vissza a cimoldalra
2017-11-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Momus társalgó (6269)
Milyen zenét hallgatsz most? (24979)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60134)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6428)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2415)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1176)
Franz Schmidt (2954)
Erkel Színház (8509)
Kedvenc magyar operaelőadók (1010)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (561)
Operett, mint színpadi műfaj (3347)
Kodály Zoltán (347)
Élő közvetítések (6681)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (364)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2410)
Kolonits Klára (1015)
Bartók Béla szellemisége (233)
Verdi-felvételek (530)
Kocsis Zoltán (640)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Bartók Béla szellemisége (Búbánat, 2004-12-27 13:06:01)

   
232   Ardelao 2017-11-18 21:46:15

Bartók Béla és B. Pásztory Ditta kétzongorás estje

Bartók Béla — mint ismeretes — annakidején fiatal zongoranövendékét vette feleségül. Pásztory Ditta azon túl is, hogy Bartókné lett, Bartók-tanítvány maradt s a nagyszerű mester legkiválóbb neveltjeként lépett tavaly, sokévi kemény és lelkes munka után, a nyilvánosság elé. Ez lenne a száraz tényállás, de ennél sokkal többet mond és két egymásnak teremtett lélek bensőséges művészi frigyéről beszél az, hogy Bartók hitvesének rendkívüli zenei tehetségét és fogékonyságát munkatársi viszony kiépítésére tudta felhasználni, sőt ebből a viszonyból alkotó-ihletet is nyert. Hiszen B. Pásztory Ditta zongoravirtuózként való bemutatkozása tavaly egy új, nagyjelentőségű Bartóki- mű előadásával történt s ezt az új művet — két zongorára és ütőhangszerekre — a lángeszű mester úgy és azért komponálta, hogy feleségével közös pódiumon mutathassa be a hazai és külföldi közönségnek.

Igaz örömünkre ezzel nem merült ki a rendkívül szerencsés társulás. A pénteki hangverseny gazdag kétzongorás műsora ismét elénk hozta a nagyszerű művészpárt és páratlanul érdekes, lenyűgöző, egyúttal felvillanyozó élménnyel ajándékozott meg bennünket. Mindenekelőtt: Mozart két zongorára irt szonátáját végre méltó tolmácsolásban hallhattuk. A szokásos sportszerű vagy rögtönzésszerű lezongorázás fogalmat sem adhat ennek a maga nemében egyedülálló remekműnek tartalmi, formai és hangzásbeli szépségéről. De micsoda élet pezsgett most a gyönyörű három tételben, hogy megelevenedett bennük az egész mozarti világ. Ugyancsak felejthetetlen hatást tett az utolsónak játszott három Debussy-darab: «En blanc et noir,» különösen az elsőnek mámorító hangvarázsa. Kétzongorás bemutatót is kaptunk, Sztravinszkij Concertóját, de erről így kapásból nehéz ítéletet mondani. 

Mindenesetre a francia-orosz mester legérdekesebb és legkomolyabb szándékú dolgai közé merjük sorolni a politonalitás és poliritmia végleteiben tobzódó versenyművet. Végül néhány szót még a műsor Bartók-újdonságáról, a «Mikrokozmosz» címszó alá foglalt zongora-vázlatok új sorozatáról. A mester hangképzeletének ezek a játékos kísérletei a legszigorúbb művészi logika és a legteljesebb művészi szabadság határvonalán mozognak. Adalékok egy lángelme természetrajzához. Legőszintébb visszhangot az utolsó darab: «Öt tánc bolgár ritmusban» váltotta ki a közönségből, amely egyébként egész este tombolva ünnepelte Bartókot és kongeniális hitvesét. (Ív.)

PESTI HÍRLAP, 1939. március 25. (61. Évfolyam, 70. szám)

231   Búbánat 2017-11-17 21:21:10

Csodálatos videót tett közzé apjáról Kocsis Krisztián

Fidelio.hu,  2017.11.07. 12:36

A legnépszerűbb videómegosztón elérhető felvételen Kocsis Zoltán fiát tanítja zongorázni Bartók egykori zongorájánál.

A videó 2006-ban készült, amikor Kocsis Krisztián kilenc éves volt, és Bartók zongorájánál apja Bartókra tanította. A felvételen a Mikrokozmosz második füzetéből a "Párhuzamos mozgás kis hatodhangközökben" című darab hallható.

230   Ardelao 2017-11-15 18:50:43

TÓTH  DÉNES:
BARTÓK ÉS AZ EXPRESSZIONIZMUS.

A Bartóki életmű jelentékeny ideje esik az expresszionizmus kifejlődésére az európai muzsikában. Amikor végigszántott ez a hatalmas forradalom a művészetekben, akkor alakult ki a fiatal Bartók stílusa, érthető tehát, hogy az expresszionizmus döntően befolyásolta a bartóki stílus kijegecesedését. Mégis elhibázott dolog lenne az expresszionista Bartókról beszélni, mert egyénisége sokkal nagyobb jelentőségű, sokkal átfogóbb, semmint, hogy a háború-utáni izmusok ezen, legerősebbikével el lehetne intézni ezt a döntő jelentőségű művészetet.

Ahogy a fiatal Bartók fantáziáját a Strauss utóromantika ragadta meg, olyan démonikusan hatott reá később az expresszionizmus formatörő eksztázisa, sodróerejű dinamikája. Az expresszionizmus felszabadította az ősemberi szenvedélyeket, a tudatalatti világ titkos erőit és Bartók megigézve követte ezt az új utat, ha kritikusi értelme hamarosan meg is látta a veszélyeket, amik ebben a nagy felszabadultságban rejtőztek és azok felett úrrá is tudott válni. Azonban nem volt közömbös Bartók előtt az a tény, hogy az európai expresszionizmus épp azokat az ősi rétegeket szabadította fel, elemi indulatokat, mitikus erőket, amelyeket ő a magyarság ázsiai rétegében kutatott.

Bartók elindult megkeresni azt az ősi magyar világot, ami mélyen az európaiság rétegei alatt feküdt, az ázsiai barbár erőket, a sámánizmus rejtett világát és miközben a népművészeten keresztül lángeszének fényénél belepillantott ebbe a világba. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan más európai országokban is az impresszionizmus felületi, kolorit kultúrája után annak visszahatásaképpen, de meg világháború döbbenetes élményétől is leigázva és megrendülve eljutottak a művészek a befelé-fordulás koncentrált perceiben a bennük rejlő ősi emberihez, az elemi érzelmek és indulatok világához.

Hogy Bartók művészete összekapcsolódott az expresszionizmussal, annak tehát éppen az ősi magyar, ázsiai lélek felfedezése iránti olthatatlan szomja volt egyik vezető indítéka.  A népballadák, a sirató énekek, a régi típusú népdalok világa feltárta előtte egy ősi élet látomását: Bartók úgy érezte, hogy a kelet-európai ember saját kultúrájának a megalapozását itt kell kezdeni. Eltávolítani mindent, ami ehhez a lélekhez ezer év óta hozzátapadt, az esetlegest, a változót és könyörtelen aszkézissel és fegyelmezett logikával csak erre az ősi lélekre kell szegezni a tekintetet, mert itt rejtőzik a titka annak az új kultúrának, amely csak akkor tud igazán kultúra lenni és élő szellemi hatalom, ha mögötte rejtett népi erők mítosza, metafizikai háttere áll.

De ez a bepillantás egy már elveszettnek hitt ősi világba csupán Bartók egyéni élménye volt.  Hogy ez megtalálja az utat az egyetemes európai zeneiséghez, a hidat az összeköttetést, az expresszionizmus adta. És ez az expresszionista formanyelv készen hozta ennek a meglátott világnak a kifejezési lehetőségeit művészi eszközökkel. Ezeket öntudatosan és kitűnő ökonómiával fel is használta Bartók, aki azonban teljesen és fenntartás nélkül mégsem tette magáévá a nyugat-európai expresszionizmus tantételeit. A maga útját járta és a kínálkozó eszközökből csak annyit használt fel, amennyit szükségesnek talált művészetének továbbépítésére. Az expresszionizmus, azóta eltűnt, beolvadt, feloldódott, részben megsemmisült,  

Bartók művészete azonban teljesen sértetlenül került ki ennek a nagy művészi forradalomnak az összeomlásából. Sztravinszkij kénytelen volt megtagadni ezt a stílusát, radikálisan ki kellett irtania magából mindent, ami erre emlékeztette, hogy továbbfejlődhessen, hogy művészete zsákutcába ne kerülhessen. Bartók azonban tovább építette saját klasszicizmusa irányában mindazt, amit itt nyert. Semmit sem kellett megtagadnia, semmit sem kellett megsemmisítenie.

Az expresszionizmus forradalma magával hozta már pusztulásának csíráit is. Az indulatok dzsungeljében eltévedt és elsüppedt az építő értelem, a formátlanság formája, a kiegyensúlyozatlanság, a lávaként elömlő érzelmi túlfűtöttség alkalmas volt a régi formanyelv elpusztítására, de nem volt alkalmas egy új zenei világ felépítésére. Az expresszionizmus ősanyaga a vitalitásnak ugyanolyan dinamizmusát keltette életre, mint amelyik a barokk zárt formákat áttörő lendületét inspirálta. A barokk mögött azonban ott állt az európai ember biztos hitével, jellembeli szilárdságával, racionalizmusának bizakodásával és ezt az elementáris áradást le tudta vezetni a polifónia rendezett medreiben. Az expresszionizmus, forró lávája elégetett mindent maga körül, és ha hatalmas erőket is szabadított fel, ezeket kormányozni nem tudta. A démonok megfékezésére segítségül sietett a neoklasszicizmus akadémikus testőrsége. Erre tulajdonképpen nem volt szükség, mert ez a láz önmagát emésztette el, sérültjei pedig bemenekültek egy új akadémizmusnak bűvös falai közé.

Aki sértetlenül megúszta ezt a krízist, az egyedül Bartók volt. Nem alkudott meg, nem kért segédcsapatokat a múlt századból, nem perzselte meg szárnyait az expresszionizmus tűzvésze, mert ami csak múló jelenség volt az európai zenében, az nála sokkal mélyebbről jött a magyar és általában a kelet-európai népzene ősi rétegeiből. Nem volt szüksége Bartóknak soha kívülről elfogadott klasszicizáló normákra, mert művészete magában hordozta a klasszicizmust expresszionizmusának legvégletesebb idejében is. Kérlelhetetlen következetességgel kereste meg muzsikájának forró anyagában a forma körvonalait. Az a klasszicizmus, ahová most utolsó műveiben Bartók eljutott, legkisebb részletében sem átvétel múlt századok sémáiból, de teljességgel saját műve, saját erőfeszítéseinek végső eredménye. Így vált a mai Bartók sajátmagának klasszikusává, klasszicizmus alatt természetesen nem történeti stílust, de az alkotó erő sajátos, önmaga törvényei szerint igazodó egyensúlyát értve.

Sokan bennégtek, az expresszionizmus forró-kohójában, elpusztította őket a túlhevített láz, az érzelmek gátlástalan expanziója. Mások megtagadták még idejében ezt az önkívületet, és saját legszebb álmaik megvalósításáról lemondva elmenekültek kevesebb termékenységet nyújtó, de biztonságosabb tájakra. Bartók megérezte az örvény szédületét, de valami ősi magyar mértéktartással, mindig megérezte hol válik ez az eksztázis halálossá, hol lesz méreg, halált-hozó veszély, az ősi indulatok előretöréséből, és meg tanulta kormányozni a felidézett szellemeket. Bartók ma, az egyetlen nagy alkotó, akinek nem kell visszavonnia semmit, akinél nincs stílustörés, mert minden önmagából folyik és következik félelmetes biztonsággal. Nem tért ki a harc elől, megismerte a mai művészi alkotás minden belülről fellépett démonikus veszélyét, de bátran szembenézett velük, nem alkudott meg, nem hátrált meg.  Ezért van külön jelentősége ennek az etikus magatartásnak, mert a nagy művész mögött ott érezzük a heroikusan élő nagy embert is.

A ZENE, 1941. április 15. (XXII. Évfolyam, 11. szám)

229   Ardelao • előzmény228 2017-11-14 12:27:27

 

Képtalálat a következőre: „Bartók Béla”

BARTÓK BÉLA ÚJ RAPSZÓDIÁJA.

Londonból jelentik:

Benny Goddman, Amerika legelső klarinétművésze, Szigeti József a kiváló magyar hegedűművész tanárára klarinét-szerzemény megírására kérte fel Bartók Bélát, a világhírű magyar zeneszerzőt. 

Bartók erre a célra rapszódiát írt klarinétra, hegedűre és zongorára. Az új mű bemutatóját óriási érdeklődés előzi meg mind az amerikai, mind az angol zenei világban. Goddman egyébként nemrég játszotta gramofonba Mozart klarinét-ötösét a Budapesti Vonósnégyessel.
 

BUDAPESTI HÍRLAP, 1938. október 21. (58. Évfolyam, 238. szám)

228   Ardelao • előzmény227 2017-11-11 22:43:25

Bartók Béla az angol rádióban
LONDON, 1938. január 19.
 

Az angol daventry állomásról, 1500 méteres hullámhosszon, Bartók Béla hangversenyt ad csütörtökön, greenwichi idő szerint este 9 óra 20 perckor, a világhírű magyar zeneszerző személyes közreműködésével. A hangverseny Bartók magánszámával kezdődik, aki «Mikrokosmos» című szerzeményének nyolc darabját mutatja be, ezt követi Frederich Grinke és David Martin hegedűművészek száma, akik Bartók legújabb hegedűkettőseit játsszák, majd Bartók a «Mikrokosmos» további hét darabját zongorázza, ezt követi öt hegedűkettős, végül Bartók öt bolgár táncot játszik.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1938. január 20. (58. Évfolyam, 15. szám)

227   Ardelao 2017-11-09 23:54:16

 

Bartók-bemutató Kecskeméten. 

A Kecskeméti Városi Dalárda Vásárhelyi Zoltán karnagy vezetésével «Éneklő Alföld» címmel Bartók ünnepélyt rendezett, s azon huszonegy Bartók-kórust mutattak be.

A kecskeméti Katona József Színházban rendezett ünnepélyen megjelentek Bartók Béla, Sergio Failoni, az Operaház karnagya, Issay Dobroven* és sokan mások a főváros zenei életének vezetői közül. A nagysikerű matinén a városi dalárdán kívül három kecskeméti iskolai énekkar, a félegyházi (Kiskun-, megj. A.), úrinők kongregációjának és három nyíregyházi iskolának az énekkara, továbbá két nagykőrösi iskolai énekkar lépett fel.

A bemutatón a bevezető beszédet Harkay Béla kecskeméti főjegyző mondta.

 

BUDAPESTI HÍRLAP, 1937. április 20. (57. Évfolyam, 88. szám)

*Dobroven, Iszaj Alexandrovics (1891-1953), orosz származású karmester és zongoraművész.

(megj. A.)

226   Búbánat 2017-11-07 14:51:26

„EBÉD HARMINC CENTBŐL”

/Ozsda Erika – Magyar Idők, 2017. november 5./

Sir Solti György egy interjúban elmondta, hogy Bartók Bélát nem emberként, hanem istenként tisztelték. Sok évvel később Solti végiggondolta az együtt töltött néhány napot, amíg zongorázni tanult nála, és rájött: Bartók egy angyal. Ez a földre szállt, különleges ember azért járt itt, hogy az emberiséget szolgálja. Sipos József Bartók című dokumentumfilmjét nemrég mutatták be a mozikban.

Sipos József rendezőként és producerként már többször foglalkozott Márai Sándor műveivel. Az 1945-ös naplóját lapozgatva talált rá egy bejegyzésre, amely szerint az író tudomására jutott, hogy meghalt a legnagyobb magyar, Bartók Béla.

– Nagyon meglepődtem, mert legnagyobb magyarként eddig mást aposztrofáltunk – meséli a rendező –, s mivel mindig erősen bíztam Márai ítéletében, elkezdtem kutakodni Bartók után. Sok könyvet olvastam róla, amelyekben érdekes leírások voltak a bartóki művészetről, de hogy valójában milyen ember, arról alig valamit. Rudolf Péterrel, akivel sok filmben dolgoztunk már együtt, kezdetben játékfilmet szerettünk volna készíteni. Egy 1946-os kiadványban találtam rá Bartók Béla levelezésére. A levelek főleg az édesanyjának szóltak, később második feleségének, Pásztory Dittának vagy a gyerekeinek, akiknek érdekes pillanatairól számolt be. A több száz oldalas gyűjteményt egy éven keresztül minden este olvasgattam. Ekkor már halványan körvonalazódott számomra egy kép a zeneszerzőről, akit nem csak a zene, sok minden más is érdekelt, de ez az anyag még kevés volt.

Kutatásaim során egyre közelebb jutottam a személyiségéhez, és egyre mélyebbre a bartóki világban, de ez még mindig nem volt elég egy hiteles filmhez.

A HARMADIK LEVÉL UTÁN

Nagyon óvatosan kellett és kell bánni a témával, mert Bartók Béla valóban nemzeti kincs.

A zenetörténészek és azok, akik könyveket írtak róla, óvják, őrzik.

– Nem is nagyon akart senki beszélni, bár én mindenkit megkérdeztem. Elég zárt közeg – állítja Sipos József.

– Nem engedik kiszolgáltatni a bartóki hagyatékot, aminek az lehet az oka, hogy féltik a zeneszerzőt. Akik ismerik és szeretik, pontosan tudják, hogy semelyik politikai oldalhoz nem tartozott, mindig a tisztesség és az emberek szeretete vezérelte. Ugyan mindkét oldallal volt konfliktusa, de egyik mellé sem állt. Akik viszont vele foglalkoztak, mind közel kerültek hozzá. Mind! És Bartóknak még mindig van kisugárzása, pedig 75 éve nincs közöttünk.

Tavaly nyáron Vikárius László, a Bartók Archívum vezetője azt kérdezte a rendezőtől, hogy miért nem keresi fel Bartók fiát Amerikában. Sipos József levelet írt a megadott e-mail címre, ahonnan hosszú ideig nem érkezett válasz. A harmadik levél után valaki az iránt érdeklődött, hogyan és miért szeretnének Bartók fiával találkozni. Végül hosszabb levélváltás után azt az üzenetet kapták, hogy a 93 éves Bartók Péter vállalja a beszélgetést, de rossz tapasztalatai miatt feltételekhez köti. Siposék mindent vállaltak, és szinte azonnal elindultak Amerikába. Arra se volt idejük, hogy bárkitől pályázati pénzt kérjenek, vagy finanszírozót találjanak. Feleségével, a film producerével, Détár Krisztinával úgy döntöttek, az út egyben a nyaralásuk is lesz.

Bartók Péter idősek otthonában él Floridában. Segítségre szorul, mert kilencvenéves korában csípőprotézist kapott, nehezen jár, és rosszul lát. Ennek ellenére vállalta a forgatást.

TÖPÖRTYŰS POGÁCSA

– Nagyon érdekes volt az együtt töltött néhány nap – emlékszik vissza a rendező. – Egy idő után a beszélgetésünk monológgá változott, ahogy egyre mélyebbre merült az emlékeiben. Talán már nem is nekünk beszélt… Írt egy könyvet Apám címmel, de a forgatáson sokkal több emléket elevenített fel. A végén úgy éreztük, hogy már nemcsak nekünk fontos ez a találkozás, hanem neki is. Olyan szuggesztíven mesélt, hogy a második napon eldöntöttem, ennél jobb játékfilmet nem lehet készíteni. Akkor változott át dokumentumfilmmé.

Az utazás előtt nagy talány volt, hogy Bartók Péter hogyan beszéli nyelvünket. A nagy magyar zeneszerző fia nem beszélhet angolul a nemzeti hősről, de rossz kiejtéssel vagy erős akcentussal sem! Miután bemutatkoztak, Bartók Péter első kérdése az volt: „Elhozták a töpörtyűs pogácsát?” Még mindig az a kedvence, és azt ott nem lehet kapni. Mindjárt odaadták neki, amelyhez egy korty magyar pálinkát is ivott. Siposék az első három perc után megkönnyebbültek: Bartók fia tökéletesen tud magyarul.

– Péter nyolc éve senkihez sem szólt az anyanyelvén, ezért is csoda, hogy ilyen gyönyörűen és tisztán beszél – mondja Sipos József.

Már a film első perceiben kiderül, hogy Bartók Péter egész életében az apja bűvöletében élt, azt a munkát folytatta, amelyet ő kezdett el, persze nem zeneszerzőként. A konfliktusokat is vállalva a Bartók-hagyaték megőrzésének szentelte életét. Hiszen a zeneszerzőt Magyarországon többször megbántották, életében olykor ellenségként kezelték, előfordult, hogy letiltották. Aztán posztumusz Kossuth-díjat adtak neki…

Bartók Bélának Amerikában nagyon megfogyatkoztak a bevételei. Több helyen kellett adóznia, és betegsége miatt nem tudott fellépni. A családtagjain kívül másnak nem panaszkodott, csak a fiának írta meg, hogy harminc centből ebédelt. Senki sem tudta, hogy milyen szegényen él, hogy nincs mit ennie. Amerikában nem árulta el, hogy ő az a nagy művész, akit a világon mindenhol ismernek. Senkitől sem kért semmit, a családjában is ő tartotta a lelket, pedig akkor már halálos beteg volt.

Mielőtt a Bartók házaspár elindult Amerikába, fiukat itthon gyámra bízták, de rövid időn belül dönteni kellett a sorsáról, mert hadköteles korba lépett. Péter a filmben elmeséli, milyen kalandos körülmények között jutott ki Amerikába, majd New Yorkban hogyan találkozott véletlenül az apjával az utcán. A fiatalembert besorozták, és amerikai haditengerészként a Panama-csatornához küldték. A háború után a katonákat nyugdíjazták, így 21 éves korától pár száz dollárból nyugdíjasként élt. Később hangmérnök lett, és elkezdte az apja gyűjtéseit, felvételeit rögzíteni.

– Bartók Péterrel négy óra rögzített anyag készült – mondja Sipos József. – Sok történetet mesélt az édesapjáról, az egyik kedvencem sajnos időhiány miatt nem került be a filmbe: Bartók és Kodály Zoltán együtt folytattak népzenekutatói munkát, amelyhez pénz kellett. Bartók azt mondta, jelentkezik a párizsi Rubinstein-zongoraversenyre, megnyeri, és majd abból fizetik az utazás költségeit. Megírta a kottákat, elküldte Párizsba, elhívták a versenyre, de előző este a zsűri közölte vele, hogy nem jó a partitúra, mert bizonyos hangnemek nem stimmelnek. Bartók próbált érvelni, de hiába. Megkérdezte, hogyan lenne jó. Mondták, úgy, ha ebbe és ebbe a hangnembe áttenné a harmincperces zenekari művet. „Rendben, holnapra megcsinálom.” Holnapra?!

Háromheti munka!” Bartók zongora nélkül, éjszaka fejben áthangszerelte és másnap benyújtotta a partitúrát. Nem akarták elhinni, azt hitték, volt egy másik példánya. Hiába adta elő óriási sikerrel a darabot, a versenyt nem ő nyerte meg. Rosszkedvűen találkozott az egyik magyar zsűritaggal, aki azt mondta, ne keseregjen, a győztes egy fillért sem kap, mert a zsűri ellopta a pénzt! Ekkor belépett a kávézóba egy férfi nagy kalapban, nyakán sállal, és odament hozzájuk. „Melyikük Bartók Béla? Maga? Ön a XX. század legnagyobb művésze! Engedje meg, hogy bemutatkozzam,

Maurice Ravel vagyok.” A francia zeneszerző is vigasztalta, mondván, ne törődjön a versennyel, őt még zsűritagnak se akarták bevenni. Itthon Bartók szomorúan mesélte el Kodálynak, hogy nem sikerült pénzt szereznie, aki viszont mosolyogva közölte, hogy neki igen!

Így hát elutazhattak.

NEMZETI ÜGY

Népdalgyűjteményünk gazdagságát tekintve a világ élvonalába tartozunk. Eddig kétszázezer magyar népdalt gyűjtöttek és rendszereztek. Miután a friss diplomás Bartók Gerlicepusztán meghallotta a székelyföldi, kibédi szolgálólány, Dósa Lidi énekét, eldöntötte, dokumentálja a magyarországi és erdélyi falvak örökségét. El is indult, felkereste a parasztokat, akik kezdetben nem akartak megnyílni. Féltek a hangfelvevő géptől, a fonográftól. Bartók már akkor tudta, hogy egy nép zenei múltjával foglalkozni nemzeti ügy. „Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni, a magyar nemzet és a magyar haza javát” – írta egy levelében. Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes már többször ellátogatott Dósa Lidi sírjához, ahol elénekelte azt a dalt, amelyet Bartók először hallott tőle. A zeneszerző művészete és tudományos munkássága korszakalkotó jelentőségű. Kacsóh Pongrác az elsők között méltatta 1904-ben. „[…] ez a kolosszális tehetségű és imponáló tudású ifjú ember Liszt Ferenc szimfonikus talentumának egyenes örököse. Az első tiszta magyar szimfonikus.”

– Bartók büszke volt arra, hogy magyar – fűzi hozzá a rendező. – Nagyon jó lenne, ha ma azok az emberek, akik nemzeti érzésekről beszélnek, példaként őt állítanák. Számunkra azóta is csoda, hogy Bartók Béla fiával beszélgethettünk! Miután elkészült a film, izgultam, hogy Péter mit szól hozzá. Nekem érzelmesnek tűnt, hiszen a felvételeket még mi is végigbőgtük. Aztán az egyik munkatársa, Peter Hennings üzent, hogy hívjam fel, mert már háromszor le kellett neki vetíteni a filmet, annyira szereti. „Magát az apám küldte a mennyországból, hogy beszélgessünk, hogy el tudjam mondani, amit még szeretnék, és mindez eljusson a magyar emberekhez, és az egész világ megtudja, milyen ember volt Bartók Béla” – mondta a telefonba. Alig hittem a fülemnek. Nagyon büszke vagyok, úgy érzem, már ezért érdemes volt elkészíteni a filmet Bartókról, amelyhez a fotókat, a zenei felvételeket, mindent a fia adott.

Az alkotás egyik különlegessége, hogy az összes zongorabetétet Bartók és Pásztory Ditta játssza. Az operatőr két családi albumból olyan fényképeket vehetett fel, amelyeket eddig médiában soha senki nem láthatott. Bartók Péter a hagyatékot az irodájában őrzi. Sok mindent még nem küldött el a bázeli archívumba, ahol a világ legnagyobb művészeinek a kéziratait őrzik, s ahová Péter segítségével a stáb is bejuthatott. Ennek a biztonságos, föld alatti gyűjteménynek a fenntartását egy gyógyszergyár azzal a céllal finanszírozza, hogy az emberiség kultúrájának egy részét minden körülmények között megőrizzék.

– Bár Péterrel nem beszéltünk róla, de szerintem a még nála lévő hagyatékot Bázelba küldi majd el, pedig jobb lenne, ha itthon őriznék – jelenti ki Sipos József. – Örömmel segítenék, ha ez ügyben Magyarországról hivatalosan is megkeresnék őt. Bartók Péter ugyanúgy szereti a hazáját, ahogy az édesapja, egész életében a hagyatékkal foglalkozott, amiért megérdemelne állami kitüntetést.

Biztos vagyok abban, hogy szívesen venné.

225   Ardelao • előzmény224 2017-11-05 13:17:39

Bartók Béla:

Kisebb írások a román népzenéről. Bukarest, 1937.
(Serien m
ărunte despre muzica populară românească Bucureçti 1937.)

Aligha található tudós, aki a román népi zene vizsgálatával olyan sokat és olyan lelkiismeretesen foglalkozott volna, mint épen Bartók Béla. Román vezető körök ezt mindig értékelték.

A bukaresti tudományos akadémia már 1913-ban kiadta Bartók egyik gyűjteményét ennek címe:«Chansons populaires roumaines du Comitat Bihar.» A román királyi udvar is több kitüntetésben részesítette. A Román Zeneszerzők  Egyesületének tagja. Műveiből 1924. október 20-án Bukarestben szerzői estét rendeznek, melyen Enescu Bartókkal eljátszotta az egyik hegedű-zongora szonátát. A hangversenyen Constantin Brăiloiu meghatóan meleg szavakkal üdvözölte Bartókot

Az utóbbi években több támadás érte román részről Bartókot.  Legérzékenyebben érintették Petran egyetemi tanár, régész és Sabin Drăgoi  zeneszerző, temesvári zeneiskolai igazgató írásai, akik kétségbe vonták a tudós alaposságát, jóhiszeműségét. Az írások azt látszottak bizonyítani, hogy Bartók lealacsonyítja a tudomány módszereit és működésével politikai fegyvert kovácsol a románság ellen.

Constantin Brăiloiu, a Román Zeneszerzők Egyesületének vezértitkára, a tudós lelkiismeretességével, a kartárs szeretetével, lovagias kötelességének tartotta, hogy Bartóknak minden írását, mely a román zenével foglalkozik, összegyűjtse és azokat román nyelvre lefordítva nyilvánosságra bocsássa. Így minden román, akit az igazság érdekel, meggyőződhetik Bartók szigorúan tudományos és alapos, minden politikától mentes gondolkozásmódjáról. Bartók ezen írásai már részben megjelentek a legelőkelőbb román zenei lapban a «Poezie $i Musica»-ban, az újabban megjelent előkelő kiadású füzethez Brăiloiu írt előszót és abban azt mondja, hogy miután először beszélteti a román népzenéről megjelent írásai útján, egy másik írásban a támadásokra személyesen fog válaszolni.

Előttünk fekvő füzetben Brăiloiu Bartók minden írásából közli azokat a részeket, melyekben a román népzenével foglalkozik. Részletekkel találkozunk Bartók,  következő írásaiból: „A hunyadi románok zenedialektusa.” (Ethnográfia, Budapest, 1914). Ugyanezen írás megjelent német nyelven is  „Der  Musikdialekt der Rumänen von Hunyad” címen (Zeitschrift für Musikwissenschaft, 1920 márciusában). „Rumänische Volksmuzik” (Schweitzerische Sängerzeitung 1933. Bern)., „Román népzene” (Zenei Lexikon,  Budapest, 1931. II. kötet 419— 420. oldal), részletek „Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje,” című műből. (Somló Béla kiadása Budapest). Ezen írás megjelent német nyelven is a következő címen: „Die Volksmusik der Magyaren und der benachbarten Völker” (Ungarische Jahrbücher, 1934. Budapest). „Volksmusik der Rumänen von Maramures” (München, Drei Masken Verlag, 1925),  „Roumanian folkmusik” (A dictionary of modern music and musicians, London. 1924), ugyan ez német nyelven is megjelent (Das neue  Musiklexikon, Berlin. 1926).

Aki ezeket az írásokat elolvassa, az egy pillanatig nem fog kételkedni abban, hogy Bartók a román népzene vizsgálatánál soha más szempontot, mint a tudományos tárgyilagosságot, nem ismert. Mint ahogyan az komoly tudóshoz illik, nem hagyta tudományos vizsgálódásait politikai elgondolásoktól félrevezetni.  Mindez pedig bizonysága annak, hogy Bartók nemcsak, mint tudós, komoly, de mint ember is nagy.

A dolgozatot számtalan Bartóktól lejegyzett népi dallam hangjegye ékesíti.

Lakatos István.

A ZENE, 1939. július 1. (XX. Évfolyam, 15. szám)

224   Ardelao • előzmény223 2017-11-05 12:59:53

 

SZIKLAY ANDOR:
MAGYAR LÁBNYOMOK. …

Ott van-e még a hajfürt a falon?”
„Ott.”

(Mindig is rövidre fogta a szavát; legjobban hallgatni szeretett. De most elmosolyodott, ami nagy ritkaság volt nála a háború kitörése óta. Sétált az „amerikai magyar Debrecen” Buckeye Road-jának otthonos magyar cégtáblasorai közt, magyarosan ebédelt, a Csuhaj néni — ez volt a neve — vendéglőjében, és most a Wade Park Manor-ban, ahol megszállt s ahonnan látni lehetett a Kossuth-szobrot, magához vette mindig tömött aktatáskáját, hogy a Severance Hall-beli próbára gyalogoljunk hármasban: Bartók, Gombos, meg én.)

„Hajfürt a falon” — mi ez? Karinthy-humoreszkbeli halandzsa? Vagy „P.Howard” (Rejtő Jenő) valamelyik mókás kalandregényében alcím? Esetleg kémek titkos jeligéje? Mindjárt megmondom.
Visszatérve Amerikából 1931-ben, Pesten meglátogattam Thomán professzort, hogy átadjak egy kis ajándékot, amit egy New York-i volt tanítványa küldött. A dolgozószobába lépve, mindjárt feltűnt egy nagy aranyozott keret a falon, alatta ezüst babérkoszorú, benne pedig — egy szürkésfehér hajfürt.

Az öregúr élénken magyarázott: „Egy napon, óra után, megkérdezett a Mester, hogy nem utaznék-e véle” (így, „véle” — ízesen beszélte ezt a gyönyörű nyelvet, amelyen évtizedek óta először írok ismét nyomdának magyarul) „Bayreuthba, ... hát boldogan, de útiköltségről nem tett említést, nekem meg bizony nem futotta utazgatásra. Éppen az előző napon érkezett jó szüleimtől az összeg, amit most, vizsgáim végeztével, az Akadémián le kellett fizetnem az oklevélért. Hát bizony én nem fizettem le. Elutaztam rajta a Mesterrel. Így hát, kedves öcsém, mai napig sincs diplomám...”

„Kacsintott egyet a kisöreg, nemzetközi hírű tanára Bartóknak, Dohnányinak, Reinernek, Engel Ivánnak, Keéri-Szántónak, Székely Arnoldnak. ...” Az állomáson volt egy borbély, ott a Mester megstuccoltatta oroszlánsörényét. Jó néhány nagyobb hajfürt lehullt a földre az olló alól, ... egyet fölvettem, eldugtam, ... ott lóg, ni, ... ott van, kedves öcsém, Liszt Ferenc hajfürtje, azé az isteni művészé, azé a. ...” Hevületében kicsordult a könnye; elakadt a szava Thomán tanár úrnak.

(„Kedves Mama, Thomán tanár úr már megint jótevőm. Mondta, vegyem meg a Schubert Impromptukat s én megmondtam, hogy e hónapban igazán nem lehet, mert nincsen pénzem, erre megvette nekem — így mondta — emlékbe. ... Aztán az ő közbenjárására elmehettem a Sauer koncertjére s a már megvett jegyemet eladhattam. Most meg a Walkűröket adta ide, és az igazgató úrral beszélt az ösztöndíj ügyében. ...” Bartók-levél, 1900. január 21.)

Amikor Bartók Clevelandban járt (1940. december), még csak két hónapja hagyta oda végleg Magyarországot; októberben volt búcsúhangversenye Budapesten. Az első sorban adott széket Thománnak. Mindvégig gyakori látogató volt a Thomán-otthonban, jól ismerte a „hajfürtöt a falon”... Vajon mi lett azzal, azóta? A háború alatt meghalt Thomán és majdnem meghalt Budapest; él-e ott valaki ma, aki még emlékszik arra a talizmánra, vagy éppenséggel tudja, hogy az hova lett?
 
„A clevelandi magyarok nagy estét adtak, cigányzenével. palotással!! Itt is magyar, ott is magyar, mindenütt magyar, de nem nagyon örvendezhettünk ennek, mert bizony a második nemzedék már csak üggyel-bajjal töri a nyelvet.” (Bartók-levél fiainak, 1940. december 24.)

Bizony igaz. Ezért kellett az angol nyelvhez fordulni a magyar kultúra átszármaztatása céljából: a „Young Magyar-American”-t Báchkai Béla adta ki havonta Kanadában, a „Second Generation”-t pedig én, hetenként, a Szabadság mellékleteként. Bartók tetszéssel nézegette ezek egyes példányait. Általában figyelte az amerikai magyar sajtót; egy levelében rá is szólt akkori legjobb barátjára: „Pali, úgy látszik, nem olvasod figyelmesen a Szabadságot!” (Kecskeméti Pálhoz, a Brandeis-egyetemről nemrég visszavonult, Princetonban élő filozófushoz, 1945. augusztus 11-én.)

 „Milyen volt Bartók?” kérdik gyakran. Még külsejét is, amely alapos válaszban csak mellékszerepet játszana, ellentmondó kifejezésekkel és bizarr jelzőkkel kénytelen az ember megközelíteni: a vézna óriás, alacsony titán, halk szavú forradalmár, beteg halhatatlan, ezüstszobor-fejjel, ... perzselő szemekkel, amelyek Molnár Antal szerint „az ő lelki rejtekének varázslatos ablakai, meg-megvillanva hírt adnak roppant mélységekről, félelmes titkokról, mágikus erőkről.”

Megkérdeztem: „Milyen hangszeren játszott először?”
„Dobon. Kétéves koromban. Mama mondta, hogy váltakozó ritmusokat doboltam órákig. Négyéves koromban magyar nótákat játszottam egy ujjal a zongorán. Kilencéves koromban szonatinákat, Mozart-utánzatokat komponáltam.”

Muzsikustársadalombeli közfelfogás szerint a mi életünk legnagyobb Beethoven-játékosa a néhány évvel ezelőtt elhunyt Wilhelm Backhaus volt. Nagy ajándék a Sorstól, hogy másfél évtizeden át, haláláig, családunk barátja volt. Gyakran voltunk együtt diplomáciai szolgálatom európai évei alatt. Egyszer a Library of Congress-beli felejthetetlen Bartók-Szigeti koncertről beszélgettünk, amelyet hanglemezről ismert; ez vezetett kérdésemhez:

„Milyen zongoristának tartotta Bartókot?” Kissé elfordult, hosszasan nézett ki az ablakon, ... egészen 1905-ig kellett ellátnia, amikor az első európai zongoraművész-versenyt, a Párisban nagy izgalmak közepette lefolyt Anton Rubinstein Competitiont tartották, ... a bírák közt volt a Liszt óta legnagyobbnak tartott virtuóz, Busoni. ...

„Grossartig ... fabelhaft ...” felelt Bachkaus. „Nagy-tudással, eredeti felfogással, ritka ösztönnel játszott, ... a technikája is nagyszerű volt, ...nekem mind között ő tetszett legjobban. ... Első díjat adtam volna neki. ...”

AMERIKAI MAGYAR VILÁG, 1974. október 13. (11. Évfolyam, 41. szám)

223   Ardelao • előzmény220 2017-11-05 12:47:24

 

BARTÓK BÉLA ÉS ZATHURECZKY EDE

«matinéja karácsony hétfőn d. e. 11 órakor a Magyar színházban.»

Műsor: Mozart: A-dúr, Brahms: G-dúr szonáta.

Bartók: Magyar Népdalok, Szonatina, II. Rapszódia és Bartók zongoraszerzeményei saját előadásában (Éjszaka zenéje, Kis suite). 

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1938. december 23. (24. Évfolyam, 287. szám)

222   Ardelao • előzmény221 2017-11-04 00:52:00

VÁZLAT BARTÓK BÉLA ARCKÉPÉHEZ

Tagadhatatlan igazság, hogy az igazán nagy művészek elemi hatása szoros népi közösségükből magyarázható. De ezt a fogalmat az utóbbi időben jobbról is, balról is olyan rablógazdasággal aknázták ki, hogy petyhüdt zsákként esik össze és holmi mángoló deszka alatt bizonyára papírvékonnyá laposodnék. Türelmetlen elméletek burjánzottak el, amelyeknek nem új lényegek feltárása a fontos, hanem a minél gyorsabban foganatosítható gyakorlati hatályuk. Kevésbé fontos itt, hogy mi is az a népi közösség s ezen túlmenően: milyen az a nép, melyek érzelmi és gondolatvilágának jellemző tényezői, mifélék összességükben a nép lelki arculatának kitevői!? Komoly értelemben vett tudományos munkát, az egyéni és tömeglélek elemzéséből, művészeti és társadalomtörténeti kutatásokból leszűrt, illetve csak leszűrendő eredményeket, mint mellékes előfeltételeket ugorja át ez a tudománytalan aktivizmus, amelyet már azzal is megtiszteltünk, ha pusztán áltudományosnak nevezzük. Hiszen előlegezi a feladat egyedül fontos részét, hallgatólag elintézettnek veszi mindazt, aminek elintézése neki voltaképpen csakis azért sürgős, hogy minél gyorsabban a tettek mezejére léphessen vele, illetve a tárgyra térjen.

A nép arca! . . . Hányan ismerik? Kinek van világos elképzelése róla?. . .

Érthető, ha a tömeglélek bizonyos vágyálmainak képviselői támadják ugyanannak a tömegléleknek más irányú kifejezőit. Érthető, de nem menthető, mert az e fajta türelmetlenség mindig korlátoltság és középszerűség mellett bizonyít. Zseniális meglátók épp azért zseniálisak, mert a totalitások íves átfogói. Humoros lehetne, ha nem lenne oly tragikus, hogy néhány magyar zeneíró például kétségbe vonta Bartók Béla magyar érzelmeit, magyar eszmevilágát és zenéjének magyar jellegét. Ki szavatol azért, hogy épp az illetőknek lenne kiváltságosan tiszta megismerésük a magyarság mivoltáról!? Lehet, hogy a keresztmetszet felületének egyik pontcsoportja valóban az övék. De még ez sem biztos. Lehet, hogy vágyálmaik nem is a tömeglélek mélyéből előtört igazi látomások, hanem hamis képzetek, az ideig-óráig türelmes tömeglélekre ráfogott koholmányok. Kifogásaikból legfeljebb az tűnik elő, hogy nekik más az elképzelésük, más az ízlésük és hogy a maguk legkevésbé sem általános érvényű fogalomkörében Bartók Béla nem talál, de nem is kér helyet. Ki merné állítani, hogy tulajdon magyarságuk Bartókénál gyökeresebb és ennél fogva jogosultabb!? S még ha módjukban, illetve tehetségükben állna és fel is sorolnák a magyar embertípus valamennyi megszólaló válfaját, ezzel közvetve legfeljebb mégis csak azt igazolnák, hogy Bartók Béla egy teljesen új — vagy egészen ősi és régóta némaságra ítélt — válfaj nyelvét oldotta meg. Bartók lelkében évszázadokig szunnyadt népi vonások ébredtek új életre, zenéjén keresztül szólalnak meg és hirdetik feltámadásukat. Zengő daluk valahogyan épp, azáltal válik hitelessé és meggyőzővé, mert hiányzik belőle mindennemű támadó él: önmagáért van, mint ahogy a nagy művészet épp azáltal válik természetszerű jelenséggé, hogy szabadon sarjadzik és szabadon bontogatja virágszirmait. Számoljunk le egyszer a «l’art pour l’art» -elmélet mellett és ellen szóló érvelésekkel; a sudár fatörzs ezerféle hasznos célra dolgozható fel, de nedvdús növekedése közben vajmi keveset törődik ezzel a későbbi kitermelhetőségével. A művészetek mesteri alkotásai épp, azáltal oly sokrétűen jelentősek, mert nemzedékek váltakozó érzelmi és szellemi szükségleteit tudják kielégíteni, de már nem is lehetnének olyan kiteljesedettek, ha az eleve eltökéltség és célirányosság józan módszereivel kerültek volna napvilágra. Szabadon születtek, a sors kegyes ajándékaként és nem állíthatók elő a közszükséglet előre kiagyalt iparművészeti receptjei szerint.

A népvándorlás hullámaitól a Duna—Tisza közére sodort magyarság alig néhány évtizeddel honfoglalása után tért át a keresztény vallásra: nála csaknem egybeesett az éghajlati és földrajzi életviszonyainak felforgató változása kultúrájának, egész fogalomkörének nem kevésbé döntő fölcserélődésével.

Ennyi új élettényező még a legedzettebb ellenállást is kemény próbára teszi. Szokatlan tájék közepette testileg-lelkileg egyaránt új benyomások fogták ostromzár alá. Ilyen feldúló élmények sokadalma úgyszólván maga alá temette a múltak emlékeit s ezek még sokkalta mélyebben kerültek feledésbe, mint más népeknél, hiszen a magyar úgyszólván emlékeztető jelek nélkül járt-kelt még majdnem idegen földön, amelyen véletlenül sem találkozhatott régibb önmagával, ősi élmények emlékét felébresztő, visszahívó tárgyi hagyatékokkal. Már-már úgy rémlett, hogy ez az ősi élménykincs végkép lemerült az öntudatlanság titkos rétegeibe.

Mily látnoki biztosságra, mily ösztönös magabiztosságra volt szükség, hogy magyar művész visszatapogatózzék és vissza is találjon a forrásokhoz, amelyekről évszázadok óta közvéleményszerűen hitték, hogy nem buzognak többé és soha újból fel nem fakaszthatok!  Amíg vérsejtek statisztikájában bízó fajbiológusok és más satnya divatú szobatudósok csipeszre fogott halott idegrostokkal próbálják összetákolni az élő néplélek elvont arculatát, addig Bartók Béla előzetes nézetekkel mit sem törődve, az «Éjjel zenéjé»-nek csillagosan szabad ege alatt álmodta meg, álmodta vissza ezt a betemetett ősi arcot és vonásról-vonásra tárta fel ismét előttünk.

Figyelemreméltó ezért, hogy a religió értelmében vett dogmatikus elem mennyire hiányzik Bartók munkásságából: a «Kantáta» miként válik «profánná» abban. Profánná — oly értelemben, amilyenben az egyház valamikor profánnak minősített minden muzsikát, amely nem vallásos célokat szolgált és nem a túlvilági lét metafizikus fogalomkörében, hanem a földi élet tükrében szemlélődő lélek szükségleteit elégítette ki. S ilyen értelemben csakugyan földszagúan, pogányul profán Bartók Béla muzsikája. Ámde kantátába magasztosodik a távlatok által, amelyeket körülötte feltár. Mert a földi élet tükrében szemlélődő lélek gyakorlati tapasztalataiból szűri le minden jó és rossz, minden nemes és aljas, minden boldogítóan kívánatos és lezüllesztően csúf dolgok tudását.

Bartók csakis azokat az életértékeket fejezi ki, amelyeket fajtájának lelkében feltalált és önmagában is újraélt. Ő megajándékozta a világot a magyar falu látomásán keresztül minden falvak ősi képével. A természettel összeforrott, ösztönösen okos, de vallásos absztrakciókkal szemben épp oly türelmes, mint a közönyös paraszt, e falvak lakója.

JEMNITZ SÁNDOR

A ZENE, 1936. (5. szám)

221   Ardelao 2017-11-04 00:46:54

JEMNITZ SÁNDOR:

BARTÓK  BÉLA: «A KILENC CSODASZARVAS»
(CANTATA  PROFANA)

Profán kantáta; Bartók Béla első nagy énekkaros szerzeménye: feszült érdeklődéssel vártuk, hogy ez a mű, amelyről már három év óta tudunk és hallunk, végre nyomtatásban váljék hozzáférhetővé. Futólagos belepillantás csak elégtelen áttekintést nyújt ilyen igény-teljes újdonságnál, amely felől viszont értesüléssel kell lennünk, mert Bartók Béla egy-egy új, nagy műve általános érdekű jelenség: az emberi haladás és művészeti fejlődés barátainak közös  ügye.

«Profán kantáta.» Erről a címről önkéntelenül is egy másikra, régebbire, az «Allegro barbaro»-ra kell visszagondolnunk. Külalakjára nézve szabályos klasszikus formájú mű volt az is: «háromrészű dalforma.» Csak éppen a tartalma és a hangulati jellege, dallamvonala és összhangzatfűzése volt megkapóan újszerű és merész. Biskrai; arab, ... A szabályos Allegrónak egészen rendkívüli — «barbár» — volt a hanglejtése.

Ez a «Profán kantáta» is szabályosan tölti ki a kantátaműfaj formaképletét. A kettős vegyes-karra, nagy zenekarra, egy-egy tenor- és baritonszólóra írt mű világosan tagozódik zenekari előjátékra, epikusan helyzetfestő énekkaros bevezetésre és a szöveg által adódó drámai magánénekes és összkaros részletekre, akárcsak a hasonlóan nagy együttesnek szánt számos ismert régibb kantata. Csak éppen a tartalom és a hangulati jelleg más ismét, — egészen más, egyáltalán nem egyházi, mint ennek az eredetileg egyházi műfajnak egyéb irodalma. Profán. . . .

Profán abban az értelemben, amelyben az egyház valamikor megkülönböztetésül profánnak minősítette a nép nem dogmatikus célokat szolgáló, hanem a maga sajátos lelki szükségleteit kielégítő «világi» muzsikáját. Érezzük, hogy ez a megjelölés tőszomszédságba kívánkozik a forradalmian harcos kedvű és kemény «barbár» mellé. S méltán, mert Bartók Béla ezzel a művével is ősi, betemetett, rab népi indulatokat szabadít föl béklyóik közül.

«A kilenc csodaszarvas» szövege régi román népballada. Gyönyörű megrázó népballada.  «Volt egy öreg apó», aki kilenc szép szál fiát nem polgári foglalkozásokra, hanem szabadságra, vadászatra nevelte. A fiúk vadászat közben egyszer csak a csoda-szarvas nyomára bukkantak és addig-addig űzik a nemes vadat, míg maguk is szarvasokká változnak.  Apjuk utánuk ered és visszahívja őket, de ők már nem térhetnek vissza, mert «szarvuk ajtón be nem férhet, karcsú testük gúnyában nem járhat, szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból. . . .»

A csodaszarvas itt a szabadságra született ember végzetét beteljesítő sors jelképe. Aki az igazi szabadság részesévé lett és testében-lelkében teljesen fölszabadult, az nem törik bele ismét, a polgári társadalom szürke jármába, és ezentúl csak, «tiszta forrásból» ihatik.

Alig tévedünk, ha e gondolatból Bartók Béla művészi önvallomását véljük fölcsillanni. Üzenet ez mindazoknak, akik a polgárosodás értelmében vett «lehiggadást» várják tőle. Aki egyszer keresztültörte magát az elavult nézetek és megcsontosodott előítéletek korlátain és az övéhez hasonló bátorsággal rontott ki a szabadság magányos mezejére, az nem térhet vissza többé jámboran az istállóba, mint a közönséges csikó, ha kitombolta a csakis-fiatalság csakis hevületét. Itt magasabb rendű megismerésekről, a szív és értelem fejlődésének eredményeiről van szó és ezek többé vissza nem srófolhatók.

Végtelenül komoly és mély művészi hitvallomás ez, amelyet csakis Wagnernek a «Nürnbergi  mesterdalnokok»-ban lefektetett személyi igazolásával tehetünk párhuzamban. Ellen-Tannhäuser nyilatkozata ez, aki a Vénusz-barlang minden hétköznapiságot fölemésztő, kiégető szerelmeiből nem somfordálhat vissza többé a Biterolfok langyos érzelmi világába,  de e kiváltságosságán nem bukik el, mint az ifjú Wagner romantikus hőse, hanem eltökélten  vállalja sorsát s bár a vadon magányában, de független és szabad marad.

Bartók Béla kantátája zenei vonatkozásában az utolsóelőtti nagy Bartók-újdonság, a II. zongoraverseny stiláris vívmányait építi ki tovább. A bécsi Universal Edition kiadásában egyelőre csak az énekhangos zongorakivonat jelent meg, úgyhogy a zenekari letét szépségei még megközelíthetetlenek számunkra, hiszen a mű eddig még csak Londonban került előadásra. Két különálló négy-négyszólamú kórusa nem képvisel külön föladatokat, hanem zeneileg szorosan kiegészíti egymást. Szokatlanul magas fekvésű tenorszólójában a  «legnagyobbik szarvas, jaj, a legkedvesebb fiú» szólal meg, a baritonszóló viszont az apa hangját értelmezi. Reméljük, hogy a tiszta D-dúrban kicsengő dallam-dús mű mihamarabb  nálunk is hallható lesz. De jól! Mert tessék-lássék előadásoknak nincs semmiféle művészi jelentőségük.

A ZENE, 1934. (3. szám)

220   Ardelao 2017-11-01 15:17:26

ESEMÉNYEK A HANGVERSENY ÉLETBŐL.
FILHARMÓNIAI HANGVERSENY BARTÓK ÉS HINDEMITH BEMUTATÓK.  

Ernest Ansermet, a modern zene egyik legkiválóbb karmestere vezényelte minap a filharmonikus zenekart. Műsorán két bemutató is szerepelt, amelyek különösen jelentős zenei eseménnyé emelték a hangversenyt. Bartók Béla két zongorára és hét ütőhangszerre írt szonátája külföldi bemutatója és sikerei után most került nálunk először előadásra. Bartók személyes nyilatkozata szerint már néhány évvel előbb tervbe vette, hogy zongorára és ütőhangszerekre ír valamit. Időközben rájött arra, hogy az egyensúly nem lenne kielégítő egy zongora és a lényegében hangos ütőhangszerek között. Ezért két zongorát állított hét ütőhangszerrel szembe. Ezek az üstdob, a nagydob, a réztányér, a gong, a húrozott kisdob, a húrnélküli kisdob és a xylophon. A legfontosabb szerepet ezek közül a xylophonnak és az üstdobnak szánta, amelyek gyakran átveszik a vezetést és a témák hordozói lesznek. A többi hangszerek egyébként csak aláfestik a zongorák játékát, a hangsúlyozandó részeket

erősítik, vagy a zongorarészek ellenpontját játsszák. Megtudjuk még Bartók nyilatkozatából azt is, hogy az első rész lényegében megtartja a klasszikus szonátaforma kereteit, hogy a II. rész dalforma és a III. rész rondó és szonátaforma kombinációja. A modern művész tárgyilagossága nyilvánul meg ezekben a mondatokban, aki az alapos és értékes szakmunkára, a mű tiszta zenei szövetére veti a fősúlyt. Nincs ebben a nyilatkozatban egyetlen szubjektív megjegyzés, szinte úgy tűnik itt elénk Bartók alkotó egyénisége, mint akinek annyi gondja van az új zene építőanyagának összehordásával és megteremtésével, a zenei erők egyensúlyozásával, hogy szinte önzőnek tartaná azt az álláspontot, amely a zenében csak egyéni élmények kifejezését látja.

Új művének legfőbb problémája új hangszerszínek keresése és ezeknek új kombinációja. Az exotikus zenék közelebbi megismerése hozta felszínre az ütőhangszerek új felfogását. Az európaiak eddig ugyanis az ütőkben csak a lárma, a zörej, a dinamikus fokozások eszközét látták. Ősi népzenékből tanulják meg ezeknek a hangszereknek finomabb zenei kiaknázását. Bartók művében ez a törekvés nemcsak ritmikai-dinamikai szempontból jelent erősebb és gazdagabb árnyalatokat, hanem csodálatosan finom színekben is. Ezek az új hangszerszínek már a tavaly bemutatott «Zene húros-hangszerekre, ütőkre és celesztára» című művében is feltűnik, ahol a zongorát, a modern felfogáshoz híven, csak, mint egyszerű ütőhangszert, mint egyet a többi ütők között szerepelteti. A zongora az új stílusban tehát elveszti éneklőhangszerként való szerepeltetését, visszatér eredeti legsajátosabb lényegéhez, amely ezt a hangszert részint a zene motorikus, dinamikus elemeinek ritmikus jellegű pregnáns motívumoknak, akkordoknak, részint a pedáltechnikával lágyan elmosódó pasztelszíneknek érvényesítésére alkalmassá teszi. Hogy lehet ezeket a lényegbeli tulajdonságokat a fent említett 7 ütőhangszerhez hozzásimítani s ezt az egészen eredeti új hangszeres együttest az örök emberi lélek kifejező eszközévé tenni, ezek azok az eredmények, amelyek megelevenednek előttünk Bartók művében. Mert hiába ismerjük a legpontosabban a mű, zenei szerkezetét, hiába vagyunk tisztában a témák zseniális feldolgozásával vagy kombinációjával, az egyes tételek kristálytiszta körvonalozottságával, mit ér mindez, ha igazi élményt nem jelentenek számunkra. És éppen abban látjuk Bartók nagyságát, hogy ebben a tekintetben sohasem lesz adósunk, mert minden problémája, minden új utakat kereső nyugtalansága mögött az egész ember áll. Ahogy a két zongora a többi hangszerrel egy új síkon, ritmusok és színek új kombinációjának síkján összeolvadnak, egymással szembeállnak, a hangérzésnek és ezzel együtt a benső világnak olyan kifinomodásáról, átszellemesítéséről tesznek tanúságot, amely korunk zenéjében párját ritkítja. A szonáta második tétele különösen jellemző ebből a szempontból. Csodálatos hangvíziókat revellál előttünk, amelyek önkéntelenül eszünkbe juttatják azoknak a régi mestereknek tiszta áhítatát, akik a zenében egy magasabb-rendű világ megnyilatkozását látták, amelyhez a halandó ember csak alázattal közeledhet, hogy elleshessen valamit csodálatos titkaiból. Ilyen taktusoknál egyszerre elvesztik érvényüket a modern zene elvei, amelyek a neoklasszicizmus személytelenségére, észkonstrukcióira vonatkoznak. Ennek a neoklasszikus stílusnak lapos egyszerűsége, élesen tagolt formái egy mindent egyéni színezetűvé varázsoló nagy lélek kohójában sajátos intenzitást és ragyogást nyernek.

Bartók invenciójának tiszta zeneisége már magával hozza a kamarastílus, a bensőbb jellegű eszközök előnyben részesítését. Minél kisebb a hangszer-együttes, annál finomabb és tisztább hanghatásokra képes. Viszont ez a kis együttes kifinomult zenei kultúrát követel a hallgatótól, a zene szellemibb felfogását az erősen érzéki hatású nagy zenekarokkal szemben. Bartók művének első budapesti előadása éppen ennek a kamarastílusnak nem megfelelő környezet miatt nem tudta érvényesíteni a mű szépségeit. Az opera nagy színtere, bármennyire is kitűnő az akusztikája, nem alkalmas ilyen intim hatásokban bővelkedő alkotás előadására. Kamarastílus kamaraterembe való, különösen mikor az új, szokatlan hangzás a legnagyobb összeszedettséget kívánja a hallgatótól. A második zongoránál ülő Bartók Béláné teljes átéltséggel, pompás ritmusérzékkel és színes billentéssel tükrözte vissza az egész zenei együttes gyújtópontját, Bartók Béla páratlan szuggesztivitású szerzői és előadói egyéniségét. Az ütőket kezelő Jegesi József és Vigdorovits Sándor tanúbizonyságát adták annak, hogy a köztudatban jelentéktelennek tartott ütőhangszerek milyen nagy zenei képességeket kívánnak az előadóktól.

A másik bemutató Hindemith «Mathis der Maler» című suite-je is már nagy sikert aratott a külföldi metropolisokban. A német modern zene elismert vezérének művészetét elejétől kezdve lehetetlen volt egy bizonyos szellemi magatartásra, vagy irányra beállítani. Valóban a jelen zenésze volt ő, aki a mindennel való játszás öröméből és felszínességéből kiindulva mindenkor aktuális stíluskérdések nyomán haladt. Éppen úgy kipróbálja erejét a «Neue Sachlichkeit» száraz értelemmel irányított, de nagyszerű technikai tudást bizonyító többszólamú szerkezeteiben, mint az élethez közvetlenül kapcsolódó, a gép, a sportok korának szellemét híven kifejező jazz komédiákban, mint az új hanghatásokat kereső, valódi értékeket felszínre hozó brácsaműveiben, dalaiban. Később ő is maga mögött hagyja minden magasabb eszményt felrobbantó, forradalmi korszakát s komoly témák felé fordul. A «Mathis der Maler» című operájának már a hőse is jelzi ezt az átfordulást. Hol van már ez az opera előbbi színpadi műveinek (Hin u. zurück, Neues vom Tage stb.) teljes eszmementes és irodalommentes beállításától. Hőse Mathias Grünewald (1470-1528., megj. A.) a reformáció harcokkal, lelki-szellemi ellentétekkel terhes korának nagy német festője, akit a szerző, mint a halhatatlan művészi alkotó erő megszemélyesítőjét állít a kultúrát romboló, folytonosan fellángoló emberi ellentétekkel szemben. S ez a magasabb eszme, a szellem fölénye az anyag fölött, a nemzeti múltba, való belemélyedés Hindemith zenéjét, is megnemesítette. A most bemutatott suite három részt ragad ki az operából. Az első a bevezető «Angyalkoncert,» ahol Hindemith, mint igazi germán művész, a polifóniában, a szólamok mesteri kontrapunktikus szövésében találja meg sajátos zenei kifejezését. Ezzel is bizonyítja, hogy észak a polifónia igazi hazája s nem véletlen, hogy kiépítésén különösen a germánok dolgoztak. Ez a problematikus szövevényes jellegű stílus Délen el sem volna képzelhető. Ahogy a témákat a különféle hangszercsoportokban az ellenpontozó művészet minden elképzelhető fogásával feldolgozza, egymással szembeállítja, variálja, méltán kelti fel a szakemberek csodálatát, de inkább az ész, mint a szív munkája. A II. rész «A sírbatétel» felírást viseli, megindító siratóének, csupa panasz és fájdalom, amely az opera utolsó jelenetét előzi meg. Nagy erőfeszítéssel kiküzdött emelkedés után annál nagyobb a végső akkordokban újra visszatérő csüggedt rezignáció. A művész nagy, tragikus magányossága él ebben a tételben, búcsú mindattól, ami számára az életet jelentette, amire törekedett, amit alkotott, ami után hiába vágyódott, s amit szeretett. Az utolsó tétel «Szt. Antal kísértése» címen abból a színpadi jelenetből került a suite-be, amely Grünewald híres isenheimi oltárképét eleveníti meg s Szt. Antal képében Mathist állítja a démonokkal szembe. Az élesen körvonalazott pathetikus jellegű főtémának folyton erőteljesebb kibontakozása ábrázolja ezt a küzdelmet, amely a befejező «Lauda Sion Salvatorem» hálaénekben a zenekar teljes összefogásával harcolja ki a Hit győzelmét. Nem hiába ihlette Hindemith alkotását az a német mester, aki a keresztre feszített Krisztust ábrázoló festményén csak magának a felszögezett, fájdalmában égre sikoltó kéznek megrázó ábrázolásával korszakalkotó volt a művészi kifejezés terén. A sok tévelygésen, keresésen keresztül Hindemith is eljutott ezzel a művével a helyes útra, ahol a zene nemcsak a kézzelfogható valósághoz tapad, hanem az ember legnemesebb törekvésének, az önmagunkon való túljutásnak, a fejemelkedésnek lesz legfőbb kifejezője. 

S végre meg kell emlékeznünk a karmesterről, aki a saját személyét háttérbe szorítva, a leghívebb tolmácsolója volt Bartók és Hindemith műveinek. Ernest Ansermet eszményi típusa a modern karmesternek. A modern zene mestereinek legnagyobb keservei közé tartozik az a karmester, aki műveiket saját felfogása szerint akarja tolmácsolni, s nem azt olvassa ki a partitúrából, ami ott van, hanem amit ő szeretne, hogy ott legyen. Ansermet emellett, hogy nagyszerű mesterségbeli tudással rendelkezik és teljesen biztos a zenei problémák meglátásában, fegyelmezett a mű világos, objektív, minden fölösleges, oda nem tartozó elemet kikapcsoló, hű ábrázolásában. Igazi francia karmester, akinek a tiszta vonalvezetés, a formák szépsége, a gazdag, kifinomult ritmika, a legfőbb eszményei, amelyeket éppen olyan plasztikusan tud elénk állítani Haydn szimfóniájában, mint Ravel balettzenéjében, mint Bartók és Hindemith műveiben. Nagyszerű vezénylése nagymértékben járult hozzá, hogy a filharmonikus hangversenyek konzervatívabb közönsége is kellőképp méltányolta az új zenei értékeket, hiszen itt szeme előtt láthatta, hogy világhírű külföldi karmesterek büszkén és boldogan szegődnek a magyar zenei lángelme, az egész világon ma az elsők között emlegetett Bartók Béla művészetének szolgálatába.  

 

PRAHÁCS MARGIT.

A ZENE, 1938. november 15. (XX. Évfolyam, 3. szám)
 

219   Ardelao 2017-10-31 12:24:21

PÁSZTORY DITTA EMLÉKÉRE

BARTÓKNÉ PÁSZTORY DITTA FELLÉPÉSE

 

Az Állami Hangversenyzenekar hétfői estjének Bartókné, Pásztory Ditta szereplése adott jelentőségetA zeneszerző özvegye szűkebb körben már többször fellépett a nyilvánosság előtt, de a Zeneakadémia nagytermében 1940. október 8-a, a Bartókkal tartott nevezetes búcsú-est óta most játszott először. Bartók és feleség e tizenhét évvel ezelőtt búcsúzni jött erre a pódiumra. Bartók, azóta örökre távozott a halhatatlanságba. Felesége, a zeneszerző zongoraműveinek egyik legkiválóbb interpretátora, most újra fellépett a dobogóra: megható, felejthetetlen pillanat volt.
A műhöz, a kétzongorás szonáta zenekari változatához, mely ezen az estén Pásztory Ditta és Tusa Erzsébet előadásában megszólalt, más személyes vonatkozások is fűződnek: 1943 januárjában a Bartók-házaspár mutatta be New Yorkban, Reiner Frigyes vezényletével.    

Második előadása a zongoraművész Bartók utolsó szereplése volt a nyilvánosság előtt. 

A Zeneakadémia közönsége meghatottan köszöntötte és ünnepelte Pásztory Dittát ezen az estén. Abban a reményben, hogy ez az első lépés volt ahhoz, hogy visszatérjen a koncertéletbe, s minél gyakrabban hallhassuk őt Bartók zongoraműveinek tolmácsaként.
 

A hangverseny első felében Réti József nagyszerű tolmácsolásában Britten «Les illuminations» című dalciklusát hallottuk, majd egy új magyar művet: Lendvai Kamilló «Négy zenekari invokáció»-ját. Sándor János vezényelt, mindhárom műben kitűnően, s újra bizonyítva, hogy az ifjabb karmester-generáció egyik leghatározottabb, legjelentősebb egyénisége.
 

Fábián Imre

Film Színház Muzsika, 1967. szeptember 29.

(11. Évfolyam 39. szám)

218   Búbánat 2017-10-30 11:41:45

Bartók Rádió esti műsorán szerepel

19.35  - 21.02  A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar Bartók hangversenye


Vezényel:  Petró János

 Km. Szenthelyi Miklós (hegedű) és Sebők György (zongora)

Műsor:

II. hegedűverseny (Szenthelyi)

III. zongoraverseny (Sebők)

Táncszvit

(Szombathelyi Bartók Terem, 1983. július 25.)

(Ism. november 11., 12.36)

217   Ardelao • előzmény216 2017-10-28 18:38:21

Bartók-bemutató, a második filharmóniai hangversenyen

Az új zene sikere elsősorban az előadótól függ, Bartók Béla első kísérletei nagyrészt azért nem találták meg a közönséghez vezető utat, mert első tolmácsolói nem tudták átérezni, meggyőződés nélkül, sugalló erő nélkül szólaltatták meg Bartók muzsikáját, és minthogy maguk sem értették, megértetni sem tudták. Ernest Ansermet genfi karmester világhírét annak köszönheti, hogy benne megértőre talállak a zeneköltészet új klasszikusai; bár korban nem tartozik az új nemzedékhez, együtt érez vele és úgy tudja hangra változtatni az úttörők hangjegyeit, ahogyan a zeneköltők azt elképzelték. ő volt a második filharmóniai hangverseny vendége.

Ez a hangverseny eseménye volt zenei életünknek. Ha valaki nem is híve az új mestereknek; de muzsikus, bizonyára eseménynek tekinti, mégpedig kimagasló zenei eseménynek az olyan hangversenyt, amelynek műsorán egy Bartók- és egy Hindemith-bemutató mellett ott szerepel Ravel Daphnis és Chloe-szvitje és Haydn 95. számú c-moll szimfóniája, még hozzá hiteles — mert maguk a költő-kortársak által hitelesített — előadásban. Hindemith műve: Szvit a Mathis a festő című dalmű zenéjéből, egyike a kiváló német mester legjellemzőbb, legérettebb alkotásainak. Ha kifejezőereje nem is olyan gazdag, színei nem is olyan meg- ejtőek, mint operája hősének: Mathias Grünewaldnak, az isenhelmi oltár alkotójának színei és kifejezőereje, mesteri kompozíció az Angyalok hangversenye, a Sírbatétel és a Szent Antal megkísértetése. Láttató erejű. Természetes, hogy sikeréért csak kongeniális tolmácsolás kezeskedhet. Az Ansermeté ilyen volt.

Bartók Béla legújabb művének bemutatása volt az est fénypontja. A szonáta két zongorára és ütőhangszerekre készült. Előadásában a két zongora mellett üstdob, nagydob, réztányér, gong, húrozott kisdob, húr nélküli kisdob és xilofon vesz részi. Ez a hangszer együttes meglepő, bár nem szokatlan, mert hiszen az úgynevezett «jazz-kamarazenében» gyakran találkozunk zongora és ütőhangszerek együttesével. Ha szigorúan vesszük, a modern zongora is lényegében ütőhangszer. Bartók csodálatos és elragadó fantáziával él a kilenc hangszer színeivel, keveri azokat, fokozza hatásukat s olyan új hangzáslehetőségeket talál mondanivalójának előadása közben, amelyek nem szokatlanságukkal, hanem művésziességükkel ejtenek bámulatba. De költői mondanivalója is új és mély ebben a nemes formájú művében. Ama kevesek közé tartozik ő, akik, ha megszólalnak, sohasem ismételnek.

Ansermet vezényletével négy művész szólaltatta meg a szonátát: maga a költő és felesége: Pásztory Ditta, továbbá Jegesi József és Vigdorovits Sándor. Feljegyzésre érdemesnek tartjuk, hogy a filharmóniai hangversenyek inkább konzervatív hajlandóságú közönsége rendkívüli melegséggel fogadta a Bartók-bemutatót, a zenei évad nagy ajándékát. A taps arra vallott, hogy egyre nagyobb azoknak a száma, akik legalább intuícióval tudják megközelíteni a hangoknak azt a csodálatos birodalmát, amelyet Bartók fedezett fel a művelt világ számára.

A Filharmóniai Zenekar második hangversenye a nagy siker jegyében folyt le. A közönség örült az új zenének. A zeneművészetnek azok a barátai is, akik nem lelkesednek az újért és nem szívesen néznek szembe a Mával, nyereségnek tekintik, ha időnként tájékoztatják őket a költészet új irányairól, ha megismerkedhetnek új remekművekkel. Érdekesebb és élvezetesebb ez, mint a tegnap unalomig ismert hangversenydarabjainak örökös ismétlése. (f. gy.)

ESTI KURIR, 1938. november 3. (16. Évfolyam, 248. szám)

216   Ardelao 2017-10-26 23:43:48

Bartók új kamaraműve Londonban

A londoni nemzetközi zeneünnepségeken ez idén Bartók Béla fogja képviselni Magyarországot. «Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre» című kamaraműve június 20-án szerepel az ünnepségek műsorán. (Előtte június 11-én a luxemburgi rádióállomás közvetíti ugyanezt a művet.)

— Bemutató előadása Baselben volt 1938. január 16-án az I. G. N. M. (Internationale Gesellschaft für Neue Musik) 10 éves jubileumi hangversenyén. A két zongorarészt a szerző és felesége Bartókné Pásztory Ditta szólaltatták meg; ugyanők lesznek a mű előadói a luxemburgi rádióban és a londoni ünnepségeken.

A baseli bemutató előadás nagy sikeréről és a kompozícióról a svájci lapokon kívül az angol, hollandi, cseh stb. lapok is tájékoztatták a zenei közvéleményt.
A zenei ünnepségek műsorán Hindemith, Markievicz, Webern neveivel is találkozunk, kiknek zenekari műveit világhírű dirigensek fogják megszólaltatni (Adrián Boult, Scherchen stb.).

ESTI KURIR, 1938. június 5. (16. Évfolyam, 126. szám)

*

Bartók Béla részben feleségével együtt bemutatja Európa nagyobb metropolisaiban új kétzongorás szonátáját. Eddig Páris, Amsterdam, Zürich és Prága kötötték le. Egyik zenekari művét eljátssza a belgrádi filharmonikusokkal és Zathureczky Edével.

Szonátaestéket ad Rómában, Milánóban, Firenzében, majd vendégül látja őt Bukarest, Temesvár, Nagyvárad és Kolozsvár.

ESTI KURIR, 1938. szeptember 15. (16. Évfolyam, 207. szám)

215   Ardelao 2017-10-25 17:35:34

Bartók Béla unokahúgának sikere külföldön

Bartók Béla unokahúga: Bartók Ilonka zongoraművésznő. A Zeneakadémián végezte tanulmányait és a kiváló nagybácsi volt a mestere. Most az északi államokból hallunk róla. A bergeni stúdióban koncertezett; Bach, Beethoven, Bartók műveit játszotta.
Budapesten még nem lépett föl, de remélhetőleg nemsokára itthon, a pesti Stúdióból hallgathatjuk.

Színházi Élet, 1931. 29. szám (július 12-18) XXI. Évfolyam

 

Bartók, Kodály és a magyar népzene Norvégiában.

Bartók Ilonka* zongoraművésznő a múlt hónapban Bartók- és Kodály-műveket játszott a norvég rádióban. A bemutatott zongoraműveknek legalább a fele Norvégiában «első előadás» volt. Bartók Ilonka 1930-óta a bergeni rádióállomás házi-zongoristája és — a norvég rádióhallgatók között megtartott szavazás szerint — a norvég rádió legnépszerűbb szereplője. Szóló fellépéseinek műsorát igen gyakran csak a két nagy magyar zeneszerző műveiből állítja össze, amelyeket egyre élénkebb érdeklődéssel fogad a norvég közönség és a zenekritika. Egyik tekintélyesebb oslói zenekritikus a fiatal norvég zongorista-generáció figyelmét Bartók műveire irányítja, egy részletezőbb cikk keretén belül. Bartók és Kodály művei mellett az eredeti magyar népzene iránt is mind többen érdeklődnek.

Bartók Ilonka számos újságcikk és rádióelőadás útján ismertette a magyar népzenét és minden egyes előadásában kiemelte azt, hogy a cigányzene nem azonos a magyar népzenével. Népzenei előadásait újabban a délelőtti «iskola-rádió» keretében tartja. A norvég rádió külön az iskolák számára szervez általános ismeretterjesztő előadásokat, amelyeket a tanuló-ifjúság rendes tanóra gyanánt hallgat meg. Ilyen iskolai rádióelőadásban is ismertette Bartók Ilonka a magyar népzenét, illetve az erre a célra összeválogatott magyar dallamokat.

Legutóbbi rádióhangversenyével kapcsolatban a bergeni «Morgenavisen» feltűnő helyen ismertető cikket közölt Bartók és Kodály zeneszerzői és zenefolklorisztikai munkásságáról.

A ZENE, 1938. április 1. (XIX. Évfolyam, 12. szám)


*Bartók Ilonka (1901), zongoraművésznő, Bartók Béla unokahúga. Géza nevű nagybátyja leánya volt. A Budapesti Zeneakadémiát végigjárta, zongorára Bartók Béla tanította.

1924-1930 között egy női kvartett tagja volt. 1924-ben férjhez ment egy norvég tengerész-tiszthez. 1930-tól Norvégiában élt, a bergeni Rádiónál állt alkalmazásban, mint szólista. Szép karriert futott be. A magyar zene lelkes propagátora volt.   

*

Bartók Ilonka sikerei Norvégiában.

Bartók Ilonka, Bartók Béla unokahúga, a háború utáni években tűni fel nem mindennapi képességeivel a Zeneművészeti Főiskola növendékhangversenyein. Kitűnő eredménnyel végezte tanulmányait, s mint elsőrendű és nagyra-hivatott zongoraművésznő indult meg pályáján. Néhány siker után elhallgattak a róla szóló hírek. A fiatal művésznő Norvégiában férjhez ment, s azóta mint Ilonka Bartók Kopsland főleg a bergeni rádióban működik. A norvég Radiobladet most hosszabb beszélgetést közöl a magyar művésznővel, bevezetésül pedig elmondja Bartók-Kopsland Ilonka nagy sikereit a norvég zenei életben. Azok a diadalok, amelyeket a kitűnő művésznő Norvégiában aratott, alkalmasak arra, hogy a magyar zenei kultúra dicsőséget a skandináv félszigeten is hirdessék. A kiváló zongoraművésznő a bergeni rádió egyik legkedveltebb és legsokoldalúbb előadója.  

AZ ÚJSÁG, 1935. július 3. (11. Évfolyam, 148. szám)

*

Bartók-est a norvég rádióban.

Az összes norvég rádióállomás közvetítésével február 2-án nagyszabású Bartók emlékhangversenyt rendezett K. Bartók Ilonka a norvég rádió állandó munkatársa. Bartókról szóló előadási Olay Mosby újságíró olvasott fel, majd részben Bartók Ilonka zongoraszólói, részben a Rádiózenekar előadásában Bartóknak már Norvégiában is népszerű művei kerültek műsorra. Az emlékhangversenynek élénk, sajtóvisszhangja volt a norvég, angol és amerikai lapokban.

SZABAD NÉP, 1946. február 9. (4. Évfolyam, 33. szám)
 

214   Ardelao 2017-10-25 00:33:45

PRAHÁCS MARGIT:
Bartók-bemutató

Londoni, párisi, berlini, baseli, velencei, new-yorki stb. bemutatója után végre megismerkedhetett a magyar közönség is Bartók Béla új művével, amelynek vezér könyve «Zene húros-hangszerekre, ütőkre és celestára» címen több mint egy év előtt jelent meg. Azóta már a nemzetközi Rádió műsorában is többször szerepelt. Világsikerének egyik fő mértéke, a soviniszta francia kritika, elragadtatással ír Kelet kiapadhatatlan gazdaságú zenei forrásairól, amelyekből ilyen életerőtől duzzadó alkotások születnek. Újabb bizonyíték ez a mű arra, hogy mennyire nem kötik a lángelmét konvenció, begyökeresedett szabályok, ha új értékes mondanivalója van és ezt a mondanivalót megfelelő formában ki is tudja fejezni. A régi szabályokat elsöpri az új élmény, forró lehelete, hogy maga teremtsen szabályokat a jövő nemzedéke számára.

A nagy művész mindig magában hordja a folytonos keresés, a folytonos problémalátás nyugtalanító feszültségét, ami egyet jelent számára az igazság keresésével: csak azt kifejezni, ami az ő benső lelki törvényszerűségéből kifolyólag igaz, akár tetszik ez másoknak, akár nem. Ez a törekvés adja Bartók egyéniségének és művészetének is azt a mélyen etikus jelleget, mely nélkül nincsen nagy alkotás. Nyílegyenes céltudatossággal megy előre a maga útján, ugyanazzal a hajlíthatatlan, meg nem alkuvó gerincességgel, amivel a fiatal Bartók elindult az úttörők göröngyös pályáján. Ha diadalmas külföldi körútjai után itt-ott megjelenik a magyar hangverseny dobogón, ma már itthon «is» világhírének kijáró hódolattal fogadják. De hogy a legtöbben tanácstalanul állnak egy-egy új művével szemben, azt igazán nem csodálhatjuk. Ilyen bemutatókat mindig hosszú szünetek szokták követni, míg végre újra akadnak, lelkes tolmácsolok, akik nem sajnálják a fáradságot arra, hogy meghódítsák a bartóki muzsika izgatóan érdekes világát.

A «Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára» Dohnányi mester vezényletével a filharmonikusok legutóbbi hangversenyén került bemutatásra. Bartók expresszionista korszakának túláradó lelki feszültségei, az Allegro barbaro, a Csodálatos mandarin ősi, ösztönös indulatainak hatalmas forgataga után itt áll előttünk a mai Bartók portréja; kristálytiszta formák, felsőbbrendű szellem, mély és nagy emberiesség, az eddig elért eredmények klasszikusan letisztult összefoglalása és emellett örökké új előretörés.

Legelőször Bartók új viszonya a népzenei elemekhez tűnik szembe. Míg korábbi műveiben a népi zenét teljes gazdaságában és közvetlenségében érvényesítette, most nem az anyaga, hanem erőinek igazi teremtő ösztönnel való teljes felszívása, átszellemítése lép előtérbe. Ez a zene elveszti előbbi kitörő féktelenségét — az új zene, forrongó korszakán, mint fiatalság ki-tombolásán minden mester keresztülment — de ma már ezt az elementáris erőt tudatos és nagyszerű formaművészet fékezi, amely erő azonban állandó forrása marad a zene elragadó vitalitásának. erőt, Bámulnunk kell azt a szellemi erőt, amivel Bartók lelkének legfinomabb rezdüléseit éppen olyan biztos kézzel tudja formába kényszeríteni, mint viharzó indulatait. Kifejező eszközei közül legelső helyen áll a zene őseleme, a ritmus. Debussy már kibontotta a hangzás őstörvényeit, de a ritmusé még a mai nemzedékre várt. Bartók bámulatosan differenciált ritmustehetségével ezen a téren az elsők közé tartozik. Új művének például talán egy taktusa sem azonos ritmusban a másikkal azért mégis minden összefüggő, egybefolyó egység, egy nagy mozgásfolyam hatalmas hullámzása, amelyben az egyes részek organikusan olvadnak bele. Nincs itt semmi kiagyalt, kiszámított, de éppen semmi véletlen és lényegtelen. Már a mű címe «Zene» ilyen és ilyen hangszerekre is mutatja, hogy ez a mű formai szempontból is önmagából vonja le a törvényszerűségét.

Négy tétele: Andante tranquillo, Allegro, Adagio, Allegro molto hangulati tartalmuknak megfelelően a legkülönfélébb változatokban nyújtják a mű legfőbb zenei problémáját.

A zene anyagának új hangszínek útján való megújítását, új hangszerszínek kutatását, a hangszerek lelkébe való legmélyebb behatolást, zenei lehetőségeik legteljesebb kiaknázását, amelyek itt a húros hangszerek — értve ezen a vonósokon kívül a zongorát és hárfát — a különféle ütők és az acélrudakból szerkesztett egyik hangszerfajtákhoz sem tartozó celesta kombinációban érvényesülnek.

Az első tételben a vonósok uralkodnak. Folyton változó ütem-nemekben, a violák puha sordinójával nyugodt hullámzással indul a téma, egymásután veszik át a többi szólamok, a sötétebb, világosabb színek már egymásba folynak s valami sajátos halvány, ezüstös fényű derengésben kúsznak tova. Milyen érdekes itt megfigyelni, hogy miképp nőnek ki a polifóniából új szépségű összhangok, amelyek a hatszólamú szerkezetben a hangviszonyok rendkívül kiszélesített logikájából születnek, tehát lényegében egy polifon szerkezeten át jutnak új harmonikus logikához. A ködös félhomályból lassanként egyetlen feltörő vonalban duzzadnak erőre a szólamok, hogy az Esz-dúr dinamikai csúcspontjának tiszta ragyogásában egyesüljenek. De ez a napsütés csak pár pillanatig tart, már újra visszamerülünk a szinte anyagtalanná átszellemült, összhangokba, amelyekből ugyanilyen földöntúli titokzatossággal emelkedik ki az első hegedűk és violák témája. Még egy pár témafoszlány, hogy a végén a két utolsó szólam is egybefusson, feloldjon egyetlen befejező hang kristálytisztán kihangzó, messze távolodó csengésébe. Ez után a tiszta metafizikai zene után, amely fölötte áll minden szubjektív extázisnak és szentimentalizmusnak, az «Allegro» tétel nagyszerű lüktetése újra visszahoz minket a földre. Az egész tétel duzzad az életerőtől, pattanásig kemény, akarati jellegű, amelyet csak fokoz az ütők és a zongora témáinak, a vonósok oldalakon keresztül játszott pizzicatoinak éles körvonalazása, a ritmikus invenció kifogyhatatlan gazdagsága, változatossága. Bámulatos, hogy Bartók szerkesztő zsenialitása mit tud kihozni a legegyszerűbb kis témából s emellett soha nem hallott színek legkülönfélébb kombinációival gyönyörködtet. A dobok például, amelyek itt a vonósok szinte kísértetiesen suhanó, kromatikus témájával halk dübörgéssel vegyülnek össze, az egész műben sokszor oldalakon keresztül jutnak a legváltozatosabb formákban szerephez. Bartók nemcsak ritmikus, hanem minden zenei lehetőségüket kiaknázza. Úgy látszik mintha ez az egész tétel a legszabadabb kibontása volna az összes zenei erőknek, amelyek a végső fokozásban szinte elemi erők viharzásával ragadnak magukkal s mégis mind itt, mind az egész mű minden kis motívumában, az egész szerkezet felépítésében ott érezzük a szellem, rendező hatalmát, amely a legtisztább megformálás oldalait vetítik elénk a partitúrából. Az «Adagio» igazi jellegzetes bartóki Adagio: hangzatok amelyek, «Az éjszaka zenéje» című kis zongoradarabjában csendültek fel először, a természettel teljesen összeforradt művészlélek csodálatos víziója, amilyenek párját a ma zenéjében csak Kodály «Hegyi éjszakák» női kórusában találjuk. A xylophon hideg, világos csengése vezeti be a tételt, amely élesen válik el a dobok glisszandóinak, trilláinak sötét hátteréből. A legellentétesebb színek kombinációja már Bartók konstruktív, klasszikus stílusából folyik, vagyis a világos formálásra elhatárolásra való törekvésből, mert az élesen elkülönülő színek, is mint konstruktív, építő értékek szerepelhetnek. Érdekes megfigyelni, hogy az Adagio magyaros hajlású dallamvonalában is, amelyet a vonósok hoznak, mennyire a ritmus az uralkodó, mintha a nagyobb lélegzetű melódia nem férne meg azzal a lázas, ideges lüktetéssel, minden ízében mozgásra, való beállítottsággal, ami annyira jellemző a mai lélekre. De e-helyett mennyi varázslatos szépségű új összhangzás a celesta, hárfa, zongora puha együttes futamaiban, a vonósok remegő tremolóiban, transcendens légiességében!

Csodálatos kifinomodása a halló érzéknek s ezzel együtt a benső világnak, amely ilyen kozmikus zenének a felfogására és visszaadására képes. S végre az utolsó tételben újra a ritmus, mint teremtő őserő, mint minden élő folyamatot egyesítő ősmozgás jut uralomra, nem a mechanisztikus jellegű modern szimfonikus dinamizmus, amely olyan hű tükre a gépek korszakának, hanem a népzenéből felszívott erő és gazdaság ez, a maga ősi tisztaságában és mélyen emberi gyökereiben. S mintha minden csak azért lett volna: a zenei erők egy utolsó hatalmas összefogásában gyönyörű magyar dallam kap szárnyra, amelyben mint egy korálban egyesülnek a hangszerek. Olyan ez a befejező magyar melos szinte romantikus kiterjeszkedésében és intenzív kifejezésében, mint a lélek legmélyéről feltörő hitvallás, a vér, a szív, a szellem hovatartozásának hitvallása.

Ismét egy magyar alkotás, amely világviszonylatban az új zenének egyik legértékesebb alkotása, s amelynek csak hosszú évek után fog eljönni az igazi diadala, tolmácsolok és közönség részéről teljes értékében való megértése.

A ZENE, 1938. március 1. (XIX. Évfolyam, 10. szám)

213   Búbánat 2017-10-20 17:53:21

Film Színház Muzsika

1961. december 29./52. szám

Bartók, opus 15., ..

"A Rádióban érdekes és  eddig ismeretlen Bartók-műről készült felvitel a  minap.  Bartók Béla 1915-ben  február és augusztus  között az  öt  Ady- dallal  körülbelül egyidőben öt más dalt  is írt, - ismeretlen szerző verseire.
Bartók  e kompozícióját  az opus  15 jelzéssel látta  el. Egy ideig nem akarta  a  dalokat a  nyilvánosság  elé  bocsátani, mert  a  dalok  szövegét  nem érezte teljesen megfelelőnek. A  dalokat  Berlinben  és  Bécsben 1919 februárjában  -  a szerző  engedélyével  —  műsorra  tűzték,  de  a  bemutatókra nem  került  sor. A dalok zongorakíséretes  formában a közelmúltban  napvilágot  láttak az  Universal  vállalat  kiadásában.  Ebből  Kodály Zoltán zenekari  változatot  komponált. A zenekarkíséretes dalokból stúdiófelvétel  készült  a  Rádiózenekar  közreműködésével és  Lehel György  vezényletével.  Az öt dalt Andor Éva énekli.
A külföldi kiadáshoz  Waldbauer Iván előszót  irt, amelyben  hangoztatja,  hogy  a  dalok  eddig  még  semmiféle formában  sem  kerültek  nyilvánosságra.   Találgatásba bocsátkozik  az  ismeretlen  dalszövegíró felől is, — ezek azonban  Kodály  Zoltán,  valamint  Denijs Dille  professzor,  Bartók-kutató  szerint  — nem helytállóak.  Annyi bizonyos, hogy  Bartók  maga  sohasem volt  hajlandó  a  költő személyét  felfedni."
 

Bartók Béla: Öt dal - Op.15.

1. Tavasz - Az én szerelmem

2. Nyár – Szomjasan vágyva

3. A vágyak éjjele

4. Tél - Színes álomban

5. Ősz - Itt lent a völgyben

 

212   Ardelao 2017-10-20 16:13:12

Egy ismeretlen Bartók-levél

A Fővárosi Levéltárban őrizzük és gondozzuk, sok egyéb fővárosi intézmény iratanyaga mellett, a volt Budapest Székesfővárosi Iskolán kívüli Népművelési Bizottság iratait. Ez utóbbi iratok körött, azok rendszerezése során, bukkantunk rá az alább következő Bartók-levélre, amelyben, mint egy csepp vizében a tenger, tükröződik Bartók Béla egyéniségének egyik legtiszteletreméltóbb vonása: megalkuvást nem Ismerő elvhűsége.

A levelét Novágh Gyulának, a Népművelési Bizottság igazgatójának írja 1938. március 27-én, „az egyre fokozódó krízis” idején.

Nekünk, budapestieknek, különösen azért becses ez a levél, mert arról tanúskodik, hogy a Zeneművészeti Főiskola egykori neves tanárának tengernyi teendője mellett a fővárosi népművelésre is jutott ideje, gondja s ereje.
A Bartók-levél magyarázatra nem szorul, önmagáéit beszél. Hogy a „Budapest" a levél mellett fekvő Novágh-választ is közli az alábbiakban, a Bartók-kutatást kívánja támogatni, illetve még jobban megvilágítani azt, ami Bartók levelében csak utalásként áll.
Íme, a levelek betűhíven:

Budapest, 1938. március 27. II. Csalán út 29.

Méltóságos
Novágh Gyula Igazgató Úrnak

Igen tisztelt Igazgató Úr!

Csak most értesülök némi csodálkozással, hogy A Zene legutolsó számában visszatértek egy ügyemre, amelyet 1907 nov.-i, a Pesti Naplóban közölt nyilatkozatommal, joggal lezártnak tekinthettünk. Most újra közölték azt a nyilatkozatomat, azzal a téves megtoldással, hogy én azt német közegeknek tettem vagy küldtem. Nagyon leköteleznének a Zene legközelebbi számában annak a közlésével, hogy én mind e mai napig, vagyis 1938. március huszonhetedikéig soha semmiféle nyilatkozatot német közegek számára nem tettem, nekik ilyet nem küldtem.

Ami a juryben való részvételemet illeti, legnagyobb sajnálatomra, mostantól fogva már nem vállalhatok ilyen munkát. Az egyre fokozódó krízis olyan problémák elé állít, amelyeknek megoldására minden időmre, minden erőmre és minden energiámra az utolsó cseppig szükségem van.
Kiváló tisztelettel igaz híve

Bartók Béla

*

Novágh Gyula válasza:

Méltóságos Uram!

Folyó évi március hó 27-én kelt nb levelét megkaptam.

Engedje meg Méltóságos Uram, hogy válaszomat azzal kezdjem, hogy a Zene című folyóirat kiadásában már nem vesz részt a Bizottság, amennyiben azt 1938. január 1-től a Fővárosi Zenekar vette át, és a szerkesztést Dr. Horusitzky Zoltán felsőbb zeneiskolai tanárra bízta. Ennek megfelelően szíves sorait eljuttattam Dr. Horusitzky Zoltán tanár úrhoz azzal a kérésemmel, hogy a Zene c. folyóirat következő, 12. számában a Méltóságod által kívánt helyreigazító közlés megjelenjék.

Az Országos Liszt Ferenc Társaság által kiirt pályázat bíráló bizottsági tagságáról való lemondását őszinte sajnálattal tudomásul vettem, kérve azonban Méltóságodat, hogy szíves támogatását a jövőre fenntartani méltóztassék.
Őszinte nagyrabecsüléssel

Novágh Gyula, igazgató, a fővárosi népművelés vezetője.

Méltóságos Bartók Béla úrnak a Zeneművészet Főiskola tanára
Budapest II. Csalán u. 29.

A levelekhez mindössze annyit fűzünk hozzá, hogy a Zene 12. számában Bartók nyilatkozatával kapcsolatban semminemű közlés nem történt. Egyébként hozzánk Bartók Béla egész élete és munkássága minden közlésnél érthetőbben és ékesebben beszél.

Baraczka István

211   Ardelao • előzmény210 2017-10-20 00:44:30

Bartók-siker Bécsben

A Zenebarátok Egyesületének hangversenyén Oswald Kabasta (1896-1946, megj., A.) vezénylete mellett most játszották először Ausztriában Bartók Béla új zenekari művét, amelyet a szerző vonós-hangszerekre, celestára és ütőhangszerekre írt. Az osztrák sajtó az est szenzációjának nevezi Bartók művét s a lapok egyöntetűen érdekesnek, eredetinek, szokatlannak és mégis hatásosnak találják Bartók elgondolásait és megoldásait.

ESTI KURIR, 1938. január 16. (15. Évfolyam, 12. szám)

210   Ardelao • előzmény209 2017-10-19 00:31:19

Bartók Béla 2500 tót népdalért perli a Maticát!
Itthon adják ki a tót dalokat is?

— A 8 Órai Újság tudósítása —

Ódon fonográf fölé hajolva találjuk Bartók Bélát az Akadémia egyik kis üléstermében, amelynek fél-kőralakú asztalán szanaszét hevernek a kotta kéziratok. A magyar dal nagy mestere az asztal szélén ül, sebesen rója egy üres kottalapra a hangjegyeket, miközben az ócska Edison gép tűje alig hallható hangokat csal ki a forgó hengerből. A laikus fül számára nem egyéb halk zörejnél a gépből kiszűrődő hang s persze, hogy meglepő, amikor a fehérhajú mester lelkesen, csillogó szemmel magyarázza:
— „Egy tót asszony énekel. Évekkel ezelőtt készült helyszíni felvétel, éppen most kottázom le a dallamát.”  ...

Meglepi őt az újságíró látogatása.
— „Csak nem valami botrány megint?”  - kérdi szinte aggódva, s szinte mentegetőző mosollyal teszi hozzá:— „Mert, tudja, nem szeretek ilyen dolgokban nyilatkozni, de meg nem is tudok semmiről.”

Megnyugtatjuk, hogy - ilyesmiről szó sincs, s a hengerre mutatunk, jelezve, hogy éppen estekről a tót népdalokról van szó. Egy prágai lap megírta, hogy Bartók Béla perrel fenyegeti a Matica Slovenská tót kultúregyesületet, amelytől visszaköveteli azt a hatalmas tót népdalgyűjteményt, amelyet Bartók évek hosszú és fáradtságos munkájával gyűjtött össze, s amelynek kiadására az egyesület záros határidőre kötelezettséget vállalt, de ennek mindmáig nem tett eleget.  

„Kénytelen leszek perelni" 

— „Ez igaz,” — jegyzi meg Bartók – „de a tudósítás téved abban, hogy én pályázat alapján nyertem volna el ezt a megbízást. Nem pályázat, hanem szerződés történt köztem és a Matica között, amely az általam összegyűjtött mintegy 2500 tót népdalból álló gyűjtemény kiadását vállalta — öt éven belül. Ez 15 évvel ezelőtt történt, de a kiadás máig sem jelent meg, mert a Maticának az anyag átvizsgálására és sajtó alá rendezésére, állítólag nem volt elég szakembere. Hosszú ideig is vártam arra, hogy a zene kultúrális szempontból rendkívül értékes anyagot visszakapjam, s ha ezt nem érem el békés úton, akkor valóban kénytelen leszek perelni.”

22.000 népdal

A professzor-művész az asztalon heverő kottajegyekre mutat:

— „Nehogy azt higgye, hogy anyagi szempontok vezérelnek. Hosszú évek óta foglalkozom a népdalmotívumok összehasonlító gyűjtésével s „A magyar nép és a szomszéd népek népzenéje“ című munkámban kifejtettem, miért fontos és értékes ez a munka zenetörténeti szempontból. Főleg a magyar, a tót és az oláh dalokat gyűjtöttem össze. Mintegy 12.000 magyar és közel 10.000 tót dalról van szó. A magyar dalok kiadását az Akadémia vállalta és én a kultuszminisztérium megbízásából már harmadik éve itt dolgozom, hogy a felgyülemlett hatalmas népdalanyagot sajtó alá rendezzem. E dalok kiadásánál, amely szintén nagy nehézségekkel jár, feltétlenül szükségünk van a Maticának átadott gyűjteményre is, hiszen az összehasonlító munkánál elkerülhetetlen a tót dallamokra való hivatkozás. Szívesebben vettem volna, ha ez a tót dalgyűjtemény nálunk, Magyarországon kerül kiadásra, de erre akkor nem volt pénzünk s örülnöm kellett, hogy a Matica ezt vállalta. Valami kis tiszteletdíjat akkoriban fizettek, de ez távolról sincs arányban az én többéves nehéz munkámmal.”

— „Most sem pénzt akarok, — teszi hozzá szelíden, — hanem a gyűjtemény anyagát akarom visszakapni, amihez a szerződés szerint jogom van. A főcélom az, hogy együtt legyen a tudományos anyag, s hogy az kiadásra kerüljön. A magyar gyűjteményen már három év óta dolgozunk Kodály Zoltánnal, ő a lakásán, én itt. Most már az előkészítő munka végén tartunk, s most következik a tulajdonképpeni sajtó alá rendezés. Eddig csak korrigáltuk és összeszedtük az anyagot.”

Dr. Csák Zoltán

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1937. november 26. (23. Évfolyam, 269. szám)

209   Ardelao • előzmény208 2017-10-18 12:09:02

Bartók Béla: Rapszódia zongorára és zenekarra.

Három ütemes zenekari bevezetés után a zongora intonál egy nagyon határozott ritmusú témát, melyet a zenekari bevezetéssel együtt periodizálva ismétel meg a szerző. A zenekari bevezető-motívumból bontakozik ki a főtéma. Egy oktáv-futamos átvezető rész készíti elő az epizód-témát, ebben a fúvók imitálva lépnek be egymás után. A főtéma futólagos érintése után ismét egy új témacsoport jelentkezik a zenekarban. Ezt a zongora megismétli, majd érdekesen továbbszövi. A tempó mindig élénkebb lesz. A zongora tizenhatod figurái színesen fonják körül a zenekar különféle hangszerein jelentkező népi tánc-témát. Midőn a zenekar tuttija is átveszi a dallamot, hirtelen felcsillan a bevezetés adagiójának jellegzetes motívuma. A kürt és a szóló-zongora duójával végződik halk D-dúrban kicsendülve a formaképzésben is bravúrosan felépített mű.
Előadja: Bartók Béla.

A ZENE, 1937. október 15. (XIX. Évfolyam, 1. sz.)

*

Világraszóló sikere volt Bartóknak Párisban

Párisi tudósítónk írja:

Döntő sikerrel mutatta be tegnap este a Salle Gaveban a Société Philharmonique zenekara Bartók Béla vonós-zenekarra, ütőhangszerekre és hárfára írott művét. A nagyszámú közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta a zseniális magyar mester merész művét. Végül percekig tombolva ünnepelték a nagyszerű zenekart és a vezénylő Sacher bázeli karmestert, aki a tavalyi bázeli ősbemutatót is dirigálta.

Bartóknak ez a műve Budapesten még nem került előadásra. Szeptemberben a velencei Biennale zenei ünnepségein valamennyi munka fölött diadalt aratott. A párisi közönség és kritika szerint a bemutatott kompozíció nemcsak Bartók legtökéletesebb műve, de a háború utáni művészet legnagyobb zenekari remeke. (K. A.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1937. november 12. (23. Évfolyam, 297. szám)

208   Ardelao 2017-10-17 11:37:36

Bartók Béla: «Magyar parasztdalok.»
1. Ballada. 2. Magyar népi táncok.

Népdal gyűjtemény, ének témáit dolgozza fel Bartók e két színes orkeszter- darabjában. A ballada hétnegyedes dallal indul, variációi egymásba kapcsolódnak. Érdekes az a felfokozás, melynél puzónok intonálják a témát a vonósok megszakított tremolói és a fafúvók diatonikus futamai közben.
A táncok témáját előbb a vonósok unisonojában halljuk, később a fafúvókban, majd a zenekar tuttijában. Egy másik téma jelenik most meg az oboa és fagót szólamában, majd szinkópás orgonapont fölött a hegedűkben, mialatt a fuvolák és klarinétok tizenhatod figurákkal fonják körül. Az előbbi tánctémát intonálja az oboa, utána ismét az egész zenekar felel rá. Kissé szlávos a nagyon sikerült dór-téma: előbb a hegedűkben, majd a vonósokban és a fúvók figuráit unisonojában. Szellemes a 3/4 és 2/4 váltakozáson felépített téma, előbb az angolkürtben, aztán a fuvola és basszusklarinét unisonojában. Dudával kísért tánc hatását kelti a B orgonaponton felépített 2/4-es tánc (allegro), ennek tematikus anyaga szolgáltatta a hatásos kódát is.

A ZENE, 1937. április 1. (XVIII. Évfolyam, 11-12. szám)

*

A Zeneszerzők Nemzetközi Együttműködésének Állandó Tanácsa, az idén Drezdában tartja üléseit. A szász fővárosban ebből az alkalomból május 22—30-ig nagyszabású nemzetközi zenei ünnepet rendeznek. A zenei hét műsorán csak egyetlenegy magyar zeneszerző szerepel: Bartók Béla, akinek negyedik vonósnégyesét adják elő.

*

Bartók új műveit mutatták be az «Éneklő Ifjúság» nagysikerű hangversenyén. A kitűnő mester eredeti elgondolású, a szabad természet, a tisztaság és a falu varázsát emlékezetünkbe idéző újszerű technikával komponált frappáns kórusait a kitűnően iskolázott együttesek meglepő pontossággal és lendülettel adták elő. A közönség egész este lelkesen ünnepelte az ifjúsági énekkultúra kitűnő bajnokait, valamint magát Bartók Bélát, aki «Mikrokozmosz» című gyermekdarabjait maga szólaltatta meg saját egyéni utolérhetetlen művészetével.

A ZENE, 1937. június 1. (XVIII. Évfolyam, 13-14. szám)
*

207   Búbánat 2017-10-16 17:50:34

Az Opera.hu oldalról

Bartók TáncTriptichon az M5 HD műsorán október 16-án

2017. október 16-án (hétfőn) 22:15-től látható felvételről a Bartók TáncTriptichon című produkció az M5 HD műsorán, melyet idén májusban mutatott be az Opera.

Az opera Magyar Évadának keretében, Bartók Béla A fából faragott királyfi című művének 100. évfordulója alkalmából Frenák Pál, a kortárs tánc világhírű koreográfusa, teljesen új alkotásban állította színpadra a művet, melyben a Compagnie Pal Frenak kortárs táncosai és a Magyar Nemzeti Balett együttese együtt dolgoztak. 

Bartók TáncTriptichon című esten Seregi László A csodálatos mandarinra készített koreográfiájának felújítása, valamint egy szintén a Magyar Évad inspirációjára készült, a néptánc és a balett technikáit ötvöző Táncszvit-koreográfia szerepelt Juhász Zsolttól. Bartók népzenei ihletettségű művét a Duna Művészegyüttes és a Magyar Nemzeti Balett művészei közösen keltették életre.

A felvétel a 2017. május 28-i bemutatón készült az Operaházban. Az előadás karmestere: Kovács János.

Szereposztások:

A fából faragott királyfi

Királykisasszony – Vasas Erika, Esterházy Fanni, Rohonczi Viktória, Tokai Rita
Királyfi – Feicht Zoltán, Dmitry Timofeev, Holoda Péter, Maurer Milán, Morvai Kristóf
Fából faragott – Esterházy Fanni, Holoda Péter, Halász Gábor, Keresztes Patrik, Maurer Milán, Vasas Erika, Ricardo Vila Manzanares
Tündér – Frenák Pál, Holoda Péter, Maurer Milán
Erdő / Patak – Feicht Zoltán, Frenák Pál, Halász Gábor, Holoda Péter, Keresztes Patrik, Maurer Milán, Morvai Kristóf, Dmitry Timofeev, Ricardo Vila Manzanares

Szöveg: Balázs Béla

Koreográfia: Frenák Pál

Díszlet: paradigma:ariadné

Jelmez: Frenák Pál, Zalai-Ruzsics Boglárka

Dramaturg: Péter Márta

 

A csodálatos mandarin

A mandarin – Bajári Levente
A lány – Kozmér Alexandra
A fiatal diák – Balázsi Gergő Ármin
Az öreg gavallér – Alekszandr Komarov
Három csavargó – Szegő András, Szakács Attila, Vladyslav Melnyk

Librettó: Lengyel Menyhért

Koreográfia, jelmez: Seregi László;

Díszlet: Forray Gábor

 

Táncszvit

Duna Művészegyüttes

Szóló – Bajári Levente, Radina Dace

Koreográfia: Juhász Zsolt

Díszlet: Túri Erzsébet

Jelmez: Furik Rita

Világítás: Lendvai Károly

206   Ardelao 2017-10-16 16:37:40

Bartók Béla és Bartók Péter 1929-ben

Ritka felvétel: Bartók Béla és Bartók Péter 1929-ben

205   Ardelao • előzmény204 2017-10-15 16:41:51

Az ankarai új török zeneiskola három tanfolyamra tagolódik. Drámai zenére, drámai művészetre (!) és hangszeres tanfolyamra. A konzervatórium azt a célt tűzte ki, hogy nemzeti török zenét teremtsen meg a népzene alapján. A népdalok gyűjtésében a közoktatásügyi miniszter meghívására Bartók Béla is részt vesz.

A ZENE, 1937. január 2. (XVIII. Évfolyam, 6. szám)

*

Bartók Béla Baden-Badeni nemzetközi zeneversenyen

Berlini tudósítónk jelenti: Március 18 — 21-ig rendezik Németországban a Baden-Badeni nemzetközi zeneversenyt. A programon kizárólag a világ jelenkori zene- költészetét mutatják be, így akarnak érdekes összehasonlításokat tenni a különböző zeneirányzatok között. Ezen a versenyen természetesen Magyarország is szerepel és pedig Bartók Béla műveivel, melyeket zenekari interpretációban fognak majd bemutatni. A baden-badeni rendezőség reméli, hogy a modern zenének ezen az új «Wartburgján» Bartók személyesen is meg fog jelenni.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1937. február 28. (23. Évfolyam, 48. szám)

204   Ardelao 2017-10-14 15:06:06

„Liszt oeuvre-je fontosabb, mint Wagneré”

Bartók Béla székfoglaló Liszt-előadása az Akadémiában

A Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi osztálya hétfőn délután ülést tartott. Az ülésnek az adott különös jelentőséget, hogy azon Bartók Béla, a világhírű zeneszerző tartott székfoglaló előadást Liszt Ferencről.

Melich János megnyitója után Bartók Béla felolvasásának keretében négy, Liszt Ferenccel kapcsolatos kérdést vizsgált meg. Az első a Liszt-szerzemények és a nagyközönség között levő viszonyra vonatkozik. Bartók azt látja, hogy a nagy- közönség még ma sem értékeli eléggé Lisztnek jelentékeny műveit; inkább kedveli a kevésbé fontosakat, mint például a rapszódiákat. Ez — az előadó szerint — azért van így, mert a közönség nem tudja meglátni a zeneművekben a lényeget, hanem inkább a külsőségek után indul.

A második kérdés: mekkora volt Liszt műveinek jelentősége a zeneművészet további alakulására? Bartók szerint ebben a tekintetben Liszt oeuvreje fontosabb, mint Wagneré; nem azért, mintha Liszt művei tökéletesebbek volnának, mint Wagneré, — hiszen, éppen ellenkezőleg van a dolog, — hanem azért, mert Wagner minden saját kezdeményezésű új lehetőséget saját maga a legteljesebb mértékben kiaknázott és kifejlesztett. Ezzel szemben Liszt műveiben sok olyan előre mutató kezdeményezés van, amelynek teljes kihasználását nem maga Liszt vitte véghez, hanem utódai.

A harmadik kérdés Lisztnek; „A cigányok zenéje Magyarországon” című könyvével, illetve annak az úgynevezett cigányzenére vonatkozó téves állításaival kapcsolatos. Az előadó szerint Lisztet tévedéséért csak részben szabad hibáztatni. Liszt tévedéséért inkább a XIX. századbeli viszonyok okolhatók, zenefolklore körébe vágó alapfogalmak, teljes hibás volta, romantikus vonzódás a túlzsúfoltság, a sallang és a pátosz félé, ennek fejében a klasszikus egyszerűség elejtése. Okolhatjuk ezen kívül nagyapáinkat is, akik nem tudták, vagy nem akarták az igazság felé, a magyar falu felé vezető utat Lisztnek megmutatni.

A negyedik kérdés ez: milyen joggal tekinthetjük Liszt Ferencet magyarnak? Ebben a kérdésben a döntő szó magáé Liszté, aki számtalanszor vallotta magát magyarnak. Egy Liszt Ferencnek az egész világ részéről kijár az, hogy ebbeli akaratát tudomásul vegyék, és annak ne mondjanak ellent.

A közönség hosszasan ünnepelte előadása után Bartók Bélát, akit az Akadémia nevében Melich János üdvözölt a tagok sorában.
Az előadó ülés után az osztály zárt ülésen folyó ügyeket tárgyalt, majd tagajánlási értekezlet volt.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1936. február 4. (56. Évfolyam, 28. szám)

*

Jótékony célú Liszt-est az Operaházban.

A Filharmóniai Társaság rendkívüli díszhangversenyt rendezett hétfőn este az Operaházban, az Újságírók Szanatórium Egyesülete javára.
A műsor Herczeg Ferenc költői prológusával kezdődött, amelyet Bulla Elma mondott el, finom, közvetlen hangon. A prológus témája: legenda az újság-íróról, aki csak nézi és regisztrálja a földi javakat anélkül, hogy része volna bennük.

A nagy tetszéssel fogadott bevezetés után következett az est zenei része, amelynek műsorát Liszt Ferenc szerzeményeiből állították össze. A zenekart a tőle megszokott elmélyedéssel Dohnányi Ernő dirigálta, a Liszt-év congeniális szellemű vezére.
Stefánián Imre, a Zeneművészeti Főiskola ismert nevű tanára az A-dúr zongoraversenyt játszotta olyan sikerrel, hogy szereplését meg kellett toldania a „Liebestraum”-mal.

Báthy Anna sokszor méltatott előkelő stílusában, nemes átérzéssel énekelt el három dalt.
A szünet után Bartók Béla zongorázta el a „Haláltánc”-ot. Sajátságos, egyéni előadó művészete alig találhat ennél a műnél teljesebb kifejezési terrénumot. Játékát szinte kozmikus erő hatotta át; éles, acélos ritmikája és billentés művészete új, ismeretlen világításban mutatta be ezt a geniális alkotást. A közönség hosszan ünnepelte Bartókot.

Ezután ismét dalok következtek: Svéd Sándor melegen zengő baritonja, előadásának férfias lírája is megérdemelt sikert aratott.
Az énekszámokat Herz Ottó dr. kísérte, szépen és jól, mint mindig.

Végül pedig osztatlanul Dohnányi Ernőé és a zenekaré volt a hallgatók lelkes elismerése, a Tasso című szimfonikus költemény, ragyogó színekben gazdag előadásért. (Op.)

BUDAPESTI HÍRLAP, 1936. február 4. (56. Évfolyam, 28. szám)

203   Ardelao • előzmény201 2017-10-14 14:18:32

KÉT BARTÓK-BEMUTATÓ

Egy elfogulatlan úriember, aki még sohasem látta őt, műveit sem ismeri és a muzsika világrengetegében idegen, nemrég látta először Bartók Bélát a zongora előtt. Megpillantotta és így szólt:

«Íme, az utolsó ember!

Egyik utolsó példánya annak a megnemesedett, magasrendű típusnak, melyet az emberi kultúra évezredei termeltek ki, egy magasztos szellemi világ nevelt és ma már, sajnos, kiveszőben van. …

Amint bejön a pódiumra, halkan, nesztelenül, észrevétlenül, leül a zongora elé és világítani kezd ez az arc, ez a homlok, ez a szellemiséget sugárzó szem: az egész jelenség legtökéletesebb fizikai megszemélyesítése a «homo sapiens»-nek.»

Aki ezt a Bartók-arcképet elénk festette a hangversenyterem egy csöndes zugában, finom ösztönnel érezte meg e nagy szellem lényegét, Bartók homlokának legjellegzetesebb jegyét: a magányosságot. Míg nézzük őt, a fehér-fekete billentyűk fölé hajolva, roppant homlokát szinte belemerítve a hangok láthatatlanul örvénylő tenger végtelenjébe, átborzong rajtunk egyedülvalóságának tragikus sejtelme. Fehér haja az alpesi csúcsok fényével sugározza körül homlokának monumentális kupoláját. Ez a hatalmas csontboltozat uralkodik az egész test fölött, ezen a vékonycsontú, már majdnem anyagtalanná szellemült arcon és a törékeny kis alakon.

A rejtelmes kisugárzású homlok, amely körül a zseni északi fénye dereng, ez az «északfok, titok, idegensége,» amely Bartók Béla néven jár közöttünk, mintha magát az örök «Muzsikust» személyesítené meg, aki egyedül van, mindörökre egyedül, akinek társa nem is lehet korában, és az emberek között, akinek a problémái senkiéhez sem hasonlók és aki nem is tudja kifejezni a maga mondanivalóit ugyanazon a nyelven, amelyet mások is beszélnek.

Bartók Béla két nagy művét mutatták be rövid egymásutánban: tizennyolc év után felújított operáját, „A kékszakállú herceg várát” és a „Cantata profanát,” amely Londonban oly emlékezetes sikert ért meg. Ismeretlen, messze tájak felé ragadnak bennünket e féktelen ritmusok, ezek az elképesztő hangzásfantáziák, ezek a zenetudomány eszközeivel teljesen elemezhetetlen kombinációk. A bartóki zenekar hangszerei mindenki őrjöngő harcát vívják mindenki ellen, az emberi ösztönöknek, szenvedélyeknek démonikus alvilágát idézve föl a didergő lélek, a káprázó fantázia előtt. A kékszakállú herceg várának komor recitatívjaiban és a zenekar sokszor már hangszeren-túli hangzásaiban látomásokkal viaskodik Bartók, elemi erőkkel birkózik, mint egy féktelen óriás. Igen helyesen jegyzi meg Tóth Aladár, a kiváló zeneesztétikus, hogy Bartók nem törődik a hangszerek és az emberi hang teljesítőképességével. «A hangszereket maguk a hangszerek tüntetik el az ő orchesterében.» Egy jeles és tudós híve, Ottó Ferenc sokat foglalkozik azzal, hogy Bartók a lángelme makacsságával törekszik új zenei nyelv kialakítására és az új zenei nyelvhez új hangszereket és új lehetőségekig fejlesztett emberi hangokat követel szuverén gőgjében. Beethovenre emlékeztet ebben, akinek zabolátlan képzelőereje, transzcendentális világokban csapongó hangfantáziája olyan hangokat hallott, amelyeket a korabeli instrumentumokkal nem tudtak kifejezni, őróla is vallja a zenetudomány, hogy a messze jövőkben jár száguldozó ázsiai képzelete és a maga muzsikáját még ki nem talált hangszerekre, új hangképzési lehetőségekre komponálja.

Ez a barbár fantázia — az Allegro barbaro költője — féktelenül éli ki magát a Cantata profanában, amelyet egy magyarrá átköltött román népballada szövegére írt. Vakmerő disszonanciái olyan feszültségeket éreztetnek meg, amelyeket a mai idegek alig bírnak elviselni. A Cantata profana egy kiváló elemezője rámutat, hogy Bartók egyszerre több témát mer megszólaltatni, kiszabadítja magát minden formából, elszakad minden stílustól, széttördel minden keretet féktelen lobogásában, barbár szabadságvágyában. A zenei nyelvújítás merészségeit a múltban is megtaláltuk. Liszt Ferenc az Esztergomi misében, különösen annak Crucifixus-ában, — mint életrajzírója, a tudós De Pourtalés megállapítja — megdöbbentő harmóniai újításokat enged meg magának és vakmerő módon használja a szekund-disszonanciákat, sokkal vakmerőbben, mint a mai legmodernebb zeneszerzők. De ilyen, minden stílussal, formával, hagyománnyal, zenei törvénnyel szakító prometheusi lázadást, mint a Bartók Béláé, még nem élt végig a muzsika Olimpusza!

A lángész szuggesztiója alatt vacogjuk, vagy lángoljuk végig ezt a bilincstördelő birkózást a Cantata profanában. Fölismerjük a nagy magányos viaskodó homlokán a lángész északi fényét. És megértjük a léleknek azokat a rezzenéseit, a tudat-alattinak azokat a vívódásait, amelyek e merész modulációkban, e disszonanciákban, e ronggyá tépett frázisokban, e sikoltó-lihegő kakofóniákban jelentkeznek. De őszintén be kell vallanunk, hogy a vad szépségeknek e göröngyös útján nem szívesen követjük Bartók Bélát. Ez nem a szellem kényelemszeretete, nem a képzelőerő tunyasága, nem a lélek bátortalansága, nem is csökönyös ragaszkodás a hagyományokhoz. Bartók e barbár őserejének, a forrásokhoz visszatérő képzeletének termékenyítő hatásától sokat várunk. De nem tudunk elszakadni mindattól, amit eddig muzsikának neveztünk, és aminek nem folytatása, nem továbbfejlesztése Bartók műve. Amit ő nyújtott most, már nem evolúció, hanem lázas forradalom.

Balassa Imre

KATOLIKUS SZEMLE, 1936. (12. szám, december)
 

202   Ardelao • előzmény201 2017-10-13 21:08:54

Filharmóniai hangverseny.

A filharmonikusok tegnapi műsorának érdekes eseménye volt Bartók «Cantata profana» művének bemutatója. Bartók ebben a művében a román népköltészet egyik alkotását a „Szarvasokká vált fiúk" balladáját dolgozza fel. Ez a rendkívüli kompozíció megalkuvás nélkül halad az új zene útjain és úgyszólván teljesíthetetlen nagy feladatok elé állítja a kórust is, a szólistákat is. Minden dicséretet megérdemelnek az előadók, akik Bartók nagyjelentőségű művének bemutatását lehetővé tették.

A Bartókot ünneplő nagy tapsokból méltán vették ki megérdemelt részüket Vaszy Viktor betanításában a Palestrina kórus és a szólókat éneklő Rösler Endre és Palló Imre.

A hangversenyen egyébként Dohnányi vezényletével Bruckner ötödik szimfóniáját és Respighi „Madarak" szvitjét kapta a hallgatóság.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. november 11. (22. Évfolyam, 258. szám)

*

BARTÓK-EST

A Székesfővárosi Népművelési Bizottság és a Liszt Ferenc Társaság együttes rendezésében került Bartók muzsikája tegnap este a közönség elé. Az est eseménye a legutóbb bemutatóra került «Cantata Profana» második előadása volt.

Vaszy Viktor érdemes karmesteri munkájának fényes diadalt hozott a rendkívüli nívójú produkció, amelynek sikerében egyformán osztoztak a magánszólamokat éneklő Hámory Imre és Rösler Endre és a Palestrina-kórus.

A szerző maga is szerepelt: pompás művészetével eljátszotta zongorára és zenekarra írt III. Rapszódiáját, frenetikus tapsok mellett. Az ünneplésből egyformán jutott a műsor többi számának is. Vaszy Viktor és a Székesfővárosi Zenekar remekeltek.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. december 12. (22. Évfolyam, 284. szám)
 

201   Ardelao • előzmény200 2017-10-13 14:14:04

«A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA»
Az Operaház BARTÓK repríze

A férfi szíve-lelke hétrétű, hét lakattal őrzött titok és ezt a titkot csak az igazi asszony fejtheti meg. Az asszony keresi, kutatja a férfi szívében az igazi igazat: tudni akarja, hogy mi van a külső vért mögött. Egyre beljebb és beljebb jut Judith asszony a kékszakállú herceg sötét várában, felpattan előtte a hét lezárt szoba: a férfiszív szomorú titkai. Itt tudja meg, hogy minden ígéretes jövőből szomorú múlt, minden új örömből hervadt emlék, minden új asszonyból elhagyott szerető lesz.

Bartók Béla kis egyfelvonásosának, a Kékszakállú herceg várának szimbolikus értelmét félreérthetetlenül ábrázolja Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán artisztikus színpada. A balladák, misztérium játékok hangulatát kelti fel a hatalmas, fekete stilizáltan gótikus ablaknélküli vár: a kékszakállú herceg szíve. Mintha azonban a játék folyamán itt-ott kis zökkenőt éreznénk, A szimbólumok és realitások kissé közelkerültek egymáshoz. Az óriási szimbolikus gyöngysorok közül kihalászott reális ékszerek, a hatalmas vetített liliom mellől letépett valószerű liliom, a stilizált szomorú fűzfák mellett feltűnő élő női szoborcsoport visszás érzéssel ingadozik a valóság és a fogalmi világ között. Nem érthető az utolsó kép, miért lépnek elő az összes szobákból női alakok, ahelyett, hogy a felnyitott ajtók újból becsukódnának? Ezek a momentumok azonban az egész elgondolás érthetőségét nem befolyásolják.
 

Némethy Ella és Székely Mihály az opera egyedüli szereplői. Remekül éneklik és játsszák hasonlíthatatlan új nehéz szerepüket. A kosztüm tervekkel valóban remekelt Oláh Gusztáv. Failoni zenekara kissé hangos, de memóriáját és forró meggyőződését minden elismerés megilleti. Tizennyolc év alatt a közönség hozzáérlelődött és nevelődött ehhez a muzsikához, mely ma már rendkívüli érdeklődésre tarthat számot. 

Dr. Kóla Margit.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. október 30. (22. Évfolyam, 245. szám)

«A kékszakállú herceg vára» „című misztériumot nyolc esztendővel ezelőtt írtam (1910-ben, 1918-ban volt az ősbemutató., megj. A.), Bartók Béla és Kodály Zoltán számára, azért mert alkalmat akartam nekik adni arra, hogy színpadi muzsikát írhassanak. («A fából faragott királyfi» című táncjátékom is csupán Bartók kedvéért készült.) Nagyon sok embernek az a véleménye, hogy ezek a szövegek rosszak. Azonban, sajnos, abban az időben az írók nem nagyon tolongtak Bartók Béla körül, mert vagy félbolondnak, vagy rosszhiszemű szélhámosnak tartották, úgy hogy nem volt más, akitől szöveget kaphatott volna. Most Bartók megírta balettjét és megírta első operáját és kivívta velük magának azt az elismerést, amely zsenijének kijár.

Az én szövegeim tehát betöltötték hivatásukat. Egyéb mondanivalóm rólunk nincsen. Ha most már majd jönnek mások, akik szebb szövegeket írnak Bartók Béla számára, én csak örülni fogok neki.”

Balázs Béla

200   Ardelao • előzmény199 2017-10-12 14:35:36

Szövegét írta: Euripides,

Zenéjét szerezte: BARTÓK BÉLA

Senkivel sem érintkezve, a világtól teljesen elzárkózva dolgozik legújabb művén Bartók Béla. Operát ír Euripides egyik drámájából. Őszre már el is készül Bartók Csalogány utcai magányában a nehéz munkával, mely minden valószínűség szerint a pesti Operaházban fog először színre kerülni.
Mint irodalmi érdekességet érdemes megemlíteni, hogy Euripides szövegét Babits Mihály modernizálta és tette színpadképessé.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. augusztus 5. (22. Évfolyam, 178. szám)

*

A ma délutáni ünnepségek

A Magyar Tudományos Akadémia ma délután 5 órakor díszközgyűlést tart, ahol József királyi herceg elnök mond megnyitóbeszédet. Este 7 órakor Szendy Károly polgármester rádióbeszéde emlékezik meg az ünnepségről, majd este 8 órakor a Városi Színházban ünnepi díszhangversenyt tartanak Ormándy Jenő, a philadelphiai zenekar igazgatójának vezénylésével és Bartók Béla közreműködésével. A hangverseny után a külföldi vendégek tiszteletére a főváros a Gellért-szállóban fogadást rendez.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. szeptember 3. (22. Évfolyam, 201. szám)

199   Ardelao 2017-10-12 11:41:34

DOHNÁNYI ERNŐ és BARTÓK BÉLA kétzongorás hangversenye.

Ünnepi eseménye volt tegnap este a magyar zenei életnek, a magyar koncertpódiumnak: Dohnányi Ernő és Bartók Béla kétzongorás hangversenye. Olyan markáns és domináló egyéniségek kerültek személyükben egymás mellé, akiknél nem hasonlóságuk, hanem ellentétességük fokozta nagyszerű együttes produkciójuk érdekességét.

Bach C-dúr koncertjét, Mozart D-dúr és Brahms f-moll szonátáját és Liszt Patetikus koncertjét tűzték műsorukra. Minden számukkal frenetikus sikert arattak.

A kamarazenekar tagjai (Banda, Gáti, Salgó, Országh, Kerpely) művészien szerepeltek.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. április 24. (22. Évfolyam, 94. szám)

198   Búbánat • előzmény169 2017-10-11 19:12:18

Az M5 csatorna sugározza ma 21.05 és 23.15 óra között

Bartók Világverseny és Fesztivál gála - 2017

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Kovács János

A zenei versenyek legemlékezetesebb pillanatai többnyire a gálakoncertekhez kötődnek. Túl a hónapokig tartó felkészülésen, túl a különböző fordulók és a döntő feszültségein az ifjú művészek itt már felszabadultan játszhatnak. S valóban: a gálakoncerten általában sokkal jobban szokott sikerülni egy-egy olyan mű előadása, amely a korábbi fordulókban, vagy éppen a döntőben hangzott el.

Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából a Zeneakadémia útjára indította a Bartók Világverseny és Fesztivált. A legrangosabb nemzetközi zenei versenyek elitjéhez csatlakozó megmérettetés nem csupán kétévente más kategóriában meghirdetett hangszeres seregszemle kíván lenni, Bartók életműve köré fölépülő zeneszerzőversennyel, zenetudományi szimpóziummal és a nagyközönséget megszólító programokkal egészül ki. A világraszóló magyar komponista nevével fémjelzett versenyre - amelyen első alkalommal hegedűművészek indulhattak - százhatan jelentkeztek, s közülük hatvanöten kapták meg a lehetőséget, hogy a nemzetközi zsűri előtt bizonyítsanak. A versenyt egy sorsolással egybekötött ingyenes fesztiválnap nyitotta, majd négy fordulón és egy gálakoncerten követhették a verseny izgalmait az érdeklődők.

A száztíz éves zenepalota különleges helyszínei között a zeneszerző egykori tantermébe és a Nagyterem Művész szobájába is betekintést nyerhettek a résztvevők.

A nagyzenekari döntő versenyprogramjában három versenyző mérte össze tudását, ahol Bartók két hegedűversenye mellett Beethoven, Brahms és Csajkovszkij hegedűversenyét választhatják előadásra. Ebben a fordulóban, csakúgy, mint a gálakoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működött közre Kovács János vezényletével. A zsűri munkájában magyar részről Szabadi Vilmos, Kelemen Barnabás és Baráti Kristóf vettek részt, mellettük olyan kiváló külföldi hegedűművészek és professzorok fogadták el a Zeneakadémia meghívását, mint Salvatore Accardo, Quian Zhou, Ivan Zenaty, Krzysztof Wegrzyn, Joel Smirnoff és Takashi Shimizu.

 Bartók neve szorosan összekapcsolódik a magyar kultúrával, a világon bárhol játsszák zenéjét, az összetéveszthetetlenül hordozza magyar gyökereit, ugyanakkor egyetemes érvényű. A Bartók Világverseny és Fesztivál grandiózus nemzetközi kulturális híd, mely szorosan összeköti a világ összes tájáról érkezett zeneművészeket a magyar zenekultúrával. 

Kovács János karmester Bartókhoz hosszú időn át nem mert hozzányúlni, mert – ahogy egy interjúban elmondta – „a tanárom, Simon Albert olyan magasságban közelítette meg Bartók műveit, hogy erre sokáig nem voltam képes.” Ma a legjelentősebb Bartók-dirigensek egyike, akiről Kocsis Zoltán is mindig a legnagyobb tisztelet hangján beszélt.

(TV 24; Zeneakadémia.hu)

197   Ardelao 2017-10-11 16:32:37

Bartók Béla újabb londoni sikere.

A londoni Evening Standard írja az angol rádió legújabb magyar hangversenyéről: Bartók Béla második zongora-versenye, amelynek zongoraszólamát a szerző játszotta ragyogó művészettel, nyugtalan, hevesvérű lüktető zene nagyszerű ritmus érzékkel és hellyel-közzel keserűn ható szépségekkel. A szerzemény mögött élénk, fáradhatatlan, sokoldalú és kifinomult elmét lehet sejteni.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. január 17. (22. Évfolyam, 13. szám)

*

HANGVERSENYEK

A Székesfővárosi Népművelési Bizottság tegnap este rendezte ünnepi Liszt-hangversenyét. A műsor minden tekintetben méltón sorakozott az ünnepi Liszt-év zenei eseményei közé. Pianistáink legjobbjai közül kivételesen díszes gárda vonult fel egy-egy nagyszabású

Liszt-kompozícióval. Az élen Bartók Béla a Haláltáncot játszotta lenyűgöző hatással. Szatmári Tibor mesteri előadásban az a-dúr koncertet, Heimlich Lajos színes és bravúros művészettel az Esz-dúrt, a nagytehetségű fiatal Geszler György ugyancsak brilliáns technikával az E-moll koncertet. A Székesfővárosi Zenekar kitűnő zenekarát nagy körültekintéssel és lendülettel vezényelte Vaszy Viktor.

A Gertler-kvartett tegnapi kamaraestjén rendkívül értékes és érdekes műsort kapott a kamarazene közönsége. Összecsiszolt együttesük a legfinomabb kamaratónussal, tiszta klasszicitással és a legaprólékosabban kidolgozott dinamikával remek előadásban szólaltatta meg az előadásra került Mozart, Beethoven és Bartók műveket. Kivételesen meleg ünneplésben részesítették a kvartett tagjait: Gertler Endrét, Pierre de Groote-t, Révész Lászlót és Marcel Louon-t.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. február 20. (22. Évfolyam, 42. szám)

196   Ardelao 2017-10-11 01:08:28

Bartók Bélát meghívták Japánba!

Japán zenei vonatkozású érdekességek szempontjából kezd napról napra érdekesebb lenni. A sok osztrák karmester és énekes mellett, akik a közelmúltban szép sikerrel járták meg a Keletet, Japán érdeklődése a magyar zenészek és énekesek felé fordul. Amint jól értesült forrásból halljuk, a közel jövőben több magyar zenei kiválóság kap majd meghívást Japán hangversenyekre. Az első közöttük Bartók Béla, akit a napokban hívott meg a legnagyobb japán Hangverseny-rendező Társaság, hogy tartson előadásokat a magyar zenéről.

Bartók Béla elfogadja az érdekes meghívást, de az elutazásra csak a jugoszláv, bulgár, török tanulmányútja befejezése után kerülhet sor.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. július 24. (22. Évfolyam, 168. szám)

 

195   Ardelao 2017-10-10 11:10:04

1921.

194   Ardelao 2017-10-09 12:40:00

Fischer Edwin zenekari estje Bartók Bélával.

Fischer Edwin a modern zenei előadók között a tiszta klasszicizmus úttörője. Rajongó hite hallgatóit is fanatizálja és egyéniségének erejével páratlan Bach—Beethoven kultuszt teremt
Közép-Európában. Tegnapi hangversenyének egyik számában Bartók Bélával együtt Bach C-moll versenyét játszották, természetesen utolérhetetlen művészettel.

A Városi Színház telt háza dübörgő tapsokkal ünnepelte Fischer Edwint, Bartókot és a Filharmóniai Társaság zenekarát.

(8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. február 29. /22. Évfolyam, 50. szám)

 

193   Ardelao 2017-10-08 20:50:44

Bonyodalmak Bartók Béla Greguss díja körül
Ma este dönt a Kisfaludy Társaság

— A 8 órai Újság jelentése. —

Az 1929—1934. évkör legkiválóbb zeneművészeti alkotása számara kiírt Greguss emlékérmet pár nappal ezelőtt ítélte oda a Kisfaludy Társaság Bartók Bélának, I. zenekari szvitjéért, amely az előadói jelentés szerint, 1929 novemberében került Magyarországon teljes egészében először bemutatásra. Bár Papp Viktor előadó csak a Kisfaludy Társaság január 8-iki ülésén fogja először felolvasni előadói jelentését, mint értesülünk, Bartók Béla az előadói jelentést meg sem várva, máris levelet írt a Kisfaludy Társaságnak, amelyben a Greguss-díjat visszautasította. Bartók Béla nyilatkozott is a visszautasítás okáról, kijelentvén, hogy az emlékérmet azért nem fogadja él, mert az első zenekari szvitje nem tartozik az 1929—1934-es évkörbe, tekintve, hogy annak első teljes magyarországi előadása 1909-ben volt.

A második ok, amely őt a visszautasításra késztette az, hogy szerinte az 1929—1934-es évek alatt sokkal értékesebb, sokkal érettebb kompozíciók kerültek bemutatásra, mint az ő első szvitje. Bartók Béta levelében, amelyet a Kisfaludy Társaságnak küldött, támadást intéz Papp Viktor ellen és azt írja, hogy „a társaság válasszon magának más előadót, mert aki zeneművek külső körülményeit megbírálni nem tudja, az nem képes a belső értékek megállapítására sem.“

Beszéltünk Papp Viktorral, a Kisfaludy Társaság előadójával, aki a következőket mondotta:
— Egyelőre nem nyilatkozhatom Bartók professzor kijelentéséről, a választ a Kisfaludy Társaságnak kell megadni. Ma délután keresem fel Berzeviczy Albertet, aki magához kéretett. Valószínűleg ma este történik döntés ebben az ügyben.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. január 3. (22. Évfolyam, 2. szám)

192   Ardelao 2017-10-08 17:21:51

BARTÓK VONÓSNÉGYESÉNEK PÁRATLAN SIKERE! 

 Londonból jelentik: 

A His Master's Voice gramofonvállalat lemezfelvételt készített Bartók Béla A-moll vonósnégyeséről. A világhírű magyar mester e művének népszerűsítését az egész angol zenekritika fontos eseményként üdvözli. A Manchester Guardian szerint Bartók vonósnégyese a legszebb kamarazenemű, amelyet ma élő zeneszerző írt. 

Bartók messze túlhaladja benne első vonósnégyesének kifejezését és technikáját, s minél gyakrabban hallja az ember ezt a remekművet, annál több szépséget fedez fel benne.” 

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1935. október 12. (21. Évfolyam, 233. szám)

Béla Bartók - String Quartet No. 1 in A minor - Takács Quartet

191   Ardelao 2017-10-05 23:57:17

Bartók Béla sikere Stockholmban

Stockholm, 1934. április 21.

Saját tudósítónktól.

Bartók Béla stockholmi hangversenye, amelyet a svéd filharmonikusokkal együtt adott a stockholmi koncertházban, nagy sikert hozott. A koncertház díszterme zsúfolva volt előkelő közönséggel, amelyek élén megjelent a svéd trónörökös pár és Ingrid hercegnő is. Bartók Béla második zongoraversenyét mutatta be és úgy nagyszabású művével, mint annak nagyszerű tolmácsolásával teljesen elragadta a megjelenteket. A közönség a hangverseny végeztével lelkes ünneplésben részesítette a magyar zeneszerzőt és elhalmozta virágokkal.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1934. április 22. (20. Évfolyam, 90. szám)

190   Ardelao 2017-10-04 23:47:47

BARTÓK és Bukarest.

Bukarestből betiltották azt az ünnepséget, amelynek keretében a temesvári szimfonikus zenekar emléktáblával akarta megjelölni Bartók Béla nagyszent-miklósi szülőházát és egyben a világhírű komponista közreműködésével hangversenyt is akart rendezni. Bartók Béla halhatatlan érdemeket szerzett éppen a román népi zene felkutatása és összegyűjtése terén s ezekért az érdemeiért a román zeneszerzők egyesülete dísztagjául is választotta, a román király pedig magas rendjellel tüntette ki. A bukaresti belügyminiszter most mégis megtiltotta az ünnepséget. Bartók Béla nem lesz kisebb azzal, ha Nagyszent-miklóson elmarad a Bartók- ünnepély. De vajon a román kultúra jó hírneve növekszik ezzel a betiltással?

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1934. február 22. (20. Évfolyam, 42. szám)

189   Ardelao 2017-10-04 12:33:28

A holland rádió magyar estje.

Szerdán este [1933.VI.7-én, megj. A.], akik rádiókészülékükön véletlenül ráakadtak a hilversumi holland leadóra, azoknak kellemes meglepetésben volt részük. A hilversumi leadó este 7 óra 40 perctől kezdve a magyar zenének és a magyar dalnak hódolt. A hollandok — a nemzetközi megállapodáshoz híven — magyar estét rendeztek! Először Kodály Zoltán különböző szerzeményeit hallgattuk, majd Bartók Béla művei kerültek sorra. Közben Di Moorlag amsterdami énekesnő magyar népdalokat énekelt, később pedig, több kisebb magyar zeneszerzemény után, a hollandok Bartók Bélának Falusi jelenetek című, női karra írt művét adták elő. A holland hölgyek pompás művészettel szólaltatták meg a hilversumi leadón keresztül Bartók magyar motívumokban annyira gazdag szerzeményét, úgy, hogy a holland rádió magyar estje nagyszerűen sikerült, s bizonyára a magyar zene és a magyar dal sok örömet szerzett a holland hallgatóknak is. A hilversumi rádióállomás bemondójától egyébként megtudtuk azt is, hogy június 12-én viszont a hilversumi rádió holland hangverseny-programját a budapesti stúdió fogja átvenni és hallgatóinak közvetíteni.

Június 7-én tehát a holland rádió, volt hangos a magyar zenétől, s június 12-én pedig a magyar rádió közvetít holland programot.  /K. E./

8 ÓRAI HIRLAP, 1933. június 9. (19. Évfolyam, 129. szám)

188   Ardelao 2017-10-04 12:00:07

BARTÓK BÉLA A ZENEAKADÉMIÁN                                              

Bartók Béla pénteken ismét megjelent a Zeneakadémia dobogóján. A dicsőséges amerikai hangversenykörútjáról visszatérő zeneköltőt nagyszámú lelkes közönség fogadta frenetikus tapsviharral; olyan nagy és «szűnni nem akaró» volt a lelkesedés, hogy Bartók Béla alig jutott szóhoz, helyesebben alig jutott «zongorához», vagy tízszer kellett Bartóknak a zongora mellől felkelnie, hogy megköszönje a feléje zúgó tapsokat, míg végre megkezdhette hangversenyét.

Mihelyt azonban leütötte az első hangot, a nézőtér lélegzetfojtó csendbe burkolódzott. Nem csoda: Bartók zongorajátéka a «leg lélegzetfojtóbb» zongoraművészet, minden zongoraművészet között. Annyira végsőkig koncentrált előadó-művészetet, mint Bartók Béláé, egyet sem ismerünk. A gigantikus temperamentum, az ösztönök izzó vulkánja itt minden pillanatban szétrobbanással fenyegeti a zenei formákat; a formák azonban mégsem robbannak szét, ellenkezőleg, szóróban, vasmarokként ragadják meg a belső költői tartalmat: mert az érzelmek, a szenvedélyek óriás erejével itt teljesen egyenrangú erő ez az alakító-szellemnek rendkívüli ereje. Minden Bartók-interpretáció: valóságos élő szobor.

Bartók Béla zongorajátéka szűkszavú művészet. Szentimentális ömlengésnek, körülírásnak, vagy éppen dagálynak nyomát sem találjuk benne, Sokszor úgy hat, mintha valaki csupa indulatszóval beszélne hozzánk. S bár maga a legideálisabb tisztaság és értelmesség, mégis feszülten kell odafigyelnünk, hogy egyetlen hangot se szalasszunk el fülünk mellett: ilyen tömör zenei mondat szerkezetiben a zene minden szava pótolhatatlanul fontos. Bartók játéka nem «bőbeszédű,» de hallatlanul «beszédes». A dallammintázásnak ebben a páratlan beszédességében egyedül Dohnányi versenyezhet Bartókkal. A deklamatív szellem azonban egészen más Bartóknál és más Dohnányinál. Dohnányi mélyen melodikus lélek; a melódia gyönyörű, mondhatnánk «schuberti» folyamatossága az a bársonyos párkány, melyen át a deklamatív akcentusok, a beszédes szavak kifejezésteljesen kihajolnak. Bartóknál a deklamáció, a drámai hangsúly az ősi, az elementáris élmény, mely hallatlan erővel kapaszkodik bele a melódia zeneiségének vaspárkányába. Dohnányinál - tehát: melódia, mely beszéddé tágul, Bartóknál: beszéd, mely dallamívbe koncentrálódik. Bartók deklamációját természetesen csak nagyon csonkán jellemezheti a «beszédes» jelző.

Ez a deklamáció néha olyan ősi, őserdei élményekről beszél, hogy beszéde inkább robusztus, elementáris «gesztusokat,» mint «szavakat» juttat eszünkbe. Az ökölbe szorult kezek, az extatikusan szétvetett karok, a dacos fej felvetések, a duhaj felegyenesedések vagy hirtelen összeroskadások megrázó pantomimikus kifejezése ez. Ezt a gesztikuláló elemet megtalálhatjuk Bartók szerzeményeiben is és talán éppen ez magyarázza Bartóknak a pantomim műfajához való nagy vonzódását. («A fából faragott királyfi,» a «Mandarin».)

A magyar közönség úgy látszik csak most eszmélt rá teljesen, micsoda felbecsülhetetlen nyeresége hangversenyéletünknek. hogy Bartók Béla, aki sokáig hűtlen maradt ragyogóan induló «zongoraművészi pályához» az utóbbi években visszatért a koncertpódiumra és már nemcsak, mint a saját szerzeményeinek s más modern újdonságoknak leghivatottabb megismertetője, hanem mint a klasszikus irodalomnak egyik legnagyobb intepretálója is gyakrabban gyönyörködteti közönségét. Pénteki zongoraestjén a műsor egész első részét klasszikus szerzemények töltötték be. Rossi a-moll toccatája volt a nagyszerű «entrata». Majd Mozart c-moll fantáziája következett, Mozartnak talán legsötétebb víziókat, legkomorabb hangulatokat idéző zongoraműve: Bartók páratlan intuícióval idézte fel, az adagio-részek «grüblerisch» mélységét, s azt a nyomasztó feszültséget, mely még a kis b-dúr andantinot is túlfűtött atmoszférába burkolja.

Beethoven költészete ezúttal a kis Asz-dúr és F-dúr szonátában elevenedett meg. Az Asz-dúr szonátát most hallottuk először Bartóktól. Hogy az első tétel nyugalmas harmóniájában, milyen leírhatatlanul szűzies tisztaságban csendül meg Bartók lírája, hogy a «Marcia funébre» heroizmusa, hogyan visszhangzik Bartók hősi harcokra edzett lelkében, azt könnyen elképzelheti mindenki, aki egyszer már mélyebb pillantást vetett Bartók poétaszívébe. A legszenzációsabb élmény talán mégis a Scherzo volt: «scherzo» Beethoven értelmében, «tréfa,» melyben a legelementárisabb emberi indulatok űzik játékukat.

A kongenialitás legmagasabb ormára Bartók természetesen műsora modern magyar számaival érkezett el. Kodály «Sírfelirat»-át talán sohasem fogja az emberiség olyan megrendítő és olyan mélységesen műértő interpretácíóban hallani, mint mi Bartók kortársai, akik ezt a remekművet Bartók Bélától hallhattuk. Ez az interpretáció újra felrázta emlékezetünkben, hogy micsoda ritka szerencsével dicsekedhetik az a nemzet, melyet egyszerre két olyan hatalmas és ma egyedülálló muzsikus-zsenivel ajándékozott meg a sors, mint Bartók és Kodály.

Kodály két fiatalkorú opusza után (mindkettőt meg kellett ismételni), végre sor került a

Bartók szerzeményekre. Megcsendült egész titokzatos, mágikus varázsával «Az éjszaka zenéje,» a Beethoven-utáni zongorairodalomnak egyik legnagyobb mesterműve, majd a négytételes »Suite« következett, a letipró erejű «Allegro molto»-val, az Allegro barbarónak ezzel a pokoli szenvedélyű testvér-tételével s végül az első románctánc fejezte be a hangversenyt, mely, mint minden Bartók-hangverseny, felejthetetlen volt.

A közönség mondhatnánk az egész estét végigtapsolta: a tapsviharok teljesen kitöltötték az egyes számok közötti szüneteket. A műsor utolsó száma után egymásra következnek a ráadások: az első «siratóének,» az «Este a székelyeknél,» az «Angoli Borbála» balladája.

A közönség még mindig nem tágít: a hangversenyterem lámpáit eloltják, falakat rengető taps, rá a felelet, éljenzés, míg Bartók újra megjelenik a dobogón.

 Bizony, többet jelent az ilyen spontán ünneplés minden, «hivatalos ünnepélynél.» Mert ez nem szertartás, hanem a mi életünk. (T.-th.)

PESTI NAPLÓ, 1928. március 18. (79. Évfolyam, 64. szám)

187   Ardelao • előzmény184 2017-10-02 12:16:28

 Bartók Béla, és új zongoraversenyműve                                     

Bartók Béla már évek óta nem lép budapesti hangversenydobogóra. Zárkózott, magányos életet él hűvösvölgyi otthonában — mint aki lerázza magáról a körötte pereskedő, útját vesztett mai világ ezernyi apró bilincsét. Szavát legfeljebb a rádióban hallatja — mint aki csak a Messzeségnek beszél. Mondanivalója hatalmas művészi alkotásokban és szigorúan tudományos munkákban gyülemlik fel íróasztalán. A magyar közönség alig ismer belőlük valamit. Mert zeneéletünk irányítóinak úgy látszik módfelett kényelmes Bartók passzivitása. Operaházunk például ez idén ismét leszögezte, hogy Bartók színpadi műveit nem veheti műsorára: hadd hirdessék tehát továbbra is az Elssler Fanny bécsi valcerei az ország első színpadán a «magyar kultúrfölényt» és ugyanakkor maradjon csak hazánk egyik legnagyobb fia saját hazájában eldugott mostohagyermek, szóljon ezentúl is Bartók szava-muzsikája csak a «messzeségnek».
 

Bartók új kompozíciói külföldön kerülnek bemutatásra. Ott felfigyel rájuk a világ. Felfigyel egész Európa Bartókra és Bartókon keresztül a magyar népre; felfigyel erre a csodálatos muzsikára, melynek hangjaiban soha nem álmodott ősi és friss kulturális erők szabadulnak fel. Ősi erők, melyekben sokáig csak romboló, «keleti» barbárságot láttak, s melyekben most Bartók zenéje megmutatta a legmagasabb kultúrára hivatott friss építőerőt. Bartók megmutatta, hogy nékünk nemcsak «kiművelődött» a Nyugat «üdvös befolyása alatt», hanem már jövővel terhes kultúra volt az is, amit eredetileg magával hozott, ami vad bozontosságában ellenszegült a Nyugat fésűjének, ami mindmáig nem találta meg helyét az európai művelődés kereteiben.

 

«És éppen ez Bartók zenéjének világraszóló, egyedülálló jelentősége: elvezetett bennünket az emberi lélek legirdatlanabbnak, leghozzáférhetetlenebbnek hitt bozótjaiba, felidézte azoknak legpogányabb, legzabolátlanabb szellemét, és ahogy zsenije rávilágított ezekre a bozótokra-szellemekre: ámulva láttuk, hogy amiben járhatatlan vadont láttunk, az éppúgy Út, mint akár Dante útja, amit babonás gonosz démonként űztünk ki házunkból, az éppúgy világító, isteni lélek, mint a fausti lélek.»
 

A legnagyobb német zenekritikus, Einstein Alfréd szerint a mai zeneéletben Bartók a «legbiztosabb» érték; «ha az egész mai zene elsüllyedne,» — írta nemrég Bartók egyik kompozíciójáról — ez a mű, akkor is megmaradna».

— Egy kis nemzet, melynek még rengeteget kell tanulnia a Nyugattól, egy fiatal zenekultúra, mely, máig is most teszi első önálló lépéseit! És íme: ennek a nemzetnek egyik fia, népének «barbár» zenei világából olyan épületet emel, melyben Bach, Beethoven, Mozart országának gyermeke ma jobban bízik, mint saját hajlékában! Lehetséges ez? Tudjuk, mit jelent Bartók nekünk, magyaroknak. Tudjuk, micsoda hatalmas horgony ez a lelkünk legősibb nehezét friss, alkotó életre keltő muzsika Ady Kelet és Nyugat között ingadozó «Kompország»-ának. De mit jelenthet egy kis nép, még ha van is ilyen horgonya, a mai világfelfordulásban, hol régi, hatalmas horgonykötelek foszladoznak-szakadoznak? Hogyan lehet egy létéért küzdő nemzetnek magányos dalosa mégis remény és biztonság a mai keserves általános létért való küzdelemben?
 

Ne feledjük azonban: amit mi nyugati műveltségnek nevezünk, azt ma durva, barbár hatalmak fenyegetik elnyeléssel. Sötét, homályos, vak ösztönök leskelődnek körülöttük, benyúlnak csápjaikkal életünkbe, kicsavarják kezünkből és ellenünk fordítják a civilizáció fegyvereit, mert a műveltség pallosa durva harci bárd lesz kezükben. Ami Európának világító gondolat vet, az vak fanatizmust szül bennük. Nevezzük «Ázsiának» vagy «Balkánnak,» a mai Európa tehetetlen velük szemben, hiszen tehetetlen önmagával is. Ellenük nincs már «védőbástya,» — mi magyarok is hiába akarnánk továbbszőni «nyugat védőbástyájának» régi dicsőségét. Európának ma egyetlen titkos reménye: hogy ezeknek a nyers, vak erőknek megnyílik a szemük. Hogy ezek a «barbárok» ráeszmélnek mélyebb-önmagukra, hogy megtalálják kusza álmaik, sötét szenvedélyeik mélyén az embert, mely tán más mint Dante vagy Goethe, de kezet foghat azzal, mert álmaiban ő is lát, szenvedélyeiből ő is épít: világot, kultúrát.
 

«Ennek az új vallásnak, új kultúrának, előhírnöke Bartók Béla, és nem véletlen, hogy egy magyar ember a hírhozó, egy magyar aki megtanulhatta Nyugattól, hogy mi az a «magas kultúra» és aki megtanulhatta saját népének parasztjai között, hogy mi az a «mély kultúra,» aki műveltségével bele mert vágni népe lelkének ősi vadonába, és általában az emberi léleknek abba a rengetegébe, hol eddig a zenének egyetlen géniusza sem talált utat, és hol Bartók, megtalálta a haladás útját.» Bartók tehát útmutatóként élére állt egy óriási népi közösségnek, melynek határait ma még nem is sejthetjük, magas kultúrából eddig kirekedt, de oda most elhasználatlan új kincsekkel feltörekvő népek közösségének, mely a Balkánnál kezdődik és beleviszik az ázsiai pusztaságokba. Ezért elmondhatjuk, hogy «Nyugat bástyája» Magyarország, Bartók Bélával «Kelet világítótornya» lett, fényt visz oda, hol a kincses emberi élet sötétben tapogatózott.  

 

És ma erre van szükség. Milyen különös, hogy mikor a magyar államférfiak a Duna-medence országait vezető Magyarországról álmodoznak, ugyanakkor nem veszik észre, hogy ezt a Magyarországot a kultúra, a művészet szellem birodaImában, már meg is teremtette Bartók Béla. Az a Bartók Béla, akit buta, korlátolt agyvelők még szidni merészeltek azért, mert saját népe dalain kívül összegyűjtötte és feldolgozta a románok, szlovákok népdalait is, ahogy gyűjtötte és művészetébe olvasztotta az arabok zenéjét is! Bezzeg most alig győzi hangoztatni a Revíziós Liga, hogy mi mindent köszönhetnek az utódállamok népei kulturális szempontból a magyarságnak! És valóban, tehet-e «dicsőbbet» egy nemzet, mint dolgozni más népek helyett is, reprezentálni, összefoglalni legsajátabb kultúrájában egy egész nagy emberi közösséget, önnön eredeti fényével felderíteni messzi pusztaságok homályát.

 

Bartók Béla felismerte ezt a nagy hivatásunkat Kelettel szemben, mely végeredményben hivatás Nyugattal szemben is. Felismerte, előbb és tisztábban, mélyebben, mint a híres kultúrpolitikusok. Megteremtett művészétében egy olyan nagy közösséget, amilyet a világ összes diplomatái nem fognak egyhamar összehozni. Ez a magános hűvösvölgyi remete, messzeségeknek szóló szavával, közelebb áll a valóságos, forró élethez, mint az élet fórumain tülekedők egész serege. Könnyű a művészetben, a muzsikában! Nem tagadjuk: Könnyű a művésznek korábban és mélyebben látni, hiszen elfogulatlanul, bátran, szabadon nézheti a világot; könnyű neki közösségeket teremteni, hiszen a művészetben nincsenek egymással összeütköző érdekek, ott minden részlet vágya közös, általános emberi vággyá nemesedik; és könnyű annak forró ölelésben összeforrni az élettel, aki saját örömeinek, bánatainak mélyén megtalálja minden ember örömét, bánatát. De milyen nehéz szabadon nézni a világot, megtalálni a részletben az egészet, leásni az egyéni örömök-bánatok legmélyebb közös gyökeréig, ... milyen nehéz valódi művésznek lenni!
 

Milyen rettenthetetlen belső küzdelmek árán vásárolta meg privilégiumát a zseni! És ha privilégiuma messzebbre és tisztábban látni, a széthullót összefogni, az élet fókuszában állni, akkor legyen közöttünk is privilegizált helyzete, legyen nekünk példa és vezér, művészetét, melynek magas régióiban szabadon valósíthatta meg az élet örök törvényeit, tekintsük úgy, mint a régi éjszakai hajós a vezérlő csillagokat. Olyan csillagot, mint Bartók géniusza, semmiféle felhőnek sem szabad eltakarnia a magyar égen. Tisztán kell ragyognia, olyan töretlen fénnyel, amilyen tiszta, töretlen sugarú eredeti tüze.
 

*
 

Aki jelen volt tegnap a Vigadóban Bartók II. zongorakoncertjének magyar bemutató előadásán és látta azt a rendkívüli hatást, melyet ez a grandiózus remekmű a magyar közönségre gyakorolt, az érezhette: csak rövid idő kérdése, hogy Bartók művészetében legmagasabb hivatásara ébredjen a magyar nép. Bartók talán még egyetlen kompozíciójában sem fogott át ilyen kristályos, olyan szigorúan koncentrált formában olyan roppant messzeségbe vesző távlatokat, mint ennek a zongoraversenynek négy tételében.* Az ember szinte megdöbben attól a titáni formáló erőitől mely a legzabolátlanabb szenvedélyektől, legpogányabb víziókból, a temperamentum és fantázia legféktelenebb lázadásaiból egy zongoraversenyműnek ilyen élesen kirajzolt zenei stílusát, szinte a Bach-koncertek modern testvérpárját tudta megteremteni. Nem könnyű követni ezt a muzsikát. melyben minden hang mögött óriási perspektívák nyílnak, melyben érezni a zseni fantáziájának azt az iszonyú erőfeszítését, mellyel úrrá lesz a barbár lélek gigászi vadonán. De ebből az izgalmas küzdelemből olyan lenyűgöző költői szépségek fakadnak, melyek már első hallásra is valósággal lázba ejtik a hallgatót. Reméljük, ez a kompozíció gyakran fog hangversenyműsorainkon szerepelni és akkor rátérhetünk majd részletesebb méltatására is. Annyit azonban máris leszögezhetünk: Bartók II. zongora-versenye a IV. vonósnégyes mellett a XX. század leghatalmasabb instrumentális alkotása.                                           

Tóth Aladár

PESTI NAPLÓ, 1933. június 4.

Megjegyzés:

*Tóth Aladár bizonyára a három-tételes II. zongoraverseny második részébe beillesztett scherzo-karakterű trióra gondol, amikor a mű négy tételéről ír. (A.)

 

186   Ardelao 2017-10-01 05:21:42

Az alábbi beírást - mint ide is tartozót - áthoztam a Ferencsik János topikból:

Részlet Bónis Ferenc: Tizenhárom találkozás Ferencsik Jánossal c. könyvéből:

Ferencsik János Bartók Béláról:

„[…]

          Bartók Béla, akárcsak barátja, Kodály Zoltán, nehezen megközelíthető ember volt. Hozzá, sajnos, nem jutottam olyan közel, mint Kodályhoz. Hamar elment tőlünk -  először csak a szónak földrajzi távolságra utaló értelmében, azután végérvényesen és jóvátehetetlenül – de a nyilvánosságot akkor is kerülte, amikor még itt járt köztünk.

          Bartókot 1934-ben ismertem meg. Igazgatóm, Radnai Miklós, ki akart vele békülni. Hogy mi volt feszültségük oka, azt nem tudom. Sejtem csupán, hogy operájának és táncjátékának mellőzése hangolhatta az Operaház ellen Bartókot. Ezeket ugyanis, mivel szövegkönyvírójuk az emigráns kommunista Balázs Béla volt, jó másfél éven át nem játszhatta az opera. Radnainak végül sikerült valamilyen kompromisszummal elhárítani a felújítás politikai nehézségeit. Ott voltak azonban a művészi és emberi nehézségek. Radnai nagyon sokra tartotta Bartókot, és mindenképpen fel akarta oldani a közte s az intézmény között lévő feszültséget. Ezért elküldött engem Cieplinskyvel, a lengyel balettmesterrel Bartókhoz. Feladatunk az volt, hogy tisztelegjünk nála és megtudakoljuk kívánságait a felújítással kapcsolatban. És közöljük vele, hogy azokat egytől-egyik teljesítjük.

          Így is történt. Elmentünk Bartókhoz, aki kedvesen fogadott. De egy bizonyos hűvösség mindig volt benne. Az ember nagyon érezte a három lépés távolságot. Később ez a távolság olykor egy lépésre vagy egy fél lépésre csökkent.

          Bartók először is fogta a zongorakivonatot meg egy piros ceruzát és azt mondta: „most pedig beírjuk a húzásokat”. Vagyis azok a húzások, amelyeket mostanában, a szerző nevében és a betű szerinti teljességet megkövetelve, egyesek kárhoztatnak: éppenhogy Bartókra vezethetők vissza. Ő maga nemhogy nem ragaszkodott a táncjáték minden egyes hangjához, hanem kifejezetten megkövetelt bizonyos húzásokat. Akárcsak az I. szvitben vagy a Csodálatos mandarinban. A Mandarinnak vannak helyei, melyeket fél taktussal rövidített. Nagyon szigorú volt önmagához is: nem tűrt meg semmi olyat, amit valamikor leírt ugyan, de később feleslegesnek érzett.

          Bartók rövidítéseit feltétlenül respektálni kell. Egyrészt azért, mert ő tudta, hogy mit akar. Másrészt, mint gyakorló előadó, ismerte a hatás titkát. Természetesen nem holmi olcsó hatásvadászatra gondolok: arra csupán, hogy Bartók tudta, hol bőbeszédű fiatalkori zenéje. Semmi okunk sincs arra, hogy okosabbak legyünk Bartóknál.

          Miután Bartók bevezette húzásait az én zongorakivonatomba, eljátszottam a Fábor faragott királyfit. Amíg én zongoráztam, ő állandóan ellenőrzött. Volt egy szalag-metronómja: úgy működött, mint az órainga. Azzal mérte a tempót. Én, ha a tempó ellen vétek, mindig lassabb vagyok a kelleténél. Bartók ezt nem szerette. Ahol lassabban játszottam, mint ahogy ő elképzelte, ott bekarikázta a kottába nyomtatott metronómszámot.

          Arra is volt példa, hogy pontosan az ő metronóm-jelzése szerint játszottam – de az is lassú volt neki. Ilyenkor önmagát korrigálta. Őrzöm még azt a példányt, melyben Bartók áthúzta saját, nyomtatott metronóm-jelzését, és gyorsabb tempó-utasítást írt helyette. Ha korrigált, mindig gyorsabb tempót írt a lassabb helyett. Egyetlen javításáról tudok, ahol lényegesen lejjebb tette a metronóm-számokat: a Tánc szvitben.

          Ez a szakadatlan „műszeres” tempó-ellenőrzés – melynek kedvéért állandóan megállított játék közben – még ma is érthetetlen számomra. Valamilyen játék lehetett ez nála. Mert Kodály például soha nem „metronomizált”. Írt ugyan metronóm számokat, de inkább csak úgy nagyjából. Akárcsak Richard Strauss. Az ő metronóm-számait sem kellett minuciózusan betartani. De Bartók más volt: ő ezt is rettenetesen komolyan és szigorúan vette, mint mindent az életben. Pontos volt a végletekig.

          A zenekari próbákon ott volt. Nagyon tartottam tőle, jobban, mint Kodálytól. Úgy éreztem: valami kérlelhetetlen belső szigor árad belőle. Az utolsó ítéletkor érezheti úgy magát az ember, olyan pőrén, ahogy én őelőtte. Szerencsére csalódtam; merevsége fölengedett. De csak egyetlenegyszer történt meg, hogy valamire azt mondta: „ezt a részt dirigálja úgy, ahogy érzi”. A későbbiek során aztán változtatott az elképzelésén.

          Volt úgy, hogy a próbákon ott voltak Kodályék is. Egy bizonyos helyre Bartók azt mondta: „ezt vehetné kissé gyorsabban”. Kodály meg, ugyanerre a helyre, ezt mondta: „vehetné kissé lassabban”. Érdekes módon mutatkozott a két karakter különbsége. A vokális szerző a szélesívű éneklést hangsúlyozta volna, a hangszeres szerzőnek ugyanaz a frázis túlságosan szélesívű volt.

          […]

          Ez a „metronomizálás” mondhatni, a mániája volt Bartóknak. Többször dirigáltam a Tánc szvitet, amelyet senki se dirigált szívesen. Részben azért, mert nem volt „hatásos” darab; nem szakadt le a csillár a nagy sikertől. Másrészt vannak benne bizonyos helyek, amelyeket ma már játszva dirigálunk, régebben azonban a hetek meg ötök még bonyolult helyeknek számítottak. Én szívesen dirigáltam, többször is műsorra tűztem. Őt azonban nem mertem meghívni, mert féltem tőle.  Egyszer találkoztam vele, és nagy alázattal jelentettem, hogy dirigáltam a Tánc szvitet. Nem éppen barátságtalanul, de hidegen és szárazon ezt mondta: „Ha tizenöt percnél tovább tartott, akkor rossz volt.” Így. Ennyit. Én persze behúztam a nyakamat; nem tudtam megmondani, hogy milyen hosszú volt, örültem, hogy el tudtam dirigálni.

          Utolsó találkozásunk szomorú volt: búcsúkoncertje, melyet feleségével adott a Zeneakadémián. Én kísértem, s az első próba előtt elmentem hozzájuk. A tempókról beszélgettünk és Bartókék egyéb kívánságairól, hogy ne kelljen aztán a zenekart fölöslegesen megállítani. Akkor üldögéltünk is egy keveset, és valahogy oldottabb lett a hangulat. Hogy korábban nem így volt, az talán az én hibám lehetett, mert eleve féltem tőle. Beszélgetés közben azonban, akkor és ott, Bartók felengedett. Előadásokról volt szó, meg karmesterekről; úgy láttam, a téma határozottan szórakoztatja. Mosolygott, talán nevetett is, amikor Dohnányi Ernő karmesteri magatartását „osztályoztam”.

          Dohnányi dirigálásának ugyanis – ezt ma is vallom – három kategóriája volt. Azokat a kompozíciókat, melyeket nagyon szeretett és nagyon tudott, mindig kotta nélkül dirigálta. Azokat, amelyeket szeretett és tudott, de már nem olyan nagyon, azokat kottából dirigálta. Amiket pedig nem tudott rendesen, azokat kottából és szemüveggel. Ez nagyon tetszett Bartóknak: alighanem neki is megvoltak a maga idevágó tapasztalatai.  Mert Dohnányi nem tartozott a szorgalmas emberek közé, akadtak művek, amelyeket csak az utolsó percben tanult meg – és akkor bizony sűrűn feltette a szemüvegét.

          A búcsúkoncert után Fellner Alfréd barátunk adott vacsorát Bartók tiszteletére. Ott elég messze ültem tőle, nem tudom, mi mindenről beszélgettek. Annyit tudok, hogy sokszor emlegette az angol nyelvet és Amerikát. Néhány nappal később, feleségével együtt, elhagyta Magyarországot.”

185   Ardelao • előzmény184 2017-09-29 10:59:23
Elírás. Helyesen:
«und wer's nie gekonnt, der stehle weinend sich aus diesem Bund!»
184   Ardelao • előzmény183 2017-09-29 10:39:58

Bartók Béla szerzői estje


BARTÓK művek bemutatása a Zeneakadémiában

1926. december 8-án

Száz esztendő múlva azt hiszem, nem lenne olyan magas helyár, amit az emberek, akár egy esztendei koplalás árán is, meg ne fizetnének, nem lenne olyan amerikai méretű amfiteátrum, melyet az utolsó talpalatnyi helyig meg ne töltenének, csak azért, hogy hallhassák Bartók Béla műveit, magának Bartók Bélának előadásában. Istenem, mit adnának ma a zenekedvelők azért, ha magától Beethoventől hallhatnák a Hammerklavier-szonátát!

Az ember azt gondolná, mikor Bartók, Bartók-műveket játszik, az emberek egymás hegyén-hátán tolonganak a hangversenyterembe, olyanok is, akik egy kukkot sem értenek a muzsikához, már csak azért, hogy majdan unokáiknak elmondhassák: én ott voltam, mikor maga Bartók Béla adta elő a Bartók-műveket, én hallottam magát a Szerzőt! Milyen különös: közöttünk él, mint honfitársunk, a világ legnagyobb élő zongorakomponistája, aki egyúttal a világ egyik legnagyobb élő zongoraművésze is, és hányan vannak mégis ebben az országban, akik Bartók Bélát sohasem hallgatták meg zongoraestjein! Sokan, bizony sokan vannak a nevetségesen elfogultak és bűnösen közömbösek: lám, Bartók tegnapi szerzői estjén is csak alig háremnegyedrészt tellett meg a Zeneakadémia nagyterme. De jól van ez így is. Hogyan fog szégyenletesen elbújni, megverten hátrálni a Kiepurák és Heifetzek xerxesi hada a Bartók-közönségnek ma még kicsi, de annál elszántabb leonidászi csapata elől, ha majd a jövő kimondja egyrészt lesújtó, másrészt felemelő ítéletét! Ha valami Kiepura-rajongó véletlenül betéved a tegnapi Bartók estre, bizonyára megdöbben azon a látványon, ami ott fogadja: ezt a belső, izzó lelkesedést, ezt a meggyőződéses, rendíthetetlen hitet nem találja soha a divat-sztárok reklámhangversenyein; mert amit itt. lát: az egy darab hatalmas, örök magyar élet, ünneplés, mely egyúttal alkotó, építő munka, tett, mellyel egy nemzet az egész emberiség eszményi útját egyengeti. Ezt a látványt, a mai zeneéletben, sehol sem látjuk olyan ragyogó fényben, mint Bartók Bélának és nagy kortársának és barátjának, Kodály Zoltánnak hangversenyein. A Zeneakadémia lámpái már rég kialudtak a tegnapi hangversenyen, de a koncertdobogó körül még rendíthetetlen ott állt az új magyar zene Bartók Bélát ünneplő serege és hangos üdvrivalgásokkal, frenetikus tapsokkal újabb és újabb ráadásokat követelt, a bemutatott művek állandó megismétlése miatt szinte halálra fáradt szerzőtől.

A lelkesedésnek «vitam et saguinem» kiáltása valóban csak olyan igazi, mély költőket illet meg, mint aminő Bartók Béla; mert az ilyen igazi költő maga is saját vérével és saját életével írja, amit ír; Bartók művei a magyar vér és egy küzdelmes emberi élet művei. Ezért csak olyanok lelkesedjenek értük, akik tudnak «vérükkel és életükkel» lelkesedni;
«und wer's alle gekonnt, der stehle weinend sich aus diesem Bund!»

*

Bartók Béla újonnan bemutatott szerzeményei újabb fordulópontot jelentenek Bartók művészi fejlődésében. A két hegedű-zongora szonáta és a «Tánc-szvit-é» befejezése után Bartók évekig nem komponált semmit. A tegnapi szerzői estén tehát hirtelen, szinte eruptív művészi kibontakozásnak lehettünk tanúi, mely megrendítően mély és bámulatosan gazdag skálájú remekművekkel gazdagította a magyar zeneirodalmat. Bartók hatalmas egyénisége majdnem egészen új stílus köntösében lép elénk. A «stílusváltoztatás,» kissé diszkreditált fogalom a modern zenében. A külföld modern muzsikusai, élükön Sztravinszkivel és Schönberggel, egyre-másra forgatják a zenei-stílus köpönyegét, hogy az új köntösben mondanivalójuk is az újság látszatát keltse. Bartók fejlődésében viszont minden újabb stílusperiódussal újabb belső, tartalmi elmélyülés jár együtt. Bartók művészi stílusának kialakulásában két tényező játszik fontos szerepet: az egyik a szertelen, határtalanul gazdag kifejezőeszközök megszerzése, a másik a mind intenzívebb koncentrálás gondolata. Mindkét faktor Bartók művészi fantáziájának sajátos alkatából nyeri magyarázatát.

Bartók, mint a legtöbb magyar költő, a külső reális világtól lemondó, józan gesztussal elfordul, hogy az élet jelenségeinek vízióiból merész ós lázas álomvilágot építsen magának és ebbe a víziós, mélytüzű színekkel ragyogó álomvilágba beletemetkezzen. A magyar költők közül ebből a szempontból talán Vörösmarty hasonlít legjobban Bartókhoz. De Bartók álomvilága a lélek legősibb tájait tárja fel előttünk. Az «ember világát,» Bartók művészetében az őstermészet hatalmas rengetege veszi körül. Ebben a kifürkészhetetlen őstermészetben, minden zugban titokzatos istenek, titokzatos erők leskelődnek; Bartók fantáziája megeleveníti ennek az erdeinek gigantikus árnyait a gigantikus gesztusokkal; felidézi a leggyengédebb, legfinomabb tündéri alakokat, melyek azonban a monumentális környezetben, minden lírai gyengédségük mellett is monumentális perspektívát nyernek. És Bartók látja ennek a vadonnak gyermekét, a primitív embert: a magyarországi parasztot, merész képzelet-világával, tragikus vízióval, elementáris érzelmeivel, jellegzetes, gyakran a groteszkbe átcsapó humorával; a föld gyermekét látja a parasztban.

Ebben a világban csak éber, fegyelmezett érzékekkel járhatunk; a titokzatos hatalmak között pillanatra sem engedhetjük el magunkat Itt nincs helye bőbeszédű ömlengéseknek, dekadens, langyos álmodozásoknak. Az Erő órái: itt forradalmi, vad kitörések; a Gyengeség órái: misztikus, borzongó, ősfélelem; még a játék, a halk, szelíd ábrándozás órái is ennek az ősvilági környezetnek igézete alatt állnak. És valóban Bartók művészetében szigorú esztétikai lakonizmus uralkodik. A bágyadt érzelgősséget, a dekadens szentimentalizmust nem ismeri ez a művész. Acélos, forradalmi erővel, mint valami kérlelhetetlen, férfias hódító tör keresztül Bartók ezen a sűrű rengetegen. De sohasem veszti el magát, az ezernyi borzalom és szakadatlan küzdelem közepette, mert saját ösztönéletében ugyanazokat az elementáris erőket érzi lobogni, mint, amelyek az élet vadonjában körülveszik. Meghasonlás, megtörtség nélkül áll ezért előttünk, ez a nagyszerű művész: egy ember, aki maga körül az őserdőt, önmagában pedig az ősembert zendíti meg.

Könnyű átlátni, hogy ilyen őserdei-fantáziának, mint amilyen Bartóké, a kifejezési eszközök leggazdagabb tárházára van szüksége, hogy az emberi lélek rengetegének hangokat adjon. Sötét morajokat vad dübörgéseket, titokzatos suttogásokat kell lépten-nyomon zenében megrögzítenie; ezért kell a hangszerek teljesítő képességét a végsőkig kiaknáznia. Mindaz, amit a modern zene Berlioztól és Liszt Ferenctől egészen Sztravinszkijig technikában újat és érdekeset felvetett Bartóknál egyéni folytatásra talál; Bartók valóban forradalmár, önmagát, gigászi fantáziáját tagadná meg, ha nem volna az.

A művészetben azonban gyakori jelenség, hogy éppen a legzabolátlanabb és legmerészebb költői szellemek szigorú és zárt formákkal igyekeznek megkötni fékezhetetlen képzeletüket. Sőt, majdnem csak általános szabályként állíthatjuk fel, hogy az ilyen féktelen képzelet csak akkor kerüli el a formátlanságot, az idomtalanságot, ha a legzártabb, legszigorúbb formák
vas sínein mozog. Gondoljunk csak Dantéra, Dürerre, vagy Bachra.
Ugyanezt a jelenséget tapasztaljuk Bartók Bélánál is. Bartók tehát nem elégedhetett meg a technikai lehetőségek határtalan kitágításával; neki amellett szigorú, zárt, formai- koncentrációra is kellett törekedni. Ezer dologra kell figyelnünk az «őserdőben,» de mindenre koncentráltan és nem elszórakozva kell figyelnünk. Bachnak természetesen könnyebb volt a dolga. Ő a szigorúan zárt formák síneit örökbe kapta saját korától. Bartóknak viszont magának kellett megkovácsolnia ezeket a vas síneket. Bartók fellépésének kora Liszt, majd Strauss Richard «al fresco» stílusának kora volt.

Ez a stílus pedig minden volt, csak éppen nem szigorúan zárt. Érdekes volna követnünk, hogyan kovácsolta meg Bartók magának a forma síneit, hogyan találta meg a régi magyar népdal segítségével az új zárt, szigorú dallamformát: hogyan alakított ki belőle egészen új kontrapunktikát, hogyan fejlesztette ki forradalmi harmonizálását, melyben egyetlen szintetikus akkorddal egész' dallamvonalakat tudott (mintegy egyetlen, vaserejű markolással) összefogni. De a mai hangverseny újdonságai most pillanatnyilag elterelik a régiekről a figyelmet, s arra késztetnék bennünket, hogy Bartók egész fejlődése helyett annak csak legutolsó stádiumával foglalkozzunk.

Bartók most bemutatott zongoradarabjai («Kis zongora-darabok, Három párbeszéd, Csörgőtánc, Menuetto, Dal, Induló, Preludio — all'ungherese, Zongora-szonáta, Szabadban, Az éjszaka zenéje, Síppal-dobbal») kevés kivétellel szigorúan polifonikus, kontrapunktikus alkotások. Ha összehasonlítjuk ezeket a zongoradarabokat az őket közvetlenül megelőző szerzeményekkel, az Improvizációkkal, vagy a két hegedű-zongoraszonátával, azt tapasztaljuk, hogy míg ez utóbbiaknál a formai tömörség hordozója inkább a melodikából kifejlesztett harmonikus szerkezet, addig a mostani újdonságoknál a koncentráció alapja maga a melodikus struktúra, a szigorú többszólamúság,

Mondanunk sem kell, hogy a szonáták és improvizációk legfőbb konstruktív-akkordikus eredményeit Bartók átmentette új stílusába is, Bartók új kontrapunktikája lényegesen különbözik a régitől, például az első vonósnégyes ellenpontjától. Az első vonósnégyes fugaszerű részei inkább Beethoven utolsó kvartettjeinek polifon szelleméből indulnak ki, míg az új zongoradarabok inkább Bach és a Bach előtti olaszok többszólamú stílusára emlékeztetnek.

Bartók új, «Kis zongoradarabjainak» előfutárait felfedezhetjük ugyan fiatalkori Bagatelljeinek és Vázlatainak egy-egy darabjában, sőt a «Három párbeszéd,» a «Menüett» bizonyos fokig úgy hat, mint a régi kis polifonikusabb zongoraművek formagondolatának folytatása.
Mégis ennek a mai polifóniának szigorú «merev-rendszerében» egy egészen új Bartók-stílust kell üdvözölnünk, melynek legforradalmibb, bár Bartók egyéniségére talán kevésbé jellemző hajtása, a «Zongoraszonáta» lassú tétele, legtökéletesebb megnyilatkozása pedig talán az említett szonáta pokoli erejű, démonikus első tétele és az «All'ungherese,» a legmélyebb és legelementárisabb, amit eddig Bartók a harciasan robogó, forradalmi lendületű «élettánc» formájában alkotott.

Általában szinte elcsodálkozunk, milyen szervesen, természetesen ömlik át és milyen bámulatos költői erővel mélyül el Bartók egyénisége ebbe az új formavilágba. Ritmusainak lenyűgöző erejét, melodikájának víziós líráját egyetlen régebbi darabjában sem találtuk ilyen megdöbbentően mélynek, tragikus erejében ilyen megrendítőnek. Egyik darabjának címe; «Az éjszaka hangjai.» Valami sírást és távoli kósza muzsikát, madárzenét, csillagzenét, majd az éjszaka fenséges himnuszának nyugalmasan megcsendülő transzcendentális melódiáját, mindent, amit csak el tudtok képzelni, kileshettek ezekből a hangokból; anélkül, hogy ezek a hangok tücskök, madarak vagy csillagok akarnának lenni, földöntúlian reális képet rajzolnak elétek az éjszakáról, Bartók éjszakájáról; a magyar természetpoézisnak egyik legcsodálatosabb remekműve ez. Az «Éjszaká» -nak ez a grandiózus képe Kodály «Hegyi éjszakáinak» női kórusával együtt méltó a legnagyobb magyar lírikusok költeményeihez, pedig Petőfi és Vörösmarty is írtak költeményeket a csillagokról!

A zongora-újdonságok mellett bemutatásra került az estén Bartóknak legújabb vokális kompozíciója is, a «Falun» című tót népdalciklus énekhangra és zongorára. Bartók vokális népdal-feldolgozásai között ugyanazt a legmagasabb helyet foglalja el, mint a zongorára írt népdal-feldolgozások között a nyolc «Improvizáció.» A tót parasztság öt példátlanul szép dalát, látta itt el Bartók zongorakísérettel. Ezeket a dalokat egyébként női énekhangokra és kamarazenekarra, is átírta Bartók s a szerzemény ebben a formában a közel jövőben fog bemutatásra kerülni. Helyszűke miatt a kompozíció részletes méltatását a «zenekari bemutató» után fogjuk közölni.

Ezúttal csak a «Falun» énekszólamának nagyszerű megszólaltatójáról, Basilides Máriáról kell a legnagyobb elismerés és legőszintébb csodálat hangján megemlékeznünk. Nehezebb zenei feladatra nem igen vállalkozhat énekesnő, mint, Bartók dalainak előadására.
A muzikalitásnak valóságos tűzpróbája ez a tót népdalciklus, valamint az-az öt megrázóan szép Ady-dal is, mely Bartók öt magyar népdalával együtt a tegnapi műsort kiegészítette. Hogy Basilides a dalok zenei részét tökéletesen megoldotta: már ez magában véve is olyan szenzációs teljesítmény, melyet aligha tud e két művész Európában a magyar művésznőnek utánacsinálni. De ahogy Basilides Mária a technikai részen túl, a legtermészetesebb gesztussal, a művek tartalmát szinte maradéktalanul kifejezte, az egyenesen az előadó művészet történelmének legragyogóbb lapjaira kívánkozik, íme, egy énekesnő, aki a népdal elementáris érzésvilágát, objektív «általános» hangvételét éppoly tökéletesen magáévá tudja tenni, mint az Ady-dalok komplikált, szeszélyes hangulatait és megrázóan szubjektív «egyéni» tónusát.

Ha mindehhez, amiről eddig beszámoltunk, hozzágondoljuk még Bartók zongorajátékának felülmúlhatatlan varázsát, akkor elképzelhetjük, hogy milyen egész életre szóló élmény volt ez a hangverseny, a magyar zeneművészetnek ez a nagy napja. (T—th.)

PESTI NAPLÓ, 1926. december 10. (77. Évfolyam, 281. szám)

*
183   Ardelao • előzmény173 2017-09-28 17:03:40

HANGVERSENY


BARTÓK BÉLA zongoraestje

Jászai Mari írja emlékirataiban:

«Mit ér a művészet, ha az embernek nincs súlya!»

Valóban: mit ér a művészet, ha nem lüktet benne mélyenszántó és hatalmas emberélet, ha nem áll mögötte egyéniségének eredeti tüzével, gigantikus «súlyával» a «nagyember».

Könnyű szórakozást kereső közönség megtapsolhat «súly»-nélküli művészetet is, de igazán nagy művészet lélekbemarkoló hatását csak ott érezzük, ahol az emberi lélek nagysága szól hozzánk. — Hatalmas, mélyenszántó emberélet a művészetben: ez a titka annak a lélekbemarkoló hatásnak is, melyet Bartók Béla keddi hangversenye a Zeneakadémia nagytermet megtöltő közönségre gyakorolt. A hallgatóság soraiban bizonyára akadtak olyan «tegnapi,» sőt «tegnapelőtti» kultúrán felnőtt lelkek, akik nem tudják, vagy még nem tudják beleélni magukat a művészi kifejezésnek azokba az új lehetőségeibe, melyeket a Bartók muzsika tár fel előttük. De a legcsökönyösebb, legmeg-nem értőbb «konzervatívok» egyre kisebbedő táborát is ellenállhatatlanul rabul ejtette az-az igézet, mely Bartók gigantikus egyéniségéből kiárad; aki Bartókot hallgatja, pillanatra sem kételkedhetik abban, hogy itt
nagy emberrel van dolga.

Bartók Béla, mint zongoraművész is kétségkívül egyike a legeslegnagyobbaknak. Szédületes technikája, káprázatos kifejezőereje, csodálatosan egyéni zongorakezelése, az a példátlan intuíció, mellyel az előadott művet áthatja, az-az érzelmi mélység, mellyel azt, amit meglátott, maradéktalanul átéli: külön fejezet a zongorajáték történetében. A ma élő művészek között talán senki sem tud annyit meglátni egy Beethoven-szonátában, mint Bartók. A német kultúra szellemében nevelkedett zsenik«mint d’Albert,» tősgyökeres germán temperamentumok, mint Fischer Edwin, közelebbi rokonságot tarthatnak Beethoven szellemével; Bartók azonban többet mond Beethovenben, ha nem is mondja ezt a «többet» annyira «beethoveni» nyelven, mint ők. És végül, ami Bartók játékát bizonyos szempontból minden kortársának játéka fölé emeli: egyetlen előadóművész sem mondja olyan grandiózus emberegyéniség nyomatékával azt, amit kinyilatkoztat, mint Bartók Béla; mert mindazok között, kik ma zongorán keresztül szólnak hozzánk, ő a legnagyobb ember, az ő egyéniségének van a legnagyobb «súlya.»

Ilyen zongoraművészet tolmácsolásában Beethoven F-dúr szonátája: valóban reveláció. Minden hang az elsőtől az utolsóig a legmélyebb tüzű temperamentum lángjában ég, a legtisztább líra szűzi fénysugarában fürdik. Bartók lírizmusánál megindítóbb, meghatóbb poézist sohasem hallottunk. Az érzelmek itt nincsenek feldagasztva, nem burkolódznak a szentimentalizmus ködébe. Bartók fájdalma-öröme nem «kelleti» magát. Zongoráján a hatalmas, férfias érzelmek világa sokszor a legcsodálatosabban tiszta gyermekhangon szól hozzánk: férfibánat, férfiöröm, mely nyílt gyermekszemek könnyében vagy mosolyában tükröződik, hogy a következő pillanatban már ősi, vad ösztönök vulkánikus kitöréseinek adja át helyét. «Primitív» ez a művészet a szó legjobb legkomolyabb értelmében: elementáris egyszerűségében, tisztaságában, hallatlanul gazdag és komplikált belső világ rejtőzik.

Ilyen magasabb értelemben vett «primitív» előadó-művészet szinte arra van teremtve, hogy kiemelje a feledés homályából a XVII. század olasz mestereit, hogy ezeknek a mestereknek
«primitív» csembaló- és orgonastílusán keresztül megláttassa a mai közönséggel a költői tartalom rendkívüli gazdagságát, komplikáltságát. Bartók tehát pompásan felismerte az előadó-művészetére váró feladatoknak egyik legszebbikét, mikor műsorára tűzte ki Frescobaldi-nak monumentális G-dúr tokkátáját s a nálunk még teljesen ismeretlen Michelangelo Rossi-nak C-dúr tokkátáját és három táncszerzeményét. A műsor régi olasz szerzőknek szentelt részét azután a XVIII. század első felének művészei egészítették ki: Benedetto Marcello négytételes B-dúr szonátája. Domenico Zipoli C-dúr Pastoralja, Deila Ciaja egyik Cansoneja és egy Scarlatti-szonáta A legutóbbi kivételével valamennyi művet maga Bartók írta át zongorára.

A legnagyobb élménnyel természetesen ezúttal is a saját kompozícióit játszó Bartók ajándékozott meg bennünket: hiszen ezekben az interpretációkban a legmaradéktalanabb kongenialitás foghat kezet a zsenialitással! Az előadott Bartók kompozíciók, a tavalyi szerzői esten bemutatott művek közül kerültek ki. De hallottunk újdonságot is: három megkapóan szép kis rapszódiát, újabb megnyilatkozását Bartók mélyen költői népdal-feldolgozó művészetének. A hangversenyt a grandiózus zongora-szonáta fejezte be. — Vajon tudták-e a Bartók-koncert hallgatói, hogy micsoda példátlan kiváltság: Bartók Bélának, a Beethoven-utáni idők legnagyobb zongora-zeneköltőjének műveit hallgathatni magának Bartók Bélának, korunk egyik legnagyobb zongorajátékosának tolmácsolásában? Vajon tudták-e, mennyire irigyelni fogja őket ezért a kiváltságért az-az utókor, amely Bartók-műveit már nem hallhatja ebben a «legautentikusabb» interpretációban?

— El kell ismernünk: a budapesti közönség immár tudatára ébredt ennek a ritka kiváltságnak: imponáló tömegben jelent meg nagy hazánkfia hangversenyén s olyan lelkesedéssel ünnepelte Bartókot, hogy tapsaival szinte megakasztotta a hangverseny menetét. Nemcsak végigtapsolta, hanem alaposan meg is hosszabbította az egyes számok közötti szüneteket, megismételtetett egyes műveket s a Zeneakadémia csillárai már rég kialudtak, mikor még mindig a dobogó előtt tolongott az újabb és újabb ráadásokért tapsoló rajongók serege.

PESTI NAPLÓ, 1927. december 1. (78. Évfolyam, 278. szám)

*
182   Búbánat 2017-09-28 10:56:26
Bartók Rádió ma délután

Hangversenykülönlegességek

12.36 - 13.48 Szigeti József (hegedű) és Bartók Béla (zongora) hangversenye

1. Beethoven: A-dúr (Kreutzer) szonáta Op. 47.,
2. Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára,
3. Bartók:
a) II. szonáta
b) I. rapszódia

(Washingtoni Kongresszusi Könyvtár, 1940. április 13.)
181   Búbánat 2017-09-28 10:54:33
KÉT ZENEI VILÁG TALÁLKOZÁSA

VÁRADI HELGA ELSŐ LEMEZE TAVASSZAL JELENIK MEG BARTÓK & BAROKK CÍMMEL

www.magyaridok.hu, Izsó Zita
2017. SZEPTEMBER 27. SZERDA 06:48 2017. 09. 27. 07:48

Váradi Helga csembalóművész jelenleg a Zürichi-tó partján fekvő Zollikon református templomának orgonistája. Koncerttevékenységei és egyházzenei munkája mellett a Zürichi Zeneművészeti Főiskola kutatási részlegének munkatársa, ahol Bartók Béla fiatalkori szerelméről, Geyer Stefi hegedűművésznőről gyűjt publikálásra anyagot. Első lemeze 2018 tavaszán a svácji Claves kiadó forgalmazásában jelenik meg Bartók & Barokk címmel, amelyben a Mikrokozmosz válogatott művei csembalón szólalnak meg. A lemezt október 1-jén, 18 órakor a Csalán utcai Bartók-emlékházban mutatják be.

Bartók Béla és a régizene kapcsolata kevésbé ismert, nem él a zenei köztudatban. Mi ennek az oka, illetve miért pont ezt a témát választotta?
– Első lemezemmel szerettem volna emléket állítani Bartók Béla fáradhatatlanul kutató szellemiségének, akiről ma elsősorban a népzenegyűjtés jut eszünkbe. A tény, hogy ez az elmélyülni akarás nemcsak a népzenének, hanem Európa műzenéjének is szólt, hozzátartozik Bartók Béla teljesebb megismeréséhez. Vagy tíz éve is lehetett, amikor Barna Péter zenetudós barátom felhívta figyelmemet a Mikrokozmosz előszavára bécsi egyetemi éveim alatt. Az előszó végén meglepő megjegyzést olvashattam: Bartók Béla néhány művet a csembalóra is ajánl benne előadásra. Ez kíváncsivá tett: vajon hallhatott-e annak idején csembalót, és ha igen, milyet? Talán a hangzás vagy egy csembalóművész karizmatikus előadása inspirálta őt az előszó megjegyzésére? Netalán a korabeli repertoár, úgy mint Bach és Couperin műveinek tanulmányozásakor merülhetett fel benne az ötlet? A XX. század elején még gyerekcipőben járt a régizene ismerete, a romantika hagyományai uralkodtak mind a repertoár, mind az előadás-művészet tekintetében. Bartók Béla munkájában ez az érdeklődés nyilvánvalóan periferiális lehetett, elsősorban a zongorára és a zeneszerzésre, a népdalgyűjtésre, illetve annak rendszerezésére koncentrált élete során. Számomra viszont ebben egy izgalmas kombináció bemutatása rejlett, amelyben több szálat kapcsolhattam össze: egy frissen ható hangzás, egy a csembalót szokatlan szempontból bemutató alapgondolat, ugyanakkor a barokk zene nagyjaihoz is kapcsolódó, kaleidoszkópként működő koncepció. Egyszerre tudom tehát bemutatni a hallgatóknak François Couperin, Johann Sebastian Bach, Domenico Scarlatti művészetét és azt kontrasztba állítani Bartók Béla zenéjével.

Mi az oka annak, hogy két csembalót használt a felvétel során? Bartók műveinek hangzásához mit ad hozzá ez a hangszer?
– A lemezt egy konkrét hangszeren szerettem volna felvenni, amelyet ma Neuchatelben, Svájc francia részén a Szépművészeti Múzeumban őriznek. Készítője, a híres Ioannes Ruckers egy Hollandiában alkotó csembalóépítő dinasztia tagja volt. Csembalóiknak olyan értéke van manapság, mint egy Stradivarius-hegedűnek. Ez a hangszer 1632-ben készült, amelyet 1745-ben, Franciaországban egy úgynevezett ravalement során megnagyobbítottak, az akkori ízlésnek megfelelően. Külseje La Fontaine mesejeleneteivel díszített, japán és kínai lakkfestményeket imitálva a hangszer egész teste aranyozottan borított, hangzása máig egyedülálló. Maria-Antoinette, a francia királynő ajándékozta egyik udvarhölgyének, aki a Montmollin család tagjának, egy, az udvarban szolgáló svájci gárdistának lett felesége. A forradalom után, 1792-ben az udvarhölgy férje halálát követően annak családjához küldte a hangszert Svájcba, Neuchatelbe.
A hangszer 1844 óta a múzeum tulajdona. A felvétel előkészületei során jutottam arra a döntésre, hogy rendhagyó módon két hangszert kell használnom. Ennek egyik oka a Ruckers-csembaló hangterjedelme, másik oka finom karaktere. Ahhoz képest, hogy a hangszer jelenleg 385 éves, kiváló állapotban van és rendszeresen játszanak rajta koncerteket – Bartók zenéjének azonban, úgy éreztem, erősebb, néhol robusztusabb hangzásra volt szüksége, ha már kópiákról volt szó. Ezért használtam a saját kétmanuálos csembalómat is, amelyet 2014-ben Martin Vyhnálek prágai mester készített. Ezzel párhuzamosan kialakult a végleges lemezkoncepció is: a két hangszer egyúttal a két zenei világ, Bartók Béla és a régizene találkozását is szimbolizálja. A bartóki zene csembalón játszva egészen izgalmas ritmikai hatásokat eredményez, ugyanakkor karakterében sokszor a népi hangszerekre is emlékeztet. Plaszticitása pedig letisztultan adja át a zenei szerkezeteket, különösen a fugális stílust.

A lemez előkészületei során eljutott a zeneszerző fiához, Bartók Péterhez is. Hogy tetszett neki az anyag, milyen meglátásai voltak?
– Bartók Péter alakja összefonódik a Mikrokozmosszal, hiszen édesapja azért is fogott bele a komponálásába, hogy fia zongoratanulmányait ezzel megalapozza. Ugyanakkor a Zürichi Zeneművészeti Főiskolának végzett kutatási projektem, Geyer Stefi hegedűművésznő életének dokumentálása kapcsán is felmerült a találkozás gondolata. Geyer Stefi szorosan kapcsolódik Bartók Bélához, 1907-1908-ban a zeneszerző 26 évesen mélyen beleszeretett, kapcsolatuk alakulásáról levelezésük tanúskodik. Bartók Péternek egyedüli élő kapocsként elképesztő memóriája van, 92 évesen letisztultan tudott mesélni nemcsak a csembalóval kapcsolatos emlékeiről, hanem Geyer Stefivel való találkozásairól is. Amikor Floridában meghallgatta a Bartók & Barokk felvételét, érezni lehetett, hogy milyen feltétlen elkötelezettséggel és odaadással viseltetik édesapja iránt: szinte egy másik világban járt a zene hallgatásakor. Ez számomra egy megrendítő pillanat marad, és hálás vagyok azért a nyitott szívű fogadtatásért, amit megtapasztalhattam Floridában. Bartók Péter támogatása jeleként ajánlást is írt a lemezhez, ezt a CD-füzetben lehet majd olvasni. A zene előadásmódjával kapcsolatosan nem tett megjegyzéseket, de a csembaló billentyűsorainak összekapcsolási lehetősége különösen megragadta.

Ön hosszabb ideje külföldön él. Van lehetősége arra, hogy a magyar zenét és a magyar zeneszerzőket népszerűsítse?
Külföldön máig fogalom Liszt, Bartók és Kodály neve, ha magyar zeneszerzőkről van szó, tudják, kikről van szó. A lemezemet Svájcban is érdeklődéssel fogadják, bemutatkozó koncertek várhatóak több városban is, a Svájci Rádió érdeklődését fejezte ki. A tény, hogy a Zürichi Zeneművészeti Főiskola ilyen mértékű kutatást és publikációt tesz lehetővé Geyer Stefihez fűződően, további visszajelzés arról, hogy a tehetséges magyarokat megbecsülik és értékelik. Az 1956-os forradalom menekültjeit máig tisztelet övezi, megbecsüléssel emlékeznek Svájcban arra a majd 14 000 menekültre, akiket az ország annak idején befogadott és kiválóan képzett munkaerőként sikeresen beilleszkedtek. Saját munkám során, néhány generációval később és szerencsére más életkörülmények közepette csak pozitív tapasztalataim voltak. Remélem, hogy a jövőben is tovább népszerűsíthetem a magyar zeneszerzőket és kultúrát, elképzelésekben és ötletekben részemről nincs hiány.
180   Ardelao • előzmény172 2017-09-27 23:51:02

Magyar zene-premierek New Yorkban


Kodály sikere — Bartók Béla megérkezett — Tíz hetet tölt Amerikában

New York, január.
(A Pesti Napló rendes tudósítójától.)

Dohnányi Ernő őszi amerikai vendégszereplése az idén elmaradt, a magyar művészet mégis gyönyörű képviselethez jutott az őszi szezonban. Szigeti József nagysikerű hangversenyei, Kresz Géza melegen fogadott koncertjei után egyszerre két jelentős magyar zenei premierről emlékezik meg a New Yorki zenei kritika: Kodály Zoltán Háry Jánosát, majd Psalmus Hungaricusát mutatta be Willem Mengelberg dirigálása alatt a Philharmonie Society.

Mindkét zenemű mély analitikai kritikát kapott igen sok elismeréssel és dicsérettel, de egyúttal annak kiemelésével, hogy Kodály Zoltán erősen konzervatív művész, honfitársa, Bartók Béla mellett.

A kiemelésre különös ok volt: Bartók Béla a Columbus fedélzetén, december
19-én tízheti vendégszereplésre New Yorkba érkezett. Jöveteléről hetekkel azelőtt hosszú cikkekben emlékezett meg az amerikai sajtó. A cikkek ünneplő tónusban voltak tartva, ismertették Bartók Béla egész zenei pályafutását és nagy eseményként harangozták be érkezését.

A Pesti Napló New Yorki tudósítója az elsők között volt, akik mindjárt megérkezése után üdvözölték Bartók Bélát. Telefonbeszélgetést folytattam vele. Bartók Béla fáradt volt, megviselte kissé a viharos tengeri utazás és csak röviden számolt be programjáról: arról, hogy New Yorktól a Washington állambeli Seattleig fogja bejárni az amerikai kontinenst, hogy magával hozta új zongora-koncertjét, hogy magyar szerzőket fog bemutatni mindenütt, sok Kodályt, több Bartókot és Szigeti Józseffel együtt fog szonáta estélyt adni februárban. A telefontól koncertre sietett: Weisshaus Imre nevű tanítványa adott az Engineering Hallban modern magyar muzsikából hangversenyt, Bartók-Kodály, Kadosa kompozíciókat és saját műveit játszotta kedvező, lelkes fogadtatás mellett.

Bartók hangversenyére napokkal előbb elfogyott minden jegy. Bemutatkozását olyan érdeklődés előzte meg, amire régóta nem volt példa. (F.N.)

*

Bartók Béla nagysikerű bemutatkozása New Yorkban


New York, január.
(A Pesti Napló rendes tudósítójától.)

Bartók Béla amerikai vendégszereplése a magyar zenepropaganda számára igen nagy értékű gyarapodást jeleni. Nemcsak a rendkívüli művészeti értéke miatt, amit az amerikai zenekritika Bartókban tökéletesen értékel, hanem főként abból a tényből kifolyólag, hogy Bartók jelenti Amerika számára az igazi magyar zenét, amit eddig itt is azonosítottak a cigány muzsikával. Minden lap megemlékezik Bartók Béla és Kodály Zoltán kutatásairól, amelyek megismertették a világgal az igazi, eredeti magyar dallamokat és a kivételes nagyságoknak kijáró elismeréssel adózik Bartók Béla modern kompozícióinak.

Az első hangverseny, amelyen Bartók Béla Amerikában szerepelt, a legnagyobb siker jegyében zajlott le december 22-én este a Carnegie Hall-ban.

Willem Mengelberg filharmonikus zenekarával lépett fel Bartók, mint zeneszerző és komponista. Hirdetett és várt zongorakoncertje helyett azonban 1904-ben komponált rapszódiáját játszotta el, mert Mengelberg annyi próbát talált szükségesnek, amennyije nem állott rendelkezésre elég idő.

A csalódásnak a New York Times ad legerősebben kifejezést, mert szerinte a lejátszott rapszódia nem reprezentálja igazán Bartók Bélát és nem a modern komponistát mutatja be. Az önmagát megtaláló fiatal tehetség romantikus, nacionalista muzsikája ez, a zenei ideák túl gazdagságától szenved, meleg érzés, vad képzelő tehetség, büszkeség és melankólia nyilatkozik meg benne, de látszanak még rajta idegen befolyások, amelyektől megtisztítva Bartók zeneszerzői koronájának egyik gyöngyszeme lenne ez a mű.

Ez a legszigorúbb kritika, amit Bartók kapott. A többi nem ismer mást, mint meleg dicséretet. A New York American nagyon kedvesen és bájosan így fejezi be cikkét:
Úgy halljuk, Bartók nemsokára eljátssza zongora koncertjét a philadelphiai zenekarral. «Elyen.»

Az «éljen»-t a Carnegie Hall nézőterén hallotta a New York American kritikusa.

Igen meleg ünneplésben részesítették itt Bartók Bélát. A zenekar felállással tisztelgett előtte és a «brávo» kiáltások viharát, elragadtatott magyar éljenek tették színesebbé. (F.N.)

PESTI NAPLÓ, 1928. január 3. (79. Évfolyam, 2. szám)

*
179   Búbánat • előzmény171 2017-09-27 13:37:39
Kapcs. a 171. sorszámhoz

Folytatom egyben befejezem az interjú második részével:

„A megkerült fekete notesz esete” – II. rész

„Szenzáció a Bartók-kutatásban? – Beszélgetés Somfai László zenetörténésszel

/Film Színház Muzsika, 1987. február - Kurcz Béla/


- Mit jelent ez Bartók esetében?
- Kodállyal én erről már nem beszélgethettem. De elődöm. a belga Denis Dille professzor, miután látta, hogy Bartóknál meglepően kevés a vázlat, megkérdezte efelől Kodályt. Ő elmondta, hogy Bartók hosszú időn keresztül tudatosan megsemmisítette vázlatait, mondván, az nem tartozik a nyilvánosságra. Az 1920-as évek közepe táján aztán megváltoztatta ezt a szokását. A későbbi művek „fogalmazványai” nagyrészt fennmaradtak, s a kutatók rendelkezésre állnak, ma zömmel Amerikában. Maradtak fenn vázlatok a korábbi darabokhoz is, de csak a véletlennek köszönhetik létüket. A legtöbb vázlat, amit ma a budapesti archívumban őrzünk, Kodály felesége, Emma asszony révén került hozzánk.

- Hogy „úszta meg” hát ez a fekete vázlatfüzet?
- A közel százoldalas kottás könyvecskét valószínűleg takarékossági okokból nem semmisítette meg Bartók, mert egy csomó lap még üres volt benne. Tartogatta a legközelebbi népdalgyűjtő útra, nyaralásra. Hogy a vázlatokat helyesen értelmezzük, tisztában kell lenni azzal: hogyan komponált a szerző. Bartók – amennyire ezt egyáltalán rekonstruálni lehet – ideális körülmények között otthon, úgyszólván a zongora és az íróasztal között komponált. Sokat rögtönzött. A körvonalazódó anyagot följegyezte normál méretű kottalapokra, tovább finomította, végül a kikerekedő formát megint papírra vetette. Ha azonban nem volt a közelben zongora, akkor praktikusabb volt egy ilyen zsebfüzet. Feljegyezhette bele az eszébe jutó témákat, és hozzákezdhetett kisebb részletek kidolgozásához. Néha jól látható: miként bomlik ki egyetlen csírából az egész. Egy-egy többtételes mű esetében meg lehet tudni a füzetből, mi az, amit legelőször leírt. A vázlatkutatásnak egyébként a zeneszerző stílusa és személyisége szempontjából van nagy jelentősége. Ami eredeti gondolatként először jut eszébe, az nem az „anyanyelv”, nem a zenei grammatika és a szókincs, hanem az igazi lelemény. Ami azután ezzel az eredetiséggel a későbbiekben történik, azt nagymértékben már az egyéni nyelv grammatikája határozza meg. Az ihlet, az eredeti témák kitalálása a szerző számára is egyfajta csoda. Szinte érezzük ezen pillanatok varázsát, ahogyan a vázlatfüzetben lévő oldalon „kitalálja” a 2. hegedű-zongora szonáta két tételének alaptémáit…

- Az alapmotívumok ismeretében esetleg a nagy Bartók-művek is más megvilágításba kerülnek, azáltal, hogy a hangsúlyok máshová tolódnak?
- Biztosan. Hogy meddig tart egy tulajdonképpeni zenei alapgondolat, az többnyire kitetszik az első leírt formából, a vázlatokból. A későbbi formákban már kevésbé evidens. Néha a vázlat környezete is megvilágító erejű. Ebben a noteszben általában nincsenek dátumok. Bartók nem volt pedáns ilyen szempontból. Mégis a kontextusból – hogy mi mi után, vagy milyen anyagokkal egy oldalon szerepel – sok minden kiderül. Például az, hogy A kékszakállú egyik híres klarinét témáját valószínűleg már egy évvel korábban fölvázolta. Akkor még a zenekari Két kép című kompozíción dolgozott. Aki mindkét darabot ismeri, szereti vagy dirigálja, annak ez az adat több, mint puszta keletkezéstörténeti információ.

- Hogy a notesz végül is előkerült, ez pusztán érdekesség vagy inkább szenzáció?
- A Bartók-kutató szempontjából izgalmas szenzáció lehet. Számos munkafolyamatot a muzikológusnak is el kellett végeznie addig, amíg a fakszimile kiadás aktuálissá vált. Ütemről ütemre azonosítani kellett minden hangjegyet. Akad itt olyan oldal, amelyen két három kompozíciónak az anyagai keverednek. Ezen kívül több mint egytucatnyi olyan kompozícióhoz írt vázlat is akad, amely végül nem valósult meg.

- Tudnak a világ más részein is a fekete füzetről?
- Egyelőre csak egészen szűk szakmai körben értesül(het)tek arról, hogy ilyen létezik. Azt hiszem, mindez a Bartók-kutatás szempontjából igen nagy jelentőségű lesz, hiszen szerencsétlen csillagzat alatt indult az 1950-es években. Lendvai Ernő, Demény János és a többi nagy pionír tulajdonképpen alig férhetett hozzá a kézirathoz. Jórészük Amerikában van, vagy ha budapesti archívumban, akkor jó mélyen elzárva, nehogy kiadatlan dolgok kerüljenek illetéktelenek kezébe. A Bartók-kutatás első periódusa nem hasonlít ahhoz, ahogy a nagy zeneszerzői életműveket szokták tanulmányozni. A zenei elemzések Bartóknál szinte kizárólag a nyomtatott kottára támaszkodtak. A Beethoven-, a Bach-, a Mozart-, a Wagner-, a Schoenberg-kutatás viszont mindig is figyelembe vette a a művek genezisét. Ez a kis Bartók-füzet, bár a hatvan-egyvalahány oldalnyi vázlat csupán, mégis azt jelentheti, hogy nagy lehetőséget kap a fiatalabb vagy a középkorú kutatógeneráció itthon és külföldön. Megpróbálhat úgy közeledni a Bartók-zenéhez, mint ahogy Beethoven muzsikájához is. Ezáltal a Bartók-kutatás mindenfajta különlegessége, különutassága lassan föloldódig, s Bartókkal úgy foglalkoznak végre, mint bármely nagy klasszikus zeneszerzővel.

- Mikorra jelenik meg nyomtatásban a füzet?
- A kiadó március végére ígéri a megjelenést. 27-én a Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában olyan Bartók-kiállítást nyitunk meg, amelynek ez a vázlatkönyv az egyik „sztárja”. Sokféle Bartók-kiállítás szerkesztésében vettem részt. De ez lesz az első, amely muzsikusként és muzikológusként valóban fölajz és érdekel. A Bartók műhelyében című tárlaton vázlatokat, fogalmazványokat, változatokat mutatunk be, s tulajdonképpen az alkotás folyamatába adunk betekintést. Számos, soha nem látott kéziratot most először tárunk az érdeklődők elé. Legalább öt évre tervezzük a kiállítás nyitva tartását. A magyaron kívül azonnal angol nyelven is közreadjuk a katalógust, mert élénk nemzetközi szakmai látogatottságra számítunk.


(A Film Színház Muzsika e lapszáma a cikkhez tartozó két fotóval illusztrálja az elmondottakat: lapok Bartók kompozíciós vázlatfüzetéből)
178   Ardelao • előzmény177 2017-09-27 00:02:36

DEMÉNY JÁNOS:

Bartók új sírja

Modern évszázadunk nagy magyar zeneszerzője, korunk picassói léptékű géniusza Amerikában halt meg 1945 őszén, miután öt évvel előbb zongoraművész fiatal feleségével tengerentúli turnéra indult, biztos programmal, bizonytalan világba.

Rejtélyes betegség, amelyről tudnia sem volt szabad, fehérvérűség vitte sírba 64 éves korában; néhány perccel déli tizenkét óra előtt, amikor nálunk az idő este hat felé járt.
1945. szeptember 26-a volt, a második világháborúból való ocsúdás kábult ideje még, a rádióban Mozart Requiemjének hangjai érzékeltették a megrendítő hírt, hogy mi történt.
Szeretteitől távol halt meg, édesanyját nem sokkal nagy útja előtt vesztette el, szerencséjére viszont második házasságából született fia még utána utazhatott az özönvíz előtt. A haza fogalma azonban Bartók számára az ezer gyökérrel való földbe kapaszkodás görcsös valósága volt.

Bartók halála e sorok írójának is szinte személyes tragédiája: egy fiatalember fejlődésének óriási teher-próbája a géniusszal való találkozás. Mindössze két alkalom volt erre, és mindig valami űrt hagyott maga után; mintha készületlenül érte volna a jelenés. Gyürkőzni a harmadik találkozásra, amikor sikerül jobban megértetni magunk. Ez maradt el 1945. szeptember 26-án.

Fontos említenem: még 1947 végén bízott meg Kodály a Bartók-levelek gyűjtésével, e folyamatos — félbe-hagyhatatlan — tevékenység során a levelek háttérrajzához és „infrastruktúrájához” eléggé nagyszabású kutatómunka, és így széles körű levelezés is járult. Ennek egyik momentumát idézem most, mert vele az egykori temetést látjuk, a ferneliffi sírhoz vezető utak drámai hangulatát.

Ahonnan Bartók hamvai hazatértek negyvenhárom évi pihenés után.
Bartók két amerikai zongoratanítványa, Wilhelmine Creel és Dorothy Parrish, a harmincas évek derekán tartózkodott Budapesten, köztük az előbbivel sikerült tartalmas levelezésbe bonyolódnom, így keletkezett Mrs. Creellel csaknem száz levélváltásom és egy látogatása is Budapesten, 1963 tavaszán. Egyik korai, sűrű 16 oldal terjedelmű beszámolójából idézem fel Bartók temetésének történetét. Következik tehát egy kiadatlan, hiteles dokumentum részlete:

„Bizonyára érdekli önt, hogy Dorothy Parrish és én intéztük el, hogy Bartók temetésénél a gyászszertartást megfelelő ember végezze. A »temetés-rendező« (amerikai eufémizmus a temetési vállalkozóra) közvetlenül Bartók halála után eljött a kórházba, hogy Bartók Péterrel beszéljen. Péter először azt mondta, hogy a temetésen egyáltalán ne legyen zene. Ezt a vállalkozó ellenezte (és jól meg is okolta ellenkezését). Végül Péter azt mondta, legyen egy orgonista, aki csak Bachot játszik. A vállalkozó ekkor a »lelkész« felöl érdeklődött, aki a szertartást végzi és gyászbeszédet mond, Péter természetesen annyira zavart volt. hogy ezt nem tudta megbeszélni, és azt mondta a vállalkozónak, csinálja azt, amit jónak lát. Én a hasonló ügyekben szerzett tapasztalataim alapján tudtam, hogy ő valószínűleg olyasvalakit választ, aki visszataszítóan olcsó vallásos beszédet fog tartani — lehet, hogy nagyon fájdalmasat azoknak, akik hallják, de bizonyára nem egybehangzót Bartók egyéniségével. Így én megkérdeztem Pétert, kérhetnék-e egy unitárius lelkészt a szertartás vezetésére, mivel Bartók — ahogy saját maga mondta nekem — neveltetés és hagyományai révén unitárius volt. (Tudtam azt is, hogy a New York-i unitárius lelkész méltóságteljes, művelt és feddhetetlen ember.) Péter beleegyezett. Így Dorothy és én együtt elmentünk, hogy az egyetlen nagy New York-i unitárius templom lelkészével beszéljünk. És úgy találtuk, hogy reményeinknek valóban megfelel.

A gyászszertartás eszerint úgy folyt le, ahogy az illett egy nagy emberhez — tökéletes méltósággal és tisztelettel. Nem hiszem, hogy akár Péter, akár Ditta fel tudták volna fogni, hogy ez mit jelentett, vagy azt, hogy érzéseik mennyire mentesültek egy hosszú és olcsón vallásos beszéd fájdalmától. Aligha tudhatták, mennyire ízléstelen és bosszantó tud lenni egy ilyen szertartás ebben az országban. Dorothy és én úgy éreztük, hogy Bartók e világtól való búcsújának olyannak kell lenni — és olyan is volt, — mely illő az ő élete fennköltségéhez és tisztaságához.

Nem tudom, módjában van-e Önnek levelet írni a lelkésznek; így én írtam neki, és megkértem, küldjön önnek egy másolatot a felolvasott szertartásból. De ha egyenesen kíván hozzáfordulni, címe: The Reverend Dr. Laurance J. Neale, Unitarian Church of All Souls, 1157 Lexington Ave, New York, N.Y.

(Dr. Neale a szolgálatai fejében minden pénzt visszautasított, és megtiszteltetésnek tartotta, hogy mindezeket nyújthatta.)"

(A levél kelte: 1949. július 15. Megjegyzem még, hogy a gyászbeszédet sohasem kaptam kézhez, kapcsolatteremtő igyekezetem is ezúttal eredménytelennek bizonyult.)

A szabatos levélből felrémlik előttem a krizantémfürtök közt fekvő Bartók halottas arca „a feltámadás előtti állapotában,” és ahogy egy korabeli újságból vágtam ki ezt is: „a tűz kialudt” — szerencsésen tömör utalás ez az élő Bartók szemének rádiumos sugárzására.

A hamvak hazaszállításának a gondolata szinte a temetés pillanatától kezdve állandóan kísértett, esetenként a legkülönbözőbb formákban nyilatkozott meg. Néhány kiragadott példa:
1948 nyarán követeli itthon egy energikus hang: hozassa haza a Magyar Köztársaság a hamvakat! (Szivárvány, 1948. június 19.)

Csaknem évtizeddel később Bartók elsőszülött Béla fia nyilatkozatában öccse nevében is summáz: „Édesapámnak az volt a kívánsága, és családom is szeretné, ha apám magyar földben nyugodna. Érckoporsóban temették el, éppen azért, hogy óhaja megvalósítható legyen. Tisztában vagyok e kérdés körül esetleg felmerülő nehézségekkel, de érdeklődni szeretnék, hogyan indíthatnám el diplomáciai úton az akciót, és a felmerülő anyagi természetű problémák hogyan lennének megoldhatók. Mi nem azt akarjuk, hogy apánk holt-testét, mint csomagot szállítsák haza. Ahogyan Kossuth Lajos hamvait is fiai kísérhették Magyarországra, mi is azt szeretnénk, hogy Péter öcsémmel együtt kísérői lehessünk az utolsó úton, amely porladó testét az anyaföld öleléséhez vezeti.” (Ország-Világ, 1957. június 4.)

További, immár csaknem két évtizeddel később szinte kinyilatkoztatásként hat a hír egyik napilapunk címoldalán. Hazahozzák Bartók Béla hamvait. A Nemzeti Pantheonban helyezik el. (Esti Hírlap, 1965. június 2.)

A téma a napirendről sohasem kerül le. Ádám Jenő karnagy, zenepedagógus és zeneszerző a Magyar Nemzet hasábjain megjelent felhíváshoz (Hozzuk haza Bartók hamvait!) csatlakozva, leírja látogatását a sírnál: „A New York közelében levő köztemető igen egyszerű és nem is mondható különösebben gondozottnak. A temető összes sírjával egyezően kb. 30X40 cm nagyságú, vízszintesen földre helyezett márványlap jelzi Bartók nyughelyét. Három sorban, halványodó betűkkel ez áll rajta: »Béla Bartók, 1881—1945 Nagyszentmiklós, Hungary, New York, N.Y.« Sírhant nincs a temetőben, nem borul az ő hamvaira sem. November 1-jén jártam ott, 12 szál vörösbarna őszirózsa, négy gyertya volt a síron; egy a sírlámpában égett. ..

A temetőkert felügyelője jelezte, hogy a sírkerthez közel, a kerítés mellett futó autóút szélesbítése céljából jókora sávon — s ebbe Bartók sírja is beletartozik — kiemelik a hamvakat. Ez esetben — úgy tudja — Bartók hamvai átkerülnének egy másik temetőbe, ahol a hatóság sírkő állítását is engedélyezné. A sírbontás egy okkal több a hamvak hazahozatalára. Hogy ez illő, abban senki sem kételkedik.”

Bartók Péter nyilatkozata már egészen közelmúlt. Egy interjú zárómondatai: „... sokan úgy érzik, hogy Bartók Bélának hazai földben kellene örök álmát aludnia, de egy sírt megbolygatni, ha már valakit végső nyughelyére tettek — a jóérzésű ember első hallásra berzenkedik ellene. De semmiféle végső döntés nem született még.” (Film, Színház, Muzsika, 1987. április 11.)

A publicisztika sok mindent nyilvánosan megörökít. De volt több egyéni kezdeményezés, ami levelezésekben lappang. Egy ilyen típus bemutatása sem érdektelen. Magyarországon publikált Bartók-levelek, tanulmányok, esszék hatására egy lelkes kanadai magyar nő vette kezébe az ügyet, szervezett, agitált. F. O.-né Cs. Márta Montrealból segítségemet kérte, jó szavakon kívül mást nem adhattam, de annak is örült: „... nagyon köszönöm levelét — írta 1954. június 9-én, — nagyon köszönöm hitet visszaadó szavait. Tudnia kell, hogy immáron több mint egy éve próbálom elindítani Bartók Béla hamvainak hazavitelét, de közöny, nemtörődömség, sőt, szemöldök felvonó csodálkozás fogadta a gondolatot. Azt is tudnia kell: mi áll e gondolat mögött itt, idegen földön. Egyfajta, nem kincstári honvágy; a Concerto honvágya, amely mindannyiunkban fáj, többé-kevésbé tudatosan, s amely dacos örömmel mondja: legalább ő hazamegy. Végleg.” Íme, a Bartók-kutatás szép felhangzengése, a világmagyarsággal való kontinuitás!

A végső döntés időközben mégis megszületett, mintha Ady „szép ámulásainak” korát élnénk ismét: Bartók Béla hazatért — de végleg. Családi intenciók szerint sem „temetés” ez; csak hamvait helyezik el fiai együttes belátása értelmében, a Bartók szelleméhez méltó hazatérés kossuthi szituációja szerint, hűségük jegyében a Farkasréten, az 1945. szeptember 28-tól 1988. június 22-ig tartó ferneliffi ideiglenes tartózkodás után.
Ahogy ifjúi éveim kivételes öröme volt a géniusszal való — már említettem — két személyes találkozás, most is csak ezt az örömet érzem. Bartók sírját látom nemsokára.
Nekem ez a harmadik találkozás.

NÉPSZABADSÁG, 1988. július 5. (46. Évfolyam, 160. szám)
177   Búbánat 2017-09-26 10:24:19

• Budapest, 1980. (18. évfolyam) 5. szám május

Halász Miklós: Bartók Béla utolsó interjúja

1945. május elsején a clevelandi Szabadság ezt a kettős interjút közölte:

Bartók Béla és Vámbéry Rusztem Nyilatkozata

A magyar nemzetgyűlés most megválasztott tagjai a magyar jövő problémáiról

A Londoni Magyar Tanács táviratban értesítette Vámbéry Rusztemet, hogy Budapest népe a nemzetgyűlés tagjává választotta Gróf Károlyi Mihályt, Bartók Bélát, Bölöni Györgyöt és Vámbéry Rusztemet.

Felkerestük a New Yorkban tartózkodó két új képviselőt, Bartók Bélát és Vámbéry Rusztemet, hogy mondják el véleményüket megválasztásukról és politikai terveiket a legközelebbi jövőre.

Bartók Béla nekünk, amerikai magyaroknak, nemcsak a világhírű komponistát jelenti, nemcsak a makulátlan jellemet, aki egy nagy lélek magától értetődésével állt ki minden becsületes ügy mellé és minden hatalom ellen, mely az emberi méltóságon akart végiggázolni. Nekünk ő elsősorban az úttörőt jelenti, aki az irodalmat évtizedekkel megelőzve tört utat magának a néphez. A magyar néphez, mely kemény héjjal burkolta körül magát, hogy legalább a lelket óvja a megaláztatástól, hamisítástól és őrizte ős bánatának nyers tisztaságát! Bartók Bélának szólalt meg először a magyar nép.

1940 óta New Yorkban él a nagy művész, aki alighogy meghódította új formáinak a közönségét, máris új meg új próba elé állítja, csakúgy mint kritikusait. A modern zene legnagyobb mestere örült a hírnek, hogy Budapest népe első szabad megnyilvánulásában őt is megtisztelte bizalmával, bár még nem tudott megválasztása körülményeiről és részleteiről.

— Örülök neki, és hazamegyek mihelyt lehet. Aminthogy úgyis hazamentem volna. Tudom, hogy a külső viszonyok igen nehezek lesznek, de egy zongora csak akad és egy csendes szoba, ahol dolgozhatok — mondta.

Nem mintha Bartók nem kívánna aktíve belekapcsolódni a demokratikus újjáépítés nagy munkájába. De az élet elsősorban zene s annak is alkotó folyamata Bartók számára, a politika pedig kultúrpolitika.

— Kodály Zoltánnal együtt kezdeményeztük, mondta, a magyar nép zenei művelését. Ez nem koncerteket jelent vidéki városokban, ami nem hatol mélyre, nem ölel át széles rétegeket és csak passzív művelődést jelent legjobb esetben. A népet aktív részesévé kell tenni a zenekultúrának s ez elsősorban az énekkarokon át és főképp az iskolákban valósítható meg. A nép zenei megnevelése azonban felülről kell hogy kiinduljon: elsősorban zenetanárokat kell nevelni. Ezek viszont vándor zenetanítókat képeznek ki, akik vidéki központokban székelnek, s onnan járják be az iskolákat, s onnan irányítják az énekkarok kiépítését, programját. Az alapvető zenei kiképzés alatt kiválasztódnak aztán a tehetségesek, akik számára meg kell nyitni a magasabb zenei iskolákat.

— Rendkívül boldog vagyok, mondta még, hogy Kodály Zoltán épségben van, a hír szerint élén áll a magyar— orosz kultúrbizottságnak. Nem lepett meg ezzel szemben, hogy Dohnányi Ernő kitartott a németek és nácik mellett; már elmenetelem előtt meg
figyeltem rajta, hogy hisz a németek csillagában.
Bartók friss volt és élénk, nem látszott rajta, hogy betegeskedik, ő azonban erősködött, hogy igen.

Majd Vámbéry Rusztemet kerestük fel, az Új Demokratikus Magyarországért mozgalom elnökét.[...]

Az interjú készítője, Halász Miklós ezt írta kiegészítésül:

Bartók az 157-ik utca nyugati részén lakott, mely egyik keresztútja a Manhattan sugárútjainak. Tágas dolgozószobájának ablakai az utcára nyíltak, az átlátszó fehér függönyök nem tompították a beözönlő napfényt, de a forgalom beszűrődő zaját sem. A kevés, finom bútorzat személytelennek, ideiglenesnek hatott. Egy széles kerevet állt a szoba közepén keskeny asztal mögött. Jobbra hatalmas zongora uralta a termet, de méginkább az önkéntelen rend.
Bartók a kereveten kínált helyet nekem, ő maga állva maradt, szemben velem. Súlyosan betegnek mondták, de arca enyhén napbarnítottnak látszott. Alacsonyabbnak tűnt, mint amilyennek vártam. Látásból, képekről s egy mellszobráról ismertem, de tekintetét most először. Nyugalom áradt belőle átfutó viharok után, a komolyság nyugalma, a komoly dolgok komolyan vétele. Barátaitól hallottam, hogy a szabad természetben egyszerre fürge lett, mint egycsikó, szaladt egyik fától a másikig, mindegyiket gyorsan megvizsgálva és azonosítva. Egyik virágtól a másikhoz ment, szagolgatta, és megmondta mindegyiknek a nevét, kicsattanó jókedvvel és büszkén. Azt is mesélték, hogy egyszer vendégül látva őket, hirtelen a zongorához ült, túlzott ünnepélyességgel bejelentette nagy klasszikusok nevét, egyiket a másik után. Csakhamar kitűnt, hogy mindegyiknek a karikatúráját játszotta. Elragadóan mulatságos volt a különböző szerzők zenéjének meztelenített, tiszteletet keltő, eltúlzott, kiemelt lényege. Végül bejelentette az utolsót: Bartók Bélát. Feszült kíváncsiság, várakozás fogta el a kis intim vendégséget. De Bartók önmagát nem karikírozta, hűségesen, odaadó komolysággal játszotta önmagát.
A komolysága jól megfért a humorral, nemes volt mindkettő.

Közben itt-ott az üvegajtón női csevegés szüremlett át. Bartók kiváló zongorista feleségéhez jöttek látogagatók, vásárlás közben benéztek hozzá.
— Tudok én itt dolgozni? — kérdezte hangosan önmagától Bartók.
Amíg beszélt, még azzal a kérdéssel sem zavartam, vajon jól vagy pontosan értettem-e egy-egy kijelentését, amit még ily formában ismételni is illetlennek éreztem.

Hozzá kell még tennem, hogy az interjú megjelenése után Bartók tiltakozott a szerkesztőségnél. Kijelentette, hogy nem tudta a vele folytatott beszélgetés célját, nem tudta, hogy amit mond, újságban meg fog jelenni. Nem a cikk egyes kitételei ellen tiltakozott, hanem azt hangsúlyozta, hogy nem volt szándékában interjút adni.

Ennek figyelembevételével kell számon tartani Bartók utolsó interjúját.
176   Búbánat 2017-09-26 00:35:22
• Budapest, 1975. (13. évfolyam ) 9. szám szeptember

Bartók Béla emlékezete

A New York-i rádió 1945. szeptember 26-án, szerdán este jelentette, hogy Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző aznap délben, a New York-i Westside Hospitalban, hosszú szenvedés után elhunyt.

Nagy László*

Bartók és a ragadozók

Nem az erdő, nem a levegő meg a víz remek királyai, nem ezek a vadak ólálkodnak és őrjöngnek a szívünk körül. Hajunkat oroszlánsörénnyel elkeverni veszélytelenebb, mint megértően pillantanunk az emberségéből kivetkőzött lényre. A század éghajlatában ez a legnagyobb ragadozó ijesztően elszaporodott, szaporítva a fondorlatos intézményeket, megfosztva hivatásuktól a tündöklő találmányokat. A traverzerdők, a kábel-dzsungelek, a műanyag-habok felett sugárzik ez a szégyentelen fajta, s míg önmagát reklámozza mint morált, mint elérhető üdvösséget: új ragadozókat toboroz, új áldozatokat kaparint magának. Mert századunk emberét a képmutató ragadozók bűvölik. E fordított orfeuszi helyzetben az édes muzsika csak azt jelentené, hogy velük parolázol. Már a fiatal Bartók azt mondja: Nem! Se álerkölcs, se álművészet. A szívdöglesztő álarcokat zenéje acélujjaival tépi le. Mert emberi fenség: eleve idegen tőle a marakodás. Új ritmikájú Sárkányölő — mondanám, de ez a szimbólum föltételezi a programos harcot. Bartók öntörvényű konok csillag. Nem készül semmiféle leszámolásra, nem keresi a gátló és gonosz hatalmakat, de találkozik velük, de gyémántfejjel beléjük ütközik mindig. Így süvít a pályán végzetesen, de mint művész, diadallal. Élete volt keserű is, csömörös is. Menekült volna a grönlandi cethalakhoz, a Tűzföld ércein bőgő vadak közé. Mégis azt mondja: Nem! Az ember nem adhatja meg magát. Se a hatalmas bánatnak, se bármilyen „dögvész-országnak". Az ember szerelmével s férfias haraggal ment a halálba. A ragadozók pedig a sírig követték. Elhengerített kövénél megsebezve a zenétől vinnyognak és átkozódnak ma is, és nem bírnak szabadulni tőle soha. Nekik Bartók az elkerülhetetlen sorscsapás. Nekem példa és megváltás, mint a legfényesebb árvák: Ady és József Attila. Őt látom a magasban, fehéren izzó haját, a sztratoszférát legyőző szemeit. Tenyerében óra: méri és ellenőrzi a Mindenség zenéjét.

(1963)

175   Ardelao • előzmény173 2017-09-26 00:04:07

BARTÓK BÉLA EMLÉKÉRE

72 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el a XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzője.


Teimer Gábor beszélgetése Kocsis Zoltán zongoraművésszel, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójával.

Lassan túl vagyunk az év első negyedén, de a Bartók Béla születésének 125 esztendős évfordulójához kapcsolódó ünnepi események épp csak elkezdődtek. Eközben Ausztriában mára csapból is Mozart folyik.

„Igen, de ők nagyságrendekkel többet is áldoznak a Mozart-évre, mint a mi 285 millió forintos ünnepi büdzsénk, ráadásul Mozart harmincöt év alatt jóval többet hagyott az utókorra, mint Bartók a hatvannégy éve alatt.”

Rendben, de a Bartók nevével fémjelzett rádióadó esténként Mozart operáiból sugároz egyet-egyet. Ráadásul a nyitókoncertet sem a zeneszerző születésének napján tartják, mert egy másik, korábban leegyeztetett előadás ezt megakadályozza. Ahogy az egyik tanácsadó fogalmazott: „a hosszú távú koordináció és az ésszerű egyeztetés még nem hungarikum ".
Azért ez valahol szánalmas, nem gondolja?

„Nézze, kérdezze meg azokat, akik ebben az ügyben is a mundér becsületét védik, kérdezze meg a minisztériumot. Szerintem egyébként szégyen, de minden felháborodásom dacára azt kell mondanom, hogy nem érdemes senkire ujjal mutogatni, inkább fel kell tenni a lényegi kérdést: vajon valójában hogy áll Bartók Béla reputációja, mennyire lett a zenéje közkincs?
A kérdés abszolút indokolt, mert beszélgettem már elismert énekessel is, aki megsúgta, hogy őt Bartók, dalaival ki lehet kergetni a világból.
Ez előfordulhat; amikor én az első Bartók művekkel találkoztam, azok számomra is idegenek voltak, el tudom fogadni, ha valaki egész életében így érez. De nem is arra gondoltam, hogy a szakma mennyire fogadta őt be, vagy mennyire illeszkedik az európai értékrend kánonjába. A kérdés kapcsán az foglalkoztat, hogy milyen tömegeket vonz, mondjuk egy Kékszakállú, és milyen hatása van. Nem mintha ez pontosan mérhető lenne, de azért valahol a köztudatban mégis benne kellene élnie, hogy mi az a Kékszakállú herceg vára, a Csodálatos mandarin vagy A fából faragott királyfi, hogy csak a legismertebb Bartók-műveket említsem. Sajnos azt kell mondanom, hogy Bartók alkotásai egyáltalán nincsenek köztudatban.
Olyan értelemben, mint ahogy Mozart, Beethoven, Bach vagy akár Franz Schubert művei, Bartók zenéje nem vált közkinccsé, és kétlem, hogy valaha is igazán azzá válhat.”

Kortársai munkáival összevetve is erre az eredményre jutunk?

„Arnold Schoenberg kapcsán viszonylag egyszerű a válasz, hiszen ő túl keveset írt, s túlontúl a vájtfülüeknek komponált. Igor Sztravinszkijra könnyű azt mondani, hogy elfogadottabb, de az életmű teljességét vizsgálva már nem ugyanez a helyzet. Az ő esetében elsősorban a balettjeit, s bizonyos kamaraműveit játsszák, de az életmű zöme nem vált repertoárdarabbá. Én a Perséphonét vagy Csalogányt idehaza még nem hallottam, de például nálunk csak most mutatják be a Mavrát is. Érzésem szerint tehát akkor járunk el helyesen, ha úgy tesszük fel a kérdést: maga a XX. századi zene mennyiben vált közkinccsé, és ebben milyen helyet foglal el Bartók művészete. Véleményem szerint ebből a szempontból viszonylag egyértelműen kijelenthetjük: Bartók zsenialitása abból adódik, hogy egy épp felbomlóban lévő zenei világnyelv utolsó képviselőjeként még összefoglalhatta mindazt, amit az európai zenekultúrából magába olvasztott. Meggyőződésem, hogy Bartókra a világnak művészeti összefoglalása miatt van szüksége.”

Mintha azonban épp ez a szintetizáló jelleg korlátozná Bartók széleskörű elfogadottságát. ...

„Nos, igen, épp ennek ürügyén kerülök általában sokakkal ellentétbe, mert én igenis úgy vélem, hogy nem lehet az ő zenéjéhez úgy közelíteni, hogy az előadó nem ismeri a bartóki zene minden eredetét. Alihoz ugyanis, hogy valaki Bartókkal értő módon képes legyen foglalkozni, nagyon nagy utat kell bejárnia. Bartók rengeteget merített a francia kultúrából, a bécsi iskola szerzőinek munkáiból, a kelet-európai népdal kultúrából. A most felsorolt három terület mellett szólni kell az Európán kívüli területek zenei hatásáról is, a török, arab és egyéb motívumokról. Ennek következtében éveket vesz igénybe Bartók zenéje minden alapmotívumának megismerése. Nagyon széleskörűen kell tehát ismerni az európai, de elsősorban a kelet-európai zenekultúrát ahhoz, hogy Bartókot megértsük. Ugyanakkor muszáj hangsúlyoznom, hogy nem kell kelet-európainak lenni ahhoz, hogy Bartókot jól játssza az előadó, vagy legalábbis azzal a szeretettel közelítsen hozzá, ahogy megítélésem szerint kell. Én például itt születtem, a Magyar Rádió adásain nőttem fel, s ahogy említettem, belőlem is idegenkedést váltott ki az első találkozás Bartók műveivel. Kilenc-tíz éves lehettem, amikor a Hegedűverseny megfogott, s ott éreztem meg valamit abból, hogy az enyémnél jóval színesebb, tágasabb zenei világképek is létezhetnek.”

Bartók, világképe valóban nyomon követhetően tágult, a nacionalizmustól indulva eljut a világpolgárságig, s ez a befogadó szemléletmód nyilván a zenéjében is tapinthatóvá válik.

„Még a nacionalista műveiben is sokrétű hatás figyelhető meg. Vegyük az opus 2-es, zenekarra és zongorára írott Scherzot.1904-ben az igazi magyar népzenét még nem ismeri, és a francia zenével sem került kapcsolatba, ennek ellenére már megkülönböztethetünk e művében egy bokázós, magyar, nemzeti romantikus, giusto-jellegű hangulatot, ami nagyon emlékeztet az Erkel-féle palotások stílusára. Emellett érezhető Richárd Strauss heroizáló zenei felfogása, de tetten érhető Liszt és Chopin hatása is a mű középrészében.
S nagy meglepetésként, a darab végére, önmagát tíz-tizenöt évvel megelőlegezve, Liszt Faust-szimfóniájára emlékeztető módon eltorzítja az első rész ideális anyagait, de már bartóki ízléssel. Egy olyan hihetetlenül egyéni stílust kovácsol, ami viszont már semmiképpen nem kötődik semmilyen őt ért hatáshoz, ez már az ő egyénisége. Bartók ugyanis Kodállyal és Dohnányi Ernővel ellentétben szinte minden hatást asszimilált, majd bizonyos hatásokat egyszerűen kivetett magából, másokat beépített. Lisztet is ezért csodálta, hiszen - ahogy akadémiai székfoglalójában hangsúlyozta is - neki is az volt a „hibája," hogy amerre járt a világban, mindenütt felcsippentett valami hatást, majd ki is írta magából. Ezáltal persze rengeteg megkérdőjelezhető anyagot is hagyott az utókorra, ugyanakkor olyan kivételes tehetség volt, hogy még a legsilányabb darabokon is rajta hagyta a keze nyomát. Ennek okán mindkettejük esetében azonnal megállapítható, hogy az adott művet Liszt, avagy Bartók komponálta, s mindkettejükre igaz a legnagyobb zeneszerzőket jellemző tulajdonság: az első, eredeti zenei gondolat mindig egyéni ízzel díszített.”

„.. egyetlen hányaveti, Bartók előírásaira ügyet sem vető előadás sokkal többet árt ..."

A korábban említett tágasabb, színesebb világkép sokszor kivételes technikai képességeket, erőfeszítéseket is követel, ami talán egyeseket felkészületlenségből, másokat kényelemből tart távol Bartóktól.

„Hogyne, nagyon sokan a ma előadóművészei közül Bartókot csak egy izgalmas kirándulásnak tekintik. Zongoraművészek letudják a ’Zongoraszonátá-val, a Szvit-tel, a Szabadban-nal’ és esetleg a ’Mikrokozmosz’ néhány darabjával. A karmesterek a ’Concertót, a Tánc-szvit-et, a Mandarin szvit’-et, s jó esetben a ’Divertimentót és a ’Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára’ című művét vezénylik. Rá is igaz, ami minden nagy komponistára, hogy vannak népszerű és kevésbé népszerű darabjai, ennél azonban jóval bővebb az értékes zenekari és egyéb műveinek listája. Még talán a hegedűművészek azok, akik ha megtanulják egy darabját, akkor nagy valószínűséggel eljátsszák a többit is.”

Nyilván játszanák a többi művét is, ha Bartók nem lett volna olyan kérlelhetetlenül szigorú saját műveinek előadásmódját illetően. Ezek a tilalomfák talán ismét a befogadás ellen hatnak.

„Az én álláspontom szerint Bartók szakmai igényessége nagyon is segíti az újraértelmezést, ugyanis ha egy hozzá méltó előadó nyúl a műveihez, akkor a sok korlát között annyi szabadságot talál, hogy könnyen hoz létre újabb és újabb előadásokat, még ha nem is alapjaiban különbözőeket. Ha egy Bartók darabhoz nyúlok, és sikerül meglelnem a játéktér határait, azon belül én korlátlan úr lehetek, feltéve, ha ismerem a stílust. Bartók is erre hivatkozik, amikor kijelenti, hogy mivel az élőlények sajátja a változékonyság, így maga a szerző is minden alkalommal másként és másként játssza el ugyanazt a művét.”

Ha már az újraértelmezést és a változékonyságot említette— nem nagyon használ egy zeneszerzőnek az sem, ha műveinek értelmezését, előadásmódját megfellebbezhetetlen kánonok szabják meg. Erre hivatkozva, legutóbb épp az Operaház ünnepi előadását akarták, ellehetetleníteni. Hol itt a változékonyság?

„Ez nagyon kényes kérdés, de semmi esetre sem akarom megkerülni az állásfoglalást. Bartók soha nem írta le, hogy milyen társalkotókra van szüksége - társalkotók alatt most rendezőket értve, - illetve hogy e rendezőknek milyen tág a játékterük. Arról nem is beszélve, hogy az európai folyamatok sem a megkövesedett, élettelen előadások irányába mutatnak. Grazban a Parsifal-ban a Szent Grál egy mosdókagyló, s az egész történet egy mosdóban játszódik, a viráglányok pedig tolószékes nénikék. Ehhez képest az, hogy a Kékszakállú hercegnek nyolc felesége van, megítélésem szerint nem olyan nagy baj. Meggyőződésem, hogy egyetlen hányaveti, Bartók előírásaira ügyet sem vető előadás sokkal többet árt, mintha valaki alkotó, s egyben értő módon nyúl a darabhoz. Ki vonja ugyanis felelősségre azt a zongoristát, aki a kelleténél másfélszer lassabban játssza a Bartók-szonáta második tételét. Ugyanakkor miért kell elmarasztalni engem, ha egy alkotás népszerűsítése érdekében azt átültetem, át formálom? Lehet bármit mondani, én elítélem az ilyesfajta szűklátókörű jogvédelmet, amellyel már én is szembesültem. Akkor azt mondtam: belenyugszom, mert semmit nem tudok tenni ellene, de felmerül a kérdés, vajon milyen alapon állapíthatja meg valaki, hogy az én értelmezésem használ-e a műnek vagy árt. Ezért is javasoltam azt, hogy állítsanak fel grémiumot, amelyik sok-sok ember véleményét megfontolva dönt ebben a kérdésben.”

Ha már a felelős döntést említi: nemrég hallottam egy beszélgetést, melyben felvetették, hogy Bartók reputációját talán marketingeszközökkel is segíteni lehetne. Mit szólna egy Bartók-tallérhoz vagy egy Bartók-golyóhoz?

„Mozart a rokokó korszak prominens figurája volt, megítélésem szerint ezt az ő személye jobban elviseli. De vajon méltó-e ahhoz a zeneszerzőhöz, akinek nevéhez a Don Giovanni is fűződik? Persze Olaszországban is minden tízedik hotelt Verdiről nevezték el, és Bartók is szerepelt már bankjegyen. Óvatos vagyok, de úgy érzem, talán használna neki, ártani biztosan nem ártana.”

„Akkor már nem tudott rosszat írni. ..."

Túl a zenei korlátokon, vajon milyen egyéb okok szólnak. Bartók ellen? Számos kortársa kiállhatatlanként, perfekcionistaként, mániákus magyarázóként jellemezte.
Mintha a személyisége sem igazán a népszerűség irányába hatott volna.

„Ezt többek között Márai Sándor mondja róla, de sok más ismerőse is megegyezett abban, hogy ő meglehetősen egocentrikus volt. De kérdem én: melyik zseniális zeneszerző nem az? Richárd Wagner másról sem tudott beszélni, csak magáról, Johannes Brahms minden második percben vérig sértett valakit. Pusztán ezért ítéljek el valakit?”

Leveleit, írásait olvasva olyan érzése támad az embernek, hogy a húrt mindkét oldalról feszítették. A támadásokra válaszként, egocentrizmusa engesztelhetetlenséggel párosult.

„Hogyne, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor embernek kell lenni. Ilyen helyzet volt az 1930-as évek vége, amikor Bartók a terjeszkedő fasizmus elleni tiltakozásul elhagyta az országot. Ez egyértelmű és megkerülhetetlen állásfoglalás volt.”

Úgy tűnik, állásfoglalása ellenére életében nem volt rá szükség sem itthon, sem a tengerentúlon. A megbecsülésnek ez a hiánya hat a mai napig is?

„Árnyalandó a képet kénytelen vagyok Tallián Tibor megállapításaira hivatkozni: akárhogyan is volt, Bartók idehaza kivételezett helyzetben volt, s kint csak a halála nyomán feltámadó lelkiismeret-furdalás tette népszerűvé. Ismét ő boncolgatja, hogy vajon miért nem közeledett Bartók azokhoz, akiktől ő megrendeléseket remélhetett volna. Miért nem közeledtek magához Bartókhoz a kor prominens zenészei? Miért kapott a Bartók házaspár egy koncertjéért csak 300 dollárt, míg ugyanekkor Jascha Heifetz 9000-et?”

Miért?

„Én azt gondolom, hogy Bartók nem volt naiv, tudta, ismerte az élet farkastörvényeit, de ugyanakkor idealista is volt. Még magának sem merte bevallani, hogy újonnan választott hazájának sincs igazán szüksége rá. Ezzel persze nem volt egyedül, hiszen nem kellett Schoenberg, Sztravinszkij is csak szőrmentén, s bár Szergej Rahmanyinov jól keresett, soha nem lett amerikai. Eközben Dimitrij Sosztakovics sokkal szörnyűbb élete során végig komponálhatott, így életműve töretlen maradt, míg a többiek elhallgattak vagy küszködtek. Mindenki valahonnan jött, valamire emlékezett, nem véletlen, hogy a Concerto negyedik tétele olyan hangon szólal meg, ahogyan. A szülőföld mégiscsak szülőföld.”

Félrevezet tehát a feltételezés, hogy Bartók azokat a hatásokat már nem tudta befogadni?

„Szociológiai szempontból nem, zeneileg viszont mindenképpen, hiszen a 3. zongoraverseny II. tételében példának okáért kint honos madarak éneke ismerhető fel, mint ahogy a Concertó-ban is vannak kifejezettem amerikaias vonások. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy bár három évig hallgat, utána játszi könnyedséggel megírja a már említett darabokat és a ’Szonáta szóló-hegedűre’ című művét. Vagyis az őt érő hatások nem bénítólag, hanem termékenyítőleg hatottak rá. Korábban sem komponált folyton, hol népdalt gyűjtött, hol tanított, és ha ideje engedte, gyakorta akár egy padon írta meg műveit.”

Akkor talán igaz lehet a halálos ágyán tett keserű megállapítása: „Csak azt sajnálom, hogy tele kofferrel megyek, el. ...!"

„Biztos vagyok benne, hogy egy „7. vonósnégyes" megszülethetett volna még, nem is beszélve a félbehagyott brácsaversenyről, aminek már a vázlatai alapján kijelenthetjük: abszolút mestermunka, de befejezéséhez egy bartóki kvalitású zeneszerző kellene. Ilyen értelemben tele maradt a poggyász, s meggyőződésem, hogy igazat állított Lendvai Ernő, s Bartóknak kinti évei kezdete óta megrendeléseket kellett volna kapnia. Ha ez így történik, ontja magából a műveket, mert akkor már nem tudott rosszat írni.”

Ha művekkel adós is maradt számunkra, mi az, amit örökül hagyott?

„A népzene oktatása, kutatása, feldolgozása mindenképpen megemlítendő, hiszen hogy mi népzenét tanultunk, az nagymértékben köszönhető neki és Kodály Zoltánnak. Szintén az ő nevéhez is köthető a modem zenepedagógia megteremtése, amelynek ügyén szintén Kodállyal dolgoztak. Szakmai következetességet, ami nélkül nem lehet igényes előadásokat létrehozni, s egy követésre érdemes zeneszerzői magatartást. Meggyőződésem, hogy a polihisztor Bartók hálás téma, de ő mégis zeneszerzőként volt igazán eredeti.”

Az említett szakmai igényesség, melyet Ön gyakorta számon is kér másokon, mennyiben él tovább?

„Legutóbb Kurtág Györggyel folytatott közös munkánk során örömmel tapasztaltam, hogy ez igenis létezik, s rajta kívül is vannak számosan, akik komolyan veszik. Sajnos ebben nem tudok kompromisszumot kötni. Akár Bartók, én is könnyen tolerálom, ha valaki gyengébb képességű zenész, de azt nem tudom elviselni, ha nem tesz meg mindent, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából. Aki arra használja a tehetségét, hogy könnyebbé tegye az életét, bűnt követ el.”

Ezt jelenti tehát Önnek a Bartók-évforduló?

„Számomra nincsenek évfordulók. Kampánycéllal elővenni őt, hasznos lehet, de én egész életemben ezt művelem. Keresem művei igazságát, miközben igyekszem olyan megoldásokat az utókorra hagyni, amelyek megmutatják indíttatásának frissességét, s a benne megnyilatkozó mérhetetlen szabadságot. Számomra minden nap Bartók-évforduló.”

AKDÉMIAI ÉRTESÍTŐ, 2006. 5. szám.

(A Riport, 125 éve született Bartók Béla alkalmából született.)
174   Búbánat 2017-09-24 17:59:34
Így láttuk Bartókot – Harminchat emlékezés

Szerkesztette: Bónis Ferenc

Zeneműkiadó Vállalat (Budapest) , 1981
Fűzött keménykötés , 298 oldal
Nyelv: Magyar
Méret: 21 cm x 15 cm
Megjegyzés: Fekete-fehér fotókkal illusztrálva.

TARTALOM

Előszó 5
Szabolcsi Bence 10
Popperné Lukács Mici 26
Szigeti József 33
Kodály Zoltán 40
Kósa György 48
Molnár Antal 53
ifj. Bartók Béla 58
Kenton Egon 72
Voit Pálné Oláh Tóth Éva 77
Voit Pál 82
Doráti Antal 89
Frid Géza 107
Gellért Oszkár 113
Bartók Béláné Pásztory Ditta 119
Székely Júlia 129
Engel Iván 135
Hernádi Lajos 138
Gertler Endre 146
Takács Jenő 153
Balogh Ernő 160
Serly Tibor 170
Comonsoli Mária 179
Kapitánffy István 183
Sándor György 187
Veress Sándor 195
Huszár Klára 203
Csenki Imre 212
Rácz Aladárné 218
Nemes Katalin 223
Gergely Pál 233
Ferencsik János 241
Demény János 245
Hatvany Lajosné 252
Petzold-Müller, Aja 261
Sacher, Paul 264
Heinsheimer, Hans W. 275
Függelék 289
Névmutató 291
A Bartók-művek mutatója 297
173   Ardelao • előzmény172 2017-09-24 13:33:41

Tóth Aladár írása, Bartók Béla ötvenedik születésnapja alkalmából.

Bartók Béla most lépett életének ötvenedik esztendejébe. Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják: ötvenévesnek lenni nem érdem. Annyi bizonyos: ha nálunk nem volna szokás ötvenéves művészeket hivatalosan felköszönteni, nemzeti ajándékokkal elhalmozni, díszelőadásokon ünnepelni, akkor nem volna annyira beszédes az a szép csend, mellyel Bartók Bélát ötvenedik születésnapja alkalmából saját hazája köszöntötte.

Ki kívánná az ünnepségekkel sűrűn hivalkodó mostani magyar világban egy Bartók ünnepeltetését? Magányos remete közöttünk ez a szellem-óriás. Tisztelnünk kell csendre intő magányát. És ha mégis szólunk, szavunk nem lehet hangos ünnepi szózat, hanem csak tolmácsa annak, amiről az ötvenéves Bartók körüli némaság beszél.

— Nem dicsőíthetünk olyan művészt, akinek dicsőségéhez semmivel sem járultunk hozzá, — mondja a Csend. Nem siethetünk ajándékokkal olyan művészhez, akinek elénkbe szórt roppant szellemi kincseit, nem siettünk, elfogadni. — mondja a Csend. Nem zavarhatjuk magányában azt a művészt, aki elől elzárkóztunk, — mondja a Csend. Nem büszkélkedhetünk azzal a művésszel, akit, bár nekünk született és nekünk élt, mégsem tettünk a magunkévá. ...

— Korai lenne ma még Magyarországon Bartók ünneplése. Előbb meg kell dolgozni a zseniért, csak azután ünnepelhetjük. Csak akkor állíthatjuk fel szobrát a köztereken, ha elkészítettük ezt a szobrot a megértés és odaadás nemes ércéből saját lelkünkben. Ha ezt elmulasztottuk az ötvenesztendős Bartók hatalmas művészpályája alatt, akkor fogjunk hozzá a dologhoz, a következő tíz esztendőben, talán sikerül pótolnunk az elmulasztottakat. Addig is, minden ünneplés csak hazug cécó. — Ezt hirdeti a Csend.

Vállalnunk kell tehát a hallgatásunkkal járó ódiumot, ma, mikor az egész külföldi kultúrvilág Bartók nevétől hangos. Ahol Bartók muzsikáját eddig is, születésnapi jubileum nélkül is, annyira méltatták, annyit játszották, mint Német-, Angol- vagy Franciaországban, ott csak természetes, hogy a születésnapi jubileuma sem marad néma, hogy a zenei szaklapok ünneplő cikkeitől a becsületrendig számtalan formában nyilatkozik meg: az elismerés. ..

A külföld mindenesetre méltán csodálkozik a magyar hallgatáson. Tudja, milyen erőfeszítéseket tesz ez a kis nemzet, hogy felhívja magára a hatalmasok figyelmét. Ezért kétszeresen érthetetlen annak a névnek elhallgatása, melynél ma Európában egyetlen magyar név sem talál általánosabb és hatalmasabban visszhangra. Bartók neve a külföldön a magyar géniuszt jelenti. És jaj, lenne nekünk, ha a külföld arra a következtetésre jutna, hogy a magyar nemzet nem azonos Bartókkal, mert íme: nem is azonosítja magát vele.

— Igen: Bartók magyar nemzeti komponista. A népzene szeretete nála nemcsak legmagasabb-rendű tudományos munkákban nyilatkozik meg, hanem általában melódiája jellegében is és, mi megtanultuk tőle, hogy az igazi magyar zene egészen más, sokkal gazdagabb, erőteljesebb, sajátosabb valami, mint az a cigányos és kissé teátrális cicoma, melyet Liszt és Erkel óta igazi magyarnak tartottunk. ... De Bartók alkotása felemelkedik az általános érvényűig, kiterjeszkedik a nemzeti határokon túlra, akárcsak Chopiné, aki lengyel, de egyúttal nagy egyetemes zeneszerző is volt. Földben gyökerezni és kiterjeszkedni, ennek a legfőbb boldogságnak titka: az Egyéniség. ... Bartók látszólag éppen annyira korszerű, mint korszerűtlen; de az új zene valamennyi muzsikusa között az ö jövője a legbiztosabb.

— Ezeket a szavakat nem valami soviniszta magyar írta, hanem az elismerten legnagyobb német, zenekritikus, Alfréd Einstein, Bartók ötvenedik születésnapját ünneplő — a "Berliner
Tageblatt-ban megjelent — cikkében.
Bartók Bélában ugyanis az emberiség azt a magyart tiszteli, aki nemcsak át tudja venni a kultúra nagy eredményeit, hanem aki eredeti szellemben újjá is tudja teremteni azokat, aki nemcsak csatlakozni, hanem, vezetni is tud, aki nemcsak meghallja az emberiség szavát, hanem akire hallgatni kell magának az emberiségnek.

Bartók Bélában az emberiség azt a magyart tiszteli, aki Európa keleti sarkában ma is bástyája a kultúrának, aki ki tudja terjeszteni szellemének hatalmát a szomszédos népekre. Bartók összegyűjti a románok, tótok-szlovákok dalait: íme, a magyar végzi azt a kultúrmunkát is, melyet szomszédai nem tudnak elvégezni.
És Bartók zenéje nem a «csonkaország» hangja. Ha úgy magyarrá tettünk volna minden idegenséget, ahogy Bartók zenéjében magyarrá asszimilálódik minden magába szívott idegen muzsika, akkor ma nem kellene Csonka Magyarországról beszélnünk!

Örülök, hogy megismerhetem Bartók és Kodály országát — hányszor mondták ezt hozzánk látogató híres külföldi muzsikusok az interjúvoló újságíróknak. Szerencse, hogy az ilyen hangversenyző művésznek többnyire sietős a dolga. Mert különben furcsa dolgokat látna «Bartók országában». Látná, hogy a híres népdal gyűjteményt a Tudományos Akadémia még most sem adta ki. Látná, hogy — egyelőre — a Magyar Királyi Operaház műsorán egyetlen Bartók-mű sem szerepel. És ha véletlenül pont arra a hangversenyre tévedne be, melyen Filharmonikus zenekarunk (évenként legfeljebb egyetlenegyszer) Bartók-művet ad elő, csodálkozhatna, hogy milyen lanyha ez az interpretáció. milyen idegen a magyar zenekarnak a magyar Bartók zenéjének stílusa.

Mert a természet rendje szerint, ugyebár a magyar népzenét nem az Oxford University Pressnek kellene megismertetni a nagyvilággal. És a magyar Operaházban már külön énekstílusnak kellett volna kialakulni a Kékszakállú herceg nagyszerű recitativói nyomán, és külön magyar táncstílusnak a Fából faragott királyfi, tánc muzsikája alapján. És Bartók zenekari műveit a magyar zenekaroknak kellene legkongeniálisabban tolmácsolniok. Akkor ma fennen hirdethetnék: Bartók Béla, méltó nemzet, méltó fia.

Hirdetjük, igaz, ezt ma is, mert hiszünk népükben, éppúgy, sőt talán még jobban, mint legnagyobb fiaiban. De ki hiszi el ezt nekünk, ha látja a mai zene kultúrális viszonyainkat? Hogyan magyarázzuk meg a saját értékeit (különösen manapság) olyan gondosan felkaroló külföldnek, hogy itt nem a nemzet a hibás, hanem azok a kulturális faktorok, akiknek hivatása a művészi zseni és nemzet között közvetíteni. Akik nem lobogtatják magasan, ellenkezőleg, talán még véka alá szeretnék rejteni a magyar tehetségnek egyik legragyogóbb fáklyáját!

Hihető, hogy az elismerten legnagyobb magyar orchester komponista legelső zenekari művének csak tavaly volt első tejes magyarországi előadása? Hogy sok Bartók-művet máig sem hallhatott közönségünk többször, mint egyetlenegyszer? Hogy bérleti Filharmonikus koncertjeink műsorán több éven át egyetlen Bartók-szerzemény sem szerepelt? Ilyen metódussal még Beethoven művészetét sem lehetett volna nemzete közkincsévé tenni. Itt valóban nem a közönség, a nemzet a hibás. Láttuk mi már tombolni ezt a közönséget Bartók legmodernebb műveinél is, a IV. vonósnégyesnél, mikor azt Waldbauerék játszották,
a «da capo» megismételtetett a Tánc-szvit-nél, mikor azt, ... nem a magyar Filharmonikusok játszották.

Tudjuk: Bartók útja meredeken vezet felfelé, nem könnyű követni. De ez nem menti fel az illetékes köröket kötelességük alól. Ellenkezőleg ez a merész emelkedés csak fokozottabb munkára serkent Bartókkal az európai zene élén haladni: ez olyan gyönyörűség, melyért, meg kell dolgoznunk és érdemes megdolgoznunk. És ne feledjük: Bartók a nemzettel együtt indult el világhódító útjára. Mint fiatalember, megosztotta velünk a dicső magyar múlt és a szivárványos magyar jövő mámorát, a verbunkos zene mámorát. A Kossuth szimfónia költője azonban nem elégedett meg ezzel a mámorral, mélyebb és tisztább igazságokhoz tört magának és nekünk utat.

Bartók töretlen hittel haladt és halad előre. Nem néz hátra, hogy kik és hányan követik őt. Nem néz hátra a zseni jogán, mert az ilyen zseni nem is ér rá máshová nézni: csak előre. Nem hívogat, nem csalogat. Akiben van élni erő és akarat, az követi őt.
— Ha ez a nemzet elmaradt Bartóktól, nem Bartók a bűnös. De nem is a nemzet. "Hanem azok, akik Bartók és a magyar nép közé állnak. Akik nem értik, hogy nagy emberhez méltónak lenni: csak a szeretet és odaadás jegyében lehetséges.”

Mi nem azt követeljük, amivel a zenei fórumok Bartók ötvenedik születésnapján, — helyes, vagy helytelen ünnepi szokás szerint — a nagy zeneszerzők tartoznak. Mi azt követeljük, amivel ezek a fórumok az ötvenéves Bartóknak szinte egész művészi pályafutása alatt a magyar nemzetnek, a magyar kultúrának adósai maradtak. És követeljük ezt, a magyar nép, zenei tehetségéhez méltóbb jövő érdekében.

Megjelent: PESTI NAPLÓ, 1931. március 29. (82. Évfolyam, 72. szám)

*
172   Ardelao • előzmény170 2017-09-24 13:22:02

BARTÓK: „A csodálatos mandarin”

«A csodálatos mandarin» mégsem kerül színre az idei szezonban. Körülbelül két éve annak, hogy állandóan húzódik Bartók Béla és Lengyel Menyhért pantomimjének: A csodálatos mandarin-nak bemutatója az Operaházban. Először az volt a baj, hogy pantomim szövege túlságosan merész és most, amikor a próbák teljes erővel megkezdődtek, már a bemutató napja is ki volt tűzve, Bartók Béla miután a szövegen változtattak, zenéjének egy-részét is át akarta alakítani, A bemutató elmaradt és a szerző és az Operaház igazgatóságra tegnap úgy határozott, hogy húsvét után, április 10-ike táján mutatják be az Operaházban A csodálatos mandarint megváltoztatott formájában. Szombaton kora délután újból próbát tartottak A csodálatos mandarinból. A próba egy órakor kezdődött és utána, három órakor az igazgatóság a szerzővel együtt abban állapodott meg, hogy a premiert mégsem, tartják meg. Szombaton este nyilatkozatot is adott ki erről az igazgatóság, amelynek lényege az, hogy A csodálatos mandarin, bemutatóját Bartók Béla kifejezett kívánságára a jövő évad elejére kellett elhalasztani.

Megjelent: PESTI NAPLÓ, 1931. március 29. (82. Évfolyam, 72. szám)

*
171   Búbánat 2017-09-23 10:53:07

„A megkerült fekete notesz esete” – I. rész

„Szenzáció a Bartók-kutatásban? – Beszélgetés Somfai László zenetörténésszel

/Film Színház Muzsika, 1987. február - AKurcz Béla/

Az asztalon kopottas fekete zsebkönyv. Kötése puha viaszosvászon. Mérete 17x12,5 centiméter. Száz kottalapot tartalmaz. Az elsőn egy óriási tintapacni, otrombán elfedi a jegyzeteket, a többin pedig főként töltőtollal firkantott dallamfeljegyzések. Óvatosan lapozok bele. A hozzáértők azt mondják, kincset ér. Tulajdonosa Bartók Béla volt. A nagybecsű ereklyét hamarosan fakszimile kiadásban adja közre a Zeneműkiadó.

Somfai László egyetemi tanárnak, a külföldön is jól ismert zenetörténésznek – aki az MTA Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának vezetője – jelentős szerepe volt a zsebkönyv tartalmának megfejtésében, kutatásában s megjelenítésében is.

- A kitépett első lap tanúsága szerint eredetileg ezt a füzetet is a népzenei jegyzetekre szánta Bartók 1907 júliusában. első erdélyi gyűjtőútján, az énekek meghallgatása alatti gyors dallamfeljegyzésre. De mivel meggondolatlanul beleírt egy ott eszébe jutó kompozíció-témát, nevezetesen a Geyer Stefinek szánt Hegedűverseny első dallamát, a könyvecskét végül is megtartotta. A lejegyzőfüzetből 1907 és 1922 között kompozíciós vázlatfüzet lett: számos nagy Bartók-mű alapmotívuma, gondolatcsírája fedezhető fel lapjain. Az évek során újra és újra kézbevette ezt, valószínűleg olyankor, amikor otthonától távol, gyűjtőúton volt, vagy családjával nyaralt – mondja Somfai László.

- Hol lappangott eddig?
- Amikor 1982 novemberében meghalt Bartókné Pásztory Ditta, személyes papírjai között akadtunk erre a zsebkönyvre is, amelyet gondosan megőrzött.

- Korábban senkinek nem volt tudomása erről?
- De volt, mert első oldalán bekeretezve, ceruzával írva ez áll: Vázlatok Ez valószínűleg Kodály írása, akit Pásztory Ditta egyszer megkérdezett a füzet tartalmáról. Ditta asszony azonban továbbra sem szólt erről senkinek. Miközben a nála levő kéziratokat – a kifejezetten személyes vonatkozásúakat kivéve – nagylelkűen átadta a Bartók Archívumnak, erről a noteszről nem tett említést. Csak a hagyatéki leltározás során bukkantunk erre a könyvecskére.

- Azóta is eltelt pár év! Mihez kezdtek vele?
- Kezdettől fogva világos volt számunkra, hogy nagy kincs került a birtokunkba. De mindenekelőtt tulajdon- és szerzői jogi problémákat kellett rendezni. Tulajdonjogilag a notesz ifjabb Bartók Béláé. Ő azonban úgy látta, erre elsősorban a kutatásnak van szüksége.

- Vagyis: ajándékozás történt?
- Nem ajándékozta, hanem letétbe helyezte sok más, az ő tulajdonában lévő úgynevezett „Bartók-hagyaték” anyaggal együtt. Miután alkalmam nyílt alaposan átnézni a fekete noteszt, kiderült, ez Bartóknál egészen ritka, mondhatni egyedülálló kézirat. Rögtön felmerült bennünk a kiadás gondolata. Ám ehhez be kellett szerezni az örökösök hozzájárulását. Aztán ki kellett „csikarni” mindazon művek kiadóinak engedélyét, amelyeknek vázlatait a kis füzet tartalmazza. A műveket ugyanis copyright védi. A csodálatos mandarin például a bécsi Universal Edition kiadása. Csak karácsony táján nyílt meg az út a vázlatok magyarországi közreadása előtt.

- Mennyi pénzbe került mindez?
- Nem pénzbe, sok időbe és utánajárásba került. A kiadók úgy gondolkoznak, hogy egy Bartók-művet először jogvédeni kell, s csak azután szabad közreadni. Kicsit más a helyzet, ha már kiadott művek korábbi stádiumáról van szó. Mert az ugyan hangról hangra azonos a megjelenttel, néha esetleg ütemeken át más, de mint hangversenyzene soha nem lesz kiadható és jogvédhető, hiszen – töredék. A vázlatokban nem az az izgalmas, hogy ismeretlen anyag került elő, amit el lehet muzsikálni, hanem, hogy tanulmányozhatóvá válnak az életmű mesterdarabjainak korábbi stádiumai. Fény derül arra, hogy az ihlettől a megvalósulásig miként fejlődött a kompozíció. Tehát a vázlatoknak elsősorban nem az előadók látják hasznát, hanem azok, akik a Bartók-zene őszinte, elszánt kutatói.

- Néhány évtizede a világ nagy zeneszerzői életműveivel kapcsolatban a vázlatkutatás szinte központi kérdéssé vált!
- Már a századfordulón észrevették, hogy a nagy Beethoven-témák elemi, egyszerű formából fokról-fokra nőttek ki. Beethovennél valóban tanulmányozható, hogy az inspiráció pillanatától az alkotó milyen jellemző fázisokon át jut el a kész partitúráig. Azóta, hogy Beethoven vázlatait megkezdték előbb részleteiben, aztán egészében, fakszimilében közreadni, a vázlatkutatásnak nagy és jogos kultusza van. A zene rögzíthetősége más, mint a költészeté vagy a regényé. A kinyomtatott, szerző által látott, jóváhagyott szöveg száz százalékig hiteles, érhető és visszaolvasható forma. A zenében lehet a műnek egy szerzője-korrigálta, javított, akár egy újabb kiadás még tovább finomított és így örökül hagyott formája, de miután a kottaírás természete szerint hozzávetőleges írás csupán, hogy azt miként olvassa vissza a zenész, abban nagy szerepet játszik neveltetése, az ő kottaolvasása. Ennek következtében egy zenemű kottájánál minden segédinformáció fontos, mert abból esetleg jobban megértjük, milyen műre gondolt a szerző.


(Folytatni fogom az interjú szövegének második, befejező részének e topicba átmásolását.)
170   Ardelao • előzmény168 2017-09-22 23:17:03

Bartók Béla előadása a népi zenéről.

Bartók Béla a Magyar Cobden Szövetség* szemináriumában március 10-én, kedden este
„A népi zene hatása a mai műzenére“ címmel és zenei illusztrációkkal előadást tart.
Bartók Bélának eme nagy érdeklődéssel várt első elméleti előadását a Magyar Kereskedelmi Csarnok: V., Szabadság-tér 12 alatti dísztermében tartják meg pontosan este 7 órakor.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1931. március 10. (17. Évfolyam, 56. szám)

itt*


*


Bartók Londonban


A mai műsorok nevezetes eseménye: Bartók Béla londoni szereplése.

A magyar mester este 10 órakor zongorázik és a London Regional közvetíti ezt a koncertet.

A mai Bartók-hangverseny alkalmából Frank Whitaker, a híres angol zeneesztétikus a Radio Times-ban, az angol rádiótársaság többmilliós példányszámú hetilapjában „A modern zene legeredetibb szelleme” című cikkben foglalkozik Bartók Bélával. Whitaker, aki Bartók zenéjének egyik legalaposabb ismerője, kifejti, hogy a nagy magyar zeneszerző épp-oly lelkiismeretesen és rendszeresen dolgozik, akár Beethoven s képtelen volna egyetlen felületes vagy helytelen hangjegyet papírra vetni. A népzene legalaposabb ismerője, Kodállyal együtt, 8000 népdal motívumot gyűjtött és folklorisztikus kutató-ujját még az algériai Biskráig is elvezették.

Ha bírálói egyes merész fordulatai miatt támadják, gyakran régi népdalokra hivatkozik, amelyek ősidők óta szentesítették újításait. Bartók zongoraszerzeményeit magának a szerzőnek előadásában hallani páratlan élmény.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1932. március 5. (18. Évfolyam, 53. szám)

*
169   Búbánat • előzmény153 2017-09-21 11:08:43
Harmadik lett Langer Ágnes a Bartók-világversenyen

2017. SZEPTEMBER 18.
ATEMPO.sk


„Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora beszédében felidézte, hogy 110 éve Bartók Béla először lépett fel az épületavató koncerten. Mint fogalmazott, Bartók Béla nevéhez és szellemiségéhez méltó versenyt sikerült létrehozniuk, amely méltó arra, hogy hagyománnyá váljon. Hozzátette, hogy minden zenei verseny a felfedezésről szól és a verseny egy hete alatt "azt tapasztaltuk, hogy tehetségekben nincs hiány" és őket ma is megszólítja Bartók Béla zenéje. "Bízom benne, hogy egy hosszú történet kezdetén állunk és két év múlva a legifjabb zongoraművész-nemzedék képviselőit köszönthetjük a Zeneakadémián" - mondta a rektor.”

„A Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából útjára indított, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló Bartók Világverseny és Fesztivál fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Lady Valerie Solti volt, utóbbi részt vett a vasárnapi díjkiosztó gálán.
A díjátadó gálát a Bartók Rádió és a Zeneakadémia élőben és online közvetítette.”
168   Ardelao • előzmény167 2017-09-21 10:50:23

BARTÓK MŰVEK A MAGYAR RÁDIÓBAN:

Bartók Béla, Szigeti József és Basilides Mária közös hangversenye.

1. Szigeti és Bartók: I. rapszódia (Bartóktól). (Lassú-friss);
2. Basilides Mária Bartók Béla kíséretével négy magyar népdalt énekel;
3. Bartók Béla II. elégiáját és két burleszkjét játssza;
4. Szigeti és Bartók közösen adják elő Bartók II. szonátáját.

(1930.I.4./ÓRAI ÚJSÁG, 16/3.)

*
167   Búbánat • előzmény163 2017-09-20 14:07:29
Gách Mariann találkozása Gertler Endrével - interjú

/ Film Színház Muzsika, 1987. augusztus… száma/

„Gertler Endre csak úgy átruccant Brüsszelből Budapestre. Miért épp most? Nemrég egy bonyolult szemoperáció gyötörte meg, s orvosai egy hét szabadsággal jutalmazták: oda menjen, ahová leginkább vágyódik. Így került szülővárosába. Az ám, kerek tíz évvel ezelőtt beszélgettem vele legutóbb. Akkor ünnepelte hetvenedik születésnapját.

- Ma, épp a találkozásunk napján érkeztem el a nyolcvanadikhoz – mondja csöndesen, elgondolkozón.
- Mi ez, ha nem a véletlen játéka? Magával hozta-e örök útitársát, hírneves Guarnieri-hegedűjét?
- Nem jött velem, pedig hűségem nem lankad iránta. De nem akarom, hogy a pihenésre kényszerült időszakban megkísértsen a gyakorlás vágya.
- És otthon? Mert hisz tudvalévőn 1928 óta Brüsszelben él. Világraszóló karrierjének csúcsára igen fiatalon jutott föl. Szólóművészként – és a maga alapította Gertler-vonósnégyessel – több földrészt keresztül-kasul koncertezett, 1925-től 1935-ig Bartókkal szonátázott; szoros barátság is fűzte hozzá.
- Azt kérdezi, gyakorolok-e. Enélkül nem múlik el egyetlenegy nap sem. Óvakodom attól, hogy az ujjaim berozsdásodjanak. De nyilvános koncertezésre nem vállalkozom többé. Hetvenötéves koromban megálljt kiáltottam magamnak. Nem akartam megvárni előadói hanyatlásomat. Az utóbbi öt év óta csupán a növendékeimnek játszom, velük kamarazenélek.
- Évtizedekig tanított a brüsszeli Királyi Akadémián. Nem is szólva mesgterkurzusairól.
- Mesterkurzusaimat folytatom. Augusztus 12-től a Hannovertől hetven kilométerre lévő Goslarba utazom: ottani iskolámat tizenhárom évvel ezelőtt szerveztem. Brüsszelben most a Chapelle Musicale Reine Élisabeth nevű zenei főiskolán tanítok. Ott csak a legmagasabb szintű diplomások felvételizhetnek, hároméves posztgraduális tanulmányokra. Valamennyien egy gyönyörű kastély bentlakói. Hat növendékemet, én kivételesen, brüsszeli otthonomban tanítom.
- Professzor úrnak az a híre, hogy igen sok növendéke nyert nemzetközi versenyeket. A mai napig hány Gertler-tanítvány jutott el a győzelemig?
- Hatvanegy. Én igen sok hegedűverseny zsűrijében vettem részt. Úgy vélem, hogy ezek az erőpróbák a fiatalok számára nagyon hasznosak. Tavaly Poznanban (ott díszpolgársággal tüntettek ki) a verseny zsűrijének alelnökeként ismét azt tapasztaltam, hogy a hegedűsök átlagos színvonala meghaladja a régebbit. Rossz hegedűs már alig-alig akad, rossz muzsikus annál több. Manapság számos hegedűs azonos hangvétellel szólaltatja meg Bartókot, Sibeliust, Brahmsot. Technikájuk csillog, ragyog, mind gyorsuló tempóvételük elszomorítóan hatásvadászó, és közben az elmélyülés már-már ritka madárrá satnyul. Ez nemcsak a hegedűsökre vonatkozik, a karmesterekre is, világszerte. Zongoristából több a jó zenész. A fiatal magyar pianisták közül nem valamennyit hallottam, de Kocsis és Ránki játékával nagy örömmel ismerkedtem meg. A régiek közül Fischer Annie ma is gyönyörködtet, akármerre koncertezik a világban, rendkívüli sikereket arat. Kislány korában az első szonátaestjén velem játszott a Vigadóban.
- Hogyan emlékszik itthoni zeneakadémiai éveire?
- Hatévesen kerültem az Akadémiára. Hubay Jenő volt a hegedűmesterem. Zeneszerzésre két évig Kodály Zoltán tanított. Két ellenpólus. A hegedülés régi módszere ma már nem alkalmas például Bartók előadására. De hiszek abban, hogy ha Hubay ma élne, másként tanítana, mint a század első évtizedeiben. Kodály osztályába tizenhat éves koromban vettek föl. Ő a maga csodálatos szűkszavúságának sokatmondásával lenyűgözött. Havonta egyszer mi, a növendékei bemutattuk az óráján, mit komponáltunk. Bartók „Improvizációk magyar parasztdalokra” című művének hatására én is merészkedtem arra, hogy zongorára komponáljam a magam Improvizációját. Kodály megfogta a kottalapot, figyelmesen végigolvasta, de nem adta vissza. Aztán megszólalt: „Ha maga improvizációt ír, akkor miért rögzíti írásba?” Ez az úgynevezett kompozícióm egyébként sem sikeredett valami jól, nélkülözte a megfelelő formát. Forma nélkül pedig nincs művészet.
- És hogyan kezdődött Bartókhoz való kötődése?
- Tizennyolc éves koromban együtt utaztam vele. Elmondtam, hogy Kodály tanít zeneszerzésre. Azt felelte: „Kodály nagy mester, jobb zeneszerző, mint én vagyok.” Később tudtam meg, hogy mielőtt a nyilvánosságra bocsátja műveit, mindig Kodálynak mutatja meg előbb. Hitt Kodály kritikai érzékének, tévedhetetlenségében. Nemsokára azután, hogy Bartókkal megismerkedtem, átírtam zongorára komponált Szonatináját – hegedűre és zongorára. Magával vitte a kéziratot. Másnap fölhívott a lakására, játsszuk el együtt! Azt mondta: „Kár, hogy nem így írtam magam, jobban hangzik, mint a szóló zongorán.” Nem utasította el az én ritmikai és harmóniai változtatásaimat. Évekkel azután ellátogattam a New York-i Bartók Archívumba, ahol páncélszekrényben őrzik Bartók eredeti kéziratait, s az érdeklődők xeroxozott példányhoz nyúlhatnak. Ott fedeztem föl meghatottan a magam partitúráját, illetve a Szonatina átiratát. (Kezem ügyébe került az én Szonatina áriratomnak az a zenekari mása is, amelyet Bartók formált át 1931-ben, és Erdélyi táncok címmel illetett.) Elképedtem azon, hogy a Magyarországról való távozás hercehurcájában arra is jutott gondolata, hogy az én kéziratomat magával vigye.
- Sorozatos szonátázásuk, turnézásuk mikor kezdődött?
- Sokfelé léptünk pódiumra. 1925-38-ig rendszeresen turnéztunk. Minden szava örökre belém vésődött. Ő irányította figyelmemet az akkori kortárs zenére: Berg, Milhaud, Malipiero, Casella, Honegger nevét tőle hallottam legelőször. Neki köszönhettem, hogy az akkori modern zenét repertoáromba illesztettem. Soha nem mondott egyetlen fölösleges szót sem, és semmi iránt nem nyilvánult közönyösnek. Azok a zenészek, akik az ő különleges hangszínének, játékmodorának az utánzására törekednek, tévednek, ha ezt dörömböléssel érzékeltetik. Ő sosem játszott brutálisan, hanem acélos ritmussal és erőteljes billentéssel.
- Úgy tudom, lemezre játszotta Bartók valamennyi hegedűkompozícióját, és ezért Grand Prix du Disque-kel jutalmazták. Egyébként a gomblyukában egy kék szalagos kitüntetést látok, nyilván a sok többi közé sorakozik ez is…
- Ez a belga Lipót-rend kitüntetése. De kaptam én nagy örömömre magyar kitüntetést is. „Béke és barátság”-ot. Brüsszelben adta át a nagykövet.

További sikereket kívánunk, és következő születésnapján remélhetően ismét találkozunk…”

(A cikkben Gertler Endre fotója található, Kádár Kata készítette a művészről.)
166   Ardelao • előzmény165 2017-09-20 13:52:07

Bartók Béla hazaérkezett

A világhírű zeneszerző beszámol európai körútjáról
i


Bartók Béla, a kiváló muzsikus, a napokban Budapestre érkezett. Európai turnéja a befejezéshez közeledik. Még csak Olaszország van hátra, ahova áprilisban utazik. Az európai turnéról részletesen ezeket mondotta:

— „Múlt év novemberében indultam el és kisebb-nagyobb megszakításokkal most töltök itthon hosszabb időt. Szerdán este szerzői estem lesz, amelyen több új kompozíciómat adják elő.”


HOLLANDIA

— „Hollandiában voltam először. Zongora-versenyem amszterdami és hágai előadása, sajnos, csalódást húzott számomra. Azt hittem, hogy a világhírű Concertgebouw zenekara elsőrangú előadást fog produkálni, Ez a reményem azonban különböző okoknál fogva nem teljesült. Az előadás bizony elég gyenge volt. Kárpótlásul azután Erfurtban, ebben a kis német városban, amelytől semmi különöset nem vártam, nagyszerű előadásban hallottam ezt a zongorakoncertemet. Össze sem lehetett hasonlítani a hollandiai előadásokkal. Külön meg kell említenem Franz Jung karmestert, akinek ezt az elsőrangú produkciót köszönhetem.”


OROSZORSZÁG

— „Januárban Oroszországba utaztam, hét koncerten játszottam. Az oroszok nagy érdeklődést mutatnak minden zenei új iránt, de azért, az ottani állapotok mégsem mondhatók ideálisnak. Beszéltem például Kodály Zoltánról és ajánlottam, hogy hívják meg vendégdirigálásra. Szóba került, mit vezényelne, és melyik művét adná elő. Említettem a „Psalmus Hungaricust.” Az oroszok azt válaszolták. hogy azt aligha lehetne előadni. A szöveg miatt van baj. Mert mégis, ... vallásos tárgyú. ...
Az orosz komponisták közül senkivel sem találkoztam Moszkvában, vagy Szentpétervárott. Annál több zenetudóst ismertem meg, akik az ottani két intézetben kiváló és önzetlen munkát végeznek. Nagyon sokan érdeklődtek, hogy Magyarországon miként fogadják és kultiválják az orosz muzsikát. Mondtam, hogy nálunk Stravinsky a legjobban elismert modern orosz zeneszerző. Az oroszok így feleltek: — Stravinsky? Ö nem orosz!” ...


DÁNIA

„Svájcból Dániába utaztam, ahol az időjárás nagyon megnehezítette a turné zavartalan lefolyását. Befagyott például a Keleti-tenger Dánia és Németország kőzött: lekéstem egy próbát. Visszajövet pedig Danzigból késtem le ugyancsak a befagyott tenger miatt. Koppenhágában rádióba játszottam. Ott olyan stúdió volt, amelyben négyszáz ember végighallgathatja a hangversenyt. A műsor után a zenekar udvariassági aktusként eljátszotta — a Szózatot. Rádióban!”


ANGLIA

— „Angliai turném legszebb élménye az a hangverseny volt, amelyen Székely Zoltánnal játszottam együtt Londonban. Hegedű-zongorára irt két új rapszódiámat. Székely Zoltán egészen elsőrangúan mutatta be ezt a két művet.”

Itt említjük meg. hogy az angol sajtó sohasem foglalkozott még Bartókkal és a magyar zenével annyit, mint amennyit ezúttal, abból az alkalomból, hogy a kiváló komponista Londonban tartózkodott.


PÁRIZS

— „Párizsban, — onnan jöttem most haza — Szigeti és a Róth-kvartett is közreműködtek a hangversenyen. Szigeti már eddig is olyan nagyszerűen játszotta 11. hegedűszonátámat, hogy tökéletesebbet el sem lehetett képzelni. Most Párizsban azonban olyan tüneményesen játszotta, hogy mindenkit csodálkozásba ejtett.”


ÚJ MŰVEK

A nyáron Bartók Béla a negyedik vonósnégyesen kívül még két másik érdekes kompozíciót fejezett be és pedig a fent említett két rapszódiát hegedűre és zongorára. Ezt a két művet utazásai alatt meghangszerelte zenekarra és szólóhegedűre, továbbá az elsőt közülük átírta gordonkára és zongorára is. Ez az utóbbi változata első előadásra kerül a szerdai szerzői estén. Ezen kívül bemutatásra kerül a IV. vonósnégyes és eljátsszák a múltkor hallott III. kvartettet is.


SZÍNPADI MUNKA?

— „Szeretnék új színpadi művet komponálni” — mondja még Bartók Béla, — „de nehéz megfelelő librettót kapni. Sokat küldtek eddig is, de egyik sem felel meg.”
(K-f.)

AZ EST, 1929. március 20. (20. Évfolyam, 65. szám)
*
165   Ardelao • előzmény164 2017-09-20 12:27:26

Miért marad el a „Csodálatos mandarin” operaházi bemutatója?
Át kell dolgozni teljesen a Bartók—Lengyel pantomimet!

Saját tudósítónktól.

Hetekig készült az Operaház Bartók Béla és Lengyel Menyhért pantomimjére, „A csodálatos mandarin”-ra, amelynek ma délelőttre hirdették a főpróbáját és holnap estére a bemutató előadását. Ma délelőttre meginvitálta az Opera igazgatósága a lapok zenekritikusait és azokat a zenei kapacitásokat, akik az operai főpróbák rendes publikumát adják. Fél tizenegy órára eljött mindenki, ámbár közben a reggeli lapokban egy kis kommüniké jelent meg, hírül adván, hogy „A csodálatos mandarin” bemutatóját el kellett halasztani — a főszereplő Szalay Karola hirtelen megbetegedése miatt. Az operaházi kommüniké azt is hírül adta, hogy ugyanebből az okból hetek múlva tarthatják meg csak a Bartók—Lengyel pantomim premierjét.

A kritikusokat azzal fogadták a mai főpróbán, hogy csak Donizetti bájos Don Pasquale-ját láthatják és hallgatják, „A csodálatos mandarin” nem kerülhet színre.
— Ezzel a Csodálatos mandarinnal, — mondotta erre az egyik kritikus, — sok baj volt már.
Külföldön, több helyen bemutatták és bizony több helyen botrány támadt körülötte. A kiélezett jeleneteknél, fütyültek, pisszegtek, tüntettek és volt eset rá, hogy le is kellett venni a műsorról ezt a pantomimet!
— Ezzel szemben nálunk valóban csak a főszereplő betegedett meg! — hangzott az ellenvélemény.
— Szegény Szalay Karola! — jegyezte meg valaki.
— No, ezt a bajt még kiheveri! — fűzte hozzá egy harmadik kritikus.

Szóval: a főpróba közönsége tamáskodott abban, hogy a főszereplő betegsége miatt maradt el a mai főpróba és marad el a holnapi premier!
De hát akkor miért marad el mégis!? ... Ez kitudódott hamarosan.

Az Operaház hetek óta tartó munkával kiküszöbölte mindazt, „A csodálatos mandarin”- ból, ami a külföldi előadásokon a botrányt fölidézte, vagy fölidézhette! Ebben az átdolgozott, megtisztított formájában került a tegnapi házi főpróba megválogatott közönsége elé a pantomim, de a bennfentesek, még így is valósággal megrémültek, „A csodálatos mandarin” tartalmától, és cselekményétől,

— A pantomimet át kell dolgozni, — volt az általános vélemény. — Át kell dolgozni újra és alaposan, mert így nem lehet színre hozni, olyan erős részletek, vannak benne.
Az igazgatóság nemcsak hogy a magáévá tette ezt a véleményt, hanem legelőbben konstatálta, hogy a bizarr, érzéki motiválású részek, amelyek a próbákon nem hatottak annyira kínosan: a kész előadásban túl élesen hatnak.

Az volt az álláspont, hogy inkább elhalasztani a premiert, semmint botránynak tenni, ki az Operaházat. Ezt határozta el, igen dicséretes módon a direkció, amely féltékenyen őrködik az Operaház jó-hírnevén, és most azon van, hogy az újabb átdolgozással kifogástalanul színpadképedé tegye a Csodálatos mandarin-t.

A tegnapi házi főpróbán jelen volt a zeneszerző: Bartók Béla, akit bevontak a rögtönzött tanácskozásba, s aki mindjárt kijelentette, hogy hajlandó bizonyos átdolgozásra az ügy érdekében.

Ma délután újabb nagy tanácskozás lesz az Operaházban és ezen a tanácskozáson döntik el, hogy a Don Pasquale, Donizetti jókedvű, hangulatos és melódiákban gazdag operája egymagában kerül-e színre holnap, vagy pedig valamilyen rövid kísérő darabbal. És ugyancsak ma döntenek, „A csodálatos mandarin” végleges sorsáról is. A legvalószínűbb, hogy párhetes munkával rendbe hozhatják a pantomimet és — Szalay Karola felgyógyulhat.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1931. március 25. (17. Évfolyam, 69. szám)

*
164   Ardelao • előzmény161 2017-09-20 00:53:28

BARTÓK LONDONI DIADALA

A Waldbauer-Kerpely vonósnégyes általános érdeklődés közben ismételte meg Bartók Béla negyedik kvartettjének előadását Londonban. Az összes lapok egyhangú bámulattal adóznak a magyar művészeknek, akik játszva diadalmaskodtak a mű nehézségein és nagyszerűen érvényre juttatták annak minden szépségét. A Daily Mail szerint a zenészek valósággal csodákat vittek végbe, mert Bartók szerzeménye, legalább papíron, majdnem eljátszhatatlannak látszik, de vad, szinte lihegő primitív, életereje felette áll a hagyományos szépség fogalmának.

A Daily Telegraph szerint Bartók oly hatásokat ért el, amelyeket Beethoven nem ismert. A Christian Science Monitor szerint a Szigeti József által Londonban bemutatott Bartók-féle hegedű-rapszódia, ha nem is éri el Bartók legszebb szerzeményének színvonalát,
minden esetre a legjobb ilyenfajta mű, amelyet valaha hegedűsök kezébe adtak.
Mint önálló kategória, talán Liszt magyar zongora rapszódiájához hasonlítható.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. január 23. (16. Évfolyam, 18. szám)

*
163   Búbánat • előzmény161 2017-09-19 12:07:30
Gertler Endrével készített anno interjút Gách Mariann a Film Színház Muzsika számára. Abban szó esik a művész brüsszeli tartózkodásáról és Bartók Bélával tartott muzsikus-kapcsolatáról is. Majd bemásolom a teljes cikket.
162   Ardelao • előzmény161 2017-09-19 12:05:39
Pontosabban: Pesti Napló beszámolója!
161   Ardelao • előzmény158 2017-09-19 12:01:33

Így igaz! Én is köszönöm!

*

De itt van még egy Pesti Hírlap beszámoló is:

Bartók Béla Belgiumban


Brüsszel, november 30.
(A Pesti Napló külön tudósítójától.)

Nagy eseménye volt a belga zenei életnek: Bartók Béla adott szerzői estét Antwerpenben és Brüsszelben.

A nagy magyar mester nevét persze már rég ismerte és tisztelte a belga közönség, amelynek már tavaly is volt alkalma gyönyörködni Bartók Béla néhány művében, amelyet Gertler Endre vonósnégyese interpretált Belgiumban. A várakozás és érdeklődés, amely Bartók Béla személyes szereplését megelőzte, akkora volt, hogy a hangversenyt rendező »Maison d'Art« nem is hirdette a koncertet, mert az összes jegyeket már előre, bérletben eladta.

A hangverseny előtti estén az egyik legkiválóbb belga zeneesztéta, Dille abbé hosszabb előadást tartott Bartók Béláról. A tartalmas előadás során ismertette Bartók életét és zenei jelentőségét, izoláltságát, ahogy dolgozik, Beethovenével hasonlította össze, majd helyenként, magyarországi gramofon-lemezeket mutatott be, így például egy Basilides Mária és egy Székelyhidy Ferenc lemezt.

Másnap színültig telt hangversenyterem előtt folyt le a hangverseny, ennek során Gertler Endre közreműködésével előbb a második hegedű és zongoraszonátát adták elő, majd, »Mikrokozmosz« gyűjtőcím alatt több kisebb darab, öt ritmikus tánc, úgynevezett »bolgár« táncok, magyar népdalok és egy erdélyi témájú szonatina következett. Az első rapszódia (vonós és ütős zenekarra) végeztével alig akarták leengedni Bartók Bélát a dobogóról — számtalan ráadást követeltek tőle is, Gertler Endrétől is.

Az estén Brüsszel zenei kiválóságai mind ott ültek a nézőtéren, így Defauw, a világhírű dirigens, Jongen. a zeneszerző és még számosan. A belga sajtó olyan kivételes elismeréssel és hódolattal ír Bartók Béláról, amilyen a modern zene legnagyobb mestereinek egyikét megilleti.

Jean Louis

PESTI NAPLÓ, 1938. december 1. (89. Évfolyam, 251. szám)
160   Búbánat • előzmény158 2017-09-19 11:53:12
("Poly fotó")
159   Búbánat • előzmény158 2017-09-19 11:49:57
De az is lehet, hogy a hangverseny előtt, a próbateremben láthatjuk őket együtt a képen. Bartók a zongoránál, előtte nyitott kotta, Gertler kezében vonó...talán a próba közben készülhetett a felvétel.
158   Búbánat • előzmény156 2017-09-19 11:46:24
Köszönöm.
Kiegészítem még azzal, hogy a cikkhez tartozik egy fotó: Bartók Béla és Gertler Endre Antwerpenben, egy lakás szalonjában láthatók. Bartók a zongoraszéken ülve hátrafordul, oldalán Gertler áll, mindketten a kamerába néznek...
157   Ardelao • előzmény156 2017-09-19 11:38:07

Kiegészítésül még megjegyzem, hogy a Színházi Életnek ez az 1938. november 19-i száma volt az utolsó, amely még megjelenhetett. Politikai okokból e kiváló folyóiratot, sajnos, betiltották.
156   Ardelao • előzmény155 2017-09-19 11:06:46

Az alábbi cikk forrása:

Színházi Élet - 1938/48. szám, 32. oldal
155   Búbánat 2017-09-19 09:35:05
Bartók-hangversenyek Belgiumban
Brüsszel, 1938. november

„A Brüsszeli Maison d’Art nem mindennapi csemegével kedveskedett közönségének: elhozta a modern zene szinte egyedülálló tüneményét, Bartók Bélát, aki itt és Antwerpenben szerzői estéken mutatta be oeuvre-jének legjellegzetesebb műveit. A belga főváros előkelőségei rendkívüli érdeklődéssel várták a magyar mestert. Aki csak számít a zenei és társadalmi életben, mind ott volt. Közéleti előkelőségek, muzsikusok és a hangversenytermek megszokott típusai, akik az egész világon egyformák. De ezúttal mégis szokatlanul nagy számban vonult föl a zenei élet fiatalsága, az a nemzedék, amely a maga külön prófétájának, az eljövendő idők igehirdetőjének tekinti a magyar Bartók Bélát.
A Maison d’Art-ban megtartott hangversenyt Dille abbé ötnegyedórás, gramofonlemezekkel tarkított előadása előzte meg Bartók Béláról. Dille abbé jelentőségben Beethoven-i méretűnek jellemezte Bartók munkásságát és figyelmeztette a közönséget, hogy az a forrás, amely a magyar mester művészetét táplálja, nem tévesztendő össze a külföldön is jól ismert magyar cigánymuzsikával. Maga a hangverseny, amelynek még egy magyar résztvevője volt és pedig az itt rendkívül népszerű Gertler Endre hegedűművész, egy szonátából, a ’Mikrokozmosz’ című ritmikus táncgyűjteményből, egy szonatinából és végül a ’Rapszódia’ című műből állt. Különösen az erdélyi motívumok és a magyar népdalok után zúgott a ’bis’, a Rapszódia után pedig megszámlálhatatlanul hívták a mestert. Az ünneplésből persze kijutott Gertler Endrének is, aki teljes művészettel és fejlett zenei ízléssel tolmácsolta hegedűn Bartók szerzeményeit. A lapok másnap hasábos kritikákat szenteltek a Bartók-hangversenynek, legemlítésreméltóbb közöttük Paul Tind-nek, az Európa szerte ismert zeneesztétának elragadtatott tanulmánya. Kétségtelen, hogy az ’új zene’, amelyet Bartók képvisel, teljes mértékben meghódította a komoly és műértő belga közönséget.
Ugyanilyen mély és maradandó volt Bartók sikere Antwerpenben is. Ezen a hangversenyen, sajnos, nem voltam jelen, de olvastam a lapokat és beszéltem emberekkel, akik mindkét hangversenyt meghallgatták. Irigyelnek bennünket Bartók Béla miatt és azt mondják, milyen gazdag lehet az a népzene, amely ilyen páratlan tehetséget tudott megihletni.

/ Kovács Margit/

A cikk forrásáról bizonyára Ardelao fórumtársunk információval tud szolgálni.(Nekem hiányzik.)
154   Ardelao • előzmény152 2017-09-18 18:28:09

Hangverseny.


Bartók, Kodály, Debussy műveiből énekelt tegnap Basilides Mária. Az ő kivételes művészetének tükrében csodálatos erővel és szépséggel rajzolódnak távoli és közeli melódiák, magyar és idegen szellemek. Fáradhatatlan munkával, és lelke meg győződésével, terjeszti, ,az újabb zene népszerűségét, és oly bensőséggel dalolja szívekbe markoló, gyönyörű hangján a súlyosabbnál-súlyosabb, problématelt kompozíciókat, hogy tapsra készteti még a legkonzervatívabb hallgatóságot is.

Tegnapi hangversenyén Bartók két új népdal sorozatát és Debussy négy, nálunk ismeretlen dalát mutatta be lelkes tetszés mellett. Szűnni nem akaró tapsokkal fogadta a közönség Kodály ismerős, bús szépségű Elkésett Melódiáit, melyeket Basilidesnél szebben még senki nem énekelt.
A zongoránál Bartók Bélát, mint művészi kísérőt és szerzőt, ünnepelte a közönség.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. február 2. (16. Évfolyam, 25. szám)

*
153   Búbánat 2017-09-18 10:01:25
Megvan az első Bartók-világverseny győztese

A francia-holland hegedűművész, Cosima Soulez-Lariviere nyerte az első alkalommal megrendezett Bartók Világverseny és Fesztivált, amelyen a magyar Langer Ágnes a harmadik helyen végzett; az eredményt vasárnap este gálaműsor keretében hirdették ki a Zeneakadémián.

152   Ardelao • előzmény151 2017-09-17 23:52:33

Hangverseny.

A Zeneművészeti Főiskola nagytermében tartotta Bartók Béla, Székely Zoltánnal szonátaestjét. A hangversenyen Bartók I. és II. Rapszódiája és Ravel Szonátája mellett Beethoven: Kreutzer-szonátája is előadásra került, melyben Bartók zsenialitása páratlan formában tündökölt. (8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. november 28. /15. Évfolyam, 273. szám)

*
151   Ardelao • előzmény150 2017-09-16 19:09:30

RÁDIÓMŰSOR, 1929. március 9. BUDAPEST I. 14:40


Felvételek Bartók Béla műveiből

a) Fekete föld; b) Istenem, áraszd meg a vizet; c) Töltik a nagyerdő útját; d) Olvad a hó;
e) Nem messze van ide kis Margitta; f) Végig mentem a tárkányi nagy utcán.

Előadja: Medgyaszay Vilma.

Zongorán kísér: Polgár Tibor.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. (15. Évfolyam, 58. szám)

*

Hangverseny.



Jelentős zenei esemény színhelye volt tegnap este a Zeneművészeti Főiskola nagyterme: Bartók Béla tartotta szerzői estjét.

Bartók nagyszerű oeuvrejének minden egyes újabb műve is olyan elementáris, kiapadhatatlan őserőt és speciális magyar fajiságot sugároz, hogy ma már legállhatatosabb tagadói is kénytelenek zsenijének behódolni.

A tegnapi hangversenyen valóságos revelációként hatott a IV.vonóskvartett (1928), amelynek második (Prestissimo) és negyedik (Allegretto) tétele, tartalmi és formai szépsége és invenciója szinte páratlan a modern zeneirodalomban.

Óriási népszerűségre számíthat a gordonka-zongora rapszódia (1928), amelyet népi táncdallamokból épített fel a szerző. Bazilidesz Mária felülmúlhatatlan művészettel, teljes konzsenialitással adta elő a „Falun” című, tót eredetű dalsorozatot.

Zongora-kompozícióit a szerző maga szólaltatta meg: a" „Szabadban" ciklusból különösen az „Éjszaka zenéje" című, nagyszerű idegéletű expressió.

A műsor első száma a III. vonósnégyes (1927) ugyancsak nagy sikert aratott.
A négyesek, a Waldbauer — Kerpely-társaság sokszor méltatott művészetében szólaltak meg s a gordonka rapszódiában pedig külön is élvezhettük Kerpely Jenő mély művészetét. A szerzőt, aki az összes zongoraszólamokat is maga játszotta, minden szám után szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a telt terem. (dr. le.m.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 22. (15. Évfolyam, 67. szám)

*
150   Ardelao • előzmény149 2017-09-16 00:30:51

Bartók Béla angol dicsérete.

Londonból jelentik:

Az Evening News hosszabb cikket közöl Bartók Béláról, akit a modern zene egyik legkiválóbb egyéniségének mond. A cikk részletesen ismerteti Bartók érdekes és vonzó egyéniségét és elmondja, hogy művészete az ősi magyar népzenében gyökeredzik, amelynek egyik legalaposabb ismerője és úgyszólván tudományos felfedezője. Ez a magyarázata annak, hogy zenéje valóságos csúcspontja a modern zenei fejlődésnek, mert a jelenlegi zene elemeit össze tudja egyeztetni a legrégibb zenei irányokkal.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 8. (15. Évfolyam, 56. szám)

*
149   Ardelao • előzmény147 2017-09-16 00:29:30

Ma indulnak haza az operisták Nürnbergből.
Nürnberg, 1929. február 28.

(Saját tudósítónk telefonjelentése.)

A Magyar Királyi Operaház karszemélyzete ma délelőtt 11 óra 30 perekor visszautazott Budapestre. Ugyanezzel a vonattal utazott Déri Béla, a Nemzeti Szalon igazgatója, akit távirat szólított haza.

Az Operaház szólistái ma este indulnak vissza Budapestre. Ma este tartják meg a magyar Filharmonikusok hangversenyüket Dohnányi Ernő vezénylete alatt.

A program a következő:
Bartók Béla első suite-je,
Kodály Zoltán: Szemelvények a Háry Jánosból,
Dohnányi: Ruralia Hungarica és
Brahms: F-molI szimfóniája.

Tegnap este a nürnbergi színház szólistái a magyar Operaház szólistái tiszteletére, a nürnbergi karszemélyzet pedig a magyar kardalosok tiszteletére vacsorát rendeztek, amely a legjobb hangulatban a késő éjjeli órákig tartott. Az előbbin részt vett Rakovszky Iván
és Kertész K. Róbert államtitkár is.
Luppe, nürnbergi főpolgármester ma délben a magyar vendégek tiszteletére szűk-körű ebédet adott.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 1. (15. Évfolyam, 50. szám)

*
148   Búbánat • előzmény146 2017-09-16 00:17:52
A „Bartók” dokumentumfilmhez további ajánlást olvashatunk a http://kulter.hu oldalon:

… A film mindezek mellett nem csak az apa portréja a fiú szemszögéből, hanem gazdag válogatást mutat be Bartók levelezéséből és soha nem látott fotóiból, valamint művei fogadtatásából. Archív felvételek segítségével betekintést nyújt a korabeli Magyarország és New York hangulatába, így mesélve egy „nem mindennapi” sorsról, amely egybefonódott Magyarország huszadik századi tragikus történelmével.

Az alkotást gyártó Filmnet 25 éve dolgozik együtt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal, ezért a film forgalmazási bevételének huszonöt százalékát felajánlja a hátrányos helyzetű és beteg gyermekek megsegítésére.


/Forrás: MTI/
147   Ardelao • előzmény145 2017-09-14 20:40:37

Bartók-szerzemény sikere Londonban.

Londonból jelentik:

A Waldbauer—Kerpely-kvartett* először ismertette az angol közönséggel Bartók Béla legújabb vonósnégyesét. (Az 1928-ban komponált IV. vonósnégyesről van szó, Megj. A.)

A Manchester Guardian szerint a hallgatóság nagy fogékonysággal és megértéssel fogadta az új művet, amelynek rendkívüli érdekessége és gondolatmélysége újszerűsége ellenére mindenkire ellenállhatatlan hatást gyakorolt. Bartók zenéje sohasem lehet túlságosan új vagy merész, nála az új technika mindig magasabb célokat szolgál. A vonósnégyest egyébként ma az angol rádióban játssza a Waldbauer—Kerpely-kvartett.

ÓRAI ÚJSÁG, 1929. február 23. (15. Évfolyam, 15. szám)

*Waldbauer-Kerpely vonósnégyes. Első koncertjük 1910. március 17- és 19-én volt a Budapesti Royal teremben.

Bővebb információ: itt

Tagjai:
Waldbauer Imre (1892-1953) – I. hegedű
Temesváry János (1891-1964) – II. hegedű
Molnár Antal (1890-1983) – brácsa
Kerpely Jenő (1885-1964) – gordonka

(Megj. A.)

*
146   Búbánat • előzmény128 2017-09-14 09:55:42
Kapcs. 128. és 127. sorszámokhoz

A mai napon, szeptember 14-én kerül a mozikba - széles körű forgalmazásra itthon - a dokumentumfilm:

Bartók (2017)

„Bartók Béla fia, Péter, a család elutazása óta (75 éve) az Egyesült Államokban él. Szinte az egész életét Bartók életműve gondozásának szentelte, családja történetéről eddig soha senkinek sem adott interjút. Most azonban, 92 évesen, megrázó vallomásban mesél édesapjáról, Bartóknak az édesanyjához, feleségéhez, szerelmeihez, gyermekéhez és kortársaihoz fűződő kapcsolatáról, a zeneóriás esztétikai hitvallásáról, és arról a személyes tragédiáról, amit Magyarország elhagyása jelentett e hazaszerető ember számára."

Hossz: 65 perc

Rendezte: Sipos József

Forgatókönyv:Bartók Péter és Sipos József

Producer: Détár Krisztina, Sipos József

Fényképezte: Tóth Zsolt, Krisko Gergely, Csincsi Zoltán

Zene: Bartók Béla

145   Ardelao • előzmény144 2017-09-13 23:52:06

Bartók Béla, hatezer-dolláros pályadíjat nyert.

Philadelphiából jelentik: Bartók Béla magyar zeneszerző megnyerte annak az első pályadíjnak a felét, hatezer dollárt, amelyet a philadelphiai Musical Fund Society tűzött ki kamara-zene kompozíciókra.

A díj másik felét az olasz Alfredo Casella nyerte. A díjra több mint hatszázan pályáztak. (MTI.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1928. október 3. (14. Évfolyam, 224. szám)

*

Filharmonikus hangverseny.

Filharmonikusaink első hangversenyükön Bartók Béla, annyi port fölvert Csodálatos mandarinját mutatják be, hatrészes szvit formájában.

A zene a néhány év előtti Bartók-opus minden jellegzetességét mutatja s körülbelül a középen áll a Fából faragott királyfi és a tavalyi zongoraverseny között, őserejű ritmika, szinte ijesztő dinamikai excesszusok, brilliáns hangszerelés teszik megrázóan hatásossá a művet, melynek hangfestő bravúrjai színpad nélkül is elénk vetítik a librettót, minden válogatott borzalmával, perverzitásával és szadizmusával együtt.

Az első tételben világosan fölismerhető a Petruska vásári jelenetének hatása, az elemi erővel eldübörgött két utolsó tétel azonban még a melosz teljes hiányát is feledtetni tudja, noha ezt egyébként fájdalmasan érezzük. A tegnapi főpróba közönsége viharos lelkesedéssel tapsolta a szerzőt és brilliáns tolmácsolóit, élükön Dohnányival, akinek pálcája mindent kihoz a műből, ami van benne.

Ugyancsak Dohnányit illeti föltétien elismerés Haydn: Paukenwirbel szimfóniájának tökéletes előadásáért. A kitűnő Stefániai Imre kivételes képességei bemutatására könnyen találhatott volna értékesebb és hálásabb objektumot, mint Bortkiewicz hosszadalmas és banális zongoraversenyét.
(h.s.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1928. október 16. (14. Évfolyam, 235. szám)

*

FILM A ZONGORAKÉSZÍTÉSRŐL.

December 9-én délelőtt fél 12 órakor a Royal-Apollóban bemutatásra kerül a Bechsteln zongoragyár kultúrfilmje, amely a zongorakészítés technikáját ismerteti. A filmet, amely külföldön nagy sikert aratott, magyarázó felolvasás kíséri, utána pedig Bartók Béla zongoraművész hangversenye következik.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1928. november 30. (14. Évfolyam, 272. szám)

*
144   Ardelao • előzmény143 2017-09-13 11:07:25

Dohnányi és a filharmonikusok ünneplése Párisban.

Tüntetés a Rákóczi-induló után.

Paris, június

A Budapesti Filharmonikus zenekar Dohnányi Ernő vezénylésével vasárnap és hétfőn, két estén játszott Párisban és amennyire a dörgő tapsokból meg lehetett állapítani, osztatlan sikert aratott. A rue du Fanboug-Saint-Honoré egyik előkelő koncerttermét zsúfolásig megtöltötte az estélyi ruhás, túlnyomórészt francia közönség, amely áhítatos csendben, visszafojtott érdeklődéssel hallgatta a Filharmonikus zenénknek világviszonylatban is kimagasló teljesítményét, Dohnányi csodálatosan biztos és fegyelmezett vezénylését, Telmányi nagyszerű hegedűjátékát.

Meg kell állapítanunk, hogy Dohnányi nemcsak művészetével, hanem végtelenül előkelő, úri megjelenésével és mozgásával is nagy sikert aratott és igen kellemes csalódást okozott a francia publikumnál, amely egy évszázados előítélet szerint szertelen, cigányos, torzonborz, keleti embernek képzeli a magyarokat.

Volt alkalmunk egy előkelő francia zenekritikussal beszélgetni, aki kijelentette, hogy a Budapesti Filharmonikus zenekar ma párját ritkítja Európában, legfeljebb a bécsivel mérhető össze, és összehasonlíthatatlanul különb a párizsinál. A közönség megérdemelt tapsokkal jutalmazta Berlioz szimfóniáját, melyet a vendégek előzékenységből adtak elő, nagy elismeréssel adózott Dohnányi és Hubay művészetének és valóságos tüntetést rendezett a Rákóczi-induló után.

Hétfőn Bartók Béla zsenialitásában gyönyörködhetett a francia közönség, amely különben már jól ismeri a nagy magyar komponistát, hiszen egy legutóbb megjelent könyv szerint, melynek szerzője, a ma élő legkiválóbb francia zeneesztétikus, André Coeroy szerint, Bartók Béla a világ öt vagy hat legnagyobb élő muzsikusa közé tartozik.

A két előadáson teljes számmal megjelentek a párisi magyar követség tisztviselői, báró Korányi Frigyes követ családja, de jelen volt a francia arisztokrácia, a művészi élet és a nemzetközi diplomácia számos kitűnősége. Dohnányi Ernő tiszteletére a legelőkelőbb francia művészi egyesületek és a leg exkluzívabb főúri társaságok egyik bankettet és teát a másik után adták. A nagy művésznek egy szabad perce sem volt Párisban. Az ünneplés, amelyben Dohnányi Ernőt és zenekarát részesítették, azt bizonyítja, hogy Magyarország a világ legelső művészi centrumában is megállja a helyét.
/H. A./

8 ÓRAI ÚJSÁG (14. Évfolyam, 135. szám)
1928. június 16.

*
143   Ardelao • előzmény142 2017-09-13 10:56:05

Filharmonikus hangverseny.

A filharmonikusok utolsó bérleti estje Bartók Béla zongoraversenyét, hozta, ezt a régen várt újdonságot, amely csak a mi számunkra új, mert a frankfurti zeneünnepségeken már a nyáron, Amerikában pedig Bartók legutóbbi turnéján ismételten játszották.

A mérsékelt fogadtatást, melyben a mű, Frankfurtban Furtwängler, Amerikában Reiner Frigyes vezénylete mellett részesült, szívesen írtuk volna magyarságának rovására, — vagy inkább érdemére — ha most itthon magyar közönség előtt, Dohnányi vezényletével nem jutna hasonló sorsra, és ha legalább nekünk sikerült volna ezt a magyarságot megéreznünk.
Sajnos, — nem sikerült.

Az egymást tömegesen kergető, hol sokszorosan ismételt, hol meg csak éppen felbukkanó témák közül sokban ismertünk rá a Kodály—Bartók-gyűjtés darabjaira, de szinte kivétel nélkül olyanokra, melyek a gyűjteményben magyar szöveggel szerepelnek ugyan, de szép szóval csak „határszéli magyarok," őszintén megmondva pedig balkáni szomszédainktól átvett román-szláv melódiák.

Maga az opus egyébként elejétől végig atonálisan, disszonanciák halmozásaival, a szólóhangszer kezelésében érezhető Stravinsky-hatások alatt készült, azzal a különbséggel, hogy Bartóknál a zongorának jóval kisebb szerep jut.

A zongoraszólamot maga a komponista játszotta kivételes előadó művészetének egész latba-vetésével, ami mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy nagyszámban megjelent fölesküdt hívői a művet is melegen fogadták.

A műsort a III. brandenburgi koncert- és Csajkovszky negyedik szimfóniája egészítette ki.

(h. s.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1928. március 20. (14. Évfolyam, 65. szám)

*
142   Ardelao • előzmény141 2017-09-12 11:23:17

KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ.


A gazdasági válság pusztításának világos illusztrációja az, hogy nemcsak a színházi előadásoknak nem volt közönsége, de még. az olyan ragyogó nevek is, mint Bartók Béla, a Rosé-quartett, Helge Lindberg s mások csaknem üres széksorok előtt tartották volna koncertjüket, ha a bérlő közönség nem menti meg, és nem tölti be a nézőtér elülső sorait.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1927. május 26. (13. Évfolyam, 119. szám)

*

Az ANGOL SAJTÓ elismerése Bartók Bélának.


Londonból jelentik a Magyar Távirati Irodának:

Az angol sajtó nagy figyelemmel kíséri, a frankfurti zeneünnepélyt, s egyhangúlag, kiemeli, hogy az ünnepély fénypontja, Bartók Béla „zongorahangversenye” volt, amelyet maga a szerző adott elő. (1926-ban komponált I. zongoraverseny, Megj. A.)

A Daily Telegraph ezeket írja: Bartók Béla hírneve ma igen nagy; nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt, a modern zenei gondolat vezérének ismerik el, tehetsége felül-áll minden kétségen. Hangszerét mesterien kezeli, ami legjobb bizonyítéka annak, hogy zenéje tulajdonképpen a zongorában gyökerezik.
Új mesterjáték és új összhang hirdetője, amely a zongorán érvényesül legjobban.

A Daily Mail ezeket írja: Londonban is meg kell hallgatni ezt a darabot, amelynek zenei vadsága mély benyomást tett. A Times szerint Bartók játéka a gondolatokban gazdag szerző játéka. A mű lendületes, a körvonalak egyszerűek, a témák kitűnően érvényesülnek.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1927. július10. (13. Évfolyam, 154. szám)

*

Bartók Béla — rádiósikere Londonban.

Londonból jelentik:

Bartók Béla, a hírneves magyar zeneszerző és zongoraművész, a brit rádióstúdió hangversenyén mindkét minőségében szerepelt. Az október 9-én és 10-én tartott hangversenyeket az egész angol sajtó rendkívüli jelentőségű művészi eseménynek mondja és a rádiótársaság a szabályok ellenére egész sereg hallgatót volt kénytelen a stúdióba beengedni.

Ezek között voltak Holst Gusztáv, Anglia egyik legnevesebb zeneszerzője, továbbá Oxford lord fia, Eagelfield-Hull és Whitaher, az ismert zenekritikusok, Newmarch Róza írónő, Woodhouse zongoraművésznő és mások.

Bartók tanár több zongoraszerzeményét adta elő, az orkeszter által előadott daraboknál pedig ő maga ült a zongoránál. Mind a két koncert után Bartók egészen késő éjszakáig tartó ovációk központjában állott.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1927. október 15. (13. Évfolyam, 234. szám)


*
141   Ardelao • előzmény140 2017-09-11 15:42:03

Bartók a londoni rádióban

London, 1927. február 12.

Londonból jelentik: Az Evening Standard jelenti, hogy Bartók Béla március 15-én szerepelni fog Londonban, a rádió stúdiójában.
A lap ebből az alkalomból meleg hangon méltatja Bartók szerzeményeit es megemlíti, hogy Kodály és Dohnányi mellett ő az egyik legkitűnőbb képviselője az új magyar zenei iskolának. Bartók zenéje, — írja a lap, — sokkal modernebb, semhogy Angliában általánosan ismerhetnék, de számos kritikus Bartókot Stravinskyval és Schönberggel helyezi egy színvonalra.
[8 ÓRAI ÚJSÁG, 1927. február 13. (13. Évfolyam, 35. szám)]

*

Hangverseny.

Komor Vilmos kamara-zenekara tegnap újdonságként Bartók Béla „Falun" című dalciklusát mutatta be. A mű csak ebben a formájában új, mert hiszen a dalokat egyenként már régóta ismerjük. Most négy alt-hangra és kis zenekarra hangszerelte át Bartók a művet, amely ebben a formájában is mély hatást tett a hallgatóikra.

A műsoron még Strauss Richárd hegedűversenye és Chopin E-moll zongoraversenye szerepelt, az előbbi Bassermann Hans, az utóbbit Franchetti Luigi játszotta.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1927. február 16. (13. Évfolyam, 37. szám)

*

A csodálatos mandarin sikere Prágában.

Prágából jelentik: Szombaton mutatták be a Neues Deutsches Theaterben Bartók Béla pantomimjét, „A csodálatos mandarin”-t.

A darabot együtt adták Dohnányi „Pierette fátyola" című pantomimjével, amely már régebben szerepelt a színház műsorán és most újonnan tanulták be.

Bartók alkotása rendkívül mély hatást tett és viharos tetszést aratott.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1927. február 23. (13. Évfolyam, 43.szám)

*

HANGVERSENY; Bartók Bélával és Szigeti Józseffel.

Szigeti József, Bartók Bélával társulva játszotta Bach, Mozart, Schubert és Beethoven egy-egy szonátáját kongeniális, maradéktalan művészettel, a közönség őszinte, lelkes elragadtatásától kísérve.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1927. április 12. (13. Évfolyam, 63. szám)

*
140   Ardelao • előzmény139 2017-09-09 15:35:08

Bartók Béla szerzői estje.

Bartók — nagyrészt legújabb terméséből — vagy tizenöt dalt és fél-tucat zongoradarabot mutatott be hű közönségének. Az előadottakból megállapíthatóan Bartók egyre tovább halad azon az úton, amely esetleg a művészet legmagasabb csúcsai felé, de mindenesetre az átlagízléstől, sőt az átlagérthetőségtől mind messzebbre vezet. Mindent a saját markáns egyéniségére idomít át a maga egyéni eszközéivel, mindig érdekesen, sokszor megkapó erővel, szilaj magyar temperamentummal. Csak az a baj, hogy éppen dacos csak azért is temperamentuma már majd azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy a legmagyarabb zeneszerzőnek hovatovább csak egy-egy alig felismerhető alapmotívuma lesz magyar, a többi elvész egyéni modernségében.

Az este főértéke Bartók csodálatosan sima zongora-játéka mellett Basilidesz Mária szívbemarkoló énekművészete volt. (h. s.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1926. december 10. (12. Évfolyam, 281. szám)

*

Magyar est.

A Magyar Távirati Iroda nagy művészi értékű és kitűnően sikerült hangversenyt rendezett, melynek műsorán kizárólag élő magyar komponisták művei szerepeltek, nagyrészt első előadásban.

Bartók Béla fascináló erővel zongorázta néhány szerzeményét, köztük a (Preludio-) All’ungherese-t, Székelyhidy Ferenc nagy hatással énekelt Kodály-dalt és egy áriát Radnai Miklós új operájából, Basilidesz Mária végtelen finomsággal és érzéssel adta elő Szabados Bélának néhány új Petőfi-dalát, Szedő Miklós pedig Gajáry Istvánnak Heltai verseire írt két kompozíciójával aratott meleg sikert.
A kis Szentgyörgyi László Hubay XIV. csárdajelenetét hegedülte zenekari kísérettel és főleg a Lavotta-szerenád parafrázisával annyira elragadta a közönséget, hogy a számot meg kellett ismételnie. Nagyon tetszett a közönségnek a Poldini-operettnek szintén először bemutatott három részlete, köztük az originálisán megcsinált szöktetési jelenet is. (h s.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1926. december 14. (12. Évfolyam, 284. szám)

*
139   Ardelao • előzmény138 2017-09-07 16:52:23

A Morning Post elismerő kritikája Bartók Béláról.

Londonból jelentik;

A Morning Post prágai levelezője a Prágában lejátszódott zeneünnepélyről a következőket jelenti lapjának: Az ünnepély egyes számai közül messze kimagaslott Bartók Béla tánc-szvitje. Ezt a művet a szerző 1923-ban írta, Pest és Buda egyesítésének emlékünnepe alkalmából.
A ritmikai finomság és szabatosság, a merész és ragyogó hangszerelés, az egyes tételek formai tökéletessége és biztos felépítése mind Bartók géniuszának feltétlen fölényét hirdetik.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1925. május 30.
(11. Évfolyam, 121. szám)

*

Bajor Gizi és Csortos Gyula, — a „Csodálatos mandarin”-ban!

Az Operaház március havában mutatja be Lengyel Menyhért és Bartók Béla „Csodálatos mandarin" című pantomimjét, amelynek két főszerepére Bajor Gizi és Csortos Gyula vendégszereplését vették tervbe.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1925. december 30. (11. Évfolyam, 294. szám)

*

Bartók Béla zongoraestje.
A MOVE hangverseny-sorozatában január 14-én lesz a Bartók-est, amelynek műsorán Bartók páratlanul népszerű zongora-apróságai mellett néhány ismert nagyobb darabja is szerepel.
A hangversenyen, amelyre a Pátriában, Rózsavölgyinél és a MOVE-ban kaphatók jegyek.
dr. Spur Endre ismerteti a magyar muzsika legújabb korát.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1926. január 1. (12. Évfolyam, 1. szám)

*

Az Operánál folyik a nagy munka.
Holnapután, hétfőn délelőtt érdekes társaság lesz együtt Radnai Miklósnál: Bartók Béla,
Lengyel Menyhért, Bajor Gizi, Csortos Gyula, Márkus László és Fleischer Antal. Ez lesz az első megbeszélés — a „Csodálatos mandarin"-t illetőleg. A megbeszélés után rövidesen megkezdik a próbákat és március elején már bemutatásra is kerül az új magyar pantomim. ..

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1926. január 24. (12. Évfolyam, 19. szám)

*

Bartók Béla pantomimje, a Csodálatos mandarin, csak a két kiszemelt főszereplő, Bajor Gizi és Csortos Gyula nagy elfoglaltsága miatt maradt a következő szezonra, amikor valószínűleg a minden este magánszínházakban elfoglalt Csortos nélkül fog színre kerülni.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1926. június 9. (12. Évfolyam, 127. szám)

*
138   Ardelao • előzmény137 2017-09-06 13:32:18

Bartók Béla zongora-estje.

Bartók zongorajátékát hallgatni a legmagasabb rendű művészi élvezetek közé tartozik.
A zenének úgy tartalmi, mint formai szépségei a legtökéletesebben érvényesülnek az ő előadásában, amely értelmi, lelki és zenei szempontból egyformán ideális. Bartók a zenében él, s a zene őbenne. Természetes, hogy hiánytalanul megérzi és meglátja mindazt, ami a zenében fontos és épp oly hiánytalanul adja azt vissza hangszerén, akár Liszt, Beethoven, Debussy, Couperin, Kodály vagy ő maga a mű szerzője.

Ezek a nevek, amelyek szombati zongoraestjének műsorán szerepeltek, mindmegannyi különböző stílust képviselnek, de Bartók Béla valamennyinek mestere. Ritmusa: maga az eleven élet, amely kérlelhetetlenül és mégis boldogítón magával sodor, a billentés színeit művészi biztossággal kezeli. S azoknak is, akiknek a külsőség, a technikai tökéletesség imponál legjobban, csodálniuk kell Bartókot, a zongoraművészt. Sehol egy mellécsúszott hang, sehol egy elkent futam, még a legszédületesebb Prestoban sem!

Ez a lelki nemesség és zenei tisztaság teszi Bartók zongorajátékát hasonlóvá egy kristálypalotához, amelyet beragyog az élő, meleg napfény. A közönség forró és lelkes tapssal ünnepelte Bartókot, a zeneszerzőt, és Bartókot. a zongoraművészt. (Op.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1925. március 24. (11. Évfolyam, 68. szám)

*

Bartók Béla sikere a prágai zene héten.

Prágából táviratozzák:

A prágai nemzetközi zeneünnepélyek során, amelyek egy héten át tartottak, és amelyek programján zenekari hangversenyek, vegyeskari-művek és operai előadások szerepeltek, a modern magyar zenét Kósa György és Bartók Béla képviselte.
A kritikát már Kósa hat zenekari dala is kellemesen meglepte. Bartók tánc-szvitje pedig, amely a zenekari ünnepségnek úgyszólván »piéce de resistence«-ja volt és amelyet a legutolsó zenekari hangverseny utolsó számául adtak elő, döntő sikert aratott.

A Bohemia a következőket írja: Bartók tánc-szvitje azok után a problematikus értékű művek után, amelyeket túlnyomórészt hallottunk, igazi telivér muzsika volt, amely kiválóan jellemezte ennek a zeneszerzőnek faji sajátságát.

A Narodni Osvobozenie ezt írja: Bartók tánc-szvitjének volt az egész hangversenyen megérdemelten a legnagyobb sikere. Ebben a zeneműben nagy alkotó feszültség lüktet, amelynek szuggesztív hatása van. Hangsúlyozott nemzeti jellege ugyancsak igen rokonszenves. Bartók ezzel a jelleggel oly módon ruházza fel műveit, hogy távol tartja magát minden cigányos hatásvadászattól. A szvit nem csak Bartók termésének, hanem az egész modern zenének egyik legkiválóbb darabja.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1925. május 3.
(11. Évfolyam, 115. szám)

*
137   Ardelao • előzmény136 2017-09-04 09:33:54

Llndberg és Bartók.


Kevés olyan meghatott, forró, lelkes estéje volt még a Zeneakadémia hangversenytermének, mint a tegnapi, amikor Helge Lindberg Bach és Händel-áriákat énekelt, Bartók Béla pedig Scarlatti-szonátákat zongorázott. Lindberg épp oly tökéletes művésze és poétája az éneklésnek, mint Bartók a zongorának. Ugyanaz a nemes, tiszta stílus-szépség, ugyanaz a minden szenzuális vonatkozástól mentes lelki és szellemi elmélyedés, az előadásnak ugyanaz az emelkedett és mégis közvetlen melegsége, a zenei hang koloritjának ugyanaz a csodálatos finomsága és gazdasága, s a technikának ugyanaz a tökéletes eleganciája jellemzi mindkettőjüket.
Sajnos, az ének- és zenekarnak, az orgonát és a zongorát is beleértve, - u. n. - kísérete minden jóindulat mellett is, inkább permanensen zavaró zenei alkalmatlankodásnak hatott, s új példát szolgáltatott a régi közmondásra: ..”nincsen rózsa tövis nélkül.” . . . (Op.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1924. április 3. (10. Évfolyam, 78. szám)



*



Dénes Zsófia – író, újságíró –, aki szintén jelen volt ezen a hangversenyen, így ír róla:

„Bartók és Helge Lindberg”

„Ezerkilencszázhuszonnégy elején a Zeneakadémia nagytermében Bartók ül előttem a rivaldáig előrenyomult zongoránál. Két nagy szeme világít, sugárzik a billentyűk felett.

Minden néma, senki sem moccan, Egy pillanat, és bal felöl a pódiumon, a zenekar élére kijön egy ember. Nem tudom, hogyan csinálja, de olyan egyszerűen került előre a karmester oldalára, mintha kerten jött volna át. Magas, északi ember. Finn. Ő az, akiért ma eljöttünk ide. Helge Lindberg. Egészen egyéni sugárzás veszi körül. Frakkja otthonos az alakján. Öntudatlanul viseli. Éppúgy lehetne viharvert turistaöltöny, mint kopott munkazubbony. Használta, hozzánőtt.

Az sem problémája ennek a magas embernek, mit csináljon a kezével. Eszébe sem jut, hogy van keze. Amíg hallgat, fejét egy kicsit oldalt horgasztja, csak egy csöppet. Nem szerénységből, nem csüggedtségből, hanem úgy, mint amikor gyermekek várnak valamire. Arca derűs – és komoly. Mélységet éreztet; a lélek mélységét. Különös: az ismeretlen arc egyszerre ismerős.

Nem lehet, hogy ez az ember városban nőtt fel. Ez kinn járt-kelt a szabadban, múltjában hegyek rajzolódnak, tenger veti magát sziklás partnak, szél rengeti az erdők fáit, és napfény esik északi puszta tájra. Falura. Fafüstje lecsapódik és primitív templom kis temetőjével áll a háttérben.

Ez az ember pedig eljött ide, hogy nekünk Bachot énekeljen. Bach Liedjeit. A dalokat. Ami az ő zenéjében oly ritka, mint Bartóknál. (És mint Adynál.) Talán épp ezért szereti Bartók annyira Lindberget, mert zeneiségük mélyén érintkeznek.

*

Helge Lindberg – ahogy itt előttünk áll – tetőtől talpig Bachhal azonos. A lelke gyökeréig. Olyan valaki, aki a földdel összenőtt, mégis magasra ér. Ezért biztos, hogy tudnia kell a halált. Északi lélekkel kell tudnia a halált, vadalma fanyarságától összeszorított foggal – és mert parasztian naiv és gyermekded: megadással kinyílt, megbékélt tenyérrel.
Aki oly közel maradt a természethez, mint Johann Sebastian Bach és mint Helge Lindberg, az nem tud harcba szállni vele. Az szenved, lehorgasztja fejét, de nyomban föl is enged, és derű járja át, mert valamilyen hitbe, kiálló sziklába megkapaszkodott. Vakérzése, az emberi sorson túl, megsejtette a harmóniát. (Az ösztönök mindig bölcsebbek, mint a tudományok, a gyermek mindig jobban érti a természet vele való szándékát: a művészek pedig azzal tágulnak zsenikké, hogy felfakasztják magukban azt, amiről nem tudnak.)

„Ich will den Kreuzstab gerne tragen” – „Örömmel viszem a kereszt fáját” – énekelte Lindberg, és minden egyöntetű volt énekében. A kantáta lelke, a hatalmas erejű ónémet szó, a recitatív szólam ritmikus szépsége, a bariton hang anyaga, színe. És tökéletes technikája olyan, mintha egyáltalán nem is volna. Ez itt az egész Bach-patakzás közvetlen áradása.
Még Händelt hallottunk tőle ezen a mindentől elkülönült estén. Olasz szaván keresztül kibuggyant játékossággal, de német fegyelemmel vállalt temperamentummal. Ezt is úgy énekelte Lindberg a zenekar aláfestésével, hogy előadása nem volt produkció. Kitörő sikerénél is még többet érdemelt; azt, amit nem támadhat meg idő. Volt a Händel-szövegben egy szava: „Atraverso il mar” a „tengert” olyan komoran döbbentette a teremre, annyira tenger feketéllett és tornyosult a hang mögött, hogy látomás volt ahogy a paraszt-Breughel tengere is ránk törő látomás.

Amikor ráeszméltem Lindberg előadásában, hogy ki is volt Bach – mert teljes valójában és terjedelmében tán csak aznap este ismertem meg – akkor Helge Lindberg* harminchét éves volt. *[Finn opera - és népszerű koncert - énekes volt, 1884-1928. (Megj. A.)]

Magyar földre Lindberg szívesen jött el. Két alkalomról biztosan tudok. Még Temesvárott is járt. Ott is Bartók kísérte zongorán. Nem úgy, hogy csupán vállalta, hanem úgy, hogy ő ezt akarta. Vele együtt lenni, vele egyet mondani. Azon a Lindberg-estén Bartók preklasszikusokat is zongorázott, nem pedig saját szerzeményeit. De itt nem írok Bartókról, mert külön írtam már róla, hiszen az ő nagysága ma már csak így engedi meg. De őt itt mégis említenem kellett, mert mélyen jellemző, hogy Bartók kísérte Lindberget mindig , amikor itt járt. Csak ő, senki más. Mert az a korának embereitől elidegenedett magyar zenezseni Lindberget partnerként elfogadta. Igen, őt – az északi rokont – szerette.
*

Ahogy lassan, lépésben – a sokadalomban kifelé indulok a hangversenyteremből, még mindig bennem zeng a szívbéli szólam: „Jer, ő Halál, oldjad el kisded hajóm evezőlapátjait. ...
Borzadhat tőled bárki e földön, énnékem te örömszerző vagy, nem Teáltalad érem el a legislegszebb Jézuskát. ….”

A lüneburgi orgona zúgását hallom. …Lindberg hangjában a halál öröme repes, és Bach megvakult szeme süt reám arcából.”

Megjelent: Élet és Irodalom című folyóiratban.
1981. augusztus 22.


*


„Ennek a cikkemnek nyilvános visszhangja lett az Élet és Irodalom 1981. szeptember 19-i számában”:

„Dénes Zsófia feltámasztotta a nagy finn dalénekes emlékét, akit, mint hivatott Bach- és Händel-előadót a húszas években egész Európa ünnepelt, de akit a korunkban szinte elfelejtettek.

… Lindberg […] Kaposváron is hangversenyezett, mégpedig nem is egyszer. Azokban az években Kaposvár a vidéki zeneélet egyik központja volt […] Megtaláltam Helge Lindberg utolsó, 1925. április 14-i koncertjének műsorát, amelyet nekem autogrammal is ellátott […]

Lindberg nemcsak személyes barátja volt Bartóknak, hanem műveinek propagátora is.E koncerten is műsorába iktatott két Bartók dalt, s ezeket – magyarul énekelte! […]

Lindberg a koncert előtt […] megkért bennünket […], hogy üljünk, majd álljunk a mellére – és úgy végzett légzési gyakorlatokat. Azt is mondta: tüdejének szüksége van fellépés előtt ilyen erősítésre.

S később, a hangversenyen tapasztaltuk, milyen fantasztikusan sokáig tudott énekelni egyetlen lélegzetvétellel […]

Annál érthetetlenebb volt számunkra a hír, amely három évvel ezután megrendítette a művészvilágot. A finn mesterdalnok, a légzési technika nagy mestere, 41 éves korában meghalt. Tüdőbajban.

Reményi-Gyenes István”


»Köszönöm az értékes kiegészítést.«

D.Zs.

*
136   Ardelao • előzmény135 2017-09-03 18:22:39

Bartók Béla sikere Londonban.

Bartók Béla Londoni zeneestélye óriási sikerrel járt. Bartók előbb Arányi Jelly-vel, Beethoven egyik hegedűszonátáját adta elő, majd zongorára és hegedűre irt saját szonátáját és több más szerzeményét játszotta.
Ernst Neroman, a Sunday Times kiváló zenekritikusa Bartókról a következőket írta:

„Akik Bartókot csak, mint modern muzsikust ismerik, meglepődve hallották játékának komoly klasszicitását a Beethoven szonátában kifejezésre jutó fölfogását. Saját darabjai kivétel nélkül mind érdekesek és vonzók. Szonátája tiszteletet kelt őszinteségével és ez az őszinteség az a vonása, amely Bartókot, modern zeneszerző társai fölé emeli. A művész kifejezési módja minden modernsége mellett nem erőltetett és nem a kísérlet benyomását teszi, inkább egy őszinte gondolatnak őszinte kifejezése.”

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1923. december 10. (9. Évfolyam, 234. szám)

*

Bartók Béla sikere Párisban.

Párisból jelentik:
A Revue Musical meghívására Bartók Béla a Vieux Colombier színházban estélyt tartott, amelyen saját műveit és Kodály néhány szerzeményét mutatta be nagy sikerrel.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1923. december 18. (9. Évfolyam, 285. szám)

*
135   Ardelao • előzmény134 2017-09-02 10:45:09

Bartók Béla

Ez idén másodszor gyönyörködött Bartók zsenijének kettős megnyilatkozásában híveinek folyton növekedő tábora. Mint zeneszerzőt nem kell őt újra méltatnunk, elég, ha megint utalunk a külföld legkulturáltabb országaira, amelyeknek egyikében, nemzetünk egyik fiáit éppen most „Bartók-hét” keretében ünnepelték. Mint zongoraművész, szuggesztív erejű egyénisége szinte páratlanul áll. Játékában lüktető, eleven életet élnek a hangok s a színek, ezerféle árnyalatában, nagyszerűen megrajzolt vonalaikkal plasztikus zenei festménnyé alakulnak. …

A technikai nehézségeket — az-az érzésünk, — le sem kell győznie, azok maguktól simulnak az ujjai alatt. A zongorának lelke támad, mikor ö muzsikál, mintha transzcendentális kapcsolat volna közte és hangszere között: a hangszer megérzi urát és szereti művészét.
Bartók saját zongoradarabjain kívül Debussynek két kis – kompozícióját is eljátszotta s Kodálynak néhány megkapóan szép dalában kísérte Kálmán Oszkár énekét.

A műsor legérdekesebb száma Bartók II. hegedűszonátája volt, melynek hegedű részét Zathureczky Ede interpretálta nagy intelligenciával.
(Op.)

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1923. március 1. (9. Évfolyam, 48. szám)

*


Külföldi kritika Bartókról

Genfből kapjuk a hírt, hogy az Orchestre de la Suisse-Romande legutolsó zenekari hangversenyén Genfben először szerepelt Bartók Béla Deux images[Két kép],(op. 10.) című zenekari műve (Virágzás, A falu tánca).

A darabokat minden újszerűségük mellett, tetszéssel fogadták. A hivatalos program azt mondja Bartókról:
„Valami új magyarság jelentkezik műveiben. Azon-kívül hatalmas egyéniség, amelyet rapszodikus tónus, szabad és széles deklamáció, bőség és fuga, ritmikus erő és az ornamentumok kedvelése jellemez. A modern zene minden újítása és gazdagodása ismeretes előtte, de csak saját stílusának és eredetiségének kifejezésére használja fel.”

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1923. november 30. (9. Évfolyam, 271. szám)

*
134   Ardelao • előzmény133 2017-09-01 20:52:29

Bartók Béla szerzői estje.


Bartók Béla, az őserejű magyar zseni. Mindent, amit ad, önmagából merít. Ha volt is valaha — kezdetben — idegen hatások alatt, már régen fölszabadult alóluk. Senkit sem követ, új utakat tör, és mindig tudja, hogy merre megy. A népdal a muzsikának az a hallatlanul gazdag és még eddig kiaknázatlan kincsesbányája, ahonnan Bartók anyagát meríti. Bámulatosan mélyre tud érte leszállani, a néplélek rejtett, misztikus világába. S olyan az ö kezében a népdal, mint a szobrászéban a márvány, a festőében a paletta-anyag, amelyből csodálatosan ívelt dallam vonalakat, ragyogóan színes hangfestményeket formál.

Tematikája, bár első hallásra néha szakadozottnak, összefüggéstelennek látszik, mindig egységes és nagyvonalú. Muzsikája mindig úgy hat, mint egy reveláció: új és lenyűgöző, mégis közel áll a lelkünkhöz. Ha nem értjük is, akkor is érezzük, hogy Bartók lelkében mindez éppen így él lüktető, eleven életet és nem is lehet másképpen. Ellentétben a többi újítók egy részével Bartók sohasem modoros, sohasem erőltetett, mindig természetes, közvetlen, eszközeinek egyszerűségében beethoveni és minden hatáskereséstől oly távol áll, mint maga a személytelen, tiszta művészet, teljes harmóniában, Bartók Bélának, az embernek, büszke, tartózkodó, nemesen egyszerű lényével.

Bartók Bélát, a külföld kultúr országaiban, már régóta elismerték a legnagyobbak közül valónak. Játsszák, szeretik, ünnepelik. Itthon is vannak hívei, de sajnos, kevesen. Láttuk ezt a tegnapi hangversenyen, ahol, bár nem telt meg a terem egészen, de akik ott voltak lelkes büszkeséggel ünnepelték.

Az első részben régebbi, már ismert zongoradarabjait játszotta Bartók. A művész és a közönség közötti teljes lelki kontaktust csak fokozta a második rész: Nagy Izabella énekelt, stílusos tiszta egyszerűséggel régi magyar nótákat, melyeknek ősi magyar népi karakterét nagyszerűen kiemeli Bartók kísérete. A műsor harmadik része az I. hegedű szonáta volt,
Waldbauer Imre előadásában, mely — bár külföldön már majdnem mindenütt ismerik — nálunk most először hangzott el. Ez a kompozíció Bartóknak abból a periódusából való, amely Beethovennél az utolsó vonósnégyesek komponálása idejének felel meg.
Misztikus, földöntúli bánat, titáni küzdelem kifejezése. Formai fölépítését tekintve, épp olyan új, mint tonalitását illetőleg. Nehéz megérteni, de megérezzük benne azt, ami fenséges, ami őserejű, érezzük, hogy jön a muzsika új diadalmas hajnala, melynek eclaireurje: magyar, a miénk!

(9 ÓRAI ÚJSÁG, 1922. december 22./8. Évfolyam, 292. szám)

Ottlik Pálma (Bencs Zoltánné) író, zenekritikus
(1890-1943)

*
133   Ardelao • előzmény132 2017-08-31 23:54:28
Helyesbítés:
1922.IX.28. a jó dátum!
  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:30 : Budapest
MűPa, Kék terem

"Tesz-vesz muzsika"
ismétlés 11:15

15:00 : Budapest
Benczúr Ház

"Hallgassunk együtt zenét!"
Zelinka Tamás zenei tanácsos műsora.

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

"Találkozások Dohnányival 3/1."
A „Dohnányi Ernő emlékére” c. film vetítése (MTV, rend. Mérei Anna, 1993, 65’)
Kusz Veronika előadása zenei példákkal, Dohnányi zongorázik felvételről
Az előadássorozatot szerkesztette: Prunyi Ilona zongoraművész és Kusz Veronika muzikológus

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Kerner Mária (fuvola), Miranda Liu (hegedű), Németh András, Szalai Éva, Minami Matsunaga (zongora)
"Doktorandusz koncertek 2."
J.S. BACH: a-moll partita, BWV 1013 – 1. és 3. tétel
MOZART: 9. (D-dúr) zongoraszonáta, K. 311
DEBUSSY: Syrinx
TELEMANN: d-moll szólófantázia
KARG-ELERT: 30 Capricen, Op.107/30 – Chaconne
GRIEG: Dalok, Op.52 (a szerző zongoraátiratai, részletek)
CSAJKOVSZKIJ: Souvenir d’un lieu cher, Op.42 (Meditáció, Scherzo, Melódia)

19:00 : Budapest
Megbékélés Háza

Fellegi Ádám (zongora)
CHOPIN: g-moll ballada, Op.23
Barcarolle, Op.60
b-moll scherzo, Op.31
Asz-dúr polonéz, Op.53
cisz-moll noktürn, Op.post.

19:00 : Budapest
Debreceni Egyetem - Aula

Nagy Csaba (oboa, oboa d'amore), Ölveti Mátyás (cselló, viola da gamba), Tokodi Gábor (lant, teorba, gitár), Lakatos Péter (csembaló)
"Tűz és Szenvedély"
WILLIAM BABELL: g-moll szonáta
JOHANN CHRISTIAN SCHICKHARDT: C-dúr szonáta
FRANCOIS COUPERIN: Prélude
J.S. BACH: Simfonia a 76-os kantátából
MARIN MARAIS: D-dúr szvit
JOSEPH BODIN DE BOISMORTIER: e-moll trió

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Suren Bagratuni (cselló)
Szalai Ágnes, Szathmáry Judit, Dóri Eszter, Kristófi Ágnes, Fekete Andrea, Kelemen Dániel, Pintér Dömötör (ének)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Vezényel: Hamar Zsolt
WEBER: A bűvös vadász – nyitány
SCHUMANN: a-moll csellóverseny, Op.129
GRIEG: Peer Gynt – részletek a kísérőzenéből

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Müncheni Bach Kórus
Liszt Ferenc Kamarazenekar
Vezényel és csembalón közreműködik: Hansjörg Albrecht
J.S. BACH: Ein feste Burg ist unser Gott, BWV 80
J.S. BACH: III. (D-dúr) zenekari szvit, BWV 1068
HÄNDEL: Sába királynőjének érkezése
HÄNDEL: Dettingeni Te Deum, HWV 283

19:30 : Budapest
Szent Imre Ház

Szászvárosi Sándor viola da gamba estje
A mai nap
történt:
1805 • A Fidelio bemutatója (Bécs)
született:
1937 • René Kollo, énekes
1948 • Barbara Hendricks, énekes
elhunyt:
1894 • Anton Rubinstein, zeneszerző, zongorista (sz. 1829)
1950 • Francesco Cilea, zeneszerző (sz. 1866)