vissza a cimoldalra
2020-08-11
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (4486)
Régizene (3678)
A MET felvételei (988)
Opernglas, avagy operai távcső... (20607)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4033)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4889)
Erkel Színház (10603)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2017)
A nap képe (2229)
Franz Schmidt (3660)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2810)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (160)
Gregor József emléke (183)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1438)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7365)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62200)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - A nap képe (-zéta-, 2008-10-10 07:34:28)

   
2229   Ardelao 2020-08-10 20:15:12

 

155 évvel ezelőtt, ezen a napon született ALEXANDER GLAZUNOV.

* 

[…] „A hangszerek területén Glazunov gyakorlati tudása felbecsülhetetlen volt. Túl sok szerző számára marad ez a terület „terra incognita”; tudásuk és felfogásuk elméleti, tankönyv ízű, nem gyakorlati. Glazunov például hegedülni tanult, amikor hegedűversenyét írta. El kell ismerni, hogy ez hősi tett volt. Biztosan tudom, hogy Glazunov több fúvós hangszeren is játszott, például klarinéton.

Mindig elmesélem a növendékeimnek a következő történetet. Egyszer Glazunov Angliában járt, saját műveit vezényelte. A brit zenekari tagok kinevették. Barbárnak, tudatlannak és minden effélének tartották. És szabotálni kezdték. Nem tudok rettenetesebbet elképzelni, mint egy olyan zenekart, amelyik a próbák alatt ellenőrizhetetlenné válik. Az ellenségemnek se kívánnám. A kürtös felállt és azt mondta, hogy egy bizonyos hangot nem tud eljátszani, mivelhogy nem lehetséges. A többi játékos melegen támogatta. Mit tettem volna én Glazunov helyében? Nem tudom. Talán kisétáltam volna a próbáról. De Glazunov nem így tett. Csendesen odament a kürtöshöz és megfogta a hangszerét. Az elképedt zenész nem tiltakozott. Glazunov egy ideig készülődött, majd megszólaltatta a kívánt hangot, azt, amiről az angol játékos határozottan állította, hogy nem lehetséges lejátszani.

A zenekar tapsolt, a lázadás megtört és folytatódott a próba. […]
 

(Sosztakovics tanúvallomása)”

2228   Búbánat 2020-08-07 17:00:47

RADNAY GVORGY

  • Muzsika, 1977 Június (6. szám)

Emlékszem vizsgaelőadására és láttam utolsó nagy szerepében, a Rigoletto felújításán. A közben eltelt közel harminc év alatt egy szép művészkarrier teljesedett ki a szemünk előtt. Először textilgyári tisztviselő volt, de már akkor is izgatta fantáziáját a kulisszák világa; sokat járt színházba és maga is játszott egy műkedvelő csoportban. Amikor operaénekes lett, nem véletlenül vált tehát a budapesti Operaház egyik legjobb énekes-színészévé.
Igazi pályafutását — a háború miatt — csak elég későn kezdhette meg. Huszonkilenc éves volt, amikor 1949-ben bemutatkozott a Bajazzók Tonio-szerepében. Dr. László Géza tanította, és még mielőtt az Operaház tagjai sorába lépett, szép sikert ért el a genfi énekversenyen.
 

Arra a kérdésre, hogy melyik zeneszerző állt a legközelebb egyéniségéhez, a legtöbb operabarát bizonyára azt válaszolná: Verdi. Valóban, Radnai György a nagy olasz mester számos operahősét jelenítette meg a színpadon, és talán ezekben a feladatokban volt a legmeggyőzőbb. Ki tudná elfelejteni Rigoíetto-alakítását, az apa gyengéd szeretetét, tehetetlen dühét, könyörtelen bosszúvágyát? Sátáni Jagóját, ahogy hideg logikával szövi a gonoszság hálóját a gyanútlan Otelló köré? Vagy aranyos derű övezte Falstaffját, aki minden nagyképűsége, hazudozása és gyávasága ellenére is elnyerte rokonszenvünket, mert Verdi öngúnnyal ötvözött finom öregkori lírájának méltó hordozója volt? A Verdi-szerepeken kívül sikerrel mutatkozott be más komponisták: Puccini, Wagner, Mozart operáiban is, méltatásuk azonban túllépné rövid lélegzetű megemlékezésünk kereteit. De legalább még egy alakításáról hadd szóljunk: az ő Tiborc a valóban méltó módon reprezentálta az évszázadokig súlyos terheket cipelő magyar parasztságot — öreg, megtört figurája, mélyről jövő panasza sokáig emlékezetes marad mindannyiunk számára.

Radnai György bőven kivette részét a XX. századi operák bemutatásából is. Ha végiglapozzuk az utóbbi évtizedek operai krónikáját, találhatunk rá elég példát: Albán Berg Wozzeckjének címszerepét, Szokolay Sándor Hamletjának Színészkirályát, Petrovics Emii Bűn és Bűnhődésének Szvidrigajlovját, Gershwin Porgy és Bessének férfi főszerepét, Faninalt a Rózsalovagban, dr. Schönt Albán Berg LuZujában, Lockitot GayBritten Koldusoperájában. És a rendkívül muzikális, nagy színészi tehetséggel megáldott művész mindegyikben kitűnően megállta a helyét.

Igen sokoldalú énekes volt, ambíciói nem korlátozódtak csupán az operaszínpadra, sikeresen művelte az egyéb vokális műfajokat, az operettet, a sanzont, a népdalt, sőt, még a magyar nótát is. Mindegyiket teljes hittel, intenzitással — ez volt a biztosítéka annak, hogy valamennyiben magas színvonalú produkciót tudott nyújtani. A gondolkozó muzsikusok közé tartozott: erről tanúskodtak nyilatkozatai és fellépései.

Szomorú dolog, ha egy nagy énekes fokozatosan elveszíti a hangját és kénytelen befejezni pályafutását. Még szomorúbb azonban, ha a halál olyan művész karrierjét szakítja félbe, aki még sok szép élményt tudott volna szerezni közönségének. Radnai György az idei évad Rigoletto-felújításának címszerepével búcsúzott. Csak ötvenhét évet élt.

Kertész Iván

2227   Edmond Dantes 2020-08-07 13:41:43

Szamomra telitalalat es kedves emlek A (mai) nap kepe. A Carmen utan a Rigoletto volt a masodik opera, amit lattam es eppen a kepen lathato ket muvesszel: koszonom.

2226   Edmond Dantes • előzmény2225 2020-08-05 08:25:50

A Carment új betanulásban 1926. február 10-én vezényelte Erich Kleiber, a Mesterdalnokokat pedig három nappal később, február 13-án, Wagner halálának évfordulójára időzítve.

2225   Ardelao 2020-08-05 07:53:33

«Kleiber Erich szenvedései Budapesten

Szomorú végű riport 3 fejezetben


I. fejezet.

A Zeneakadémia művészszobája. Vége a filharmonikus hangversenynek, odabent a teremben tombolva tapsolnak a Beethoven rajongók, a kiözönlő közönség közt pedig fáradtan, de energikusan tör magának utat egy apró, kopasz emberke: Erich Kleiber, a híres dirigens.

Éltes és kevésbé éltes autogramkérő hölgyek tömege tömörül a művészszoba bejáratánál, visszaverhetetlen blokádot alkotva:

Kleiber becsapja maga mögött az ajtót, hellyel kínál, cigarettára gyújt, aztán idegesen kezd fel-alá sétálni a szűk szobácskában.

— Szóval — mondja — beszéljek magamról, a munkámról? Hát. . . .

Az ajtó azonban kitárul és visszatartozhatatlanul özönlik befelé az autogramcédulákat lobogtató hölgyek serege.

Kleiber kétségbeesve néz rám, — tizenegy óra felé jár az idő — aztán, megadva magát sorsának, csendesen kezet nyújt:

— Tudja mit, holnap reggel kilenckor próbám van az Operában, jöjjön oda, szünet közben majd elbeszélgetünk. . .
 

II. fejezet.

Az Opera színészbe járója. Délelőtt tizenegy óra, Csepke bácsi, a világ legkövérebb portása, kényelmesen pöfékelve mondja:

Most már nemsokára szünet kell, hogy legyen, elég ideje próbálják már odabent a Carment.

Rövid félóra múlva valóban tódulnak kifelé a színészek, egy-két cigaretta-szippantásra. Már jön Kleiber is, akit hárman-négyen kísérnek, beszélgetve, vitatkozva. Amint megpillant, hozzám siet, barátságosan megrázza a kezemet, aztán gyorsan beszélni kezd:

— Szóval folytassuk, ahol tegnap elhagytuk. Hát mit is mondjak még magamról?

Válaszolni már nincs időm, az egyik zenész kottával a kezében fordul Kleiberhez, aki, alighogy felelt a hozzáintézett kérdésre, már ismét két-három új kérdezősködőnek kell, hogy válaszoljon. Néhány perc múlva megszólal a csengő, vége a szünetnek.

Kleiber eldobja cigarettáját, ismét észrevesz, és bocsánatkérő arccal fordul hozzám:

— Tudja mit, egy órára vége a próbának, félkettőkor ebédelek, ha eljön hozzám, ebéd előtt majd elbeszélgetünk. . . .
 

III. fejezet.

Az Eötvös-utca egy csöndes kis palotája. Háromnegyed kettő. Kleiber egy budapesti barátjának lakásában terített asztal várja az illusztris vendéget.

Két óra lesz, aztán negyedhárom és félhárom. A háziasszony zsörtölődik, a szakácsnő kétségbeesett arca is megjelenik egy pillanatra az ajtóban, amikor — háromnegyed háromkor — végre betámolyog a terembe Kleiber.

— Egy kicsit elhúzódott a Carmen-próba, — mondja mentegetőzve.Ez még nem baj, de nagyobb baj, hogy fél hatkor már kezdődik a „Mester dalnokok” próbája.

Amikor észrevesz, egy pillanatra szinte meghökken, de aztán kedvesen, közvetlenül mondja:

— Ne haragudjék, hogy hiába fárasztottam, de hiszen tegnap este és ma délelőtt már úgyis beszélgettünk, sok újat amúgy-sem mondhatnék magamról. Egy cikkre való talán ennyiből is kitelik. . . .  

Szót fogadok Kleibernek: megpróbálom. Bucsuzásul még kérek egy autogramot a Színházi Élet részére, aztán megyek kifelé. Mire az ajtóba érek, Kleiber már elkészült a levessel és a húst sietteti.»

Vasadi Ottó.

SZÍNHÁZI ÉLET, 1926/8. azám

2224   macskás • előzmény2223 2020-08-03 20:24:15

ugye? :)

2223   Edmond Dantes • előzmény2222 2020-08-03 16:19:53

Ez aztán telitalálat ... ezzel már majdnem taxit lehet hívni ;-)

2222   macskás • előzmény2221 2020-08-03 14:55:45

2222

2221   Klára • előzmény2220 2020-08-03 14:41:59

Theo Adam nem "csak" nagyszerű Sir Morosust énekelt Budapesten, de nagyon jó Fülöp királyt is, mint mv. kisbetűvel. Síma bérleti előadás volt, a korabeli kritika kissé fanyalgott, mert ugye csak egy NDK-s. Minha ő tehetettt volna arról, hogy szeretett Drezdája éppen az említett országhoz tartozott. Ha jól tudom, addigra már jó néhány salzburgi és bayreuthi előadáson túl volt. Sikeres pályafutást és hosszú életet adott neki a Mindenható.

2220   Edmond Dantes 2020-08-03 14:20:20

Szombaton volt Theo Adam születésnapja és így aznap volt ő A nap képe, de sajnos nem írhattam meg, hogy milyen nagyszerű Sir Morosust énekelt Pesten a Drezdai Operaház itteni vendégjátékán, mivel -nyilván véletlenül- éppen ez az opera volt a hét- és az évadvégi kérdés. Érdekes módon nem is ő énekli a felvételen, hanem Salminen, pedig utólag összefüggést véltem felfedezni a két dolog között.

2219   Edmond Dantes 2020-07-26 11:11:15

A (mai) nap képén érdeklődve néztem a Parsifal-szereposztást. Elsőre nem értettem, miért ismeretlen (számomra) két főszereplő neve. Az Amfortast éneklő Gábor Arnold csak kétszer lépett fel az Operaházban, pályája elején német színpadokon játszott, a húszas évektől a MET szerződtette, ahol több mint 800 (!) előadáson többnyire comprimario szerepeket alakított, néhány nagyobb szereppel (Klingsor, Alberich). Fivére az itthon jóval ismertebb Gábor József tenorista volt. Cortigiani-ária vele itt. Az első magyarországi Gurnemanz, Bihar Sándor pedig 1915-ben, az ukrán fronton esett el. Még nem volt 29 éves. Nagy karrier előtt állhatott.

2218   Edmond Dantes • előzmény2216 2020-07-26 11:00:01

Köszönöm!

2217   Edmond Dantes • előzmény2215 2020-07-26 10:59:22

Köszönöm, egyébként egyik igen kedves darabom.

2216   -zéta- • előzmény2214 2020-07-21 21:10:39

 

Egy kritikából: "A Budapest Kongresszusi Központban tartott pénteki koncert után vasárnap bensőséges hangulatú szólóest a Zeneakadémián.

Isaac Stern hegedül. Jefim Bronfman zongorázik. Brahms-scherzót, szonátákat Brahmstól, Mozarttól, C. Fracktól. Magával ragadó, lenyűgöző. Aztán a ráadások. Mozart- rondó, Schumann-intermezzo. Tomboló közönség.

Szűnni nem akaró taps."

Jó lehetett...

2215   miketyson • előzmény2214 2020-07-21 20:50:55

Franck A-dúr szonáta biztosan volt. 

2214   Edmond Dantes 2020-07-21 12:29:57

A ma 100 éve született Isaac Stern utolsó budapesti fellépésén, 1991-ben a Zeneakadémián magam is ott voltam: ez a koncert is egyike az "életre szóló" élményeknek. Szonátapartnere Yefim Bronfman volt. A csatolt kép, amit találtam, egy lemezborító. A lemez műsora független a mai zenei feladványtól! (A hangverseny műsorát sajnos nem találtam meg.)

2213   Edmond Dantes 2020-07-12 19:31:55

Kirsten Flagstad szobra Oslóban. Vigyázó szemét az Operaházra veti, aminek 1958-60 között első igazgatója volt.

2212   Búbánat • előzmény2211 2020-07-10 21:02:41

Korábbi pesti felléptéről (2001):

Helen Donath vendégfellépte  a Zeneakadémián, tizenkilenc évvel ezelőtt, váratlanul ért sokunkat, akik ott voltunk a nézőtéren - ugyanis nem Ő volt "betervezve": eredetileg Cheryl Studer vendég felléptét - áriaestjét hirdették,  előadására vettünk jegyet -, de lemondta, helyébe érkezett a másik híres amerikai szopránénekes.  Persze örültünk neki, azonban változott a műsor programja,  sajnálatunkra - érthetően - elmaradt a koncert első részében tervezett Verdi-blokk. Mindenesetre ezen az áriaesten találkoztam élőben Helen Donath-tal és művészetére nyitottan - 61 éves volt akkor.  Nem bántam meg a "cserét"! (A jelenlévő publikum tapsa lehetett  volna "forróbb" is...)

Ideírom a megváltozott műsor programját: 

2001. szeptember 21. Zeneakadémia Nagyterme – Áriák és nyitányok

HELEN DONATH áriaestje

Km. a Budapesti Fesztiválzenekar

Vezényel: Fischer Iván

Műsor:

I. rész

Mozart: Figaro házassága
- Nyitány
- Cherubin áriája (Voi, che sapete)
- Susanna áriája (Giunse alfin... Deh, vieni),
- A Grófné áriája (Susanna non vien... Dove sono)
Verdi: A végzet hatalma – nyitány
Verdi: Otello – Fűzfadal és Ave Maria

Ráadás:
Wagner: Tannhäuser 2. felvonásából Erzsébet Csarnokáriája

II. Rész

Mendelssohn: Szentivánéji álom
- Nyitány
- A kísérőzene (op. 61) hat tétele (Scherzo; Dal; Intermezzo, Notturno; Nászinduló; Finálé

Közreműködött: az Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna)

2211   Edmond Dantes 2020-07-10 15:33:25

A ma 80 esztendős Helen Donath 74 évesen, 2014-ben a Zeneakadémián Richard Strausst énekel:  https://www.youtube.com/watch?v=uLqfRtpLfj0

2210   Edmond Dantes 2020-06-13 15:10:51

A nap kepehez: mint olvasom, csak varosi legenda, hogy Sztravinszkijt letartoztatta vagy rabositotta a bostoni rendorseg, mert egy altala vezenyelt koncerten sajat(os) ertelmezesben vezenyelte az amerikai himnuszt es a kep ebbol az "alkalombol" keszult volna. A himnuszt valoban "romanticizaltan" vezenyelte elso koncertjen, de a kritikak nyoman mar a kovetkezo koncerten a megszokottra allt be. Mindez raadasul 1944-ben azaz 4 evvel e fotozas  u t a n   tortent. Az itt lathato, 1940-es fenykep prozaibb cellal: amerikai vizumkerelmehez keszult.

2209   Búbánat • előzmény2208 2020-04-30 10:05:10

150 éve született Lehár Ferenc, Sopron díszpolgára

Ősze Mária írása - Győri Szalon.hu - 2020. április 30.

Lehár életében Sopron városa fontos szerepet játszott. Annak ellenére soproninak vallotta magát, hogy élete folyamán csak a gyermekkori három évet töltötte a városban. Ausztriai letelepedéséhez, mivel továbbra is magyar állampolgár maradt, szüksége volt magyar illetőségre – Sopron városa biztosította ezt számára. A soproni színház ünnepi terve 1929. március 14-én az volt, hogy Lehár vezényletével mutatják be Friderike című operettjét, de a jeles mester influenzája megakadályozta fellépését. Lábadozása idején még úgy tervezte, hogy mindenképp ellátogat a hűség városába, így fogalmazott: „Szeretem azt a régi várost, szeretem a girbe-görbe utcákat, öreg házakat, álmodó tereket, az ottani embereket. Hisz ez a város az ifjúságom, ez a város az elszállt boldogságom. […] Sopronba le kell mennem. Végre is soproni vagyok.

2208   Ardelao 2020-04-30 08:52:06

LEHÁR FERENCRE EMLÉKEZVE, SZÜLETÉSÉNEK SZÁZÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN

 

EGY RÉGI ÚJSÁGCIKKET IDÉZVE …

 

... vezényel Lehár

 

Egész világ ünnepli a 70 éves Lehár Ferencet. Hogyne, hiszen nevének csengése igaz valuta maradt az elmúlt negyedszázad világdúlása, társadalmi, gazdasági, erkölcsi és művészi evolúciója közepette is.

Magyarországi ünnepeltetésének sorában kimagasló esemény lesz az a hangverseny, amelyet hétfőn este a Kormányzó Úr Őfőméltóságának legfőbb védnöksége alatt rendez a Közgazdasági Egyetem Ifjúsági Segítő Egyesülete a Pesti Vigadóban.

A hangverseny nevezetessége — azon-kívül, hogy a több mint 2 órás műsoron Zilahy Irén, Dorita Boneva, Tamás Ilonka, Laurisin Lajos, Udvardy Tibor, az Operaház kórusa és a Budapesti Hangverseny Zenekar szerepelnek — az, hogy a hangversenyt maga az ünnepelt vezényli. A hangverseny jövedelme kettős jótékony célt szolgál: a Segítő Egyesület segélyalapját és a magyar árvízkárosultak felsegélyezését.

E hangverseny főpróbáján, szombaton délelőtt alkalmunk volt a Mestert megfigyelni, akiről mindenekelőtt első benyomásunk az, hogy a jubileum évszámában legalább két évtizednyi tévedés van. Hajának dere inkább a tisztelet érzését, mint korának gondolatát kelti a szemlélőben.

Kiváló operaénekesnőnk, Dorita Boneva, a berlini operaház tagja, aki jelenleg Hamburgban vendégszerepei a „Cigánybáró”-ban, tíz előadást mondott le azért, hogy itthon Lehárral együtt szerepelhessen ezen a műsoron. Hálából teszi ezt, mert a „Carmen,” „Pillangókisasszony” és egyéb nagy szerepei mellett átütő nagy sikert arat a „Víg özvegy” címszerepében. Külön kell megemlítenünk, hogy Dorita Boneva sok babért szerez külföldön a magyar művészetnek, mert bolgár hangzású neve mellett mindenütt magyar voltát hangsúlyozza.

Már vége van a hosszú főpróbának, a zenekar összecsomagolt és elment, de Lehár nem megy be pihenni a művészszobába.

— Nem fázik, Mester? — kérdezi Dorita Boneva.

— Nem fázhatom, mikor ilyen tüzes szemeket látok. Ilyen temperamentummal képzelem el a Frasquita ideális alakítóját — mondja a csillogó szemű Lehár Ferenc, aki nagy szeretettel és hazafiúi honvággyal jött Budapestre, hogy segítsen a szegény-sorsú, magyar egyetemi hallgatókon és a sokat szenvedett árvízkárosultakon.

— Most jobb színben van, Mester, mint ma egy éve, — mondta Dorita Boneva.

— Azért van ez, — mondta őszintén a Mester, — mert itthon vagyok.

Lehár Ferenc örül, hogy itthon van.

Mi is!
 

Jaczkó Gyula

MAGYARSÁG, 1940.IV.2. (21. Évfolyam, 73. szám)

 

 

 

 

2207   Ardelao 2020-04-21 12:20:33

Vilma királynő arany plakettjéről, Gusztáv király udvari estélyéről, berlini hangosfilmjükről, az „északi pogány istenek” furcsa szerelmi vallomásáról mesél a szőke Lilly és a barna Emmy.


1.

Johann Strauss szabadságot kér Szent Pétertől és egy éjszakára ellátogat Bécsbe, a blaue Donau, a jókedv, a „gemütlichkeit”, az édes valcerek Bécsébe. A finom keringők helyett jazzmuzsika kiabál a fülébe. Először riadtan, idegenül hallgatja ezt a furcsa, sikongó, hangos zenekáoszt, azután, boldog mosollyal állapítja meg, hogy a jazzdalok tulajdonképpen — az ő muzsikájának melódiáiból születtek.

Ezt az angyali történetet Lilly és Emmy Schwarz énekli és játssza el. A Royal-bárban vendégszerepelnek: az egyik zongoránál a barna Emmy, a másiknál a szőke Lilly ül. Féltizenegytől—kettőig. Fáradhatatlanok a zongorázásban, az énekben, a bendzsózásban, a táncban, a mosolygásban, a kedvességben, a humorban, ördögi kedves két gyermek: egyik pillanatban a régi, boldog Bécs finom megtestesítői, a következő pillanatban groteszk módon utánoznak egy hangosfilmet, majd primadonnásan énekelnek Elisabeth gyönyörű két lábáról.

A közönség tombol, tapsol: senki sem akarja, hogy abbahagyják muzsikájukat, mókájukat, éneküket, s látszik, hogy ők sem szívesen kelnek fel a zongora mellől, nem szívesen teszik le a bendzsót és a szakszofont s a legszívesebben reggelig játszanának, táncolnának, énekelnének, bolondoznának.

2.

„Reggel” félkettőkor kelnek (európai időszámítás szerint ebédidő). Nagy tálcán szervírozzák ágyukban a reggelit.

— Olyan jó aludni . . . jaj, de álmos vagyok . . . Muszáj már felkelni?
Ezt a szőke Lilly mondja.

Emmy fürgén ugrik ki az ágyból, kinyitja a fürdőszobában a vízcsapot s a fürdőszobából kiált át a hálóba:
— Kelj fel, te lusta szőke mackó!

Felvétel az ágyban, felvétel a fürdőkádban. Felvétel a reggeli tornájukról, felvétel a dívánon, bendzsópróba közben.

— Maradj egy percig nyugton, ne játssz, ezt úgy sem hallani a képen! . . . ez nem hangosfilm.

Mindig Emmy szól rá Lillyre: Emmi a rendező, a menedzser, a sajtófőnök, a Sisters esze és jobb keze.

Nagy komolyan interjút ad; nem is kell kérdezni, okos, szolgálatkész.

— Hangosfilm, . . . erről jut eszembe, hogy a berlini Ufa leszerződtetett bennünket egy hangosfilmre, amelyet jóformán elejétől végig mi játszunk. Budapestről megyünk Berlinbe, ahol a Wintergartenben fogunk fellépni. Legutóbb Hollandiában voltunk. Vilma királynőtől gyönyörű arany-plakettet kaptunk ajándékba — (mutatja) — úgy-e, csinos? Amsterdam előtt Stockholmban játszottunk: egyik udvari estélyen felléptünk Gustav király előtt is. Erre nagyon büszkék vagyunk, nem, Lilly? Mindenütt sikerünk van, ehhez hozzászoktunk, de hát, amit Svédországban csináltak velünk, az fantasztikus! Itt a szőke, álmos szép nők hazájában különösen hatott a mi szertelen jókedvünk, bolond vidámságunk. Az „északi pogány istenek” (igy neveztem el a nagydarab magukba-zárkózott, komoly svéd férfiakat) literszámra itták miattunk a viskit, mert tudja, Svédországban a férfi hallgat, nem ír hódoló levelet, nem vall szerelmet, nem küld virágot, hanem csak iszik, iszik, iszik. Nem árulják el, hogy szeretnek, hogy tetszik nekik valaki, hanem megisznak tíz pohár viskit, vagy groggot, vagy puncsot s ez egyenlő a legforróbb szerelmi vallomással.

Lilly nevet azon, amit Emmy mond; mi is nevetünk, ő is nevet. A Royal Szálló szobája egy pillanat alatt vidámsággal, jókedvvel, kacagással telik meg. Olyan varázsa, olyan jókedve van ennek a két lánynak, hogy akkor is ellenállhatatlanok, ha nem ülnek a zongora előtt.

3.

Színházról beszélünk:
— Van egy szóbeli szerződésünk Nelsonnal — mondja Emmy Schwarz.
— Revüt irat a számunkra, amelyben berlini színházában lépnénk fel. A revü meséje rólunk szól: hogyan csinált karriert két bécsi kisleány. A Nelson-revü eljátszására természetesen csak a jövő szezon elején kerülhet sor, mert addig jóformán egyetlen esténk sem szabad. Annyi szerződésünk van, hogy legutóbb nem fogadhattuk el azt a meghívást sem, amely Londonba szólított volna. Herczeg Géza operettjének, a „Csodabár”-nak ottani előadásán kellett volna fellépnünk. Annakidején a Fővárosi Operettszínház is hívott, hogy az itteni Csodabárban játsszunk, de sajnos, erről sem lehetett szó.

4.

Késő délután ebédelnek. Azután römi-parti következik: bridzs-römit játszik Emmy és Lilly. A harmadik partner Korányiné, a Royal-bár és étterem igazgatójának felesége. Emmy ezer poénnal vezet a játékban. Lilly is nyer.

Emmy:
— Ha legközelebb Pestre jövünk, gázsi-pótléknak kikötjük, hogy a nagyságos asszony köteles velünk mindennap két óra hosszat bridzs-römit játszani. ….
 

VARÓ ANDOR

SZÍNHÁZI ÉLET, 1930. 20. Évfolyam, 51. szám. (XII.14-20)

2206   Edmond Dantes 2020-04-19 16:18:27

A mai nap képe kapcsán: Natalie Dessay - számtalan rajongója nagy bánatára- példát mutatott abból, hogy tudni kell és tudni lehet idejében, csúcsformában és méltósággal viszavonulni az operaszínpadtól. Szerencsére a pódiumot (még) nem hagyta el, két évvel ezelőtti dalestjén rabul ejtette a pesti közönséget (is).

2205   Ardelao 2020-04-17 12:22:06

Leos Janacek: A Recollection Product Image

Remek zongoradarabok

Meghallgatható, rövid bejátszások

2204   Ardelao 2020-04-16 20:47:56

135 ÉVVEL EZELŐTT, EZEN A NAPON SZÜLETETT

WEINER LEÓ (1885-1960) EMLÉKÉRE.

2203   Ardelao • előzmény2201 2020-04-09 19:18:35

Igazad van! Valóban nem ez!

2202   Búbánat 2020-04-09 14:28:30

A japán, akit szívébe zárt Magyarország: 80 éves Kobajasi Kenicsiró

Fidelio/MTI

2020.04.09. 09:20

Április 9-én ünnepli 80. születésnapját Kobajasi Kenicsiró japán karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös elnök-karnagya, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese.

2201   miketyson • előzmény2200 2020-04-09 09:57:18

Ez volt a legérdekesebb részlet? 

2200   Ardelao • előzmény2199 2020-04-08 21:27:12

Részlet a könyvből:

A piranói Giovanni Antonio Tartini vagyonos polgárrá küzdötte föl magát. Posztókalmár, földek és házak tulajdonosa, de hiúságból hivatalt is vállal. Büszke nemesi származására, Firenzében élő rokonaira. Fiát, Giuseppét elkíséri Padovába, hogy ez ott elkezdje tanulmányait az egyetemen. Velük tart Cesare Mezzini, Giuseppe barátja, hogy Padovában élő nagybátyját meglátogassa.

Capo d'Istriából Velencéig az utat a Beatrice nevű vitorláson tették meg. Még egyszer búcsút intettek a kapitánynak, az azonban a posztóbálák és gyapjúkötegek kirakására ügyelt. A három újonnan jött a szállására igyekezett.
- Bízzátok rám! - hetvenkedett Giovanni Antonio. - Ismerem Velencét, mint a tenyeremet.
A gondoliereket úgy üdvözölte, mintha tegnap találkozott volna velük. Vidám volt, fölényes, elbizakodott, nyegle, dicsekvő.
- Tudok egy barátságos vendégházat, közel a Canale Grandehoz, oda megyünk - magyarázta Cesare felé fordulva. A gondoliere a kapott utasítás szerint irányította csónakját, simán oldalazott a csatorna partja mellé. Néhány lépésnyi gyaloglás következett, mert a Calle Padovese egyike volt azoknak a kis mellékutcáknak, amelyek száraz lábbal járhatók.

Giuseppe Tartini élete története. ...

Tartini Violin Sonata in G minor ''Devil's Trill Sonata''

2199   Ardelao • előzmény2198 2020-04-08 21:24:13

2198   Ardelao 2020-04-08 15:41:31

Nőcsábászból virtuóz

GIUSEPPE TARTINI (1692-1770)

(Giuseppe Tartini négy hegedűversenye lemezen)
 

A háromszáztíz (ma már háromszázhuszonnyolc, megj. A.) esztendővel ezelőtt Piran-ban (ma Szlovénia, megj. A.) született Giuseppe Tartini életművével komoly fejtörést okoz a zenetörténészeknek és a darabjai iránt érdeklődő muzsikusoknak. Életében műveinek jelentős része nem jelent meg nyomtatásban, s ami megjelent, nem az ő jóváhagyásával történt. Számos kompozíciója csak kéziratban maradt fenn, de azok sem mind autográfok.

A kézjegyével illetett műveken - mint ahogy másutt sem - nem szerepel a komponálásuk ideje, így azután megfelelő kronológiai rendbe tenni a már meglelt műveket csak stílusjegyeik alapján lehet. Mi tagadás, elég slendrián egy szerző volt ez a Tartini.

Egyfelől rendkívül termékeny alkotóművész, aki jelenlegi tudomásunk szerint csak hegedűconcertókból írt vagy kétszázat (ezek jó egyharmada még lappang), ezen kívül duókat, triókat, vokális műveket komponált. Másfelől szertelen és nemtörődöm, akit aligha foglalkoztatott, korántsem izgatta műveinek további sorsa - erre talán ideje sem volt, hiszen szerteágazó tevékenységet folytatott. Mint korának ismert, kiváló hegedűvirtuózát, Európa-szerte hívták mindenfelé. 

Kalandos út vezetett a tiszteletre méltó hegedűtanári és csodált előadóművészi rang eléréséig. Fiatalon botrányok révén került neve a köztudatba.

Tartini Padovában készült egyházi pályára, ahol párbajhősként elhíresült, feltehetőleg álnéven meg is nősült. Száműzetése Assissibe szerencsésnek mondható, mert ottani tartózkodása idején zenei ismereteit jelentősen bővíthette. Az 1710-es években Veracinivel találkozott, aki a mestere és példaképe lett. Ettől kezdve minden erejét technikai tudásának tökéletesítésére fordította. Padova városa 1721-ben visszahívta, a Szent Antal-bazilika első hegedűse lett. Azonban a remek állásnak nem túl sokáig örülhetett - apasági pert indított ellene egy velencei asszony. Önkéntes száműzetésbe vonult Prágába, ahol egy ideig Kinsky gróf zenekarának karnagyaként működött. Padovába 1726-ban visszatérvén megalapította hegedűiskoláját és többé nem hagyta el szeretett Itáliáját. Életének hátralevő részében kiemelkedő szerepet szánt a hegedűjáték tanításának, melyet több elméleti munkájában foglalt össze. Legendás hegedűtanításának titka a vonóvezetés új módszerében rejlett. Csodálói, pályatársai elmondása szerint minden hangmagasságot és minden tempót egyforma könnyedséggel játszott ez a nagyszerű hegedűs, akinek ujjai alatt dalolón szólt a hangszer. Elméleti, pedagógiai munkássága nagy hatást gyakorolt a kortársakra. Leopold Mozart példának okáért saját, 1756-ban megjelent Hegedűiskolájában Tartini kompozícióiból idézett részleteket és a fogásokat is felhasználta a kor jeles tankönyvében.

*

A Hungaroton kiadásában megjelent Tartini-CD-n négy versenyműve szólal meg Paulik László és az Orfeo zenekar kitűnő előadásában, Vashegyi György vezényletével. A világelső felvételen megszólaló, egyenként alig több mint negyedórás concertók jól példázzák Tartini szerzői leleményét, újításait, nagy felkészültségét, továbbá azt, hogy a barokk pátosztól jelentős elmozdulás történt a klasszika periodikus struktúrái és dallamközpontúsága felé. Paulik László, az Orfeo koncertmestere igazán lubickol a virtuóz játék megmutatását szolgáló szólószakaszokban és a kadenciák nyújtotta improvizációs lehetőségekben. Érdemes megfigyelni, ahogyan a lírai és virtuóz elemek sajátos harmóniát alkotva fonódnak össze e pompás versenyművekben.

Kálmán Györgyi

MAGYAR NEMZET, 2002.IX.2. (65. Évfolyam, 204. szám)

Concerto for Violin in A major D 101 Allegro

2197   telramund 2020-04-04 13:38:27

Ez a kép Gounod Romeo és Júlia című operája vinyl lemezefelvételének borítója volt.

2196   Búbánat 2020-04-04 12:05:19

A tegnapi képen látható Mirella Freni és Franco Corelli közös jelenetfotója természetesen nem a dedikációjuk dátuma  =1994 év idején készült róluk:  Freni akkor 59 , Corelli 73 éves volt.

Megtaláltam: Gounod: Romeo et Juliette (1974)

2195   Edmond Dantes • előzmény2194 2020-04-01 14:20:59

Rubinstein es Besanzoni 1918 "romantikus kapcsolatban" voltak (wiki). 1925 egy brazil nagyiparossal hazasodott ossze, 1941 elozvegyult, 1956 ismet ferjhez ment.

2194   daunerni 2020-04-01 13:56:23

A mai képre Gáti István a facebook oldalunkon reagált, hozzászólását engedelmével idemásolom:

Ha már megjelent a fényképe Caruso-val, érdemes elolvasni, milyennek látta őt Atrhur Rubinstein:
"Egyik este a Teatro Real-ban, a királyi operaházban hallottam egy szenzációs Carment: Gabriella Besanzoni-t. Úgy maradt meg az emlékezetemben, mint a legjobb Carmen, akit valaha is hallottam. Az altja gond nélkül érte el a baritonális mélységeket, és ugyanilyen könnyeden szárnyalt fel a legmagasabb hangokig. Volt a lényében valami érzékien állatias, és ezért végre meggyőző volt Don José tragédiája: Besanzoni nem volt szép, de ő volt az igazi megtestesítője Mérimée cigánylányának. A magán kívül lévő publikum olyan tetszésnyilvánítással halmozta el, amilyet Madridban még nem hallottam."

2193   Ardelao 2020-03-17 15:19:26

 

GIGLI
 

JEGYZETEK EGY HANGVERSENYRŐL

«Una furtiva lacrima...»

— kezdődik a «Szerelmi bájital» gyönyörű tenor áriájával Benjamino Gigli ária és dalestje a rádióban, Bécsből. Visszafojtott lélegzettel ülünk a készülék mellett és hallgatjuk a zseniális művészt, mint annyian szerte az országban. Hiába csűrjük-csavarjuk a dolgot, felmerült bennünk, ugyanúgy, mint másokban, a kérdés: tud-e még énekelni, vagy csak világhírének „nimbusza” vitte őt a pódiumra? Hát igenis, tud énekelni Benjamino Gigli, még most is, noha március 20-án alkalmasint ezer és ezer táviratot kézbesít a posta a római Via Serchio 2. szám alatti lakásába, a művész hatvanötödik születésnapja alkalmából.

«Száz édes csókban forrott össze ajkunk...»

— ezt a Cavaradossi-áriát énekelte annakidején olaszul, budapesti bemutatkozásakor a Városi (mai Erkel) Színházban, frakkos, estélyi ruhás közönség előtt. Most, hogy a rádióban milliók hallgatták ugyanezt a Levél-áriát, elmondhatjuk, negyedszázadnyi időt csak olyan művész tud töretlen sikerrel megtartani magának, aki annyit tanult, mint Gigli. Ha olyan gondosan konzerválja kincsét a torkában, mint ez a kivételes tudású és hangtechnikában talán veretlen mester. Negyedszázadot írtunk? Első pesti előadása óta ennyi telt el, de gondoljuk még, hogy Gigli 1914 óta énekel ugyanilyen művészettel, lírai szerepet, vagy Lohengrint, Brahms-dalokat, vagy éppen Napolitánát.

«Ne feledje el…»

— énekelte egyszer Gigli a velencei Piazza San Marco-n, szabadtéri hangversenyen, ráadásnak, De Curtis édes dalát, éppen úgy, mint a múlt heti koncerten is. Utána néhányan leülhettünk vele és a zeneszerzővel (vidám, kövérkés, elégedett bácsi volt) a Florian-kávéház teraszára, ahol pillanatonként zavarták az autogramkérők. Akkor is elmondta, mennyit köszönhet tanárának, Enrico Rosatinak. Meg azt sem titkolta, milyen ágrólszakadt szegény szülőik gyermeke volt. Édesapja Recanatiban, Gigli szülővárosában volt harangozó, nemigen futotta a fizetéséiből, hogy taníttassa a fiát. A tenorista, serdülő gyermekkorában többet járt mezítláb, mint cipőben. Beszélt arról az időről, amikor beállt egy derék vargához inasnak, majd később felcserélte munkahelyét és drogista lett, nap, mint nap tisztítószereket szállítva a megrendelők lakására. Mindez azonban csak addig tartott, amíg egy „parfőmös” hölgy észrevette, hogy a fiatalember szépen énekel. Ennek a pártfogásával sikerült kiművelnie a hangját és végre színpadra juthatott. 

«Márta, Márta…»

— hangzott fel a rádióban Gigli ajkán Flotow mámorítóan szép muzsikája és tornyosult a produkció a «Carmen» Virágáriájával, a «Bajazzók» Caniojával. Csaknem minden szép Gigli-szerepből megkaptuk a javát. És a felejthetetlen hangverseny után még sokáig ültünk a néma rádió mellett, elmerengve a szépségen, az igaz művészeten.

Megértettük, miért sértődött meg egyszer Benjamino Gigli, amikor egy felékszerezett dollármilliomos-nő a New York-i Metropolitan-ben rendezett «Tosca» előadás után így köszöntötte az énekest: „Gratulálok! Ön a második Caruso”. Gigli így felelt: „Nem, asszonyom, én az első Gigli vagyok!”
 

Kristóf Károly

SZÍNHÁZ ÉS MOZI, 1955.III.11. (8. Évfolyam, 10. szám)

Ezt a rádióközvetítést (gyermekkoromban) volt szerencsém végighallgatni. Felejthetetlen volt! (Megj., A.)

2192   Edmond Dantes 2020-03-09 18:06:31

Igen, igen: ez volt az az Ernani, amit láttam, amiről beírtam a Hozzászólások...topikban (7323).

2191   Búbánat 2020-03-08 21:17:20

A Galériába tegnap (március 7.) feltett „nap képe” volt:

Lehoczky Éva és Korondi György a Lammermoori Luciában (1971)

Utólag,.adalékként,  megemlítem Lehoczky Éva és Korondi György közös operett-rádiófelvételét és közös  színházbeli ill. rádióbeli operett-koncert fellépésüket:

A Rádió Johann Strauss-estjének közvetítése a József Attila Színházból (1973. augusztus 12., Kossuth Rádió, 19.35 – kb. 21.35) -  Breitner Tamás Barlay Zsuzsa, Horváth Eszter, László Margit, Lehoczky Éva, Korondi György, Réti József, az MRT énekkara és szimfonikus zenekaraZenei rendező: Fejes Cecília. Szerkesztő: Bitó Pál

Lehár Ferenc – Gábor Andor- Semsei Jenő-Szabó Miklós: Éva (1975. június 23., Kossuth Rádió, 19.30 – 21.30) – Sebestyén András Lehoczky Éva, Németh Marika, Korondi György, Kishegyi Árpád, Bende Zsolt, Sólyom-Nagy Sándor, Ambrus Mihály, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Cserés Miklós dr.

Lehár Ferenc – Mérey Adolf: A víg özvegy – hangversenyszerű előadás a Rádió 6-os stúdiójában (1975. július 10., Petőfi Rádió 20.28 – 21.38.)  Breitner Tamás – Sass Sylvia, Lehoczky Éva, Ötvös Csaba, Korondi György, Palócz László, Kishegyi Árpád, Kovács Péter, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Szerkesztő: Bitó Pál. Az összekötőszöveget Romhányi József írta, Bánki Zsuzsa és Ráday Imre mondja el.

Lehoczky Éva (férjezett nevén Lammel Erichné) (Debrecen, 1925. március 7. – Budapest, 2016. december 6.)

2190   Edmond Dantes 2020-02-27 17:50:09

Edita Gruberová és A (mai) nap képén látható Pavol Breslik izgalmas beállítású képen a müncheni Lucrezia Borgiában. A pesti Lucrezia Borgia-előadáson is ők énekeltek. Amúgy pedig Isten éltesse kerek születésnapján Patricia Petibont!

2189   Edmond Dantes • előzmény2187 2020-02-18 11:52:29

Bizony fel nem ismertem volna Pollinit, pedig emlékezetes Schumann-Chopin szólóestjén pár méterre ültem tőle a ZAK egyik orgonaülésén...jó régen. Bár most, másodszori nézésre inkább..

2188   daunerni • előzmény2187 2020-02-18 11:21:06

Köszönöm, javítottam!

2187   Nagy Katalin • előzmény2186 2020-02-18 10:07:43

A kèpen Abbado ès Nono mellett Maurizio Pollini zongorista làthatò.

2186   Klára • előzmény2185 2020-02-18 08:07:01

Sajnos, ez így igaz!

2185   Edmond Dantes 2020-02-18 08:00:53

A mai Nap képe nem készülhetett 1970-ben, a zongoraművész 1950-ben elhunyt.

2184   Ardelao 2020-02-17 22:10:10

200 éve, ezen a napon született HENRI VIEUXTEMPS belga hegedűművész és zeneszerző.

A belga Henri Vieuxtemps-t (1820-1881) Bériot vitte Párizsba 1830-ban, s itt vált a francia hegedűiskola nemzetközi hírű alakjává. Magyarországon is több ízben koncertezett.1837 elején tíz koncertet adott Pesten, a Redoute kistermében (a mai Vigadó helyén állt), s legtöbbször Erkel Ferenc kísérte. A magyar zeneszerző első, nyomtatásban megjelent műve („Duo brillant en forme de Phantasie...”) hegedűszólamának kimunkálásában is részt vett a vendég. Vieuxtemps már mint európai hírű művész 1843-ban újra Pesten szerepelt, és több hangversenyt adott. Március 3-án Brunszvik József gróf estélyt adott a tiszteletére várbeli palotájában (Tárnok u. 15., ma már nem áll), ahol felváltva Erkel, illetve a grófné kísérte zongorán a hegedűművészt.

(Magyar Nemzet, 1994.VII.25.)

 *

[…] „Korabeli zenei újságunk a «Honművész» második Paganinit látott benne. Mindenkit ámulatba ejtett szédületes technikájával, lendületes s amellett bensőséges játékával.”[…]

MŰEMLÉKVÉDELEM, 1952. (6. Évfolyam, 4. szám)

*

A híres hegedűs, Vieuxtemps, egy művészi körútja alkalmával egy orosz családnál vett szállást. Az ebédnél valami vadállat szegzé rá villogó szemeit az asztal alól. Vieuxtemps meghökkent. „Fel se vegye kérem, mondá a háziasszony, csak a fekete farkas, nagyon szelíd.” Hálószobájába menve ismét találkozott művészünk a fenevaddal. — „Nem tesz semmit, majd elkergetem.” -szólt az inas. Reggel lövést hallott az udvaron. Mit jelent ez? - kérdé. „Ne aggódjék, - mondá egy belépő szolga — agyonlőtték a fekete farkast, mert az éjjel a szakácsot összetépte.”

(Fővárosi Lapok, 1864.VII.20.)

2183   Ardelao 2020-02-14 22:11:27

 

„Gustav Leonhardt (1928-2012)

… […] Rendhagyóan kuriózumjellegű műsorral lepte meg a csembalózene iránt érdeklődők — nálunk sajnos még mindig szűk — táborát Gustav Leonhardt. Szólóestjének programján előbb Froberger, majd Joseph Nicolas Pancrace Royer*, valamint Armand-Louis Couperin kompozíciói szerepeltek műfaji szempontból is igen változatos összeállításban, végül a szünet után a hangverseny második felét teljes egészében Wilhelm Friedemann Bach rendkívül eredeti hangú polonézei töltötték ki.

Feltehetően a válogatás szempontjai is szerepet játszottak abban, hogy a közönség egy része otthon maradt, s a Zeneakadémia nagyterme nem telt meg. Akik azonban eljöttek, tapasztalhatták: Leonhardt hatalmas elméleti és gyakorlati tudása, előadóművészi sokoldalúsága még ahhoz is elegendő, hogy közönségét mindvégig lekötve, akár egy teljes estén át mutassa fel meggyőző erővel másodvonalbeli komponisták műveiben az izgalmasat, eredetit, figyelemre méltót.

Művésztársai közül alighanem nagyon kevesen vannak, akik egy ilyen szokatlan — egyetlen közismerten népszerű darabot sem tartalmazó — műsor összeállítását megengedhetik maguknak, ám ez a körülmény Leonhardt esetében sem holmi zenetudósi arisztokratizmus, sokkal inkább annak a nagyon is reális törekvésnek tiszteletre méltóan következetes érvényesítése, hogy a közönség (és a szakma) ismerje meg az igazi, a teljes barokkot, s ne csak a három-négy legnagyobb egyéniség műveit. Leonhardt játékában persze e törekvést az előadásmód lebilincselően közvetlen, keresetlen volta hitelesíti: a kifejezési skála, amelyet a művész hangszerén, a valójában igen korlátozott lehetőségekkel bíró csembalón létrehoz, bámulatos. Mindenekelőtt a kifogyhatatlanul sokféle díszítésre, a tempóbeli árnyalatok garmadájára, legfőképpen pedig a sajátos, mindent uraló rubato játékstílusra kell hallgatójának felfigyelnie; ez utóbbi úgy járja át Leonhardt zenélését, hogy bármilyen szerkesztésű anyagnak hordozója lehet: a dús arpeggiókkal, homofonikusan kísért, ornamensekkel gazdagított szólódallamnak éppúgy, mint a polifon textúrának, amelynek keretén belül Leonhardt szintén meg tudja őrizni a szólamok szabadon lélegző karakterét.

Játékával számomra legkevésbé a Froberger-blokk nagy terjedelmét tudta megindokolni, a legtökéletesebb azonosulással pedig talán Royer zsánerdarabjainak és Friedemann Bach polonézeinek szegődött szószólójává

(1985. január 9. — Zeneakadémia)[...]”

CSENGERY KRISTÓF

MUZSIKA (Hangverseny), 1985.III.1. (3. szám)

Louis Couperin Suite en ré, Gustav Leonhardt (2001).mp4

2182   Edmond Dantes 2020-02-09 09:34:42

A nap képe tegnapi kiadásához pótlólag: örömmel láttam együtt azt a négy jeles művészt, akiket ha nem is a Jancsi és Juliskában, nem is együtt és nem is mindegyiket Bp.-en és/vagy operaelőadásban, de volt szerencsém élőben látni-hallani. Emlékeztetőül: Edita Gruberová, Helga Dernesch, Brigitte Fassbaender és Hermann Prey. (A képről lehagyták az ötödik szereplőt, nem akárkit: Sena Jurinacot.) A Humperdinck-opera felvételét Solti György vezényelte, km. a Bécsi Filharmonikusok, a színpadi produkciót August Everding rendezte.

2181   Ardelao 2020-02-02 22:45:02

Fritz Kreisler a Vigadóban

Pénteken a Vigadó nézőtere grande toilettebe öltözött. Ezen az estén a zene múzsája ugyan a Mammon isten fővédnöksége alatt szerepelt: Fritz Kreisler hegedült, az a művész, aki nemcsak édes hegedűtónusával vonzza a közönséget, hanem azokkal a mesébe illő fellépti díjakkal is, melyekkel Amerikában valamennyi kollégáját túlszárnyalja.

De akik Kreislerben a hegedűsök dollárkirályát ünneplik, ne felejtsék el, ez a «kincset érő» művészet, tulajdonképpen nagyon kispolgári, sőt népies származású. Bölcsője a bécsi kedély szerény kis otthonaiban ringott, valahol a «Heurige» világában, ahol Lanner és a Straussok édes szavú hegedűje melengette az osztrák szíveket.

Valóban, Kreislerben ennek a kedélyes bécsi középszerűségnek géniusza hódította meg a világot. Andalító érzelgősség, «fess» táncritmusok, kellemes formák és mindenekfelett édes, elbájolóan, szívdöglesztően édes hegedűhang. A Lanner és Strauss-hegedű varázsa, mely nélkül nincs igazi schrammli-zenész: itt hatványozott «koncertpódium» formában hódítja a közönséget. A mi Reményinkről azt mondták, hogy koncertjátékossá nőtt cigány. Nos, ez a Kreisler egy ragyogó koncertjátékossá nőtt «Schrammel-Musikant».

Azonban sikerének nem az a legfőbb titka, hogy ezzel a «Heurige» lélekkel, ezzel az osztrák népi hegedűsszellemmel a virtuozitás, a technika legmagasabb csúcsaira tudott emelkedni. Éppen ellenkezőleg: azt ünnepeljük benne, hogy a nagyvilági virtuóz köntösében is meg tudott őrizni valamit a «Ländler» világának üde, őszinte poéziséből. Mert ez a költészet, melynek egykor Schubert is hódolt, mely Lannerben, a Strauss Jánosokban, megtalálta könnyűvérű zsenijét, ez a szívbéli eredeti poézis százszor többet ér, mint az a virtuozitás, melyet az ifjú amerikai hegedűmatadorok az öreg Kreislertől ellesnek.  

Ha csodáljuk Kreisler játékának gyönyörű könnyed dallamosságát, behízelgő eleganciáját, a hegedű lelkéből lelkedzett érzéki varázsát, akkor ezt az osztrák poézist csodáljuk benne. Ez emelte a koncertteremben Kreislert a tömegek kedvencévé. És a nehéz dollárok és felhőkarcolók urai nem is sejtik, hogy Kreisler hangversenyein a felső-ausztriai kisvárosok «Musikantentumja» adóztatja meg őket.

Természetesen mondanunk sem kell, hogy ezzel a kedélyes, formásan érzelmes poézissel meg lehet ugyan hódítani a tömegeket, de nem lehet meghódítani egy Bach-szonátát. Kreisler, a virtuóz, persze fölényesen uralkodik Bach technikai problémáin, de Kreisler a nyájas poéta, legfeljebb jóakaratú mosolyra késztetheti a zeneértőt, ha olyan mélységesen lélekbemarkoló zeneköltemény tolmácsolására vállalkozik, amilyen a pénteki est Bach-száma, a g-moll szólószonáta. Kreislernek egyébként külön balszerencséje, hogy közönségünk ezt a remekművet két nappal előbb Huberman grandiózus interpretálásában hallhatta. A felhők fölé szárnyaló sas után ez a bájosan turbékoló kis galambocska! Hiába Bach zenei felhőkarcolóiba nem lehet a bécsi «Gemüt» kényelmes liftjén felemelkedni. Ide nagy, tragikusan nagy érzések kellenek.

Schumann hegedű-fantáziájának romantikája sem olyan egyszerű költői probléma, ahogy azt Kreisler képzeli. De már Paganini koncertjét bátran átmodernizálhatja a kreisleri lélek: mert a kreisleri virtuozitás itt a mellényzsebéből fizeti ki mindazt, amivel a bravúrjátékos Paganininek tartozik. És végül: mikor Kreisler saját kis szerzeményeit kezdi játszani, akkor megszűnik minden kritika, akkor felszabadul a művész lelkének egész természetes költészete és a közönség Kreisler lábainál hever.

Tóth Aladár”

PESTI NAPLÓ, 1937.II.13. (88. Évfolyam, 35. szám)

Kreisler plays Paganini

2180   Ardelao • előzmény2178 2020-01-31 21:15:52

 

„Film készül George Gershwin életéről

Az egyik amerikai filmgyár tervbe vette, hogy filmet készít a legnépszerűbb, tragikus ifjúságában elhunyt modern amerikai zeneköltő életéről. A filmgyár George Gershwinnek bátyjával, Ira Gershwinnel szerződött, hogy az állítsa össze testvére életének legérdekesebb mozzanatait, valamint válogassa ki alkotásaiból azokat a részleteket, amelyek szerinte művészetére a legjellegzetesebbek. Az újdonság címe a kiváló zeneszerző legismertebb alkotása után „Rapshody in Blue” címet fogja kapni.

AZ ÚJSÁG, 1941.V.15. (18/110)

*

Rhapsody in Blue

Az amerikai Warner filmgyár megfilmesítette a Rhapsody in Blue világhírű szerzőjének, a klasszikus jazz megteremtőjének, George Gershwinnek az életét. Ebben a valóban monumentális zenei filmben lepereg előttünk a nagy zeneköltő élete, az, east sidei kis nyomortanyától a hollywoodi luxusvilláig, ahol Gershwin rövid, de tüneményes és sikerekben gazdag földi pályafutása véget ért. Ami a két állomás között van, diadalma Broadway-revük, jazz szimfóniák és zenei fantáziák sorozata és egy eredményekben jelentős, de alapjában véve boldogtalan élet. A Warnerék, akik ilyen zenei biográfiákban úgy látszik specialisták, valóban nem kíméltek anyagi eszközöket, hogy nagy barátjuk emlékét méltó módon örökítsék meg..

Szemtanúi leszünk a Rhapsody in Blue születésének és diadalmas premierjének, amely egyúttal a klasszikus jazz születését is jelenti, és amely premiernek a hőse Gershwin mellett Paul Whiteman volt.

Érdekessége még a filmnek, hogy Gershwin iránti kegyeletből szerepet vállaltak benne a nagy komponista meghitt barátai, az említett Paul Whitemanon kívül Al Jolson, az első hangosfilm, „Singing Fool” felejthetetlen főszereplője, Jascha Heifetz, a világhírű hegedűművész és még sok elismert zenész, karmester és kritikus.*

Gershwin megszemélyesítője Robert Alda, aki nemcsak kiváló színész, de remek zongorista is, amellett megszólalásig hasonlít Gershwinre, da szerepelnek még a filmben Joan Leslie és az új hollywoodi filmcsillag, Alexis Smith. A filmet Gershwin testvére Ira Gershwin írta.”

— m

MAGYAR NEMZET, 1947.IV.6. (3. Évfolyam, 78. szám)

*Megjegyzés (A.)

Továbbá: Oscar Levant, George White, Hazel Scott, Anne Brown, stb.

A film remek! Méltó Gershwin emlékének!

2179   Búbánat 2020-01-31 08:23:16

Minő egybeesés: "A nap képe" és holnapi operaközvetítés a MET-ből

Bartók Rádió, 19:00 - kb. 23.00 George Gershwin: Porgy és Bess 

Kapcsoljuk a New York-i Metropolitan Operaházat

Háromfelvonásos opera

Szövegét - Edwin Du Bose Heyward és Dorothy Heyward színműve nyomán - Edwin Du Bose Heyward és Ira Gershwin írta

Vez.: David Robertson.

Km.: New York-i Metropolitan Operaház Ének- és Zenekara (karig.: Donald Palumbo)

Rendező: James Robinson

Szereposztás:

Porgy - Eric Owens (bariton),
Bess - Angel Blue (szoprán),
Serena - Latonia Moore (szoprán),
Crown - Alfred Walker (basszbariton),
Clara - Golda Schultz (szoprán),
Maria - Denyce Graves (mezzoszoprán),
Jake - Donovan Singletary (bariton),
Sportin\\\' Life - Frederick Ballentine (tenor),
Mingo - Errin Duane Brooks (tenor),
Robbins és Rákárus - Chauncey Packer (tenor),
Peter - Jamez McCorkle (tenor),
Fraizer - Arthur Woodley (bariton),
Annie - Chanaé Curtis (mezzoszoprán),
Lily - Tichina Vaughn (szoprán),
Eperárus asszony - Aundi Marie Moore (mezzoszoprán),
Jim - Norman Garrett (bariton),
Temetkezési vállalkozó - Damien Geter (bariton),
Nelson - Jonathan Tuzo (tenor),
Scipio - Neo Randall (fiúszoprán),
Nyomozó - Grant Neale (próza),
Rendőr - Bobby Mittelstadt (próza),
Halottkém - Michael Lewis (próza)

2178   Ardelao 2020-01-31 07:56:47

"A jazzkirály

Látogatás Georg Gershwinnél, akinek több jövedelme van, mint az Egyesült Államok elnökének, s aki 27 esztendős.

(New York, február)

Mindjárt a dolog velejénél kezdem, mert amióta Georg Gershwin első zongorahangversenyét adta, bizonyára megállapította a közönség (éppúgy, mint a legtöbb kritikus), hogy ő az útszéli dallamok igazi művésze, amint ezt «Svanee» és «Lady be Good» című szerzeményei igazolják.

Ezek után képzeljenek el egy barna, 27 év körüli, komor fiatalembert, aki a Pall-Mallbeli szobájában a nyitott ablaknál ül, felemeli ujjait és játszani kezd. Az alkonyat már csaknem teljesen leszállt, amikor zongorájához ült, és amikor befejezte játékát, már égtek az utcán a lámpák. Ez-alatt a rövid idő alatt azonban olyan különös zenei élményben volt részem, aminőben még soha. Egy kis kábulatra volt szükségem, hogy pontosan le tudjam írni ezt az élményt, mert amit akkor éreztem, az a mámorhoz volt hasonló. Csak rapszodikus szavakkal, csak élénk és kiabáló jelzőkkel lehet rekapitulálni azt a kusza és csalogató ritmust, amely betöltötte az egész sötétségbe boruló szobát

Vajon le tudom-e írni most ezt a ritmust! Természetesen ma már mindenki ismeri a rendes jazz-zene fogásait. A legtöbb jazz-zene olyan, mintha zenei csuklóst végezne a rezgések ügyes beosztásával. Mindenki ismeri ezeket a kis fogásokat. Ezek olyan régiek, akár csak Bach, vagy talán régebbiek.

Az első öt percben megállapítottam, hogy Gershwin sokkal messzebbre ment vissza hangversenyén. Igen komplikált matematikai leírásra volna szükség ahhoz, hogy pontosan meglehessen magyarázni, mit csinált, és ha valaki már meg is magyarázta, az emberek többsége, akik esetleg ugyan ezt tennék, azt hiszem, semmivel sem jutnának előbbre, mint azok, akik hivatkozással Einsteinre elfogadják a relativitás elméletét. Egy sereg élesen disszonáns dallamot játszott le bizonyos mágikus ellenpontozásban, mindezeket csillogó tömegben hullámoztatva, amely tömeg azonban egyszerre úgy rendbe jött, mint egy masírozó sereg. És mégis szép ez a zene. ...

Mindig szép. Ez volt a benyomásom, amikor ezt a zenét hallottam.

Ki nem állhatom azokat az embereket, akik zenét hallgatva, üresen vigyorognak, és a vízcsobogásra hivatkoznak, amikor egy Liszt kadenciát hallanak, akik akkor fedezték fel zenei hajlamaikat, amikor Chaminade egyik szentimentális valcerét hallgatták és akik számára Chopin Preludje csakugyan nem jelent mást, mint amikor az eső csapkodja a tetőt, vagy amikor Georges Sand érzeleg. A világ teli van ilyen emberekkel és én gyakran hízelegtem magamnak, hogy nem tartozom ezek közé. Ügy látszik, tévedtem.

Mert amikor erre a zenére figyeltem, úgy tűnt fel nekem, mintha egész Amerika gyönyörűen kivirágzott volna előttem, A dallamok úgy szálltak ki a zongorából az előbukkanó csillagokkal, mint a felhőkarcolók masszívságának szépségei. A basszus hangok úgy harsogtak szüntelenül egy őrült néger orgiájának vadságával, hogy szinte belekábultam. Voltak élénk és vidám részletek, voltak halk rejtelmes melódiái, amelyek úgy hatottak, mint valami erdő óriási titokzatossága. A hangok összeütköztek és harcoltak egymással, összekuszálódtak, azután ismét kitisztultak, összekapcsolódtak és azután egy végső rohanással végigszáguldottak a billentyűkön, mint a dübörgő csorda a vadnyugati prérin, hogy elakadt a lélegzetem.

*

Amikor befejeződött mindez és a csendet fokozatosan áthatolta az utcáról beszűrődő mindennapi élet zaja, éreztem, hogy itt az idő, amikor előállhatok és mondhatom azt, amit Schumann mondott, amikor Chopint először hallotta játszani: «Le a kalappal, uraim, ez az ember zseni.»

Itt azonban nem volt kalap, amit levehettünk volna. Ezért rámutattam a kotta egyik legkomplikáltabb oldalára és megkérdeztem tőle: hogyan csinálta ezt?
Nem tudom.
Kérem, játssza ezt le ismét, de egészen lassan.

Játszani kezdett. Három különböző ritmus harcolt egymással — kettő a magas hangokban, egy pedig a basszus hangok között. Nevetni kezdtem.

— Min nevet?
— Ezeken a fülsértő ritmusokon. Hogyan csinálja?

Megrázta a fejét és tovább Játszott.

— Belülről érzek valamit és azután kidolgozom — ez az egész.

— Érzelmei bizonyára nagyon vulkánikusak lehetnek, ha ilyen zenét szerez. .Mindig viharosak az érzelmei?

— Nem, az általános, jazz-zene mást kíván.

Mialatt beszélt jobb kezével állandóan nyomogatta a billentyűket. Kis ritmus töredékek születtek, tovahömpölyögtek és aztán meghaltak. Itt-ott kétszer, háromszor is lejátszott egy-egy zenei frázist, majd elnyomta egy disszonanciával. Azután ismét egy megragadó ritmus csendült fel.

— Mondhatom, — szóltam, hogy ez tetszik nekem.

— Nekem is.

Ismét játszott rögtönözve a «kővetkező» témát.

— Ez tulajdonképpen charleston zene és még sincs charleston ritmusa.

És ezzel kínozni kezdett egy szegény dallamot, ahogyan csak egy dallamot kínozni lehet. Ismét és ismét játszotta ezt, amíg csakúgy nem éreztem, hegy bárcsak sohase hallanám többé. Azután, amikor már úgy látszott, hogy befejezte, így szólt:

— Nos, ez egy bevezetés.

*

Mielőtt azonban cikkemet befejezném, meg kell még mondanom, amit már az elején kellett volna megírnom, hogy Gershwinnek több jövedelme van, mint az Egyesült Államok elnökének.

— Néhány esztendővel ezelőtt kezdtem meg pályafutásomat — szólt Gerswin — egy kis Broadway-i lokálban. Minden este 9 órakor ott ültem a zongoránál és játszottam népszerű dalokat mindazoknak, akik bejöttek. Többnyire négerek jártak oda és kértek, hogy játsszam az «Isten, küldj vissza» című dalt. Kóristalányok lihegtek a hátam mögött. A vendégek közül sokan kellemetlenül viselkedtek, de voltak köztük kedvesek is. Ezek között volt Fred Astair.

    Egyszer Fred Astair egy kis operettet írt saját színháza számára és többször megkért, hogy hallgassam meg néhány új dalát. Emlékszem, hogy egyszer azt mondtam neki:

     Nem volna furcsa, ha egyszer én is írnék egy operettet az én színpadom számára és ti játszanátok a főszerepet benne? Nevettünk ezen. De azután mégis valóra váltottam tervemet. Írtam egy operettet. Ennyi volt az egész."

PESTI NAPLÓ, 1928.II.19. (79/41)

2177   Ardelao 2020-01-22 16:24:53

 

[…] Csöndesen álmodó Duna-parti palota a budai Margit-rakparton, benne muzeális értékeket őrző, tágas, nagy szobák: ez az otthona élő nagy büszkeségünknek, Hubay Jenőnek, a magyar zenekultúra világhíres úttörőjének. Kívülről előkelő, mint egy – grandkanali - csipkepalota, homlokzatán Brügge régi házainak mesélő némasága, belülről pazar gazdagságú, csudálatosan szép művészi élet lüktetése. Dalok születnek itt, művészet fakad, ifjú titánok nevekednek fel a mester nevelésében s indulnak világgá. ...

Innen indult útnak Vecsey Ferencz, Geyer Stefi, Szigeti József, Gyárfás Ibolyka, Telmányi Emil s a tüneményes tehetségű Pártos István, de külföldi hírességek is, így többek között az amerikai Sol Cohen és Brown Eddy, az orosz születésű Kogan és több neves művész. Szerte-széjjel a nagyvilág minden irányából zarándokolnak ide a művészi kiképzés áhítói, akiknek ez időszerinti élő nagy mestere a magyar Hubay Jenő. A művészet vándorainak tarisznyáiba a hírneves mester nemcsak a virtuozitás művészetét adja útravalóul, hanem a lelkét is, a gazdag, mélységekben pompázó érzéseket, a melyek ott zajlanak valamennyi Hubay növendék előadó művészetében. ...[…] (Hubay Jenő otthonában [részlet] - Vasárnapi Újság 1917) 

A fénykép az utolsó művészképző osztályról készült a Fő utcai zeneteremben 1936-37 telén. A fényképen láthatók (balról jobbra): Bruckbauer Ferenc, Bardócz Margit, Fejér Sándor, Hubay Jenő, Fenyves Lóránd, Zathureczky Ede, Lengyel Gabriella, Virovai Róbert.

A zongoránál Farnadi Edith, hegedül Wanda Luzzato. (Zenemű Kiadó Bp. 1976.)

2176   Ardelao 2020-01-20 20:51:10

Portré

Balassa Sándor

A Tribune Internationale des Compositeurs 1971-es párizsi seregszemléjén Legenda című művével III. helyezést ért el. A külföldi sikert hazai elismerés is követte, az idén Erkel-díjat kapott. Balassa Sándor nevével 1971 előtt ritkán találkoztunk a hangversenyműsorokon, holott már 1965-ben megszerezte zeneszerzői diplomáját.

Mit jelent számára az elmúlt néhány év? A belső érlelődés miatti tudatos visszavonulást vagy inkább kényszerpihenőt — esetleg még talán most is ott tartunk, hogy senki sem próféta a saját hazájában?

— A hasonlat ez esetben nem szerencsés, sőt félrevezető, mert semmi esetre sem tartom magam prófétának. Egy kezdő komponista számára a visszavonulásnak nincs értelme, ugyanis még nincs honnan visszavonulnia. Nem hiszem, hogy 1965 óta megváltoztam volna. Minden embernek van egy eredendően sajátos töltése, s azt kell kibontakoztatnia, amivel rendelkezik. Különböző kaliberű ágyúk vannak, amelyek természetesen csak a méretüknek megfelelő löveggel használhatók. Így van ez az ember tehetségével is: eredményesen mindenki csak saját keretein belül működhet. Ez a tevékenység teljesen leköt, műveimnek nem voltam és nem is leszek propagandistája, reklámfőnöke. Minden műnek megvan a saját életútja, s ezen az úton már a zeneszerző nem kísérheti — saját lábán kell megállnia. Ezért tartom fontosnak a zene pontos lejegyzését, hogy később „szülői" segédlet nélkül is bárki, bárhol megszólaltathassa.

— Korunk zenei termésében az eligazodás nemcsak a zenekedvelőknek, hanem a hivatásos muzsikusok számára is nagy probléma, ugyanakkor a zene elvesztette azt a társadalmi presztízsét, amivel, évszázadokkal ezelőtt rendelkezett. Miben látja e kettős jelenség okát?

— A jelenlegi zűrzavar létezik, de megfelelő távolságból nézve biztosan kitisztul majd. Próbáljuk vizsgálni például a szerteágazó okozatok egyik kézenfekvő szálát. Sok esetben zenén kívüli rendszerekkel akarják igazolni a zene létezését. Különböző matematikai, fizikai, pszichológiai stb. összefüggésekkel szervezik meg a zene anyagát, mintha elvesztették volna hitüket a zenei szerveződés lehetőségeiben.
     A tudományos megközelítés a dolgokat önmagukban vizsgálja az én kizárásával, ez zavaróan befolyásolhatná a pontos eredményt. A művészi megközelítésből nem hagyható ki a szubjektum, sőt minden más összefüggés is csak erre vonatkoztatható. Az anyag itt közvetítő közeg, mely embertől emberig viszi az üzenetet. Ennek az üzenetvivő anyagnak a művészi elrendezését tanuljuk meg, mint szakmai szférát, ez a mesterség. A többi nem tanítható, az ember a saját énjének rejtelmeiből hozza felszínre, érzésem szerint ez a lényegesebb szféra.
     Nem akarom szétválasztani ezt a két tényezőt — egy mű szintjén ez nem is lehetséges, de bármely oldal túlzása olyan torzulást okozhat, mely megrendítheti a művészet alapjait. Erre ma nagyon sok példát találhatunk. A mérték és egyensúly utáni vágyam ösztönöz, idézném a költőt: „Jót s jól, ebben áll a nagy titok."
      Az üzenetről csak annyit — a kiválasztott írástudók nem dobhatják vissza az embereknek a betűket, mondván: rakjátok össze magatok, mert én nem tudom. Ezzel saját létezésüket számolnák fel. A fogalmazást meg kell kísérelniük még akkor is. ha ez lehetetlennek tűnik.     

      A  kérdés második részére válaszolva, hogy ti. a zene elvesztette azt a társadalmi presztízsét, amivel hajdan rendelkezett — azt mondhatom, ez sajnálatos, de egyáltalán nem meglepő, összehurkolva az előbbi témakörrel: a középkorban a tudomány volt a teológia szolgálólánya, korunkban úgy látszik, a művészet válik a tudomány szolgálólányává. A zeneszerzőnek, gondolom, meg kell próbálnia visszaszerezni az elveszett presztízst, — hogy lehet-e? Kérdéses, de mindenképp meg kell próbálnia.

      A zene fáján vannak új hajtások, de az alapprobléma ma is az, ami hétszáz évvel ezelőtt volt. A műnek, a mű megszólaltatójának és a közönségnek kell zárnia azt a hárompólusos áramkört, amelyben a varázslat létrejöhet.— Hogyan látja a különböző iskolák, irányzatok fejlődését s ezek között hová helyezné saját munkásságát?
     Az ágakon megjelenő friss hajtások nem fejlődhetnek a fa törzse nélkül, a törzs viszont a hajtásokon keresztül lélegzik, a gregoriántól ível Bachon, Mozarton át a jövő felé. Ez a fa mindeddig megújult, különböző népek zenéjéből, csodálatos géniuszok által, de a pálya tovább ívelhet, nyitva a tér.
      Irányzatokhoz nem szívesen kötődnék, mert elveszíthetném látásmódom szabadságát. Egy irányzat vagy iskola látszólag biztonságot, védettséget adhat, de idegenszerű korlátokat is. Az így keletkezett darabokon a szerző — amikor már kikerült a csoport hatása alól — utólag nem segíthet.
      De amit legkevésbé látok gyümölcsözőnek: egy még újabb irányzatért otthagyni a nemrég felvett régebbit, így a szerzőnek egyrészt nincs alkalma belenőni, mélyen megragadni a stílust, megtalálni a saját összefüggésrendjét az anyagon belül, másrészt a látszólag friss irányzat ha máshonnan került ide, pillanatnyilag talán újnak hat, de Föld-méretekben gondolkodva csak „felmelegítés", máshol unott holmi — más szóval: ha a darab legfőbb ereje csak újdonságában van és nem az összefüggések gazdagságában, úgy mulandó jelenség csupán. Ezeket a gondolatokat azért vetem fel így, mert munkámban felmerülnek, nap-mint nap viaskodom velük — a létezésemért.

— Legtöbbször önmagunk sem vesszük észre, hogy elveink az idő múlásával mennyire átalakulnak. Szeretném megkérdezni: a Főiskoláról kikerült Balassa Sándor felfogása mennyiben tér el mai elképzeléseitől?

— Sokat tanultam előadott darabjaim visszahallgatásából. Ilyenkor az elképzelés és a megvalósulás ütközik meg, a zeneszerző számára ez valóságos szürete a tapasztalatoknak.
      A Főiskolán Szervánszky Endre professzor tanítványa voltam, azt megelőzően autodidakta módon foglalkoztam komponálással. Szervánszky tanár úrtól a kötelező klasszikus anyagú tanulmányokon kívül (melyek rendkívül fontosnak bizonyultak, és ezt figyelmébe is ajánlom minden főiskolás kollégámnak) magasrendű etikai útravalót kaptunk. Ez az utóbbi az évek múlásával egyre drágább kincsemmé válik: iránytű, mely mindig az igazabb út felé ösztökél akkor is, ha az látszik a nehezebbnek. Ennek a szemléletnek fundamentuma az, hogy mindennél fontosabb az emberség, mert az igazi művészet is csak erre az alapra épülhet. Tanárom erősített meg abban a felfogásomban is, hogy csak a lényegi kapcsolatok a fontosak, minden más ezekre függeszkedik csupán. A nehéz kor, melyben élünk, a civilizáció kőkorszak-ártalmai eltompítanak, felőrölnek bennünk valami alapvetőt.
      Ennek az alapvetően emberi tartásnak a megőrzésében látom a kiút megtalálásának egyik lehetőségét. A bajok orvoslása túlesik az egyén hatáskörén, mégis szeretnék a saját portámon rendet tartani, mert ezt megtehetem, s ezért a rendért vállalnom is kell a felelősséget."

Ifj. Fasang Árpád

MUZSIKA, 1972.VII.1. (7. szám)

-------

2019 májusában a „GRAND PIANO” lemezcég 2 CD lemezen (GRAND PIANO GP 803, 804) válogatást jelentetett meg Balassa Sándor zongoraműveiből. A felvételeken Kassai István zongoraművész játszik. Kiválóan és élvezetesen adja elő a jobbnál jobb zongoradarabokat. Balassa Sándor a hazai kortárs muzsika jeles képviselője.  

5 Testvér, Op. 5: No. 3, Sostenuto, pesante

Legenda - vegyeskarra

Balassa Sándor - Hunok völgye, Op. 69

2175   IVA 2020-01-12 06:30:42

Először csak a sima vonalú kanapét tanulmányoztam, amely egy barokk (vagy neo-barokk) vázra épült – mígnem megláttam Melis György bal kezét. Jól látom, amit látok az ujjai közt?

2174   joska141 • előzmény2173 2020-01-10 12:54:45

Ha jól emlékszem az említett Tosca előadáson kijött a függöny elé és az előadást az akkoriban elhunyt Carelli Gábor emlékének ajánlotta.

2173   Búbánat 2020-01-10 12:08:21

Sherrill Milnes 85 éves!

2005-ben írtam a fórumra az alábbi sorokat. (most utólag javítottam  a szövegben  egy-két szereposztásbeli nevet, amire anno rosszul emlékeztem vissza.)

„Szinte hihetetlen. Sherrill Milnes már 70 éves! A mai napon ünnepli születésének ezt a kerek évfordulóját.
Az egyik legkedvesebb baritonistámat szerencsére itthon is láthattuk jó párszor. Egészen pontosan négy ízben szerepelt Budapesten, s mindegyik alkalommal ott lehettem a forró sikerű estéken.

A kilencvenes évek elején egy koncertszerű Aidát élvezhettem vele a BKK-ban. Ondrej Lenard vezényelt. Közreműködiött a Magyarv Állami Operaház Énekkara, Zenekara, Balettkara. Jelena Obrazcova (Amneris),  Alessandra Marc (Aida),  (Amneris), Sherrill Milnes (Amonasro),  Kaludi Kaludov (Radames), Kurt Rydl (Ramfis), Ulbrich Andrea (Főpapnő), Hercz Péter (Fáraó), Kiss B. Atilla (Hírnök) - 1993. február 21. Budapest Kongresszusi Központ.

1994. december 6-án az újjávarázsolt Vígszínházban volt egy Opera Gála, amelyen közreműködött Milnes mellett Nicolai Gjaurov, Jelena Obrazcova, Marton Éva és Peter Dvorsky, az MRT Szimfonikus Zenekarát Oberfrank Géza vezényelte. A gála rendezője Kerényi Imre volt. Milnes énekelt Credót az Otellóból, Gérard monológját az André Chéniér-ből, a gála egyik legnagyobb sikerét aratta az Alvaro és Carlos kettősében A végzet hatalmából, a kitűnő Dvorsky oldalán. És volt még egy Marton Évával közös duettjük a Trubadúrból (Leonóra és Luna kettőse a IV. felvonásból).

A harmadik és negyedik találkozásra már nem kell olyan túl messzire visszanyúlnom az időben. Pár éve, már jóval túl a hatvanon énekelte nálunk Scarpiát (érdekes az analóg Ruggiero Raimondi és Renato Bruson is a hatvanas éveiben állt be nálunk egy repertoáron lévő darabba), majd néhány nap különbséggel Jagót.

Ezek a vele kapcsolatos élményeim. És még arra emlékszem, hogy a BKK-ban az Aida szünetében nem vonult vissza az öltözőjébe, hanem frakkban sétálgatott az előcsarnokban, s a közönség körében autogramot osztogatott rajongóinak. Rendkívül közvetlen, jó humorú egyéniségként mutatkozott civilként meg, ezt később az Otelló után magam még egyszer tapasztalhattam, amikor az előadás után sokadmagammal várakoztunk rá, és akkor még általa dedikált fényképeket is kaphattunk tőle.”

http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:IGs7l9kNBrMJ:tumblr.com/Zc2jix4-ecvQ+&cd=19&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Soprano Beverly Sills as Thais and Baritone Sherrill Milnes as Athanael in Massenet’s ‘Thais.’ Metropolitan Opera, 1978.

https://www.youtube.com/watch?v=VJGDydA9t40

Beverly Sills & Sherrill Milnes sing "Finale" from Thais by Jules Massenet New Philharmonia Orchestra Lorin Maazel, conductor - 1976

https://www.discogs.com/Jules-Massenet-Beverly-Sills-Sherrill-Milnes-Nicolai-Gedda-John-Alldis-Choir-New-Philharmonia-Orches/release/9019753

Beverly Sills & Sherrill Milnes Up In Central Park , N.Y.  USA, 1978

2172   Ardelao 2020-01-08 07:56:11

 

Hans Guido von Bülow éppoly híres volt gorombaságáról, mint zenei tehetségéről. Egy társaságban bemutatták Dumden lordnak, az angol főúr szerette a tréfát, de el is értette. Bülow azonban még a művészeknél megszokott hiúság mértékén is túltett és különösen fájt neki, ha egy-egy kudarcát említették.

A lord egészen elfogulatlanul kérdi:
— Bocsánat, mester, mikor játszott utoljára Angliában?
— Két éve, — felelte Bülow és arca elsötétedett visszagondolva arra a lesújtó kritikára, melyben az akkori szereplését az angol lapok részesítették.

— És hol játszott, doktor úr?
— Joachimmal együtt a Kristálypalotában.
— Igen, igen, emlékszem, olvastam róla. Mit is játszott, hogy úgy lerántották?

Ez már Bülownak is sok volt és gorombán így válaszolt:
— Mit? Az „Oh du lieber Augustin”-t, tudja? Ráadásul Joachim meg én elfütyültük a „God save the Queen”-t. Talán azt is szeretné tudni, mit ettünk? Plum-puddingot.

Ezzel fölállt és otthagyta a lordot. A társaságban kínos zavar keletkezett, csakhamar azonban visszatért a goromba mester és nyugodtan odalépett angol barátjához.

— Haragudtam önre az imént, — mondta, — de nem volt rá okom. Tudakozódtam ön felől.
— No, és jót hallott?
— Sajnálatomra nekem nem jó, amit hallottam. Ha egy Bülow egy Dumdennel muzsikáról beszél, akkor az egyik bizonyosan ökör. Ez az ökör a jelen esetben én vagyok, mylord.

*

Hans Guido von Bülow mondta:
— A jó karmester abban különbözik a rossztól, hogy az egyiknél a partitúra van a dirigens fejében, míg a másiknál a fej van a partitúrában.

AZ ÚJSÁG, 1936.IV.22. (Anekdota Lexikon)

2171   Búbánat • előzmény2170 2020-01-06 17:13:51

Legyen meg itt is" A nap képe"

Erdész Zsuzsa és Ilosfalvy Róbert a Hoffmann meséiben

2170   Búbánat 2020-01-06 09:31:00

A nap képét köszönöm!

Akkor legyen itt egy másik kép is - kuriózum?!

Budapest, 1962. március 26.

Ilosfalvy Róbert operaénekes, a Magyar Állami Operaház tagja csellózik.

 A művészt április 3-án a Liszt Ferenc-díj I. fokozatával tüntették ki.

MTI Fotó: Keleti Éva

Ilosfalvy Róbert (Hódmezővásárhely, 1927. június 18. – Budapest, 2009. január 6. ) operaénekes (tenor).


Tulajdonos: MTI Fotóarchívum

2169   Ardelao 2020-01-04 11:13:48

 

PERGOLESI RENESZÁNSZ


Megírtuk azt a mozgalmat, amely főleg Olaszországban Pergolesi művészetének újjáélesztése érdekében támadt. Hírt adtunk arról is, hogy a nápolyi zeneszerző bicentenáriuma alkalmából (1936) bizottság alakult, melynek célja Pergolesi összes műveinek kiadása. Az összkiadást 25 kötetre tervezik. Elképesztőén nagy szám ez, ha arra gondolunk, hogy Pergolesi 26 éves korában örökre letette a tollat és rövid életét is tüdőbajban, betegen töltötte.

Ezenkívül sem volt a szerencse gyermeke: meg kellett küzdenie a sikerért és az elismerésért. S ma mégis úgy áll a zenetörténetben, mint a nápolyi iskola egyik vezérszelleme. Sorsa igazi művészsors: halála után egyszerre óriásira nőtt a híre. Van erre több példa a zenetörténelemben: Bizet, aki a Carmennel megbukott, vagy Mozart, akinek csak tömegsír jutott. Halála után versengtek a fejedelmek a Pergolesi-kéziratokért, hogy lemásoltathassák és előadhassák őket.

A tervezett 25 kötetből már 9 megjelent. A 9 kötet tartalma minden muzsikus számára a legnagyobb meglepetés, mert a kinyomtatott művek csaknem mindeddig ismeretlenek voltak.

Az eddig megjelentek között van Pergolesi első nagy színpadi műve: „Giulielmo d’ Aquitania,” két zenés komédia, a „Lo frate innamorato” (A szerelmes fivér) és az „Il geloso schernito” (A kigúnyolt féltékeny) címűek, a „La morte di San Giuseppe” (Szent József halála) című kétrészes oratórium. Vonószenekari concertinókat, triószonátákat, különböző hangszerekre szonátákat és koncerteket írt és egy misét, mely 10 szólóénekre, kettős ének- és zenekarra van írva.

A Pergolesi-reneszánsz mind a hangszeres, mind a színpadi zene terén megindult. Egyre-másra elhangzanak két évszázados tetszhalott állapot után új és új Pergolesi művek. Eddig az Úrhatnám szolgálón és a Stabat Materen kívül nem adtak elő más Pergolesi művet. Most sorra kezdik venni a többi színpadi műveit is. Még bábszínház műsorán is találkozunk Pergolesi-komédiával.

Pár éve Svájcban a zürichi Marionett-színházban adták elő a „Livietta e Tracollo” vígoperát. Nemrég egy svájci tudós, Johannes Wisscher új Pergolesi operát fedezett fel a brüsszeli királyi könyvtárban. Címe: „La contadina” (A parasztlány). Az új operát többször előadták már a beromünsteri rádióban.

A ZENE, 1941.VI.15 (XXII. Évfolyam, 13. szám)

 

2168   smaragd • előzmény2167 2019-12-22 18:01:09

Franz Schmidt emlékére, születése 145. évfordulóján

Köszönöm a Szerkesztőségnek, hogy ma A nap képe című rovatban Franz Schmidt fotóját jelentette meg:

FRANZ SCHMIDT

A linket megnyitva méltó és szép, pozsonyi megemlékezést olvashatunk életéről és pályaívéről:

https://pozsonyikifli.sk/franz-schmidt-schmidt-ferenc-a-zeneszerzo-orgona-zongora-es-csellomuvesz/

2167   Ardelao 2019-12-22 07:50:49

 

FRANZ SCHMIDT, VAGY SCHMIDT FERENC EMLÉKÉRE.
 

Filharmónia.

A hétfői első filharmóniai est tulajdonképpen a második hangverseny műsorát hozta a filharmonikusoknak, mert az első estjüket, melyen Verdi Requiem-jét akarták előadni, tudvalévően el kellett halasztaniuk. A Népopera emeletei és páholyai egészen megteltek érdeklődőkkel, a földszinti széksorokban szokatlanul kevesen voltak. Pedig a műsor bővelkedett érdekességben, két vendég, két bemutató, ennél többet kívánni sem lehetett volna!

Schmidt Ferenc II. (esz-dúr) szimfóniájának előadása volt az est igazi értékes eseménye. A pozsonyi születésű szerző nevét nálunk is csak néhány év óta ismerik, mióta operája a Notre Dame a bécsi udvari Operaházban olyan értékes sikert aratott.

Schmidt Ferenc magyar ember. Dohnányi Ernő kortársa és iskolapadbeli szomszédja. Bécsben nevelték muzsikussá. Az operaházi zenekarban volt gordonkás és a zenei főiskolán „K. k. Professor" a zongora tanszakon. Mióta dalművét előadták, otthagyta az orkesztert és szeretne — hazajönni Magyarországra. A Zeneakadémia tárgyalt is vele, hogy a zongora tanszak egyik katedrájára megnyerje, de nem tudtak megállapodásra jutni. Talán inkább a zeneszerzési tanszakon kellene működési kört biztosítani számára.

Schmidt nagytehetségű muzsikus. Ismerjük az operáját, mely egyszerre hírnevessé lette, de igazi értékei sokkalta jobban megmutatkoznak a ma előadott szimfóniájában. Komoly készültséget, nagy tudású, a mesterségét fölényesen ismerő zenészember. Nem geniális, csak talentumos, nem is akar geniális lenni a muzsikájában, ám azt, hogy mennyire talentumos, műve minden taktusa sugározza. Az invenciója korántsem gazdag, a fantáziája sem szárnyal a magasságok felé, hanem a szerkezeti tudás, a felépítés virtuózsága, a hangszerelés ezerszínű fényjátéka olyan méretű tulajdonságai, mint amilyen arányokban ezt csak az igazi kiválasztott nagy mesterek kvalitásaiban találjuk. A négytételes mű nem a gondolatok eredetiségével, nem is a melódiák egyéni karakterével, hanem a konstrukció alapos és komoly értékével, a hangszerelés káprázatos ügyességével és a dolgozási mód bravúrjával ragad meg bennünket. Egészen modern, ahogyan a Schmidt orkeszterén gondolkodik és Straussnál is Straussabb, ahogyan elmondja, színezi a gondolatait. A mű középső része, a tíz változatból álló második-harmadik tétel — az mutatja a szerző igazi profilját, itt látszik meg talentuma a maga igazi jelentőségében. A mesterségnek ez a fölényes tudása és alkalmazása: művészet!

Schmidt alkotásának méltán volt komoly sikere. A magyar tehetségek életében az is új jelenség, hogy negyven esztendős elmúlt és itthon csak még ezután fedezik fel.

— A másik újdonság Márkus Lili* zongoraversenye volt, melynek koncertáló szólamát a szerző játszotta. A rokonszenves és tehetséges zongoraművésznő műve sokkal igénytelenebb, mintsem hogy komoly bírálatra számot tarthatna, a közönség tapsai ezúttal nem a szerzőt, hanem a kvalitásokban oly gazdag zongorajátékost illeték.

— Az est vendégét, Bosetti Hermina* bajor királyi kamara énekesnőt a Népoperai Mozart ciklusból ismeri a mi közönségünk. A müncheni Rezidenz-Theater intim térségei kétségtelenül alkalmasabbak Bosetti kisasszony legmagasabb kulturáltságú ének művészete igazi érvényesüléséhez, mint a Népopera arányai, de frissen csengő, üde hangja, finoman kivésett énekbeli készsége, mindenekfelett pedig az előadásbeli intelligenciája teljes mértékükben megmutatkozhattak. Pedig a műsora nem volt szerencsés. Constanza áriája Mozart „Szöktetés a szerályból” című operájából, ami mindenekfelett koloratúra ária, a művésznő pedig nem a koloratúrás trillázó Mozart énekesnők közül való, nem is ez a fő erőssége. A három Schubert dal pedig, melyeket zongorakíséret mellett énekelt, igazán elveszett a Népopera hangot nyelő akusztikájában. Nem vált előnyére az előadásának, hogy erőltette a hangját. A bölcsődal azonban még így is gyönyörű szép volt és emlékezetes marad számunkra ebben az előadásban. ...

A zenekar, a közönség tapsait egy ráadással hálálta meg. Az estét Brahms Tragikus nyitánya vezette be, melyet szárazon és unottan játszottak. Viszont Schmidt művének pompás előadásáért minden dicséretet megérdemel Kerner István és orkesztere.

k.a.

PESTI NAPLÓ, 1916.X.24. (67/296)

 

*Márkus Lili (1900-1962), zongoraművész, gobelin- és kerámiaművész.

  Hermine Bosetti (1875-1936), német operaénekesnő.

 (Megj. A.)

2166   Edmond Dantes • előzmény2165 2019-12-19 09:32:04

Az 1937. január 18-ai, Városi Színházban rendezett koncert műsora az alábbi volt:

Bach:: d-moll Toccata és fúga, (BWV 565)

Brahms: IV. szimfónia

Paganini: D-dúr hegedűverseny (szóló: Zino Francescatti)

Richard Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei, op. 28

A Filharmóniai Társaság Zenekarát Reiner Frigyes vezényelte.

2165   Ardelao 2019-12-19 07:08:30

REINER FRIGYES ma délelőtt Budapestre érkezett.
Januárban nálunk is vezényel a világhírű magyar karmester

 

Ma délelőtt egynapi tartózkodásra, Budapestre érkezett Reiner Frigyes, az Amerikában élő világhírű magyar karmester, a Philadelphiai Filharmóniai társaság elnök-karnagya. Estig marad Budapesten, csupán erre az egy napra jött, hogy édesanyját meglátogassa.

Reiner Frigyes ma 45 éves*. Egyike a legnagyobb magyar zenei karriereknek. A háború előtt 1914-ben már a drezdai operaház karmestere volt, majd 1915-ben királyi karnaggyá nevezték ki. 1922 óta Amerikában működik és 1931 óta a Philadelphiai nagyopera legfőbb zenei irányítója és a filharmonikusok elnöke. A milánói Scalában is többször dirigált. Mintegy tíz esztendővel ezelőtt vezényelt utoljára a budapesti Operaházban. Annakidején főzeneigazgatónak is hívták, de nem tudtak megállapodni, úgyhogy Reiner Frigyes visszament Amerikába. Legutóbb Londonban szerepelt nagy sikerrel, a Covent Garden ünnepi előadásait vezényelte.

A világjáró magyar karmester a következőket mondotta a londoni hetekről és legközelebbi programjáról:
— Hat hónapot töltök Európában. A londoni tartózkodással nagyon meg voltam elégedve, kitűnő művészeket és zenészanyagot kaptam.
— Rendkívül rövidre szabott budapesti utamnak nincs más célja, mint hogy édesanyámat meglátogassam. Már ma este Bécsbe utazom, ahol fontos tárgyalásaim vannak európai megbízottammal. Nagyszabású turnét készítettek elő számomra és ennek útvonalát kell perfektuálni. Róma, Firenze, Nápoly, Milánó. Stockholm, Zürich és Bécs a fontosabb állomásai ennek a körútnak.
— Ma délelőtt tárgyaltam egy budapesti dirigálásról is. Nagyon szeretnék annyi idő után újra Budapesten vezényelni. Holnap délelőtt fogjuk összeegyeztetni telefonon a dátumokat. Minden valószínűség szerint január közepén, Róma után jövök a budapesti hangversenyre és innen Stockholmba utazom. Magam is nagyon ambicionálom ennek a hangversenynek a létrehozását.

A fiatalos külsejű Reiner Frigyes elmondta még, hogy Amerikában nagy érdeklődés mutatkozik a magyar zenei művek iránt és ő maga lelkesedéssel propagálja a magyar muzsikát, amely egyre jobban hódít a nagyvilágban.

 

MAGYARORSZÁG, 1936.VII.15. (43. Évfolyam, 160. szám) 

* A cikk írásakor már 47 éves volt. (megj. A.)

2164   Ardelao 2019-12-03 06:31:25


Tizenkét éves zeneszerző.

A csodagyermekeknek elég gazdag sorozata újból kibővült eggyel. Ezúttal azonban nemcsak a zenei talentum ragadja csodálatra a közönséget, hanem a zeneszerzés tehetsége is. Mert Korngold Erik Farkas, a tizenkétéves bécsi csodagyermek nemcsak kitűnő zenész, hanem egyúttal kiváló zeneszerző is. A kis fiú már öt éves korában nagy zenei hajlamokat árult el, mire az atyja, a ki szintén zeneszerző, fiacskáját a zenében kiképeztette. A kis Korngold már nyolc éves korában lekottázta a saját szerzeményű dallamait, utóbb pedig ez a zeneszerzői hajlama annyira kifejlődött, hogy tizenkét éves korára már kiadhatta a saját zeneműveit — három vastag kötetben.

Előkelő bécsi zenemesterek, pl. Strauss Richárd, Humperdinck, Nikisch, Weingartner stb. bírálat alá vették a kis Korngold szerzeményeit és megállapították, hogy nem közönséges tehetségről van szó, hanem olyan csodagyermekről, aki, ha így halad tovább, serdült korára világhírű komponista lehet. Bécsi szakkörökben a kis Korngold általános érdeklődés tárgya s a zene ottani nagymesterei kijelentették, hogy a fiúcskát tovább fogják oktatni, mert eredeti tehetség lakozik benne, ami a mai komponisták között meglehetősen ritka.

TOLNAI VILÁGLAPJA, 1910.IV.24. (10. Évfolyam, 17. szám)

2163   Ardelao 2019-11-29 19:23:51

[…] Puccini és Jeritza

Giacomo Puccinit igazi művészbarátság fűzte Jeritza Máriához, őt tartotta korunk legkitűnőbb énekesnőjének. A «Nyugat lánya» megbukott New Yorkban és a Metropolitan igazgatója óvakodott attól, hogy még egyszer műsorra tűzze. Puccini levelet írt később Gatti-Casazzának, a Metropolitan vezetőjének, és felhívta figyelmét arra, hogy a darabot csak Jeritza mentheti meg. Vele tűzzék műsorra, és úgynevezett «bombasiker» lett.

Más alkalommal, 24 órával a bemutató előtt kérte meg Puccini Jeritza Máriát arra, hogy vállalja el egy egyfelvonásosának női főszerepét. Az „Il Tabarro” című operáról volt szó, (A köpenyről) és Jeritza vállalta, mert tudta, hogy sikerre viszi.

Puccini Jeritza Máriára gondolt akkor, amikor Turandot című operáját komponálta.Testreszabott szerep ez, és Puccini még mielőtt elkészült volna művével, élete utolsó nyarán a szerep nagyrészét személyesen tanította be Viareggioban Jeritza Máriának, aki aztán a mester elképzelése alapján kreálta.[…] 

AZ EST, 1931.VII.24. (22/166)

Részlet: Fejezetek Jeritza Mária életéből
(Rehabilitáló életrajz a világhírű énekesnőről)

2162   Ardelao 2019-10-18 11:12:02

Szerző és énekes.

A »Rivista d’Italia« a következő régi színházi történetet eleveníti föl: A római Argentini-színházban Galuppinak egyik új operája volt bemutatóra kitűzve és a főszereplő, — aki a mesterrel összekülönbözött — elhatározta, hogy az opera legszebb áriáját tönkresilányítja.

Amikor Galuppi legnagyobb meglepetésére észrevette, hogy legszebb szerzeményeit eltorzítják, kövér testalkata ellenére fölmászott spinéte mellől a színpadra és a megdöbbent közönséghez a következő beszédet intézte:

— Mélyen tisztelt közönség! Amit itt hallottak, nem az én szerzeményem és miután ez a kutya nem tudja énekelni, elénekelem én magam, úgy, amint tudom!

A beszédet és az utána elénekelt áriát tomboló taps jutalmazta, de mikor a diadalmas szerző, sok akadály után, verítékes homlokkal újra elfoglalta helyét, a kulisszák mögül előlépett az énekes és szintén beszédet intézett a közönséghez:

— Mélyen tisztelt közönség, — így szólt, — bevallom, hogy előbb nem akartam énekelni, de most bebizonyítom, hogy jobban tudok énekelni, mint ő. Kérek csendet és figyelmet!

Azután gyönyörűen végigénekelte az áriát.

Baldassare Galuppi (1706-1785)

MAGYARORSZÁG, 1913.II.12.

*

2161   Búbánat 2019-10-10 12:35:36

Az árnyék nélküli asszony

Búcsú a Császártól – Ilosfalvy Róbert (1927–2009)
- zéta -, 2009-01-28 [ Főtéma ]

2160   Ardelao • előzmény2159 2019-10-04 21:45:10

Beethoven-est.

Schnabel Artur ma este Beethoven három szonátáját és néhány apróságát játszotta el a Zeneakadémia nagytermében. A kitűnő német zongorásnak ugyanolyan a játéka, mint a megjelenése. Egyszerű, természetes és minden póz nélkül való. Kihozza a legelrejtettebb szépségeit is annak, amit előad, és lehetőleg keveset magyaráz bele a saját felfogásából, egyéni érzéseiből, melyek esetleg nem fednék teljesen azt, amit a szerző akart.  

Schnabel szerény ember, nem akarja saját magát az előtérbe tolni, hanem minél hűségesebben állítja a hallgatói elé, amit a komponista teremtett. Miután ma este Beethoven volt ez a komponista, Schnabel játékának finomságot, ízlést, tisztaságot, komolyságot és mélységet kellett felénk árasztania. Ami a legtökéletesebb mértékben sikerült is neki, annyira, hogy míg előadásában gyönyörködtünk, állandóan az az érzés uralkodott rajtunk, hogy Beethoven remekeit ma a zongorán senki sem bírja kifogástalanabbul elénk varázsolni, mint Schnabel Artur. Legfeljebb éppen úgy, mint ő.

Azokban a művekben, melyeket ma este játszott, nem maradt ritmikai érdekesség, dinamikai árnyalat, harmóniai eredetiség, ami kiaknázatlan maradt volna. Mindent egybevetve, igen szép, sokáig felejthetetlen este volt a mai. Nem estünk ugyan át különösebb idegizgalmakon, nem akartak külsőségekkel elkápráztatni, de annál több igazi zenei gyönyörűségben volt részünk. A közönség a hangverseny első részében nem lelkesedett valami túlságosan. Persze a műsoron nem állottak Rubinstein-etűdök. Később azonban nekimelegedett és úgy ünnepelte Schnabelt, amint megérdemelte.

(W.)

ÚJSÁG, 1916.I.21. (14. Évfolyam, 21. szám)

*

Amikor Schnabel számolni tanította Einsteint! 

Albert Einstein, a nagyszerű fizikus és matematikus, aki szabad idejében szívesen hegedülgetett, jó barátságban volt Artur Schnabellel, a híres zongoraművésszel. Egyszer együtt kamarazenéltek, és Mozart egyik nehéz szonátáját játszották. Einstein minduntalan kiesett az ütemből. Schnabel idegeskedni kezdett és rászólt:
— Nem jó, Albert, ne így! Egy, kettő, három, egy, kettő, három. ... Hát nem tudsz háromig számolni?

AMARIKAI MAGYAR VILÁG, 1975.X.5. (12. Évfolyam, 40. szám) 

*

2159   Ardelao 2019-10-04 19:24:10

Hangverseny.

Schnabel Artur Budapesten! 

Schnabel Artur rendezett ma zongora-estét a Royal termében.

A művész eddigi szerepléseinél annyi kiváló tulajdonságot árult el, hogy jogos várakozással tekintettünk mai első önálló hangversenye elé. És Schnabel valóban elsőrangú zongorásnak bizonyult. Komoly, tiszta művészet az övé. megérzik rajta az elmélyedés, a lelki meggyőződés. Pompás technikai készsége is csak eszköz a belső érték föltárására. Műsora igen érdekes, de kissé fárasztó volt.

A romantika dominálta a mai estét. Chopin, Schumann és Brahms, kinek f-moll szonátájában szintén szabadabban lüktet az érzés. Schnabel eltalálta mindegyik poéta stílusát. Chopin sokszor hallott b-moll szonátáját egész varázslatos szépségében élveztük. Schumann tizennyolc Davidsbündler táncában művészete egész skáláját nyílt alkalma érvényesíteni. A puha tónusú, csendes érzelmektől a legféktelenebb erő- és ritmusváltozatokig.
A fiatal Schumann csodás gazdagságú képzelete forr és lázong ezekben a táncokban a merev, klasszikus formák ellen.

A közönség lankadatlan figyelemmel kísérte a negyven percnél tovább tartó produkciót és lelkesen megtapsolta a művészt,

(h. e.)

BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.III.11. (31. Évfolyam, 60. szám)

Arthur Schnabel (1882-1951), lengyel származású zongoraművész, zeneszerző és pedagógus.

2158   Búbánat 2019-10-01 21:14:50

"A nap képe" mellé legyen itt még egy fotó: 

Csajkovszkij: Pikk dáma - Liza és Hermann szerepében: Házy Erzsébet és Karizs Béla - (1977)

Pjotr Iljics Csajkovszkij: Pikk dáma – Liza – 1977. március 31. - Felújítás

Magyar Állami Operaház Erkel Színháza

Fordította: Róna Frigyes

Díszlet és jelmez: Makai Péter

Koreográfus: Fodor Antal

Rendező: Békés András

Karmester: Medveczky Ádám

Szereposztás:

Hermann – Karizs Béla
Tomszkij gróf – Berczelly István
Jeleckij herceg – Melis György
Csekalinszkij – Berkes János
Szurin – Jánosi Péter
Csaplinszkij – Leblanc Győző
Narunov – Kertész Tamás
Ceremóniamester – Szellő Lajos
A grófnő – Komlóssy Erzsébet
LIZA – HÁZY ERZSÉBET
Polina – Budai Lívia
Mása – Bencze Éva
Nevelőnő – Kiss Katalin
A pásztorjátékot éneklik – Budai Lívia, Pászhy Júlia, Berczelly István (Daphnis, Chloé, Pentus)

Három rövid idézetet hozok újságkritikákból:

MUZSIKA 1977. június, Kertész Iván:

"Az utóbbi években Házy Erzsébet produkcióit hallgatva egyre erősödik az emberben a meggyőződés, hogy a kitűnő énekesnőnek komoly baj lehet a hangjával; a magasságai egyre bizonytalanabbak, frázisvégei rendszeresen lecsúsznak. Nagy kár, mert különben zeneileg hibátlan, teljes illúziót keltő alakítást nyújt ma is."

Új Tükör, 1977. április hó, Juhász Előd:

„A szenvedő hősnőt, Lizát Házy Erzsébet alakította – ha hangban nem is mindenhol, de szerepjátékban feltétlen illúziót keltően. Házynak – immár közhely – légköre van, mindig magára vonzza figyelmünket. Liza az ő felfogásában nemcsak romantikus virágszál, több annál: önálló akarata van, hisztérikus kirobbanásokra is képes.”

Film Színház Muzsika, 1977. április 16. (16. szám), Albert István:

„Házy Erzsébet a premieren az érzelmek sok vonzó színével, bensőséges poézissel énekelte Liza szerepét.”

2157   Ardelao • előzmény2156 2019-09-19 22:59:24

Casals győzelme!
(
Intimitások a tegnap esti hangverseny körül)

Bartók Béla tegnap este hazaérkezett londoni, turnéjáról. Éjjel utazott, holott máskor éjszaka, pihenni szokott a nagyvárosokban. Ez az éjszakai utazás Pablo Casalsnak szólt, aki tegnap először játszotta el Bartók Béla cselló-rapszódiáját. A zeneszerző jelen akart lenni ezen a hangversenyen, amikor a világ legjobb gordonkaművésze interpretálja zenedarabját. A hangverseny közönségéről ugyanazt mondhatjuk, amit Hubermann, egy Furtwängler, vagy Horowitz közönségről mondhatunk. Ez annyit jelent, hogy a legszebb közönség.

Próba a szünetben

A műsor szünetében Bartók Béla bement Casalshoz és a spanyol mester félrevonult vele, aztán lejátszotta neki a rapszódiát.

— Nincs benne hiba? Van valami különös kívánsága? — kérdezte Bartóktól.
— Nincs semmi. Így nagyon jó.
— Akkor kint is így játszom l

Kint éppen így játszotta. Tomboltak is az emberek.

*

Utcát neveztek el Casalsról

Pablo Casals ezután elmesélte, hogy tavaly ünnepelték ötvenedik születésnapját Vendrell városkában, Spanyolországban, ahol született. Most utcát neveztek el róla. Az ünnepségre leutazott hatvan gordonkaművész, akik szerenádot adtak Casals tiszteletére hatvan csellón. Egyébként a városka díszpolgára lett. A királyi udvarba is meghívták. Gordonkázott és a játék végén azt mondották, hogy most ő hallgasson, mert más fog játszani. És Casals tiszteletére a spanyol király két leánya négykezest játszott a zongorán. Casals beszámolt még dirigensi működéséről, azt mondja, hogy egyik legnagyobb sikerét mostanában Barcelonában Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának eldirigálásával aratta a Barcelonai Filharmonikusok élén. 

AZ EST, 1930.XII.12. (21. Évfolyam, 282. szám)

 

AZ ÚJSÁGBAN FÉNYKÉPEN LÁTHATÓ:

PABLO CASALS SZERDA ESTI KONCERTJÉN BARTÓK BÉLÁVAL BESZÉLGET A MŰVÉSZ-SZOBÁBAN. HOGY A MAGYAR KOMPONISTÁNAK KEDVESKEDJEN: BARTÓK-FRÁZISOKAT INTONÁLT CSELLÓJÁN. (Megj. A.)

*

2156   Ardelao • előzmény2155 2019-09-19 19:35:48

Pablo Casals

A nagy űr, melyet Sarasate hagyott hátra halálával a spanyol művészéletben, nem sokáig maradt betöltetlenül. Megjelent hosszú idők után a művészet láthatárán: Juan Manén,* a fenomenális hegedűs és Pablo Casals, a gordonka utolérhetetlen poétája, akik a spanyol exekutiv művészet, hanyatló dicsőségét újra talpra állították. Mind a kettőt ismeri már közönségünk. Manént csak az imént ünnepeltük, a Filharmonikusok estéjén, Pablo Casalsnak mindent átfogó nagy művészetét azonban csak tegnap ismertük meg a maga teljes nagyszerűségében. Tegnapi önálló hangversenyére csaknem utolsó helyig megtelt a Vigadó nagyterme, annyira kíváncsi volt közönségünk erre a művészi produkcióra, amely a sajtónak múltkori egyhangú dicsérete után, a szenzáció valószínűségét már előre is feltételezte. És ezt a feltevést a tegnapi est eredménye fényesen igazolta; Pablo Casals mesteri gordonkázása valósággal leigázta a közönséget és mámoros hangulatba hozta a hallgatót reveláló erejével és minden nemes tulajdonságával, amely ezt az istenáldotta művészt benső átérzés és intellektus dolgában valamennyi társa fölé helyezi.

Milyen nemes egyszerűség, melegség és csodálatos árnyaló-képesség nyilatkozik meg ebben a játékban, amely távol áll minden virtuskodó hajlamtól, minden olyan művészietlen törekvéstől, amely őt esetleg a brillírozás-ban való öntetszelgés kedvezőtlen világításába helyezhetné. Casals előadásában igazán zenei élménnyé alakul minden, ami a vonója alól kikerül. Lelkén szűrődik át minden gondolat, az ő egyéniségének meleg poézisa nemesit meg minden frázist. Abszolút tökéletesség jellemzi játékát előadás és stílus dolgában, mindent lebíró technikája pedig a művészi kicsiszoltságnak valóságos diadalát jelenti. Casals Händel g-moll szonátáját, Bach g-dúr szóló-suite-jét és Locatelli d-dúr szonátáját játszotta, majd szünet után Fauré három finom apróságát és Popper briliáns szerzeményeit adta elő, mindegyikével szűnni nem akaró lelkes tapsra ragadva a felvillanyozott közönséget.

Gyönyörű est volt, amelynek sikeréből Dienzl Oszkár is jogosan kivette a maga részét pompás zongorakísérete révén.

(m. a.)

MAGYARORSZÁG, 1911.II.10. (18. Évfolyam, 35. szám)

*Juan Manén, spanyol hegedűművész (1883-1970)[Megj. A.]

2155   Ardelao 2019-09-19 14:08:06

„Pablo Casals.

Popper Dávid egy alkalommal — mint állítják — a következő kijelentést tette:

— Ha tudnám, hogy még csak egy óráig élek, akkor Pablo Casals hangversenyére vitetném magam.

— Nagy cselló művészünknek ez az entuziasztikus kijelentése méltán fölkelti az érdeklődést Pablo Casals művészete iránt, különösen most, hogy Budapesti bemutatkozásának napja már egészen közel van.

Casals neve körülbelül 12 évvel ezelőtt tűnt fel először Parisban a Lamoureux hangversenyeken. A fiatal spanyol egy csapásra meghódította a francia fővárost, és innen kezdve interpretatori pályája a folytonos emelkedés, haladás és fejlődés jellegét viseli magán. Bírálói megegyeznek abban, hogy a ritka nagy zenemagyarázó géniuszok közül való. Egyszerűség, világosság, természetesség jellemzik a játékát. Technikai készségben alig veheti fel vele valaki a versenyt. De Casals nem utazik bravúr-hatásokra. A zeneszerző szolgálatában áll. Minden erejével arra törekszik, hogy az előadott munkát a maga teljes igazságában megismertesse hallgatóságával. Ez az önzetlen elmélyedés és őseredeti muzikalitás az, a mi Pablo Casalst minden más csellóművész fölé emeli s ez az, ami a mi Popper Dávidunkat is az idézett nagy dicséretre indította.

Egy pillantást Casals arcképére. — A domború, nagy és mégis finom formájú homlok, a tüzes, mély és rendkívül értelmes szemek, a kissé dacos száj — elárulják a komoly embert, a rajongó művészt, a kinek mély érzelemvilága van.

Életrajzi adatai közül megemlítjük, hogy Vendrellben, Spanyolország egy kis városában született 1876-ban. A zene elemeit apjától tanulta, aki templomi orgonista volt. Tizenkét éves korában kezdett csellózni tanulni Barcelonában. Később Madridban folytatta a tanulást. A Párisba jutása nem ment könnyen, nem ment simán, de az-óta Casals ellenállhatatlanul hódit meg minden területet, ahol csak értenek a nemes muzsikához. „

(cs. g.)

A HÉT, 1910.XI.13. (21. Évfolyam, 46. szám)

Pablo Casals (1876-1973)

 

2154   Ardelao 2019-09-17 13:10:18

Kiepura, a lengyel Caruso Budapesten

Beszélgetés az új tenorista-fenoménnel 

(A Nemzeti Újság tudósítójától).

Jan Kiepura karrierjének története olyan csodálatos, hogy akár Háry János is elmesélhetné, mint egyik hódító kalandját. Sőt vitéz Háry is büszke lehetne egy ilyen kalandra. Mert ő csak a hétfejű sárkányt győzte le egy csapással; de Jan Kiepura az ezerfejű szörnyeteget: a bécsi opera kíméletlenül szigorú kritikájú közönségét ejtette rabul az első attaknál. Ezelőtt két hónappal teljesen ismeretlenül mutatkozott be Bécsben és ma úgy emlegetik, mint Caruso utódját. Ebben a döntő sikerben tálán része volt annak, hogy Jan Kiepura merészen szakított a tenorista tradícióval. A „tenoristát” mindenki kicsit kopasznak, nagyon kövérnek, esetlennek, sőt mi tagadás, egyszer-másszor komikusnak képzeli! Jan Kiepura egészen más. Karcsú, fürge, fiatal és boldog. Nem is csoda. Fortuna asszony nagyon is a kegyeibe fogadta.

Ahogy itt ül velünk szemben, minden szavából csak úgy árad a siker, az elért diadalok mámora.
— Nagyon örülök budapesti vendégszereplésemnek — mondja szerényen. Bécsben nagyon szerettem magyar kollégáimat, elsősorban Németh Mária asszonyt és vágytam megismerni a hazáját.

Tört németséggel így folytatta: — Csak úgy ne járjak itt, mint Bécsben, ahová két napra mentem és most előreláthatólag két évig maradok. A dolog úgy történt, hogy egy impresszárió, aki már Varsóból ismer, meglátott az utcán. Rögtön megfogott, és már vitt is az operaház direktorához próbát énekelni. Schalk szigorúan fogadott bennünket, és azt mondotta, hogy legalább nyolc operaáriát kell végigénekelnem, hogy megítélhesse, mit tudok. Amikor a harmadiknál tartottam, lelkesülten megrázta kezemet, és egy hét múlva bemutatkoztam a Toscában. A többi már magától ment.

Látszik Kiepura beszédéből, hogy a világ legtermészetesebb dolgának tartja tüneményes pályafutását.

Maga mondja:
— Ez eddig csak epizód. Nem is voltam elfogult, amikor először léptem a bécsi közönség elé. Hiszen a végső célom a Scala és a Metropolitain. Egyelőre még tanulok.

És Kiepura eléri majd legfőbb vágyát, mert bőven van ideje. Mindössze 24 éves és csak egy éve énekel.

Nálunk Faust címszerepét lengyelül fogja, énekelni. Szerinte a legszebb nyelv a világon és önálló koncertjén kizárólag lengyel dalokat akar énekelni. A hazáját nagyon szereti.

Karácsonyra —bár igen előnyös fellépési ajánlatokat kapott — hazamegy, mert máris honvágya van.

Jan Kiepura még sokáig elbeszélgetne velünk közvetlen, élénk modorában, de impresszáriója szigorúan pihenni küldi. Kiepura nagyon szófogadó. Még pihenni és vigyázni is hajlandó, csak szégyent ne valljon a budapesti közönség előtt, és búcsúzik is.

Mert azt mondja — mosolyogva, búcsúzás közben — igazán nem élné túl. ...

(v. m.)

NEMZETI ÚJSÁG, 1926.XI.28. (8. Évfolyam 271. szám)

Jean Kiepura, lengyel tenorista Budapesten (korabeli fimlhíradó)

2153   Ardelao 2019-09-14 19:28:21

 

200 éve született CLARA WIECK-SCHUMANN (1819.IX.13.) a XIX. század egyik legkiválóbb zongora-művésznője, Robert Schumann zeneszerző felesége. 

*

Brahms húszéves volt. Az akkor még teljesen ismeretlen zeneszerző 1853. szeptember 30-án Düsseldorfba utazott, hogy Robert Schumannt, a német romantika nagymesterét meglátogassa és befejezett műveit, két zongoraszonátáját és első dalát neki eljátssza. Schumann lelkesedése határtalan; a leghangulatosabb zenekritikák írója rögtön felfedezi a lángész bélyegét, tollat ragad, és «Neue Bahnen» címen megírja utolsó gyönyörű cikkét. . . Rémlátásai elől alig néhány hónappal később a halálban keres menekvést Schumann; Düsseldorf egyik hídjáról a Rajnába veti magát. Kifogják, de elméje örökre elborult. Endenichben, az őrültek házában hal meg 1856-ban.

De Brahms a megismerkedés emlékezetes napján nemcsak Robert Schumannhoz talált életre-szólóan benső kapcsolatot, hanem feleségéhez, a nagyszerű zongora-művésznőhöz is. Ifjúsága egész hevével beleszeret a nála 14 évvel idősebb Clara Schumannba, saját zongoraestélyeiről lemond, hogy oldalán maradhasson a hetedik magzatával várandós szerencsétlen asszonynak, akit szűkös anyagi helyzete csakhamar újabb hangversenykörutakra kényszerít. Vele utazik, megható figyelemmel viseli gondját, vagy otthon őrzi a Schumann-család hat kis gyermekét. S Clara vonzalmat érez iránta, rokonszenvet, amelyből csakhamar viszontszerelem fejlődik.

Tudja ezt a meghitt baráti kör, elsősorban Joachim József, halálig hű barátja, a magyar származású klasszikus hegedűművész. Schumann temetése után senki sem kételkedik abban, hogy Brahms most apja példája szerint házasodik. [Johann Jakob Brahms, a víg-kedélyű hamburgi nagybőgős, 24 éves korában vette el a nála 17 évvel idősebb, sánta kis varrólányt, Christiane Nissent.]

S Clara, aki eddig hangsúlyozottan anyai szelídséggel védekezett, immár szabad és boldogan tartogatja igenlő válaszát. Végre az övé lehet, csalás és lelkifurdalások nélkül! . . . Clara vár —és Brahms ebben a döntő pillanatban visszalép. Szerelem helyett a barátságot választja s ez élethossziglan fűzi őket egymáshoz. Clara Schumann egy évvel előbb hal meg (1896), mint Brahms, aki őt mindvégig anyagiakkal támogatja.

JEMNITZ Sándor

A ZENE, 1935. (16 szám)

2152   IVA 2019-09-03 19:48:16

Sőt. Szirmay Márta és László Boldizsár is a dzsessz-éneklés felől érkezett az opera világába. És eszembe jut Andor Éva, aki először népdalénekesként (Prácser Éva) és rádiós műsorvezetőként (Évike) lett ismert.

2151   Klára • előzmény2150 2019-09-03 17:12:31

Sőt, René Kollo egész pályafutása alatt végig rendszeresen fellépett operettekben, nem tartotta rangon alulinak, sőt, igen hasznosnak itélte meg, a hang könnyedségének, hajlékonyságának  megtartása érdekében. Emlékezetes a Csárdáskirálynő 1971.-ben készült filmváltozata, melyben René Kollo (Edvin), Anna Moffo (Szilvia) mellett Psota Irén emlékezetes Cecília és Latinovits Zoltán ragyogó Miska főpincér volt. A film művészi értéke kissé kétséges, de néhány igen jó alakítást láttunk benne.

2150   Edmond Dantes • előzmény2148 2019-09-03 09:33:31

Köszönjük, ez így igaz. Továbbá t.k. a MET, a bécsi StOP és Bayreuth archívuma is így (Hofmann) tartja nyilván. Karrierje engem némiképpen René Kolloéra emlékeztet/ett, aki hozzá hasonló pályaívet futott be: dzsessz-zenészként kezdve -ő operetteken át- jutott el Wagnerig.

2149   Klára • előzmény2148 2019-09-03 09:16:24

Sajnos, túlságosan hamar, pedig nagy tehetség volt.

2148   IVA • előzmény2147 2019-09-03 04:26:32

... és hamar eltűnt az életből is.

Kedves Lujza, Café Momus, Edmond Dantes! Az 1979. január 4-i Erkel Színházi Lohengrinhez fűzött feljegyzésem, az Operaház korabeli évkönyve, továbbá a Wikipedia német és angol nyelvű változata szerint Peter Hofmann neve egy f-fel írandó...

2147   lujza • előzmény2146 2019-09-02 22:49:15

Hoffmann szerencsés ember volt. Rocksztárként indult, és kiváló Wagner tenor lett belőle. Lohengrinként is igen jó volt. De mintha hamar eltűnt volna a pályáról.

2146   Edmond Dantes 2019-09-02 08:07:08

Úgy gondolom és úgy emlékszem, Peter Hoffmann elragadó Siegmund volt, nemcsak hangban és játékban, de nem elhanyagolhatóan külső megjelenésében is. Ebben a szerepben volt szerencsém látni Pesten és évekkel később a MET-ben. A képen bayreuthi Siegmundja látható.

2145   Klára • előzmény2144 2019-08-28 15:04:29

Ki tudja, mihez ért még, mivel foglalkozik még nagy titokban?

2144   Heiner Lajos 2019-08-27 11:29:27

Domingo inkognitóban?

2143   Ardelao 2019-08-25 15:08:12

[…] A Filharmonikus hangversenyen mutatták be Edward Elgar angol zeneszerző „Délen” (Int he South) című nyitányát. Ez a szimfonikus zenemű már a szerző nemzetiségénél fogva is érdekes, hiszen az angol nemzetnek tudvalevőleg egy fia sem lepte meg nagy jelentőségű zeneművekkel a világot. A jó Sterndale Bennet édeskés, holdvilágos romantikájú zongora-koncertjeit csak úgy nem lehet a nagyjelentőség epitheton ornansával felruházni, mint a Sullivan, vagy a legújabb angol komponisták operettjeit.

Most végre van az angoloknak egy zeneszerzőjük, akit hazájában nemzeti nagyságként ünnepelnek, akiben a speciális angol szimfonikus zene megteremtőjét látják — ez az ember Edward Elgar.
 

Nagystílű oratóriumai: a „Gerontius álma,” az „Apostolok,” szimfonikus zenekari művei: a „Variációk,” London utcai képét, zsibongását festő humoreszkje, keleti rapszódiái rövid időn belül Európa és Amerika minden nevesebb koncerttermében megfordultak, kisebb méretű munkáit, dalait főleg odahaza kultiválják nagy szeretettel.

Elgar művészi pályafutásának van egy igen érdekes, a zenetörténetben szinte páratlanul álló monuntuma: autodidakta, a zeneszerzés technikai tudományát jóformán egyedül, klasszikus mesterművek tanulmányozása és gyakorlati tapasztalata alapján sajátította el. Nem volt mestere, aki a harmóniák, disszonanciák kezelésének, a kontrapunktikus tudomány és a zenei formák titkaiba beavatta volna, nem ült a nyakán semmiféle tapasztalt, erőskezű tanító, aki az ifjú művész szertelenül csapongó fantáziáját megfékezte volna: Edward Elgar a saját erejéből, — a saját kárán tanult. (Talán Goldmark Károly az egyetlen, akiről hasonlót lehetne feljegyezni).

Az Elgar nyitánya tulajdonképpen programzene, poétikus intencióit Elgar egyik bizalmas barátja foglalta írásba. E kommentár szerint viruló olaszországi vidék keltette hangulatokat fest a költő; álmodozásaiban elmerülve régi, római csatakép tárul lelki szemei elé, borzalmas harci üvöltés reszketteti meg a levegőt, előtte áll a háború, a maga iszonyatos vadságában. Víziójából a pásztorfiú furulyája ébreszti fel, rémlátása csak álom volt, lelkére üdítőleg hat a természet csodaszépsége.

A kidolgozásban Elgar a program-szimfonikusok általános hibájába esik: túlságosan hosszadalmas. Ez a terjengősség, vég-nélküliség a mű hatását igen megrontja, maga a szerző csökkenti a legszebb gondolatait.

A csendes természet s a viharzó háborúnak szembeállítása elég érdekes ellentét — a zenei festés s tartalom tekintetében is — le is köti is az érdeklődést, azonban a szerző elfelejti, hogy igazán csak a szorosan egybefűzött ellentétek hatnak, hosszadalmassága elveszi az ellentét élét.

Az azonban tagadhatatlan, hogy magas kvalitású művészlélek ez az angol zeneszerző, zseniális zenész, sőt ami többet jelent, mélykedélyű poéta. Határozottság, férfias energia, előkelő nemes szólásmodor, erős muzikális érzés az Elgar zenéjének legjellemzőbb karaktervonása. Akinek a füle nem barátkozott még meg a modern harmóniákkal, más véleményen lesz, de disztingváljunk: a kakofónia, disszonancia-halmozás, ami Elgárnál található, sohasem cél neki, nem puszta hatásvadászat, hanem nemesebb feladat szolgálatában álló eszköz. Az Elgar disszonanciája nem önmagáért van a helyén, hanem jelent valamit. […]

Kálmán Imre

Új Idők, 1904. (10. Évfolyam)

*Sterndale Bennet (1816-1875), angol zeneszerző, zongoraművész, karmester és zenepedagógus.(Megj., A.)

2142   Ardelao • előzmény2141 2019-08-22 10:24:11

Ma reggel - Debussyre emlékezvén - a Klassik Rádióban, egyebek között az alábbi részlet hangzott el a Muzsika 2004.12.01-i számában megjelent írásból:

„[…]

Beszélgetés Debussyvel

„Claude Debussy, akivel alkalmunk volt mostani látogatása során beszélgetni, rendkívül barátságos, csupa temperamentum francia úr. Még fiatal, alig negyvennyolc éves, de fekete hajával, csimbókos, koromfekete szakállával ennél is fiatalabbnak tetszik. A hajviselete nem a hagyományos művészsörény, oh, dehogy. Inkább négerszerűen göndör. Aminthogy barna arcbőrében és profilból tömpe orrában is van valami négerszerű. […].

Az arca roppant kellemes. A tekintete bársonyosan, simogatóan meleg. A szava barátságos; a hangja, amely mintha iszonyú mélyből szakadna fel, behízelgő. Vidám elégültség és rendkívüli naivitás ömlik el az egész emberen. Hol olyan, mint egy jóllakott, jókedvű faun, hol pedig mint egy csodálkozó gyerek. […]

- Tudja, hogy én roppantul meg vagyok hatva - mondja Debussy -, meg vagyok hatva tőle, hogy a munkáimat itt Budapesten mennyire ismerik. Jobban, mint Párizsban. Szégyellem magam, hogy otthon sohasem érdeklődtem a modern magyar zene iránt. Én nem tudtam, hogy itt ilyen fejlett, ilyen pezsgő zenei élet van... Nem ismertem a magyar zeneszerzőket, a magyar művészeket... Csak most, amióta itt vagyok, és megismerkedtem néhányukkal... Nem bókból mondom, de engem meglepett, milyen pompás, fejlett zenei centrum Budapest... […]

- Hallom, a bécsi hangversenye körül egy kis afférja volt.

- No, nem éppen affér. Csak nem engedtem meg, hogy a La Mer című szimfóniámat játssza az a filharmonikus társaság, amelynek hangversenyét dirigáltam. Azért nem engedtem, mert nem tudták eléggé. Ők maguk is belátták ezt, és egyetértőn változtattunk a műsoron.
- A La Mert múlt évben nálunk is játszották...
- Tudom. És bizonyára jobban játszották, mint most játszották volna Bécsben. […]”

Debussy - Arabesques, Images, Rêverie (Reference recording: Zoltán Kocsis

2141   Ardelao • előzmény2138 2019-08-22 09:32:21

„Vállalom az úttörő, a fáklyavivő sorsát. Hitem a művészet, amely boldogsággal tölti be az emberiség lelkét. Minden megértetlenség és tehetetlen gúny elcsendesedik egyszer, és mint a ködpárából kiemelkedő nap, úgy fénylik, csillog a felülkerekedett győzedelmes művészet!”

*

Musicien français így szerette magát nevezni és valóban nehezen lehetne őt találóbban jellemezni. Mert ízig-vérig francia volt, s művészete nemcsak a francia zenének, hanem általában a gall géniusznak egyik legjellegzetesebb és legtökéletesebb megnyilatkozása. Jellegzetes franciássága volt oka annak, hogy a kilencvenes évek túlnyomórészt egyoldalúan németes vagy olaszos zenei levegőjében furcsán és értelmetlenül s nem ritkán lekicsinylőleg fogadták erősen egyéni, nemcsak a németekkel, hanem az olaszokkal szemben is merőben ellentétes esztétikát valló alkotásait. Saját honfitársai, akik a könnyed, sokszor sekélyes múlt századbeli franciás opera- és balettzenéért  vagy Wagnerért lelkesedtek, szintén idegenül néztek rá. A hivatásos muzsikusok sem rajongtak érte, hiszen Debussynek francia mivoltán kívül, ami komoly zenei körökben különben sem látszott akkoriban a legjobb ajánlólevélnek, az a gyengéje is volt, hogy csak muzsikát adott, és láthatólag nem törődött az akkori „magas zene” bölcseleti, poétikai, szociális, sőt még formaproblémáival sem. A hazájabeli muzsikusok talán még a németeken is túltettek félreismerésében és lebecsülésében. Csípős, gúnyolódó, az elismert tekintélyeket éppen nem túlságosan tisztelő modora is hozzájárult ahhoz, hogy az a kicsiny (és túlnyomórészt nem zenészekből, hanem költők- és festőkből alakult) kör, mely a nagy szimbolista költő, Stéphane Mallarmé* házában Debussy újszerű művészetének első megértő közönsége volt, csak nagyon lassan bővült, és sajátosképpen a zenészek voltak azok, akik legtovább várattak magukra.

Fábián László

Debussy és művészete, Budapest, 1926.

Pantheon Irodalmi Intézet Rt. 

*Stéphane Mallarmé (1842-1898), francia költő, műfordító. (Megj. A.)

2140   Ardelao • előzmény2139 2019-08-20 06:38:22

Igazad van! Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a dátum elírására. Az idézett szöveg a Népszavában 1980.V.09-én jelent meg. 

2139   Edmond Dantes • előzmény2137 2019-08-19 22:18:57

Itt valami nem stimmel: a cikk keltezése aligha lehet 1960-as. Lucia Popp 1962/63 kezdte hivatásos pályafutását, a bécsi StOP-ban először 1963 énekelt, úgyhogy 1960 még sehol nem alapozhatta meg (világ)hírét. Jómagam 1974 láttam Pesten, a Kölni Opera Titus-előadásában.

2138   Ardelao 2019-08-19 21:18:27

Debussy a „Pelléas és Mélisande” keletkezéséről.

Claude Debussy „Pelléas és Mélisande”-ja iránt világszerte nagy az érdeklődés; a néhány évvel ezelőtt elhunyt halhatatlan mester operáját külföldön mindenfelé előadják és a budapesti Opera igazgatósága is tervbe vette a jelenkor eme legkiválóbb zenedrámájának előadását.

A XIX. század második felének úgyszólván minden zeneszerzője Wagner hatása alatt állott, s e hatástól egy ideig Debussy sem tudott szabadulni. 1885-től 1888-ig Rómában élt, mint a Prix de Rome nyertese, s onnan küldte el Párisba „Almanzor” című operatöredékét, amelyben még Wagner nyomdokain halad. Ezt a töredéket Debussy később megsemmisítette. La Demoiselle élue (A liliomos hölgy) című kantátája, Rosetti szövegére, ugyancsak Wagner hatása alatt keletkezett 1887-ben s némileg a Lohengrinre emlékeztet, de csupán harmóniáit illetőleg. 1890-ben megjelent Baudelaire-dalai közül pedig a „Balcon” címűben Trisztán-szerű fordulatokat találunk.

De Debussy eredeti, nagyszerű zenei egyénisége mindjobban kidomborodott; belátta a Wagner-irány követésének céltalanságát, s merészen, hirtelen irányt változtatott, új célok felé tört. Ennek a művészi alkotásnak terméke az ő mesterműve: Pelléas.
Akadtak zenei boncolók, akik Pelléas-ban is a Wagner-hatásokat kutatták és iparkodtak azokat kimutatni. Így különösen Giacomo Setaccioli „Debussy e un innovatore?” című rosszakaratúan megírt könyvében (Róma, 1910.) mindenáron ki akarja mutatni Pelléas-ban a Wagner-technikát. Sikerült is 24 vezérmotívumot összeböngésznie annak bizonyítására, hogy Debussy semmi mást nem alkotott, mint amit Wagnertől tanult.
Ezzel az egyoldalú beállítással szemben rendkívüli érdekesek az itt következő sorok. Debussy maga keresetlen szavakban beszél arról a fejlődésről, amelynek eredménye volt a Pelléas és kifejti:

„Miért és hogyan írtam meg «Pelléas»-t?

1893-ban ismerkedtem meg Pelléas-al. . . . Noha első olvasásra elfogott a lelkesedés, és noha talán fel is támadt bennem titkos gondolata az esetleges megzenésítésnek, komolyan mégis csak annak az évnek vége felé kezdtem rá gondolni. (1893.)
Mi okból választottam Pelléas-t? Már régóta az volt a szándékom, hogy a színpad számára zenét írjak, de a forma, amelyben ezt meg akartam tenni, annyira szokatlan volt, hogy különféle kísérletek után, már majdnem lemondtam róla. Az abszolút zene terén már előzetesen végzett kutatásaim odavezettek, hogy csak gyűlölni tudtam a klasszikus fejlődést, amelynek tisztán technikai a szépsége, és amely csupán az akadémikus irány követőit érdekelheti.

Éveken át szenvedélyesen zarándokoltam Bayreuthba mire kételkedni kezdtem a wagneri formákban, illetőleg úgy éreztem, hogy ezek csakis Wagner különleges genijének kifejezésére alkalmasak. Ő nagyban gyűjtötte a formulákat (il fut un grand ramesseur de formules), s azután olyan műformában egyesítette azokat, amely egyéninek látszott, mert az emberek rosszul ismerik a zenét. És anélkül, hogy tagadnók az ő genialitását, bátran elmondhatjuk, hogy ő tette oda a pontot kora zenéje után, mint ahogy Victor Hugo mintegy összefoglalta az egész megelőző költészetet. Tehát a Wagner után következő zenét kellett megkeresni és nem a Wagner-utánzatot.

Pelléas drámája, amelyben — noha az álmok légköre veszi körül — sokkal több a tisztán emberi, mint az úgynevezett „életdokumentumokban,” csodálatosan alkalmasnak látszott arra, amit csinálni akartam. A nyelvezete annyira szívhez-szóló, hogy érzelmessége könnyen folytatódhatott a zenében és a zenekari illusztrálásban. Es megkíséreltem, hogy a szépségnek olyan törvényét kövessem, amelyről — úgy látszik — sajátságosképpen megfeledkeznek az emberek akkor, amikor drámai zenéről van szó. Ennek a drámának a személyei igyekszenek úgy énekelni, mint a természetes emberek, nem pedig önkényes, erőszakolt nyelven, amely elavult hagyományokból fejlődött.

Innen van, hogy szememre vetik állítólagos előszeretetemet az egyhangú deklamáció iránt, amelyben sohasem jelenik meg semmi olyan, amit általában dallamosnak mondanak. Elsősorban: ez a szemre­hányás nem helytálló, — azután meg: lehetetlen, hogy valamely személynek az érzelmei folytonosan melodikus formában nyerjenek kifejezést; — végül: a drámai dallamnak egész másnak kell lennie, mint amilyen a melódia általában. . . . Akik elmennek a színházba, hogy zenét hallgassanak, nagyjában hasonlítanak azokhoz, akiket az utcai énekesek köré látunk gyülekezni! . . . Ott két sous-ért a hallgató melodikus kedélyhullámzásokhoz juthat, ... és gyakran nagyobb türelmet tapasztalhatunk, mint szubvencionált színházaink számos látogatójánál, — mondhatnók „a megértés akarását” tapasztaljuk, amely teljesen hiányzik emezeknél.

Sajátságos irónia, hogy az a közönség, amely mindig „újat” kér, ugyanaz, amely mindig felháborodik és gúnyolódik, valahányszor valaki megkísérli, hogy kiemelje a sablonzene megszokott kereteiből. Talán érhetetlennek tetszik ez, de ne feledjük, hogy sokan vannak, akik minden művészi alkotást, minden szépségre való törekvést úgy tekintenek, mintha ellenük irányuló személyes sértés volna.

Nem akarom azt állítani, hogy Pelléas-ban mindent fölfedeztem, de megkíséreltem, hogy új utat törjek, amelyen mások követhetnek, kiszélesítvén azt saját személyes újításaikkal. Talán így sikerül majd a drámai zenét kiszabadítani azokból a megmerevedett keretekből, amelyek között már oly régen él.

Pelléas-t először 1895-ben fejeztem be. Azóta átdolgoztam, megváltoztattam, ... és ez életemnek körülbelül tizenkét évét jelenti.

Claude Debussy.”
 

(Fordította: Major Gyuláné)

ZENE, 1925. 1. szám.

[157 éve, (augusztus 22-én) született Claude Debussy)

2137   Ardelao 2019-08-12 14:41:52

80 éves lenne novemberben!

LUCIA POPP (1939-1993)
 

LUCIA POPP dalestje a Vigadóban ritka szép felépítésével is magára hívta a figyelmet. Ez a nagynevű énekesnő, csupa népdalfeldolgozást énekelt, s mindent eredeti nyelven! Prokofjev, Kodály, Dvořak, Mahler, Brahms nagyszerű darabjai szólaltak meg oroszul, magyarul, csehül, németül — az ejtés és a különböző népdalstílusok tökéletességében.

A pozsonyi származású művésznő a bécsi Staatsoperben alapozta meg hírét, s ma a nagy operaszínpadok és pódiumok megbecsült világsztárja. (Klemperer fedezte fel annak idején!). Lucia Popp eléggé nem becsülhető tulajdonsága, hogy élesen meg tudja húzni a határvonalat az operaszínpad és a dal pódiuma között. Különösen értékelendő ez a népdaljelleg mértéktartó kibontakoztatásában. Gyönyörű hangszíne, széles skálája, dinamikája példásan szolgálta a műsorára tűzött népdalcsokrokat. Sikerében — amelyet két Brahms-ráadással tetézett — hatalmas része volt Geoffrey Parsonsnak,* ennek a pompás zongorakísérőnek, akit annak idején Schwarzkopf kísérőjeként tanult meg becsülni a budapesti közönség.  

Lucia Popp és Parsons koncertje a Magyar Rádiót is dicséri: ismét hasznos szolgálatot tettek a dal sokáig elhanyagolt ügyének.
 

Raics István

NÉPSZAVA, 1960.V.19.
 

*Geoffrey Penwill Parsons (1929-1995), ausztrál zongoraművész, kiváló zongorakísérő volt! (Megj. A..)
 

2136   Ardelao 2019-07-16 20:52:43

Harminc éve hunyt el Herbert von Karajan

(1908.IV.5. – 1989.VII.16.)

 

[… ]A berlini állami operaház vendégjátéka Budapesten

 … Herbert von Karajan első bemutatkozásával, azonnal hódított. Határozott, biztos, parancsoló külsejével, zenei tudásával, ösztönös művészi érzékével és egyelőre különösen a részletekben, megragadó finomságokat megvalósító vezénylő művészetével várakozáson felül beváltotta a száguldó hírnevéhez és a ragyogó képességéhez fűzött reményeket. Nagy érdeklődéssel várjuk a vendégművészek szerdai zenei estjét, amelyet ugyancsak Karajan fog vezényelni. Tüntető meleg tapsokat kapott a kiváló karmester a közreműködő énekművészekkel és zenekarral együtt. Ha a tapsok beszélni tudnának, elárulnák, hogy a Beethoven-zene elhangzása után szívből jöttek, de az idegeket megtáncoltató, merőben külső fizikai hatáskeltésekből zseniálisan meghangszerelt Strauss-opera után inkább csak döbbent bámulatot fejeztek ki.[…]

(H. G.)

ÚJ MAGYARSÁG, 1941.IV.22. (8/90)

*

[…] Sápadt magas fiatalember jelenik meg a karmesteri pulpituson: Herbert von Karajan, akinek a tehetségéről már kitűnő hírek szállingóztak hosszú idők óta zenei köreinkben. Magasra emeli kezeit, csuklójának egy mozdulatára megsuhan a pálca és a III. Leonóra nyitány első húsz taktusa után összenéznek a zeneértők. Karajan már győzött ebben az annyira kényes-ízlésű városban, ahol nem egy világhatalmasság bukott meg. Az első előnyös benyomást csak megerősítik a következő percek. Karajan lenyűgöző szuggesztivitással tartja kezében a zenekart, igazi vérbeli karmesterzseni, nagy előadói egyéniség, akinek keze alatt különös fénnyel, erővel szól a berliniek pompás zenekara. Még vannak azért kételkedők, akik azt mondják, lehet, hogy jó szimfonikus karmester, de az igazi erőpróba, az Elektra még hátra van. Ezt az erőpróbát is ragyogóan megállja ez az örményszármazású fiatal muzsikus. Az Elektra előadását partitúrával a kezünkben figyeljük és bámulattal, csodálattal regisztráljuk: a zenekar és az együttes minden tagja halálos pontosan vág be, bár az ütembeosztás állandóan változik, a kényes éneklés zenekari részek egymást követik, mégis egy hang sem sikkad el, nem vész el. De túl ezen a halálos pontosságon és lelkiismeretes kidolgozottság tökéletességén, megindító az a démonikus erő, ahogyan karjainak mozdulataival viszi előre Karajan az egész együttes drámai menetét. […] 

Tóth Dénes,

ESTI ÚJSÁG, 1943.IV.23. (6/92)

*

Nagy művészi élmény volt a berlini Staatsoper zenekarának estje.


A berlini Staatsoper vendégjátékának második estjén Herbert von Karajan vezényletével nagyszabású zenekari est színhelye volt a Magyar Királyi Operaház.

A Staatsoper zenekara ma a világnak talán legjobb együttese. Tagjai elsőrendű művészek, együttes teljesítményük a legzengőbb, legcsodálatosabb összjáték; az alig 33 éves Herbert von Karajan pedig, aki 1938 ősze óta egyik vezetője ennek a rendkívüli zenekarnak, ma minden bizonnyal a világ legnagyobb karmestereinek egyike.

Abból a típusból való, mint Hans von Bülow, Hans Richter, Max von Schillings, Wilhelm Furtwängler, a német zenekarvezetés nagymesterei.

Feltétlen ura zenekarának és ugyanakkor alázatos híve a műnek, melyet megszólaltat. Úgy szól varázspálcája intésére ez a hatalmas, 120 tagú zenekar, mint egyetlen nagyszerű hangszer. Megrázó fortisszimói, elhaló, tüneményes pianói, az előadott művek értelmezése mind-mind valóságos élmény, a legritkább művészi élvezet. Az „Elektrában,” mint eszményi színpadi karmestert ismertük meg, most pedig, mint a nagy szimfonikusok alkotásainak nagyszerű tolmácsát. 

A műsor méltó volt az ünnepi alkalomhoz. Bevezetőül Mozart hatalmas Haffner-szimfóniáját hallottuk. Egy alapjában véve tragikus muzsikus-léleknek mély, titokzatos fényekben villódzó vallomását. A zenekarban a maguk tisztaságában szólaltak meg ezek a felejthetetlen melódiák, - az andante finom értelmezése a gyors tételek csodálatos áradása, általában az egész mozarti mű kiemelése a szokványos ”mozartoskodó,” finomkodó hagyományok közül.

Richard Strauss egyik ifjúkori szimfonikus költeménye, a „Halál és megdicsőülés” volt a műsor, következő száma. Herbert von Karajan elsőrangú tolmácsa az ellentétekben oly gazdag, különös hangzásokban, ritmikai meglepetésekben oly bőséges Strauss-muzsikának. Vezénylése rendkívüli tisztasággal juttatta érvényre a mű alapgondolatát; a küszködő, szenvedő emberiség megváltója a művészet.

Befejezésül Beethoven szólalt meg a berlini Staatsoper zenekarának hangversenyén, a VII. szimfónia, melynek egyik érdekessége, hogy nincs lassú tétele, hanem csupa vidám viharzás, táncos könnyedség, hódító szédület, a ritmus apoteózisa az egész. Wagner a tánc megdicsőítésének mondja ezt a szimfóniát, — és valóban az: a ritmus áradásának, vidám lüktetésének elragadó egyvelege. Az utolsó tételben Beethoven magyar dallamot dolgozott fel. 

Herbert von Karajan vezényletében különösen a nagyszerű zenekar felülmúlhatatlan, egyöntetű zengését csodáltuk meg.
Utána a kitűnő együttes a Nürnbergi mesterdalnokok nyitányát, majd pedig a Rákóczi indulót adta elő tomboló sikerrel. Felejthetetlen siker volt ez a második est; a berlini Staatsoper zenekarának és Herbert von Karajan zenekari estje.

Sz. M.

ÚJ MAGYARSÁG, 1941.IV.24. (22/82)

*

2135   Ardelao 2019-06-29 19:26:43

Magyarokról, magyaroknak (részlet

… Rudolf Bing, a New Yorki Metropolitan Opera, távozó igazgatójától Goeran Gentele veszi át a MET irányítását. A New Yorki opera történetében most első alkalommal zeneigazgató kerül melléje: Rafael Kubelik karmester és zeneszerző, Jan Kubelik hegedűművész fia, akit a zenei világ cseh művésznek könyvel el.

Nem akarom felborítani a zenei lexikonok hagyományait, de azért van valami mondanivalóm erről. Jan Kubelik az apa, Prága mellett, Michle városban született, a régi Osztrák-Magyar Monarchia idején. Sokszor vendégszerepelt Magyarországon, szívesen járt hozzánk, sok magyar barátja volt, sőt magyar családból nősült. 1903-ban tartotta az esküvőjét, Széll Farkas táblai tanácselnök lánya (valójában: neveltlánya, megj. A .), Széll Marianna lett a felesége és felvette a magyar állampolgárságot. Igazán nem vagyok túlzó soviniszta, ha Rafael Kubelikot, a MET új zeneigazgatóját, mégsem engedem át teljesen és végleg egyetlen halk szó nélkül más nemzetnek, hiszen az apja magyar állampolgár volt, magyar anyától született és maga is beszél magyarul.[…]

Homoki Erzsébet

SZABADSÁG, 1971.VII.16. (81. Évfolyam, 65. szám)

*

A ZENE NYELVÉN

Emlékezés Jan Kubelikre

Prágában, a huszita Táborról elnevezett nuslei utcában született Jan Kubelik, a világhírű cseh hegedűművész. Emlékét tavaly — születésének századik, halálának negyvenedik évfordulója alkalmából — az egész világ felidézte. E jubileum kapcsán újra felébredt az érdeklődés minden iránt, ami életművében fontos volt. Feltehető, hogy olvasóink is szívesen fogadják a művészt bemutató sorokat és azt a néhány, a cseh—magyar kulturális kapcsolatok történetéhez tartozó megállapítást, amely rávilágít a művész magyarorszá

A zenebarát és műértő körök előtt bizonyára ismertek azok a művek, amelyeket annak idején éppen Kubelik tett annyira népszerűvé. A századvég késői romantizmusának jellegzetes hegedűvirtuóza volt, külföldi és hazai zeneszerzők, Bach, Beethoven, Brahms, Ernst, Franck, Grieg és Paganini, valamint Dvořák, Ondřička, Smetana, Suk, Ševčík és mások műveiből azokat vette fel repertoárjába, amelyeken bemutathatta kápráztató technikáját. Bejárta az egész világot, becslések szerint kb. hatmillió kilométert tett meg valamennyi világrészen, s több mint ötezerszer lépett fel.

„Paganini óta nem láttunk ilyen jelenséget. A középkorban Kubelikot boszorkányként máglyán égették volna meg" — írták róla a korabeli külföldi lapok.

Kubelik nem csupán saját művészetét fejlesztette szinte ördöginek tartott tökélyre, hanem mindent megtett annak érdekében, hogy mind nagyobb körben tegye ismertté és kedveltté a zenét, a világ s elsősorban nemzete zeneirodalmának örök becsű kincseit.

Hangversenyezett önállóan és nagy zenekarokkal egyaránt. Fellépett például 1902-ben Londonban a Cseh Filharmóniával, Kubelik ifjúkorában, magasra ívelő pályája elején, amelynek hangversenyeit Oscar Nedbal vezényelte.

Mint minden sikeres, hírneves embernek, kimagasló egyéniségnek voltak irigyei, művészetének, de emberi magatartásának is szigorú bírálói. Egy korabeli újság így vette védelmébe: „Kubelik nem bírálható, mint ahogy nem bírálható Paganini, Dante, Raffael, Michelangelo."

Egy közép-európai kis nemzet nagynevű muzsikusok sorát adta a világnak, de egyikük sem vonta magára a közfigyelmet annyira, mint Kubelik tehetségével és virtuozitásával.

Ezt tanúsítják Ady Endre tárcái is: ezekben más cseh személyiségek mellett — két alkalommal — Kubelikot is szerepelteti, aki nemcsak Európa és a többi világrész nagyvárosaiban, hanem természetesen az Osztrák—Magyar Monarchia nagyobb városaiban is hangversenyezett.

A budapesti lapok beszámoltak róla, hogy Jan Kubelik magyar nyelvkönyvet vásárolt. Ady — akkor újságíró Debrecenben — tollhegyére tűzi ezt a hírt. „Kubelik Jan nagy muzsikus, de politikusnak sem utolsó. Mindenesetre jobban elintéz holmi nyelvkérdést, mint az osztrák—cseh politikusok," írja a Szabadság című lap 1900. január 3-án megjelent számában. Másodszor a Szabadság 1900. november 25-i számában említi Ady Kubelikot, aki szerinte:

„... tagadhatatlanul egyik legérdekesebb művész-egyénisége a jelennek".

Feltehető, hogy Ady Endre személyesen is megismerte a cseh muzsikust, aki Debrecenben is hangversenyezett, és itt találta meg élettársát. Erről a tényről és fejleményeiről az évtizedek során több alkalommal jelentek meg érdekes írások, amelyek közül Rolla Margitnak a Magyar Nemzet 1977. szeptember 2-i számában közölt. „Kubelikné — Széll Marianne" című írását tartjuk a leginkább figyelemre méltónak. Az aránylag rövidre fogott írás fényt derít a cseh muzsikus magyar feleségének származására és regénybeillő életére.

Ki volt tehát Széll Marianne?

Széll Lajos doktor, Budapest székesfőváros helyettes főorvosának lánya. Apja alig harmincéves korában elhunyt, s nagybátyja, Széll Farkas haladó szellemű debreceni táblai tanácselnök. Arany János volt tanítványa fogadta örökbe és nevelte fel a kislányt.
Marianne 1898-ban férjhez ment egy grófi családból származó huszárhadnagyhoz, de a házasság alig másfél év után válással végződött.

Rolla Margit így ír róla: „A fiatal Széll Marianne, értékes szellemi és lelki tulajdonságai mellett, gyönyörű nő is volt, egész lényében olyan, akit nem lehet egykönnyen elfelejteni. És szépen hegedült." ...

„Jan Kubelik 1899-ben hangversenyezett először Budapesten, majd vidéki városokban, így Debrecenben is. Ezen a koncerten ismerte meg a fiatal Széll Mariannet, aki ott szülei társaságában megjelent. Kubelíket külföldi szerződés kötötte, csak három év múlva találkoztak újra Bécsben, ahová Kubelik már, mint világhírű hegedűművész meghívta őket."

A Magyar Nemzetben megjelent cikkből kitűnik, hogy a Kubelik családban, amely évtizedekig Budapesten lakott és később Prágába költözött, mind a nyolc gyermek megtanult magyarul.

Újra Rolla Margitot idézem: „Mikor Kodály Zoltán Angliába utazott, hogy az oxfordi egyetemen díszdoktorrá avassák, Londonban is koncertet adott... A hangversenyen Rafael Kubelik karnaggyal találkozott, aki magyarul üdvözölte. Kodály elámulva kérdezte: Honnan tud magyarul? Mire Rafael Kubelik így válaszolt: Édesanyám magyar nő. Széll Marianne."

Jan Kubelik családja nagymértékben hozzájárult a csehszlovák—magyar kulturális kapcsolatok elmélyítéséhez. Kubelikné Széll Marianne a prágai Egyetemi Könyvtárnak adományozta nevelőapja, Széli Farkas értékes könyvtárát. Leánya, Anita Kubeliková hegedűvirtuóz a Sárospataki Tudományos Gyűjteménynek ajándékozta Jan Amos Komensky centenáriuma alkalmával a Széll-hagyaték Comenius-kötetét.

Őrzik még a második világháború küszöbén elhunyt muzsikus bal kezének gipsz-mását és sokoldalú művészi tevékenységének számos dokumentumát. A legméltóbban azonban a népek zenei kincsesháza őrzi emlékét. Zdeněk Fibich „Poeme” című szerzeményét, Antonin Dvořak Humoreszkjei közül a legnépszerűbbet, a hetediket Jan Kubelik hegedű-átdolgozásában játsszák a leggyakrabban. Népdalok művészi átdolgozásával sokat tett azért, hogy a jellegzetesen cseh népi dallamok új köntösben, hatásos harmonikus hangszerelésben itthon és külföldön is egyre nagyobb teret hódítsanak.

Jan Kubelik, aki magyar nőt vett feleségül, s aki annyi nemzet fiaival szót értett a zene nyelvén és még négy-öt más, anyanyelvén kívül elsajátított nyelven, mélyen érző cseh hazafi volt. Királyok, államelnökök, neves politikusok és diplomaták előtt szerepelt, a legmagasabb rendű kitüntetésekben részesült, de soha, sehol nem feledkezett meg egyszerű származásáról, népéről, hazájáról. E legendás muzsikus állítólag udvariasan, de határozottan mondott ellent a bécsi császári udvar szándékának, hogy nemesi rangra emeljék. Művészi becsvágyának és törekvéseinek elismerését a nép iránta megnyilvánuló szeretetében, a közönség és pályatársai megbecsülésében találta meg.

Személyesen ragaszkodott mesterhegedűjéhez. Egy angliai árverésen szerezte meg a Stradivari készítette, 1715-böl származó Emperor hegedűt, amelyről — mint feljegyezték — azt mondta: „Egyetlenegy dolog érdekel a világon, a hegedűm. A pénznek nincs számomra értéke, nem szerezhet sem örömet, sem bánatot. Ha anyagiakkal törődnék, nem élhetnék művészetemnek. Nekem a művészet szerez örömet, hitelezőimnek a pénz. Tehát kinek-kinek a magáé."
 

SZÁNTÓ GYÖRGY

A HÉT, 1981.III.28.

*

[…] A Kubelik-párnak hét gyermeke van. Nyolc volt, de a nyolcadik, aki apja nevét viselte, Jan korán meghalt. A legidősebbek az ikrek: Mary és Annie. Aztán kor szerint sorrendben következik: Johanna, Claire, Tatjána, összesen öt leány. A fiúk a legfiatalabbak: Raffael és Krisztián.

Az ikrek közül tavaly sokat írtak a lapok, Mary-ről, aki egy olasz munkást mentett ki a tengerből. Hegedű művésznő ő is, éppen úgy, mint ikertestvére, és mint az idősebbik fiú, Raffael, aki még csak tíz éves, de már most is minden hegedűvonása elárulja, hogy apja nagy művészetét örökölte.

— Van nekünk egy kedves barátunk. Szenes Zsigmond, debreceni orvos. — mesélte el Kubelikné. —akit mindnyájan nagyon szeretünk, különösen a fiam, Raffael. Szenes doktor tavaly tréfásan azt mondta Raffaelnek: — „Hát te még nem komponálsz?" — A télen aztán Raffael pár napig nagyon csöndes volt. Egyszerre csak avval állt elő : — „írtam valamit a Szenes bácsinakI" — És megmutatta első zenei kompozícióját, az „Al Mare"-t, amit másnap el is küldött Debrecenbe. És most folyton komponálgat.

„…Hiába kérem a kis Raffaelt, hogy játssza el nekem szerzeményét, szerénykedve tiltakozik. Egyébként is, csodálatos szerénység jellemzi a Kubelik-gyermekeket.”[…] 

BI. Színházi Élet, 1924. 38. szám.

*

Érdekes zenekari estet hallhatunk Prágából. A műsoron szereplő Kubelik-műveket szerzőjük,
Jan Kubelik adja elő, fia, Rafael Kubelik vezényletével.

PESTI NAPLÓ, 1934.VI.26. 

*

Kubeliket a fia dirigálta.

Jan Kubelik, a nálunk is jól ismert, sőt annakidején nálunk felfedezett világhírű cseh hegedűművész, tegnapelőtt érdekes, zenekari hangversenyen működött közre Prágában.

A cseh filharmonikusokkal Mozart: A-dúr hegedűversenyét játszotta és a zenekart húszéves karmester-fia: Rafael Kubelik vezényelte- Az ifjú dirigens édesanyja tudvalévőén debreceni magyar asszony.

AZ EST, 1934.X.19.

*

Kubelik fia Londonban.

Kevesen tudták eddig, hogy Jan Kubeliknek, a világhírű hegedűművésznek egy felnőtt fia is van, aki szintén művészpályára készül. A fiú: Rafael Kubelik, október végén Londonban a prágai Filharmonikusok vendégszereplő zenekarát dirigálja.

PESTI NAPLÓ, 1937.X.28.

*

2134   -zéta- • előzmény2131 2019-05-17 22:12:15

Meg énekelt még Traviatát is az Erkel Színházban, Gulyás Dénessel az oldalán... 

2133   joska141 • előzmény2131 2019-05-17 21:04:25

Tisztelt Búbánat! Köszönöm, hogy felidézte ezt a 45 évvel ezelőtti előadást. Sokatmondó, hogy egy akkor viszonylag ismeretlen operát 5 azaz Öt alkalommal adtak elő egy nyári évadban!!! Most a Csárdáskirálynő szerepel a legtöbb, azaz 4 előadással.

Az előadásból Nyesztyerenko döbbentes Prológbeli belépésére – Ave Signor – emlékszem, a hang még ma is felidézhető, beleremegett a nézőtér. Sajnos a többiekre már nem emlékszem így, de látok magam előtt még most is egy gyönyörű, fehér ruhás női kórust, valamelyik jelenet végén, nagyon impozáns és felemelő volt. Élmény volt a produkció.

2132   Edmond Dantes • előzmény2131 2019-05-17 13:39:35

Igen, igen, köszönöm! 100%, hogy láttam az előadást: akkor és soha többé a Kovalik Balázs-rendezte újig. Nyesztyerenko jelentős margitszigeti "ujjlenyomatára" máig emlékszem és a tenor nevére is meg persze Gardellire.

2131   Búbánat • előzmény2130 2019-05-17 11:08:06

Maria Chiarát láthattad ha ott voltál  Boito Mephistofelé-jén,  a Margitszigeten  anno - nagyszerű  Margitot énekelt.

A címszerepet Jevgenyij Nyesztyerenko, Faustot  az eredetileg meghirdetett Robleto Merolla helyett Michele Molese énekelte.

Gardelli vezényelte a MÁV Szimfonikus Zenekart.

Km. a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és a Pécsi Balett

Rendező: Mikó András

Színpadkép: Forray Gábor

Jelmez: Márk Tivadar

1974. július 6., 14., 19., 27., augusztus 4.,  Margitszigeti Szabadtéri Színpad – Boito: Mefistofele

Lamberto Gardelli – Jevgenyij Nyeszterenko, Maria Chiara, Michele Molese, Szirmay Márta (Marta), B. Nagy János (Wagner), Horváth Eszter (Elena), Takács Klára (Pantalis), Rozsos István (Neréo)
 

2130   Edmond Dantes • előzmény2129 2019-05-17 08:35:34

Köszönöm. Pedro Lavirgent azt hiszem nem láttam színpadon, csak hírből ismerem. Akkor talán mégsem láttam Maria Chiarát? Mikor, miben énekelt Pesten?

  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1927 • Raymond Leppard, karmester
1933 • Vásáry Tamás, zongorista, karmester
1939 • Bozay Attila, zeneszerző († 1999)
elhunyt:
1996 • Rafael Kubelík, karmester (sz. 1914)