vissza a cimoldalra
2018-04-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60778)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3975)
Társművészetek (1248)
Momus társalgó (6313)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11272)
A csapos közbeszól (95)

A nap képe (2053)
Erkel Színház (9243)
Momus-játék (5472)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1383)
Franz Schmidt (3108)
Opernglas, avagy operai távcső... (20067)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4258)
Edita Gruberova (3056)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2680)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (758)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (152)
A díjakról általában (1022)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1227)
Komlóssy Erzsébet (38)
Élő közvetítések (7039)
Operett, mint színpadi műfaj (3576)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Erkel Színház (Potork, 2004-12-17 15:15:06)

   
9242   IVA • előzmény9210 2018-04-25 03:37:59

Köszönöm, kedves Héterő! :-)
Sajnos a rendezés nem engedte azt írnom, hogy „a puha, selymes pázsitágy” síkjára. (Ahova Aida szeretné terelni a Radames iránti szerelmét. Vajon a Nílus-parti felvonást miféle helyszínre rendezné Ceresa?)

9241   Héterő 2018-04-24 13:27:38

Persze, ha Mórickának mindenről ugyanaz jut eszébe...

9240   Edmond Dantes 2018-04-24 13:17:39

Na innentől már nem merem itt folytatni, annyira off...és 18 éven aluliaknak nem ajánlott :-)

--->Olvasói levelek-rovat talán engedékenyebb..

9239   Héterő 2018-04-24 13:01:25

Igenám, csakhogy a Strauss-féle színpadi utasítás szerint a félrehúzott baldachin mögül csak a szépséges kacsó és kar látszik, arc egyáltalán nem. A térdelő Octavian esetleges műveletei a rendezők agyában születnek, Strauss ártatlan.

9238   Edmond Dantes 2018-04-24 11:57:21

Bár itt és most off, de mégiscsak opera: alig ismerek rafináltabb (homo)erotikus operai csavart mint A rózsalovag nyitó jelenetét: a Marschallin éppen egy fiatal fiúval...khm...szóval csalja távolban lévő férjét...csakhogy a "fiút" nő(k) énekli(k)! És Strauss nyilván pontosan tudta mármint, hogy ez duplacsavar. Az operavilág  évek óta izgatottan várja -lehet, hogy közben megvalósult- a neves amerikai  (openly leszbikus) szoprán és kevésbé ismert mezzo hitvese közös fellépését mint Marschallin és Octavian. Ott lehetne aztán "értelmezni" igazán. 

(Pl. a Grófné és Cherubino nyílt színen nem hentereg mint a két fenti szereplő.)

9237   Héterő • előzmény9219 2018-04-24 11:21:42

Megkésett javaslat Oscart és a királyt operaszínpadon a lepedő síkjára vinni (kölcsönvett kifejezés - IVA), hiszen Verdi és Scribe minden igyekezete ellenére, - mármint hogy a homoszexuális vonalat gyökeresen kiirtsák, - lenne illetve van rá igény (Hofi és álmodó után szabadon). Íme:
Göran Gentele - Svéd Királyi Opera, 1959.
Götz Friedrich - Berlin, 1993.

Természetesen nem hiányozhatott a leszbikus kórus és a női ruhába bújtatott király. Álarcosbál-történetről van szó, így a női ruha kiváló maskara, véli egy-két tágkeblű rendező. Verdi lelke szerintük "elfogadott mindenféle vonzalmat (!)" azzal is, hogy Oscart férfiruhában játszatja. (Noha tudjuk, hogy kamaszfiúk megformálását gyakran nőkre bízzák, minden homoerotikus íz nélkül.)

Föl hát, mai, tágkeblű operaszerzők és rendezők! Verdit jobb lenne békén hagyni: angol királyok közt is lenne megfelelő főszereplő: William Rufus vagy Edward of Carnarvon.

9236   telramund 2018-04-24 11:01:57

Sehova nem viszünk semmit.Egy Budapesten éneklő tenorról volt szó.Aztán a róla alkotott különböző véleményekről.Utána  rám kérdeztek erre válaszoltam!Jó lenne ,ha másnál is megtenné a kritikáját.Én általában szoktam válaszolni, ha kérdeznek ellentétben Önnel.Igaz az prívátban történt és nem mostanában!De nekem elég jó a memóriám és nem füzetekből silabizálok.

9235   Edmond Dantes • előzmény9233 2018-04-24 10:59:36

Privátban válaszoltam.

9234   Livingstone 2018-04-24 10:53:05

Van Kaufmann fórum, ott kell róla értekezni! Itt nem kéne elvinni a témát más irányba! 

9233   telramund • előzmény9232 2018-04-24 10:28:54

Hát el kellene menni a Jonas Kaufmann topic első oldalaira,bár emlékeim szerint a beírások nagy rész törlésre került!

9232   Edmond Dantes • előzmény9231 2018-04-24 10:16:03

"Itt Kaufmann is huszadrangú tenornak van kikiáltva." ???

9231   telramund • előzmény9226 2018-04-24 10:11:51

Nem érdemes vitatkozni.Én Malafit a yt-én hallottam, ott nem szlávos,de egy kicsit sem a hangja ..De a Momuson kimondták akkor az biztos úgy van-a süketeknek!Itt Kaufmann is huszadrangú tenornak van kikiáltva.Hallgassuk és örüljünk ,ha hallunk egy szép hangot.A mesemondó pedig csak hallja ,amit akar.!A mesékben pedig tudjuk,hogy nem minden igaz.

9230   ladislav kozlok • előzmény9227 2018-04-24 09:18:26

En mezei nezo vagyok, nekem ez volt  a benyomásom.

9229   ladislav kozlok • előzmény9227 2018-04-24 09:09:13

Azért az is igaz, hogy a mi kis operánkban máskép szol a voce mint a nagy Erkelben.  

9228   Edmond Dantes • előzmény9217 2018-04-24 08:46:21

"...totális ellentmondásban a zárójelenet szavaival."..és totális ellentmondásban a vélelmezett valósággal = III. Gusztáv tényleges nemi irányultságával. Ennélfogva nem lehet neki túl nehéz ellenállni az Amélia-kísértésnek...Ám ha egyszer egy rendezés netán Oszkárral bújtatja egy ágyba "Riccardót" azaz III. Gusztávot, ne legyél majd nagyon ingerült! :-)

9227   parampampoli • előzmény9226 2018-04-24 08:40:04

Kedves Laci, Macduff is más, és Gustavo is. Az utóbbi ötször hosszabb és tízszer nehezebb. Dvorskyt 1977-től húsz éven minden pesti fellépésén hallottam, egyszer külföldön is, és végigültem egy lemezfelvételét is az Olasz Intézetben. A világon semmiben nem hasonlít rá Malafii, legfeljebb annyiban, hogy neki is középen van az orra. -:)) (Copyright by Molnár Ferenc) Dvorsky csodálatos olaszos hanganyag volt, fiatalon nagyszerű technikával is, Malafiiénál sokszorosan nagyobb volumennel, brilliáns magas regiszterrel. Mikor Pavarottinak egyszer előénekelt, hogy adjon neki tanácsot, az azt mondta neki: mit mondjak? Jobb vagy, mint én. Ezt Malafiira aligha mondaná.

9226   ladislav kozlok • előzmény9222 2018-04-24 07:57:21

M.Malafii múlt honapban  Pozsonyban Macduffot énekelt. Nekem nem tunt szlávosnak. Sot, nagyon is olaszosnak hallottam. A fiatal P.Dvorský-ra emlékeztetett.   

9225   Robesz • előzmény9220 2018-04-23 22:32:19

Szerencsére van aki le meri írni a rideg valóságot!! Köszönet érte!

9224   Matyus • előzmény9220 2018-04-23 22:26:30

Remek elemzés. Csak az első szereposztást láttam, de az arról írtakkal egyetértek.  

9223   telramund 2018-04-23 21:15:38

Végül milyen ez az Álarcosbál?Van ,akinek senki sem jó, van akinek mindenki jó?Van ,aki nagyon utálkozik valaki azért dícsér is! Kicsit szaga van a dolognak.Kár ,hogy érdemben nem tudok hozzászólni,még a végén elmegyek ,hogy tudjam mi is a helyzet!

9222   telramund 2018-04-23 20:54:46

https://www.youtube.com/watch?v=975FjG6j1lw

Ez a baromi jó tenor  Mikhailo Malafii volt Gustavo(nekem Richard gróf) a második estén?Hol szlávos ennek a hangja?

Nagyszerű,Elmegyek meghallgatom!Remélem élőben is ilyen.

    

9221   márta 2018-04-23 20:12:08

Hogy mi történik az Álarcozbál szerelmi kettősében az izgalmas kérdés.

9220   parampampoli 2018-04-23 20:11:29

ÁLARCOSBÁL PREMIER (2. rész)

A második szereposztás premierjén, mint az már lenni szokott, sikerült újabb, egyáltalán nem pozitív tapasztalatokra szert tennem a rendezés képtelenségeit illetően. Azt gondolom azonban, hogy erről tovább szót csépelni felesleges, mivel azzal már segíteni úgyse tudunk rajta, és valójában nem is érdemel több szót. Annál inkább érdemel a produkció zenei megvalósítása, mert míg az első szereposztás összességében stabilan jó színvonalat mutatott, a másodikkal néhány alakítást leszámítva, igen súlyos problémák mutatkoztak. Ha röviden kellene megfogalmaznom a véleményem, azt mondhatnám, hogy a két előadás közt szakadéknyi a különbség.

Mindkét előadás karmestere Michelangelo Mazza, aki nevének jelentésével ellentétben („buzogány”), a premieren nem emlékeztetett a középkori harci eszköz rettentő erejére. Az Álarcosbál nyitányának legelején, a háromszori pizzicatók alapján már általában kb. sejthető, hogy a dirigenstől mire számítson az ember egész este. A premieren nem csak ezek, de az utána következő első, a nyitókórust megelőlegező dallam is igen sápadtan, vérszegényen hangzott fel. Az utána következő, ellenpontozó részek is egymástól igen eltérő intenzitással szóltak, és ez a kettősség Mazza egész dirigálásán végigvonult. Jól megragadott részek váltakoztak hirtelen lelassuló, energiaszegény egységekkel. Nem találtam megfelelőnek az áriák kíséretét, különösen ott nem, ahol a zenekarnak majdnem egyenrangú szerepe van a szólista részeit összekötő dallamokban.  Legjobban érzékelhető volt ez Renato III. felvonásbeli áriájában, ahol a zenekarnak ugyanolyan intenzitással kell megszólaltatni a csalódás fájdalmát és indulatát, mint az énekszólamnak.

A második előadáson azonban Mazzát mintha kicserélték volna, de nem csak őt, hanem zenekarát is. Az első hangtól kezdve lendületesen, differenciált színekkel, izgalmasan muzsikáltak. Hasonló változást tapasztaltam a kórus teljesítményében is (karigazgató: Csiki Gábor): ők ugyan a premieren is jók voltak, de a saját szokásos, kiváló színvonalukat valójában a második estén mutatták meg. Ebből arra következtetek, hogy a premier előtt érdemes lett volna még többet próbálni, mert az mégsem járja, hogy egy premier funkcionáljon egy új produkció főpróbájaként. A magam részéről kíváncsian várom, hová és milyen irányba fejlődik karmesteri szempontból az előadás, fájlalva, hogy Mazza épp akkor került jó formába, mikor az elsővel összehasonlíthatatlan énekesi gárdát vezényelt.

Zeneileg egyetlen momentumot szeretnék kiemelni, amely mindkét estén elégedetlenségre adott okot, ez pedig az opera fináléja. Gustavo megbocsátó szavai után a concertatót a kotta szerint „ppp” és „sottovoce estramamente”(extrémen halkan) kell indítani. Enélkül az a hatalmas crescendo, amit Verdi elképzelt, és néhány felvételen néhány karmester olyan torokszorítóan interpretált, egyszerűen nem jön létre. Mazza az indításban nem fogja vissza eléggé az apparátust, és Amelia első magas Bé-jét sem képes, sajnos, egyik szoprán sem pianissimo intonálni, hogy utána a magas C lehessen a valódi dinamikai csúcspont. Így a finálé egyik este sem érte el azt a hatást, amelyet a kottában elrendeltek megvalósítása esetén el tudna érni.

Fekete Attila éneklését hallgatva mindig Gruberova jut eszembe, aki tenorpartnerének, mikor az első hangtól az utolsóig rekedtre ordította magát, csak annyit mondott: „Peter! Technika!” Riccardo szerepe egyébként nagyszerűen passzol Fekete hangjához, de sajnos bizonyos részekben, amelyek ezt a szólamot a legnehezebbek egyikévé teszi, technikailag nem áll a helyzet magaslatán. Nagy, sötét, baritonális hangon indít, hibátlan első áriával, majd onnan az Ulrica kép végig fokozatosan veszít erejéből és biztonságából is. Mélypontját a Tengerészballada általános intonációs zavaraiban és egy intonációs krachjában, majd a Kacagókvintett zárórészében érte el, ahol egyenesen hang nélkül maradt. A második felvonástól érdekes módon új erőre kapott, és onnan tulajdonképpen az előadás végéig jó teljesítményt nyújtott.

Hogy mit jelent egy operában az, hogy egy énekes, mint Fekete, a szerephez megfelelő volumenre képes, a második este vendégtenorját hallgatva derül ki. Mikhailo Malafii kellemes hangon, megbízható, kicsit szlávos technikával, de végig üzembiztosan énekelte az egyébként nem neki való szerepet. Harminc évvel ezelőtti orosz kollegáját, Alekszander Fegyint juttatta eszembe, aki kiváló Faustot és Mantuai herceget énekelt nálunk. Malafiit is szívesen hallanám ezekben a szerepekben, vagy Alfrédként a Traviatában -- Gustavo azonban más fach: ez Manrico és Alvaro rokona, amelyben hiába az énekesi kultúra, ha a darab szinte teljes egészében elég súlyos volumenproblémák mutatkoznak.

Nem mutatkoznak volumenproblémák Amelia két megszemélyesítőjének esetében. Sümegi Eszter kellemes meglepetés volt: sokkal jobb, mint vártam és sokkal jobb, mint ugyanebben a szerepben volt tizenhárom éve. Jobb, mint legutóbbi Aidáiban, és sokkal jobb, mint pár héttel ezelőtti bosszantóan alkalmatlan Liújában. Azon lehet vitatkozni, hogy valaki pont ilyen hangon képzeli-e a drámai Verdi-szoprán szerepek egyik legszebbikének szólamát. Én nem, mert Sümegi hangja messze nem egy minden regiszterben egyforma teltséggel, gömbölyűen és áradóan megszólaló olaszos színű matéria. Magas regisztere sokszor túlvibrált és elvékonyodik, de ezzel a hanganyaggal is színvonalasan, váltótársnőjével összehasonlítva kiemelkedő színvonalon énekli el a szólamot. A pianók hiánya továbbra is egyértelmű, viszont továbbra is profi módon él a piano tónusú, pianónak tűnő énekléssel, amelynek köszönhetően jogosan igen nagy sikert aratott a III. felvonás áriájával, valóban kiemelkedő énekes produkciót bemutatva.

Rálik Szilvia hangja sajnos mindenben alkalmatlan erre a szerepre. Hangja nélkülöz minden teltséget, gömbölyűséget, énektechnikája pedig, amely megfelelő Elektra vagy Brünnhilde éles kiáltásaira, még Abigél harci őrjöngésére is, ettől a szólamtól teljesen idegenek. Volumenproblémái, igaz, egyáltalán nincsenek, de ez az a hang és hangadás, amely jobb lenne, ha inkább kevésbé hallatszana. A konstans, minden fekvésben és dinamikában kellemetlen vibrato valóban próbára teszi a néző hallószerveit, de az előadás végére már az agyi hallóközpontot is. Amelia helyett sokkal jobb lenne, ha inkább Oszkárral próbálkozna, ez a világos és éles szín sokkal jobban érvényesülhetne az apród szólamában.

Különösen ebben a produkcióban el is kelne egy jó Oszkár, mert sajnos az apród ziccer szerepe az előadás gyenge pontja. Szemere Zitának korábban hallott Papagenája és Zerlinája alapján ideális szerepe lehetett volna, azonban a Melindákkal lefárasztott középregiszterben alig hallatszik, csak a magas fekvésben fénylik fel úgy, ahogy kellene. A második estén az előadásból sajnos Oszkár mint olyan kimaradt. A színpadon ugrabugrál ugyan egy sárga kabátos leányka, de sajnos hallatszani egyáltalán nem hallatszik. Ha pedig egy-egy hangra mégis, mint például a Kacagókvintett gyönyörű dallamának magas C-jén, olyan csúnya hangot hallatva, melyet profi énekestől tényleg ritkán hallani színházban. (Hírlik, hogy Covacinschi Yolanda már a májusi próbaéneklésen így énekelte Oszkárt, és mindenki azt várta, ária közepén leállítják, ahogy az egykor próbaénekléseken szokás volt. Nem tették, helyette megvették nekünk Oszkárnak…. Valamikor azt hittem, hogy a koloratúr fachban Gábor Artemisznél kisebb hangot soha az életben nem fogok hallani. Tévedtem: most hallottam.

Amennyire gyenge pontja az előadásoknak Oszkár, olyan erős Ulrica. Fodor Bernadette-et először hallottam színpadon, eddig csak két koncerten volt hozzá szerencsém. Kiegyenlített hangon, a magas regiszterben különösen nagy biztonsággal, a mély regiszterben a szokásos Ulrikákhoz képest kevésbé sötét színnel énekelt. Nagyon tehetséges és még fiatal énekesnő, akinek az évek bizonyára meghozzák majd azt a pluszt is, amely a másik Ulrikát, a Wiedemann Bernadettét olyan élményszerűvé teszi. Pontosan húsz évvel ezelőtt, a Saccani vezényelte előadás jósnője volt nagy kiugrása, amely óta mindenki számon tartja. Most, két évtized elteltével, meg tudta ismételni akkori sikerét. A hang, a közelmúltban olykor tapasztaltaktól eltérően, most mindenben engedelmeskedett, kitűnő formában, a regiszterek között törést nem mutatva énekelt. Ami azonban a hangi produkción kívül benne van ebben az alakításban, az valójában szavakkal alig leírható. A személyiség súlya, kisugárzása, az a delejes erő, amely a nézőt arra kényszeríti, hogy még mielőtt megszólalna, már rá kell figyelni, és utána is töretlenül. Teljes egészében uralta a második képet, óriási sikert aratva. Egymaga zsebre vágta és hazavitte a második premier sikerét, megérdemelten.

Mint az előadás rendezésének elemzésekor jeleztem, a rendezés legjobban félreértett figurája a titkárból udvari piktorrá degradált Renato. Az első szereposztásban Alexandru Agache, a szerep nemzetközi klasszisa kapta a feladatot, és mint már nem először történik, leckét ad mindenkinek a Verdi-stílusból, a legato-éneklésből. Ő valóban tudja és érti, amit énekel, ami önmagában nem lenne érték, itt azonban, a sok rémes olasz akcentussal éneklő kollega között ritkaságnak tűnik fel. A hang színe, a minden regiszterben homogén matéria, a technikai biztonság Agache esetében evidencia, feltűnő ezeken kívül, hogy milyen művészi alázattal valósítja meg a figurának és énekesnek egyaránt előnytelen rendezői elemeket is. Feltételezem, hogy mindent úgy, ahogy azt a rendező kérte.

A másik Renato, Molnár Levente teljes ellentéte Agachének. A hang merőben alkalmatlan a szólamra, minden fekvésben mozog, a magas regisztere korlátozott, már az első ária első F-jén zátonyra fut, hogy utána is minden hang „e” felett hátul, a torokban kössön ki.  Intonációja bizonytalan, folyamatosan, a felső- és a felső középfekvésben gyakran disztonál, a Verdi-stílust, a legatót még hírből sem ismeri. Technikai gondján a Domingótól ellesett trükkel próbál segíteni, állandóan az orrába fúj, de rajta sajnos ez sem segít. A III. felvonás szobajelenete az énekesi mélypont. Közismert, hogy ha az énekesnek az énekkel gondja van, vége van a játéknak is. Mivel ott Molnárnak a szólam áthághatatlan akadályt jelent, önmagához képest játékban ugyan visszafogottabb, de hiába: életemben a nagyáriát rosszabb előadásban nem hallottam.

És bár egy énekes produkciójában az éneklés erényei vagy problémái a meghatározók, Molnár esetében fő gond a színészi alakítás. Egyáltalán nem azt a figurát játssza, amelyet az első estén láttam. Egy Figaróba oltott Rigoletto-paródiát ad elő, kacsázó mozgással, buffó elemekkel, mindent eltúlozva. Mint csepp a tengerben észlelhető ez Renato első megjelenésekor. A rendező elég ostoba ötleteként festőállványát tolva, a távozó udvaroncok között furakodva érkezik a színre Agache, a férfikórus ellenérző gesztusaival kísérve. Molnár ehelyett egyenesen földre esik, mintha Rigoletto lenne az első felvonásban, az egyik udvaronc meg is csapkodja, mint egyes rendezésekben a bohóc púpját szokásos. Darab és figuraidegen színpadi akció. Meggyőződésem, hogy Molnár magát színpadi zseninek gondolja, aki mindent tud, és akinek mindent szabad. És tényleg: hagyják neki ezeket a színpadi képtelenségeket, ezt a műtől és komoly színháztól idegen ripacsériát. Pedig nem támogatni kellene, hanem tűzzel-vassal irtani. (Életemben először Molnárt egy visszafogott, takarékos mozgású, gesztusaiban és reakcióiban átgondolt Sharpless alakítás kapcsán méltattam, akkori eszköztára mindenben eltért a maitól. Valószínűsítem, hogy hangi problémáinak feltűnésével váltott irányt, és kompenzálva ment el egy tűrhetetlen és vállalhatatlan felé. Nekem úgy tűnik: visszafordíthatatlanul.)

A négy összeesküvő jól teljesíti feladatát, különösen az első szereposztás két basszusa, Cser Krisztián és Cserhalmi Ferenc csillogtatnak jelentős hangi erényeket, sötét színekkel ellensúlyozzák figurájuk rendezői értelmezésének olykor vígjátéki jellegét. Gábor Géza és Kőrösi András szolidabb produkciót nyújtanak hangban, viszont játékban közelebb állnak a Verdi által elképzelt két intrikushoz.

Mindkét szereposztásban megoldatlan, súlytalan Silvano szólama. A szerepet egykor ígéretes fiatal basszbaritonok énekelték, az opera video- és lemezfelvételeinek baritonjai ma Pesten nyugodtan Renatók lehetnének második szereposztásban. Füle Máté és Erdős Attila énekléséről ez a legjobb akarattal se mondható el: az egyik mindenkori gyenge hangján énekel, a másik próbálkozik ugyan azzal a színpadi tehetséggel, melyet az Operettszínház Kékszakálljában egyértelművé tett, de hangi értelemben teljesen eredménytelenül. Verdi még kis szerepben sem az ő világa.

9219   Klára • előzmény9217 2018-04-23 19:10:38

A  mai rendezőket nem nagyon "zavarja" koncepciójuk megvalósításában, hogy az opera eredetileg, eredendően nem arról szól, amit ők beleéreznek. Lényeg az önmegvalósítás.

9218   NagyLenke 2018-04-23 17:51:40

Ez az igazi újragondolás: hogy barátja és szerelme, akik életben maradnak és hogy élhessenek békében egymással, ezért Gustavo inkább hazudik. Neki már úgyis mindegy, megteheti ezt a nagylelkű gesztust, Amelia meg elszámol a saját lelkiismeretével, ahogy akar.

9217   parampampoli • előzmény9216 2018-04-23 17:29:34

Pavarottinak ezzel a megállapításával nem tudok egyetérteni. A zenében ez benne van ugyan, de a szövegben nem, sőt: Riccardo halálakor megesküszik Renatónak, hogy szerelme tiszta volt, annak felesége becsületén nem esett folt. És minden -- korábbi, normális rendezésben -- a szerelme kettős még csak egy csókkal se végződött, Riccardo állt Amelia mögött, és büszkén kihúzta magát szerelmi hódításának tudatában. Itt Pesten most lenge ruhában ágyba bújatják őket, teljesen félreérthetetlen szituációban, totális ellentmondásban a zárójelenet szavaival.

9216   tiberio • előzmény9208 2018-04-23 16:45:33

Pavarotti is a Trisztánhoz hasonlította, kiemelve a szerelmi kettős csodásan csúcsra futtatott szenvedélyességét. Azt mondta, ha nem jelenne meg a végén Renato, a felesége és Riccardo között bármi megtörténhetne. Bármi!

Egyébként én is nagyon szeretem ezt a darabot, de Sümegi Eszter nekem annyira nem Amélia, hogy inkább kihagyom. Nem beszélve arról, hogy Fekete Attila majd megsüketített a Boccanegrában. Nem kockáztatok. :)

9215   ladislav kozlok • előzmény9214 2018-04-23 16:28:15

jav. PIERO CAPPUCCILLI 

9214   ladislav kozlok • előzmény9209 2018-04-23 16:17:19

Nálunk is volt egy jo Allarcosbál - 80-nas évek végén és a kilencvenes évek elején. Ondrej Lenárd vezényelt, Rybárska, Jenisová, Kirilová és Peter Dvorský,no meg a nagy CAPUCILLI.

9213   telramund 2018-04-23 14:56:32

A bömbölés nem rendezés függvénye.Elmegy  a verista operák egy egy részében ,de ott is ,ha állandó üvöltés van idgesítő.Verdinél azonban nagy dallamíveket kell énekelni pontosan a jelzéseket betartva és így  kifejezi  az ének az érzelmi viszonyokat.Rendezés ide,rendezés oda .

9212   Fabricius 2018-04-23 14:24:24

A rendezés olyan amilyen, bő jelmezekbe, hosszú copfos fürtös parókákba bújtatva a szereplőket. Értelmezhetetlen szituációk, darab idegen megoldások! Kár! Ha az énekeseket vesszük, messze Agache vezeti a mezőnyt! A különlegesen szép orgánum remekül érvényesül Verdinél, énektudása páratlan, de az sem mellékes, hogy jól láthatóan és érezhetően ő az, aki érti a szöveget. 

9211   david28 • előzmény9205 2018-04-23 13:39:40

rendezéssel kapcsolatban egyetértek, ugyanezek voltak a problémáim, én azonban szeretem ezt az operát, végig izzik az egész és nagyon kifejező a zene. Mivel nem verista opera, nem feltétlen kell benne keresni a realista karakter-kidolgozást, én azonban azt gondolom, hogy jó színészi játékkal és értő rendezéssel ezeket is meg lehet jeleníteni, a zene mélysége az egész opera katartikus, feszült sötétsége abszolút lehetővé teszik ezt. Az énekesekkel kapcsolatban eltér a vélemény.

Én pont Sümegit éreztem eleinte erre a szerepre kevésnek, a hangja nem drámai szoprán, mondjuk hogy spinto, de akkor is inkább erősen a lírai felé mozdulva és nála pl pont a mély regiszterrel volt bajom, pláne hallva (az akkor még szerintem szintén inkább spinto) Lukács Gyöngyi Ameliáját... a harmadik felvonása mondjuk, hogy meggyőzött. A karakterformálása is kevés volt nekem, ahogy Fekete Attiláé is, aki néha tényleg túlzottan bömböl, de azt gondolom, hogy ebben a rendezésben minden szereplő egy kicsit gúzsba volt kötve és nem tudtak kibontakozni se az egyéni, se közös jelenetekben, így maradtak a jól bevált, begyakorolt biztonsági bravúrok.

Szemere Zita nem nagy hang, de kiválóan hozta a karaktert, nekem adott pluszt az alakítása. Agache akkorát énekelt, hogy a ház leszakadt, szerintem is jó, hogy van egy ilyen drámai baritonunk, hozzátéve, hogy a lírai baritonok és a baritenorok között is van jó énekes, őket sem kell leértékelni. A drámai hangnak mások az erősségei mint a lírai hangoknak, ennyi.

Fodor Bernadett mély regisztere nagyon is jól szólt, ő egy drámai mezzo, nem alt és pont eléggé sötét a hangja így is, csak szerintem megszokhattad, hogy sok énekesnő ráerősít meg sötétít a mellhangoknál, ez azonban csak annak áll jól, akinek van egy Obraztsova, Barlay vagy Deniece Graves típusú már majdnem altos, erős mellhangja, a többieknél "gurgulázásnak" hathat, így nagyon is jó volt, hogy Fodor Bernadett a természetes hangján énekelt, épp elég robosztus és sötét az úgy is.

9210   Héterő • előzmény9205 2018-04-23 12:20:24

...a király iránti szerelmét vigye a lepedő síkjára.

Kedves IVA, ezért a mondatodért megérdemelnél egy momus-Pulitzer díjat!
Negyedórát nevettem. :-)

9209   telramund 2018-04-23 11:38:16

Van aki Svéd Sándort isteniti,nekem megfelelt Bruson ,Cappuccilli is.Előbbi a vulumenével ,utóbbik a pedig a kifejezésükkel taroltak.És ez a z Álarcosbálban nem mellékes.Egyébként Svédet élőben többször hallottam és nem lemezek alapján véleményezem.Sokszor igen sporolósan énekelt.

9208   telramund 2018-04-23 11:34:47

Az Álarcosbál Verdi Trisztánja nagy kedvencem .Rengeteg előadást láttam ,sőt erre is volt jegyem,de azt még tavaly vettem.Ez az opera a nagy érzelmekről és nem a nagy hangokról szól!.Így  a beírások alapján nem maradtam le semmiről és maradnak a régi élő Álarcosbálok emlékei.Bizony nagyon nagy nevekkel..

9207   Pristaldus 2018-04-23 09:12:10

Pedig de jó lenne, ha újra lenne nekünk egy Svéd Sándorunk a mostani hangtalan, énekelni nem tudó baritenorok helyett! 

9206   Edmond Dantes • előzmény9198 2018-04-23 08:54:10

Úgy látszik, nincs szerencsénk egyik kedvenc Verdimmel: az 1965 körüli felújítást még nem láthattam, de hiszek a különben óvatosan udvarias Abody Béla lesújtó kritikájának. Már láttam (nem is egyszer), de -Ferencsik remek vezénylését leszámítva- nem szerettem az 1973-as felújítást, színpadilag sem és -Komlóssyt majd Jablonkay Évát leszámítva- az énekes szólistákat sem. Később sem csinálhattak túl maradandó produkciókat a Ballóból. Legutóbb a szegedi Dóm-téren pedig a Katarina Witt-bál...nem folytatom. Kétségtelenül nem lehet könnyű feladat színpadra állítani ezt az operát, mert nem elég "csak" kottahűen elénekelni és "lejárni", de biztosan van jobb a mostaninál. Kihagyom.

9205   IVA • előzmény9201 2018-04-23 06:57:33

Az álarcosbál (felújítás premierje) – 2018. április 21.

Nem kedvenc operám Az álarcosbál – ez rövid és pontos vallomásom. Nem örültem az előfüggönynek, aztán nem örültem a szcenírozott előjátéknak.
Előzetes értesülésekből számítottam Giuseppe Palella rendkívül igényes és különleges jelmezeire. Tiziano Santi díszletében a háttérfalak egyszerűsége, színárnyalatai tetszettek. Igen távol ültem a színpadtól, ahol a jelmezek mívessége, számos apró részlete nem érvényesül, de a teljes látvány festőisége annál inkább. Képgalériát szívesen nézegetnék az előadásról – gondoltam magamban –, működésében és értelmezési feladatként azonban rémálomnak bizonyult az egész előadás.
Ahogy lejjebb írtam, mindazzal, amit Parampampoli fórumtárs részletesen leírt Fabio Ceresa rendezéséről, tökéletesen egyetértek. Nem látom értelmét, hogy ismételjem más szavakkal, legfeljebb néhány gondolatom kifejtésének nem állhatok ellen.
Nem kedvenc Verdi-operám Az álarcosbál, mint írtam, és ahogy ment előre az előadás, már-már azon kaptam magam, hogy nem is szeretem. Persze azért láttam és hallgattam már szokszor. Megnéztem a felújításokat, új betanulásokat és beállásokat, vendégművészek fellépését, és valamikor, időnként csak azért, hogy Sudlik Máriát lássam-halljam egyik legjobb szerepében. Neki könnyebben elnéztem, hogy a darab hősnője (számomra főszereplője, hiszen ő a drámai szoprán) mennyire buta nő.
Ezen a premieren azért nem szerettem a darabot, mert mentek egymás után az áriák, együttesek, amelyek Verdit, a nagy mestert – ám nem a biztos ízlésű művész-zsenit – igazolják, de sehogyan sem akar létrejönni a dráma. A zenei dráma sem, de ami a színpadon folyik, az állandó hiperaktivitás, az ötletkavalkád, számomra nem is színház. Még csak nem is rossz színház. Hogyan higgyem el, hogy a színpadon egyes személyek nem vesznek észre dolgokat, amikor és a karzat távolából látom azokat?
Legborzalmasabbnak persze (hogyan fejezzem ki magam, hogy ne is pazaroljam a magam szavait?) az „akasztófadombos cuccot” találtam. Biztosan nem csak egyféle megoldás létezik ennek a jelenetsornak a megrendezésére, amelynek jellemzője egy félelmetes helyszín éjfél tájában, ahol egy különben is feldúlt lelkiállapotú nő vívódik a veszélyekkel és az önmagától való félelemmel. Aztán a szerelmespár. Hol marad ezeknek a jeleneteknek az intimitása és feszültsége, ha ezúttal nem egyedül vannak?
Olyan fazonú ágyak sokaságát látjuk a színpadon, amilyen a királyé volt az elején (már ott sem tetszett). Szabadban levő hajléktalan-telepre tippeltem, amelyben ágyakat adnak ki pároknak. Még szerencse, hogy az ópiumbarlang-jelleg már nem jutott el látóidegeimig és felfogó képességemig. Csupán az, hogy Amelia milyen otthonosan veti le cipőjét és telepszik be az egyik ágyba. Milyen zavartalanul, gátlástalanul énekli el kettősét Richard gróffal Gustavo királlyal. És ezek után még arra számít, hogy ártatlannak, tisztának fogják hinni…
Ezt a rendezői ötletet csak egyféleképpen tudnám értelmezni. Ulrica tisztességes pszichiáterként az javasolta Ameliának, hogy a király iránti szerelmét vigye a lepedő síkjára. Van precedens arra, hogy a plátói szerelem a testivé válásban, kivált nem kellően kulturált körülmények közt, csalódást hoz és elhal.
Az operatörténet tárgya, hogy Az álarcosbál meséjéből mi történt meg valójában, és mi az, amit Scribe, majd a librettisták adtak hozzá, hogy a romantikus opera fő tárgya mégiscsak a szerelem legyen. Annyi bizonyos, hogy a címadó álarcosbál a történetben arra szolgál, hogy a királygyilkosság, illetve a három főhős tragédiája egy oldott, látványos, mozgalmas képben történjék, dramaturgiai ellenpontozással. Valójában ebben a jelenetben kezdtem volna átadni magam a darabnak, bejutni végre a(z itt már zseni) Verdi bűvkörébe, amikor a színpadon megtörtént a bálterem-leválasztás, vagy minek nevezzem, a politikai és szerelemféltési gyilkosság zavaros kamarajelenetté silányítása.

Amikor a Gustavót alakító Fekete Attila énekelni kezdett, az volt az érzetem, hogy mikroporttal dolgozik. Ez persze nyilván érzéki csalódás, és dicsérheti az Erkel Színház kiváló akusztikáját is. Lehet, hogy örülni kellene annak, hogy végre vagy egy ilyen kétségtelenül nagy tenorhangunk, de sajnos minél nagyobb, annál kevésbé sikerül megbarátkoznom vele. Hajlamosabb vagyok a barátkozásra Alexandru Agache baritonjával, de túlságosan azzal sem boldogulok. A „svédsándoros” hangadástól sosem ájultam el (talán csak Faragó András éneklésében szerettem), Agache szép színű hangjának képzésében számomra van valami nyerseség.
A Sümegi Eszteré viszont egyik kedvenc hangom, számomra csaknem tökéletesen énekelte Amelia szólamát. A pianókat a nagy szerelmi duettben és a fináléban – ennek az előadásnak az egészében – könnyen elengedem. Ha valamit mégis hiányolok, az a vokális alakítás nagy formátuma. (Az OSZMI hiányos adattárában meglepődve láttam, hogy Sümegi már 1992-ben énekelte Amelia szerepét Győrött.)
Noha szerettem Komlóssy Erzsébet és az ebben a szerepben excelláló Szirmay Márta Ulricáját is, úgy tűnik, az az elvárásom, amelyet Tiszay Magda utolérhetetlen lemezfelvétele támaszt, sosem teljesülhet. Fodor Bernadett hangján is működik a szólam, de nem kellő fénnyel, a mély regiszterben még kevesebbel, és kisebb erővel is. Szemere Zita éneklésével és színpadi létével is nehezen barátkozom, Oscar-alakítása nem jelent ebben mérföldkövet.
Az est érzéki örömét az összeesküvők, Samuel és Tom, illetve Horn és Ribbing alakítói, Cser Krisztián és Cserhalmi Ferenc éneklése nyújtotta.
Nem vagyok elkeseredve, amiért a másik szereposztás elődására nem törtem magam jegyért, és most már hiába is törném. Valószínűnek tartom, hogy Az álarcosbál 2019. júniusi előadása sem az az alkalom lesz, amikor egyúttal az újjászületett Operaházban szeretnék gyönyörködni.

9204   Beatrice • előzmény9201 2018-04-22 23:25:15

Nekem is ópiumbarlangnak tűnt - ugyanabból a sorból nézve, de gukkerrel. (Hamarosan ebben a sorban nem is ülhetünk majd, mert kiveszik a normál jegy-és bérletértékesítésből, a "társadalmi igazságosság" jegyében.)

Értékelésetekkel egyetértek.

9203   takatsa • előzmény9202 2018-04-22 23:23:01

Csak nem a Hangolón osztották ki ezt a nyereményt? :)

9202   Beatrice • előzmény9199 2018-04-22 23:17:20

Fél füllel hallottam, hogy a ruhatáros hölgy azt mondja valakinek, hogy a szerszám valami nyeremény volt.

9201   IVA • előzmény9198 2018-04-22 21:54:07

„Egy városszéli opiumbarlanggal kevert kupleráj” – Mivel én az erkély utolsó előtti sorából nem láttam tisztán minden történést, a helyszínt városszéli hajléktalantelepen működtetett kuplerájnak véltem.
Ezt az apró eltérést leszámítva minden gondolatod minden szavával tökéletesen egyetértek, kedves Parampampoli. (Sajnos!) Nem is tudom, mi a tehetségtelenség alattomosabb megnyilvánulása: ha lila gőzös „korszerű értelmezésbe” rejtik, vagy ha a közönség (a mélyen lenézett közönség) kedvére képzelt, igényes látványba csomagolják.

9200   bermuda • előzmény9198 2018-04-22 14:05:58

Brávo, kedves  Parampampoli!! Tegnap előadás után egy kedves ismerősőm felháborodva hívott fel s az általad leirtakkal teljesen megegyező kritikával illette a premiert,  Köszönöm, h. leírtad, egyik kedvenc operámról szomorúan olvastam írásod.

9199   takatsa • előzmény9198 2018-04-22 13:52:25

Kedves ppp,

sokmindenben igazad van (mint mindig), de kérlek, ne legyél ennyire mérges, ez az előadás azért mégis jobban emlékeztetett az opraelőadásokra, mint a mostani rendezések általában. És pl. a harmadik felvonás díszlete igazán szép volt.:)

Nagyon várom a beszámolód második részét, mert a lényeg azért mégiscsak az, amit a fül hall és nem az, amit a szem lát. Én sem értettem a nyitóképet, de azért megkérdezném, kinek a festménye ez, én az előadás alatt Cavaraggio-ra tippeltem, de biztosan nem az. Számomra volt egy másik talány is: a harmadik emeleti ruhatárban egy óriási ágvágó árválkodott a fogasra akasztva. Kiváncsian vártam, hogy kié lehet ez a szürrealista eszköz, és legnagyobb meglepetésemre egy apró, szemüveges néni tipegett érte az előadást követően. Számomra ez volt a legnagyobb meglepetés.

9198   parampampoli 2018-04-22 13:20:54

ÁLARCOSBÁL PREMIER (1. rész)

Van Gálvölgyinek egy remek jelenete: öreg, reszketős bácsi áll a hentes pult előtt, párizsit akar venni. Az eladó kérdezi: milyet parancsol? Mert van ilyen meg olyan ízű. Hát PÁRIZSI ÍZŰ PÁRIZSIT –feleli. És hiába kínálnak neki akármit, ő párizsi ízű párizsit szeretne. Valahogy így van ezzel az operaközönség is: opera szerű operát szeretne látni. „Előadás ízű előadást.”

Megjósolom, hogy épp ezen okból ennek az Álarcosbálnak jelentős közönségsikere lesz, ahogy a tegnapi premieren is, de az egykori nagy premierekhez képest hatalmas, többszöri függöny előtti meghajlásos sikert  nem aratott. A siker elsődleges oka éppen az, hogy az előadás egészen úgy néz ki, mint egy operaelőadás: gyönyörű jelmezek és díszletek lepik meg az ilyen stílusú előadásoktól már elszokott nézőt. Ilyen értelemben ez a produkció, és abban benne ill. külön a rendezés nem olyan inzultus Verdi operája, zenéje és szelleme iránt, mint volt Galgóczy Trubadúrja vagy Anger Traviatája – sokkal ravaszabbul, kevésbé nyilvánvalóan, de nem kevésbé felháborítóan rejti el merényleteit a szerző iránt egyrészt, önnön tehetségtelenségét és alkalmatlanságát másrészt.

Amikor felmegy a függöny, Krisztus levételét ábrázoló hatalmas festmény tűnik fel, végig megtartva előfüggöny szerepét. Kérdés ebből következően: MIÉRT? Mi köze van Krisztus képének az Álarcosbál merőben politikai történetéhez, amely a III. Gusztáv svéd király elleni merénylet történetét dolgozza fel, egy, a valóságban nem létező, szerelmi szállal megspékelve. Reméltem, hogy a szimbólum értelme az előadás végére kiderül.

Mi a baja ennek a rendezésnek tulajdonképpen? Az, hogy az ifjú olasz rendező, Fabio Ceresa, aki a hírek szerint valami rendezői versenyen első díjat nyert egy modern opera rendezésével, semmit nem tudott kezdeni Verdi remekművével. (Jelena Obrazcova mondta egy interjúban, hogy a rendezők azért duzzasztják fel a színházak műsorát modern darabokkal, mert senki se tudja, hogy kell rendezni, senki nem ismeri azokat, így a „tehetséges” rendező nyeregben érzi magát.) Az álarcosbált azonban ismerik, ismerjük páran, így elég egyértelmű, hogy a rendező a világon semmit nem értett meg sem a történetéből, sem a benne megfogalmazott férfibarátság, sem a szerelmi háromszög drámájából. Megkockáztatom: gyakran olyan, mintha a szöveget magát sem értené, ami azért furcsa, mert egy olasz rendezőtől annyit minimum elvárhatnánk, hogy értsen olaszul. Erre a legjobb példa az első felvonás, amelyben Oscar bejelenti a király érkezését („S’avanza il Ré!”), aki amúgy első perctől a színpadon van, és nem ő vonul be a rá várakozó udvaroncok közé, hanem azok az ő hálószobájába. (!) A nyitányban először, majd többször megjelenő álarcos fekete és fehér angyal, amely megelőlegezi Gustavo tragikus sorsát, érdekes motívum lenne, kár, hogy nem eredeti. Az 1984-es genfi Álarcosbálban ugyanez a megoldás már előkerült, igaz, ott sokkal jobban és érthetőbben, hatásosabban, bár kevésbé szájbarágósan kidolgozva. Egyébként Ceresa és szcenikai munkatársai nagyon jól ismerhetik a genfi produkciót, az első és harmadik felvonás színpadképe szinte egy az egyben azt másolja.

Gustavo szobájában egyébként érdekes dolgok történnek ezek után is: például Oscar lerántja a főbíró parókáját. Ez szintén nem új ötlet, más produkcióban is többször láttam már, az azonban teljesen új és nagyon „eredeti”, hogy Oscar és apródtársai ezek után a főbírót a király baldachinos ágyába is bedöntik. Ennek megítélésére előbb ajánlom elgondolkozni annak valószerűségén, hogy bárki bárkit is megforgat egy király ágyában, annak jelenlétében.

Az ilyen és hasonló „kiváló” ötletekkel percenként bombázza rendezőnk a művet és a közönséget, ezek számbavételére nincs se kedvem, se időm. Aki akarja, menjen, és nézze meg az előadást. Konklúzióm mindezekből az, hogy a rendezőnek csak saját képtelen (társalgásban idiótának nevezem őket) ötleteit rendezte meg, ahelyett, hogy a szereplők kapcsolatrendszerét dolgozta volna fel, előbb agyban, aztán a színpadon. (Ez évek, sőt évtizedek óta hiányossága a modern rendezéseknek, és le kell szögeznem, hogy bár általában nem vagyok Anger rendezéseinek nagy barátja, az ő Köpeny-rendezése volt hosszú évek óta szinte az egyetlen kivétel.) Erre azonban ifjú olasz titánunknak már nem maradt ideje, energiája, de gyanítom, szándéka se igen volt rá. Neki a fontos az volt, hogy minden áriát, duettet, tercettet vagy ennél nagyobb együttest szétmozgasson, lehetőleg azzal a szemponttal, hogy a közönség még véletlenül se figyeljen arra, ami az operában egyedül fontos: az énekesre. Tulajdonképpen nem kegyelmezett senkinek: ugyanúgy szétveri Gustavo Tengerészdalát, mint az utána következő Kacagókvintettet, azzal, hogy Ulrica tribünjét kétszer átvonszoltatja a színen, mint Amelia áriáját, akit alatta három kínai hölgyemény (a Turandot két szolgálólánya barátnéjával kimenőn van egy másik operaházból ??) vetkőztetni kezd. Még szerencse, hogy a kalap, a köpeny és a cipő után a folyamatnak vége szakadt, így a valóban pikáns részektől már megkíméltek mindannyiunkat.

Az első és a harmadik felvonás „csak” ilyen értelemben fatális és darabidegen melléfogás, a második felvonás azonban több ennél: ha enyhén akarok fogalmazni illogikus idiotizmus, ha szigorúbban, botrány és aljas pofon Verdinek. Hogy a mű egészében sem érintette meg Ceresát, hogy nem értett meg belőle semmit, az az eddigiek alapján is kb. világos volt, de a 2. felvonás megoldása teljes egészében döbbenetes, felfoghatatlan, és a maga nemében undorító. Az Akasztófák dombja a város szélén, ahova Ulrica a varázserejű füvekért küldi Ameliát nem más, mint egy városszéli opiumbarlanggal kevert kupleráj. (Fű – fű, gondolhatta a rendező.) Itt találkozik Amelia és Gustavo, hogy az operairodalom legcsodálatosabb szerelmi kettősét, a tiszta és nemes szerelem talán leggyönyörűbb zenei megfogalmazását egy baldachinos ágyban, ópiumpipát szippantgatva énekeljék és játsszák el. Nem is akarnám ezt tovább magyarázni: oly abszurd és gusztustalan, minden ihletet és nemességet elpusztító, lemészároló kép, hogy tényleg azt kell mondanom, amit egy címlapos kritikában nem írnék le, de itt igen, hogy Fabio Ceresa ezek után azt érdemelné, hogy valaki úgy ülepen rúgja, hogy repüljön, mint a győzelmi zászló.

A szerelmi szál valódi kidolgozottságánál még nagyobb hiányosság a másik alapkonfliktus: Renato dupla csalódása, barátjában és feleségében egyaránt. Renato figurája egyébként teljesen hidegen hagyta a rendezőt, azon az egyetlen ötleten kívül, hogy ebben a rendezésben nem titkára, hanem udvari festője Gustavónak. Ezért az első áriát, a férfi barátság gyönyörű zenei megfogalmazását egy portrét festegetve kell énekelnie, a zenével és a szöveggel is teljes ellentétben. Nincs megkomponálva, a megfelelő hangsúllyal az Ulricához érkező Renato megjelenése se, és általában a rendező mindent elkövet, hogy a bariton főszerelő ki ne tudjon emelkedni a tömegből. A második felvonás záró együttesében, amelyben egyértelműen Renato a főszereplő, elzengve emberi tragédiáját, a rendező egy sámlira ülteti, miközben a kórus és a két összeesküvő különféle bohózati jeleneteket ad elő mögötte és körülötte. A szobajelenetben a három részes nagyária első harmadában („Alzati!”) a földre ülteti, Amelia pamlaga mögé, a középső részben („Eri tu..”) egy festmény mögé állítja, jó hátra, hogy a szólam lehetőleg ne érvényesüljön. Csak a harmadik részben („O dolcezze perdute”) jön előre, hogy végül a közönség azt kaphassa, amiért jött: Verdi dallamát pazar megszólaltatásban. Tulajdonképpen nagy szerencse, hogy Agache a szereppel való évtizedes kapcsolata okán álmából felébresztve is képes arra, hogy Renatót eljátssza és megszólaltassa, így bármennyire is megtett a rendező mindent, hogy ez ne sikerüljön neki: sikerült.

A teljesen kidolgozatlan jelenetek közé tartozik a sorshúzás jelenete. A szöveg szerint a három nevet egy urnába teszik, amelyik itt és most egy szűkszájú váza. Ebből senki csipesz nélkül ki nem tudna húzni semmit. Elmarad a zeneileg is, dramaturgiailag is oly tökéletesen megkomponált jelenet, a cédula kihúzása, átnyújtása, felolvasása, a zenébe írt hatalmas szünetekkel, melyek alatt a nézők lélegzetüket visszafojtva várják az eredményt. Teljes képtelenség az utolsó kép megoldása is. Gustavo nagyáriája alatt az apródok ki-bejárkálnak, majd alighogy feltárul a báli kép, pompás jelmezkollekcióval, nyílt színi tapsot aratva, ismét falak ereszkednek le, hogy Gustavót és Ameliát a király hálószobájába zárják, kettesben. Valaki, ha más nem, hát a karmester szólhatott volna a rendezőnek, hogy a zenében egyértelműen az van írva, hogy a találkozásnak a bál forgatagában kell megtörténni, ott kell egymásra találniuk, végig a báli zenével kísérve, és hogy éppen a fájdalmas báli zene fokozatos elhalkulása készíti elő a gyilkosság utáni haldoklási jelenetet.

Ami pedig ezt a gyilkossági jelenetet illeti: nos, az már maga a kabaré. Renato egyedül zavarja meg a szerelmesek találkozását, a történelmi hűségnek megfelelően pisztollyal, de nem süti el. Hosszú ideig Gustavo hasának szegezve tolja maga előtt, az hátrál fokozatosan, míg valaki a színfalak mögött el nem süt egy másik revolvert. Az egész oly komikus és groteszk, hogy nem csak én, hanem körülöttem jó néhányan is hangosan felröhögtek. És innen már hiába minden, mert ilyen előkészítés után nem hat a csodálatos finálé sem. Annál inkább sem, mert abszolúte nincs kidolgozva Renato lelkiismeretfurdalása, rádöbbenése tette teljes értelmetlenségére, miután elolvasta a Gustavo által átnyújtott papírt. Hiányzik, egyébként nem csak itt, hanem az egész darabból a király és Oscar apród bizalmas kapcsolatának megjelenítése, amely más rendezésekben oly emberi és megrendítő módon kulminál a búcsú pillanatában. Hogy itt, éppen ebben a csodálatos fináléban sem állt a helyzet magaslatán a karmester, már a dolog zenei részéhez tartozik. Arról pedig majd holnap írok, miután ma megnéztem a második szereposztást is.

Addig maradjunk annyiban: az Operaház ismét elpuskázott egy nagy lehetőséget, hogy egy csodálatos, igazi közönség kedvenc operát megfelelő előadásban mutasson meg. Sok ostoba ötlet, távol Verditől, de olyan távol, mint Ég a Földtől. Sok hűhó semmiért.

Hogy mit keres az előfüggönyön Krisztus levétele a keresztről, arra a legkevésbé sem kaptunk magyarázatot.

 

 

9197   telramund • előzmény9195 2018-04-22 11:08:06

Jelenleg az Operaház szopránjai között senki sincs,aki maradéktalanul, annak minden szépségében abszolválná a szerepet.Nem lehet össze -vissza mindent énekelni,mert előbb ,utóbb előjönnek kisebb  aztán nagyobb bajok.

9196   Matyus 2018-04-22 06:50:46

Most gyorsan csak annyit a tegnapi premierről, hogy a 2. felvonás bizarr megvalósítása egyáltalán nem tetszett. A jelmezek szépek, színesek, ezzel együtt nem mindenki mutatott jól bennük, és nem értem a kínai módit! Az énekesek közül a legprofibb, legszebb hangú, és világszinten is a Verdi szerepek legkitűnőbb tolmácsolója, Alexandru Agache tarolt a féltékeny férj szerepében! Rendkívüli átéléssel, arany hangon énekelt áriája után a közönség lelkesedése jogosan verte szét a házat! Fekete Attila ezúttal egyik, ha nem a legjobb szerepét kapta meg, egy- egy túlfújt hangot leszámítva nagyon jól énekelt. Amelia szerepében nem igazán fogott meg Sümegi Eszter. Nem hinném, hogy ez lenne az ő hangjának  megfelelő szerep, sokszor forszírozott, és az intenzív vibrátók egyre erősödtek, a legszebb frázisokat tönkretéve ezzel. Nagy felfedezés az alt Fodor Bernadett! Öröm volt hallani ezt a szép, homogén, sötét színű hangot. Cser Krisztián és Szemere Zita is kellőképpen abszolválták a szerepeiket. A karmester nagyon tetszett, színek és olaszos dinamika, szenvedély jellemezte a vezénylését. 

9195   takatsa 2018-04-22 00:15:39

Igazán szép premiernek lehettünk ma tanúi. A lassan már megszokottól eltérően, az Álarcosbál díszletei és kosztümjei is nagyon szépek, "hagyományosak" voltak, és a rendezéssel is meg lehettünk elégedve. A fiatal olasz karmester - Michelangelo Mazza - nagyszerűen vezényelt (pici kritika, hogy a kórusra több figyelmet kellett volna fordítania) és a zenekar is pompásan, nagyon szép színekkel, kellő dinamikával szólt. Fekete Attilát évek óta nem hallottam ilyen jól énekelni, különösen az első felvonásban volt meggyőző a teljesítménye. Sümegi Eszter - számomra - kis csalódás volt. Több áriájára és a második felvonásbeli kettősére a nagyvolumenű, nyers és éles hangzás, valamint a túl erős vibrátó volt a jellemző, de harmadik felvonásbeli áriája megrendítő volt. Fodor Bernadett nagyon-nagyon tetszett, igazán nagy öröm lenne őt többet látni-hallani az operaházban. Szemere Zita tüneményes volt. Biztosan többen megköveznek, de Agache mai teljesítménye engem nem győzött meg. Hatalmas hang az övé, ezzel nincsen gond, de ehhez a szerephez hangját túl darabosnak és (kissé) kulturálatlannak éreztem. A kisebb szerepek közül kiemelném Cser Krisztián alakítását. Mindent összevetve nagyon szép este volt, egy olyan Álarcosbált láthattunk, amely feltehetően hosszú évekig az Operaház repertoárjának egyik legszínvonalasabb és legsikeresebb darabja lesz.

9194   IVA • előzmény9188 2018-04-19 03:58:06

A bejegyzés utolsó gondolatához szólva:
Kiváló ötlet! Nehogy előforduljon, hogy ha A varázsfuvola zenéjével először találkozó (sok ilyen akad az ifjú közönségből) fülében megmarad néhány dallam, a színházból kijövet megpróbálja azokat a szöveggel együtt felidézni!
Fölösleges az ilyesmi, hiszen nincs ma olyan néző, aki nem ismerné a német nyelvet anyanyelvi és költészeti szinten. A rendezés pedig túlságosan illúziókeltő, kell az előadásba egy kis nyelvi katyvasz az elidegenítéshez.
Végezetül szögezzük le: akik a századok folyamán szerte a világon természetesnek tartották, hogy szín- és zenés művek szövegét a nézői célcsoport kedvéért műfordítják, valamennyien szalasztott hülyék voltak, hiszen nem tudtak időszerűen átgondolni.

9193   vigkrisz 2018-04-18 12:27:43

Nekem is van még egy eladó jegyem a vasárnapi Az álarcosbál előadásra, ha valakit érdekel.

9192   parampampoli • előzmény9191 2018-04-17 20:26:08

A jegyek elkeltek.

9191   parampampoli 2018-04-17 15:50:49

ÁTADÓ JEGYEK !

3 darab jegy keresi gazdáját AZ ÁLARCOSBÁL április 21-i premierjére. Földszint 20. sor közép, ára 3600 Ft/db. Akit érdekel, írjon privában! (Átadás-átvétel előadás előtt 15 perccel az előcsarnokban, fizetés kp-ben. Bankkártyás és részletfizetés nem elfogadott. -:))))

9190   Búbánat 2018-04-16 10:49:54

 Delibes Sylvia című balettjét néztem meg szombaton este az Erkel Színházban.  Seregi László koreográfiájában 1972-ben bemutatott előadás felújítására nagyon kíváncsi voltam, hiszen akkor láttam először és szombatig egyetlenszer ezt a "balettkomédiát" - amelyből szinte már csak a zenéje maradt meg bennem. 

Kedves, bájos darab,  de túl nagy hatást most sem tett rám: minden benne van, ami egy balett, egy táncjáték szépsége és tartozéka. A látottak művészi színvonalával nem lehetek elégedetlen. Szépek a színpadképek,  tetszetős a díszlet-jelmez-világítás, de a látvány mégis,  nekem kissé szegényesnek tűnt -  ugyanakkor a második felvonás fináléja igen attraktív, jól kivitelezett, és amely  után az egész előadást nagy tetszéssel fogadta a közönség.  De mint említettem, hiányérzeteim maradtak... Talán érthetően, a népszerű zeneszámra - Pizzicato - táncolt  két jelenet kapta a legnagyobb tapsokat. 

Az ifjú táncosok és a tánckar mindamellett dicséretet érdemelnek, mert láthatóan igyekeztek tudásukkal örömet nyújtani, bennünket kissé belefelejtkeztetni egy romantikus történet meséjébe, a  XIX. század végi párizsi, színes, kavargó forgatag  álomvilágába - hogy ez számomra kissé bágyatagúra sikeredett? - valószínűleg bennem van a hiba...

2018. április 14., esti előadás szereposztása volt:

Sylvia - Balaban Cristina

Amyntas - Timofeev Dmitry

Diana - Popova Aleszja

Orion - Melnyk Vladyslav

Amor - Kerényi Miklós Dávid

Kentaur - Bajári Levente

Kentaur teste - Szigeti Gábor

Öltöztetőnő - Riedl Ágnes

Öltöztető - Kohári István

 

A zenét átdolgozta Pál Tamás

Díszlettervező: Forray Gábor

Jelmeztervező: Márk Tivadar

 

Km. a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara

Vezényelt: Déri András

9189   Búbánat 2018-04-15 23:51:03

OPERABARÁT KLUBDÉLUTÁN

2018. ÁPRILIS 15. VASÁRNAP 15.00-17.00 

ERKEL SZÍNHÁZ

MŰSOR

1.) SZINETÁR MIKLÓS ELNÖK ÚR KÖSZÖNTŐJE

2.) KONCERT
 

Fellépett művészek:
 

KOLONITS KLÁRA

PATAKI BENCE


Zongorán közreműködött: BARTAL LÁSZLÓ

Vendég: KESSELYÁK GERGELY karmester

és


ÓKOVÁCS SZILVESZTER, az Operaház főigazgatója

Műsorvezető volt: FÜLÖP ATTILA

 

Kolonits Klára Bellini Normájából a Casta Diva kezdetű áriát és Verdi Traviatájából Violetta első felvonásbeli nagyáriáját énekelte – mindkettőt tüneményesen!

A csodálatos szopránunk Fülöp Attila, a Magyar Állami Operaház egykori tenoristája kérdéseire mesélt pályájának kezdetéről, a  zenei tanulmányairól, az ottani stúdiumokban szerzett életre szóló, meghatározó zenei inspirációkról, de mindenekelőtt  nagyapjához,  a világhírű zenetörténész, dr. Bartha Déneshez fűződő gyermekkori kapcsolatáról; rá tett hatásáról, benyomásairól; motivációkról.  A beszélgetésben szóba került férje, Dinyés Dániel karmester, muzsikus neve is, aki nélkül énekművészete talán nem úgy teljesedett volna ki avagy ma nem tartana ott, ahol most van;  akivel közösen több – némely saját kezdeményezésű -  projektben vettek illetve vesznek részt: bel canto koncertek-, lemezek; Ördögkatlan; Katona József Színház, Müpa… Kolonits Klára szeretettel említette Kesselyák Gergely karmestert is – anno már ő is „terelgette” a bel canto stílus, hangképzés irányába -,  aki addig az igazgatói páholyban foglalt helyet és onnan hallgatta a beszélgetést meg az énekszámokat; rövidesen ő is a színpadra lépett…

De még Pataki Bence operaénekes is szót kapott. A fiatal basszbariton említette édesanyját,  Wiedemann Bernadett operaénekesnőt, aki már gyermekkorában óhatatlanul megszerettette vele a műfajt és elindította az énekesi pályán.  Pataki Bencét először alig ismertem fel – szakálla mellé bajuszt növesztett. Énekhangja igen szép, kifejező s bizonyára fejlődik tovább:  a most  énekelt Fiesco-ária a Simon Boccanegrából és Pomádé király áriája is igen figyelemreméltó előadás volt részéről, és ahogyan Szinetár Miklós a műsor elején, a nyitó, üdvözlő szavaival célzott is rá, remélhetőleg idővel Pataki is ugyanolyan fényes karriert tudhat majd maga mögött, mit szeretett édesanyja – aki ugyancsak meghívott vendégként fellépett volna, de sajnálatos megfázása miatt le kellett erről mondania;  ahogy a  helyébe invitált Busa Tamás is az utolsó pillanatban, hasonló ok miatt nem jöhetett el erre a klubdélutáni  összejövetelre az Erkelbe.  

Bartal Lászlót korrepetitori munkájáról faggatta Fülöp Attila

Kesselyák Gergely karmesterről - és tőle - megtudtuk, hogy milyen funkciókat töltött és máig tölt be  az opera és a zene világában. Ő is mesélt az ifjúkori elindulásról , hogyan lett karmester, de kérdésre válaszolva kitért rendezői ambícióira is, eddigi munkáira, sőt elmondta, hogy komponál is és korábbi egyházi jellegű alkotásait Olaszországban és Münchenben is tervezik  bemutatni, de lemezfelvételük is kilátásban van.

Érkezett Ókovács Szilveszter főigazgató, aki ezúttal élőszóban hosszasan elmagyarázta, mi indokolta az Operaház bezárását; hogyan is néz ki most az Opera belülről, hol tart a rekonstrukció, a távlati kilátásokról is szólt: újranyitást követő tervek: 2019 őszétől Wagner teljes Ringje előadásra kerül, lesz új Tannhäuser- és Parsifal produkció,  neves vendégénekesek jöttére is számíthatunk: érkezik Netrebko két Tosca előadásra, Domingót is várják..  Ókovács beszélt az idén őszre esedékes amerikai (New York-i) kéthetes vendégfellépésükről, a helyszínekről, programokról (Bánk bán, Sába királynője stb.)  

Ezután rátért az Eiffel-csarnok beruházásra: itt is tervek, mi lesz, milyen lesz belülről-kívülről, funkciókról, megvalósuló műsorokról,  Egyszóval: tájékoztatást kaptunk tőle a 2019 őszére teljesen kész két hatalmas projektről – ami érdekelheti az operalátogató közönséget.

A végén külön kitért rá: az újranyíló Operaházba visszahozza a nyílt főpróba előadások teljes zenei-színházi  élményt és értéket nyújtó  opera-és balettbemutató rendszerét - mely bejelentést kitörő tapsokkal nyugtázta a szépszámú operabarát közönség az Erkel Színház nézőteréről.

9188   ricora 2018-04-14 16:06:33

A Varázsfuvola kétszer egymás után.Teljes részletességgel nem írok, csak amit fontosnak tartok.Vashegyi György vezényelt, és a zenekar néha bizonytalanul szólt, a tempo választás a gyorsaságát tekintve túl volt helyenként  az értelmes határon. Hangszeres bizonytalanság többször is akadt. Maga a zenekari hangzás kellene  sokkal szebb legyen. Kolonits Klára kilépésével  egyelőre a drámai koloratúra, mint legjobb Éj királynő hiányzik a szereposztásból. Varga Viktória szinte hibátlanulugyan, és Röser  Orsolya még ha egy-két intonálási hibával is, de jól elénekelte a szerepet, csak ami pluszt megismertünk már Kolonits Klárától, az bizony nincs. Pozitivuma ennek a rendezésnek az új Sarastro, amelyet Fried Péter énekelt. Váltótársa Palerdi András. A különbség az, hogy amíg Fried teljes személyiségével és hangi súlyával  maga a megtestesült Sarastro, addig Palerdi megpróbál aznap este Sarsatro lenni, de többször kivül marad a szerepen, énekelni valójában nem egy szinben szólnak az alsó és felső hangok. Lefelé elmattul  a hang. A második áriája pedig indokolatlanul már-már romantikus hangvételű és harsány, Mozarthoz nincs sok köze. Rab  Gyula  “új" Tamino, “délceg” Tamino ő, igéretes hang, amely nem nyúlhat túl a mozarti vonalon egyelőre. Ideális alkat, mig Szappanos Tibor éneklése imponálóbb. Sáfár Orsolya már több éve ebben a rendezésben Pamina, szinpadi jelenléte sokat fejlődött, nála a túlvibrált éneklésre kellene vigyázni, ne hatalmasodjon el.A " Monostatosok"  imponálóan aktivak, megjegyezném, azonban, hogy   különösen Kiss Tivadarnál nem túl jó, ha pl. az I.felv.  fináléban az énekelt hangok közé sok prózai hangütés kerül. A két Papageno figurája közül Rezsnyák Róbert kedvesebb, (népiesebb figura), de Sándor Csaba is megfelelően játszott. Zavaros Eszter nagyszerű Papagena, Nagy Zsófiát először hallottam, kiváló lesz a szerepben. A dámák mind eltalált hangok és jól eltalált figurák. Szinetár Miklós rendezése látványos és szinháziélményt nyújt. Bár a MET HD közvetitései között szerepelt egy röviditett változat, ez nem kellene követendő példa legyen  és szerintem megbocsájthatatlan, hogy Pamina-Tamino-Sarastro tercett kimaradt  Mozartnak ebből az operájából. Továbbá időszerű lenne átgondolni, hogy magyar prózával,  de eredeti nyelvű együttesekkel, áriákkal szólaljon meg  végre ez az opera.

9187   nickname • előzmény9185 2018-04-08 14:57:22

későn javították szerintem

9186   ladislav kozlok • előzmény9184 2018-04-08 06:42:48

A  muvésznonek el sem kellett volna válalni az Ej királynojet.  . 

13 Norma az 13 kegyetlen nehéz éneklés. 

9185   pinocchio • előzmény9184 2018-04-07 08:54:55

Igen, most megtaláltam.Csak az furcsa, hogy egy hete még az ő neve volt a honlapon.

9184   bermuda • előzmény9183 2018-04-06 21:35:23

Kolonits Klára a FB-on megírta, h lemondta az Éj Királynőjét, megindokolta..

9183   pinocchio 2018-04-06 16:22:47

Szombat délelőttre keresek 2db jegyet, ha valakitől megvehetném, köszi előre is.Priviben várom! Rab Gyula Tamino!, Fried Péter Sarastro. Sajnos Kolonits Klárát nem látom a szereposztásban már:((

9182   Beatrice • előzmény9180 2018-04-06 12:12:31

Én is elajándékoznék egy ugyanilyen jegyet. Szóval, már ketten mehetnek.

9181   miketyson • előzmény9179 2018-04-06 11:36:38

Valószínűleg nem. 

9180   almapüré 2018-04-06 10:53:38

Van mára egy felesleges jegyem a  Varázsfuvolára, valahova az utolsó sorokba, szívesen elajándékoznám, ha valaki szeretné.

9179   Heiner Lajos • előzmény9177 2018-04-06 10:51:47

Nem ismered a régi kínai közmondást?

9178   Búbánat 2018-04-06 10:46:05

A tegnap esti ünnepi előadással véget ért egy három és fél évtizede tartó fejezet a Magyar Állami Operaházban és  Erkel Színházában:

35 év után elbúcsúzott tőlünk Mikó András szépséges Parsifal-rendezése.  Utoljára élvezhettük, csodálhattuk meg a zenedráma mára már klasszikussá nemesedett színpadképét és adhattuk át magunkat meghatottan a megidézett misztikumnak - ebben a rendezésben.

Mielőtt felhangzottak volna a csodálatos mű első taktusai, Ókovács Szilveszter főigazgató emelkedett szólásra páholyából: felidézte a kezdeteket, a magyarországi Parsifal-bemutatók (az első német és első magyar nyelven énekelt előadás) históriáját,  majd rátért a négy évtizedes esztelen politikai cenzúra után 1983-ban a közönségnek visszaadott,  újra színpadra  állíthatott és álmodott, a már betegségével küszködő Ferencsik János dirigálta,  Mikó András rendező, Forray Gábor díszlet- és Makai Péter jelmeztervező nevével fémjelzett produkcióra, az opera akkori kiállítására, ami a reveláció erejével hatott mindenkire, akkor és azóta is, és mely a  tegnapi utolsó előadásáig rajta volt az Opera műsorpalettáján. Jegyzetéből rengeteg nevet olvasott fel: karmesterekét, énekesekét, akik az elmúlt évtizedekben részesei voltak a sikernek; statisztikát ismertetett, kik léptek fel - hazai és külföldi művészek, előadók - Parsifal, Amfortas, Gurnemanz, Kundry, Titurel, Klingsor szerepeiben.  Köszöntötte a mai előadókat, a zenekart, azt is jelezve, hogy mint látható, a televízió kamerái is jelen vannak.  Ezután kezdődött el a búcsú-előadás.

 Kovács János karmester pálcájának beintésére felcsendült Wagner hattyúdalának, utolsó színpadi remekének, az „ájtatos” misztérium játéknak sodró hatású ünnepi zenéje.

A közönség a harmadik függöny lehullta  után tombolva ünnepelte a közreműködőket, szereplőket: Kovácsházi Istvánt, Tómas Tómassont, Palerdi Andrást, Németh Juditot , az énekkart, zenekart – élükön a dirigens Kovács Jánossal - nemkülönben a második felvonás végén a viráglányokat megszemélyesítő énekművészeinket is.

Felejthetetlen előadás volt, és marad számomra - számunkra ez a Parsifal. Lehet , hogy – sőt biztos – visszasírjuk még ezt a rendezést!  Már előre félek az Ókovács által beígért, két év múlva, már az újranyíló Operaházban, új rendezésben ismét színpadra kerülő darab kiállításától:  a „korszerűsítés” észérvei alatt a leendő rendezés mivé teszi, mivé változtatja át ezt a szépséges,  immár múzeumba kerülő színpadképet.

 

9177   miketyson • előzmény9176 2018-04-06 10:41:53

Akkor te? 

9176   Heiner Lajos • előzmény9175 2018-04-06 09:55:59

Aki először házasodik, az szerencsétlen. Aki másodszor, az feledékeny. Aki harmadszor, az hülye.

9175   miketyson • előzmény9173 2018-04-05 19:30:40

Az tényleg életművész, akinek hat felesége volt? 

9174   Heiner Lajos • előzmény9173 2018-04-05 18:43:38

A darabot Prágában egy este háromszor is megnéztem.

9173   Edmond Dantes 2018-04-05 17:43:32

Gyerekkorom óta érdekelt d'Albert Tiefland-ja: operakalauzokban a szerzők szerinti betűrendben többnyire első helyen bemutatott dalműről azt szokták írni, hogy sajátos keveréke a (poszt)wagneriánus és az olasz verista operáknak, sőt, hogy ő maga a német verizmus. A szerző származása, élete a két lábon járó multikulturális Európa. Az a multikulturális Európa, amit és aminek számos személyiségét, művészét sokan szeretik-szeretjük és amit-akiket számosan kevésbé szeretnek. Eugene d'Albert francia, olasz és angol származású volt, Skóciában született, leginkább németnek vallotta magát, legsikeresebb művét német nyelven írta és bár Prágában mutatták be, Berlinben lett először nagy sikere. Elsősorban zongoristaként a fél világot bejárta-beturnézta, nálunk is többször fellépett. Nemcsak zongorázott: karmesterként, zeneszerzőként valamint  életművészként is ismert volt, hat házasságából nyolc gyermeke született, egyik hitvese Teresa Carreno venezuelai zongoraművész volt. Utóbbinak tulajdonítják azt a bonmot-t is, miszerint egyszer ezekkel a szavakkal szólította férjét: "Gyere gyorsan! A gyerekeid és a gyerekeim a gyerekeinkkel verekednek!" Svájci állampolgárként Rigában halt meg, ahová azért utazott, hogy a hatodik feleségétől elváljon...

Úgy érzem, e regényes élet megérdemelt ennyi bevezetőt, mielőtt az Erkel Színház tegnap esti Hegyek alján-produkciójáról beszámolnék. Az Operaház honlapja névelős címmel (A hegyek alján) hirdette a darabot, de az eredeti cím és az opera szellemisége is inkább a névelőtlen változat mellett szól. Szintén a honlap -szerényen- "koncertszerű előadást" ír, én inkább félig(-meddig) szcenírozottnak mondanám azt, amit láttam. Noha rendező neve nem olvasható sem a honlapon sem a helyszínen osztogatott szórólapon, valaki azért -nem is rosszul- bizonyára beállította a színpadi mozgásokat és kialakította a hátteret. Rövid, nagyon személyes véleményem az operáról: mai füllel is életteli, jól hallgatható, élvezetes alkotás, éppen a kellő terjedelemben. Tényleg van benne valamennyi wagneri beütés, -nem nevezném Wagner-epigon alkotásnak!- talán csipetnyi Richard Strauss is került bele és persze jó adag verismo, már csak a "latinos" (spanyol-katalán) környezet zenei ábrázolása kedvéért is. Két-három erős karakter, hatásos, jól énekelhető szerepek, a kórusszólam lehetne mutatósabb. Nívós a librettó, jól sikerültek a magyar nyelvű feliratok.  A cselekmény  akarva-akaratlanul is időszerű: a női főszereplő mint falon-falun belüli erőszak áldozata, akár egy mai  #meetoo-blog alany-tárgya lehetne. Egyszóval, a darab kitűzéséért: "riszpekt" Operaház!.

Elismerésemet ezennel kiterjesztem a zenei megvalósításra. A horvát karmester, Mladen Tarbuk nevét eddig nem ismertem mint olvasom, járt már nálunk korábban. "Civilben" a Dubrovniki Fesztivál művészeti igazgatója; a külsőre inkább tanárbácsis dirigens színvonalas előadást prezentált, noha a dicséretes teljesítményt nyújtó, kitűnően muzsikáló nagy létszámú zenekar nem ismerhette az opera itthoni előadási hagyományait, tekintve, hogy évtizedek óta nem játszották Budapesten. Külön kiemelném a szép klarinétszólót.

A Hegyek alján is olyan mű, amit akkor érdemes és akkor szabad elővenni, ha elsőrangú tenor és szoprán művész áll rendelkezésre. Kijelenthetem: mindkét főszereplő messzemenően abszolválta szólamuk elvárásait. Sümegi Eszter Mártája egyszerre volt larmoyant és drámai, hangja töretlen erővel és szépséggel szólt, a lírai részekben hiteles és megindító volt és remekül építette fel a szerep talán csúcspontját jelentő "Ich weiss nicht wer mein Vater war"-elbeszélést. Vele egyenrangú társ volt Pedro szerepében a szlávos nevű, de osztrák vendég, Nikolai Schukoff: hőstenor ő a javából, annak inkább a német fajtájából (Wagnert is beleértve, sőt!), de egyes olasz szerepekben is jól helytállhat. Bizonyára többször énekelte már Pedrót, mert tegnap este inkább csak hozta-vitte -azaz nem olvasta- kottáját és némi színpadi játékra is futotta nem kevés energiájából, mindezt jó kiállással, meggyőző erővel. A mű legismertebb részletét, a Farkaskalandot "Schau her, das ist ein Taler") hatásosan adta elő. Visszavárjuk! Balga Gabriella tovább erősítette kedvező benyomásaimat, amiket a Hugenották-Urbain szerepben szereztem róla és azt a meggyőződésemet, hogy lírai szoprán hang az övé s nem mezzo mint ahogy a honlapon feltüntetik. A három "grácia" (Horti Lilla, Gál Erika és Kálnay Zsófia) engem kicsit a rajnai sellőkre emlékeztetett, szép hangon énekeltek, jól mutattak. Az opera rosszfiúja, Sebastiano nem csupán megfojtás, de nézetem szerint szereposztási tévedés áldozata lett: Geiger Lajos hangjából pont azt a durvaságot, nyerseséget, itt szükséges közönségességet hiányoltam, amivel elhitette volna: nem elsősorban a környék gazdag földesura ő, hanem a szó mindkét értelmében közönséges gazfickó. Gábor Géza basszusa "lent" nem volt nagyon átütő, inkább zörgős, de végül is miért lenne hibátlan egy kilencven éves "falu véne" (Tommaso) hangja...A Morucciot éneklő Szvétek László megfelelt kisebb szólamában, Nando nyúlfarknyi szerepét Boncsér Gergely énekelte. Az Operakórus (betanító: Csiki Gábor mb. karigazgató) jól látta el sajnálatosan kicsiny feladatát.

Eugene d'Albert: Hegyek alján - koncertszerű előadás, Erkel Színház, 2018. április 4.

9172   Búbánat 2018-04-05 15:59:31

Eugen d'Albert: A hegyek alján

avagy egy verista dráma német módra

Koncertszerű előadás két részben, prológussal és két felvonással, német nyelven

Bemutató: 2018. április 4.

Nem mindennapi operaesemény színhelye volt tegnap este az Erkel Színház!

Hatvan évnek kellett eltelnie, hogy 1958. február 28-a után újra bemutatásra kerüljön A hegyek alján nálunk – de most csak egy hangversenyszerű előadás erejéig elhangozzék - ez az ízig-vérig verista opera. (Igaz, pár évvel később a Szegedi Nemzeti Színház is előadta a művet: 1966. február 5-én mutatták be Vaszy Viktor zenei irányításával.)

Tiefland” – találó magyar fordítása „A hegyek alján”, mely d’Albert egyetlen maradandó értékű operája. Már Rudolph Lotharnak Ángel Guimerá drámája („Terra baixa” c. katalán színdarab) nyomán készült librettóját is, mintha távoli rokonság fűzné Mascagni Parasztbecsületéhez. A zenében pedig teljes mértékben uralomra jut a verizmus.

 A féltékenységi dráma, melynek során a pireneusi pásztor, Pedro, a természet egyszerű és naiv gyermeke nyílt színen fojtja meg Sebastianót, a gazdag és öntelt földesurat; annak szeretője, Márta és a két férfi közötti szerelmi háromszögből, a közöttük feszülő ellentétből fakadó minden fordulat kiváló jellemzésre talál d’Albert nem túl választékos, de kétségkívül hatásos muzsikájában. A komponista meggyőzően érzékelteti a Márta lelkében végbemenő változást, amint a hiúságában megsebzett asszony elfordul a durva Sebastianótól és szívvel-lélekkel a tudatlan, de nemes gondolkodású pásztorlegény mellé áll. A két férfi és Márta mellett Nuri alakja válik ki legélesebben a nagyzenekar minden lehetőségének kihasználásával megfestett gazdagon árnyalt környezetből.

Eugen d’Albert (Glasgow,1864. augusztus 10. – Riga, 1932. március 3.) nagyon összetett, csapongó és sokszínű egyéniség volt, s neve bizony nem mindenki előtt cseng ismerősen. Sokszínűségét már az is bizonyítja, egy olasz és német ősök leszármazottjaként Skóciában született, de angolul sosem tudott, s hol franciának, hol németnek vallotta magát, miközben pont hatszor cserélt feleséget… De ez a csapongás és sokszínűség zenei téren is megmutatkozik. Mint tehetséges pianistára a kor híres karmestere, a győri születésű Richter János, a híres Wagner-dirigens figyel fel és mutatja be Liszt Ferencnek, aki pártfogásába vette s így valójában ő lett Liszt weimari periódusának utolsó növendéke. Korának leghíresebb világjáró virtuózává nőtte ki magát, miközben komponálásra is futotta idejéből. Saját használatára virtuóz zongoraműveket komponált, de végső fokon leginkább az opera vonzotta. 

A zenés színpad számára sok-sok – igaz eklektikus – művet alkotott, de ezek közül tartós sikert valójában csak az említett „Hegyek alján” operájával ért el.  

A mű vezérmotívumokra épül. Az opera zenéje tulajdonképpen több stíluselemből tevődik össze, melyben békésen megfér az olasz dallamosság és a wagneri drámaiság, hogy szuggesztív egységet alkosson. D’ Albert, a kiváló színpadi érzékű komponista értette a módját annak, hogy bőséges kromatika és hangszerelési ötletek segítségével, valamint a drámai és lírai részek arányos váltakozásával mindvégig feszültséget teremtsen. Ez a magyarázata annak, hogy az opera, mint a német verizmus legjobb alkotása, és mai is játsszák, „működőképes”.

"A hegyek alján" a maga korában joggal, átütő sikert ért el - bemutatója 1903. november 15-én, Prágában, a Nemzeti Színházban volt. Mint érdekességet említem, hogy az ősbemutatón Pedró szólamát Arányi Dezső tenorista énekelte s Mártát is magyar művész, az egri származású Alföldy Irén alakította, míg az előadás élén a kor jeles karmestere, Leo Blech állt.

Az operának a szerző által átdolgozott második változata (előjáték + két felvonás) terjedt el inkább, amit először 1905. január 16-án Magdeburgban adtak elő. „ A hegyek alján” a múlt század közepén is még igazi repertoár darab volt, hogy aztán valahogy elnyelje a süllyesztő, s ma már csak ritkán kerül színpadra. (A Prágai Állami Operaház a centenáriumra elővette az operát, 2003-ban mutatták be ott.)

Ebből a szempontból is, dicsérendő tett volt ez a mostani, egyszeri elővétele a darabnak az Erkel Színházban.

Az énekesek közül Márta szerepében Sümegi Eszter kifejező és gyönyörű hangjával remekelt. Egészen kiváló teljesítményt nyújtott a Pedrót alakító vendég énekművész, a neves osztrák tenor, Nikolai Schukoff! Tetszett szenvedélyes drámaisága - az opera zeneileg talán legértékesebb része is az ő „sikerszáma”: Pedro balladája (monológ – elbeszélés), a híres „farkas-legenda”. Pedro, a pásztor, hogy megmentse az akol juhait a veszélytől, puszta kézzel fojtja meg a garázdálkodó farkast. Ennek analógiájára történik – hogy igazságot szolgáltasson és véget vessen a földesúri önkénynek -, ugyancsak puszta kézzel fojtja meg ellenfelét, s elhagyva a szennyesen kicsinyes, hegyalji falut, megy vissza szerelmével – immár házastársával – a tiszta levegőjű hegyek közé.  

Itt kell elmondanom, hogy az operaelőadás a kiírással ellentétben, több volt mint koncertszerűen elhangzó mű, tekinthető „félig szcenírozottnak” is, hiszen a színpadon „játék” is volt, jöttek-mentek, „alakítottak” a szereplők – ebben leginkább Schukoff jeleskedett -, bár kottával a kezükben vagy kotta nélkül változtatták helyüket; és kellékek is kerültek a színpadra: asztal, szék, zsákok,, kés,  ruhadarabok cserélődtek stb..

A háttérben tükrös fal, de áttűnő felülettel, ami mögé folyamatosan kivetítve voltak a darabbeli cselekmény színhelyéül szolgáló tájat és települést, a kápolnát, a molnár házát vagy a kastélyt idéző képek: a természet ölén, havas hegycsúcsok alatti kies vidéket, erdős völgyben meghúzódó kis falucskát, templomképet, szobabelsőket látunk.  

A kis feladatot ellátó Énekkar tagjai is olykor az áttetsző fal mögött énekelnek, vagy onnan vonulnak be a színpadi „játszótérre”.

Geiger Lajos az ellenszenves földesúrnak minden negatív oldalát megmutatta, jól jellemezte; basszbaritonján erősen szólalt meg minden énekhang.  A szereplők közül említést érdemel még Márta barátnőjének, Nurinak alakítója, akit a tüneményes  Balga Gabriella jelenített meg: a falusi pletykaáradat fölé emelkedő kis szolgáló naiv, bájos figurája az egyébként nyers hanghatásokban tobzódó opera üde színfoltja.  

Fontos szerepe van a darabban Tommassonak – ő a falu legöregebb embere, aki az igazságot képviseli - a kitűnő basszus, Gábor Géza énektolmácsolásában és játékában kaptuk. A falubeli, Sebastiano alkalmazottait, a lányokat Gál Erika, Kálnay Zsófia és az a fiatal operaénekesnőnk, de már nem egészen pályakezdő, Horti Lilla énekelte, akinek szép erős szopránja mellett jelenlétével olyan színpadi kisugárzása is van, mely idővel a legszebb reményekre jogosíthatja… 

Ez az előadás igen pozitív benyomást keltett!  Ebben oroszlánrésze a karmesternek, a horvát Mladen Tarbuknek volt, aki mély drámai akcentusokkal sodrólendületű előadást produkált.

Hatalmas sikere volt az előadásnak, nagy ovációban részesítette a közönség a közreműködő művészeket, és magát a produkciót, mely megérdemelné, hogy több évtized után –már megrendezve, felújítva - visszakerüljön a repertoárba!

Szereposztás ez volt:

Marta: Sümegi Eszter

Pedro: Nikolai Schukoff

Sebastiano: Geiger Lajos

Tommaso: Gábor Géza

Nuri: Balga Gabriella

Pepa: Horti Lilla

Antonia: Gál Erika

Rosalia: Kálnay Zsófia

Moruccio: Szvétek László

Nando: Boncsér Gergely

 

Magyar nyelvű feliratok: Miklós Melánia

Megbízott karigazgató: Csiki Gábor

 

9171   Búbánat 2018-04-04 18:09:40

Spontini: A veszta-szűz – koncertszerű előadás, olasz nyelven.

Erkel Színház, 2018. április 3.

Mikor beléptünk a színházterembe, nyitott színpadot láttunk, melynek közepén az énekkar számára lépcsőzetes üléssorokat helyeztek el (a zenekar lent, az „árokban” játszott), mögötte – középen -  színpad –díszletként, egy átlátszó falon keresztül hatalmas, vöröses-sárgás – vetített animációs - lángnyelv lobog.

 A cselekmény ismeretében tudható,  ennek fontos dramaturgiai funkciója van a történetben: Júlia, a veszta-szűz, szerelmével, a római hadvezérrel való újratalálkozás örömében elfeledkezik táplálni a tűzet, kialszik a láng, ezért a bűnéért az istenek képviseletében a főpap halálra ítéli: élve fogják befalazni a sziklasírba…

Nekem furcsa volt, amikor a második felvonásban megtörténik,  hogy  kihuny a láng, a helyeinkről azt látjuk, a kórus mögött kivetítve  „vígan” ég tovább  – egészen a felvonás végéig; oda kellett volna figyelnie erre a technikát kezelő személyzetnek; a harmadik felvonás végén, mikor isteni beavatkozásra villám sújtja a sziklára helyezett papi fátylat, lángra lobbantja, és  mindenki örömére kegyelmet kap Júlia, látjuk a nézőtérről már, nagyon helyesen,  megint kivetítve az animációs, lobogó lángot.   Kérdem, ha ezt itt a harmadik felvonásban a helyén kezelni tudták, akkor miért nem tudta megoldani a műszak a második felvonás alatt ennek a fordítottját: hogy kialudjék a láng a dramaturgiailag szükséges ponton?!   

Persze ez az észrevétel csupán  egy aprócska „baki”-ja a nagy sikert aratott produkciónak, engem pedig nagy örömmel töltött el a találkozás ezzel el a ritkán játszott  dalművel, hogy élvezhettem legalább a hangversenyszerű változatát, itt az Erkel Színházban.  Az Operában még soha nem adták elő Spontini operáját, a magyarországi bemutatóját 1812-ben, a Pesti Német Színházban (német nyelven) tartották.

Gasparo Spontini (sz. Maiolati – Jesi mellett, Ancona körzete -, 1774. november 14. -  Maiolati, 1851. január 24.)

Szegény parasztemberek gyermeke volt, akit eredetileg papnak szántak, de aztán egy nagybácsi segítsége lehetővé tette számára, hogy zenét tanulhasson. 1791-ben beiratkozott a nápolyi konzervatóriumba. Rómában 1796-ban írta első operáját, az I puntigli delle donnét. Ezt követően operák egész sorát alkotta meg, főleg Nápolyban és Párizsban. Számos hivatalt viselt, köztük az egyik: Joséphine  császárné párizsi udvarában volt udvari komponista. Párizsba 1803-ban látogatott el először. Napóleon kedvenc zeneszerzője volt, operáiban (Fernand Cortez, Olimpia stb.) is őt dicsőítette. 1807-ben La Vestale című operája fényes sikert aratott Párizsban. Ez lett egyetlen maradandó alkotása. 1820-ban meghívást kapott III. Frigyes Vilmos berlini udvarába. A császár halála után azonban helyzete tarthatatlanná vált, amiben szerepe volt Spontini összeférhetetlen természetének is.  Magatartására igen jellemző Wagnernek egy ifjúkori operájával kapcsolatban tett megjegyzése: „Mit remél, fiatalember, hogy komponálhat még? Ha római témát akar, ott az én Veszta-szűzem, ha görögöt, ott az én Olimpiám, ha spanyolt, ott van Cortezem, ha meg indiait, ott van Nurmahalom!”

Spontini 1842-ben visszatért Párizsba, miután Berlinben megfenyegették, hogy bebörtönzik. Megfordult több európai kulturális központban, majd visszatért szülővárosába, ahol három évvel megsüketülése után meghalt.  Az olasz zeneszerző Meyerbeer felléptéig – rohamosan gyengülő hallása ellenére – egyeduralkodó a nagyopera terén.

A La Vestale bemutatója 1807. december 16-án volt a párizsi Operában.  

A szövegkönyvet  (Étienne de Jouy) eredetileg François-Adrien Boieldieu számára írták, később Étienne Nicolas Méhul is visszautasította azt. A következő 50 év során 213 alkalommal tűzte műsorára a párizsi Opéra, s előadták a világ legtöbb nagyobb operaházában. Nagy jelentősége volt Maria Callas pályáján is, aki a La Scalában 1955-ben énekelte. Spontini maga javasolta, hogy tekintsék inkább Gluck követőjének, mint Cherubini riválisának.

A téma ugyanúgy Bellinire emlékeztet (Norma), mint az opera több részletének érzelmes hangvétele, a feszes cselekményt, a jól kihegyezett drámai csúcspontokat a szerző kiváló szakmai tudással és bő drámai invencióval öntötte zenébe.

Spontini fő műve az ókori- köztársasági Rómát, a római szellem nagyságát dicsőíti. Ez a kor empire áramlatának megfelelt, s csak fokozta sikerét.  A történet Júliáról szól, aki szerelmese, Licinius hosszú távolléte alatt a veszta-szűzek közé lép. Mikor azonban a katona hazatér a háborúból, szerelmük újra fellobban. A leányra bízott tűz kialszik, ezért élve eltemetésre ítélik. Liciniusnak nem sikerül kiragadnia a papok kezei közül, mikor azonban egy villám lángra gyújtja Júlia fátylát s vele a szent tűzet – erre az égi jelre a papok megkegyelmeznek a leánynak, s a fiatalok egymáséi lehetnek.

 

Spontini stílusában Gluckot követi, de műve hatásosabb, gazdagabb a német reformátor operáinál - és a romantika küszöbén áll… Nagyszerű Júlia jellemének rajza, mely a fájdalmas lemondástól a szenvedélyes szerelem fellángolásáig az érzelmek széles skáláján megy végig. Különösen jól sikerült a második felvonás, mely tulajdonképpen egyetlen hatalmas fokozás.  Berlioz  kritikájában úgy fogalmaz, számára mintha „a II. felvonás egésze egy véget nem érő crescendo lenne”. A mű felépítése egészében is igen jó, szerkezetileg arányosan tagolt. Fő jellemvonása, hogy a zenekar-kíséretes recitativo veszi át az uralmat az áriák felett, az énekelt dallam felett, az énekelt dallam háttérbe szorul (tehát ezért nincsenek benne ún. „sláger-áriák”)

Erkel Színházban az opera sajnos sok húzással ment, pedig a koncertszerű előadás lehetővé tenné akár a teljes zenei anyag előadását - benne a nagyszabású, hattételes balettképet az I. felvonásban, a győzelmi ünnepség keretében, öttételes táncot a III. felvonás záróképében.

De így is kitűnt, hogy a zenei anyagot hatásos áriák, lendületes együttesek, ünnepélyes kórusok jellemzik.  A legkiemelkedőbb részletek között Licinius és Cinna I. felvonásbeli kettőse, a Vesta-szűzek reggeli himnusza, Júlia I., II. és III. felvonásbeli áriái. Licinus és Júlia II. felvonásbeli kettőse, valamint Licinius és a főpap III. felvonásbeli kettőse említhető.

Az énekesek – Rálik Szilvia, Francesco Pio Galassov, Kálmándy Mihály, Gál Erika, Cserhalmi Ferenc – mondhatnám, sziporkáztak, ez különösen Rálikra igaz; vivőerős szopránja átviszi a sűrű, hangos zenekari és kórushangzatokat is; ugyanakkor a lírai részeket is nagyon szépen énekelte, kettőse a tenorral szenvedélyekkel telítetten szólalt meg. Pio Galassov alig maradt el Rálik mögött (nincs nagy hangja, de viszi a magasságokat), rokonszenves énekművész. Licius barátja szerepében, Kálmándy baritonja itt lírai színezetet nyer és pompásan él vele. Gál Erika kisugárzó főpapnő-alakot idéz fel szépséges mezzoszopránjával, egyedül Cserhalmi  basszusa nem tudott igazán kibontakozni; csak egyetlen jelentős feladata van az operában, kettőse Licius-szal, amit korrekten, de kissé szürkén, elénekel.

Óriásit nyújtott énekben az Opera Kórusa!  Az énekkar középső tömbjét alkották földig érő fehér ruhájukban a  veszta-szűzek, tőlük balra és jobbra helyezkedett el a másik nőikar fekete ruhájukban, a lépcsőzeten felettük énekelt a teljes férfikar.  Hatalmas kórustételek vannak az operában: önálló tablók, együttesek, kóruskíséretes áriák váltják egymás, a finálékban is emelkedett énekhangzatokban, olykor gyújtó hatású, induló-szerű-, máskor elégikus hangulatot árasztó, hárfán is kísért dallamokat énekelnek. Mondhatnám azt is, hogy „kórus-opera" főszereplője volt az Opera Énekkara ,és minden dicséretet megérdemelnek kimagasló produkciójukért!

A karmester, Eugene Kohn az előadás minden pillanatát nagyvonalú eleganciával dirigálta végig.  

Az alig több mint félháznyi közönség az előadást követően lelkesen ünnepelte a fellépő művészeket, az  énekkart,a  zenekart és a karmestert.

Szereposztás:

 Licinius, római hadvezér - Francesco Pio Galassov,

Cinna, a légió parancsnoka – Kálmándy Mihály

Főpap – Cserhalmi Ferenc

Júlia, veszta-szűz – Rálik Szilvia

Vesta főpapnő – Gál Erika

Egy konzul – Zsigmond Géza

Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (Megbízott karigazgató: Csiki Gábor)

Karmester: Eugene Kohn

Étienne de Jouy francia nyelvű librettóját olaszra fordította Giovanni Schmidt

 

9170   álmodó • előzmény9169 2018-04-04 15:25:51

:-)

 

9169   Héterő • előzmény9166 2018-04-04 14:58:56

...és amikor a női kar megszólal az Erkelben "odafönn", a bedugottfülű süketfajd is elolvadhatna a boldogságtól, főleg akkor, ha a zenekar meg a sok tenor - bariton nem rontja az összhatást. Mennyei hangok, mennyei öröm, - szinte a mennyből.

Meg az ilyesmi annyira uncsi talán?

Bor és kenyér: – az Utolsó Vacsora
étkét átörökítette egykor a Grál Ura
az Együttérzés szeretet-erejével
a Vérbe, amit kifolyatott,
a Testbe, amit feláldozott.

9168   álmodó • előzmény9159 2018-04-04 14:45:30

Hihihi, szellemes.

Ez egy ilyen műfaj, és még fizetnek is érte.

Mondjuk egy bérgyilkosnál nem lenne előnyös hasonló reagálás amikor action van. 

(Szép párhuzam, meg kell adni)

:-)

9167   Kati • előzmény9105 2018-04-04 14:45:28

Vidéken élek, de rendszeres olvasója vagyok az oldalnak. Most írok először. Egy Fb ismerősöm bejegyzését szeretném közzé tenni, mert véleménye nagyon hasonlít az itt olvasott dicséretekre. Szép szavak egy olyan művésznőről, akit én is szeretek, és szívesen hallgatnám, ha közelebb laknék Budapesthez.

" Nem múlhat el a Húsvét "Parasztbecsület" nélkül, főleg akkor nem, ha Mascagni operájának ilyen csúcsszuper Santuzzája van, mint Lukács Gyöngyi. A Művésznő hatalmas drámai erejű hangja viharként söpört végig a szinpadon. Lenyűgöző volt ennek a gyönyörű hangnak szenvedélyekkel teli megszólaltatása. Santuzza és Turriddu kettőse engem mindig nagyon felkavar, és könnyekre fakaszt. Olyan szépen fejezi ki a Müvésznő az olyan mély érzelmeket, mint a szerelem, féltékenység, kétségbeesés. Az Alfióval énekelt duett is csodaszép volt a kivételes bariton hanggal rendelkező Agache-val. Ahol már a szenvedélyek olyan magas fokra hágtak, hogy váltakozva jelent meg a bosszú, majd megbánás érzése a sokféle érzelem hullámzása közt, a két gyönyörü hang találkozásánál, a két kiváló énekes előadóművészetében.
Sokadszorra láttam már ezt az operát Lukács Gyöngyivel, és mindig meg kell állapítanom, hogy az évszázad Santuzzáját hallhattam. Köszönöm ezt az élményt a Művésznőnek.
A Bajazzókban újból viszontláthattuk Agache-t, akinek hangját tovább élvezhettük ebben az operában is. Lenyűgöző szerepformálási képessége Tónióként még jobban érvényesült. Köszönet a Művész Úrnak, ezért a páratlan előadásáért.Meg kell emlitenem még Váradi Zita Neddáját és Haja Zsolt Silvióját, ami figyelemre méltó.
A Caniót éneklő bolgár tenorista játékából hiányzott a szenvedélyesség, ez a szerep nem neki való volt, viszont a Parasztbecsület Turriddujában jobban kifejezésre juttatta hangi adottságait.
Az Operaház kórusa mindkét operában nagyszerű volt."

9166   álmodó • előzmény9162 2018-04-04 14:41:40

:-D 

Nagyon jót mulatok, komolyan.

Nem is gondoltam, hogy ma még nevetni tudok valamin-, köszi.

 

9165   álmodó • előzmény9158 2018-04-04 14:39:31

Hát...Dehogy vagy te "oldal hülyéje", nagyon jót mosolyogtam az előző beírásodon, ezen is.

Őszinte vagy, ez nem kevés, sőt....

:-)

 

9164   álmodó • előzmény9156 2018-04-04 14:37:03

Van akinek két anyja van?  Hihihihi :-D

(Neeem, dehogy bántom őt, bántsa "akinek 6 anyja van!")

:-D

9163   Heiner Lajos • előzmény9162 2018-04-04 13:59:54

Es valasz az elozore is:

Pupos bohoc jogos bosszujaban kib@szik onmagaval.

9162   Héterő • előzmény9158 2018-04-04 13:44:34

Igaz történet: - a tömörség nagy erény.
Egy érettségi dolgozat teljes tartalmát idézem, téma a Toldi estéje volt:
Meghalt Toldi, mert már öreg volt.

9161   Héterő • előzmény9159 2018-04-04 13:35:02

Persze, Verdi a megkéselt, zsákba tett, vízbedobandó Gildát énekeltetheti akármeddig, ugye? :-)

9160   tiramisu • előzmény9159 2018-04-04 13:06:06

:-)

9159   Heiner Lajos • előzmény9158 2018-04-04 12:42:57

Vilaghiru, sajnos mar nem elo enekes mondta: ez a (...) Marke, rajtakapja a feleseget, es ahelyett, hogy baltaval agyon csapna mindkettot, 15 percen at enekel.

9158   nizajemon • előzmény9155 2018-04-04 12:23:41

Nem vagyok méltó a magas művészetek élvezéséhez.4 órán keresztül beszélni azt,ami elmondható lenne 40 percben...és sehol egy kóbor cigányasszony,egy szerelmetes királynő,jó,,,a viráglányok vircogásakor felkaptam a fejem,de az egész olyan volt,mint amikor virágzanak a meggyfák,leül az ember alájuk,és hallva az egyenletes méhzümmögést,egy idő uán elpilled.(jólvan.véget vetek az oldal hülyéje vircsaftnak :) )

9157   nizajemon • előzmény9156 2018-04-04 12:14:31

Szánom-bánom.számotvetve mindennel,a csúcs élvezését tisztelettel átengedem másoknak.Kb tudom a korlátaimat,nem nekem való. :)

9156   Héterő • előzmény9155 2018-04-04 11:31:11

"Ne bántsd nizajemont: a Parsifal az operák Csomolungmája.

Nem lehet szandálban megmászni, készülni kell a feladatra, csak akkor jön a megérdemelt jutalom. :-)

A szerző maga írta a szöveget, minden egyes szó fontos; és nem unatkozna nizajemon sem, ha pontosan tudná követni a történetet.
De mit lehet várni egy sokévtizedes, akkoriban énekelhetőre fordított libretto átpofozgatásától? Mondjuk ilyesmit:
"Azt nem tudom." - mondja a felirat szerint Parsifal - az értelmes Nem tudom helyett - utalva arra, hogy "azt" nem tudja, de esetleg sokminden mást igen. Mikor negyedszer is elhangzik az Azt nem tudom, kiderül, hogy nemcsak "azt" nem tudja... De van valami, aminek viszont - meglepő módon - világosan tudatában van:
"Van egy anyám." - vallja be.

Jó tudni, hogy nem két anyja volt! Ilyenkor bizony percekre elszáll a wagneri varázslat. Mint a táncdalokban: fogd a két kezem... stb. Miért, különben marslakó - három kézzel? Vagy azt hinnénk, sajnálatos módon elkapta félkezét a gépszíj?

Valakinek két anyja volt; és amíg a jogdíj annak jár, akit nem lehet kihagyni, úgy tűnik, marad minden a régiben. A közönség és Wagner - ugyan, kit érdekel?

9155   álmodó • előzmény9125 2018-04-04 10:50:32

:-))))))

Na de kérem, és a magas művészettel mi lesz? :-)A többiek bezzeg nem írnak ilyeneket (mert esetleg átaludták?)!

Aki Á-t aludt, aludjon Bé-t is. (Jujj ez fájt!)

 

 

 

9154   Héterő • előzmény9138 2018-04-04 00:55:28

Nehogy nyitott maradjon a kérdés:
természetesen orvosi eset, ha valamelyik rendező nagyhasúnak fogja fel a púpost.
Parampampoli nyilván tökéletesen ismeri a szöveget:

Tonio:
So ben che difforme, contorto son io;
che desto soltanto lo scherno e l'orror.

Nedda:
La gobba* oggi vi prude,
o una tirata d’orecchi è necessaria al vostro ardor?!
Hai l’animo siccome il corpo tuo difforme... lurido!...

* itt néha schiena (hát) áll a szövegben; az pedig végképp nem pocak.

9153   nizajemon • előzmény9152 2018-04-04 00:16:37

Az m5 adott le egy 2004-es felvételt.Molnár András volt Parsifal.Maga a mű hagyott hidegen,nekem terjedelmében is sok,meg énekbeszédileg is.Pedig Wagner zenekari zenéje csodálatos.

9152   takatsa • előzmény9149 2018-04-03 23:44:15

Akkor - gondolom - elsősorban nem a hétfői előadással volt bajod, hanem magával a művel. Az biztos, hogy a Parsifal egészen egyedi alkotás, még Wagner műveiből is kilóg, fő jellegzetessége nem az izgalmas cselekmény, hanem a mély gondolati tartalom. Nem is opera, "csak" zenedráma. Amúgy megértlek: Molnár Andrást hallgatva úgy elaludtál, hogy mire felébredtél, már Kovácsházi énekelt. :)

9151   Brunnhilde72 • előzmény9104 2018-04-03 20:15:06

Én nagypénteken láttam, csak a legjobbakat tudom mondani az elöadásról, fantasztikus volt.

9150   Brunnhilde72 • előzmény9148 2018-04-03 20:12:21

No én nem szeretném ilyen,vagy hasonló rendezésben látni ezt a darabot.

 

9149   nizajemon • előzmény9148 2018-04-03 18:56:16

Ladislav,maga a darab olyan,hogy a "soktízperces" énekelve beszélés,ugyanannak a medencényi bőségre engedett elbeszélése,gyakorlatilag végeérhetetlenül,mikor azt éreztem,hogy soha nem lesz vége az 1 felvonásnak.mikor az a képzet "gyötört",hogy Molnár András előbb elalszik mint én. Olasz csávó vagyok (képzeletemben),nekem történés kell.Ott a bolygó,az iiigen :)

9148   ladislav kozlok • előzmény9125 2018-04-03 18:43:21

Tessék kérem megnézni az Antwerpeni eloadást, még fent van a  OperaVision.

9147   parampampoli • előzmény9146 2018-04-03 18:07:47

Mint te.

9146   tiramisu • előzmény9145 2018-04-03 18:05:37

 Szereted, ha tiéd az utolsó szó...  :-)

 

9145   parampampoli • előzmény9143 2018-04-03 17:59:04

1. Azt nehéz is lett volna.

9144   parampampoli • előzmény9143 2018-04-03 17:53:53

Akkor azóta lett. Örülök neki. (Minőségéről nincsenek információim, hacsak a fiatal énekesek éneklése nem. De a már régebben pályán lévőké nem különben.)

9143   tiramisu • előzmény9137 2018-04-03 17:31:17

 1.  Nem vitattam a "gobbo"  szó jelentését!                                                                 2.  Rosszak az információid a ZAK Énektanszakán folyó olasz nyelvoktatásról ,  mint írtam van. -em egy barátomtól hallottam, akinek vannak ott ismerősei, hanem az elmúlt  héten, épp ott jártamban kétszer is rákérdeztem .

 

  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Szabadi Ildikó (fuvola), Papp Tímea (hárfa), Sárosi Dániel (orgona)
"Hangulat Extra"
FROBERGER: a-moll toccata, FbWV 101
KERLL: d-moll passacaglia
J.S. BACH: g-moll szonáta, BWV 1020
MOQUET: La flute de Pan, Op.15 - I-II. tétel
LIEBERMANN: Szonáta fuvolára és hárfára, Op.56

19:00 : Budapest
Erkel Színház

MOZART: A varázsfuvola

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Alekszej Vologyin (zongora)
"MVM Koncertek – A Zongora"
SCHUMANN–LISZT: Widmung
SCHUMANN: Kreisleriana, Op.16
CHOPIN: 2. (F-dúr) ballada, Op.38
LISZT: h-moll szonáta

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
Une symphonie virtuelle - Rameau operáiból összeállított szimfónia
VAJDA JÁNOS: Pièces symphoniques - des memoires de Mme Karnyó (ősbemutató)
BEETHOVEN: II. (D-dúr) szimfónia, Op.36
DOHNÁNYI: Szimfonikus percek, Op.36

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Miranda Liu, Pablo Hernán Benedí, Charlotte Saluste-Bridoux (hegedű)
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
"Ifjú hegedűvirtuózok"
HUBAY JENŐ: III. hegedűverseny, Op.99
VERESS SÁNDOR: Hegedűverseny
JOACHIM JÓZSEF: II. (d-moll) hegedűverseny, Op.11
A mai nap
történt:
1926 • A Turandot bemutatója (Milánó)
született:
1918 • Astrid Varnay, énekes († 2006)
1924 • Szőnyi Erzsébet, zeneszerző