Szimfóniák: No. 88, No. 89 (a többihez már nem volt sem kedvem, sem erőm, de nem a Mester miatt...)
Berlini Filharmonikus Zenekar, Sir Simon Rattle (EMI)
Végre (vagy mégsem) sort kerítettem a Sir Haydn-felvételeire - mert mindig is azt mondtam, el tudom képzelni, hogy ezekben jó. Tévedtem. Szépnek szép, legalábbis a zenekar, és akkor el is mondtam minden jót a felvételről. Nem értem a rajongást.
Nekem tavaly pont ellentétes benyomásaim voltak: számomra ez a rendezés pontosan leképezte a zenét. Mondhatni, a legmuzkálisabb (és ezért számomra a legszebb) rendezés volt a tavalyi premierek közül.
Hát gyerekek ilyet .... :) Életemben ekkora förtelmet nem láttam! Csodálatos hangok, förtelmes rendezés. Olyan szinten ellentmondásban állt mind a zenével, mind a történettel, hogy valami perverz vágytól hajtva nem távoztam a szünetben. Tipikus : Olyan rossz, hogy ezt látni kell!
Persze van még tanulnivaló, de sok a munkából fakadó őszinte öröm - remélhetőleg az "őszinte öröm" mellett az előadások is élvezhetőek?! (Volt valaki?) Párszor az ilyen kijelentések már okoztak kellemetlen élményeket ...
"Tudom, hogy Isten kegyeltje voltam, de a világnak azt is tudnia kell, hogy nem voltam haszontalan tagja a társadalomnak, és hogy a zene útján is lehet jót cselekedni" - vallotta a kétszáz éve elhunyt zeneszerző: Joseph Haydn. A budapesti Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar az idei Haydn-emlékévben különleges és egyedülálló dologra vállalkozott.
Erről kérdeztük az együttes vezetőjét, Kenessey László karnagyot.
- A Mozart jubileumi években (1991-ben, 2006-ban) szentmise keretében megszólaltattuk az óbudai főplébánia-templomban a szerző összes miséjét. S mivel korábban már Beethoven C-dúr miséjét is énekeltük, ezért szinte kötelességünknek éreztük az idei évben a nagy kortársnak, Haydnnak e műveit is előadni. A tizenhárom miséből tizenkettő most is szentmise keretében hangzott/ hangzik el, s az utolsó alkalommal - a szentmisét követően - hangversenyszerűen szólal majd meg a Cecília-mise. Ezt a sorozatot egy (ugyanazzal az) együttessel megvalósítani óriási munka! Még nagyböjt előtt a Szent Gellért-templomban adtunk elő kettőt, húsvéttól pedig már a mi (óbudai) templomunkban hangzott el a többi. A szólisták hivatásos énekesek, főiskolásoktól énekművészeken át a Kossuth-díjas operaénekesig. A kórus és a zenekar amatőr a szó nemes értelmében, akik igyekeznek az előadások alkalmával közel kerülni a hivatásos szinthez. De minden előadó a közös zenélés kedvéért, ellenszolgáltatás nélkül, örömmel vállalja a közreműködést. Úgy gondolom, hogy szerte a nagyvilágban hasonló sorozattal még hivatásos együttesek sem igen büszkélkedhetnek.
Haydn munkásságában hogyan értékelhetők miséi?
- Ha csak Mozarthoz viszonyítjuk - a két nagyon rövid mise kivételével - sokkal elmélyültebbek. Ahogy ugyanazt a szövegrészt más-más lelkiállapotban megfogalmazza, új oldalról közelíti meg. A Benedictus, Jézus jeruzsálemi bevonulásának megzenésítése, a Credóban a fogantatás, a keresztre feszítés, majd a feltámadás új és új megközelítése, a Sanctus általában alázatos, az Istenhez viszonyított helyét pontosan tudó hívő zeneszerző érzése, s a többi tételben is a szöveg az akkori stílusnak megfelelő, kifejező megzenésítése a szöveget értő hallgatók és előadók számára igazi imádságos lehetőség. Ennek tudatában a művek megszólaltatása komoly kihívás.
Hány hangverseny van még hátra a sorozatból?
- Október 4-én, 18 órakor lesz még a Schöpfungsmesse, majd november 7-én a Missa Rorate coeli, közvetlenül utána pedig a már említett Cecília- mise. Persze van még tanulnivaló, de sok a munkából fakadó őszinte öröm, hiszen mindeközben szeptember elején az Óbudai Társaskör szervezésében nagy sikerrel, telt házas koncert keretében előadtuk A teremtést. Közben filmen vetítettük a „cselekményt", ráúsztatva a magyar szöveget is a jobb érthetőség és élvezhetőség kedvéért. Október 10-én, Vámosgyörkön énekeljük a Nelson-misét, majd november 1-jén itthon, Óbudán Mozart Requiemjét szólaltatjuk meg. Azt hiszem, büszke lehet az együttes minden tagja erre a hatalmas munkára. Kiemelt köszönet Khirer Vilmos plébános úrnak, aki Óbudára helyezésétől kezdve kitüntetett figyelmével és segítségével támogatta az idén huszonöt éves együttest.
Mindenki szereti Fischer Ádám Haydn-szimfóniáit, erre most olvasom egy régebbi Gramofon-ban, hogy ő azt nyilatkozta, annak a sorozatnak az első néhány lemezét legszívesebben kidobná a szemétbe, és fel is fogja venni újra, mert annyira nincs velük megelégedve.
Joseph Haydn összes miséit nem csak a budapesti Belvárosi Főplébániatemplomban veszi sorra.
Ugyanezt az impozáns célkitűzést hajtja végre az Óbudai Szent Péter és Pál-főplébánia-templom Albert Schwetzer Kórus és Zenekar, Kenessey László karigazgató irányításával. Legutóbb, az elmúlt vasárnap került sorra az "Üstdob mise", melynek énekes szólistái voltak: Bottka Ágnes, Bokor Jutta, Kállay Gábor és Kenesey Gábor.
Ez volt a kórus és zenekar Haydn összes miséjét megszólaltató sorozatának 9. része.
...ezt a felvételt én is nagyon szeretem, bár pont a Nelsonmesse esetében szerencsére elég jó a választék, ami a felvételek minöségét illeti.
Jó szórakozást hozzá! :-)
Mozart neve Salzburgtól, Haydn neve a Habsburg Birodalom leggazdagabb művészetpártoló családjától, az Esterházyaktól elválaszthatatlan. Ausztria-Magyarország között pedig aligha akad még egy zeneköltő (szerényebb mértékben kivétel Goldmark Károly), aki oly szoros hidat vert, mint Joseph Haydn. Halálának kétszázadik évfordulója kapcsán áttekintvén életének helyszíneit, bemutatásának új szempontjaival találkozunk.
1761 és 1790 között Antal, majd a fényűző Miklós herceg zeneigazgatójaként állandó zenekar karnagya, a kismartoni kastély zenei életének felelőse volt. Munkája bőven akadt. Miklós nápolyi nagyköveti minőségében megismerkedett az olasz operaműfajjal, amelyet szeretett volna itthon is „meghonosítani". Haydn, aki kizárólag a hangszeres zene, konkrétan a szimfónia, vonósnégyes műfajában örvendett nemzetközi tekintélynek, több mint ezer operaelőadást vezényelt, és kora operazenéjének valamennyi esztétikai, dramaturgiai és kompozíciós-technikai újításával tisztában volt. Éppúgy tevékenykedett a buffa és a seria egymástól való elválasztásának megszüntetésén. Opera buffa helyett dramma giacosóként jegyezte A patikust, az Armida pedig a dramma eroica szellemében fogant. Dalművei viszonylagosan szűk mozgásterében éppoly sikeresek és elismertek voltak, mint az általa betanított Cimarosa, Gassmann, Guglielmi, Sacchini, Salieri, Paisiello, Zingarelli és más olasz operák. Csak Gluck és Mozart hiányzott feltűnően a repertoárból.
Már a Goldoni-történetből írt A halászlányok című első operájában is konfrontálódik egymással a bizonyos „komoly énekespár" a két „komikus párral", a heroikus-lovagi elem ütközik a fantasztikusmesebelivel, miként kora más divatos operaszerzőinek műveiben is.
Haydn, aki 1780-tól a XVIII. század leghírnevesebb zeneszerzője volt, a zenedráma intenzitása és izmosítása valamennyi trükkjét legalább úgy ismerte és gyakorolta, mint kora legnevesebb operaszerzői. Ő azonban kizárólag nyomtatásban megjelent műveivel vált igazán népszerűvé, ezek pedig nem daljátékai voltak. Joseph Haydn nevét elsősorban a szimfonikus zeneirodalom újítójaként és a vonósnégyes műfajának megteremtőjeként ismerték. Szimfóniái párhuzamosan jelentek meg Bécsben, Lipcsében, Amszterdamban, Londonban, Párizsban, Madridban, Milánóban. A XVIII. századi opera elterjedéséhez azonban utazó zeneszerzőkre és utazó énekesekre volt szükség, ami Haydn esetében nem állt fenn. Az operaszerző Haydn felfedezése ezért nem tekint vissza hosszú időre, tulajdonképpen Doráti Antallal kezdődik. Hány operát szerzett Haydn? Nem ismeretes, hiszen az Esterházy-opera 1779. évi leégésével számtalan autográfja megsemmisült. 1978 után Nicolaus Harnoncourt vette át Doráti szerepét. Egymást követték a Haydnoperák bemutatói és lemezfelvételei a nagyobbnál nagyobb nevekkel (La Vera Constanza Jessye Normannel és Helen Donathtal; az Orfeusz és Euridike Joan Sutherlanddel és Nicolai Geddával; La fedelita premiata Frederica von Stadéval és Ileana Cotrubassal; L`Isola disabilata Renato Brusonnal; az Armida Cecilia Bartolival).
A jubileumi programok sorában különös hangsúlyt kapott Haydn operairodalmának népszerűsítése. A Wiener Kammeroper angol rendezésben, H. C. Robbins Landon Haydn-kutató és Karl Heinz Füssl osztrák zeneszerző Universal Edition számára készített színpadi megfogalmazásában mutatta be Le Pescatrici (A halászlányok) című operáját, melynek partitúrarészei szintén elvesztek a tűzvészben. Ezt a művet az Edinburghi Fesztiválon, Münchenben, Sienában és Budapesten is játszották már.
Az ausztriai fő kiállítás, A fenomén Haydn, Burgenland és a kismartoni egyházmegye patronálásával jött létre. Paul Iby püspök e címet még Isten kegyelméből fenomén kiegészítéssel is ellátta, hiszen Haydn zenei tevékenységében a barokk életöröm, a színvonalas szakrális muzsika ismerete és az eredeti népi kultúra hatása autentikus módon egészíti ki egymást. Az egykori franciskánus templomban adaptált Egyházmegyei Múzeum hangulata ma éppúgy lehetőséget ad a meditációra és inspirációra, mint Haydn korában.
Burgenland és Alsó-Ausztria, beleértve a fővárost, Bécset Az igazi Haydn mottóval Haydn életének és munkásságának több helyszínét is új szempontok szerint mutatja be. A história és a sztori egyformán szerepet kap, hogy látványossá tegye a zene- és művészettörténeti, valamint kultúrtörténeti bemutatókat. Korabeli skiccek, festmények és számtalan más emlék egészíti ki Haydn életének és munkájának személyes tárgyait. Az értékes autográfok, eredeti hangszerek tekintetében hatvanöt európai múzeum együttműködésében született meg a kismartoni kiállítás, melynek legnevesebb kölcsönzője II. Erzsébet Királyi Gyűjteménye John Hoppner Haydn-portréjával. A Széchényi Könyvtár, a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum szintén előkelő helyet foglal el az együttműködésben. Az egykor zenetörténetet író helyszínek között szerepet játszik Haydn szülőháza Rohrauban; a szalmatetős parasztház, melyet a zeneköltő hatéves korában elhagyott, hogy Hainburgban és Bécsben folytassa tanulmányait. Születésének helyszíne, a hálószoba, lakószoba, konyha és barokk szoba eredeti parasztbútorai, hangszerei felújítva ragyognak. A bécsi, gum-pensdorfi Haydn-házat londoni tartózkodása után szerezte Haydn az akkori külvárosban. Életének utolsó tizenkét évét töltötte itt. A kiállítás címe Teremtés/Kimerülés - utalva az itt született A teremtés című oratóriumra és Az évszakok keletkezésére, majd Haydn öregkorára. A napóleoni seregek bevonulásának első hetében, 1809. május 31- én hunyt el, hetvenhét éves korában.
Bécsben aktuális városnéző program és Anna Ehrlich Joseph Haydn nyomain című éppen megjelent könyve segítenek a Haydn-emlékhelyek felkutatásában. A Michaeler - platzon állt a Burgtheater, ahol a legtöbb Haydn-művet bemutatták. A Michaeler-ház szerény tetőszobájában húzódott meg a zeneköltő. A Neuer Markt terének egy házában kuporgatta néhány guldenét, később itt szerezte a híres Császárhimnuszt. A Stephansdomban nyolc éven át énekelt a Bécsi Énekes Fiúk kórusában. Az Anker-óra figurái déli 12 órakor zenekíséretre vonulnak fel. Amikor a mutató a 12-re ér, felhangzik A teremtés motívuma. Ez azonban nem volt mindig így... A Régi Egyetem épületében látták a bécsiek utoljára személyesen nagy zeneszerzőjüket...
Belehallgattam a DGG honlapján a Karajanos szimfóniákba is és nagyon megtetszettek. Pontos, ritmusos, de ugyanakkor kedélyes és dallamos felvételek. Felvettem a "kívánságlistámba". Előbb Bernstein DGG-s Haydn felvételeire gondoltam, merthogy azon már a Paukenmesse is rajta van, de az a Karajanoshoz képest közel sem tetszett annyira.
Pedig mindenki tudja, hogy az Évszakok c. szimfónia van a programon!
Jut erről eszembe: egy nagyszerű humorú szegedi pszichiáter barátommal történt meg. A szegedi klinikai tömb szárnyai északra és délre nyúlnak, tehát van pl. "három Dél", stb., ezek alapján lokalizálják az osztályokat is.
Egyszer megjelentek a mentősök, kerestek egy beteget, "nem tudjuk a nevét, csak hogy négy Észak". Barátom: "Akkor az Vivaldi!" És a mentősök elkezdték keresni Vivaldi bácsit.
Részlet a Klassz Zenei Iroda lapjáról, amely koordinálja a Haydn év eseményeit:
Ezen a napon, az osztrák kezdeményezésű World Creation Day keretében, a világ több pontján felhangzik majd a zeneszerző A teremtés című szimfóniája – hazánkban pl. Sopronban, Pécsett, Esztergomban és Budapesten – olyan előadók közreműködésével, mint...
stb.
Az Erkel évben bizonyára elhangzik majd a Bánk bán oratórium, ahogy a Liszt évben is előveszik majd az Esztergomi szonátát.
És ezt a szarvashibát senki sem vette észre, és senki sem észrevételezte cégen belül s túl?
Hétvégén a Paukenmesse előadásán voltam Miskolcon. Nagyon megtetszett, ezért otthon aztán kevéske Haydn-felvételemből meghallgattam egy szimfóniát és egy orgonaversenyt (Hungaroton Echo lemezekről). Megerősödött bennem, hogy egyre több művet be kell szereznem a szerzőtől. Kezdetnek jó lenne szerintetek a Hungaroton kínálatából válogatni? Itt Ferencsik, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Tátrai Vonósnégyes közül lehet mint előadók válogatni. Ezek viszonylag olcsóak és könnyen beszerezhetőek.
2 teljes napon keresztül "hard-KÓR" Ring - kétségtelen piszkosul érdekes, remek(!) dolog volt - DE az én nagyon-nem-germán-lelkületemnek egyelöre elég....
Így közben volt már egy kis kitérö Verdi irányába is, most pedig a mosolygós Haydn került terítékre...
Valóban gondolatébresztő, csak egy példa: Kreón labdadobálása csak látszólag ártatlan játék, valójában az őt megfenyegető vőlegényjelölt viszontfenyegetése totális lebombázással.
Mint azt a MÁO-topikban is leírtam, a harmadik emelet bizony kibúúúzta Zsótért, akárcsak ősszel Kovalikot...
Én voltam ma, illetve most látom, hogy inkább tegnap, az Orfeuszon. Azt gondolom egy jó előadás született, minden szempontból. Érdemes megnézni. Gyönyőrűen énekel a két főszereplő és a kórus is nagyon jó. Nekem kifejezetten tetszik a rendezés. Van jó néhány - szerintem - nagyon jó rendezői ötlet. Gondolat ébresztő előadás.
Vez.: Helmuth Rilling
km. a Stuttgarti Gächinger Kantorei és a Stuttgarti Bach Kollégium Zenekara
2007. január
Szereposztás:
Saul, Izrael királya - Markus Eiche
Dávid - Daniel Taylor
Saul lányai:
Merab - Elisabeth Keusch
Mikál - Kirsten, Jonathán
Saul fia - Norman Shankle
Endori boszorkány - Laura Albin
Amalek, főpap - Blaise Wolfgang Frisch
Samuel szelleme - Matthias Lutze
Abner, Saul fővezére - Christian Palm
1607 • frushena Előzmény 1606 • Válasz erre 2009-02-03 23:50:56
Ohh, pedig írt párat. :) Miket énekel rajta?
1606 • Sesto Előzmény 1605 • Válasz erre 2009-02-03 23:49:20
...jó lenne, csak pl. az utolsó Cencic CD-hez (Rossini) hasonlóan "telepakolták" ezt is kbözö zenekari müvekkel (=nyitányokkal!) - vagyis tiszta áriaCD-nek nem nevezném.... Mintha Haydn nem komponált volna elég darabot lírai mezzoszopránra vagy lírai altra,.....(?)
1605 • frushena Előzmény 1604 • Válasz erre 2009-02-03 23:47:34
Még nem hallottam! Gondolom jó, nem fér hozzá kétség.
1604 • Sesto Előzmény 1603 • Válasz erre 2009-02-03 11:55:43
...Hallenberg(!) és Bonitatibus még soha nem okoztak csalódást! :-)
(A propos Bonitatibus: hallotad már az új Haydn-áriaCD-jét?)
...nyíltnap a bécsi Mozart-házban (=Haydn kiállítás etc.)
"Wiener Mozarthaus öffnet Türen für Haydn
Drei Jahre nach seiner Sanierung lädt das Mozarthaus Vienna heute zum Tag der offenen Tür. Die Dauerausstellung und die neue Haydn-Sonderschau sind bei freiem Eintritt zu sehen."
Égi harmóniák – Joseph Haydn miséi a budapesti Belvárosi Főplébániatemplomban
január 15. 14:39
A Haydn-emlékév keretében, 2009 folyamán a zeneszerző valamennyi befejezett egyházzenei alkotását meghallgathatják az érdeklődők – a szerző szándéka szerint eredeti közegben, a liturgia keretében.
Az Eszterházán alkotó zeneszerző halálának 200. évfordulója alkalmából az emlékév egy-egy vasárnapján Joseph Haydn miséi csendülnek fel a budapesti Belvárosi Főplébániatemplomban. A neves hazai és külföldi művészek, kórusok, zenekarok által előadott Haydn-kompozíciók nem koncertszerűen, hanem a tridenti rítusú szentmise keretében szólalnak meg.
Az Égi harmóniák koncertsorozat első előadására január 11-én került sor Budapesten. A különleges komolyzenei élmény résztvevői Joseph Haydn Nicolaimesse című remekművét a Pécsi Székesegyház Mozart Kórusának és Zenekarának előadásában, Szamosi Szabolcs vezényletével hallgathatták meg.
További előadások:
Február 1. Missa brevis „Sancti Joannis de Deo” (Kleine Orgelmesse, 1778)
Dunai Éva – szoprán
Balassa Bálint Vegyeskar, Esztergomi Kamarazenekar
Vezényel: Reményi Károly
Április 19. Missa B-dúr (Theresienmesse, 1799)
Debreceni Kodály Kórus, Debreceni Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Ella István
Május 10. Mariazeller Messe (1782)
Szent Efrém Férfikar, Schola Cantorum Budapestiensis, Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Rácz Márton
Június 7. Missa brevis F-dúr (1750)
Purcell Kórus, Orfeo Kamarazenekar
Vezényel: Vashegyi György
Július 12. Schöpfungmesse (1801)
Budapesti Bach Együttes
Vezényel: Ella István
Augusztus 9. Missa Sancti Bernardi von Offida (Heiligmesse, 1796)
Budapesti Tomkins Énekegyüttes, Ventoscala Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Dobra János
Szeptember 13. Missa in Angustijs d-moll (Nelsonmesse, 1798)
Belvárosi Főplébániatemplom Énekkara, Monarchia Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Virágh András
Szeptember 27. Missa in tempore belli (Paukenmesse, 1796)
Capella Cantorum Savariensis, Capella Savaria
Művészeti vezető: Kalló Zsolt
Október 11. Missa in Es, in honorem Beatissimae Virginis Mariae” (Grosse Orgelsolomesse, 1766)
Stanislav Surin - orgona, (Szlovákia)
Schola Cantorum Budapestiensis, Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok
Vezényel: Philipp György
Október 25. Harmoniemesse (1802)
Kolozsvári Filharmónia Ének- és Zenekara (Románia)
Vezényel: Gábor Ferenc
November 8. Missa Cellensis in honorem Beatissimae Virginis Mariae (Cäcilienmesse, 1766)
Szent István Király Oratóriumkórus és Zenekar
Vezényel: Záborszky Kálmán
November 22. Missa „Rorate coeli desuper” (1760 előtt)
Egyetemi Templom ének- és zenekara, Gödöllő Város Vegyeskara
Vezényel: Benyus Sándor
Az emlékév folyamán Haydn néhány miseje vidéki városok templomaiban és koncerttermeiben is felhangzik, a budapesti sorozat előadóinak közreműködésével.
A sorozat szerkesztője: Bubnó Tamás
A Haydn év 2009 szervezője: Hungarofest Kht. – KLASSZ Zenei Iroda
A programokról a következő honlapok tájékozódhatnak: www.haydn-2009.hu, www.klassz.org
Előadják Haydn miséit a belvárosi templombanDátum: 2009-01-15 15:55:11
Joseph Haydn tizenhárom miséje hangzik el vasárnaponként a Haydn-év tiszteletére Budapesten a Belvárosi Főplébániatemplomban. A koncertsorozat különlegessége, hogy egyedül Magyarországon szólalnak meg ezek a művek eredeti környezetükben, vagyis latin nyelvű, tridenti rítusú szentmiséken. A közreműködők között szerepel többek között az Orfeo Zenekar, a Purcell Kórus, a Capella Savaria, a Debreceni Kodály Kórus és a Tomkins Énekegyüttes is. (MR)
Haydn: Operatic Arias and Overtures - Anna Bonitatibus (contralto)
* La fedeltà premiata
* Orlando Paladino
* L' isola di Alcina
* La vera costanza
* L' infedeltà delusa
* L' isola disabitata
* Arianna a Naxos
etc.
1. Sinfonia
2. Barbaro conte...è questa la mercè...
3. Dell'amor mio fedele
4. Placidi ruscelletti
5. Sinfonia
6. Ad un quardo
7. Sono Alcina, e sono ancora
8. Sinfonia
9. Misera, chi m'aiuta...
10. Dove fuggo
11. Ho un tumore in un ginocchio
12. Trinche vaine allegramente
13. D'una sposa meschinella
14. Ouvertüre
15. Se non piange un infelice
16. Teseo mio ben! Ove sei? Ove sei tu?
17. Dove sei, mio bel tesoro?
18. Poco da me lontano
19. Ah! che morir vorrei in sì fatal momento
Úgy hiszem, a múlt század első felében kevés nagy karmester tett oly sokat Haydn muzsikájának népszerűsítéséért, mint Toscanini - és nem csak a "késői" szimfóniákat dirigálta, hanem pl. a Hob. I. 31-eset is.
Az "eredeti" kiadványt (RCA) hallgatod, vagy a Naxosét az alternatív változattal?
Amúgy tanulságos összevetni a 88-as szimfónia lassú tételét Toscanini és Furtwaengler vezényletével, a két dirigens tempóival, felfogásával kapcsolatos egy-két dogma megdől.
A 104-es elérhető Toscaninivel CD-n, vagy csak a limitált T.-LP-sorozaton?
Mondjuk félig off, de kaptam egy koncertfelvételt, Michael Haydn : Andromeda und Perseus német nyelvű előadását, Goebel vezényletével. Igazán jó, bár olaszul egészen más hatást keltenek az áriák!
19:00 : Budapest Háló Közösségi Ház Bodrogi Éva (szoprán), Krulik Eszter (brácsa), Koltai Katalin (gitár) ELGAR: Chanson de nuit, Op.15
BRAHMS: Brácsadalok, Op.91
GLAZUNOV: Elégia, Op.44
POULENC: A rövid szalmaszál - dalciklus (Koltai Katalin átirata)
SCHUBERT: a-moll szonáta, D 821
21:00 : Budapest Budapest Jazz Club Karosi Júlia Quartet 17:00 : Miskolc Miskolci Galéria Győri Noémi (fuvola), Csáki András (gitár), Szakács Ildikó (ének) Spanyol est
18:00 : Győr Nemzeti Színház Budapesti Fesztiválzenekar
Vez.: Fischer Iván MAHLER: VII., e-moll szimfónia
A mai nap
született: 1726 • François-André Philidor, zeneszerző és sakkjátékos († 1795) 1961 • Jean-Yves Thibaudet, zongorista 1965 • Angela Gheorghiu, énekes elhunyt: 1962 • Kirsten Flagstad, énekes (sz. 1895)