  Alighogy  hozzáfogott  a  Nemzeti Zenede  újjászervezéséhez,   mint  az  intézet  elnök- igazgatója,  egy  évi  munka  után  kénytelen  volt  állásáról  lemondani  betegsége   miatt.   A   munka nagyja  ugyan  már  mögötte  volt,  de  élvezni  már nem tudta az  intézet új korszakát.  Szívéhez különben  a  Zeneművészeti  Főiskola  volt  igazán  közel. Ennek  volt  tanára,  útmutató  szelleme,  súlyos  és jelentős  tagja  majd  négy  évtizeden  át.  Az utóbbi időben már  csak  a  zongoraművészképzőt  vezette. A  fiatalabb  nemzedék  nevesebb   zongoraművészei, úgyszólván valamennyien,  az ő neveltjeiként kerültek  innen  ki.  Elve  volt,  hogy  nemcsak  az  előadás benső  szépségére  ügyelt,  de  a  külső  kidolgozottságra  is  nagy  súlyt fektetett.  Valahogy  olyan  módon,  mint  a  jó  festő,  aki  nemcsak  színekben,  de  rajzban  is  tökéletes  munkára  törekszik.  Töredelmes és alázatos  munkát kívánt növendékeitől,   de olyat,  mely  méltó  volt  a hivatáshoz, amit egy művésznek  be  kell  töltenie.  Hitt  és  tanítványainak  is hinni  kellett  a  művészet  szentségében.
Önzetlenül,   áldozatok  árán,  a  kiválasztottak  szenvedést  tűrő  rajongásával   dolgozott,   alkotott, tanított  Szendy  Árpád,  míg  vasárnap  éjjel  szíve dobbanása megállott örökre.  A lobogó munkakedv, mely  még  legutóbb  is  egy  új  magyar   operának terveit szövögette és Hubay Jenővel társultan hangverseny körútra  készült  a  megszállott területek magyarjaihoz,  megfagyott  a  halott  mester  szívében, mint  a  rügy,  melyet  a  fagy  megöl.  Sok  és  nagyszabású  az  örökség,  mit  Szendy  Árpád  a  magyar zeneművészetnek  hagyott,  a  veszteséget  azonban, mit  az élő  mester,  az  utolérhetetlen  tanár jelentett zenei  életünkben,  azt  semmi  sem  pótolja.  Helye, terme  üres  marad  a  Zeneművészeti  Főiskolán úgy lehet  sokáig,  míg  hasonló  tanítószellem  találkozik zongoraművészeink  között.
A  földi  tisztességadás  és  búcsúvétel,  melyen Szendy Árpád utolszor lesz a  szeretett falak  között, kedden  délután  három  órakor  fog  végbemenni  a Zeneművészeti  Főiskola  előcsarnokában.

Radnai  Miklós

Képtalálat a következőre: „Szendy Árpád sírja”

Szendy Árpád (Szarvas, 1863. augusztus 11. – Budapest, 1922. szeptember 10.) zongoraművész, pedagógus és zeneszerző sírja Budapesten. Kerepesi temető: 52-1-22

360   Ardelao • előzmény359 2017-11-16 12:17:40

Szirányi: Szendy Árpád, Liszt Ferenc tanítványa

 

359   Ardelao • előzmény358 2017-11-16 12:14:44

MUZSIKA. ZENEMŰVÉSZETI, ZENETUDOMÁNYI ÉS ZENEKRITIKAI FOLYÓIRAT, 1929 / 4. SZÁM:

R Á D I Ó

Magyar kamarazene-est (Papp Viktor)

(Rádió-felolvasás)

„[…]

Szendy  Árpád  legnagyobb  zongorapedagógusunk  volt. Ez a legkimagaslóbb értéke.  Nemcsak  azért,  mert  hagyományosa,   képviselője  és  terjesztője  a  Liszt- tradícióknak,  hanem  mint  saját  lábán  járó,  új  utakat  kereső  pedagógus  is.  Liszttől  rengeteget  lehetett  tanulni  s  minthogy  Szendynek   szeme,  füle  és  befogadó- képessége  rendkívüli  volt,  a  nagymester  óriási  tudásából   sokat  megszerzett.  De nemcsak  megszerezte  a  kincseket,  hanem  át  is  tudta  azokat  adni  tanítványainak.

Puritán,    nemes    egyéniségéért,   megbecsülhetetlen   tapasztalataiért  s  mindentudásáért  rajongtak  tanítványai.  Úgy  beszéltek  róla,  mint  ő  beszélt  Liszt  Ferencről.  Szendy  Árpád  egész  kis  könyvtárnyi  zenepedagógiai   művet  hagyott  hátra. Kincsek  ezek  a  kóták.  A  Liszt-hagyomány  legtisztultabb  őrzői. És  milyen melegen ütközik  ki  belőlük  Szendy  ragyogó  magyarsága.  A  füzetek  okos   bevezetéseiből csak  úgy  cseng  a  színmagyar  szó.  Magyarázatai  rövidek,  világosak.  Magaalkotta magyar  műszavai  pompásak.  Ujj-jelzései  olyanok,  mintha  Liszt  állana  a  zongora mellett.

Szendy,  aki  több  mint  harmincnégy   évig   zongoratanításban   őrlődött, zeneszerzőnek  is  elsőrangú  volt.   Méltán  büszkesége   a  magyar  zeneszerzői  gárdának.  Költői   invenciója  és  erőteljes   fajisága   emeli  az  elsők   közé.   Összesen huszonkét  ópusz  jelzi  zeneszerzői   munkásságát,   köztük  a  kimagasló Helikoni magyar  szvit  nagyzenekarra,  melyet  a  Kisfaludy-Társaság  1923-ban,   a   szerző halála  után,  a  Greguss-jutalommal  tüntetett  ki.
*
Szendy  mint  zongoraművész  elsőrangú  volt.  Nemcsak  a mi  mértékünk szerint,  hanem  a  világ  legelsőihez  képest  is  jelentős.  Popper  Dávid  Beethoven  G-dur zongoraversenye  középtételének  eljátszása  után  ezt  mondta  róla:
—  Rubinsteint  sem  hallottam  megdöbbentőbb  drámai  erővel   zongorázni.
*
Szendy  középtermetű,  őszbevegyülten  szőkés,  szántottarcú,  törékeny  alakú ember  volt.  ívelt, vakító  homloka  s energikus  tekintete  uralta  lényét.  Művelt, kellemes  modorú,  de  sokszor  ridegségbe  burkolódzó.
Legjellemzőbb  és  legértékesebb  kvalitása:  a  magyarsága.  Mindent  magyarul  tudott.  Egyetlen  nagy  művészt  sem   ismertem,   aki   ennyire   magyar  ember lett  volna.  Tőrőlmetszett  szülöttje  a  dúserejű  békési  földnek.  Beszédében,  esze- járásában.  művészetében  önkénytelen  magyar.
*

Szendy  Árpád  csaknem  hét  éve  halott.  A Kerepesi-temető díszsírhelyén, szépen  és  halkan  muzsikáló,  magyar  nyárfasor  mentén  nyugszik.
*
Szendy   két   vonósnégyest   írt.   A   műsorra   vett   mű   nyomtatásban megjelent,  a  másik  kézirat.  1902-ben   komponálta  s  először   Budapesten, a  híres Hubay—Popper-vonósnégyestársaság  mutatta  be.   Egy  évre  rá  Bécsben  is  nagy sikere  volt,  ahol  a  Rosé-kvartett  játszotta.  Azóta  a  nemes  mű  pihent,  míg  most  a Rádió  fel  nem  rázta  méltatlan  álmából.
A  klasszikus  kvartettek  mintájára  készült.  Négy  tételes.  Az  első   (allegro) tétel  markáns  főtémájára  bájos,  palotás-szerű  melléktéma   következik.  E  kettő mesteri  szövetéből  készült  a  szabályos  szonáta-formában  tartott  tétel.
A  második  tétel  szellemes scherzo  presto  tempóban.  Túláradó   muzsikáló kedv  hajtja  a  játszi  könnyedségű,  sziporkázó  témát.  A  scherzo  Triója  lassú,  szélesen  ívelő,  nemes  melódia.
A  harmadik  tétel:  andante.   Szomorú   sóhajokkal  és  mély  fájdalommal telített,  nagy,  magyar  siratóének.  A  szerző  maga  írta  az  élére: lugubre.
A  negyedik  tétel, a finale, gyorsmenetű,  víg  hangulatú  allegro. Csürdöngölö- szerű,  pattogóan  magyar  főtémájára  a „Végigmentem  az  ormódi  temetőn“ kezdetű népdalt  érintő  nyugodtabb  melódia  következik,  majd  a  hangulat  visszaugrik  a vidámságba  s  hódító  magyar  zeneképpé  fejlődik  ki.

***

[…]“

358   Ardelao • előzmény357 2017-11-16 11:29:18

Szendy Árpád  neves tanítványai és művei

(a Wikipédia információja szerint):

Neves tanítványai:

Höchtl Margit

Kabos Ilonka (ld. a 327.,328.,330.,334.,335., 336. sz. bejegyzést)

Lajtha László

Nagy Géza

Reschofsky Sándor

Szirmai Albert

Művei:

  • Mária. (Opera három felvonásban Szabados Bélával, ősbemutató Operaház, 1905. febr. 28., hat hét alatt ötször adták elő, soha többé nem játszották)

  • g-moll vonósnégyes (1905 körül)

  • Négy dal, op. 15

  • Pièces antiques, op. 16 (hegedű–vonószenekar, ill. hegedű–zongora változatban)

  • Magyar poémák zenekarra

  • Helikoni szvit (1921,; a Kisfaludy Társaság Greguss-díja, 1923)

zongoradarabok, dalok, didaktikai művek

357   Ardelao • előzmény356 2017-11-15 10:41:39

ZENEI SZEMLE, 1917. ELSŐ FOLYAM, 3. SZÁM, MÁJUS:

„ ….A Rosé-vonósnégyes kamaraestélyén Mozart és Beethoven egy-egy kvartettjét hallottuk a régi híres művésztestületnek hagyományosan előkelő, precíz és színgazdag interpretációjában. Műsoruk egyik számában, Schumann: Zongoraötösében Szendy Árpád, akadémiánk kitűnő professzora és művésze játszotta a zongoraszólamot töké­letesen, szárnyalón, magávalragadón. …..”

ZENEI SZEMLE, 1917. ELSŐ FOLYAM, 3. SZÁM, MÁJUS (86.-87. odal):

SZENDY ÁRPÁD

A zongora letéteményese a zenei kultúrának. Az ország zenei kulturáltságára épp úgy jellemző, hogy hányan és hogyan tudnak zon­gorázni, mint ahogy az általános kultúrfokot kifejezi az írni és olvasni tudó lakosság százaléka. A zongora a zenei eszperantó. Aki közepesen tud zongorázni, elolvashatja mindazt, amit muzsi­kában valaha is leírtak. Otthon, a zongorája mellett, egyedül, opera-előadásokat rendezhet.

Az új magyar zenei kulturkezesei és erősségei azok a zongorázók, akik az utolsó tizenöt év alatt és óta a magyar iskolákban nevelődtek és akiknek a nagyobb része közvetlenül vagy közvetve: Szendy Árpád nevelése. Régebben ezt úgy fogalmazták volna: ő az új magyar zongorakultúra apja. Ma, elmondhatni, hogy pedagógiai munkásságának leszűrődéseképen alakult ki Magyarországon a zongoratanítás szelleme.

Milyen ez a szellem ?

Szigorú hadat üzen a dilettánsságnak, engedményeket nem ismer, a teljesítmények elképzelhető legmagasabbra fokozását követeli, teljes odaadást a tanulmány iránt, nemcsak mekanikus munkát, hanem állandó lelki koncentráltságot, a dologbeli készségnek rekordig való fokozását.

Ez a szellem az idők folyamán fejlődött olyanná, amilyen. Szendy ma egészen másként tanít, mint tanított tizenöt év előtt. Tanítási módszere gazdag tapasztalatainak, mondhatni: öntudatos kísérletezéseinek az eredménye. Ez az eredmény főbb vonásaiban megegyezik azokkal, amelyeket az élő legjelentékenyebb külföldi zenepedagógusok oeuvreje szemléltet.

A pedagógusokat nagy általánosságban két csoportba oszthatjuk. Az első csoportba soroljuk azokat, akiknek a tanítása kimerül a tanítvány munkájának felügyeletében, akik sorsára bízzák a tanulót, egyéniségének kialakulására befolyást nem gyakorolnak, általában: tartózkodóak. A második csoport a saját világnézését, gondolkodását, felfogását, tudását, egész egyéni­ségét átadja a növendéknek, akit a saját képére igyekszik átformálni.

Szendy Árpád ebbe a második csoportba tartozik.

Vizsgáljuk a két módszer előnyeit és hátráltató tulajdonságait. Két­ségtelen, hogy az első inkább kedvez az egyéniség gyors kialakulásának. Ezzel szemben az átlagos növendékanyag teljesítményeit a közepes szín­vonalon túl emelni nem tudja. A második módszer viszont a szinte szuggesztív erejű példa, a már kész eredmények közlésével legalább is, ami a dologbeli tudást illeti, a növendéket olyan készséggel ajándékozza meg, amilyent más úton megszerezni nem tudott volna. Gyakori eset, hogy a tanuló később hozzánő, hozzáfejlődik, megér ehhez a teknikához. De, ha nem fejlődik hozzá, akkor is, jobb, művész modorában zongorázni, mint művészietlenül. Mindez természetesen a növendékeknek csak arra a tömegére vonatkozik, amelyből: közönség lesz. Akiből művész lesz, annak az egyénisége nehezebben bontakozik ki, ha fejlődése közben jelentékeny művész hatása alatt áll, az igazi egyéniség azonban az idegen befolyást idővel asszimilálja a külső hatásnak lelkéből idegen elemeit leküzdi, megszabadul azoktól. Ha viszont az egyéniség erre nem elég erős és a küzdelemben alul maradt: nem kár érte.

Minden pedagógus, aki művész, egyéniségét is beleviszi a tanításba. Senki sem tudja megtagadni önmagát. Most már csak az a fontos, hogy ez az egyéniség, amely példa és szabály gyanánt áll a tanuló előtt, művésszé legyen.

Szendy Árpád a zongora kivételes tehetségű mesterei közül való.

Interpretálásai mintáját adják az öntudatos tervezőképességnek, egységes­ségük mellett is a legapróbb részletekig, logikailag és lélektanilag indo­koltak és kidolgozottak. Teknikai készségében: plasztikus és modulá­ciókban gazdag billentése, tiszta és dús pedálozása, futamainak ragyogó lendülete és biztonsága, kántilénájának szárnyaló ereje és férfias melegsége, énekszerűsége, dinamikai skálájának terjedelmessége: csodálatra késztet.

Nagy művészi és nagy emberi tulajdonságai, minden képesség és erő azonban csak egy célt szolgáltak életében: tanítványainak fejlesztését. Nem lehet csodálkoznunk, ha a tanítványai esküsznek a szavára, fanati­kusan és szinte kritikátlanul lelkesednek érte. A legnagyobbat, a legtöbbet adta nékik, amit csak adhatott. A művészetét. Az életét. Saját magát.

 F. GY.”

356   Ardelao • előzmény355 2017-11-14 13:29:33

"Szendy Árpád

Szarvas, 1863. augusztus 11 – Budapest, 1922. szeptember 10.

Szendy Árpád a magyar zenepedagógia egyik legjelentősebb alakja, aki mint kiváló zongoraművész és -tanár Chován Kálmánnal együttműködve kidolgozta a Zeneakadémia zongora tanszakának első rendszeres, valamennyi évfolyamra kiterjedő tantervét és tananyagát. Ezzel nemcsak az akadémiai képzés normáit határozta meg, hanem, miután tantervét kiterjesztették az összes állami zeneiskolára, a magyar zongoraoktatás egészének is irányt szabott.

Szendy Árpád szülővárosában megkezdett zenei tanulmányait 1876-tól a fővárosban folytatta, ekkor a Nemzeti Zenede, majd 1879-től a Zeneakadémia hallgatója lett. A zongoraszakot Gobbi Henrik, a zeneszerzést Hans Koessler irányítása mellett végezte el. Tehetsége és tudása elismeréseként az 1883/84-es tanévre elnyerte a Liszt-ösztöndíjat és – talán ezzel összefüggésben – ebben a tanévben Liszt Ferenc tanítványa lett. A következő két tanévet betegsége és egyéb nehézségek miatt kénytelen volt kihagyni s csak 1887-től folytathatta tanulmányait – minthogy Liszt 1886-ban meghalt – korábbi tanáránál, Gobbi Henriknél. 1889 tavaszán szerezte meg oklevelét, s még az év őszén németországi tanulmányútra indult. Egy évet töltött Weimarban, illetve Berlinben, hogy volt Liszt-növendékeknél, Bernhard Stavenhagennél, illetve Hans von Bülow-nál tovább képezhesse magát. Hazatérése után, 1891 januárjában nevezték ki a Zeneakadémia zongora tanszakának tanárává.

Szendy és két, vele nagyjából egy időben kinevezett kollégája, Chován Kálmán és Thomán István hamarosan szembesült azokkal a problémákkal, amelyek a hazai zenetanítás szabályozatlanságából fakadtak. A zongora- (és általában a zene-)oktatás színvonalának emeléséhez elengedhetetlen volt egy mértékadó és – a zenetanulás alacsonyabb szintjein – az ország egyéb zeneiskoláiban is általánosan bevezethető tanrend kidolgozása. Az éveken át tartó munkában a zongora tanszak mindhárom tanára részt vett, ki-ki a maga egyéniségének és művészi–pedagógiai elveinek érvényesítésével. A Szendy–Chován-, illetve a Thomán-módszer különbségeire már a kortársak is rámutattak, a kettőt hol egymás ellentéteként, hol pedig egymás szerencsés kiegészítőjeként interpretálva.

A Zenei Szemle 1917 májusi számában megjelent Szendy-arckép írója, F. Gy. összefoglalja a kétféle metódus lényegét: „A pedagógusokat nagy általánosságban két csoportra oszthatjuk. Az első csoportba soroljuk azokat, akiknek a tanítása kimerül a tanuló munkájának felügyeletében, akik sorsára bízzák a tanulót, egyéniségének kialakulására befolyást nem gyakorolnak, általában: tartózkodóak. A másik csoport a saját világnézését, gondolkodását, felfogását, tudását, egész egyéniségét átadja a növendéknek, akit a saját képére igyekszik átformálni.    Szendy Árpád ebbe a második csoportba tartozik." Egy hajdani Thomán-tanítvány, Kálmán György 1928-as találó megfogalmazása szerint „a játékot a legkisebb részletekig pontosan előre tervező iskola volt a Szendyé, Thomán iskolája csak a keretet tervezi meg pontosan előre, a keret kitöltésének, a pillanatnyi sugallatnak nagyobb teret engedve."

És valóban: míg Thomán István elsősorban kiváló előadókkal, addig Szendy Árpád mindenekelőtt kitűnő pedagógusokkal ajándékozta meg a világot. Szendy tanítványa volt többek között: Fodor Ernő, Hegyi Emánuel, Kabos Ilonka, Kovács Sándor, Nagy Géza, Reschovszky Sándor, Senn Irén, Unger Ernő és Varróné Picker Margit. Pedagógiai tekintélye elismeréséül Szendyt bízták meg az 1911-ben megszervezett művészképző vezetésével is. Művészjelölt-tanítványai – köztük Kabos Ilonka, Szatmári Tibor, Zsigmondy Gábor – 1914-ben nagy sikerű hangversenyen mutatkoztak be a bécsi Konzerthausban.

Idővel azonban Szendy metódusa is megérett a korszerűsítésre, amivel először Dohnányi Ernő próbálkozott 1918-ban. Szendy, jellemző módon, éppen a pedagógiai progresszivitást, a fokozatosság elvének betartását hiányolta a volt Thomán-tanítvány részéről és különösen abban nem értett egyet, hogy Dohnányi a közreadói kottakiadásokkal szemben az Urtext-kiadások használatát szorgalmazta. Bár Dohnányi reformtervét az igazgatóság elutasította, Szendy mégis egyre inkább háttérbe szorult.

Tóth Aladár Szendy 1922. szeptember 10-én bekövetkezett halála alkalmából írott nekrológjában ennek okáról is írt, árnyalva a Szendyről a kortársakban kialakult képet: „Ha szabad olyan siker- és elismerésdús életben mint az övé, tragikumról beszélni, úgy Szendy tragikumát éppen közéleti s vele kapcsolatos pedagógiai tevékenységében kell keresnünk, mely elvonta őt érvényesülésének legigazibb lehetőségétől: a pódiumtól. [...] Szendy életében tényleg oroszlánrész a zongoraoktatásé. Mégis úgy érezzük, Szendy egyénisége sokkal természetesebben bontakozhatott ki a hangversenydobogón, mint a tanteremben. (...) Szendy iskolájában azonkívül, hogy becsületes, lelkiismeretes munkához szoktak a növendékek, csak a kiváló egyéniség lenyűgöző hatását találtuk, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A tanárnak tanítványhoz közeledését jobban nélkülöztük nála, mint a modern tanítási módszerek nagy eredményeit, melyek elől mereven elzárkózott." E tartózkodó viselkedés ellenére – ismeri el végül Tóth Aladár –, „erős markát mindig éreztük, s eredeti, kiváló egyéniségének igézete nem szűnt meg most sem, mikor már a sir választja el tőlünk."

Kaczmarczyk Adrien”

355   Ardelao 2017-11-14 12:41:45

Képtalálat a következőre: „Szendy Árpád”

SZENDY ÁRPÁD

1863.08.11.-1922.09.10.

RÉVAI NAGY LEXIKONA:

Szendy Árpád, zongoraművész és zeneszerző, szül. Szarvason 1863 aug. 11., megh. Budapesten 1922 szept. 10. A Zeneakadémián Gobbi Henrik és Liszt Ferenc volt a mestere. 1890-ben a Zeneakadémián a zongoratanszak tanára lett. 1920-ban kinevezték a Magyar Orsz. Zeneművészeti Tanács ügyvezető alelnökévé s a Nemzeti Zenede elnökigazgatójává, de ez állásáról 1921. betegsége miatt lemondott. Egyike volt a legjobb magyar zenepedagógusoknak, mint előadó művész is kitűnő. Számos zongoradarabot, zenekari- és kamarazeneművet, dalt írt. Szabados Bélával együtt írta Béri Géza (Moravcsik) szövegére a Mária c. regényes dalművet, amely 1905. febr. 28-án került először színre az Operaházban; utolsó kiváló szerzeménye volt a Helikoni szvit (az 1921. évi helikoni ünnep alkalmára), nagy zenekarra. Ezt 1923-ban a Kisfaludy-társaság a Greguss-dijjal jutalmazta.
 

SZÍNHÁZI ÉLET, 1922., 12. SZÁM:

„Zenekari Magyar Est

Nagy zenei esemény színhelye lesz 31-én a Zeneakadémia. Ekkor kerül bemutatásra Szendy Árpádnak a keszthelyi helikoni ünnepség alkalmából írt Magyar Suitje. Ezenfelül : Csobánc-nyitány nagy zenekarral és Liszt: Magyar ábránd, amelynek zongora-szólóját Szendy Árpád játssza. A zenekart Hubay Jenő vezényli, Palló Imre magyar dalokat énekel. Részletes műsor a következő:

1.) Csobánc-nyitány;
2.) Szendy: Magyar suite, előadja a zenekar.
3.) Hubay : Könnyek, Szendy: Ez az én szeretőm, Szabados: Fekete felhőbe..., Kacsóh: Aratáskor; énekli: Palló Imre.
4.) Liszt: Magyar ábránd: zongorán Szendy Árpád zenekarkísérettel. […]“

Szendy Árpádtól a YT-n, sajnos, csak az alábbi hanganyagot - átiratot - találtam. Mindenesetre ez is érdekes, mert az alapdallamot Arany János „szerzette“.

MR Gyermekkórus - Toborzó

354   Ardelao • előzmény352 2017-11-10 12:07:02

Zsedényi Károly témáját lezárandó, még beillesztek egy utolsó hírt, amely e nagyon tehetséges, sokoldalú művész által koreografált darabról szól. Zsedényi Károly nem sokkal ezután – 1948-ban – végleg elhagyta Magyarországot. Ám karrierjét külföldön is képes volt felépíteni, és áldásos művészi tevékenységének csak a halála vetett véget.

A SZEGEDI ÁLLAMI NEMZETI SZÍNHÁZ 1947. ÉVI SZÍNLAPJÁN a következő olvasható:

„Hétfőn 1947. december 29-én este 7 órakor

[…]

S Y L V I A

Mithologiai ballet 3 felvonásban.

Meséjét írta : Barbier és Merante. Zenéjét szerzette: Delibes. Vezényel: Várady László. Koreográfiáját készítette, rendezte és betanította: Zsedényi Károly

Sylvia, Diana nimfája: Bartos Irén

Ámor: Fülöp Dóra

Diana: Rimóczy Viola

Aminta: Bachora János

Orion, a fekete vadász: Zsedényi Károly

Fiatal pásztor: Renkei Gyula

Öreg faun: Jeszenszky Endre

Orion rabnői: Takács Piroska, Földes Zsuzsa, Dési Rózsi

Szóló vadásznők: Rimóczy Viola, Fülöp Dóra

Gyerekek, amazonok, nimfák, faunok, katonák

Díszlettervező: Bozó Gyula“

353   Ardelao • előzmény349 2017-11-08 16:17:09

E bejegyzés kapcsolódik a 345. számúhoz is:

Úgy látom, a Kósa Györgyről szóló megemlékezést, ill. a vele kapcsolatos zenei anyagot nem lehetett meghallgatni, mert a Rádiófónia 41. része e topicban nem nyílt meg. Pedig abban – néhány zenei részlettel fűszerezve - szó esett az „Árva Józsi három csodája c. műről is. Megpróbálom a hivatkozott adást itt újra belinkelni. Ha a megnyitás ismét csődöt mondana, a YouToube-on meghallgató.

Rádiófónia, 41. rész

A Kósa Györgyről szóló megemlékezés a 39. perc 26. másodperctől hallható.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1933-02-26:

Árva  Józsi három   csodája

Az  Operaház  magyar  újdonsága

Mesejátéknak  nevezik  a   szerzőik   az Árva Józsi  három  csodája  című  pantomimet. Mohácsi  Jenő  ötlete  volt,  hogy Kriza  János Vadrózsák  című  népköltési  gyűjteményének Halász Józsi  című  meséjéből  opera,   illetőleg  pantomim szöveget  írjanak. Márkus  László  költői  lélekkel  úgy  alakította  át  a  székelygyökerű  költeményt,  hogy  a  cselekményből  táncos  némajáték  lett,  énekes  kísérettel.   A   zamatos  költemény  mindenben  megőrizte  poétikus,  misztikus hímporát.  Modern  zeneszerzők  antik  mintájára írtak  már  olyan  operákat,  amelyekben  a  cselekményt  állandóan  kórus  konferálja  be,  vagy értelmezi,  itt  azonban  a  szöveg  előadása  teljesen  a  néma  szereplőkre  van bízva.  A mozdulat, a  táncig  fejlesztett  kifejező   mozgás  érzékíti  a  cselekményt,  a   három  favágóból  álló, szimbolikus  kórus  csak  előre  megmagyarázza  a történendőket,  mintegy  mélyebb   emberi  értelmet  ad  a meseszerű  témának,

Árva  Józsi  szerény  kunyhója   szemben  fekszik  a  dőzsölő  nagyságos  úrfi  száztornyú  palotájával.  Türelmesen  halászik,  míg  egyszerre csak  csillogó  aranyhal  akad a  kivetett  horogra. Árva  Józsi  nagyon   megörül  a  fényes   zsákmányának  és  tarisznyájába  rejti   a  halat.  Egy öreg,  kóborló  koldus  kopogtat  nála,  a  nagyságos  úrfi  kitaszíttatta,  Árva  Józsi,  a  nincstelen, jószívű  kamasz  pedig   odaadja  néki  egyetlen vagyonát, a  csillogó  aranyhalat.  Az öreg  koldus visszadobja  a  vízbe  és  ime,  csodálatos  tündér merül  föl  a  patakból.   Az   aranyruhás   halkisasszony   tündéri   kastélyt   varázsol   Árva Józsi  rozzant  viskója  helyére,  ő  pedig  örömében meghívja  magához  ebédre  a  nagyságos  úrfit.  A  nagyságos   úrfi  el  is  fogadja  a  meghívást,  hogy  megnézze  az  új  csodát.  A  halkisasszony  nem  mutatkozik,   de  a  gazdag   vendég mégis  megpillantja  őt  és  őrülten  megkívánja. Három  próbát  mér  a  nagyságos  úrfi  szegény Árva  Józsira,  hogy  elveszejtse  és  a  halkisasszonyt   magának   megkaparintsa.   A   három próba  a  halkisasszony  segítségével  megoldódik, a  csodák  beteljesednek,  a  nagyságos  úrfi  pedig  tornyos   kastélyával   együtt   a   pokolba süllyed  el.

Kósa  György  zenéje  fejezi  ki  a   cselekmény minden  egyes  részletét.  Nagyszabású   orkeszterrel,  modern  hanghatásokkal  dolgozik.  A  táncoknál  felcsendülnek  a  féktelen,   vad   ritmusok, olyan  a,  hangszerelése  ekkor,  mint Bartók  Bélánál  a Fából faragott  királyfiban, egészben mégis mérsékelt  eszközöket  használ.   Úgy  hangzik  a zenekara,  mint  egy  mai,   európai   készültségű muzsikushoz  illik.  Tematikája érthető,  mindenre megvan a jellemző   melódiája,   vagy   ritmusa. Fülemüléje  valóban  játszi  kedvvel  csicsereg.  A diszharmonikus  elemekkel  csak  akkor  él,  mikor erre a cselekmény  kifejezése   készteti,   máskor a  darab  végén,  a  harmadik   csoda   alkalmával meg  egyenesen  magasztos  összhangzatok  szólalnak  meg  a zenekarban  és  a színpadon.  Különösen  a  három  favágó  tercettje  harmonikus  mindig.  Deklamálásukban, melodikus énekükben  érvényesül  a  mesejáték  vokális  jelentősége.  Vitathatatlan  értéke  végül  a  zenének  magyar  karaktere  is.

A  költői  szöveghez   és   az   értékes  zenéhez méltó  a  színpad  képe  és  az  előadás  is. Fülöp Zoltán  díszletei  és  ifj. Oláh  Gusztáv  rendezése tündéri  világot  varázsoltak  a színpadra.  A  fantasztikus  díszletek  és  a rendezés  ötletessége,  ifj. Oláh  Gusztáv  első  ilyennemű  munkája,  őszinte dicséretet  érdemelnek.  A  színpadon  mindig  az van  megvilágítva,  ahol  valami  történik,  a  többi rész sötétben marad. Cieplinsky János koreográfiája  a  modern  orkesztikai  iskola   eredményeit használja  fel.  Mozdulatokban  érthetővé  teszi  a darab szövegének minden egyes részletét. Egyike a  lengyel  balettmester  legértékesebb  munkáinak.
A  szereplők  között  a  legfárasztóbb  és  a  legkényesebb  munkát Csányi   László   végezte   a nagyságos  úrfi  szerepében.  A kielégítetlen  vágy egész  skáláját  kifejezően  érzékelteti.  Zsedényi Károly,  mint  Árva  Józsi,  szelíden  megadó és harmonikus.  Passzív,  félénk,  mint  ahogy  a  szerepe  előírja,  csak maszkja  kissé szlávos. Szalay Karola egyéniségének bájával hat. Jászai András és Sallay  Zoltán  a  kisebb  szerepekben   voltak jók.  A fülemüle  szólamát Szabó  Lujza  csicseregte  el  könnyed koloratúrával,  a három, favágó kórusát pedig Maleczky  Oszkár, Kálmán  Oszkár és Koréh  Endre szólaltatta  meg  zeneileg  és szövegileg  értelmesen.  A  zenekart Fleischer  Antal vezette,  a  darab  minden  értékét  kihozva.

A  közönség  a  mesejátékot  rendkívül  szívesen fogadta  és  a  szerzőket   a   szereplőkkel  együtt igen  sokszor a függöny  elé  szólította.  Úgy  látszik,  az Árva  Józsi  három   csodájának   maradandó sikere lesz az Operaházunk színpadán.  A magyar újdonság után Dolmányt Ernőnek klasszikus  értékű Pierette fátyola  került  színre.

YBL ERVIN“

352   Ardelao • előzmény351 2017-11-07 11:51:33

HUSZADIK SZÁZAD, 1946. OKTÓBER:

"Káprázatos díszelőadással ünnepelte az Operaház az ország teljes felszabadulását

(Részlet)

A bíbor- és aranyszínekben pompázó Operaházban vasárnap délután díszelőadás keretében ünnepelték az Ideiglenes Nemzeti Kormányt abból az alkalomból, hogy áttette székhelyét Budapestre. …………….

…… Failoni Sergio vezényletével felzendültek Bartók csodálatos zengzetei és Operaházunk balett-táncosai a „Fából faragott királyfi”-t táncolták el. Ottrubay Melinda és Tatár György régenlátott kedvvel fodrozták színessé, káprázatossá táncukat. A címszerepben Harangozó Gyula aratott sok tapsot. Ezután Ferencsik János vezénylésével a Bánk bán második felvonása került színre. Különösen Székely Mihály alakítása Tiborc szerepében markolt a szívekbe. Kitűnő volt Palló Imre. Osváth Júlia és Lendvay Andor alakítása is. Végül ugyancsak Ferencsik János vezénylésével Ravel csipkefinom Bolero-ját táncolták el Ottrubay Melinda, Tatár György, Zsedényi Károly, Kálmán Etelka, Horváth Erzsébet, Csinády Dóra, Hamala Irén és a legelsők közé lendült, szoborszép Patócs Kató.”

351   Ardelao • előzmény346 2017-11-07 11:48:15

Egy pár bejegyzés erejéig azonban még  visszatérnék a Zsedényi Károly szereplésével kapcsolatos „hírek“-re:

TOLNAI VILÁGLAPJA, 1934-02-07 / 7. SZÁM:

József legendáját“, Strauss Richárd táncdrámáját az Operaház mutatta be. A zene csillogó, érdekes és költői és a szövegkönyv, melyet Hugo von Hofmannsthal és Kessler gróf József bibliai történetéből írtak, alázatos és művészi alkalomnyújtás Strauss zenéjének kibontakozásához. Az Operaház ragyogó előadásának középpontjában Walter Rózsi nagyszerű mimikájú Putifárnéja és Zsedényi Károly Józsefe áll. A díszletek szépek s a rendezés kifogástalan."
-----

A BMC MAGYAR ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT nyilvántartása szerint

1937. február 25-én, az Operaházban - kiváló szereposztásban - bemutatásra került  egy egyfelvonásos balett, a Lysistrata, amelyben Ottrubay Melinda és Zsedényi Károly is szerepelt.

Zenéjét Lajtha László szerezte.

Szövegét írta: Lajtha László és Áprily Lajos (Aristophanes története nyomán).

A mű keletkezésének az éve: 1933.

Szereplők:

Lysistrata: Tutsek Piroska,

Myrrhene: Bordy Bella,

Kinesias: Harangozó Gyula,

Athéni lány: Vera Ilona,

Athéni harcos: Kőszeghy Ferenc,

Spártai lány: Ottrubay Melinda,

Lampitro: Mátray Irén,

Első spártai ifjú: Brada Rezső,

Második spártai ifjú: Sallay Zoltán Sallay,

Egy faun: Zsedényi Károly.

Vezényelt: Ferencsik János

(Kottakiadó / Forrás:

 

Alphonse Leduc, Paris)

350   Ardelao • előzmény349 2017-11-06 12:36:22

Képtalálat a következőre: „Kósa György”

Kósa György (1897-1984)

zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár

349   Ardelao • előzmény348 2017-11-06 12:23:36

Rádiófónia - 41. rész

A Kósa Györgyről szóló megemlékezés a 39. perc 26. másodperctől hallható.

 

Népszerű videók - Kósa György

348   Ardelao • előzmény347 2017-11-06 12:04:01

Nincsenek véletlenek! Úgy tűnik, nem hiába tűnt el a fotó időlegesen a 345. sz. bejegyzésemből, ami miatt kénytelen voltam azt a 347. számúba ismét beilleszteni. Így aztán a figyelmet önkéntelenül ráirányítottam Kósa György „Árva Józsi három csodája” c. művére. Valószínűleg a zeneszerző szelleme a ludas a dologban. Nehezményezte, hogy róla e fórumban nem emlékeztem meg. Utólag is elnézést kérek tőle, és mulasztásomat az alábbiakban pótolom:

ISMERETLEN ÉLETMŰ

 

Száz éve született Kósa György

Szerző: Dalos Anna 
Lapszám: 1997 május (Muzsikalendárium)

 

Sokak emlékeiben él még a Zeneakadémia Kistermében Bachot zongorázó Kósa György, házihangversenyeirõl legendák keringenek. Mégis, a zeneszerető közönség ma már alig ismer valamit Kósa műveibõl. Tiszteletteljes kötelességünk, hogy legalább most, születése évfordulójának alkalmából megemlékezzünk az elõadóművész-zeneszerzőről.

Kósa György 1897. április 24-én született Budapesten. Apja, Kósa Vilmos ügyvéd volt, s a gyermek így meglehetõsen jó anyagi körülmények között nőtt fel. Édesanyja, Windt Olga fontosnak tartotta, hogy zenei nevelésben is részesüljön: hegedűre és zongorára taníttatta. 1907-ben Bartók korábbi magántanítványa, Freund Etelka hívta fel a zeneszerzőfigyelmét a tehetséges kisfiúra. Ettől kezdve Bartók hetente kétszer órákat adott neki, és az õ tanácsára iratkozott be Kósa 1908 szeptemberében a Zeneakadémiára.

Kezdetben hegedülni és zongorázni is tanult, hegedű szakon Szerémi Gusztáv volt a tanára. Másfél év után azonban felhagyott a hegedüléssel, mert a két hangszer egyidejû tanulása túl sok idejét vette igénybe. Zongorára először Reschofsky Sándor, majd 1909 és 1912 között Székely Arnold oktatta, az 1912/13-as tanévtől kezdve hivatalosan is Bartók tanítványa lett. Az 1910/11-es tanévtõl felvette a zeneszerzés szakot is. Az elsõ évben Kodály osztályába járt, majd 1911 és 1915 között Herzfeld Viktor növendékeként folytatta tanulmányait. Első, kéziratban fennmaradt kompozíciói is ekkor keletkeztek: 1913-ból a Miért?! és a Boszorkánytánc című zenekari darabok, valamint 1915-bõl a zenekari Suite. Az 1915/16-os tanévben szerezte meg zeneszerzői és zongora diplomáját. Bartók tanácsára a következő tanévben Dohnányi növendéke lett.

Ekkoriban már kísérőként is ismert volt: mint az Operaház korrepetitora 1917-ben - Bartók személyes kívánságára - részt vett A fából faragott királyfi betanításában. Õ lett dr. Dienes Valéria 1917-ben alapított Orkesztrikai Iskolájának állandó kísérõje, sõt táncjátékokat, kísérőzenéket is komponált számukra. A táncpróbák alatt rögtönzött kompozíciókból született 1918-ban a 13 bagatell (zongorára), valamint 1918/19-ben három táncjáték: Pán és Kóré, Phaedra, és Mese a királykisasszonyról, aki nem nevetett. A 13 bagatellt újabb bagatellek egészítették ki, és 1919-ben készült el a Bagatellekhez hasonló Hat zongoradarab,amit Kósa még ugyanabban az évben meghangszerelt: a mû Hat zenekari darab címen vált ismertté. 1922-ben a Filharmóniai Társaság Zenekara mutatta be Dohnányi Ernő vezényletével, majd 1925 márciusában Erich Kleiber Berlinben, a Berlini Filharmonikusok hangversenyén. 1925. május 17-én pedig a Prágai Zeneünnepélyen hangzott el a Hat zenekari darab, Václav Talich dirigálásával, aki két nappal később sikerre vitte Bartók Táncszvitjét.

Kósa e hazai és nemzetközi sikereket megelőzően, még 1919 legvégén Koncz János hegedűművész kísérőjeként Olaszországba utazott. Beutazta az egész félszigetet és elfogadta a líbiai Tripoli város színházának karmesteri állását is, csak 1921 őszén tért haza. 1922-ben feleségül vette a szobrász-grafikus Molnár Máriát, 1923-ban lányuk született, Kósa Judit. A magyar zenei életben is megtalálta helyét: már 1921. november 25-én a Zeneakadémián szerzői estként hirdetett hangversenyt adott, melyen bemutatta néhány új kompozícióját, a Hat zongoradarabot valamint - Kármán Gizi közreműködésével - néhány új dalát Ady Endre és Richard Dehmel verseire, de eljátszotta Schumann Karneválját és Beethoven op. 31. no. 2-es d-moll szonátáját is. A siker ellenére lemondott a látványos szólista-karrierről, a következő évtizedekben jelentős magyar és külföldi előadóművészek kísérõje lett; többek között Basilides Mária, Medgyaszay Vilma, Hubay Jenõ, Szigeti József, George Enescu, Bronislaw Huberman, Helge Lindberg és Henri Marteau partnereként lépett fel.

A komponista-zongoraművész a magyar közművelődést is meggyőződéssel szolgálta. Részt vett a Vajda János Társaság irodalmi és zenei estjein, valamint a békéscsabai Auróra-kör hangversenyein. Már a húszas évek közepétől kezdve jelentős szerepet játszott Bach muzsikájának magyarországi terjesztésében, ám a kortárs zene támogatásának ügyét is magáénak érezte. Gyakran játszotta Bartók és Kodály műveit, 1926. március 29-én hangversenyt adott fiatal zeneszerző társai zongoradarabjaiból. 1929 januárjában Kadosa Pállal, Kelen Hugóval, Szabó Ferenccel, Szelényi Istvánnal együtt létrehozta a Modern Magyar Muzsikusok elnevezésű, rövid életű társulást. Az 1927/28-as tanévben kezdett el tanítani a Zeneakadémia zongora-melléktanszakán.

A húszas-harmincas években egyre több Kósa-mű került a nyilvánosság elé. Dohnányi Ernõ vezényletével a Filharmóniai Társaság zenekara mutatta be 1926. április 12-én a Két zenekari Ady-dak, 1929. április 15-én a Kincses Ádám halála címû misztériumot, 1931. március 16-án a II. szimfóniát és 1934. január 29-én a nagyzenekarra komponált Mesesuite-et. Az Erich Kleibernek ajánlott Három ironikus portrét Komor Vilmos mutatta be 1926. január 26-án, a III. szimfónia pedig 1935. január 24-én hangzott fel először a Budapesti Szimfonikus Zenekar hangversenyén, Fleischer Antal irányításával. 1926. október 24-én a Vajda János Társaság Babits-estjén adták elő első alkalommal Kósa 1924/25-ben Babits Mihály költeményére komponált Laodameia című kantátáját. Első szerzői estjét 1928. október 30-án, a másodikat 1938. október 27-én tartotta. Az Operaházban 1933-február 25-én mutatták be az Árva Józsi három csodája című egyfelvonásos mesejátékot, majd 1936. április 3-án az Az két lovagok című háromfelvonásos opera buffát.

A kritikusok nagy érdeklődéssel követték nyomon Kósa zeneszerzői kibontakozását, úgy tekintettek rá, mint Bartók és Kodály zeneszerzői iskolájának legnagyobb reménységére. Műveivel azonban a szakemberek körében csalódást okozott. Habár Kósa Bartókot tekintette mesterének, kompozícióiban tanárának hatása alig mutatható ki, zeneszerzői alkatuk alapvetően különbözött egymástól. Talán maga Kósa mutatott rá legélesebben erre a különbségre, amikor visszaemlékezéseiben* úgy fogalmazott, hogy őt - szemben Bartókkal - mindig érdekelte, műve milyen hatást tesz a közönségre. A hatás valóban legfontosabb eleme Kósa kompozícióinak. Talán ezzel magyarázható, hogy legsajátabb területe a dal-, kantáta- és oratórium-komponálás volt; hogy legjelentősebb alkotásait éppen a szöveges műfajokban hozta létre. E műveiben a zene a szöveg közvetítője, segítségével a zeneszerző másik szférába emeli a költeményt, s így annak hatását is megsokszorozza. Éppen ezért gyakran úgy tűnik, mintha Kósa számára a komponálás csak ürügy volna: amikor zenét ír, valójában missziót teljesít. Ebbűl a küldetéstudatból születtek a harmincas-negyvenes évek oratóriumai, a Jónás (193D, a Húsvéti oratórium (1932), Jób (1933), a Saulus (1955), a József (1939), az Illés (1940) és a Krisztus (1943). És ebből fakadtak a II. világháború utáni években komponált vallásos művek, többek között a Küldetés (1948), a Katakomba ének - Perlekedő prófécia (1953) és a Szól az Úr (1957) című kantáták, amelyek már szövegválasztásuk miatt is csak az íróasztalfiók számára készülhettek. Kósát a "gyermeki tisztaság" iránti igénye, humanitása késztette ezeknek a műveknek a megírására: hitt abban, hogy műveivel felemeli szavát a világ borzalmai és kegyetlensége ellen.

1942-ben a zsidó származású közalkalmazottakat sújtó rendelkezések miatt Kósa is elvesztette állását a Zeneakadémián. 1944 őszén - családjától elszakítva - munkaszolgálatosként Fertőrákosra került. Amikor 1945 tavaszán hazatért, megtudta, hogy feleségét és leányát 1944 végén a nyilasok meggyilkolták. Rájuk emlékezve írta 1946-ban a Vonóstriót, leánya emlékére a Jutka-balladát. Kósa az 1944/45-ös tanév második felétől újra tanított a Zeneakadémián, tagja lett a Magyar Zeneművészek Szabad Szervezetének is. 1949-tõl a Magyar Zeneművészek Szövetségében az Előadóművészi tagozatban működött, és zongorakísérőként 1952-tõl az Országos Filharmónia szólistája lett. Az 1949/50-es hangversenyévadban 14 koncertből álló sorozatot indított, amelyen Bach összes billentyûs hangszerre írott művét eljátszotta.

Közben magánélete is nyugalmasabb lett. 1946-ban feleségül vette korábbi tanítványát, Ferch Stellát, aki férje tanácsára az énekesnői pályát választotta. Neki írta Kósa a Po Csü-Ji verseire készült Kínai dalok első sorozatát (1954), valamint legjelentősebb operájának, a Tartuffe-nek (1950) Dorina szerepét. 1947-es VI. szimfóniája a "Stella" alcímet viseli. Házasságukból két gyermek született: Márton és Gábor. 1955-ben Kósa-Ferch Stella meghalt. A zeneszerző két kompozícióban állított neki emléket, az 1955-ben Po Csü-Ji költeménye alapján komponált Ének az örök bánatról című balettben és az 1956-ban készült Sirató című három zenekari dalban, amely Károlyi Amy verseire készült.

Felesége halála után Kósa ismét a munkába menekült, sokat komponált, 1955 és 1966 között hat szerzői esten szólaltak meg művei. 1955-ben Erkel-díjat kapott, 1963-ban Érdemes Művész, 1972-ben pedig Kiváló Mûvész lett. 1959-ben feleségül vette Képes Annát, s így élete újból rendeződött. Az 1956 és 1970 között komponált művek többsége azonban válságjeleket mutat. A VII., a VIII. és a IX. szimfónia (1957, 1959, 1969) vagy a Villon-oratórium (1961) és a Cantata Humana (1967) a túlméretezés és a nehézkesség problémájával küzd. Mégis a hatvanas évek kompozícióiban kell keresnünk Kósa időskori zeneszerzői megújulásának gyökereit. Ha a "nagy", oratorikus-szimfonikus műfajokat nem is, de a dalokat és kamaraműveket mindenképpen az új Kósa-stílus fõ kísérletezési területének tekinthetjük. Kósa újra felfedezi a különleges hangszerösszeállításokat, például az énekeskvartettre és gitárra komponált Három Petrarca-szonettben (1957), a szólóhegedűre és fúvószenekarra írt Ballada és Rondóban (1961), a szoprán és basszus hangra, fuvolára, gordonkára, hárfára, üstdobra készült A bárányka címû balladában (1964), vagy éppen a szabad hangszerösszeállítású Miniatűrökben (1964-65). Karakterdarabokat ír: Tizenhét aforizmát hegedűre és zongorára (1964), Hat intermezzót vonóstrióra (1969), Notturnót fuvolára és zongorára (1966). És mindemellett nagyszámú dal készül ebben az időszakban. Ezekben Kósa a versek légkörének megteremtésére törekszik, számára tehát a szöveg nemcsak a darab formáját, hanem annak alap-affektusát is magában hordozza.

E stílusjegyek jellemzik a hetvenes években született Kósa-kantátákat is, amelyekkel az idõs zeneszerzõ újra felhívta magára a zenésztársadalom figyelmét. Elsõ "új stílusú" kantátája a Rainer Maria Rilke költeményére készült Orpheus, Eurydike, Hermes(1967). Ezt követi a Balázsolás (1967, Babits Mihály), a Johannes (1972, Christian Morgenstern), a Szálkák (1972, Pilinszky János), a Karinthy-kantáta (1974, Karinthy Frigyes), a Bikasirató (1974/75, Devecseri Gábor), a Kakasszó (1975, Vas István) és a Szólítlak, hattyú (1978, Nagy László). Stílusa alapján ezekhez a kantátákhoz kapcsolhatjuk Kósa 1971-ben készült Kocsonya Mihály házassága címû kamaraoperáját is. Az idõs Kósa legjelentősebb alkotása, az 1976-ban Paul Celan versére komponált Halálfúga is ebbe a műcsoportba tartozik.

A nyolcvanadik életévéhez közeledõ Kósa kompozícióiban újra és újra felbukkan a halál gondolata. Az Orpheus, Eurydike, Hermes-től kezdődően e motívumra elsősorban a szövegválasztásban figyelhetünk fel. Hol humorral (mint a Kocsonya Mihály házasságában,, hol tragikus hangvétellel (mint a Halálfúgában, vagy a Bikasiratóban) beszél az elkerülhetetlen végről. S nincs is feltétlenül szüksége szövegre ahhoz, hogy műve a halálról szóljon. Az 1977-ben szólóbrácsára készült In memoriamban egy fiatal barátjának állít emléket, a Homályban címû, csellóra és zenekarra készült 1977-es kompozícióban pedig egy korábbi, Hajnal Anna verseire komponált dalciklusából alakítja ki a művet, úgy, hogy az ember halálhoz fűződő viszonyát különböző aspektusokból vizsgáló versek egymásutánja adja a zenei folyamatot.

Kósa György nyolcvanhét éves korában, 1984. augusztus 16-án hunyt el. Hosszú pályafutása során közel háromszáz művet komponált, amelyeknek mintegy harmada még sohasem hangzott fel közönség előtt. Zenéjét, zongorajátékát néhány lemez- és rádiófelvétel őrzi, dalainak, kamaraműveinek egy része hozzáférhető kottakiadványokban. Századik születésnapját hangversenyekkel, portréfilmmel és egy készülő tanulmánykötettel ünnepli a magyar zeneélet.

* Kósa Anna, a zeneszerző harmadik felesége Szabolcsi Bence javaslatára, 1960-tól Kósa haláláig számos dokumentumot gyűjtött össze férje életéréről, pályájáról, valamint beszélgetéseik alapján kisebb memoárt állított össze. A dokumentumgyűjtemény a Kósa-család birtokában van.”

347   Ardelao • előzmény345 2017-11-05 13:34:31

Képtalálat a következőre: „http://szalaykarola.oszk.hu/kepek/nagy/arva2n.jpg”

Kifürkészhetetlen oknál fogva eltűnt a 345. sz. bejegyzéshez tartozó kép. Most újra megpróbáltam beilleszteni.

346   Ardelao • előzmény345 2017-11-05 10:55:32

Képtalálat a következőre: „http://szalaykarola.oszk.hu/kepek/nagy/elsssler1n.jpg”

Zsedényi Károly mint Reichstadti herceg és Szalay Karola mint Elssler Fanny

Nádor Mihály: Elssler Fanny c. táncjátékának a története itt olvasható.

A cselekmény azért is érdekes, mert főhőse létező személy, híres táncosnő volt:

File:Elssler Fanny.jpg

Elssler Fanny (Bécs, 1810-Bécs, 1884)

345   Ardelao • előzmény344 2017-11-04 08:42:05

Kósa György : Árva Józsi három csodája. Mesejáték egy fölvonásban (1930). Bemutató az Operaházban: 1933. február 25-én. Zsedényi Károly mint Józsi, Jászai András mint Öreg ember és Szalay Karola mint Halkisasszony

344   Ardelao • előzmény343 2017-11-03 03:04:52

FILM SZÍNHÁZ IRODALOM 1942. 05. 29.:

„Prometheus teremtményei“ az Operaház színpadán

A   színházi  évad  utolsó  újdonságát  próbálják  most  az  Operaházban, egy   tánc-époszt,    a    »Prometheus  teremtményei«  című  balettet, amelynek  betanítója:  Milloss  Aurél  —  mint  vendég.  Az  európai  hírű kiváló  táncművész  és  koreográfus  ezúttal  mint  szerző  is  szerepel,  mert a  mesét  ő  dolgozta  fel:  Beethoven  muzsikájára.  Ezt  a  balettet  ugyanis Salvatore  Vigano,  korának  leghíresebb  táncosa  írta,  de  meséje  elkallódott  s  csak  a  beethoveni  nagyszerű  muzsika  maradt  fenn.  Milloss  felkutatta  az  eredeti  színlapot  és  így  sikerült  rekonstruálnia  a  balett  cselekményét.
—   Prometheus  a  hőse  a   balettnek   —    mesélte   nekünk    Milloss Aurél  a  próbán  —,  aki  két  teremtményt  alkot  agyagból.    A   viharból
tüzet  lop  el  és  ezeket    beleoltja   teremtményeibe.    Egyelőre    nagyon ügyetlenek  és  ostobák,  de  Prometheus  érzelmeket  akar  kiváltani  belőlük,  de  ők  —  nem  akarnak  élni!  Össze  akarja  zúzni  a  teremtményeit, mire   megjelenik   Pán,   mint   a   természet   hangja,  aki  Apollóról  és  a múzsákról  beszél.   Prometheusban   felvillan   a   gondolat,   hogy   Apollóhoz   vigye  a  teremtményeit,  talán  ott,  a  kilenc  múzsa   hatására   megváltoznak.   A  második  kép  a  Parnasszuson  történik  és  a  teremtményből   igazi,   érző  ember   lesz . ..
Prometheust  Csányi   László  táncolja,    a  két    teremtményt:    Vera Ilona   és  Sallai.   Pán:   Brada  Rezső,   Apolló:   Zsedényi,    Terpszihore: Ottrubay   Melinda,   Thalia:   Bordy   Bella.

343   Ardelao • előzmény339 2017-11-03 02:58:00

További előzmény: 50. sz. bejegyzés.

Még egy kicsit a táncművészetnél időzve:

„Lapozgatásaim“ során Zsedényi Károly nevével is többször találkoztam. Ki volt hát ez a művész?

A MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI LEXIKON ezt írja róla:

Zsedényi Károly

(Gyenesdiás, 1910– ): táncos, koreográfus, balettmester. Szakmai tanulmányait Trojanov magániskolájában kezdte, majd az Operaházban folytatta Jan Cieplinski irányításával. Az Operaház tagja lett 1933-ban, 1946-ig volt magántáncos. Ekkor Szegedre szerződött, ahol 1948-ig táncolt, koreografált, valamint balettmester is volt. Azóta külföldön él, pedagógiai munkát folytat. Kiváló felkészültségű, muzikális táncművész, számos főszerepben aratott sikert. F.Sz. Árva Józsi (Cieplinski: Árva Józsi három csodája); Petruska (Milloss A.); József (Cieplinski: József legendája); Mercutio (Harangozó Gy.: Rómeó és Júlia); Apolló (Milloss A.: Prométheusz teremtményei); főszerep (Cieplinski: Éji zene, Császárkeringő). F.K. Seherezádé (1946); Coppélia (1947); Csodafurulya (1947); Sylvia (1947). – Ir. Neumann I.: Balettélet a szegedi Nemzeti Színházban a felszabadulás után (Tánctudományi Tanulmányok, 1976–77).“

Egy 2002. évi, március 6-i, angol nyelvű közleményből (itt) még a következőket tudhatjuk meg róla: 

Zsedényi Károly, a Budapesti Királyi Opera sztár táncművésze és balettmestere 2002. február 2-án hunyt el, 91 éves korában. Halálát szívroham okozta.

A 30-as évek elején Párizsban a klasszikus balett terén szerzett gyakorlatot. Magyarországon és Európában 1933 és 1944 között sok szerepet táncolt el a Gyagilev (*) korszakba tartozókból.

1948-ban Belgiumba disszidált, ahol az Antwerpeni és a Brüsszeli Királyi Operaház balettmestere és koreográfusa lett.

1951-ben Chilébe, Santiagoba költözött, ahol tanított, és Kísérleti Balett- és Balettiskolát hozott létre.

1963-ban New Yorkban telepedett le, 39 éven át tanított balettet, és bemutatta a Zsedényi Balett koreográfiáját. 1966. október 23-án, a magyar forradalom 10. évfordulója alkalmából színre vitte eredeti koreográfiáját, a „The Peasant Wedding”-et (Parasztlakodalom), Codoly Zoltán zenéjére.

Zsedényi utolsó stúdióóráit 2001 júliusában tartotta, és növendékei oktatását haláláig az otthonában folytatta.

(*) Szergej Pavlovics Gyagilev 1982-1929):  balett-táncos, a Cári Orosz Balett igazgatója. 1909-ben indította el az Orosz Balettet.

 

342   Ardelao 2017-11-01 11:04:03

        A jelen topicban említésre került művészek a 2017.11.01-i állapot szerint

Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző

1830

10.

Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1855

11.,154.,331.

Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló

1895

130.,144.,145.,146.,147.,148.,149.,150.

Anday Piroska operaénekesnő

1903

118.,119.,120.,121.,129.,130.,132.,156.

Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző

1885

151.,152.,153.,154.,155.

Báthy Anna operaénekes

 

1901

220.,221.,222.

Beleznay Antal

 

1857

227.,228.,231.,232.,233.

Bogáthy Mihály színész, énekes

1926

53.

Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező

1823

83.,85.,86.

Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár

1799

89.,90.

Burián Károly operaénekes

1870

9.

Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész

1871

230.,234.,237.,239.,240.,242.,257.,286.,287.,288.,

289.,290.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.,

300.,301.

Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

1877

79.,80.,81.,128.,130.,158.,166.

Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző

1821

191.,192.,193.,337.

Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész

1825

190.

Durigo Ilona operaénekesnő

1881

130.,131.

Egressy Béni zeneszerző, író, színész

1814

29.

Ember Nándor zongoraművész

1897

41.,42.,54.,55.,56.,277.,278.

Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista

1842

157.,158.,160.,161.

Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1851

186.,187.,188.,189.

Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester

1895

130.,142.

Fusz János zeneszerző, karnagy

1777

135.,136.

Gábor Arnold operaénekes

1888

130.,143.

Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós

1906

158.,159.

Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző

1842

224.,225.,226.

Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus

1830

44.,

Goll Bea táncosnő, színésznő

1927

41.,42.,50.,93.

Greisinger István zeneszerző, zongoratanár

18 ?

179.

Hámory Imre színész-operaénekes

1909

247.,248.,249.

Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár

1862

173.,174.,175.,176.,177.,

178.,179.,180.,181.,182.

Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész

1903

313.,316.,318.

Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus

1890

162.,163.,164.,165.,166.,

167.,168.,169.,172.

Joachim József hegedűművész

1831

122.,123.,124.,125.,126.

Kabos Ilonka zongoraművész

1898

327.,328.,330.,334.,335.,336.

Kemény Egon zeneszerző

1905

171.,172.,305.,306.,308.,324.

Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző

1871

33.

Kosáry Emmi operaénekesnő

1889

230.,234.,235.,236.,235.,238.,239.,240.,241.,242.,

286.,289.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.

Környei Béla operaénekes

1873

217.,218.,219.

Laurisin Lajos operaénekes (tenor)

1897

302..303.,304.,306.,307.,311.,312.,314.,315.,

317.,318.,319.,320.,323.,325.

Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző

 

302.,305.,306.,319.,320.,321.,322.

Lumpe Gizella énekesnő, énektanár

18..?

179.

Medek Anna operaénekesnő

1885

212.,213.,214.

Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1842

45.,158.

Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus

1815

46.,51.,112.,158.,337.,338.

Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző

1903

100.,101.,102.,103.,104.,105.,106.,114.,115.,116.,

117.,130.

Ottrubay Melinda balett-táncos

1920

324.,326.,339.,340.,341.

Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő

1881

6.

Pilinszky Zsigmond operaénekes

1883

130.,133.

Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző

1843

95.,96.,98.,99.

Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató

1892

23.,24.,34.,35.,36.,183.,184.

Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus

1906

57.,87.,88.

Réthy Eszter operaénekesnő

1912

91.,92.,207.,210.

Rubányi Vilmos karmester

1905

58.,59.,60.,61.,245.

Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő

1903.

250.,251.,252.,253.,254.,255.,256.,257.,258.,259.,

262.,264.

Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1786

83.,84.,158.

Sárosi Ferenc zeneszerző

1855

49.

Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

 

1874

70.,72.,74.,76.,77.,78.,81.,108.,111.,113.,

118.,128.,171.,172.

Sebeők Sári operaénekes

1882

32.,67.,68.

Szabados Béla zeneszerző

1867

94.,97.

Szabó Ilonka operaénekes,lírai szoprán

1911

282.,283.,284.,285.

Szabó Lujza operaénekes,kol. szoprán

1904

263.,265.,266.

Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző

1848

31.

Szamosi Elza operaénekesnő

1881

215.,216.,217.

Szendrei Alfréd zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző

1884

130.,137.

Tamás Ilona operaénekes, szoprán

1914.

243.,244.,245.,246.,247.

Tóth Péter karmester

 

1924

3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,17.,19.,279.,280.,281.

Tutsek Ilona operaénekesnő

1905

195.,197.,198.,199.,200.,211.

Tutsek Piroska operaénekesnő

1905

195.,196.,197.198.,199.,200.,204.,205.,206.,207.,

209.,210.,211.,260.

Virovay Róbert hegedűművész

1921

38.,39.,40.,171.

Volkmann Róbert zeneszerző

1815

28.,332.,333.,337.

Zádor Dezső operaénekes

1876

130.,134.

Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész

1894

107.,139.,140.,141.

Závodszky Zoltán operaénekes

1892

52.,185.,204.,205.,207.

Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész

1849

37.,63.,64.,65.,66.

Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester

1910

50.

341   Ardelao • előzmény339 2017-11-01 10:54:12

Az Ottrubay Melindáról készült kisfilm gyakorlatilag minden lényegeset elmond a művésznőről, gazdag képanyagot is szolgáltat. Ezért – e téma lezárásaként – álljon itt csupán egy újságcikk arról, milyen bölcsen gazdálkodott az osztrák hercegnévé lett magyar prímabalerina a megörökölt Esterházy vagyonnal. Igazi mesébe illő történet, annak ellenére, hogy vannak kevésbé szívderítő fejezetei is.

NÉPSZABADSÁG, 2003.01.18.:

Nyugdíjas hercegné polgári környezetben
Burgenland jó egytizede, benne a Fertő tó fele, az Esterházy-család nevét viselő alapítványok tulajdona

Nyolcvankét  évesen  már  el  lehet búcsúzni a közélettől - mondta Esterházy Melinda hercegné, Burgenland nagyasszonya, amikor a nyáron visszavonulását bejelentette.

Esterházy Pál özvegye, az egykori budapesti prímabalerina, Ottrubay Melinda komolyan gondolja ezt a nyugalomba vonulást: zürichi otthonában igyekszik védeni  magát  a kíváncsiskodóktól,  és csak nagyon ritkán tesz kivételt. Ez a szerencse érte a minap a bécsi Format című hetilap újságírónőjét, akit mégiscsak fogadott, így aztán van szemtanúja annak, hogy Európa egyik leggazdagabb asszonya - a Fortune felsorolásában 1,5 milliárd euróra teszi vagyonát - tényleg polgári életet él. Sőt. Autója nincs, a városon belül szívesen villamosozik, vagy taxiba ül, hosszabb utakra pedig a házvezetőnő férje viszi kocsiján. Ezek az utazások se jelentenek igazán nagy távolságokat: Esterházy Melinda évente többször ellátogat Burgenlandba, a kismartoni kastélyban minden ősszel megrendezett  Haydn-fesztiválon  például minden körülmények között jelen van.

Burgenlandba visszatérni különben is nagyon jó. E kicsiny tartomány jó egy tizede a családé - pontosabban ma már a család nevét viselő alapítványoké.  (Mi ez a mintegy 50 ezer hektár az egykorvolt 400 ezerhez képest...) Beletartozik e tulajdonba a Fertő tó fele, annak keleti partja, erdőségek a Lajta-hegységben és Közép-Burgenlandban, kastélyok, várak. Mindez nemcsak részét képezi az imént említett vagyonnak: a gondosan kezelt  gazdaságok,  borászatok  annak gyarapításához  is jócskán  hozzájárulnak. De nem is „a gazda szeme hizlalja a jószágot” elv miatt olyan jó érzés ide visszatérni, hanem a burgenlandiak szeretete miatt. Ezen a tájon az emberek jótevőjüknek tekintik a hercegnét, tudatában vannak segítőkészségének, élvezik a nagyvonalú gondoskodás, a kultúratámogatás  áldásait,  s  szeretetüket  ki  is nyilvánítják. Ezen nem változtat, hogy a hercegné által évekkel ezelőtt előrelátóan  kialakított  alapítványok  élén  már nem ő maga áll, sőt az ő döntése alapján még csak nem is a név viselője, hanem unokaöccse, Stefan Ottrubay. A burgenlandiak számára az 1994 óta létrehozott alapítványok megnyugtatóan biztosítják a jövőt, s ugyanennek tudható be a hercegné iránti megbecsülés is.

Az irdatlan vagyon, végeláthatatlan uradalom egyetlen örökösévé Esterházy Pál a feleségét tette. Ő pedig a 12. Esterházy-herceg 1989-es halála után bármit tehetett volna: ha akarja, eladja az ingatlanokat - tizednyi Burgenlandot - bárkinek, aki a legjobb ajánlatot adja. A hercegi ranghoz házassága révén jutott budapesti asszony azonban nem így járt el, hanem megtalálta a történelmi névhez méltó megoldást, s mindaddig aktív maradt, amíg elképzeléseit keresztül nem vitte. A három alapítvány, amelyre most az egykori uradalom tagozódik, lényegében a jövőt jelenti. Azt, hogy holmi kicsinyes családi belviszály nem befolyásolhatja a vagyon sorsát, hiszen az alapító okirat pontosan kijelöli a kedvezményezetteket, és azt is behatárolja, mire nyújtható támogatás. Talán éppen ezért nem mindegy, hogy a gazdasági tevékenység a kor szellemének megfelelő-e,  hogy  gyarapítja-e  a  vagyont, avagy éppen herdálja.

Az elsőként, 1994-ben létesített Esterházy  Magánalapítvány  központja  a fraknói vár, s hozzá tartozik a környező vidék, valamint a Fertő tó déli része, összesen 19 ezer hektárnyi terület. Az 1300-ban  épített  Burg  Forchtenberg 1622 óta az Esterházyak tulajdona. A gyermektelen Melinda hercegné ezt az alapítványt szánta a kultúra támogatására: a várban évről évre kiállításokat rendeznek, és nem esik messze St. Margarethen sem, ahol évente nyári operaesztivált tartanak.  Az 1996-os keltezésű Eisenstadt családi magánalapítvány haszonélvezője Pál legközelebbi leszármazottja - unokaöccse. Aki sorrendben a  13. herceg, Esterházy Antal (A birtok a Fertő tó nyugati partját és a Lajta-hegység területén lévő összesen  15 ezer hektárt öleli fel, s idetartozik a kismartoni  kastély  is.  A  legkisebb,  az 1995-ben létrehozott Léka alapítvány a városka (Lockenhaus) körüli 6 ezer hektáros erdőséget öleli fel, beleértve a kastélyt:  ennek kedvezményezettje Esterházy Pál Bécsben élő fivére. A három alapítvány külön egység, ami az erdő-, a tógazdasági, a bortermesztési és a föld- művelési hasznosítást és az ebből származó bevételeket illeti, a vagyon azonban egységes marad. Mindehhez, a gazdálkodás korszerűsítése érdekében jött létre  tavaly  az  Esterházy  Gazdaság GmbH.

Stefan Ottrubay képzettsége, 48 évével járó dinamizmusa a korszerűsítésnek kedvez, ez is volt a cél. Ottrubay persze a változtatásokkal érdekeket is sértett. Az alapítványokat a régi uradalmi beidegződések szerint igazgató, ma már idős urak rossz néven vették a fiatalítást, és az ugyancsak hatvanon felüli 13. herceg is mellőzöttségéről beszél. Így aztán az utóbbi időben megszaporodtak a hercegnét és az új igazgatót támadó megnyilatkozások, amit Melinda hercegné ugyancsak rosszul tűrt. A családi viszály nyilvánosságra kerülése pedig éppenséggel beteggé teszi, márpedig a diszkrécióhoz két félre lenne szükség. A világ most úgy tudja, hogy Anton Esterházy apanázsát átmenetileg nem folyósítják. Arról persze kevesebb szó esik, hogy maga a havi támogatás Esterházy hercegné személyes jóindulatának tudható be, erre őt férje végrendelete nem kötelezte, mint ahogy az ifjú Pál Antal iskoláztatását is saját elhatározásból vállalta. A Bécsben élő rokonok legyintenek: ilyen torzsalkodás mindenütt van, és ha Esterházy Antal és Stefan Ottrubay között nézeteltérés van, majd az ügyvédjeik révén rendezik, ahogyan az jobb körökben szokás.

Burgenlandban nehéz elhitetni, hogy Melinda tudtával bármiféle igazságtalanság történne átszervezés címén.  Itt évszázadok óta tapasztalati alapon úgy tudják, hogy az Esterházyak csak úgy nem távolítanak el senkit. Ha valaki magas kort ért meg a család szolgálatában, megérdemelt nyugdíjba megy. Kivétel, ha bűncselekmény vagy méltatlan viselkedés gyanújába kerül, s az bebizonyosodik. Akkor menesztik. De hát ilyesmi ritkán fordult elő.

Stefan Ottrubay a modernizálás keretében immár internetes honlapon  is a nyilvánosság elé tárja az alapítványok működését. Burgenland térképén jól látható az érdekeltségek elhelyezkedése, s megtudható, hogy az alapítványok céljai közé tartozik a műemlékvédelem, a kincsek megőrzése. De nem hiányoznak a gazdálkodás hírei sem: hogy mennyiért mérik a tűzifát, szállítással vagy anélkül, mi kapható a vinotékában, milyen kulturális csemegét támogatnak az idén, melyik  operát  St.  Margarethenben (Szentmargitbányán). Jövőre a forgalom és a bevétel adatait is közzéteszik: elég a mendemondákból,  beszéljenek  a  számok, tudja meg ország-világ, mennyi is ez a vagyon, vallja az új igazgató, aki már az idén sem igazán titkolja ezeket az adatokat.  Hogy aztán a honlapra felkerül-e Esterházy Melinda osztrák nyugdíjának összege is, azt nem tudni, de valójában nem is fontos.

Bécs, 2003. január

Szászi Júlia

340   Ardelao • előzmény339 2017-10-31 12:25:08

Ottrubay Melinda a Magyar feltámadás c. filmben (1938-39)

"»A fegyelem a legfontosabb, a nélkül minden hiába!«

Karrierje kezdetekor Melinda hihetetlenül fiatal volt. 1934-ben tizenhárom évesen táncolta el »A babatündér« című balett beszélő babájának szerepét. Erőfeszítéseit hamarosan siker koronázta, hiszen 1934. július 1-jén tizennégy évesen szerződést írt alá a Magyar Királyi Operaházzal, így ettől kezdve saját fix fizetéssel rendelkezett.

Hogy a többi szólótáncosnő közül kitűnjön, fontos volt, hogy tovább képezze magát. 1935 nyarán ösztöndíjat kapott, és több hónapra Párizsba költözött, hogy sok más világhírűvé lett táncoshoz hasonlóan az orosz Ljubov Jegorovától, a Moszkvai Nagyszínház egykori prímabalerinájától tanuljon. A tizenöt éves lány 1935. november 20-án mutatkozott be szólótáncosként. Léo Delibes »Szilvia« című balettjének címszerepében, vagyis az erényes vadász és nimfa szerepében elbűvölte mind a sajtót, mind a közönséget. »A színpadot mintha friss fuvallat járta volna be Ottrubay Melinda, a fiatal balerina táncának köszönhetően, aki rendkívül kellemes meglepetést okozott a címszerepben. Az ígéretes tehetség finom eleganciával, virtuóz spicctechnikával és mozdulatokkal mutatkozott be első nagy szerepében.«

Fiatalsága ellenére Melinda meg tudta állni a helyét az Operaház három másik nagy szólótáncosnője mellett, 1936. július 1-jén címzetes szólótáncosnővé nevezték ki. Az újságírók is egyre inkább felfigyeltek szerepmegformálásaira, Melinda kisugárzását és táncának intenzitását a legendás orosz balerina, Anna Pavlova képességeivel hasonlították össze: »Tökéletes táncképek követték egymást elegáns beállításokban. Ahogy az első csoport élén megjelent az elragadó Ottrubay Melinda, finom és költői kecsességével, csillogó technikai virtuozitásával a cári balett fényes korszakát és Anna Pavlova szellemét idézte meg.« 

A művészi előadás, a legendás szerepeknek a tánc segítségével történő megformálása olyan kitűnően sikerült, hogy más színházak arra buzdították balett-táncosaikat, nézzék meg a rendkívüli teljesítményt. A fellépés meghatározó esemény volt a balerina magánéletére nézve is. A kultúrát és művészeteket kedvelő Esterházy Pál, aki gyakran járt a budapesti Operaházba, el volt ragadtatva a táncesttől, a »Rómeó és Júlia« kedvenc balettjévé vált. Az egyik előadást követően az öltőzőben hercegi virágcsokor várt Melindára.

Melinda karrierje egybeesett az Európában zajló nagy politikai változások korszakával. 1937 októberében létrejött a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Szocialista Párt, 1938 márciusában Ausztriát a Német Birodalomhoz csatolták. Melindának minden bizonnyal tudomása volt a világpolitikai jelentőségű eseményekről, a balett világának eseményei azonban nagymértékben lekötötték.

Melindát már nemcsak Magyarországon tartották számon, sorozatos vendégszereplései révén Európában is ismertté vált, táncolt Németországban, Olaszországban és Angliában is.  Élvezte a hírnevet és a személye körüli »felfordulást«. »A tánc volt az életelixírem« - emeli ki a lényeget. »A legcsodálatosabb dolog, amikor az embert olyan hosszan tapsolják, hogy már a vasfüggöny is bezárul. A taps rendkívül motivál, jót tesz a léleknek, és lendületet ad.« A piruettek iránti szenvedélye miatt - egyetlen lendületvétellel 14-15 forgásra volt képes - a »Ventilátor kisasszony« nevet ragasztották rá. 

Az egyre nagyobb hírnév ellenére Melinda szerény maradt magánemberként. Szabadidejében legszívesebben a Lendvay utca 23. szám alatti szülői ház nyugodt környezetébe vonult vissza. Szobájában híres filozófusok műveit olvasta, zenét hallgatott, gondolatainak papírra vetésével foglalkozott, az önismeret útját járta. 1939-ben megjelent első és egyetlen könyve »Ritmus és tánc« címmel. Emellett szenvedélyesen szerette az aforizmákat. 

Mérvadó személyiséggé vált fiatal kora ellenére. 1942. április 15-én előadást tartott »Beszélgetés a táncról« címmel, majd a Zeneakadémián 1943. február 11-én megtartott, teltházas előadását is teljes mértékben a tánc témájának szentelte. Az est különlegességét és újszerűségét az adta, hogy kollégái tánccal illusztrálták szavait. A csúcspontot a »Kék Duna keringő« jelentette, amelyet Melinda maga táncolt partnerével. Más szólótáncosnőkhöz hasonlóan Ottrubay Melinda is tett kirándulást a film műfajába. Így a részlegesen fennmaradt »Magyar feltámadás« című filmben az egyik főszerepet játszotta, Horváth Jenő »Pénz áll a házhoz« című filmjének pedig egyik mellékszerepét kapta meg. Önkritikára készen azonban megjegyezte, hogy nem volt megelégedve színészi teljesítményével."

339   Ardelao • előzmény326 2017-10-31 11:46:23

E fórumban helyet kell kapnia a táncművészetnek is. Ígéretemhez híven a következőkben Ottrubay Melindáról  szeretnék megemlékezni néhány bejegyzés erejéig.

OTTRUBAY MELINDA

(Budapest, 1920. május 24. - Kismarton, 2014. augusztus 28.)

Színésznő, táncművész

„Szülei: vitéz dr. Ottrubay Dezső törvényszéki elnök, Schmidt Rózsa.

Gyermekkorában orvos szeretett volna lenni. Édesanyja nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy Melinda lánya elegáns megjelenésű ifjú hölggyé váljon. Az Operaház balettiskolájában Brada Rezső, a Császári és Királyi Operaház első szólótáncosának tanítványa volt. 1933-tól az Operaház tagja, 1937-től magántáncosa, a társulat egyik vezető művésze, 1942-től első magántáncos, „primabalerina assoluta" volt. Az európai balett színpadok ünnepelt csillaga lett és Bécs, München Bayreuth operaházaiban lépett fel. Családjával együtt Budapest ostromát Esterházy Pál herceg a Budai Várban lévő palotája alatti óvóhelyen vészelte át. 1946. aug. 3-án férjhez ment herceg Esterházy Pálhoz és visszavonult a pályától. A herceget 1948-ban koholt vádakkal letartóztatták és a Mindszenty bíborossal közös perben tizenöt év börtönbüntetéssel és teljes vagyonelkobzással sújtották. Ausztriai birtokait az orosz megszálló csapatok kifosztották.  Felesége eleinte havonta egyszer látogathatta majd később évekig azt sem tudta, él-e még a férje. Az Operaházba nem vették vissza, ezért gép- és gyorsírást tanult, de sehol sem alkalmazták.  Családját kitelepítették, ő betegséget színlelve kórházi kezelésben részesült, hogy Budapesten, férje közelében maradhasson. 1956-ban emigráltak, Ausztriában, majd Svájcban éltek, innen irányították a család burgenlandi birtokainak ügyeit is. 1989-től haláláig az ausztriai Esterházy-birtokokat vezette, amihez mintegy 21 kastély, 60 gazdaság, 414 falu, 350 ezer hektárnyi erdőterület tartozott, valamint a Fertő tó jelentős része. Tevékenységének fontos részeként több alapítványt is létrehozott a hercegi család évszázadok alatt felhalmozott, felmérhetetlen értékű kulturális javainak  megmentése érdekében. Sok energiát fektetett az orosz megszállók által 1945-ben elhurcolt kulturális értékek, könyvtárak, műalkotások visszaszerzésére is. A Bibliotheca Esterházyana családi könyvtár 334 értékes kötete 2003-ban ennek köszönhetően térhetett vissza és tíz évvel később is csaknem 1000 kötet került vissza két moszkvai könyvtárból Kismartonba. 1990-ben a budapesti Operaház örökös tagja lett. 2003-ban látogatott haza első ízben, ezt követően csaknem minden évben visszatért. Utolsó budapesti útjára 2007-ben került sor, az Iparművészeti Múzeumban megrendezett  Esterházy-kincsek kiállítása kapcsán. A 2000-es évek elején visszavonult, ezt követően a hatalmas vagyon körüli családi botrányoktól volt hangos a bulvársajtó. Európa egyik leggazdagabb asszonya volt.

A Felvidék visszacsatolása alkalmából készült játékfilm, a Magyar feltámadás, egyik női főszereplője volt, a Pénz áll a házhoz című filmben táncol is. Ilyenformán ez az egyetlen filmfelvétel, ami tánctudását megörökítette. Filmjeit elnézve megállapítható, hogy színészi játéka tükrözte az amatőr színjátszók színvonalát, bár nem erről az oldaláról volt híres színpadi művészete. Színészi játékán a szokottnál erőteljesebb, ugyanakkor kifinomult és légies mozgáskultúra, elegáns gesztusok figyelhetők meg.

Könyve: Ritmus és tánc. Officina Nyomda és Kiadóvállalat, Budapest, 1939.
Életéről és megpróbáltatásairól 2010-ben dokumentumfilm készült "A Nap belülről süt" címmel.

Filmszerepei:

     Magyar feltámadás (1938-39) - Éva

     Pénz áll a házhoz (1939) - Kádár Vilma, balettprimadonna“

A legteljesebb képet azonban az alábbi kisfilmből kapjuk Ottrubay Melinda életéről:

Esterházy Ottrubay Melinda (kisfilm a művésznő életéről)

338   Ardelao • előzmény337 2017-10-31 09:49:44

 

Mihály Mosonyi - Symphony No.1 in D-major (1842)

Mihály Mosonyi(1815-1870):Piano concerto in E minor(1844).

Mosonyi Mihály: Libera

337   Ardelao • előzmény158 2017-10-31 09:23:16

Kapcsolódó kép

Az alábbi bejegyzést áthozom az „Évfordulók, jeles napok ….“ topic 546. sz. beírásából. (További előzmény a jelen topicban: a 46.,51.,112. sz. alatt.)

147évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el MOSONYI MIHÁLY, magyar zeneszerző (1870. október 31.).

DR. ISOZ KÁLMÁN:

MOSONYI MIHÁLY

Mosonyi Mihály a hazai zenetörténet egyik legszeretetreméltóbb egyénisége. Nagy tudását, invenciója gazdagságát, nagy munkabírását céltudatosan állította meggyőződéses magyarságával zenei művelődésünk szolgálatába. Hangsúlyozom, meggyőződéses magyarságát, mert ő nem azért volt magyar, mert történetesen hazai földön született, hanem azért, mert boldog volt, hogy itt születhetett s büszke volt arra, hogy magyar lehetett.

A mosonmegyei Boldogasszonyfalván született 1814. szeptember 4-én. Családi neve Brand volt. Tanítói pályára készült, Pozsonyba ment, hol a nagyhírű — később, mint aacheni zeneigazgató elhunyt — Surányi tanította zenére. E nem hosszúra nyúlt tanulási idő alatt azonban zenei ismeretei oly szilárd alapra tettek szert, hogy azokat, autodidaxis útján — gróf Pejacsevich Péter házában 1835-tőÍ 1842-ig, amikor ott zenetanári minőségben volt alkalmazásban — kitűnően fejleszthette ki. Tanulásának komolysága és fáradhatatlansága szinte félelmetes arányú volt egy az élet elején álló, egészséges, tréfát szerető, jó kedélyű, fiatalember rendes életmódjához képest. Kétfalun való tartózkodását csupán a grófi család kíséretében Bécsbe és Pozsonyba tett kirándulásai szakították meg, amikor is igyekezett a zenei élet terén megnyilvánuló minden új jelenséggel megismerkedni. A klasszikus mesterek odaadó tanulmányozásában fejlődött zeneművész, ki jó zongorás és nagybőgős volt, 1842-ben költözött Pestre és vetette be magát a zenei élet akkor nálunk már eléggé élénk mozgalmaiba. Ekkor már kész munkákat hozott magával. A Pest budai Hangász egylet nem is késett Mosonyi Mihály műveinek bemutatásával s 1844. március 3-án első szimfóniáját adta elő. Sikere nagy volt.

E hangversenyen a nála félévvel fiatalabb Volkmann Róberttel, kinek «Tóbiás» című oratóriumából adtak elő részleteket és Doppler Ferenccel, kinek új «Magyar nyitányát» adták, együtt lépett a pesti közönség elé. Röviddel ezután a Belvárosi plébánia templomban mutatták be miséjét 1844 húsvétján, amelyről a Honderű is megemlékezett (I. fv. 490—91. o.), mondván: «Nem lehet nem érintenünk a fiatal Brand úr gyönyörű miséjét, mely a legdicséretesebb szabatosság és lehető legnagyobb erőösszpontosítással adatott elő számlálhatatlan embertömeg előtt a városi főegyházban a derék regenschori: Preyer (Brauer) úr igazgatása alatt. Brand úr — kinek nagy szimfóniája nem régen oly általános tetszésben részesült — újra nagyszerű tehetségének adta jelét, mert pompás szerzeményének minden száma egytől-egyig művészi avatottság és ihletés eredménye. Mi Brand urat üdvezeljük e szép pályán, de szeretnők, hogy képességét más mezőn is megkísértse.» Alíg telik el pár hónap, Péter Pál napján új miséjét játsszák a belvárosi templom kórusán.

Hogy Mosonyi miséi nemcsak kortársainak tetszettek, hanem, hogy igazi komoly értékek, igazolja, hogy amikor bemutatójuk után nyolcvan évvel, Harmat Artúr a belvárosi templom egyházzenei hangversenyén, elismerésre méltó betanításban felújította, minden zenebarát osztatlan tetszésével találkozott s, azóta Mosonyi miséi, templomaink zenés istentiszteleteinek, élő műsordarabjai. Mosonyit a Honderűnek és barátainak nem kellett a komponálásra bíztatniuk. Zeneszerzői munkásságát a belülről kifelé törő lelkesség fűtötte. Kamarazenéjének, nevezetesen vonósnégyeseinek írása is erre az időszakra tehető. Zongorahármasa 1851-ben jelent meg nyomtatásban. Annak dacára, vagy talán éppen azért, mert Mosonyi a nagy klasszikusok tanulmányozása közepette lett zeneszerzővé, korának új zenei mozgalmai iránt nagy fogékonysággal viseltetett. Így történt, hogy Liszt Esztergomi Miséje templomavató előadásakor az ő Grandualeját és Offertoriumát ékelték a misébe. Liszttel ez időben lépett személyes összeköttetésbe s megnyerte a nagymester őszinte becsülését és barátságát.

Kiviláglik ez Lisztnek Erkelhez 1856. november 21-én intézett leveléből, melyben a miséjén közreműködötteknek köszönetét kéri tolmácsolni, s egyben üdvözli Dopplert és Mosonyit. Úgy látszik e bátorításra írt Mosonyi Lisztnek, ki 1857. április 29-én Weimarban kelt válaszában (Isoz K. : Liszt Ferenc három kiadatlan levele Mosonyi Mihályhoz., Magyar Könyvszemle 1928.), e meleg-hangú sorokkal kezdi levelét:

«Először, mint derék, adományokban gazdag és tehetséges zenészt ismertem meg, most barátként szerettem meg.»

A közlendők során örömének ad kifejezést a felett, hogy Mosonyi legközelebb befejezi operáját, azután így szól: «Bravó, Ön egy derék becsületes ember, aki a mi Sopron megyénknek becsületére válik.» Hogy egy kis földrajzi tévedéssel Boldogasszonyfalvát Sopron megyébe kebelezi be, mit sem tesz. A fontos az, hogy Liszt nem tud valakinek kedvesebbet mondani, mint azt, hogy az ő szülőföldéről való. A szóban forgott operát Mosonyi, Pasque német szövegére írta. Címe: «Kaiser Max an der Martins-Wand», három felvonásos regényes opera. Tárgyához mérten, zenéjének stílusa is a nemzetközi vizeken evezett.

Mosonyi még mielőtt Weimarba utazott volna, 1857-ben az Erzsébet-Album részére «Pusztai hangok» címen magyar zenei darabot írt. Alighanem operájával együtt ezt is magával vitte s mutatta be a Mesternek. A tőle nyert tanácsok alapján a vezérkönyvet hazahozta, félretette — az hírlett róla, hogy elégette, amit igen helyesen nem tett meg s ez a mű ma a Nemzeti Múzeum Zenetörténeti Osztályának tulajdona — s weimari útja óta csak magyar irányú műveket komponált. Időközben Mosonyi a Rózsavölgyi és Társa cégnek Bécsben Dunkl Nepomuk János címen fenntartott fiókja részére Liszt Esztergomi Miséjéből négykezes zongorakivonatot készített. Az első két tétel elkészültével a szerző véleményét kikérendő Mosonyi a kéziratot elküldötte Lisztnek, ki azt kézhez véve, azonnal átjátszotta az épen nála időző Hans von Bülowval. Erről Liszt I860. szeptember 24-én kelt levelében ezeket írja Mosonyinak:

«Ha itt lett volna, az előadással majd annyira meg lett volna elégedve, mint a zongorások az átirattal, amelyet mintaszerűnek s mesterinek kell mondanom. Egy ilyfajta partitúrát nem lehet értelmesebben, hívebben és hatásosabban zongorára négy kézre átírni, mint ahogy az Önnek sikerült.»

Időközben Mosonyi saját kompozícióin is szorgalmasan dolgozott, mint mondottuk kizárólag magyar szellemű darabokat írt. Brand ekkor szülőföldjéről a Mosonyi nevet vette fel. Első magyar szerzeményeit vidékről küldötte fel kiadásra a Rózsavölgyi cégnek. Itt az üzletben megforduló zenészek között a művek általános feltűnést keltettek s mindenki a szerző kiléte után tudakozódott. Mosonyinak így az ismeretlenség köpenyébe burkolózva módjában állott, hogy műveiről mindenkinek őszinte és fenntartásnélküli véleményét meghallhassa. És ez a vélemény csak hízelgő volt reá nézve. Volt is álmélkodás, amikor Mosonyi kilétét felfedte. Hogy a Mosonyi nevet mély meggyőződésből vette fel, s hogy a magyar zenének fejlesztését életfeladatául tekintette, legjobban kiviláglik a Szépművészeti Csarnokkal folytatott polémiájából, amidőn a Zenészeti Lapokban (1863. 126. o.) többek között ezeket írja:

«Midőn én, mint Mosonyi, új tollat faragtam magamnak, mellyel írni s működni akartam: korántsem tevém ezt fiatal felhevülésből vagy szalmatűz lelkesedésből (mert 18 évig észleltem, s követtem figyelemmel a főváros zenészeti életét s a hazai művészet viszonyait), hanem érett megfontolással s a tér veszélyességeinek tiszta öntudatával fogtam a nehéz munkához.»

Munkálkodása az I860. évben gazdag aratást nyújtott. Ekkor jelentek meg: «Hódolat Kazinczy szellemének», «Magyar gyermekvilág» című zongoradarabok. «A magyarok tisztulási ünnepe az Ung vizénél» című oratóriumát befejezte, «Széchenyi Gyászhangok» zenekarra, a Filharmóniai hangversenyeken előadatott. Ebből az időből valók a «Tanulmányok zongorára, a magyar zene előadása képzésére» négy füzetben. Hogy zenei kitaláló adománya — idegen szóval: invenciója — ebben a tanulmánysorozatban mily gazdag és mélyen szántó, erről nem kisebb szakember, mint Wagner Richárd tett tanúbizonyságot, ki a «nemzeti zene» fogalmáról való véleményét, azon szerzemények alapján foglalta össze Ábrányi Kornélhoz a Zenészeti Lapok szerkesztőjéhez 1863. augusztus 8-ikán Penzingből intézett levelében, amelyet Reményi adott neki, s amelyek között Mosonyi Tanulmányai is voltak. Wagner a «népzenében rejlő őseredeti gazdagságot», mint ható tényezőt mindenekfelett kiemelve, így folytatja (a szöveget Ábrányinak a Zenészeti Lapokban közölt fordításában ismétlem):

«hogy a valóban jellemzetes művészi feldolgozás miként képes a még tökéletes nemzeties elemből csaknem bevégzett tökélyű műzenészeti termékeket alakítani: erre példa Mosonyi Mihály«Tanulmányok» című műve II. füzetének XIII. számú darabja. Ki ne ismerné fel ebben — mely másrészt feltűnő híven tükrözi vissza a magyar «Lassúk» eredeti típusát — azon szellemet, mely Bach Sebestyén fantasztikus előjátékait átlengi?»

A Filharmóniai hangversenyeken 1861-ben az «Ünnepi Nyitány» került bemutatásra és ugyan-ezen év végén (december 16) volt a Nemzeti Színházban első előadása a «Szép Ilona» című operájának, mely osztatlan elismerésben részesült és műsordarab volt. Szövegkönyve kissé nehézkes, ami újabb-kori felfrissítését megakadályozta, pedig zenéje megérdemelné, mert mindegyik száma, egy önmagában egész, finom művű ékszer. Második magyar operája az «Álmos» nem került előadásra. A Nemzeti Zenede alapításának 25-ik évfordulóján tartott országos ünnepségeken — amelyeken Liszt: «Szent-Erzsébet legendájának» legelső előadása is volt — férfikarra írt «Ébresztőjét», mint összkart adták elő az egybesereglett dalárdák. (Szövege miatt kicsibe múlott, hogy a cenzúra nem engedte meg az előadását.)

Mosonyi zeneszerzeményeinek legfontosabbjait eddig megemlítve, reá kell még mutatnom arra, hogy e tevékenységén kívül, tanítói, karmesteri munkásságot is fejtett ki, s mint elméleti író és kritikus jól forgatta a tollat. Növendékei közül csak Zimay Lászlót és Erkel Ferenc fiait, Sándort és Gyulát említjük fel. Az 1860-ban megindult Zenészeti Lapoknak egyik főmunkatársaként elméleti és mélyen szántó ismertető és kritikai cikkeket írt. A Zenekedvelők Egyesületének egynéhány évig vezető karnagya volt.

Magyar zeneműveinek szépsége nem hervadt és ma is frissek. Céltudatosan dolgozott, határozott művészi elvei voltak, zenéjében gazdag invenció nyilatkozik meg, változatos jeles hangszerelő s minden darabja magán viseli Mosonyinak egyéni bélyegét. Főjellemvonása a legkomolyabb szépségideál áhítatos tisztelete.

Ha Wagner «a legnagyobb elismerés és dicséret pálmáját» (Haraszti Emil: Wagner Richárd és Magyarország 286 o., megj. A.) nyújtotta Mosonyinak, Liszt Ferenc ennél még többet tett: szerette és nagyra-becsülte. Szerzeményeinek megküldését kérte, mert «tudja, hogy azokat nyitott füllel és kész rokonszenvvel fogadom» írta egyik levelében. A Szép Ilonkából vett témára fantáziát írt. S mikor báró Augusz Antalnál Szekszárdon időztében, hol Mosonyi is felkereste volt, értesült ennek 1870. október 31-én bekövetkezett haláláról, gyászzenét írt: a «Mosonyi sírkíséretét» (Isoz Kálmán: Zenei levelek. 465. sz.). E szerzeményét 15 évvel később a «Magyar Arcképek» sorozatába is felvétetni kívánta s erről kedvenc pesti kiadójának, Táborszkynak írván, többek között ezeket mondja (U.o. 950. sz.) — amivel mi is befejezzük rövid ismertetésünket — «Kiváló és jellemes Mosonyinkról, mint magasröptű zenészünkről nem szabad megfeledkeznünk.»

A ZENE, 1931. április 1. (XII. Évfolyam, 13. szám)

336   Ardelao • előzmény335 2017-10-31 09:13:38

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA 1973. 06. 16.:

BÚCSÚ KABOS ILONKÁTÓL

Most,  hogy Kabos  Ilonka  Londonban  meghalt,  korunk  zenei  életének  egyik  legérdekesebb,  legszínesebb  művésze,  művészegyénisége  távozott. A világhírű zongoraművésznő négy évtized óta élt külföldön, a koncertpódiumon aratott rendkívüli sikerei csak pedagógiai diadalaival vetekedhettek.  1965  óta  a  tanításnak  élt, az év  egyik felét varázslatos légkörű londoni  házában töltötte, másik felét meg  New  Yorkban,  ahol  a  Juilliard zeneiskola  ünnepelt  mestere  lett.  A továbbtanulni  vágyó,  koncertező,  fiatal  művészek  legkiválóbbjai  voltak növendékei.  Szuggesztív,  dinamikus lénye mindenkit elbűvölt, aki a közelébe  került.  Legutoljára  múlt  év őszén járt idehaza: édesapjának, Kabos  Edének,  a  századforduló  és  századeleje  neves  írójának  és  publicistájának  emléktábláját  leplezték  le akkor  az  Eötvös  utca  32.  számú  ház kapuja  mellett,  erre  az  alkalomra jött  haza.
Kabos Ilonka már  a szülői  házban a  magyar  irodalom  és  művészet  színe  javának  a  közvetlen  közelségébe került, Ady  Endréhez  már  kislány korában  pajtási  barátság fűzte. „Kezei, fehér, kis virágok, j Borzas, barna fejemre hullnak ...” — ezek az első sorai  a hozzá  írt Fehér Lyány virág-kezei  című  gyönyörű  Ady-vers- nek.

Kabos Ilonka múlt ősszel, magával hozta  Londonból  Ady  Endre  negyvenöt  levelét,  és  sok-sok  fényképet a költőről és az érmindszenti  házról, valamennyit  a  Magyar  Tudományos Akadémiának  ajándékozta.  Lapunkban  nyilatkozott  arról  is,  hogy  végrendeletében   a   magyar   államra hagyja Czigány Dezsőnek  és Berény Róbertnek azokat a remekmívű festményeit,  amelyek  londoni  otthonának nevezetességei voltak.

Hosszú  évtizedeken  keresztül  híven  őrizte  meg  anyanyelvének  tisztaságát,  árnyalatokban  gazdag,  fordulatosán  elmés  magyar  beszédét. Szelleme   ragyogott,   és   szőkesége, egész  lénye  mindvégig  oly  fiatalos volt, hogy kortalannak látszott. Jó barátai  és  rajongói  siratják  Európa-szerte  és  minden  égtájon,  ahonnan növendékek,   művészek   sereglettek hozzá. Ady minden kötetét dedikálta neki. A menekülő Élet belső címoldalára, a tudásom szerint, mindmáig is kiadatlan  verses  ajánlást  írta:

„Ez az Élet könyve egy kicsit,

A tied is tehát Ilonka,

S mert nagyon-nagyon a Halálé

Ne tépd ifjú haraggal rongyra.

Élet és Halál egy testvérek

S úgy ülnek egymással szembe

Mint Kabos Ilonka és Ady Endre.”

Vajon  most  egymással  szembe  ülnek-e  megint?

(Gách)

335   Ardelao • előzmény334 2017-10-31 09:07:57

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA 1970. 11. 21.:

Gách Marianne:

SZÍNHÁZRÓL SZÍNHÁZRA EURÓPÁBAN

Zenei találkozások Londonban

(Részlet)

„[…] Muzsikussal   nem .  beszéltem   Londonban,  hogy Kabos  Ilonka  nevét  ne említette  volna.  […]

A nagy zongoraművésznő  a  New  York-i  Juilliard  iskola legnevesebb    tanára,    zarándokolnak hozzá   a   fiatal   művészek,   hogy   előjátsszák  műsorukat,  mielőtt  pódiumra lépnének.  Amikor  nála  voltam,  ketten is  telefonáltak:  a  francia Pascal  Rogé, meg  a  spanyol Joaquin  Achucarro.

Az  évnek  csak  a  felét  töltöm New  Yorkban,  a  többit  Londonban. Itt  is  várnak  növendékeim.  S  különben  is,  megrögzött  európai  vagyok. Ámbár  Amerikában  is  szívesen  tanítok, mert a sok  és különféle náció fiataljaiból  érdekes  tehetségek  kerülnek ki.  Nyáron  Svájcban  vezetek  kéthetes mesteriskolát.  Pihenés?  Ebben  az  évben  mindössze  öt  nap  jutott  rá.

 Tíz  év  óta  tanít  ennyire  intenzíven. Hogyan  győzi?

— Nincs  gyerekem,  nem  komponálok,  a  tanítás  életszükségletem.  Akár a  szobrász,  én  is  formálok: a növendékeimet.  Inspirálni  kell  a  legtehetségesebbeket  is.  Hogy  képzeletük  mindig  egy  lépéssel  előbbre  jusson.  Hogy kinyíljék a fülük új és másfajta hangzásokra  is.

1961-ben   a  Liszt—Bartók   zongora- verseny   zsűritagja   volt   Budapesten. Azóta  is  sokat  zsűrizik.

— A  fiatal   művésznek  ma  nem könnyű  a  kezdés.  A  versenyt  jó,  ha megnyeri,  mert  megindul  a  karrierje. De  zenei  és  művészi   tekintetben  a verseny  nagyon  is  rossz. Mert  a  versenyző  ahelyett,  hogy  zongorázásával mindenkit   boldogítana,  valaki   ellen zongorázik.  Ez  csúnya  és  kegyetlen dolog.  És  mindenkiben  nyomot  hagy. Az  idegekben  és  attitűdben.

—  Mi  a  véleménye  a  mai  zongorastílusról ?

Ha Lisztet ma hallanánk, és nem tudnánk,  kicsoda,  azt  mondanánk  rá: hanyag  a   technikája.  A  zongorázás mechanikai  része  annyit  fejlődött  azóta.  De  a  nagy  technika  nem  pótolja az egyéniséget, sőt többé-kevésbé egyformává  gyúrja  a  művészeket.  A  rádióban  például  nagyszerűek,  de  alig tudjuk  egyiket  a  másiktól  megkülönböztetni.  Mégis  azt  hiszem,  elkezdődött  már  az  a  korszak,  amikor  a  közönség betelt a technikával,  és inkább a  művészi   elmélyültségre   figyel.  A művész azt fejezze ki, ami nem írható le  kottafejekkel.  Aki,  mondjuk,  Beethovent  játszik,  annak  emberileg  kell eljutnia oda, hogy megérezze, mit gondolt,  mit  érzett  a  zeneszerző.  Éppen ezért  a  muzsikus  nem  zárkózhat  elefántcsonttoronyba,  ember   legyen,  és halmozzon  fel  magában  minél  több emóciót.

—  Az  imént  a  rádiót  említette.  Hát a  tévé?

— Igen,  a  rádióból  és  a  tévéből  a zene  közelebb jött, de el is  távolodott. Ünnep   helyett   hétköznappá,  háttérzenévé  süllyedt.  Futószalagon  termelt tömegcikk  lett,  de  ez  sem  a  tömegeknek,  sem  a  zenének  nem  jó.  Az  emberek nem az igazit, nem a javát kapják.  Ebéd  közben,  félfüllel  hallgatnak Beethoven-szimfóniát.

Körülnézek.    Kabos    Ilonka    vagy negyven  év  óta  él  külföldön,  mégis, otthonának   falait   csupa   magyar   remekmű  díszíti.  Szemközt  Kabos  Ede, a  kiváló  író  arcképét  látom.

— Czigány  Dezső  festette  édesapám portréját  —  mondja  Kabos  Ilonka  —, s ott  szemben  édesanyámét  is.  Ő  és Ady  mindennapos  vendégeink  voltak.

Ha  megírná  emlékiratait,  izgalmas olvasmány  lenne. „


Képtalálat a következőre: „Kabos Ede”

Ilyen hírességekkel volt alkalma megismerkedni Kabos Ilonkának már kora gyermekkorában. (A Budapesti Napló munkatársai (balról jobbra): Erős Gyula, Pfeiffer Ignác, Lengyel Géza, Rózsa Miklós, Bíró Lajos, Kabos Ede, Csáth Géza, Hegedűs Gyula és Kosztolányi Dezső)

334   Ardelao • előzmény330 2017-10-30 12:54:24

 

Megemlékezés Kabos Ilonkáról - Rádiófónia, 33. rész

A Kabos Ilonkáról szóló megemlékezés, majd zongorajátéka (Bartók: Három rondó) a 25. perc 34. másodperctől hallható:

Idézet a Rádifónia kommentárjából:

Kovács Sándor a századforduló neves zenetanára és esztétája a következő  gondolatokat írta le, amikor Kabos Ilonkát hallotta zongorázni:

„Vannak virtuózok, vannak muzsikusok, akik a zongorát választották hangszerüknek. Vannak művészek, akik – ha zenélnek – zongoráznak. Vannak nagy emberek, akik – többek közt – művészek is, és muzsikálnak is, és zongoráznak is. A szuggesztív zenészek valahogy csak vendégek az emberek közt. Egy magasabb rendű, szellemibb világból az álmok, a fantázia, az eszmék, a démonok világából vetődtek közénk. Ott szemtől szembe néztek a dolgok lényével, s most kézen fognak minket is, és odavezetnek, hogy lássuk. Vágyaink, visszavágyódásaink teljesedéséhez, a boldogsághoz vezetnek. Megváltók. Megváltanak az élettől. A virtuózt irigylem. A géniusznak hálás vagyok az önfeláldozásig. Ezek jutottak eszeme, mikor Kabos Ilonkát zongorázni hallottam.“

333   Ardelao • előzmény332 2017-10-30 12:04:21

Robert Volkmann - Egyveleg

332   Ardelao • előzmény28 2017-10-30 11:58:43

Képtalálat a következőre: „Volkmann Róbert”

134 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Volkmann Róbert, Németországból származó és magyarrá lett, neves zeneszerző.

Volkmann Róbert életrajza

Írta: dr. Hans Volkmann

 Volkmann halálának harmincadik évfordulója alkalmul szolgál arra, hogy a zenekedvelő körök figyelme e felé az előkelő művészegyéniség felé forduljon. Egyrészt az a körülmény, hogy hosszú éveken át budapesti lakos volt, s mint ilyen 1849-ben nemzetőri minőségében részt vett a szabadságharcban is, másrészt pedig az, hogy műveiben gyakran dolgozott fel magyar motívumokat, méltóvá teszik Volkmannt, a művészt és az embert egyaránt a magyarok meleg érdeklődésére.

Volkmann Róbert Frigyes, második fia Volkmann Frigyes Ágost Gotthelf kántortanítónak, 1815. április 6-án született Lommatzschban, egy Meissen közelében fekvő kis városkában. A szülői ház szűkös körülményei csak üdvös hatással voltak reá, megacélozták erejét, s így képessé tették ama nélkülözések és csalódások elviselésére, melyeket az élet tartogatott számára. Az apa hivatása már korán érintkezésbe hozta a fiút a zenével, s rendkívüli tehetsége már ekkor mutatkozott, úgy, hogy részt vehetett egyházi zeneművek betanításában. De az apát, sem a gyermek kiválóan szép hangja, mellyel mint a templomi előadások szólistája elragadtatta Lommatzsch lakóit, sem korán megnyilatkozott zeneszerzői tehetsége (már 13 éves korában írt egy áriát zenekar-kísérettel), nem indították arra, hogy a fiút muzsikusnak nevelje, még kevésbé arra, amit szülők oly gyakran tesznek meg sok tehetség kifejlődésének kárára, hogy őt mint csodagyermeket kihasználja. A családban hagyományos tanítói, illetőleg kántori pályára szánta fiát, s Freibergbe küldte (a Szász Érchegységben), s ott a gymnasiumban, majd a szemináriumban végezte tanulmányait. Itt azután Anacker A. J., akinek neve a „Bergmannsgruss“ révén még ma is ismeretes, döntő befolyással volt fejlődésére, mert rábírta a fiatalembert, ki időközben elvesztette volt édes atyját, hogy szentelje magát teljesen a zenének.

Mikor Volkmann szerencsésen befejezte szemináriumi tanulmányait, Anacker tanácsára s az ő ajánlóleveleivel ment el Leipzigbe, s ott Becker G. F.-nél, a Nicolai-templom orgonistájánál kezdett összhangzattant és zeneszerzést tanulni, mert hisz első sorban zeneszerző akart lenni. Zongoraleckékkel szerezte meg szerény életmódjának anyagi eszközeit, mert arra nem is gondolhatott, hogy öreg édesanyja segélyezze. 1839 őszén befejezte Beckernél tanulmányait, Prágába ment s ott énektanítói állást vállalt egy kevéssel azelőtt alapított zeneiskolánál. De Prágában nem tudott véglegesen megmaradni, és örömmel fogadta el a rá következő évben Stainlein-Saalenstein grófnő meghívását Ipolyság mellett fekvő birtokára, Szemerédre, hogy ott leányai zongora- és énektanítását elvállalja.

Ennek a meghívásnak azért tett eleget, hogy kielégítse vándorlási hajlamát, be akarta járni a világot, s akkor még nem sejtette, hogy már az első idegen országban, melynek határát átlépte, horgonyt fog vetni. Mert 1854—58-ig tartó bécsi négyévi tartózkodásától eltekintve, élete azontúl Magyarországon folyt le. Mikor a grófi családtól megvált, annak összeköttetései révén Pestre került. Itt, mint zenetanító, sokszor nagy nélkülözések közt küzdötte át magát az életen. Pesti tartózkodása első évtizedében mély hatást gyakoroltak reá a politikai viharok, a nemzet szabadságharca, s 1849. május havában, mint nemzetőr, ténylegesen részt vett az eseményekben. (A nemzetőrségnél a káplárságig vitte.)

Minden szabad percét a zeneszerzésnek szentelte Volkmann, s az éhség és a lelki megrázkódtatások mellett is nőttön-nőtt szerzeményeinek száma. Persze, hogy művei elterjedését nem igen mozdította elő az ő csendes, szerény egyénisége, s minden vásári reklámtól idegenkedő, előkelő lénye. Ellenben jó barátai, akik művei becsét felismerték, legnagyobb áldozatkészséggel karolták fel azokat. Hans von Bülow a b-moll-triónak, ennek a Beethoven utáni idők legmélyebb és legnagyobb kamarazene-művének előadásával az egész zenei világ bámulatát szerezte meg Volkmannak, s e siker következtében Heckenast Gusztáv akképp intézte el művei kiadásának ügyét, hogy a mester azon-túl minden anyagi gondtól menten, teljesen alkotó művészi munkájának szentelhette idejét. Mikor azután 1875-ben meghívták a már öregedő komponistát az akkoriban megalapított Országos Magyar Királyi Zeneakadémiához az összhangzattan és zeneszerzés tanárának, úgy érezte, hogy elérte élete célját. Budapest zenei köreinek tisztelete, tanítványainak rajongó szeretete vette őt körül ez állásában, amelyben sok kiváló zeneszerzőt nevelt Magyarországnak, s mint a zeneakadémia tanára hunyt el 1883. október 29-én.

Nem könnyű dolog Volkmannt, a zeneszerzőt jellemezni, mert művei, noha valamennyiükben van közös, sajátságos vonás, egymás közt mégis nagyon különbözők. Nem mondhatjuk Volkmannról, mint akárhány más zeneszerzőről, hogy elég egy művét ismernünk, s már ismerjük valamennyit, ha meg akarjuk érteni az ő művészi egyéniségét, külön-külön kell tanulmányoznunk minden egyes alkotását, mert mindenikben más-más oldalról mutatkozik be.

A zene fejlődésére, különösen az ifjú oroszok iskolájára (Csajkovszkij, stb.) mélyreható befolyással voltak első sorban Volkmann zenekari művei.

Két szimfóniája, a heroikus d-moll és a vidám B-dúr a 19. század legjelentékenyebb művészi alkotásai közé tartozik. Ezekben szigorúan ragaszkodik a klasszikus formákhoz, nyitányaiban pedig sajátos, egészen eredeti, modern utakon halad, legkivált abban a démonikusan hatalmas, megrázó nyitányban, melyet Shakespeare: III. Richardjához írt. Inkább szabad zenekari fantáziának mondható ez a mű, invenciójában és kialakulásában geniális, nagyszerű s amellett legfényesebben hangszerelt műve a mesternek. Másik két nyitánya, a hangverseny- és az ünnepi nyitány szerényebb jellegűek, de mindkettő nemes és tele van a leggazdagabb melodikával.

Két hangversenyt írt zenekari kísérettel, az egyiket, a csellóversenyt, ennek a hangszernek a mesterei a legjobb és legszebb műnek mondják, melyet valaha csellóra írtak és minden csellistának szinte a szívéhez nőtt, a másik a zongoraverseny, csak kevéssé terjedt el, noha rendkívül bájos és szép-hangzású.

Volkmann legeredetibb alkotásai közé tartozik három vonós szerenádja. Az első (C-dúr) nem tudott meghonosodni a hangversenytermekben, a másik kettő időnkint meg-megjelenik a műsorokon. A második (F-dúr) finom keveréke a kicsapongó jókedvnek és a kényelmes jóérzésnek, ez utóbbi különösen a népszerűvé vált bájos kis valcerben nyilvánul meg, a harmadiknak (d-moll) fő-szépsége az a bánatos csellószóló, mely végig vonul az egész művön.

Kamarazene-művei közül hat vonósnégyese maradt fenn Volkmannak, közülük a g-moll és e-moll négyesek gondolataik ereje és szépsége révén, állandó műsorszámaivá váltak a legkiválóbb négyes társaságoknak. Ezt az elterjedtséget legalább épp úgy megérdemelné az f-moll négyes, mely talán a legmélyebb gondolatokat tartalmazza valamennyi között. A már előbb említett mélységesen szép b-moll-trión kívül egy könnyed, kecses kisebb triót is írt F-dúrban, mely különösen dilettáns körökben terjedt el. Úgy látszik, ezeknek a köröknek szánta a mester hegedűdarabjait is, különösen a mélázó „Chant du Troubador“-t, a temperamentumos Allegrettót és a szenvedélyes Rapszódiát.

Egyes zongoradarabjaiban a német klasszikus és magyar elemek sajátságos egybeolvadása mutatkozik. Gondoljunk csak, „Visegrád”-ra, erre a tizenkét megható poémára, melyek a régi királyi vár nevéhez fűződnek, vagy a Bajza költeményeihez írt „Improvizációk"-ra. Händel ú.n. „Grobschmied“ témájára írt variációja, Volkmannak ez a legjelentékenyebb zongora szerzeménye viszont teljesen klasszikus tartalmú, minden nemzeti jellegtől ment, magasztos irányú mű. Német kedély vonul végig a „Wanderskizzen“ és „Lieder der Grossmutter“ című ciklusokon; ez utóbbiak gyermekeknek szánt darabok, melyek méltán megállják helyüket Schumann gyermekdarabjai mellett, s népszerű jellegük otthonosakká tették őket mindenfelé a német családok körében.

Méginkább áll mindez Volkmann négykezes zongoraműveire, melyek az e téren alkotott legfényesebb művek közé sorolhatók. Van-e leendő zongoraművész, akinek a színekben gazdag „Musikalisches Bilderbuch“ ne nyújtott volna élvezetet, buzdítást, felüdülést, s van-e, ki azt érettebb éveiben ne venné ismét elő szívesen? „A nap szakai“ is rendkívül gazdag belső szépségekben tárja elénk egy a gyermek életéből vett nyári napnak, változatos kedves eseményeit, amint azok a reggeli énektől kezdve az éjjeliőr nyugovóra intő daláig elvonulnak előttünk. Volkmann négykezes művei közül azonban legjobban elterjedt a „Hét magyar vázlat“, ezeknek a fülbemászó, német fülnek egészen különleges dallamai és élénk rythmusai nagy közvetlenségükkel mindenkor megkapják a hallgatót.

Volkmann dalai is méltók az ugyanolyan érdeklődésre, mint amilyennel zongoraműveit mindenfelé fogadják, de mégis mindeddig csupán két napsugarasan derűs dala „A megtért“ (Goethe : Die Bekehrte) és a „Csalogány“ nyerték meg szélesebb körök érdeklődését. Pedig mennyi gyönyörű, értékes dala van, melyek méltóan sorakoznak e kettő mellé! Hadd mutassak itt rá néhányukra: „Megbánás," „Álom“ (op. 16.), „Fenn az égből“ (op. 52.), „A korsócska“ (op. 72), a német lyrának mindmegannyi gyöngyei.

Vegyes karra túlnyomólag egyházi tartalmú műveket alkotott Volkmann, s ezek közül a „Karácsonyi ének a tizenkettedik századból“ című hatalmas kórus, messze túlszárnyalja művészi érték tekintetében a többit és Palestrina és Bach halhatatlan alkotásai mellé méltán sorakozik.
Nagyobb terjedelmű vokális művei közül különösen kiemelendő két énekjelenet női hangra, zenekari kísérettel, ezek: „Az éjszakához“ és „Sappho,“ utóbbi különösen hálás előadási darab magas drámai szopránhangnak.

Két világi karából „A légy oly csendes“ és a „Csatadal“ színművekből a természet nemes szeretete árad, gyengéd kedélyének öröme sugárzik ki. Ugyanebbe az érzelmi szférába tartoznak nagyrészt férfikarai is, sok figyelemre méltó akad köztük, s a dalárdák, melyek eddig mellőzték azokat, mivel túlságosan nehezeknek híresztelték el, bátran megpróbálkozhatnának velük. Előkelő jellegük mellett is túlnyomólag könnyen énekelhetőleg tette le őket a mester.

Íme, röviden vázoltam Volkmann életét, s megemlékeztem legkiválóbb műveiről, valamennyire e szűk keretben nem terjeszkedhettem ki. Az itt megemlített művek méltón sorakoznak a zene legkiválóbb mestereinek alkotásai mellé. Halálának most küszöbön álló harmincadik, — születésének rövidesen bekövetkezendő századik évfordulója bizonyára alkalmul fognak szolgálni arra, hogy műveit mindenütt, ahol él a nemes zene kultusza, újból felkarolják, hiszen az érzelmek egész skáláját felölelik azok.

Mert Volkmann egyforma erővel és biztonsággal kezeli az égető, mélységes fájdalom és a csapongó humor hangjait, a heroikus büszkeség, a jóllakott kedélyesség, a romantikus félhomály, a klasszikus derű mind él, vibrál, visszhangra talál az ő gazdag kedélyében, dús kincseiből mindenki számára tartogat adományt, mindenik más-más, de egyaránt értékes és elbűvölő.

Forrás: A ZENE, 1913. október hó (V. Évfolyam, 8. szám)

(Ford. M. Gy.-né.)

Áthozva az "Évfordulók, jeles napok, .." topic 543. sz. bejegyzéséből.

 

331   Ardelao • előzmény11 2017-10-30 01:07:53

További előzmény: 154. sz. bejegyzés.

Képtalálat a következőre: Aggházy Károly

162 évvel ezelőtt, ezen a napon született Aggházy Károly, magyar zongoraművész, egykori Liszt tanítvány.

"Aggházy Károly

A magyar zenetörténet szeszélyesen kanyargó útján friss útjelzőt állítunk fel. Rá van írva: «Ha erre mentek, Aggházy Károllyal találkoztok!»

Huszonöt éve halt meg. (1918-ban. Papp Viktor írása 1943-ban készült. - Megj., A..)

Nem a közismertek közül való, de olyan érték, akit a magyar kultúra elrétegeződésében előkelő hely illet meg. A negyedszázad csaknem elfeledte, holott a magyar zeneművészet egyik legtehetségesebb, legmagyarabb és legműveltebb munkása volt. Azok közé az úttörők közé tartozik, akiknek zeneművészetünk magas színvonala és virágzása nem kismértékben köszönhető.

«Élete – tulajdonképpen a csalódások hosszú láncolata» - mondta róla legrégibb barátja, Hubay Jenő. Mi pedig hozzátesszük: alkotóművészete a késői elismerés jegyében állt. Így járt Liszt Ferenc is, aki zenekari műveinek sikertelenségeire fölényes daccal mondta: «Én várhatok.»

Aggházy szerényen hallgatott és meghalt, nekünk hagyva másfélszáz művét.

Aggházy Károly keveset tudott a származásáról. Születése idején nagyszülei nem éltek, régibb felmenőiről is csak keveset hallott. Történetbúvár fia, vitéz Aggházy Kamill nyugalmazott ezredes kutatta ki a család múltját. A család minden valószínűség szerint az erdélyi Sepsiszékből származik, ahol állítólag ma is élnek Aggházyak. Egyik a XVIII. században Veszprém vidékére szakadt águkból a művészhajlamú Aggházy György 1830 körül világgá megy s a művészetek klasszikus hazája, Olaszország felé tart. A megélhetés közben szabóiparosnak kényszeríti. Bejárja Itáliát, Ausztriát és Németországot. A szabadságharcban, már, mint 31 éves férfi, keszthelyi nemzetőr. Később az osztrák besorozás elől Dombóvárott húzódik meg. Gyula fiának megszületése után, 1851-ben Pestre költözik. Kitűnő megjelenésével, műveltségével és tudásával hamarosan érvényesül. Az elnyomatás alatt a magyar női divat egyik előharcosa, ruhaterveit a pesti divatlapok kőnyomatos mellékleteiken közlik.

1855. október 30-án születik Károly fia. Gyula és Károly rajzolgat, festeget. Gyula hegedülni, Károly zongorázni tanul. Apja, aki közben a Nemzeti Zenede Egyesületnek, majd igazgató választmányának tagja lett, eleinte Bartalus Istvánra bízza Károly oktatását. Később a Nemzeti Zenedébe íratja be, ahol Zapf Antal és Feigler Géza a tanára. Már az első vizsgákon feltűnik zongorajátékával. 14 éves korában a Táborszky-cégnél egy kánonja jelenik meg. Az apa ekkor már szép jövedelmének jelentékeny részét költi két művész-fia nevelésére.  

Gyula az érettségi után a Nemzeti Színház operai zenekarának hegedűse, de egy szép napon vonóját az ecsettel cseréli fel és Bécsbe, Münchenbe, majd Párisba megy, ahol Munkácsynál fejezi be tanulmányait s a hetvenes évek közepén úgy tér haza, mint az akkor aranykorát élő zsánerfestészet nagy ígérete.

Károly gyönge erejét megviselik zenetanulmányai, s hogy ezeket folytathassa kénytelen a gimnáziumból kimaradni. Mint magántanuló azonban ifjú Szathmáry Károly vezetése mellett, széleskörű, általános műveltségre tett szert. 1871-ben Bécsbe megy, ahol Brucknertől tanul zeneszerzést és 1873-ban aranyéremmel kitüntetve tér haza. Volkmann Róbert tanítványa lesz, majd a pesti Hal-téri Zeneakadémián Erkel Ferenc növendéke.

1875. február 18-án az eddigi gyöngybetűk helyett naplójában nagy betűkkel és aláhúzásokkal örökíti meg életének eddig legfontosabb eseményét:

«Délután 2-kor Lisztnél voltam. Az Öreg igen kedvesen fogadott. Tanítványa vagyok! Az Isten jó, hatalmas, legyen áldott az Ő neve!»

Tehetségének és szorgalmának köszönhette Aggházy, hogy Lisztnek nemcsak tanítványa, hanem kedvence is lett, akit Liszt mindvégig, mindenütt a legmelegebben pártolt.

A következő évben Aggházy Szegeden, a dalos verseny alkalmából rendezett hangversenyen nagy sikert arat. Itt ismerkedik meg Hubay Jenővel, akivel egész életére kiható barátságot köt. 1878-ban Liszt ajánlatára megkapja a főváros Liszt-ösztöndíját és Párisba megy.

Szép, nagy, azúrkék szemével, barna fürtjeivel, délceg, előkelő alakjával, a legjobb fogadtatásban részesül. Az év végén ismét összetalálkozik Hubayval. Ettől kezdve elválaszthatatlanok. 1879 elejétől, amikor a Salle Erardban közös hangversenyt adnak, és óriási sikert aratnak, a két fiatal magyar művész az egész párisi társaságot meghódítja. A legelőkelőbb szalonok versengtek értük. Némely este két-három helyen is kellett játszaniuk. A köztársaság elnökénél, Grévynél, Gambettánál, Lessepsnél éppúgy otthon voltak, mint Dumas filsnél, Saint Saënsnél, Sarasatenál és Sarah Bernhardtnál, vagy a híres festők: Bataille, Bastien Lepage, Doré, és mások irigyelt körében. Az ott élő magyarok közül Munkácsy szalonján kívül Türr István tábornok, Nemeskéri Kiss Miklós, Bertha Sándor és Szarvady estélyein gyakran szerepeltek.

A szegedi árvízkárosultak javára rendezett párisi hangversenyükről a világ legnagyobb lapjai írtak. Május végén hazalátogattak, hogy megpihenjenek. De annyira elhalmozták őket meghívásokkal, hogy 35 magyar városban kellett hangversenyezniük. Mindenütt négyes-fogat, szerenád, lakomák és bálok. Az elsüllyedt «Arrogante» csatahajó áldozatainak családja javára rendezett margitszigeti ünnepségen, melyre Munkácsy és Türr is hazajött Párisból, Márkus Emíliával és Odry Lehellel együtt léptek fel.

Párisba visszatérve, egyik hangversenyük a másikat követte. Több ízben játszottak a híres csillagász Flammarion Camille házában, kinek hatása alatt Aggházy élete végéig lelkes műkedvelő csillagász maradt.

1880-ban Csiky Gergely és Almási Balogh Tihamér népszínműveihez Aggházy Hubayval együtt írt zenét, de annak magyaros szellemét az akkori pesti közönség nem igen tudta méltányolni.

Májusban, Londonban hangversenyeztek, fényes sikerrel. Innen Brüsszelbe és aztán Kolpachba utaztak, ahol Munkácsy kastélyában két hónapig pihentek és zenélgettek.

A következő évben a nagybeteg Vieuxtemps meghívására a hátrahagyott műveit a két barát rendezte sajtó alá. Ezután a hazatérés következett s vele a babérkoszorúzta doó is szétvált. Hubay visszatért Párisba. Aggházy megnősült s a Nemzeti Zenede tanára lett. Kacziányival és Ernyeivel együtt szerkesztett «Harmónia» című zenei szaklapjában feldolgozta külföldi tapasztalatait, «mintegy hatodik érzékével megállapította, hogy az a forrás, melyből tüzes magyar lelke a nélkül meríthet, hogy nemzeti mivoltából, fajiságból veszítene, a francia kultúra.

A hazai művészeti lehetőségek azonban nem elégítették ki s így 1883 elején, Liszt ajánlatára a berlini Stern-Kullak konzervatórium tanári állását foglalta el. Az ott töltött 6 év alatt sok jeles német művész került ki keze alól. Zeneműveit Németország legnagyobb kiadói adták ki.

1889 elején az észak-amerikai Cincinnatiba hívják, de Justh Zsigmond tanácsára nem oda, hanem haza készül. Justh hatalmas propagandát csinál mellette, Trefort kultuszminiszter az átszervezett Zeneakadémián tanári állással kínálja meg. Aggházy tehát családostól visszatér hazájába. Közben Trefort meghal, az utód az előd ígéretét nem vállalta s így Aggházynak a Nemzeti Zenede és a Zenekedvelők Egyesületének kiművelési osztályával kellett megelégednie. Büszkesége nem engedte, hogy a jóvátételre később tett ajánlatokat elfogadja s halála percéig a két intézet tanára maradt.

Közben 1890-től két évig az Operaház korrepetitora is volt.

1890 után egyre ritkábban szerepelt, mint előadóművész és dirigens.

1902-ben és 1903-ban svájci hangversenykörútra vállalkozik.

Utoljára 1911-ben, mint volt Liszt-tanítvány, játszik a budapesti Liszt-ünnepségeken.

Munkaerejét inkább a tanítás és a zeneszerzés között osztja meg. A tanítás azonban a komponálásban is gátolja, s így többnyire csak nyári pihenőit használhatja nagyobb-szabású művek megírására.

A világháború kitörése, hadbavonult fiának és vejének sorsa, rongált egészsége teljesen elhallgattatja. Utolsó művének, egy 1915-ben írt «Győzelmi induló»-nak csak futólagos vázlata maradt. 1918 nyarán Kőszegre ment, hogy az ottani hidegvíz-gyógyintézetben keressen gyógyulást idegbántalmaira. Hazatérve, ágyba hanyatlik. A Jendrassik-klinikán meglátogatják a régi barátok, körülveszi családja és néhány hű tanítványa. Egy verőfényes őszi napon, 1918. október 8-án, délután 3 órakor, 63 éves korában megállt a szíve. . . . .

…. Aggházy Károly elsősorban zongoraművész volt. Meghódította hazáján kívül Berlint, Londont, Párist. Nem tartozott a megszokott zongoraművészek közé, akik mindig egyformán jól adják elő a műsorra tűzött szerzeményeket. Ihlet nélkül nem tudott játszani. Ennek hiányában egykedvű volt a játéka, de ha hangulatba jött, a legnemesebb zongora-művészetet képviselte. Finom, meleg, magyar (mert van ilyen), zongorahangja elszállt, de itt maradtak zongoraművei.

Összesen 130, kis részben kiadatlan alkotás. «Magyar Estéi» méltó folytatásai Liszt rapszódiáinak, s f-moll Elégiá-ja a nemzeties irány egyik legszebb megnyilvánulása. A világháború kitörése előtt egy amerikai pályázaton Zongora-szvit-jével díjat nyert – 1500 pályázó között.

Alkotó-művészetében a zongoraművek vezetnek, de minden műfajban jelentős kottákat hagyott hátra. Kamara-, kar- és szimfonikus művei értékben máig nem kisebbedtek. Két operát is írt és 32 szép dalt.

Pedagógiai munkásságát nem szabad érdemei felsorolásánál ki nem emelni.

Forrás: Papp Viktor: ZENEKÖNYV -Tanulmányok, kamarazene.”

Stádium Sajtóvállalat Rt. Budapest,1943.

(Áthozva az "Évfordulók, jeles napok..." topic 542. sz. bejegyzéséből.)

330   Ardelao • előzmény328 2017-10-29 23:42:23

Képtalálat a következőre: „Kabos Ilonka”

Az alábbi interjút a cikk írója 8 hónappal Kabos Ilonka halála előtt jegyezte le.

Film Színház Muzsika,1972.09.30.:

„Kabos Ilonka Budapesten

Emlékek Adyról

Eötvös  utca  32.  A  kapu  mellett  frissen  csillogó  márványtábla  hirdeti, hogy  ebben   a   házban  lakott   egykor Kabos  Ede,  a  századforduló  és  a  századeleje  neves  írója,  harcos,  szenvedélyes   tollú   újságírója,  Ady  Endre egyik  legjobb  társa,  barátja,  buzdítója.   Az   emléktábla   leleplezésének   az ünnepségén  leánya, Kabos  Ilonka  szőke  feje,  elérzékenyült  arca  tűnik  fel:  a   csaknem  négy   évtized  óta   külföldön   élő,   világhírű   zongoraművésznő ismét  hazalátogatott  erre  az  alkalomra.

Vajon  milyen  érzésekkel  tekint  föl a  harmadik  emeletre,  oda,  ahol  gyerekkorának  éveit  élte?

— Gyönyörű  emlékek  fűznek  ehhez a  házhoz.  Erkélyünk  az  Eötvös  utcára nyílott,   itt   mintha   semmi   nem    változott   volna.   Innen  kezdtem a  Zeneakadémiára  járni,  az  első  három   előkészítőben   Chován   tanár   úr   tanított, később  kerültem   Szendy  Árpádhoz,  de mesterem    volt   Kodály   is, Weiner   is. Boldog  gyerek   voltam ,  már csak  azért is,  mert  apámra  és  anyámra  úgy  néztem   föl,  mint  a   világ  két   legokosabb emberére.   Zavartalan   lelki   egyensúlyomat,  amely  egész  életemben  végigkísér,  ezeknek  a  szép  gyermekéveknek köszönhetem .  Korombeliek  nem   érdekeltek,    minden  szabad    időmet    szüleimm el  és  az  ő  barátaikkal  töltöttem .

Eltűnődve  folytatja:

— Az   üvegfalú   folyosóra   nyílt   az ebédlőnk.  Ady Endre és Czigány Dezső,  a  kiváló  festőművész,  évekig  mindennap  nálunk  étkezett,  még  akkor  is, amikor  a  szüleim   elutaztak.

A  Kabos   család   mindennapos   vendégeinek   neve   között   felbukkan Bíró  Lajosé,  Csáth  Gézáé,  Berény  Róberté,  Weiner  Leóé,  Reinitz  Béláé  is  a többi  között.

Kabos  Ilonka  most  negyvenöt  Ady levelet  hozott  magával  Londonból,  és sok-sok  fényképet  —  amatőrfelvételeket  is  —  a  költőről  meg  az  érdmindszenti   házról:   ezeket  Vezér Erzsébet közbenjárásával,  mind  a  Magyar  Tudományos   Akadémiának   adományozta.

—  S úgy   rendelkeztem  —  mondja —, hogy   a   magyar   államra   hagyom Czigány  Dezsőnek  és  Berény   Róbertnek  azokat  a  festményeit  is,  amelyek most  londoni  otthonom   falait  ékesítik.

—  Mit tartalmaznak   a   számunkra ismeretlen  Ady-levelek?

— Nem csak világrengető eseményekről ír bennük, hanem hétköznapi gondjairól  is,   például   arról,   hogy soha  sincs  egy  vasa  sem.  S arra  is  szó kerül,   hogy   mennyire   rajong   a   lencséért,    a    szamócáért,    a    vörösborért. Gondunk  is  volt  rá,  hogy  ezeket  tálaljuk neki.

Kabos   Ilonka   kedves,   kis   húgomnak”  —  írta  Ady  Endre Fehér  lyány virág-kezei  című  versének  az  élére ... „Kezei,   fehér,   kis   virágok,  / Borzas, barna  fejemre  hulltak ...

—  Hogyan   született   a   barátságuk? A hírneves költő és a zeneakadémista kislány  között?

— Adyt  nem   érdekelte  a  zene,  semmi   köze   sem    volt   hozzá.   De   egyszer mégis  nagyon  tetszett  neki  a  játékom , emlékszem   Debussyt  zongoráztam   éppen. Pajtási barátságunk már  korábban   kialakult.   Vagy tíz éves lehettem, amikor szüleim nagyobb vendégséget  rendeztek,  és  több  kis  asztalon  terítettek.  Engem  Adyhoz  ültettek és lelkemre kötötték,  gondoskodjak arról,   hogy   mindig  legyen   bor   a   poharában.   Szót   fogadtam,    de   közben magam  is  versenyt  ittam Adyval,  nekem    meg   se   kottyant,   amikor  ő   már az  asztal  alatt  hevert.  Azt hiszem,  akkor  szeretett  meg  engem.   Ami  a  Fehér  lyány  virág-kezeit  illeti,  azt  meglepetésnek  szánta.  Szüleimmel  utazásról  tértünk  haza,  Ady  a  vonatnál  várt minket,  egyik  kezében  egy doboz Gerbeaud-val,  a  másikban  új   verseskötetével.   Én a csokoládé  helyett a könyvet választottam, az után nyúltam,  pedig  nem   tudtam,  hogy  a  nekem dedikált   vers   jelent   meg   benne. „Te vagy  az  én  legfrissebb,  legmélyebb  új megértőm ..."   — mondogatta.

Hát  a Lakodalmi  köszöntő  távolból, amely  alá  Ady  azt  írta: „Kabos  Ilonkának  táviratoztam”?

— Igen,   azt   a   verses   táviratot   az esküvőmre   küldte.   Ennek  a   kéziratát is  elhoztam  most. Ha  visszagondolok Adyra, hangjának  furcsa, rekedtes zenéje  él  bennem   legelevenebben.  Aki nem hallotta, el sem  tudja képzelni, milyen  megrendítő  volt,  ahogy  egyik-másik    versét    felolvasta,    csöndesen, halk  vibrálással.

Ugorjunk át a  tegnapból a mába. Eszembe  jut  Kabos  Ilonka  londoni  otthonának  varázslatos  légköre,  hiszen  ott  még  a  falak  is  muzsikálnak, művészi   remekműveket   visszhangoznak.  Az év  felét  ott  tölti,  a  másikat New  Yorkban,  ahol  a Juilliard zeneiskola ünnepelt mestere. Világszerte elismert zongorapedagógiai   munkásságának  alighanem  az  a  legfőbb  bizonysága,   hogy   a   Föld valamennyi kontinenséről  tódulnak  hozzá  a  fiatal, továbbtanulni  vágyó, koncertező  művészek.  Legutóbb  a  londoni  fesztivál alkalmával  a Purcell  hangversenyterem  pódiumán  egy  hétig  minden  délután  kilenc zongoristát  tanított. Háromszáz   főnyi   közönség   jelenlétében nemcsak  meghallgatta  és  útbaigazította  őket,  hanem   el  is  játszotta  nekik mit  hogyan  gondol.

—  Rosztropovics  —  vetem  közbe  — egyszer  elmondta  nekem,  hogy  tanítás közben  nem  játssza  el  csellón  a  tanítványainak  azokat  a  műveket,  amelyeket  tanulnak,  inkább  zongorán  mutat meg  egy-egy  részletet,  nehogy  véletlenül  őt  utánozzák ...

— Én  sem   akarom,  hogy  utánozzanak,  de  véleményem   szerint  a  tanárnak  az  az  egyetlen  igazi   funkciója, hogy megnyissa  a  növendék fantáziáját.   Új látásmódot  tárjon  fel  neki. Én csak  egy-egy   modulációt, egy-egy frazírozást  játszom   el  nekik,  olyasmit, amit   csak   megmutatni   lehet,   magyarázni  nem.  Ha  ezt  megértik,  nem   engem  utánoznak,   hanem  a  zeneszerzőt értik  meg.  Mert  hiszen  minden  hangnak  megvan  a  maga  értelme, az  előadóművésznek  épp  az a  feladata,  hogy a   kottafejeket   emberi  nyelvre   fordítsa   le.   Úgy,   hogy  mindenki  megértse, aki  hallgatja.

—  Milyennek   látja   a   mai   fiatalokat?

— Sokat  szidják  őket,  hogy  kábítószerrel  élnek,  lusták,  züllöttek.  Az én tapasztalatom    az,   hogy   a   tehetséges fiatal   muzsikusok   megható   alázattal, odaadással  szentelik  magukat  a  munkának, a tanulásnak. Különben  is minden  ellenkező  híreszteléssel  ellentétben,  az  igazi  zseni:  szorgalmas.  Az én fiatalkorom a romantikus lázában letagadtuk, szégyelltük egymás előtt, ha gyakoroltunk.

—  Zongoraművészetére   ki   volt   a legnagyobb  hatással?
— Mindenekelőtt    Dohnányi.    Az ő csodálatos   zongorahangja,    billentésének  a  szépsége,  frazírozásának  a  természetessége.  Technikailag Lhévinne játéka  kápráztatott  el.

Elbúcsúzunk,   mert   Kabos   Ilonka útnak  indul.  Rója  a  várost,  újra fölfedezi   magának   Budapest   szépségét,  örül  neki,  gyönyörködik.  S  izgatottan  készül  rá,  hogy  ellátogat  a  Zeneakadémiára   is,   viszontlátni   a   régi falakat,  a  régi  barátokat.

(gách)”


Képtalálat a következőre: „Kabos Ede emléktáblája”

Az emléktábla, amelynek leleplezésére Kabos Ilonka Lodonból hazajött.

329   smaragd • előzmény325 2017-10-29 11:11:47

"A hölgy egy kissé bogaras"

 

305 számú bejegyzésemhez is kapcsolva megemlítem, hogy a 

 

Duna 

Nosztalgia - Egy nő sok szerepben - Tolnay Klári

sorozatban

2017. november 5-én, vasárnap 15.35-kor vetíti. 

 

...:-)

 

77 perc, ami még az alább megtekinthető  (322) változatnál is rövidebb. Majd meglátjuk, hogy ebben a változatban mi maradt meg az eredetiből.

 

A címadó foxtrot szám táncjelenet lehetett.

 

 

328   Ardelao • előzmény327 2017-10-29 08:42:21

SZÍNHÁZI ÉLET, 1929. 49. SZÁM:

„Ady Endrétől kapott csókot Kabos Ilonka,
aki Bartókot, Kodályt és Dohnányit játssza — Párizsban

          Magyar zongoraművésznő érkezett hozzánk Párizsból. Zsigmondyné Kabos Ilonka. Eddig sohasem ültem vele így négyszemközt — mégis ismerem. Ismerem — a kezét... egy Ady-versből. Édesapja, néhai Kabos Ede, a kitűnő író, Ady barátja volt és Vészi Józseffel együtt a „Budapesti Napló" fénykorában felhívta a költőt Budapestre Nagyváradról. Ady akkoriban mindennapos vendég volt Kabosék házában. És 1910-ben a „Szeretném ha szeretnének" című kötetben így jelent meg egyik verse:

Fehér lyány virágkezei

 (Kabos Ilonka kedves kis hugomnak.)

A versnek ez az első strófája:

Kezei, fehér, kis virágok,

Borzas, barna fejemre hulltak.

Ott elaléltak, szétsimultak

Halkul s azután megremegtek . . .

Kabos Ilonkát, a „fehér lyányt“ és
„virágkezeit" azóta ismerem.

         — Mikor ment el közülünk és miért ment Párizsba? — kérdezem.

         — Három és fél éve annak, hogy elmentem. Édesapám meghalt — fátyolosodnak el a kék szemek — éreztem, jobban tudok dolgozni, ha miliőt változtatok. Párizsban senkit sem ismertem, nem úgy, mint Berlinben, ahol sok a jóbarátom. Nem volt semmi értelme, hogy Párizsba menjek, talán épp ezért mentem oda . . . Vonzott. És nem hogy csalódtam volna benne, de sokkal többet kaptam tőle, mint amit vártam. Pedig a kezdet nem volt éppen könnyű. Nő létemre és teljesen egyedülállóan helyet szorítani magamnak egy idegen országban, amelynek zenei kultúrája és mentalitása egészen más, mint a miénk — bizony, ez feladat volt. Hanem akartam, és ment. Három hónapig odakint egyebet sem csináltam, csak tanultam. És megismerkedtem a helyzettel. Azután adtam első hangversenyemet. Sikerem volt. Csupa ováció, elismerés hangzott felém. A „Le Figaro" azt írta rólam, Teresa Careno óta nem zongorázott így nő Párizsban. Ezzel arriváltam. De ez Párizsban nem jelenti azt: beérkeztem és most pihenhetek. Sőt! Ez azt jelentette: most kezdhetem el! Tanulni és haladni! Egyetlen napig nem szabad stagnálni Párizsban .. . Maga volt már kinn. Tudja, hogy ott minden vibrálás és lüktetés. Az életnek ott szédületes tempója van. Ez áll a produkcióra is. Rájöttem, ha egyetlen nap elmúlik, amelyen én, mint muzsikus, nem tudok valamivel többet, mint előző napon — akkor elvesztettem egy hónapot!  

            Kabos Ilonka mélyet lélegzik. Csupa sugárzás, csupa lelkesedés az arca — így csak az beszél, aki imádja mesterségét.

        — Igen, imádom — mondja csendesen — és végtelenül hálás vagyok Párizsnak, hogy ennyire igényes a produkcióval szemben. A múltnak, vagy az egyéniségnek nincs Párizsban varázsa, csak annak, amit produkál az ember . . .
        — Milyen okos ez a megállapítás — mondom.

        — Okos, hogy ez így van! — feleli. — Ezt illusztrálni is tudom. Múltkoriban Dancingba mentem, a Floridába, egyszerre látom, hogy Mistinguett táncol mellettem bluest. Privát társaságban, mint privát nő — egy ember nem fordult utána. Pedig Mistinguett a színpadon ma is érdekli a párizsiakat: ő „a tradíció". De a privát élete — Párizsban! — nem tartozik senkire. Ilyen élesen válik el francia talajon az egyéniség és a produkció . . .

        — Én mégis szeretném tudni, hogy Kabos Ilonka, az egyéniség, hogyan él Párizsban, kiket lát maga körül .. .

        — Passyban élek, anyámmal penzióban. A lakást feladtuk, mert már-már túlságosan igénybe vett a társadalmi élet. De így is rengeteg emberrel kell összejönnöm, ismerem tout-Paris-t és a világ minden tájékáról vannak fehér és színes barátaim . . . Persze, a legszorosabb kontaktust a muzsikusokkal és zeneszerzőkkel tartom fenn. Én, mint pianista, nem tartozom egy bizonyos csoportba. De modern muzsikát játszom s ennélfogva leginkább progresszív művészek keresnek fel. Feladatomnak tekintem, hogy Párizsban minél több Bartókot, Kodályt és Dohnányit játsszam — viszont itt, Magyarországon szeretem előadni azokat a külföldi avantgardistákat, akiket itt kevésbé ismernek . . . Neveket említsek? Például: Albert Roussellt, a legnagyobb élő francia mestert, aki bár hatvanéves, de progresszív, mint a tizennyolcévesek . . . Vagy P. 0. Ferroud-t, aki merészségben leginkább megfelel Kodályéknak . . . Aztán a legfiatalabbak társaságát, az „Új hatok"-at, amelynek Párizsban élő magyar tagja is van: Harsányi Tibor, aki jazzhatás alatt egyfelvonásos operát írt, a „Les invités"-t, amelyet az idén mutatnak be Párizsban és Gerában . . .

        — Meddig marad a művésznő most Magyarországon?

        — December elsejéig. Azután elmegyek hangversenyezni Olaszországba, Hollandiába — Párizsba.

        — A múltba egy pillanatra nem (jönne még velem?

        — De, nagyon szívesen...

        — Ady Endre . ..

        — Oh, Ady!

        — Ady Endre milyen körülmények között írta „kedves kis húgának" azt a verset?

        — Köszönöm, — mondja Kabos Ilonka — hogy Adyról beszél. Hogy róla kérdez… Tízéves lányka voltam, anyám lábadozó volt s a Riviéráról jöttünk haza születésem napján, december 7-én. Édesapám „születésnapi asztallal" várt, amelyet teleraktak ajándékkal. Ady Bandi az asztal mellett állt. Kezében új könyve, mely aznap jelent meg. „Képzeld, — mondta apám — egyik versét neked ajánlotta"... Nem akartam hinni, hogy ez igaz lehet! Ilyen öröm! Ilyen kitüntetés! Leültem a szőnyegre, kalapban, kabátban és olvastam a verset. Olvastam és újra olvastam. Azután elolvastam az egész könyvet. Nem érdekelt „az asztal!" A sok játék! A sütemény és a torta! Csak a Bandi könyve! A vers, amit én kaptam . . . Ady, akit akkor én még bácsiztam, akkor este meg is csókolt . . . sohasem felejtem el, milyen finoman, gyöngéden — a hajamat.. .

        Kabos Ilonka önkéntelen mozdulattal felemeli a kezét. A „fehér lyány" „virágkezét". Homlokára szorít egy engedetlen fürtöt. Fogadni mernék, észre sem veszi hogy ezt a mozdulatot tette . . . Közben rám néz, mosolyog, de a szeme csupa könny.

DÉNES ZSÓFIA“

327   Ardelao 2017-10-28 13:40:26

Képtalálat a következőre: „Kabos Ilonka”

KABOS ILONKA (Budapest, 1898. december 7.—London, 1973. május 27.)

A MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON  3., KIEGÉSZÍTŐ KÖTETÉBEN röviden ez olvasható róla:

„[…] zongoraművész, Kabos Ede író leánya. A budapesti Zeneakadémián Szendy Árpád tanítványa volt. A húszas évek elejétől hazai és külföldi hangversenyeken nagy sikerrel szerepelt. 1931 — 1936 között Budapesten, a Zeneakadémián tanított. 1938-ban Londonban telepedett le. A nyilvános szerepléstől 1961-ben vonult vissza. Zongorapedagógusként működött Londonban és New Yorkban. 1956-ban a Liszt-, 1961-ben a Liszt —Bartók-zongoraverseny zsűritagja volt Budapesten. Utoljára 1972 nyarán volt Magyarországon. […]”

A Wikipédiában (itt) található információ valamivel bővebb.

A legrészletesebb leírást a Zeneakadémia honlapján, a Nagy elődökről szóló írások között olvashatjuk róla (itt).

Édesapja, Kabos Ede, a következőket meséli Kabos Ilonka művészpályájának valódi kezdetéről:

SZÍNHÁZI ÉLET 1918. 42. SZÁM:

"Kabos Ilonka

          Október huszonnyolcadikán lesz Zsigmondyné Kabos Ilonka első idei hangversenye. Nem régi név még a neve a magyar zeneéletben. De hogy tudásban és lélekben kiállja a versenyt bármelyik már beérkezett nagysággal, azt tavalyi hangversenyei eléggé bebizonyították. A tehetséget volt kitől örökölnie: a művésznő leánya Kabos Edének, a kitűnő írónak, őt kerestük fel, hogy mondjon el egyetmást nagyrahivatott lányáról.

          — A zenei képességeit én nem tudom megbírálni, — szabadkozott Kabos Ede, — és különben a törvény is kimondja, hogy az apa nem köteles lánya ellen tanúvallomást tenni. Dicsérni isten őrizz! Csak dicsérjék mások. Ha azonban a gyerekéveiről akar olyan apróságokat hallani, amelyek nekem nagyon kedvesek, azokat szíves örömmel.
          — A lányom irodalommal és írókkal már egészen apró éveiben meleg és szoros barátságot kötött. Négy éves volt mindössze, mikor a megboldogult Mikszáth Kálmán ezt írta neki egy fényképére (Megj. A.: A négyéves Kabos Ilonka és Mikszáth keze írásának fotója a lapban.):

„Egy puszit küldök a kis Ilonkának, hogy ő is tartozni fog eggyel.
Mikszáth Kálmán bácsi.”

— Ezt úgy kell érteni, hogy majd húsz év múlva adja meg. Tízéves korában már Molnár Ferenc írta a nevenapjára a következő verset:

„Kabos Ilonkának üdv!

Mindnyájunknak kritikussa,

Bizony van is hozzá jussa –

Kívül szép és belül okos

Kedves Kabos Ilonka,

Kinek büszkesége jogos,

Logikája nem csonka,

Hogy Isten soká éltesse,

Karcsúra, nagyra növeszsze,

Megáldja sok örömekkel,

Rossz versben, de jólélekkel,

Ezt kívánja, mert ismeri

            tisztelője

                            Molnár Feri”

(Megj. A.: E valóban „rossz”!, de kedves vers Molnár Ferenc kézírásának a fotójával látható a lapban.)

           Négy évvel később, mikor már megismerte és megszerette Ady Endre líráját, Ady a „Vér és arany" első példányát a következő sorokkal dedikálta neki:

Ez az Élet könyve, egy kicsit

A Tied is tehát, Ilonka.

Mert nagyon-nagyon a Halálé,

Ne tépd ifja haraggal rongyra.

Élet és Halál egy testvérek

És ugy ülnek egymással szembe.

Mint Kabos Ilonka és

                                   Ady Endre.

Ady különben még sok verset ajánlott ezután is Ilonkának; például a híressé vált „Fehér virágkezeid" című költeményt is. Ezt a verset később Zágon Géza Vilmos megzenésítette és szintén a lányomnak dedikálta a művet. Róna, a Népopera akkori baritonistája, elénekelte egy hangversenyen ezt a dalt és meghívta Ilonkát, hogy neki énekelje.
          — Még gyereklány volt ezidőtájt, mikor érintkezésbe került a komoly muzsikával. Egy nyarat töltött Weiner Leó és Reiner Frigyes, a mostani drezdai karmester társaságában. Zenei körökben általában nagy népszerűségnek örvend, úgy látom. Kabai, a zeneesztétikus, neki ajánlotta „Prolegomena a zeneesztétikához" című négyszázoldalas munkáját, valamint neki ajánlotta könyvét: a nemrég tragikus véget ért szegény dr. Kovács Sándor is.
          — Én az ő fejlődésébe óvakodtam beleavatkozni. Hittem, mint ahogy minden apa szereti hinni, hogy a gyerekem tehetséges, de hagytam, hogy ha tehetséges, akkor a talentuma csak bontakozzék ki a művészetnek abban az ágában, amelyik legjobban megfelel neki. Eleinte az irodalommal kacérkodott, hozzá is fogott egy ifjúsági regény megírásához, de csak pár fejezetet csinált meg belőle. A zenére az édesanyja irányította a figyelmét. Eleinte még biztatni is kellett. De evés közben jön az étvágy. Most már olyan rajongója a zenének, hogy tavaly például két ízben kellett a Tátrába küldeni, mert kimerült a sok gyakorlástól.
          — Hét éves korában kezdett zongorázni, kilenc éves korában már felvették a zeneakadémiára. Elvégezte a művészképzőt is és egy napon kapott oklevelet Zsigmondy Gáborral, aki akkor már vőlegénye volt.
          — De azért nem kell azt hinni, hogy más művészettel nem foglalkozik. Gyerekkora óta megszokta, hogy igen sokat olvasson. Nem hinném, hogy lenne még valaki, aki olyan biztonsággal tudna eligazodni a Jókai-birodalomban, mint ő. Most filozófiát olvas és a kedvencírója — Plátó.”

Ilona Kabos plays Liszt "Weihnachtsbaum" (Christmas Tree, excerpts)

(A felvétal alatti kommentárban Kabos Ilonka "angol" zongoraművészként szerepel. Tanulhatnánk az angoloktól!)

326   Ardelao • előzmény324 2017-10-28 11:19:48

Valóban terveztem, hogy Ottrubay Melindáról is megemlékezem ebben a topicban. Az ötlet felvetését mindenképpen köszönöm. Teljesítésére visszatérek. : )

325   Ardelao • előzmény323 2017-10-28 11:16:41

Nem tudom, hogy a YT-n korábban megjelentetett (és a szerzői jogok védelme okán letöröltetett) változat melyik volt. Majd újranézem a gyűjteményemben szereplő DVD-felvételt. De a „fülem” nem emlékszik arra, hogy abban elhangzott volna az általad említett foxtrott. Nyilvánvaló, hogy javították az eredeti film minőségét. Talán nem sikerült minden részletet újraéleszteni, vagy annyira megsérült a film, hogy bizonyos szakaszokat ki kellett vágni belőle. Bárcsak megalapozott lenne az optimizmusod! De, ahogy nézem a dolgokat, több is veszett „Mohácsnál”, mintsem bölcselmünk álmodni képes. (Shakespeare után szabadon …)  :-(

324   smaragd • előzmény320 2017-10-28 05:26:25

A 320 számú bejegyzés témáihoz és művészeihez kapcsolódva említem meg az alábbiakat.

 

A Magyar Rádió bemutatóit:

 

Kemény Egon - Ignácz Rózsa - Soós László: "Hatvani diákjai"  című történelmi daljátékát (1955), amely a  Debreceni Kollégium diáksága életét elevenítette fel  és - kitalált eseményeken keresztül - a tudós  professzor, Hatvani Lajos munkásságába is bepillanthattunk a kedves történet révén.

Kemény Egon - Erdődy János: "Messzetűnt kedves" (1965) Csokonai Vitéz Mihály élettörténetének egy mozzanátat dolgozza fel. 

Mindkét mű Debrecenben játszódik, a férfi énekes főszerepet Simándy József alakította.

 

Fülöp Zoltán és Márk Tivadar

Kemény Egon - Tabi László -Erdődy János: "Valahol Délen" c. nagyoperettjéhez (Fővárosi Operettszínház,1956.) - akkor már mindketten Kossuth díjasok - terveztek attraktív jelmezeket és díszletet.

 

Ottrubay Melinda személye szintén érdekes témája lesz majd ennek a fórumnak, úgy sejtem...

323   smaragd • előzmény322 2017-10-27 21:21:12

Kedvelt film, én is szívesen megnéztem most újra, de a betétdal már nincs benne...megmaradt a kottafüzetben az emléke.

(Biztos van még olyan kópia, ahol a foxtrott is hallható...megvárjuk.)

 

322   Ardelao • előzmény321 2017-10-27 17:58:48

Nagyon örülök, hogy korábbi bejegyzésedben felhívtad a figyelmet erre a filmre is. Utánanéztem. A Laurisin Miklósról szóló ismertetőkben a ”A hölgy egy kissé bogaras” c. a filmnek a zenéjéről valóban nem esik szó. Bejegyzésed tehát mindenképpen gazdagította a "történelemkutatás" eredményeit. :-)

Szerencsére megtaláltam e film teljes változatát. Remélem, egy ideig még elérhető lesz. Jó a zene, és jó a film is! Egy kis napfény ebben az egyre sötétedő világban...

A hölgy egy kissé bogaras (1938)

321   smaragd • előzmény320 2017-10-27 17:28:08

305 számú bejegyzésemben megjelent Laurisin Miklós-Kemény Egon hangszerelésű dal a

"Pusztai királykisasszony" 37:20 percénél kezdődik.

A Debreceni Nyári Egyetem nyújt helyszínt a romantikus történethez.

A másik film, "A hölgy egy kissé bogaras" szintén többször ment az utóbbi években a televízióban,  YT-on csak rèszleteket találunk belőle.

"A hölgy egy kissé bogaras"

Wikipedia oldala:

itt

Mindkét film sztárszereplőkkel és kiváló alkotókkal készült.

 
320   Ardelao • előzmény319 2017-10-27 16:19:45

 

Laurisin Miklósnak az Operaházban bemutatott táncjátékáról:

FILM SZÍNHÁZ IRODALOM 1943. 12. 10.:

„Debreceni história

Gimnazistakorom  Jókai-olvasmányainak  bódulatában  varázsosan  kísértett  a  Csittvári  krónika.  Csiklandott  maga  a  szó  is. Sokszor elgondoltam, de jó  lenne  megkaparintani  egyszer  a régi debreceni  diákélet  »chronigue  scandaleuse«-ét.  Föllapozni  és  kiolvasni  belőle,  — okulásul   — hogy   mi   mindenféle  huncut csínytevésekkel   törtek   borsot   a  hajdani   tógátusok   szigorú professzoraik  orra  alá.  Ma már  nem  vagyok  benne  egészen  bizonyos,  létezett-e  csakugyan  a  hírhedt   könyv,   vagy  csak  a kétes  hitelű  szájhagyomány  csúsztatta  nemzedékről  nemzedékre  a  dugdosott  diákkrónika  legendáját. De akármint  van, jó,  hogy múlt századbeli  anekdotázó  irodalmunk  megörökített  valamicskét  a  Csokonai-kollégium  derűs  hagyományaiból.  És most  örömmel üdvözlöm  talentumos  zeneszerzőnket,  Laurisin  Miklóst  azért  az ötletért,   hogy   a  Csittvári mondakörből   merített   tárgyat   és ihletet  magyaros  szellemű,  a  szó  mindkét  értelmében  »talpraesett«-  táncjátékához.

Miklós-napi  díszelőadáson,  Kormányzó  Urunk  névünnepére hozta  ki  az  Operaház  a Debreceni  históriát.  Az idei második újdonság-est,  történetesen,  megint  balett-produkcióval  kedveskedik  a  közönségnek.  Cieplinski  mester  újból   megmutathatta bevált  koreografáló  tehetségét   és   tudását,   ezúttal  magyar zenei  anyagon.   Szerencséje  van,  mert  Laurisin  zenéje  ízig vérig  táncos  lendületű muzsika:  egészséges  leleményű,  temperamentumos,  formás  és  hatásos.  Amellett  sok  cselekményábrázoló jellegzetességet   visz  a   motívum játékba,   néhol  mozzanatról mozzanatra  kíséri  és  hangszerelési  ötletekkel  is  kihangsúlyozza a  színpadi  történést,  sőt  egyes  figurákat,  helyzeteket  különböző elváltozásokban  megjelenő  zenei  témákkal  jellemez.  Így nemcsak  zárt  táncformákra,  hanem  pantomimikus  megoldásokra  is bőven  nyílik  alkalom.

A  balettnek  öt  képre   tagolt  meséje   igénytelen,  de  épkézláb  és  fordulatos.  Kezdődik  a  debreceni  vásár  tarka  sokadalmában, ahol  a  nagy  diákok  valami   rossz  fát  tesznek  a  tűzre. A  botrányokozásért  feleniök  kell a  tanári  szék  előtt.  A  főkolompos  karcerbe  kerül,  mert  az  egyik  tettes  féltékenységből  rá vall. Node meglakol az árulkodásért: a fiúk berúgatják, úgyhogy részeg  fővel  csúnyán  kompromittálja  magát  ideálja,  az  egyik professzor  úr  Rózsika  leánya  és  annak  szülei  előtt.  A  botránynak  a  karcerből  megszökött,   mindenkinek  rokonszenves   tógátus vet  véget s persze ő nyeri el jutalmul  a lány kezét, általános vígasság  közepette.

Laurisin  Miklós  kiváló elmélettanár  a  Zeneakadémián.  De mint  zeneszerző,  csak  annyiban  »tanáros«,  hogy  teljes  és  alapos mesterségbeli  fölkészültséggel  írta meg  első  balettpartitúráját. Operaházunk  játékrendjén   tartós  életet,   őszinte  közönségsikert  jósolunk  a  Debreceni  históriának.  Nem  veszett  kárba  az  a  műgond és áldozatkészség,  amit  az  Operaház  új  magyar  szerző  munkájára  áldozott.  Fülöp  Zoltán  színpadi  képeiben a műfajhoz illő,  kezdetlegességet  mímelő,  de  voltaképpen  nagyon  furfangos  stilizálás  elve  érvényesül,  igen  szerencsésen.   Az   elmés  és tetszetős díszletekkel jól  harmonizálnak a  Márk Tivadar tervezőműhelyéből  kikerült  jelmezek.  Cieplinskinek  és  táncos  gárdájának  dicséretére  legyen   mondva:   értelmesen   elképzelt,  eleven balettcsoportok  népesítik  be   a  színpadot.   A   szólisták  pedig remekelnek.  Ottrubay  Melinda  megint  új  oldaláról  mutatkozik meg:  virtuóz  táncát  és  pantomimikáját  finom  karikírozó  vondásokkal  fűszerezi.   Tatár  György   jókiállású,   elegáns,   tehetséges  táncos.  Harangozó  Gyula  megint  pompás  groteszkszereppel brillíroz.   Kálmán  Etelka  tánca  csupa  kecsesség,  Pintér  Margit csupa  kedves  humor,  Raksányi  Margit  mulatságos  balettkómika. Szándékosan  hagytam  utolsónak  a  feisorolában  Bordy  Bellát, a »vásár  szépét«, aki  mint  debreceni  lány,   sokszoros  illetékességgel  díszíti  szülővárosának  vásári  forgatagát.

Lányi Viktor“

A Carusoban erről az eseményről Mikulás az Operában címmel a következő olvasható:

„1942-ben nem készültek premierrel, Liszt szcenírozott oratóriumát, a Krisztust adták. A következő évben egy méltatlanul elfeledett magyar egyfelvonásos, Kenessey Jenő Az arany meg az asszonya mellett Laurisin Miklós – Jan Cieplinski: Debreceni história című balett-premierje került színre. Az opera az ötvenes évek végéig repertoáron maradt, a táncjáték ebben a formájában eltűnt a játékrendről, míg az 50-es években Harangozó Gyulának eszébe nem jutott, s felkérte Farkas Ferencet új zene megírására, ebből lett a Furfangos diákok.“

A darab színlapja: 

319   Ardelao • előzmény305 2017-10-27 16:12:35

Képtalálat a következőre: „Laurisin Miklós”LAJO

Laurisin Miklós (1899-1949)
zongoraművész, zeneszerző

Mivel a korábbi bejegyzésekben többször került szóba Laurisin Lajos öccsének, Miklósnak a neve is, úgy illik, hogy róla is álljon itt néhány adat.

A Magyar Hangosfilm Lexikonban személyéről a következő információ olvasható:

„LAURISIN MIKLÓS

ZENESZERZŐ

Születés: Kalocsa, 1899. augusztus 21.

Halálozás: Budapest, 1949. november 6.

Teljes neve: Laurisin Miklós Dezső
Szülei: Laurisin Miklós ítélőtáblai bíró, Fittler Irén
Bátyja: Laurisin Lajos operaénekes
Lakása: Budapest I. Alkotás u. 13. (1936), XII. Gömbös Gyula u. 13. (1943), VI. Andrássy u. 38. (-1949)

Gimnáziumi érettségi után harcolt az I. világháborúban, majd egyetemi hallgató volt Budapesten, végül tanulmányait 1922-ig a Zeneakadémia zeneszerzés szakán folytatta Siklós Albert és Weiner Leó tanítványaként. 1922-től a Nemzeti Zenede, 1924-től a Fodor Zeneiskola tanára, 1930-tól 1946-ig a Zeneakadémián a zeneelmélet, a kamarazene és a zongora tanára volt. 1921-től 1929-ig Banda Mártonnal és Baranyai Gyulával sikeres hangversenytriót alkottak. Főként dalokat, zongoradarabokat írt, Debreceni história c. daljátékát az Operaház mutatta be 1943-ban.

Első felesége Devich Anna Mária volt, akit 1922. december 24-én vett feleségül és akitől 1930-ban elvált Második felesége Magyar Ilona énekesnő volt.

Zeneszerző:

A pusztai királykisasszony (1938)

Szeressük egymást (1940)

Az első (1944)“

Munkásságáról a MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON kicsit bővebben ír:

„[…] 1921-ben Banda Mártonnal (hegedű) és Baranyai Gyulával (gordonka) triót alakított, mely 1929-ig működött. Mint zongorakísérő is elismert volt. – Fő művei: zenekari művek, daljátékok (Vidám szüret, Ludas Matyi); táncjáték (Debreceni história, 1943; saját librettóra – a librettót később Farkas Ferenc Furfangos diákok címen szintén megzenésítette); bábjáték (Toldi); filmzenék (Pusztai királykisasszony, 1938, Szeressük egymást, 1940, Megjött a posta, Budapest fürdőváros stb.); népdalfeldolgozások, dalok József Attila, Petőfi stb. költeményeire.”

A filmeken kívül, amelyeken - zeneszerzőként - az ő neve szerepel, Laurisin Miklósnak egyetlen műve sem található meg a neten. Nem sikerült kiderítenem azt sem, hogy zongorajátékáról készült-e lemezfelvétel. Elképzelhető, hiszen az újságok folyamatosan méltatták tehetségét.

Mindenesetre még beillesztem ide azokat a filmeket, amelyeken az ő zenéjét hallhatjuk. 306-os sz. bejegyzésemben „Az első” c. film már szerepel, a két további további film:

Szeressük egymást (1940)

Pusztai királykisasszony (1938)

318   Ardelao • előzmény313 2017-10-26 15:16:54

Ahol a szálak összeérnek ….

Horváth Mihály és Laurisin Lajos

A ZENE, 1941., 12. szám:

„Szent  Ignác-kantáta.   Március  9-én ünnepelte  a  Jézus-társaság  fennállásának  400  éves  jubileumát.  A  vigadói    jubiláns  hangverseny  számára  írta Horváth  Mihály,   pécsi zeneszerző,  Szent  Ignác  kantátáját, melyet  a  Szent  Gergely-kórus  és  a Székesfővárosi  Zenekar  adott   elő a  szerző  vezénylésével.  A  szólisták László  Magda,  Tiszai  Magda,  Laurisin  Lajos  és  Csongor  István  voltak. Az  énekkart  Faludi  Béla  tanította be.  A  kantátát  május  4-én  újra  előadják  orgonakísérettel,  Faludi  Bé!a vezénylésével  az  egyházzenei  héten.“

(A kantátából, sajnos, nem találtam részletet.)

317   Búbánat • előzmény315 2017-10-26 12:22:49

Laurisin Lajos - 1971-ben ő fogadhatta a New Yorkba látogató idős, hatalmától megfosztott Mindszenthy bíborost.

316   Ardelao • előzmény313 2017-10-26 12:22:24

 

Rövid korabeli hír a daljáték bemutatójáról:

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1960.06.03.:

A    PÉCSI    SZÍNHÁZI    Ünnepi     Hetek     keretében    felújították   a   néhány   évvel   ezelőtt     már    sikerrel    játszott ,,Békétlen   szerelem "  című daljátékot,   amelynek   szerzői  Bárdosi   Németh   János   pécsi  író   és  Horváth    Mihály   zeneszerző. A    daljáték    klasszlkus   költőnk,   Csokonai   Vitéz    Mihály     komáromi     tartózkodásából   és    Lilla    iránti szerelm ének    történetéből  meríti   témáját.    A  nagy    sikerrel        fogadott        felújítás után    beszélgettünk    a    szerzőkkel:
-     Úgy   érzem,    hogy    Csokonai    minden    verse    önmagában    muzsikál    -    mondotta     Horváth      Mihály     zeneszerző      és   ez   késztetett   arra,    hogy    kottafejekben     fogalmazzam        meg     a     költő  nagy  szerelmét.   A  zene  alapmotívumai   romantikusak,   de mai   nyelven,   a   mához   szólnak.
—     Lírai    költő    vagyok    s  nem   színpadi     szerző;     eddig       keveset        találkoztam  színházi         közönséggel       -   mondta   Bárdosi  Németh   János  —, de    most    egyszerű  munkásemberek,     bányászok  és   katonák   kerestek  fel   gratulációikkal   és   kérték,   hogy  Balassi     Bálint     életéről     is  írjunk    ilyen    daljátékot.


H. I.

315   Búbánat • előzmény303 2017-10-26 12:17:52

A kalocsai Laurisin Lajos operaénekesre emlékeztünk

Forrás: Korona rádió.hu 

Szerző: Lukács Kata - caruso.blog.hu – 2016-03-26  13:20:16

1897-ben ezen a napon született Kalocsán, Laurisin Lajos operaénekes, apja városunkban törvényszéki bíró volt. Középiskolai tanulmányaimat Kalocsán és Esztergomban végezte. 1912-1917-ig az esztergomi érseki papnevelő intézet növendéke volt, majd belépett a jászóvári premontrei rendbe, de egy év után búcsút mondott a papi talárnak és 1919-21-ig a Rákosi Szidi Színiiskolájában tanulta a színjátszás alapelemeit.

A papságtól a színházhoz való fordulást a 20. század eleji Kalocsán bizonyára furcsa szemmel nézték.

Első színpadi fellépése, Budapesten volt  a városligeti Kis Színkörben. 1922-24-ig, mint a Turán Regös Csoport tagja bejárta az egész országot, s pár száz hangversenyen szerepelte.  Majd a Zeneakadémián végezte az operaénekesi tanfolyamot és később a Magyar Királyi Operaház tagjai sorába szerződtette Radnai Miklós. Bemutatkozhatott az Operaházban, mégpedig szokatlan szerepben, a Bajazzók Caniójaként debütál, amelynek köszönhetően dicsérő kritikákat kapott. Operaházi tagságának tizennyolc éve alatt a nagy Wagner hősökön és Mozart lírai figuráin kívül mindent elénekelt.

Később az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia tanára lett. Magyar irodalomtörténetet, költészettant, lélektant és magyar színjátszás és színháztörténetet oktatott.

1945. március 29-én elhagyta imádott feleségével Gere Lola énekesnővel Magyarországot. Lágerekben éltek Linzben, majd Bremen-Vegesachban Németországban.

1950. júl. 17-én partra szállt New Yorkban. Ahol eleinte a La Guardián dolgozott az United Air Linesnél. 1962-ben nyugdíjba vonult és New Yorkban a Sz. István és a S. Thomas Morus templomokban énekelt.

Idős korában korlátlan szabadidejét az írásnak szentelte. Különböző amerikai magyaroknak szóló rendezvényeken tartott terjedelmes felolvasásokat. Előadásai – István királytól a Nemzeti Színház történetéig – a távoli, idegen kézre került haza siratásai. Egy olyan Magyarországról álmodott disszidens társaival együtt, mely meglétekor, az 1930-as években is már csak egy korhadt délibáb volt. Gyönyörű kézírással írt tanulmányai nagyműveltségű, ám a világtól egyre távolabb kerülő ember képét rajzolják. Szomorú fotók tanulsága szerint kedvelt alakja lehetett a kinti magyar emigrációnak, jelesebb temetéseken ő mondott beszédet, sőt, az a megtiszteltetés is érte, hogy 1971-ben ő fogadhatta a New Yorkba látogató idős, hatalmától megfosztott Mindszenthy bíborost.

Laurisin Lajos 1977. január 10-én hunyt el. Sírja a New York-i magyar temetőben található.

314   Ardelao • előzmény312 2017-10-26 11:30:25

 

Szerettem volna betenni néhány operarészletet Laurisin Lajos előadásában, de a neten  jelenleg egyetlen ilyen felvétel sincs. Viszont található néhány operett- és dalfelvétel, amelyen ő énekel. Az alábbiakban ezekből illesztek be egyet, kettőt. (Remélem, mindegyiket meg lehet majd nyitni.)

 Azt a tényt egyébként, hogy Laurisin Lajost milyen szívesen „foglalkoztatták” az operett műfajában is, az alábbi újságcikk bizonyítja:

UJSÁG, 1932. OKTÓBER 15.:

Kálmán-Komité -  Budapesten  is  megalakult  a  Kálmán   Imre  jubileumi   ünnepségeit  előkészítő  „Kálmán-Komité",  amely  csütörtökön  tartotta  első  ülését.  Elhatározták,  hogy  Kálmán Imre  ötvenedik  születésnapján,  november  5-én matinét  rendeznek  a  Vigadóban.  A  Budapesti Hangversenyzenekar  a  híres    komponista  operettjeiből  játszik   válogatott  műveket,   Kálmán Imre  személyes  vezénylete  alatt.    Relle  Gabriella  és  Laurisin  Lajos    működnek  közre  a matinén.  Ugyanaznap   nagyszabású  banketten ünneplik a  színházi  testületek  és  Kálmán  Imre barátai  a  kiváló  magyar  zeneszerzőt.”

Kálmán: Marica grófnő – énekel Orosz Júlia és Laurisin Lajos

(Jacobi: Sybill) SYBILL LEVELE – énekel: Orosz Júlia és Laurisin Lajos, vezényel: Komor Vilmos

Millöcker: Dubarry grófnő - énekel Orosz Júlia és Laurisin Lajos

Millöcker: Koldusdiák – énekel Orosz Júlia és Laurisin Lajos

Kislány, hallod a muzsikát? (Lányi Viktor Asszonykám c. operettjéből) – énekli: Laurisin Lajos

Laurisin Lajos: „Élt a maros partján”

„Anyám szíve” – énekel: Laurisin Lajos

313   Búbánat 2017-10-24 21:19:45

Horváth Mihály – Bárdosi Németh János: Békétlen szerelem – daljátékrészlet

„Nékem a szív szava szép muzsika” - énekelnek: KÁMÁN KATALIN - dr. MELÁTH OTTÓ

Zeneszerző: Horváth Mihály

Versek:  Bárdosi Németh János
Szövegkönyv: Lippenszky István

A Pécsi Rádió felvétele a szerző vezényletével a Pécsi Nemzeti Színházból élő adásban közvetített hangversenyszerű előadáson készült 1960-ban.

Bárdosi Németh János költő, szerkesztő, irodalomszervező 1902-ben született Szombathelyen, 1981-ben halt meg Pécsett. Élete és munkássága is alapvetően ehhez a két városhoz kapcsolódik.

Társszerzője és dalszövegírója a Békétlen szerelem című, Csokonai Vitéz Mihályról szóló daljátéknak, amelyet 1956 márciusában mutattak be a Pécsi Nemzeti Színházban

Lippenszky István (1927) filmtörténész

szenttamási és rábaközi Horváth Mihály (1903. június 6. - 1984. április 29.) zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész

 

 

312   Ardelao • előzmény311 2017-10-24 13:58:22

Az 1920-as évek végén és az 1930-as években gyakorta sugározta a rádió a Laurisin testvérek közös, színvonalas hangversenyeit. Népszerűségük tagadhatatlan volt. E műsorokból itt csak kettőt idézek:

ÚJBARÁZDA, 1929.05.30.:

RÁDIÓMŰSOR 1929. JÚNIUS  2-TŐL  JÚNIUS  8 -IG
Vasárnap – június 2.

 […]

8.45:   A  Laurisin-testvérek   hangversenye. 1.   a)   Liszt:   Loreley;   b)   Delibes:   Suzon;.  c)   Bizet:   Régi   dal.   (R.   Laurisin Irén   dalénekesnő).  2.   a)   Scarlatti:   Sonate f-moll;   b) Scarlatti:  Toccata  d-moll. (Laurisin  Miklós,  zongoraművész.)   3.   a)   Verdi:   Ária   az   „Álarcosbálból;    b)     Gounod;       Cavatina     a „Faust“-ból.   (Laurisin Lajos,  a   m. kir. Operaház  művésze.)  4.  a)  Lavotta:  Valahol  messze;  b)  Tarnay :  Erdőben.   (R. Laurisin   Irén.  5.   a)   Schumann-Liszt: Widmung;   b)   Debussy:  La  cathédrale engloutie.   (Az elsüllyedt katedrális.) Laurisin  Miklós.)   6:  a)  Verdi:  Románc  az  „Aidából";   b)   D 'Albert: Farkasballada   „A   hegyek   alján”-ból.   (Laurisin Lajos.)   7.  a)   A  tenger;  b)   A  zenélőóra;   c)   Falusi  gyermekek  dala;     d) Jó éjt.   (Észt   népdalok.)    (R.   Laurisin Irén.)   8.   a)   Puccini:   Ária   a  „Giannl Schicchi“-ből;     b)  Wagner: Dal  a „Nürnbergi  mesterdalnokok“-ból.   (Laurisin   Lajos.)   9.   Liszt:   XV.  Rhapsodia.
[…]”

PESTI NAPLÓ, 1930.04.08.:

„(*) Hangverseny.
Laurisin Lajos, az Operaház énekese, Laurisin Miklós, a kitűnő komponista és zongoraművész és Lourisin Irén, a dalénekesnő hétfőn este együttes hangversenyt tartottak a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A komoly felkészültségű, fejlett zenei kultúrájú, kivételes ösztönű Laurisin-család együttes hangversenye mindenkor jelentős eseménye a koncertszezónnak. Mindhárman a tiszta muzsika hívei, nem keresnek külsőséges hatásokat, hanem interpretációjukban mindig a mű szelleméhez és stílusához igazodnak. Mindenekelőtt Laurisin karakteres, átütőerejű zongorajátékát. és kompozícióinak érettségét kell dicsérni, Laurisin Lajos, az operaénekes produkcióját már többízben méltattuk. Laurisin Irén teljes odaadással, intenzív átéléssel szólaltatta meg műsorát. Laurisin Miklós műsorán
Bach  (saját átiratában), Liszt, Chopin, Debussy művei szerepeltek. Laurisin
Lajos  Schubert, Bach, Franz Schumann, Lányi, Molnár Antal, Tarnay és Laurisin Miklós dalai, illetve koraljait, Laurisin Irén Bizet, Korngold, Debussy, Liszt, Offenhach áriáit, illetve dalait énekelte. A közönség lelkes, örömmel tapsolt a három Lauriisinnak. K—cs.”

311   Ardelao • előzmény302 2017-10-24 13:44:15

 

SZÍNHÁZI ÉLET - 1937/47. SZÁM:

Az operaénekes költő

Írta: Szitnyai Zoltán

Azt mondták, hogy az Andrássy-út 38. szám alatti házban egy érdekes költőt fogok találni. Nem az vezetett, mintha talán ebben az országban diogeneszi lámpával kellene) kutatni költői tehetségek után, hiszen a magyar irodalomnak, évszázados hagyományt követve, talán még ma is a líra a legerősebb oldala. Az Andrássy-úti házban élő »költőt« nem is annyira felfedezni, mint inkább leleplezni kellett. Az illető már régen megbecsült kedvence a magyar közönségnek, ünnepelt énekese az Operának. Laurisin Lajos a neve.

A napokban egy irodalmi évkönyv lírai verse alatt jelent meg ez a név. Kiderült, hogy a zenei művek és a megzenésített versek interpretátora a magány perceiben, amikor önmagát vallatja, a lelki átélésnek ehhez a szubtilis módjához folyamodik. Ez ugyebár akkor is érdekes, ha a versekből nem csillannának ki ugyanakkor figyelemreméltó költői képességek? Íme, a költőénekes, aki, ha kedve jönne rá, gitárt pengetve, akár el is énekelhetné a saját verseit. A modern regős. Ebben aztán legnagyobb költőnk is, hiába akarnának versenyre kelni vele, hiszen ki dicsekedhetnék közülük olyan tündöklő énekhanggal, mint Laurisin Lajos?

Ha tollforgató emberrel kerülök szembe, egy fokkal mindig nagyobb iránta a kíváncsiságom. Semmi sem árulóbb egy emberre nézve, mint a mondatba foglalt és papírra vetett gondolat. Hát még ha lírikus az illető, aki legbensőbb érzelmeit vetkőzteti mezítelenre ? Laurisin Lajos verseiben és lényében is a vallásban feloldódó misztikusok mai leszármazottja. Leveti magáról a színpad királyi palástját és verseket ír az otthon nyugalmas csöndjében. Mögötte a zongona, előtte gazdag könyvtár, körülötte jó szobrok, jó képek és egy üvegvitrinben hangsúlytalan szerénységgel őrzött művészi emlékei a pálya sikereinek.

Feladom a tételt:
— Beszéljünk Laurisinről, a költőről.
— Fiatal koromban író akartam lenni. Rengeteg verset, cikket írtam főként teológus éveim alatt.
Számomra ez is újság és csodálkozva nézek rá:
— Teológus?
A felelet egy rendkívül érdekes élet előzményeihez vezet el. Már a kora ifjúság is milyen remekül kezdődött abban a kalocsai kúriában, ahol gyakorta fordult meg a kiváló européer és bíboros-érsek Haynald, akinek modern szelleme, művészi
nagyigényűsége hívta életre zeneakadémiánkat, aki csillagvizsgáló intézetet létesített Kalocsán, a rónasági városban, az európai hírű tudós, páter Fényi számára, és akinek gyakorta vendégül látott barátja volt Liszt és Munkácsy.

— Papnak készültem — beszél tovább Laurisin. — A jászvári premontrei
rendből absolutus theologus noviciatus után távozva, beiratkoztam a jogi fakultásra. Párhuzamosan Rákosi Szidi iskoláját látogattam.
Voltam félévig titkára az Akadémia mecenásának, gróf Vigyázónak. Írogatni VI. gimnazista koromban kezdtem az »Esztergom« című lapba. Marczel Mihály szerkesztőmtől, (most egyetemi tanár) kaptam első és valóban fényes írói tiszteletdíjképpen 6000 koronáit, amikor a kommün alatt a lap vagyonát a munkatársak között osztották szét. 26 óta, amikor az Operába kerültem, többé nem volt időm a rendszeres írói tevékenységhez. Tizenegy év alatt ötven szerepet énekeltem és azoknak jórészét olasz meg németül is megtanultam. Csak újabban írogatok ismét sűrűbben.

Elmosolyodik és mint, aki bizalmas közlést tesz, elhalkítja a hangját:

— Elárulom azt is, hogy titokban diák vagyok ismét. A filozófiai fakultást végzem. Minden vágyam, hogy majd egyszer a doktori diplomával a kezemben, főkönyvtáros lehessek valahol. De ezt talán jobb is lesz meg nem írni, mert még félreértik és az opera könyvtárosi állását ajánlják fel. Ki tudja, hova kanyarodik az élet? Egy nagy politikai párt mandátumot akar biztosítani számomra, azzal az elgondolással, hogy a parlamentben miért ne lehetne képviselve egyszer már a színészek társadalma is. Aminthogy egy illusztris prózai színészt, komoly értesüléseim szerint, főrendnek óhajtanak megtenni.

 Mindez érdekes, én azonban főként írói kedvtelésének titkait akarom kifürkészni. Miért ír? Miért van szüksége erre az átélési formára?

— Mert ebben tudom legjobban kiélni magam. Színházilag már nem fűtik lelkemet olyan nagy ambíciók. Otthonülő ember vagyok, akinek legfőbb gyönyörűsége az írás és a könyv. Nemcsak a modern írókat szeretem, hanem — és könyves polcaira mutat — hű maradtam latin klasszikusaimhoz, főként Horatiust és Ovidiust forgatva azok közül. Verseim főként vallásosaik, meg a pillanat hangulatából merített impresszionista témák. Szeretnék írni egy tanulmányt Haynald  bíborosról, akihez gyermekkorom emlékei fűződnek és úgy tervezem, hogy doktori disszertációm majd Hegedűs Gyuláról fog szólni, akinek soha el nem múló hálával tartozom. Tizenöt év előtt saját kiadású verseskönyvem jelent meg »Alkonyi mesék« címen.
Elém teszi a szép kiállítású, bőrbe kötött könyvet. Abból való az alábbi vers.

 AZ ÉLETEM

Az életem: nagybeteg, őszi emlék,

Amellyel zordon tél elé megyek.

Úgy nézem, mint kopott-mintájú kelmét,

Mit rámhagytak selyemköntös helyett.

Magamra öltém, mint koldus a szűrét,

S most botorkálok remegve tova...

Hagyom, hogy szél s  ebek cibálják,

                                         gyűrjék:

Nem foszlik szerte — jól tudom — soha!

Bár nyűtt, de köntöst kivel sem cserélek,

Vihognak rám piszkos, céda cselédek,

Míg hallgatagon járok sok határt...

De majd egyszer (Szent Márton püspök

                                                     módra)
Fele-szűrömmel, hogyha jő elébem,

Befödöm a didergő halált! ...

Aztán egy másik, nemrég írt vers került elő, abból az időből, amikor egy művészcsoporttal, vagy harmincan, művészek, »Isten dalos madarai« elvonultak a Manresa szent magányába

………………………   hol nem liheg

Se zaj, se lárma, idegesség,

Se hétköznap, se a siket

Szürkeség ezer apró gondja.

Hanem hol szent csendjét megoldja

Egy szebb, egy boldogabb világ.

Hol nem zeng hiú földi ének,

De hangján angyali zenének

Csendülnek szent litániák.

— Elégedett ember vagyok — vallja önmagáról boldogan. — Sok csalódiás is ért az, életben, de könnyen is tudtam vigasztalódni. Sokszor eszembe jutott és irányított is Prohászka püspöknek az a figyelmeztetése, (a falon lógó, dedikált arcképre néz) hogy ne irigyeljek soha másokat, mert ami azokban talán! irígylésreméltónak látszik, az bennem nevetséges lenne.

Ez a költő hangja, aki a csöndes magányt szereti, aki tud feloldódni a vallás mélységeiben, aki latin klasszikusokat olvas és a hír-, meg bőven kapott dicsőségvágyát is levetve, arról álmodozik hogy egyszer majd főkönyvtáros lehessen valahol.”

310   Ardelao • előzmény309 2017-10-23 10:47:28

Egyetértek Veled. Csupán azzal nem, hogy eldugtam volna az általad idézett írást. Belinkeltem, rákattintva teljes egészében elolvasható!

Eredetileg, persze, nem szándékoztam betenni a 307. sz. bejegyzésemben szereplő írást (sajnos belinkelni sem tudtam volna), de a kép "kerekké" tétele érdekében végül mégis indokoltnak láttam idézni.

Egyebekben pedig mindig örömmel veszem értékes hozzászólásaidat. EZ a lényeg. :)

309   Momo • előzmény307 2017-10-23 10:24:59

Kedves Ardelao!

Ha megfigyeled, több szó van a zenéről a két posztomban, mint a politikáról. :-)

Viszont az nem egy "pro és kontra" tájékoztatás, amit te kigondoltál, hogy a művész 1944-es szerepvállalását egyszerűen kihagyod (jól eldugod) a történetből. Pedig ezzel együtt kerek a kép.

Az a véleményem, hogy nekünk ma már nem kell ebben az ügyben (pro és kontra) ítélkezni. Elég bemutatni. És hallgassuk, ahogy énekel (ezért is tettem ide a linkeket). Az a lényeg.

308   smaragd • előzmény306 2017-10-23 10:22:53

Örülök, ha meglepetést szereztem ezzel.

Közel 150 olyan "idegen" nyomtatott kottafüzetet láttam eddig, amelyen hangszerelőként Kemény Egon zeneszerző neve szerepel. Szívesen kérték fel zeneszerző kollégái ugyanis tehetsége és nagy zenei tudása az akkori - 1927-1969 - zenei életben közismert, megbecsült volt.

Legalább ennyi lehet azoknak az "idegen" műveknek a száma, ahol nem szerepel neve hangszerelőként, ez megállapodás, szerződés kérdése volt.

A korai magyar hangosfilmeken, az u.n. régi magyar filmeken a legritkább esetben szerepel a hangszerelő neve.

 

307   Ardelao • előzmény303 2017-10-23 10:11:16

 

Kedves Momo,

köszönöm, hogy betettél néhány zenei „szemelvényt”. A Carusoból idézett részeket is. Finom voltál, mert az írás végét nem idézted. De hát - mivel a Laurisin Lajossal kapcsolatos első beírásomban megtalálható a linkje - azt is elolvashatja mindenki. A „kontrá”-nak azonban csak akkor van értelme, ha „pro” mellett szerepel, ezért én is idézek egy írást, amelyre „lapozgatásaim” során ráleltem. Ettől függetlenül engem – mivel zenei fórumról van szó – elsősorban a művészember érdekel. Egyéb (politikai) vonatkozások más keretek között lennének megvitatandók, ezért javasolom, a továbbiakban maradjunk is a zenével kapcsolatban követett gyakorlatnál. Előrebocsátom: Mindenki véleményét tiszteletben tartom, mérlegelem, és – ha indokolt – a sajátomat is kész vagyok felülbírálni, megváltoztatni. De tartom magam a mondáshoz: „Hallgattassék meg a másik fél is.”

KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA, 1977. ÁPRILIS 10.:

„Bachkai Béla                A BUJDOSÓ „BOHÉMÉLET” VÉGZETES FINÁLÉJA:

Emlékezés dr. Laurisin Lajosra

Március 26-án, mikor nagyszámú tisztelője és barátja ünnepélyes  külsőségek  között  akarta megülni 80. születésnapját, az Országos Magyar Színművészeti Akadémia közszeretetnek örvendő egykori professzora már nem volt az élők sorában. Dukász Anna  előadóestjéről  hazatértében súlyos szívrohamot kapott, a kórházban egy másodikat,  és hiába  helyezték  oxigénsátorba,  már nem tudták megmenteni.  Szlezák Imre ferences atya  részesítette  a  haldoklók  szentségében.  A Szent István templom, ahol  két és fél évtizeden át felhangzott szárnyaló tenorja, zsúfolásig megtelt a gyászmise alkalmából. A gyászolók közül sokan kísérték el „Lajos bácsit” utolsó útjára a Throg’s Neck óriáshíd  melletti temetőbe,  10 év előtt  elhunyt  hitvese,  Gere  Lola,  az  egykori csengő hangú operaénekesnő mellé.

A hazai zeneszerzők nagyoperáinak mindegyikében  parádés  alakításával  érdemeket  szerző Laurisin ideáljának  Benjamino Gigli lírai tenoristát tartotta, akivel olaszországi vendégszereplése alkalmával együtt szerepelt is. Amikor Gigli Budapesten énekelt, rendszerint Laurisinék vendége volt. Nem véletlennek volt tehát köszönhető, hogy az olasz operák magyarországi előadásain Puccini és Verdi halhatatlan dallamai Laurisin tolmácsolásában arattak sikert. Legkedveltebb melódiáit márciusban még egyszer utoljára énekelte a New York-i  Magyar Ház Társasköre felkérésére, mely  alkalommal herceg Odeschalchiné Kandó  Eszter szolgáltatta a zongorakíséretet. „Sajnálom, hogy nem tudtál eljönni, mert nagyon  szépen  sikerült”  —  mondotta  utána  e sorok  írójának  a  Szent  István  templom  fehér  termében rendezett „Hit szava” rádióbankett alkalmával.

Filozófiai doktori végzettsége ellenére, Laurisint nem várták tárt karokkal az Újvilágban, mint egyes későbben érkezetteket. Hazájának szomorú sorsa, a második  Trianon  (amit ő találóan népünk bilincsbe verésének nevezett) embertelensége súlyosan nehezedett lelkére. A leírhatatlan kezdeti nehézségek után, miután egy gyorshajtó okozta sérüléseiből felgyógyult, az United Airlines  alkalmazta,  úgyhogy  szabadjeggyel  utazhatott az Egyesült Államok számos városából és a venezuelai Caracasból érkezett meghívásokra. Gere Lola, aki több kultúrnyelven beszélt, végül is  otthagyhatta lehetetlen kenyérkereseti forrását,  és  az Altman  óriásüzletben  híres  emberek leveleit,  autografált  arcképeit  árusító  osztálynak lett a főnöke.

Akiket közelebbről érdekel az elhunyt egyéniségét kialakító sok befolyás, azt egyetlen szóval is kifejezhetjük: ízig-vérig kalocsai volt!

Kalocsa, mely Szent István óta a Délvidék kimagasló  egyházi  és  kulturális  gócpontja  volt, Haynald  Lajos  érsek  európai  színvonalú  hivatalviselése éveiben vezető egyházművészeti mágnessé  változott.  A  nagy  műveltségű  főpásztor Munkácsy  Mihály párizsi palotájában  ismerkedett  meg  Sztára  József  karnaggyal,  akit  azzal bízott meg, hogy szervezzen 45 tagú szimfonikus zenekart a kalocsai székesegyház részére. Vonóshangszeren játszó „latinereket”  (jogászokat, tanárokat, orvosokat, patikusokat,  gazdatiszteket) nem volt  nehéz találni;  fúvóshangszerekhez értőket viszont főként a Felvidékről szerződtettek, különösen  iparosmesterek  közül,  akik  részére Haynald érsek műhelyt nyitott, hogy zenészi javadalmazásukon  felül  is  legyen  kenyérkeresetük. A nagynevű Kudela Géza egyházzenész apja például  szabóműhelyt  kapott,  hogy  a  kóruson trombitáljon.

Haynald személyes jóbarátja, Liszt Ferenc vezényelte  a  kalocsai  nagytemplom  szimfonikus zenekarral  kísért ünnepi szentmiséjét,  melynek zenekarában Laurisin Lajos édesapja mint „ügyvédbojtár”  már  tevékenykedett.  Ilyen  előzmények után szinte magától értetődik, hogy a családi  körben  vonósnégyeseket  élvező  Laurisin- csemeték  muzsikus  pályát  választottak.  Miklós, Lajos öccse a Zeneakadémia tanára lett, aki számos daljátékot komponált (Vidám szüret, Ludas Matyi, Debreceni história), mozifilmekhez írt kísérőzenét  (Pusztai  királykisasszony,  Megjött  a posta,  Szeressük  egymást),  és  Petőfi,  valamint József Attila számos versét zenésítette meg. Művészi  pályájuk  kezdetén együtt adtak  hangverseny-sorozatot a pesti Szent Imre Kollégium 320 egyetemistája részére.

A kalocsai éneklő kanonokok gregoriánja annyira megigézte Lajost, hogy a jezsuita főgimnázium  érettségije  után  az  esztergomi  papneveldét  is  elvégezte,  majd Jászóváron  jelentkezett, hogy premontrei tanár lehessen.

Mély  vallásossága  és  derűs  egyénisége  közkedveltté tették az ősi apátságban. Az 1919 húsvétján  Kalocsán  történtek  azonban  felkavarták kedélyét,  és  kihatással voltak  egész  életére.  A Laurisin-család rokonsága ugyanis rengeteg fiatal férfitagját  vesztette el a világháborúban,  és érthetően érzékenyen reagált a politikai változások okozta veszedelmekre. Hiszen a család őse, Csernus Emánuel, Kossuth pénzügyi államtitkára, életével  fizetett,  amiért  a  Kossuth-bankók  kiadásával  lehetővé  tette a  szabadságharc  pénzügyi támogatását.  (Batthyány miniszterelnökkel együtt  végezték  ki  a  pesti  Neugebäude  kaszárnyában,  melynek  helyén  ma  az  Egyesült  Államok nagykövetsége áll, ahol Mindszenty bíboros másfél  évtizeden  át  szobafogságot  szenvedett.)

Kun Béla kommunista uralma Kalocsa vidékét is áldozatként  szemelte ki. Szamuely  „Lenin  fiúk”  különítménye  rácsapott  a  kisgazdákra,  és egymás  után  hajtották el  a teheneket  olyanoktól  is,  akiknek  ez  képezte egyetlen  megélhetési forrásukat.  Egy  Horváth  Mihály  nevű  paraszt éppen akkor ért haza földműves munkájából, mikor feleségét hajánál fogva akarták a  bőrkabátos  „elvtársak”  elkommunizálni. — Horváth  az egyik  támadót  vasvillára  hányta,  a  másikat  is megsebesítette,  úgyhogy  az  eloldalgott.  Utána feleségével együtt elmenekült, és a halálvonatról üldözésére  küldött  különítmény sem  tudta  előkeríteni.  Kalocsán viszont találtak egy  Horváth Mihály  nevű  gimnazistát,  aki  Laurisin  unokatestvére  volt,  és  azt  minden  kihallgatás  vagy más formalitás nélkül felakasztották. A kalocsai főutca sok fáján lógott ártatlan ember akkoriban, mert a papi  várost így akarták térdre kényszeríteni ...

Az országcsonkítás és a román megszállás utáni nyomor érthetően kihatott a lakosság lelkületére  is.  Fiatal  tehetségek  érvényesülésére  nem volt  kilátás,  amikor  beérkezett művészeknek  is alig  volt  betevő  falatjuk. Laurisin,  aki  időközben elvégezte Beöthy Zsoltné Rákosi Szidi színiiskoláját,  Cselényi  Józseffel és  még  néhány  jó hangú  énekessel  „Turán Regős  Csoport”  néven bejárta az egész Csonka-Magyarországot,  és közel 400 városban és községben öntött nívós műsorral új reményt a csüggedt lakosságba.

Három évi faluról falura járás után elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémia opera tanszakát, és alig múlt 50 éves, hogy a Magyar Királyi Operaláz szólóénekesévé szerződtette.  1944 decemberében történt, orosz megszállás előli  meneküléséig Laurisin  Lajos nem kevesebb, mint  76 szerepet énekelt,  nem csupán az óhazában,  hanem Európa több más országában is. Széleskörű zenei műveltségről  tanúskodó  hangja  még  80.  életévében sem hagyta cserben, és finoman cizellált tenorját  úgy  az  Egyesült  Államok  számos  magyarlakta központjának, mint a venezuelai Caracas  magyarsága  is  gyakran  élvezhette.  Operaáriákon  kívül  hazafias, valamint népdalaink  alkották  „Lajos  bácsi”  repertoárjának  gazdagságát, amit ezentúl nélkülözni leszünk kénytelenek.

Nemcsak  mint  énekművész,  hanem mint  előadó, Laurisin legnépszerűbb menekültjeink közé tartozott. Ki lenne a megmondhatója, hogyan tudott rendkívüli  elfoglaltsága  mellett  rendszeresen eljárni a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkari előadásaira, hogy 1941 karácsonyán a doktori diplomát kiérdemelhesse. Odahaza akkoriban  könyvben  is  megjelent tudományos  értekezésének címe:  „A Magyar Királyi Operaház építéstörténete” — aminek kimagasló mozzanatait Laurisin több előadásában is közkinccsé tette Amerikában.

A  szabadföldi  magyarság  lovagvárának  cintermében ismét megfordított az idő vasfoga egy címerpajzsot,  melyre  kultúréletünk  egy  olyan személyiségének  neve  volt  felírva,  aki  tehetségével,  szorgalmával  sokfelé  szárított  fel  könnyeket, avagy szakasztott könnyekre búsuló magyarokat. Rég múlt idők kobzosához hasonlíthatjuk Laurisin  Lajost,  aki eldugott falvak  és  felhőkarcolókkal  teletűzdelt  világvárosok  hazánkfiaiban  táplálta  a  reményt — hiszen  zengő  tenorjával  mintha  a  maga  bánatán  is  enyhített volna.  Embertársait volt lelki ereje vigasztalni, mikor Bajazzóként az ő szíve is sajgott!

Gere Lola, az  operai  János  vitéz-előadások Iluskájának hamvai mellett nyugszik a 80.  életévében  is  egyházat,  hazát,  népét  szolgáló  trubadúr,  aki  Lehár Ferenc „Mosoly országa”  bohókás  kínai  császárának alakítása után,  45  évvel  ezelőtt vezette  oltárhoz hitvesét.  Egész  Budapest,  a  margitszigeti  nyári  opera,  a  szegedi fogadalmi templom terén rendezett előadások — egész Magyarország ünnepeltjei voltak ők. — A bronxi  temető  egyszerű  sírja  éppen  úgy  nem méltó hozzájuk,  mint volt 27 évi idegenben  sanyargás megannyi kellemetlen megpróbáltatása. De akik ismerték és becsülték őket, valahogyan úgy érzik, hogy a Laurisin—Gere házaspár kettősét, mely egy szebb magyar jövőt hirdet, még a mennyek országában is meghallják!„

306   Ardelao • előzmény305 2017-10-23 09:38:30

 

Egy kis kitérő:

Köszönöm, hogy a Laurisin testvérek egyik tagjával, Miklóssal kapcsolatban beírtad ezt az információt. Feltehetően ezt kevesen ismerik. A hangszerelő nevét ritkán tüntetik fel, pedig óriási szerepe van a művek sikerében. Belenéztem azokba a filmekbe, amelyek zenéjét Laurisin Miklós írta, de a filmek alkotóinak, a filmzene szerzőjének és a szereplőknek a nevén túl a hangszerelő nevét sehol sem találtam. Feltehetően Kemény Egon nevének az „elhallgatása” ebben az esetben nem szerződéses alapon történt. Mindenesetre – ahogyan egyre inkább belemélyedek a régmúlt (?) zenéjével kapcsolatos történések kutatásába – számomra egyre inkább nyilvánvalóvá válik Kemény Egon szerepének óriási jelentősége.  

Ezzel kapcsolatban hadd idézzek egy általam régebben olvasott írásból:

Mesterházi Gábor: Rossini bűne? (2013.10.19.):

„Ritkán fordul velem elő ilyesmi, különösen koncerten, de október 13-án este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben úgy álltam fel Rossini Petite messe solennelle-je után, hogy nem értettem, mit kerestem ott az előző mintegy másfél órában. Úgy tűnt, ezzel nem voltam egyedül. 

[…] A meghangszerelt misetökéletesen másik művet jelent - gondoljunk akár a Preludio religioso fúvósfanfáraira vagy az Agnus Dei nagyon is operai, síró oboáira - nem lehet összemérni az eredetivel. Hogy Rossininak eleve ez lett volna a fülében, és csak lustaságból vagy időhiányból kifolyólag tette volna le az első verziót: ez ma már aligha kideríthető. Annyi biztos, hogy a hangszereletlen verzió eleve sokkal nehezebben adja meg magát, a hangszerelt meg sokkal operaibb, minden igyekezet ellenére. […]

De, hogy visszatérjek Laurisin Lajosra, beteszek egy filmet, amelynek a zenéjét Laurisin Miklós írta (a hangszerelő neve itt is hiányzik), és amelyben Laurisin Lajos neve -  mint „Dr. Laurisin L.” – a mellékszereplők között olvasható. Ő játssza az orvos szerepét. Kis szerep, nem igényel zseniális színészi képességeket, de itt az énekes - prózai szerepben bár -, mégis csak élőben látható:

Az első (1944)

305   smaragd • előzmény302 2017-10-23 07:23:49

Laurisin Miklós zeneszerző Kemény Egon zeneszerzőt alábbi filmjei (1938, 1939) vagy azok egyes betétdalai hangszerelésével bízta meg, ez még nyitott kérdés.

 

Kettőjük zenei munkáira kottakiadványokban leltem, címlapjukon és minden belső oldalon is ez áll:

 

"Bárd siker sorozat

A hölgy egy kissé bogaras c. filmből

A HÖLGY EGY KISSÉ BOGARAS...

Fox-trot.

SZÁSZ MIKLÓS verse

LAURISIN MIKLÓS zenéje

Kemény Egon hangszerelése"

 

(Piano,1st Saxophon Eb Alto, 2nd Saxophon Bb Tenor, 3nd Saxophon Eb Alto, I.II. Violin, III. Violin, 1st Trumpet in Bb, 2nd Trumpet in Bb, Trombone, Gitar, C Bass, Drums.)

 

"Bárd siker sorozat

A pusztai királykisasszony c. filmből

Mit adhat nekük az életünk...

Angol keringő

LAURISIN MIKLÓS verse és zenéje

Kemény Egon hangszerelése"

 

(Piano, 3nd Violin, 2nd Saxophon Bb Tenor, 3nd Saxophon Eb Alto, Bass,Guitarre, Trombone, 1st Trompet in Bb, 2nd Trumpet in Bb.)

 

 

 

304   Momo 2017-10-23 02:07:25

Hallgatnivaló:

Orosz Júlia - Laurisin Lajos: Leányvásár (egyveleg)
Laurisin Lajos: Nem lehet azt parancsolni senkinek (Sándor Jenő - Szenes Andor)

303   Momo 2017-10-23 01:52:29

Elfeledett magyar énekesek - Laurisin Lajos

"A szigorú görög katolikus vidéki bíró gyermeke előbb római katolikus papnak áll, majd nyughatatlan vére a színház felé sodorja. Ennél nagyobb váltást el sem lehet képzelni, a 20. század eleji Kalocsán bizonyára furcsa szemmel nézték a dolgot. Becsvágyát a színész mesterség sem elégíti ki, Trianon traumáját átérezve regösnek áll, hogy a turáni eszmét hirdesse Magyarország-szerte. Komoly énektanulmányokba csak ezután kezd. Huszonhét évesen ismét iskolapadba ül, beiratkozik a Zeneakadémiára..."

"Már az első évadjában hét főszerepet oszt rá Radnai Miklós... [...] Operaházi tagságának tizennyolc éve alatt a nagy Wagner hősökön és Mozart lírai figuráin kívül mindent elénekel. [...] Ugyanabban az évben kapta meg a Pinget és Kalafot a Turandotban, számtalan kortárs darab premierjén működött közre, éppúgy volt Szu-Csong, mint a János vitéz Francia királya, Cavaradossi és a Figaro házassága Don Basiliója. Rossz kritikát sohasem kapott, alakításait csak dicsérték."

" A háború poklának közepén, 1944 áprilisában átveszi a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetését. Egy olyan korszakban, amikor mindenki látta, hogy a pusztulás megállíthatatlan. Akiben egy szemernyi tisztesség lakozott, az minimum csöndben próbálta túlélni a katasztrófát. Laurisin, – mintha tudomást sem venne arról, hogy zsidó kollégái, akikkel évtizedek óta együtt énekel, a Goldmark terem parányi színpadán küzdenek az éhhalál ellen, munkaszolgálatban robotolnak, vagy lágerekben várják a végzetüket – ebben az időszakban fontos és kényes állami állást vállal. A szovjetek azonban megállíthatatlanul közelednek. A tenorista 1944. december 3-án még Pedrillót énekel, majd egy héttel később örökre búcsút int az operaszínpadnak és szeretett hazájának. Negyvenhét éves. Családját soha többé nem látja viszont..."

(Caruso.blog, 2013. december 18.)
 

302   Ardelao 2017-10-22 21:24:49

 

Gyermekkoromban  zeneimádó apám többször emlegetette egy magyar operaénekes nevét, amely számomra meglehetősen furcsán hangzott: „LAURISIN” Lajos. Ezért is maradt meg az emlékezetemben. Hiszen „Laurisin” franciásan ejtve igazán zeneien hangzik ... Minthogy a zenei archívumok böngészése közben gyakran találkoztam e névvel, úgy gondoltam, jobban utánanézek, ki is volt ő egykor.

Laurisin Lajos

LAURISIN LAJOS  (Kalocsa, 1897.03.26.-New York, 1977.01.10.)

A Schöplin Aladár szerkesztette MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI  LEXIKON annak idején ezt írta róla:

„Laurisin   Lajos,  operaénekes,  sz.  1897. márc. 26-án, Kalocsán  (Pest  m.). Atyja:  L. Miklós,   nyug.   kir.   ítélőtáblai  bíró, kúriai tanácsjegyző,  anyja:  Fittler  Irén.  Gimnáziumi  tanulmányait  Kalocsán,  illetve  Esztergomban   végezte.   Papi   pályára   készült, s  az  esztergomi  szemináriumban,   majd  a  jászóvári   premontrei   kanonokrendben   végezte  teológiai  tanulmányait.  1918-ban  kilépett,   jogot   hallgatott,   s   egy   évig   volt az   akadémia   mecénásának,   gróf   Vigyázó Ferencnek  magántitkára.   Elvégezte  a  Rákosi   Szidi-színésziskolát,   s   mint  növendék, szép   sikerrel   játszott   a   Király-   (A   kék mazur),  a  Revű-    (Luxemburg    grófja) és  a Scala-színházakban … A »Kis   Színkör«    (Colosseum)  tagja volt 1921-ben,   majd   három   éven   át   mint   a »Turán  Regős-csoport«  tagja  járta  az  országot,  kb.   500  hangversenyen  vett  részt. Elvégezve   a   Zeneművészeti   Főiskolán   az operai  tanfolyamot,  Radnay   Miklós  igazgató    1926.   szeptemberében   a   M.    Kir. Operaházhoz  szerződtette,    mint   ösztöndíjas  tagot.  A  következő  év szeptemberében  a  rendes   tagok   sorába   került,   s   azóta   az Operaház   ünnepelt  tenoristája.   Főbb  szerepei:  »Bajazzók«,  »A  cigánybáró«,  »Farsangi   lakodalom«,   »Mignon«,   »Turandot«, »Hoffmann   meséi«,   »Bohémélet«,    »Rigoletto«,   »A   tenor«   stb.   vezetőszerepei.   — Költeményei  számos  fővárosi  és  vidéki  lapban   láttak   napvilágot.   »Alkonyi   mesék« címen  verskötete  is  jelent  meg.”

Néhány későbbi, a II. világháború utáni ismertetőben azonban már szerepet kap a politika, és mint oly sok jeles, korábban kedvelt művész esetében, személye – nem a művészete! - különféle elmarasztaló kritikákat kap. Ld. a Carusoban megjelent írást (a szerző neve ismeretlen) itt.

Nem tisztem, hogy e kérdésben állást foglaljak. Már csak azért sem, mert ahhoz nem ismerem eléggé a történteket, viszont meg vagyok győződve arról, hogy az elfogultság pro és kontra téves következtetésekhez vezet.

Sztankay István, a Nemzet Színésze - Laurisin Lajos unokaöccse – az Új Ember Hetilapnak adott interjúban (megjelent: 2012.02.19-én) így beszélt felmenőiről:

„ […] Édesapám és nagyapám is görögkatolikus pap volt. …..Gyerekkoromban orgonáltam, ministráltam. Az én fejemben is megfordult, hogy pap legyek. Végül mégis a színészetet választottam: Thália papja lettem. […]

A művészet szeretete jellemezte a családunkat, mi ebben nőttünk fel. Apai ágon több rokonom is művészi pályán tevékenykedett. Nagybátyánk, Laurisin Lajos a háború előtt tenorista volt az Operaházban. A testvére, Laurisin Miklós a Zeneakadémián tanított. Laurisin Irén, a nagynénénk, koncerténekesnőként volt ismert. Unokabátyám, Tarlós Endre, színész volt a Madách Színházban.

De Sztankay István fia, Ádám, ugyancsak „művész” lett, újságíróként az írott szó művésze, leánya, Orsolya, pedig a színészmesterséget választotta hivatásul.

Tény, hogy a Laurisin családból nem mindennapi egyének származtak le, és már csak ezért is érdekelt Laurisin Lajos személye.

 (Folytatom.)

301   Ardelao • előzmény300 2017-10-21 17:42:51

A ZENE, 1935., 2. SZÁM:

BUTTYKAY ÁKOS  (1871-1935)

       Közel negyven esztendeje annak, hogy a vigadói Filharmonikus hangversenyek  egyikén  egy  új  magyar  komponista  bontogatta  szárnyait.  Sokat ígérő szvitjét — vonószenekarra és két kürtre — nemcsak a napi sajtó, hanem a nagyközönség is lelkesen ünnepelte. Sikerén felbuzdulva, egymás után  írja meg Buttykay cisz-moll és d-moll szimfóniáit, zenekarkíséretes zongorafantáziáját, majd szellemes scherzoját, és egy Liszt-hatású szimfonikus költeményt, az  »Ünneprontók«-at.  Közben  a  fővárosi  kvartett-társaságok  műsorain  is felbukkant  egy-egy  nagyon  sikerült  kamarazenei  műve:  vonósnégyese  és hegedű-zongora-szonátája. Mindenki jogosan várhatta ezek után, hogy Buttykay a század elején virágzásnak indult magyar szimfonikus irodalom fejlesztésében vezető szerepet fog vinni. De a sors máskép döntött. Az akkor divatos operettkomponisták nagy nemzetközi sikereinek láttára, őt is elfogta a pénzszerzési láz s elfordulva eddigi diadalainak színterétől  a  könnyű  múzsa  felé  kezdett orientálódni. Első operettje:  »A bolygó görög«, még a szimfonikus Buttykay nagyszerű kvalitásaival győzött. Finom, ízléses dallamvezetése, nobilis tónusa, színes  zenekari  aláfestése  őszinte  sikert  jelentett  a  szakértő  muzsikusok szemében.  De  a népnek,  az operettszínházak közönségének nem kellett ez  a muzsika. Buttykay — első bukása után — buzgón követte az igazgató, a rendező, a karmester és a színházi szakértők tanácsát:  megkísérelte  az operett népszerűbb hangjához való igazodást. »A csibészkirály«-lyal és az »Ezüstsirály«-lyal már közelebb tudott férkőzni  a közönséghez,  de — »slágereket« még mindig nem tudott írni. Egy bizonyos népszerű hangnak eltalálása későbbi dolgaiban (»Olivia hercegnő«, »A császárné apródja«) sem sikerült. És ez volt a tragédiája. Mert  amidőn  vissza  akart kanyarodni  régi stílusához,  elmúlt két  évtized,  a háború  utáni  művészi  forradalmak  korszaka.  Régi  művei  az  újabb  stílusok reflektorainak fényében megfakultak,  ő maga pedig keserűséggel és kiábrándulással telten,  betegen,  fáradtan nem  tudott már  az  új  szelek  járásához igazodni.
       Tizenöt  éven  át  tagja  volt  a  Zeneakadémia  tanári  testületének  is. Zongora-melléktanszakot  tanított  a  zeneszerzési  tanfolyamon.  Lelkiismeretes, komoly  munkásságát  akkoriban  ismételten  elismeréssel  tüntették ki.
       Halála  nagy  vesztessége  a  magyar  zenekultúrának.
       Nagy részvét mellett temették el a farkasréti temetőben hantolt díszsírba.  Temetésén  a  magyar  közélet  számos  kitűnősége  jelent  meg,  köztük Korányi  Frigyes  ny.  pénzügyminiszter,  Huszka  Jenő  ny.  min. tanácsos, Korányi Sándor egyetemi tanár, Makay Margit és a színházi világ sok reprezentánsa. Az egyházi szertartás után, melyet az elhunyt testvérbátyja celebrált, Siklós Albert lépett a ravatal elé, és a Zeneművészeti Főiskola, valamint a Zeneszerzők Szövetkezete  nevében búcsúzott elhunyt kollégájától.  Utána Radnai Miklós az Operaház, Földes Imre  a Színpadi Szerzők Egyesülete és Dömötör Lajos a Filharmóniai Társaság nevében mondott gyászbeszédet.”
 

Ezzel be is fejezem a Buttykay Ákosról szóló, a tervezettnél hosszabbra nyúlt megemlékezést. Szerettem volna komolyzenei műveiből is beilleszteni némi hanganyagot, ám a YouTube-on mindössze egyetlen ilyen műve volt fellelhető.

Azt, hogy a „nekrológ” álarcát öltött fenti kritika mennyire állja meg a helyét, nem lehet megítélni. Hiszen operettjeit nem játsszák, komolyzenei műveit nem adják elő. Miért is tennék, minek kutakodni a „holtak házában”? Helyet az üstökösként berobbanó, ifjú silányoknak!

Azért Buttykay Ákosnak ezt az egyetlen, YouTube-on meghallgatható komolyzenei művét mégis csak beteszem. Az én füleimnek legalább is nagyon kedves ez a kis nyúlfarknyi darab:  

 Buttykay Ákos (1871-1935): Capriccio for violin and piano

300   Ardelao • előzmény299 2017-10-20 16:48:29

 

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/202545/p_bibPLA00004863.jpg?sequence=2&isAllowed=y

299   Ardelao • előzmény298 2017-10-20 16:36:46

Még adós vagyok a „Bolygó görög” c. operettel, amelyről már korábban kellett volna szólnom. Mulasztásomat itt pótolom:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1905.10.20.:

A   bolygó   görög.

—  Operett  három  fölvonásban.  Szövegét  írta Pásztor Árpád,  zenéjét Buttykay  Ákos.  Először  adták  a  Király-Színházban   1905.  október  19-dikén.  —

       Egy  szerencsés  véletlen Buttykay  Ákosnak  operettszöveget  játszott  a  kezére.  Buttykay  a  mi   legkiválóbb   fiatal   szimfonikusunk:   erőtől   duzzadó,     fényes  talentum,  poéta    és  virtuóz  egy  személyben.   A ragyogó   készültségű   szimfonikus:   Buttykay   nekifogott  az  operettírásnak.  Nagyon  természetes,  hogy  — nem   írt  operettet.   Valami   egészen   mást.   Meglepőt, különöset.   A   Király   Színház   mai   bemutató-estéjének  nemcsak  darabot,  de    műfajt  is    köszönhetünk. Olyan  műfajt,  melynek   az  eljövetelét  várva-várja   a modern  művészet.   Tudjuk,    hogy    a    régi    operett mennyire  kimerült  a  maga  korlátolt  formáiban,  elcsépelt  ritmusaiban,   bohóságaiban,   naivságában,   kicsinyességében.   Sablonná  süllyedt,  s  az  ifjú  dilettánsok  vígan  mázolták  operettjeiket  a  régi  mesterek  kipróbált    patronjain   keresztül. Nem csoda, hogy így  a  patronok  is  idejének  előtte  elkoptak.  El    kellett  valakinek  következnie, a  ki  új  stílust  alkot  magának, a ki  rehabilitálja  az  operettet. A ki  az  operettben  megírja  a  jövő  zenéjét.  Ezt  megtette  Buttykay  Ákos.
       Erre    nem  volt    elégséges    az,    hogy  Buttykay szimfonikus. IIyesmire a   szimfónia   egymaga   nem kvalifikál.  Képzeljük  csak  el,  micsoda  bájos kis darab   volna   például   Strauss Rikárd egy operettje. Buttykay  Ákost  más  valami   kvalifikálta   arra,  hogy A bolygó görög-ben  renesszánszot  csináljon.  Az,  hogy ő  alapjában    nagy  színpadi  talentum,  s  mint  muzsikus  vérbeli  vígjátékíró.  Muzsikájának  annyi  a  színe, hogy  el  nem  homályosítja  semmilyen  színpadi  fény. Melegsége  nem  fojtott  és  lappangó,   mint  az  abszolút szimfonikusoké,   hanem közvetetlen, lüktető, vérmes.   Erotikája ingerlőén érzéki. Temperamentuma  tüzes    és   elragadó.   Azonkívül  elmés,    humoros,    ironikus,  és  igazán,  fiatalosan  vidám. A bolygó görög  stílusában  a  káprázatos  keleti  színpompa  gyönyörűen  egybeforr  a  francia    gráciával,    a    magyar szilajsággal,  s  a  szerkezet  teknikai  szövedékét  német alaposság   fűzi   szorosra.   Goldmark,   Massenet,   Delibes,  Wagner,  Liszt  szolgáltatták  a  frazeológiát,  mellyel  Buttykay A  bolygó görög-ben  oly  fordulatosan, könnyedén   és   elmésen   beszél,  mint   előtte   igen   kevés  komponista.   Látnivaló,  hogy    Buttkay    a    régi operettel   megszakított   minden   közösséget.     Helyenkint,  egy-két  számban  tesz  koncessziót  a  megszokott operett-stílusnak.   Rosszul   teszi.   Ezek   a   számok   kirínak  a  darabból,   nem  Buttykay  lelkéből  valók,  keésbbé  inspiráltak,  halaványak  és  fölöslegesek.
      Az  ő  muzsikájának   ott,  hol   a   szöveg  jókedvű és  eleven,  nincsen  szüksége  táncritmusokra. A bolygó görög  egész  első  fölvonása  csudálatos  frisseséggel  pereg,  mivel  ennek   a  fölvonásnak   van  szövegbeli  humora,  egységes    tónusa  s   bizonyos  kerek  meséje  is. A  bolygó  görög  Homérosz  kalandos    hőse:  Ulisszes. Az   Odisszéa  bonyodalmas  körutazásából   a  szövegíró Pásztor  Árpád  csak  a  három  főállomást  tartotta  meg, s  az  Odisszéa  hölgyei  közül is  csak  a  legismertebbeket: Nauzikát,  Circét  és  Penelopét. Egy-egy  fölvonást  képvisel  mindegyik.
      Nauzika,  a  mikor  a  függöny  először  felgördül, a  parton  ruhát    tereget,    majd    lapdázik   a   többi leánnyal. Megpillantják   a   hajótörött   Ulisszest,     a lánysereg  sikoltozva  széjjelrebben. A   fölvonás   hűségesen  követi  az  Odisszéa  negyedik  énekét.  Nauzika és Ulisszes  szerelmi  kettősét  megzavarja  Eurialosz,  a  vőlegény.  A  két  férfi  összetűzése  bonyodalmat  szolgáltat a  fölvonás  másik  felére.  Megjön  az  öreg  király,  vele a  nép.  A  király  elrémül,  a  nép  ítél  és  szavaz,  persze a  szerelmesek  pártján  van.   Nauzika, a  királykisasszony,  úgy  vágyik  egy  kis  mezalliánszra,  s  épp  kapóra jött  a  hajótörött  idegen.  De  ekkor  dörög  az  ég,  sötét lesz  a  szín,  s    megszólal   a dea ez machina:  Pallasz Athéne.  Leleplezi  a  ravasz  Ulisszest,  elárulja  Nauzikának  a  szörnyű  valót:  Ulisszesnek  felesége  van.  A nép  zúgolódik,  s  Ulisszes  már-már  a  halál  fia.  A  szolgálatra   kész  Pallasz   Athéne,  megint  fölemelkedik   a süllyesztőből,   és   szabad   utat   biztosít   Ulisszesnek.   A király,  mitevő  legyen  szegény,  hatásos  tablóba  állítja népét.  Így  éneklik  a  finálét,  mely  —  így  mondja  Alkinousz  —  operettben  nem  lehet  más,  csak    utazás. Nauzika  megvigasztalódik:  Ulisszes  is  király,  s  a  feleségének  lenni  nem  volna  mezalliánsz.  A  travesztált görög miliő  romantikával  vegyül   össze.   A  fölvonás ügyes  és  jókedvű  s  ragyogóvá  teszi  a  Buttykay  zenéje. Itt  halmozta  össze  Buttykay  az  ő  vidám  ötleteit.  A lapdakórus,   Nauzika  belépője,   az   együttesekbe  szórt néhány  önálló  szám,  köztük  Nauzika    dala: Ezt az urat szeretem ...., a Lohengrin-paródia s utána Ulisszes  bemutatkozása,  végül  a  zárófuga  megannyi apró  remeke  a  zenei  humornak.  A  közönség  ma  este pompásan  mulatott  a  fölvonáson,  s  a  szerzőket  a  szereplőkkel  vagy ötször  hívta  a  lámpák  elé.
       A  második  kép  Circe  szigete.  A  kábító,  rnámorító  női  bűbáj  országa.  Bakhánsnők,  nimfák,  najádok. Aranysugaras   a   levegő,  terhes   az  illattól.   Szállanak a  sóhajok,  csókra  vágyik  Circe  és  vele  mind  a  leány. Megérkeznek    Ulisszes      társai. Lerészegednek és Circe disznókká   változtatja   őket. Magát    Uiisszest figyelmessé  teszi  Pallasz  Athéne,  és  fölfegyverzi  Circe varázslata  ellen.  Mikor  Circe  kéjes   álomba  ringatja a  szerelmes  hőst,    Pallasz  Athéne  fölriasztja,    eléje idézi  Penelope  képét,  mire  Ulisszes  kiragadja  magát Circe  karjaiból,  és  társaival  együtt  menekül  a  veszedelmes  tündér-szigetről.  Ebben  a  képben  az  eposz  romantikája  fölébe  kerekedik  a  szatírának,  s  az  érzékiség  poézise  föltétlen  hatalmába  ejtette  a  muzsikát  is. Csudálatos  gazdagsággal    bugyog  itt  Buttykay Ákos forró, érzéki   melódiája. Csak  még   Goldmark  tudta volna  ezt  így  megcsinálni.  Érdekes  a  két  magyar  talentum  stílusának  a  találkozása.    Hátha  ez  a   keletinek  látszó,    izzó,  perzselő  muzsika  voltaképpen   a  magyar  faj  muzsikája?  Senki  sem  lett  még  úrrá  rajta Goldmárkon  és   Buttykayn  kívül.  A  fölvonás   egyik száma  szebb  a  másiknál.  A  vágyakozó  Circe  dala,  a csók-kettős,   az     altató,     a    búcsúdal: Találkozunk vajjon mi még? . . .  Mily  gazdag,  nagy  talentumból fakadt  ez  mind!  Az  egyik  görög  legény  szólója  — A kis madár, így hazaszáll  . . .  — percekig  tartó  tapsvihart  keltett.  Meg  kellett  ismételni.  Az  egész  közönség  a  muzsika  igézete  alatt  állott  s  viharos  éljenzéssel hívta  a  lámpák elé Fedák  Sárival  és Környey  Bélával együtt  a  zeneszerzőt.
       A  harmadik  felvonás  meghozza  a  kibontakozást körülbelül  úgy,  a  hogy  Homéroszból  tudjuk.  Megint túlteng a travesztia hangja. A zeneszerzőnek ez a felvonás  már  kevés  anyagot  ád.
       A  színház  valóságos  csodát  művelt ezzel a  bemutatóval.  Nincs  egyhamar  operett-színház,  mely  ilyesmire  képes  volna.  A  zenekart  és  énekkart,  kivételképp ez   alkalomra: Kacsóh  Pongrác   dr.   tanította  be  és dirigálta.  Csak  ízig-vérig művész  szolgálhatja  a másik művészt  ennyi  szeretettel,  fáradhatatlan  lelkesedéssel. A  partitúra  egy szépsége  sem veszett kárba; a  zenekar ambíciója  és  figyelme  pótolt úgyszólván  mindent:  tömeget, gyakorlatot  és  — hiányzó  hangszert.  Az  Opera csak  tökéletesebben  játszhatta  volna  a  zenét,  jobban nem.  Azonkívül  volt  a  darab  muzsikájának  egy  gyűönyörű  visszhangja  fönn  a  színpadon: Fedák  Sári  alakítása.   Finomságában,   ötleteiben,   színességében,     a vonalak   harmóniájában   egyaránt  tökéletes. A nagy dekoratív hatás, a  legaprólékosabb  részletmunka  csodálatosan   kiegészítik  egymást  a  Fedák Sári   művészetében.  A  ki  pedig  a  stilizált  mozgás  szépségét,  az antik  gesztus   tökéletességét  akarja  látni,  nézze  meg Circe  altató  jelenésének  az  utójátékát,  a  mint  Fedák Sári   körüljárja   a  nyoszolyát, homlokon  csókolja Ulisszeszt,  virágot  tesz  melléje,  búcsúzik  tőle, lábujjhegyen  távozik,  s  visszafordulva  újra  búcsút  int.  Ez  a megelevenedett antik  plasztika. Környei  Béla gyönyörű  énekével  aratott  nagy  és  megérdemelt  tetszést. A  tenorszólót,  melyet  megismételtettek, Thorma  énekelte.  Kedves volt Németh  József,  jók  voltak  a  kisebb szerepekben Hudák   Juliska, Szegedy   Erzsi, Szentgyörgyi  Györgyike, Molnár, Bársony, Horváth, KörmendyKazal  Biri,  a  színház  széphangú  énekesnője, indiszpozíciója  miatt  mind  az  énekszámokat  elő  nem adhatta,  de  értelmesen  és  hatásosan  mondta  el a  recitált  részeket.   A  kiállítás   pazar  és   ragyogó   volt.   A darab  nagy,  megérdemelt  sikert  aratott. (k.  a.)

298   Ardelao • előzmény297 2017-10-19 10:31:24

PESTI NAPLÓ, 1925.03.25.:

A császárné apródja

Buttykay Ákos és Faragó Jenő operettje a Király-színházban

(Részlet)

I. A főpróba

       Mikor a »komoly« szimfonikus-zene terén már szép sikerekkel dicsekvő Buttykay Ákos a »könnyű« operett-muzsika szolgálatába szegődött, örömmel fogadtuk ezt az új fordulatot, mely újabb iskolázott, finomabb zenei szellem bevonulását ígérte a magyar operettirodalomba. Buttykay »könnyű-zenéje« valóban beigazolta, hogy a művészi kultúra, a fejlett ízlés nem veri szükségképpen nehéz aranybilincsekbe az operett múzsájának táncos lábait, sőt ellenkezőleg, gyakran szárnyakat ad a karcsú bokáknak. Megmutatta, hogy a feltűnést keltő, külsőségeiben is tetszetős ruha rikító anyagának nem kell vásári portékának lennie, hogy a finom zenei szövetből készült kosztűm vonzóbban simul a modern operett alakjához.
       Buttykay Ákos legújabb darabja, a "Császárné apródja, sajnos, egészen más tanulságokkal szolgál. […] Buttykayt a »Császárné apródjá«-ban bizony cserbenhagyta régi invenciója. Nem talált elementárisan új melódiákat s ami még nagyobb baj, nem talált érdekes, frappáns kapcsolatot a színpaddal. Pedig az utóbbi az operettmuzsikus legfontosabb erénye. Nincs az a félszeg librettó, melyet a jó színpadi érzékkel megáldott zeneszerző ne perdíthetne lebilincselő ritmusú, izgató táncra.
       Úgy látszik, ezúttal a fáradt muzsikus és fáradt librettista csak arra gondolt, hogy a »Császárné apródja« színpadán mindent felhalmozzon, ami a közönségnek
»tetszhetik«. Feudális romantika: az elűzött gróf és hű szolgája; magyar falu, mely tárogatószavát elküldi Amerikába; világhírű művésznővé vedlett parasztlány: egy kis Petruska, aki öt perc alatt filmsztárrá avanzsál... Film! Ez az új ötlet. A moziszínészet az operettszínpadon! Ez fogja új megvilágításba helyezni a régi sablónokat... — Mindez kétségkívül jó librettó-anyag. […] Nem az anyagban van tehát a hiba, hanem az anyag elrendezésében, helyesebben elnemrendezésében.
       Buttykayék ugyanis beleestek abba a manapsag elég gyakori hibába, hogy a szerző megelégszik bizonyos operettanyag felhalmozásával, az anyag tetszetős, változatos feltálalását pedig a »rendezőre« bízza. Ezért azután a mai operettek nagyrészében a siker kulcsát az ügyes rendezés tartja kezében. Buttykav bízhatott a »Császárné apródja« kitűnő rendezőjében, Tihanyi Vilmosban, de bizalma odáig ment, hogy mindent tőle várt. Ellentmondásnak látszik, de úgy van: a rendező csak rendezett anyaggal boldogul igazán. […]. — Ne nézzük le az operett műfaját: az operett nagyszerű, igazán művészi műforma annak a kezében, aki ért hozzá. Offenbach és Strauss örökéletű művészetet teremtettek operettjeikben. Komolyan, költői ambícióval kell hozzálátnia a szerzőnek, pontosan kidolgoznia a muzikális tervet, hogy mikor, a dialógusnak mely pontján vágjon bele a zene, hogy milyen jelenetnek, milyen táncforma, zenei műforma felel meg legjobban, stb.: csak az ilyen művészi felépítés nyomán fakad az a titkos varázs, mely a nagyközönséget önkéntelenül magával ragadja.
       Mindezt Buttykay elmulasztotta. […] A zene ritkán és akkor is rosszkor szólal meg, a prózák ezért hosszúra nyúlnak; ahol bőbeszédű, ott unalmas, ahol szűkszavú, ott zavaros; az egész, úgy, ahogy van, valóban méltatlan olyan komoly zenész hírében álló művészhez, mint Buttykay. A librettistát, Faragó Jenőt, szerencséjére, szemrehányásainknak csak egyötöde illeti. A többi négyötödrészt áthárítjuk arra a négy, részben ismert, részben ismeretlen szerzőre, aki több-kevesebb joggal magáénak vallotta a librettót. (Hány librettista jelentkezik vajjon a premier után?)
       A kitűnő szereplők ezúttal is mentették a megmenthetőt; Kosáry Emma és Honthy Hanna pompásan mozogtak és énekeltek a színpadon; Rátkaynak, Latabárnak, Szirmainak elég nevüket leírnunk, az olvasó már hozzágondolja a fenntartásnélküli dicséretet. Király Ernő előkelő grófot alakít. Egy gróffal több vagy kevesebb, az ő rutinjának ez már nem számít. Külön elismerés illeti Losonczi Dezsőt, aki a zenei rész betanításával újabb művészi érdemeket szerzett karmesterpálcájának.

 Tóth Aladár

297   Ardelao • előzmény296 2017-10-19 10:25:05

Buttykaí Ákos következő operettje már meglehetősen elmarasztaló kritikákat kapott, de hát e tényt sem illik elhallgatni. Faragó Jenő, a darab egyik (!) librettistája – természetesen - pozitívan írt a műről:

SZÍNHÁZI ÉLET - 1925/12. SZÁM:

„A CSÁSZÁRNÉ APRÓDJA

- Szerző a darabjáról -

Írta: Faragó Jenő

       Ha le tudnám ide írni a Buttykay Ákos pompás melódiáit és a Harmath Imre kitűnő operettverseit, azzal mindent elmondanék az új operettjéről, amivel a közönség kegyeibe ajánlhatnám. Mert bizonyos, hogy mindenkit magával ragad az a muzsika, mint ahogyan magával ragadott bennünket, akik a Király Színház sötét nézőterén ülve a „Császárné apródja" próbáját figyeltük. Amikor Kosáry Emmy azt énekli, hogy

       „Régen, régen

       Tarka mesében ..."

megtelik könnyel az ember szeme s amikor Honthy Hanna és Rátkai Márton előadja sántikáló-duettjét, amelynek ez a refrénje:

       „Tillárom, sárga rigó!..."

az oldalát fogja a kacagástól mindenki. És a gyönyörű Kosáry-Rátkai-duett:
       „Aranyszívű, kékszemű szőke lány . .."

vagy táncos-duettjük:
       „Azt mondom: juj. Ide mellém bujj,

no meg a Honthy-Rátkai táncosszáma:

       „Lesz nyáron

        Kicsi párom

Ezekre a melódiákra, ezekre a tizennégy karátos operett-melódiákra nem is szabad azt az elcsépelt és hitelét vesztette szót alkalmazni, hogy slágerek. Ez a muzsika a zenéjében és muzsika a szövegében. És ötlet és finomság és pikáns, kedves, csiklandozó operett minden taktusában, minden kottafejében ...
                                                          *
       Bécs, Berlin, Newyork, Csikágó!... Ezüst sirály, Diadalmas asszony, Marica grófnő!... Stációk ezek, amelyet a nagyszerű primadonna bejárt azóta, hogy itthon nem szerepelt. És ahogyan most a színpadon látjuk Kosáry Emmit: Bécs kedélyességét, Berlin színpadi kultúráját, Newyork nagystílűségét fedezzük fel játékában. Az énekében nem tudunk fölfedezni semmi újat. Hangja ma is olyan pompás, mint akkor volt, amikor utoljára hallottuk itt, énektudása olyan tökéletes, amilyen mindig volt: Kosáry Emmy — mondotta nekem néhány nappal ezelőtt Lehár Ferenc — a világ legkitűnőbb operett-primadonnája.
       És mégis: amikor Petruska, a kis parasztcseléd megjelenik a színen, egy új Kosáryt látunk: egy kedves, bűbájos kis parasztfruskát, aki szavával, dalával hódít. És megértjük a nagy karriert: hogy lesz a „császárné apródjává", hogyan lesz világhírű filmstarrá, hogyan vonul be végül a kastélyába ...
       Van valami hasonlóság a két karrier között: a primadonna élete és az operetthősnő élete között. Öntudatlanul ezt a karriert mutatja a librettó és ha vannak benne olyan merészségek, amelyekben azt mondhatná az ember, hogy: az életben ilyesmi nem történik: gondoljon Kosáry Emmi ragyogó karrierjére, hogyan lett a kis kezdő színésznőből nagy, világhírű primadonna. Igaz, hogy rengeteget tanult: igaz hogy intelligenciája, energiája, tudása fejlesztette tehetségét mostani nívójára: de a kis Petruskának minderre nincs szüksége — mert ő kölcsön kapja mindezt Kosáry Emmytől...
                                                                     *
       A Király Színház régi tradíciói új fényben elevenednek meg ezen az előadáson. Ez az igazi operett, ez az igazi operett-stílus. Tihanyi Vilmos főrendező nem teoretikusa, de mégis tudósa ennek a műfajnak és operett-librettistának nem lehet hőbb vágya, mint az, hogy ő rendezze a darabját.
       És a gárda!... Kosáry, Király, Honthy, Rátkai!. .. Mellettük: az őshumorú Latabár, az elegáns Szirmay, a jellegzetes Zilahy Emil, a mindig decens, mindig előkelő Raskó Géza, a kedves Siró Anna és az új karmester: Losonczy Dezső, aki az operettszínház igaz nyeresége.”

A Pesti Naplóban megjelent kritika azonban már nem ilyen nem ilyen kedvező:

 (Folyt. köv.)

296   Ardelao • előzmény295 2017-10-18 09:19:51

 

De sikert aratott Buttykay „Olívia hercegnő” c. operettje is. Tartalmát - akárcsak a „Csibészkirály” esetében - azért idézem, mert ezek a művek egyhamar aligha fognak szerepelni a Fővárosi Operettszínház műsorán.

SZÍNHÁZI ÉLET – 1923./1. SZÁM:

„OLÍVIA HERCEGNŐ – MEGNYÍLT A FŐVÁROSI SZÍNHÁZ

       […]

       Budapest színházi közönsége egészen szokatlan, felette ritka karácsonyi ajándékot kapott: kettős bemutatót. Egy új színház és egy új magyar operett premiérje zajlott le a karácsonyt megelőző estén és talán sohasem volt olyan találó a rosszul csengő és elkoptatott „zajlik" ige, mint ebben az esetben, amikor a teljes nagy siker viharos zajáról is be kell számolnia a krónikásnak.

       […]

       […] A függöny csak az első taps után lebbent széjjel, hogy föltárja titkát: a házavató, színháznyitó új magyar operettet, a címével már jóval előadása előtt népszerű „Olivia hercegnő"-t […]. Szövegét Földes Imre, sok kitűnő, nagysikerű darab és egy külföldet is diadallal megjárt operett szerzője írta, komponistája pedig „Az ezüst sirály" zeneszerzője, a sokoldalú Buttykay Ákos, aki szimfóniák és „Az ember tragédiája" nagyszabású kísérőzenéjének komponálása mellett nagy sikerrel vonult be már régen a népszerű, gazdag invenciójú operettszerzők sorába is, és Bródy Miksa végtelenül könnyed, elmés verseire új operettjét megint finom, ötletes és gyors elterjedésre született zeneszámokkal aggatta tele.

       Hatalmas színes ernyőjű állólámpákkal tarkított szürke és szép tónusú előcsarnok tárul fel, orgonabúgásos nyitány közben szétlebben a függöny. Ez itt Montesillo Adrienne grófné leánynevelő intézete. De nehogy holmi közönséges internátusra gondoljunk. Két inas beszélgetéséből megtudjuk, hogy a grófné ügyes ötlettel alkalmazkodott a legfrissebb történeti időkhöz és intézetét csakis elűzött, trónjuktól megfosztott uralkodók leányai számára nyitotta meg. Ha akad még valahol király, aki nem vesztette el a trónját és országát, csak ebbe az intézetbe jöhet háztűznézőbe. Néznivalója mindenesetre, akadhat. Lám, már jönnek a fiatal fenségek, csupa viruló, bájos királylány, hófehér intézeti ruhában,
       A sok lány után kedves, játékos ifjú jelenik meg, a fiatal Arisztid gróf (Halmay Tibor), a királyi leánynevelő igazgató-tulajdonosának reményteljes csemetéje, aki ha megharagszik, mindenkit a kardja élére akar hányni — pedig nincs is kardja. Ezt azonban nem szabad zokon venni tőle. A szegény fiú fülig szerelmes Heléna bárónőbe (Vigh Manci), az intézet legelőkelőbb növendékének, Olívia hercegnőnek udvarhölgyébe, aki — mint erről nyomban személyesen meggyőződhetünk — szívből viszonozza az iránta tanúsított érzelmeket. Hogy ez a kölcsönös szerelem pompás ének- és táncszámban jut kifejezésre, azt talán fölösleges megjegyeznünk.
       Mindenki itt van már, megösmerkedünk a kedves, szigorú, de jóságos Montesillo grófnővel is (Kürthy Sári), csak éppen a legfontosabb személy, a címszereplő Olívia
hercegnő nem látható még sehol. […] A lányok, akiknek, úgy látszik, bizalmasa Arisztid, már megsúgták, hogy Olívia és Heléna nem töltötte az intézetben az éjszakát, a hercegnő hálószobájában gyanús bűnjeleket is találnak: egy moziszínlapot és egy bár italjegyzékét, és Heléna bárónő kénytelen végre bevallani, hogy valóban nem volt otthon éjjel Olívia hercegnővel. Moziba mentek, ahol megismerkedtek egy csinos, kedves, karcsú fiatalemberrel és, minthogy lekésték az utolsó villamost, kénytelenek voltak az éjszakát egy bárban tölteni. Természetesen velük volt a csinos, kedves, karcsú fiatalember is, aki nem más, mint Blinting, a híres színész.
       Szörnyűség! csapja össze kezeit a derék Montesillo grófnő. És éppen ma történik ilyesmi, amikor ide készül az intézetbe XV. Don Ramiro, Petrogallia királya, az egyetlen, trónjától még meg nem fosztott európai uralkodó, aki Olívia hercegnő kezét akarja megkérni. Az ám, hát hol is van Olívia hercegnő? Egy remegő lovász, akit kifaggatnak, csak annyit tud, hogy kora reggel nyergeltetett őfensége és kilovagolt sebes iramban a virágzó rétek felé. Montesillo grófnő megijed, pedig nem kell félni, mert íme, megérkezik végre Kosáry Emmy, és egyáltalában nem is tagadja az esetet :

Kalandra akadtam,

Jaj be mulattam

Tegnap este én,

Az éj csodaszép volt,

Csillagos égbolt illata szállt felém.

Nem titkolom én el

Hogy egy legénnyel

Bárban éjjel ittuk a pezsgőt.

S míg csoda gyöngy mese kelt ajakán,

Húzta fülembe a dalt a cigány:

Suhog odakünn a szél,

Kicsi baba szörnyen fél,

Mert a legény, csalfa legény

Gyönyörű mesét mesél.

Kicsi baba jönnöd kell.

Mesebeli hintón el

Csókolva és ölelve

Felviszlek majd a mennybe.

       Fájdalom, nem a kicsi baba jön, hanem a király, XV. Don Ramiro őfelsége, pedig
Olívia hercegnő Blintinget várja, a kedves, fiatal színészt, akinek — úgy látszik — kissé nagyon is mélyen talált a szemébe nézni és aki megígérte, hogy még a kulcslyukon át is eljön hozzá. De nincs idő a sok ábrándozásra. Trombita harsog, dob pereg és nagy kíséretével, huszároktól, alabárdosoktól, virágos kosarakat hordó szép lányoktól kísérve, megérkezik a Király, vagyis Király Ernő, aki pompás, aranysujtásos vörös huszárruhát visel, és valóban XV. Don Ramiro őfelsége, a háztűznézőbe jövő uralkodó. Olívia hercegnő azonban boldogan sikoltja Heléna fülébe: „Látod, eljött, még a kulcslyukon is eljött! "
       Kezdünk zavarba jönni. Kicsoda tehát Király: a király vagy Blinting, a színész. De  
nemcsak mi jövünk zavarba. Olívia hercegnő is. Ő se tudja, vajjon a király vagy a színész áll-e előtte, XV. Ramiro pedig óvatos és szerelmes ifjú, aki világért sem árulná el, hogy álruhás színész-e, vagy valóban király-e. Egyelőre mindenesetre a király szerepét adja és nagy meglepetéssel hallja, hogy egy hozzá hasonló valakivel már előző éjjel megismerkedett Olívia hercegnő, aki azonban kalandjából semmit sem akar elárulni. Hiába faggatja a király:
              Nos, ne féljen.
              Nos meséljen.
              Mi történt kisasszony, az éjen?
Olívia.    Az az én titkom!
A király. Tessék?
Olívia.    Az az én titkom, felség.
       Az operett egyik legszebb száma ez a finom, egészen újszerű kettős. De Földes Imre még csak most kezdi bonyolítani az érdekes, fordulatos mesét. A király, aki már a moziban fülig beleszeretett a szeszélyes kis királykisasszonyba, most szereti meg mélyen és igazán, amikor látja, hogy Olívia hercegnő nem XV. Don Ramirót, hanem Blintinget, a divatos színészt, nem az uralkodót, hanem az embert szerette meg benne. Ámde Olívia  szeszélyes és kiszámíthatatlan lány. Mikor azt hiszi, hogy a király csakugyan király, most már csak azért is kijelenti, hogy ő Blintinget szereti, és ridegen kikosarazza őfelségét, mikor ünnepélyesen megkéri kezét. A megszégyenített, szerelmes király távozik, de csakhamar mint „Blinting" tér vissza, civilben. Olívia most már megelégeli a játékot és kegyetlen bosszúra határozza el magát. A királyra mutatva leleplezi, hogy nem más, mint az álruhában hozzá belopózott színész. Detektívek jönnek és elkísérik az álszínészt, aki most még jobban szereti Olívia hercegnőt.
       A második felvonás színhelye pompás, ragyogó, japán stílusban berendezett bár. Málnai Béla, a díszletek tervezője, ugyancsak kitett magáért és olyan pazar színpadi képeket tervezett az „Olívia hercegnő"-höz, amilyenek alig szerepeltek még nálunk operett színpadon.

       Olívia hercegnő, aki ezúttal nagyszerű estélyi ruhában van, és egy csodálatos, ezüst díszítésű köpenybe burkolózik, természetesen a királyt keresi a bárban. Sejtelme nem csal, mert a király valóban itt mulat, és ő is keresi, várja a párját.
       Mulatozik nagyban Satyr főceremóniamester is, aki gyors egymásutánban ürítgeti a pálinkás poharakat, és nem nagyon zavartatják magukat Heléna és Arisztid sem. A király és Olivia hercegnő között azonban véres komolyságú a harc. Mindegyik a másikat akarná legyőzni, és egyformán szerelmes mindegyik a másikba. A bárba téved véletlenül az igazi Blinting is (Kompóthy Gyula), akit a sors bártulajdonos képében megismertet Olívia hercegnővel. A makacs, nyakas királykisasszony gyorsan kész a tervével: ha a király bitorolhatta a színész szerepét, miért ne bitorolhassa a színész a királyét? Olívia bejelenti, hogy az egész estét Blintinggel fogja tölteni.
       A király pedig most már végig akarja játszani a veszedelmes pártit. Az öreg
Satyr ugyan már teljesen elázott, de annyit még meg tud vele értetni, hogy mindenkivel el kell hitetni, hogy az a frakkos fiatalember, akivel Olívia hercegnő mulat, nem más, mint XV. Don Ramiro, őfelsége, a király. A harminchatodik pohárnál tartó Satyrnak ugyan nehezen megy a fejébe ez a feladat, de azért mégis eleget tesz a parancsnak, sőt annyira belejön a komédiába, hogy végül maga is azt hiszi, hogy a színész a király.
       Kétségbeesett hölgy jelenik meg a bárban, Montesillo grófné, aki Olívia hercegnőt keresi. Olívia atyja egy ellenforradalom által visszanyerte trónját, ismét
aktív uralkodó, és a királyi szülők most jönnek gyermekükért. Olívia hercegnőt tehát el kell vinni, hogy illő módon fogadhassa felséges szüleit, de a hercegnő csak vőlegénye karján akar távozni, a vőlegény pedig nem más, mint Blinting, a színész. Nagy az elképedés, a szerelmes király elkeseredésében már-már inzultálja a szerencsétlen színészt, aki akarata ellenére kerül ebbe a csapdába, de végül belenyugszik a látszólag változhatatlanba és csendesen nézi, amint a büszke
Olívia hercegnő Blinting karán eltávozik a bárból.
       A harmadik felvonás nem kevésbé színes és mozgalmas, mint az előző kettő, de itt már természetesen nincsenek bonyodalmak, Sőt, ellenkezően, itt oldódnak meg az összes félreértések. Mint minden jólnevelt operetthez illik, a szerelmesek végül mégis csak egymásra találnak és bevallják, hogy csak játszottak. Kiderül, hogy
Olívia hercegnő a királyban nem a királyt, hanem az embert szereti, és Don Ramiro őfelségének egészen mindegy, visszakapta-e trónját Olívia hercegnő papája vagy sem. A fő, hogy boldogok lesznek és boldogságukban osztozik a kedves, mulatós Heléna bárónő is, akinek most már nem kell többé elválnia az ő szeleburdi Arisztidjétől.
       Egyébként bízvást állíthatja a krónikás, ezek a párok nem fognak egymástól egyhamar elválni. Huszonötször, ötvenszer, százszor, és ki tudja, hányszor még fogják eljátszani Földes Imre, Buttykay Ákos és Bródy Miksa operettjét, amely a megnyitás napján teljessé tette a fővárosi Színház sikerét.

295   Ardelao • előzmény294 2017-10-17 12:35:09

 

SZÍNHÁZI ÉLET - 1923/44. SZÁM:

Apponyi Albert és leánya az Ezüstsirály newyorki premierjén

Az Amerikai Népszava nagy dicsérő kritikája az Ezüstsirály newyorki előadásáról

Buttykay—Földes operettje a Manhattan Opernhouseban

       Ma érkezett hozzánk az Amerikai Népszava tíz nap előtti száma, amelyben hatalmas öthasábos cikk számol be Buttykay Ákos és Földes Imre operettjének az Ezüstsirálynak newyorki előadásáról. Budapesten a Városi Színházban közel százszor játszották azt a gyönyörű operettet, amely most a Manhattan Opernhouse színpadáról hóditotta meg a yenkiket.

       Az Amerikai Népszava közli az angol lapok szokatlanul meleghangú kritikáit, amelyekben úgy a librettóról, mint a zenéről a legnagyobb elismerés hangján emlékeznek meg. Azután a lap kritikusa részletesen beszámol a premierről, külön tárgyalva az előadást, a színészeket, a muzsikát, a librettót.

       Az előadásnak rendkívüli érdekességet kölcsönzött az a körülmény, hogy a két főszerepet Kosáry Emmi és Király Ernő játszották, akik éppen most vendégszereplő körúton vannak az Egyesült államokban. Az Amerikai Népszava beszámolójából közöljük az alább következő részleteket:

       Háromezer ember!

       Vasárnap este új darabban mutatkoztak be az amerikai magyar színpad illusztris vendégei, Kosáry Emmi és Király Ernő. Állapítsuk meg, hogy ez az este még zajosabb és még melegebb volt, mint a múlt vasárnapi. Külsőségek: háromezer ember a Manhattan Opernhouse nézőterén, szakadatlan ünneplés minden felvonás végén, újrázások és ismétlések, nyíltszíni tapsok és tomboló lelkesedés a harmadik felvonásban, amikor Király magyar nótákat énekel. Ilyen meleg és szép estéje kevés volt a magyar színpadnak Amerikában. A második felvonás végén a közönség az Ezüstsirály komponistáját, Buttykay Ákost akarta látni. A mester, kedves, szinte megható szerénységgel köszönte meg a tapsokat. Kosáry Emminek minden számát megismételtették és hogy még a felvonásköz sem múljon el ünneplés nélkül, az első felvonás után, mikor a csillárok kigyúltak a nézőtéren, a közönség megismerte az egyik földszinti páholyban Apponyi Albertet, aki lányával együtt jelent meg az előadáson. Szinte fékezhetetlen erővel robbant ki a taps, a lelkesedés, a nézőtéren mindenki felállt, percekig ünnepelte a nagy államférfit, aki meghatottan hajlongott a páholyában, s köszönte meg a közönség spontán ünneplését. Nagyon szép, nagyon meleg este volt és Kosáry is, Király is, legnagyobb diadalaik közé sorozhatják a vasárnapi előadást. Ebben a rendkívüli sikerben bizonyára nagy szerepet játszott maga a darab, amely magyarosságával, mindenekfölött pedig finom és előkelő muzsikájával közel tudott férkőzni a közönséghez.

       A sok limonádé után.

       Ezután a kritika részletesen ismerteti a darab tartalmát, majd ezt írja:

       — Buttykay muzsikája a magyar zene legszebb alkotásai közé tartozik. Erről a muzsikáról külön kellene írni, még pedig hosszú értekezést. Buttykay a finom művészek ösztönszerű irtózásával menekül minden közhelytől, egy pillanatra sem útszéli és nem ír le egyetlen gassenhauert sem. A Kosáry belépője meglepően újszerű, érdekes, igazi kis zenei csemege; az első felvonás táncduettje tele van zenei humorral és hangszerelési ötlettel. Öröm, lelki felüdülés volt a Buttykay muzsikája, mestermű a sok limonádé után, amiket eddig hallottunk és amelyekkel majd minden showban inzultálják az embert. Ami az előadást illeti

       Kosáry Emminek

valóban nagyszerű diadalmas estje volt. A világszép nagyhercegné szerepe úgy tapad és simul az egyéniséghez, mint egy ragyogó báliruha, amelyet művészkéz szabott erre a pompás alakra. Aláhúzottan öntudatos egyéniségének kitűnően fekszik ez a szerep, amelynek azután az ő ragyogó művészi egyénisége ad erőt, tartalmat. Kosáry Emmi valóban kettős gyönyörűséget adott a közönségnek, zenei élvezetet, amelyet csak ilyen tökéletes énekesnőtől kaphatunk és drámait, amelyet a brilliáns színésznő szerzett nekünk. A Kosáry hangja tömör, erőteljes, van színe, csillogása, csengése, vivőereje és tud meleg lenni és drámái. Az énektudása hihetetlenül kulturális. A játéka olyan, mint a Buttykay muzsikája, ő is kerüli a közhelyeket és az olcsó primadonnai-fogásokat. Uralkodik a színpadon és a közönségen is. A ruhái valóban párisi kreációk, izgatóan szépek. A sikere hangos, zajos, meleg ünneplés volt, amely az első jelenetnél kezdődött és tartott az előadás végéig.

       Király Ernő,

aki nem először van Amerikában, az Ezüstsirályban aratta legnagyobb sikerét. Az az ünneplés, amelyben a közönség részesítette, szívből jött, őszinte volt és legfőképpen megérdemelt. Király Ernő nevét nem lehet elválasztani a magyar operettől, amellyel együtt nőtt és együtt lett világhíressé. Azt a Király Ernőt láttuk vasárnap este, aki jóval több, mint tíz év óta dominálja a magyar operett-színpadot és aki nélkül operettsikert nem is igen leheti elképzelni. Elragadóan kedves volt, megint az a színész, akit szívesen lát az ember a színpadon, aki melegséget és valami jó érzést hoz magával. Elegáns, nagy úr, minden mozdulatában ízléses és kedves. Ezt a kedvességet kell a legjobban aláhúzni, mert a bonvivánnak ez a kvalitása a legfontosabb. Stílus van a Király Ernő játékában. Az az igazi hamisítatlan operettstílus, amelyet nem lehet megtanulni, amelyre születni kell. Király Ernőnek ez az alakítása a háború előtti Budapestre emlékeztetett, a Király Színház régi estéire, amelyekről a kritikusok azt írták: diadalmas esték, a közönség a színházból kijövet az operett, kedves melódiáit dúdolgatta. Nagyon szépen énekelt vasárnap Király, férfias tenorján melegen szálltak a Buttykay széles melódiái; töretlen tisztaságában hallottuk ezt a behízelgő kellemes orgánumot, ezt a férfias tenort, (magyar tenort, ahogy Beöthy László mondta) amelynek sok-sok sikerét köszönhette. A közönség a mulatási jelenetek után Király Ernőt nem akarta lebocsátani a színpadról.

       D. Fellegi Teri

vasárnapesti szereplése bebizonyította, hogy nincs kicsi és nagy szerep, nincs hálás és hálátlan szerep, csak színész van, aki a maga egyéniségének a jelentőségével tölti meg a szerepet, amely csak keret a művészi egyéniség számára. A Fellegi Teri virágárus leánya volt a legdrágább, a legbájosabb virágárus leány, akit valaha láttunk, üde, fiatal, friss, mint a virágai. A közvetlensége meghódította és magával ragadta a közönséget. A siker, amelyben része volt, azt mutatja, hogy mennyire benne van az amerikai magyar közönség szívében ez a fiatal művésznő. Az előadás  többi szereplői közül Vámos Vilmos, R. Tóth József, Heltai Nelly, Hegedűs Henrik, Hegedűs Lajos és Mártonfalvy karmester neveit említi fel a kritika.”

Részletek Buttykay Ákos „Ezüstsirály” c. operettjéből:

Németh Marika, Kövecses Béla - Ezüstsirály - Kívánj akármit

Neményi Lili, Szabó Miklós – Ezüstsirály - Hová, hová

Németh Marika, Kövecses Béla - Ezüstsirály - Szép asszony mellett

294   Ardelao • előzmény293 2017-10-17 11:38:00

 

SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/15. SZÁM:

„Ezüstsirály – 100

       A Városi Színház Bohnen estéi feledhetetlen élvezetet szereztek azoknak a boldog embereknek, akik jegyhez jutottak. Faludiéknak persze jólesett, hogy a nagyarányú vállalkozás első hírére már özönlött a jegyekért versengők tömege a Tisza Kálmán-téren, de — mi tagadás — volt egy kis aggodalom is. Eláruljuk: féltették az Ezüstsirályt.
       Elvégre akármilyen nagy is a siker, a húsvéti ünnepek után, és az ilyen drága vendégszereplések után, könnyen érheti baj a legkapósabb darabot is. És itt volt a szombati est a Bohnen Mihály három fellépése között.
       Megállapítottuk, hogy azon a kritikus szombaton nem maradt jegy a kasszában, és zsúfolt nézőtéren gyönyörködött a publikum az Ezüstsirály szépségeiben. Ezek a szépségek pedig az idők folyamán elmélyedtek, ragyogóbbak lettek, a népszerűség zománca növeli értéküket. És így jutott el az Ezüstsirály a Városi Színházban rekord számhoz: a századik előadáshoz.
       Olyan ünnep ez, amit igaz örömmel kell regisztrálni. A Faludi-rezsim néhány évének eredménye, hogy íme, lehet a Városi Színházban ilyent is megérni, csak derekasan hozzá kell látni. Jó darabot, jó előadásban, szép kiállításban.
       Az Ezüstsirályra ez a három jelző teljes mértékben ráillik.
       Az előadás nem marad mögötte az operett fénykorának legszebb teljesítményei mögött. Kétségkívül van ebben érdeme, nagy érdeme a két kiváló vendégnek, dehát hiszen ez is csak a színház érdeme, hogy a külföldi konkurrenciával szemben is nekünk tudta biztosítani Kosáry Emmy és Király Ernő fellépéseit.
      Kosáry Emmy, mint nagyhercegnő, valósággal fenséges. Ha Talma oktatta Napoleont a fejedelmi magatartásra, pózra, Kosáry asszonytól bizony akármelyik fejedelmi hölgy eltanulhatná az előkelőséget, amit még valahogyan lehet tanulni, dehát a felséges szépséget már nehezebb. Király Ernő mintája marad minden énekes szerelmes színésznek. Ideális könnyedséggel jár-kel, énekel, táncol, kedves, elegáns, van humora, tud szentimentális lenni. És ki tud magyarosabban mulatni, nótát húzatni ?
       Aztán jön Sziklay József mandarinja; bátran énekelhetné, hogy a »mandarinok mandarinja vagyok", mert aligha lesz valahol színész, aki ebben a szerepben túltesz rajta. A kecses és fürge Tisza Karola pedig a legjobb partner, akit mindig örömest lát a közönség.

       Mály Gerő, az Ezüstsirály új szereplője minden este jobban kívántatja meg, hogy már láthassuk egyszer egész estére terjedő szerepben. Az új harmadik felvonás egyik oszlopa, Sík Rezső mindig megbízható, jó színésznek bizonyul.
       Stephanidesz Károly régen betéve tudja a partitúrát. Talán jobban tudja, mint Buttykay, a komponista, akit a századik alkalmából ugyancsak lelkesen ünnepeltek a librettistával, Földes Imrével együtt. És a kis Ferenczy Frigyes, a gyönyörű kiállítás kigondolója és elrendezője is méltán kap egy extraüdvözlést a jubileum alkalmából.
       Az Ezüstsirály pedig a századik előadás után is szerepel a Városi Színházban; ez a sirály nem volt vészmadár és ezentúl is a színház szerencsemadara lesz.”

293   Ardelao • előzmény292 2017-10-17 11:29:07

 

A SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/12. SZÁMÁBAN MEGJELENT BESZÁMOLÓ FOLYTATÁSA:

Kosáry, Király, Buttykay és Földes
nyilatkoznak az Ezüstsirály új harmadik felvonásáról

 

       Megkérdeztük az Ezüstsirály két főszereplőjét és a szerzőket: mi a véleményük az új harmadik felvonásról? Itt adjuk a nyilatkozatokat:
 

Kosáry Emmy:

      — Nékem azért kedves az új Ezüstsirály — még kedvesebb, mint a régi volt, — mert az új harmadik felvonásban szív van. Fel is frissíti a játékot az új miljő s az, hogy magyar földön végződik Xénia szerelmi regénye, különösen meghódítja a nézőt. Engem már meghódított... Emlékszem, Földes Imre sehogysem akart harmadik felvonást írni. Még a budapesti első premiér előtt — most már így kell számozgatnom a bemutatókat — azt az ötletet vetette fel, hogy egyáltalában ne is játsszunk harmadik felvonást, hanem a második felvonás végén a zenekar játsszon tovább, elsötétített nézőtér mellett, a finálé befejeztével pedig lépjen ki a rendező és finoman, poentírozottan csak ennyit szóljon :
       — És egymáséi lettek...
       — Az ötlet friss, kedves, szinte amerikaias volt, de nyomban figyelmeztettem Földes Imrét arra, hogy a közönség számára csak a premiér lenne meglepetés, a későbbi előadásokon elvész az ötlet minden finomsága. Valahogy mégis belenyugodott, hogy meg kell írnia a harmadik felvonást. Jó volt, de az új harmadik felvonásban annyi az érzés, annyi a melegség és szerelem, hogy az új harmadik felvonás sikere felér egy új bemutató előadás tapsaival...

Király Ernő:

       — Még a premier napján is úgy volt Bécsben, hogy németül énekelek. Német szó, magyar mulató jelenetben? Nem! Azt hiszem, Rollét, a kitűnő bécsi rendezőt lephette meg legjobban s utána jómagamat, amit ott a premier estéjén cselekedtem. Ahogy a nótám magyaros futamai felcsendültek, lehunytam a szemein, gondoltam egyet - és magyarul énekeltem. A publikum is meglepődött, másodpercnyi csönd támadt a nézőtéren... egyszerre felzúgott a taps — nyertem ! De ebből a nyereségből igen sok jutott a magyar művészetnek s ettől az estétől kezdve mindennap magyar muzsika, magyar szó csengett a Carltheaterben. Ilyen emlékek után hogyne szeretném az új Ezüstsirályt ? Meg kell vallanom, hogy az Ezüstsirály bécsi előadásai után komolyan tartottam attól, hogy pesti bemutatón önkénytelenül németül szólalok meg. A főpróbán kétszer is Johannak tituláltam az öreg Jánost — Mály Gerőt.
       A harmadik felvonásban persze nem fenyegetett már ez a veszedelem, hiszen magyar ennek a felvonásnak minden íze. Művészi pályámnak legszebb emlékei fűződnek az Ezüstsirályhoz, a régihez is, az újhoz is.

Buttykay Ákos:

       — Az ilyesmit könnyebb megcsinálni, mint beszélni róla . . . Szép feladat volt az új harmadik felvonás, mert magyar a levegője, magyar a lelke ... Az ilyen szövegre gyönyörűség muzsikát írni . . . itt a gróf mulató-nótája, hallgassa csak :

„Az én rózsám gőgös, büszke,

Haj, de "rátarti.

Ha elmenek házuk előtt,

Alig pislant ki.

Ha kipislant, nem rám pislant,

Csak az eget nézi . . .

Pedig én még az eget is

Haj, lehoznám néki."

Buttykay leült a zongorához, eljátszotta az édesbús magyar nótát . . Ez volt a felelete.

Földes Imre:

       — Az új Ezüstsirály történetét maholnap jobban ismeri a pesti közönség, mint én magam. A bécsi sikerről azonban szívesen beszélek, mert csak utolsó sorban az én sikerem, mindenekfölött a magyarság, a magyar muzsika a magyar kultúra sikere . . . Pedig eredetileg nem is akartam három felvonást írni. Merő sablon, a harmadik felvonás sem az írónak, sem a főszereplőknek nem adhat kellő teret, a komponista pedig hiába építi fel a legszebb művészi finálét, a zenei finomságok elvesznek. Ennek az ideges kornak a közönsége türelmetlen, elég annak két jó felvonás ... nos, azt gondoltam, de aztán mégis csak megírtam a harmadik felvonást, a régi iskola szerint. Igaz, hogy soha nem tetszett nekem, a bemutató-előadáson kívül egyetlen-egyszer se néztem meg.
       Mikor aztán Bécsbe készültünk az Ezüstsirállyal, szíves örömest írtam új harmadik felvonást
s az is természetes, hogy magyar földön játszattam. Arra kellett gondolnom, hogy az Ezüstsirály magyar operett, magyar gróf játszik benne, nem vihetjük tehát külföldre magyar muzsika, magyar zamat nélkül. Buttykay Ákos szép kurucos nótái is magyar levegő után sóhajtoztak, magyar lett tehát az új harmadik felvonás.

(K—y)”

292   Ardelao 2017-10-17 11:13:42

 

Az e topikban bemutatásra kerülő egykori hírességek karrierjének vázolásában általában próbálok némi kronológiai sorrendhez igazodni. Buttykay Ákos esetében  ez nem sikerült teljes mértékben. Ezért elnézést kérek. Egyik legsikeresebbnek tartott művéről, az „Ezüstsirály”-ról az alábbiakban lesz szó.

SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/12. SZÁM:

Az új Ezüstsirály

      Emlékezetes, szép este volt, amikor először hangzott fel a Városi Színházban Buttykay Ákos nyitánya, az Ezüstsirály bevezető zenéje; először mulatott a közönség Földes Imre érdekes és vidám szövegén; és tapsolt az operett főszereplőinek, Kosáry Emmynek, Király Ernőnek és Sziklay Józsefnek. A premier estnek nagyszerűségén is túltett most a második premieré, amikor egy nagy külföldi siker után ismét visszakaptuk az operettet és két vezető szereplőjét, sőt kaptunk egy új harmadik felvonást is, és egy új színészt, akinek jelentős sikert hozott az új Ezüstsirály. Mály Gerő ez az új színész, a régi nagyszerű Mály, akinek minden szavát nyílttéri taps fogadta a reprízen.
       Az Ezüstsirály második premierje tökéletes, színházi szenzáció volt. Arról szóló hírekkel együtt tudták meg az emberek, hogy Kosáry Emmyt már Berlinbe szerződtették ugyancsak Xénia nagyhercegnő szerepének kreálására. És mintha csak attól félne a közönség, hogy lekésik, úgy ostromolja a Városi Színház pénztárát, hogy mielőbb kaphasson jegyet. Akik már látták az első formájában az operettet, természetesen meg akarják ismerni az új harmadik felvonást is, és akik még nem látták, annál inkább akarják pótolni ezt a mulasztást.
       A Faludi-rezsiim legnagyobb operettsikere így került ismét a közönség elé. A szezon egyik legnagyobb sikere lett ismét az Ezüstsirály. Egészen biztos, hogy az Ezüstsirályt évtizedek múltán is éppúgy fogják emlegetni, mint az operett aranykorának egy-egy kimagasló művét. Amint a régibb nemzedék tagjai most fellángolva beszélnek a Nebántsvirág, a Mikádó, a Lili estéiről, a Blaháné, Hegyi  Aranka, Pálmay Ilka, Küry Klára diadalairól, úgy fogják emlegetni Kosáry Emmynek Xéniáját, amely kétségkívül magasan kiemelkedik a szokvány operettalakítások sorjából. Valami különösen nemes, megragadó vonása van ennek a szerepnek. Magában a librettóban is megvan már ennek a kivételességnek a magva, dehát Buttykay Ákos zenéje még fokozza ezt az előkelőséget, amely a legszebb módon érvényesül, anélkül, hogy rovására menne annak a derűs és mulattató elemnek, amely mégis csak éltető ereje egy igazi operettnek- A káprázatos öltözékeket sem lehet megemlítés nélkül hagyni. Kosáry új toillettjei oly káprázatosak, hogy azokról csak elragadtatással lehet beszélni. Bizony sok pénzbe kerül ez a rengeteg toillette, ami nagyon prózai mozzanat, dehát ez is kell a sikerhez, és elvégre Kosáry Emmynek olyan a szerződése, hogy megbírja ezt a költséget.
Király Ernő szerepe erősen megnőtt a harmadik felvonásban. A bécsiek kedvéért beillesztették a híres mulató jelenetét. A bécsieknek is magyarul énekelt, és képzelhető honfitársaink lelkesedése, amikor végre magyar szót, magyar nótát hallhattak a Carl Színházban. De Budapesten is örömest fogadjuk operett keretében is, ha felcsendül egy mélabús, majd meg egy pattogó ritmusú magyar nóta Hiszen a népszínmű elzüllése folytán úgyis oly ritkán jutunk hozzá. Az meg aztán különösen kedves, amikor a kinai mandarin is meg akar tanulni magyarosan mulatni. Itt szépen belekapcsolódik Sziklay József is a harmadik felvonásba. Az operettnek ez a figurája talán legjobban sikerült Földes Imrének. Valami egészséges operettihlet szállta meg, amikor megcsinálta. De az is bizonyos, hogy ugyancsak keresnie kellene széles e világon színészt, aki oly híven és kacagtatóan tudja tolmácsolni a szerző intencióit, mint Sziklay József. Erős segítsége ebben Tisza Karola, a kecses és jóhangú szubrett.
       Mály Gerőről már megemlékeztünk. Bizonyára fogunk még vele találkozni hosszabb lélegzetű szerepben is. Annyi bizonyos, ha valaha, ezúttal szabad élnünk a „kabinetalakítás" kifejezéssel, amikor az ő ábrázolását dicsérjük.
Sík Rezső nagyon jól játszik drámában is, és igazi nagyúri allűrökkel tudja személyesíteni a férjet, akinek át kell engednie a helyét a vetélytársának.
       Ferenczi Frigyes rendezése most is a helyzet magaslatán volt.

(Folyt. köv.)

291   Ardelao 2017-10-17 10:57:27

 

Ami a táncjáték megírását megelőzte:

ESTI KURIR, 1925.02.11.:

A függöny mögött

Kedd

       KOSÁRY  EMMA  színészkörökben  arról is  nevezetes,  hogy  olyan nagyszerű  kávét  tud  főzni, amilyen  mellett  bizony  az  egykori  török  szultán  udvari  kávéfőzőjének  kávéja   is   elbújhat, így aztán nem csoda, ha Kosáryéknál délutánonként  a  vendégek  egymás kezébe  adják  a  kilincset.
       Tegnap  délután Márkus  László  látogatta  meg Kosáryékat. Buttykay  Ákos   a   kávézás  után Márkusnak  elzongorázta új  ópuszát, az „Ünneprontók“-at,  azután   félrevonultak   a   dolgozószobába,  ahol közel két óra hosszat  beszélgettek Buttykay  operájáról.
       A beszélgetést ugyan  senki sem hallotta, de én így  is  gyanítom,  hogy az  „Ünneprontók"  március végén   vagy   április  elején  színre kerül  az Operaházban.  A  koreográfiáját Márkus  László fogja  írni.
       Szóval  tegnap  Márkus  László  kávézott  Buttykayéknál,  ma  már  nagyobb  társaság  előtt  fog párologni  a  meisseni  csészében  Kosáry  Emma finom  kávéja.   Ma  délután  Kosáryék  vendégei lesznek: Faludi Jenő, Király  Ernő, Faragó Jenő és Losonczy  Dezső.
       Buttykay Ákos leül majd a zongorához és vendégeinek  eljátssza  „A  császárnő  apródja"  című operettet,  majd Faragó Jenő  felolvassa a librettót.   Ez  lesz  az operett  tulajdonképpeni  olvasópróbája,  mert  szerdán   reggel  tíz  órakor  már megkezdődnek  a  Király-Színházban   a   kóruspróbák  is.”

Buttykay Ákos operettjeiről, illetőleg azok hazai és külföldi bemutatóiról egyébként pontos kimutatást olvashatunk az "Operett Magyarországon, 1860-1958 forráskatalógus 31. oldalán. Ld. itt.

 

290   Ardelao • előzmény289 2017-10-16 11:24:51

A ZENE, 1927. 16. SZÁM, 317. OLDAL:

Táncjáték Arany János egy balladájából. Márkus László táncjátékot írt Buttykay Ákos Ünneprontók  című zenekari munkájához. A  táncjáték   Arany  János   balladáját viszi  színpadra.  Mint  értesülünk,  a  m.  kir. Operaház  a  jövő  szezonban színrehozza az Ünneprontók  balettváltozatát.”

289   Ardelao • előzmény288 2017-10-16 11:21:33

SZÍNHÁZI ÉLET, 1919. 24. SZÁM:

A CSIBÉSZKIRÁLY

       Repríz volt múlt héten a Király-Szinházban, de valóságos bemutató számba ment ez a repríz, mert bizony a mai színházi közönségnek csak igen kis hányada emlékszik még azokra az időkre, amikor ugyanezen a színpadon játszották „A csibészkirály"-t. Tizenkét évvel ezelőtt mutatta be ezt az operettet a Király-Szinház és azóta kissé megfeledkeztek a budapestiek a kis Daisyről, a kedves Grolmusról, a mulatságos Gámeczről és a darab sok más vidám figurájáról, melyek most frissen, mintha nem is tartózkodtak volna hosszú éveken át a színházi könyvtár poros csendjében, új életre keltek.
       Az angol miljőben játszó darab szövegét Szél Lajos, egy kiváló magyar mérnök írta, aki a komoly aritmetikai tudományok mellett nagy rutinnal és sok ötletességgel forgatta már tizenkét évvel ezelőtt is a tollat és most dolgozik éppen új darabjai megírásán. Egy új operettlibrettója és egy vígjátéka van készülőben és ha ideje volna hozzá, nagyon szeretne megírni egy középkori verses drámát, mely a valóság köntösébe öltözött mesejáték volna.
       A zene Buttykay Ákos műve. A kiváló komponistát, akit a komoly hangversenyek publikuma épp oly jól ismer, mint a színházakéi, nem kell e helyen és ez alkalommal külön bemutatni. Két nagyszabású szimfóniája, zongoraversenye, az Arany balladájához készült „Ünneprontók" című szimfóniai költeménye és „Az ember tragédiájá”-hoz a Nemzeti Színház számára készült kísérőzenéje mellett tudvalévőleg vannak színpadi művei is, amelyek őszinte sikereket hoztak számára. „A csibészkirály"-on kívül sok nagysikerű előadás emléke fűződik „A bolygó görög" című operettjéhez, mely ugyancsak a Király-Színházban került előadásra és a „Hamupipőke" című operához, melyet az Operaház adott elő. Hogy továbbá Buttykay Ákos operettkomponista azonos az európai hírű zongoraművésszel és a budapesti Zeneakadémia professzorával, talán nem minden olvasója e soroknak tudja, de aligha lesz olyan tagja a színházi közönségnek, aki ne tudná, hogy Kosáry Emma neve előtt a B. betű Buttykay Ákost jelenti, a legszeretetreméltóbb primadonna-férjet.
                                                                     *
„A csibészkirály" a legkevésbbé sem sablónoperett. Minden értékén felül ez egyik legnagyobb érdeme: egyáltalában nem él az operettek unos-untig megszokott rekvizitumaival, egészséges ötlettel olyan szituációkat visz színpadra, amilyenek alig kerülnek oda ebben a műfajban és még a romantikája is olyan beállítású, ami nem hasonlítható a librettók nagy átlagának elkoptatott patronjaihoz. Mert operett, nem maradhatott el a szerelem A csibészkirályból sem. De a szívek és érzelmek története csak halvány fonálként húzódik végig egy kacagtatóan kedves, burleszk betörő-histórián, amely az egész operett magvát alkotja.
       Az egyik szerelmes Daisy, a primadonna, híres starja egy nagy londoni operettszínháznak, aki valamikor nem volt ilyen boldog, mint most, mikor premierre készülhet és nem volt ilyen előkelő primadonna, hanem egy szegény, ostoba kis leány, akit sötét gondolatokra csábított az éjszaka csendje és a víz fekete tükre. Mi tűrés-tagadás, Daisy valamikor öngyilkos akart lenni és végső elkeseredettségében vízbe vetette magát. A mentőangyal azonban ott őrködött a közelben egy derék rendőrfelügyelő képében, aki minden baj nélkül vitte szárazra a kis öngyilkosjelöltet, kit a holdfénynél, vizesen, prüszkölőn meglátni és megszeretni pillanat műve volt. Megmentő és megmentett azután elváltak és nem is tudták meg egymás kilétét. De
Daisy épp ugy nem felejtette el szabadítóját, mint a derék Edward Leyton az ő védencét és keresik egymást, hátha egyszer véletlenül megint összeakadnak.
       Mi már akkor ismerkedünk meg velük, mikor ez a titkos óhaj régen ég a szívük mélyén. De Daisy most már primadonna és semmi oka sincs arra, hogy öngyilkosságot akarjon elkövetni. Éppen premier előtt állnak, a színház javában készül „A Csibészkirály" című operett bemutatójára és Daisy öltözőjébe garmadával hordják a virágot az udvarlók. Ott sürög-forog az igazgató is, a kritikus is, ki és befut az ügyelő és bejön a kórus is, hogy még egyszer utoljára elpróbálja Daisyval a főszámot. A primadonna, szerepéhez híven, csibésznek van öltözve, művészien rongyos fiúruhában, nagy tollas karbonári kalapban, a harmadik felvonásban azonban estélyi ruhában lesz és már ott hevernek öltöző-asztalán a pompás ékszerek, melyeket viselni fog.
       Leyton rendőrfelügyelő, aki szenvedélyesen üldözi a betörőket, elárulja az igazgatónak, hogy betörés készül, el akarják lopni a primadonna ékszereit és kénytelen az öltöző környékén megfelelő számú rendőrt elhelyezni, hogy idejekorán lefülelhessék a jómadarakat Daisynek természetesen nem szólnak, nehogy felizgassa a dolog. Alig libben ki Daisy a színpadra, kiürül az öltöző és pontosan, ahogyan a rendőrfelügyelő megjósolta, megjelenik halk, macskaléptekkel Grolmus,
a híres betörő két társával. Egyenesen Daisy toilette-asztalához tartanak és javában zsákmányolják a kincseket, mikor besurrannak Leyton emberei és lefülelik őket. A szín pár pillanatig ismét üres marad és Daisy fut vissza a színpadról, hogy a tükör előtt kis festéket tegyen arcára. Két rendőr e pillanatban visszatér, megpillantják az operett jelmezébe öltözött „Csibészkirályt" és e szavakkal, hogy:
       — Ni, egy még itt maradt ! — fülön csípik a meglepett primadonnát is és viszik magukkal a többiek mellé a dutyiba.
       A második felvonás két részből áll. Az elsőben a rendőrségi fogház kőfallal körülkerített udvara a színhely. Két rendőr beszélgetéséből megtudjuk, hogy Leyton rendőrfelügyelő állandóan álöltözékben a betörők közé jár, kilesi minden tervüket, titkukat és a munkánál azután rajtuk üt. Ez a magyarázata annak, hogy a betörők állandóan kudarccal dolgoznak. A színházhoz mozgósított rendőrök visszatérnek a zsákmánnyal, magukkal hozzák Grolmust és társait, valamint Daisyt, akit szintén betörőnek tartanak.
       Daisy csak a díszes triumvirátustól tudja meg, hogy miért cipelték őt el az öltözőjéből és mikor értesül arról, hogy betörőnek vélik őt is, boldogan felsikolt :
       — Hiszen ez pompás ! Nagyszerű reklám lesz!
       Vidáman megadja magát sorsának és felcsap a bandába, hiszen ez a legegyszerűbb módja annak, hogy baj nélkül kiszabaduljon a furcsa kalandból. Grolmus segítségével pillanatok alatt megszabadulnak bilincseiktől és a kőfalon át megszöknek.
       A szín változik: a színpad egy tolvajkocsma kedélyes helyiségét tárja elénk. Sorra gyülekeznek a betörők, tolvajok, kik nagy ünnepre készülnek: ma lesz a Csibészkirály választása. Gámecz két húgát hozza magával noviciáknak. Ma kell letenniök a vizsgát, hogy felvehetők-e a céhbe. Csak Grolmus kompániája hiányzik és egy leány szepegve hozza hírül, hogy a társaságot elfogta a zsaru. A nagy búsulás azonban, ami ennek nyoméban támad, nem tart sokáig. Vidám nótázással megérkeznek a szökevények: Grolmus, Daisy és a többiek.
       Ott van a betörők közt a rendőrfelügyelő is két emberével, hogy kilesse az újabb terveket. Leyton meglepetve ismeri fel Daisyben azt, akit állandóan keres és elhatározza, hogy megmenti a bűn fertőjéből. Daisy is felismeri .a rendőrfelügyelőben azt a fiatalembert, aki után vágyódik, mióta a hullámokból megmenekült. Sajnálja, hogy ily mélyre süllyedt és elhatározza, hogy megmenti.
       Először a vizsgát tartják meg. Csengőkkel teleaggatott babát hoznak be, annak a zsebkendőjét kell kilopni úgy, hogy a csengők meg se szólaljanak. Gámecz két húga nagyon ügyetlenül végzi a feladatot, Daisy azonban remekel, nem csak a zsebkendőt lopja ki a bábu zsebéből, hanem elcsórja a csengőket is anélkül, hogy bárki észrevenné. llyent még a legvénebb betörők se láttak. Hát még amikor Daisy
a szélsípokkal telerakott szőnyegen, melyen a surrunó járást tanítják, nemcsak hogy úgy fut végig, hogy egy síp se szólaljon meg, de a sípokon lépdelve egy vidám nótát is elzenél. Grolmus egészen elérzékenyül ennyi tehetség láttán és azt indítványozza, hogy maga helyett Daisyt válasszák meg csibészkirállyá. A választás közfölkiáltással meg is történik és Daisy azonnal szónokolni kezd :
       — Népemhez!
       Grolmus azonban leinti. Előbb a koronázásnak kell megtörténnie. Behozzák a palástot, jogart és koronát, felültetik az új csibészkirályt a trónra, azután ünnepélyes menetben Vonulnak el az új király előtt az alattvalók, az egész tolvaj és betörőtársaság. Az ünnep azonban nem volna teljes, ha meg nem koronáznák egy nagyszabású — betöréssel. Grolmus azt indítványozza,, hogy miután a primadonna öltözőjében pórul jártak, köszörüljék ki a csorbát azzal, hogy betörnek a primadonna lakááéra. Az új „Csibészkirály" lesz a vezérük.
       Daisy felújong. Hiszen így a legkényelmesebben fog hazajutni! Kiválaszt magának néhány embert, köztük Grolmust, akit nagyon megszeretett és Leytont, akit minden áron meg akar menteni.
       A harmadik felvonásban a társaság bravúrosan végrehajtja a betörést. A díszes szalonban azonban legnagyobb megrökönyödésre Daisy leleplezi magát. Leyton boldogan újong föl és ő is levetve inkognitóját szerelmesen veszi birtokba a legnagyobbszerűbb zsákmányt: Daisyt magát.

                                                                   *

       Ezt a kedves, mulatságos cselekményt csengő-bongó rímekben és ötletes prózában írta meg Szél Lajos, Buttykay Ákos pedig olyan muzsikát komponált hozzá, ami — ne értsék félre ezt — szinte túl jó operettnek. Nemcsak dalok, táncok, indulók pompás sokasága van Buttykay partitúrájában, a zenekari ötletek végtelen változatossága pajzánkodik állandóan az orkeszterben, szinte nem is győzi figyelni az ember azt a sok kedves részletet, amely ellenállhatatlanná teszi ezt a finom, tartalmas és mesterien instrumentált muzsikát.
       A Király-Színház pazar szereposztásban hozza ismét színre „A Csibészkirály"-t. A főszerepet, Daisyt, Fedák Sári játssza, aki nagy sikerrel alakította ezt a pompás nadrágszerepet már az operett bemutatóján, most pedig sok komoly drámai szerepe után vidáman, egészséges pajkos humorával tér vissza kis kirándulásra, benne az operett birodalmába, ahol — hiába távozott — sokkal inkább otthon van ma is, mint sokan mások. Nem lehet részletezni Fedák Sári Daisyjét, ezt a sokaknak új alakítását. Fedák ismét Zsazsa, egyéniségének minden bájával, eredetiségével, varázsával.
       A partnere Grolmus szerepében Rátkai Márton, aki pompás figurát csinál a vén betörőből. A bemutatón, tizenkét évvel ezelőtt Sziklay Kornél játszotta ezt a szerepet, most Rátkai kacagtatja meg mókáival, fürgeségével közönségét. Az érzelmes rendőrfelügyelőt Király Ernő alakítja, kinek kellemes orgánuma megkapóan érvényesül a szép, finom Buttykay dalokban. Ihász Aladár, akit őszinte elismerés illet meg a kitűnő rendezésért is, a szerencsétlen színházi igazgatót játssza, akitől a premiér közepén hurcolják el ostoba félreértésből a rendőrök a primadonnát. Latabár Árpád és Nádor Jenő két betörő alakjában jeleskednek, Mányoki Gizi mint takaros
Kitty szobaleány arat sok tapsot és nagyon kedves jelenség a fiatal Bellák Annus is. Szirmai Imre a kritikus, Raskó a tűzoltó szerepében egészítik ki a kitűnő együttest, mely előreláthatóan sok-sok estén át fogja sikerre vinni A Csibészkirályt-t.”

288   Ardelao • előzmény287 2017-10-16 11:18:27

PESTI HÍRLAP, 1912.10.17.:

SZÍNHÁZ ÉS ZENE

Hamupipőke

(Részlet)
 

(Mesejáték három felvonásban. Szövegét írta Bakonyi Károly.  Zenéjét Farkas  Imre és  Gábor Andor  verseire  szerzette Buttykay  Ákos. Először színre került a m. kir. Operaházban  1912.  okt. 26-dikán.)
[…]

Méltó,  igazán  kongeniális  társa  (Bakonyi Károlynak) a  munkában  a  zenei  rész  szerzője: Buttykay  Ákos. Itt  is,  ebben  a  művében  is  találkozunk  a  Salambo  s  az  Ünneprontók  makarti  orchestralis színpompájával;  és  a  Bolygó  görög  s  a  Csibészkirály  ötletes  invenciójával,   kellemes és üde dallamosságával. Csakhogy itt kétféle elem különböztethető  meg  a  zenéjében,  ami  összefügg  a  mű  keletkezésével,  illetőleg  átdolgozásával.  Eredetileg  ugyanis  a  Királyszínháznak szánta  a  művét  Buttykay,  és ehez képest  daljátékot,  afféle  magyar  operettet  írt;  később  átdolgozta  a  munkáját  a  m.  kir.  operaház  számára és behódolt a magasabb operai stílusnak. Van tehát művében könnyebb és van nehezebb fajta  zene;  van  operettrészlet  és  van  abban magas nívójú  opera. De ezzel  a kategorizálással  korántsem  akarjuk  lekicsinyelni,  vagy  lejebb szállítani a mű értékét. Mert az egész mű mégis  egységes  benyomást  kelt;  legfölebb  az kifogásolható,  hogy  a  rongyos,   hamvas   és szurtos kis hamupipőke néha nagyon is ragyogó és nehéz zenei köntösben jár. De ebben iskolát  alapított  Humperdinck,  kinek  gyermekszereplői  egy  nagy  wagneri  zenekar  hullámai közt  enyelegnek  és  játszadoznak  egymással. […]”

287   Ardelao • előzmény286 2017-10-16 11:17:02

 

A Filharmóniai Társaság Zenekara Buttykay Ákosnak az Ünneprontók” c. szimfonikus költeményét 1905.01.25-én mutatta be a Pesti Vigadóban. Vezényelt: Kerner István. (Ld.! Koncertadatbázis – budapesti hangversenyek 1900-tól napjainkig)

Korabeli kritika:

UJ IDŐK, 1905 (11. ÉVFOLYAM, 1-26. SZÁM) - TÁRSADALMI ISMERETTERJESZTŐ CIKKEK, GENREKÉPEK, LEÍRÁSOK (114. OLDAL):

Az Ünneprontók

       A szerdai filharmonikus koncerten mutatták be először Buttykay Ákos hazánkfia legújabb művét, az Ünneprontók című szimfóniai költeményt. E mű poétikus intencióit, — helyesebben formulázva — inspirációját, lelkesedését Arany János hasonló című balladájából merítette a szerző.
       Buttykay szimfonikus költeménynek nevezi a munkáját, — helyesen, — zenéje tényleg programzene, amelynek élvezését, megértését nagyban elősegíti a ballada ismerése, azonban mégsem szimfonikus költemény ez a munka, ha a legmodernebb német zeneírók írásmódját tartjuk szem előtt. Nem követi szó szerint a szöveget, nem tekinti főcéljának azt, hogy zenében adja vissza a ballada egyik vagy másik vers-sorát, hanem az egész kép, a költemény eltévelyedett hőseinek ijesztő tragikuma hatott fogékony, költői lelkére. De van még egy másik, sokkal élesebb különbség a mai program-szimfónikusok és Buttykay közt: Amazok rombolva alkotnak, a zenét föl akarják szabadítani a forma békói alól, szabadon, de belső összefüggés, kellő rendezettség nélkül sorakoztatják gondolataikat, Buttykay ellenben néhány gyengéd, indokolható szabadságot véve magának, nagyjában híven megtartja a nyitány klasszikus, — a szimfónia első tételével megegyező — formáját. Az Ünneprontók zenéje tehát programatikus, de abban az értelemben, amelyben ezt a kifejezést a Mendelssohn plasztikus formáiban remek nyitányaira, nem pedig a Berlioz—Liszt-féle irány alapján fejlődött Strausz Richárd zenére alkalmazzuk.
       Hangulatos, dallamában alig hullámzó zenével kezdődik a darab; a zenekari kolorit találóan jellemzi a verőfényes ünnepi délelőtt meleg, napsugaras levegőjét, a templomi közönség áhítatos, kissé egyhangú énekét. A zene mind erősebbé, pompázóbbá válik, a zenekar összes regiszterein nagy erővel szólal meg a hívők korálisa, egyszerre csak vad, földi hang, az ünnepet megrontó tivornyázók, lármás, bőszült kiáltása vegyül az áhítatos hangok közé, nemsokára föllép a dudás, az ördög, aki csábító zenéjével kínhalálra, poklok fenekére táncoltatja az egész mulató csoportot.
       Kis, magyaros ritmusú, fickándozó témával kezdődik a tánc. Ebből az alig két ütemnyi motívumból építi fel a szerző az egész nagy tételt. A zene mind tüzesebbé, szenvedélyesebbé válik, egymásután ugranak elő az ellenállhatatlan táncritmusok, szinte reng a föld a táncolók talpa alatt, szinte látja az ember az ördögöt. Hirtelen megáll a tánc, lassú gyászos melódia, a főtéma szellemesen átalakított, megnemesült formában panaszolja el a táncoló csoport keservét, visszatérnének már a jó útra, de nem lehet, vad robogással rohannak a gyehenna tüzére.
       Buttykay zenéjének legszebb s nekünk legkedvesebb vonása a magyarossága. Nem mindenütt, de nagyobb részben színmagyar ez a muzsika, magyar szív, magyar lélek alkotása.
       A szenzáció erejével hat Buttykay ragyogó orkesztráló tudása. Anélkül, hogy keresné, hajszolná a hatásokat, ezer színben pompázik sokszavú zenekara. Valami ideges, izgatott hangulat uralkodik az egész munkán. Ez a lázas zene élénken szavalja el, szinte dramatizálja a balladát. Egészséges polifóniája, gazdag sematikus munkája hathatósan támogatja céljának keresztülvitelében. De van egy hibája ennek az egészében gyönyörűen sikerült darabnak: kevés benne a melodikus invenció, a témák szűkszavúak, rövid lélekzetűek. Ezért aztán ismétlésekbe, ritmikus egyhangúságba keveredik a szerző. Igaz ugyan, hogy a gyors, bizsergő tempó nem érezteti föltűnően ezt az egyhangú ritmust a hallgatóval.
       Ezek a kis hibák elenyésznek a munka szépségei, gazdagsága mellett: az Ünneprontók Buttykay Ákos legsikerültebb, legérettebb kompozíciója, Buttykay Ákos pedig egyik legkomolyabb, leghivatottabb művésze hazájának.

Kálmán Imre

286   Ardelao • előzmény237 2017-10-16 11:07:02

 

(Halmi, 1871. júl. 22. – Debrecen, 1935. okt. 26.)zeneszerző

Ha már Kosáry Emmiről írtam, feltétlenül szólnom kell férjéről, Buttykay Ákosról. Házasságuk közismerten kiváló volt, nagyon szép családi életet éltek. Egyetlen gyermekük, Buttykay Emma (aki később színésznő lett), a szemük fénye volt. Nekem úgy tűnt, Buttykay Ákos - szeretetből - némileg alá is rendelte magát felesége, Kosáry Emmi karrierjének, ritkán mutatkoztak egymás nélkül. De tény: Buttykai Ákos korának elismert zeneszerzője és zongoraművésze volt. 

 MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON:

… Thomán István és Weimarban B. Stavenhagen tanítványa. 1907-től 1922-ig a Zeneak. tanára. 1909-ben feleségül vette Kosáry Emmi színművésznőt. – M. Zenekari művek: Fantázia zongorára és zenekarra (1896); Scherzo (1898); Suite (1900); cisz-moll szimfónia (1900); d-moll szimfónia (Salammbo, 1905); Az ünneprontók (szimfonikus költemény, 1905); hegedűverseny stb., kamarazene, zongoraművek (Magyar dalparafrázisok), daljáték (Hamupipőke), operettek: A bolygó görög (1905); A csibészkirály (1907); Az ezüst sirály (1920) stb.; színpadi kísérőzene Az ember tragédiájához, dalok. Kacsóh Pongrác: János vitéz c. művének az Operaház számára történő áthangszerelése. – Irod. Nekrológ (A Zene, 1935. 2. sz.); Koch Lajos: B. Á. (Magy. Zenei Szle, 1941. 9. sz.)”

A továbbiakban – a teljesség igénye nélkül - ismertetni fogok néhány korabeli beszámolót, ill. kritikát Buttykay Ákos, a zeneszerző főbb műveiről, de bevezetőben olvassuk el „vádlott”-ként tett vallomását, amelyben „csak a tiszta igazat vallja”. :)

SZÍNHÁZI ÉLET 12. ÉVF. 2. SZ. (1923. JANUÁR 7-13):

Vádlott BUTTYKAY ÁKOS - Csak a tiszta igazat vallja.

A SZÍNHÁZI ÉLET TÖRVÉNYSZÉKE

Neve? Buttykay Ákos.

Kora? 52.

Születési éve? 1871.

Foglalkozása? Zeneszerző.

Kedvenc foglalkozása? Lehetne erről beszélni.

Mint tanár szigorú-e? Az voltam.

Ki volt a legkedvesebb tanítványa?  Szegény kis Pártos Pista.

Milyen hangszereken játszik? Zongorát.

Melyik a kedvenc dala? Amit a feleségem énekel.

Ki a kedvenc színésznője? A feleségem, Kosáry Emmy.

Mi a kedvenc étele? Nincs.

Mi a kedvenc itala? Nincs.

Mi a kabalája? Nem szeretem a 13-as számot és a pénteket.

Ideges-e?  De mennyire! . . .

Színésznő lesz-e a kislánya? Kitűnő hegedűnövendék.

Tud-e nagyon haragudni és mikor? Ha bántanak!

Hol szeretne élni? Ahol nincs gyűlölet!

Kire haragszik? Senkire.

Kit szeret legjobban? Hogy lehet ilyet kérdezni? Feleségem, kisleányom van.

Kártyázik? Alsóst, örömmel és végletekig.

Dohányos? Erősen, fájdalom!

Vannak-e titkai? Alig hiszem.

Mik a zenei tervei? Dolgozni, teremteni, sokat, szépet.

Milyen a pesti színházi publikum? Nem vagyok illetékes erre felelni.

Mi a véleménye a kritikáról? Ha nem volna, meg kellene teremteni.

Büszke-e a felesége sikereire? Csakis arra.

Drukkol-e a premierjein? Kimondhatatlanul.

Szereti-e a drámát? Lehet erre nemet mondani?

Hát a mozit? A jót nagyon.

Szeret -e telefonálni? Kedvenc foglalkozásom.

Szereti-e a csendet? Ha dolgozom.

Volt-e már büntetve? Dohányzásért a villamoson, 10 koronára, jogerősen.

A lap alján Butykay Ákos saját kezű kézírása és aláírása:

Vallomásomat aláírásommal hitelesítem. Buttykay Ákos

285   Ardelao • előzmény284 2017-10-15 22:19:10

 

Szabó Ilonka halálának szürrealisztikus története:

VILÁG, 1947.08.07.:

György Ferenc riportja a Magyar Ellenállási Mozgalomról

A  BUDAI SZT. ERZSÉBET KÓRHÁZ LEGENDÁJA

(Részlet)
 

„[…] Budán  fellépett  a  kiütéses  tífusz,  Szabó  Ilonka  operaénekesnő volt  az  első  áldozat.   Ez a  művésznő,  akiről  utcát  is   neveztek el  Budán,  41  fokos  lázban  hozta világra  gyermekét  és  szülés  közben  operaáriákat  énekelt. A  gyermek   ma   is   él.  Az  eset,  megrázó mivoltában,  páratlanul  áll  az  orvostudomány  történetében. […]”
 

És egy másik verzió:

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1960.05.06.:

A SZERKESZTŐ POSTÁJA:

[…] Szabó   Ilonka,   a   tragikus   körülmények   között  elhunyt   operaénekesnő   a   Mátyás-templom   kórusában  énekelt.  Hangjára   (lírai  szoprán volt)  egy   zenei   szakíró   hívta  fel  az  Operaház  igazgatóságának    figyelmét.    Próbát énekeltettek   vele   és  azonnal szerződtették.   A    Traviata címszerepében      mutatkozott be   igen   nagy   sikerrel.   Utána   a   Szöktetés   a   szerájból és    más    Mozart-operák   főszerepeit   játszotta.    Férjhez ment,   tovább   tanult   és   szerepelt   az   Operaház   színpadán.  1944-ben  gyermeket  várt -    férjének   bujkálnia   kellett -, gyenge  szervezeténél  fogva   nehezen   tűrte    állapotát. Az   ostrom    idején     magárahagyatottan,   orvosi   segítség nélkül   szülte   meg   gyermekét  és  szülés   után    meghalt. A    lakóháza    mögött     levő Toldi Ferenc-gimnázium   kertjében  temették   el.   Az   Ilona utcát,  amelyben   lakott,   Szabó    Ilonka    utcának     nevezték    el.”

284   Ardelao • előzmény283 2017-10-15 21:47:51

 

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA,1990.02.17.:

SZÍNÉSZEK FÖLDÖN ÉS EGEN

Déryné vándorútjai a XX. században

(Kivonat)

       A magyar filmeseket már a harmincas évek végén megkísértette a  gondolat, hogy Déryné vonzó alakját  kivetítsék a mozivászonra. A Magyar Filmintézet dossziéiban találtam rá egy grandiózus filmterv részletes szinopszisára. A címe ugyanaz lett volna,  mint az  1951-ben  megvalósult filmnek: Déryné.  A  Nemzeti Színház fennállásának  százéves  évfordulójára szánták,  de a  jelek szerint erről  a  dátumról lekéstek.
       Nem  kevesebb  igénnyel  léptek  föl  a  filmjükkel   szemben,  minthogy az ölelje fel  Déryné teljes  életét a  születésétől a haláláig. A  témát így osztották föl három  részre: I.  Bimbózó  évek.  II.  Teljes  virágzás.  III.  Örök  színpad.
       A nagyralátó szinopszis az akkori előírásoknak megfelelően báró Wlassics Gyula  államtitkár,  az  Országos  Nemzeti Filmbizottság elnöke asztalára került. Csakis az ő engedélyező  határozata  alapján lehetett  egy  magyar  film gyártását megkezdeni. A főcenzornak tetszhetett a terv, de megrémült a  szövegtengertől. A szinopszist  így  véleményezte 1939. szeptember 18-i keltezéssel: „Kiragadni a jellemző motívumokat.”  Ezek  egyikéül  ajánlja  a  magánéletben  kínálkozó  lemondást  a  hivatás  kedvéért.  A  film  tervezői azonban, úgy látszik, nem tudtak megbirkózni a feladattal, mert báró Wlassics 1940. január 19.-i sürgetése ellenére a filmről többet nem hallani.
        […]
       1943-ban aztán lett mégiscsak Déryné-film, Futótűz címmel, a színésznő születésének százötvenedik évfordulójára. Meglepetéssel is  szolgált,  mert nem  az akkori  idők  felkapott filmsztárjai  közül  került ki  Déryné alakítója,  hanem egy mozivásznon még nem látott, de az Operaházban  már sikert  sikerre  halmozó,  nagy  tehetségű  operaénekesnő, Szabó Ilonka öltötte magára e főszerepet. Nagyon valószínű, hogy Farkas Zoltán,  a  film  rendezője  nem  keresgélt egy percig sem alkalmas megszemélyesítőt Déryné alakjára.  Az egész filmvállalkozás   eleve abból  indult ki,   hogy Szabó Ilonka játszhassa  el  Dérynét. Szabó  Ilonka  írta   a forgatókönyvet  is;  társszerzője Patkós György  volt.
       Az énekesnő gyönyörű  koloratúrszopránjával  alkalmasnak bizonyult  a szerepre. De  lényének finom  bájával és  jó színészi  adottságaival  is,  ami  őt  az  operaszínpadon  már közkedveltté tette. Mindenben megtestesítette ama minősítést, amit Déryné írt a leveleiben a névaláírása  alá: nemzeti dalénekesné. Szabó Ilonkát  még egy  szál  összekötötte Dérynével,  habár a filmből  ez nem világlott ki:  mindketten  a  saját  koruk  legjobb  Rosinái  voltak  Rossini  Sevillai borbélyában.
Dérynét  színésznői  és  honleányi  nagysága  mellett   úgy idézte  meg az  utókor  regényes  emlékezete,  mint  a  szerelem  turbékoló  galambját.  Naplójában  megindító  szépséggel  ír  is  a  szerelmeiről.   Érzelemgazdagság  és   szemérem hatja át e sorokat. Kételyei  azonban voltak, hogy  vajon belefoglalja-e  ezeket  a  memoárjába.  Naplója  inspirátorának, Egerváry P.  Ödönnek  egy  hozzá  írt  levelében  ezt a kérdést teszi föl: „Viszonyaimról szükséges-e említést tennem? Mert sok udvarlóim voltak, de némi kivétellel nem csiklandós oldalról.”
Tűnődhetünk: mit ért Déryné a kevés  kivétel  és a csiklandós oldal alatt. S ugyan miképpen élt volna ezekkel  (és ezekből)  korának pletykasajtója? Hiszen már akkor is voltak  a  művészi  intim  berkekben  botrányok,  s  még  inkább botránykrónikások.  Déryné  magánszemélyét  azonban   az életepizódjait  feldolgozó   forgatókönyvírók   és   színpadi szerzők  megelevenítésében  szent  fátyol  lengte  be.  Csak romantika férhetett személyiségéhez, erotika soha.
       A Futószél az 1823-as évhez visz vissza.  Déryné  akkor már harmincéves szépasszony.  Már  hírneve teljében, de még ekhós szekéren érkezik Kolozsvárra. A fellépésén lelkes közönségének egy tudatlan tagja azt hívén, hogy füttyversenyen van, tévedésből kifütyüli Dérynét. Legalábbis ez a látszata  a  malőrnek.  A  városi  konziliárius  fia, bizonyos Bartha  Ákos diáktársaival alaposan  ellátja  a baját a botrányokozónak,  majd  igazságszolgáltatás  céljából  a  kudarc miatt kétségbeesett Déryné lakására hurcolják. Itt derül ki a félreértés. Ám ez a kis atrocitás kiváló alkalmat teremt, hogy  a  nagy  színésznő  és  a  jóképű  Ákos  között a vonzalom megszülessék, ami  alapjául  szolgál  a film  meglehetősen  szokványos szerelmi  bonyodalmainak.
       De hát valójában mindez csak  ürügy, hogy a  szebbnél szebb  dalok fölcsendülhessenek Déryné—Szabó  Ilonka  ajkáról.  Nyilvánvaló, hogy  Ákos  éjszakai   szerenádot ad   a művésznő ablaka  alatt,  amelyet,  elmaradhatatlan   gitárja kíséretében,  a  szerelmes   Déryné  kedves  dallal  viszonoz.
       Az is természetes,  mivel a  téma   megköveteli,  hogy   a filmben  komoly hangsúly helyeződjék a  magyar színészek szent kötelességére. Ennek szószólója itt Déryné közismert imádója, Szentpéteri Zsigmond.  De —  amint  egy korabeli recenzió leszögezi  —  a  színésznőben  felébred  az  örök  nő, aki  boldog akar lenni, asszony akar lenni.  Mivel  azonban ez  elé  akadályok  gördülnek,  az  ekhós  szekér  továbbdöcög más  tájakra  a  sajgó szívű,  de a  kötelessége  szavára  hallgató Dérynével.
       A füttyös botrányt Déryné megírta  naplójában,  Bartha Ákos létezésére vonatkozólag viszont még csak utalást sem találunk benne. Könnyen föltételezhető,  hogy  e  gáláns fiatalember  Szabó  Ilonka,  a  filmíró  kitalálása.  A   szentimentális meséhez kellett egy amorozó.
       Irodalmi és művészi szempontból akármilyennek is ítélhető  meg  a  Futótűz  című  film,  jelentősége  egy,  sajnos, nagyon   tragikus  okból   vitathatatlan.  S  ez  Szabó  Ilonka Déryné-ábrázolásának a  hitelénél  is fontosabb.  E film elsősorban   nem  Déryné,  hanem  Szabó  Ilonka   emlékműve lett.  Megőrizte számunkra  az  ő alakját  és  hangját.  Mert ő  többet  már  nem  kerülhetett filmre,  s  színpadi  karrierje is  hamarosan  derékba  tört. Buda ostromakor  mártírhalált szenvedett.  Egyes  források  szerint  személyesen  vett  részt az ellenállási mozgalomban,  más följegyzések arról tudatnak,  hogy  férje  baloldali   magatartása  miatt  üldözték   a németek,  s  a  tőlük  elviselt  bántalmazások  következtében halt meg 1945 januárjában (1. sz. megj.: ld. lent!) ,  harminchárom éves  korában. Szabó  Ilonkát  a   helytállása  és  törhetetlensége   mindenképp Déryné példázata  mellé emelik föl.
       Szabó Ilonka  emlékét még  a  róla  elnevezett hangulatos utca is őrzi a Várhegy oldalában.
       A Futótűz utóéletének van egy érdekessége.  Farkas Zoltán rendező 1947-ben rövid játékfilmet állított össze a Futótűz  fölvételeiből Déryné naplója  címmel.  Bartha  Ákos figuráját azonban   teljességgel  ki  kellett belőle   iktatnia, mivel  az  őt alakító Szilassy Lászlót (2. sz. megj.: ld. lent!), a háború  alatti  politikai  magatartása  miatt  kénytelen  volt  kivágni  a   filmből. Hogy  milyen  lehetett  a  Futótűz  ilyen  csonkán,  nem   tudom. Szabó Ilonka nyilván ugyanolyan szépen dalolt benne,  mint  az  eredetiben.

       […]

Sas György

1. sz. megj. A.:

Szabó Ilonka halálának a körülményei a mai napig nem tisztázottak. Ld. még a soron következő bejegyzésben leírtakat.

2. sz. megj. A.:

Mudrák Józsefnek a Szilassy Lászlóról írt könyvében ez áll: „A II. világháború óta megjelent lexikonok, filmszakkönyvek úgy tartják számon Szilassy Lászlót, mint aki SS-tiszt volt és részt vett a Szálasi-puccsban is.  … Ábel Péter filmtörténész 1991-ben kétrészes cikkben tisztázta a dolgot.” (Ld. Színházi Élet, 1990/4. 18-19. pp. és 1990./5. 36-37. pp.) Lényeg: A színész Szilassy László igazi neve Szabó László volt. Semmilyen személyes adata (sem születésének helye, sem annak éve, sem édesanyja neve) nem egyezett meg a háborús bűnösnek nyilvánított Szilassy Lászlóéval. A színész Szilassy (Szabó) László bűne a névrokonság volt.

283   Ardelao • előzmény282 2017-10-15 12:09:17

 

AZ EST, 1934.05.26.:

„Új  magyar koloratur-énekesnőt
fedeztek  fel  az  Operaházban

Beszélgetés  Szabó Ilonkával és a tanárnőjével

      »A  szevillal  borbély« tegnapi  operaházi előadásában  a  színlap  Rosina  szerepében Szabó Ilonkát hirdette, akinek a  neve  mellett az m. v.  jelentette,  hogy  mint  vendég lép fel.   Az  ifjú  koloratúr-énekesnő meglepő  sikert  aratott  operaházi  bemutatkozásán   és  sikerét  százezernyi  tanú bizonyíthatja, mert  előadást  a  rádió
is  közvetítette.
       Már Rosina áriáját is nagy tetszés mellett adta elő Szabó  Ilonka,  de  amikor  az
éneklecke-jelenetben  elénekelte Proch  variáicóit, a közönség olyan zúgó  tapsviharban tört  ki,  hogy  percekig  megakadt  az előadás; az  Operaház  publikuma egyszeriben  felfedezte  az  új  magyar  koloratúr-énekesnőt. Az előadás után Radnai Miklós igazgató  bement  Szabó  Ilonka  öltözőjébe, és a jövő szezónra  szerződési  ajánlatot tett neki,  amit a fiatal énekművésznő boldogan  fogadott.
       Szabó  Ilonka  a  Nefelejcs  ucca 4.  számú ház  egyik harmadik emeleti   lakásában lakik a szüleivel. A kis úrileány édesapja B-listás  tisztviselő,   akinek   már  hosszú idő  óta  nincs  állása.  Szülei  nagy  szeretettel  és  gonddal   nevelték  aprótermetű, babaarcú   leányukat,   beíratták  a  Zeneművészeti  Főiskolára,  ahol két  évvel  ezelőtt fejezte be ének-tanulmányait.
       — A  zeneakadémiai  vizsga után  — mesélte  nekünk Szabó  Ilonka — nem  tudtam  elhelyezkedni.  Ekkor Pallós  Tivadar karmester  azt ajánlotta,   hogy  szerződjem  az  ő Pallós  Ladies  nevű  együttesébe. Egy ideig  ennek a  vokálegyüttesnek  voltam  a  tagja,  egyházi  művek   előadásaiban is  énekeltem a szoprán-szólamokat, de alig  vártam,  hogy  egyszer  az  Operaházban   is   bemutatkozhassam   Budapesten, mert a vizsgaelőadásomon kívül  még  nem juthattam  el  az  Operaházig.  Most  végre sikerült.  Határtalan   boldogságomban alig  tudok  beszélni.  Hálával  és  szeretettel  gondolok  tanárnőmre,  Maleczky  Biankára,  aki  annyi  gonddal  foglalkozott  velem  mostanában  is.
       A Zeneművészeti Főiskola  tanárnője, Maleczky Bianka, ezt mondta Az Est munkatársának a tegnapi operaházi  est ifjú  hősnőjéről:
       —  Tizenhatéves  korában  került  hozzám a  kis  Szabó  Ilonka;  a  rendesség,  tisztesség,  kedvesség,  hálás  ragaszkodás  mintaképe.  Első percben feltűnt  kitűnő tehetsége, és ő az első perctől kezdve bámulatos erőfeszítéssel,  kitartással  és  lelkesedéssel dolgozott,  hogy  eljuthasson  —  az  Operaházba.”

És még egy fotó:

http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/1/2/1/_/121257_194252094_big.jpg

Béla futása. Sárdy János és Szabó Ilonka mint Lajos és Sarolta, IV Béla király gyermekei, valamint Maleczky Oszkár mint Ferkó csatlós. Vajda M. Pál felvétele.

 

282   Ardelao 2017-10-15 09:03:21

Szabó Ilonka (Budapest, 1911. augusztus 18. – Budapest, 1945. január 27.)

Szabó Ilonka 

(Budapest, 1911. augusztus 18.-Budapest, 1945. január 27.)

Emléktáblája: I. kerület, Szabó Ilonka - Ostrom utca sarok

Életútjáról a Wikipédiában ez áll:

„A  Zeneművészeti Főiskolán végzett. Kezdetben a budavári  Mátyás-templom szólistája volt. 1934-ben debütált az Operaházban Rosinaként Rossini A sevillai borbély című operájában. 1936-ig ösztöndíjas, akkortól haláláig szerződtetett magánénekes volt. Főleg koloratúrszoprán és szubrett szerepeket énekelt.

A második világháború alatt, Magyarország német megszállása után férjével együtt részt vett az ellenállási mozgalomban, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának iratait csempészte. Halálának körülményeiről nincs egyetértés. Az egyik változat szerint  kiütéses tífuszban halt meg, és egy órával halála előtt ... koraszülött fiút szült. A másik szerint titkos iratkézbesítés közben fogták el a nyilasok és halálra kínozták. Sírja a Farkasréti temetőben található [12/1–1–23]. Tiszteletére a Budai Várnegyedben egy utca viseli a nevét.”

És ahogyan ő maga mesél énekesi pályájának kezdetéről:

SZÍNHÁZI ÉLET - 1934/24. SZÁM:

Hogyan lett a „Pallos ladies” egyik tagjából az operaház művésznője?

        A vége felé járó operai szezon még mindig tartogat meglepetéseket. Ilyen meglepetés volt a múlt héten a Sevillai borbély előadásán egy ismeretlen, fiatal énekesnő felfedezése. A publikum, amelyet főként Svéd Sándor nevének varázsa gyűjtött össze az Opera nézőterén, megbűvölve és egyre fokozódó lelkesedéssel tapsolt egy Szabó Ilonka nevű fiatal filigrán termetű, babaarcú énekesnőnek, akit a színlap szerint mint vendéget szerződtetés! léptetett föl Radnai Miklós igazgató.

       Már az első felvonás is a kellemes meglepetés jegyében futott le, a második felvonás aztán meghozta az átütő sikert: a közönség és a kritika primadonnává avatta a tegnap még ismeretlen, gyönyörű hangú koloratúr-énekesnőt. Radnai igazgató még aznap szerződtetési ajánlatot tett neki és másnap reggelre híresség lett, akit újságírók és fotográfusok kerestek fel szüleinek szerény polgári otthonában.

(Fotó: Szabó Ilonka otthon a »Sevillai borbély« Rosináját gyakorolja)

       Szabó Ilonka egészen meglepő kanyarulattal jutott el új dicsőségének színterére: a kabaré- és orfeumdeszkákról indult el, mint egy énekes artistacsoport névtelen, tagja. Egyike volt a »Pallos ladies« társulatának, amely tavaly igen szép sikerrel szerepelt különböző színpadokon.

(Egy teljes lapot betöltő fotó: Szabó Ilonka, a m. kir. Operaház művésznője)

       Erről beszél, amikor az előadás után való napon, a Színházi Élet munkatársa felkereste:
       — Tavaly végeztem az Akadémiát. Mint Maleczky Bianca tanítványa, már növendék-koromban abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Filharmonikusok koncertjén énekelhettem. Szerettem az egyházi zenét, voltam a Mátyástemplom szólóénekesnője is, de bár ehhez a műfajhoz mindig hű maradtam, a kenyérgondok miatt kénytelen voltam leszerződni ahhoz az artistacsoporthoz, amely »Pallos ladies« név alatt volt ismeretes Budapesten, sőt a külföldön is.
       — Nem mondom, nagyon szép sikerünk volt, de amikor a csoport szerződése lejárt az Andrássy-úti Színházban és szóbakerült, hogy külföldre induljunk, úrrá lett rajtunk a pesszimizmus. Ki tudja, megálljuk-e majd a helyünket abban a konkurrenciában? Így a csoport tagjai felbontották a szerződést és itthon maradtunk.
       — Februárban aztán legyőzve eredendő gyávaságomat, próbaéneklésre jelentkeztem az Operában. Radnai igazgató úr meghallgatott, megdicsért, felhívatott az irodába és kijelentette, hogy mint vendéget fel fog léptetni a Sevillai borbélyban. Kétszer is kitűzték már a debűt, de különböző okokból mind a két előadást lefújták. Így aztán csak most került rá a sor. A premier estéjén még izgatott voltam, de Svéd Sándor és a többiek nagyon bátorítottak és egyszerre valami nagy nyugalom szállt meg. Énekeltem, mintha nem is az Opera színpadán, hanem otthon volnék. Az első ária után nagy taps hangzott föl a nézőtérről, azt hittem, udvariasságból vagy kíméletből tapsolnak az emberek. Egyszerre aztán észrevettem Radnai direktort, ő is tapsolt...
       — És most végül hadd árulok el valamit. Tavaly, bevallom, nem kis irigységgel forgattam a Színházi Életnek azt a számát, amelyben Huszka Rózsi felfedezéséről volt szó. Istenem, gondoltam, mikor fog rólam is ilyen szépen írni a Színházi Élet? Egy év sem telt el és én is benne leszek a lapban. Ugye, szépen fognak rólam írni?
       Ennél könnyebben betartható ígéretet nem is tehettünk volna.

Vári Pál.”

Szabó Ilonka énekel – Delibes: A cadizi lányok

281   Ardelao • előzmény280 2017-10-14 05:03:55

 

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1964.01.24.:

„A WOZZECK BEMUTATÓJA ELŐTT

Beszélgetés Tóth Péter karmesterrel

       Majdnem  negyven  éve már, hogy Alban Berg osztrák zeneszerző azóta világsikert aratott operája, a Wozzeck először színre került.  A  komponista  Georg Büchner  remekművét,  a maga korát messze megelőző,  szuggesztív  erejű  drámáját vonta  össze  szövegkönyvében,  meghagyva  az író eredeti szövegét.      Zenéje, meghökkentő  újszerűségével, erős ellenkezést váltott ki a bemutató idején. Hitler  pedig  leparancsolta a színpadokról.  Mindez  természetesen  nem  állhatott Berg ellenállhatatlan  drámaisággal teli művének útjában; a Wozzeck azóta eljutott a világ minden jelentősebb  operaszínpadára. A múlt év novemberében mint az  év  legjelentősebb  színházi  élményét  ünnepelték az opera bemutatóját  Párizsban is.
       A  budapesti  Operaház rendkívüli művészi és kulturális  feladatra  vállalkozott, amikor a század zenéjének ezt a kivételes értékű alkotását  műsorára  tűzte. Magyarországi  bemutatójára  februárban  kerül  sor Ferencsik  János  vezényletével, Mikó  András rendezésében.  A  címszerepet Radnay  György, a női főszerepet Mátyás  Mária énekli. A betanítás rendkívül igényes zenei-művészi munkáját Tóth  Péter végzi, aki az opera  későbbi  előadásait vezényli majd. Vele beszélgettünk a bemutató előkészületeiről.

       — A   Wozzeck  zenei  stílusa  új és  szokatlan feladat volt  minden   közreműködő számára. Hiszen a »bécsi iskolának«  nevezett  modern zenei  irányzat  előadási  stílusa  még  a  koncertpódiumon sem alakult ki nálunk. Még  nehezebb  ezt  a  szükségszerűen   konzervatívabb műfajban,  az   operaszínpadon  kialakítani.  Én  magam is  most  ismerkedtem   meg egészen  közelről   ezzel   az irányzattal.  Berg  szuggesztív  erejű   zenéje   azonban hamarosan  teljesen   hatalmába kerített  bennünket.  A kezdetben  szinte  megoldhatatlannak   látszó   énekesszerepekről  pedig  kiderült, hogy logikusan következnek a drámai   mondanivalóból. Így a darab minden szereplője  rövid  idő  alatt  otthon érezte  magát  ebben  a  zenei világban.  Egy  hónapi  munka  után  már   a   kifejezési formák is  kezdtek  kialakulni.  A   Wozzeck  betanulása tehát  korántsem  volt  olyan megoldhatatlannak    látszó feladat,   mint   sokan  előre hirdették.

       — Igaz, hogy érzésem szerint  sikerült  ideális  énekes gárdát  kiválogatnunk.  Minden  közreműködőnek  valamilyen  köze  már  eddig  is volt  a  modern  zenéhez.  A zenekarnak  pedig  a  repertoáron  szereplő  Bartók-művek  és  a  »Sacre  du  Printemps»  című  Sztravinszkij-táncjáték  után  nem  jelentett  lényegesen  új  feladatot.

       — Fő    törekvésünk    az volt,   hogy   kialakítsuk   a Bergre  oly  jellemző  német »Sprechgesang«    megfelelő magyar   változatát.   Ez  a magyar   deklamáció   részben  az  éneklés  felé  közelít, részben  alkalmat  ad a szinte  beszédszerű  drámai  kifejezésmódra.    A  szereplő énekesek   egyúttal   kitűnő színészek is, így ez a  képességük  kiválóan  érvényesülhet   az   operában.  Hiszem, hogy  a  dráma  szuggesztív ereje megfogja majd a konzervatívabb  ízlésű  operalátogatókat  is.  Ez  a  feszültség  olyan   ellenállhatatlan erővel  ragadja  meg  a  nézőt,  hogy  megérti:  ehhez  a drámához  csak  ilyen  zenét lehetett  írni,  csak  ilyen  zenei  eszközökkel  lehetett  a drámai  légkört  elhitető erővel   megteremteni.   S úgy gondolom,  ez a Wozzeck  közönségsikerének   magyarázata  külföldön  is.

       Az Operaház legközelebbi bemutatója nemcsak sokat ígérő színházi esemény, hanem annál több: jelentős kulturális tett, egész zenei kulturális életünk kimagasló eseménye. Mint az opera egyik kiváló német méltatója írja, »a  Wozzeck  sokkal több,  mint féltékenységi dráma.  Egy  meggyőződéses forradalmár  és   szocialista hitvallása,    aki   féltékeny gyilkosból   a   politikai   elnyomás   áldozatává   válik. Büchner  1837-ből  származó drámatöredékét     1914—21 között  első  ízben  megkomponálni  valóban   a   legnagyobb fokú művészi aktualitás,  a  lelkiismeretesség  tette volt.  Hiszen  Berg választása  olyan  történelmi  pillanatra  esett,  amikor  a  tisztiszolga  a  bilincsbevert  emberiség     bosszúangyalává vált».

— Alban Berg, a zeneszerző tiltakozott  ellene, hogy az operaműfajt akarta volna  megreformálni  ezzel a művével. »De  legyen  szabad  elárulnom: mi  az, amit kizárólagos     érdememnek tartok»  —   olvashatjuk egyik írásában. — »Attól  a pillanattól  kezdve,  ahogy  a függöny  felgördül,  egészen addig,  amíg  az  utoljára  lehull,  a  közönség   soraiban senki  sem  akad,  akit  más töltene  el,  mint  az  operának  Wozzeck  egyéni  sorsán messze  túlmutató   alapeszméje.«  — Hisszük, hogy ez az  alapeszme  meggyőző erővel érvényesül majd az Operaház nagy érdeklődéssel várt előadásain. (fábián)”

280   Ardelao • előzmény279 2017-10-13 09:53:31

 

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1961.06.09:

TÓTH PÉTER CÉLJAIRÓL, TERVEIRŐL

       Tóth  Péterrel,  az  Operaház karmesterével   beszélgettünk abból  az  alkalomból,  hogy „A  Kékszakállú  herceg  vára"  előadását  először  vezényelte.

       — Ezt a vállalkozást  pályafutásom legnagyobb  feladatának  érzem  —  mondja  Tóth Péter.  — Öt éve  foglalkozom az  operával  és  azóta  próbáltam  behatolni  tartalmi  mélységeibe,  amelyek  valahogyan — érthetetlen módon — nehezebben  tárultak  fel  előttem, mint Bartók úgynevezett „nehezebb"  művei.  Az  új  szereplők:  Faragó  András   és Szőnyi Olga  lírai  hangvétele megerősített   felfogásomban, amely szerint a drámai csúcspontok  megfelelő  hangsúlyozása mellett a lírai tolmácsolás  közelebb  áll  Bartók  Béla eredeti  elképzeléséhez.   Úgy érzem,  hogy  ez  a  lírai felfogás  emberközelségbe  hozza az opera két szereplőjét és a közönség  szempontjából  élményszerűbbé  teszi  azt,  ami az  irodalmilag  igényes  szövegkönyv szerint absztrakt és szimbolikus.

       — De  még  más  is  segített abban,  hogy  a  Kékszakállúban  jobban  megérezzem  azt, amit  Bartók  Béla  kifejezni akart.  És  az  út  —  Wagneren keresztül  vezetett!   Noha  a Wagner-operák   közül   még csak  a  Bolygó hollandit  és  a Tannhäusert  vezényelhettem, a  többi  Wagner-operával  is sokat   foglalkoztam  és  úgy találtam,  hogy  a  Kékszakállúhoz  a  Trisztánon  át  vezet a  legrövidebb  út!  A  férfi-nő problémát  illetően  Bartókot ugyanaz  az  elmélyültség,  komolyság  jellemzi,  mint  Wagnert.

       —  Karmesteri  pályám  céljául  tűztem  ki,  hogy  Wagner  műveit  —  ha  vezénylésükre alkalmam nyílik — puritánabb hangvétellel, egyszerűbb   és   emberibb köntösben   kísérlem meg  közelebb  vinni a  közönséghez.  Szerintem  erre  az  átértékelésre  újabban Bayreuth ad példát.  A másik életcélom:  a  modern  zene szolgálata.   Meggyőződésem, hogy   több  modern  művet kell   játszanunk  és  ezeket meg  is  kell  szerettetnünk  a hallgatóval.  Nem  állhatunk meg — mégha  ez pillanatnyilag kényelmesebb is volna — a  Trubadúrnál. . .  Ismeretes, hogy  a  Kékszakállú  eredeti —  1918-as  —  bemutatójával Tango Egisto nagy érdemeket szerzett.  Utána  Failoni,  majd Ferencsik  és  Lukács  vezényelte  a  Kékszakállút  és  én nagy  megtiszteltetésnek  érzem,  hogy  a   Bartók-évben én  is  megkaphattam  ezt  a feladatot.  (somogyi)                                                                                                           

279   Ardelao • előzmény17 2017-10-13 09:50:53

További adalék Tóth Péter (1924-1980) témájához, amely még a jelen topik indulásakor vetődött fel:

NÉPSZAVA, 1958.06.17.:

WAGNER  UNOKÁJA  HÍVTA  MEG
BAYREUTHBA  KÉT  KARMESTERÜNKET

Erdélyi  Miklós  és  Tóth  Péter,  operaházunk  két fiatal  karmestere,  nem  mindennapi  meghívást  kapott.  Wolfgang  Wagner,  a  nagy  zeneköltő  unokája a  maga  és  testvére, Wieland  nevében  hívta  meg  a két  kiváló fiatal magyar dirigenst  Bayreuthba, zenei, munkatársakul  az  idei  ünnepi  játékokra.  Legutóbb harminc évvel ezelőtt az ifjú Ferencsik János  kapott hasonló  meghívást.   Ezzel  háromra  emelkedett  a Bayreuthba  invitált  magyar  művészek száma, mert tenoristánkat,  Joviczky  Józsefet már  korábban  meghívták  a  Wagner-ünnepségeken  való  vendégszereplésre.”
 

Feltehetően az e meghívás adta lehetőség kiaknázásának politikai okokból történt lehetetlenné tétele (is) hozzájárulhatott ahhoz, hogy e kiváló karmester később végleg elhagyta Magyarországot.

Néhány újsághír (a sok közül) a karmester hazai sikereiről:

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1958.03.28:

AZ OPERAHÁZBÓL

Hétről  hétre igen  mozgalmas, eseményekben  gazdag  az  Operaház  műsora.  

[…] — Nagy  sikere volt   Tóth  Péternek,   a  „Peter  Grimes”   egyik  legutóbbi előadásán.   A   fiatal   karmester  beugásszerűen vette  át  a modern  angol  zenedráma  vezénylését;  pompás  légkört  teremtett,   s   hibátlan   ritmusban,   nagy   műgonddal   irányította   az   előadást.   —„

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1961.03.17:

OPERAI ESTÉK

       Janáček  „Katja  Kabanova”    című    dalműve igen    nagy    mértékben épít  a   színészi  megjelenítő   erőre,   a   karakterábrázolásra.  Éppen  ezért a   vasárnap   este   bemutatkozott   második   szereposztás    művészeit    is hangsúlyozottan  abból  a szempontból  kell  bírálni, hogy mennyire tudtak eleven  alakot  és  légkört  teremteni  (természetesen  a zenei  teljesítménnyel  összefüggően).

       Nem  kétséges,  hogy  a legjobb  figura Házy  Erzsébet Katyerinája.    A címszerep   ragyogó   meg- formálóra   talált.   
[…]

       Tóth Péter kitűnően vezényel. A fiatal karmester újra bebizonyítja  tehetségét:  fogékonyan  érzi  meg Janáőek operazenéjében a drámai   erővonalakat   és hangsúlyokat,  s  ugyanakkor  a  líra  szlávos  lágyságát; a zenekarból felhangzó, egymondatos  miniatűr „áriák”   gazdag   érzelmi tartalommal      szólalnak meg. […]”

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1961.03.24:

A háromszögletű kalap

De  Falla  táncjátéka  új  főszereplőkkel  került  kedd  este  a Közönség  elé  az  Operaházban.   Róna  Viktor  molnár  alakítása  pályafutásának  újabb  értékes  állomása.  Figurateremtő erejével, rendkívül  precíz  táncával  hódította  meg  közönségét.  Harangozó  Gyula  és  Sallai  Zoltán  is  fel  tudta  ruházni a  figurát  érdekes,   egyéni  színekkel.   Bordy  Bella   ízesen mintázta meg a kormányzónét. Ismét megdicsérjük Tóth Péter karmester erényeit; zenekara friss tempókkal, színekben gazdagon közvetítette a muzsikát.”

(További előzmény: 3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,19.)

278   Ardelao • előzmény277 2017-10-12 10:19:47

 

MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON, 1. KÖTET (1967):

Ember Nándor (Bp., 1896— ?, 1946): zongoraművész. Laub István tanítványa. Hosszabb időn át Madridban élt, ahol a spanyol zenei élet számottevő reprezentánsa volt. 1935-től 1944-ig a bp.-i Zeneművészeti Főisk. tanára. — M. spanyolos zongorakompozíciók.
 

277   Ardelao 2017-10-11 20:39:40

EMBER NÁNDOR

Pompás pianista, nagy művész dr. Ember Nándor, akinek minden hangversenye mély emléket hagy hallgatóinak lelkében.

Tegnapi koncertjén Beethoven, Schumann, Chopin, Debussy, Dohnányi, Bartók és Kodály műveket tűzött műsorára. A változatos program minden számának tiszta stílusa a fölényesen kiforrott művészegyéniség bélyegét mutatta és bizonyította Ember Nándor művészetének páratlan sokoldalúságát.

 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1937. április 10. (23. Évfolyam, 80. szám)

 (Előzmény: 41. 42. 54. 55. 56. számok.)

276   Ardelao • előzmény275 2017-10-11 05:30:30

Szabó Lujzát (Palik Frigyesnét) 1943. november 21-én helyezték végső nyugalomra. Hatezer főnyi tömeg kísérte utolsó útjára (Újság, 1934.11.22.). Az énekesnő a budapesti, Fiumei úti temető Nemzeti sírkertjében nyugszik. Parcella, szakasz, sor, sír: 48/1, N/A, 1, 68.

Talán akad még valaki, aki sírjánál évente legalább egyszer gyertyát gyújt az emlékére.


Befejezésül még két felvétel, amely e szomorú sorsú énekesnő kivételesen szép hangját rögzítette:

Erkel: Hunyadi László - La Grange-ária

Hubay: Cremonai hegedűs - Madárdal

275   Ardelao • előzmény274 2017-10-11 05:15:45

SZÍNHÁZI ÉLET - 1934/49. SZÁM

Lujzika...

Irta : Lányi Viktor 

        Amikor még némafilmeket játszottak a mozikban, úgynevezett élő zene kísérte az előadást. Nyolc-tíz évvel ezelőtt egy kültelki mozgófénykép-színházban kis zenekar játszott. Ennek a zenekarnak fiatal lány volt a karmestere. Napról-napra mind a három előadáson dirigálta a kísérőzenét, s néha álla alá kapta a hegedűt maga is, a »stehgeiger«-ek módjára. Ez a különös mozikarmester, ha elvégezte dolgát, este szépen hazament szülei lakására, jól kialudta magát, és délelőtt már bent volt a zeneművészeti főiskolán, ahol éneket tanult, és szorgalmasan bejárt a komoly melléktanszakok óráira is. Amit a moziban keresett, az kellett tandíjra, könyvekre, hangjegyekre. Így készült a primadonna pályára Szabó Lujza. Úgy hangzik ez, mint egy ifjúsági regény témája, pedig nem mese, hanem valóság.

       Jól ismertem abban az időben a tágra nyílt szemű, örökké vidám és örökké tevékeny fiatal énekesnő-jelöltet, és nagyon meleg barátsággal voltam iránta, pedig nem is tudtam még akkor munkás életének megható kettősségét. Valahogy áradt belőle a muzsikus-tűz, és nagyon szerettem azért is, mert mindig abszolút tisztán és tökéletes ritmusban énekelt. Bámulatos stílusérzéke volt. Úgy énekelte Mozartot, mint aki anyanyelvén beszél. Rendezett akkor a Főiskola egy »Cosi fan tutte« előadást, ő énekelte benne, mint utolsó éves operanövendék az egyik koloratúrás főszerepet. Elvezet volt látni, hallani a próbákon. Úgy dolgozott, mint egy kész karmester.

       Ahogy kikerült az akadémiából, azonnal szerződtette Radnai Miklós, aki zene-elméletre tanította. És a volt női karmester hamarosan karmester-feleség lett: elvette Unger Ernő, az operatanszak professzora. A pályáján pedig bámulatos gyorsasággal emelkedett. Igazi all round énekesnő volt.
       Tudott remek szubrett lenni, és elsőrendű volt a nagy drámai szoprán-szerepekben. Egyik este naiv kislány volt a »Négy házsártos«-ban, vagy pajkos Rosina a »Sevillai borbély«-ban, másik este Szilágyi Erzsébet vagy Melinda. És nemcsak az egyénisége, hanem a hangja is minden szerepfajtában tündökölt. Néhányszor kihívták külföldre, berlini hanglemezgyárak örökítették meg gyönyörű énekét. Nagyon fájó szívvel gondolok most arra, hogy Szabó Lujzából már csak ezek a hanglemezek élnek.
        Nehéz beletörődni, hogy ilyen korán elmúlt ez a csodaszép hang, ez a parázsló tehetség, ez a kedves jó pajtás. Szerette az operai és rádióközönség, és szerette minden kollégája. Mókázó kedve sohasem hagyta el, akkor sem, ha bajai voltak az élettel. Elvált az urától, azután — az elmúlt tavaszon — újból férjhez ment egy fiatal orvoshoz, aki betegségében mellette volt. Ott voltam ezen a második esküvőjén. Mosolygott a szeme, mikor kijött a templomból, és büszkén mutatta, hogy milyen karcsú, nyúlánk lett. A színésznői pálya sok áldozatot követel, és Szabó Lujza nagy árat fizetett azért, hogy karcsú és nyúlánk maradhasson. Kevéssel férjhezmenetele előtt volt egy »Varázsfuvola« előadás. Az Éj királynője második áriáját Szabó Lujza már nem tudta elénekelni: kínzó görcsök közt feküdt az öltözőben, mialatt valaki gyorsan átvette a szerepét. És most, alig félév múlva az alig harmincesztendős, zseniális teremtés az utolsó orvosi műtét után ravatalra került, Lujzika ...”

274   Ardelao • előzmény273 2017-10-11 04:53:53

AZ EST, 1934. NOVEMBER 20.: (A 273. sz. bejegyzésben idézett cikk folytatása)

                           Szabó Lujza összeesik a színpadon

A  múlt   évad   elején a »Hunyadi László«  előadásán  feltűnt,  hogy  Szabó Lujza  milyen fáradtan  énekel.   Ezt már  a  fogyókúrának  tulajdonították. Ekkor  már  fájdalmakról  kezdett  panaszkodni,   de   nem  tudta   pontosan megmondani,  hogy  mije  fáj?  Amikor a  »Varázsfuvola«  reprízére  került  a sor, a  próbákon  rendszertelenül   jelent  meg,  fáradtságára  és  fájdalmaira  hivatkozott.  A  reprízen  ő  énekelte ismét  az  Éj  királynőjét.  Első  áriája után  hirtelen rosszul   lett   és  összeesett  a  nyílt

színpadon.

Az előadást  csak úgy tudták megmenteni,  hogy egy másik fiatal  énekesnő beugrott,  és  elénekelte a  szerepet.  Az emlékezetes Varázsfuvola - előadás után állandóan kezeltette  magát.  Hat hétig   volt  egy  pestkörnyéki  magán- szanatóriumban,   majd   Egerbe   utazott,   sőt  a  Paior-szanatóriumban   is töltött  három  hetet.  Akkor  már  megállapították,  hogy epebaja van.

       A  tavasszal  Szabó  Lujza  már   sokkal  jobban   érezte   magát.   Kezelőorvosa  ebben  az   időben   dr. Palik  Frigyes   egyetemi   tanársegéd  volt.   Az Operaházban  jól  ismert,  kitűnő  orvos erősen feljavította Szabó Lujza »kondícióját«.  Hangja  ismét   a  régi  fényben  csillogott.  Az  orvos   és   a   beteg nagyon  megértették  egymást.   Palik Frigyes  ekkor

megkérte  Szabó  Lujza  kezét.

       Az  operaénekesnő  igent  mondott, és Palik    Frigyes    nőül vette    »Lujzi«-t. Abbáziába    utaztak   nászúira,   majd Palik  Frigyes   édesanyjához. Szabó Lujza  egészségesen  tért  vissza  Budapestre, hogy megkezdje az új színházi évadot.

       — Jól érzem  magam,  —  mondotta akkoriban  — nem lesz velem  semmi baj.
       Első  szereplése  ebben  az  évadban

 a  jubileum i  díszelőadáson

 volt.  Szeptember  27-én  a  »Téli  regé«-ben  énekelt.  Annyira  lefogyott,  hogy; aki ismerte,    kételkedett    személy- azonosságában,   Október  6-án   lépett fel  utoljára-az  Operaház   színpadán. Melindát  énekelte  a  »Bánk  bán«-ban. Nem rég  az  Operaház  ismét  kitűzte  a Bánk  bán«-t,  ezt  az  előadást  azonban már nem vállalta.

                  Műtét után: „Úgy fogok énekelni, mint egy isten …” 

       Két  héttel  ezelőtt  Szabó  Lujza

újabb  orvosi  vizsgálat

alá vetette  magát-  Most  már  kétségtelen   megállapítást   nyert,   hogy   az epevezetőcsövet  epekő  zárja  el, amelyet  el  kell  távolítani.

       —  Egészen  hihetetlen  volt.  —  mondotta   nekünk   dr. Palik   Frigyes,  a férje  —  hogyan  tudott egy ilyen rettenetes fájdalmat okozó epekővel énekelni?  Múlt  hét  szerdáján  aztán  nem halasztottuk  tovább,  a  Verebély-klinikára  mentünk  be,  hogy  megoperálják.
       Szerdán  délben    operálta Verebély professzor  Szabó  Lujzát  és eltávolította a veszedelmes epekövet.  Az operáció sikerült, és úgy látszott, hogy az  énekesnő  teljesen  meggyógyul.
       A  Verebély-klinikán    sokan    meglátogatták Szabó  Lujzát,  akinek sebe szépen gyógyult.

Szombaton  azonban  rosszul  lett.

A  gyenge   szervezet   fellázadt: bélbénulást  kapott.  Az  orvosok  azonnal injekciót  adtak  neki,  amelytől  jobban lett,  és  bélműködése  ismét  megindult. Vasárnap  látogatókat  is  fogadott,  ott voltak  a  szülei  is.  A  férje  is  állandóan  mellette  volt,  aki  annakidején a  Verebély-klinikán  kezdte  az  orvosi pályát.

      —  Ha  meggyógyulok  —  mondotta a  művésznő  édesapjának  — úgy  fogok énekelni, mint egy Isten…
       Az  egyik   házassági  tanú,   dr. Harausz  Béla  is  meglátogatta  vasárnap Szabó  Lujzát,  neki   azonban  már  ezt súgta  oda:
       — Úgy érzem, én már  nem fogok többé énekelni.
       Este  maga Verebély  professzor  is megjelent  a  betegnél, és  ott  volt Rosenthal  belgyógyász-professzor  is.
       — Nem ígérek  semmit,  — mondotta Verebély   Tibor   a   hozzátartozóknak —    de van  remény  a  gyógyuláshoz. Nyugodtan  hazamehetnek.
       Éjszaka  hirtelen

szívgyöngeség  lépett  fel.

amely   az   agyongyötört, lesoványodott szervezetet megölte.  Hajnali  félnégy  órakor utolsót dobbant  a szíve

                                            Az Operház gyásza

       Szabó Lujza halálának híre  ma  délelőtt  már  elterjedt  a városban. Mindenütt megdöbbenéssel fogadták a  fiatal  énekművésznő  halálhírét.  Nagyon  népszerű  volt  és mindenki  szerette. Az  Operaházat pótolhatatlan  veszteség érte Szabó  Lujza  halálával,  mert az  egész   évad   műsortervezetéből   el kell  hagyni  azokat  az  operákat, amelyeknek  bemutatóját  az  ő  főszereplésével  tervezték.

       — Egyike volt a  legnagyobb ígéreteknek,  mondotta  nekünk Radnai  Miklós,  az  Operaház  igazgatója. — Ritka  adományú  hangja  volt, Olyan fejlődésképes  tehetség, aki évről-évre. emelkedett a pályán.  A. könnyű  koloratúrszerepeket. éppen  úgy  énekelte, mint a legdrámaibb feladatokat.  Művészete  megfelelt  a  legnagyobb   igényeknek  és  a  zeneművészet  legmagasabb  követelményeinek.    Szabó Lujza  amellett jó  színésznő  volt,  és  nagyon  muzikális.  Büszkesége  volt  az Operaháznak. […]” 

273   Ardelao • előzmény272 2017-10-11 04:44:27

AZ EST, 1934. 04. 29.:

„Huszonegy kilót fogytam három hónap alatt!” – mondja Szabó Lujza

 Vasárnap délben  félegy órakor lesz a.  terézvárosi   plébánia   templomban Szabó Lujza,  az Operaház művésznőjének  esküvője  dr. Palik  Frigyes egyetemi  tanársegéd  nőorvossal.  A művésznő  barátai  és  ismerősei  csodálkozva nézik  majd  az  ifjú  énekesnőt — akire jóformán rá  sem  lehet ismerni,  úgy megfogyott.  Természetesen előnyére.

— Elismerem,  hogy azelőtt molett voltam — mesélte nekünk Szabó Lujza. — Három hónap alatt azonban huszonegy  kilót  fogytam,   ami, azt  hiszem,  országos  rekordot  jelent. Kitűnően érzem magam így vékonyan, főleg azért is, mert most már nem kell azon gondolkoznom, hogy szabad-e világos ruhát viselnem, vagy sem: mindenféle színben válogathatok.
Szabó Lujza  nem utazik  nászútra, hanem próbára  megy  az  Operaházba. Rimski—Korzakov  »Aranykakas«  című operájából van próbája.”

 És nem sokkal ezután bekövetkezik a tragédia:

AZ EST, 1934. NOVEMBER 20.:

„S z a b ó    L u j z a    o p e r a é n e k e s n ő

m a    h a j n a l b a n     m e g h a l t

Sikerült  epeműtét  után  szívgyöngeség
ölte  meg
 

—  Az Est tudósítójától

      Könnyes  szemmel,  zokogva   állnak a  művészek  az  operaházi  kiskapuban. A fekete zászló  a  szomorú  halált  hirdeti.

Ma   hajnalban    félnégy    órakor meghalt  a

magyar  énekművészet egyik  büszkesége,

Magyarország egyik legkiválóbb énekművész-

nője,  Szabó  Lujza.

     Harmincéves volt.  Az  operisták  ma délelőtt  nem  tudtak  próbálni, minden hang sírásba   fulladt.   Mindenki  szerette, vidámsága, pacsirtahangja annyi  szép  estét   jelentett  az  Operának  és  a   rádión   keresztül az egész ország,  az egész világ közönségének.

     Szabó  Lujzát  szerdán    megoperálták  a  Verebély-klinikán; súlyos  epebaja  volt.  Elgyöngült  szervezete  nem tudott  ellentállni  a  kórnak. Bélbénulást kapott, majd

szívgyöngeség  állt  be,

 amely végzett vele.  

 

Egy  tehetség   rögös  útja

Budapesten  született  és  nevelkedett Szabó  Lujza.  Édesapja, Szabó  Mihály, először  a  Fodor   zeneiskolába   íratta be  a kislányát,   akinek   finom   zenei érzéke volt. Hegedülni tanult. Tíz esztendeig csak a hegedűvel foglalkozott. Már a  zeneiskolában   feltűnt,   hogy milyen

gyönyörű  énekhangja

van.   Később  jelentkezett  a  Zeneművészeti  Főiskolán  az   énektanszakon. Radnai  Miklós,  az  Operaház  mostani igazgatója,  tanította  zeneelméletre  és Sík  József  énekre.  Ä  szülők  nem  tudták  fizetni  a  drága  tandíjat,  és  Szabó Lujza  délután  és este egy  budapesti moziban  hegedült.  Keresetéből  fizette a  tandíjat.   A  Zeneművészeti  Főiskolán mint a legnagyobb ígéretet  emlegették  Szabó  Lujzát.  1927-ben  vizsgázott.  Igen  nagy   sikerrel   énekelte   a »Lakmé«-t-  Az  Operaház  igazgatója

azonnal  szerződtette

volt tanítványát.

      Szabó  Lujza  a  »Varázsfuvolá«-ban mutatkozott   be   az   Operaház   színpadán.  Az Éj  királynőjét   énekelte. Csodálatos  koloratúr-szopránnal   ismerkedett meg ezen  az  estén  a  közönség. Melegen ünnepelték a fiatal művésznőt,  akit  a  sors  a  legritkább  és legnemesebb  hangok  egyikével  ajándékozott  meg.
      Egymásután  kapta  ezután  a  legszebb  koloraturszerepeket,  és a közönség hamar  kegyeibe  fogadta  a pompáshangú,  csinosarcú  művésznőt.  Ebben  az  időben  már  menyasszony  volt Szabó  Luiza.  A   Zeneművészeti   Főiskolán  ismerkedett  meg Unger   Ernővel,   a   szerepgyakorlat  tanárával. A  fiatal  karmester   és   az   énekesnő között

szerelem  szövődött,  amelynek  házasság  lett  a  vége.

       Ez  a  házasság  nem  tartott  sokáig.

       A  közönség  és  az  Operaház  a  gyönyörű  énekhangért   megbocsátotta  és természetesnek   találta   Szabó  Lujza molettségét,    ő     azonban   állandóan hangoztatta,  hogy

szeretne  lefogyni,

mert  manapság   egy   operaénekesnőnek  is  soványnak  kell  lenni.   Valaki egy  fogyasztó   drazséfajtát   ajánlott, amit  akkoriban   nagyon  hirdettek  és Szabó  Lujza  ezt  a  drazsét  választotta fogyókúra  céljára.    A  fogyasztószernek  nemsokára  megmutatkozott  a  hatása:  Szabó  Lujza

belebetegedett a fogyókúrába.

       A  betegség  alatt  25 kilót  fogyott. Az  operaházi  tagok,  ismerősei  és  barátai nem  ismertek rá, olyan  sovány lett.  Ez  a  betegség  természetesen  továbbra  is  nyomot  hagyott  benne,  sőt

a  hangját  is  veszély  fenyegette.

Az  Operaházban  állandóan  szóba került   Szabó   Lujzának   ez   a   furcsa fogyókúrája,   és   valahányszor   fellépett, a  színfalak  mögött  mindig  féltek attól, hogy történni fog valami.

(Folyt. köv.)

272   Ardelao • előzmény266 2017-10-11 04:29:57

Szabó Lujza neve az 1920-as évek végétől folyamatosan szerepel a sajtóban. Az énekművészetnek szinte valamennyi műfajában kiválóan teljesít (opera, operett, oratórium, dalok). Külföldön is hamar felfigyelnek rá. Csak néhány korabeli újsághírt idézek:

BUDAPESTI  HÍRLAP, 1929.01.26.:

 Budapesti rádióműsor

[…]

Vasárnap, január 27.

[…]

12:30  Szimfonikus    zenekari    hangverseny. Vezényel:  Unger  Ernő   karnagy,   a Zeneművészeti  Főiskola  tanára.  Közreműködnek:  Szabó  Lujza,  a  m.  kir. Operaház    művésznője   és    Faragó Gyuri  zongoraművész.  1.  Beethoven: VII.   szimfónia  A-dur: I.  Poco  sostenuto.  Vivace; II. Allegretto;    III. Presto;  IV. Allegro con brio. 2. Bizet: Carmen  —  Micaéla  áriája,  zenekari kísérettel  énekli: Szabó  Lujza. 3. Mendelssohn:  Capriccio  brillante,  zenekari   kísérettel előadja:    Faragó Gyuri.  4.  Thomas:  Ofélia  őrülési  jelenete  a  Hamlet  c.  operából,  zenekari kísérettel  énekli: Szabó  Lujza. […]”

AZ EST, 1931. 01. 17.:

 Táviratban hívták Berlinbe Szabó Lujzát, az Operaház tagját

Emlékezetes,  hogy  Berlinben  a  rádióban előadták a Bánk  bánt, amelynek női főszereplője Szabó  Lujza,  az  Operaház művésznője volt.  Osztatlan sikert  aratott. Szabó  Lujza  sikere  tovább  folytatódik Berlinben,  amennyiben  a Melinda  után ismét rádiószereplésre hívták. Az új nagy német  adót  a Varázsfuvola,  előadásával avatják  fel.  Az  előadást  Bruno Walter dirigálja.

Két nappal  ezelőtt  Radnai  Miklós,  az Operaház  igazgatója  táviratot  kapott a berlini operaháztól. Arra kéri a budapesti  Operaház  igazgatóját,  hogy engedje  át  vendégszerepelni  Szabó Lujzát és adjon  szabadságot  az énekesnőnek. 

Radnai  Miklós  ezt  a  szabadságot nem adta  meg  Szabó  Lujzának  és  ilyen  értelemben  táviratozott  vissza.  Legközelebb Mozart  halálának  125.  évfordulója  alkalmából színre kerül a Szöktetés a szerájból című daljáték,  amelyben Szabó  Lujzának  szerepe van és  mást egyelőre beállítani nem tudnak. Így hiúsult  meg  Szabó  Lujza mostani vendégszereplése a berlini Staatsoperben,  de  úgy halljuk,  hogy szerződési ajánlattal  kínálták  meg.”

MAGYARORSZÁG, 1933.12.07.:

Színház

[….]

Szabó Lujza: Gilda. Hosszú betegség után meggyógyult Szabó Lujza, az Operaház  művésznője  és  pénteken  Gilda  szerepét énekli  a  »Rigolettó«-ban  A  mantuai herceg ez estén  Helge Roswaenge lesz.”

SZÍNHÁZI ÉLET - 1934/4. SZÁM:

 Maga csak tudja,… INTIM PISTA ….

[…]

— A lapokban olvastuk, hogy Gilbert Miller (amerikai színházi producer, 1884-1969) Budapestre érkezik; Mikor jön?

— A napokban érkezik, egyelőre csak telefonon jelentkezett, és melegen érdeklődött Szabó Lujza iránt. Az Operaház művésznője legutóbb operettműsorban lépett fel a rádióban és Gilbert Miller néhány barátjával végighallgatta az előadást. Annyira megtetszett neki a művésznő hangja, hogy most minden részletről érdeklődött, főképpen azt szeretné tudni, hogy Szabó Lujza tud-e angolul?  […]” 

271   smaragd • előzmény270 2017-10-10 18:22:25

:-) !!!

270   Ardelao • előzmény267 2017-10-10 18:18:11

                         

                           A jelen topikban eddig szerepelt művészek

                                    (aktuális állapot 2017.10.10-én)

            Név, művészeti ág                  Szül. év     A bejegyzések sorszáma

Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző

1830

10.

Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1855

11.,154.

Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló

1895

130.,144.,145.,146.,147.,

148.,149.,150.

Anday Piroska operaénekesnő

1903

118.,119.,120.,121.,129.,

130.,132.,156.

Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző

1885

151.,152.,153.,154.,155.

Báthy Anna operaénekes

1901

220.,221.,222.

Beleznay Antal

1857

227.,228.,231.,232.,233.

Bogáthy Mihály színész, énekes

1926

53.

Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező

1823

83.,85.,86.

Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár

1799

89.,90.

Burián Károly operaénekes

1870

9.

Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

1877

79.,80.,81.,128.,130.,

158.,166.

Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző

1821

191.,192.,193.

Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész

1825

190.

Durigo Ilona operaénekesnő

1881

130.,131.

Egressy Béni zeneszerző, író, színész

1814

29.

Ember Nándor zongoraművész

1897

41.,42.,54.,55.,56.

Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista

1842

157.,158.,160.,161.

Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1851

186.,187.,188.,189.

Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester

1895

130.,142.

Fusz János zeneszerző, karnagy

1777

135.,136.

Gábor Arnold operaénekes

1888

130.,143.

Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós

1906

158.,159.

Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző

1842

224.,225.,226.

Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus

1830

44.,

Goll Bea táncosnő, színésznő

1927

41.,42.,50.,93.

Greisinger István zeneszerző, zongoratanár

18 ?

179.

Hámory Imre színész-operaénekes (bariton)

1909

247.,248.,249.

Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár

1862

173.,174.,175.,176.,177.,

178.,179.,180.,181.,182.

Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus

1890

162.,163.,164.,165.,166.,

167.,168.,169.,172.

Joachim József hegedűművész

1831

122.,123.,124.,125.,126.

Kemény Egon zeneszerző

1905

171.,172.

Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző

1871

33.

Kosáry Emmi operaénekesnő

1889

230.,234.,235.,236.,235.,

238.,239.,240.,241.,242.

Környei Béla operaénekes

1873

217.,218.,219.

Lumpe Gizella énekesnő, énektanár

18..?

179.

Medek Anna operaénekesnő

1885

212.,213.,214.

Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1842

45.,158.

Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus

1815

46.,51.,112.,158.

Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző

1903

100.,101.,102.,103.,104.,

105.,106.,114.,115.,116.,

117.,130.

Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő

1881

6.

Pilinszky Zsigmond operaénekes

1883

130.,133.

Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző

1843

95.,96.,98.,99.

Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató

1892

23.,24.,34.,35.,36.,

183.,184.

Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus

1906

57.,87.,88.

Réthy Eszter operaénekesnő

1912

91.,92.,207.,210.

Rubányi Vilmos karmester

1905

58.,59.,60.,61.,245.

Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő

1903.

250.,251.,252.,253.,254.,

255.,256.,257.,258.,259.,

262.,264.

Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1786

83.,84.,158.

Sárosi Ferenc zeneszerző

1855

49.

Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

 

1874

70.,72.,74.,76.,77.,

78.,81.,108.,111.,113.,

118.,128.,171.,172.

Sebeők Sári operaénekes

1882

32.,67.,68.

Szabados Béla zeneszerző

1867

94.,97.

Szabó Lujza operaénekes

1904

263.,265.,266.

Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző

1848

31.

Szamosi Elza operaénekesnő

1881

215.,216.,217.

Szendrei Alfréd zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző

1884

130.,137.

Tamás Ilona operaénekes, szoprán

1914.

243.,244.

Tóth Péter karmester

 

1924

3.,7.,8.,12.,13.,14.,

15.,17.,19.

Tutsek Ilona operaénekesnő

 

1905

195.,197.,198.,199.,200.,

211.

Tutsek Piroska operaénekesnő

1905

195.,196.,197.198.,199.,

200.,204.,205.,206.,207.,

209.,210.,211.,260.

Virovay Róbert hegedűművész

1921

38.,39.,40.,171.

Volkmann Róbert zeneszerző

1815

28.

Zádor Dezső operaénekes

1876

130.,134.

Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész

1894

107.,139.,140.,141.

Závodszky Zoltán operaénekes

1892

52.,185.,204.,205.,207.

Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész

1849

37.,63.,64.,65.,66.

Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester

1910

50.

 

269   smaragd • előzmény268 2017-10-10 17:29:26

Javaslatnak szántam...biztosan érdekes lesz.

268   Ardelao • előzmény267 2017-10-10 17:13:14

 

Az eddig itt említett művészekről a listám - táblázatos és folyamatosan aktualizálható formában - már elkészült. Úgy gondoltam időnként és az aktuális állapotnak megfelelően közzéteszem. Még nem próbáltam ki, hogyan sikerül beillesztenem egy táblázatot, de kísérletezem.

Köszönöm, hogy jelezted ezirányú igényedet. Igyekszem kívánságodat mielőbb teljesíteni. :)

267   smaragd 2017-10-10 16:47:53

Lassan érdemes lenne listát készíteni az eddig ismertetett művészek nevével, az áttekinthetőség kedvéért.

266   Ardelao • előzmény265 2017-10-09 23:18:54

Még egy Szabó Lujzával kapcsolatos, humoros történet:

Ujság, 1927.11.10.:

„Próba közben

Apróságok az Operaházból

       Teljes  díszletekkel  és  jelmezekkel  folynak a  Turandot-próbák. Clausetti,  a  Ricordi  cég főnöke,  aki  Puccini  egyik  legjobb  barátja  és intencióinak   legalaposabb   ismerője  volt  a Mester  életében,  végignézi  a  próbát  és  nemcsak  a  rendezéssel  és  a  magánszereplőkkel, de  az  ének-  és zenekarral is  igen  meg van elégedve.   […]

*
       […]

*
       Bodó  Erzsi  és Szabó  Lujza,  az  Operaház új  tagjai   annyira  hasonlítanak   egymáshoz, hogy  aki  csak  felületesen  ismeri  őket,  könnyen  összetévesztheti  egyiket  a  másikkal.   A színház  egyik  barátja,  egy  kedves,  szeretetreméltó  és  rendkívül  figyelmes  úriember  odalép  a  napokban  a  folyosón Szabó  Lujzához és  gratulál  neki,  hogy  milyen  kitűnő  volt  a Trubadúrban.
— Úgy  látszik,  összetéveszt Bodó  Erzsivel —  mondja  a  művésznő  mosolyogva.
Pár  nap  múlva meg Bodó  Erzsinek  gratulált  az  Éj  királynője  sikeres  elénekléséért,
— Összetéveszt Szabó  Lujzával  —  feleli ez  nevetve.
— De  hát  hogyan   lehet   magukat  megkülönböztetni?
— Szabó  Lujza  alacsonyabb,  mint  én  — mondja  Bodó  Erzsi.
Ma  délelőtt  udvariasan  köszön  a  színház barátja Bodó  Erzsinek,  és  mielőtt  egy  szót  is szólna,  elővesz  egy  centimétert.
— Mit  akar  ezzel?  — kérdezi  meglepetten Bodó  Erzsi.
— Szeretném  tudni,  hogy Bodó  Erzsivel beszélek-e,  vagy Szabó  Lujzával.

*
       […]”

Lehet-e csodálkozni a figyelmes úriember dilemmáján? Még szerencse, hogy Bodó Erzsin nincs kalap! :)

Bodó Erzsi, drámai szoprán

és Szabó Lujza:

Szabó Lujza drámai koloratúr szoprán

265   Ardelao • előzmény263 2017-10-09 12:08:11

Ujság, 1931. február 20.:

Zenekarral próbálják az Operaházban az Álarc-ot

(Részlet)

       Hubay Jenő új  dalművéből, az  Álarcból, már hetek  óta erősen  folynak  a  próbák az Operaház  színpadán. A Sly-jel  párhuzamosan  tanulták az  illusztris szerző dalművét a zongoraszobákban,   majd  a  Wolff—Ferrari opera bemutatója után a színpadon  is megkezdődtek a próbák Márkus László vezetése mellett.  Az  izgalmas  cselekményű  dalmű megfelelő  beállítása  természetesen  sok  gondot és sok munkát ad a rendezőnek, de Márkus  László  nagy  színpadismerete és nem mindennapi ötletessége úgy eleveníti meg az érdekes történetet, hogy a néző szinte visszafojtott  lélekzettel  hallgatja.
       A próbákon idáig egyszer sem jelent meg Hubay  Jenő,  mivel  mindig  nagyon  el  volt foglalva.  Pedig  hát  a  szereplőket  a  dalmű betanulásának  idején  éppen a  szigorú  zeneszerzővel ijesztgette  mindenki.  Elterjedt  a hír  az  Operaházban  — természetesen  a betanító  korrepetitorok  terjesztették  leginkább —, hogy Hubay Jenő majdnem minden próbán  ott  lesz,  de  úgy,  hogy senki  sem  fogja látni.  És  titokban  minden  hibát  feljegyez,  s próba  után a  hiba-cédulát átadja a  karmesternek. Sokan el is hitték ezt a híresztelést, a többség azonban kételkedett  benne. Ezeknek  a táborához  tartozott Szabó  Lujza is,  aki  Éva  bájos  és  hálás- szerepét  játssza az új operában. Mint rendkívül muzikális és intelligens énekesnő  persze  könnyen  megtanulta a szerepét. Már a zongorateremben hibátlanul tudott mindent. Annál nagyobb volt a meglepetése, amidőn a tegnapi próba után sürgönyt kézbesítettek neki.  A sürgönyben csupán ez állott:

a harmadik jelenetbeli bevágásnál egy tizenhatoddal elkésett

                                                                                     hubay


       Szabó Lujza meglepetten és megdöbbenve olvasta a sürgönyt, majd szinte sírva mutatta Fleischer Antal karmesternek.
       —  Mondd,  Tónikám,  hol  hibázhattam  én egy tizenhatodot?
       —  Csupán  egy  helyen  —  felelte  komoly arccal Fleischer —, amikor a zenekar teljesen  elhallgat,  és  te  egyedül  énekelsz,  és  azt kérdezed:  „Hol  bujkálsz,  Annie?“  Itt  késtél el egy tizenhatoddal.
       — De hiszen itt semmi zavart sem okozhattam —, csattant ki Szabó Lujza —, mert hiszen  a  zenekarnak  generálpauzája  van.
A  többiekből  erre  már hangosan  kitört a nevetés, és Szabó Lujza csak a nagy kacagásból tudta  még,  hogy  az  egész  sürgöny csupán ugratás és tréfa.

*
[…]”

  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:30 : Budapest
MűPa, Kék terem

"Tesz-vesz muzsika"
ismétlés 11:15

15:00 : Budapest
Benczúr Ház

"Hallgassunk együtt zenét!"
Zelinka Tamás zenei tanácsos műsora.

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

"Találkozások Dohnányival 3/1."
A „Dohnányi Ernő emlékére” c. film vetítése (MTV, rend. Mérei Anna, 1993, 65’)
Kusz Veronika előadása zenei példákkal, Dohnányi zongorázik felvételről
Az előadássorozatot szerkesztette: Prunyi Ilona zongoraművész és Kusz Veronika muzikológus

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Kerner Mária (fuvola), Miranda Liu (hegedű), Németh András, Szalai Éva, Minami Matsunaga (zongora)
"Doktorandusz koncertek 2."
J.S. BACH: a-moll partita, BWV 1013 – 1. és 3. tétel
MOZART: 9. (D-dúr) zongoraszonáta, K. 311
DEBUSSY: Syrinx
TELEMANN: d-moll szólófantázia
KARG-ELERT: 30 Capricen, Op.107/30 – Chaconne
GRIEG: Dalok, Op.52 (a szerző zongoraátiratai, részletek)
CSAJKOVSZKIJ: Souvenir d’un lieu cher, Op.42 (Meditáció, Scherzo, Melódia)

19:00 : Budapest
Megbékélés Háza

Fellegi Ádám (zongora)
CHOPIN: g-moll ballada, Op.23
Barcarolle, Op.60
b-moll scherzo, Op.31
Asz-dúr polonéz, Op.53
cisz-moll noktürn, Op.post.

19:00 : Budapest
Debreceni Egyetem - Aula

Nagy Csaba (oboa, oboa d'amore), Ölveti Mátyás (cselló, viola da gamba), Tokodi Gábor (lant, teorba, gitár), Lakatos Péter (csembaló)
"Tűz és Szenvedély"
WILLIAM BABELL: g-moll szonáta
JOHANN CHRISTIAN SCHICKHARDT: C-dúr szonáta
FRANCOIS COUPERIN: Prélude
J.S. BACH: Simfonia a 76-os kantátából
MARIN MARAIS: D-dúr szvit
JOSEPH BODIN DE BOISMORTIER: e-moll trió

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Suren Bagratuni (cselló)
Szalai Ágnes, Szathmáry Judit, Dóri Eszter, Kristófi Ágnes, Fekete Andrea, Kelemen Dániel, Pintér Dömötör (ének)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Vezényel: Hamar Zsolt
WEBER: A bűvös vadász – nyitány
SCHUMANN: a-moll csellóverseny, Op.129
GRIEG: Peer Gynt – részletek a kísérőzenéből

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Müncheni Bach Kórus
Liszt Ferenc Kamarazenekar
Vezényel és csembalón közreműködik: Hansjörg Albrecht
J.S. BACH: Ein feste Burg ist unser Gott, BWV 80
J.S. BACH: III. (D-dúr) zenekari szvit, BWV 1068
HÄNDEL: Sába királynőjének érkezése
HÄNDEL: Dettingeni Te Deum, HWV 283

19:30 : Budapest
Szent Imre Ház

Szászvárosi Sándor viola da gamba estje
A mai nap
történt:
1805 • A Fidelio bemutatója (Bécs)
született:
1937 • René Kollo, énekes
1948 • Barbara Hendricks, énekes
elhunyt:
1894 • Anton Rubinstein, zeneszerző, zongorista (sz. 1829)
1950 • Francesco Cilea, zeneszerző (sz. 1866)