vissza a cimoldalra
2019-04-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11345)
A csapos közbeszól (95)

László Margit (174)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3227)
Operett, mint színpadi műfaj (3885)
Pantheon (2340)
Élő közvetítések (7823)
Erkel Színház (9929)
Egyházi zene (217)
Kelemen Zoltán, operaénekes (94)
Simándy József - az örök tenor (598)
Bende Zsolt (151)
A hangszerek csodálatos világa (194)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4321)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1638)
Franz Schmidt (3311)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1310)
Kimernya? (3005)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - A nap képe (-zéta-, 2008-10-10 07:34:28)

   
2126   Klára • előzmény2125 2019-04-10 17:14:37

OK

2125   daunerni • előzmény2124 2019-04-10 12:36:40

Kedves Klára!

Kérlek vedd figyelembe, hogy Zéta nem csak most, hanem minden évben meg kell fontolja, hogy ki legyen a nap képe. Fischer Annie volt már többször (ahogy persze Durkó Zsolt is...)

Ha gondolod, kérlek keresd ki a Galéria rovatból, például ezt:

http://momus.hu/gallery.php?skey=&kwid=88&iid=1363

2124   Klára 2019-04-10 10:42:31

Nem kívánom Durkó Zsolt tevékenységét, művészi pályáját kritika tárgyává tenni, vitatni, stb - amivel perceken belül meg fgnak vádolni - de ma FISCHER ANNIE halálának évfordulója van! Ha rajtam múlik, ma Ő a nap képe, és nem más!

2123   Búbánat 2019-02-22 14:09:29

Itt egy másik fotó: a ma kilenc éve elhunyt Ágai Karola  - és  gitárművész férjének, Szendrey-Karper Lászlónak is - emlékét felidézve

Ágai Karola operaénekesnő és Szendrey-Karper László gitárművész.

1960., Fotó: Bauer Sándor

Forrás: FortePan

2122   Búbánat 2019-01-23 15:57:11

Miller Lajos, Kossuth-díjas operaénekesünk ma 78 éves.

Születésnapját megelőzően, már tegnap éjjel (január 22. kedd 00:45 - 01:45) műsorára tűzte a Duna TV:

Hogy volt?! - A Miller család

2010 (55')

„Három generáció egy műsorban színházról, zenéről és filmről. A Hogy volt?! vendége ezúttal a Miller család: Miller Lajos operaénekes, Miller Zoltán színész, énekes és fia, Miller Dávid színész - énekes, akik a pályatársak és barátok társaságában mesélnek családjukról és a művész létről.”

Ismétlések:

2019. január 26. szombat 07:05 - 08:00

2019. január 27. vasárnap 04:25 - 05:20

2121   Búbánat 2019-01-20 12:25:29

Ma öt éve hunyt el a karmester-legenda: Claudio Abbado

Rá emlékezve idemásolom azt a cikket, melyben budapesti ittléte alatt interjúvolta meg Abbadót Kiskalmár Éva

  • Film Színház Muzsika, 1981. július 11.

BESZÉLGETÉS CLAUDIO ABBADÓVAL - ZENÉRŐL, KÖZÖNSÉGRŐL

Vezényeltem a New York-i Metropolitanben, a londoni Covent Gardenben, vezényeltem Párizsban és Münchenben — s valahányszor csak visszatértem a Scalába, úgy éreztem, hogy — különösen Verdi, Puccini és Rossini zenéjéhez — ez a kórus és zenekar a legjobb a világon” — szakadt ki a vallomás a milánói Scala főzeneigazgatójából, legutóbbi budapesti vendégszereplésekor.

A Claudio Abbado vezette együttes nagy sikerrel szerepelt néhány héttel ezelőtt az Erkel Színházban: Verdi Requiemjét hallhattuk két egymást követő estén — s a második előadást (mint ismeretes) a Magyar Televízió is közvetítette.

Az élmény tehát — egy ország élménye lehetett.

A világhírű olasz karmester huzamos ittléte teremtett alkalmat e hosszabb lélegzetű beszélgetésre.
— Muzsikuscsaládba születtem, körülöttem mindenki zenélt — kezdte „curriculum vitae”-jét Claudio Abbado —: apám hegedült, anyám és a bátyám zongorázott.

Mi volt első karmesterélménye?
— Arra emlékszem, amikor hétéves koromban a szüleim elvittek a Scalába; Antonio Guarnieri vezényelt, és nagyon megragadott az, hogy e kiváló karmester egész apró mozdulatokkal milyen csodálatosan dirigálta Debussy Nocturne-jét. Még aznap este beírtam a naplómba: én is szeretném vezényelni ezt a darabot, én is karmester akarok lenni.
 

Sikerült — ez a vágya teljesült.
— A családunkban szerencsére mindenki azt csinálja, amit szeret — tehát a hobbinkból élünk meg, a hobbink a munkánk. Az öcsém szintén hat-hét éves korában határozta el, hogy építész lesz; a bátyám karmester a milánói konzervatóriumban, a nővérem pedig a Ricordi Kiadó igazgatója.

Hogyan kezdődött az ön karmesteri pályafutása?
— Amikor befejeztem Bécsben a karmesterképzőt Swarowskynál az Akadémián, Sienába mentem tanulni Zubin Mehtával együtt, majd a Kusszevicki- díj után Triesztben vezényeltem az első hangversenyeket, operákat. 1963-ban pedig megnyertem New Yorkban a Mitropoulos- versenyt, és ezután már minden sokkal könnyebben ment: a legnagyobb zenekarokat vezényelhettem.

Azóta sok országot bejárt, megismerte a világot — s a világ is megismerte önt.
— Két állandó zenekarom van: a Londoni Szimfonikusok és a Scala. Ezenkívül a Bécsi Filharmonikusokat szoktam vezényelni — általában a Bécsi Fesztivál nyitóhangversenyén, vagy Salzburgban, vagy lemezfelvételeket készítek velük. S éppen most ajánlották föl a Chicagói zenekar zenei igazgatói tisztét; nagyon örülök neki, de nem tudom, lesz-e elég időm rá.

Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említette, mennyire szívügyének tekinti az Európai Közösség Ifjúzenekarát. Hogyan, és mikor jött létre ez a fiatal nemzetközi zenekar?
— Kamarazenét, kamarazenélést tanítottam a fiataloknak a pármai konzervatóriumban — mindenekelőtt azt, hogyan kell együtt játszani. Sokat dolgoztam fiatalokkal Chicagóban, Philadelphiában is — aztán meghívtak a Nemzetközi Fiatal Zenekarok Fesztiváljára. Akkor jutott eszembe, hogy alakítani kellene egy együttest az európai fiatalokból; az Európai Közösség parlamentje támogatta a javaslatomat — így született meg négy évvel ezelőtt ez a fiatal zenekar; s most arra gondolok, milyen jó volna kiszélesíteni például magyar fiatalokkal is.

Ön szerint ki a jó muzsikus?
— Aki arra törekszik, hogy minél mélyebben megismerje a partitúrát, s ezáltal mindig föl tud fedezni benne valami újat; szerintem egy partitúra megismerésének nincs határa.

És ki a jó karmester?
— A jó karmesternek tudnia kell legalább egy hangszeren játszani, lehetőség szerint zongorán, hogy jól és könnyen igazodjék el a partitúrában; de ismernie kell egy kissé valamennyi hangszert, technikai okokból, ugyancsak a partitúrában való tájékozódás miatt. Ez a legfontosabb: a partitúra mély és átfogó ismerete; s akkor már az sem lényeges, hogy a karmester emelgeti-e a fejét vagy sem, hogy kis vagy nagy mozdulatokkal dirigál-e, hanem hogy megértesse a zenekarral (végül is a közönséggel), mi a kívánsága, milyen a zenei felfogása.

Önnek nagyon jó a kapcsolata a munkatársaival, elképzelhetetlen, hogy veszekszik vagy kiabál.
— Valóban nagyon ritkán, de azért előfordul. Például ha túl kell kiabálnom az együttest, mert sokan vannak együtt — zenekar, kórus, szólisták —, s nekem egységet kell teremtenem. Általában nagyon jó a kapcsolatom mindenkivel, és sokukkal igazi jó barátok vagyunk, nemcsak munkatársak.

Egy-egy operára való felkészüléskor világhírű rendezőkkel dolgozik együtt; bizonyára vannak vitáik is olykor-olykor...
— Viták mindig vannak, természetesen, de ezek a zenét szolgálják; a jobb előadás érdekében vitatkozunk, semmiből sem csinálunk presztízskérdést. A rendezőkkel (Strehler, Ronconi, Ljubimov) már sokszor hónapokkal, esetleg évekkel a bemutató előtt elkezdjük a közös munkát.

Min szokott a karmester vitatkozni a rendezőkkel?
— Verdi Simon Boccanegra című operáját Strehlerrel állítottuk színpadra, s akkor sokat vitatkoztunk; ő az első változatot szerette volna előadni, én pedig ragaszkodtam a másodikhoz, azzal a mély meggyőződéssel, hogy ez az igazi. Verdi levelei is ezt igazolják. A nagy zeneköltő, gyakran több változatban készítette el operáit, addig csiszolt, simított rajtuk, míg megesett, hogy csak a negyedikkel volt megelégedve (például a Don Carlos) — s ezek lettek végül is a remekművek. Tehát egyrészt azon vitatkoztunk, hogy melyik változat menjen; aztán ott, ahol Gebriele és Amelia találkozik, a kottában szerepel egy korona; Strehler azért óriási jelenetet tervezett ide, hosszú ölelést, míg végül sikerült meggyőznöm arról, hogy itt ennyit nem időzhetünk, az a korona csak a zenei hangzásra vonatkozik, és nem a jelenetre. De megtörténik az ellenkezője is, vagyis hogy én mondok le az elképzelésemről a rendező javára, illetve, mint már említettem, az előadás javára. Strehler az opera végén, Simon halálakor nagy mozgásokat szervezett: ahogy Simon búcsúzik a nemesektől, elindul, és a szegényeknél fejezi be a búcsút, majd a hajóra megy meghalni. Mindez igen gyönyörű volt és szuggesztív, és nagyon is indokolt. Tehát megkerestem az ehhez megfelelő tempót, hogy Cappuccilli, az opera címszereplője elvégezhesse mindezeket a mozgásokat.

Mitől függ a karmesterek saját stílusa?
— Minden emberre, így a karmesterekre is nagyon jellemző a személyiségük. Ez a személyiség rányomja a bélyegét minden cselekedetünkre; természetesen a vezénylési stílusunkat is meghatározza, Furtwängler például mindenki mástól elkülöníthetően, csakis rá jellemző módon vezényelte a romantikusokat. Az ő zenei mondatainak hatalmas feszültségük volt, és mindig indokoltan, értelemszerűen. Még akkor is, ha sokan felrótták neki, hogy túl lassú; pedig nem volt lassú, csak hihetetlenül mély értelmet adott a zenének. Toscaninival pedig olyan előadásokat
hallhatunk, amelyekben a zenekar csodálatosan együtt van, érezni lehet a nagy karmester hatalmas meggyőző erejét, hogy úgy alakítja a zenekart, ahogy senki más. Talán a legnagyobb karmester volt a világon.

Tehát nem a tempó és a metronóm határozza meg a zenei előadás értékét.
— A tempónak csak relatív értéke van, mint Furtwänglerrel kapcsolatban említettem. Van olyan Trisztán-előadás, amely egy félórával tovább tart, és van olyan is, amely ugyanennyivel előbb fejeződik be — s mindkettőt elfogadhatom. Ha van értelme, jelentése a gyorsabb illetve lassúbb tempónak, akkor jószerivel mindegy, mennyire tér el a megszokott gyakorlattól: nem lehet és nem szabad stopperral mérni a zene szépségét és értékét.

Ön szerint melyek a jó zenekar kritériumai?
— Nagyszerű, kiváló muzsikusok a tagjai; az erős, jó fegyelem és a repertoár kitűnő ismerete jellemzi a világ legjobb zenekarait.

Hogyan alakítja a közönség jelenléte egy-egy hangverseny, illetve operaelőadás légkörét, sikerét?
— Nagyon-nagyon fontos, sokat segít a közönség. Ha érzi az ember, hogy a hallgatóság figyel, olyan elektromos feszültség, forróság árad szét, amely inspirál, s amelytől másképp játszunk aznap, mint egész addigi muzsikusi életünkben.

Mit tapasztalt a világ különböző pontjain: a közönség megnyugvást vagy izgalmakat vár a zenétől?
— Mostanában szinte mindenütt nagy Mahler-divat van, elsősorban a fiatalok körében. Azt hiszem, ez jól tükrözi azt a kínzó szorongást, amely korunkra oly igen jellemző. A halál fokozott érzete s az élet örömeinek tisztelete: ez az a kettősség, amelyet a mai ember Mahler zenéjéből a saját tapasztalataira kivetít, s amellyel azonosul.

Ön milyen zenét szeret?
— A szép és jó zenét; amelynek értelme, jelentése van; amely ad és mond nekem valamit, bármely korból való.

Mit üzen a fiatal karmestereknek?
— Tanuljanak sokat; törekedjenek arra, hogy minél többet megismerjenek a világból. Az alapos tudással előbb-utóbb minden zenekart meg lehet nyerni.

Sohasem próbált zenét írni?
— De igen: tíz évig tanultam zeneszerzést, írtam is különböző dolgokat; de rádöbbentem, hogy döntenem kell, mert csak egyvalamire tudok megbízhatóan összpontosítani. Van, aki képes, egyszerre többfélére is, én viszont inkább csak egy mellett maradok: mégpedig első szenvedélyem, a karmesteri pálca mellett.

Nem bánja néha, hogy nem lett zeneszerző?
— De igen, időnként. Ám amíg szenvedéllyel csinálhatom azt, amit szeretek, érdemes élnem.
 

/Kiskalmár Éva/

2120   Búbánat 2019-01-17 09:47:00

A mai emléknapon a Bartók Rádió délben sugározza

12:36 – 13.49 Koncert dél – Hangversenykülönlegességek

Cziffra György zongoraestje

1. Johann Sebastian Bach-Ferruccio Busoni: D-dúr prelúdium és fúga BWV. 532.,

2. Ludwig van Beethoven: C-dúr (Waldstein) szonáta Op. 53.,

3. Robert Schumann: Karnevál,

4. Frédéric Chopin: esz-moll polonéz Op. 26. No. 2.,

5. Liszt Ferenc: Valse impromptu

(Svájci Olasz Rádió Auditóriuma, 1963. december 19.)

 

Megjegyzem, a Wikipédia és más portálok január 15-ét jelölik meg a Cziffra György halála időpontjának.

2119   Búbánat 2019-01-16 10:57:13

Marilyn Horne ma 85 éves!

Birthday: Marilyn Horne

2118   Ardelao 2019-01-13 14:47:21

ERIC SATIE

(1866-1925)

Képtalálat a következőre: „sATIE SPORTS ET DIVERTISSEMENTS”

„LEMEZ

          Áldott magány.

          Három vonallal fölrajzolható a portréja, szakáll, cvikker, keménykalap. Erik Satie, a zeneszerző. Aki ennyire különbözik embertársaitól, arra könnyű rámondani: különc. Nem tud észrevétlen maradni, nem tud elvegyülni, nem tud jellegtelen zenét komponálni. A különc az utókornak dolgozik. A drága utókornak, amely a múltból csak a különcökre kíváncsi, de csak a múlt különceire kíváncsi, hogy aztán összecsapja kezét, és sápítozzon, jaj, ma már kihalt a nagyság a világból. Satie élt, csöndben és különösen, mulattatta az utcagyerekeket, írogatta a zenéit; estére, később már délre lerészegedett, és nem történt meg vele a csoda. Legfeljebb az a csodálatos, hogy mája 59 évig bírta.
          Átlagos különc után nem marad más, mint néhány furcsa történet. Satie például a világháború alatt bemenekült egy óvóhelyre, ahol levette a kalapját, és udvariasan így köszöntötte az odabent szorongókat: »Jó estét. Azért jöttem, hogy önökkel együtt haljak meg.«

          Egy másik történet szerint, amikor végleg összeveszett szerelmével, kihívta a rendőrséget, hogy szabadítanák már meg ettől a fölöslegessé vált embertől.
          Átlagos különc történetei egy generációt érnek meg. Satie történeteit a zenetudomány kutatja. A különc különös zenéje ma divat. Joggal. Finom kis zongoradarabok, rövidek, sűrűek, és mégis könnyedek. Az új Satie-lemez hatvanegy percére hatvan zeneszám került. Átlagosan egy perc és egy másodperc hosszúak a művek. Ahhoz képest elég sok dolog fér beléjük. Keringő, nyitány, a rózsakeresztesek, sport és egyéb szórakozások, a kötéltáncos, golf, karnevál, tűzijáték, tenisz, Párizs és a tengerpart. Játék az élet. Nem gonosz és nem kegyetlen, csak magányos játék. És nem is olyan nagydolog a halál.

Karamy Zoltán”

REFORM, 1997.VIII.5.

Eric Satie: Sports et divertissements

2117   Búbánat 2019-01-06 14:03:55

 

llosfalvy Róbert, Németh Marika - "Szép, égi virágom"

(Részlet Huszka Jenő Gül baba c. operettjéből.)

 

Az Ilosfalvy-topicba másolt cikk legyen meg itt is: 

Ilosfalvy Róbert ma tíz esztendeje távozott el közülünk.

A nagy tenoristára emlékezve itt van ez a kis cikk – benne a vele készült „villáminterjú”

„Szilveszter - helyjegy nélkül”

  • Népszava, 1967. december 31. -  a „Tótágas”- rovatban  Ilosfalvy kis óévbúcsúztatója , saját, repülőgépes - B.Ú.É.K! - rajzával.

- Ilosfalvy lényegesen jobban énekel, mint rajzol — de ezt elnézzük neki.

Des Grieux úrnak nem sok az ideje, s ez érthető. Hamiskártyás eleganciájából kopottabb külsőt kell öltenie, hiszen a bukott Manonnal Amerikába hajózik perceken belül — reggel pedig indul a gépe Kölnbe. Közben számosan üdvözlik, s a taps is szólítja még a vasfüggöny elé. Azért egy villámbeszélgetésre így is marad idő.

Ilosfalvy Róbert:
„— Az én sztorim nem is olyan vidám. Én legalábbis cseppet sem voltam vidám, pontosan egy éve, tavaly szilveszterkor. A helyzet ugyanaz volt, mint most, Budapestről utaztam vissza Kölnbe. Bécsben beültem a repülőtéri borbélyhoz, s valahogy nem hallottam meg a gép indulásához sürgető szózatot. Röviden: ott álltam megborotválva és »megfürödve«. Kölnben nagy szilveszterező társaság várt rám, no meg előadás-kötelezettség. Kalandos úton kerültem vissza lóhalálában a Westbahnhofra, persze helyjegyem sem volt. Végül is 1966—67. fordulóját búsongva és kényelmetlenül, vonaton töltöttem, Bécs és Köln között. Reggelre értem oda — tisztességükre legyen mondva, barátaim megvártak, s még koccintottunk a most búcsúzó esztendőre. A rossz előjel végül is szerencsésnek mondható évet vezetett be — és amúgy sem vagyok babonás.”

Reméljük, az idei szilveszter barátságosabbra sikerült.

 

2116   Búbánat 2019-01-03 10:21:34
  • Film Színház Muzsika, 1962.  július 20.

Beszélgetés Sárdy Jánossal

A Sárdy János körül keringő sok kedves történet közül kiválasztottunk egyet: ez vethet fényt leginkább egyéniségére.

Egy előadáson történt. A színpadon díszletváltozás, de a szereplőknek nem lehetett elhagyniuk a játékteret. Hullott szájukba a por. Néhányan zúgolódni kezdtek, s megkérték őt, szóljon az igazgatóságnak. ..
— Miért? — kérdezte.
— A por miatt
Visszanézett: — És ha molnárok volnánk?

Ez az egyszerűség, természetesség jellemzi most is, találkozásunkkor. Próbáról érkezett, a „Leányvásár” Tom Migglesét játssza majd Moszkvában, az Operettszínház vendégjátékán. Ám, ha jut rá egy kis szabad idő, rózsadombi kertjébe siet. Sok most ott a munka, ideje permetezni a barack- és cseresznyefákat. Esténként pedig a, színházban ötletes népi humorral, fűszeres virtussal játszotta a „Budai kaland” Ambrus mesterét. Eszünké jut egy rész az első felvonásból. Itt a csenddel hívta fel magára a figyelmet. Talán azért, mert közben gondolataival állandóan részt vett a cselekményben.

— Én a kollégáimnak néha így gratulálok — mondja nevetve, amikor ezekről a pillanatokról beszélgetünk. — Nagyszerű voltál ebben és ebben a jelenetben. „Miért?’’ — döbben meg az illető. „Hiszen ott nem csináltam semmit.” — No — mondom —, éppen azért. Jól hallgattál.

Egyszerűségére, közvetlenségére a feleletet az emlékek is adják... Felvillan a Tolna megyei kis szülőfalu képe. — „Gyermekkoromban mindig az érdekelt, mi van a dombon túl” — meséli. Ha meredek útra tévedt, hát nyakába vette a biciklit és úgy haladt át a tetőn. Aztán a pápai képzőről beszól, később Dunaföldváron tanítóskodott, titkos skálázások következtek, dalolás az iskolai ünnepélyeken és később, nagy elhatározás után az Operaházban — próbaképpen. Sikerrel.

Később a filmekre terelődik a szó, a „Mágnás Miska”, a „Déryné” forgatására, s a felszabadulás után is játszott nagysikerű „Kalotaszegi madonná”-ra. Nekünk erről a filmről a Rózsalevél-nóta jut eszünkbe, vagy ahogyan a „felkap a szél” sorról Kabos László elkeresztelte, a „kapa-dal”. De kiderült, hogy Sárdy János ebből a stílusparódiából is tanult.

-Valljuk meg, volt igazság a Kabos-számban. Ha groteszk is volt, benne éreztem a lényeget. Sokszor ültem be a nézőtérre és figyeltem Kabost. Az is megtörtént, hogy ugyanabban a műsorban léptünk fel. — „Jancsikám, menj te előbb” — kérlelt a rendező. — „Nem én. Majd a Kabos- szám után!” — És egyre inkább vigyáztam arra, hogy a közönség az írmagját se találja annak, amit utánoz. A Televízió tavalyi szilveszteri műsorán aztán már én utánozhattam, amint ő engem utánoz...

Az igazi nagy élmény azonban a találkozás a „János vitéz” főszerepével a felszabadulás után. Egy kritikus felhördül: nem János vitéz ez, hanem a Jancsi legény. De ő azt a sáros- csizmájú parasztfiút akarta színpadra vinni, aki gyermekkora óta benne sejdült, akire „tüzesen süt le a nyári nap sugára”. S mennyi ösztönző erőt adott a zene! Az Operaházban a Nürnbergi mesterdalnokok Dávidját énekelte, Mozart-műveket, Jacquinot szerepét a Fidelióban. S ünnep volt számára egy-egy új harmónia felfedezése Mozart, Beethoven, vagy Wagner dallamvilágában. Érlelték az utazás élményei: Bécs, Párizs. Járt Olaszországban, Londonban ... Most már nem biciklivel karikázott rajtuk végig, mint régen a domb felé, de autón, együtt fiatalon elhunyt feleségével, aki minden elharapott félmondatban, a szavak közt beálló csendben is életrekel  most ebben a beszélgetésben ...

Szeretne-e prózát, drámát játszani? — kérdezzük.
— Minden műfajban lehet művészit elérni, csak igényesen kell csinálni — feleli. — Mikor zár be egy bolt? Ha nincs vevő, nincs áru. A mai színházi életben mindkettő van, csak éppen: jó árut kell adni. És céltudatos munkával felkutatni a múltbeli, vagy mai életünk nemes értelemben vett romantikáját, meg hinni a szövegírókban, zeneszerzőkben. A „Budai kaland” sikere is bizonyítja: érdemes. És ami a legfontosabb: játszani kell a darabokat még akkor is, ha nem biztos a siker. Az előadott műből tanul a szerző. Abból, akinek fiókban porosodik a kottája — nem válhat Kálmán Imre.

— Elmondanék végül egy igazán nem szabályos történetet. Nem is egyet, kettőt. Első látszatra nem tartoznak össze. Egy vidéki műsoron azt kérdezte valaki, hogy beérkezettnek és boldognak lenni ugyanaz az érzés-e. Eszembe jutott utolsó látogatásunk Lehár Ferencnél. Erről beszéltem. Rövid ideig találkozhattunk vele, betegágyánál, Ischlben. Valaki közülünk sajnos elszólta magát: nem megy nálunk egy Lehár-operett sem. Akkoriban valóban így volt. — „Nem is fognak menni” — mondotta az elszomorodott Lehár. — „Nem alkottam maradandót” — Hírneves volt, ömlött hozzá a pénz, művészetét — azt hiszem — nem kell bizonyítani, és mégsem tudtuk megvigasztalni.

S ott, a vidéki úton elmeséltem egy másik történetet is. A Somogy megyei Andocs községben, a cigánynegyedben, ott lakott Csani bácsi. Nadrágja háromnegyedessé foszladozott, de mindig jókedvűen szorongatta hóna alatt a hegedűt, no meg a borosüveget is. A muzsikálás, iszogatás fáradalmait a mezőn pihente ki. Mi ébresztgettük, rákiáltottunk: Csani bácsi! Maga már megint pityókos. Felpislantott ragyogó szemekkel a délelőtti napfénybe: — „újjó."

— A boldogság nem a hírnévtől függ. Valamitől, ami bennünk él. Ezt kötelességünk tovább adni. Én úgy vélem, nem szabad szomorú dolgokkal másokat traktálni. Ha nem tudok kellemeset mondani, hallgatok. A színpadon a feladatom az örömszerzés. Úgy jó!

/Nagy Judit/

2115   lujza 2019-01-02 23:23:40

https://fidelio.hu/klasszikus/a-nyitottsag-zeneszerzoje-eotvos-peter-75-141907.html

 

2114   Búbánat 2018-12-21 09:01:35

2018.12.21., Bartók Rádió, 22.00 – 23.00

Ars nova- a XX-XXI. század zenéje

Kocsár Miklós műveiből

1. Missa in A (1990-92) (Cantemus Gyermekkar, Pro Musica Leánykar, vez.: Szabó Dénes, szólót énekel: Földesi Ildikó, Drabik Zsuzsanna)

2. III. fúvósötös (1984) (Rádiózenekar Fúvósötöse)

3. Repliche No. 3. (1981) (Fábián Márta - cimbalom)

4. Öt tétel (1976) (Kovács Béla - klarinét, Pertis Zsuzsa - csembaló, Liszt Ferenc Kamarazenekar, hangversenymester: Rolla János)

Szerk.-mv.: Bánkövi Gyula 

2113   Ardelao 2018-12-17 22:28:48

«Orosz népdráma az Operaházban

Borogyin Igor hercegének bemutatója

 

Állíthatom, hogy Alexander Porfirjevics Borogyin szülötte a vad színekben tobzódó Igor herceg, de állíthatom azt is, hogy az orosz közszellem hozta létre. A névtelen kínai költőkkel versenyezhetne Borogyin szerénysége es önzetlensége. Amíg élt, a szentpétervári egyetem kémiai professzora mindenki elől rejtegette Igor herceget. Suttogva beszélt arról, hogy olyan feladatra vállalkozott, mely felülmúlja zenei kifejező erejét, de dolgozott rajta szüntelen, egész életén át, mert úgy érezte, hogy ez nemzeti kötelezettség. Körülötte egy Muszorgszkij, egy Rimszkij-Korszakov, egy Glazunov, egy Balakirev lázasan ösztönözték társukat művének befejezésére, még Lisztet is felbérelték, hogy siettesse az opera befejezését, hiába.

Meghal Borogyin, a barátok előszedik a hátrahagyott iratokat, összeillesztik a vázlatokat, ahol hézagra bukkannak, ott az emlékezetük segít, hiszen betűről-betűre ismerik Alexander Porfirjevics dallamvilágát, szándékát, természetét.

A költő Rimszkij-Korszakov, Glazunov megfeledkezik saját álmáról, hogy annál mélyebben idegezhesse be barátja álmát.

Ez a motívum vonul végig az orosz zenedráma történetén, a múlt században mindenki segít mindenkinek, nem elkülönült elefántcsonttornyok világa ez, közszellemnek tekintik azt, ami máshol az egyén legsajátosabb tulajdona, a tehetséget. Muszorgszkij meghal, mentsük meg a Hovanscsinát; Borogyin meghal, hozzuk tető alá az Igor herceget! A költők testvéri gyülekezete a halált a szellem örökkévalóságával békíti ki.

Azt mondjuk Borodin Igor hercege, de mondhatjuk így is, az oroszoké, mert ami benne egyéni, az egy egész népre jellegzetes, az oroszra. Borogyin Igor hercege álom a népről. Hálásak lehetünk Rimszkij-Korszakovnak, aki megmentette számunkra az orosz zenének ezt a dús, tömény illatú hajtását és Operaházunk előkelő vendégének, Issay Dobroven karmesternek, aki éber ösztönével, különleges kultúrájával tette fogékonnyá Operaházunk művészeit az orosz népi dallam egészséges bőségére.

A színház teljesítménye rendkívüli. Dobroven és Oláh Gusztáv együttes rendezése gondosan megőrzi a mű természetes kereteit. Színpad, hang, mozgás között tökéletes az összhang, de ebből az eszményi harmóniából is kiemelkedik Báthy Anna, Palló Imre, Székely Mihály triója. Éneknek, előadásnak ezt az újra egyszerű, újra idillikus formáját művész is csak ritka ihletettségében találja meg. Rösler extatikus rajongása előre jelzi a poloveci táncok vad tüzét. Budanovits Mária, Tutsek Piroska hangulatfestő éneke esemény. Nem kevésbé az Losonczy démonian karakteres Galiczky hercege és Laurisin, Komáromy Shakespeare - színpadot idéző markáns humora. Nádasdy Kálmán fordítása üde, eleven, hű tükre a cselekménynek. Az opera második felvonásában kerül sor a világszerte ismert poloveci táncokra. A poloveci balett-szimfónia pokoli tempóját Szalay Karola, Vera Ilona, Harangozó Gyula és az operai táncegyüttes valóságos táncdühvel hajszolják.

A szeretet és gyengédség, amivel annakidején a művet keresztvíz alá tartották, a ma esti bemutatón testet ölt Operaházunk színpadán, mindenki segít, mindenkinek, nem a külső sikerért, hanem a művészi, erkölcsi elégtételért.»

Kovács Kálmán.

MAGYARORSZÁG, 1938.I.21.

Oláh Gusztáv egyik pazar színpadképe (1948)!!
 

2112   Búbánat • előzmény2111 2018-11-29 10:32:17

„Francia imák” – LullyTe Deuma is elhangzott a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében (Berlioz Te Deumával együtt)  2018. november 8-án – mondhatni előrehozott születésnapi köszöntésként.

Erről a koncertről beszámoltam itt a fórumon.

A francia barokk zene jeles képviselője, az olasz származású Jean-Baptiste Lully  (Firenze, 1632. november 28.  - Párizs, 1687. március 22.)  emléke előtt igazán méltó módon hódolt és tisztelgett csodálatos oratorikus zeneművének előadásával az összes fellépő előadóművész , a Müpa kiváló akusztikájú hangversenytermében

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Pad Zoltán) Kovács János vezényelte. A Te Deum énekszólistái voltak: Szili Gabriella, Szigetvári Dávid, Gál József, Thomáš Šelc.

A Lully-műhöz kapcsolódó szomorú életrajzi tény, hogy a darab keletkezése után egy évtizeddel a zeneszerző e műve előadásakor okozott hosszú vezénylő pálcájával olyan sebet a lábfején, mely elüszkösödve halálához vezetett.

2111   Ardelao 2018-11-28 23:41:24

Képtalálat a következőre: „Coysevox + Lully”

Coysevox Lullyról készített mellszobra

ROMAIN ROLLAND: LULLY

Jegyzetek Lullyről

„AZ     EMBER”

          Értelmes és közönséges arc. Busa szemöldök: »Kis fekete szem piros karikával körülvéve; alig látszik és alig lát,« de ragyog az elmésségtől és huncutságtól. Húsos orr, duzzadó cimpákkal. Nehézkes orcák, fintorgó ráncokkal keresztül-kasul szabdalva. Vastag ajak, nagy akaratos száj, amely, ha éppen nem bolondozik, megvető kifejezést ölt. Kövér áll; közepén barázda húzódik végig. Erős nyak.

          Paul Mignard és Edelinek iparkodnak megnemesíteni arcképeiken: lesoványítják, jellegzetesebbé teszik; Edelinek egy nagy, éjjeli ragadozó madár arckifejezését adja neki. Valamennyi arcképfestője közül legőszintébb lehet Coysevox, aki nem akart ünnepélyes arcképet festeni róla, hanem egyszerűen olyannak ábrázolja, amilyen a közönséges életben volt, csupasz nyakkal, csupasz mellel, durva és kesernyés arckifejezéssel.

          Már Lecerf de la Viéville igyekezett kiigazítani hivatalos arcképeinek hízelgéseit:

                   »Tudni való, hogy kövérebb és kisebb volt, mint amilyennek képei ábrázolják, egyebekben meglehetősen hasonlított hozzájuk, vagyis nem valami szép legény, arckifejezése élénk és sajátos, de nem nemes; fekete, a szeme kicsi, az orra vastag, szája nagy és előreugró, látása annyira rossz, hogy egy asszony szépségét is alig látta meg.«

*

          Erkölcsileg ismerjük – elég rossz oldaláról. Tudjuk, hogy minden tehetsége ellenére nem érte volna el azt a kivételes helyzetet, amelyet elfoglalt, alacsony intrikák nélkül s a bohóckodás és alantas hízelgés keveréke nélkül, amelyek legalább oly nagymértékben szerezték meg neki a király pártfogását, mint a muzsikája. Tudjuk, milyen ravaszságokkal – vagy mondjuk inkább; milyen perfidiákkal – foglalta el Perrin-nek és Cambert-nek, a francia opera megalapítójának helyét, s árulta el Molière-t, akinek társa és barátja volt. Jól járt azzal, hogy Molière hirtelen meghalt; mert Lully nem lett volna győztes abban a harcban, amelybe meggondolatlanul keveredett bele. Később ugyan szerencséjére nem esett meg vele többé, hogy ilyen kemény ellenfélnek szaladjon neki, de azért elkövette azt a hibát, hogy nem kímélte eléggé az olyan embereket, akiket ártalmatlannak vélt, s akik kamatostul adták vissza a velük elkövetett rosszat. Guichard-ra és La Fontaine-re gondolok, akinek véres szatírái pellengérre állították. Guichard, egyik vetélytársa, akitől úgy akart megszabadulni, hogy mérgezési kísérlettel vádolta, könnyűszerrel bebizonyította teljes ártatlanságát és rettenetes röpiratokat adott ki Lullyről. La Fontaine, akit Lully azzal tréfált meg, hogy operaszöveget rendelt nála s aztán visszautasította, azzal bosszulta meg magát, hogy megrajzolta arcképét abban a gonosz kis remekműben, amelynek címe: A flórenci.

A flórenci

Mindjárt pedzi,

Mire képes.

Farkas, akit mi tápláltunk vérünk árán.

Jól teszi! Legyen csak hű jelleméhez,

Mint amilyen hű a bárány …

          Nem tudom, Lully farkas volt-e; de La Fontaine semmi esetre sem volt bárány. Könnyelműség volna ellenőrzés nélkül elhinni mindazt a malíciát, amit a sebzett hiúsága diktált neki. La Fontaine „íróember” volt, vagyis mindenre képes, ha szerzői hiúsága forgott kockán. Maga is elismeri ezt Madame de Thianges-hoz intézett Epistolájában:

Ön úgy találja, hogy szatírám

Jobb lett volna ha meg nem írnám.

-  -  -  -  -

Így okoskodtam volna, annyi szent,

Ha az ég angyalnak vagy Thianges-nak

                                                     teremt,

De íróvá tett: a mentségem ez,

Íróvá, akinek más kincse sohse lesz:

Dicsőség, melyet bárki elragadhat.

S ön azt hiszi, hogy akkor hallgat?

Egyszerű következtetés:

Nem író akkor, ennyi az egész.

          Sőt, mi több: felajánlotta Lullynek, hogy ha ez hajlandó megzenésíteni az ő Daphné-ját, nemcsak hogy visszavonja sértéseit, de dicshimnuszt énekel róla.

De hogyha emberünkben van becsület,

S a királynak dolgoznom módot ád:

Még úgy lehet,

Dicshimnuszom övezi homlokát,

Ő udvari ember, én vers-faragó,

Hogy játsszunk véle, arra jó a szó.

Két különböző nyelven beszélünk:

S a csip-csup szégyen semmi nékünk:

Írjuk meg  D a p h n é –t: jobb ez, mint a

                                                bosszú …

          Ez a naivan cinikus vallomás kissé óvatossá tesz bennünket egy ilyen tetőtől talpig »író« rosszindulatú gyanúsításaival szemben.

          Lecerf de la Viéville egészen más nótát fúj:

          »Lullynek jó szíve volt nem annyira flórencire, mint lombardiaira vallott, se furfang, se bosszúvágy nem lakozott benne; modora sima és kellemes; gőg nélkül bánt a legkisebb muzsikussal is, mint vele egyenlővel, de több nyerseség és kevesebb udvariasság volt benne, mint egy ilyen nagy emberhez illett volna, aki sokáig élt egy kényes udvarban.«

          Lehetséges, hogy abban az időszakban, amikor Lecerf ismerte, vagyis sikereinek tetőpontján, Lullynek nem volt többé szüksége a ravaszkodásra és derék embernek mutatta magát. Az ilyenfajta emberek nem bosszúvágyók, ha győznek. Ez a nagyon alacsony sorsból származó ember, aki annyi sértést volt kénytelen elviselni, vértezve volt a megaláztatás ellen; egyéb dolga is volt, mint ellenségeire gondolni: magára gondolt. […]” 

Fordította: Benedek Marcell 

2110   Ardelao • előzmény2109 2018-11-23 22:29:40

«A háromszögletű kalap»

Balett-bemutató az Operaházban

 

Mindössze néhány éve annak, hogy Manuel de Falla neve feltűnt a zeneművészet hírességei között. Hazája, Spanyolország, körülbelül egy évvel ezelőtt nyilvánította őt ünnepiesen nemzeti zeneszerzőjévé, amennyiben az ország különböző városaiban — így Madridban, Barcelonában és Cádizban — sorozatos operaelőadásokat és hangversenyeket rendeztek, de Falla műveiből és részben az ő személyes vezetésével.

A spanyol nemzet Manuel de Fallát nemcsak származásánál fogva vallja jogos büszkeséggel a magáénak, hanem azért is, mert az ő egész lénye a spanyol földben gyökerezik, szíve a spanyol vér szilaj ritmusában lüktet, képzelőtehetsége a Dél szeszélyes rajzú és ragyogó színű képeit örökíti meg abban, amit alkot. Zenéje akkor hat a legközvetlenebbül, amikor andaluziai néphagyományokat kelt életre, a felhasznált arab és cigány motívumokban.

Manuel de Falla tehetsége azonban nemzetközi vonatkozásban is sokkal érdekesebb, izmosabb, általánosabb értékű, semhogy ne számíthatnák őt a nagyok közé. Művészetének ősereje és egyéni sajátossága nyilatkozik meg „A háromszögletű kalap” (EI sombrero de tres picos) című balettben is.

A táncjáték meséjének alapja Alarcon híres novellája, Sierra G. M. feldolgozásában. A háromszögletű kalap a hatalom jelképe. A kormányzó viseli, — aki ebben az esetben rá is szorul a hatalom külső jelére, mert ő maga bizony kissé rozoga öregúr — és szereti a csinos, fiatal asszonyokat. Minthogy most a molnárnét akarja meghódítani, a biztosság kedvéért becsukja a molnárt, de hiába, mert ő maga udvarlás közben a hídról a vízbe pottyan — és kénytelen a molnár otthon hagyott ruhájába átöltözni. A molnár hazajön, s amikor a fogdmegek újra érte jönnek, helyette tévedésből a kormányzót fogják fülön, s minthogy ez — szegény — védekezni próbál, alaposan elverik, amiben a nép boldogan segít nekik. Ezt a vidám történetet ábrázolják a részben spanyol népies, részben modern groteszk táncok.

Manuel de Falla zenéje egyéni és új, anélkül, hogy a konzervatív ízlésűeknek visszatetszenék. Csupa élet, frissesség, szín, humor. Természetes leleményességgel, keresetlen gazdagsággal — a tropikus nyár termékenységével — bomlanak széjjel a zenekarban a ritmusok és dallamok színes virágai. Édesen, forrón árad a melódia, majd megtorpan egy szilaj dobbanásban, hogy azután szelíden, finoman ráfonódó harmóniák puha ölébe simuljon. Hol őszintén szenvedelmes, hol hűvös és ígéretes mosolyú ez a muzsika, néha gyermekesen egyszerű, néha tüzes és rafináltan kecses, de mindig ott lappang benne a kacagás: mindez csak játék, tréfa, egy napfényben úszó föld boldog népének vidám mulatsága.

Szerencsés választása volt az Operaház vezetőségének, hogy ezt a balettet színre hozta. Azért is, mert kitűnő előadást produkált, amely semmiben sem maradt a Gyagilev-téle orosz társulat tavalyi szereplése mögött. A színpad csupa eleven élet, ragyogó szín, természetes és könnyű mozgás. A rendezés Gaubier Albert munkája. Ő adta a molnár szerepét is, szellemes kifejező erővel; különösen a fandangót táncolta tüzesen és pompás lendülettel. Misley Anna* a molnárné szerepében finom, ötletes és graciózus volt. A kormányzó alakját Harangozó Gyula vitte a színpadra; mozgásával kitűnően karikírozta a tehetetlen szeladont. A színfalak mögül hangzó énekszólamot Némethy Ella meleg-zengésű hangja tolmácsolta.

A díszlet és a jelmezek megkapó rajza és színhatásai Oláh Gusztáv zseniális tervezése. A balett zenéjének a lelke Failoni. Benne él a muzsikában, elénekli és eltáncolja azt ott a karmesteri székben, anélkül; hogy ez komikusnak vagy túlzásnak látszanék. Szinte beleszuggerálja a zenekar minden egyes tagjába a maga szólamát; az eredmény: a partitúra hiánytalanul életteljes hangzása.

A közönség nagy tetszéssel fogadta a bemutatót.
 

Ottlik Pálma.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1928. december 30.

(48. Évfolyam, 295. szám)

 

*Misley Anna (1905-1979), az Operaház magántáncosnője, koreográfus. Férje Angelo – Funk Pál – fotóművész volt.

Eddig nem találtam dokumentumot, hogy de Falla járt volna Budapesten 1928-ban.

(Megj. A.)

2109   Ardelao • előzmény2108 2018-11-23 15:21:36

Manuel de Falla, a spanyol modernek vezére „A Háromszögletű kalap” balett szerzője.Falla balettje nagyon híres. Már Budapesten is játszották — idegenek. A múlt évi Gyagilev-vendég játéknak ez volt a legnagyobb sikere. Alice Nikitina* táncolt benne.

Dr. Radnai Miklós, az Operaház igazgatója a balett betanítására leszerződtette Albert Gaubiert,** a Gyagilev-ballet kitűnő szólótáncosát, aki a varsói állami operaház balettmestere volt. Gaubier már hetek óta vezeti a próbákat és így nyilatkozott A háromszögletű kalapról:

„Le Tricorne” ezzel a címmel játszotta Manuel de Falla táncjátékát a Gyagilev-együttes. Csodálatosan szép zene. Meséjét Alarcon nyomán írták. Fleischer Antal dirigálja Falla remekét és ifj. Oláh Gusztáv készítette a díszletterveit."

SZÍNHÁZI ÉLET, 1928. 50. szám.
 

*Alice Nikitina (1900-1978), orosz származású balett-táncosnő és énekesnő.

**Albert Gaubier (1908-1990), dán karaktertáncos, koreográfus.

(Megj., A.)

2108   Ardelao 2018-11-23 12:55:13

«DE FALLA EMLÉKÉRE»

(1876.XI.23)

 

Manuel de Falla Budapestre jön.
 

Részt vesz „A háromszögletű kalap” (El sombrero de tres picos) bemutató előadásán

Manuel de Falla, a modern spanyol zeneszerzők vezére, mint értesülünk, nemsokára ellátogat a magyar fővárosba.

Az Operaház próbatermeiben már készülnek A háromszögletű kalap című táncjátékra, amelynek meséje Alarcon nyomán készült és zenéjét Manuel, de Falla szerezte. A komponista most arról értesítette magyar barátait, hogy balettjének bemutató előadására Budapestre érkezik.

Nem lehetetlen, hogy a zenei vendég tiszteletére hangversenyt rendeznek, amelyen saját művei kerülnek előadásra.

 AZ EST, 1928. november 17. (19. Évfolyam, 261. szám)

2107   Ardelao 2018-11-14 23:52:19

122 éve született Pataky Kálmán, világhírű magyar operaénekes.


A Nagy magyar előadóművészek sorozat új, nagy-értékű lemezzel gazdagodott: a világhírű tenorista 1927 és 1930 között keletkezett felvételei jelentek meg.

Pataky Kálmán művészete nemhogy veszített volna varázsából az időközben eltelt fél évszázad során, hanem hangja minden eddiginél szebben cseng. A hanglemezt indító három Mozart-ária (kettő a Szöktetés.. .-ből egy A varázsfuvolából) pillanat alatt állítja elénk minden idők egyik legnagyobb lírai tenorját: szinte már hangszerszerű ez a hang, legalábbis, ami könnyedségét és virtuozitását illeti. Különben a közvetlen kifejezés izzítja át minden ütemét. így válik Rossini: A sevillai borbély Almavivai-szerenádja igazi olasz muzsikává — szemben a gyakran hallható hideg fuvolázással. Varázsát tovább fokozza, hogy mindez lírai keretekben játszódik le.

A ma már ritkábban játszott operák áriái (pl. Adam: A lonjumeau-i postakocsis vagy Meyerbeer: A hugenották) hirtelen megéreztetik a mai hallgatóval, hogy e művek egy adott előadó apparátusra (pontosabban adott személyekre) készülhettek; nos: Pataky Kálmán az utolsók egyike, akik a szerzők intencióit ismerhették, akik képesek voltak arra, hogy a bel canto szépségét megcsillantsák. Ö szépen, sőt gyönyörűen énekel, itt-ott szinte a súlytalanság állapotába hozván hallgatóját. Egyszerű, mint minden nagy muzsikus, és mint minden nagy költő. És változékony. Figyelje meg a hallgató, hogy Bizet: Gyöngyhalászok híres áriája és Verdi: Aida Radames románca között milyen óriási kifejezésbeli különbség mutatkozik!

Ha valaki valóban meg akarja tudni, mi a szép ének — Pataky Kálmán lemezét hallgassa meg! (Hungaroton)

P. A.

KRITIKA, 1978. 10. szám.

Nagy magyar előadóművészek - Pataky Kálmán

2106   Ardelao • előzmény2105 2018-11-12 09:09:22

Egyik kedvencem:

A. Borogyin: Közép-Ázsia pusztáin

2105   Ardelao 2018-11-12 01:02:21

185 éve született Aleszandr Porfirjevics BOROGYIN orosz zeneszerző, a Szentpétervári Katonaorvosi Akadémia tanára. 

 

«Rimszkij-Korszakov emlékezéseiben olvasom: „1887. február 16-án kora reggel, szokatlan órában Sztaszov állított be hozzám. Szinte magánkívül volt. „Tudja-e már" — mondta izgatottan — „Borogyin meghalt!" Előző este szélütés érte. Vendégei körében, jókedvű és élénk beszélgetés közben, hirtelen holtan rogyott össze. Felesége a telet Moszkvában töltötte. „Nem beszélek arról" — folytatja Rimszkij-Korszakov —, „milyen mélyen megrázott engem és mindenkit, aki közel állt hozzá, ez a haláleset. Első gondolatom ez volt: mi lesz befejezetlen operájával, az „Igor herceg"-gel és a többi közzé nem telt, töredékes művével? Sztaszov kíséretében tüstént az elhunyt lakására siettem és magamhoz vettem valamennyi zenei kéziratát."
 

Eddig a feljegyzés. A visszaemlékező, öreg Rimszkij-Korszakov hangján, ezen a tárgyilagos. kissé rideg hangon is érződik: olyan emberről szól, akit mindenki szeretett. Es ez a kör igen széles volt és különös összetételű. Muzsikusok és vegyészek: Liszt Ferenc és azok a diákok, fiúk és lányok, akikkel együtt dolgozott vegyészeti laboratóriumában — akiket tanított és mindenben támogatott. Belga arisztokraták, akik műveit és személyét alig néhány éve ismertté és kedveltté tették Brüsszelben — és a pétervári nép, amely felkapta és továbbvitte az „Igor herceg" dallamait, a duhaj Galickij pajzán dalát és annyi mást.

Muzsikusok és vegyészek. Mert két sínpáron futott az élete: a muzsika és a tudomány vágányain. És mindkettőn egyenlő buzgalommal, becsületességgel, meleg, tevékeny, építő humanizmussal. Pedig már fiatal medikus korában megmondta neki a kiváló Zinyin professzor: „Nem lehet egyszerre két nyúlra vadászni!" — Borogyin élete megcáfolta a tudós professzort: emlékezeteset alkotott a vegytan, a szerves kémia területén — és nagyot alkotott a zenében.

A gyermek, aki mögött hét esztendős koráig itt-ott feltűnik egy koros, mogorva, gőgös grúz herceg, törvénytelen apja alakja, szenvedélyesen figyeli a pétervári téren játszó katonabandát és ismerkedik a fényes, titokzatos hangszerekkel. Kilenc éves korában már polkát komponál „Helén kisasszonynak,” felnőtt „szerelmének.” De odahaza. a dédelgető asszonyi környezetben, a szép meleg lakás szobáit kémlőcsövek, vegyszerek rendetlenítik el és töltik meg laboratóriumi párákkal. Szabályszerű zenei oktatásban alig van része, ezzel szemben első diák az orvosegyetemen és korán tudományos babérokat arat. De a laboratóriumból nem egyszer elcsábítja a kamarazene, a kedves, összeszokott kvartett. Csellójával hét mérföldet is elgyalogol a csatakos téli úton (kocsira nem telik), hogy együtt legyen kamarázó társaival. Van úgy, hogy 24 órán át folyik az efféle zenei „kiruccanás,” — közben az alvásról is megfeledkeznek. 23 éves korában a patológia tanárának asszisztense. A kórházi gyakorlattal hamarosan felhagy, ahol nem egyszer jobbágyok sebeit kell elkötöznie, melyeket az „urak és hajcsáraik” ütlegei vertek rajtuk. Ezután már csak a kutatásnak él. Ennek köszönheti három éves külföldi tanulmányútját, Heidelbergben, a termékeny németországi, itáliai, svájci szünidei bolyongásokkal. És itt ismét beleszól a fiatal tudós életébe a zene — és a szerelem. Megismerkedik a kiváló tehetségű, törékeny egészségű Jekatyerina Protopopovával — és a fiatal leány megismerteti korábbi eszményei, Haydn, Beethoven, Mendelssohn után, Chopinnel és az imádott Schumannal. És ő idézi fel talán Glinkát is, de mindenesetre — az orosz puszta, a távoli sztyeppe ősi népdalait, ezeket a tág lélegzetű, messzire tekintő, szomorú dallamokat. Jekatyerina lesz a felesége, eszményi házasságban társa mindhalálig.

Közben, életútját és muzsikáját meghatározzák az életre-szóló barátságok: találkozás a fiatal zászlóssal, a 17 éves Muszorgszkijjal, ezzel a lányos arcú, raccsoló, kifogástalanul öltözködő és nőket-bűvölően zongorázó tisztecskével, akiből a Borisz Godunov tragikus szerzője válik: a még fiatalabb Rimszkij-Korszakovval, aki majd egyszer az Igor herceget fogja féltő gonddal befejezni, hangszerelni; — és főképp Balakirevvel, a fiatal zsarnokkal, aki „műkedvelő” muzsikus létére, biztos és csalhatatlan tudást szerez a zene egész területén és erős kézzel gyűjti maga köré a kor legmerészebb, legtöbbet ígérő muzsikusait, a „hatalmas kis csapat” őstehetségeit, Muszorgszkijt és Borogyint, Kjuit és Rimszkij-Korszakovot, hogy azután egyetlen ütemük se kerülje el éles és parancsoló kritikáját. És végül — Sztaszov Vladimir, a hatalmas termetű és nagyszívű kritikus, a mozgósító és lelkesítő, az „építő kritikus” mintaképe!

Ilyen körben, ilyen körülmények közt telik-múlik a nyíltszemű, nyíltszavú, nyíltszívű Borogyin, a Katonaorvosi Akadémia tanárának élete. És ilyen környezetben születnek — küzdelmesen — a művek, melyeken át szinte először figyelt fel Európa az orosz nemzeti zene újszerű, nagyszerű alkotásaira.

Öt évig készül az I. szimfónia, melyet Balakirev mutat be első-ízben, 1869-ben. Az ellenpárt kritikusa, az egyébként éles-szellemű Szerov, még kissé fitymálva szól „egy bizonyos Borogyin” szimfóniájáról, mely csak a barátok nem nagyon népes táborának tetszett, — de a lelkes Muszorgszkij „orosz Eroicá”-nak nevezi a művet. Mikor írni kezdi, még alig van tisztában a hangszerelés technikájával, művészetével. Mire, öt év múlva, befejezi, már mester kezét mutatja. Felhangzik már itt a nép erős hangja és felhangzik a keleti, az orientális hang, melyet annyira szeret Borogyin, talán a grúz apa örökségeként

De az igazi mestermű a borogyini szimfónia területén a II. szimfónia, az életerő és életöröm hatalmas zenéje, melyet joggal neveztek „himnusznak az orosz természethez és az orosz mezőt beragyogó naphoz.” Liszt Ferenc, mikor Weimarban fogadja meleg barátsággal Borogyint, így biztatja: „Ne törődjön vele. ha formáinak és modulációinak a merészségét Hasonló emlegetik. Ne hallgasson azokra, akik le akarják téríteni a maga útjáról, ön a helyes úton jár, tanácsokat adtak Mozartnak és Beethovennek is, akik azonban, bölcsen, nem törődtek azokkal. Hiába mondják, hogy - nincs semmi új a nap alatt: - az ön szimfóniája teljesen új — senki sem írt hozzá hasonlót.” Így nyilatkozik minden újnak és jövőbemutatónak lelkes propagálóra, Liszt Ferenc erről a legoroszabb szimfóniáról, melyben Sztaszov Oroszország történelem-előtti, mondai hőskorának, az „óriások” korának visszhangját véli hallani. Mondai „tárgy” (amennyiben szó lehet itt tárgyról), az ősi múlt ködébe vesző gondolat — de a megvalósítás, a megszólalás hangja, az intonáció a realizmusé: a valóság erős, szabad, levegős hangja hatja át a férfias, lenyűgöző művet.

És itt van az 1880-ban írt zenekari „vázlat,” mely „Közép-Ázsia pusztáit” idézi fel. Valóban „felidézi” — a szemmel láthatóság, a vizualitás szinte egyedülálló hatásával: a programzene kis mesterműve. És közben, két évtized folyamán, más művek is születnek, ritka közökben, mindig akkor, mire a lassú érlelődés teltté, ízessé nemesítette a mélyről-fakadt zenei-emberi eszmét. Dalok születnek és balladaszerű énekek, a természet, a mese és a szív életének komoly jelenetei, új hangon, mely mindig természetes, mert egy igaz ember és az orosz népdal az ihletőik. A kamarazene, melyet haláláig szeretettel művel, önálló alkotásokra is buzdítja és ezek ritka és érett gyümölcsök, az új-orosz iskola életművében (két vonósnégyes). Zongoradarabok születnek és sorozatokká rendeződnek. És a zenei humor, a szatíra, a paródia, csúfolódó, ízes-zamatos hangja is mesterre talál Borogyinban.

De mint valami vörös fonal, fut végig a sokféle alkotás közt egy gondolat, egy mű eszméje, melyet Sztaszov, az ösztönző jó barát vetett fel először előtte. Igor herceg ősi, mondai, hősi történetéről van szó. „Úgy tűnt nekem — írja Sztaszov,— hogy ez a téma minden feladatot felölel, melyet Borogyin tehetsége és művészete meg képes oldani. Széles, epikus motívumokat, nemzeti jelleget, a jellemek sokféleségét és szenvedélyes drámaiságot tartalmaz.”

Az Igor herceg gondolata 35-ik életéve körül vert gyökeret Borogyinban. Újra és újra nekigyürkőzik, el-elkészül egy-egy részletével. A barátok meghallgatják és lelkesednek értük. De hol a tudomány, hol valami más mű vonja el a figyelmét, így követi őt, mint Goethét a Faust, mindhalálig a nagy téma — és mikor, azon az emlékezetes farsangi mulatságon, meghitt, kedves lakásán, diákjai és barátai körében, nemzeti viseletben, hirtelen szembetalálkozik a halállal, még mindig nem készült el teljesen.

Mikor a nagy mű egymagában is teljes szervezetű, nagyhatású részletét, a poloveci táncokat, ezt a sodró erejű, százszínű táncsorozatot, barátai elő akarják adatni, úgy kell azt az utolsó órákban, baráti segítséggel, Ljadovval és Rimszkij-Korszakovval együtt partitúrába írni, sebtiben, ceruzával, amit azután a vegyész-szerző Borogyin rögzít valamiféle vegyszerrel, nehogy olvashatatlanná váljék a kézírás. . . .

A nagyszerű hagyaték, a félben-maradt nemzeti opera hézagait-hiányait Rimszkij-Korszakov, a gondos sáfár és a kitűnő ifjú Glazunov pótolják, jegyzetek és emlékezet alapján. De az egész művön, a realista szellemű orosz nemzeti operának a Borisz Godunov után legnagyobb mesterművén, sehol-sem mutatkozik a hosszan-készülés, a toldás-foldás nyoma: mintha az egészet egyetlen hősi lélegzet edzené eggyé, a hazaszeretet. a honvágy nagy nemzeti hőskölteményévé.

És még egy „műről” kell megemlékezni, amely teljes alakban idézi fel Borogyint: a levelek személyes dokumentumairól, melyek emberségükkel, természetes-közvetlen hangjukkal, ízes humorukkal, egészséges-derűs életszemléletükkel tökéletes portrét adnak a vonzó emberről, — különösen pedig azokról a levelekről, melyek témája és hőse — Liszt Ferenc. Borogyin működése-muzsikája már első találkozásuk előtt sem volt ismeretlen Liszt előtt. Ez az ismeretség azonban igazán életteljessé a három személves találkozás napjai alatt izmosodott. Elragadó humorral és szuggesztivitással emlékezik meg Borogyin ezekről az együtt töltött napokról: az első fogadtatás túláradó kedvességéről („Ön egy szép szimfóniát komponált!” — ezek az üdvözlés első, valóban a barátságot „intonáló” szavai!), az új orosz zene iránti érdeklődése páratlan szélességéről és intenzitásáról. A kartársi áldozatkészség megannyi jeléről: ahogyan újra meg újra eljátssza Borogyin rendelkezésre álló műveit — nemcsak az orosz vendég jelenlétében, házigazdai szívességgel, hanem a nagyherceg palotájában és más zenei összejöveteleken is; ahogyan kiadót ajánl neki, személyes támogatásával; ahogyan szinte kierőszakolja új művei négykezes átiratait, hogy újra meg újra megszólaltathassa azokat: az I. és II. szimfóniát, a Közép-Ázsiai vázlatot, az Igor herceg részleteit. A meggyőző igazság erejével hatnak azok a szavak, melyekben — Borogyin szerint — az új orosz zenéről tesz vallomást a mester: „Nekünk kellenek önök, oroszok; nekem szükségem van önökre, nem tudok meglenni önök nélkül — Vous autres Russes! Önöknél eleven, áramló élet van, önöknél a jövő, — itt körülöttem szinte merő enyészet, temető. ...”

Borogyin nagy pályatársa, Muszorgszkij — az orosz bürokrácia béklyói közül — csak vágyódhatott Liszt felé, egy — látszólag — szabad, „európai,” tág látókörű kultúra, uralkodó egyénisége felé, aki, elképzelése szerint, a legkedvezőbb körülmények közt vihet véghez nagy művészi tetteket. Borogyin, a cári Oroszország fél-kultúrájában tilalomfákkal körülvett világában is megtalálta a maga egyensúlyát: zenész volt és tudós, professzor, ki szakmunkája szabad óráiban feloldódhatott a zenében, zenei törekvései gyakori és tartós zökkenőit pedig ellensúlyozhatta tevékeny tudományos életével. Pályája példa arra, hogyan találhat egy művész, merész törekvései elé új meg új akadályokat gördítő körülmények közt, éppen az ilyen kettősségben menekvést. Hozzájárult ehhez szerencsés magánélete, szerencsés, mindvégig derűs vérmérséklete és optimista világszemlélete. Ennek a teljes és kedvező vegyi összetételű emberségnek impozáns emlékműve a borogyini levelezés is, legfőképpen Lisztet felidéző adalékaiban. Ezekből a levelekből két arcél világosodik meg különös élességgel és melegséggel: Liszt Ferencé és a feljegyző Borogyiné. Két arcél, mely sok vonzó és jelentős vonásával fog meg és ragad magával. A Lisztről szóló „Emlékezések” könyv-alakban is megjelentek oroszul; jó volna olvashatni azokat magyarul is: a humanizmus, forró árama árad belőlük, példaadóan és termékenyítően.

Jól esik Borogyinra emlékezni — és jól esik ez emlékezésen keresztül a mi Liszt Ferencünkkel kerülni forró életközeibe. Mindketten oly példái a művészi és emberi nagyságnak, amilyeneket gyakran kell megidézni — tanulságul és felemelő gyönyörűségül.  . . . »

 

László Zsigmond

MUZSIKA, 1959. I. (2. Évfolyam 1. szám)

 

2104   Ardelao 2018-11-07 12:01:03

208 éve született ERKEL FERENC magyar zeneszerző, zongoraművész, karmester és zenepedagógus.

 „Erkel Ferenc szülőháza Gyulán

„[…] Közismert tény, hogy Erkel Ferenc, a himnusz zeneszerzője, a magyar nemzeti opera megteremtője Gyulán látta meg a napvilágot a németgyulai iskolához tartozó tanítói lakás egyik szobájában. Az épület évtizedek óta, mint Erkel Ferenc Emlékház várja a látogatókat. Az Emlékház Erkel és fiainak munkásságát középpontba helyező állandó kiállításában számos Erkel relikvia, többek között a mester személyes tárgyai, kéziratos kottái, illetve az Erkel családhoz kapcsolódó tárgyak és dokumentumok tekinthetőek meg. A tartalmas, adatokban bővelkedő kiállítás azonban 2010-re már negyedszázados kort ért meg és minden vitathatatlan érdeme ellenére megérett a felújításra. Ennek megfelelően az Erkel Ferenc Emlékházat üzemeltető Corvin János Múzeumnak a bicentenáriumi évben elsődleges célkitűzése az emlékház és a benne helyet kapó állandó kiállítás felújítása és modern, a XXI. század követelményeinek megfelelő látogatóbarát múzeum kialakítása. A továbbiakban a felújítási terv részletes bemutatására vállalkozunk. Mielőtt azonban az Erkel-ház jövőjéről szólnánk, talán nem érdektelen röviden megismerkednünk a ház és a kiállítás történetével is.

Egy kis történelem

A mai Erkel Ferenc Emlékház 1795-ben épült, mint a németvárosi iskola és tanítói lakás. Épületét többször is átalakították, melyek közül érdemes megemlíteni az 1821. évit, amikor is új tantermet kapott. 1829-30 telén az iskola megrongálódott és részben összedőlt, ezt követően a város intézkedett a rendbehozatalról, ami Nuszbek Mihály, a kor neves gyulai építésze vezetésével 1830 végére be is fejeződött. Az épület lényegében ekkor nyerte el mai formáját.

Az Erkel család sorsa Gyulához az 1806-os évben kapcsolódott, amikor id. Erkel József a Wenckheim család hívására a kastély gondnokaként Pozsonyból a városba költözött. Fia ífj. Erkel József, Erkel Ferenc édesapja, 1807-ben kezdte meg tanítói működését a németgyulai iskolában.

 Itt a tanítói lakás falai között látta meg a napvilágot Erkel Ferenc 1810. november 7-én, itt töltötte gyerekkorát egészen gimnáziumi tanulmányai megkezdéséig, majd a vakációkat, és felnőttkorában is gyakran tartózkodott a házban látogatásai alkalmával. A család 1841-ig lakott a mai emlékház épületében, amikor ifj. Erkel József, követve apja példáját, a Wenckheim uradalom szolgálatába állt és a kastélyba költözött.

Az Erkel kiállítás igénye Gyulán először 1951-ben fogalmazódott meg, ugyanis ekkor vette fel a Gyulai Állami Múzeum Erkel Ferenc nevét. Ez a terv azonban jórészt a megfelelő gyűjtemény hiányában meghiúsult. Az első - még időszaki, mindössze három hétig látogatható - Erkel kiállítás létrejöttére 1960-ig, a zeneszerző születésének 150. évfordulójáig kellett várnia a városnak. Az első állandó kiállítás (a múzeum Béke sugárúti épületének Erkel-szobája) pedig csak 1962-ben nyílt meg. Az Erkel-szoba 1966-ig fogadta a látogatókat, s megszűnése után fogalmazódott meg határozottan az Erkel szülőház múzeummá alakításának gondolata, amire 1968-ban, a mester halálának 75. évfordulóján kerülhetett sor. Az akkor mindössze egy szobát magába foglaló emlékkiállítás mintegy két évig volt látogatható. Ezt követően indult el a szülőház önálló múzeumi egységgé alakításának folyamata, melynek eredményeként 1970. október 1-jén immár három teremben, megújult kiállítással fogadhatta a látogatókat Erkel születésének 150. évfordulója alkalmából a múzeum. Ez a kiállítás 1974-ben egy újabb szobával bővült, elfoglalva ezzel az Erkel-ház teljes Apor tér felőli részét. A kiállítás megújításának terve 1984-ben, a zeneszerző születésének 175. évfordulóján fogalmazódott meg, azonban a megvalósításra csak egy éves késéssel került sor, így az új kiállítás, amely az utolsó lakott részek megszüntetésével már a teljes Erkel-házat birtokba vehette, csak 1985-ben nyitotta meg kapuit. Ez a kiállítás az alapja a ma is látogathatónak. Az eltelt huszonöt évben mindössze egy jelentősebb átalakítás történt 1993-ban, amely a konyha és kemencés rész berendezését, valamint a kiállításban az időközben előkerült kéziratos Erkel kották bemutatását foglalta magába. Ezt követően már csak a házon végeztek kisebb felújítási munkálatokat, maga a kiállítás nem változott.

Igazgatási szempontból hozott változást a 2005-ös év az Erkel Ferenc Emlékház életében, amikor is az a város által újonnan létrehozott, valamennyi gyulai kiállítóhelyet magába foglaló új, központi múzeum, a Corvin János Múzeum kötelékébe került, s ezzel megvált a Békésmegyei Múzeumok Igazgatósága keretei között maradó Erkel Ferenc Múzeumtól. Azóta az Erkel Emlékházat a Corvin Múzeum üzemelteti, míg a kiállított anyag a szintén gyulai székhelyű Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményébe tartozik. […]”

 Bódán Zsolt

HONISMERET, 2010. (38. Évfolyam, 6. szám)

ERKEL FERENC EMLÉKHÁZ

2103   Ardelao 2018-11-05 13:53:02

 

A 97 éve született CZIFFRA GYÖRGY emlékére:

 

Szomory Dezső:

CZIFFRA GYURI

(Részlet, a „Zene és Ének hangjainál” című folyóirat cikkből)

[…] Már most nem tudom, kinek van nagyobb szerencséje: Keéri-Szántó Imre* kitűnő barátomnak, az ő tanítványaival, vagy a tanítványoknak az ő mesterükkel? Ahogy ismerem általában az életet s az életben külön a tanítványokat s külön a tanítványokkal a sok vesződést és bajokat, s ahogy mind ehhez ismerem Keéri-Szántót az ő művészlelkével, ügybuzgalmával, generozitásával, jóságával s oda adásával: azt kell mondanom: Blaha Márta, Névay Ilonka, Vásárhelyi Magda kisasszonyoknak, de még Cziffra Gyuri ifiúrnak is, hogy az ő részükön a szerencse! Mert bármilyen tehetségesek és szépek is és muzikálisak, és ami tetszik s bármilyen tüneményes is ez a kis pufók Cziffra Gyuri, mégis csak a kormányos a fontos, a kormányos ezek között s kis bárkák között, amelyek elindulnak az Óceánra! Kéri-Szántó Imre pedagógiai bravúrja fontos, emberismerete, ami egyben zenei ismeret, lélekbúvárlata, ami egyben zenei búvárlat, ösztönök, képességek, lehetőségek felismerése, kiművelése, megtelítése, sőt megtermékenyítése, ez a fontos!

Senki ezt nem tudja úgy, mint Keéri-Szántó. Mert ő nem csak tanár, --- már rég nem szeretném, ha csak tanár volna, --- ő ember, micsoda ritka, finom ember, több mint ritka, finom ember: ő a Chopin lelkének visszhangja, költő! Ő költő a tanárban. Több mint költő, lelkes, megértő, szerető zeneművész ember, azon-felül olyan józan, olyan éles eszű ember, szövevényeken és titkokon átlátó elmeéles ember, hogy pusztán a tiszta eszéből is megélhetne, ha nem jobb szeretne olyan csodákat felnevelni, olyan finom palántákat a virágjuk fakadásába segíteni, mint ez a Cziffra Gyuri ifiúr.

Keéri Szántó a legbecsesebb kertész a legkényesebb virág-zsengék számára. Kaméliák és gardéniák számára. Ahol akad ilyen, ha ugyan akad, rögtön megápolja, – nem is azért, hogy a gomblyukába fűzze. De megápolja sok költséggel, fáradtsággal, áldozattal s saját házi pénztárából. Ez egy tanár? Ez egy Esterházy, – a múlt századokból. Ez egy gavallér. Ez egy orchidea-specialista! […]

 

Színházi Élet, 1934. (7. szám).

*Keéri-Szántó Imre (1884-1940), zongoraművész, zeneszerző és zenepedagógus. Cziffra György tanára volt.

(Megj., A.)

2102   Ardelao 2018-11-03 01:05:44

217 éve született Vincenzo Bellini
 

Heine és Bellini.

Heine, a geniális költő gúnyolódásainak és élceinek egy időben kiváló céltáblája volt Bellini, a híres zeneszerző, mind a ketten gyakran voltak vendégei Belgiojoso hercegnőnek, a kinek háza akkoriban gyülhelye volt Páris írói és művészi köreinek. Bellini rendkívül jó, gyermekded kedélyű ifjú volt, kit a nők bálványoztak és a ki abban az időben már tetőpontjára hágott dicsőségének.

Szerencsétlenségére naivul bevallotta, hogy nagyon babonás. Ezt a gyöngéjét Heine kizsákmányolta és rendkívül jóízűen mulatott azon, ha sikerült neki Bellinit tréfáival megrémíteni. Egy ízben együtt billiárdoztak a hercegnő falusi birtokán. «Jól teszi, kedves barátom, — szólt Heine Bellinihez — játsszék, éljen gyorsan, mert ön rendkívüli lángeszénél fogva arra van kárhoztatva, hogy fiatalon, nagyon fiatalon haljon meg, mint Rafael, Mozart, Jézus. ...»

«Ez borzasztó!, ne beszéljen ilyeneket, — kiáltá Bellini — ne beszéljen a halálról. Hercegnő, tiltsa meg neki!»

«Aggodalmam kétségkívül alaptalan, — folytatá a gonosz élcelő, — és fenyegetésem nagyon ártatlan, mert hiszen egyetlen hangot sem ismerek kedves barátunk műveiből. Reméljük, hogy a világ túloz, midőn önt úgy felkapja. Önnek cherubin-arca megnyugtat engem sorsa iránt.»

A fiatal mesternek nem tetszett ez a tréfa és sokáig neheztelt érte Heinére. Jaubert asszony ki akarta őket békíteni és e célból kis társaságot hívott magához ebédre, természetesen Bellinit és Heinét is. Elérkezett az ebéd ideje, Bellini nem jött.

«Kétségkívül fél Heinétől,» szóltak többen nevetve. Megnyílik az ajtó; mindenki felkiált: ez ő! Nem ő volt. Levelet küldött, melyben elmaradását azzal menti, hogy komolyan beteg.

«Ez nyugtalanít engem, — szólt Belgiojoso hercegnő, aki szintén a meghívottak között volt. «Szegény Bellini nagyon beteg lehet, ha nem jön el. Előre örült a mai ebédnek.»

Jaubert asszony szintén kifejezést adott aggodalmának.

— «Meglátszik, hogy önök asszonyok, — szólt Heine. Nyugtalanítja önöket e levél, melyet a beteg sajátkezüleg irt. Megengedik, hogy én is elolvassam? Nos, nézetem szerint, ez a levél nagyon megnyugtató: biztos vonások, illatos papír; a sajnálkozó kifejezései, mintha cukornáddal volnának írva. ...»

«Vajon csakugyan oly nagy zeneszerző volna az, a ki ezt a levelet készítette? Én inkább az ifjú Werther művének tartanám, aki azért marad el, mert Lottéjával akarja tölteni az időt.»

És erre Heine hangosan felkacagott, mert saját ötletei őt mindig nagyon mulattatták.

Négy nappal később Bellini halva volt, a kolera egy neme ragadta el. Midőn Heine e hírt meghallotta, mosolyogva így szólt: «Megjósoltam!»

 

MAGYARORSZÁG, ÉS A NAGYVILÁG, 1882.XII.31. (53. szám)

2101   Edmond Dantes 2018-11-01 21:59:47

Közel járt már a hetvenhez, amikor Victoria de los Angelest hallottam zeneakadémiai dalestjén. Hálás vagyok a jószerencsémnek, mert nagyszerű élmény volt egy élő legenda koncertjén ülni, aki itt is elkápráztatta közönségét.

2100   Ardelao 2018-10-25 20:09:13

180 éve született Georges BIZET francia zeneszerző.

(1838.X.25. – 1875.VI.3.)
 

Márai Sándor:
BIZET

Bizet most múlt százéves.(1938-ban, megj. A.) Egy világ kiáltja: éljen!

Műve, bukása, halála iskolapélda. A fent-említett elemiben tanítani lehetne. Így kellene tanítani: «íme, Bizet esete a bukással. Bizet zseni volt és szakállt viselt, s megírta a «Carmen»-t, mely akkorát bukott, hogy a verebek ijedtükben elrepültek a párizsi opera környékéről, s Bizet belehalt a szégyenbe és reménytelenségbe.

A «Carmen»-t később, sokkal később mégis kiásták a partitúrák temetőjéből, s a felújítás bizonyos sikerrel járt. Negyven éve nem múlik el nap, hogy valahol, egy színpadon, vagy egy emberi ajkon, fel ne lobogjon a «Carmen» egyik dallama.

Ezért mondom: «nemcsak a témát kell túlélni, hanem a sikert és a bukást is. Az egészen nagyok értettek ehhez: Goethe (1749-1832) pislogott, okosan nézett maga elé és túlélt minden kellemetlenséget, a francia forradalmat, Kotzebue* sikereit és saját darabjának bukását. Nem elég zseninek lenni. Türelem is kell hozzá.«

 

SZINHÁZI ÉLET, 1938. 46. szám.

*August von Kotzebue (1761-1819), német író, drámaíró. (Megj. A.)

2099   smaragd • előzmény2098 2018-10-13 09:02:42

Egyetértek...így van, ahogy írtad.

Kemény Egon születésnapi évfordulóján a róla készült fotón az ő igazi, derüs énjét látjuk, amelyet élete során a családja, a hazája, a magyarországi zenei élet, barátai és elsősorban saját maga iránt tanusított erkölcsi szigora, magas mércéje is áthatott. Ez a kép hozzájárul az életmű szerzőjéről kialakítható meglátások bővítéséhez is. 1968-ban jelent meg, egy Kemény Egonról készült német rádióadáshoz a rádióújságjukban.

2098   Ardelao 2018-10-13 01:48:52

Kemény Egon születésnapja alkalmából – ma lenne 113 éves - e kiváló zeneszerzőnkről ritka fotó jelent meg "A nap képében". Kemény Egon nevet!!! Ahogy sorsának alakulását a róla megjelent cikkek alapján végigkísértem, mindig az volt az érzésem, hogy ilyen komoly, (faj)súlyos „könnyűzene-szerzőt” nem sokat hordott még hátán a föld. Pedig zenéje csupa frissesség, csupa fény, és a finom humor is ott lappang, vagy gátak nélkül felszínre tör szerzeményeiben. Hiszen az operett, mely műfajban a legtöbbet alkotott, nem sokáig viseli el a szomorúságot, a közönség happy endet vár. Gyermekeknek írt dalai kedvesek, élettel teliek, mosolyt csalnak az arcokra. És mégis, Kemény Egont az általam eddig látott fotók vagy munkába feledkezve, töprengő vagy túlságosan fegyelmezett arckifejezéssel ábrázolják, mint aki katonás szigorral még egy „pihenj”-t sem enged vezényelni önmagának. De Kemény Egon itt nevet, és fülemben hallom a „Kinyílott a pitypang”-ot. Gondolatban felszállok a Széchenyi-hegytől induló gyermekvasútra, hogy onnan a második megállónál leszállva, a „Csillebérci fák alatt” ellenőrizzem, igaz-e, amit a zeneszerző állít. Persze, lehet, hogy bár nevet, most sem viccel, komolyan beszél. Ebben a gyönyörű, langymeleg őszi időben igaz lehet:

Kinyílott a pitypang.

A Mennyei Páholy kitett magáért. Kemény Egonnak gyönyörű születésnapi megemlékezést rendezett, mindannyiunk örömére!

2097   Búbánat 2018-09-29 12:01:51

A Dankó Rádió „Túl az Óperencián”  adása elején – vélhetően Richard Bonynge karmesternek a mai, 88. születésnapjára időzítve – csendült fel A hollandi menyecske című Kálmán Imre-operettből a nyitány az Ő vezénylete alatt játszó Szlovák Rádió Szimfonikus zenekar tolmácsolásában.

Ez a részlet rajta van a  NAXOS kiadónál 2005-ben megjelent Kalman: Die Csárdásfürstin - CD-n, annak egyik függelékeként (további zenekari számok kerültek még a lemezre: A cigányprímásból, a Farsang tündéréből és az Ördöglovasból.)

 Excerpt,  Kalman: Das Hollandweibchen

  • Slovak Radio Symphony Orchestra
  • Richard Bonynge
  • Recorded: 22-23 September 2003
  • Recording Venue: Slovak Radio Concert Hall, Bratislava

Kalman: Die Csárdásfürstin

  • Yvonne Kenny, Michael Roider, Mojca Erdmann, Karl Michael Ebner, Marko Kathol, Heinz Holecek
  • Slovak Philharmonic Choir and Radio Symphony Orchestra, Richard Bonynge
  • Release Date: 3rd Feb 2005
  • Catalogue No: 8660105-06
  • Label: Naxos
  • Series: Opera Classics
  • Length: 1 hour 53 minutes

Megjegyzem, a Dankó Rádióban szívesen hallgatnám meg A hollandi menyecske magyar nyelven is hozzáférhető dalait, melyeket a Magyar Rádióban vettek fel: László Margit, Korondy György, Koltay Valéria, Kishegyi Árpád énekel, az MRT Énekkarát és szimfonikus zenekarát Vincze Ottó vezényli.

Ennek a stúdiófelvételnek a bemutatója a Kossuth Rádióban volt 1967. szeptember 3-án, 14.22 – 15.00 óra között -  egy másik Kálmán-operettből, a Tatárjárásból is felvett részletekkel együtt.  

2096   Haandel 2018-09-26 18:18:00

Inkább lenne két kék szakállom,
mert a fél bajuszomat bajban látom!

(;-)

2095   Búbánat 2018-09-23 14:39:02

Kónya Sándorral kapcsolatos személyes emlékemet hozom fel ide – Házy Erzsébet kapcsán is -, amikor most ide bemásolom a fórumbejegyzéseim közül az alábbi bekezdéseket:

Házy Erzsébet művészete és pályája 113.

Búbánat - 2006-08-18 14:06:15

„1973. évben, a volt Zichy- palotában (Zuglóban), közönség előtt „élőben” Zeller: A madarász és Millöcker: Dubarry c. művek rövid, keresztmetszetszerű Tv- felvételére került sor. A bedíszletezett, bekamerázott csupa tükör-csillár díszterem közepén, jelmezekben, találkozhattunk Kalmár Magdával, Házy Erzsébettel és Kónya Sándorral, akik play-back technika „segítségével” eljátszották, eldalolták a két operett legszebb részleteit. (Sőt, még a valcer hangjaira, táncra is perdültek egymással!) A zenei anyagot előzőleg a rádió stúdiójában rögzítették szalagra, melyet itt a hangszórókon át hallhattunk. Mulatságos pillanatok akadtak bőven a forgatás alatt, többször is ismételni kellett egy-egy jelenetet; a kellékeseknek hason csúszva a kábelek között úgy kellett tartaniuk a nagyméretű kartonlapokat, melyekre nagybetűkkel felírták a versek szövegét, hogy a két művész, ha netán elfelejtené, mi következik, a kamera optikája számára, feltűnésmentesen odapillanthasson; ebből eredően az "ilyen súgáshoz" nem szokott operaénekeseknek voltak is problémájuk ebből fakadóan... Házy Erzsébet egyébként maga volt a csoda! Tündöklő-ragyogó jelenség! Ilyen közelről még addig sosem láttam. Érdekes volt "testközelből" figyelni, hogyan dolgozik: milyen művészi fegyelemmel, alázattal, szerepére és partnerére koncentrálva "játszik", s közben félszemmel a rendezői és a technikát kezelő munkatársak utasításainak is türelemmel tesz eleget! Nem semmi! Házy Erzsébet vérbeli profi módon, tudomást se véve fáradságról, a közönség jelenlétéről, a fürkésző szemekről, lazán, könnyedén végezte dolgát, eleget tett az elvárásoknak. Átváltozott Madam Dubarryvá, és ő volt "a" Hercegnő A madarászban! Élményt nyújtott!  (Kalmár Magda ugyanebből az operettből "postás Milka" karakterét és "énekhangját" hozta...)

Kónya Sándort először hallottam magyarul énekelni. Furcsa volt a kiejtése: olyan ízes „sarkadi”-as... Őt is nagy szeretettel vette körül mindenki, a sminkestől kezdve a kamerásokig. Látszott rajta, hogy kissé idegenül mozog a kamerák, lámpák, az intimebb beállítások közepette. De amikor megszólalt a zene és elkezdődött az érdemi munka, ami már "élesben" ment, egyszerre átlényegült azzá a figurává, amit ott a szemünk láttára alakított; egy idő után a play-back már semmi gondot nem okozott számára. És a hangja, ami a hangszórókon érkezett, még mindig, annyi sok év után is, csengett, magasan szárnyalt, és ő is sikeresen elvitt bennünket az operett álomvilágába, megteremtve annak illúzióját! És ez nem kevés! Színészileg, az oldott alakítás tekintetében persze Házyval nem vehette fel a versenyt... Így is nagy örömet szereztek duettjei Házyval. És hát Ádám híres belépője a Madarászból, mindenki szemébe könnyeket csalt! 

Azért is emlékszem erre a műsorra szívesen vissza, mert az akkori barátnőmmel én is ott voltam a felvételen! A játéktér közvetlen közelében félkör alakban, több sorban elhelyezett rokokós stílusú bársonyozott székeken foglalt helyet a közönség. Mi ketten az első sor középen ültünk, és a kamera többször is elidőzött rajtunk, miközben a felvétel alatt pásztázta a közönség reakcióját; az elkészült műsor lejátszásakor a TV-ben premier plánban viszontláthattuk magunkat a nagy művészek „árnyékában”!

Kónya Sándorral néhány nappal később újra találkozhattam, igaz, ezúttal az Erkel Színházban, amikor a Lammermoori Lucia Edgar szerepét énekelte (előadás végén autogramot kaptam tőle); az elővételben vásárolt jegy mellé volt az ajándék tiszteletjegy és Meghívó az említett TV-felvételre. 

 

Házy Erzsébet művészete és pályája 1626.

Búbánat2009-11-19 22:44:51

"Nagyapám 20 éves volt...” - Kónya Sándor portréműsora

MTV 1973. július 14., 20.55 - 21.30; ismétlése MTV Kísérleti 2. Csatornáján: 1973. augusztus 21., 21:10 - 21:45 színes adásban!

Helyszín: a zuglói Zichy-kastély díszterme – 1973. február hó. 

Műsorvezető: Kónya Sándor

Műsor:

1. Karl Zeller: A madarász - „"Nagyapám 20 éves volt...” (Muzsikálj, muzsikálj, muzsikálj...” refrénnel) /Kónya Sándor, tánckar. Háttérvetítés: kastélyok/.

Bejön Kónya Sándor, köszönti a nézőket, majd egy zeneszerzőkről szóló anekdotát mesél el.

2. Zeller: A madarász – „Vigyázz, vigyázz te, szép leány...” /Kónya Sándor, Kalmár Magda/.

3. Zeller: A madarász – „Viszem a postazsákot én...” /Kalmár
Magda, tánckar/. 

4. Zeller: A madarász – Rózsadal. Ádám és a hercegnő kettőse: „Tudod-e ott, Tirolban, lent...” /Kónya Sándor, Házy Erzsébet, tánckar/.

Kónya Sándor Karl Millöcker zeneszerzőről, Dubarry című operettjéről beszél. 

5. Millöcker: Dubarry – „Átéltem már néhány szerelmet...„ /Házy Erzsébet, tánckar/. 

6. Millöcker: Dubarry – „A május ránk talált...” /Kónya Sándor, Házy Erzsébet, tánckar/. 

7. Millöcker: Dubarry – „Mily szép az élet...” /Kónya Sándor/. 

Tapsoló közönség, a művészek meghajolnak.


Szerkesztő: Bánki László

Koreográfus: Geszler György

Operatőr: Szabados Tamás
Jelmeztervező: Tóth Barna

Rendező: Szitányi András

Ebben a TV- műsorban az énekelt operettslágereket - élő produkcióban - play-back technikával vették fel. Előzőleg a rádióban készült egy keresztmetszet a két operettből, amit a rádió sokszor leadott, a Hungaroton kazettán, LP-n és CD-n is megjelentette – ezekről korábban már szóltam (1165, 625, 626, 409, 387, legutóbb, összefoglalóan, az 1446, 1447 sorszámoknál). Házy Erzsébet, Kalmár Magda és Kónya Sándor erre a zenei alapra ráénekelt („tátogtak”), miközben játszottak egymással, és táncoltak a díszletek között, jelmezben. Ott voltam a helyszínen, emlékszem, hogy egy-egy jelenetet többször is felvettek, hogy a szájmozgás összhangban legyen a hangszórón át jött énekhangokkal. A közönségnek mindez új volt, és hogy testközelből figyelhette, nézhette a kitűnő művészeket, abban az időben ez nem volt mindennapos! Óriási sikerük volt, s ez „visszajött” a TV képernyőjén is; lelkesen tapsoló közönséget sokszor mutatja a kamera. Ha most nézném vissza a felvételt, bizonyára, alig ismernék magamra… De ott vagyok az első sorban, a kamera engem is felvett…

2094   Klára 2018-09-23 13:48:48

Kónya Sándorról a mai generáció tagjai nagy valószínűséggel sosem hallottak, az idősebbek közül is csak kevesen. Látókörünk, látókörük szélesítése céljából íme a BR Klassic honlapján a Bayreuther Festspiele 2018. évi prgramja alkalmából megjelent ismertető szöveges része. A cím: "Minden idők 5 legjobb Lohengrinje"     Azért ez nem semmi!

Wagner - die Opernredaktion empfiehlt Die fünf besten Lohengrine aller Zeiten

22.07.2018 von Volkmar Fischer

Die Bayreuther Festspiele 2018 starten am 25. Juli mit einem neuen "Lohengrin" - mit Piotr Beczala in der Titelrolle. BR-KLASSIK-Opernexperte Volkmar Fischer stellt fünf Tenöre vor, denen der Lohengrin perfekt auf Leib und Stimme geschneidert zu sein scheint.

Franz Völker

Da Richard Wagner sich einen jugendlich strahlenden Stimmklang für Lohengrin wünschte, war Franz Völker in Bayreuth und woanders ein nahezu idealer Interpret (am eindrucksvollsten dokumentiert 1941 unter Robert Heger an der Staatsoper Berlin). Völker wurde den lyrischen wie den dramatischen Momenten der Partie gleichermaßen gerecht, war zu gefühlvoller Tongebung ohne sentimentale Drücker fähig, zu silbrigem Höhenglanz ohne martialisch dräuendes vokales Muskelspiel.

Sándor Kónya

Sandor Konya (etwa 1958 in der einzigen Bayreuther Lohengrin-Regie Wieland Wagners) war ein Belcantist mit ausgefeilter Legato-Vortragskunst, weitgesponnenen Atembögen. Italienisch geschult, bot der Ungar einen südeuropäisch gefärbten Blick auf den Schwanenritter: Melodische Linie und Text gingen ineinander auf. In der 1965 entstandenen Bostoner Studioproduktion unter Erich Leinsdorf ist sogar der von Wagner gestrichene zweite Teil der Gralserzählung zu hören, die sich der Komponist ursprünglich doppelt so lang dachte.

Jess Thomas

Dass sich eine heroisch auftrumpfende Tenorstimme mit intelligenter Textgestaltung verbinden kann, sieht man am Beispiel des Amerikaners Jess Thomas. Auch wenn sein US-Akzent nicht zu überhören war, begeisterte er in Bayreuth 1962 unter Wolfgang Sawallisch und kurz darauf in der bis heute faszinierendsten Studioaufnahme der Diskografie aus Wien mit Elisabeth Grümmer, Christa Ludwig, Dietrich Fischer-Dieskau, Gottlob Frick und Rudolf Kempe am Dirigentenpult.

Peter Hofmann

Die Einzelheiten des Librettos kamen auch bei dem spartenübergreifend orientierten Tenor Peter Hofmann voll zur Geltung, obwohl die Attraktivität seines Lohengrin primär durch ein maskulines Stimmtimbre begründet war. Sein Gesang war das Resultat eines Kraftakts: nicht ohne Anstrengung, aber mit intensiven Gestaltungsmomenten (etwa 1979 in der Bayreuther Lohengrin-Regie von Götz Friedrich). Dazu kam die optische Ausstrahlung des Sängers, der ein Charakterprofil plus Blondschopf zu bieten hatte und schnell zum Frauenschwarm wurde.

Jonas Kaufmann

Wenn dem Interpreten der Lohengrin-Partie daran liegen muss, dass man ihm sein ritterlich starkes Ego genauso abnimmt wie seine Trauer über das Scheitern des Gralsritters am Ende, darf auch der heutige Publikumsliebling Jonas Kaufmann zu den überragenden Rolleninterpreten gerechnet werden. Der für ihn typische baritonal gefärbte Vortrag, sein Wechsel zwischen metallisch attackierendem "forte" und gaumig weichem "piano" ist gerade der ambivalenten Lohengrin-Gestalt angemessen (etwa 2010 in der letzten Bayreuther Lohengrin-Produktion von Hans Neuenfels). 

2093   Búbánat • előzmény2092 2018-09-18 17:56:31

Simándyról az Új Emberben 2002-ben megjelent emlékező cikkből csak pár bekezdést anno beírtam a tenoristánknak létrehozott topicomba (a 7. sorszám alatt), úgyhogy most érdemesnek tartom ezt az egész írást oda feltenni (átmásolni).

Különben most hat órától a Dankó Rádió is megemlékezik a nagy tenorunkról  (Puccini: Bohémélet - Rodolfó és Marcell kettőse, III. felv (km. Melis György); Farkas Ferenc: Csínom Palkó - részletek (Simándy mellett Házy Erzsébet és Szabó Ernő énekel a felcsendülő rádiófelvételről).  A délelőtti adás ismétlése most 18 órától hallgatható meg újra..

2092   Ardelao 2018-09-18 11:00:20

A MAI NAP KÉPÉHEZ

"A kereszténység és a magyarság tetterejével. ...

Simándy Józsefről

 Emlékezés a 102 évvel ezelőtt született nagy énekesünkre

Tehetség, hit és szorgalom - e három tényező bizonyára meghatározó, ha a XX. századi magyar operakultúra csillagának, Simándy Józsefnek a pályafutását értékeljük. Kivételes művészi rangja, tekintélye még évekkel elhunyta után is ott lebeg a legendás Ybl-palota fölött, egy nagy tehetségű művészember élményt nyújtó alakításait, páratlan sikereit idézve.

Simándy az Operaház énekkarából emelkedett ki, és ötvenöt éve, 1947-ben indult meg káprázatosán emelkedő szóló énekesi pályáján. Dicséretére legyen mondva: élete során sohasem tagadta hajdani kórista voltát, hanem büszkén vállalta, mint kiinduló állomást; több alkalommal is becsülő szavakkal emlékezett meg egykori kollégáiról.

1945-ben, amikor az elfogult kulturális politika „jóvoltából" nem igazolták, Vaszy Viktor karnagy, színi direktor meghívására a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának vezető tenoristája lett. Innen, a Tisza-parti városból tért vissza a fővárosba, hogy rövid időn belül meghódítsa az igényes, operát kedvelő közönséget.

Simándy szinte valamennyi jelentős tenorszerepet elénekelte hosszú és töretlenül ívelő pályája során. Hangszíne, hangmagasságának tudatos kiművelése, frazírozó készsége, muzikalitása, színpadi játékereje mellett még ideális külső adottságokkal is rendelkezett. Ez így együtt egy világraszóló karrier kialakítására is elegendő feltétel. De Simándy, nagynevű karnagy mesteréhez és barátjához, Ferencsik Jánoshoz hasonlóan „túlságosan magyar volt ahhoz, hogy máshol is meglelje helyét" a világban. Itthon maradt, s hazájában lett az örök Bánk, a patriotizmus szimbólumának letéteményese. (És még vég nélkül sorolhatnám parádés alakításait.)

E szívet dobogtató remekműben Simándy a közönséget évtizedeken át felülmúlhatatlan élménnyel ajándékozta meg. A „Hazám, hazám" kezdetű, II. felvonásbeli áriában egy lángoszlop hevületével forrósította át a szunnyadó magyar lelkeket. A kommunizmus sivár, elnyomó korszakában mindez több volt, mint kivételes produkció, az élő és eltiporhatatlan hazaszeretet nemes példájául szolgált.

Személyes életem nem avuló élménye, hogy több alkalommal is beszélgethettem Simándy Józseffel. Az Operaházban, közös templomi szereplések során és Balatongyörökön, a szépséges magyar tenger partján s a szőlőtőkék varázslatos közelségében - változatos témák erdejében kalandozva.

Ez a személyes kapcsolat még csak megerősítette bennem, hogy ez az elismert operaénekes (szándékosan nem írtam sztárt, mert a fogalmat mára lejáratták, és maga Simándy tiltakozna ellene a leghevesebben) magyarság-tudatával, mély keresztény hitével, családszeretetével, etikai és morális emelkedettségével harmonikusan élte meg a Gondviselés által kiszabott emberi életet.

Néhány mondata ma is visszhangzik bennem. „Hitemet vállaltam és sohasem tagadtam meg, hogy katolikus vagyok. És nem is féltem, mert Isten velem volt." 

Máskor saját termésű becehegyi borának jóleső kóstolgatása közben a fiatalokról ejtett néhány szót. „Tőlük mindenekelőtt emberséget várok: a magyarság és a kereszténység mozdító tetterejét."

Bánk bán elmondja című önéletrajzi könyvéből (amelyet legjobb kritikusával, Dalos Lászlóval állított össze) világosan kiderül, hogy ez a kivételes életmű a testvérmúzsák közelsége, átjárhatósága révén hamisítatlan, tiszta lírává nemesül.

Szeghalmi Elemér"

(ÚJ EMBER, 2002. december 29. (58. Évfolyam, 51-52. szám)

Szeghalmi Elemér (Budapest, 1929. május 7.), József Attila-díjas (1996) magyar irodalomtörténész, újságíró, kritikus, szerkesztő.

Hogy volt? Simándy József emlékére

2091   Ardelao • előzmény2090 2018-09-15 00:20:57

A főoldalon, "A nap képé"-ben szereplő fotó (Hubay Jenő tanítványaival) az utolsó művészképző osztályról készült a Fő utcai zeneteremben 1936-37 telén. A fényképen láthatók (balról jobbra): Bruckbauer Ferenc, Bardócz Margit, Fejér Sándor, Hubay Jenő, Fenyves Lóránd, Zathureczky Ede, Lengyel Gabriella, Virovai Róbert.

A zongoránál Farnadi Edith, hegedül Wanda Luzzato.

Forrás: Halmy Ferenc, Zipernovszky Mária: „Hubay Jenő”

Zeneműkiadó Budapest, 1976.

(Megj., A.)

2090   Ardelao 2018-09-15 00:05:04

Pontosan 160 évvel ezelőtt született HUBAY JENŐ, a kiváló magyar hegedűművész, zeneszerző és pedagógus, az MTA tiszteletbeli tagja.

Rá emlékezve idézem az alábbi verset:

HUBAY JENŐNEK.

Zengő magyar álmok művésze, üdv neked;
Beh szép a te rózsás, babéros ünneped.
Míg körül a világ csupa vész, gyász, átok
S fölöttünk is balsors száz hollója károg,
Beh jó így ocsúdni vigaszos reményre,
Hallgatni mit jelent ünneped zenéje

És érezni, hogy ez a te dicsőséged
Száz kudarcunkon túl győztes magyar élet.
Mert szent magyar álmok, gyönyörök, keservek
Lelkedből világgá oly hódítva zengtek,
Hogy mindig, mindenütt csak magyar művész te,
Lettél egész világ ünnepelt művésze.

Győztes hősként állsz itt, s míg ünneplünk téged,
Valójában te adsz nekünk dicsőséget
S adsz hitet, hogy e zord, ránk dühödt világon
Győzhet még majd minden szép, nagy magyar álom.
Mint győzött a tied, ... Erre int ünneped, ...
Zengő magyar álmok művésze, üdv neked!

Telekes Béla. (1873-1960), költő, műfordító.

(VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1912/3.)

2089   IVA 2018-09-09 00:02:22

Isten éltesse Kincses Veronikát boldogságban, sokáig!

2088   Búbánat 2018-09-08 10:24:08

Ma egy „kerek” születésnapot ünnepel Kincses Veronika, szeretettel gratulálok a Művésznőnek!  

Találtam egy régi újságcikket, mely a szoprán operaénekesnő portréját rajzolja fel, most ide bemásolom:

  • Magyarország, 1989. július 7-12.  (27. szám)

Kincses Veronika - Portré

„Haragosok nélkül?”

A mai magyar, mindjobban gyérülő s olykor célt tévesztő zenekritikai írások szerzői egy-egy operaházi felújítás során szívesen hivatkoznak a háború utáni évek énekes nagyságaira — Osváth Júlia, Svéd Sándor, Székely Mihály, Gyurkovics Mária, Orosz Júlia legendás generációjára, ezzel valamelyest aláértékelve az azóta művésszé érett, immár harmadik operaénekes nemzedék kvalitásait.

Igaz, énekművészeink között kevesen vannak, akiknek fokozatosan kibontakozó tehetsége révén pályája olyan egyenletesen és megbízhatóan emelkedett volna, mint Kincses Veronikáé, akinek azonban ezt az elismerést ugyancsak nem volt könnyű megszereznie az évek során. Kincses Veronika még főiskolás korában, 1971- ben, megnyerte Karlovy Varyban a Dvořák-énekversenyt, öt évvel később pedig a pozsonyi UNESCO- verseny első díját hozta haza.
1980-ban kapta meg a Kossuth- díjat egyesek szerint túl korán.

„Szerencsére mindig voltak haragosaim is” — vallja a ma már itthon is, külföldön is nagyra becsült szoprán énekesnő. Rendkívüli tehetségét természetesen nemigen vonták kétségbe, de 1973 óta fennálló operaházi tagsága alatt olyan évei is voltak, amikor az igen kis számú fellépési lehetőség miatt rangján aluli „haknizást” kellett vállalnia — gyakran neves művészkollégákkal együtt —, csakhogy rendszeresen énekelhessen. Miközben munkaadója nem engedte, hogy a neki szóló külföldi meghívást elfogadja. Sőt, egy másik kolléganőjét küldték el helyette ...

Mindamellett Sipos Jenő, a neves énekpedagógus egykori növendékének nevéhez az elmúlt másfél évtized alatt jó néhány emlékezetes alakítás fűződött. Többek között Zerlina, Susanna, Fiordiligi, Mimi, Manon, Norma, Angelica nővér, Michaela, az Ernani Elvirája, A nürnbergi mesterdalnokok Évája jelmezében szerette meg a hazai és a külföldi közönség. (Luciano Pavarotti emlékezetes budapesti fellépésekor is Kincses Veronika énekelte Mimi szerepét a Bohéméletben a világhírű tenorista partnereként.)

1983 óta ismert, visszatérő vendége a világ néhány nagy operaházának. Leggyakrabban az Egyesült Államokban és Kanadában lépett fel; Montrealban, Buenos Airesben, Venezuelában, San Franciscóban, Bostonban, Dallasban, Chicagóban. Három montreali vendégszereplésén, amelyeket a televíziós közvetítés révén egész Kanada láthatott, a Pillangókisasszonyban, az Angelica nővérben és a Bohéméletben énekelte a női főszerepet. Jól ismerik Bonnban, Frankfurtban, Hamburgban, Amszterdamban, Brüsszelben, Londonban is.

Itthon egyike azoknak a művészeknek, akik gyakran énekelnek kortárs magyar szerzők műveiben. „Énekszerűen megírt, igényes darab előadására mindig szívesen vállalkozom — mondja Kincses Veronika —, amilyen egyebek között Petrovics Lüszisztratéja vagy Balassa Kassák-rekviemje. Hozzátenném azonban, hogy nem könnyű kiválasztanom a nekem megfelelő kortárs művet, hiszen én énekesnő és nem effektuselőadó vagyok.”

Kincses Veronika 1974-ben — ösztöndíjjal — a római Santa Cecília Akadémián Giovanna Pederzininél tanult egy évig, a harmincas évek híres mezzoszoprán énekesnőjénél, akinek az olaszos dallamformálás titkának elsajátítását köszönheti. A római tanulmányútnak bizonyosan abban is része van, hogy Kincses Veronika napjainkban Magyarországon a lírai olasz női szerepek, főként Puccini alakjainak egyik leghitelesebb megformálója. És talán nem független ettől az sem, hogy a századforduló ugyancsak olasz komponistájának A láng című operájában is hiteles alakítást nyújtott.

Ezt állítja többek között mai énektanára, művészetének állandó és megbízható irányítója, Orosz Júlia is.

„Orosz Júlia, aki hosszú pályán szerzett gazdag tapasztalataival eddig is sokat segített már nekem, maga is énekelt a Respighi-opera 1937-es magyarországi bemutatóján, csakúgy, mint Ligeti Dezső, aki ma Dallasban él és egykor neves, Amerika-szerte ismert énekművész volt. Orosz Júlia, aki nem osztogatja könnyen dicséreteit, nagyon elégedett volt alakításommal. Amit ő és utóbb Ligeti Dezső mondott nekem erről a műről, abból arra következtetek, hogy a mostani felújításról nyilatkozó némelyik kritikus ugyancsak félreértette a darab lényegét, s talán olyasféle boszorkányos rémdrámát várt tőle, ami teljességében idegen ettől a zenétől. A produkciót egyébként, csaknem azonos szereposztásban, Mikó András rendezésében, 1987-ben már előadtuk a Buenos Aires-i Teatro Colonban, a világ egyik leghíresebb               operaházában, ahol egy ideig Toscanini volt a vezető karmester. A mi előadásunkat akkor az év produkciójának minősítették.”

A következő operaházi évadban újabb szereppel bővül repertoárja: Leonórát énekli A végzet hatalma, és Erzsébetet a Tannhäuser felújításában... „A lírai alkatú Wagner-hősnők csaknem ugyanolyan közel állnak hozzám, mint az olaszok; és Wagner zenéje csakúgy, mint például Richard Straussé...”

Kincses Veronika egyike a legmegbízhatóbb operaházi művészeknek: alakításait a legmagasabb színvonal jellemzi, ritkán indiszponált, szerepformálása — az említett sokféleség ellenére is — mindig hiteles, meggyőző.

Úgy sejthető, hogy mindez nem csupán technikailag jól megalapozott énektudásának és biztos stílusismeretének köszönhető. Láthatóan kiegyensúlyozott, harmonikus ember is.

Énektechnikai problémáim valóban nincsenek, hiszen olyan biztos alapokat kaptam tanáraimtól, amelyekkel csak jól kell gazdálkodni. Orosz Júlia pedig, aki szinte a lányává fogadott, rendszeresen kontrollálja a hangomat, amelyre egyébként megtanultam vigyázni. Ma már nem szükséges mindent vállalnom, amire felkérnek, s azt hiszem, a hangomnak legmegfelelőbb optimális számú fellépést sikerült magamnak meghatároznom. Ezek között természetesen koncertek is szép számmal vannak. Egyébként úgy érzem, valóban kiegyensúlyozott az életem, aminek a munka mellett alapja a nyugodt — joggal mondhatom: boldog családi háttér. Férjem maga is zeneművész, az Operaház tagja, tehetséges, szép gyerekem van, s végre elkészült éveken át épült házunk a város zöld övezetében — mit kívánjak még?

SZOMORY GYÖRGY

Kincses Veronika és Ilosfalvy Róbert
 

2087   IVA • előzmény2086 2018-09-04 06:21:29

Köszönet!

2086   -zéta- • előzmény2085 2018-09-03 22:58:35

Ajjaj ...:-(

2085   IVA • előzmény2083 2018-09-03 22:44:52

Nem jártam erre az utóbbi napokban. Most látom, hogy a Mandarin alakítójának neve sem stimmel. A képen nem Fülöp Viktor, hanem Havas Ferenc látható.

2084   IVA • előzmény2081 2018-09-03 22:40:12

Nem téved.

2083   -zéta- • előzmény2082 2018-09-01 22:30:03

Köszönjük a javítást!

2082   tiramisu 2018-09-01 21:20:32

Igen, a fotón Szumrák Vera látható és nem Orosz Adél !

2081   telramund 2018-09-01 18:12:18

Szerintem a képen nem Orosz Adél van,mert tudtommal(lehet tévedek)a Lány szerepét nem táncolta.)

2080   Búbánat • előzmény2079 2018-08-24 10:22:27

Kacsóh daljátéka kizárólag "igazi" énekművészek előadásában hat rám.

2079   Edmond Dantes 2018-08-24 08:40:10

Négy részlet a Nemzeti Színház 2009-es előadásából itt.

János vitéz: Stohl András - Mátyássy Bence (utóbbi Kacsóh Pongrác dédunokája)

Iluska:          Söptei Andrea - Tompos Kátya

2078   IVA 2018-08-24 01:55:08

Gyerekkorom Iluskái: Gencsy Sári és Vámos Ágnes. Szerettem őket. A későbbi, nemszeretem rendezésű János vitézekben Csengery Adrienne volt a kedvencem a szerepben.
Amikor Orosz Júlia felvételével találkoztam a Youtube-on (gyerekkoromban ő már nem játszotta Iluskát), egészen elbűvölt ez az előadói minőség:
https://www.youtube.com/watch?v=2Fp0jf3bVVA

2077   IVA 2018-08-12 04:12:27

Házy Erzsébet fotója Újszegeden készült, a „tupírkonty” és a csónak kivágás korában. (1960-as évek)

2076   Búbánat 2018-08-07 11:16:38

"ÚJ SZEREPLŐK  A SIMONE BOCCANEGRÁBAN"

KERTÉSZ IVÁN operakritikájából

  • Muzsika, 1971. május (5. szám)

[…] Most Oláh Gusztáv kitűnő régi rendezésébe álltak be az új szereplők.

A legkiválóbb alakítást kétségkívül Marton Eva nyújtotta Amelia Grimaldi szerepében. Szép színű lírai szopránja salaktalan tisztasággal cseng minden fekvésben, a frázisokat hajlékonyan, muzikálisan formálja meg, kiművelt énektechnikája révén biztos ura hangjának. Ha ezen az úton fejlődik tovább, ha arra törekszik, hogy még színesebben, még kifejezőbben énekeljen, bizonyára fényes jövő áll előtte.

Radnay György Simone Boccanegraként újból meggyőzött ismert erényeiről: zeneileg hibátlanul, őszinte átéléssel jelenítette meg a rokonszenves Verdi-hőst. A közép és mély fekvésben szépen, tömören szól a hangja, a magas piano-állásokat is jól oldja meg. Ahogy azonban a felső regiszterben forte kell énekelnie, hangvétele görcsössé, szorítottá válik. Sajnos éppen ezek a részek a legfeltűnőbbek, ezért a hiba rányomja bélyegét egész produkciójára.”

2075   Búbánat • előzmény2074 2018-07-27 12:06:30
  • Magyar Nemzet, 1969. március 11.

"Pénteken temetik Sárdy Jánost"

A vasárnap este utcára került hétfői lapokból értesült a fővárosi olvasó, az egész ország pedig a televízió vasárnap kora esti híradójából a szomorú hírről, hogy Sárdy János meghalt.
Ez a legnagyobb nyilvánosságnak bejelentett gyászhír egy milliókat érdeklő, nemzetközi sportesemény közvetítése és egy klasszikus tragédia tévé-előadása közé ékelődött. Alapjában véve profán környezetbe került az események sajátos közönye folytán a híradás egy művészember elvesztéséről — valahogy mégis így érezte stílusosnak a megrendült néző és hallgató a hírt: a legnagyobb nyilvánosság, az egész ország egyszerre, egycsapásra csakis így értesülhetett egy legnagyobb népszerűségben élt ember haláláról.

De stílusos volt a szomorú, a végleges és megmásíthatatlan hír elhelyezkedése egy napi esemény és egy örökérvényű alkotás közé azért is, mert a környezet mintegy összefoglalta és jelképbe zárta Sárdy egész művészi pályáját. Fellépéseinek, színpadi megjelenéseinek volt olyan tömegvonzása, mint a legközkedveltebb sportoknak, művészetében pedig volt valami nemes, csiszolt és emelkedett, a műfaj, a könnyed éneklés, az ifjúi operaszerepek és a legnépszerűbb operettszerepek — nem kell félni kimondani a szót — bizonyos klasszicitása. Rossini-operákban, de a wagneri Mesterdalnokok Dávidjában is, eszményibb szereplőt nehezen lehetett volna találni Sárdy Jánosnál akár a férfias megjelenést, akár az alakformálás lendületét kereste a közönség a szereplőben. Operettek figuráiban pedig egyenesen ellenállhatatlan volt. Tudott agyafúrtan humoros és természetesen rusztikus lenni a Mágnás Miskában például, tudott hiteles mesebeli hőssé, faluvégi porból vett és csillagporrá lett, líraian népi alakká válni a János vitézben például. De fizikailag hajlékonyan, művészileg rugalmasan tudott olyan elegánsan is hetyke lenni, mint egy vérbeli királyi legényke, mint egy London utcáin és kocsmáiban s ugyanakkor a legelőkelőbb angol college-ben nevelkedett Bob herceg. Volt ő Danilo a Víg özvegyben és volt Errol Flynnre emlékeztető kalandos lovag a Kard és szerelemben — száz árnyalatú s mindig őszinte színei voltak mindenegyes, felsorolhatatlan számú szerepében, a pódiumokon előadott népdalaiban és magyarnótázásaiban is.

Minden szerepével mégis úgy tudott azonosulni, hogy „a” Sárdy maradt, fiatalok, öregek szívét átmelegítő kedvenc, évtizedeken át az ideális, ifjú hős és hódító énekes- amorózó, nagy kedvű mulatozó. „A” Sárdy, akinek a neve, ha megjelent a plakáton, nem fél siker volt, hanem egész estét betöltő vonzóerő.

Hatvankét éves volt azoknak a hatvan éven felülieknek a fajtájából, akiknek játékos kedvén, ifjúságán nem fognak még az évtizedek sem,  akinek népszerűsége mitsem veszít a ragyogásából: a Chevalier-k, a Chaplinek fajtájából, parasztbarokk, magyar-barokk stílusra faragva.

A Magyar Népköztársaság Érdemes Művészeként, a Fővárosi Operettszínház tagjaként halt meg. Március 14-i, péntek déli, 1 órai temetéséről a Farkasréti temetőben színháza gondoskodott, emlékének hosszú megőrzéséről pedig az a hűséges közönség, amely Sárdy Jánost a szeretetébe zárta.

/-a-/

2074   Ardelao 2018-07-27 11:10:26

SÁRDY JÁNOS (1907.07.27.-1969.03.09.) opera- és operetténekes, színpadi és filmszínész ma lenne 111 éves.

Nem kerek évforduló és nem is elegáns, hogy születésének napján egy nekrológból idézek, amelyben Abody Béla emlékezik meg róla. Ám Abody mondatainál találóbban nem lehetne jellemezni azt, amit e népszerű művész képviselt, a „sárdyságot“.

„Egy időben bálvány volt, a népszerűség hullámhegyének legcsúcsán; e népszerűség hőfoka, izgatottsága, látványossága akkora volt, hogy össze sem hasonlítható a mai sztárokéval, holott ők sem panaszkodhatnak. S hogy más divat jött, és elmúlt a tűzijáték, nem tűnt el, mint annyi csillag az előadóművészet egéről, hanem jelképpé mélyült, mint Blaháné. Klasszikussá érett. A magyar népmese harmadik gyermekévé, aki tiszta szívvel küzd a sárkány ellen, nem mérlegelve, hanem vállalva a veszélyt, nem töprengve, hanem egyetlen lehetséges útját járva, tisztessége, küldetése logikája szerint. Ezt a figurát — önmagát — építette fel élete végéig, ez volt a hatalma. Stílust teremtett, amelynek kiterjedését a maga legbelsőbb mondanivalójának terjedelme szabta meg.“

(MUZSIKA, 1969-05-00/5. SZÁM)

Nem ő volt a legjobb énekes. Természetes, szép hangja hamar megkopott. Nem is ő volt a legjobb színész. Nála jobb képűek is akadtak bőven. Ám, ha Sárdy megjelent a színpadon vagy a filmvásznon, mintha kisütött volna a nap, melegség járta át az ember szívét. Ragyogó, nevető tekintete, előreálló, nem szabályozott fölső fogsora, nyílt, őszinte mosolya, a göndör fekete hajból egy-egy rakoncátlanul homlokába hulló tincs és mindvégig megőrzött ízes, dél-dunántúli akcentusa végtelenül kedvessé, szerethetővé tette. Nem hinném, hogy képes lett volna hitelesen eljátszani  a gonoszt. Ezekkel az adottságokkal, ezzel a belülről áradó fénnyel ez lehetetlen volt. Még ma is, ha feledni szeretném a napi gondokat, világunk sötétedését, beteszek egy-egy filmet, ahol őt láthatom és hallhatom, és egy időre megnyugszom. Isten éltesse Sárdy János emlékét!

Adj, Uram, Isten - dal az Álomkeringő című filmből

2073   Edmond Dantes • előzmény2071 2018-07-26 13:02:31

Pernye András? Nagyon régen elment, fiatal voltam, nem emlékszem az objektívitás-faktorára.

2072   Klára • előzmény2071 2018-07-26 08:43:54

Minden operakritika - ahogy minden kritika, vagy bírálat, akár művészi teljesítményről van szó, akár más egyébről - mindig szubjektív, mert a kritikát ember fogalmazza meg.

Az már más kérdés, hogy emellett, vagy ennek ellenére, mennyire tud tárgyilagos lenni! Erre valóban kiváló példa Kroó György tanár úr, aki valóban az érintett művet, művészi teljesítményt bírálta, és soha nem lehetett tudni, milyen az egyéni viszonyulása az adott előadóhoz.

Ami nem jellemző másokra, és sajnos egyre inkább kimegy a divatból. Mit lehet várni egy „kritikától”, amely így kezdődik: Én ugyan nem szeretem X.Y. énekest, karmestert, stb., de……. és itt jön valami véleményféle! Vagy messziről látszik, a politikai viszonyulás!

2071   -zéta- • előzmény2070 2018-07-25 15:04:13

Kroó György mindig objektív tudott maradni, de nincs még egy nevem...

2070   Edmond Dantes 2018-07-25 13:54:49

Lehet-e egy (opera)kritika objektív? Hiszen ahány ember, annyiféle ízlés, ahány kritikus...dettó. Azt gondolnám, az ideális kritika és kritikus az, ami/aki külső = a produkcióval össze nem függő befolyástól-ráhatástól mentes, röviden: értékek és nem érdekek mentén tud maradni

2069   -zéta- • előzmény2068 2018-07-25 13:46:28

Igen, pontosan erre akartam utalni...:-)

Mint olyan, aki legalább háromszor élőben láttam az előadást (+ videón), Abody véleményét osztom...

2068   telramund • előzmény2067 2018-07-25 13:09:27

...vagy arra jó példa,hogy mennyire subjectiv......:):)

2067   -zéta- • előzmény2066 2018-07-24 11:44:07

Remek példa arra, hogy az operakritika mennyire összetett műfaj...;-)

2066   Búbánat 2018-07-24 10:29:20

"A nap képe" (Momus - Galéria)

Offenbach: Kékszakáll – Erkel Színház.

Bemutató: 1981.  november 8.

Kritikákból:

Magyar Nemzet – Kertész Iván: „AZ ELSŐ BEMUTATÓ november 8-án több kiváló alakítással örvendeztette meg a közönséget. Mindenekelőtt Melis György Popolani alkimistáját kell kiemelni. Ilyen elsőrangú komédiás nincs még egy a társulatban, motorja az előadásnak, és minden hangjával és gesztusával új meg új derültséget fakaszt."

"Begányi Ferenc éneklése ezúttal jobban tetszett, mint a játéka, Oscar grófot kissé egysikúan formálta meg.”

Új Tükör – Abody Béla: „Vastapsot érdemel Melis György idevaló humora, s az a tökéletesre sikeredett törekvése, hogy páratlan hangszépségét egy pillanatra sem adja fel a „jellemzés” kedvéért.”

Begányi Ferenc mostanában mindig jó…”

MUZSIKA – Várnai Péter: „Melis György és Gáti István a két Popolani. Alakításuk meglehetős egysíkúsága,  azt hiszem, a rendezés hibája: csak idegesek, csak  "szórakozott tudósok", gesztusviláguk is folytonos ismétlésekből áll."

 "Oscar grófot Begányi Ferenc és Bende Zsolt formálja meg: az előbbi alakítása ugyancsak egysíkú, az utóbbiban legalább megvan az arisztokratikus könnyedség..."

 

 

2065   Edmond Dantes • előzmény2064 2018-07-11 13:48:37

Mai játékban zongoristákról is kérdez szerkesztőnk, Kimernya? zene is Gershwines, hátha.. ;-)

2064   miketyson • előzmény2063 2018-07-11 12:25:44

Ha  még valahogy Gershwint is sikerült volna rácsempészni...

2063   Edmond Dantes 2018-07-11 09:31:27

A nap képe láttán muszáj felidéznem, hogy anno nem színpadon és nem teljes terjedelmében, hanem arról az NDK-Eterna lemezprodukcióról ismertem meg részleteket ("Querschnitt") a Forzából, amiben a képen látható két nagyszerű művész is közreműködött. Megkockáztatom: azon a felvételen szinte senki nem az "igazi" szerepkörébe tartozó szólamot énekelte, Prey és Gedda mellett Grace Bumbry, Helga Dernesch, Siegfried Vogel és Gottlob Frick sem, ráadásul német nyelvű a felvétel, mégis ők szerettették meg velem ezt a Verdi-darabot. A képválasztás a szerkesztő(k) bravúrja: látom, mindkét nagy énekes születésnapja ma van, köszönet érte!

2062   Ardelao 2018-06-26 11:07:00

 

CLAUDIO ABBADO

(1933. június 26. – 2014. január 20.)

 

E m l é k é r e :


Nem mindennapi zenei élményben volt részük azoknak, akik ott lehettek az Európai Ifjúsági Zenekar bratislavai hangversenyén, melyet korunk egyik élenjáró karmestere Claudio Abbado vezényelt. A műsoron egyetlen mű: Gustav Mahler utolsó befejezett alkotása, a IX. szimfónia szerepelt. Napjaink Mahler-reneszánsza ellenére ez a hangulatilag rendkívül összetett és formabontó szimfónia aránylag ritkán hangzik el a koncerteken. A mű alapgondolata a sötét halálsejtelem, búcsúzás a világtól, melyet közben nyers humor és keserű irónia vált fel.
 

A Mahler-mű nehéz feladat elé állítja a zenekarokat s ezért szinte hihetetlen az a technikai tökéletesség, az a hangszín- és kifejezésbeli árnyaló-készség, amit a 14—23 éves fiatalokból álló, nagy-létszámú zenekar bemutatott. Nem kétséges: abban hogy a muzsikusok a szakmai tudás ilyen fokáig jutottak el és közben nem vesztették el a játék spontán örömét — nagy része van Claudio Abbado rendkívüli egyéniségének. Abbado mindenekelőtt a hangzáskép áttetsző tisztaságára, az egyes hangulati elemek érzékletességére törekedett. Sokáig tartó élményt jelent a közönség számára például a záró-rész csöndes átszellemültsége, mely a zenekar és Abbado tolmácsolásában megrázóbban hatott bármiféle érzelmi kitörésnél.

A 140 tagú Európai Ifjúsági Zenekar 1976 óta szerepel és Abbado kezdettől a művészeti vezetője. A tagság természetesen cserélődik s az újakat évente pályázat alapján választják ki az európai országok tehetséges muzsikusaiból, konzervatóriumi vagy zenei főiskolai hallgatókból. A mostani zenekarban öt csehszlovákiai fiatal is játszik. Nem hirtelen összeboronált együttesről van tehát szó — az egyes zenei produkciókat hosszú és szigorú próbák előzik meg. Abbado ugyanis nagyon igényes, ám a dicsérettel sem fukarkodik. Szinte csodálatos, hogy sokoldalú elfoglaltsága mellett — a milánói La Scala művészeti vezetője, a Londoni Szimfonikusok vezető karmestere volt, állandó vendég karmestere a Chicagói Szimfonikus Zenekarnak és most szeptembertől átveszi Lorin Maazel örökét: a Bécsi Állami Opera művészeti vezetője lesz — időt tudott szakítani a fiatal zenészekkel való intenzív foglalkozásra.
 

Az eredmény: az Európai Ifjúsági Zenekar játéka, a hangversenyeken aratott óriási közönségsiker — teljes mértékben igazolja Claudio Abbado szándékának helyességét, azt, hogy a szakmai fejlődés mellett egy ilyen összetételű zenekar a nemzetek közötti megértést is szolgálja.  
 

Delmár Gábor

A HÉT, 1986.VIII.29.

2061   Edmond Dantes 2018-06-02 18:05:23

A nap képéhez, kicsit off: ugyanabban az évben, 1936-ban a fesztiválon t.k. előadták Wolf: Der Corregidor (A kormányzó) c. operáját is, amit nemrég -némi vitát generálva itt- az Erkel Színházban játszottak. Bruno Walter vezényelt. 

2060   Búbánat 2018-05-30 20:16:09

Ma lenne 66 éves Kocsis Zoltán

 Írta  Papageno  - 2018. május 30.

2059   Ardelao 2018-05-30 12:41:46

KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE, aki ma lenne 66 éves: de szomorú, lassan két éve már, hogy nincs közöttünk!

(1952. május 30. – 2016. november 5.)

*

Fazekas Gergely tudósítása egy 2005-ös Kocsis-Ránki hangversenyről (részlet):

… „Kocsis Zoltán társaságában Ránki Dezső lépett a színpadra. Liszt: A-dúr zongoraversenye Ránki régi kedvence, s talán a szólista és a mű közötti intim viszonynak volt köszönhető az előadás hallatlan intenzitása. Ránki a tőle megszokott magabiztossággal és poézissel játszott, ám amikor arra volt szükség, hihetetlen erővel ragadta meg a zongorát. Kiegyenlített hangzásélményt nyújtott a zongora és a zenekar együttese, Kocsis érzékenyen kísérte Ránkit - a két nagyszerű művész sikerrel mentette meg az estét. …”

MUZSIKA, 2005.

2058   Búbánat 2018-05-28 14:26:52

Svéd Sándor, Kossuth-díjas énekes, ma 112 éve született.

 

Svéd Sándor - Figaro belépője - Rossini: A sevillai borbély (video)

Svéd Sándor: Ereszkedik le a felhő (videó)

2057   Ardelao 2018-05-28 13:38:57

 

„A ZENE” 1928. április 1-én megjelent (IX. Évfolyam) 12. számában ez olvasható:

Svéd Sándor, a Zeneművészeti Főiskola operai tanszakát végző Szabados tanítvány hősbaritonjának átható erejű, nemes zengésű orgánuma a legfinomabb árnyalatokra is képes. Technikai készültsége, átfontolt és átérzett előadása minden ízében művészi. Tizenhat szereppel indul a nehéz énekesi pályára, amely bizonyára nagy sikerekkel fogja jutalmazni ritka tehetségét. (Budapest, 1928.IV.1.)

Svéd Sándor: Stradivári dal

Kálmán Imre - Harsányi Zsolt: Cigányprímás c. operettjéből

2056   Búbánat 2018-05-25 13:15:26

Beszélgetés Hidas Frigyes zeneszerzővel (1990. 01. 11.)

Főnix – Sarok

Emlékszoba és kiállítóhely

Bieliczkyné Buzás Éva: „Hiányzik a bíztató kézszorítás….”

(Budapest, 1928. május 25. – Budapest, 2007. március 7.)

 

2055   Búbánat 2018-04-30 23:16:13

A mai születésnap-évfordulóra

Lehár Ferenc

Bad Ischlben, a Traun folyó partjánál

Lehár Ferenc 1870. április 30-án Komáromban született, s bár élete nagy részét Ausztriában élte le, mindig magyar állampolgár maradt. 1880-tól Budapesten, a Nemzeti Zenedében tanult, majd a prágai konzervatóriumba is járt, ekkoriban igen szerény körülmények között élt. Hangmester lett, majd apja zenekarába szegődött szólóhegedűsnek, 1890-től katonakarmesterként végigjárta a monarchia városait.

1902-ben Bécsben telepedett le, itteni hírnevét egy keringő alapozta meg. A fiatal Lehár Paulina Metternich hercegnő farsangi báljára, amelyen a hölgyek arannyal és ezüsttel átszőtt ruhákat viseltek, komponálta meg a mulatság résztvevőit elbűvölő Arany és ezüst című keringőjét. Még abban az évben bemutatták első operettjét, a Bécsi asszonyokat, s a siker lehetővé tette, hogy otthagyja a hadsereget.

A drótostótot már sorozatban százszor játszotta a pesti Magyar Színház, majd 1905-ben színre került legnépszerűbb alkotása, A víg özvegy. A premier kis híján kudarcba fulladt, mert a bemutatóra alig költöttek, alig próbáltak, a közönség pedig nem értékelte a hagyományos bécsi stílustól elütő művet. A Víg özvegy mégis világsikert aratott, New Yorkban 416 alkalommal játszották.

Lehár összesen 31 operettet írt, a legtöbbnek Bécsben volt a premierje, de valamennyit rövid időn belül Budapesten is műsorra tűzték. Világsikert aratott a Luxemburg grófja, a Cigányszerelem és A mosoly országa című darabja, gyakran játsszák A három grácia, A cárevics, a Paganini, a Friderika és a Giuditta című műveit is.

Az operett a monarchiában és utódállamaiban a könnyű szórakoztatás alapműfaja lett, jelesei között számos magyart találhatunk (Kálmán Imre, Jacobi Viktor, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Ábrahám Pál). Lehár munkáit friss színpadi ötletek jellemezik, fantáziájával, technikai igényességével, humorával megújította a hagyományossá vált bécsi operett stílusát. Ostobácska történetek és egysíkú figurák helyett élő embereket állított a színpadra, s dallamos, fülbemászó melódiái ellenére olyan követelményeket támasztott a zenekarral és az énekesekkel szemben, amilyenekhez azok korábban nem szoktak hozzá.

1926 és 1938 között Berlinben, majd ismét Ausztriában, Bad Ischlben lakott. 1945 után Zürichbe költözött, s csak halála előtt tért vissza Ausztriába. Átélte mindkét világháborút, a huszadik század fordulatos történelmét, de hírnevével, befolyásával soha nem akart sem élni, sem visszaélni. Nem kérte Horthy közbenjárását, amikor az 1921-es királypuccsba belekeveredett legitimista katonatiszt testvérének le kellett szerelnie, s akkor sem keresett hatósági védelmet, amikor az Anschluss után a Gestapo el akarta hurcolni "hibás" születésű feleségét. Az asszonyt végül a szomszédok rejtették el és így menekült meg.

Lehár Ferenc 1948. október 24-én halt meg Bad Ischlben, egykori villája ma múzeum és a helyi színház is a nevét viseli.

https://mult-kor.hu/cikk.php?id=28728

2054   IVA 2018-04-30 06:06:59

A Tánc világnapja alkalmából kapott képnek különösen örültem, mert alig található a neten jó minőségű színes felvétel a múlt század operaházi művészeiről. A balett-táncosokról annál is kevesebb.
Remélem, az Operaház egyszer közkinccsé teszi azokat a fényképeket, amelyeken fösvény módján ürcsörög.
http://www.momus.hu/gallery.php?act=daylist&ldate=2018-04-29

Ha már Orosz és Róna, mostanában találkoztam ezzel a gyöngyszemmel, régi stúdiófelvétellel:
https://www.youtube.com/watch?v=I6SKy5KLSwc

2053   Ardelao 2018-04-25 06:45:02

Képtalálat a következőre: „Astrid Varnay”

Astrid Varnay

Stockholm, 1918.04.25.-München, 2006.09.04.

„IZOLDA

Astrid Varnay személyében valóban világsztárt üdvözölhettünk a budapesti operaszínpadon, olyan nagyságrendű énekművészt, amilyen csak ritkán fordul meg nálunk, olyat, akinek nevét minden igazi operabarát ismeri, akár odaírják mellé a plakátra, hogy ennek és ennek az operaháznak a tagja, akár nem. Nem nagyon korán érkezett Budapestre, különösen, ha tekintetbe vesszük magyar származását, de nem is túlságosan későn. Még művészete teljében láthattuk Astrid Varnayt, ha üdén fiatalos „jungdramatisch" hangját, melyet régebbi lemezfelvételeiről ismerünk, már nem is hallhattuk.

Vendégszereplésének első estjén nagy szerepében, az Izoldában mutatkozott be a budapesti közönségnek. Magávalragadóan szuggesztív alakítását rendkívül tudatosan építette fel. Játékában, énekében emlékezetesen szép megfogalmazást kapott mind az I. felvonás első felének visszafojtott szenvedélye, mind a későbbiek folyamán megnyilvánuló, gáttalanul áradó szerelem. Nagy vivőerejű, sötét színű drámai szopránja a nehéz szólam mély és magas fekvéseiben egyaránt fölényes biztonsággal mozgott. Astrid Varnay bizonyságát adta annak is, hogy — minden ellenkező híreszteléssel szemben — a Wagner-éneklés nem azonos a permanens fortisszimóval; az I. felvonásbeli elbeszélésben és a szerelmi halál-jelenetben gyönyörű pianókat hallottunk tőle. A legjobb művészi teljesítményt az I. és III. felvonásban nyújtotta, itt általában saját erejére támaszkodhatott. A II. felvonásbeli nagy duettben már nem függetleníthette magát partnerétől. Szép hangú Trisztánunk zeneileg bizony nem volt egyenrangú társ, ez pedig hatott Varnay produkciójára is.

Mint a háború utáni Bayreuthi Ünnepi Játékoknak tizenhat év óta állandó szereplője, mint a legnagyobb Wagner-karmesterek és énekesek partnere, természetes, hogy Astrid Varnaynak nemcsak az autentikus zenei stílus vált vérévé, hanem a Wagner-unokák által meghonosított korszerű játékmód is. Nincs egy felesleges mozdulata, így játékában a legkisebb gesztusnak is megvan a maga zenei-drámai jelentősége. Összegezve: Astrid Varnay vendégszereplése minden szempontból élményt jelentett. A Trisztán-előadás közönsége joggal ünnepelhette a kiváló énekesnőt, és személyében a tehetség, a szakmai tudás és a művészi alázat megvalósult egységét.

Kertész Iván”

(MUZSIKA, 1967/7. SZÁM)

Wagner - Tristan und Isolde - Isolde's Narrative and Curse - Astrid Varnay (1954)

2052   Ardelao 2018-04-16 00:43:07

WEINER LEÓ (1885. április 16. – 1960. szeptember 13.)

133 évvel ezelőtt, ezen a napon született WEINER LEÓ magyar zeneszerző, aki nemzedékileg közvetlen pályatársa volt Bartóknak és Kodálynak, s hogy munkássága meghatározó jelentőségű volt századelőnk zenei aranykorában. Részese és gazdagítója volt annak a hirtelen kibontakozó zenei megújhodásnak, amelynek lendülete túllépte a nemzeti mércét.

Weiner alkotói pályája üstökösként tűnt fel a 20. század első évtizedében, s bár az idő múltával ez a kimagasló tündöklés alább hagyott, munkássága a korabeli magyar zeneművészetet jelentős szellemi-művészi értékkel gazdagította.

*

Berlász Melinda:

«WEINER LEÓ ÉS TANÍTVÁNYAI»

Előszó: (részlet)

… […] ― Az „Emlékek Weiner Leóról” című emlékezésgyűjtemény Weiner születésének centenáriumán látott napvilágot, 1985 tavaszán. A kötet negyvenhárom memoárban idézte fel Weiner alkotói és tanári portréját kollégáinak és két nemzedéket felölelő tanítványainak emlékezete alapján. A memoár műfaj kötetlensége Weiner életművének tudományos feldolgozásában primer forrásnak bizonyult: tanári tevékenységének, személyiségének és módszertanának szempontjából egyedülálló, lényegi alapvetést eredményezett a kortársi és a tanítványi nézetek összehasonlító, egymást kiegészítő közlései nyomán. A közel félszáz szerzői hozzájárulásból kirajzolódó összkép alapján ma már tudományos válasz adható Weiner nemzetközi hírnevet szerzett zenepedagógiai munkásságának szellemi-művészi kérdéseire: pedagógiai elveire, a szerző-hű előadás követelményeinek bevezetésére, előadóművészi módszertanának lényegi vonásaira. Kötetünk szinte rendhagyó példát szolgáltat a szóbeli történetírás műfaját meghaladó, analitikus tényfeltárás eredményességére: különösképpen a pedagógiai módszertani elvek terén, de a tanári portré kidolgozásán túlmutató tényanyag vonatkozásában is, főként a zeneszerzői életműnek és a kor zeneéletének összefüggésében.

― Minden várakozást felülmúló, gyakran elemző szempontú értékelésekben a weineri zenepedagógia belső törvényszerűségére derült fény. Láthatóvá vált, mi volt ennek a nemzetközi viszonylatban is kimagasló jelentőségű előadóművész-tanárnak a programja és módszere, amely a 20. századi magyar hangszeres előadó-művészet kimagasló egyéniségeinek (hangszeres szólóművészeknek, kamaraegyütteseknek és karmestereknek) közös vonásaiban keltett figyelmet és elismerést szerte a világon.

― Weiner tanári szemléletének genezisét és titkát a tanítványok elemző vizsgálata tárta fel komplex értelmezésben: a zeneszerzői és pedagógiai szemlélet egységében. …[…]

*

DÁNOS LILI (1912-2010), az egykori kanizsai csodagyermek, így emlékezett vissza Mesterére, Weiner Leóra.

― «A Varró Margit-féle társaságban ismerkedtem meg Weinerrel, ahová én már gyermekkorom óta tartoztam, mint Gréte néni csodagyerek tanítványa. Akkoriban több tehetséges növendék tanult nála, hogy csak néhányat említsek közülük, Károlyi Gyuszit, Rév Lilit, Kinsky Róbertet és Kerekes Jánost. A felnőtt társasághoz tartoztak elsősorban a muzsikusok, mint Varró Margit, Weiner Leó, Kentner Lajos és Kabos Ilonka, továbbá Máthé Klári, más területről emlékszem Ferenczi Sándorra, a pszichológusra, de sokan mások is összejártak itt, és egy szellemi kört alakítottak. Én akkor még fiatal lány voltam, de már ekkor is többször előfordult, hogy meghallgatott bennünket Leó bácsi, és elmondta a véleményét.

― A későbbiekben, amikor tanárképzős lettem, a főiskolán kamarazene órákra jártam hozzá, a megfigyeléseim és megérzéseim nyilván hasonlóak a többi növendékével.

― A zongoristáknak csodálatosan tudott megmutatni dolgokat. Olyan keze volt, hogy kevés zongoraművésznek van olyan finom, puha billentése, mint neki volt. Hihetetlenül laza csuklója volt, egészen egyedülálló módon tette rá kezét egy akkordra, amely úgy szólt – ha akarta – mint egy orgona. Előfordult, hogy egy ilyen akkordfogást hússzor is elismételtetett a növendékekkel, hogy úgy szóljon, ahogy kell. A növendékek úgy tanultak nála, hogy a megmutatott megszólaltatást valamiképpen megpróbálták megközelítően leutánozni. Komoly hangsúlyt fordított a billentési technikára, de hasonlóképpen a zenei kifejezés valamennyi részletére, a dinamikára, a frazeálásra. Egy staccato kidolgozására, ha kellett, órákat szánt.

― Zongoratechnikai szempontból Leó lényegében az tanította, amit a Varró Margit-féle iskolában tanultam. Ebből eredhetett, hogy a kamarazene órákon többször is felszólított, hogy: „Lili mutasd meg!” Ebből gondolom, hogy meg volt elégedve velem.

― A háború után sor került arra, hogy a Concertinóját előadjam. Ez 1948/49-ben lehetett, amikor ifjúsági hangversenysorozatban a Budapesti Hangversenyzenekarral előadhattam e művet. Természetesen Leó megkívánta, hogy vele többször is átvegyem a szólamomat, és akkor rengeteget foglalkozott velem. Nála a lakáson játszottuk a művet és egy másik barátunk – ugyancsak a Varró-féle baráti körből – Aczél Erzsi játszotta a zongorán a zenekar szólamát. A Concertino nagyon szép, érzékeny, utóromantikus mű, tele finomságokkal, kényes részletekkel, aminek megszólaltatásánál Leó méltán igényes volt.

― Ekkoriban készültem a Bartók-versenyre is, s miután a döntőbe kerültem, kértem Leót, hogy vegye át velem a Chopin: e-moll zongoraversenyt. Ekkor hasonlóképpen két zongorával gyakoroltunk, és ebben a stílusban teljesen egyedülálló intenzitással és elmélyültséggel dolgozott velem.

― Más alkalommal is – amikor tíz éven át az Operaház korrepetitora voltam – részese voltam tanításának. Ekkoriban mutatták be Weiner Csongor és Tünde balettjét. Blum Tamás karmesterrel és Weinerrel sokat dolgoztunk együtt, emlékszem, hogy részletesen megbeszéltük a tempókat, és az elképzeléseit beírta a zongoraszólamba. Amikor már a színpadon folytak a próbák, mindig jelen volt. A bemutatóval nagyon elégedett volt, az előadás utáni bankettre is eljött, és nagyon jól érezte magát. Ilyenkor teljesen felszabadultan beszélgetett, vidám volt és jókat evett.

― Többször játszottam zongoraműveit koncerten és a rádióban is, a Magyar parasztdalok sorozatokat, a Passacagliát és más darabjait. Emlékszem, hogy amikor Bartók op.14-es Szvitjét játszottam a rádióban, nagyon elégedett volt, gratulált.

Talán nem volt még rajta kívül zeneszerző, aki ilyen intenzitással élt volna a tanításnak. Univerzális zenei tehetség volt, aki nemcsak egy területen nevelt muzsikusokat, hanem a zenélés minden területén. Ebben is egyedülálló volt.»

*

2051   Ardelao 2018-04-14 15:25:43

MARIE VAN ZANDT (1858-1919)

Amerikai születésű szoprán énekesnő, aki sikereit Párizsban aratta. Híres szerepei voltak: Mignon, Lakmé, Amina, Zerlina, Cendrillon (Massenet). 

Egy orosz gróffal kötött házassága után visszavonult a színpadtól. Cannesban hunyt el.

Budapesten is vendégszerepelt.

*

«Marie Van Zandt kisasszony, a párisi híres énekesnő jön, s csinos arcképe napok óta látható már a kirakatokban.

Nem, mint egy nagyherceg menyasszonya jön, (ezekről a nagyhercegekről sokat írogat összevissza büntetlenül a külföldi sajtó), hanem jön, mint olyan énekesnő, kitől méltán várunk sikereket.

«Lakmé»-ban, melynek címszerepét Delibes az ő számára írta, lép föl először a jövő hét első felében. Aztán valószínűleg a «Mignon»-t és a «Dinorah»-t fogja még énekelni.» 

FŐVÁROSI LAPOK, 1887. december 7. (336. szám)            

2050   joska141 2018-04-12 10:33:34

Ezen a honlapon, néhány nappal ezelőtt egy más oldalon, Gulyás Dénes nyilatkozott a képen pont együtt látható 2 énekesről....Legalábbis sajátságos szempontból....Hm...Persze a szavak elsődlegesen a nyilatkozót minősítik....

2049   Búbánat 2018-04-12 10:29:23

Montserrat Caballé ma 85 éves

Bartók Rádió mai műsorán szerepel:


12:36 – 13.39

Montserrat Caballé Giuseppe Verdi-áriákat énekelhttp://hangtar.radio.hu/images/kh0.png

1. Az álarcosbál - Amélia áriája II. felv., (km.: Római Rádió Szimfonikus Zenekara, vez.: Bruno Bartoletti - Római Rádió, 
1969. október 14.),

 2. Ernani - Elvira áriája III. felv. (km.: Milánói Rádió Szimfonikus Zenekara, vez.: Gianandrea Gavazzeni - Milánói Rádió, 
1969. március 25.),

3. A trubadúr - a) Leonóra áriája IV. felv., b) Miserere (km.: Giuliana Matteini, Valiano Natali, Richard Tucker - ének, Milánói Teatro Comunale Ének- és Zenekara, vez.: Thomas Schippers - Firenzei Teatro Comunale, 
1968. december 11.),

4. Luisa Miller - a) Luisa áriája I. felv., b) Luisa áriája II. felv. (km.: Ezio Flagello - ének, New York-i Metropolitan Opera Zenekara, vez.: Thomas Schippers - New York-i Metropolitan Opera, 
1968. február 17.),

5. A kalóz - Gulnara áriája II. felv. (km.: Firenzei Teatro Comunale Zenekara, vez.: Franco Capuana - Firenzei Maggio Musicale, 
1967. június 15.)

2048   Ardelao 2018-04-09 12:54:24

 

112 éve született DORÁTI ANTAL világhírű magyar karmester (1906.IV.9. – 1988.XI.11.) emlékére:

 

„MAGYAR AMERIKA

DORÁTI ANTAL ÜNNEPLÉSE

WASHINGTON, D. C.
 

— Az Amerikai- Magyar Kultúr Központ a washingtoni Shoreham szálloda nagytermében, díszvacsora keretében ünnepelte Doráti Antalt, a Washingtoni Szimfonikus zenekar főigazgatóját, 70. születésnapja alkalmából. 

Dr. Hám Tibor, a Kultúr-Központ elnöke meleg szavakkal üdvözölte a Maestrot és kiemelte beszédében azt az óriási fejlődést, amelyet a zenekar Doráti mester 7 éves vezetése alatt elért. Doráti 1977 végén megválik a washingtoni zenekar főigazgatói tisztétől, és mint a Londoni Szimfonikusok főzeneigazgatója, első vendég-karmesterként tér majd vissza az elkövetkező három évben az amerikai fővárosba. George London, a washingtoni Opera Társaság igazgatója méltatta még Doráti mester érdemeit, majd Dr. Hám Tibor elnök átnyújtotta az Amerikai-Magyar Kultúr Központ okiratát, amely megalapította a ”Doráti Antalról elnevezett ösztöndíjat.” A díjat, a mester választása alapján, minden évben, egy fiatal, tehetséges, kezdő zeneszerzőnek, karmesternek vagy kiváló zenésznek ítélik oda.

A több-száz főnyi ünneplő közönség, valamint a mester nagy meglepetésére az ünnepi beszédek elhangzása után — a Washingtoni Szimfonikus Zenekar koncertmestere és négy másik vezető tagja előadta Doráti: Oboa-quintettjét, amelyet 18 éves korában, a Liszt Ferenc Zeneakadémia végzett növendékeként 1924-ben szerzett.

Az ünnepség Doráti Antal köszöntő szavaival ért végett.”

 

AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, 1976. december 3. (86. Évfolyam, 49. szám)
 

2047   telramund 2018-04-09 10:51:17

Corelli szerette fényképeztetni magát az Aréna boltíveinél.Ez biztos ott készült  1958-ban.

Corelli Pollionét sokfelé énekelte Olaszországban.A Scalaban úgy tudom csak a Callassal lemezre felvett produkcióban énekelte,felvétel erejéig 1960-ban (Callas Teatro alla Scala sorozata ismert sokak számára)

2046   Edmond Dantes • előzmény2045 2018-04-08 21:03:32

Ez így igaz: ezen a linken a 17.sz. "al"-linkre ="As Pollione in "Norma" at the Verona Arena (1958)" kattintva az a kép nyílik ki, ami a Momus címoldalán látható...feltéve, hogy a Scalában nem ugyanazt a jelmezt viselte mint az Arenában. Annak nem néztem utána, játszották-e a Scalában 1960-ban a Normát és hogy Corelli énekelte-e ott, akkor Pollionét,milyen gúnyában.

2045   telramund 2018-04-08 15:32:29

A nap képe a TENOR Franco Corelli Pollione szerepében de nem a Scalában ,hanem  Veronában az Arénában 1958-ban.

2044   Edmond Dantes 2018-03-31 09:28:08

A mai nap képe valószínűleg Carl Orff A Hold (Der Mond) című operájának premierje előtt készült. A felvételen a zeneszerzőn kívül az 1939. február 5-ei müncheni ősbemutató karmestere, kórusbetanítója és rendezője látható.

2043   Ardelao 2018-03-28 14:35:19

 

147 éve született WILLEM MENGELBERG, a kiváló holland karmester.

(1871.III.28. – 1951.III.21.)
 

Alkalmunk volt ennek az elsőrangú karmesternek próbáit végighallgatni és a zenekarral együtt éreztük az ilyen legmagasabb színvonalú összmunka felvillanyozó önbizalmat adó hatását, rendkívüli nevelőerejét. Nincs az a hangszer, amelynek kezelésére vonatkozóan ne lennének hasznos útmutatásai, komoly mondanivalói és derék Filharmonikusaink lelkes örömmel, felfrissült munkakedvvel követik Mengelberget.

Mondhatnék, első meglátásra ébredt szerelemmel viseltetnek iránta, szünet után, próba után megtapsolják, hegedűik hátát, pulpitusaikat verdesik. Gyönyörűség egy ilyen próba, mert minden egyes zenész lépten-nyomon a maga teljesítményén és az összjátékon érzi, hogy nem fáradozik hiába, mert a pillanatról pillanatra tisztuló, szépülő hangkép minden igyekezetei bőségesen megjutalmaz. . . . Willem Mengelberg 1871-ben született Utrechtben, Hollandiában. 1895 óta karmestere az amszterdami Concertgebouw-zenekarnak, amelyet 40 év felépítő munkája alatt a világ egyik legkultúráltabb zenekari együttesévé fejlesztett ki.

Ez a türelmét sohasem veszítő, fáradhatatlanul dolgozó, zömök kis ember a kivételes-fokú idegesség hírében áll. «Ettől idegessé kellene lennem, ha egyáltalán még idegesebbé válhatnék», jegyezte meg egyik alkalommal ő maga is. Munkaközben efféléből alig vehető észre valami nála, mert vendégünk a németalföldiek jellegzetesen széles és kedélyesen nyugodt taglejtéseivel magyaráz s látszólag megingathatatlan lelki-nyugalommal tér vissza ötször-tízszer ugyanarra az ütemre vagy ütemrészecskére.

Igen ám, de van sok-sok karmester, aki ugyancsak rendületlenül tér vissza ötször-tízszer ugyanarra az ütemre vagy ütemrészecskére anélkül, hogy pontosan megjelölhetné a baj igazi okát. Érzi, hallja, hogy valami nincsen rendjén, csak nem tudja biztosan, hogy mi. Willem Mengelberg füle csalhatatlan. Helyreigazításaival, útmutatásaival mindig fején találta a szeget. Innen van, hogy zenészei sem lázadoznak számtalanszor ismétlődő «lekopogása» ellen. Ok maguk is érzik az összmunka eredményes voltát, hallják saját játékuk egyre kibontakozó, fokozódó pompáját, szépségét és lépten-nyomon ellenőrizhetik észrevételeinek indokoltságát.

Willem Mengelberg sokat beszél, de semmit sem mond hiába. Jóízű szólásai emlékezetünkbe vésődnek. Csajkovszkij V. szimfóniájának zárótételét például kozákcsapatok rohamaihoz hasonlítja; most — egy tetőponton — egyszerre csak «Kozakissimó!»-t vezényel, harsányan!
Minderre azért terjeszkedünk ki ilyen részletesen, hogy egyben rávilágítsunk Willem Mengelberg egyéniségére. Ez a karmester nem erőszakolja rá kényúri akaratát a tehetetlenné idomított és bénultan engedelmeskedő zenekari zenészre; ő belátásra bírja embereit, mert évtizedek tapasztalataiból tudja, hogy önkéntes hozzájárulásuk megkétszerezi képességeiket. De így kívánja ezt egész emberi természete, mokány népiessége. (Apja kis asztalosmester volt.)

Toscanini a győztes hadvezér, aki leigázza, vasmarokban tartja tulajdon seregét, mert lelki-távolságuk örvényeit eleve áthidalhatatlanoknak tekinti. Bruno Walter a főpapi mágus, aki delejes energiával megbűvöli zenészeit és önkívületükben csodákat műveltet velük. Willem Mengelberg «első az egyenlők között», nem nevel sem a közkatonák vak engedelmességére, sem a hívők rajongó alázatára. Ő nem épít felsőbbrendű energiákra, hanem a földön marad és a zenekar józan fölfogásához, muzikális érzékéhez fordul. Minden részletet pontosan és aprólékosan szeret leszögezni, mert nem bízik a röpke hangulatok erejében és semmit sem hagy könnyelmű : «No majd az előadáson!» … fölkiáltásával az adott pillanat ihletére.
Mindkét lábával a rögön áll. Pozitivista. így érthető meg föltétien betűtisztelete, amellyel a vezérkönyvek kottaszövegéhez ragaszkodik. S ebből magyarázható az a szembeötlő szokása is, hogy egyéni fölfogásának, elképzelésének hitelességét lehetőleg a szerzők — különféle bonyolult és titkos hagyományok útján reászármaztatott — «eredeti» szándékaival támasztja alá, mintegy fémjelzett jóváhagyásul ilyenformán támadhatatlannak vélt saját értelmezése részére.

Ámde Beethoven VI. szimfóniáját valóban úgy vezényli Willem Mengelberg, mintha közvetlenül a bonni mestertől kapta volna utasításait. (Napjainkban a német-alföldiekkel közel rokon flamandok amúgy is teljesen maguknak követelik Beethovent.)

Csajkovszkij V. szimfóniája közben viszont már szinte kétségessé váltak az efféle «közvetlen utasítások», mert a mű talán még szebben szólt, sőt kétségtelenül nemesebben és magasabbra szárnyalt, mint szerzője tulajdon elgondolásában tehetné. Döntő bizonyíték ez — a szerzőkre hivatkozó Willem Mengelberg ragyogó karmesteri tehetsége mellett, amely már a műsor elején Johann Christian Bach b-dúr szimfóniájában is megmutatkozott.

Filharmóniai zenekarunk nagy estje volt az a hétfői hangverseny. Operai szolgálatot végző együttes mindenféle kényelmi hibákat vesz föl, részint időhiányból, részint fáradtságból. Ilyen alkalmak azonban fölrázzák, ünnepien friss becsvággyal töltik el és föltárják a benne rejlő gazdag fejlődési lehetőségeket.
 

JEMNITZ SÁNDOR

A ZENE, 1934.XII.1.

2042   Búbánat 2018-03-25 14:43:30

10 bölcs Debussy-gondolat az évforduló

Csabai Máté á Fidelio - 2018.03.25. 10:01

100 éve hunyt el Claude Debussy, a francia zene egyik legnagyobb mestere, akinek festői, impresszionista hangja semmit sem veszített fényéből. Az évforduló alkalmából korabeli interjúkból válogattunk.

Magyarul is olvashatók Debussy összegyűjtött írásai és beszélgetései. A kötetet a Rózsavölgyi és Társa adta ki 2017-ben a neves Debussy-játékosnak és - hangszerelőnek, Kocsis Zoltánnak ajánlva.

"Debussy egyike azon kivételeknek, akik zeneszerzőként a szavak mesterei is voltak. 1901-től haláláig rendszeresen közölt hangversenykritikákat, amelyeknek hangja vállaltan volt szubjektív, szellemes és vitriolos.
A kötet második felében Debussy interjúi olvashatók. Ezekből az írásokból választottunk tíz tanulságot, meghökkentő vagy bölcs részletet, amelyek éppúgy megvilágítják a zene lényegét, mint Debussy forradalmi személyiségét és művészetét."

2041   Ardelao 2018-03-10 22:37:34

 

Budai Színkör másodhegedűse komponálta a „Sába királynőjé”-t

Keszthelyen, a Kossuth Lajos utcának nevezett Fő-utcában, a 22. számú házban született 1830. május 18-án Goldmark Károly.

Születési adatai a keszthelyi anyakönyv 4. lapjának 10. rovatában fordulnak elő. Az adatok szerint Kischel nevet kapott a zeneszerző, ami rövidítése a Jekuthiel bibliai névnek. A Kischel név fölé irt Kari név, későbbi elütő tintával irt írás. Goldmarkék lakása a kaputól balra, az emeleten volt. 21-en voltak testvérek.

A soproni színházban működött, mint másodhegedűs Goldmark Károly az 1848 —49-i szabadságharc után. Fivérét, dr. Goldmark Józsefet, aki fiatal orvos volt és részt-vett a szabadságharcban, Latour hadügyminiszter meggyilkolásában való részvétellel gyanúsították és halálra ítélték. Elfogatási parancsot adtak ki ellene. A csendőrség megtudta, hogy „valamilyen" Goldmark hegedül a soproni színházban is. Elindult az őrjárat. ... Este volt előadás.

Goldmark Károly egyik jó-barátja megsejtette a veszélyt, lélekszakadva rohant a színházba, félrelökte a jegyszedőket, bejutott a nézőtérre és felkiáltott:

Goldmark lauf, di sandarn szan da!
... (Szaladj Goldmark, itt vannak a csendőrök!)

Goldmark, a másodhegedűs, előadásközben hóna alá kapta hegedűjét és úgy futott el a szomszéd faluba, szüleihez, akik most már Sopron közelében laktak.
A csendőrök elől menekült Budára, ahol hosszas szaladgálás után sikerült bejutnia a Horváth-kerti színházba — másodhegedűsnek. Ott békén hagyták.

Ferenczy Frigyesnek, az Operaház rendezőjének, nagybátyja volt Goldmark Károly.

A zeneszerző így mesélte el a «Sába királynője» történetét az akkor még fiatal színi-növendéknek:
- Szomorú anyagi viszonyok között éltem Bécsben. Igaz, hogy a «Sába királynője» már készen volt (800 forint állami segélyt kapott, hogy befejezhesse, de a pénze rég elfogyott). Szó sem lehetett arról, hogy előadják. A bécsi Operának nyújtottam be. Hét évig feküdt a poros könyvtárban.

Zongoraórákat adtam és 25 forint havi gázsival kínlódtam a Carl Theaterben.
A
«Sába királynője» benyújtása után 6 évvel, volt egy kedves tanítványom.
Gomperz-Bettelheimné, a bankár felesége, aki énekesnő volt. A gyönyörű asszony, amikor Liszt Ferenc egyszer meglátogatta, ezt mondta a nagymesternek:
— Kedves Liszt Ferenc! Van itt nekem egy zongoratanárom, igen derék ember. Szegény már 6 évvel ezelőtt benyújtotta operáját és még mindig nem akarják előadni. Tehetséges
fiú, segítsen rajta.

— Lehet, hogy az ön szemében, asszonyom, tehetséges — jegyezte meg Liszt — egyébként talán közönséges skribler.

— Hetek múlva Gomperz-Bettelheimné sürgősen felrendel. Hozzam magammal a Sába királynőjét. El is vittem a bevonulási induló zongorakottáját.

— Ott volt Liszt Ferenc. Sápadt lettem, dobogott a szívem és Istenhez fohászkodtam. A mester rám nézett, szótlanul elvette a kottát, rátette a zongorára. Aztán odaállt és csak úgy egy ujjal játszogatta. . . . Egyszerre ideges lett, széket húzott maga alá, belemelegedett és játszani kezdte az indulót. Amikor vége volt, mosolygott és megrázta a kezemet.

— Jól van, Goldmark úr, ha a többi is ilyen, nyert ügye van!

— Beszélt Andrássy Gyula gróffal és Hohenlohe intendánssal, aki felhozatta munkámat a raktárból.

Hans Richter (későbbi nagy karmester) játszotta le zongorán. Az utolsó taktusok után Hohenlohe herceg energikusan rászólt az igazgatóra:
— Ezl az operát két hónap alatt tessék betaníttatni!

Úgy is történt. A főpróbán azonban olyan rosszul ment minden, hogy Goldmark elájult. Mária Wilt énekelte Szulamit szerepét és megkönyörült a zeneszerzőn. Beteget jelentett és az előadást el kellett halasztani. Hónapokkal később tomboló sikerrel hozták színre, a következő évben pedig a budapesti Operaház is előadja.

Goldmark Károly agglegény volt. Évek hosszú során szeretett egy asszonyt, aki házat örökölt és elköltözött a zeneszerzőtől.
Annál nagyobb volt a csodálkozása, amikor egy napon gmundeni villájába beállít egy hölgy, aki bemutat egy 14 éves leányt.

— Ki ez a kislány?
— Goldmark Hermina, az ön leánya.

A gyermek úgy hasonlított hozzá, hogy az öregedő Goldmark könnyes szemmel ölelte magához.

Később adoptálta. Báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter közbenjárása után hivatalosan is a leánya lett a kis Hermina, aki később Hagenbarth bécsi szobrászművész felesége lett.

 

KRISTÓF KÁROLY

SZÍNHÁZI ÉLET, 1929. szeptember 15-21.

 

2040   IVA • előzmény2039 2018-03-10 03:36:05

Köszönöm. Remélem, legközelebb időben rájövök.

2039   Momo • előzmény2038 2018-03-10 02:47:34

Kimaradt a linkből a zárójel a végéről. Azért mondja, hogy olyan szócikk nincs.

2038   IVA • előzmény2036 2018-03-10 02:36:38

Ez nagyon furcsa!
A "még nincs ilyen szócikk" közlés alatt rá lehet kattintani erre az opcióra:
Keress „Gáti István (operaénekes” szövegre más szócikkekben.
A következő stációnál erre:
Gáti István (operaénekes)
Aztán előjön a keresett oldal.

Köszönöm a jelzést, kedves Joska141, de csak ezt a most kitapasztalt módszert tudom ajánlani.

2037   IVA 2018-03-10 02:22:54

Felháborítónak tartom a K. K. Hofoper pénztári nyitvatartási rendjét! Kizárólag hivatali időben lehet előváltani jegyet, az interneten pedig egyáltalán nem!
Az is érdekes, hogy elég volt fél 7-kor kezdeniük a Sába királynőjét, holott nem járt a metró, nálunk pedig a 4-es metró mentén 18 órakor kellett kezdeni, és még a balettbetétet is alaposan meghúzták.

2036   joska141 • előzmény2035 2018-03-10 02:12:11

Tisztelt "IVA"!

Restellem a dolgot, de én nem találok a Wikipédián Gáti István cikket. Ha kattintok az Ön által megadott hivatkozásra, egy szöveg olvasható, hogy "még nincs ilyen szócikk"...

Rosszul vagy rossz helyen keresem?

2035   IVA • előzmény2034 2018-03-10 01:59:27

Kováts Kolos és Miller Lajos is főszerepelt az Ernaniban, de A nap képén én másik két főszereplőt, Kincses Veronikát és B. Nagy Jánost láttam:
http://www.momus.hu/gallery.php?act=daylist&ldate=2018-03-09

Takács Mária az Ernani premierje után bő két héttel, a második szereposztásban énekelte Elvirát.
A Wikipédián szócikke van Gáti István operaénekesnek, amelyből sejthető, miért „tűnt el” Takács Mária is:
https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1ti_Istv%C3%A1n_(opera%C3%A9nekes)
A Café Momusön egy Zéta készítette interjú olvasható Gátival 2012-ből, ott is megemlítikTakács Máriát.
http://www.momus.hu/article.php?artid=6342

2034   oldalsonka 2018-03-09 23:29:42

Köszönketően a képen látható két fészereplőnek, Kováts Kolosnak és Miller Lajosnak, valamintr Lamberto Gardellinek, fantasztikus előadás volt. Ott voltam a főpróba egy részén rádióban hallgattam a premiert és utána láttam még legalább egyszer az előadást is. Évekkel később Takács Mária énekelte többek között a női főszerepet. Róla nagyon rég nincs semmilyen hír. Kár, szép hangú csinos nő volt. Remélem él még.

2033   IVA 2018-03-06 01:57:48

Biztosan zsörtölődtek a Café Momus fórumán 1866-ban is, amiért családi szereposztásban hozták ki a Traviatát.
Kíváncsi voltam legalább a címszereplő keresztnevére:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Markovits_Ilka

2032   Ardelao 2018-03-05 11:47:57

 

Szergej PROKOFJEV emlékére, aki 65 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el.

(1891.IV.23. – 1953.III.5.)

 

PROKOFJEV: «Önéletrajz»

Prokofjevet egész életében foglalkoztatta egy hatalmas önéletrajzi freskó megalkotása. Gyermekkori naplóvezetése már írói hajlamokról árulkodik, s ez a későbbiekben már-már egy minduntalanul megújuló önéletrajz-írási szenvedéllyé fokozódik. Az úgynevezett rövid életrajz, amely a 30-as évek közepéig öleli föl munkásságát, befejezetlen maradt.

Sajnos hasonló sorsra jutott a kötetünket alkotó átfogóbb, nagyobb formátumú „ÖNÉLETRAJZ” is. Az 1937-ben megkezdett munkában többszöri próbálkozás után sem sikerült számottevően előbbrejutnia, és így ez a kísérlete is torzó maradt.

De az írás ebben a formában is páratlanul értékes dokumentum. Dokumentuma először is Prokofjev emberi és művészi kvalitásainak: kivételes rendszerező és szervező hajlamának, sokoldalú érdeklődésének, korán megnyilvánuló művészi tudatosságának, munkaszeretetének, éleselméjűségének és kritikai hajlamának, de dokumentuma fenegyerekes csínytevéseinek, játékszenvedélyének, fiatalos gőgjének és humorának is, amiről a kötet lapjain megelevenedő történetek és a történetek szereplői tanúskodnak.

Az „ÖNÉLETRAJZ” végül, de nem utolsósorban az oroszországi századforduló hiteles dokumentuma: a vidéki nemesi kúriák és a pétervári zeneélet hatalmas pannója, melyen nyomokban már a változás előjelei is megmutatkoznak.

Kétarcú könyv: sokszínű tartalma és írásmódja, kedves mulatságos illusztrációs anyaga elsősorban a zenekedvelőnek, mindenekelőtt az ifjúságnak szól, de jegyzetei és zenetörténeti hitelessége révén a muzsikusoknak is értékes forrásmunka.

 

Zeneműkiadó

1981.  

2031   Edmond Dantes 2018-02-01 10:48:32

2017-ig Hamburg elsőszámú koncertterme a Laeiszhalle volt.

 

2030   Búbánat 2018-02-01 10:37:52

Ilosfalvy Róbert - Lamberto Gardelli - Házy Erzsébet

Puccini: Manon Lescaut - Magyar Állami Operaház - 1963

/Café Momus - Galéria/

2029   Momo • előzmény2027 2018-01-19 01:27:41

Nem tudom pontosan, hogy mi van benne: iroda, vagy lakóház. A mellette lévő egyik épület koncertterem. Az eredeti épületet még a háború során, 1943-ban elég súlyos sérülések érték, aztán valamikor az 50-es évek elején lebontották.

2028   Momo 2018-01-19 01:17:13

A berlini Konzerthaus



1919 és 1945 között a Porosz Állami Színház (Preußisches Staatstheater), melyet leginkább Klaus Mann és Szabó István Mephistójából ismerhetünk. Ennek volt az intendánsa Gustaf Gründgens (alias Hendrik Höfgen).

Az épületről szóló szócikk a Wikipédián.

2027   Klára • előzmény2025 2018-01-14 08:46:13

Bocsánat, én sem ismerem Hamburgot. De! adódik egy kérdés: a mostani modern förmedvény irodaház, vagy most is Volksoper? És ha netán az utóbbi, ez miből derül ki? Valamikor az Operaház, színház épülete, stb "A Múzsák Hajléka" volt, és iparkodtak ehhez méltó külsővel felépíteni. Ma ?!

  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Nádor Terem

Tóth-Vajna Zsombor - fortepiano (Anton Walter, Bécs 1805)
HAYDN: A Megváltó hét szava a keresztfán Hob. XX/1C (1787) - fortepiano változat

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Joseph Calleja
Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Pier Giorgio Morandi
VERDI: A szicíliai vecsernye - nyitány
VERDI: Rigoletto - Questa o quella (A herceg áriája)
VERDI: Macbeth - Ah, la paterna mano (Macduff áriája)
VERDI: Attila - előjáték
PUCCINI: Tosca - Recondita armonia (Cavaradossi áriája)
MASSENET: Werther - Pourquoi me réveiller? (Werther áriája)
PUCCINI: Manon Lescaut - intermezzo
PUCCINI: Tosca - E lucevan le stelle (Cavaradossi áriája)
MASCAGNI: Parasztbecsület - intermezzo
CSAJKOVSZKIJ: Hat románc, op. 6 - No. 6: Ki kenyerét nem sózta soha könnyel
TOSTI: Ideale
TOSTI: 'A vucchella
PUCCINI: Lidércek - La tregenda
VELLA: Il-Kebbies tal-Fanali
DONAUDY: Vaghissima sembianza
LEONCAVALLO: Bajazzók - intermezzo
LEONCAVALLO: Mattinata

19:30 : Budapest
Pozsonyi úti Református Templom

Szemere Zita, Kun Ágnes Anna, Alexander Kaimbacker, Fellegi Balázs, Neubauer Lóránt
Bécsi Állami Operaház Kórusakadémiája, A la Carte kórus
Vez: Svetlomir Zlatkov
J.S. BACH: János passió
A mai nap
született:
1892 • Germaine Tailleferre, zeneszerző, a "Hatok" tagja († 1983)
1965 • Natalie Dessay, énekes