A tudósítás szerint akkor "zavartan bebotorkáló Fischer Ádám" amennyire tudom, azóta (is) "zavartan botorkál"...világhírű zenekaroknál -februárban pl. a Berlini Filharmonikusokat vezényelte több koncerten- és a világ legjelentősebb operaházaiban (MET, Scala, München, Semperoper etc.) és vélhetően nem tölti el rettegés akkor sem, amikor ezekben a hetekben, hónapokban is a rendezetlen, félelemben élő, koszos-piszkos, bűnözéssel sújtott Bécsben, a StOP-ban és a Musikvereinben vezényel koncerteket, operaelőadásokat...pl. Ringet a Ringen :-)

(Itt off, de itt tudok "válasz" gombbal reagálni = átteszem FÁ topikjába is.)

(De nincs ebben ennyi, csak azért írtam, hogy ne legyen félreértés.)

Nem fogalmaznak pontosan.

Fischer itt már több mint egy éve nem volt közalkalmazott (a túl sok kötelezettség miatt), ezért hivatalosan főzeneigazgató sem. Olyan, hogy vezető karmester, nincs. Első karmester van. Az Kovács János volt abban az időben.

(A művészeti igazgató pedig Kovalik Balázs. Egészen 2010 közepéig, amikor a lejáró szerződését nem újította meg az új kormány új minisztere.)

Ha tőlem kell idézni, van ennél jobb... tiszta történelem...;-)

-zéta- 11.01.12.

Na, látod... mindjárt nem főzeneigazgató... 

(Azt nem tudom, hogy a Művészeti Tanácsadó Testület nevű sóhivatal mikor ért véget, de 2010 októberében már GyRGy a főzeneigazgató.)

Fischer Ádám saját honlapján ez olvasható:

Er war Generalmusikdirektor in Freiburg (1981-1983), Kassel (1987-1992), Mannheim (2000-2005) und kehrte als Künstlerischer Leiter der Budapester Oper (2007-2010) in seine Heimatstadt zurück.

Hülyeséget ír az (angol nyelvő) Wikipédia és a Guardian is. Fischer már 2009 júliusától nem volt főzeneigazgató az Operaházban.
(Tekintve, hogy nem tudott, és nem is akart annyi időt itthon tölteni, amennyit a főzeneigazgatói feladat megkívánt volna.) Hogy mégis adja a nevét a dologhoz valamilyen formában a "művészeti tanácsadó testület" vezetője lett... és lényegében eltűnt az Operaházból.

(A magyar Wikipédián a helyes infó szerepel.)

Fordítunk és nem ferdítünk? Előbb olvasni kellene, és csak azután próbálkozni lehazudni a csillagos eget odefentről. Akkor mégegyszer az egész szöveg:

But Ádám Fischer, a prominent Hungarian conductor who resigned as the state opera’s music director in 2010 in protest at the Orbán government’s policies, called the adaptation “a political production”, which had not been made in good faith.

“They wanted to provoke this discussion,” he said. “It’s part of the whole election campaign against what they see as the double standards of the west and to allow them to say the west is racist and we are better than the west. Why else would Hungarian state opera stage a production of Porgy and Bess two months before the election?”

A Fischer Ádámról szóló The Guardian-cikk szakasz csaknem azonos a karmester Wikipédia-szócikkében olvasható szöveggel (és tudtommal valós):

"At the end of 2010 Fischer resigned as Music Director of the Hungarian State Opera in protest against the controversial media law introduced in Hungary in 2011". Azaz: 2010 végén Fischer lemondott a Magyar Állami Operaház zeneigazgatóságáról, tiltakozásul a Magyarországon 2011-ben bevezetett vitatott médiatörvény ellen.

Guardian: 'But Ádám Fischer, a prominent Hungarian conductor who resigned as the state opera’s music director in 2010 in protest at the Orbán government’s policies, called the adaptation “a political production”, which had not been made in good faith.' Azaz kb.: 'De Fischer Ádám,  a prominens magyar karmester, aki 2010-ben lemondott az Állami Operaház zeneigazgatói tisztéről, tiltakozásul  az Orbán kormány politikája ellen, az adaptációt "politikai produkciónak" nevezte, amelyet nem jóhiszeműen készítettek el.'
Fordítunk és nem ferdítünk...(a helyesen fordított szövegrészt nem idézem be.)

Ugyanott (wiki) és fenti alatt: "'A lot of the attention has focused on the new law but the problems run far deeper. Even more worrying are changes to the national constitution that are being drafted and the rise of anti-Semitism, homophobia and xenophobia in Hungarian society." Azaz kb.: "Sok figyelem irányult az új törvényre, de a problémák messze mélyebbre vezetnek. Még aggasztóbbak a nemzeti alkotmány tervezett változásai, és az antiszemitizmus, a homofóbia és az idegengyűlölet fokozódása a magyar társadalomban."

Ókovács Szilveszternek a The Guardian számára adott válaszainak minőségétől nem vagyok elragadtatva, a Fischer Ádámnak feltett kérdései viszont ragyogóan sikerültek. Fischer Ádám – rajongjon érte, aki akar – minden lesajnálást megérdemel.

The Guardian 10 Feb 2018

Fischer Ádám, a neves magyar karmester, aki zeneigazgatóként 2010-ben (???) visszavonult (???) az Orbán-kormány politikájával szembeni tiltakozásul (???), azt állítja azonban, hogy ez az adaptáció "politikai produkció" volt, és nem jó szándékkal jött létre.

"Szándékukban állt kiprovokálni ezt a vitát", mondta. " Része ez az egész választási kampánynak, így támadják a szerintük meglévő "nyugati kettős mércét", amire hivatkozva a Nyugatot rasszistának állítják be, és "mi jobbak vagyunk, mint ők", mondják. Mi más oka lehet, hogy a Magyar Állami Operaház színre visz egy olyan művet, mint a Porgy és Bess - két hónappal a választások előtt?

Porgy és Bess – The Guardian

• 2018. február 12.  Opera.hu

A The Guardian újságírója a Porgy és Bess-bemutató kapcsán megkereste kérdéseivel a Magyar Állami Operaházat. A kérdésekre adott válaszokat, valamint az újságíró tájékoztatását szolgáló mellékelt videókat és írásokat változtatás nélkül közöljük.

1., Milyen okok miatt kellett a szereplők etnicitását megváltoztatni? Kulturális okai voltak talán, hogy a magyar közönség könnyebben fogyaszthassa a művet, vagy a jelen politikai hangulat, amit Orbán Viktor miniszterelnök kormánya okoz?

A Porgy és Bess egy opera, és ez az alapvetően zenei műfaj a hangok, sok ezer hangjegy összességét jelenti, nem valamiféle tanulmánykötetet vagy skanzen. A magyar közönség 1983, a tiltás bevezetése előtt black face-megoldással (feketére maszkírozva) is értette és szerette a művet, 144 előadást ért meg, és a mai produkciót is ovációval fogadta. A kétmilliós Budapesten több mint 100 színház, táncegyüttes, zenekar és kulturális intézmény működik, ennek elenyésző része állami irányítású. Lehet, hogy máshol politikai kérdés, ám a művészet nálunk szabad – a miniszterelnök szokott operába járni, tavaly bérlete is volt hozzánk, de ezt az előadást speciel nem látta. Ha valakinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, az egy betegség.

2., Miért változtatták meg a történet helyét és idejét az 1930-as évek Dél-Karolinájából a mai Magyarországra/Európára?

Egy remekmű szereplőinek nincs valódi etnikuma, típusok és jellemek viszont vannak, és minden nagy alkotás valahol szimbolikus is, hisz jóval több van mögötte, mint a felszíni külsőségei. Walter Scott történetének főszereplője ugyanazt érezte, mint érzi ma egy lány, ha a családi cég csődje miatt hozzákényszerítik egy milliárdoshoz, akit nem szeret: például a Lammermoori Luciának egyáltalán nem árt az a friss szemlélet, amely a ma embere számára sokkal átélhetőbbé teszi régi korok történeteit. Ugyanakkor Carmen nem lőhetné le Don Josét, mint most Firenzében: a mű lényegéhez maga a partitúra tartozik, és ott a nő hal meg, nem a férfi. A Porgy színhelye pedig nem Magyarországra került át: aki hasonlóságról írt a pesti Keleti Pályaudvarral, az még arra sem vette a fáradtságot, hogy a neten rákeressen. Hangsúlyosan semleges környezetet teremtettünk, mert az volt a rendezői koncepció, hogy egy összetartó közösség ideiglenes helyre kerül, ott kénytelen élni, de végig elvágyódik az ígéret földjére, ahol minden másképp lesz és megszűnnek a gondok. Ez a mű lényege, és egy operaprodukciónak erről kell szólnia, az egyetemes üzenetről, nem a folklórról, pláne nem húszezer kilométerrel arrébb.

3., Tisztában volt a MÁO a Gershwinék által meghatározott casting feltételeknek, mielőtt a jelen produkciót elkezdték előkészíteni?

Úgy mentünk neki, hogy rábírjuk őket a változtatásra. Ezek szerint Amerikában nem értenék, hogy faji alapon nem lehet különbséget tenni ember és ember között? Nálunk erre egyszer volt csak példa, az Opera művészeit is letiltották a színpadról, és mindez a holocaustba torkollott. Magyarországon a rasszizmussal szemben nulltolerancia érvényes, mi emberek bőrszínét sem tarthatjuk nyilván, így az all-black-casttal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Amikor pedig a szerződési példányból hiányzott ez a kitétel, a legnagyobb nyugalommal írtam alá, és csalódott vagyok, hogy nem a józan ész, hanem figyelmetlenség juttatott minket engedélyhez.

4., Néhány magyar orgánum üdvözölte a változásokat, mert szerintük a fent említett feltétel rasszista és politikailag (in)korrekt. Egyetért a MÁO ezekkel a kijelentésekkel?

Ez a feltétel rasszista és politikailag inkorrekt, ahogy mondja. És nemcsak szerintünk: a New York Times már 2002-ben megírta ezt, és számos olyan megszólalónk, idézetünk van, amely szerint őrület, hogy az opera világában, ahol az absztrakció alapfeltétel, létezik egyetlen ilyesféle tiltás, miközben soha semmilyen szerző nem kötött ki effélét – és persze, a Gershwinek sem, csak a mű születése után 48 évvel. A végrendeleti tiltáshoz egyébként is szkepszissel állok, mert ha valaki életében nem hozta meg a döntést, miért tenné a halála után?

5., Tervez az Opera további előadásokat a február 8-i után?

Ma játsszuk a művet utoljára az idei műsorterv szerint. Minden jegy elkelt a sorozatra, 7.200-an látták, elképesztő sikere volt. És nem adjuk fel, ha kell, perre megyünk azért, hogy ne tagadhassák meg tőlünk annak a műnek eljátszását, amely az emberiség egyik nagy közös kincse – és mi rendben fizetünk is érte. Ha a végén Porgy szippantana egy nagyot Sportin’ Life csodaporából, s így fogna bele az „Oh Lawd, I’m on my way”, a megrendítő fináléba, akkor nem lennénk méltók a műhöz, de olyan országban, ahol egyszerűen nincsenek feketék, mert gyarmatok sem voltak, ez a tiltás egyetlen percig sem volt indokolható. Sőt, azt sem tervezzük, hogy Liszt, Bartók vagy Kodály műveinek előadását magyar származáshoz kössük. Csodálom, hogy odaát nem értik: attól, ha más is megszeretheti a kultúrád kincseit, nem kevesebb leszel, hanem több. Meg, hogy az emberek egyenlőnek születnek.

A The New York Times cikke és Nicholas Payne, az Opera Europa igazgatójának levele a mellékelt dokumentumban olvasható.

A Porgy és Bess bemutatója kapcsán készült videók elérhetők a címekre kattintva: [...]

A Magyar Állami Operaház kimerítő tájékoztatása dacára az alábbi látott napvilágot.

"A magyar operafőnök megvédi döntését, hogy fehér szereposztásban mutatta be a Porgy és Besst" (Robert Tait, The Guardian, 2018, február 10.)

[a cikk elolvasható legfent, a címre kattintva]

Porgy and Best of The Guardian - ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/60. levélária

Feketék fehéren

Kritika az Erkel Színház Porgy és Bess című előadásáról

Zappe László, 2018.02.06. 10:55

A Porgyt értékei szerint műsoron kellene tartani minden operaházban: az Erkel Színházban most - dacolva egy végrendelettel - színpadra került, egyedül a hiányos rendezés állt a siker útjában.

"Természetesen megint hiányt pótol az Operaház, amikor az Erkel Színházban bemutatja a huszadik századi operairodalom egyik alapművét, George Gershwin alkotását, a múlt század harmincas éveiben született Porgy és Besst. Ugyanezt tette dalszínházunk 1970-ben is, amikor először műsorára tűzte a darabot."

Nem szoktam a fórumba írni, inkább csak olvasom, de már két hete gyűlik bennem a mondanivaló, amit most kiírnék magamból. A Porgy és Bess premierjén (illetve annak egy részén, mert a 3. felvonást nem vártam meg) értek olyan hatások, amelyek mellett nem szeretnék most szó nélkül elmenni.

A jegyemen és az interneten is az állt, hogy 18.00-kor kezdődik az előadás. Elfoglaltam a helyemet a karzaton 17.55 perckor, és 18.15-ig semmi nem történt, azon kívül, hogy időnként egy lámpa megvilágította a vasfüggönyt arra érdekes mintákat festve. Ekkor kinyílt a vasfüggöny ajtaja, kilépett az igazgató úr, és rendkívül nyegle stílusban értesített minket arról, hogy elromlott a "fénypult", és hogy várjuk meg, amíg rendbe hozzák, és hogy a zenekar addig játszik valamit a darabból, ami nem a nyitány, mert "csak kettő zenekari részlet van benne". Ehhez képest a zenekar 4 részletet játszott el, ha jól emlékszem. Az egész előadás alatt az első részlet tette rám a legnagyobb hatást. Jó volt a karmester, Dénes István, és gyönyörűen szólt a zenekar: homogén de mégis sokszínű. Az igazgató úr még kétszer örvendeztetett meg minket ékesszólásával.

18.35-kor kezdődött el végre az előadás. Lehet, hogy a világítás problémái miatt, de szinte az egész ugyanabban a fényben ment le. A díszlet egy repülőtér várótermére hasonlított, amelyet hajléktalanok, vagy hippik, vagy valamilyen általam nem ismert törzs vagy nép tagjai vettek birtokba. Ez az első jelenetben egészen jól működött, de pl. a 2. felvonásban, amikor kirándulni mennek, akkor ugyanoda mentek, mint ahol addig voltak, tekintve, hogy a díszlet semmit sem változott, csak a matracok kerültek ki középről. A ruhák szerintem érdekesek voltak.

Ami a zenei megvalósítást illeti, szépen szólt a zenekar a továbbiakban is, de néha a kevesebb több lett volna. Tudomásom szerint a darab nem lett annyira meghúzva, mint a 48 évvel ezelőtti bemutatón, de volt egy „rövidítés”, ami nagyon fájt. Az első felvonás fináléja az egyik leghatásosabb, legjobb zene, amit valaha hallottam (érdemes meghallgatni a Lorin Maazel által vezényelt felvételből). Eredetileg Bess két versszakot énekel az énekkar közreműködésével, majd egy zsolozsma-szerű középrész következik, egy fokozás és a visszatérés, amely ötvözi a spirituálé ritmus- és dallamvilágát és egy vonat által kiadott hangokat (vonatfütty, zakatolás, kerékcsikorgás…). Mivel a középrészt teljes egészében kihúzták, ezért háromszor ment le ugyanaz a dallam, amely így szinte semmilyen hatást nem tett rám. Ráadásul Bess azért énekel az elején szólóban, hogy felpezsdítse az egész közösséget. A végén már nem kellett volna énekelnie, mivel a tömegre már át kellett volna ragadnia ennek, de amit hallottam, az inkább olyan volt, mint ha egy rondofinale csendült volna fel egy Rossini-operából, mivel Bess végig középen volt, végig énekelt, sokszor egy oktávval feljebb, mint kellett volna. Ez így nekem nem húzás, hanem a darab meghamisítása. Nem tudom, ki dönt a rövidítésekről, de valószínűleg Dénes Istvánnak komoly szerepe volt ebben.

Rendezőnek lenni egy szakma. Véleményem szerint a rendező beleépítheti a rendezésbe, hogy miként látja a darabot. Felőlem áthelyezheti más korba, más helyre, ha ezzel gazdagítja a darab mondanivalóját, és a közönség jobban átérzi az egyes szereplők drámáját. Mindez nem jelenthet felmentést arra, hogy Almási-Tóth András elmulasztotta megvizsgálni, hogy milyen szituációk vannak a darabban, és hogyan lehet azokat színpadon megoldani. Bess és Crown jelenete egyszerűen egy rossz vicc volt a 2. felvonás 2. képében. A szöveg szerint Bess szabadulni akar Crown karjaiból, de egymástól 5 méterre voltak. A kotta szerint nem Maria áruja az epret (egyébként itt sem, csak arról énekelt, de az egész úgy nézett ki, mintha teste bizonyos részeit kínálná fel, ami még egész jó ötlet is lehetne, ha volna koncepció, és normálisan meg volna rendezve). Clara kirohant a viharba a férje után, majd pár perc múlva nyugodtan visszajött énekelni (az itteni énekelnivalót a kotta szerint az énekkar egyik énekművészének kellett volna abszolválnia). Ha rendben van, hogy Porgy egy mankóval jön le a nem működő mozgólépcsőn (háttal a közönségnek, amely szintén nem túl előnyös megoldás), majd három perc múlva átlépi az útjában lévő padokat, és le is teszi a mankót, akkor kérdezem én: miért kellett egyáltalán azzal bejönnie? Szerintem négy eset lehetséges. Ha ez volt a rendező koncepciója, akkor hülyének nézi a nézőt. Ha elsiklott ezen részlet felett a figyelme, akkor feltehetőleg nem figyelt oda a próbákon, vagy ez így őt nem zavarta. Ezen két esetben az Operaház helyében én elgondolkodnék, hogy akarok-e ilyen embert még rendezőként látni. Elképzelhető, hogy az énekes felejtette el a rendezést, vagy egyszerűen idegesített a mankó. Ez esetben az énekes nem alkalmas arra, hogy egy ilyen szerepet eljátsszon, tehát le kellett volna cserélni, de ez nem történt meg, tehát a negyedik verzióhoz érkeztünk, amit a Lammermoori Lucia premierjéhez kapcsolódó híresztelések alapján feltételezek: a feszített munkatempóban egyszerűen nem lett kész időre a díszlet és a kellékek, így az énekesek azok nélkül próbáltak, és megszokták a mozgást mankó és a többi segédeszköz nélkül.

Mindez még nem fájt volna annyira, hogy megírjam ezt a kis egyre hosszabbnak látszó esszét, A legnagyobb bajom az, hogy mindez jórészt nagyszerű énekművészekkel történt meg. Bess szerepében Létay Kiss Gabriella a tőle már megszokott magas színvonalú énekléssel hívta fel magára a figyelmet. Hangja minden regiszterben szépen szól, az utolsó sorban is jól hallgató, éneklése ízléses és érzelemgazdag. Sajnos a figura egyáltalán nem az ő habitusának megfelelő, és ennek orvoslására sem a rendező, sem a jelmeztervező nem tett eleget. Palerdi András Porgy szerepében hangilag szintén ideális, de az ő hangja nem hordozta magában a drámát. Nem tudom, hogy mekkorát alakított a 3. felvonásban, de az első kettőben számomra végig egyforma volt: magas színvonalon felmondta a leckét. Crown szerepe tökéletesen passzolt Szegedi Csabához. A 2. felvonás béli dalában ugyan elnyomta a hangját a zenekar (ezt inkább a karmester hibájának érzem), de az összes többi részben remek volt. Alakításban neki sem ártott volna egy jó rendező. Kissé fordított a helyzet Serena alakítójával, Bakonyi Anikóval. A mű legtöbb részében, leginkább a siratóban kevésnek tűnt a hang, de ő fantasztikus színpadi jelenlétével hívta fel magára a figyelmet. Külön kiemelném a 2. felvonás 3. jelenetét, amikor Bess gyógyulásáért imádkozik. Fantasztikus volt, ahogy egy-egy szónak értelmet, egy-egy hangnak súlyt adott. Balczó Péter Sporting Life szerepében minden szempontból rendben volt, bár egy kicsivel több játék, több szín (hangban) nem ártott volna. Rőser Orsolya Hajnalka a bölcsődal után mintha csak arra törekedett volna, hogy áténekelje a zenekart. Neki nem kellene ezzel foglalkoznia: hangja bármilyen fekvésben átjön a zenekaron. Inkább finomabban énekelhetne néha, ahogyan a bölcsődalban is tette (amely gyönyörű volt), mert sokszor kiélesedik a hangja. Haja Zsolt Jake szerepében egészen kiváló volt. Mind karakterben, mind éneklésben hibátlan. Külön szeretném kiemelni a sok színt, a pianokat, amelyek eddig – szerintem - nem jellemezték éneklését. Meláth Andreának nem kellett sokat énekelnie Maria szerepében, inkább színészi képességeit kell kamatoztatnia, amit meg is tett. Amolyan főnöknő volt a hajléktalanok között. A többi szereplő is mind nagyszerű volt. Bocsánat, hogy nem emelem ki őket név szerint, de nagyon hosszú a színlap.

Annak örülltem, hogy sok viszonylag fiatal énekes lehetőséget kapott nekik való szerepekben fellépni, és nem kell Verdivel vagy R. Straussal rongálni a hangjukat. Sajnos mindezekkel együtt csak annak ajánlom az előadást (már ha valami csoda folytán a következő szezonban is műsorra kerül), aki a darabot meg szeretné ismerni, vagy valamelyik énekest szeretné hallani. Aki egy jó előadás miatt megy színházba, az ne ezt válassza.

Idén lesz 120 éve, hogy megszületett George Gershwin, amerikai zeneszerző, zongorista (New York, Brooklyn, 1898. szeptember 26.  – Beverly Hills, 1937. július 11.)

Bizonytalan, hogy a lement négy Porgy és Bess előadást követni fogják-e ősztől  továbbiak a következő évadban, így most emlékezem a zeneszerző születésének 120. évfordulójára, frissiben - amikor ki tudja, utoljára(?) láthattuk-hallhattuk  a hatalmas érdeklődéssel övezett amerikai nemzeti operát az Erkel Színházban. 

Egyik dzsessz iránt rajongó barátom mesélte nekem  valamikor 1970 februárja táján, akkor, amikor Magyarországon először mutatták be Gershwin világhírű zenés színpadi darabját Házy Erzsébettel  a női főszerepben – amit és akit ő is én is kitörő lelkesedéssel fogadtunk -, hogy édesapja és baráti köre 1954-ben nagy szenzációként újságolták neki, Prágába látogat egy – természetesen színesbőrű – amerikai társulat, és több estén át Gershwin Porgy és Bess című néger operáját adja elő.  A barátom apja minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy jelen lehessen ezen a ritka, operatörténeti eseményen. Barátai köréből is sokan felrándultak a száztornyú fővárosba, s egy élmény emlékével és lelkesedés eufóriájában tértek haza. Hogy a Besst éneklő Leontyn Price, akiről dicshimnuszokat zengtek, évekkel később a híres Aida és a világ élenjáró drámai szopránja lett, persze csak később tudatosodott bennük.

1891-ben történt, hogy a jobb  megélhetés reményében  két orosz család, nevezetesen a Bruskin és a Gershowitz is Amerikába vándorolt. E két család sorsa úgy hozta, hogy az egyik leánya iránt a másik fia lobbant szerelemre, s 1895-ben frigyre is léptek. Szerelmükből két fiú született, Ira, majd később George látta meg a napvilágot, akik azonban a könnyebb kiejtés kedvéért már Gershwin néven jegyeztettek be a matricába.

Az ifjú pár mindkét fia nagyon tehetségesnek bizonyult zenei téren, s így a család vett is egy zongorát az idősebbik részére. A sors és az adottságok azonban másként döntöttek, mert Ira, aki falta a detektívregényeket, az irodalom felé terelődött, később szövegírója lett öccsének.  Az öcs viszont, aki eltökélte, hogy zenei karriert csinál, birtokba vette a zongorát. Mivel veleszületett ritmusérzéke adva volt, pompásan játszott, és rövidesen az akkor még némafilmeket vetítő mozik, majd a bárok zongoristája lett.  Lassan azonban nem elégedett meg mások szerzeményeinek tolmácsolásával, maga is komponálni kezdett, s egyre több dala, slágere látott napvilágot, átitatva azzal a dallam- és ritmusvilággal, melyet  New York néger negyedeiben hallott.

Gershwinből hát az „apró formák” szerzője lett, s dalai elindultak a diadal útján, hogy előkészítsék a talajt fejlődése további stádiumának. Lassan a Broadway urai is felfigyeltek dalaira –ezen a téren mint született dalszerző szinte Schubert utódja -, melyek összesített száma átlépi a hatszázat. Ha figyelembe vesszük, hogy a „kis formák nagy mestere” önmagáról úgy vélekedett, hogy „…több a dallam a fejemben, mint amennyit száz év alatt le tudnék kottázni…” , nem csoda, hogy komponista tevékenységének skálája egyre szélesedik. Musicaljeinek száma egyre sokasodik – sikert sikerre halmoz, s lassan a film is igényt tart szerzeményeire.

Érdeklődési köre azonban nemcsak a szórakoztató „könnyű” zenére terjed ki, hanem Európában tett látogatása után, ahol beszerzi Debussy összes szerzeményének kottáját, s ahol a kor szerzőivel – mint Alban Berg, Ravel, Schönberg – barátságot köt, a „komoly” zene ízét is megkóstolja. Ezután születnek az olyan művek, mint a „Rhapsody in Blue”, az „Egy amerikai Párizsban”, az F-dúr zongoraverseny, és agytumor okozta rövid életének egyetlen operája, a Porgy és Bess.

És itt térek vissza bevezetőmre: 1970 februárja óta jómagam is megszerettem a „legamerikaibb szerző” zenéjét, dalaira, ritmusára bizony nem egy éjszakát táncoltam át (amikor erre még lehetőségem volt), lemezei ott vannak diszkotékámban, s a Porgy és Besst több változatban láttam itthon és – kuriózumként 1973-ban, Leningrádban (!) is  „fehérekkel” – ez utóbbiról meg véleményem már akkor is az volt, hogy a tolmácsolás szelleme oly messze van Gershwintől, mint Dél-Karolina Charleston városának Catfish Row néger lakta negyede – ahol is a tragikus,  édesbús történet játszódik – Leningrádtól (ma Szentpétervár).  Gondolom, ennek a ténynek is eredménye, hogy manapság Európában a hitelesség érdekében a Porgy és Besst többnyire csak afroamerikai művészekkel adják elő: akiknek a vérükben van ez a zene – játsszák ezt az operát.

 Így került színre 1991 és 2017 nyarán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatva is (koncertszerű formában),  a mű dallamait ott és akkor már/még tényleg színesbőrű művészek tolmácsolták.  Érdekes módon, a leningrádi rossz emlékeket feledtette velem  a Magyar Állami Operaház már említett 1970. évi és 1973-ban az Opera repertoárjáról a szegedi szabadtérire átvitt Porgy és Bessje, ahogy az 1981-ben felújított opera és a most bemutatott, egyeseket megosztó/ingerlő színrevitel is: mieink erőtartalékai, a zene és a dalok kisugárzása a legjobbjaink előadásában mindenképpen előremutató, példaértékű produkció, ami  érthető okokból  a zenei világ visszhangját  (is) kiváltja – ki-és megérdemli!

Remélem, lesz folytatása és továbbra is színen marad az Erkel Színházban (vagy később az újranyitott Operaházba átkerülve)  Gershwin megrendítő, katartikus színpadi alkotása, és hallhatjuk majd továbbra is énekművészeink tolmácsolásában a megható és szépséges "amerikai" dalokat, dallamokat az operából - az Operánkban!

Ez nem hivatalos, de múlt héten azt mondta a ruhatáros, hogy a mostani heti lesz az utolsó, és nem lesz folytatás, szerencsére megnéztem, örülök neki, mert kitűnő alkotás, pedig nem vagyok egy operarajongó, de a jazz zenét nagyon szeretem.

Örömmel olvasom IVA kritikáját. A történtek után nem valószínű, hogy lesz folytatása a darabnak, de legalább ez a négy előadás létrejött.

Bakonyi Marcell  

2018. január 22-28.  Új Ember – Mértékadó kulturális mellékletében interjút közöl Bakonyi Marcell operaénekessel, aki Gerschwin Porgy és Bess című operájának Erkel színházbeli bemutatójára készül. A művész fotója a magazin címlapján - további képek a „Pallós” által jegyzett cikkben is találhatóak.

Visszafogott szenvedélyek

Írta: Bóta Gábor

 www.fuhu.hu, 2018-01-31

"Vérforraló, pokolian szenvedélyes opera Gershwin Porgy és Bess című műve, pergő zenével, érzelemgazdag dallamokkal. Amikor 1970-ben nálunk bemutatták, lázba hozott mindenkit, vad volt az előadás, szokatlan, lendülettel, akarással, bizonyítási kényszerrel is teli, hogy ezt mi is tudjuk, és sok tekintetben tudtuk is. Most, hogy ennyi évtized után újra látható az elementáris dzsessztől, meg a feketék elsöprő muzsikájától megihletett opera, nem csak a produkció vált ki fokozott érdeklődést, hanem az is, hogy a jogörökösök előírták, csak feketék énekelhetik a darabot, és nálunk mégsem ez történik az Erkel Színházban."

Az is látszik a fülén, hogy hiúz. Az én hiúzom. Velem van ma is, de nem tudom beilleszteni. (Nem akar beilleszkedni a Porgy és Bess-topicba.)

Csak úgy lezsenizni Gershwint?!

- -2018.02.03. 10:10 Origo.hu

Ókovács szerint az opera – 2/58. levélária

Itt a linkje, bár a NYT nem kelhet versenyre olyan jeles lappal, mint az alább említett számnevű, lám, mennyit korrigálnak, és azt sem pontosan. A linked azért nem működött, mert helyesen írtad a szereplő nevét, nem progy-nak. :-)

ALEXANDRA IVANOFF, NYT
Correction: February 1, 2018
An earlier version of this article misspelled the given name of the Hungarian State Opera’s director. He is Szilveszter Okovacs, not Szilvester. { :-) } The article also misidentified an online theater magazine. It is szinhaz.hu, not Szinhaz. (Szinhaz is an unaffiliated publication.)
Palko Karasz contributed reporting from London.

További aktuális érdekesség:
New Theatre, 1935. december, Duke Ellington (néger zenész, a szerző kor- és munkatársa)

A darab nemcsak egyesek, de a néger tömegek számára is megalázó. Közismert, hogy léteznek tettetők és csalók, akik bármikor készek nyerészkedni különleges előadásokon, amelyek azt színlelik, hogy néger érdekeket "képviselnek". Az ilyenekből teljesen hiányzik a szociális beleérzés, a művészetük szélhámosság. De eljött az idő, hogy leleplezzük az olyan szennyet, mint {kb} Gershwin műve a koromlepte balfácán-négerekről, erről az érzelgős Porgy-fércműről. Gershwin vett kölcsön mindenkitől, Liszttől kezdve egy kazoo-bandáig...

"Kisebbfajta világszenzáció lett belőle, hogy az Operaház fehérbőrű énekesekkel adta elő Gershwin operáját"  

Külföldi sajtóvélemények a "nem-színesbőrű" budapesti Porgy és Bessről a 444-en

Már a New York Times is foglalkozik a budapesti Porgval:

https://www.nytimes.com/2018/01/30/arts/music/porgy-and-bess-white-cast-budapest.html

Íme. A fülén látszik zenei ihletettsége. :-)  

A régi előadáshoz képest rengeteg húzást kinyitottak, de sok régi húzás megmaradt, sőt pár helyen új húzások is keletkeztek. Azelőtt Pesten nem hangzott el a Buzzard Song és kimaradt Mr. Archdale figurája is, vagy az utolsó képben a gyermekkar éneke.

Én is tegnap este néztem meg a darabot - több mint negyven évvel ezelőtt még Házy Erzsébettel láthattam...  

Egyébként az eredeti zenei anyag négy és fél óra hosszúságú, úgyhogy közel egy órányi hanganyag húzásával játsszák, de azt hiszem, világszerte...

Boldog vagyok, hogy 35 év után újra láthattam egyik kedvenc darabomat az Erkel Színházban. A bő emberöltőnyi szünet dacára megvolt a darab pesti kontinuitása Dénes István karmester személyében, aki az előző produkció utolsó szériáját is vezényelte és konkrétan annak utolsó előadását 1983. február 12-én egy szombati matinén.

Szép! El vagyok ragadtatva attól a cicától is a rajzon. Rá lehetne találni a modelljére?

A Summertime forrása ez az ukrán bölcsődal:  
Ой ходить сон коло вікон

Én most értem haza az előadásról, nagyon tetszett, sokkal jobb volt, mint vártam, Gershwin egy zseni volt szerintem, kár, hogy ilyen fiatalon eltávozott. Meg voltam elégedve az énekesekkel is és a rendezéssel is, a librettót nem változtatták meg, ezért furcsa volt, hogy négerekről beszéltek benne, közben fehérek voltak a színpadon, úgy hogy be se voltak festve, de mivel az erkélyen ültem és nem igen láttam a szereplők arcát, ezért nem annyira zavart. Érdekes volt a modern díszlet, de passzolt a moderen jazzoperához. Az előadás hosszú, 18.00-22.00 óráig tartott, de megérte végigülni, sok zenei meglepetést tartogatott számomra. A dalok közül 2 volt ismert számomra, de még azonkívül még voltak szép dalok, 2 különösen tetszett, megpróbálom majd megkeresni őket. Szerencsére jól lehetett hátul is hallani a 3000-es jegyárú helyeken, tehát sokat javult az Erkel akusztikája. Továbbra is sajnálatosnak tartom, hogy ennyire megemelkedtek tavalyhoz  képest az árak, amikor akció nélkül 4000 Ft-ért néztem meg a 10. sorban a Cigánybárót.

De tudom, hogy voltál szombaton. Milyen volt? Azt leszámítva, hogy csúszott a kezdés, amint írtad.

Seregi László régi koreográfiája sokkal inkább megidézte a helyszínt, Charleston városát, illetve az innen indult charleston táncot a darab elején a zongoraszóló alatt. Barta Dóra mostani koreográfiája inkább revüszerű.

Kiben milyen emléket hagyott a „táncbetét”?  Az adatlapon azt látom, hogy nem Seregi koreográfiája.

Valóban az első magántáncosok szerepelnek benne?

Ja hát operetteknél, operáknál nincs tiltás, képzeljétek, hogy pl. a Lehár Mosoly országát vagy a Puccini Turandotját vagy Sullivan Mikádóját csak japánok adhatnák elő.... persze ott nincs ilyen tiltás, vagy Ábrahám Hawaii rózsájához pedig kéne Hawaii benszülött, német, néger... szereplő kéne, hát nem kell, ott is elég a festés.

(Ettől függetlenül, én hagytam volna a fenébe az egészet. Ha tiltás van, akkor tiltás van, és kész.)

Mért lenne "tipikusan fekete zene" a Porgy...?

Gershwin használ benne olyan elemeket, melyek a feketék zenéjéből valók, mert egy ilyen közeget mutat be. Hát, amennyire a fehér (brooklyni orosz zsidó) zeneszerző bele tud bújni a feketék bőrébe a zenéjével, annyira bele tudnak bújni a fehér énekesek is...

Azért kész szerencse, hogy Bernstein nem írta elő, hogy csak Puerto Ricóiak léphetnek fel a West Side Story kérdéses szerepeiben…

Na látod, erről beszélek... :-)

"1914 tavaszán Leo Stein és Jenbach Béla azzal az ötlettel kereste fel Kálmán Imrét, hogy írni kellene egy történetet egy pesti orfeumi énekesnőről, akibe beleszeret egy trónörökös. Kálmánt megfogta az ötlet, és három héttel a találkozás után Stein és Jenbach átadta neki a szövegkönyvet (németül)." (Wikipédia)

"Angol és német nyelvterületen a mai napig úgy játsszák a Csárdáskirálynőt, hogy elhangzik benne Miskolc neve. Nem véletlenül: Kálmán Imre leghíresebb operettjének szövegkönyvét Leo Stein mellett Jenbach Béla írta – ő pedig Miskolcon született, és 18 éves koráig itt is élt." (Borsod Online)

A darabot "Csárdásfürstin" címen mutatták be 1915-ben. "1917-ben már Szentpéterváron mutatták be, Sylvia címmel. Az angolok és az amerikaiak Gypsy Princess címmel játszották, és a főhősnőből, Szilviából cigány hercegnőt faragtak." (Wikipédia)

Mindenütt, a helyi viszonyokhoz adaptálták a darabot. Lehet akár így is. Meg lehet faji alapon tiltani... 

Liszt Ferenc egyetlen befejezett operája, Bp.-en 1996-ban előadták (mutatták be?), felvették.

Liszt befejezetlen operatöredéke, újdonság.

Nemzeti Színház (Marosvásárhely)

Az milyen nemzetiségű lenne? Nekem románnak hangzik...

Különben olvastam pár éve Németországban Sylviát egy nőnek öltözött férfi alakította. Ott volt a zeneszerző lánya is, akinek tetszett az előadás, vagy legalábbis úgy tett...

És a német eredetiben Silvia Varescu a címszereplő

A csárdáskirálynő angol címe, amin 1921-ben bemutatták:

The Gipsy Princess – London, 1921

Akkor most mi történik?

Inkább abba gondoljunk bele mekkora felháborodás és sértődött rasszistázás lenne, ha a jogtulajdonos kikötné, hogy csak fehér és kelet-európai ember adhatja elő a Csárdáskirálynőt...

Hiszen a csárdás az annyira autentikusan magyar... :-)

Bocsánat! Mióta van Nemzeti Színház Marosvásárhelyen?

Persze. Akkor legyen így, hogy ha a Kékszakállú herceg várát feketék játszanák... igazság szerint én nem bánnám, a lényeg, hogy műsoron van.

A probléma az, hogy a Porgy feketék életét mutatja be tipikusan fekete zenével, tehát ezért lenne fontos tartani a szabályt, mert pont ennek a bemutatása lenne a cél. Én is meg fogom nézni, majd utána alkotok véleményt... talán jobb hasonlat, hogy furcsa lenne egy japán Csárdáskirálynő vagy nigériai.

Istenem, a Bánk bán csak egy példa volt, lehetne bármi más, de mivel magyar, gondoltam erre érzékenyebben lehet reagálni.

Én is kedvelem Erkel két főművét, de sajnos ő nem szerepel a leghíresebb operaszerzők között, a magyarok közül csak egyedül Bartók van rajta 1 operájával. Az igaz, hogy Lisztnek is van operája? Engem meglepett... _Eötvös Péternek és Ligeti Györgynek van jegyzett operája. Már a Goldmark Sába királynője is ritka darabbá vált.

A BÁNK BÁNNAL SZEREPEL A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA MAROSVÁSÁRHELYEN

2018 JANUÁR 29. HÉTFŐ, 17:30 

Szinhaz.org

A Kolozsvári Magyar Opera társulata újra egy reprezentatív előadással, Erkel Ferenc: Bánk bán című operájával vendégszerepel Marosvásárhelyen február 3-án, szombaton este hat órától a Nemzeti Színház Nagytermében. A Marosvásárhelyen színre kerülő rendkívüli előadásban Miklósa Erika játssza Melindát, míg Bánk bánt Kovácsházi István alakítja. Vezényel: Kulcsár Szabolcs, rendező: Dehel Gábor

Keresés eredménye: 54 városban 7 produkció 2 előadás

how in 1,2,3 columns; or 25,33,40 rows

Operák: 69 (Produkciók: 847, Előadások: 5083)
[*] : Works by living composers (20)
[f] : Works by female composers (2)
[c] : Works for children/youths (1)

Ez a nemzetközi térkép, és 5 évad 2015/16-ig

The five seasons 2011/12 to 2015/16
Works from 1281 different composers were played, of whom more than half (664) are living
A total of 2662 different works were given, including 543 world premieres over the 5 seasons

Viszont Bartók Kékszakállú lemaradt a listáról.... passz miért.

Ez nem valószínű, mert a Bánk Bánt sehol se játszák Magyarországon kívül, se a Hunyadi Lászlót. Max. a Kolozsvári Magyar Opera, de passz, mert az Operbase adatai szerint az utóbbi években ott se ment.

De gondolom az rögtön zavarna ha pl a Bánk bán lenne fekete közegbe rendezve.

Sajnálom, hogy őt nem hallhattam.

A szombati premieren nem tudtam ott lenni. Oldalsonka szerint az fél óra csúszással kezdődött. Ki volt még szombaton? :)

Végül is engem nem zavart, hogy nem fekete közegbe van rendezve. László Boldizsár még trombitált is mint Sporting Life. :)

Hát, nem lenne olyan nagy veszteség ha letiltatnák. Bár ez az utóbbi évek legtöbb premierjéről elmondható.

És milyen volt? Én is menni fogok rá...

Végre megvolt a bemutató, drukkoljunk, hogy ne tiltsák le a történtek után a művet!

A művek a szerző, illetve az utolsónak elhunyt társszerző halálának hetvenedik évfordulója évének december 31-éjéig jogdíjkötelesek, Ira Gershwin pedig librettistaként társszerző volt és 1983-ban halt meg, ily módon a Porgy és Bess 2054. január elsejével szabadul fel. Azt pedig én már nem fogom megérni...

Összehasonlításul: Bartók zenéje két éve szabadult fel, de színpadilag a Kékszakállú és a Fából faragott csak négy év múlva, 2020-ban válik jogdíjmentessé, a Mandarin pedig 2045-től. (Balázs Béla 1949-ben, Lengyel Menyhért 1974-ben halt meg.) Kodály pedig 2038-ban, húsz év múlva szabadul fel.

Sajnos nagyon későn érkezett, és elég gyengén énekelt: de történelmi esemény volt mindenképp!! Inkább, mint zenei szenzáció.

Egészen pontosan: ez egy faji alapú tiltás. Másképpen mondva: rasszista diszkrimináció.
(Én értem Ira Gershwin jó szándékát, de amit kitalált, az akkor is az.)

(Képzeljük el, minek tartanánk ma Richard Wagnert, ha kötelező jelleggel előírta volna, hogy a darabjaiban csak magas, szőke árja emberek énekelhetik a főszerepeket....)

Ezért tekintek általában szkeptikusan a nagy eszmékben való látványos-hangzatos tetszelgésre és öntetszelgésre.

Különös, ahogy Liu ázsiai vonásaira utalva felfelé „hosszabbították” Leontyne Price szemrését, aminek különböző módozatai még az ’40-es, ’50-es években is szokásosak voltak pl. pesti Cso-cso-szánok körében is. Voltaképpen maszkírozási babonaként, hiszen a távol-keletiek szemvágása nem így különbözik az európaiakétól.

De, bizony, ez rasszista, kirekesztő intézkedés. Amint nem voltunk felháborodva azon, hogy a Bánk bánt oroszok adták elő, és örülünk, ha A kékszakállút is előadják bármilyen nemzethez tartozók, természetesen nem lennénk felháborodva azon sem, ha a Hunyadit arabok, nigériaiak vagy kínaiak énekelnék. A Magyar Nemzeti Balett előadásaiban sem felháborító, hogy távol-keleti művészek tűnnek fel egyre több táncjáték fő- és mellékszerepeiben, csak éppen szomorú, hogy ez már nem magyar nemzeti balett.

Ugyanazt nem írhatták volna meg Gershwinék fehér szereplőkkel. DuBose Heyward regénye, darabja eleve feketékről szól, de főleg ezzel a zenével nem szólhatna az opera fehérekről.

Mandiner cikkének címe szerint:

Botrány az Operában: faji alapon tiltanák be a Porgy és Besst

Marian Anderson - Wikipédia (en)

Érdemes elolvasni. Hosszan írnak a 30-as évekbeli európai munkáiról.

Marian Anderson koncert, 1939, Washington D.C.:

Az első afro-amerikai énekes a MET színpadán: Marian Anderson, 1955. január 7.

Verdi: Az álarcosbál - Ulrica

Nem biztos, hogy csak butaságokat mond. Az imént a 238-ban hozakodtam elő a tegnapelőtti Echo tv-s interjúval.

Az "abc"-klauzula 1983-ban született. Ira Gershwin, közeledni érezvén az egyébként nemsokára bekövetkezett halálát, rendelkezett így, hogy az afroamerikai művészeket "helyzetbe hozza". Egyet ne feledjünk: 1983-ban még közelebb voltak az 1960-as évek és a déli államokban még akkor is szegregálták a feketéket. A helyzet Martin Luther King fellépésével változott meg.

Igazad van, valóban ez a legvalószínűbb, bár én nem tartok kizártnak egy olyan opciót sem, hogy az utolsó pillanatban csak hangversenyszerű előadás lesz lehetséges. Nota bene: tavaly nyáron a Margitszigeten bizony hangversenyszerűen ment. Továbbra is állítom, hogy a szerződést megfogalmazó ügynök figyelmetlen volt, kifelejtette a megfogalmazásból az all black cast kitételt és az Opera ezt a szitut (nagyon ügyesen) ki is használta. Azért csak mosolygok az utólagos magyarázkodáson: attól, hogy nincs belefoglalva, bele kell érteni...

Az Echo Tv 2018. január 19-ei Napi Aktuális-műsorában Földi-Kovács Andrea interjúvolta meg Ókovács Szilvesztert a Porgy-ügyben. Érdemes végighallgatni!

Leonóra (Trubadúr) (Met, 1961)

Leontyne Price - Tosca, 1955 január (NBC-TV) (Scarpia Josh Wheeler)

Simon Estes:

(röhögök azokon, akik egyébként minden módon és minden szabályt felülírva kiállnak az emberi jogok mellett, most hirtelen átmentek szerzői jogvédőbe, és a korlátozások mellett kardoskodnak ...)

Érdemes volt-e előírni, hogy csak afroamerikaiak énekelhetik a Porgy és Besst?

"Gershwin alkotása az Egyesült Államok déli államaiban élő afroamerikai közösségek életét vitte színpadra, természetesen a sajátos kontextus mellett olyan élethelyzeteket bemutatva, amely egytől egyig jellemző lehet bárkire a világon. Bár maga a szerző nem, a jogörökösök úgy határoztak, hogy a művet a későbbiekben csakis afroamerikai művészek vihetik színre. Nem vitatva a tényt, hogy az Amerikában kisebbségként élő közösségek védelmében hozták meg a döntést, számos kérdés vetül fel, amelyek érintik nem csak a művészeti életet, de a társadalmi együttélés problémáit is.

Tegyük fel most a legfontosabbnak tűnő kérdéseket, majd vizsgáljuk is meg a lehetséges válaszokat egy 2002-ben a New York Timesban megjelent írás alapján. A kérdések így hangzanak:

• Mennyiben szolgálja a Porgy előadhatóságának gyakorlatilag megtiltása George Gershwin, a Porgy és Bess című alkotás és az afroamerikai származásúak érdekét az elmúlt négy évtizedben?
• Segítette-e ez a példátlan tiltás a Porgy és Bess mint remekmű színházi recepciótörténetét, ismertségét vagy hátravetette azt?

[...]
Nem olyan régen az operaimpresszáriók még intenzíven foglalkoztak a megjelenéssel, már ami a bőrszínt illeti. Amint azonban olyan illusztris művészek, mint Ms. Price harcba szálltak a rasszizmussal, és kitaposták az utat a főszerepekhez minden jelentős amerikai társulatnál, a kevésbé jelentős szerepekre szerződtetett kisebbségi énekesekkel szembeni ellenállás is alábbhagyott. Az 1970-és és 80-as években Sarah Caldwell karmester és rendező, a Bostoni Opera igazgatója elkötelezettje volt a „színvak” szereposztásnak. Emlékszem egy csodás Bohéméletre, melyben egy slampos fekete Mimi egy csont-és-bőr filippínó Rodolfóba zúg bele: pont olyasféle bohémek, akik összejöhettek volna a Szajna bal partján az 1830-as években.

Mi a helyzet azokkal az operákkal, ahol a bőrszín fontos eleme a történetnek, mint Verdi Otellójában. Egyik legjobb produkciójához Ms. Caldwell Shirley Verrett fekete szopránt szerződtette Desdemona szerepére a fehér James McCracken által megformált Otello mellé. Ms. Verrett bőrét sminkkel világosították; McCrackent sötét testfestékkel borították be. Nem számított a bőrszín, az éneklés volt a fontos. Néhány ütem az első felvonás szerelmi kettőséből, és a közönség máris le volt nyűgözve."

(Papageno, New York Times)

Leontyne Price - Liu (San Francisco Opera, 1961)

Egy korabeli kritika a Gershwin-opera bemutató előadásáról

Erkel Színház: Porgy és Bess

Albert István – Film Színház Muzsika, 1970. február 14.

„Rendkívüli, bátran mondhatjuk: merész vállalkozásba fogott az Operaház, amikor elhatározta, hogy bemutatja Gershwin: Porgy és Bess című operáját. Amikor „merészet” mondunk, nem elsősorban a zene modernségére gondolunk — elhangzottak már ezen a színpadon a század jóval merészebb hangvételű alkotásai is —, hanem mindenekelőtt a zene egyedülálló stílusára, s a Porgy különleges, nagyon távoli, többségünk számára csupán olvasmányélményekből ismerős néger világára. Nem volt hát indokolatlan a fokozott várakozás, mely a premiert megelőzte: hogyan fog az Erkel Színház együttese megbirkózni azokkal a szerteágazó problémákkal, melyeket Gershwin műve az előadóegyüttesre ró? Sietünk leszögezni, hogy a fáradozást dicséretes eredmény és megérdemelt nagy siker koronázta, mintegy igazolva azt a többször hangoztatott megállapításunkat, hogy a rendelkezésre álló erők körültekintő és megfontolt koncentrációjával a színház „rendkívüli”, „merész” feladatok megoldására is képes.

A „Porgy és Bess” színpadán a dél-karolinai Charleston város néger-negyedének világa, különleges közössége jelenik meg, átszőve a nyomorúság, az elvakult, gyilkos szenvedély, a bensőséges, meghitt érzelem, a vallásos tömegrévület, s a táncban- énekben kifejeződő mulatozás bódult örömének megannyi színével. A tiszta érzelmű, nyomorék Porgy, a megvetett kokott, a kokainista Bess és az izomkolosszus Crown históriája nem csupán konvencionális féltékenységi dráma, hanem sötét alaptónusú életkép, mellyel Gershwin az amerikai népi operát igyekezett megteremteni. Ám a „Porgy és Bess” — anélkül, hogy egyetlen pillanatra is alábecsülnénk zeneirodalmi jelentőségét — nem opera a szó hagyományos értelmében. Meglehetősen heterogén mű; a zeneszerző a néger songok, spirituálék, s a jazz nem is mindig legnemesebb anyagát ötvözte egybe a századvég verizmusának és expresszionizmusának hangjával.

Gershwin a musical, az amerikai néger népi daljáték, s a századvégi zenés dráma szellemét idézte fel színpadán nagyszerű tehetséggel, elementáris erejű, egyes mozzanataiban páratlanul magával ragadó, nagyhatású muzsikában.
Az előadás — néhány apró mozzanatot leszámítva —, kellemes meglepetés. Hiszen joggal tettük fel magunknak a kérdést: egy távoli kontinens, idegen társadalom embereinek ábrázolása, de kiváltképp a néger zene szelleme, nyelvezete,    megszólaltatási módja nem készteti-e majd küzdelmes birkózásra a hagyományos európai előadási stílushoz szokott énekeseket. Nos, az eredmény várakozáson felüli, a „Porgy és Bess’ mindkét szereposztásban igazi színházi élményt nyújtó, sikeres produkció.
Az opera rendezője, Miké András ezúttal is tanúbizonyságát adta atmoszférateremtő készségének. Jól exponálja a dráma csúcspontjait, a cselekményt hatásosan pergeti a drámai végkifejlethez, Porgy megrendítő búcsújához. Látványosan kavargó, színnel, kontraszttal gazdag tablói, tömegjelenetei (a „nép” itt szinte mindig jelen van a színpadon), igen hatásosak. Az egyéni színészi játék, a végletes szenvedélyek megjelenítése viszont már kevésbé árnyalatos. A négerek sajátos, hallatlanul egyéni mozgás- és ritmuskultúráját —, melyet fehér ember minden bizonnyal alig-alig utánozhat tökéletesen — igazságtalanság lenne számon kérni mind tőle, mind a koreográfiát az adottságokhoz mérten jól megoldó Seregi Lászlótól. (Nem véletlen, hogy a darabot világszerte az Everyman néger együttes vitte sikerre, a híres Porgy-film főszereplői, Sidney Poitier, Dorothy Dandrige és Samy Dawis négerek, sőt néger főszereplője van Felsenstein berlini előadásának is.) A jelmezeket és a színpadképet Makai Péter tervezte. A legfontosabb díszlet, a tér Catfish Row ütött- kopott házai között hangulatos, légkört teremtő; ügyes megoldású a Kittiwah sziget, érthetetlen viszont, miért hasonlít Serena szobája egy kietlen, üres raktárhelyiségre? ...

A két előadás — aligha tévedünk — egyenlő értékű, sőt a második még feszültebb, fűtöttebb légkörű. A Porgyt éneklő Radnay György a nagy vonásokban megragadóan, karakterisztikusan, de a nüanszokban kissé szegényesen jeleníti meg a figurát. Hangjának fénye és ereje is inkább csak a felső regiszterben tud magával ragadni. Begányi Ferenc Porgyja élettelibb; szépszínű, felszabadultan zengő baritonja átütőerejű, előadásmódja azonban érthetően közelebb áll az európai áriastílushoz, mint a néger éneklésmódhoz. Bess: Házy Erzsébet, illetve Andor Éva. Mindketten híven követik a rendezői elképzelést, mely azonban valószínűleg kissé elrajzolta a szerencsétlen Bess alakját. Gershwin bizonyára egy kokainmámoros, elesett, a szíve mélyén jobbra vágyó „néger Violettát” láthatott benne, az Erkel Színház Besse inkább egy pigalli pillangóra emlékeztet. Házy az énekbeli feladatot halványabban oldja meg, mint vártuk; Andor Éva most is hajlékony szépséggel, muzikálisan énekelt, jól „ráérezvén” a Gershwin-zene szellemére. A Porgy zenei stílusában természetesen Szirmai Márta (Serena) a legotthonosabb, ö a specialistája ennek a szabad, improvizatív éneklésmódnak; ő a legjobb tolmácsa ezeknek a „provokatív”, éles, csupa- kontraszt ritmusoknak. A második estén Sudlik Mária énekelte ugyanazt a szerepet; szép hangja, a siratójelenetben nyújtott rendkívül áthevített, drámai éneke méltán aratott nagy tapsot.
Ami a zenei előadásmódot illeti, tetszett Palcsó Sándor Sporting Life- je; jól érzi e zene szellemét. Dicséretesen helytállt ebben a szerepben a tehetséges Rozsos István is. Ám mindketten kissé könnyedre „veszik” a figurát. Sporting Life öregebb róka, gonoszabb, sátánibb, csak így érthető, hogy sikerül megvásárolnia Bess lelkét. A két Crown, Csányi János és Varga András közül az utóbbi a meggyőzőbb, a robusztusabb. Clara szólamában (kivált a Summertime-ban) ez alkalommal is felhívta magára a figyelmet értékes, magvas hangjával Dobránszky Zsuzsa és Laczó Ildikó. A jó ritmusú előadás sikerében részes Svéd Nóra, illetve Eszenyi Irma (Mária), s a Jake-et találó, eleven eszközökkel megformáló, korrekten éneklő Nagy Sándor, illetve Miller Lajos. A hatalmas szereplőgárdából hadd emeljük még ki Kishegyi Árpádot, Külkey Lászlót, Göndöcs Józsefet, Kunsági Kálmánt, Reményi Sándort, Bordás Györgyöt.
A zenekar meglepő stílusbiztonsággal, élvezetesen szólaltatta meg a partitúrát. Az első előadást Pál Tamás vezényelte, s eltekintve néhány túlharsány effektustól, megbízható, jó összhangot teremtett színpad és zenekar között. Bolberitz Tamás élénkebb s feszesebb ritmusai valószínűleg közelebb állnak az alkotó eredeti elképzeléséhez. Az operát Blum Tamás fordította.

A Porgy és Bess — mondottuk: merész vállalkozásként indult, ám a két első előadás sikerének jeleiből joggal következtetünk arra, hogy azzá lesz, aminek szánták — repertoár- darab.”

Nem rasszista dolog ez...Ugyanolyan ez, hogy mi is fel lennénk háborodva, ha Erkel: Hunyadi Lászlót arabok, kínaiak vagy nigériaiak adnák elő. Ókovács meggondolatlan butaságokat nyilatkozik, meg ez a szörnyű példa, a Biblia és Korán levizelésével ciki egy operaigazgatótól. Persze jópofa, láttam pl. Balatonfüreden, ahol ingyenes Wagner és Verdi gála ment pár éve, és ott is pontatlan dolgokat mondott, de rájött és utána kinevette saját magát. Meg kéne gondolnia, mielőtt beszél. Nekem szimpatikus különben, de ez egy jótanács...

Privátban válaszolok.

Alig hinném, hogy Ira Gershwint emlékeztetni kellett a nürnbergi perre. Továbbá Nürnbergben állami vezetőket vontak felelősségre kisebbség/ek elleni bűncselekmények miatt (is). A Porgy "abc"-klauzúlája viszont éppen egy kisebbség érdekében-védelmében születhetett. Kurz: nem értem a hasonlatot.

Gershwin(ék) szvsz nem "fehér rasszista" (fehéreket kirekesztő) céllal kötötte(k) ki azt, amit, "csupán" fekete énekeseket akart(ak) ilymódon helyzetbe hozni...ha már egyszer feketékről szóló, "fekete környezetben" játszódó darabot írt(ak). Megírhatták volna ugyanazt "fehér környezetben", fehérbőrű szereplőkkel és akkor "semmi gond". Sarkítva: többek között -példáddal élve- Kathleen Battle is azért énekelhetett Zerlinát vagy az 1987-es bécsi újévi koncerten Tavaszi hangokat (micsoda paradoxon: a náczy párttag) Karajan vezényletével, mert a korszellem addigra, sőt már jóval hamarabb lehetővé tette,a világ odaért. És ezt a korszellemet, a világ odaérését talán éppen Gershwin(ék) "abc"-klauzúlája indította el.

Az idei négy előadás biztosan le fog menni rendben és biztosan. Viszont a jövő évadban nem hiszem, hogy műsoron maradhat a darab. 

Nem fogják betiltani. Mert nem tudják: szerződést nem szegtünk, hadseregük pedig nincs, hogy idejöjjenek, és bezárassák a színházat. Kb. az várható, hogy lemegy a négy előadás, amire szerződés van, és újabb szerződést nem fognak velünk kötni erre a produkcióra.

Egyetértek.

Vagy azért kéne nagyon kiverni a balhét, hogy Karajan Don Giovanni filmjében holmi "Kathleen Battle" énekelhette Zerlinát, vagy azért hogy ilyen kitételek szerzői-jogi kikötésekben még benne lehetnek. Most, hetven évvel a nürnbergi per után!

Hitler resszista volt, Malcolm X szintén - a gonoszság és hülyeség nem fajspecifikus.

Mi lesz, ha mégis betiltják? Eléggé elvitték már a jegyeket, még a két hétköznapira van.

Ha már említetted a tavalyelőtti West Side Storyt:

A darabot eredetileg át akarták vinni a következő évadra is, ez azonban meghiúsult. Ugye ez is épp olyan kőkeményen jogdíjas darab, mint a Porgy és ennek a darabnak a jogkezelői kifogásolták a legnépszerűbb sláger (America) színrevitelének mikéntjét, ezért az utolsó pillanatban változtatni kellett rajta, továbbá az sem tetszett nekik, hogy a Doki a darab eredetijéből, a Rómeóból idézte a szerep eredetijét, Lőrinc barátot...

Változatlanul az a meggyőződésem, hogy a Porgy jogtulajdonosai figyelmetlenségből felejthették ki a budapesti előadás engedélyéből, illetve az írásos szerződésből az all black cast kitételt. Ha már az Operának küldött felszólító emailben benne felejthették a feljelentő levelet...

Pacta sunt servanda. Az a szerződés, ha és ami 4 Porgy és Bess előadásra szól, az a szerződés arra a 4 előadásra érvényes. És az érvényes, ami ténylegesen a szerződésben áll (nem tudjuk, hogy mi) és amennyiben arra jogosult személy(ek) írta(k) alá. További előadásokra az a szerződés nem érvényes. (Át)értelmezésnek helye nincs. Művészkedésnek és szabadságharcnak

("Ha kell, perre megy Ókovács Szilveszter")

helye a jogban ugyancsak nincs. Fenti cikkben idézett több állítás nehezen értelmezhető.

Milánóban féli szcenírozott verzió ment a Scala kórusával és zenekarával, fekete szólistákkal.

Seattle-ben fekete énekesek voltak.

A toledoi előadásról készült fotókon egy kivételével csupa fekete énekeseket látok.

És a fene egye meg, de Teatro Colón előadásán is szerintem fekete énekeseket szerepeltek.

De lesznek benne feketék állítólag és ők játszák a fehéreket. Ez is fura nekem. Inkább a fehéreket festenék be, van barna smink és a feketéket fekete szerepekre tennék be. Szerintem a festés az OK lenne, mivel ez kifejezett fekete téma, ezért fura fehérek festés nélküli feketeként szerepeltetése.

A Városi Színházban 1928-ban Ernst Krenek: Húzz rá Johnny c. operájában is volt fekete szerep, akkoriban még csak nem is léphettek feketék a színpadra, emiatt befestették a szereplőt. Sőt operettben is voltak fekete szereplők, 1931-32-ben Ábrahám Pál Hawaii rózsájában Johnny boy, később is így játszották ezt a szerepet:
https://www.youtube.com/watch?v=x9dd4UXDhUM

https://www.youtube.com/watch?v=dJZ25M2zCmk  2.30-nál hallható a néger dal.

Verdi Ottellójánál is festették Simándyt.

Talán a youtube-on rá lehet keresni egyikre-másikra...

Valószínűleg mindenütt koncert formában adták elő. Mert a rendelkezés mindenütt érvényes, nem csak Magyarországon.

Sajnos ma már mindenbe politikát visznek, az Operbase Adatbázisát linkelem, 2016. jan. 1. óta itt ment a darab a világon:

Keresés eredménye: 62 városban 10 produkció 10 előadás

Kérdés, hogy ezek közül a helyek közül, hol tartották be az all black előírást.

Ez a Porgy és Bess kb. olyan lesz, mint a West side story - lemegy majd a négy előadás és ennyi volt. Mondjuk a Bernstein-darabból legalább az operakaland miatt nagy előadásszámot tudtak produkálni egyetlen évad alatt. De azért örüljünk ennek a négy előadásnak. A csak fekete énekesek léphetnek fel a A Porgy és Bessben szerintem nem korrekt a darabbal szemben sem, ami egyike volt a legsikeresebb huszadik századi zenés színpadi műveknek, mára meg Amerikának kívül szinte sehol se ismeri már a közönség szélesebb rétege, de még a nagy amerikai operaházak se játsszák már emiatt. Ettől függetlenül nem kellene ide is belekeverni a migránsozást és nem kellene politikai célokra, kvázi, burkoltan egyfajta propagandának, kampánynak felhasználni egy operabemutatót, mert a hasonló írások így állítják be a bemutatót és ettől hánynom kell. Már ez a kultúrharc része - okádék ez a kommunikáció. 

Az avatott, hozzáértő Figyelő-cikk szerzője kétségtelenül az opera, a nemzetközi szerzői jog valamint a rasszizmus és a migránskérdés szakértője, néhány további írása itt, itt, itt és itt.

Figyelem, ez már nem az a Figyelő, hanem Schmidt Máriáé!