Biztos, hogy nem tudtak szolmizálni a régi politikusok, legfeljebb, ha tudták, hogy hivatalosan találkoznak Kodályjal, akkor utánaérdeklődtek a témának... :-)
És vajon a régi politikusok között akadt-e, aki tudott szolmizálni? Legfeljebb nem kaptak autogramot a Mestertől.
Amúgy legismertebb anekdota az új Himnusz megírásával kapcsolatos történet. Rákosinak nem tetszett az Istennel kezdődő Himnusz és újat akart íratni, a verset Illyés Gyulától, a zenét Kodálytól rendelte meg. Mire Kodály: "Jó lesz a régi..."
Amúgy Kodály sem elvtárs, sem úr jelzővel nem illette Rákosit, hanem csak vezetéknevén szólította, mint egy alárendelt szakit vagy segédszínészt: "Nézze, Rákosi..." Igen, ő megtehette...
Elfogadta őt, ez is igaz; a befogadta alatt azt is értem, hogy évekig Kodálynak a Körönd közelében lévő otthonában dolgozott. Kodály megkedvelte a fiatal zeneakadémiai növendéket, s később, a már végzett művészt maga mellé vette, az otthonába hívta, munkával bízta meg; Andor Éva igyekezett hasznossá tenni magát mellette, a tudományos, pedagógiai munkásságának adminisztrációs terheit levenni a válláról. Kodály halála után özvegye mellett maradt még sokáig, akinek segített a Kodály-hagyaték rendszerezésében is. Életének erre a korai periódusára emlékezett nosztalgiával vissza nemrégiben Andor Éva azon az ünnepi zenés beszélgető-műsorban, amelyet Palcsó Sándor születésnapja alkalmával tartottak a Fészek Művészklubban. Hallgatóságának részleteiben felidézte ezt a máig meghatározó jelentőséggel bíró kapcsolatát a Kodály-házaspárral.
Vityenka tudja ki volt Kodály, mert ha hallott volna róla nem mond, ilyen "Kodálytalan" (értsd nem Kodály stílusához illő anekdotát.) Valamelyik zenei tanácsadó melléfogott!
Kíváncsi vagyok hány tanult politikus tud szolmizálni, pl.? :-)))
Már nem is tudom, ki mondta - pár évvel ezelőtt:
"Szép, fontos dolgok történnek az országban, nem szabad hagyni, hogy politikai viták elvegyék a kedvünket az élettől."
Tudtok-e valamit erről az állítólagos Kodály-anekdotáról, ami Viktor mai évértékelőjén hangzott el? Az alábbiakat az Origóról másolom be.
- Kodály-anekdota - Kétséges
(Orbán Viktor beszédében elmondott egy anekdotát Kodály Zoltánról, amely szerint a híres zeneszerző és zenegyűjtő egyszer vendégségben megkérdezte a hegedülő házikisasszonyt, hány éve tanul zenélni. Mikor a kisasszony azt válaszolta, hogy nyolc éve hegedül, Kodály közölte: "mind a nyolcat letagadhatná". Az anekdotával Orbán a szocialisták 8 éves kormányzására utalt.)
Az anekdotának az interneten böngészve semmi nyomát nem találtuk, és a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet általunk megkérdezett oktatója sem hallott róla még. A zenepedagógus, aki kérte, hogy nevét ne közöljük, az [origo]-nak azt mondta, hogy évtizedek óta hivatalból és személyes érdeklődésből is foglalkozik Kodállyal, és rengeteg Kodály-anekdotát ismer. Ezt a történetet azonban soha nem hallotta. Igaz, ettől még nem kizárt, hogy az anekdota létezik - tette hozzá.
Nem valószínű hogy Kodályt ostromolta volna autogram(m)-ért / Virius választhat / aki rühellé a szolmizálást, vagy népdaléneklést úgyhogy a válaszért forduljunk az akadémiához.
Mindkét változat használatos, és helyes. Mint bizonyára tudod a szóösszetétel második fele a 'gramma', nyelv szóból származik. Ha fontos számodra a folytatás, helyezd át a nyelvelő topikba, én nem értek hozzá.
Lehet hogy lassú a reflexem, hogy csak most reagálok, de ha az énekórák népdalénekléssel teltek, szerintem inkább dícséretes. Tapasztalat, hogy a legnagyobb hangú (értem: általános megnyilvánulásban) egyének is nyuszivá válnak, ha énekelniük kell. Ha valahol mélyen a lélekben mindenkiben jelenlévő népdallal próbálják megnyitni őket, van esély a sikerre.
Szerintem túlságosan általánosítasz. A komolyzenéből is tudnám sorolni a harsány, lehengerlő, erőszakos vagy legalábbis úgy hangzó műveket. De ha már itt tartunk, mi is a komolyzene? És a könnyűzene?
A könnyűzene ugyanolyan hiteles, és "értékes", mint a komolyzene. A különbség annyi, hogy másról szól.
Ez a fogyasztói társadalom zenéje. Harsány, lehengerlő, reklámszerű, és erőszakos, mint, maga a közeg, melyben feltűnt.
Röhej, de ilyen világban élünk, és sokan ilyenek körülöttünk.
Még a fogyasztói társadalom ellen lázadók, is a tévében reklámozzák magukat.
Nem lehet más ennek az időszaknak a mainstream zenéje sem.
Célokkal kapcsolatban: a "könnyűzenében" sem mindenkinek a szórakoztatás a célja, nagyon sokan önkifejezésként használják a zenét, vagyis azt az eszköztárát, amit épp ismernek, vagy képesek használni. (Tehát éppúgy mondani szeretnének valamit, mint Beethoven vagy Mahler stb.) Az, hogy ezt szegényesebb módon teszik, még nem von le semmit a tartalomból, sőt, sok esetben a több kevesebb lenne.
Igaz. Én inkább a lehetőség oldaláról közelítettem. Az első kórus ahol énekeltem a BKV énekkara volt, talán '76-ban. Főleg fiatalok, munkások, nem igazi hangi adottságokkal. Volt pl. egy erősen bicegő fiú, énekhangja szinte semmi, de nem törődött ezzel senki. Jött velünk Bulgáriába, "edzőtáborba". Vele ez volt a legjobb ami addig vele történt az életben. Ezt ő mondta.
Már akinek volt hangja. Mert aki kevésbé sikeres az éneklésben, azt az egész frusztrálni fogja és utálni fogja, hogy másnak milyen könnyen megy, neki meg sehogy. Ugyanakkor maga a közösség valóban fontos, csak ez sem mindenkinek való, erőltetéssel nem igazán megy szerintem a dolog.
"Aki pedig ráugrik egy más által kedvelt lemezre csak azért, mert szerinte nem jó, nyugodtan beállhat a sorba a Best/Story olvasói mögé."
Egyetértek. Nagyon vigyázni kell az értékítéletekkel, mert gyakran visszafelé sül el a dolog. Ilyenkor általában az szokott bekövetkezni, hogy a gyerek már csak dacból is azt hallgatja, amit megtapostak (és megjegyzem, ez esetben igaza is van). Én csak nagyon ritkán szeretek értékítéletet mondani. Számomra az a jó zene, ami az adott helyzetben kiváltja bennem azt az élményt és érzést, amire az adott pillanatban vágyom. Ebben benne van, hogy azért esetleg meg kell küzdeni (pl. Bartók), de ez lehet akár az ABBA is. Az, hogy valami esetleg szakmailag jobb (például egy fúga komponálása minden bizonnyal komoly szakmai tudást igényel), az még nem értékítélet, csupán szakmai ítélet.
El kell ismerni azt is, hogy nem mindenki akar egyáltalán zenét hallgatni, mert más érdekli, botfüle van, stb. Az emberek évezredekig elég jól elvoltak komolyzene nélkül is. Másrészt kicsit igazságalan összehasonlítani évszázadok legjobbjait a mai kor összes szerzeményével. Az igazi előrelépés az lenne, hogy aki fogékony rá, az mindenki rátaláljon a zenének erre a világára. Az, hogy a médiából igénytelen dolgok jönnek, egyáltalán nem egyedi, mindig így volt és mindig így lesz. Ezt el kell fogadni. Különben szerintem ma sokkal könnyebb hozzájutni a komolyzenéhez, mint eddig bármikor.
A céllal kapcsolatban némileg máshogy gondolom: egy Beethoven szimfóniának nem az a célja - nem is lehet - hogy mondjuk az emberek táncoljanak rá szórakozásképp. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor például ezek a művek rosszak, mert alkalmatlanok erre, ugyanakkor az ABBA kiváló. Sőt háttérzeneként is jobb az ABBA vagy akár Ákos, mint Mahler például. És az emberek ezek miatt is hallgatnak (sőt igazából a többség csak emiatt hallgat) zenét. A cél leírásakor erre gondoltam. Ha persze célként a szórakoztatást tekintjük, akkor némileg azonos a cél valóban.
Nagyon nagy pezsgés volt a 60-as, 70-es években. Mindenki találhatott igényességének megfelelő kórust, ezáltal társaságot. Ez leginkább az iskolai ének-zeneoktatás következménye, Kodály, Bárdos érdeme.
Az iskolai ének-zene oktatás, és főleg az ebből kinövő kórusmozgalom, hasonlít a katonasághoz: míg csinálja, mindenki rühelli, de később megszépül, és mindig lehet róla vicces történeteket mesélni.
A könnyűzenének nem a célja más, hanem a nyelve. És aki nem beszéli ezt a nyelvet, az nem biztos, hogy alkalmas annak a megítélésére, hogy egy adott "mű" a maga mezőnyében hol van minőségileg.
Aki pedig ráugrik egy más által kedvelt lemezre csak azért, mert szerinte nem jó, nyugodtan beállhat a sorba a Best/Story olvasói mögé.
Hát értékes könnyűzenét nehéz találni - ami igényes, belőle, az már nyugodtan sorolható a magas művészet kategóriájába. Én mindig előhozom a magyar zenei életnek azt a névtelen közkatonáját (régóta nyugdíjas), aki amikor kb. 25-30 éve meglátta, hogy kisebbik gyermeke ABBÁ-t hallgat, a diványra dobta a lemezt, majd Fosbury-floppal ráugrott.
:O)))
Lényeg, hogy megkedveltette a leányzóval a komolyzenét. (És hol van az ABBA attól a megannyi szeméttől, amit a sok szerencsétlen bőget a saját fülébe az utcán!!!)
Az iskola is arra jó, hogy megtanítson (na jó, papíron) olvasni. Utána lehet a Story/Best stb. barommagazinokat bújni.
Egyrészt szerintem baj, ha elefántcsonttoronyból leereszkedve próbálnak meg rajongókat szerezni a komolyzenének. El kell fogadni, hogy a könnyűzene is lehet értékes, csak esetleg más a célja. Az iskolai ének-zene oktatás szerintem szélmalomharc, nem hiszem, hogy valaki ez alapján fogja megszeretni a zeneművészetet. Esetleg arra jó, hogy a zeneszerzők nevét benntartsa a köztudatban. (Már ha egyáltalán. Amennyire én emlékszem, nálunk az énekórák 99%-ban népdalénekléssel teltek, komolyzenével szinte alig foglalkoztunk. Épp csak annyit, hogy a zeneszerzők képét kifessük a könyvben.)
Szerintem a családi háttér fontos a zenehallgatás megkedveltetésében és a nyilvános zenekari délelőttöket gyerekeknek típusú kezdeményezések is hasznosak lehetnek.
Érdekes eseményre kerül sor november 16-án este hétkor az Óbudai Társaskörben.” A TV aranykora” című műsor vendége lesz Horváth Ádám, a beszélgetőtársa: Babiczky László.
Vetítésre kerül: Kodály: Psalmus Hungaricus
Színes magyar koncertfilm, 24 perc, 1977
Rendező: Horváth Ádám
Előadja: Simándy József, a Magyar Rádió és Televízió Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc), a Magyar Állami Hangversenyzenekar
Ha jól énekel, de nem profi,… ha jól olvas kottát, de nem teszi,… ha vonzza a színpad világa, de nincs alkalma fellépni,… akkor most itt a lehetőség!
2009. április 10., péntek este több szempontból is különlegesnek ígérkezik. Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát szólaltatjuk meg hangversenyünkön a Zeneakadémián, de korántsem a megszokott formában. Az énekkar minden szólamába a lehető legtöbb jelentkező helyet fog kapni, akinek régi álma valósul meg azzal, hogy felléphet a Zeneakadémia színpadán, és részt vehet egy felejthetetlen produkció létrehozásában.
Természetesen ezért az élményért közösen kell megdolgoznunk. A felkészülés sok egyéni gyakorlást és hosszas, elmélyült próbafolyamatot igényel, de ehhez igyekszünk minden segítséget megadni.
Az elvégzett munka nehézsége egy pillanat alatt szertefoszlik majd, amikor Dénes István karmester intésére megszólal a mű első hangja és Ön is részesévé válhat a varázslatnak.
Jelentkezni lehet 2009. március 2-ig egy rövid életrajzzal a zold.krisztina@radio.hu e-mailcímen.
Az első közös éneklésre, ahol mindenki bemutatkozhat, 2009. március 8-án, vasárnap délelőtt 10 órától kerül sor az MR 6-os stúdióban. (Budapest, VIII. ker., Bródy S. u. 5-7.) Mindenkinek néhány rövid részletet kell elénekelni a Psalmus Hungaricusból, hogy bemutassa műismeretét és rátermettségét. Megismerhetik Somos Csabát, az MR Énekkar karigazgatóját is, aki ezt a programot vezeti.
Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művének kottája igény szerint átvehető 2009. március 2-től az MR kottatárában hétköznap 10-14 óráig.
A próbák tervezett időpontjai:
Március 28., szombat 10-13 óra
Március 29., vasárnap 10-13 óra
Április 4., szombat 10-13 óra
Április 5., vasárnap 10-13 óra
Április 6., hétfő 19-22 óra
Április 7., kedd 19-22 óra
Április 8., szerda 15-18 óra (Főpróba)
Április 10., péntek 19:30 Koncert a Zeneakadémián
A jelentkezőkkel március 28. és április 5. között Somos Csaba foglalkozik.
Április 6-tól a jelentkezőkkel és az MR Énekkarral együtt Dénes István, az április 10-i koncert karmestere próbál.
Az élményt mindenki hazaviheti – minden résztvevő kap egy-egy hangfelvételt a rendhagyó koncertről.
MR Zenei Együttesek Irodája
Kodály halála után nem sokkal már elkezdődött a leépítése a Mester által emelt épületnek. Egyébként a másik Zoltánunk kifejezetten erről szólt a Prima Primissima díj átadásának kapcsán a TV által durván kicenzúrázott beszédében.
1-3. Kodály nem volt jós - nem láthatta, mennyire megutáltatják az ő nevében a valódi ZENE szeretetére és művelésére irányuló koncepcióját. Utolsó éveiben - még ha ki is mozdulhatott a béketáborból - nyilván múló divatnak látta a világszerte futótűzként kiterjedő angol-amerikai könnyűzenét, amelynek klasszikusai (Beatles, Rolling Stones) mondjuk a raphez képest magas művészi minőséget képviselnek. Másrészt mondjuk Angliában/Amerikában is elefántcsonttoronyban élő kollégákkal találkozott, akik feltehetően a büdös életben nem hallották John Lennon vagy Mick Jagger nevét.
2. Ez sajnos így van és a folyamat öngerjesztő hatású, vagyis egyre gyengébb tanári kar "oktat" egyre kevesebb tananyagot egyre kevésbé érdeklődő tanulóknak.
Zoltánunk, no nem Kodály..., megint nekiállt vagdalkozni. Amit elmond, abból azért messze nem mindenért Kodály a bűnös.
1. Érdekes ellentmondás, hogy az egész kodályi koncepció az éneklésen alapszik, ehhez képest mi magyarok épp arról vagyunk híresek, hogy nem szeretünk énekelni. Tehát akkor valami nem jól működik. Vajon mi? Ha valaki megkérdezné az énektanárokat arról, hogy mondja el, pontosan mi is a "Kodály-módszer" - ami ugye mégcsak nem is Kodály -, hát bizony nagyon meglepő lenne az eredmény, fogalmuk sincs róla, ergo nem is csinálhatják jól. Amit művelnek az iskolákban az nem ez a módszer. Teljesen igaza van Kocsisnak a szolmizáció túlmisztifikálásáról, de ezt Kodály szerint sem így kellett volna, ez nem is jellemző a mára, inkább a 30-40 évvel ezelőtti gyakorlatról volt elmondható.
2. Szegény énektanároknak nincs könnyű dolguk, mert a mindenkori hatalom, különösen a rendszerváltás óta mindent (ideértve az évtizedek óta kontraszelektált tanárképzést) megtesz az ének-zeneórák (még jobban) háttérbe szorulásáért. Tehát a külső feltételek sem adottak a módszer megvalósíthatóságához.
3. A komolyzene háttérbe szorulása általános világjelenség, amire a kodályi világszemléletnek vagy nincs érdemi válasza, vagy nem gondolkodtak el az ebben illetékesek, hogy mi lenne az, vagy elgondolkodtak, csak nincs módjuk megvalósítani.
Kocsis megmondja a frankót a "Kodály-módszerről":
http://www.filharmonikusok.hu/content.php?section=1&tmp=hir&hid=530&sub=1
Részlet lustáknak: A zenei nevelés beszűkülésével jelentősen megcsappant a hangverseny-látogatók száma. Hogy látja ilyen megközelítésben a magyar zenei élet jövőjét?
- Ebből a szempontból pesszimista vagyok. Kodály munkásságában van egy ordító ellentmondás, amire többen felhívják a figyelmet. A véleményét markánsan és jól artikuláltan megfogalmazni tudó közönségbázis helyett, a zenét elég hamar megutáló álprofesszionális szolmizátorokat nevelt ki e metódus. S ebben tagadhatatlanul sok az igazság. Barátaim példáját tudom említeni, akik között többen vannak képzettség nélküli zenerajongók, mégis ösztönösen többet tudnak a zenéről, mint sokan mások. A kottát nem ismerő, de Bartók vonósnégyeseit őszinte élvezettel hallgató réteg tökéletesen eltűnt. Ezzel egy időben a szombat-vasárnap együtt muzsikáló, otthon négykezesező, vonósnégyesező, zeneszerető csoport is kihalófélben van. A hallgatóság így átalakult. Harminc évvel ezelőtt még tudtam, kik ülnek a nézőtéren, ismertem a közönséget, s a közönség is ismert engem. Ma nem tudom, hogy a banktisztviselő, a bróker, az üzletaszszony, a plázacica mögött milyen zenei fogadókészségek rejlenek. A koncertlátogató törzsközönség felhígult, és átalakult fogyasztóvá.
Kodály Művészeti Fesztivál zajlik július 30. és augusztus 10. között Kecskeméten, ahol a város templomaiban, a Kodály Intézet és a Városháza udvarán, illetve a Tudomány és Technika Házában kóruskoncertek és zenekari hangversenyek lesznek.
Az MR Zenei Együttesek az ulmi Donaufesten Dátum: 2008-07-01 09:56:03
2008. július 4-én és 5-én az Internationale Donaufest két hangversenyén, a Németországbeli Ulm városában lép fel az MR Szimfonikusok és az Énekkar.
A fesztivál nyitó estjén Haydn A Teremtés című oratóriuma csendül fel a világ legmagasabb tornyáról híres Münster Dómban, Fischer Ádám vezényletével. Az énekes szólisták Simona Saturova, Markus Schäfer és Hans Müller-Brachmann.
Másnap, a tervek szerint a város főterén felállított színpadon, Kodály Háry János című daljátékát adja elő az MR Szimfonikusok és az Énekkar, Németh Judit, Mester Viktória, Cserna Ildikó, Perencz Béla és Sólyom-Nagy Sándor fellépésével. A karmester Fischer Ádám. A kalandos utazásokról szóló zeneművet az MR Zenei Együttesek 2007. április 1-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, valamint május 28-án a bécsi Konzerthausban már hatalmas sikerrel bemutatták, szintén Fischer Ádám irányításával. (MR)
Termjészetesen nem voltam egyedül, nem úgy értettem. De örülök, hogy a Momusból páran rajtam kívül is eljutottak. Többek között azért linkeltem be a maraton programját is.
Létezik, hogy senki sem volt ott szerdán a zeneakadémiai Kodály-maratonon?
Csak láttál ott valakit rajtad kívül, nem? :)))
A momustól, úgy tudom, senki nem tudott eljutni oda - ha rosszul tudom, majd megcáfolnak. Ami engem illet, de ez szigorúan a magánvéleményem, a maraton nem volt szerencsés ötlet, megint nagyjából ugyanazok előadták nagyjából ugyanazt, amit általában Kodálytól szoktak.
Eleve Perényire mentem, csúszott a programm, meghallgattam a Győri Leánykart, utána viszont ennem kellett, a vonósnégyesről lemaradtam. Nekem a Páva mindaddig dögunalom volt, amíg nem hallottam Kocsissal. A Psalmusban éppen a mű "modern" volta tetszett. Kovácsháziban kellemesen csalódtam.
Létezik, hogy senki sem volt ott szerdán a zeneakadémiai Kodály-maratonon?
Én a végén jutottam el oda, a Monteverdi Kamarakórus gyönyörű Szép könyörgést és Mátrai képeket adott elő a kisteremben, majd a nagytermi zárókoncertet is végighallgattam, bár úgy vélem, Kocsis állandóan a fortissimókra utazott, s ez hatványozottan érvényes a Magyar népzene meghangszerelésére, jóllehet jó a hangszerelés. A Tücsöklakodalomban Sümegi hangját nem hallottam jól. De a Páva is végig gyors és forte volt, élvezhetetlen hangorkán. A Psalmus elment...
A Kodály 125-höz.
Elszomorított, hogy maguk a zenészek sem tudják pontosan, hogy is van ez a Kodály-módszer dolog. Érdemeit nem csökkentendő tisztázzuk még egyszer:
Kodálynak nemzetnevelő koncepciója volt - legyen a zene mindenkié -, meg sok lelkes tanítványa, akik segítettek ennek a koncepciónak a kiterjesztésében, a gyakorlatba ültetésében. A harmincas években Kodály Kerényivel megírta az énekgyűjteményt. Nyilván Kodály kiválasztotta a dalanyagot, amit ő ismert jobban, hisz maga is gyűjtő volt, Kerényi pedig segített ezek metodikailag megfelelő sorbarendezésében.
Ezután (1943) Ádám Jenőt elzavarta Galyatetőre, hogy írja meg az iskolai tanítás módszertanát. Szintén Ádám összeállította az általános iskolák tankönyvének anyagát(1948-49), amit szavaival élve "Kodály nevével díszített", merthogy az utóbbinak ebben a munkában semmi része nem volt. Nem is lehetett, hiszen Kodály soha nem tanított sem elemi, sem középiskolában, honnan is tudhatta volna, mit hogy kell - lásd pl. 333 énekgyakorlat, amit senki sem sorszám szerint vesz, mert az egyes gyakorlatok egymásutánja semmifajta nehézségi sort, vagy bármifajta fokozatosságot nem mutat.
Amit jól tudhatott, azt meg is tette: ezzel párhuzamosan (1942-től kezdve) megalkotta pedagógiai műveit (Énekeljünk tisztán, Biciniumok, 22, 33, 44, 55, 66, 77, 333 énekgyakorlat, Tricíniák, stb.) Ez így komplett, egyik se lett volna meg a másik nélkül.
Még két megjegyzés. Az egész koncepció a magyar (nép)dalanyagra épül, megalkotásakor szó nem volt nemzetközi adaptációról. Természetesen érthető, hogyha egy remekül működő dolgot másokkal is meg akarnak ismertetni, de a koncepció és módszer másik kultúrába való átültetéséhez legalább akkora géniuszok szükségeltetnének, mint a fent megnevezettek. Ehhez képest történik, ami történik.
A másik, hogy szembesülve több ország zenei oktatásával, még a puszta szolmizálás, mint (amúgy téves) végcél is sokszor jobb annál, mint ami ott van.
Gratulálok Balázs Miklós és eszbé írásaihoz!
A témához: Kodály életműve nem került Bertókhoz hasonló mértékben a nemzetközi hangversenyrepertoárba - ennek egyik fő oka alapvetően az, hogy alkotásainak legnagyobb hányada magyar nyelvű vokális művekből áll. Áttörés persze jöhet még, elvégre 50 évvel ezelőtt ki a fene gondolta volna a cseh operák térhódítását???
Kodály nemzetközi téren a "futottak még" kategória jellegzetes képviselője; egy-egy művét előadják, de pl. nem tapasztaltam, hogy a "nagy" hanglemezkiadók sorra nyomnák a műveit -ellentétben mondjuk Janáčekkel vagy Sosztakoviccsal. A katalógusok böngészése sajnos éppen eléggé lehangoló.
Ugyanakkor a "szakma" a maga elefántcsonttornyába zárkózva ünnepli a Mestert, akinek csalhatatlan dogmaként alkalmazott zenepedagógiája, főleg a nyakló nélküli szolmizálás rengeteg amúgy értelmes gyerekkel utáltatta meg egy életre a zenét. Az utóbbi háttérbe szorulása, a kultúrpolitika, az INTÉZMÉNYESÍTETT NÉPHÜLYÍTÉS ellen mondjuk Kocsis ereszt meg egy-egy szelíden ironikus megjegyzést. A múlt héten egyik este autózva éppen a Kárpát-medencei Kodály-vetélkedőről az őskövület Varga Károly hurráoptimista összeállításába kapcsolódtam bele. A gyanútlan hallgató azt gondolhatta volna, hogy Beregnyomorfalván és Székelytengelytörőn megannyi dalárda munkálkodik a hagyományőrzés jegyében,és az egész falu mondjuk a Pünkösdölőt zengi. (A valóságban sokkal inkább pl. Michael Jackson szemetét szintetizátoron.) A "szakmáról" alkotott lesújtó véleményemet inkább egy másik fórumon.
No szóval jövő vasárnap lesz Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója és ez a tény, úgy tűnik, nincs eléggé propagálva kultúrátlanodó-merkantilizálódó világunkban. Az előző hsz-ba belinkeltem a szerdai nonstop programot. Jó, tudom, hogy napközben az emberek dolgoznak, na de este azért ki kéne használni ezt az INGYENES lehetőséget! És ha így állunk a (habár nem kerek) Kodály-évfordulóval, akkor hogyan ünnepeljük majd meg a következő évek 200. születésnaposait (Haydn, Erkel, Liszt, sőt Verdi és Wagner 2013-ban), amelyről Musicus is szólott vala?!
[i] "A Tehetséges Magyarországért Alapítvány és a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége nyílt Pályázatot hirdet Kodály Zoltán által pedagógiai célra megalkotott zeneművek felhasználására vonatkozó pályaművek elkészítésére.
A pályaműveket három kategóriában várjuk:
I. Iskolai énekoktatás
II. Énektanárképzés
III. Felsőfokú szakzenész-képzés
A Pályázat célja, hogy lehetőséget nyújtson a zenepedagógusoknak arra, hogy Kodály Zoltán által pedagógiai célra megalkotott zeneművek felhasználásával kapcsolatos eredményes zeneoktatási módszereiket, elképzeléseiket közreadhassák, és ezzel segíthessék a zeneoktatás hatékonyságát." [/i]
Nem igazán értem a dolgot. Az első két kategóriában már évtizedek óta így tanítanak, aki meg nem, az ettől úgysem fog. A felsőfokú hangszeres oktatásban pedig - már bocsánat Kodálytól, de - nincs helye a solfeggioknak, egyébként nem is erre írta őket.
Ma este 20 órától - 21.10-ig a DUNA TV-ben felvételről láthatjuk-hallhatjuk a Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterméből a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar március 16-i Kodály-estjét. A műsor programja volt: Húsz magyar népdal - Kocsis Zoltán átirata; Kállai kettős; Budavári Te Deum (Km.: Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Brickner Szabolcs, Asztalos Bence) Vezényel: Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán péntek este a Művészetek Palotájában a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén Kodály-estet vezényelt. Ebből az alkalomból interjút adott a Magyar Nemzetnek („Továbbvinni a fáklyát”, március 16. szám), melyben Kodály művészetéről vallott és az általános értékválságról fejtette ki nézetét…
Kiss Eszter Veronika kérdéseire kifejti, mi alapján választotta a koncertre a húsz népdalfeldolgozást, de megosztja az olvasóval nézetét a Psalmusról és a Páva-variációkról is.
Aztán egy helyen Kodály és Bartók művészetének különbségeiről „értekezik”: - Kodályt nagyon sokan próbálják Bartók árnyékába állítani, persze ehhez nem kevés segítséget kapnak a két szerző nemzetközi fogadtatásának eltérése révén. Kodály alapvetően más egyéniség volt, s tevékenysége a későbbiekben tökéletesen elválik Bartókétól. Ugyan Bartók is dolgozott az éneklő ifjúság számára, és komponált zseniális kórusműveket, mégis jelentős az eltérés Bartók és Kodály munkássága között. Bartók nem csak a magyar népzenével foglalkozott, Kodály jobbára csak azzal, Bartók egy népdalfeldolgozás ürügyén megírta a saját művét, míg Kodály úgy öltöztette fel a népdalt, ahogyan az megkívánta. Úgyhogy megkockáztatom azt a kijelentést, hogy ilyen szempontból Kodály művészete még túl is nőtt Bartókén.
Arra a kérdésre, hogy mennyire kezelik méltó helyén Kodályt a köztudatban – úgy tűnik, mintha kicsit elfelejtették volna? Kocsis annak a véleményének ad hangot, hogy „tanárként feltétlenül elismerik, a baj a zeneszerzői munkásságának értékelésével van. 1967-ben, rögtön halála után máris nagyon sokan megpróbálták lerombolni, amit felépített. Ez szerencsére nem sikerült nekik, de ami akkor nem sikerült, azt a rendszerváltás elvégezte. Nem mintha visszasírnám a kommunista időket, de azt kell mondjam, abban az időben a zenei értelmű diszciplína sokkal hatékonyabb volt. Ennek a leépítési hullámnak nem a közeljövőben isszuk meg a levét, hanem, majd ötven-száz év múlva, amikor a klasszikus zenészeknek szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy elfogyott a közönség…” Kocsis aztán hosszan ecseteli ennek a „fogyásnak” az összetevőit, okait, szóba kerül az ének-zene- oktatás tragikus helyzete is. Leszűri, hogy ezt a nagy Kodály-megemlékezést valahol a Bartók-évforduló kapcsán feltámadt lelkiismeret-furdalás is diktálja. „Azt hiszem, sokan elmennek az évfordulók mellett olyanok, akik harminc évvel ezelőtt nem mentek volna el….Talán a világ változása okozza. Az egész világban érezhető a változás, mindenhol értékválság van, az új jelenségek, művek megteremtésénél az alkotókat egyetlen cél vezérli: a könnyen fogyaszthatóság. Ami könnyen fogyasztható, az népszerűvé is válik, és természeténél fogva szorítja ki azokat a jelenségeket, műveket, szellemeket, hogy így mondjam, amelyek kevésbé könnyen fogyaszthatók ugyan, nehéz a közelükbe jutni, viszont sokkal inkább életre szóló, de legalábbis katartikusabb élményeket adnak az embereknek. Másod-, harmadrangú előadók lépnek fel még a Művészetek Palotájában is, ugyanakkor nem hiszem el, hogy a közönség nagy része egy Kékszakállú-előadás után úgy kelne fel a székből, hogy legalább másnap reggelig más emberré ne válna.”
Az interjúban szó esik még a Bartók-hangzó összkiadás már megvalósult munkáiról, de Kocsis Zoltán bizakodik, hogy a további lemezeknek is lesz „gazdája”; az új Bartók-sorozat is el fog készülni, „már csak az a kérdés, ki fogja hallgatni. Ki lesz az, aki ezt nem csak azért veszi meg, mert jól mutat a polcon? Arról már nem is merek beszélni, hogy ki az, aki ezt a zenei értelemben vett továbblépés útján etalonnak fogja tekinteni.”
Igaliné Büttner Hedvig a zuglói Hunyadi János Általános Iskola énektanára. Ebben az iskolában ötven évvel ezelőtt maga Kodály Zoltán alapította az ének-zene tagozatot, az első tanárok pedig Szabó Helga és Sebestyénné Farkas Ilona, Sebestyén Márta édesanyja voltak.
Sommásan fejezi ki véleményét, hogy a jelenlegi óraszámmal mennyire tartható a magyarországi ének-zene oktatás hírneve hosszú távon: - Semennyire.
„Rengeteg negatív hatása lehet a magyar kulturális életre. Ha elhagyjuk a hagyományainkat, a népdalainkat, a népzenénket, azt a kincset, amit Kodályék összegyűjtöttek, az hozzájárulhat a magyarság pusztulásához is. Olyan nemzeti értékek vesznek így el, amelyeket semmivel sem lehet pótolni, és itt nem csak az éneklésről vagy éneklési kedvről beszélek.
Iskolánként változó a tagozatos óraszám, nálunk négy énekóra van, de olyan helyet is ismerek, ahol csak kettő. Az általános vagy más tagozatú osztályokban viszont csak egy énekóra maradt. Én is tanítok ilyen osztályban: tegnap volt énekóránk, a jövő héten a nemzeti ünnep miatt elmarad, és legközelebb két hét múlva lesz. Így már elég nehéz eredményt felmutatni. Erre szokták mondani, hogy két énekóránál az egy nem eggyel, hanem nagyon sokkal kevesebb. Elérni talán annyit lehet, hogy egy-egy zeneműre rácsillanjon a gyerekek szeme, vagy úgy tanítani például Kodályt, hogy mély nyomot hagyjon. Ehhez viszont nagyon kell tudni a szakmát.”
Igaliné Büttner Hedvig szerint a gyerekek kottát olvasni szinte semennyire nem tanulnak meg az általános osztályokban. „A kottaíráshoz, -olvasáshoz rutin kell, ennyi idő alatt pedig lehetetlen megszerezni. Kodály halála után negyven évvel nagyon szomorú a kép.”
/Magyar Nemzet, 2007. 03.06. Kiss Eszter Veronika/
Záborszky Kálmán a Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója, valamint a híres, azonos nevű szimfonikus zenekar karmestere.
Van-e garancia Kodály örökségének a továbbélésére a mai oktatási szabályozás mellett?
„Egy pozitív példa: 2006. november 25-én Kodály-hangversenyt tartottunk, amelyen 1200 zuglói iskolás énekelt. A Székelyfonó című daljátékon keresztül sok-sok népdalt ismerhettek meg. A siker, a gyerekek lelkesedése határtalan volt!. Sajnos,a döntéshozók nem tudják, a Kodály-örökséggel, még létező zenei intézményeinkkel milyen kincs birtokosai vagyunk! Nem ismerik fel, mit jelent a zenetanulás, annak milyen hatása van a személyiségfejlődésre.
A középiskolásoknál már látszik a művészeteket mellőző iskolarendszerünk hatása: a fegyelmezetlenség, a koncentráció hiánya, teljes érzelmi zűrzavar, a magyar nyelv ismeretének és a kifejezőkészségnek a gyengülése. Mindez előbb-utóbb a tanulás képességének csökkenéséhez is vezet. Sajnos, a média rendkívül rossz irányba befolyásolja a társadalom széles rétegeit, a döntéshozók pedig ezt a negatív irányt követik. A saját példánkra visszatérve: tudom, hogy a gyerekek még értik, milyen a jó zene, szívesen tanulják, ha erre lehetőséget kapnak. Nem tudom, kinek az érdeke, hogy a magyar társadalom gyökértelenné, műveletlenné érzelmi analfabétává váljon.”
Sebestyén Márta népdalénekes a legismertebb magyar előadóművész szerte a világban. Szinte minden díjat elvitt már, amit művész megkaphat. Kötődése a Kodályhoz és a Kodály-módszerhez születésétől adott, édesanyja ugyanis Kodály-tanítvány volt.
Az ének-zene oktatás helyzetéről így nyilatkozik:
„Amikor én voltam diák, akkor még voltak jó énekórák: a tanáraim emberileg, szakmailag kiválóak voltak (például Lukin Laci bácsi) – ma azonban drámai a helyzet: ott tartunk, hogy a fiaim utálkozva jönnek haza az énekóráról, ahol dolgozatot írnak, nincs éneklés, a tanárok pedig dilettánsok. Úgy látom, a tanárképzésben hihetetlen színvonalesés történt. Mintha édesanyám generációjának nem volna utánpótlása.
Ezt a hanyatlást előadóművészként szerencsére nem érzékelem, mert kinevelődött a közönségünk, az én generációmból a zeneszeretők gyerekei is ebben nevelkedtek. Így folyamatosan bővül a kör, erre szép példa a táncházmozgalom, amit most már nem lehet visszafelé irányítani. Ezzel szemben azonban gyakorló anyaként pontosan látom, hogy az énekoktatást elsorvasztják és minősíthetetlenné teszik, és ez iszonyatos bűntett. Ezért le a kalappal azon pedagógusok előtt, akik mégis felveszik a harcot, és mindent megtesznek a gyerekek oktatásáért.
Miben látja a jövőt
- A Nemzetközi Kodály Társaság elnöke írta nekem karácsonyi jókívánságai mellé, hogy társaságként senkinek nem tudnak pénzt adni a Kodály-emlékév produkcióira, csak kapcsolatokkal tudnak segíteni, de szerintük Kodály Zoltán megünneplésének a legméltóbb módja az lenne, ha visszaadnák a rangját az iskolai énekoktatásnak, Kodály szellemiségének. Mi egyébként sem tudunk méltóképpen ünnepelni. Nem csak azért, mert nincs pénz, hiszen az összefogás nem kerül semmibe. Most felülről nagyjából úgy állnak hozzá, hogy akinek ez hobbiból fontos, az ünnepeljen: az ünneplés egyfajta magánügy lett, amihez nem adnak sem pénzt, sem keretet. Ráadásul, úgy látom, tele vagyunk csoportosulásokkal, klikkekkel, egyik szervezet nem tud a másikról, vagy éppen fejedelmi gőggel elvonul előtte. Egyesek lenézik a népzenészeket, nem egyesülnek a szellemi energiák, pedig fontos volna az összefogás, hiszen ezek a dolgok nem egymástól elválasztva élnek, hanem együtt. Én szívesen partner vagyok bármilyen kezdeményezésben, ahol a gyerekeknek élményszerűen lehet átadni az éneklés örömét.”
Így fogalmaz Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola énektanára:
„Kodály halála után nem sokkal megjelentek az új zsenik, akik úgy gondolták, most ők következnek. Az új messiások különböző taktikákkal kezdték elárulni Kodály százéves álmát. Ő ugyanis azt gondolta, hogy a zene lelki táplálék, főleg a fejlődő ifjúkorban, ezért azzal mindennap találkozni kell. Ebben a kérdésben is elég szigorú volt, mert azt is mondta Bartókkal együtt, hogy csak tiszta forrásból és csak a művészileg legtökéletesebbet szabad a fiataloknak adni. Ezek az elvek sajnos nem sokáig működtek a gyakorlatban, mostanra pedig elértünk oda, hogy reform címén lényegében megszűnik az egész.”
Kodályi elgondolás hozadéka:
- Azok az iskolák, amelyekben Kodály elképzelései alapján tanították az ének-zenét, nemcsak ebben mutatkoztak hasznosnak a társadalom számára, hanem az élet egyéb területein is. A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola még ma is tudja ezt bizonyítani: a nagy létszámban hozzánk érkező látogatók mindannyian azt mondják, ebben az iskolában más típusú gyerekek nevelkednek, sokkal inkább részei a társadalmi szolidaritásnak, mint a többi iskola diákjai.
Miért nem működik ma az egykor jól működő rendszer:
- Furcsának tartom, hogy nagyon sokan ma legfeljebb ünnepnapokon gondolnak Kodályra, az évfordulókon kívül pedig gyakran éppen ellene és az ő elvével szemben döntenek. Így történhetett meg az, hogy a magyar iskolai énekoktatásnak, amely valamikor világhírű volt, ma már csak a híre van meg. A heti egy óra súlytalan tantárggyá teszi. Az elmúlt esztendőkben úgy látom, hogy a szellem kezd kiszorulni a magyar közéletből, s helyette rátelepszik egy akarnok és hozzá nem értő politika.
Megemlékeztünk Kodály Zoltán elhunytának 40. évfordulójáról. Hétfőn, 5-én a Mátyás templomban a Mester lelkiüdvéért a szokásos gregorián gyászmise hangzott el, de a kerek évforduló miatt a szokásosnál jóval többen vettek részt rajta. A mise után egyházzenei áhítat volt iskolai kórusok tolmácsolásában Kodály műveiből, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy profán művek is elhangzottak. Sajnos, több kórus, pl. a Pannonia Sacra avagy a Szent Margit Gimnázium kórusa rendre alulintonálta a műveket. Kodály-módszer ide vagy oda, én nem vagyok ehhez hozzászokva. Régebben a gyermekkarok tisztán énekeltek; ez a betanító tanárok, karnagyok felelőssége is. Szépen szólt viszont a koncert zárószáma a templom karzatáról, a Berzsenyi versére komponált A magyarokhoz kánon, Tamási Kinga vezényletével.
De azért, aki elolvassa a Bicinia Hungarica előszavát: „Galántai népiskola, mezítlábas pajtásaim: rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém ötven év ködén át” - az nehezen tud mást gondolni, minthogy az első, meghatározó élmények mégiscsak a Felvidéken, Galántán és környékén (vagyis Kecskeméttől vagy 200-250km-nyi távolságra) érték a zeneszerzőt...
És persze így érthetővé válik, hogy Kodály legtöbb és legszebb egyneműkari művei - amúgy ezek mind remekművek! - miért mind-mind felvidéki dallamok, népszokások alapján keletkeztek: Villő, Lengyel László, Pünkösdölő, Gergelyjárás, Két zoborvidéki népdal, stb.
Igen, Kecskemét híven ápolja nagy szülöttjének emlékét. A Kodály Iskola, a Nemzetközi Kodály Intézet...
Megjegyzem, csak a véletlen műve, hogy Kodály Kecskeméten született: az állomásfőnök fiaként a régi, később elbontott állomásépületben látta meg a napvilágot. Az apát nem sokkal ez után áthelyezték másik állomásra.
Mindenesetre Kodály mindig is kecskemétinek vallotta magát.
És az egyre kevesebb gyereknek sem smakkol ma már a Kodály-módszer...
Negyven évvel a Mester halála után végveszélyben van szellemi hagyatéka és az egész utánpótlás!... A mai, fogyatkozó számú gyereknek is inkább a könnyűzene kell...
Az általános iskolák bezárársának
nem gonosz okai vannak, hanem egyszerűen
demográfiai: nincs elég gyerek.
De ha az újpesti zeneoktatás miatt
aggodalmaid vannak, az Erkel Gyula isoklában felnőtt-gyerek potom pénzért
tanulhat zenét. Ezt spec. tudom, mert újpesti vagyok.
A témához tartozik: most kaptam én is egy e-mailt, amelyben az újpesti Pécsi Sebestyén zenei általános iskola megmentésére szólítanak fel. Itt 50 éve oktatnak a "Kodály-módszer" szerint, persze most ezt az iskolát is be akarják zárni. Együttérző leveleket a pecsi.sebestyen@chello.hu címre kell küldeni.
Figyelemreméltónak tartom Kodálynak ezt a mondatát: ”Hozzátehetjük, hogy az Erkel után fellépett magyar tehetségek mind a Bach – Beethoven – Brahms vonalon nevelkedtek. Ez pedig nem az opera felé vezet. Ilyen körülmények közt várták egyre, mint csodát, a nemzeti opera megszületését.”
Kodály sem tett eleget ennek a kívánalomnak, igazi, „szabályos” magyar operát nem írt, hiszen inkább a színpadi – népies - daljátékok komponálását részesítette előnyben. És ő tudta, miért?!
Aztán megindokolja a miértet? „ilyen csak az egész nemzet zenei öntudatán alapulhat. Ha ez az öntudat még zavaros, még nem alakult ki, minden kísérlet csak pusztába kiáltó szó lehet.”
Ezek a hatvanegy évvel ezelőtti szavak, akárhogy is csűrjük-csavarjuk, ma is érvényesek.
Tény, hogy Erkel óta valóban, mindmáig nemzeti opera nem keletkezett, beleértve a Kodály utáni negyven évet is.
Ez a próféciája érthetetlenül erős cölöpökön nyugszik azóta is.
Így van, ezek tények. Kodály, halála előtt pár hónappal, egy interjúban a következőképpen fogalmazott:
"Több mint hatezer népiskola van az országban. Azt elérni, hogy mind a hatezerben zene, énekóra folyjék, száz évnél hamarabb aligha tudjuk. De ha majd ezer ilyen iskola lesz a mostani száz helyett, akkor már lesz egy biztos alap, amely a többi ötezer hívását is elérhető valósággá fogja tenni... Meggyőződésem, hogy idővel minden iskolánk ilyenné alakul."
Rossz próféta szólt belőle.
Érdemes lenne, most egy felmérést végezni, hogy az eltelt negyven év alatt hová süllyedtünk a jövendölt felemelkedés helyett!
Azok a koporsószögek nagyon fájhatnak neki, ha onnan Fentről lenéz ide...
Ettől félek én is. Bár lehet, hogy a Kodály-évet is ugyanúgy elsinkofáljuk, mint tavaly a Bartók-évet.
Kodály és életműve a rendszerváltás áldozata lett, erről már írtam korábban ebben a topikban. Az egypártrendszer felbomlása, az úttörőmozgalom eljelentéktelenedése mind egy-egy szög volt a kodályi életmű koporsójába. De a folyamat már a Kádár-érában elkeződött. Ugye, 1982 decemberében volt Kodály születésének 100. évfordulója. Az 1979-ben bevezetett új középiskolai tananyag és tanrend, ami a tankönyvek teljes lecserélésével is járt, éppen az 1982/83. tanévben jutott el odáig, hogy a középiskola legfelső osztályában már nem volt énekóra. A kórusban, pláne iskolai kórusban való éneklés amolyan nemszeretem kötelező nyűg lett - ezt magam is átéltem, hiszen zenei általános iskolába jártam - , no meg Kodályt lefotózták kisdobosok, úttörők társaságában is, mindez azt eredményezte, hogy 1989/90-ben, a rendszerváltás idejében mindenki szabadulni akart ettől a "nyűgtól". Vagy ahogyan a mb. főzeneigazgató úr mondta volt pár éve: "a rendszerváltás óta Kodály le van szarva". :(
Érdekes, tovább gondolásra érdemes írás, ami 61 évvel később – az operakultúránknak azóta eltelt jelentős gyarapodása, fejlődése, más struktúrája és helyzete ellenére –, még ma is, iránymutatással szolgálhat.
Továbbgondolásra érdemes, érdekes is, és részben nagyon igaz is. De szerintem ma már iránymutatásnak nem lenne helyes.
Azóta az írásában vázolt helyzethez, - és nem szabad elfelejteni, hogy ezt mikor, milyen történelmi és társadalmi szituációban írta - képest legalább két alapvető dolog megváltozott.
Egyrészt, ne szépítsük, a magyar népzene ma már nem a magyar nép zenéje. Az egy dolog, hogy ezt mi fájlaljuk. De nem nevezhetünk sajátunknak valamit, amit a népesség háromnegyede(?) nem ismer. A mai emberek, különösen a fiatalok nem, vagy alig tudnak népdalokat, a pillanatnyi könnyűzenei divatot annál jobban ismerik. Egy Megasztárhoz hasonló tehetségkutató-versenyt nem lehetne megrendezni népdalokból.
A másik dolog, hogy a határok elmosódásának következtében nem válik el ilyen élesen az általános és a nemzeti kultúra. Egyébként az azóta eltelt 60-70 év nem igazolta a nemzeti opera/nemzeti dráma megszületésének Kodály általi útját. Nézzük csak meg, hogy az azóta íródott (akár nagyszerű) magyar operák mire íródtak...
Antikváriumban bukkantam rá a napokban az „OPERA – képek és írások – 1946 – tavasz” c. kiadványra (A Magyar Állami Operaház kiadása. Felelős kiadó: Demeter Tibor). Belelapozva rögtön az első oldalon Kodály fotója és mellette egy cikke tűnik szembe. Érdekes, tovább gondolásra érdemes írás, ami 61 évvel később – az operakultúránknak azóta eltelt jelentős gyarapodása, fejlődése, más struktúrája és helyzete ellenére –, még ma is, iránymutatással szolgálhat.
Kodály Zoltán: Az opera körül
Senki sem hiszi, hogy a magyar operaház eleget tesz rendeltetésének, ha idegen remekműveket bármily tökéletesen közvetít. Egészséges nemzet művészeti intézményeit saját szükségletei hozzák létre. Ha nem így van, ha csak felülről vagy műveltségi látszat kedvéért tartják fenn, többnyire ártanak a nemzeti kultúra fejlődésének.
Mikor Purcell halála után nem akadt tehetség, aki a kezdeményét folytatta volna, elárasztotta Angliát az olasz opera és századokra elfojtotta a nemzeti zene fejlődését.
Nálunk sem akadt folytatója Erkel úttörésének, sőt még az ő életében – intő szava ellenére – felülkerekedett és mindent magába olvasztott a wagnerizmus.
Ezáltal a nemzet zöme, ahelyett, hogy hozzáédesedett volna az operához, még jobban elidegenült tőle. A m. kir. Operaház fönnállásának félszázada alatt nem tudott szerves kapcsolatba jutni a magyar kultúra életével. Egy idegen műveltségű, vékony réteg érdeklődéséhez szólt. Időnként az is cserbenhagyta. Ha pedig ez a réteg bővülni kezdett, nem a magyar zenekultúra fejlődését jelentette, csak az idegen műveltség terjedését. Az opera sziget maradt, jobbára idegen terület még a nemzet műveltjei számára is, szélesebb rétegekről nem is szólva. Hozzátehetjük, hogy az Erkel után fellépett magyar tehetségek mind a Bach – Beethoven – Brahms vonalon nevelkedtek. Ez pedig nem az opera felé vezet. Ilyen körülmények közt várták egyre, mint csodát, a nemzeti opera megszületését.
Pedig ilyen csak az egész nemzet zenei öntudatán alapulhat. Ha ez az öntudat még zavaros, még nem alakult ki, minden kísérlet csak pusztába kiáltó szó lehet. Mikor a „Kékszakállú” 1917-ben, hét évi hevertetés után felcsendült az operaházban, nemhogy a közönség, de még a falak sem rezonáltak rá. Világos lett: a falakat előbb ki kell bélelni a magyar nép hangjával, ha azt akarjuk, hogy az abból lelkezett művek visszhangra találjanak bennük. A közönséget pedig saját zenei nyelve öntudatára kell ébreszteni, különben meg sem érti, amit ezen a nyelven mondanak neki.
A „Háry János”, a „Székelyfonó” erre a munkára vállalkozott. Be kellett vinni a nép hangját ebbe a díszes épületbe, a maga eredeti mivoltában. Ha hozzá hangolódnak a falak és a fülek: jöhetnek majd a kitenyésztettebb, anyaföldtől távolodóbb művek; azokat már nem fenyegeti a veszély, hogy kiszakadnak belőle.
A magyar opera együtt fog felnőni az operaközönséggel. De a közönségnek egy lépéssel mindig elől kell járni: az ő szomjúsága, vágya, kívánsága kelti életre a műveket. Az izoláltan kirobbanó, bármily értékes művek nem hatnak korukra. Mint a sereg nélkül előreszaladt vezér, nem nyerhet csatát.
A magyar opera csak mint a magyar zenekultúra teljes szintézise jöhet létre.
Van azonban írói része is. Sőt a szöveget okvetlen előbb kell megírni. Kétségtelen: a magyar irodalom drámai formáját még nem találta meg. Legnagyobb és legmagyarabb íróink drámai kísérletei mind alatta maradtak más műveiknek.
Ebben nem téveszthet meg egyesek ügyeskedése. A nemzet lelkéből fakadó drámának, ha megjön az ideje, sajátos formája is lesz.
A nemzeti opera pedig csak nyomon követheti a nemzeti dráma kialakulását. Vagy talán megelőzi és utat mutat neki? És „megszületi a magyar tragédia a magyar zene szelleméből?”
Ki tudja, az idők mit hordanak méhükben?
Tisztelt Művész Úr, egy percig nem azt állítottam Kodályról, hogy rossz zeneszerző lett volna, hanem csak annyit, hogy jobbnak akarják beállítani, mint amilyen valójában, és ezt a véleményt vállalom továbbra is. Félreértés ne essék, Kodály életművének óriási jelentősége, és elementáris hatása a magyar zenei életre tény, de ez megint más kérdés. Sőt, művei szakmai szempontból többnyire kiválóan vannak megkomponálva, nem véletlenül pont ő tanított zeneszerzést.
De. Pont ennek az elementáris hatásnak köszönhetően, Kodály valahogy tabu lett. Szent és sérthetetlen. Egy példával megvilágítva. Ha abszolút privát megkérdeznénk 100 embert - már 100 olyan embert, aki jól ismeri a szóbanforgó művet, - hogy szerintük jó mű-e teszem azt a "Páva-variáció", privát a 100-ból legalább 70 azt fogja mondani, hogy jó-jó, de túl hosszú, hamarabb be kéne fejezni. Ugyanez a legalább 70 ember nyilvánosan már egész másképp nyilatkozna.
Szóval vissza szeretnék utalni a korábbiakra: Kodály egy szerteágazó tehetségű tudós ember volt, és ennek a tudásnak "csak" egy része a zeneszerzés. Én pontosan a többi oldalánál érzek elhanyagoltságot. "Az utca embere" valószínűleg nem is tud arról, hogy Kodály nyelvészettel is foglalkozott, hogy rengeteg írása van, stb. Talán erről is szólhatna az emlékév.
Az ünneplés. Igen, azt szerette, ha az emberek megtapsolják, de a szakmabeliek hajbókolását már kevésbé, ennek azért itt-ott, pl. levelezésében hangot adott.
Kedves Eccerű, bár Kodály maga is úgy vélte, hogy ő elsősorban zenepedagógus (a "hangok nagy tanárja" értelmében), szerintem alkotóművészete csak a legnagyobbakkal mérhető. Talán csak a művek mennyisége kevesebb a lehetségesnél, éppen a "nemzetnevelés" miatt. Hogy nem szerette, ha ünneplik... hát nem tudom, fiatal zenész koromban, ha csak tehettem ott voltam, mikor a műveit játszották, s úgy emlékszem ő is ott volt majd mindíg, s szívesen vette, ha megtapsolták.
A hiba nyilván biztos bennem volna, ha csak egy-két marhától nem tudnám magam függetleníteni, de én folyamatosan felbukkanó kisebb-nagyobb botrányokról írtam, nem csupán 2-ről. Egyébként sem értem az indulatod, én nem azt írtam, hogy számomra Bartók életműve eliminálódott volna, hanem a nagy dérrel-dúrral elindított emlékév programsorozata. De mindegy, én a történtek ellenére még ugyanúgy szeretem Bartók zenéjét, mint azelőtt.
A Magyar Nemzet cikkírójának abban azért igaza van, hogy nyakig benne vagyunk az évben (a közlés óta újabb két hét telt el), a legtöbb helyen már a szeptemberrel kezdődő jövő szezont tervezik, jobb helyeken már kész is van, és hivatalos szervek számára a Kodály-évforduló mintha nem is idén lenne. Persze, tudom én, hogy mostanában olyan "fontos" dolgok, mint a kordon, vizitdíj és terror-fenyegetés minden másról elterelik a közfigyelmet, az iskolák ügye pedig tényleg tragikus. És ezek után nehéz is bármit számonkérni...
Én az itthoni dolgokról beszélek. Itthon pedig semmi extra nem történt Mozart kapcsán. A Bartók-év botrányairól elsősorban FI és VG tehet. Ha szerinted a botrányokkal sikerült eliminálni az évet, akkor - bocs, de erős lesz a kifejezés - szállj magadba, mert a hiba benned van. Az én örömömet egy-két marha nem rontotta el.
Kodállyal az a "probléma", hogy elsősorban tudós polihisztorsága miatt volt nagy ember. Sajnos - tetszik, nem tetszik - zeneszerzőnek nem volt olyan kaliber, mint amekkorának szeretnék beállítani. Amiben ő igazán jó volt, az a kórusmuzsika. Csak ez végképp nem a tömegkultúra műfaja ma már. Arról nem beszélve, hogy egy kóruskoncert ha másfél óránál hosszabb, akkor már nagyon unatkozik a közönség, ha kettőnél is, akkor pedig kontraproduktív.
Ha én lennék az Emlékév szervezőbizottsága, nagy bajban lennék, hogy mi is legyen az év műsora, mert Kodályról annyi bőrt lehúztak már, a (szellemi) örökségén pedig annyian élősködnek, hogy újat nem lehet mondani. Annak meg mi értelme, hogy ugyanazok az emberek megint elmondják-elénekeljék-eljátsszák ugyanazt, amit periodikusan amúgy is mindig megtesznek. Kodály egyébként puritán ember volt, nem szerette, ha ünneplik.
Egy dolgot lehetne tenni, ami méltó lenne szellemiségéhez: a zenei (köz)oktatást méltóbb körülmények közé helyezni, ha tetszik, megreformálni. Na, erre várhatunk, mert a szakmabeliek inkább sütögetik a maguk pecsenyéjét, az ügyért nem tesznek szinte semmit, de a külvilág felé hangoztatják az elcsépelt sirámaikat; fentről meg az elmúlt 25 évben semmi jó nem jött.
"Fene nagy ünneplést annak szoktak rendezni, akit le kell porolni..."
Hm. Tavaly Mozart-év volt, 6 évvel korábban a Bach 2000, mindkettőt lemez-összkiadások, világméretű koncert-közvetítések, Gardiner fantasztikus és elképesztő Bach-zarándokútja, és ezernyi egyéb hangverseny, hanglemez, stb. fémjelzett. Szóval akkor Mozart és Bach életműve leporolásra szorul?
A tavalyi Bartók-évet sikerült a folyamatosan felbukkanó kisebb-nagyobb botrányokkal a végére teljesen eliminálni, az idei Kodály-év, úgy tűnik, gyakorlatilag már el sem fog kezdődni...
Nem értek egyet a cikkíróval. Ugyanis Kodály jelen van a mindennapokban is, nincs olyan nap, hogy ne hangozna el műve koncerten, vagy a rádióban. Nem felejti el őt senki. Fene nagy ünneplést annak szoktak rendezni, akit le kell porolni, Kodály neve és életműve ettől messze van.
Végh Alpár Sándor: "Köznapló"
Magyar Nemzet, 2007. január 27.
Részletek a cikkből:
"Január 24., szerda
Keresem nyomát az idei Kodály-évnek. Sehol semmi. De hát ez régóta így szokás. Csokonai szobra, József Attila temetései, Dohnányi elűzése mind megannyi kultúrbotrány, leöntve azzal a keserű szósszal, melyet a tiszteletet nem ismerő tudatlanok kotyvasztanak, akik szerint a művész ingyenélő, a kultúra pedig a ráérősek passziója... S még ha csak erről volna szó, De nálunk ősidők óta a hatalom akarja megmondani, egy-egy alkotás és alkotója mit ér...
...Pedig Kodály nem érzeleg, amikor a fajtájáról szól. 'Magyarnak születni ma már nem lehet. Azt mindenkinek magának kell megszereznie... Magyar az, aki a magyar kultúra részese.' Hozzáteszi még: 'Ha nézzük, mi tartotta fenn a magyarságot ezer évig, kétségtelen az, amiben különbözik az európai népektől.'
... Érdemes szólni Kodály életmódjáról is. Tudta, sok a dolga, úgy határozott hát, hogy sokáig kell élnie. Vegetáriusan étkezett, szellősen öltözött, rendszeresen úszott, hatvanévesen is tudott kézen állni a szék két karfáján. Legjobban mégis a hegyeket szerette. Mátrai kirándulásaira már előző este elindult. A vonat hajnalban ért Pásztóra, onnan gyalogolt két napig a hegyen át, és Gyöngyösről tért haza ismét.
Hogyan kéne emlékezni rá? Énekelve. Egymás kezét fogva, és azzal kezdve, hogy 'fölszállott a páva, a vármegye házára...' "
Magamnak válaszolok, ui. már biztos, hogy a jövő évadban nem lesz Háry János, sem régi, sem új rendezésben. Ellenben ősszel megint lesz Székely fonó, úgy, ahogyan az 1998. évi felújításon is szerepelt, A fából faragott királyfival egy estén.
Holnap 17.30-tól a Bartók adón "A zenéről..." címmel Kodály Háry János című művéről beszél Abody Béla, Doráti Antal, Ferencsik János,Forrai Miklós,Jankovich Ferenc,Kodály Zoltán, Maleczky Oszkár, Mátyás Mária, Nádasdy Kálmán,Ormándy Jenő, Palló Imre, Sándor Judit, Szabolcsi Bence és Szinetár Miklós.
A Magyar Rádió hangarchívumának anyagából válogatta és összeállította: Papp Márta és Pálosi István.
Km.: Erőss Anna (1982)
Az Új Ember melléklete a jövő heti rádiós és tévés magazinjával a részletes adatok közlésével a "segítségemre sietett”:
2007. január 22., 21:05 óra M2 csatorna:
Kodály Zoltán: Háry János
A daljáték tévéváltozata (1962, ff.)
A keretjátékot Harsányi Zsolt és Paulini Ede mesejátékából Romhányi József írta.
Koreográfus: Harangozó Gyula
Vezényel: Ferencsik János
A tévéváltozatot Horváth Ádám rendezte.
A daljáték szereposztása:
Playback technikával vették fel a darabot, a korábban készült zenei anyagra „játsszanak rá” a színészek, tehát a dalokat operaénekesek hangján halljuk:
Háry János – Palló Imre, Angyal Sándor
Örzse – Tiszay Magda, Böröndi Katalin
Marci, kocsis – Maleczky Oszkár, Horváth Pál
Mária Lujza – Sándor Judit, Békés Itala
Ferenc császár – Siménfalvi Sándor
Császárné – Garamszegi Mária, Báthy Anna
Napóleon – Dömsödi János
Ebelasztin báró – Ferenc László
Állítólag megfúrták a Háry János decemberre tervezett operaházi felújítását, így megeshet, hogy a Kodály-évben (születésének 125., halálának 40. évfordulója!) bizony Kodály nélkül marad az Opera. Ja kérem, már nem Szinetár a direktor...
Január 22-én este az M2 tévé - a karácsonyi Denevér után - megint egy régi archív felvétellel ajándékoztat meg bennünket.
Kodály: Háry János daljátékának keresztmetszetét – Horváth Ádám rendezésében – tűzi műsorára a csatorna.
Az 1962-ben forgatott, fekete-fehér, közel egyórás tévés produkció szintén nagy érdeklődésre tarthat számot. Most már csak azt lenne jó megtudni, kik a szereplői, kik az énekes közreműködők!Ugyanis megnéztem több tévés újságot, de egyik sem közli a szereposztást.
Na, akkor idézném (nem szó szerint) Erdei Pétert < Kodály Visszatekintéseket (szerk. Bónis F.) kell először elolvasni úgy, hogy magadban 4 kérdésre akarj választ kapni:
- miért tanítsunk (zenét),
- mit tanítsunk,
- mikor (életkor, kvázi kinek) tanítsunk,
- hogyan tanítsunk. >
Az utolsó kérdésre a legteljesebb gyakorlati választ Ádám Jenő: Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján c. könyve adja.
Egyébként Kodályról könyvtárnyi irodalom van, bár sztem az nem érdekes, amit róla írtak mások, az az izgi, amit ő maga. Ebből a Visszatekintések a legjobb.
Ádám Jenőről viszont tudtommal csak egy könyv létezik, azt esetleg érdemes elolvasni, nem olyan hosszú: ez. (Bocs a linkért, nem a világnézetemet tükrözi, hanem csak ezt az egy találatot dobta ki a google...)
Eccerű! De van! De ezeket a dolgokat is szeretném felhasználni, amiket itt olvastam! Ezért kérdeztem! Csak a forrást fel kell tüntetnem! Azt szerettem volna kérdezni, hogy ,amit tőled is olvastam, azt hol találom meg! Ha tudnál nekem ebben segíteni, akkor megköszönném!Köszönöm!
19:00 : Budapest Háló Közösségi Ház Bodrogi Éva (szoprán), Krulik Eszter (brácsa), Koltai Katalin (gitár) ELGAR: Chanson de nuit, Op.15
BRAHMS: Brácsadalok, Op.91
GLAZUNOV: Elégia, Op.44
POULENC: A rövid szalmaszál - dalciklus (Koltai Katalin átirata)
SCHUBERT: a-moll szonáta, D 821
21:00 : Budapest Budapest Jazz Club Karosi Júlia Quartet 17:00 : Miskolc Miskolci Galéria Győri Noémi (fuvola), Csáki András (gitár), Szakács Ildikó (ének) Spanyol est
18:00 : Győr Nemzeti Színház Budapesti Fesztiválzenekar
Vez.: Fischer Iván MAHLER: VII., e-moll szimfónia
A mai nap
született: 1726 • François-André Philidor, zeneszerző és sakkjátékos († 1795) 1961 • Jean-Yves Thibaudet, zongorista 1965 • Angela Gheorghiu, énekes elhunyt: 1962 • Kirsten Flagstad, énekes (sz. 1895)
