vissza a cimoldalra
2017-12-12
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1220)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3859)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60213)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (8565)
Élő közvetítések (6743)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1141)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (418)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (570)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (935)
Bartók Béla szellemisége (253)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1202)
Franz Schmidt (2974)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2449)
Jonas Kaufmann (2149)
Berlioz újratemetése (133)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6440)
Kimernya? (2610)
Operett, mint színpadi műfaj (3406)
Tokody Ilona (307)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Lisztről emelkedetten (Búbánat, 2004-08-03 10:08:23)

   
877   Búbánat 2017-11-30 23:39:22

1971. október 23.  Petőfi Rádió, 19.35 –  Kapcsoljuk  a Zeneakadémia Nagytermét

A Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertje

Vezényel: Forrai Miklós

 

1. Liszt Ferenc: A felszabadított Prométheusz – kantáta

Km. Kovács Eszter, Ercse Margit, Simándy József, Miller Lajos, Fülöp Attilla, Antalffy Albert – énekszólók,

a Budapesti Kórus

Narrátor: Sinkovits Imre

 

2. Szokolay Sándor: Két ballada - op. 16.  (1957)

  • Elsorvadt erdő –bolgár népköltés (fordította: Képes Géza)
  • Mrile - bantu ballada (fordította: Füst Milán)

Km. Kerecsényi László– zongora; Margittay Sándor – zongora,

a Budapesti Kórus

 

3. Honegger: Karácsonyi kantáta

Km. Miller Lajos – ének

Margittay Sándor – orgona,

a Budapesti Kórus

876   Búbánat 2017-11-30 23:24:53

Kelemen Judit: Liszt Ferenc szimfonikus költeményeinek irodalmi vonatkozásai

/Zempléni Múzsa/

"2006. július 31-én, Liszt Ferenc halálának 120. évfordulóján a világhírű zongoraművész, zeneszerző és karmester emléke előtt tiszteleg a magyar zenei élet. Az ünneplő muzsikusok népes táborához csatlakozva készült jelen tanulmányunk, amely – kissé talán rendhagyó módon – nem zenei, hanem irodalmi aspektusból mutatja be Liszt szimfonikus költeményeit."

875   Búbánat 2017-11-07 09:10:51

Bartók Rádióban rövidesen kezdődik: 

9.30 – 10.00 Kritikus füllel


Liszt: Operaátiratok

(Farkas Gábor - zongora)

 A kiadványról Mácsai János, Molnár Szabolcs és Ujházy László beszélget.

 Szerkesztő: Katona Márta

874   Búbánat 2017-11-02 12:25:58

A Bartók Rádió délutáni adása

13.48-15.06  Liszt: Faust szimfónia
 

Kelen Péter (ének),

Magyar Honvédség Énekkara (karig. Zámbó István) és a

Magyar Állami Hangversenyzenekar

Vezényel: Lukács Ervin

(Budapest Kongresszusi Központ, 1998. szeptember 25.)

873   Búbánat • előzmény872 2017-10-28 15:10:03

Emlékezések Liszt Ferencről

Gróf Apponyi Albert:

Mint  olyan  ember,  aki  a  zenevilággal  csak  a  fül  és  a szív  útján  áll  kapcsolatban,  de  így  azután  szorosan,  aki  tehát  a  zene országában csak hűséges alattvalói  szerepet játszhat,  alig van jogom  egy  zenei  folyóirat  hasábjain  más  címen nyilatkozni,  mint azoknál  az  összeköttetéseknél  fogva,  melyek  engem  személyileg is közel hoztak ez ország fejedelmei közül  némelyikkel,  még  pedig a legnagyobbak közé  tartozókkal.  A  velük  való  gyakori  érintkezés  révén  sikerült  ellesnem  a zene  sok  misztériumát  és  olyan  benyomásokat  nyernem,  amelyek áldott órákban a  legbensőbb  szentély  légkörébe  vittek.  E személyes befolyások közt a legtisztább az a  baráti  viszony  volt — a  distancia  teljes  fenntartásával  használom  ezt  a kifejezést, — amely éveken át Liszt  Ferenccel  kötött  össze.  Liszt  Ferenc  útján közelítettem  meg  Beethovent,  kinek  titáni géniusza két felejthetetlen alkalommal Liszt  Ferenc  közvetítésével  szólt  hozzám,  egy  misztikus,  eddig  csak  homályosan sejtett  végtelenség  kapuit  nyitván  meg  lelkemnek;  Liszt  Ferenc  által  jutottam közvetlen  érintkezésbe  Wagner  Richarddal,  nemcsak  személyesen,  de a  megértés terén  is.  Ebben a megértésben  bizonyára   nagyot  haladtam  azokban  az  években, melyek  leteltek,  mióta  mind  a  két  mester sírban  van.  Az  idők  távlatában mind gigászibb  nagyságban  bontakoznak  ki  előttem azok a művek, amelyek némelyikét — a Parsifal-t! — úgyszólván keletkezni  láttam,  másokat  — a  Ring-et  —  első megjelenésüknél  üdvözölhettem;  de  ennek a  későbbi,  folyton  haladó megértésnek gyökerei  is  visszanyúlnak  azokba  az  első  benyomásokba,  amelyeket  számomra főleg  Liszt  Ferenc  közvetített.  Egy-egy  elejtett  szó  a  mesterek  szájából  kötetekkel  ért  fel,  világító  sugárként  esett  reá  éppen a  döntő  mozzanatra.  Ezek  a dolgok  pedig  nem  kevesebbet  jelentettek  nekem,  mint  lelki  életemnek  egy  részét; ha  valakiről  azt  mondják,  hogy szereti  a zenét,  ezzel  nem jeleznek  olyant,  ami csak  távolról  is  megjelölné azt a  viszonyt,  amelyben  én  állok  hozzá.  Egész  gondolkozásom  nyert  tőle  típust,  öntudatlan metafizikai  vegyüléket,  az  öntudatosnak kiegészítéséül,  melyet  akarattal  iparkodtam mindig belevinni  és  amelynek fontosságáról  a haladó korral  és bővülő tapasztalással  mindjobban  győződöm  meg.  Ezzel  a háttérrel  illeszkedik  be  Liszt  Ferenc visszaemlékezéseimbe,  mint most  is  élő és  tovább  működő  tényezője  egy  fejlődésnek, mely még nem szünetel.
De  tegyük  félre  a  személyi  vonatkozásokat  és  nézzük  meg,  visszaemlékezéseim világában  tárgyilagos  szempontból  Liszt  Ferenc  jelentőségét.
A  téma  túlgazdag,  hogysem  annak  kimerítésére  egy  cikk  keretében  gondolni  lehessen.  Hiszen  már  eddig  is  egész  irodalma  van  és  még  ezentúl  is  sokan fognak  egyes  vonásokat  hozzáadni  a  teljes  képhez,  amely  folyton  készül  és átidomul.  Két  ilyen  vonással  akarok itt  hozzájárulni  ehhez  a  képhez,  azokkal, amelyek engem leginkább lebilincseltek.

Az első  Liszt Ferencnek zenei  univerzalitása;  nem  hiszem,  hogy  lenne  a zenetörténelemben  még  egy  második  hozzá hasonló egyetemes zenei organizmus, ő  mindent  megértett,  még  pedig  a  lángész   intuíciójával:   rögtön.   Emlékezetes eset  volt,  mikor  Wagner  egyszer  a  zongoránál eléje tette valamelyik műve partitúrájának  hozzávetőlegesen  a  kótapapírra  vetett első vázlatát  és  Liszt azt  fennakadás   nélkül   eljátszotta,  mintha   egy  rendesen  elkészített  zongorakivonatot látna maga előtt; az ő szeme, az ő  zsenije első  pillantásra kiérezte a részben csak jelzéseket tartalmazó,  pongyolán  odavetett  partitúrából  a  lényegest,  az  összefüggéseket,  a  véglegeset.  Mikor  Beethovent  játszott, a legteljesebb objektivitás volt, saját  egyénisége  eltűnt,  elmerült annak  a titánnak  egyéniségében,  akit  mindenek fölé helyezett.  Mondják,  hogy ez  sem volt mindig így, hogy különösen virtuóz pályájának fénykorában  a csillogás vágya  néha  erőt  vett  rajta,  ennek a  zenének tolmácsolásában is, amely a legnagyobb objektivitást kívánja; különben is nehéz a jogosult  szubjektivitásnak  határát  megvonni.  De  én  akkor  hallottam  Beethovent Liszt  Ferenctől, mikor ő már letett a virtuóz  babérok  kereséséről   és  hallottam Liszt Ferencet,  mikor  Wagner  Richardnak játszott  Beethovent,  mikor ez  a két nagy szellem  Beethoven  kultuszában  ölelkezett  és  nem  hiszem,  hogy  valaha  tisztább  Beethovent hallhatott valaki, mióta ő maga behunyta szemeit. De éppúgy otthon  volt  Chopin-ban,  Schubert-ben  és  az  olasz  operaparafrázisokban.   Ahol  jót és  szépet talált,  az neki  mind  „congenial is”  volt,   éppen   zsenijének   hihetetlen egyetemessége  folytán.
Ezt az egyetemességet legyen szabad   egy  humoros  hatású  kis  epizóddal megvilágítanom,  mely  Liszt  Ferenc  virtuóz  pályájának  delelő  idejében,  a  múlt század  40-es  éveiben  Párisban  adta  magát elő és amelyet a Mester  még öreg napjaiban  is  szinte  gyermeteg  örömmel  szokott elbeszélni,  csakúgy,  mint édes mindnyájan  emlékezetünkben  is  élvezzük  ártatlan  diákcsinyjeinket.  Egy  előkelő  szalonban   valamely   este   együtt   jelentek  meg  és  fölváltva  lelkesítették  zongora- játékukkal  a  társaságot  Liszt és  Chopin.  Hogy,  hogy  nem:  Liszt  a hangulatból azt  vélte  kiérezni,  hogy  ez  este  Chopin  nagyobb  sikert  ért  el  és ez  őt némileg bosszantotta.  Ekkor  egy  ötlete  támadt;  mialatt  Chopin  játszott,  Liszt  suttyomban  arra  kérte  a  háziasszonyt,  hogy  oltássa  el  a  gyertyákat:  hadd  élvezze  a közönség  Chopint  a  sötétség  hangulatában.  Megtörtént.   Liszt  pedig  odasompolygott  a  zongorához  és  halkan  kérte  Chopin  barátját,  engedje  neki  át észrevétlenül  helyét  a  zongoránál.  Chopin  belement  a  tréfába  és  Liszt  minden  félbeszakítás  nélkül  folytatta  Chopin  játékát,  teljesen az ő stíljében  és az  ő technikájával.  Mikor  a  világítás  ismét  kigyulladt,  óriási  meglepetéssel  látta a  közönség Lisztet  a  zongoránál,  senki  sem  sejtette,  hogy nem  Chopint hallották mindvégig. Nagy  taps  zúgott  fel,  melynek  csillapultával  Liszt  így  szólt  barátjához  és  művész-vetélytársához:  —  Hát  most,  kedves  Frideric,  ülj  te  oda  a  zongorához és játsszál  úgy,  hogy  az  emberek  Lisztet  véljék hallani... — Ezzel  az  ártatlan kis maliciával  vett  a  Mester  magának  elégtételt azzal a másik nagy művésszel szemben, aki egyébként a legjobb barátja volt.
Itt az a kérdés merül fel,  hogy ez  az  egyetemesség,  amely  megbecsülhetetlen  erő  mások megértése  és  az  előadó  művészet  legmagasabb  foka  elérésének szempontjából, nem gyengíti-e a  teremtő géniusz  egyéniségét és energiáját? Mert ez a géniusz  csakugyan  intranzigens  egyéniséget  kíván,  egész  az  intoleranciáig, mely jellemzi a legtöbb teremtő lángészt,  midőn  másokról  ítél,  sokszor  igazságtalanul.  Hát Liszt  Ferencnél  a  kettő  megfért  egymással;  ha ő nem is foglalja  el mint  zeneszerző  azt  az  abszolút  első  helyet,  amelyet  tőle,  mint  előadó  művésztől elvitatni  nem lehet,  mégis  olyan  művekkel  gazdagította a  zenei  termelést, melyek némelyike  a  legmagasabb  inspirációból  fakad  és  élni fog örökké.  Eszembe jut a Krisztus-oratórium  némely részlete,  legelsősorban  a  Nyolc Boldogságok  megzenésítése,  melyhez  fogható  zenei  átéreztetését egy  isteni  szövegnek  soha  más  műben nem  hallottam.  A  hegyi  beszéd,  Máté  evangélista  szerint,  egyáltalában,   profán szemmel nézve is,  a világirodalom  leghatalmasabb  lapja;  kezdődik  azzal  a  nyolc boldogsággal,  amelyek  mindegyike  az  akkori  bölcsesség  szemében  egy-egy  döbbenetes  paradoxon.  Liszt  Ferenc  ezeket  a legegyszerűbb eszközökkel állítja elénk: egy  baritonszóló  és  vegyeskar,  orgona-kísérettel.  A  bariton  oly  keresetlen  dallammal adja elő a  tételeket, mint amelyek előtte  magától  értetődő  igazságok;  a kar eleinte tartózkodással,  azután  fokozatos  megindulással  ad  visszhangot a  neki paradoxálisoknak  látszó  igékre,  míg  végül,  a  legnagyobb  paradoxonnál:  ,,boldogok,  akik  üldözést  szenvednek — az  igazságért”,  az  ige hatalma  áttöri  a  tartózkodást,  a  kételyt  és  tűnődést  és  diadalmas követésre ragadja magával  az emberiséget.  Hasonló  erővel  ragadják  meg  a  hallgatót  a  Stabat  Mater dolorosa  azon strófái,  melyekben  a  Szűzanya  szívén  át  érezzük meg  Krisztus kínszenvedésének drámai  csúcspontjait.  Vagy  gondoljunk  a  Faust-szimfóniáraKoronázási Mise Benedictusára és így  tovább  egy  hosszú  felsorolásban,  melybe  itt,  ahol  teljességre  nem  törekedhetem,  tovább  nem  szükséges bocsátkoznom.  Ez a zene pedig jellemzően  magyar típust ad.  Nem a rapszódiákra  gondolok  itt,  sem  egyéb olyan részletekre,  amelyekben  Liszt  a  konvencionális  magyar  ritmust  honorálja,  vagy népdal-motívumokat  dolgoz  fel;  ilyen  külsőségektől  nem  függ  a  magyar  jelleg; ezeket  pl.  Brahms  is  alkalmazta  a  magyar táncokban,  melyek  azért  mégis színtiszta  német  zenét  jelentenek.  Miért?  Mert  német  egyéniségéből  fakadtak.  Így magyar  zene az,  amely  magyar  egyéniségből foly és ennek az egyéniségnek bélyegét hordja magán,  akár gondolt  a szerző  arra,  hogy  magyar   zenét  akar  írni, akár  nem.  Az  a  nemzeti  forma,  mely  mint sallang  lóg a  szerzeményről,  nem sokat  jelentő  külsőleg;  ami  dönt,  az az  egyén   spontán   érvényesülése.    Lám, Beethoven sem gondolt arra, hogy német  zenét  írjon,  Verdi  arra,  hogy  olaszt; azt írták ki,  ami  a  lelkűkben  élt,  a  legjobbat, amit ott találtak és lett belőle német és  olasz  zene,  nem  holmi  szeszélyből  és  valamelyes  külsőség  erejénél  fogva,  hanem  mert  a  német  és  olasz  őserőből  fakadt.  Ilyen értelemben igazi  magyar típus a  Liszt-zene  és  a  németek hiába akarják  őt  élete  külső  körülményeinél  fogva maguknak vindikálni.
*
Az első  vonás  tehát,  amellyel  a  fentebbiekben  a  Liszt-képhez  járulni  próbáltam,  az  ő hatalmas,  egyetemes  és  az  egyéniséget mégsem leszállító  zenei szervezete:  mint  ilyen,   unikum  a  zenetörténetben.  A második vonás  inkább  emberi, a szó legáltalánosabb értelmében, mint művészi  és  néhány  szóval   fejezhető  ki. Egyszerűen azt  mondom, hogy  jobb,  önzetlenebb,  nobilisabb emberrel,  mint Liszt Ferenc,  nem  találkoztam.  Teljesen  hiányzott belőle minden  irigység és  féltékenység más  nagyokkal szemben; ő nemcsak  a  halottakat  magasztalta,  egy  szellemes, de cinikus francia írónak,  Chamfort-nak, a találó  mondása  szerint,  hogy:  a halottaknak bámulása legtisztességesebb formája  az  élők  nem  bámulásának;  ő  örömmel  üdvözölt  minden  valódi  nagyságot az élők közt, kereste őket,  sietett őket felfedezni  és  dicsőségük  szolgálatába  állott.  Schubert népszerűsítéséhez nagyon hozzájárult,  Wagner  Richardért,  amikor  ő  még a  politikának  éppúgy,  mint a kritikának  üldözöttje  volt,  szívós  hadjáratokat folytatott;  de  a  kisebb  kaliberűek  közül  is  mindenkit  felkarolt,  akiben  valódi  tehetséget  látott.  Kétségtelenül  sokan visszaéltek  jóságával;  érdemetleneket  sokszor nem  tudott  magáról  lerázni, de ki volt  zárva,  hogy  érdemest elutasítson.  Kedélyének mélységéből fakadt őszinte vallásossága,  melyet  a katholikus hit keretében  iparkodott   elhelyezni. Mint  hívő, valóban  alázatos  volt,  az  olyan  bölcsészeti  olvasmányokat  is  kerülte,  amelyektől hitének tisztaságát féltette. De hiszen vallásos  tartalmú  szerzeményei is  olyan inspirációira  vallanak,  amely  nem  lehetett kizárólag  művészi.  Hogy  egy sokat hányt-vetett,  az  emberi  dicsőség  csúcspontjain  mozgó,   tömjénezéstől  körülvett, szenvedélyektől  környezett  művész-életbe  diszharmóniák   is   vegyültek,   ezen  ki csodálkozhat?  Inkább  azt  kell  bámulni,  hogy milyen  tiszta,  milyen  önzetlen, milyen  ideális,  istenfélő  és  emberszerető  maradt ez  a lélek,  amely annyi  támadásnak volt kitéve.
Mindent  együttvéve  Liszt  Ferencnek,  a művésznek és az embernek sírjára odaillik  mint  felírás  a  Hamletról  mondott  halottasbeszéd:  „íme  itt  egy  férfi: nem  egyhamar  fogtok  hozzá  hasonlót találni.”  A  művészi  nagyság  és  emberi jóság  találkozása egy  nagy  egyéniségben, csakugyan isteni élmény; hálásak lehetünk  a  Mindenhatónak,  hogy  ezt  köztünk,  magyarok  közt  engedte  születni.

Gróf Apponyi  Albert.
 

Muzsika, Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat – 1. -2. szám (1929)

872   Búbánat 2017-10-27 12:02:53

Muzsika, Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat – 1. -2. szám (1929)

„LISZT FERENC

tündöklő  nevével  indítjuk  útjára  folyóiratunkatVilág horizontot átküllőzö szellemét  választjuk  vezérünknek  s  apostoli  alakjára  úgy  nézünk fel,   mint  potrónusunkra.  Ragyogó  írói  tolla  árnyékában  szerényen  meghúzódva,  ugyanazt  a  célt ugyanolyan hittel akarjuk szolgálni, mint  ö  tette.
Ez a  cél:  a  magyar zeneművészet  elöbbrevitele.
Zichy Géza  gróf  feljegyzéseiben  (1876  december  10.)   olvassuk:   „Egy zenészeti  szaklap  alakítását  is  tervbe vettük.  Liszt  e  tervet  melegen  pártolta.” A  lap  nem  indult  meg,  de  amint  a  feljegyzés  megütötte  szemünket,  úgy  éreztük  — ne  vétessék  hivalkodásnak  —, Liszt meleg pártolása a miénk is.
Liszt  Ferenc  sokrétű  egyéniségében,  ha  zeneköltői  munkásságától  eltekintünk,  elsősorban azt a messze kiható tevékenységet csodáljuk, melyet mint mélyreható  gondolkodó,  tündöklő  szépíró,  finomlelkű  esztétikus  és  bátor  műkritikus fejtett  ki.  Írásművészetének  hat  kötete  nem vált tündöklő múlttá,  hanem  eleven élet  ma  is,  mely  a  könyvespolcokról  rádióhullámként száll szerteszét.
Liszt  neve:  zenetudományi,  zeneművészeti  és  kritikai  program  is.
A  mi programunk!

De  ezenfelül  még  egy  ok  késztet  arra,  hogy  mindenütt  jelenlévő  alakjára élesebben rávilágítsunk:  a  magyar  Liszt-kultusz  megteremtése.  Liszt ma aktuálisabb,  mint  valaha.  Szelleme  gigászi  méretekben  nő.  Sajnos,  inkább  külföldön, mint  nálunk.  Ezt  az  elmaradottságot  nemcsak  be  kell  hoznunk,  hanem  arra  kell törekednünk,  hogy  nemzetiszínű zászlónk legyen a Liszt-világkultusz vezére.
Folyóiratunk  útját ezenfelül  azok a sorok szabják meg, melyekkel gróf Klebelsberg  Kunó  kultuszminiszter úr  tüntetett  ki  bennünket:  „Egy  jó  zenei  revü tájékoztathatja  a  magyar  intelligenciát  a  külföld zenei mozgalmairól és amint a tudományok  terén  a  mindenkori  világ fejlődést  nyomon  követjük,  azonképpen  a zenei  életben  is  megteremtheti  nemzeti  különállásunk  épségben tartása  mellett  a mindenkori  kontaktust  a  világ áramlatok  és  itthoni  zenei  életünk  között”.  Első számunk munkálkodásunk mezejét  teljesen nem tükrözheti.  Következő számainkban  a  zenei  aktualitásokkal  bővebben  foglalkozunk, de úgy gondoltuk, hogy Liszt fenséges  alakja  mellett  mindennek  el  kell törpülnie.
Az  Ő nevével,  Vele indultunk  s  hisszük,  Általa  — győzni fogunk.

A  szerkesztőség.”

 

(Folytatni fogom a Muzsika folyóirat említett első két számának Lisztre vonatkozó cikkeiből válogatva.)

871   Ardelao 2017-10-27 00:35:04

LISZT IGAZI ÖRÖKÖSEI — LISZT MAGYARSÁGÁNAK IGAZOLÓI

Liszt Ferenc magyarságáért harcolnunk kell még ma is. Mert eddig csak meddő szócsatákat vívtunk és éppen azokról az önmagukért beszélő tettekről feledkeztünk meg, melyek hivatottak a múlt század nagy zenészét végérvényesen a magyar kultúrához láncolni, melyek Liszt művészi törekvéseiben a magyar művészi törekvést igazolják. Mert valljuk be: hiába hivatkozunk Liszt magyar születésére. A német azt feleli: igaz, hogy magyar területen született, de családfáját nem ismerjük eléggé, anyanyelve pedig a német volt, akárcsak Lenaué, aki szintén Magyarországon született és mégsem nevezhető «magyar» költőnek. És hiába mondjuk, hogy Liszt magyarnak vallotta magát. Mert a külföld méltán válaszolhatja, hogy egy zenésznél nem az a fontos, amit szavakkal hirdet, hanem az, amit zenei hangokkal mond magáról. Viszont, ha Liszt magyar rapszódiáit emlegetjük, joggal felelhetik: Liszt írt ugyan magyaros jellegű műveket, de ezek mennyiségben és minőségben egyaránt eltörpülnek ama nagy alkotások mellett, melyekkel a zeneszerző, mint az «új német iskola» géniusza írta bele nevét a zenetörténelembe. . . .

Valóban, bármelyik zenetörténelem-könyvben lapozva Liszt Ferencet ott találjuk a Beethoventől, Berliozon keresztül Wagnerig vezető útvonalon, melyen azután Strauss Richard halad tovább. A Faust- és Dante-szimfónia, a h-moll szonáta, a Krisztus-oratórium szerzőjének elődei és utódai között egyetlen magyar név sem szerepel. A magyar rapszódiák komponistájának bizonyára voltak magyar elődei is, a híres verbunkos-zenészek. De ha mi hazafias felbuzdulásunkban a rapszódiák bokázó magyarjait olyan eszmei magaslatra állítjuk, mint mondjuk a h-moll szonáta fausti problémákkal birkózó hősét, — akkor a külföld csak mosolyog rajtunk, mint naiv ábrándozókon, akik úgy képzelik a zenei kultúra lakomáját, hogy azon «egy cigány, egy király, egy cigány egy király» módjára ül egymás mellett Bihari és Beethoven Lavotta és Berlioz!

És Liszt magyar utódai? Mérhetők-e vajon egy Strauss Richard mértékével azok «a magyar ábránd-» és «csárdajelenet»- komponisták, akik nálunk, mint a Liszt-tradíció hivatalos örökösei szerepelnek? Mérhetők-e egy Saint-Saëns, Debussy, Rimsky-Korsakov, Musszorgszki, Albeniz, Granados, Busoni mértékével, azaz azoknak a zenészeknek a mértékével, akik a legkülönfélébb országokban a maguk nemzeti kultúrája javára továbbfejlesztették Liszt korszak-alkotó művészi reformjait? Az úgynevezett magyar Liszt-kultusz ezzel szemben, … pihent Liszt babérain. Liszt harcolt a magyar zenéért és fegyvert adott kezünkbe. A magyar liszt-kultusz azonban Liszt fegyverét ünnepi zászlóvá változtatta. Csak azt fogadta el Liszttől, ami a nemzeti hiúságnak hízelgett. Kényelmesen végleges eredménynek hazudta Liszt kezdeményezését és legfeljebb azt a felületes magyarkodást ápolta, melyből maga Liszt, küzdelmes művészete során, egy mélyebb, komolyabb magyarság felé törekedett. Egyszóval letagadta azokat a nagy problémákat, melyek Liszt művészlelkét gyötörték és egyre újabb és vakmerőbb küzdelmekre tüzelték!

Valóban, veszett ügye lenne Liszt magyarságának, ha csak olyan örökösei lennének nálunk, mint hivatalos Liszt-kultuszunk képviselői. Mert ne feledjük, Liszt forradalmi újító, nyugtalan kísérletező, csupa-fantázia művész volt, aki nagyobb a problémák felvetésében, mint azok megoldásában. Valódi kezdeményező-zseni volt, akinek legértékesebb hagyatékai azok a problémák voltak, melyeket műalkotásaiban az utókorra hagyott. De éppen ezért annak a nemzetnek lesz legtöbb joga hozzá, amelyik ezeket a problémákat legteljesebben oldja meg. Liszt internacionális szelleme a világon mindenfelé termékeny magvakat szórt el. Ahol ezekből a magvakból a legdúsabb zenei vegetáció fejlődik: az a föld ad hazát a hazátlan Liszt Ferencnek. Amíg tehát Liszt küzdelme nem talál méltó folytatásra és diadalra hazánkban, addig hiába bizonyítgatjuk Liszt magyarságát. … 
 

De vajon csakugyan nincsenek nálunk méltó folytatói, sőt diadalra vivői Liszt küzdelmének? Vannak bizony! Csak a hivatalos magyar Liszt-kultusz nem látta meg őket. Mert ők nem parádéztak, hanem küzdöttek, szembeszálltak a nemzeti önámításnak azokkal a hatalmaival, melyekkel egykor Lisztnek is szembe kellett szállnia. És ma már tisztán láthatjuk, hogy az ő küzdelmükben gazdagabban, teljesebben és gyökeresebben virul tovább Liszt öröksége, mint akár Strauss, akár Debussy, Muszorgszkij, Grieg vagy Busoni népének művészetében!
 

— Kik ezek az igazi örökösök? Nem nehéz felismernünk őket, ha legalább dióhéjban megmutatjuk, hogy tulajdonképpen mit is kezdeményezett, min munkálkodott, hol hagyta abba munkáját, milyen kérdések megoldását hagyta ránk örökségbe Liszt Ferenc.      

                                                                                

A «hazátlan» Liszt a művészi «haza» fogalmát, … Párizsban ismerte meg. Itt zokogta el a nagyvilágnak Chopin zongorája csodálatosan eredeti melódiákban, harmóniákban, ritmusokban egy hajdan dicső s most letiport nép bánatát. Ezekből a hangokból érezte meg először Liszt, hogy mit jelenthet egy nép a zeneköltőnek. Ezt a ráeszmélést követte egy másik: Liszt felfedezte, hogy néki is van ilyen népe, hazája, mikor a pesti árvízkatasztrófa hírét vette, mely pusztulásról, nyomorúságról szólt, a szenvedő, elhagyott magyar népről. Ekkor írta Liszt híres levelét hazája legelhagyottabb pusztaságairól, melyeket be-akart járni, hogy ott megismerje népét és megfürdesse lelkét a néplélek kristály-tiszta patakjában. …

Mi teljesedett be Lisztnek ebből az első magyar álmából és mi maradt belőle az utókorra? — Tudjuk, Liszt nem juthatott el a magyar pusztaságokig, nem ismerhette meg a föld népét. Megállította őt a magyar városokban zengő hegedű és cimbalom, mely olyan mámorosan-andalítóan dalolt a délibábos magyar pusztákról, hogy a sírva-vigadó magyarnak eszébe sem jutott felkelni a boros asztaltól és megnézni, hogy valóban csak az van-e a magyar pusztaságokban, amiről a cigány muzsikál. Ez az ország romantikus ábrándok, illúziók zenéjével fogadta az ifjú Lisztet, akit szintén a magyarságról szőtt romantika vezérelt vissza hazájába.

 De ez a fiatal Liszt a művelt Nyugatról jött — és oda is tért vissza, hogy meghódítsa a világot zongorajátékával, melyben a legnagyobb zenei tradíciók zeneirodalma támadt zengő életre. Mennél jobban elmerült Liszt a nagy nyugati műveltségben, annál jobban érezte, mint zsugorodnak össze annak óriás távlatában az ő táncoló-bokázó magyar hősei. Es látta, mint küzd ez a nyugati műveltség hatalmas tradíciók talpazatán nagy, új, emberiséget megváltó eszmékért. És látta, mint emelkedik ki ebből az eszmék forradalmában forrongó európai kultúrából egy szellemóriásnak, Wagnernek alakja, látta, mint öleli fel és viszi győzelemre a század küzdelmeit ez a szellemóriás a német zenekultúrának jegyében. Most érezte csak igazán a világjáró Liszt: mit jelent az, ha a művész egy nagy nemzeti kultúra gyermeke-örököse. Chopinben felfedezte a «hazát,» most Wagnerben felfedezte a nemzetet, azt a «nemzeti kultúrát,» mely leghatalmasabb építője az egyetemes emberi szellem templomának.

Lisztet nem várta a bayreuthi Festspielhaus. De várta egy frissen felszabaduló nép, a negyvennyolcbeli magyarság, mely, íme, éppen most készült «nemzetté» épülni. Nem teremthetne-e ebből a magyarságból ugyanolyan átfogó európai színvonalú zenekultúrát, mint a németeké? Nem teremthetne-e olyan magyar zenét, mely a maga nyelvén, maga lelkén keresztül ki tudná fejezni az emberi élet legmélyebb problémáit? Ez a nagy magyar nemzeti zenekultúra volt Liszt második nagy álma. Vajon mi valósult meg belőle és mi maradt belőle az utókorra?

Az ifjú Liszt nem jutott tovább a verbunkosok illúzió világánál, nem ismerhette meg magának a magyar föld népének dalát. De nem ismerte ezt a dalt már maga a «nemzet» sem, mely nálunk elszakadt a puszták népétől és elszakadása a szabadságharc tragikus kimenetele után egyre mélyebb lett. Eljuthatott-e ilyen körülmények között a férfi Liszt a «nemzeti kultúra» nagy beteljesüléséhez? Hiszen ilyen kultúrához csak a népen keresztül vezet út! A nemzet csak a népen keresztül találhatja meg saját hangját, saját zenei anyanyelvét!

Csodáljuk-e, hogy Liszt kulturális álma ezzel a sírva-vigadó, nótázó, cigányos magyarsággal nem érkezhetett el a beteljesülés révébe? Inkább Liszt bátorságát kell csodálnunk mellyel vállalkozott a nagy feladatra. Mondanunk sem kell, mennél magasabbra tűzte ki Liszt a nemzeti zenekultúra eszményét, annál elégtelenebb, szegényesebb eszköznek érezte a sírva-vigadás, a magyar úri muzsika, a verbunkos-csárdás cigányzenei szótárát. Ami hiányzott, azt idegenből kellett pótolnia. Ez még nem lett volna baj: csakhogy a délibábos magyarság gyenge volt magába foglalni, asszimilálni azt az óriás kultúrát, melyet Liszt Palestrinától Wagnerig magába ölelt! Így azután a Szent Erzsébet- legendából, az Esztergomi miséből, Koronázási miséből nem lehetett magyar Tannhäuser, magyar Lohengrin vagy Parsifal.

A romantikus magyar álom verbunkos magyarjairól kiderült, hogy nem alkalmasak «fausti» küzdelmekre. A róluk ábrándozó, hanyatló nemzet meg sem értette Liszt nagy reformtörekvéseit. A délibábos fiatalkori rapszódiákat elfogadta, de már visszautasította a merész, nagy reformműveket. Liszt egyre magányosabban érezte magát hazájában. Es ha csodáltuk bátorságát, mellyel a magyar nemzeti zene problémáját felvetette, csodálnunk kell erkölcsi erejét, mellyel most a problémát revízió alá vette. Mi volt az a mámor, melyet a magyarságtól kapott? Valóban a magyarságtól kapta-e vagy inkább attól a keleti néptől, a cigánytól, mely a magyar urak fülébe muzsikált? Hiszen a magyar nem is akar maga muzsikálni! Ami dalában hódító és hódító mámor, exotikum, illúzió, az elsősorban a cigány cifrázó-vibráló hegedűjét dicséri! Liszt csak az igazságot kereste, mikor a cigányokról írott híres könyvében letépte a mulatozó magyar urak homlokáról a babért, hogy azzal a fáraók népének bozontos fürtjeit ékesítse!

Az öregedő Lisztnek, a cigányzene már nem jelentette a sarkantyú-pengetős magyarság hazafias illúzióit. De jelentett egy újabb álmot: egy vad és pogány, barbár őserőtől duzzadó keleti világ üzent benne, tele primitív, újszerű, elhasználatlan és ezért a nyugati zenekultúrát hatalmasan felfrissítő energiákkal, úgy ahogy azt Liszt utolsó nagy «cigányos» — de merev, makacs, barbár, kalapáló ritmusaiban legkevésbé sem «úri cigányos» — kompozíciója, az alig ismert «Csárdás obstinée» revelálja. Ez az Ázsiát, «Kelet népét» idéző álom bizonyára nem volt sem «hazafias» sem «nemzeti.» És, a magyar társadalomnak eszébe sem jutott, hogy azért hátha mégis közünk lehet ehhez az Ázsiához —Kelethez nekünk is, akik Ázsiából jöttünk, akik szintén «Kelet népe» vagyunk. A magyar társadalom csak azt látta, hogy Liszt megtagadta a cigányokról írt könyvében a «magyarságot.» Pedig Liszt csak a sírva-vigadó magyar urakat szállította le a magas lóról. De ennyi elég volt, hogy a nemzet «Feszítsd meg»-et kiáltson a nagy zeneköltőre, akit még haló porában is odaajándékoztak a németeknek.

Az elkeseredett és elkeserítő támadások után senki sem csodálkozhatott volna, ha Liszt Ferenc végleg elfordul a magyarságtól. Liszt, azonban nem ezt cselekedte: elindult egy újabb felfedező útra, az utolsóra, megkeresni a nagy zenei magyarságot, nép és nemzet segítsége nélkül, egyedül a magányos egyéniség önmagából merítő hatalmával. Már Liszt legőszintébb híve és megértője, Mosonyi is felvetette a gondolatot: nem lenne-e okosabb félretenni a verbunkosok, csárdások, nóták szegényes zenei szótárát és helyette egyenesen «kitalálni» egy magyar zenei nyelvet. De a legnagyobb zseni is legfeljebb újjáteremthet egy nyelvet, melyet csak nagy emberi közösségek évszázados, évezredes munkája alkothat. Az öregedő Liszt mégis vállalkozott erre az emberfeletti kísérletre. Megírta utolsó magyar vonatkozású műveit, a páratlanul merész és forradalmi «Magyar portrékat» és a «Sunt lacrimae ferum»-ot. Utolsó magyar álmát álmodta meg bennük, mely mintha azt hirdetné: meg kell keresnünk, ha törik, ha szakad zenei magyarságunkat, akkor is, ha senki sem jön velünk, ha egyedül kell érte elindulnunk töretlen úton az ismeretlen sötétségbe.

Liszt Ferencnek ez az utolsó üzenete már el sem jutott a nemzethez. «A magyar portrék» muzsikája máig is kiadatlanul hever a weimári archívumban. Liszt művészetének nagy problémái felett hamar napirendre tért a magyar élet. Azután már csak egy volt a probléma: hogyan feledtessük el a «cigány-könyv» kínos afférját és hogyan sütkérezzünk Liszt egyre növekvő dicsőségében. 

                                                                                 

Már-már úgy látszott, hogy örökre leáldozott a magyar zene első hőskorának napja, mikor váratlan új magyar zenék hangja csendül fel. Két hang szólalt meg bennük. Az egyik «Kossuthról» énekelt «szimfóniát,» feltámasztva benne a régi büszke illúziók szellemhadát, de nem azért, hogy elringassa magát velük, hanem azért, hogy új harcot hirdessen, hogy felrázza a nemzetet. A másik egy «Nyári est»-ről dalolt, mely mély és szenvedélyes vágyak szárnyán indítja el a lelket azokba a bizonyos messzi magyar pusztaságokba és ez a vágy nem romantikus ábrándokért, hanem egy nagy és teljes élet gyönyörű beteljesedéséért kiáltott. És az a két ifjú zenész-zseni, aki ezt a hősi harci riadót, ezt a hatalmas vágymuzsikát felcsendítette, nem is állt meg a cigány-hegedűtől, cimbalomtól hangos magyar korcsmánál, melynek boros asztalainál egy népétől elszakadt társadalom zenei honvágya dalolt. Ők ketten megértették ennek a honvágynak mélyebb parancsát: elindultak, ahogy egykor Liszt tervezte, batyuval vállukon és megkeresték a «messze magyar pusztaságon» a magyar népet, a magyar nép dalát.

Mérhetetlen kincset fedeztek fel. Zenét, melynek az élet minden mozzanatára, legnagyobb problémáira volt szava; mert ez a muzsika nem egy társadalmi rétegnek boros asztal melletti sírva-vigadását tükrözte, hanem a népnek évszázadokat átfogó teljes életét. És a két ifjú lángész — ahogyan egykor Liszt álmodta — «megfürdette lelkét a néplélek kristálytiszta patakjában». És, beteljesíthette Liszt második nagy álmát is: megteremtette azt a zenei magyarságot, mely szervesen be tudja fogadni és magába tudja olvasztani a nagy nyugati műveltséget. Csodálatos kórusok csendültek fel, «Budavári Te Deum», melyekben Liszt kulturális álma gregorián énekről, Palestrináról, új nagy vallásos művészetről: magyar valóságra vált. Zongorakoncertek hangzottak fel, melyekben megtalálta új magyar értelmét mindaz, amit Liszt képzelete a Bachi polifóniából idézett. És Liszt «Faust»-i küzdelme, az ideálizmus harca a torzzal, a mefisztói tagadással, itt a magyar léleknek egyenesen az ázsiai őshazára utaló mítoszává változott: a jó és rossz, az ideális és groteszk, a tündér!, és démoni elemek küzdelme olyan ősi zenei víziókban elevenedett meg, melyekhez hasonlót csak az őshaza primitív képzőművészeti remekeiben találhatunk. A Liszt-féle «Csárdás obstinée»-nek «Kelet népéről» szőtt álma «Allegro barbaro»-ká teljesedett ki. És ahogy Liszt nem állt meg a magyar határnál, hanem román cigányoktól lesett el román rapszódiát, úgy ez az új magyar géniusz is rázendített román táncokra, a szomszéd népek dalaira, megmutatva, hogy a magyarság nemcsak a művelt Nyugat védbástyája, hanem a műveletlen Kelet világítótornya is tud lenni. És ez az új magyar géniusz elénekelte a Magyar Zsoltárt, mely mintegy szimbóluma a legnagyobb kultúrákat magába olvasztó és a merészen önmagából merítő magányos egyéni: ég tüzében újjáteremtő nagy magyar nemzeti zenekultúrának.

Ebben az új magyar zenében magyar igazolást nyert tehát Liszt minden álma. Új, mélyebb igazolást nyert még az ifjú Liszt, bokázó, délibábos magyarsága is. Mert ezeket a büszke illúziókat, ezeket a cifra táncos ábrándokat is csak, azóta értjük igazán, mióta az új magyar zenegéniusz elvezetett bennünket paraszti bölcsőjükhöz. Mióta megjelent a magyar operaszínpadon — az egész magyar életnek, a tragikus valóságnak óriás perspektívájában — maga az álmok álmodója, a fényről, dicsőségről regélő szegény parasztember: Háry János, — így az új magyar zenei géniusz, mely Liszt örökébe lépett; igazolta Liszt magyar elődeit is. Mert megmutatta a Biharik, Lavották verbunkjai mögött, a félbe-maradt régi magyar szárnypróbálgatások mögött a magyar nép óriás dalát.

Azt az ősi, eredeti nagy magyar zeneiséget, mely méltó a nagy nyugati népek zeneiségéhez, mely ezért méltán várta, hogy eljöjjön romantikus álmodója, Liszt Ferenc — és eljöjjön két klasszikus beteljesítője: Bartók Béla és Kodály Zoltán.

TÓTH ALADÁR

A ZENE, 1938.január 1. (XIX. Évfolyam, 6. szám)
 

870   Búbánat 2017-10-25 19:02:29

„LISZTOMÁNIA A KASTÉLYBAN”

/Szekáry Zsuzsanna, Magyar Idők, 2017. október 25./

Idén új programok és kezdeményezések színesítették a XVI. Liszt-fesztivált, amely nemcsak Liszt műveihez kapcsolódó koncertekkel, hanem egy róla szóló időszaki kiállítással, külföldi vendégművészekkel, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató felfedezettjeivel és egy különösen szórakoztató előadással várta a zenerajongókat. A zongora-virtuóz zeneszerző rajongójaként biztos voltam benne, hogy október 20. és 22. között ellátogatok a gödöllői Grassalkovich-kastélyba.

Lisztománia így jellemezte Heinrich Heine Liszt Ferenc berlini koncert­jeit, ahol szinte szó szerint megőrültek érte az emberek, az új hangszerkezelési technikája és szuggesztív megjelenése ­miatt valóságos tömeghisztéria alakult ki a koncertjein. Nem egészen ezt, de lélekben valami hasonlót tapasztalhattunk a gödöllői zenefesztiválon is, ahol nagy zeneszerzőnk emlékét is megidézték.

A kastélyban közösen koncertezett Ivo Haag és Soós Adrienn, Kaneko Mijüdzsi Attila japán-magyar zongorista és a Gödöllői Szimfonikus Zenekar, Jandó Jenő zongoraestjén pedig Szilasi Dávid működött közre, de felléptek a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatóból ismert ifjú művészek is.

Noha csodálatos és világszínvonalú művészek előadásait hallhattam, mégis Horváth Attila alkotmányjogász Grassalkovichtól Széchenyiig a zene tükrében nevű szalonja hatott rám a legjobban. A humoros szalonbeszélgetés fő témája a magyar arisztokrácia és a zene kapcsolata volt, végigkövetve Liszt életpályáját is. Az eseményen a XIX. századi arisztokrácia és polgárság szalon­jait szerették volna rekonstruál­ni, ahol a művészek voltak a fő „látványosságok”.

A Szilasi Alex zongoraművész közreműködésével zajló esten a közönség a régi szalonok hangulatát tapasztalhatta meg, ahol mindennaposnak számítottak a zenei játékok. Ezeken egy bizonyos zeneszerző darabját, egy másik kor stílusában, más előadó előadásmódjában játszották el. Ezt Szilasi Alex is felelevenítette, és a közönség kérésének is eleget tett, amikor egy Zorán-dalt játszott el barokk stílusban, mazurkadallamokkal megspékelve.

A szalonestet az tette kivételesen szórakoztatóvá, hogy Szilasi hatalmas szeretettel és átéléssel szemléltette Liszt és kortársainak zongorajátékát, s rengeteg új információt is megtudhattunk az egyik leghíresebb magyarról. Mert bizony magyar volt, hiá­ba szeretné őt több nemzet is kisajátítani magának, Liszt mindig is büszkén vallotta magyarságát. Ráadásul az elsők között koncertezett szólózongorával, ami egyáltalán nem volt szokványos, mégis képes volt megtölteni a milánói Scalát. A zeneszerző azt a romantikus XIX. századi eszményt hirdette, hogy a művészek egyenlők a hatalmasságokkal, hiszen a pénz elvész, de a művészeti alkotások megmaradnak az örökkévalóságnak, ezért egyenrangú félként tárgyalt az uralkodókkal is.

Liszt Ferenc öröksége világszerte él, amit mi kötelesek vagyunk gondozni, hiszen magyarságtudatát büszkén vállalva, a magyar kultúrát ápolva maradandó nyomot hagyott a világban.

 

869   Búbánat 2017-10-24 12:28:57

Bartók Rádióban ma este

19.35 – kb. 22.00 A Magyar Állami Énekkar hangversenye


Kapcsoljuk a Pécsi Bazilikát Ünnepi hangverseny a Kodály Év alkalmából

 Km. a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Énekkara,

a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa (művészeti vezető: Szamosi Szabolcs),

a Szent Efrém Férfikar (művészeti vezető: Bubnó Tamás) és

Virágh András Gábor – orgona

1. Virágh András Gábor: Orgonaszvit (2002)

2. Liszt Ferenc: Angelus - imádság az őrangyalokhoz

3. Kodály Zoltán: Missa Brevis

A Missa brevis bámulatos közvetlenséggel reflektál a liturgikus zene évszázados tradícióira, miközben minden pillanata a Kodály-stílus esszenciáját hordozza. A darab Angliában és az Egyesült Államokban is nagy sikert aratott. Egy washingtoni koncert után írta a kritika: „Bizonyos részekben Kodály mint Liszt Ferenc hagyományainak folytatója tűnik fel. Olyan harmóniák hangzanak fel, amelyek a nagy romantikus stílust a legmerészebb disszonanciákkal egyesítik. Bár a mise rövid méretű, mégis számtalan bizonyítékát nyújtja a frissen hangzó melódiák adományának. „

(Forrás: RTV Újság)
 

868   Ardelao 2017-10-24 00:07:54

ÁLLÍTSUNK EMLÉKMŰVET LISZT FERENCNEK!

Nemrég volt Liszt Ferenc születésnapja. Ismét elhangzottak a hódoló beszédek, s ismét körülövezték a babérkoszorúk a nagy művész és a nagy magyar emléktábláját.

A kegyeletes ünnepség szerény helyen, szerény keretek között és szerény emléktáblánál történt.

Önkénytelenül az a gondolatunk támadt, hogy ez a szerénység milyen szépen példázza a legalázatosabb lelkű művész szerénységét. De nem tudtuk a gondolat továbbfolyását megakadályozni. Gondolatunkban végigvillant Liszt élete, nem a virtuózé, hanem az emberbaráté, a szeretet apostoláé, a hazáért rajongóé. Azé a Liszté, aki előtt nem volt olyan nemes cél, amiért a legnagyobb áldozatokat ne hozta volna. Amerre megfordult, az emberek nemcsak gazdagabbak lettek ideálokban, hanem intézmények létesültek és kivirultak, szegények és szerencsétlenek sorsa fordult jobbra. Liszt nem gyűjtött vagyont. Amit a megélhetéshez szükséges anyagiakon felül keresett, jótékony és más nemes célra fordította. Jótékonysága mérvét mutatja, hogy pl. Berlinben, tíz-heti ott-tartózkodása alatt 21 hangverseny közül kilencet adott jótékony célra. Vakok intézetei, nőegyletek, kisdedóvók és egyéb iskolák, dalárdák, templomok — hogy csak egypárat említsünk — egyaránt részesültek az ő fejedelmi ajándékaiban. Nyugdíjegyesületet állít fel zenészek számára, minden hozzáforduló szegény zenészt támogat és talán minden nagyobb városban létesít valamilyen kegyes alapítványt.

Mi magyarok is bőségesen részesültünk Liszt adományaiban. A nemzet soha nem felejtheti el, amit az 1838,-i pesti árvízkatasztrófa károsultjaiért tett.

Mit is írt a «Honművész»: «Alig hallá meg Pestbudai szerencsétlen 1838-ik katasztrófát, Bécsben terem és első hangversenyének nem csekély jövedelmét szerencsétlen honfitársaik részökre áldozá; alig lépett egy év múlva hazája földjére, Pozsonyban már jótékonycélra fordítja művészetének jutalmait; alig érkezik végre Pestre, a haza szívébe, nemes irányú intézetek (a hangász-egyesület és magyar színház) javára ad hangversenyeket és mindenütt és mindenben kimutatja szép lelkét és hazafias érzelmeit.»

Ezekre gondolva kissé szégyeltük magunkat, érezve, hogy mással tartozunk a mi Liszt Ferencünknek. A szerénység már bántó lett.

Azután újra tudatunk felszínére tódultak Liszt életének momentumai. 1845 augusztus 12-ére gondoltunk. Ekkor hullott le a lepel Beethoven bonni emlékművéről. Liszt átszellemülten nézte Beethoven bronz arcát. Mire gondolhatott? Bizonyára nem arra, hogy a gyűjtés csak igen keveset eredményezett, s az emlékművet legnagyobbrészt az ő koncertjei jövedelméből állították. Inkább arra az ideálra, arra a gyönyörű világra, amelyet az isteni mester műveiben megalkotott, amelyhez elérkezni örök célja az emberiségnek, s amelyért annyi hálával tartozunk.

A kép eltűnt. . . Ráeszméltünk arra, hogy ott állunk az Andrássy-út és Vörösmarty-utca sarkán — Liszt emléktáblájánál. Hihetetlen! Ez a mi hódolatunk és hálánk annak a Liszt Ferencnek, akit annyira a magunkénak vallunk? Ezt létesítettük csak mi magyarok, a magyar szerencsétleneket felkaroló, a magyar zenekultúrát megalapozó Liszt Ferenc emlékezetére? Az emléktáblának ott kegyeletes helye van, de az nem mentesít minket Liszt méltó emlékművének felállítása alól, amely kifejezze az egész nemzet osztatlan szeretetét, hódolatát és háláját. Már rég állnia kellene, de sajnos az emlékművek felállításánál nem tartjuk be a sorrendet. A közéleti kiválóságok soronkívülisége még szoborformájukban is érvényben van.

Állítsuk fel mihamarább Liszt Ferenc emlékművét. Ne maradjon hazájában nélküle az, aki Beethoven emlékművéért annyi áldozatot hozott.

Liszt emlékművének megteremtése már régóta időszerű. Ma azonban a kérdésnek különös aktualitása is van. Liszt egész élete az eszmék, az igazság keresése. Ezt fejezi ki azzal a mondattal is, amit egy vendégkönyvbe írt egy alkalommal: jövök a kétségből s megyek az igazság felé. A nemzet is most elindult ezen az úton.

Ezért Liszt emlékműve nemcsak a nagy magyarnak, a zeneművészet nagy reformátorának és a szeretet nagy megtestesítőjének szólna, hanem általa szimbólumot kapna a magyar út, mely a kétségből az igazsághoz vezet.

Dr. Horusitzky Zoltán

A ZENE, 1938. november 15.(XX. Évfolyam, 3 szám)

867   Búbánat 2017-10-23 11:18:07

Bartók Rádió mai adása:

13.47 -15.00:

Cziffra György Liszt zongoraversenyeit játssza 

1. Esz-dúr zongoraverseny (Torinói Rádió és Televízió Zenekara, vezényel Fulvio Vernizzi – Torinói Rádió Auditóriuma, 1958. március 18.)

2. A-dúr zongoraverseny (Milánói Rádió és Televízió Zenekara, vezényel Bernhard Col – Milánói Rádió Auditóriuma, 1959. március 6.)

3. Magyar fantázia (Milánói Rádió és Televízió Zenekara, vezényel Bernhard Col – Milánói Rádió Auditóriuma, 1959. március 6.

4. Haláltánc (Velencei Fenice Színház Zenekara, vezényel Umberto Cattini - Velencei Fenice Színház, 1960. március 6.

866   smaragd • előzmény865 2017-10-23 11:07:47

....és nem lehet eleget olvasni...nekem kényelmes és kellemes volt tegnap az évforduló kapcsán már ismert és új részeket készen, gyűjtve itt megtalálni, egyúttal a választékos, szép magyar nyelvben is gyönyörködni.

865   Búbánat 2017-10-23 10:49:43

Lisztről nem lehet eleget írni! A magam részéről folyamatosan a napirenden tartom a nagy magyar zeneművészünkre való emlékezést -idézni alakját,  évfordulóktól függetlenül és úgyis mint a Liszt Ferenc Társaság és a Liszt Ferenc nevét viselő kórus tagja, aki szívén viseli és a maga módján ápolja a géniusz emlékét.

864   Ardelao • előzmény863 2017-10-23 09:32:26

:-)

863   smaragd 2017-10-23 07:21:38

Köszönöm fórumtársaim szándékát és fáradozását, a sokszínű szemelvény-gyűjteményt, amelyet Liszt Ferenc születésnapi évfordulója alkalmából állítottak össze.

862   Búbánat 2017-10-23 00:11:23

Haza kell hozni Liszt Ferenc hamvait

A  nemzeti  becsület nem tűrheti tovább, hogy  egy  idegen  nemzet bitorolja  földi maradványait. Sok mulasztást kell Liszt Ferenccel szemben helyrehozni.

— Saját tudósítónktól. —

8 Órai Ujság, 1925. március

Zeneművészeti főiskolánk közeli  ötvenéves  jubileuma  megint  felszínre  vetette   a magyar  közvéleményben  Liszt  Ferenc  nevét  azzal  kapcsolatban,  hogy   halhatatlan mesterünk  hamvai  ide  s  tova  negyven  esztendeje  idegen  földben  nyugszanak.  Erről a  szomorú  tényről  mi  magyarok  már  sokat  beszéltünk,  de  csak  beszéltünk,  amire mindjárt  idebiggyeszthetném   az   ismert mondást,  hogy  sok  beszédnek  sok  az  alja, vagy  mint  a  német  mondja: viel   Wörte, wenig   Sinn.  Ehhez  mi  derekasan  értünk. Sokat  beszélni,  keveset  tenni.  Liszt  Ferencről  is  sokat  beszéltünk  már  széles  e  hazában,  de  azon  túl,  hogy  1911 -ben,  születésének  századik  évfordulóját  egy  három napig tartó  koncert dáridóval megünnepeltük, semmit  sem  tettünk  érte… Mindjárt  elmondom, mi  mindent  nem  tettünk  érte.

Ebből  ki fog  világlani,   milyen  hálátlanok  tudunk  mi  lenni  nagyjaink  iránt,  még akkor is,  ha  Liszt  Ferencről van  szó,  erről a  tündöklő  szellemű  magyarról,  aki  megnyitotta  kapuinkat  a  nyugati  kultúra  számára   és   európai    kultúrmagasságokba emelt  bennünket.  Éppen elegendő,  hogy  e csekélyke  szolgálataiért  leboruljunk  előtte és  őt  folyton   példaadó  emlékezetünkben tartsuk.  De  mi  nagyon  keveset  emlékezünk Liszt  Ferencre,  mert  ha  többet   emlékeznénk  reá, ha  nem  volnánk,  mondjuk  csak ki  nyíltan,   háládatlanok,  a   messze  bayreuthi  temetőből   már  régen   hazahoztuk volna  azt  a  gyönyörű  szarkofágot,  mely az  ő  porait   őrzi  az  idők   végtelenségéig. De nem  hoztuk  haza.  Negyven  év óta  még máig  sem  tettük  ezt.  Hazahoztuk  Rákóczi Ferencet,  hazahoztuk  Zichy  Mihályt,  hazahoztuk  Munkácsyt,  hogy  itthon,  az  édes anyaföldben  várják  meg  a  magyar  föltámadást, de

nem  hoztuk  haza  a  magyar  szellem nem  kisebb  héroszát,  Liszt  Ferencet, ezt  a  magyar  világcsodát,  aki  külön Pantheont  érdemelt  volna tőlünk,

hogy évente  zarándokoljunk  annak  köszöbéhez.  Nem.  Egykedvűen,  tétlenül  engedjük,  hogy  egy  idegen  nemzet  lassanként  és céltudatosan  a  magáénak  sikkassza  el  őt, telekiabálja  a  világ  fülét,  hogy  Liszt  nem is  volt  magyar,  hanem  német,  tehát  német földön  a  helye.  Igazi  magyar vétek,  igazi magyar  könnyelműség,  hogy  ez  ellen  évtizedek  óta  semmit  sem  tettünk  és ma  sem teszünk.  Pedig, íme, itt volna  egy  újabb nagy  és  jelentős  alkalom  erre, értem  ezalatt,  mint  már  mondám,  Zeneakadémiánk  felállításának   ötvenesztendős  évfordulója, azon  nagyszerűvé,   mi   több világhírűvé fejlődött   főiskolánké,  melynek   szerény alapjait  Pesten,  a  Hal-téren,   éppen  Liszt Ferenc  rakta  le,  anno  1875-ben.  Nagyban készülünk  Zeneakadémiánk  jubileumára, de hivatalos  helyről  sehonnan  sem  érkezik még  csak  egy  picinyke  híre sem annak, hogy  e  nemzetnek  Liszt Ferenc  hamvait e  magasztos   jubileummal   kapcsolatosan haza  kellene  hoznia.
Kell-e  ennek  horderejére,  kulturális  jelentőségére  ezúttal külön   rámutatnunk. Avagy  ha  nem  hozzuk  haza  Liszt  Ferenc hamvait  ma  sem,  holnap   sem, sohasem, miért  nem  hagytuk   idegenben  Rákóczink, Zichy Mihályunk,  Munkácsink  porait  is?  Ha  e  magyar  szenteket  megbecsültük  halálukban,  ha  azt ami bennük földi megmaradt,  kegyelettel  átadtuk  a   dicsőséges  és drága  magyar  földnek,  miért  teszünk  kivételt Liszt Ferenccel,  minden  idők  leg
nagyobb  magyar  zeneművészével,  aki  az emberiség  számára  épp  oly halhatatlant alkotott  a Krisztus-oratóriumával, mint Munkácsy a  Krisztus-képével.
Jó lesz végre  a  Liszt-kérdés  e  részével komolyan  foglalkozni.  Liszt  Ferenc  hamvainak  magyar  földben  a  helye.   A  nemzeti  becsület  nem  tűrheti  tovább,  hogy  egy idegen  nemzet  bitorolja földi maradványait azon  címen,  hogy  életének  javarészét  külföldön  töltötte,  nevezetesen   német  földön és  hogy  itt  alkotásaival  a  német  kultúrát szolgálta. Lelkiismeretlen, üres, tarthatatlan, erőszakos  ráfogás  ez, melynek,  főleg a múltban nem merülve el   mélyebben a dolgokba,  szerettek nálunk  is  sokan  hitelt adni,  később  aztán  egyáltalán  nem  törődve Liszt  Ferenccel.
A  német agyafúrtság  azt  spekulálta  ki, mint  tette ezt  Bruno Schrader Lisztről  írott könyvében, hogy  Liszt Ferenc  alkotásai  a német  szellem  produktumai […] Milyen dolog ilyet  mondani és  emellett  egy  egész  kötetben  szívósan  kardoskodni!  Kérdem  ezzel szemben  vajon  Munkácsy  és  Zichy  nem magyar tárgyú  képei  milyen  nemzet  produktumai?  A Krisztus  Pilátus  előtt,  a  Milton,  a  Zálogházban  vagy  Zichytől  a  Rombolás  géniuszának  diadala,  a  Korunk  hőse-ciklus, az  Emberi tehetetlenség, a  Don Juan-képek, a  Démon-sorozat?  Zichy és Munkácsy épp  úgy  festettek  idegen  tárgyú képeket,  mint  magyar   tárgyúakat,   Liszt Ferenc  épp  úgy  írt  idegen  tárgyú  zenekölteményeket, mint  magyar  tárgyúakat,  emlékezzünk  csak  a  Szent Erzsébet legendájára, de  úgy Zichy,  mint  Munkácsy  mint  Liszt Ferenc,  magyar  művészek, alkotásaik  a magyar  géniusz  sugallatai.  Ezt  ne  feledjük mi  se,  ezt  ne  feledjék  a  németek  se.

Liszt Ferencet nem lehet elsikkasztani egy  idegen  nemzet  javára, mert  ekkor  ez  az  idegen  nemzet  a  magyar géniuszt  sikkasztaná  el,  ami  pedig  lehetetlen.  Nemde!
Liszt  Ferenc  magyar  művész   volt   és hazájának.  Magyarországnak,  meg  kell  becsülnie  önmagát  azzal,  hogy  hamvait  haza hozza.  Azok akik  német zeneszerzőnek szeretik kikiáltani  őt,  azzal  is  érvelnek, hogy  a  német-osztrák  határszéli  Raidingban  született, ma  Doborjánban,  hogy szülei  sült  németek  voltak  és  így  tovább. Mintha  bizony 1811-ben  az  ország fővárosa   Ofen-Pest nem  lett   volna  német, sajnos,  nagyon  is  az  volt,  alig akadt  néhány  pesti  polgár  ez  időben,  aki  magyarul  tudott volna,  a  köznépben  a  német, legfeljebb a  latin  járta,  magvar  szó  csak  a Tiszántúlról  jött ember szájáról  hangzott Pest város  utcáin. Magyar iskoláknak  az országban  ezen  időben  még   híre-hamva sem  volt ami  ez  időben  Magyarországon nevelődött,  az  németül  vagy  latinul  nevelődött.  Lisztnek is  ez  volt  a  sorsa.  De Liszt  Ferencet,amikor a  világot  megpillantotta  és  bölcsőjébe  fektették,  a  magyar Géniusz  csókolta  homlokon  és  belőle  később  a  magyar  Géniusz  sugallta  az  emberiség  közkincsévé  lett alkotásait.

Sok  mulasztásunkat kell  Liszt   Ferenccel  szemben  helyrehoznunk.
Rá  akarok  ez  alkalommal  mutatni   egy másik fontos  mulasztásunkra,  mely  nagy vesztesége a  magyar kultúrának.
Liszt  tudvalevőleg  nagy  író  is  volt.  Irodalmi  művei  a  világ  minden nyelvén  közkézen  forognak,  azt  bizonyítja  ez,   hogy Liszt  irodalmi  művei  nem  mindennapi  dolgok,  hanem  egy  nagy  szellem  megnyilatkozásai,  aki  irodalmi  munkáival  is  irányítója  volt  kora  egész  zeneesztétikai gondolkozásának.  A  szó  teljes  értelmében nemcsak  a  legműveltebb  muzsikusa  volt  korának,  hanem  a  legszellemesebb  is,  filozófus épp  úgy,  mint   esztétikus,   aki   írásaival szinte  bűvös  hatást   gyakorol   olvasójára, hogy  ez  nem  egykönnyen  szabadulhat  hatása  alól.  Kötetekre menő  levelezése, főleg  két  vastag  kötetnyi  levelezése  Wagner Richárddal,  felülmúlhatatlanul  szép,  vetekszik  a  világhírű   Goethe—Schiller levelezéssel.
Liszt  Ferenc irodalmi  munkái még ma sem  jelentek  meg  magyar  nyelven  és  ez  a magyar  kultúra  oly  szegénységét   jelenti, amire  nincs  semmi  mentség.
Kulturális viszonyainkat  szomorúan jellemzi,  hogy  vezető  zenei  köreink vagy vezető irodalmi vállalataink nem ajándékozták  még  meg  Magyarországot  Liszt  irodalmi  műveivel, melyeknek  a  magyar  remekírók   sorában volna helye.
De  ha  nem  tettük  mindmáig  Liszt  Ferenc irodalmi  műveit  szellemi  életünk  közkincsévé,  hogy  azok  egyes  el  nem  hervadható  szépségeit   az  iskolákban   tanítsák, hogy  eljövendő  nemzedékek   azokon  nevelődjenek  és  abból  tanuljanak  magasztosan  gondolkozni,  mondom,  ha  elkövettük Liszttel  szemben  mind  e  hibákat, betetőzi ezeket  egy  még  nagyobb  mulasztásunk vele  szemben,  nevezetesen az,  hogy  még máig sem írtuk meg életrajzát, a  19-ik  század  egész európai  történetében  a  legfényesebb  életek  egyikének históriáját, amely magyar dicsőség és  amelynek olvasása kellene,  hogy  minden  magyart  a  végsőkig lelkesítsen.
Ily  vétkes  mulasztásokkal  szemben  mit akarunk  mi,  szegény  magyarok,  az  európai  kultúrában?   Kultúrnemzet   vagyunk mi?  Elvesztettük a  cenki  sírboltot,  elvesztettük  Mátyás  királyunk  szülőházát,   elvesztettük  a Senki  szigetét,  elvesztettük  a kékegű  Adriát,  elvesztettük  Pozsony büszke várát,  elvesztettük  az  erdők   koszorúzta Kárpátok  gyönyörű  bérceit,  de  nem  veszthetjük   el  végtére  is  önmagunkat   azzal, hogy  megtagadjuk  édes  véreinket  és  ezek között  éppen  a  legnagyobbat, Liszt  Ferencet, aki  nekünk   dicsőséget, hírnevet, szellemi  gazdagodást hozott,   munkáival nemcsak  meghódítván  nemzetét, hanem annak  hírét terjesztette önmaga  által  az egész  világon.
Nem  tartozunk  neki  ezért  hálával?

Füredy  Gusztáv.

861   Ardelao 2017-10-22 22:41:46

APRÓSÁGOK LISZTRŐL 

„Liszt művészi fejlődésére nagy hatással volt Chopin és Paganini. A húszéves Chopin 1830-ban jelent meg Párizsban s hangversenyén saját újszerű darabjait adta elő: zenei költeményeket csodálatosan finom billentéssel, eredeti játékmodorban. Chopin hatására Liszt zongorajátéka új, meleg színekkel gazdagodott, technikailag,  hangzásbelileg  kifinomult.

1831-ben, ugyancsak Párizsban hallotta Paganinit, az ördöngösnek mondott hegedűst, s mint mindenkit, öt is csodálattal tölti el a hegedű utánozhatatlan virtuózának produkciója. Azonnal hozzáfog, hogy a zongorán megvalósítsa mindazt a bámulatos bravúrt, amit Paganinitől látott a hegedűn.

*

Gyakran ejtette bámulatba hallgatóit rendkívüli emlékezőtehetségével, csodálatos lapról olvasó készségével és rögtönzéseivel. Technikai tudása határtalan volt. A tizenöt-éves Joachim Józsefet – a később oly híres magyar hegedűművészt – egyszer úgy kísérte zongorán, hogy miközben Mendelssohn hegedűversenyét játszotta, mutató és középső ujja között égő szivarját tartotta.

*

Egy ízben, Toulouse-ban nagysikerű hangversenyének teljes jövedelmét az ottani munkásság anyagi helyzetének javítására ajánlotta fel. Elutazása előtt felkereste egy munkásküldöttség, hogy köszönetet mondjon nagylelkűségéért. Ugyanakkor egyikük elmondta, hogy mennyire szerették volna hallani csodálatos zongorajátékát, de nekik nem telik efféle költséges szórakozásra.

«Nahát, az volna csak szép, hogy engem ne halhassanak, ha szeretnék!» - mondta Liszt. – «Tudásom legjavát nyújtom majd önöknek, s nem kell, hogy a zubbonyuk miatt restellkedjenek.»

Az ünnepelt nagy művész elhalasztotta elutazását, hogy munkáshangversenyt adjon Toulouse-ban. Ez 1841-ben történt, amikor az ilyesmi ugyancsak nem volt még divatban.”

Péterffy Ida

„Kis történetek nagy zeneszerzőkről”

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1959.

860   Búbánat 2017-10-22 21:58:48

A WEIMARI OROSZLÁN: LISZT ÉS TANÍTVÁNYAI

Szerző: Alan Walker 

MUZSIKA,  2003 november

Fejérvári Boldizsár fordítása

Liszt volt nemzedékének legnagyszerűbb zongoratanára. A tanítás zenészlétének középpontjában állt serdülőkorától, az 1820-as évektől kezdve élete legutolsó hónapjáig, 1886 júliusáig. Azt mondják, több mint négyszáz növendék ment át a kezén, és sokuk kimagasló eredményeket ért el. Gyakorlatilag Liszt teremtette meg a "mesterkurzus" fogalmát, amely mind a mai napig él. Hitt abban, hogy a fiatal művészeket zeneileg ösztönzi egymás társasága, a versengés légköre pedig megemeli a művészi színvonalat. Tanítványainak első generációjához tartozott Tausig, Klindworth, Bronsart és Bülow. Ám a második nemzedékben is találunk nagy hatású művészeket, amilyen például Moriz Rosenthal, Alexander Siloti, Emil Sauer, Eugène d'Albert és Arthur Friedheim; közülük egyesek még az 1940-es években is éltek. Lemezfelvételeik lenyűgöző bepillantást engednek a zongorajáték aranykorába, amely már mindörökre letűnt.

Milyen tanár volt Liszt? A témáról sok-sok írott feljegyzés maradt fenn, melyek nem kis része maguktól a tanítványoktól származik. Lisztet nem érdekelte a pedagógusszerep. Nem volt "metódusa", sem "szisztémája", ritkán szolgált technikai tanácsokkal tanítványai számára. Távol állt tőle a zongorajáték technikai folyamatainak elemzése. A hangszerrel kapcsolatos fizikai problémák érdekelték a legkevésbé a billentyűk ragyogó mesterét. Mivel az õ számára ilyenek már nem léteztek, nem is foglalkozott velük. "A piszkos fehérneműt mossák ki odahaza" - mondogatta azoknak a növendékeinek, akik még technikai segítséget igényeltek volna. Ennek megfelelően viszont azok a tanítványai sem tettek rá mély hatást, akik hivalkodtak technikai tudásukkal. "Érdekel is engem, hogy milyen gyorsan tudja lejátszani az oktávjait!" - dörrent rá egyik növendékére, aki épp Chopin Asz-dúr polonézének híres oktávmenetét játszotta. "Amit hallani akarok, a lengyel lovasság lovainak patkódobogása, amint erőt gyűjtenek, hogy legyőzzék az ellenséget."1 Az interpretáció érdekelte, nem a mechanikus kivitelezés. Tanítványai persze azzal, hogy megfigyelhették, hogyan játszik Liszt - a kéztartását, egyes szakaszok sajátos ujjrendjeit, pedálhasználatát - a lehető legjobb modellt kapták, és messze többet tanultak, mintha száraz, akadémikus előadást hallgattak volna minderről.

A weimari órákat rendszerint heti három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken, délután fél négy és hat óra között tartották. A növendékek a Hofgärtnerei zeneszalonjába gyűltek, és kottáik egyre nagyobb halmot alkottak a zongorán. A termet betöltötte a várakozás feszültsége, amint lesték, mikor lép be Liszt. Aztán elérkezett a pillanat, melyre mindannyian vártak. Hátul valaki ezt suttogja: "Der Meister kommt!" Mindnyájan fölállnak, és tiszteletteljes csendben nézik, ahogy Liszt belép és a zongorához megy. Miután mindenkit üdvözölt, a kottarakás felé fordul, lapozgatni kezd benne, míg olyasmit nem talál, amit hallani akar; ekkor magasba emeli a kottát és megkérdi: "Ki játssza ezt?" Erre előlép a boldogtalan növendék, és kezdetét veszi az óra.

A zeneszalonban két zongora áll, egy Bechstein hangversenyzongora és egy kicsi pianínó. 2 A tanítvány a Bechsteinhez lép, míg Liszt elhelyezkedik a pianínónál. Liszt általános bevezető szavait követően a növendék eljátssza a darabot, miközben Liszt és a többi tanítvány figyeli, majd a mester tesz néhány észrevételt, és esetleg maga is eljátssza a művet. Értékes pillanatok ezek, és a levegő vibrálni kezd, mikor Liszt, ha nincs megelégedve a hallottakkal, felállítja növendékét a zongoraszékről, és megkísérel új életet lehelni a lankadó zenébe. Az egész billentyűzet dörög és villámlik, a remegő tanítvány pedig egy pillanatra fogalmat alkothat a mű nagyszerű interpretációjáról, amely eddig be volt zárva a kotta hangjegyei mögé. Liszt ihlető erő volt. Több növendéke is elbeszélte, hogy időlegesen már puszta jelenléte is jobb zongoristává tette azokat, akik egy szobában tartózkodtak vele.

Mindez éles ellentétben állt Liszt némely kortársainak felfogásával, akik szinte megszállottan imádták a technikát. A kor számos pedagógusa - többek között Rudolf Breithaupt, Theodor Kullak és Ludwig Deppe - úgy vélte, a zongoristákat a katonákhoz hasonló módon, tömeges kiképzés révén lehet termelni. Szerintük megfelelő idő elteltével a "katonák" menetoszlopban lépnek majd ki a műhelyek és konzervatóriumok ajtaján, és meghódítják az egész világot. Kalkbrenner speciális kartámasza állítólag elősegítette, hogy a csuklók a játéknak megfelelő oldalirányú mozgásokhoz "idomuljanak". Kullak, aki mindennemű fölösleges mozgást helytelenített, ragaszkodott hozzá, hogy növendékei a kézfejükre helyezett pénzérmét egyensúlyozva játsszanak. (Egy tanítványa fanyar humorral megállapította, hogy ennek egyetlen eredménye az lett, hogy rengeteget gyakorolták a földre hullott érmék felszedegetését.) A mechanikus segédeszközök leghírhedtebb példánya azonban a Johann Logier-féle "Chiroplast" volt, pálcikák és gyűrűk bámulatos szerkezete, melybe az áldozatnak bele kellett illesztenie mind a tíz ujját, s ez, akár valami bilincs, megfosztotta a kezeket minden szabadságuktól. Ám Kullak aprópénzénél, Kalkbrenner karfájánál és Logier Chiroplastjánál egyaránt borzalmasabb volt a feltartóztathatatlanul terjedő divat, hogy a fesztávolság növelése végett felvágták az ujjak közti hártyát. 3 Az ilyesmi Liszt szemében sanyargatás volt, és mivel tudta, hogy leendő zongoristák százai tekintik példaképüknek, elutasította. Amikor egyik tanítványa, Johanna Wenzel (aki később a brüsszeli konzervatórium tanára lett, és hozzáment Liszt másik tanítványához, Juliusz Zarêbskihez) a tanácsát kérte a műtéttel kapcsolatban, Liszt így felelt:

Igen tisztelt Kisasszony:

Nyájas soraira válaszolva mélyen esdekelve kérem Önt, ne gondoljon többé a barbár ujjoperációra, és inkább játsszon élete végéig minden oktávot és akkordot hibásan, semmint hogy ilyen bolond merényletet kövessen el kezei ellen.

A legmélyebb köszönettel és tisztelettel üdvözli Önt

F. LISZT

Weimar, 1872. június 10. 4

[…]

859   Ardelao 2017-10-22 21:13:47

LISZT EMLÉKÉRE

Liszt nagyobb terjedelmű tanulmányai közül kettő dagadt határozottan könyvvé. Az elsőt Chopin halála tette időszerűvé, a másodikat Liszt egyre sűrűbb találkozása a magyar dallamokkal, amelyeket cigány dallamoknak tartott. Mind a kettőt félreismerték, mert eszmemenetét bírálták, tételeivel vitatkoztak s nem próbálták meg úgy élvezni, mint prózai költeményt, amelynek hőse a rejtelmes művészegyéniség, illetőleg a rejtelmes művésznép.

Mindegyik tragikus sorsú, mindegyik csendesen hordozza tragikumát s csak a zene titkos beszédében önti ki keserveit. Ki fejthetné meg a titkot, ha nem a zenész, aki egyben író is. De megfejtése nem is lesz rideg elemzés, hanem hangulatokból és eszmékből összenőtt rapszódia. Nem az a fontos, igaza volt-e Lisztnek elméleteivel, hanem az, hogy prózakölteményei maguk lenyűgöznek-e, megindítanak-e, bevilágítanak-e a romantika legmélyére? Azt hisszük, ezekre a kérdésekre a felelet csak igenlő lehet. Szemelvényeink a hozzá vezető utakat éppen csak, hogy feltörik: sokat kell járni rajtuk, míg a titokhoz mindenki könnyen hozzáférhet.

A Frѐdéric Chopin már Weimarban készült (1850). Ha egy ilyen szabad gondolatmenetű, sokrétűen gazdag könyvben egyáltalában célszerű vezéreszméket keresni, akkor a finom és kisméretű remekek s a zongora védelmét, Chopin jellemének rejtett különlegességét és bonyolultságát, emelnénk ki – az örök Liszt motívumok mellett.

A közvetett s mélyen költői jellemzés két módjára mutassunk még rá: ahogy barátját a barátain keresztül jellemzi, s ahogy nemzetét egy nemzeti táncon keresztül fejezi ki.(Hankiss János)

*

ZENEKAR ÉS ZONGORA

Liszt Ferenc írása 

A zenekar zaja sohasem vonzotta: Chopin megelégedett azzal, hogy gondolata hiánytalan kifejezést találjon a billentyűk elefántcsontján: elérte célját, ha a zongorán semmit sem vesztett energiájából, de nem törekedett együttes hatásra s a díszletfestő ecsetjére. Még nem becsülték fel értéke szerint finom karcoló-tűjének rajzát: napjainkban nagyon is hozzá vannak szokva az emberek, hogy csak azokat tekintsék nagynevű zeneszerzőknek, akik legalább fél-tucat operát, ugyanannyi oratóriumot és néhány szimfóniát hagytak maguk után: korunk minden muzsikustól azt kívánja, hogy mindent csináljon, - egy kissé többet is, mint mindent.

A zsenit – ami lényege szerint minőség – a művek mennyiségével és terjedelmével mérni általánosan elterjedt szokás ugyan, de azért nagyon kétes helyességű.

Senki se akarja kisebbíteni az epikus énekesek nehezebben elérhető dicsőségét és valóságos felsőbbségét; ők szélesebb alapra fektetik pompás alkotásaikat. Mégis azt óhajtanánk, hogy a zenére is alkalmazzák azt az értékelést, amit a szépművészetek többi ágában alkalmaznak az anyagi arányokra s, amely a festészetben az olyan húsz négyzet-hüvelyknyi vásznat, mint «Ezékiel látomása,» vagy «Ruijsdael Temetője,» a remekek közé helyezi, s nem egy nagyméretű kép fölé, még ha az Rubens vagy Tintoretto képe is.

Irodalomban: La Rochefoucauld kevésbé elsőrendű író-e azért, mert „Gondolatait” mindig olyan szűk keretek közé szorította?

Uhland és Petőfi kevésbé nemzeti költők-e, mert sohasem mentek túl a lírai költészet és ballada határain? Petrarca nem a Szonetteknek köszönheti-e diadalát, s azok közül, akik legtöbbször ismételték szonettjeinek lágy rímeit, vannak-e sokan, akik tudnak Afrikáról szóló költeményének csak a létezéséről is?!

(Fordította: Hankiss János)

 

Megjelent: H.J. «Liszt Ferenc az író» című könyvében

Budapest, Rózsavölgyi és Társa Kiadása,

1941.

858   Búbánat 2017-10-22 18:52:06

 

Liszt tanítványai körében

Liszt Ferenc tanítványai körében

857   Haandel 2017-10-22 17:08:59

Liszt - ein paneuropäischer Komponist - Daniel Barenboim über Franz Liszt

856   Búbánat 2017-10-22 14:44:28

Liszt Ferenc születésnapi koncert - Hegedűs Endre

2017. OKTÓBER  22. VASÁRNAP, 18:00

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, SOPRON

Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész hangversenye

Műsoron Liszt Ferenc művei.

855   Ardelao 2017-10-22 13:35:09

LISZT FERENCRŐL 

Egy tanítványának most megjelent emlékirataiból.

Mason Vilmos* nagyhírű amerikai zongoraművész hosszú pályája alkonyán most teszi közzé ifjúkori visszaemlékezéseit magában foglaló iratait. Ez emlékek közül bennünket különösen azok érdekelnek, melyek Liszt Ferenczről szólnak, akinek Mason az 1853 és 1854-iki években tanítványa volt. A szoros viszonynál fogva, mely a nagymester, és tanítványai között fennállott, több érdekes jellemvonást jegyzett föl Lisztről.

Mason 1853. április 14-én ért Weimarba, ahol akkor Liszt tartózkodott. A mester az Altenburgon, a nagyherceg egyik házában lakott. Az öreg nagyherceg, akinek pártfogása alatt Goethe világhírűvé tette Weimart, még élt s ez időben Liszt révén a zenei világban akarta Weimart azzá tenni, a mivé az irodalomban Goethe által lett.
Az altenburgi ház, ahol Liszt lakott, kétemeletes, egyszerű épület, melynek hátsó részében egy alacsonyabb szárnyban volt a mester dolgozószobája. Az épület egyik sarkában volt az a két nagy terem, melyekben Liszt a vendégeket fogadta, s a melyekbe a tanítványoknak mindig szabad bejáratuk volt.

Itt kereste föl Mason, mindjárt megérkezése napján, Lisztet, aki nagyon szívesen fogadta s miután zongorajátékát meghallgatta, tanítványai közé is fölvette.

Tanítványaitól fizetést nem fogadott el s nem is kötelezte magát senkinek sem arra, hogy meghatározott időben rendes leckéket ad. Amennyire csak lehetett, kikerült minden lekötöttséget, hogy szabadon járhasson-kelhessen. Az volt a véleménye, hogy aki hozzá jön tanulni, tudjon már annyit, hogy a gyakorlást egészen önállólag végezhesse. A weimari élet akkor nagyon alkalmas volt a törekvő ifjú emberek fölbuzdítására. Nevezetes emberek: zenészek, költők, írók, jártak oda Liszt látogatására. Liszt szerette a szórakozást s megkívánta, hogy tanítványai mellette legyenek, akár ha szórakozni akart, akár ha vendégeket fogadott. Ez időben csak három tanítványa volt: a hannoveri Klindworth Károly, a müncheni Pruckner Dénes és az amerikai Mason, közéjük számították azonban Raff Joachimot is, a ki ez időben már nem volt ugyan növendéke, azonban mint régebbi tanítvány, folytonos összeköttetésben állott mesterével s gyakran a magántitkár szerepét is ő töltötte be nála. Ezek a fiatal művészek úgyszólván családi életet éltek együtt, mert — bár mindeniknek megvolt saját lakása a városban -— a mester két fogadószobájában volt az ő igazi otthonuk. Rendesen minden vasárnap az akkor híres weimari vonós négyes játszott Lisztnél vagy másfél órát, utána vagy Liszt, vagy valamelyik tanítvány zongorázott.

Érdekes Mason leírása arról, hogy miképp tanított Liszt. Soha sem adott leckét a szó szokott értelmében, előre meghatározott időben s pedagógiai módszerrel. Néha odaüzent tanítványaihoz, hogy jöjjenek fel hozzá s ilyenkor fölszólította egyiküket, hogy játsszék valamit.

«Az első alkalommal, hogy én rám került a sor — írja Mason, — Chopin egyik balladáját játszottam, majd utána Händel egy fúgáját. Mikor belemelegedtem a játékba, Liszt izgalomba jött. Hangos megjegyzéseket tett, buzdítva, hogy öntsek több lelkesedést játékomba. Olykor gyöngéden félretolt a székből, leült maga a zongorához és eljátszott egy vagy két tételt, rövidebb vagy hosszabb részletet szavai illusztrálásául. Fokonként azután, annyira belehevített a lelkesedésbe, hogy egész tehetségemet beleöntöttem a játékba. Nagyon szerette az erős hangsúlyozásokat a dallamkörök és önállóbb tételek kiemelésére, de túlságba soha sem vitte. Egy alkalommal, mikor engem félretolt, így szólt: «így kell ezt játszani. Játssza így!» Amit én egyformán, egyhangúan játszottam, abba ő annyi erőt vitt bele, hogy egyszerre világosság gyúlt az agyamban. Az első ilyen tapasztalatból megtanultam, hogy kell majdnem minden darabbal, a melyet játszottam, hatást, eszközölni. Sokat kiirtott játékomból, ami gépies, zeneietlen volt s ekkor fejlődött ki bennem a billentyűk kezelésének az a ruganyossága, mely egész életemen át tulajdonom maradt. Mintegy két vagy három óra hosszat játszottam ez első lecke alkalmával. Játszottam máskor többet is egyszerre, de oly izgatottan soha sem. Rendkívül elfáradtam utána s másnap is úgy éreztem magamat, mint a ki nagyon erős testi munkát végzett. Liszt megtudta ezt és sokat tréfált miatta velem. Azt beszélte nagy komolykodva, hogy az azután következő leckére felkötött karral mentem, azt állítva, hogy vadászaton sérült meg a kezem s nem tudok játszani.

Sok hírneves művész megfordult Liszt házánál, köztük gyakrabban Reményi Ede is, akiről az amerikai emlékíró ezeket írja:
«Liszt a Beethoven Kreutzer-szonátáját játszotta Reményivel, a magyar hegedűművésszel és leckét adott neki a felfogást és az előadást illetőleg. Reményi finom zenei tehetségű művész volt, s mint magyar, teljesen otthonos hazája zenéjének jellegzetességeiben. Öntudatlanul is hajlama volt minden zeneszerző művét magyaros sajátságokkal játszani. Ez a szokása adott alapot annak az adomának, hogy a Kreutzer-szonátát is magyar ritmusban játssza, a végére odabiggyeszti díszül a sajátságos magyar záradékot. Ez az adoma akkoriban végigjárta egész Németországot.»

Reményi mutatta be Liszt házánál Brahmst, az akkor még pályája kezdetén álló német művészt. Ezzel azonban Liszt nem sokáig maradt jó viszonyban. Történt ugyanis egyszer, hogy Liszt eljátszotta egyik, akkor éppen egész új szonátáját, melyet nagyon kedvelt maga is. A szonátának egy nagyon kifejező részéhez érve, melyet mindig rendkívüli ihletett szenvedéllyel játszott, körülnézett hallgatóin, hogy lássa arcukon az érdeklődést és hatást. Hátrapillantva Brahmsra, meglátja, hogy ez elszundikált székében. Liszt végig játszotta a darabot és aztán kiment a szobából. Ezóta nem szívelhette Brahmst.

Egy alkalommal, — beszéli Mason — Lisztet nagy fölháborodásban láttam egy dolog miatt, a mit rászedésnek tartott. Egy este azt mondta nekünk:
— Fiúk, holnap idejön egy fiatalember, aki azt mondja, hogy el tudja játszani Beethoven B-dúr szonátáját (Op. 106.) Jöjjenek el mind a hárman.

Ott voltunk a mondott időben. Az ifjú zongoraművész magyar embernek mondotta magát, — a nevét elfelejtettem. Leült és elkezdte játszani konvencionális lassú időmértékben a darab merész kezdő hangjait. Nem haladt az első lap feléig, a mikor Liszt félbeszakította, leült maga a zongorához és játszott a helyes tempóban, jóval gyorsabban, hogy megmutassa, miképp kell ezt a művet előadni.

— Abszurdum öntől, hogy így akar végig menni ezen a szonátán! — szólt Liszt, fölkelt és elhagyta a szobát.

A fiatal művész természetesen nagyon le volt hangolva. Végre, hogy kissé megvigasztalja magát, így szólt:
— No, ezt ő maga se tudta volna úgy végigjátszani, ahogy kezdte, azért hagyta abban egy fél lap eljátszása után.
Mikor a fiatalember eltávozott, elkísértem, részint mert megsajnáltam, részint pedig, mert meg akartam neki magyarázni, hogy bizony Liszt végig tudta volna játszani az egészet. Amint mentem vele, egyszerre csak így szólt hozzám:
— Elfogyott a pénzem, — adjon kölcsön három aranyat.

Egy-két nappal később elmondtam Lisztnek, hogy akart a B-dúr szonáta hőse pénzt kölcsönözni tőlem.
— Brrr! Micsoda! — kiáltott föl Liszt és fölugrott, járkált a szobában föl s alá, majd megragadott egy hosszú pipát, mely a falon lógott s hadonászva vele, mint valami bottal, szinte gyermekes haraggal kiáltozott:
— Három arany! Három arany!

A lényeges az, hogy Liszt ezt az embert művészeti csalónak tekintette. Azzal az ürüggyel furakodott be a házába, hogy játszani tudja azt a darabot, a mi abban az időben nagydolog volt, — ebbe belebukott s hozzá még kölcsönt is kért valaki olyantól, a kivel Liszt házánál találkozott.  . . .

Liszt nagyon gondosan öltözködött s gondot fordított tanítványai külsejére is. Mason rövidlátó volt s ezért orrcsiptetőt viselt. A csíptetőt akkor nem igen viselték Németországban s kényeskedésnek tartották, akár a monoklit. A németek pápaszemet viseltek. Masont rövid idővel Weimarba jövetele után megszólította Liszt:
— Mason, nem szeretem, hogy ezt az üveget viseli. Elküldöm az optikusomat, hogy csináljon önnek pápaszemet.
A tanítvány azt hitte, a mester csak tréfál, de alig egy hét múlva megjelent nála az optikus s elmondta, hogy dr. Liszt úr megbízásából megvizsgálja a szemét, hogy két pár pápaszemet csináljon neki. Néhány nap múlva meg is kapta a két pápaszemet, az egyiket zöld, a másikat vörös tokban. Mason ugyan kellemetlennek találta, de Liszt jelenlétében mégis csak viselte.
Nem sokkal később Liszt Párisba ment s visszatérése után, mikor először látogatták meg a tanítványok, így szólt:
— Igaz, Mason, azt láttam, hogy Párisban az urak mind csíptetőt viselnek s egészen comme il faut-nak tartják. Hát ezután nem bánom, viselhet maga is csíptetőt.

Egy másik, hasonló eset volt az, midőn Mason és a másik két tanítvány egy alkalommal a
weimari városházán játszották Bach egyik hangversenyét, utána meghívást kaptak, hogy az előadást ismételjék meg a hercegi udvarnál. Egy órával előtte, hogy az udvari fogat Masonért jött, megjelent nála Liszt egyik szolgája egy csomaggal, hogy ezt a mester küldi. Két vagy három fehér nyakkendő volt benne, -— figyelmeztetésül arra, hogy ha az udvarnál játszik az ember, illően öltözve kell megjelennie...

VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1900. (47. Évfolyam, 39. szám)

*William Mason (1829-1908), amerikai zeneszerző, Liszt Ferenc tanítványa. (Megj., A.)
 

854   Búbánat 2017-10-22 12:20:18

Liszt Ferenc születésnapja

"Elődeim alázatos tanítványa vagyok.”

„Vezércsillagom, jeligém, hogy Magyarország egykor büszkén hivatkozhasson rám."

„... bár sajnos nem beszélem a magyar nyelvet, bölcsőmtől síromig, szívemben és gondolkozásomban magyar maradok, s a magyar zenekultúra fejlesztésén kívánok dolgozni."

„Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak."

„Nem lehet más igényem, csak hogy a művészet és a magyar hon jóakaratú, buzgó szolgája legyek."

„Vezércsillagom az legyen, hogy Magyarország egykor büszkén mutathasson rám."

„Érezni és gondolkodni azért, hogy cselekedjünk: ez minden harmonikus élet törvénye."

„Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhova juss, mindig hű rokon"
(Vörösmarty: Liszt Ferenchez 1840-ben)

/Forrás: Turul.info.hu/

853   Ardelao 2017-10-22 12:10:14

LISZT FERENCZRŐL.

206 évvel ezelőtt, ezen a napon született a nagy zeneköltő!

Bizonyos emlékeim nekem is vannak, és miután nem mondhatom magamról, hogy a zenéhez valamivel jobban értek, mint ahogy a narancs szagát megérzem, hát ezekről fogok szólani.
Én Lisztet egy polgári háznál láttam és hallottam először. Akkor huszonöt évvel fiatalabb voltam én is, Siposs Antal* is. Csak néhányan voltunk, a derék kolompáros házi úr, művészi hajlamú neje, a szép házi kisasszony, Siposnak a tanítványa, egy lapszerkesztő, és én. Vártuk Lisztet, s az volt a kérdés, eljön-e, nem-e? Mindnyájunk szíve dobogott a kétségtől, a reménytől, mintha két holló kopácsolta volna, egyik fehér, a másik fekete. Nekem ezen kívül egy éji madaram is volt: egy bagoly, az emlékezet.

Emlékeztem az esztergomi misére, hogy írta azt le a «Magyar Sajtó»-ban Török János,* még három év után is szájamban maradt az íze. Én már akkor megszenvedtem a Liszt zenéjéért. Azzal a szép magyarsággal, t. i. amellyel Török az esztergomi ünnepélyt Bécsben — ott jelent meg a «Magyar Sajtó» — megírta, sehogy sem illett össze az a fekete-sárga szín, melybe az «esztergomi bazilika» felszentelésekor a virágot vivő kis leánykák egy része volt öltözve, ő tehát ezt megrótta, őt meg e megrovásért a bécsi policzáj főnök — a ki egy Jellasics-seregbeli tábornok volt — lapjával együtt kitiltással fenyegette. Mit csináljon az öreg? Engem kért meg, hogy vegyem a «czikket» magamra. Miért ne tettem volna, hiszen bolond jó fiú voltam és szívemnek természeti érzelme sehogy sem állott ellentétben hírlapírói helyzetemnek méltányosságával. Lemondván tehát azon magas elvről, hogy Rousseau-ként magamat «vallomások»-ra le nem alacsonyítom, bátran oda álltam a rendőr-tábornok elé és konfiteáltam. De bezzeg, mikor azzal fenyegetőzött, hogy zsúpon vitet ki Bécsből, a vér is meghűlt bennem s meg is teszi velem ezt a szégyent, ha a szellemes Kecskeméthy Aurél *nincsen, akiben megvolt az a voltaire-i nemes tulajdon, hogy «sárba rántott» barátját mosolyogva kisegítette.

Ilyen visszaemlékezések árnyékolták be elmémet, mikor egyszer az ajtó szárnya kinyílik és belép Liszt. Azt a pillanatot, azt az örömet leírni nem lehet. Mintha fejedelem érkezett — nem is, mintha a szentlélek szállott volna meg egyszerre bennünket, nem hogy különféle nyelven beszéljünk, de hogy mindnyájan tudjunk egy nyelven, az érzelem nyelvén beszélni. Hát még mikor a zongorához ült, s «Hunyady László»- ból a «Hattyúdal»-t eljátszotta. Sipos Tóni úgy állott ott, mint a bibliai sóbálvány, föltéve, hogy czukorból lett volna. Annyi évek után is, ez elbűvölő pillanatra soha csodálkozás nélkül emlékezni nem tudok. Előttem van Liszt átszellemült, fenséges arcza és a könnyezésig boldog tudok lenni, ha erre a pillanatra visszagondolok. Hallottam őt egyszer-másszor azután is, de soha ilyen nagynak, soha ilyen felségesnek nem tűnt fel előttem, — mintha Homér királyait ő benne megszólalni hallottam volna.

Játéka után villás-reggelihez ültünk. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy mindnyájan, francziául, folyékonyan beszélünk; hinni kezdettem a pünkösdi «tüzes nyelvekben,» —ki is írta másnap Vahot Imre* a «Divatlap» -ban — mert ő volt az a «lapszerkesztő,» aki velünk vala — hogy Lisztnek milyen franczia tósztokat csaptunk.
Igen világosan láttam akkor, milyen végletek vannak egy «nagy géniusz» kedélyében; milyen előzékenynek mutatta magát ez a Liszt az asztalnál, aki imént még, a zongoránál, oly hatalmas óriás volt. Szelleme és szeretetreméltósága erejével hódított meg, s mind ez oly természetes, úgy a szív melegéből folyó volt, mintha mindig ilyen társaságban élt volna.

Most, hogy nincs többé, még telibb van szívem e pillanat tüzével s összekeresem az első nyomokat, melyeket e zenei nagy lángész első feltűnte irodalmunkban hagyott.
A Munkácsy által szerkesztett «Rajzolatok» 1838. évi június 14-iki száma közöl először Liszt Ferenczről ismertető vázlatot.

Ezt reprodukálja a Mátray Gábor* által alapított «Honművész» 1839. évi április 7-én, vasárnapi napon megjelent száma, mely Liszt Ferencznek Kohlmann által metszett ifjúkori arczképét is hozza. Ez arczképpel egykorú és sokban hasonló, amelyet mai lapunkban
Heckenast Gusztáv úr (unokaöccse néhai derék kiadónknak) szívességéből közlünk. [Itt az újságcikkben egy kép látható: Liszt Ferenc 1838-ban, metszet után, megj. A.]

(Egy másik, a 40-es évekből származó fiatalkori arczképét Lisztnek, mely a művészt zongora mellett állva magyaros ruhában tünteti föl, Barabás rajzában azon példány után közöljük, melyet Liszt saját aláírásával ellátva Erkel Ferencznek adott emlékül, Szerk.)

A «Honművész» általhozott «életrajzi vázlat» -ban sok olyan részlet van benne, melyet nem hallottam felemlíttetni. Híres üstökös csillag tűnt fel a jeles bortermő évben (1811), mikor Liszt született, szülői e tüneményből a kis Ferencznek nagy jövőt jósoltak. Liszt nagyatyja szent-györgyi (Sopronmegye) iskolamester volt, s később Eszterházy herczeg uradalmi tisztje lett. Atyja, Liszt Adám, ki szintén a herczeg jószágigazgatóságánál vala alkalmazva, fiatal éveit fényes művészi pályát ígérő remények közt töltötte, melyek füstbe foszlottak. Fiában hitte, hogy az ő benne bimbónak maradt szunnyadó tehetség eszményi szépségben fog virággá kifejleni és a dicsőség templomához vezetni. Ferencz fiáról, a ki zsenge korában már a zene adeptusa [követője, megj. A.] volt, forma-szerű naplót vezetett az atyja egész haláláig és abba minden fiára vonatkozó észrevételt feljegyzett.

E «napló» -ban egyebek közt a következőket olvashatni: «Ferencz lelke, természeti ösztön következtében, a vallásos buzgóság felé hajlik; az ájtatosság érzelmével élénk művészi felfogást olvaszt egybe; jelleme egészen őszinte.»

Tovább: «Ferencz hatodik évében Ries-nek egyik C-moll szonátáját hallá tőlem zongorán játszani, könyökére támaszkodva hallgatá, s egész fül volt. Esti sétájából visszatérvén a kertből, az egész szonatát eldallá. Ismételtettük vele s nem tudá, mit énekelt. Lángelméjének ez volt első fellobbanása. Szakadatlanul rimánkodott, taníttatnánk őt zongorára. A tanulásban talált kedve nem vonja el gyermektársai játékától.»

Utóbb: «Legkedvesebb olvasmánya Ferencznek: Chateaubriand «René»-je. E könyvet gyakran könnyezve olvassa, és e szavakat: «un instinet secret me tourmente»  (egy titkos ösztön kínoz engem), mint keblének visszhangját, minden könyvére felírja; haladása, minden ingadozás mellett, csodálatos; szülői iránti szeretete és engedelmessége mintaként szolgálhat minden gyermeknek.»

E napló szól hősünk első fellépéséről, Sopronban, 9 éves korában: «Hangverseny előtt hagymázos láz rohanta meg, de a vágy, tehetségét nagyszámú hallgatóság előtt kitüntetni, oly bátorságot lehelt belé, mely minden aggodalmat legyőzött. Zongorához ült, Ries: Esz-dúr versenyét játszá és egy önlelkéből merített fantáziát hevenyészett. Ügyessége minden jelen volt hallgatót bámulattal töltött el. Pozsonyba tett kirándulása alkalmával szerencsés volt Amadé gróf tetszését megnyerni, ki további kiképzésére, hat évig, évenkint 600 frt-ot rendelt számára.»

Atyja, hogy magát egész erővel és háborítatlanul nagyreményű fia kiképzésére szentelhesse, hivataláról lemondott.

Ferencznek bizonyos komolyság ömlött el egész valóján, mely öt idő előtt gyermekből, ifjúvá emelte. Atyja szakadatlan tanulmányra igyekezett őt szoktatni, ebéd után naponként tizenkét fugát kellett Bach szerzeményeiből eljátszania s azokat más hangba áttennie. Londonban nagyszerű benyomást tett rá sz. Pál templomában a nyolczezer gyermek által énekelt kardal; IV. György udvarában s a Drurylane színházban kitűnő sikerrel s osztatlan tetszés zaja közt játszott.

Beethoven, hogy jelenlétével (a bécsi első hangversenyen) «a fiatal czédrus» iránti figyelmét kitüntesse, az előadáson megjelent s Ferenczet — kezét szorongatva — «művész» -nek szólította; Talma* Párisban a közönség előtt megölelte» stb. … Így tart ez a «Napló» míg az apa a boulognei fürdőben meg nem hal.
A Brockhaus Conversations-Lexicona a 30-as évek vége felé azt írta felőle: «e művészben (Lisztben) nincs meg a géniusz ép tiszta lángja, hanem csak a bomlott világ tükrözik benne bomlottabban.»

Azóta Lisztről egy egész kis irodalom keletkezett, de mindenki elfeledte, amit a Conversations-Lexicon írt, és a késő világ nem arra — hanem Liszt Ferencz óriási szellemére fog emlékezni.

SZÉKELY JÓZSEF (1825-1895), író, költő, ügyvéd.

VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1886. (32. szám)

*Megjegyzések (A.):

Kecskeméthy Aurél (1827-1877), ügyvéd, újságíró

Siposs Antal (1839-1923), zongoraművész, zeneszerző

Vahot Imre (1820-1879), ügyvéd, színműíró, lapszerkesztő

Török János (1809-1874), levéltáros, szakíró

Mátray Gábor (1797-1875), zeneszerző, zenetörténész

Talma, François-Joseph (1763-1826), francia színész

852   Búbánat 2017-10-22 11:29:04

JÓTÉKONYSÁGI ESTET RENDEZNEK AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN

MTI/PRAE.HU

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Tűzoltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.

A hangversenyen Bogányi Gergely zongoraművész és Váradi Zita szoprán lép színpadra. Az esten szólal meg az Erkel Színház 296 centiméteres Bogányi-zongorája, amelyet pénteken szállítottak a helyszínre. A koncert műsorán szerepel egyebek mellett Liszt Funérailles és Schubert Die junge Nonne című műve, valamint Susanna áriája Mozart Figaro házasságából.
    

A jótékonysági estet hatodik alkalommal rendezik meg a nagy magyar támogató, Liszt Ferenc nyomán és az ő születésnapjára időzítve, aki ingyen tanított a tehetséget előtérbe helyezve - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a hangverseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
    A főigazgató elmondta: vasárnap Bogányi Gergely Lisztet és operaátiratokat játszik az első hosszú Bogányi-modellen, a vokális közreműködő Váradi Zita szoprán lesz. Véleménye szerint az operaház többet tud tenni annál, mint hogy szigorúan véve operákat és baletteket szolgáltasson, más kötelességei is vannak amellett, hogy e két műfajt újra beépítse az emberek tudatába. A társadalmat egészében kell szolgálnia, például azzal, hogy kitelepülnek az utcára, vagy éppen támogatják a daganatos gyermekek gyógyulását segítő kezdeményezést - tette hozzá.     
    

Bogányi Gergely az új hangszerről, amelyet első alkalommal a vasárnapi esten láthat és hallhat a közönség, elmondta: a nagytestvére az eddig bemutatott új magyar zongorának, hasonló koncepció alapján készült, de 30 centiméterrel hosszabb az előző modellnél. Kategórián felüli hangszernek nevezte, amilyen még nincs a világon. Az estre sikerült a legnehezebb Liszt-átiratokat kiválasztania, így például a Don Juan-parafrázist, amely szintén olyan mű, amilyet Liszt egy ilyen hangszerre képzelhetett el - vélekedett.
    

A zongora a koncertet követően is az Erkel Színházban marad. A kormány 2015 áprilisában hozott határozatot arról, hogy tíz Bogányi-zongorát vásárol a magyar állam részére. Ezek egyikét a II. János Pál pápa téri épületben haszonkölcsön-szerződés keretében helyeztek el.
    

Váradi Zita az esten elhangzó dalok közül megemlítette Susanna áriáját Mozart Figaro házasságából és Zerlina áriáját a Don Giovanniból, valamint kedvenc Liszt és Schubert dalait.
    

Dukász Hanga, az Őrzők Alapítvány alelnöke kiemelte: a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Magyarország vezető gyermekonkológiai centruma, itt gyógyul minden második daganatos és leukémiás gyermek az országban. Az alapítvány célja eszközök vásárlásával, egészségügyi berendezésekre, gépekre való gyűjtéssel hozzájárulni a gyerekek gyógyításához, a körülmények javításához, a gyermekbarát környezet kialakításához. Az est bevételét a klinika épületében található hat darab baba-mama szoba felújítására szánják, hogy a gyermekek hétvégén az édesanyjukkal lehessenek.
    

A hangverseny fővédnöke Hercegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

851   Ardelao 2017-10-21 20:48:13

EMLÉKEZÉS LISZT FERENCZRE.

„Ma kilenczven esztendeje, hogy Liszt Ferencz született (1901-ben írt megemlékezéskor, megj. A.), gyönyörűségére embertársainak, büszkeségére hazájának, és örök dicsőségére a XIX. század zenetörténelmének. És ides tova tizenhat éve lesz annak is, hogy örökre lezárultak a sasszemek és kihűlt a csodás kéz, mely Tündérországba varázsolta a hallgatóit, két emberöltőn át mesélt nekik elragadóan, felejthetetlenül.

A jövő bölcselkedő zenetörténésze erősen meg lesz akadva, ha a divatos filozófiai elméletek alapján akarja elemezni és bírálni Liszt Ferencz fejlődését és művészi egyéniségét. Nehéz megtalálni a «milieu»-t, melyben e csodás növény, virágzásra fakadt, és a művészi képességek rohamos, kápráztató fejlődése rendjében hasztalan keressük az evolucziós törvényszerűséget.

Egy tünemény ő, mely, mint üstökös jelent meg az égen, de — és itt a nagy különbség Liszt és a tulajdonképpeni csodagyermek virtuózok között —nem tűnt el, mint az üstökös, hanem Napként ragyogott a művészet egén, melegített, életet árasztott, és genialitásának maradandó emléket állított, úgy szerzeményei- és irodalmi műveiben, mint nagy- számú és nevű tanítványai seregében.

A kis Ferencz, ki először atyjától, majd Pozsonyban tanulja a zongorázás művészetét, 11 éves korában Bécsbe jut, Czerny kezei alá kerül és 1822. deczember 1-én már az egész bécsi közönséget magával ragadja.

Alig egy fél év múlva már akkora hírnévnek örvend, hogy a már nagyot halló és zárkózott természetű Beethoven, aki Czerny tanítási módszerének különben sem volt valami nagy barátja, reászánja magát a csodagyermek meghallgatására. Ekkor játszódik le a megható jelenet, hogy az öreg titán elérzékenyülve keblére öleli a vézna fiúcskát és homlokon csókolja őt. Liszt nem felejtette el e csókot, hálásan megfizetett érte. A Beethoven-szoborhoz hiányzó nagymennyiségű pénzt nem a híres Németország, hanem az önzetlen Liszt dicsőséges hangverseny- sorozata tette le a bonni szoborbizottság asztalára. Neheztelt is érte sok német művész, talán azért, hogy Liszt nagylelkűbb merészelt lenni, mint ők — lehettek volna.

Zongoratanárok keresésében nem volt éppen szerencséje. Atyja eredetileg nem Bécsbe, hanem Weimarba, Hummelhoz akarta vinni, a dolog azonban nem sikerült, mert Hummel nem volt hajlandó egy Lajos-aranynál kisebb pénzért órát adni. Rideg elutasításra talált a párisi zeneakadémia igazgatójánál, Cherubininél is, ki szóba sem állott Liszték-kel, csak azt üzente az atyának, hogy idegen nemzet fia nem léphet be az intézetbe. Az üzenetnek, mely egyébiránt a fennálló szabályoknak megfelelő volt, némi komikumot kölcsönöz az a tény, hogy maga Cherubini is olasz volt. Szóval, Liszt Ferencznek 1824-től, vagyis tizenhárom éves korától csak egy zongoratanára volt, de ez az egy, mint a következés mutatta, jól megfelelt hivatásának és ez — a saját talentuma volt.

Elmélettel 15 éves koráig foglalkozott, utoljára a híres Reichától tanult ellenpontozást Párisban, 1826-ban.

Cherubini viselkedését érthetővé teszi az a körülmény, hogy 1824-ben bár még fénykorát élte, de már a komoly irányú, nemesebb ideálok után törő zenészeknek régóta szemet szúrt a túlzásba hajtott virtuózkodás. Különben is csodagyermek sohasem volt és nem is lesz rokonszenves, a komoly zene-pedagógus előtt. És joggal, mert minden csodagyermekben egy jeles zenész pusztul el idő előtt. Hogy Lisztnél nem ez lett a dolog vége, az számtalan társadalmi, lelki és fizikai momentum véletlen találkozásának szerencsés eredménye; ő az a kivétel, a mely megerősíti az általános szabályt. Különben az idő előtti virtuózkodás és a túlerőltetés ő reá is megtette a szokott hatást, ennek tulajdoníthatta, hogy 1827-től 1834-ig meglehetősen visszavonult a nyilvánosságtól és inkább művészetének és a miszticzizmus felé hajló vallásos eszméinek élt.

1834-ben kezdődik d’Agoult grófnéval való viszonya, mely azonban 1840-ben már annyira veszít vonzó erejéből, hogy a teljesen kiforrott és érett művész egy nagyszabású hangverseny-kőrútra határozza el magát, mely kétségkívül a legfényesebb mindazok között, melyeket a múlt század történelme felmutat (Paganiniét sem véve ki) s a mely csak Weimarban való megtelepedésével ér véget. A nagyszámú diadalok tengerébe csak egy csepp üröm vegyült, a lipcsei «Gewandhaus-Konzert» 1841-ben. Hogy miért pisszegték le a jó lipcseiek Lisztet, azt nehéz teljes bizonyossággal megállapítani, mindenesetre nem a zongorajátékáért. Talán azért, mert a filiszterség a világ teremtése óta ellensége mindennek, a mi rendkívüli és genialis. Schumann sem dicsérte őt feltétlenül, bár az obligat elismerést nem is tagadta meg. Megmagyarázza ezt Schumannak különcz természete, zárkózott mimóza-kedélye és már fejlődő beteges pesszimizmusa, mely később Wagnerrel szemben is igen furcsa viselkedésre bírta őt.

Hasonló bánásmódban még csak egyszer volt része Lisztnek, Weimarban 1858. deczem- berében, mikor a Lisztre irigy és a drámakultusz hanyatlását félő udvari klikk Dingelstedtnek drámai intendánssá történt kinevezése után nyílt tüntetésben tört ki ellene. Ez bírta arra, hogy a karmesteri pálczát letegye, melyet ezután csak kivételes alkalmakkor vett kezébe, különösen, ha valami jótékony czél forgott szóban.

Általában az emberbaráti szeretet és az altruizmus Liszt életének egyik legjellemzőbb vonása. Nemes szívéről sokat beszélhetünk mi magyarok is, kiknek módunkban volt látni, hogy mindig első volt a jótékonyság terén, mikor elemi csapás által sújtottak, ínségesek stb. segélyezése forgott szóban. Önzetlenségével összhangban áll művészi egyéniségének erősen reczeptiv oldala. Nem zárkózott el egyetlen rokonlélek befolyásától sem. Fényes bizonyítékai ennek a Paganini-etűdök, a «Symphonie phantastique» pompás zongoraátirata, a Schubert, Schumann, Franz stb. dalok önálló értékű zongora letétei, gyönyörű opera-parafrázisai, melyek némelyikében sokkal többet aknáz ki a kölcsönzött zenei gondolatból, mint azt a szerző tette. Csak kettőt említünk itt, a Faust-keringőt és a Rigoletto-parafrázist. Arról, hogy mint tudta barátait szeretni, legszebb bizonyságot tesz Chopinről írott életrajza (megjelent francziául 1850-ben, magyarul gróf Wass Ottilia fordításában 1873-ban) és Wagnerhez intézett levelei.

Nem kevésbé gyöngéd és szeretetteljes volt tanítványaival, különösen a nőkkel szemben is. De mint tanár nem tűrt ellentmondást. Általánosan ismert a «Viora» geniális szerzőjének, az elhunyt Szabadosnak az esete, kivel egyetlen — teljesen szakszerű — megjegyzésért szakította meg a bizalmas viszonyt. Tanítványai közül legjobban Menter Zsófiát és Remmert Mártát magasztalta, de volt néhány igen kedvelt magyar tanítványa is, különösen Ravasz Ilona és Aggházy Károly.

Liszt is, mint minden nagy művész, nem szerette, ha a társaságban zongorázásra biztatták.

E tekintetben azonban igen szeszélyes volt. Sokszor meg se neheztelt olyasmiért, amin máskor módfelett bosszankodott, így e sorok írójának egy rokona egy ünnepélyes soiréen elég vigyázatlan volt minden bevezetés nélkül arra kérni a «mester»-t, hogy zongorázzék már egy kicsit. A körülállók ijedt arcczal várták Liszt válaszát, a ki azonban kedélyesen így felelt: «Natürlich, der alte Pudel soll wieder aufwarten» s a zongorához ült és több mint fél óra hosszat játszott Schubert-dalokat, szabad fantázia-töredékekkel összefűzve.

Arról a bámulatos termékenységről, melynek párjára a zenetörténelemben alig akadunk, érdekes bizonyságot tesznek azon számadatok, melyeket Göllerich sorol fel, Lisztről szóló életrajzának a végén. Összes műveinek száma 1233, közöttük 130 magyaros. Összesen 1122 jelent meg nyomtatásban, ebből 649 saját szerzemény, 422 átirat, és 31 klasszikus szerzők műveinek kritikai kiadása. Irodalmi művei 6 vaskos kötetet, Wagnerral váltott levelei kettőt töltenek be. Tanítványainak neve hosszú sort képez, melyben az élő zongoraművészek és általában zenészek legkiválóbbjainak nevei találhatók.

Magyar születése daczára sohasem tanult meg magyarul. Egy időben, mikor a cigány zenéről írott műve megjelent, hazafiasságát erősen kétségbe vonták.

Pesti működése azonban minden ellenszenvet elnémított, és nevének említése ma már csak szeretetet, elismerést és büszkeséget ébreszt minden magyar zenész szívében. 
(Omega)

ZENEVILÁG, 1901. október 22. (2. Évfolyam, 8. szám) 

*

Az országos Magyar Királyi Zeneakadémia

Hétfőn október hó 21-én ünnepelte a legnagyobb zongoraművésznek, a leghíresebb magyar művésznek, Liszt Ferencz születésének 90-edik évfordulóját. A zeneakadémia mintegy kegyeletét rója le évenként egykori mestere és megalapítója iránt, a mikor megújítja az ő emlékét, élénkbe varázsolja a nagy zeneköltő alkotásait.

Csodálkozunk, hogy a főváros és az ország többi zeneintézetei nem rendeznek Liszt- «estélyt,» ami nagyban előmozdíthatná megromlott ízlésünknek javítását s az ő műveinek kellő megismertetésével azok igazi méltánylását.

Bartók Béla, az akadémia jeles tehetségű növendéke a H-moll szonátával nyitotta meg az estélyt. Bartók játéka meglepett. Technikája tökéletes, felfogása kiváló, előadása művészi fokon áll. Ez az ifjú igazán büszkesége a zeneakadémiának, főleg tanárának, Thomán Istvánnak. Utánna Koessler János vezetése alatt a 137. zsoltár következett, melyet Durigo Ilona énekelt zongora,- orgona,- hárfa,- hegedű- és női-kar kísérettel. Durigo hangja, tavaly óta nem javult. Terjedelmes alt hangjának alsó regisztere tömör, erőteljes, míg a felsőbb hangok színtelenek, erőnélküliek; aminek oka tisztán a hangképzés hiányos voltában rejlik. A mű össz előadása és kivitele minden tekintetben magas művészi fokon állott. Koessler keze-nyoma meglátszott minden egyes ütemen. Schubert C-dúr vonósötösének I. és II. tételét kiváló előadással és finom kidolgozással hallottuk. A Mignon-dalt Lázár Amália énekelte. A kisasszony hatalmas mezzoszopránnal van megáldva, hiányát éreztük azonban hangja iskolázott voltának. Sem a magánhangzók kiképzését, sem az egyes regiszterek kiegyenlítését nem éreztük ki énekéből. Pedig kár volna a kisasszony hangját így parlagon hevertetni. A Hubay tanár által vezetett, vonós-zenekarra írt «Angelus» előadása megfelelő volt. A hangversenyt Détsy Károly, Szendy tanítványa fejezte be a 12. rapszódia perfekt és művészi előadásával.

ZENEVILÁG, 1901, október 25. (2. Évfolyam, 9. szám)

850   Haandel 2017-10-21 19:18:37

Liszt-Festival: Symposium zum Thema Europa

849   Búbánat 2017-10-21 13:35:32

2017.10.21,  16.00 órakor

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1064 Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.

Liszt Születésnap - Délutáni koncert:

Yohei Wakioka (zongora)

Műsor:

Liszt:10. Magyar rapszódia

Liszt: 104. Petrarca szonett

Liszt: Zarándokévek II. kötet („Itália”) - Mária eljegyzése

Liszt: Bölcsődal

Wagner - Liszt: Izolda szerelmi halála

Liszt: Spanyol rapszódia

848   Búbánat • előzmény847 2017-10-20 14:26:15

A Bartók Rádió élőben kapcsolja a Pesti Vigadó Nagytermét (19.35) és közvetíiti a ma esti hangversenyt.

(Ism. november 1., 12.36.)

847   Búbánat 2017-10-20 14:00:51

Ma esti koncert

19:30  Pesti Vigadó
 

Hangverseny a Kiegyezés éve alkalmából

Mihalovich Ödön kiváló zeneköltőnk, egy nagyobb keretű Gyászemlék czímű zenekari műven dolgozik, mely Deák Ferenc emlékét eszményíti. A kitűnő zeneköltőtől csak a legsikerültebbet várhatjuk e nemben s remélhetőleg még a folyó téli idény alatt hallani fogjuk azt egy philharmoniai hangversenyen” – 1876-ban jelent meg ez az újsághír, a százötven éve megkötött Kiegyezésen Magyarországot képviselő, nagyformátumú államférfi, a „Haza bölcse” halálának évében. A különleges műsor ennek a kornak a hangulatát idézi meg akkori tekintélyes magyar szerzők ma már sajnálatosan ritkán hallható műveivel színesítve. Hallhatjuk Erkel Ferenc a Nemzeti Színház fennállásának 50. évfordulójára írt nyitányát, amely – Egressy Béni Szózatával, valamint a Himnusz motívumaival az azt megelőző ötven esztendő nagy eseményeinek, küzdelmeinek, hősi indulatának, lelkületének összefoglalása – írja Farkas Zoltán zenetörténész. Mosonyi Mihály 1860-ban készült gyászdarabja mellett felhangzik Liszt Ferenc népszerű versenyműve, amelyben a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny győztese, a fiatal, japán művész, Sakata Tomoki a közreműködő. A hangverseny záró száma Hősi induló magyar stílusban című zongoradarab nyomán továbbkomponált Hungaria című szimfonikus költemény, amellyel Liszt Ferenc („hírhedett zenésze e világnak”) írt viszonzásul Vörösmarty Mihály őt dicsőítő ódájára. Mint az 1856-os ősbemutatóról megjelent beszámolóban olvasható: „Egész új modorú zeneteremtmény. Benne nagy szépségek vannak, melyeknek nem csak teremtése, de kivitele is nagy erőt igényel. A magyaros elemek azonban leplezetten tűnnek föl benne.”

Somos Csaba karmester

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 
Sakata Tomoki (zongora)

Erkel: Ünnepi nyitány

Mihalovics Ödön: Gyászzene Deák Ferenc emlékére

Liszt: I. Zongoraverseny Esz-dúr

Mosonyi Mihály: Gyászhangok Széchenyi halálára

Liszt: Hungária – szimfonikus költemény

846   Búbánat 2017-10-20 13:49:27

2017.10.20 18.00

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1064 Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.

 

Liszt Ferenc születésnapi hangverseny

Liszt: Vigasztalások

Liszt: Karácsonyfa-ciklus

Liszt: Két csárdás

Király Csaba (zongora)

 

Rendező:Liszt Ferenc Társaság

 

Jegyár: 500 Ft – Jegyek válthatók a koncert előtt a helyszínen.

845   Búbánat 2017-10-16 19:58:09
  • Korunk 1961 (20. évfolyam) 1961 / 10. szám

MIHALACHE  ZAMPHIRESCU:

Liszt,
a  Havasalföldön  és  Moldvában  járt  nagyhírű  zongorista

 

Mint lassudó folyóvíz,  mely  indulván a hegyről,

lezúdult, fákat  tördelt, sziklákat görgetett

s most halkuló varázzsal nagy távolban neszel föl,

a bűvös égi dallam úgy száll a föld felett.


Egy isten ő . . . Zenéje csodás világgal ér fel,

mit zúgó áradatként a hangszerén teremt:

való életre kelti az ébenfát kezével,

melynek titkos hatalmát ellesni nem lehet.


Nem hangolhatja lantját Orfeusz se szebben,

arkangyalok dalolnak dalára fönn a mennyben

s nincs versenytárs, ki tőle elkívánná e díszt.

 

A művészet s a szellem őbenne öltve testet,

rajongó sóhajt ébreszt és szíveket remegtet

s virágot szórva tombol: ím ezt jelenti Liszt!. . .

/Veress Zoltán fordítása /


Liszt  Ferenc  romániai  vendégszereplésének  verses  emlékéhez

Liszt Ferenc születésének a Béke Világtanács felhívására   világszerte megünnepelt százötvenedik évfordulója adott   alkalmat Mihalache Zamphirescu román költő elfelejtett  Liszt-ódájának felidézésére. Felvázoljuk e vers keletkezésének   feltételezhető  körülményeit: irodalmi korrajzát.

Az 1846 - 47-es hangverseny-idény Liszt Ferenc zongoravirtuózi  pályafutásának  delelőjét  jelentette. Játékának rendkívül  gazdag  árnyaltsága  magával  ragadja  hallgatóságát, de rögtönzésekben   egyre  gyakrabban visszatérő  népi  ihletésű  motívumokból   már a  rapszódiák   körvonalai  kezdenek  kibontakozni.  Oroszországi  vendégszereplése  felé  —  amely  végképpen  megérlelte  benne  a  szándékot, hogy erejének  javát  az előadóművészet  helyett  zeneszerzésre  fordítsa  —  hazánk területén  át  vezetett az  út.  Hangversenysorozatát  Aradon, Temesvárt  és   Nagyszebenben   kezdte, majd 1846. november 24-én  Kolozsvárra  érkezett, ahol  december  6-ig  négy  ízben  lépett  dobogóra.  A  már  ismert  sajtóvisszhangokat   érdekesen   egészíti ki a Kiskövet  című  folyóiratban  megjelent  üdvözlő   vers.  Írójáról, Szilágyi Károlyról egyelőre még csak annyit   tudunk, hogy szorgalmas  munkatársa  volt  a „szépirodalmi és művészeti  lapnak”,  s hogy 1855-ben Kiáltó szó a pusztában  címen foglalta  kötetbe  szerelmes verseit és érdekes népdalutánzatait.   Maga a vers Vörösmarty Liszt Ferenczhez  című költeményének gondolatgazdagsága  után nem  mond   ugyan semmi újat,  viszont  mint  kortörténeti dokumentum  így is érdekes bizonyítéka annak, hogy mennyire  a reformtörekvésekkel  összeforrottnak érezte  a  közvélemény a  jeles zeneszerző  működését.
Liszt Ferenc körútjának következő állomása  Bukarest  volt. Itt három  hangversenyt  adott, majd 1847 elején  Iaşiba  utazott.  A román fejedelemségekben  tett  látogatásának  emlékét  román népdalgyűjteményén   kívül  —  melynek  egy  részét Román rapszódiájában  fel  is  dolgozza  — Szathmári Papp Károlynak  a  Korunkban  is  közölt akvarell-arcképe,  a  Barbu  Lăutaruval  való találkozásról  szóló történet, több elismerő  bírálat, valamint  négy, tiszteletére írott vers őrzi.  Ez utóbbiak  közül  hármat:  Jenachita  Văcărescu,  D. Gusti  és  G. Asachi  költeményeit  utolsó iasi-i fellépte alkalmával elszavalták, és  díszes  kiadásban  a  jelenlevők  között  szétosztották.  A  negyedik vers  azonban  —  Mihalache  Zamphirescu  verse   —  még  Octavian  Beunak,  Liszt  Ferenc  román monográfusának  is elkerülte a figyelmét.
Ki  volt  ez  a  Zamphirescu?  Szegény sorsú és  szerény  tehetségű  bukaresti  költő,  egyike a román irodalom szorgalmas  m unkásainak, aki franciás  ihletésű  s a maga   korában eléggé  népszerű  költeményekkel   szolgálta a román   művelődés  egységének  az  ügyét. Balada  vintului  (A szél balladája)  című versének  rövidített  változata  megjelent  Kozma Endre  román  nyelvtanának függelékében is (Kolozsvár, 1872),  ahonnan  a  szorgalmas   Benedek Elek magyarra  fordította, és  mint állítólagos franciából  átültetett  verssel  kegyetlenül  megtréfálta  a székelyudvarhelyi   kollégium   Önképzőkörének  vaskalapos tanár-elnökét.
Zamphirescu  Liszt  Ferencnek  ajánlott szonettjére a Bukarestben 1858-ban   megjelent Aurora  című verskötetében  —  a 127. lapon  — bukkantam  reá. A vers nem is annyira a   közvetlen  élmény, mint inkább az ifjúság  romantikus   rajongásának a  terméke.  Nem valószínű  ugyanis,  hogy szülei el  tudták volna  vinni  az  akkortájt még alig hét  esztendős  fiút  Liszt  hangversenyeire, azon három száz kiváltságos zenerajongó közé, aki  két aranyat tudott  áldozni  egyórai  műélvezetért.  Mert  joggal  jegyezte  meg Cezar  Boliac  a nem  mindennapi  eseménynek szentelt beszámolójában:  „Ha  kedvét  leli a tapsban; ha a lelkesedés, amelyet  ébreszt, jelent valamelyes  elégtételt  a művésznek; ha mind annak lenyűgözése,  ami a  legfiatalabb  és a  legmélyebben  érző  egy nemzetben, kedvesebb  emléket hagyhat a művész  annaleszeiben, mint néhány száz arany; akkor, Liszt  úr, ne  tűrje  el, hogy az egész  román  ifjúság azt mondhassa: Liszt nálunk járt, de nem volt hozzá  módunk, hogy  meghallgassuk. Tehetségét amúgy sem  lehet  pénzzel  megfizetni,  és  az  ehhez  fogható portéka  ellenértékét  csak  akkor  kapja  majd meg  busásan,  ha krajcáros  koncerteket ad.“ (Curierul romin, 1846.  december 14.)
A  felajzott,  látomásokra  egyébként  is  hajlamos  Zamphirescu  figyelmét  elsősorban  G. Asachi Liszt Ferenccel   kapcsolatos  írásai ragadhatták meg: az Albina romineascu  (Román méh) 1847. január 16-i  számában közölt   bírálata, amely a művész páratlan hangszínező  készségét, az elemek   erejének elsodró lendületű  érzékeltetését  domborította ki, valamint  egy  mitológiai  hasonlatokkal  terhelt  szonett,  mely  a  már  említett alkalmi kiadványban látott napvilágot.  Zamphirescu élénk képzelőtehetségét dicséri azonban az  a körülmény,  hogy  nem  rekedt meg,  miként  elődje  vagy  a Gazeta Transilvaniei  (Erdélyi Hírlap ) krónikása, az Orpheus-hasonlat merő  hangoztatásánál,  hanem  utalt  Liszt előadóművészetének az egyetemes  emberi fejlődésben betöltött szerepére  is.

/Engel  Károly /

844   Ardelao 2017-10-14 18:53:39

Nicolai levele Liszt Ferenchez.

Itt közöljük a Nicolai és Liszt közötti levelezésből fennmaradt egyetlen levélnek első oldalát, amelynek eredetijét a weimari Liszt-múzeumban őrzik.

[A képen Nicolai levelének egy részlete fénymásolaton látható!, megj. A.]

A levél magyar fordítása:

„Drága Tisztelt Barát és Mester!
Berlin, 1849. március 3.

Ne csodálkozzék azon, ha ily hirtelen feltűnők Ön előtt — emlékezetét mindég a szívemben viseltem! Akar-e nékem örömet szerezni, a legnagyobbat azon kevés közül,, amelyek életem utain virultak s amellyel igazán boldoggá tenne engem. Jöjjön e hó 9-én ide, hogy e napon «A windsori víg nők» című dalművem első előadásán jelen lehessen. Ha elhatározná, hogy nekem ezt az örömet megszerzi, nagyon szeretném, ha egy pár sorban értesítene erről, bár egy örvendetes meglepetésnek is megvannak a maga kellemességei. Ez esetben kérem, hogy a Brandebourg szállóban szálljon meg. Remélem, s tiszta szívből kiáltom: a legközelebbi viszontlátásra!
Őszinte nagyrabecsüléssel és barátsággal Nicolai
Unter den Linden N. 57.”

Arról, hogy Liszt elfogadta-e ezt a meghatóan kedves meghívást, annak sehol semmi nyoma. Nicolai két hónappal a bemutató előadás után halt meg 1849. május 14-én. Weimarban Nicolai dalművét csak 6 évvel a szerző halála után adták. Liszt már előbb is gondolt Nicolaira, amikor 1851-ben «Erős várunk az Isten» című kantatát orgonára átírta. (L. A.)

A ZENE, 1910. (10. szám)

843   Ardelao • előzmény842 2017-10-14 18:49:28

:-)

842   Búbánat 2017-10-14 15:37:49

Ardeleo fórumtársunk beírt egy érdekes cikket a "Bartók szellemisége" topicba. (204. sorszám)

Liszt-érintettsége folytán ide is kívánkozik ez a bejegyzés, ezért engedelmével áthozom és bemásolom:

„Liszt oeuvre-je fontosabb, mint Wagneré”

Bartók Béla székfoglaló Liszt-előadása az Akadémiában

A Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi osztálya hétfőn délután ülésttartott. Az ülésnek az adott különös jelentőséget, hogy azon Bartók Béla, a világhírű zeneszerző tartott székfoglaló előadást Liszt Ferencről.

Melich János megnyitója után Bartók Béla felolvasásának keretében négy, Liszt Ferenccel kapcsolatos kérdést vizsgált meg. Az első a Liszt-szerzemények és a nagyközönség közöttlevő viszonyra vonatkozik. Bartók azt látja, hogy a nagy- közönség még ma sem értékeli eléggé Lisztnek jelentékeny műveit; inkább kedveli a kevésbé fontosakat, mint például a rapszódiákat. Ez — az előadó szerint — azért van így, mert a közönség nem tudja meglátni a zeneművekben a lényeget, hanem inkább a külsőségek után indul.

A második kérdés: mekkora volt Liszt műveinek jelentősége a zeneművészet további alakulására? Bartók szerint ebben a tekintetben Liszt oeuvreje fontosabb, mint Wagneré; nem azért, mintha Liszt művei tökéletesebbek volnának, mint Wagneré, — hiszen, éppen ellenkezőleg van a dolog, — hanem azért, mert Wagner minden saját kezdeményezésű új lehetőséget saját maga a legteljesebb mértékben kiaknázott és kifejlesztett. Ezzel szemben Liszt műveiben sok olyan előre mutató kezdeményezés van, amelynek teljes kihasználását nem maga Liszt vitte véghez, hanem utódai.

A harmadik kérdés Lisztnek; „A cigányok zenéje Magyarországon” című könyvével, illetve annak az úgynevezett cigányzenére vonatkozó téves állításaival kapcsolatos. Az előadó szerint Lisztet tévedéséért csak részben szabad hibáztatni. Liszt tévedéséért inkább a XIX. századbeli viszonyok okolhatók, zenefolklore körébe vágó alapfogalmak, teljes hibás volta,romantikus vonzódás a túlzsúfoltság, a sallang és a pátosz félé, ennek fejében a klasszikus egyszerűség elejtése. Okolhatjuk ezen kívül nagyapáinkat is, akik nem tudták, vagy nem akarták az igazság felé, a magyar falu felé vezető utat Lisztnek megmutatni.

A negyedik kérdés ez: milyen joggal tekinthetjük Liszt Ferencet magyarnak? Ebben a kérdésben a döntő szó magáé Liszté, aki számtalanszor vallotta magát magyarnak. Egy Liszt Ferencnek az egész világ részéről kijár az, hogy ebbeli akaratát tudomásul vegyék, és annak ne mondjanak ellent.

A közönség hosszasan ünnepelte előadása után Bartók Bélát, akit az Akadémia nevében Melich János üdvözölt a tagok sorában.
Az előadó ülés után az osztály zárt ülésen folyó ügyeket tárgyalt, majd tagajánlási értekezlet volt.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1936. február 4. (56. Évfolyam, 28. szám)

*

Jótékony célú Liszt-est az Operaházban.

A Filharmóniai Társaság rendkívüli díszhangversenyt rendezett hétfőn este az Operaházban, az Újságírók Szanatórium Egyesülete javára.
A műsor Herczeg Ferenc költői prológusával kezdődött, amelyet Bulla Elma mondott el, finom, közvetlen hangon. A prológus témája: legenda az újság-íróról, aki csak nézi és regisztrálja a földi javakat anélkül, hogy része volna bennük.

A nagy tetszéssel fogadott bevezetés után következett az est zenei része, amelynek műsorátLiszt Ferenc szerzeményeiből állították össze. A zenekart a tőle megszokott elmélyedéssel Dohnányi Ernő dirigálta, a Liszt-év congeniális szellemű vezére.
Stefánián Imre, a Zeneművészeti Főiskola ismert nevű tanára az A-dúr zongoraversenyt játszotta olyan sikerrel, hogy szereplését meg kellett toldania a „Liebestraum”-mal.

Báthy Anna sokszor méltatott előkelő stílusában, nemes átérzéssel énekelt el három dalt.
A szünet után Bartók Béla zongorázta el a „Haláltánc”-ot. Sajátságos, egyéni előadó művészete alig találhat ennél a műnél teljesebb kifejezési terrénumot. Játékát szinte kozmikus erő hatotta át; éles, acélos ritmikája és billentés művészete új, ismeretlen világításban mutatta be ezt a geniális alkotást. A közönség hosszan ünnepelte Bartókot.

Ezután ismét dalok következtek: Svéd Sándor melegen zengő baritonja, előadásának férfias lírája is megérdemelt sikert aratott.
Az énekszámokat Herz Ottó dr. kísérte, szépen és jól, mint mindig.

Végül pedig osztatlanul Dohnányi Ernőé és a zenekaré volt a hallgatók lelkes elismerése, a Tasso című szimfonikus költemény, ragyogó színekben gazdag előadásért. (Op.)

BUDAPESTI HÍRLAP, 1936. február 4. (56. Évfolyam, 28. szám)

841   Búbánat 2017-10-13 22:40:10

Az Opera honlapjáról

Zongoraáriák – Bogányi Gergely és Váradi Zita

Jótékonysági hangverseny az Erkel Színházban a daganatos és leukémiás gyermekekért

Liszt Ferenc életének a jótékonyság és a köz hasznára való figyelem egyik meghatározó eleme volt, ezért zongorahangversenyünk évről évre az Őrzők Alapítvánnyal közös rendezvény. 

Hatodik alkalommal rendezzük meg a Zongoraáriák estet, amelynek bevételét az Őrzök Alapítvány a  Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt daganatos és leukémiás gyerekek gyógyítási feltételeinek javítására fordítja

A 2017. október 22-i koncertre visszatér Bogányi Gergely, aki ekkor avatja fel az Erkel Színházba szánt „csodazongoráját”: az ún. hosszú modell ezen az estén debütál. Az esten elhangzó művek interpretációjában Váradi Zita operaénekes lesz a partnere. Az est fővédnöke Herczeg Anita, a köztársasági elnök hitvese.

Műsor:

Liszt: Funerailles (Bogányi Gergely)
Schubert-dalok  (Bogányi Gergely, Váradi Zita)
    Die Junge Nonne
    Auf dem Wasser zu Singen
    Gretchen am Spinnrade
Gounod-Liszt: Faust-keringő (Bogányi Gergely)
Schubert-Liszt: Die Junge Nonne / Auf dem Wasser zu Singen (Bogányi Gergely)
Mozart:
    Susanna áriája a Figaro házasságából (Bogányi Gergely, Váradi Zita)
    Zerlina áriája a Don Giovanniból (Bogányi Gergely, Váradi Zita)
---
Liszt-dalok (Bogányi Gergely, Váradi Zita)
    Es muss ein wunderbares sein
    Du bist wie eine Blume
    Ich liebe dich
    Der Fischerknabe
    Freudvoll und Leidvoll
    Liebesträume
Mozart-Liszt: Don Giovanni-parafrázis (Bogányi Gergely)

 

840   Haandel 2017-10-13 18:12:13

Claudio Arrau como Franz Liszt: tras su restauración, “Sueño de Amor” será reestrenada en Valdivia

SUEÑO DE AMOR
México – 1935 – 70’ – Archivo Digital

This patrimonial and historic film, restored by the Universidad de Chile Film Archive, is the first audiovisual document featuring national pianist Claudio Arrau. This period record was made by José Bohr, the most prolific filmmaker in the history of cinema made in Chile. The famous Chilean pianist appears playing a piece by composer Franz Liszt, portraying moments in his biography.

Wikipedia

839   Búbánat 2017-10-09 10:57:38

VIGILIA – 1977. októberi száma

LISZT: MISSA SOLEMNIS

"Ennek az első előadásnak a benyomása félig kedvezőtlen volt, főképp a magasban, a bazilika akusztikai hibája miatt. A kupola gyújtópontjától a hangok összekeverednek benne és szörnyű kakofóniát hoznak létre - amit gáncsolóim az én sajnálatos komponálási módszeremnek tulajdonítottak." Liszt egyik levelében - visszaemlékezve Missa solemnisének 1856. évi esztergomi bemutatójára - Sayn-Wittgenstein Carolynnek panaszkodott így, célzást téve bírálóinak rosszindulatú megjegyzéseire, amelyekkel már a premier előtt igyekeztek megakadályozni az Esztergomi mise előadását. A fő vádpont a Pesti Napló cikkírója szerint a következő volt: a nagymise "stílje nem lehet egyházi, vallásos, mert hiszen Liszt Wagner tisztelőihez tartozik". Az elmarasztalás - amint a zenetörténetből ismert - tulajdonképpen az "új romantikusoknak" szólt,  akiknek  zenéje (elsősorban Liszté, Wagneré) "szerkezetében zűrzavaros, dallamtalan, hipermodern, nagyképű, értelmetlen". Az akkori időkben valóban zavarosnak minősíthették a Missa solemnist is. A klasszikus mise-kompozíciók után előállni azzal, hogy a Glória "Cum Sancto Spiritu" részére csak imitált fúgát írjon a szerző, azt is abbahagyva, sőt a partitúrában jelezve: az egész esetleg elhagyható, vagy a Credóban színpadias dobütéseket alkalmazni - eleve kihívó különcködésnek számíthatott. De sorolhatnánk a többi példát is... Ma már a szövevényes szólamvezetésben, kórus és szólisták bonyolult váltakozásában észrevesszük azt a nemes egyszerűséget, tisztaságot, ami ebben a vérbeli romantikus műben rejlik. És ettől lesz egyházi muzsika. Az Esztergomi mise nem a ceciliánus eszmék jegyében íródott. A szerző célja elsősorban a wagneri korszakalkotó romantika egyházzenei átvétele, annak a hallatlan kifejezőerőnek mise-drámai alkalmazása, amely az ember legbensőbb világát, addig szinte ábrázolhatatlan vívódásait, megnyugvásait fogalmazta meg a zene nyelvén. Ez az őszinte mélyvilág sohasem profán. Liszt tudta: a megváltás drámája is eviláqon, emberek közt zajlott le - az emberért. A hit égi áramkörbe kapcsolva gyújtja meg a földi lámpásokat.

A Kyriében a Christe-rész metamorfizált melódiájának visszatérő motívuma a Benedictus-ban (jelezve: Krisztus az, aki ,,az Úr nevében jön"),  a földre szálló Istenember alakját idéző szoprán-tenor szóló a Credóban, vagy ugyanott a Homo factus unisonója, a szenvedést ábrázoló három hang (mint ős-szimbólum, háromszög komponálható köré, jelezve a természet és a természetfeletti kapcsolatát) a zeneköltő hittitkokban elmélyülő lelkületére vallanak.· Ezekre a misztikus élményekre korunkban talán csak Messiaen zenei e1ragadtatásai lehetnek példák. Kétségtelen: Liszt miséje a mai kor emberének már kissé idegen hangzásvilágú. De bemutatásakor az igazi értők megsejtették jövő-célzatát, az új zene "stiljét". Vitatkozt(lk róla. Vajon mi vizsgálódhatunk-e Új egyházi műzenénkben? Alig van modern, új alkotás.

Az Alkantarai Szent Péter (volt pesti  ferences) templom Liszt Ferenc Kórusának előadásában, a zeneszerző halálának 91-ik évfordulóján hallottuk a Missa Solemnist. A feladat - mint mindig - óriási. Bucsi László karnagy - egyházzenészeink közt a Liszt-kultusz legszorgalmasabb ápolója - jól vizsgázott. Nem volt átütő a kórushangzás, de tiszta volt. A szólamok egységét nem zavarták "kiugró" vokálisok, a zenekar, az orgona orkesztrikus arányaival,  biztonságával  tűnt ki. A szólistáknak: Rohonyi Anikónak (szoprán), Kistétényi Melindának (alt), Leblanc Győzőnek (tenor) és Kenessey Gábornak (basszus) a bensőből fakadó éneklésért mondunk köszönetet.

/Tóth Sándor/

838   Haandel • előzmény837 2017-10-08 19:33:40

Tsinandali Festival

In the Swiss town of Verbier, founders of Tsinandali Festival and Verbier Festival Martin Engström and Avi Shoshani have signed a cooperation memorandum for foundation of Tsinandali International Music Festival and Musical Academy.

837   Haandel 2017-10-08 18:33:12

Tsinandali Festival (September 14, 2017) 
Franz Liszt, Hungarian Rhapsody

წინანდალი

836   Búbánat 2017-10-07 02:04:35

2017.10.07. -  11.00 óra

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1064 Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.

Liszt Múzeum – Matinékoncert:

Borbély László (zongora)

Liszt: 1. Mefisztó-keringő (Der Tanz in der Dorfschenke)

Liszt: 2. Mefisztó-keringő

Liszt: 3. Mefisztó-keringő

Liszt: Hangnem nélküli bagatell

Liszt: 4. Mefisztó-keringő

 

835   Búbánat • előzmény834 2017-10-05 09:03:23

Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel

 

1823 májusában látogatott el először az akkor csodagyerek Liszt Ferenc a magyar fővárosba. Ezt az utat huszonöt rövidebb-hosszabb tartózkodás követte halálának évéig, 1886-ig.

Vajon mit látott a fejlődő Pest-Budából, mint a világvárossá váló Budapestből a kétszáz éve született zeneszerző, zongoravirtuóz?

Hol lakott, hol lépett fel, kinél vendégeskedett, milyen megbeszéléseket folytatott, hogyan kapcsolódott be az ország szellemi életébe, kik voltak magyar barátai, kik a tanítványai? Milyen műveket komponált?

Útikönyvünk városnéző sétákra invitál, bejárjuk a régi belváros magját, a Lipótvárost, Budavárt, a Krisztina- és a Vizivárost, a régi József- és Ferencvárost, a Terézváros központi részét, és kipillantunk a Margit-szigetre. Miközben a GPS-kódokkal is ellátott útvonalakat követjük, nemcsak a „hírhedett zenész”, hanem a XIX. századi magyar főváros élete is feltárul előttünk.

A 240 oldalas útikalauzt közel háromszáz fotó, térképek, tárgy-és névmutató egészíti ki.A kötet képszerkesztője Török Miklós is a Liszt Múzeum munkatársa.

http://www.lfze.hu/hirek/303

 

*****

Watzatka Ágnes Budapesti séták Liszt Ferenccel címmel olyan bédekker kötetet írt, amelyben 103, a zeneszerzővel kapcsolatos helyszínt mutat be.

 

A könyvben ezek a színhelyek régi és új utcanévvel, házszámmal, az egykori tulajdonos nevével vannak feltüntetve és mindegyik arról nevezetes, hogy a zeneszerző életében megfordult ott, lakott vagy tanított ezeken a helyeken. Eckhardt Mária, a Régi Zeneakadémián működő Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatója, a Liszt-kutatás egyik vezéralakja a pénteki könyvbemutatón elmondta: Watzatka Ágnes, a központ munkatársa olyan bédekkert állított össze, amely számára is szolgált meglepetéssel. Olyan intézmények és házak leírását adja meg, amelyek előtt akár naponta elmegyünk, mégsem ötlik föl, hogy Liszt Ferencnek köze volt hozzájuk. A szerző felkutatta azokat a személyeket is, akiknél Liszt egy-egy alkalommal vagy éppen napi gyakorisággal megfordult.

Munkájának nehézsége épp ez volt: különböző források alapján kiegészíteni a hiányzó információkat. Sok leírás közölte például, hogy Liszt ott volt a Wohl nővérek irodalmi szalonjában, de hogy a grófnők hol laktak és kikkel találkozott náluk, azt neki kellett feltárnia. Watzatka Ágnes elárulta, hogy sokkal több adata gyűlt össze, mint amennyi a könyvben elfért: válogatnia kellet, mivel kalauzt és nem lexikont készített.

Mindezeket az adatokat érdekes történelmi környezetbe is helyezi Watzatka Ágnes. Pontos kronológiát is készített: 1823-tól hányszor és mennyi időre jött előbb Pest-Budára, majd Budapestre a zeneszerző. Az időrendből kiviláglik, hogy élete utolsó tizenöt esztendejében Liszt teljes mértékben haza talált - hangsúlyozta a könyvbemutatón az egyetem rektora, Dr. Batta András. Hozzátette: büszke arra, hogy a kutatóközpontban - amely Liszt utolsó budapesti lakása és pedagógiai tevékenységének színtere volt - olyan szellemi bázis található, amely ezt a tényekben gazdag, de olvasmányos, igazi útikalauzként használható kiadványt létrehozhatta. A rektor szerint Liszt portréja mellett a fejlődő magyar főváros képe is kirajzolódik az írásokból.

A mű a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Helikon Kiadó közös kiadványa, de az együttműködés tovább folytatódik. Szabadhegy Péter, a kiadó igazgatója elmondta, a magyarul és angolul, most megjelet könyvet két további követi majd. Az egyetem, a kutatóközpont és a kiadó jelenleg is dolgozik a Krisztus című oratórium négykezes változatának fakszimiléjén és egy reprezentatív albumon is, amelyben az emlékmúzeum legszebb kincseit mutatják be.

(Hétfőn induló, három részes, hathetes játékunk során hárman kaphatnak egy-egy kötetet a Fidelio.hu jóvoltából. - a szerk.)

http://fidelio.hu//klasszikus/hirek/ujabb_konyv_liszt_ferencrol?s=rss

*****

A könyv részletes ismertetése:

Budapesti séták Liszt Ferenccel című kiadvány tudományos igényességgel megírt turisztikai-ismeretterjesztő munka. Bemutatja azokat a helyszíneket, ahol Liszt Ferenc megfordult. Az egyes épületek kapcsán szó esik a városrész, az utca, a tér történetéről is, különös tekintettel azokra az időpontokra, amikor Liszt ott járt. A helyszín leírása után következik a Liszttel kapcsolatos események, történetek, személyek bemutatása. Így a kiadvány egyszerre ismertet meg Budapesttel és Liszt életének egy-egy epizódjával.

A kiadvány tartalma:

I. Bevezetés

Tartalomjegyzék

Budapest vázlatos története

Liszt Ferenc rövid életrajza

Liszt budapesti tartózkodásai

II. A Liszt-helyszínek bemutatása öt városnéző séta keretében

A régi Belváros magja

Lipótváros

Budavár, Krisztinaváros, Víziváros

A Belváros déli része (József- és Ferencváros)

Terézváros

III. Tárgymutató

A könyv néhány oldalának letöltése itt!

Megjelenés:2011. január 31.

Mérete:120 * 195 mm

Terjedelme:252 oldal

ISBN szám:978 963 227 256 6

http://www.helikon.hu/termek/ismeretterjesztes/Budapesti-setak-Liszt-Ferenccel/1624/

*****

A könyv angol nyelvű változatban is megjelent!

834   Ardelao 2017-10-04 13:13:49

JÁRT-E LISZT A TÖRÖK UTCÁBAN?

„A Liszt-év, a zeneszerző születési bicentenáriumát folytatólagosan ünneplő emlékév lassanként a végéhez érkezik, s ilyenkor rendesen el szokás gondolkodni azon a kérdésen, hogy vajon betöltötte-e hivatását az ünnepelt emlékezetének szentelt eseménysorozat? Nem ünnepeltük-e túl vagy éppenséggel alul az aktuális évfordulós nagyságot, s hogy legfőként: volt-e valós tartalma a megemlékezéseinknek, jobban ismerjük-e Liszt Ferencet és életművét ma, mint egy esztendővel ezelőtt? Hogy idén repteret neveztek el Lisztről, az e tekintetben éppúgy mellékes, mint az, hogy a bicentenáriumra színezüst bevonatú és tükörveretű emlékérem is kibocsátásra került.

A főfeladat ezúttal persze a muzsikusoké, s rájuk nem is lehet érdemben panasz: gondoljunk akár a «Szent Erzsébet legendája» a «Krisztus» netán a kamaszkori opera, a «Don Sanche» előadásaira vagy éppenséggel a kései zongoraművek vacogtatóan letisztult hangzásával barátkoztató produkciókra (mondjuk, kiválólag Krausz Adrienne lemezére). Ám nem vitás, hogy a bicentenárium a tudományos és/ vagy a népszerű ismeretterjesztés munkásaira is komoly feladatot rótt, s az ennek nyomán megszületett kiadványok közül a jelen recenzió két munkát tárgyal majd: Watzatka Ágnes budapesti Liszt-bedekkerét, valamint dr. Szilágyi András ideg- és elmegyógyász, orvosi pszichológus személyiségelemző kötetét. Két egymással jószerint csupán a fő- és címszereplő személyében rokon munkát, amelyek mégis a könyvtárnyi Liszt-irodalom s a zeneszerző emlékezetének közös hagyományából meríttettek.

A Budapesti séták Liszt Ferenccel gusztusos kötete szemre maga a praktikum: rengeteg fotóval, valamint GPS-kódok feltüntetésével vezeti végig olvasóját a régi belváros, a Lipót-, a József-, a Ferenc- és a Terézváros meg persze a budai oldal és a Margitsziget Liszt-érdekű helyszínein. Könnyen kézre eső kultúrtörténeti útikönyv tehát Watzatka munkája - sejteti velünk a megnyerően szolid understatement. S a dolog persze igaz, hiszen ezzel a könyvvel a kézben valóban végiglépdelhetjük a Várban az Országház vagy az Úri utcát a félkarú Zichy Géza gróf, a Lisztet tetétleni birtokán is vendégelő főrend (és majdani balsikerű operaintendáns) otthonától (Országház utca 5.) egy másik arisztokrata, Keglevich Gábor gróf szalonjáig (Úri utca 40.). Csakhogy ha figyelmesen olvassuk a vonatkozó tömör kisfejezeteket, úgy Liszt budapesti története mellett a XIX. századi magyar elit társas élete éppúgy körvonalazódhat előttünk, mint akár a reformkort áthevítő használni és segíteni vágyás egy-egy jellemzően érzékletes jelenete. Így épp az említett Keglevich gróf szalonjában, 1840. január 6-án a gyermekkorát követően első ízben visszalátogató Liszt részt vett egy szigorúan zártkörű, de egyszersmind jótékonysági hangversenyen. Az esemény kedvezményezettje az 1832-es alapítású Vakok Intézete volt, s így a koncert védasszonyának csakúgy a nádorné, Mária Dorottya számított, ahogyan a Vakok Intézetét is ez a jótékonyságban oly sokat fáradozó hölgy (dísz) elnökölte. A Vakok Intézete és a pest-budai zenei élet közötti kapcsolatot elsősorban a koncert szervezésén is munkálkodó Anton

Dolezálek személye biztosította, aki nemcsak az említett intézmény vezetője volt, de a Pest-Budai Hangászegylet alelnöke is. A jótékonysági hangversenyen pedig Liszt mellett frissen megismert arisztokrata barátai is felléptek: a mindenkor gutgesinnt Augusz Antal báró énekelt, míg a hangászegylet elnöki tisztére megválasztott Festetics Leó gróf (egykori otthona ma a CEU központi épülete a Nádor utcában) harmóniumon játszott.

Lám, egyetlen helyszín és egyetlen felidézett esemény tájékozódási irányok sorát idézi elénk: akár az arisztokrácia társaságformáló szerepéről, akár az 1848 előtti politikai nézetkülönbségek viszonylagosságáról, akár a többnyelvűség masszív korabeli jelenlétéről gyűjtenénk is benyomásokat. S ehhez hozzávehetjük még azt is, hogy az egyszerre város- és Liszt történeti-barangolások jószerint ismeretlen alakokat és ugyancsak ismeretlen csoportosulásokat állítanak elénk, ami legalább annyira árulkodik Watzatka Ágnes lelkiismeretes kutatómunkájáról, mint amennyire rávall Liszt szinte példátlanul tevékeny és szociábilis létezésére. Liszt Ferenc tere ugyanis imponálóan tágasnak mutatkozik e kötet lapjain, s így az ő személyén keresztül egészen változatos körök válnak észlelhetővé számunkra. Ilyen például a korabeli fővárosi egyházzene művelőinek csoportja: Engeszer Mátyás, a Belvárosi templom orgonistája és második felesége, Marsch Katalin, akik Liszt-egyleteket alapítottak Pesten, vagy épp Engeszer egykori tanítványa, a budavári plébános, Bogisich Mihály, aki a gregorián zene kutatójaként elnyerte - természetesen Liszt ajánlására - a Haynald-féle (még egy külön be- vagy kikezdést érdemlő XIX. századi áldozár) egyházzenei alapítványának ösztöndíját. Ugyancsak figyelemre méltó csoportként kerül elénk a fővárosi frankofílek tár­sasága, a Francia Kör, amellyel Liszt természetesen szintén szoros kapcsolatot ápolt élete utolsó fél évtizedében. Ennek alapítója, a Pesten francia nyelvű hírlapot is indító Pázmándy Dénes, az utolsó politikus Pázmándy volt, míg a kör elnökségét az aranyszájú Apponyi Albert gróf töltötte be: mindketten Liszt tisztelőinek és vendéglátóinak sorából. Pázmándy feleségével még négykezest is gyakorta játszott Liszt, midőn a mai Andrássy út 48-as száma alatt tisztelkedett, Apponyi Szervita téri - mára elpusztult - otthonában pedig két teljes éjszakát is töltött az idős mester, amikor 1876 februárjában az árvízveszély elrettentette Hal téri szállásától.

A Francia Körbe egyébiránt maga Liszt is felvételét kérte, s a kötet közli is a Pázmándy-nak címzett kérelem tüntetően alázatos szövegét:

„Kedves Uram és Barátom, előfizetvén a kitűnő Gazette de Hongrie-ra, az Önök Francia körének is tagja kívánok lenni. Neveltetésem teljesen francia, [1824-től - 1836-ig] Párizsban éltem. Ennél-fogva remélem, nem találnak Körükbe nem valónak, és kérem, szíveskedjék nevem oda bejegyezni.”

Liszt a miénk! - fogalmazta meg a tételt a magyar zenei élet és a teljes hazai kultúrpolitika 1936-ban, a zeneszerző halálának 50. évfordulóján. Ma már egy hasonlójellegű proklamáció megmosolyogtatóan feleslegesnek hatna alkalmasint mindenki számára. Hiszen erre elég bizonyság lehet akár Watzatka Ágnes könyve is: hogyisne volna a miénk valaki, akinek Budapest több mint száz pontján máig fellelhetjük a nyomát!

Az idei emlékév nemcsak Liszt Ferenc apoteózisát hozta el, de életrajzírója, az angol Alan Walker megérdemelt megdicsőülését úgyszintén. Szinte mindenki az ő háromkötetes, magisztrális munkáját tekinti kiindulópontnak, légyen szó akár operalibrettóról (Fekete Gyula-Papp András: Excelsior!), akár a HOPPart Társulat nem hagyományos életrajzi játékáról (Fábri Péter: A Liszt-faktor). Ennek azonban a szinte felbecsülhetetlen előnyökön (így Walker művének bámulatos adat gazdagságán, filológiai pontosságán, világos és koncentrált tárgyalásán s nem utolsósorban hatalmas empátiáján) túl van némi hátulütője is, amit a legegyszerűbben talán a sokszor és sok helyütt kiütköző apologetikus szándékkal azonosíthatunk. A Lisztről és Lisztért szót emelők - Walker nyomában - gyakran hamis, sérelmesnek tartott sztereotípiák megcáfolására törnek, s ez nem ritkán felemás hatást vált ki a befogadóból. Részint azért, mert Lisztre vonatkozó sztereotípiák létezését feltételezik ott (köztudat, közvélemény stb.), ahol voltaképp még ilyesfajta tudásnak sincs nyoma, részint pedig mivel esetenként olyasfajta vélekedésektől próbálják megóvni Lisztet, ami jószerint már csak számukra tűnhet bántónak és dehonesztálónak.

Első pillantásra ez a rokonszenves, de egyszersmind megmosolyogtató apologetikus szándék válik szembeötlővé a kiváló ideg- és elmegyógyász, valamint megvallott Liszt-rajongó, dr. Szilágyi András könyvébe belelapozván is.

A kötet első felét alkotó: Első fejezet (alcíme: Az ember a dokumentumok tükrében) tizenegy aspektusra bontva mondja fel és szemelvényezi Liszt életét: így a zenészt, a vallásos embert, Liszt magyarságtudatát és európaiságát, intellektusát és műveltségét, emberi, baráti, családi, valamint „hölgykapcsolatait.”

Ez utóbbi szakaszt tárgyalván a tudós szerző a legkomolyabb erőfeszítéseket teszi, hogy megcáfolja Liszt szoknyavadász, illetve szoknyabolond voltát, ami ma már aligha egzisztáló közhely, s ráadásul felháborodás kiváltására sem igen alkalmas többé. Mégis, Szilágyi apológiája inkább vállalja az önkéntelen komikumot, semhogy Liszten rajta száradjon ez a vélekedés.

Liszt és Marie d’Agoult szökéséről írván: „Marie pedig valamikor március második felében felrohant Párisba, egyenesen Liszt lakására. Liszt mi mást tehetett volna ebben a helyzetben: a nő, akit hosszú idő óta szeretett, íme, feljön a lakására, és befekszik az ágyába. Nyilván férfiasan viselkedett. Ennek következtében Marie teherbe esett. ...”

Ugyanily hevesen igyekszik Szilágyi megcáfolni azt a valójában korántsem közhelyszerűen elterjedt, de egyszersmind nem minden alap nélkül való feltevést, hogy Liszt Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegné iránt táplált érzelmei már nem voltak oly szenvedélyesek az 1861-ben megvalósulni látszó, ám végül meghiúsult házasságkötés idejére. A kötet, előbb Liszt egyik leveléből idéz, amely a weimari nagyhercegnek címeztetett, majd szemelvényezi a zeneszerző 1859-es végakaratának szövegét, hogy a két idézetet ekképp summázza:

„Az ember egy nagyhercegnek, vagy egy testamentumban nem szokott kegyesen hazudozni.”

”S még egy részletet citálva a „hölgykapcsolatok” szakaszából, Szilágyi ilyesformán magyarázza Liszt egyik eltagadhatatlan szerelmi ügyét, a Carolyne háta mögött meghódított

Agnes Klindworth esetét, vagyis azt, hogy „mi taszította Lisztet ebbe a kalandba?”  „Mind-eközben Liszt fejében élete fő művei kavarogtak! Szüksége volt egy üde, inspiráló közegre.

A szexuális vágy az egyik legnagyobb belső késztetés!”

A mentegető szemérem munkál a Liszt „káros” szenvedélyeit taglaló, meglepően rövid alfejezetben is. (Az idézőjelek Szilágyi Andrástól valók: ezt az írásjelet a szerző mértéken felül kedveli, olyik mondatban minden második szót macskakörmök közé szorítja.) A Liszt és az alkohol viszonyát taglaló, nagyjából egyoldalnyi szöveg felét azok a levélrészletek alkotják, amelyekben a komponista barátjának, Augusz bárónak villányi borát méltatja és népszerűsíti. Csak ezután, s mindössze egyetlen kurta bekezdésnyi szöveg szól arról, hogy Liszt az 1870-es évek második felétől ijesztően sokat ivott: egy üveg konyak, egy-két liter bor, valamint utolsó éveiben még némi abszint tette ki a napi adagját. Meglepő módon a Liszt személyiségét feltérképezni szándékozó kötet testi egészségre vonatkozó fejezetében ez az információ mintegy mellékesen kerül elénk, annak a megállapításnak a kétszeri előadása közé rekesztve, miszerint senki sem látta Lisztet alkoholosan befolyásoltnak.

A kötet második felét kitevő nagyfejezet (Liszt Ferenc «Személyisége-Pszichológiai elemzés») mindazonáltal még ennél is problematikusabb képet mutat.

Igaz, már voltaképp maga a vállalás is nehezen értelmezhető: „három különböző modern pszichológiai tesztet töltünk ki, úgy, mintha maga Liszt tette volna." Szilágyi kompetenciáját ezen a téren ugyan botorság lenne vitatni, ám az jószerint már első pillantásra belátható, hogy Lisztről vajmi kevés új információt ígér ez a megközelítés.

És valóban, a Cattell-féle 16 PF személyiségteszt kitöltése után a szerző elemzése ilyen felismeréssel gazdagít minket: „Az a véleményünk, hogy néhány vonást jól megragad ez a teszt, azonban egy olyan összetett személyisé g vonásai nem rajzolódtak ki belőle, mint, amilyen Liszt Ferenc volt. Csak néhány faktornál pontoztuk a 4-7 «átlag» zónájába, ami azt jelzi, hogy Liszt Ferenc nem volt átlagember.”


Sokkal tovább később sem jutunk, bár ellentmondani nyilván nem is lehetne okunk. Elvégre Liszt valóban nem volt őrült, összetett személyiségét egyetlen teszt sem tudja kirajzolni, s ami a fő tényleg nem volt átlagember.

László Ferenc

*

Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel,

Helikon – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. (2011., 248 oldal)

Dr. Szilágyi András: Liszt Ferenc személyisége.

GARBO Kiadó. (2011., 336 oldal)

HOLMI, 2011. (23. Évfolyam, 12. szám)

833   Búbánat 2017-09-24 11:36:38

Bogányi Gergely zongoraestje

Helyszín: Hangvilla (8200 Veszprém, Brusznyai utca 2.)

Kezdés: ma 20 órakor

A koncert műsorán szerepel:

BEETHOVEN: Szonáta Op. 13 c-moll (Patetikus)

LISZT: Un sospiro
Funerailles – October 1849
Transzcendens Etűd – F-moll
Legenda No.2 (Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár)
Magyar Rapszódia No.15 (Rákóczi-induló)

Moderátor: Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója

832   Búbánat 2017-09-23 11:54:39
2017.09.23 16.00

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

Liszt Múzeum - Romeo Szmilkov zongorakoncertje

A Liszt Múzeum és a Bolgár Kulturális Intézet közös szervezésű koncertje

- Schumann-Liszt: Widmung
- Beethoven: 29. (B-dúr) szonáta, op. 106 ('Hammerklavier') - 3. Adagio sostenuto
- Wagner-Liszt: A bolygó hollandi - ballada
- Liszt: Szürke felhők
- Liszt: Unstern!
- Liszt:18. magyar rapszódia
- Nenov-Szmilkov: Holy Mother
- Nenov: Toccata
- Liszt: Slavimo slavno, Slaveni!

Romeo Szmilkov (zongora)


„Különleges ingyenes koncertet ad a Régi Zeneakadémián Dr. Romeo Szmilkov, bolgár zongoraművész a Szófiai Nemzeti Zeneakadémia és a Plovdivi Zenei Főiskola professzora, 2017 szeptember 23-án 16 órakor. A professzor repertoárjában jelentős helyet foglalnak el Liszt művei. A műsoron Liszt és Beethoven művek mellett Liszt által készített átdolgozások is szerepelnek Wagner és Schumann műveiből, valamint a bolgár Dimitar Nenov kompozícióival is megismerkedhetünk, amelyből az egyiket Szmilkov professzor dolgozott át.”

Rendező: Liszt Múzeum, Bolgár Kulturális Intézet

Jegyár: A belépés ingyenes a terem befogadóképességének a határáig.

831   Búbánat • előzmény771 2017-09-20 12:24:48
Kapcs.: 771. sorszámhoz

A LISZT MÚZEUM ÚJ KIÁLLÍTÁSA: ITÁLIA HATÁSA LISZT FERENCRE
(Dr. Domokos Zsuzsanna )

2017. május 11-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban új nemzetközi időszaki kiállítás nyílt Itália hatása Liszt Ferencre címmel, amely egy évig látogatható. A kiállítást Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, valamint Dr. Gian Luca Borghese, a budapesti Olasz Intézet igazgatója nyitották meg. A kiállítás a bolognai Fondazione Istituto Liszt támogatásával, munkatársainak együttműködésével jött létre, kurátorai Domokos Zsuzsanna, Rossana Dalmonte és Mariateresa Storino.

A közös kiállítás ötlete tavaly novemberben Luccában merült fel egy nemzetközi konferencián, mikor megtudtam, hogy Rossana Dalmonte professzor asszony több városban rendezett kiállításokat Liszt és Marie d’Agoult az 1830-as évek végén tett észak-olaszországi utazásairól. Munkatársa, Mariateresa Storino szerkesztésében és részvételével nemrégiben jelent meg egy értékes tanulmánykötet Jessie Laussot-ról Franz Liszt e Jessie Taylor Laussot Hillebrand címmel, aki Liszt barátjaként és tisztelőjeként Firenzében fejtette ki munkásságát. Mivel a mi gyűjteményünk elsősorban Liszt életútjának utolsó szakaszához kötődik, örömmel fogadtam a bolognai Istituto Liszt vezetőjének és munkatársának érdeklődését egy közös kiállítás létrehozása iránt, hiszen ők most nálunk olyan anyagot tudtak bemutatni, amelyhez Magyarországon nem nagyon található forrás. Gregorio Nardi zongoraművész pedig Liszt firenzei kapcsolatait, tartózkodásait tárja fel Con Liszt a Firenze című, 2015-ben megjelent könyvében, így nemcsak előadóművészként, hanem a kiállítás tanácsadójaként is részt vett az együttműködésünkben. Ez a nemzetközi együttműködés azonban nem jöhetett volna létre a budapesti Olasz Kultúrintézet támogatása nélkül. Ezúton is köszönetemet szeretném kifejezni Dr. Gian Luca Borghese igazgató úrnak, aki azonnal nyitott volt a háromnapos programsorozat közös rendezésére, amely a Liszt Múzeumban létrehozott kiállítás megnyitójával kezdődött, majd az Olasz Kultúrintézetben folytatódott Gregorio Nardi zongoraművész úr hangversenyével, és a harmadik nap, a múzeum szokásos szombat délelőtti matinékoncertjével fejeződött be, amelyen szintén Gregorio Nardi művész úr adott a kiállítás tematikájához kapcsolódó hangversenyt.

A kiállítás anyagát a helyi adottságokhoz alkalmazkodva szokásos módon két helyen tudjuk bemutatni: a múzeum középső szobájában lévő tárlókban Liszt olaszországi tartózkodásainak eseményeit, főbb kapcsolatait időrendi sorrendben követjük, a földszinti kiállítótérben pedig inkább tematikus csoportosításban állítottuk ki a dokumentumokat.
A kiállítás első hét tárlóját az olasz kollégák rendezték be, amelyben Liszt 1837- 38-as, Észak-Itáliában tett utazásait mutatjuk be, a Comói-tó, Bellaggio, Milánó, Velence, Genova, Bologna, Firenze útvonalon a zeneszerző tevékenységeinek legfontosabb állomásait, eseményeit, olasz kapcsolatait, koncertjeinek kritikáit láthatják a tárlókban. A tárlókhoz kapcsolódó magyarázatok a tableteken olvashatóak olasz, magyar és angol nyelven, amelyeket kérésre a kollégáink tudnak átadni a látogatóknak. Itt értékes információkat olvashatnak a korabeli olasz történelemről, szellemi irányzatokról, a Risorgimento társadalmi eseményekben tükröződő hangulatáról, Liszt legfontosabb zeneszerzői ismeretségeiről, Rossinivel az élen, akivel Liszt első milánói találkozása után életre szóló barátságot kötött.

A kiállított anyagok nagy részben a bolognai Fondazione Istituto Liszt tulajdonába tartoznak, de a kollégák az olasz kölcsönző intézmények széles köréből merítettek forrásokat a dokumentumok bemutatásához.

Mi elsősorban arra vállalkoztunk, hogy ízelítőt adjunk Liszt 1839-es, majd 1861-től élete végéig tartó római tartózkodásairól, utolsó életszakaszának jellegzetes olasz vonatkozású eseményeit, kapcsolatait kiemelve. Róma zenei életében meghatározó szerepet játszott Liszt Ferenc jelenléte.
Liszt először 1839 tavaszán látogatta meg az Örök Várost, és mint híres zongoraművészt, az Accademia di Santa Cecilia tiszteletbeli tagjává választotta, majd római letelepedése után, 1861 októberétől kezdve évtizedeken át, élete végéig már az Akadémia aktív tagjaként is sokat tett a város kibontakozó koncertéletének fejlesztéséért. Legfontosabb római tanítványa, Giovanni Sgambati zongoraművész tanár társaival együtt Liszt eszmei támogatásával létrehozta az első nyilvános római zeneoktatási intézményt, a Szent Cecília Líceumot a Szent Cecília Akadémián belül. Mint köztudott, ez utóbbi intézmény lett a mai Szent Cecília Konzervatórium elődje. Szintén Sgambati nevéhez kapcsolódik 1866. február 26-án a Dante Terem felavatása Liszt Dante szimfóniájának bemutatásával, amely az 1870-es évektől kezdve a római koncertélet fontos színhelyévé vált. Ez volt az első alkalom, hogy Sgambati mint karmester is pódiumra lépett, mégpedig nagy sikerrel. Liszt később Sgambatit, mint zeneszerzőt is támogatta, budapesti kottatára több művét is őrzi, ebből is tudunk némi ízelítőt mutatni.
A zeneszerző Lisztre elsősorban a Cappella Sistina élő hagyománya volt életre szóló hatással, Palestrina zenéjének értelmezését és reneszánszát ez a tradíció határozta meg. Az egyházzenei reformelképzeléseiben is meghatározó volt az olasz kezdeményezések ismerete személyes baráti kapcsolatain keresztül.

A kiállítás anyagában ezúttal igyekeztünk olyan ismeretségeket és különleges dokumentumokat bemutatni, amelyek még a Liszt irodalomban is háttérbe szorulnak, és általánosan nem köztudottak, különösen Magyarországon. Ilyen az olasz kollégák által hozott anyag, valamint Rómából, a Santa Cecilia Akadémiáról és Weimarból, a Goethe és Schiller Archívumból kapott digitális másolatok, köztük a Liszt a Santa Cecilia Akadémia tiszteletbeli tagságáról, majd tanácsosi kinevezéséről szóló dokumentumok, az albanói kanonoki címével kapcsolatos oklevelek, Lisztnek a korabeli olasz egyházzenei szerzőkhöz fűződő kapcsolata.

A lenti részben ízelítőként válogatást mutatunk be az olasz irodalom és képzőművészet Lisztre gyakorolt hatásáról, valamint Liszt olasz témájú zongoraátirataiból is.
Óriási kincsestár volt a számunkra a Zenetudományi Intézet könyvtárában őrzött Sgambati-hagyaték kéziratai, fényképei és műsorfüzetei. Ennek a hagyatéknak köszönhetően tudtuk például bemutatni a Dante terem felavatásához kapcsolódó eredeti dokumentumokat. A legkedvesebb kézirat számunkra, a Zeneakadémia számára talán a 10. tárlóban bemutatott, Sgambatinak írt ajánlás, amely tudtommal az egyedüli fennmaradt eredeti dokumentum, amelyet Liszt a Zeneakadémia elnökeként írt alá a korabeli hivatalos zeneakadémiai levélpapíron. Hálásan köszönjük a Zeneakadémia Kutatókönyvtára mellett a társintézmények kollégáinak a kiállítás anyaggyűjtésében nyújtott sok segítséget: a Zenetudományi Intézet könyvtárának, az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának, a Magyar Nemzeti Galériának, a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárának, valamint az Iparművészeti Múzeum kerámia és ötvös osztályának. Olaszországból sok személyes baráttól is kaptunk digitális másolatokat. Külön szeretném kiemelni a Liszt Múzeum munkatársainak értékes munkáját. Mint minden évben, együtt készítettük a kiállítást a kezdő kutatásoktól kezdve a végső simításokig bezárólag.

A kiállítás anyagának létrejöttében részt vett Peternák Anna (az ő önálló munkája a lenti részben az olasz képzőművészettel kapcsolatos rész, valamint a folyosón látható tabló), Szlávik Dóra, Avar Katalin, Watzatka Ágnes, Bokor Lilla, Fedoszov Júlia és Török Miklós. Kollégáim egy nagyszerű és nagyon gazdag tematikájú programot is készítettek a háló- dolgozószoba érintőképernyős asztala számára, amely önmagában is egy önálló kiállítást képez: látogatóink több mint száz itáliai helyszínt kereshetnek meg a programban, ahol Liszt járt, és ehhez korabeli képeket és Liszttől származó levélidézeteket olvashatnak. Az informatikai rész kialakításában Török Miklós is kiemelkedő részt vállalt. A kiállítás installációját Bősze Tímea készítette el nagy szeretettel és lelkesedéssel. Sok örömet kívánunk minden kedves látogatónknak a kiállítás megtekintéséhez!

/Forrás: „Liszt magyar szemmel – XXVIII. szám – 2017. július ● The Hungarian View of Liszt – Nr. 28 – July 2017” (Liszt Ferenc Társaság lapja)/
830   Búbánat • előzmény829 2017-09-19 13:42:27
Liszt „elég hosszú kirándulása Ázsiában” [1] - IV., befejező rész

Liszt magyar szemmel - XXVII. szám - 2017. április ● The Hungarian View of Liszt - Nr. 27 - April 2017 ( Liszt Ferenc Társaság honlapjáról)

Itt következik kritikai kiadásom Lady Kavanagh naplójának válogatott részleteiből.

Részletek Lady Kavanagh naplójából
[55. oldal]

[Június] 28-a.
Délelőtt elmentem Mr. Leist [sic] hangversenyére az Orosz Nagykövetség palotájába. Csodálatos zongora-előadása inkább megdöbbentett, mint gyönyörködtetett bennünket. Ebéd után Hoddy,[ 32] Mr. Wood és jómagam, hoteltulajdonosunk, Distimioni vezetésével evezős csónakkal felmentünk az Aranyszarvon át az Ockmeidanihoz, a Szultán íjászó mezejéhez[ 33] – sétálgattunk és csodáltuk a naplemente látványát, majd holdfénynél hazaeveztünk a Szultán hajói között áthaladva.

[Június] 29-e.
Reggeli után utazó társainkkal elmentünk, hogy megnézzük a hét komor dob hangjára táncoló derviseket; mintegy harminc legkülönfélébb korú, magas fekete sapkás, igen bő szoknyába öltözött férfi égre emelt karokkal körbe forgott, s közben mély hangú, először lassú, aztán egyre gyorsuló énekkel kísérte magát, míg végül félelmetesen szédítő forgás lett az egészből, és sokan közülük teljesen kimerülve rogytak össze.[ 34] [63. oldal, ld. a fakszimilét]

[Július] 8-a.
Ma csatlakoztak hozzánk a francia urak, és miután egy caique-on[ 35] átmentünk Scutariba, ott lovakat béreltünk, és fellovagoltunk a város fölötti magas halmokra, ahonnét a legszebb a kilátás Konstantinápolyra és Perára; aztán igen élvezetes utat tettünk lóháton a halmok gerincein, a temetőkön meg a ciprusligeteken át „Ázsia Édesvizei”-hez,[ 36] ahol egy kicsit megpihentünk, és ott egy lejjebb fekvő úton a falvakon keresztül a Boszporusz mentén visszatértünk Scutariba, és egy caique-on átkelve Perába, öt órai lovaglás után hazatértünk.

[Július] 9-e
Zamoiski gróf volt szíves meghívni bennünket és skót meg francia útitársainkat, hogy töltsünk vele egy napot Ázsiában a Fekete-tenger közelében lévő Lengyel Telepen; így reggeli után Arthur kivételével mindannyian felkerekedtünk szőnyeg-táskáinkkal, és Scutarinál átkelve a Boszporuszon, a legrövidebb utat választottuk „Ázsia Édesvizei”-hez – itt csatlakozott hozzánk Zamoiski gróf, barátja Jaika gróf [ 37] és Leist [sic!] úr, a nagy zongorista, akik vártak bennünket, hogy elvezessenek a Telepre. Mintegy négy órás további lovaglásunk odafelé a képzelhető legvadabb tájon át vezetett, a legterebélyesebb szelídgesztenyék és tölgyek vég nélküli erdeiben, amelyek alatt sűrű cistus[ 38] és csarab burjánzott, és alkalmanként cistus borította a mély vízmosásokat és magas dombokat, időnként távolból látni lehetett a Boszporuszt és a Fekete -tengert a nyiladékokon át – az erdő egyik részén egy kis tisztásra érkeztünk, amelyen pajták és házikók voltak – ez a lazarista szerzetesek farmja, akiknek a Szultán egy nagy darabot átengedett ebből az erdőből.[ 39] [64. oldal] Körülbelül egy órányira észak felé továbbmenve, elérkeztünk a lengyel kolónia tisztására, ahol a felügyelő és egy másik lengyel úr (akinek a nevét nem tudom) a fő háznál, egy alacsony, hosszú kunyhónál a lehető legkedvesebb szívélyességgel fogadott – Hoddy és én a felügyelő saját szobájában kaptunk szállást, amelyben köröskö- rül farm-szerszámok, puskák és kardok függtek.[ 40] – Az uraknak a többi szoba padlóján kellett aludniuk, ahogy tudtak – és az egyik telepes-feleség, aki egy kicsit beszélt olaszul, volt megbízva, hogy gondoskodjék rólam és Hoddyról. Rövid pihenés után mindannyian fölkerekedtünk, hogy meglátogassunk néhány közelebbi portát[ 41], amelyek körül kert és kis szőlőskert volt. – Ezután vacsorához ültünk. Az étkezés egy kis Konstantinápolyból hozott húsból állt, amelyet liszttel, tejjel és a farmok termékeivel savanyú lengyel étellé főztek össze, amit igen rossznak kellett volna gondolnunk, ha nem lettünk volna igazán éhesek, és ha a valódi vendégszeretet és kedvesség nem adott volna ízt mindennek. – Vacsora után kiültünk a kunyhó elé, és későig beszélgettünk a Telep történetéről és ügyeiről. Az itt letelepedett lengyelek nagy része Oroszországból menekült a Kaukázus bányáiból,[ 42] és elmondhatatlan megpróbáltatások és nehézségek után találtak utat Grúzián és Kaukázián át a török birodalomba, ahol az üldözéstől biztonságban voltak, de teljes szegénység várt rájuk. Mintegy négy évvel azelőtt Czartoriski herceg pénzt gyűjtött és [65. old.] a lazarista atyák kongregációjától jogot szerzett a letelepedésre és erdőirtásra, s néhány szerény kunyhó épült – minden telepesnek egy kunyhót adtak és mintegy nyolc acre[ 43] földet, amiért egy csekély bért fizettek a lazaristáknak, és jogot kaptak, hogy legeltessék a marháikat az erdőben – letelepedéskor minden telepes kapott egy kis összeget marhavásárlásra, amelyet egy bizonyos idő múlva vissza kellett fizetniük. A Telep gyorsan felvirágzott: jelenleg mintegy negyven személyből áll, 16 csinos farmház van, egy ház a felügyelőnek, egy kis ká- polna és két pap – sok telepes már gazdag farmer, nyolc-tíz főnyi marhával, a nekik juttatott földterület megtisztítva, megművelve szépen termi a gabonát és a krumplit, és kunyhóik mellett kis kertek vannak és számos méhkaptár.[ 44]

[Július] 10-e
Kora reggel az urak közül többen felkerekedtek abban a reményben, hogy gazellákat lőnek az erdőben, de reggelire visszatértek anélkül, hogy jó étvágyon kívül mást találtak volna.[ 45] Én is korán elindultam egymagamban, és hosszú, kellemes sétát tettem a Telep körüli gesztenye- és tölgyerdőkben, amelyekben ösvényeket vágtak a marhák terelésére. – Jó reggeli készült a Telep kenyeréből és vajából, valamint kávéból nyolc óra körülre. Utána valamennyien együtt elindultunk, hogy meglátogassuk a kunyhókat és a farmokat. Zamoiski grófot, jótevőjük, Czartoriski herceg unokaöccsét minden telepes a …. jeleivel fogadta [itt megszakad a Napló]

[Lady Kavanagh levele fivéréhez, Lord William Thomas Le Poer Trench, Clancarty 3. hercegéhez (1803-1872), 1847. július 15 /N.L.I. Pos. 7156, 140-143.]

10-én jöttünk ide [Therapiába],[ 46] miután tettünk egy nagyon érdekes kétnapos kirándulást Kis-Ázsia igazán vad tájain a lengyelek egy kis kolóniájára, akik az erdőben telepedtek le. – Zamoiski gróf hívott meg bennünket erre a kirándulásra [Adamkojba],[ 47] ő Czartoriski herceg unokaöccse, aki útitársunk volt Bayreuth [Beirut] óta. Ő és társai mintegy négy évvel ezelőtt hozták létre ezt a kolóniát, és letelepülési jogot szereztek az erdőben, hogy gondoskodjanak néhány nyomorult lengyelről azok közül, akik naponta szöknek meg a Kaukázus bányáiból, és útra kelnek Grúzián és Kaukázián át a török birodalom felé. Minden telepes kap tíz acre erdőt, amelyet magának kell kiirtania, segítséget kapnak egy kis kunyhó felépítéséhez, és egy kis pénzkölcsönt, hogy gabonát és marhákat vásároljanak, legeltetési joggal az erdőben. Mintegy ötven telepes van most,
[ 48] sokan közülük már megtisztították a földrészüket, és igen kényelmes házakat készítettek, egészen jómódú farmerek lettek, s amikor bejártam házaikat, farmjaikat és tejgazdaságaikat, amelyeket a legnagyobb büszkeséggel mutattak, mindig újra meg újra a te Kilclooney
[ 49] telepes fiaid jutottak eszembe, akik saját munkájukkal ugyanilyen nehézségeket küzdöttek le, és igen hasonló függetlenséget szereztek. Minket a telepfelügyelő házában Zamoiski gróf, a Telep felügyelője fogadott és szállásolt el, és bár szállásunk és étkezésünk olyan volt, amilyet a szegény Lengyel Telep ki tudott jelölni nekünk, mégis mindannyian azt gondoltuk, hogy ezek a napok a legkellemesebbek közé tartoztak Keleten töltött napjaink között…

Jegyzetek:

32. „Hoddy” (Harriet) Margaret Kavanagh (?-1876), Lady Kavanagh egyetlen leánya volt.
33. Okmeydani, „íjászmező”, a Boszporusz európai oldalán fekvő terület, Beyoglutól két kilométerrel Északra, ahol II. Mehmed szultán felépítette íjász tanyáját és gyakorló terepét.
34. Liszt is látott 1847 nyarán táncoló derviseket. Lásd bejegyzését az N6 vázlatkönyv 75r oldalán: „Derviche”. Mueller ezt írja: „A 75. fol. versóján van egy „Derviche” feliratú vázlat (70. szám), amely egy grottóra és régi temetkezési helyre utal Buyukderében, ahol látványosan táncoló dervisek őrizték a bejáratot. […] Liszt nyilvánvalóan kiélvezte az összes turista-látványosságot, amelyek némelyike zenei vázlatokra ihlette, mint ez esetben is.” MLTS, 286. p.
35. A „caique” (kaik) könnyű, keskeny evezős, vitorlás csónak volt, amely kompként a Boszporuszon szállította át az utasokat. Ld. https:// en.wikipedia.org/wiki/Ca%C3%AFque#Bosporus_light_skiff (a ford. jegyzete).
36. „The Sweet Waters of Asia” az ottomán időkben férfiak és nők közkedvelt találkozóhelye volt Küçüksu Kasri mellett a Boszporusz ázsiai partján, a Göksu és Küçüksu mellékfolyók összefolyásánál.
37. Jaika gróf, akiről nem tudunk közelebbit, valószínűleg a konstantinápolyi Lengyel Követségen lakott: ebben az időben az Ottomán Birodalom volt az egyetlen világi hatalom, amely a lengyel diaszpóra számára követségi státust engedélyezett.
38. Cistus, magyar nevén szuhar. A szuhar a mályvavirágúak rendjébe sorolt szuharfélék családjának névadó nemzetsége mintegy két tucat eredeti és szá- mos hibrid fajjal. A mediterrán térség sziklás területeinek örökzöld virágos növényét sziklarózsának is nevezik (a ford. jegyzete).
39. Mivel a „Lazarista Misszió” közel volt a lengyel enklávéhoz, továbbá Liszt július 17-i, Marie d’Agoult-nak írt levele alapján valószínű, hogy a zeneszerző felújította kapcsolatát Boréval a Misszióban, ahol talán néhány napot együtt is voltak. Liszt 1834 szeptemberében találkozott először Boréval, amikor néhány hetet együtt töltöttek Félicité Lamennais abbéval La Chénaie-ben, Bretagne-ban.
40. Zamoiski felügyelő nyilván saját kunyhójában tárolta a település fegyvereit.
41. Wright olvasata szerint: „impressment” – „toborzás”, ennek értelme nem lévén, „porta” szóval helyettesítettük (a ford. jegyzete)
42. A Kaukázus hegyeiben máig bányásszák az aranyat, ezüstöt, rezet és vasat.
43. 0,40 hektár, 0,703 katasztrális hold, 1125 négyszögöl (a ford. jegyzete).
44. Abból, ahogy Lady Kavanagh részletesen leírja a lengyel közösséget, nyilvánvaló, hogy társaival együtt megismerte az egész települést rövid otttartózkodása során. A Buszporusz térképe (Pallas Lexikon) Bosphorus map (Encyclopaedia Pallas)
45. Liszt részvétele a kora reggeli vadászatban valószínűleg újabb „terápiás tapasztalat” lehetett számára, amely a kreativitás még nagyobb magaslataihoz adhatott erőt neki.
46. A dátum memóriahiba. – Konstantinápoly körüli kirándulásai idején Lady Kavanagh egy szállodában lakott Therapiában [Tarabya], amely hagyományos nyári üdülőhely volt a Boszporusz ritkásan lakott európai partjának északi végén – abban az időben egyike a kevés jelentősebb településnek. Ld. National Library of Ireland, Pos. 7156.
47. Lady Kavanagh és társai július 11-én tértek vissza a telepről (amelyet naplója 66. oldalán Lady Kavanagh „Adamskoi”-nak nevez, „Mr. Leist”-ről azonban nem tesz további említést). Lehetséges, hogy Liszt is július 11-én távozott a telepről. Így elég ideje maradt volna, hogy búcsút vegyen Franchiniéktől, mielőtt július 13-án Konstantinápolyban a „Nagy Péter” nevű gőzössel elindult Galac felé..
48. A Naplóban még „negyven telepes” és „nyolc acre” föld szerepel.
49. Kilclooney: járás Írország Galway megyéjében; híresek Kilclooney More megaltikus sírjai (a ford. jegyzete).
829   Búbánat • előzmény828 2017-09-19 13:33:16
Liszt „elég hosszú kirándulása Ázsiában” [1] - III. rész

Liszt magyar szemmel - XXVII. szám - 2017. április ● The Hungarian View of Liszt - Nr. 27 - April 2017 ( Liszt Ferenc Társaság honlapjáról)

„ Liszt „ázsiai kirándulása”

Amikor a romániai Galac kikötőjéből Liszt kétnapos gőzhajón való utazás után június 8-án megérkezett Konstantinápolyba, csaknem azonnal megjelent audiencián Abdul-Medzsid szultánnál a Csiragan palotában, ahol két alkalommal is játszott.[ 17] Igen valószínű, hogy Liszt több éjt töltött Buyukderében, egy faluban a Boszporusz nyugati partján,[ 18] tizenkét mérföldnyire az ottomán nagyvárostól, ahol a Franchinicsalád vízparti yali-jában vendégeskedett már azt megelőzően is, hogy ott június 18-án hangversenyt adott.[ 19] Liszt Tasso vázlatkönyvéből[ 20] megtudjuk, hogy Liszt Buyukderében, június 14-15-én írta át Giuseppe Donizetti Marche du Sultan Abdul Mehjid című indulóját (LW A137), és ugyanott, ugyancsak június 15-én fejezte be a „Cujus animam” tenor ária zongoraátiratát Rossini Stabat Materéből (LW A141).[ 21] Mivel a Franchini-klán több Buyukderében élő tagja jelentős befolyással rendelkezett nemcsak az orosz nagykövetségen, de 1816-tól az ottomán udvarban is, lehetséges, hogy Liszt ebből a faluból tette a másik ismert kirándulását a Boszporuszon át Ázsiába, ahol a mai Üszküdar mellett a török tábornok és államférfi, Fethi pasa „Rózsaszín Yali”-jában játszott.[ 22] A Franchini-testvérek, Antoine és Francis, akik velencei konzulként kezdték pályafutásukat, francia védelem alá kerültek mint „kiváló kémek Perában”, mielőtt Francis át nem tért a város orosz kémszolgálatába, amelyben 1816-tól legalább 1829-ig működött.[ 23] Liszt azonban viszonylag szabad maradt a politikától, és elfogadta a meghívást, hogy játsszék a Franchini-yaliban 1847. június 18-án, tíz nappal később pedig az Orosz Nagykövetségen; játszott továbbá Carolina Dantan, Testa bárónője (1795-1888) otthonában is, aki „a Dantan dinasztia egyik sarja” volt, megözvegyült második felesége Gaspar Testának, az Ottomán Holland Nagykövetség rezidens hivatalnokának, Hollandia első örökös bárójának.[ 24] Liszt valószínűleg még szintén erdei tartózkodása előtt járt Alexander Kommendinger zongorakészítőnél Perában, a Nurüziya utca 19-ben is, ahol Ernani-fantáziáját felvázolta.[ 25] Dmitri Yerofeevich Osten-Sacken (1792-1881), aki 1847-1853 között katonai hírszerző volt Konstantinápolyban, valószínűleg hallotta Liszt fellépését az Orosz Nagykövetségen, mielőtt meghívta volna, hogy néhányszor játsszék Elisabethgradban a színházban, három hónappal később.[ 26] A Franchini-család egy másik tagja, „Franchini tábornok” lett Osten-Sacken utódja katonai ügynökként az ottomán fővárosban, mielőtt az orosz hadsereg dandártábornoka lett.[ 27] Míg Liszt „jó karban tartotta orosz kapcsolatait” (akárcsak Londonban 1841-ben), később sikerült ugyanolyan erős, titkos kapcsolatot fenntartania a Keleten tartózkodó lengyel száműzöttekkel. Varsó 1831-es eleste után számos kiváló lengyellel barátkozott össze Párizsban, köztük Chopinnel, Adam Mickiewicz költővel, a nagy hazafi Wojciech Grzymalával és számos, Lengyelországból elmenekült jelentős alakkal. Közeli barátja volt a patrióta Maria Nesselrode Kalergisnek, Karl Nesselrode orosz kancellár unokahúgának, s briliáns diplomáciai húzás volt az az elhatározása, hogy neki ajánlja 1847-es Ernani-fantáziáját, amelyet június 24-én vázolt fel, amikor valószínűleg tudta, hogy az asszony addigra már orosz informátor volt vagy készült lenni.[ 28]


Míg Londonban 1841-ben Liszt jótékonysági koncerten lépett fel a száműzetésben élő lengyel kolónia javára, vigyázott, hogy ne sértse meg Cryptovich grófot, a londoni Orosz Nagykövetség titkárát, aki gyanakodhatott volna, hogy Lisztnek az eseményen való részvétele újra feléleszthetné az oroszellenes, lengyelbarát érzelmeket Nagy-Britanniában, amelyek még 1830-31-ig nyúltak vissza, amikor orosz haderők leverték a Czartorisky által vezetett varsói felkelést.[ 29] 1844-ben, egy évvel azután, hogy Párizsban az Hôtel Lambert lett a lengyel ellenállás és kulturális törekvések központja, Liszt nyíltabban állást foglalt azáltal, hogy Czartorisky hercegné megtisztelt vendégeként ott fellépett; Zamoiski, az asszony unokatestvére a párizsi lengyel emigráció feje volt. Negyvenegy évvel később, amikor Liszt megdorgált egy zongoristát Chopin op. 53. Asz-dúr polonézének híres oktávmenetei előadásáért, ezt mondta: „Nem azt akarom hallani, hogy maga milyen gyorsan játszik oktávokat. Amit hallani akarok: a lengyel lovasság vágtája, mielőtt erőt gyűjtenek és megsemmisítik az ellenséget!”, ezzel bizonyosan sokkal többet árult el, mint azt az óhaját, hogy tanítványaiban meggyökeresedjék az interpretáció tudatossága.[ 30] Tekintettel Oroszországnak Konstantinápolyban mind diplomáciai, mind katonai szempontból domináns helyzetére Liszt nyári törökországi tartózkodásának idején, nem meglepő, hogy kapcsolatba lépését egy negyven-ötven tagú lengyel kolóniával és csaknem biztosan a lazarista papok egy kongregációjával az erdő egy másik részén[ 31] a legnagyobb titokban kellett megszervezni. (Liszt egy hétig vagy még tovább is tartózkodhatott az egyik telepen, vagy mindkettőn.) Továbbá talán nem érthetetlen, hogy több mint százhatvan év is eltelt azóta, mielőtt Lady Kavanagh naplójából ismertté váltak a most következő részletek és egy fakszimile (ld. a 28. oldalon), amelyek fényt vetnek Liszt életének erre a titkos epizódjára.

Jegyzetek:
17. Ld. Alan Walker: Liszt Ferenc 1. A virtuóz évek 1811-1847, ford. Rácz Judit, Budapest: Zeneműkiadó 1986, 447-448. p.
18. http://www.iwasinturkey.com/blog/buyukdere-an-erstwhile-cosmopolitan-enclave-on-bosporus-878 (a ford. jegyzete).
19. A koncertről ld. „Belgium in the Ottoman Capital: From the Early Steps to ’La Belle Epoque’ ”, in: The Centenary of ’La Palais Belgique’ 1900-2000, Istanbul: Consulate General of Belgium, 2000. – „Yali” a vízparti villák speciális típusának török elnevezése.
20. Klassik Stiftung Weimar, Goethe- und Schiller-Archiv, 60/N 5.
21. Ld. még Rena Charnin Mueller: „Liszt’s Tasso Sketchbook: Studies in Sources and Chronology”, Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae 28 (1986), (a továbbiakban: MLTS), 273-293. p.
22. Andrew Finkel: „The Pink House” in: Cornucopia, Issue 111, Vol. 1, 1992/93, 45-53. p.
23. Charles Swan: „Essay on the Fanariotes”, in Journal of a Voyage up the Mediterranean, vol. 2, London: C and J Rivington 1826, 318. p.
24. CLMA, 1179. p.
25. Sirin Akbulut Demerci: „Franz Liszt in the Ottoman Empire”, International Journal of Social Sciences & Humanity Studies 3/2 (2011), 426. p.
26. Christopher H. Gibbs & Dana Gooley ed.: Franz Liszt and His World, Princeton & Oxford: Oxford University Press, 2006. 410. p., és Container List, , Microfilm 5, „1. General intelligence on the Turkish army, and on the domestic and foreign policy of the country.”
27. Ld. Container List, , Microfilm 10.
28. Ernani – Paraphrase de concert, LW A138. Buyukdere
29. Ld. Pauline Pocknell: „A Temporary Fellowship: Franz Liszt and Adelaide Kemble’s Symbiotic Relations, Socio-Critical Aspects and Aftermath of Their Concerts in London, Liège and the Rhineland in 1841”, Liszt Society Journal 26 (2000), 61-90. p.
30. LMFL, 68. p.
31. Lazaristák: a Páli Szent Vince által 1625-ben alapított, papokból és testvérekből álló Congregatio Missionis (Misszióstársaság) egyik népies elnevezése. A rend a 18. század vége óta Törökországban is élénk tevékenységet folytatott. Eugène Boré, Liszt barátja, akivel találkozott az ottomán birodalomban való tartózkodása idején (CLMA 1177. p., ld. a 12. jegyzetet), szintén szoros kapcsolatban állt a lazaristákkal, sőt később be is lépett a rendbe. (A ford. jegyzete.)

(folytatom)

828   Búbánat • előzmény827 2017-09-19 13:29:13
Liszt „elég hosszú kirándulása Ázsiában” [1] - II. rész

Liszt magyar szemmel - XXVII. szám - 2017. április ● The Hungarian View of Liszt - Nr. 27 - April 2017 ( Liszt Ferenc Társaság honlapjáról)

Az internet, mint mindig, pótolhatatlan kutatási segédletnek bizonyult. A „Glasgow Digital Library” „Who’s Who in Glasgow in 1909” rovatában a doktor rövid életrajza megerősítette a Burns/Liszt találkozót és ázsiai vadászatukat: „Mintegy háromnegyed századon át Burns of Brigton [Bridgeton] az egyik legismertebb név volt Glasgow orvosai között, és maga Dr. Burns több különös történet tárgya és elbeszélője volt, mint valószínűleg bármelyik kortársa.” Miután megszerezte orvosi és sebészi diplomáját 1846-ban, „külföldi utat engedélyezett magának, amelynek során medvevadászaton vett részt Liszttel a Fekete-tenger mellékén.”[ 10]
Kutatásom további fejleménye a 2004-es kiadású The Oxford Dictionary of National Biography-ban a fogyatékos „Mr. Kavanagh” következő ismertetése volt: Arthur Macmorrough Kavanagh (1831-1889), politikus, szül. Borris House, Carlow megye. […] Thomas Kavanagh és második neje, Lady Harriet Margaret Le Poer Trench […] második fia erősen alulfejlett karokkal és lábakkal született, […] de fékezhetetlen elhatározással és kitartással győzedelmeskedett testi nehézségein, és csaknem mindent legalább olyan jól, vagy még jobban megtanult, mint az ép testűek. Csináltatott egy olyan mechanikus széket, amellyel mozogni tudott a szobában. Széles mellkasa volt, de keresztezni tudta előtte a karcsonkjait, amelyeket hosszas gyakorlással olyan hajlékonnyá, erőssé és érzékennyé tett, hogy a gyeplőt köréjük tekerve, ugyanolyan jól tudott egy lovat irányítani, mintha a gyeplő az ujjai között lett volna. […] Amikor lovagolt, egy szék-nyereghez volt szíjazva, kutyákkal vadászott, és ugyanolyan merészen ugratott át kerítéseken és falakon, mint bárki más. Tapasztalt horgász is volt, és jó lövész. […] Édesanyjával utazásokat is tett […] Egyiptomban […] és Kisázsiában.”[ 11] Marie d’Agoult-nak írt 1847. július 17-i levelében Liszt megemlített egy „elég hosszú kirándulást Ázsiában”, amelyet a lengyel hazafi, Ladislas Zamoiski társaságában tett meg.[12] Ez felvetette bennem a lehetőséget, hogy Burns és Kavanagh Liszt és Zamoiski társaságában utazhatott Ázsiában. Visszatértem a számítógépemhez, és begépelvén a keresőmbe: „Liszt Constantinople Asia 1847”, az alábbi jelent meg a képernyőn: „Polonezkoy vagy Adampol kis falu Isztambul ázsiai részén. […] Adampol krónikáiban olyan hírességek látogatásairól vannak feljegyzések, mint Liszt Ferenc (1847), a francia író, Gustave Flaubert (1850) […] és Angelo Roncalli [érsek], a későbbi XXIII. János pápa (1941).”[ 13] Arthur Kavanagh és Liszttel, Zamoiskival vagy Burns-szel való esetleges kapcsolatai ügyében kutatásaim kiegészítésére 2009. február 9-én telefonkapcsolatba léptem Mr. Andrew Kanavagh-gel, a politikus egyik közvetlen leszármazottjával. Megkérdeztem tőle, hogy őse, Arthur Kavanagh járt-e vaddisznó-vadászaton a Fekete-tenger mellékén egy John Burns nevű, glasgowi születésű orvossal. Másnapi válasza ez volt: „Ükapám, Arthur, 1847-ben édesanyjával [Lady Kavanagh-gel] utazott. Az anyától van egy július 14-i vázlatrajzunk ’Castles of Genoa at the entrance of the Black Sea from the hills of Therapia’ [’Genoa kastélyai a Fekete-tenger bejáratánál, Therapia hegyeiről nézve’] címmel. Így hát [ükapám] akkoriban ott járt, és meg is vannak a naplói, amelyeket átnézhetek […]” Kavanagh még ugyanaznap megtalálta és átnézte a „Lady Harriet Kavanagh’s Journal of a tour in the Middle East including Palestine” [Lady Harriet Kavanagh naplója egy utazásról a Közel-Keleten, beleértve Palesztinát] című kiadatlan útinapló 180 oldalas, a Borris House-ban őrzött második kötetét, amely arról az utazásról tudósít, amelyet a hölgy huszonhat útitársa kíséretében Egyiptomtól Konstantinápolyig tett meg 1847-ben.[ 14] A társaság kairói indulásáról még a sajtó is hírt adott.[ 15] Naplója 41. oldalán, június 5-én a Lady megemlíti, hogy Jeruzsálemben találkozott Zamoiski gróffal és egy goromba skót doktorral meg annak a tanítványával, egy másik skóttal. A doktor a már említett John Burns volt, aki egy jeles üzletember személyes orvosaként vett részt a „Grand Tour”-on. A napló további vizsgálata felfedte, hogy Lady Kavanagh jelen volt Liszt 1847. június 28-i hangversenyén Perában az Orosz Nagykövetségen. A továbbiakban az is kiderült, hogy Zamoiski gróf javaslatára együtt látogatták meg a lengyelek ázsiai kolóniáját, és Liszt egy vadászaton is részt vett az urakkal. Ez meglepőnek tűnhet, de egy másik forrásból, Zichy Géza gróf Emlékeim című, magyarul és németül is kiadott munkájából kiderül, hogy Liszt nem ekkor hódolt először ennek a tevékenységnek. „Budapest, 1876. december 26-án: Liszt és Augusz báró nálunk ebédeltek. Ebéd alatt elmondta Liszt, hogy mint gyermek, ő is eljárt vadászatokra. Beethoven is vadászember volt, de rendkívül veszedelmes vadász, mert mindég és mindere lőtt s ennek folytán valóságos réme lett vadásztársainak. ’Amikor egyszer herceg Esterházynál ebédeltem, – folytatá Liszt, – a herceg elbeszélte nekem Beethoven néhány vadászkalandját s odafordúlva egyik öreg vadászához, a legkomolyabban kérdezé: «Ön abban a szerencsében részesült, hogy Beethoven úrtól sörétlövést kapott?» «Parancsára kegyelmes uram! Mai napig is hordom néhány sörétjét legszentebb emlék gyanánt.» A herceg szigorúan kérdezé: «Hol?» «Engedelemmel legyen mondva. – felelé, – lent, hol a hátam végződik!»”[ 16]

Jegyzetek:

10. „Who’s Who in Glasgow in 1909”, .
11. The Oxford Dictionary of National Biography, Oxford: Oxford University Press 2009, Vol. 30, p. 920 és Donald McCormick: The Incredible Mr. Kavanagh, New York: Devin-Adair Co. 1961.
12. „Deux personnes que j’ai eu grand plaisir à y retrouver, c’est E. Boré – et le Comte Zamoisky (Ladislas) avec lequel j’ai fait une assez longue excursion en Asie. Vous savez que le Cte L. Z. est la tête de l’Émigration polonaise à Paris.” [„Két személy volt, akiket ott nagy örömömre viszontláttam: E. Borét – és Zamoisky (Ladislas) grófot, akivel egy elég hosszú kirándulást tettem Ázsiában. Mint tudja: L. Z. gróf a párizsi lengyel emigráció vezetője.” Ld. az 1. jegyzetet.
13. „Istanbul – Polonezkoy / Polish culture – Polonezkoy”, http:///www.polonezkoy.com/culture.html.
14. A napló első kötetét, amely az utazás 1846. október 1 és 1847. május 6 közötti szakaszáról számol be, a National Library of Ireland (Dublin) őrzi, míg a második kötet a család tulajdonában, a Borris House-ban található.
15. The Times, 1847. március 23, 6. p.
16. Zichy Géza gróf: Emlékeim. Második kötet, Budapest: Franklin-Társulat 1913, 29. p.

(Folytatom)
827   Búbánat 2017-09-19 13:25:27
Liszt „elég hosszú kirándulása Ázsiában” [1]

Liszt magyar szemmel - XXVII. szám - 2017. április ● The Hungarian View of Liszt - Nr. 27 - April 2017 ( Liszt Ferenc Társaság honlapjáról)

„Az alábbi tanulmány hosszabb, részletezőbb verziója 2013-ban az Amerikai Liszt Társaság, 2014-ben az Angol Liszt Társaság lapjában jelent meg (Journal of the American Liszt Society Vol. 64, 5-18. p.; The Liszt Society Journal Vol. 39, 2-15. p.). Különleges újdonsága miatt azonban érdemesnek tartottuk lapunk olvasóival is megismertetni. Az általunk közölt, kissé rövidített, revideált, új illusztrációkkal és a fordító (Eckhardt Mária) néhány új jegyzetével ellátott szöveg a brit Liszt-kutató szerző, William Wright jóváhagyásával kerül kiadásra.

„Ha csak a puszta tényeket vesszük sorra, már akkor is könnyen az a vád érhet bennünket, hogy elszaladt a fantáziánk.”[2 ] E tanulmány fő célja, hogy először publikáljon elsőrendű forrásanyagot Liszt 1847 nyarán Ázsiába tett utazásáról: elbeszélje kirándulását és az azt követő tartózkodását lengyel menekültek Konstantinápolytól mintegy harminc kilométerrel keletre fekvő erdei településén. Az elbeszélés Lady Harriet Kavanagh-től, Liszt ír útitársától származik.[3 ] Öt évvel Liszt látogatása előtt, Törökország beleegyezésével Adam Czartoryski herceg „Lengyel Telep”-et hozott létre gyakorló terepként menekült lengyel katonák számára, akik Varsó 1831-es orosz megszállását kívánták visszafordítani.[4 ] Neal Ascherton szerint „az első 12 telepes család […] olyan katonák – főként tisztek – voltak, akik 1830 -ban harcoltak, és családjaikkal külföldre menekültek.”[5 ] Mindeddig nem jelent meg részletesen alátámasztott beszámoló arról a két hétről, amelyet Liszt június 28-a, a konstantinápolyi Orosz Nagykövetségen adott koncertje után az ottomán fővárosban és környékén töltött.[6 ] És talán soha nem is jelenhetett volna meg, ha nem döntöttem volna úgy, hogy a skót zongoraművész és zeneszerző, Frederic Lamond Liszt-tanítvány életéről végzek kutatásokat.[7 ]

Lady Kavanagh naplójának felfedezése

Mivel a skót muzsikusnak szülővárosában, Bridgetonban töltött éveit (ez a hely akkoriban egy falu volt Lanarkshire-ben, ma Glasgow egyik kerülete) szerettem volna jobban átlátni, mint amennyit ő maga közölt az emlékirataiban, többet akartam tudni azokról, akik fiúként ismerték: szüleiről, rokonairól, s különösen „a család egyik barátjáról, a közismert általános orvosról, Doktor John Burnsről.”[8 ] Glasgow város egyik legfontosabb folyóirata, a The Bailie 1904-es évfolyamának „Men You Know” [„Ismert emberek”] rovatában találtam egy cikket a doktorról. Nagy meglepetésemre ezt olvastam benne: „Konstantinápolyban a doktort bemutatták Lisztnek, a nagy zongoristának és Mr. Kavanaghnak, a kar- és lábnélküli ír M. P.-nek [Member of Parliament = országgyűlési képviselő], s velük együtt vaddisznó- vadászatra ment a Fekete-tenger mellékén.”[9 ] Kezdeti reakcióm erre a teljesen bizarr állításra hitetlenkedésből rövidesen elbűvöltséggé, majd olthatatlan vággyá változott, hogy mindent megtudjak a komolyan fogyatékos Mr. Kavanaghról, az Ír Parlament tagjáról és Liszttel való kapcsolatáról.

Jegyzetek:
1. „[…] une assez longue excursion en Asie.” Serge Gut & Jacqueline Bellas ed.: Correspondance Franz Liszt - Marie d’Agoult, ed., Paris: Fayard 2001 (a továbbiakban: CLMA), 1177. p.
2. Alan Walker: Reflections on Liszt, Ithaca & London: Cornell University Press 1983, XIV. p. Magyarul: Liszt reflexiók, ford. Fejérváry Boldizsár, Budapest: l’Harmattan 2015, 12. p.
3. Lady Harriet Margaret Le Poer Kavanagh (1799-1885) Richard le Poer Trench, Clancarty 2. hercegének leánya volt. Ő lett a második felesége Thomas Macmorroguh Kavanagh (1767-1837) politikusnak, aki közvetlenül Leinster régi katolikus királyaitól származott. Lady Kavanagh azonban hű tagja volt az „Established Church of Ireland”-nak, jótékony segítője a helyi falusi közösségeknek; a csipkeverés meghonosításával („Borrisi csipke”) sok szegény nőnek adott kenyeret a kezébe.
4. Adam Jerzy Czartoryski (1770-1861) herceg, lengyel hazafi, korábban II. Sándor cár külügyminisztere. A róla elnevezett „Adamkoj” („Ádámfalva”), a Liszt által meglátogatott „Lengyel Telep” gondnoka Wladyslaw Zamoiski (1803-1861) gróf volt, az 1830/31-es felkelés hőse, Czartoryski unokaöccse és segítőtársa a lengyel száműzöttek ügyében.
5. Neal Ascherton: „The Broader Picture / The Poles who didn’t go home” [A szélesebb kép / A lengyelek, akik nem mentek haza], The Independent (1992. július 26), 1-5. p.
6. Liszt 1847. június 8-án a romániai Duna-deltában fekvő Galacból érkezett Konstantinápolyba. Július 16-án indult vissza ugyanonnét Galacba, ahová 16 -án érkezett meg. Mintegy öt hétnyi tartózkodásáról az ottomán fővárosban és környékén mindeddig igen sporadikus híradásokkal rendelkeztünk (a ford. jegyzete).
7. Frederic Lamond (1868-1948) visszaemlékezéseit felesége adta közre, ld. Irene Triesch Lamond ed.: The Memoirs of Frederic Lamond, Glasgow: Maclellan, 1949 (a továbbiakban: LMFL), 18., 110. és 111. p.
8. John Burns (1816-1910) volt a legidősebb gyakorló orvos Skóciában: élete utolsó két esztendejéig gyakorolta a mesterségét.
9. The Bailie, 1904. január 13, 1. p. Ugyanez a forrás megjegyzi: „1847-ben őt [Burns-öt] választották ki, hogy egy helyi malomtulajdonos fiát elkísérje az akkoriban ’A Nagy Túrá’-nak nevezett útra.”

(Folytatom)

826   Búbánat • előzmény629 2017-09-18 21:40:15
Korábban ismertettem és folytatásokban idemásoltam részleteket abból a 2015-ben megjelent könyvből, mely Liszt Ferenc szobrainak elkészítését, Liszt és Sróbl Alajos munkakapcsolatát mutatja be:

„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet”

/Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/

Itt van egy kapcsolódó cikk, mely a Liszt Ferenc Társaság kiadványában jelent meg ( Liszt magyar szemmel – XXVIII. szám – 2017. július ● The Hungarian View of Liszt – Nr. 28 – July 2017):

STROBL ALAJOS ÉS LISZT FERENC – EGY KIADVÁNY MARGÓJÁRA
(Eckhardt Mária)

Először írom le a neves magyar szobrászművész, Strobl Alajos (1856-1926) nevét rövid o-betűvel – hiszek ugyanis a művész unokáinak, akik szerint csak édesapjuk, Stróbl Mihály kezdte a magyaros kiejtésnek megfelelően hosszú ó-val írni a Strobl nevet. Ezek az unokák: Stróbl Veronika (Kostka Pálné), dr. Stróbl Alajos, Stróbl Mátyás, Stróbl Krisztina (Hergár Jenőné) és Stróbl Zsófia (Bartha Lászlóné) hozták létre a Strobl Alajos Emlékhely Alapítványt és indítottak egy kiadványsorozatot „Strobl Alajos köztéri szobrai” címmel. Ennek 3. számaként jelent meg 2015 novemberében „Az Andrássy út mentén. Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok” címmel az a katalógus-formátumú, rengeteg fotóval illusztrált 68 oldalas kiadvány, amelyre most bukkantam rá a Liszt Ferenc Emlékmúzeum múzeumi boltjában[1]. Sietek megosztani a Lisztbarátokkal azt az örömet, amely a rendkívül informatív, szép kiállítású kiadványnak már első átlapozásakor eltöltött; ez csak növekedett, amikor elolvastam a teljes szöveget, amely még az én számomra is tudott újabb információkkal szolgálni a múzeumigazgatói időszakomban elég alaposan megismert művész Liszt Ferenccel kapcsolatos alkotásairól. Eddig is tudtam, hogy Strobl számos alkalommal megörökítette Liszt Ferencet, hiszen egyedül a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeumban ötféle plasztikája található: egy 50 cm magas, bronzozott gipsz ülőszobor, az Operaház főbejáratához készülő nagy ülőszobor egyik vázlat-modellje 1883- ból[2], egy 70 cm magas bronzozott gipsz mellszobor szintén 1883-ból[3], egy vörösre festett gipsz, életnagyságnál nagyobb méretű (40 cm magas) f e j s z o b o r , amelynek pontos keletkezési idejét nem ismerjük, de valószínűleg szintén az 1880-as évek első feléből származik[4] , egy időskori, maszk-szerű gipsz Liszt-arcmás üvegkazettában, amely tanulmányként készült egy ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képező bronzszoborhoz[5], valamint Liszt Ferenc jobb kezének mása 1884-ből[6], ennek jelzése a csuklónál: STROBL (valóban rövid o betűvel!). Az is ismeretes volt Legány Dezső korábbi kutatásaiból, hogy Strobl és Liszt egy ideig egy fedél alatt laktak a Zeneakadémia Sugár-úti épületében (ma: Régi Zeneakadémia, az Andrássy-út és Vörösmarty utca sarkán). Azt azonban most tudtam meg, hogy a Liptóújváron született és Bécsben, Kaspar von Zumbuschnál tanult Strobl 1881-ben azért költözött Budapestre, mert megbízták az épülő Operaház egyes szobrainak elkészítésével; hogy első lakása a Lövölde tér 1. sz. alatti földszintes ház udvari részén volt, és Ybl Miklós közbenjárására kapott ideiglenes jellegű műtermet a közelben lévő Régi Zeneakadémián – ugyanabban az épületben, amelyben Liszt Ferenc utolsó budapesti lakása (a mai emlékmúzeum) volt[7] . Amikor Liszt éppen Budapesten tartózkodott, akár naponta is találkozhattak, sőt ha tudott rá időt szakítani, az idős zeneszerző örömmel ült modellt a padlástéri műteremben a fiatal szobrászművésznek, aki nagy zenebarát volt, s munka közben találtak számos közös beszélgetési témát. Strobl még egy harmóniumot is beszerzett, amelyen Liszt olykor kedvére improvizált az ülések kisebb szüneteiben, miközben Strobl Zsófia, a szobrász szintén nagy zenei érdeklődésű festőművész nővére kávét főzött számukra [8] .

Talán nem véletlen, hogy Temple János festőművész (1857-1931) úgy ábrázolta a műtermében alkotó Strobl Alajost, hogy a szobrász éppen egy kis Liszt-mellszobron dolgozik, amelynek talapzatához hozzá van támasztva egy nagyobb Liszt-maszk is.[9] (A festmény ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, és 2014/15-ben fő képként szerepelt a Liszt Ferenc Emlékmúzeum „Képzőművészek Liszt életében” című időszakos kiállításán.) 1„A nagy zenész arca még Liszt Ferenc 1886-ban bekövetkezett halála után is sokat foglalkoztatta Strobl Alajost. Újra- és újraértékelte alkotásaiban az értékes karakterfejet. A családi nyilvántartás szerint 1881 és 1924 között összesen nyolc Lisztszobrot készített” – írják a Strobl-unokák.[10] A kiadványban a már említett négy múzeumi szobron kívül bemutatják az Operaház bejáratánál található, életnagyságnál nagyobb ülőszobrot (15. p.) és annak vázlatrajzát (21. p.), a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható nagy bronz fejszobrot, amelyhez a Lisztmúzeumban látható gipsz-maszk készült (35. p.), valamint a Zeneakadémia fő homlokzatát díszítő, 1904-1907 között készült nagymérető ülőszobrot (31-33. p.), amely hasonlít ugyan az Operaház mintegy húsz évvel korábbi ülőszobrához, de közel sem azonos vele. A legfeltűnőbb eltérés az, hogy az operaházi kőszoborLiszt az ölében, mindkét kezével tart egy nyitott kottafüzetet, és reverendája alól bal lábát nyújtja előre, míg a zeneakadémiai bronzszobor-Liszt a jobb kezében, melléhez támasztva tart egy kottát, míg bal kezét üresen nyújtja előre, és a jobb lába látszik ki a reverenda alól. Természetesen az arckifejezése is kissé más, ez azonban kevéssé érzékelhető a Liszt Ferenc téri Zeneakadémia első emeletének magasságában elhelyezett, részben lombok és jelenleg még zászlók által is takart alkotáson – annál inkább azon a fotón, amelyet Strobl Alajos felesége a zeneakadémiai szobor készítése idején rögzített a szobrász műtermében.[11] (Számos hasonló, a családi hagyatékban őrzött műtermi fotó közlése egyébként is kiemelkedően érdekessé és hitelessé teszi a Strobl-unokák kiadványát!) Az emberek tudatában azonban sokkal jobban él az ülőszobor korábbi, operaházi verziója, amelyhez nemcsak rajzvázlat, de több, egymástól csupán apróságokban különböző gipsz előtanulmány (illetve talán utólagos másolat is?) készült.[12] Én magam a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban látható modellen kívül ismerek egy hasonló méretű kis szobrot, amely sokáig az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának Zenetermében állt, továbbá amikor a bicentenáriumi Liszt-emlékkiállítás előkészítésekor a Magyar Nemzeti Galéria raktárában jártam, egy jóval nagyobb méretű gipsz-verzióval is találkoztam; végül azonban nem azt, hanem az idős Liszt színezett gipsz mellszobrát (1886) kértük kölcsön a „Liszt és a társművészetek” című, több intézmény által közösen rendezett nagy kiállításra.[13] Ha mindezeket hozzászámítjuk, a Strobl által készített, ma ismert Liszt-szobrok száma bizonyosan meghaladja a nyolcat. Érdekes, hogy a Strobl-füzet szerzői egy nagy méretű márvány Liszt-szobor fényképét is közlik, amelyet 1933-ban a Városligetben állítottak fel, de 1954-ben eltávolították, és mai holléte ismeretlen.[14] A kiadvány számos Liszt-kortárs szobrait is bemutatja, amelyeknek modelljei közül többen (így Erkel Ferenc, Jókai Mór, Zichy Géza gróf) szoros kapcsolatban álltak Liszt Ferenccel. Az is nagyon érdekesen van dokumentálva, miként jött létre Strobl önálló szobrászati műhelye a Kmety György és Szondi utca között fekvő Epreskertben. Ha Liszt Ferenc tizenegy esztendőn át a budapesti Zeneakadémia elnöke és tanára volt az 1875-ös megnyitástól kezdve egészen haláláig, úgy Strobl Alajos 1885-től negyven éven keresztül volt az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanár-képezde keretében a szobrászat tanára, aki 1890-től saját Szobrászati Mesteriskolát hozott létre és vezetett az intézmény keretein belül. Amint Liszt Zeneakadémiáján elevenen él az ő hagyatéka, és azt az épületet, ahol ő tanított, ma is használja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, úgy az Epreskertben, ahol a Mintarajztanoda jogutódja, a Képzőművészeti Egyetem szobrász hallgatói tanulnak, a Strobl-pavilon ma is őrzi a nagy művész-tanár emlékét. A Strobl-unokák kiadványa még számos más érdekességet is bemutat a nagy szobrász alkotásaiból, amelyek egy izgalmas városnéző sétára csábítanak, s ehhez még két térkép is segítséget nyújt. Mintaszerű, ahogy a kiterjedt család együttes erővel ápolja neves ősük emlékét. Már 2004-ben kiadták Strobl Alajos egyik fiának, Stróbl Mihálynak (1906-1996) az édesapja életéről 1972-ben írt kéziratos visszaemlékezését,[15] ezt azonban akkor még „csak családi használatra” szánták. A „Strobl Alajos köztéri szobrai” sorozattal azonban a nagyközönség felé is nyitottak, s ezt annál is inkább értékelnük kell, mert ősük nem csupán a magyar szobrászművészetben játszott igen fontos szerepet, hanem kora egész kultúrtörténetében is. Az első két füzet (1. Szent István király emlékműve a Budai Várban, 2. Mátyás kútja a Budai Várban) angol nyelven is hozzáférhető; a most bemutatott 3. füzet azonban csak magyar nyelven jelent meg, bár igen hasznos volna, ha külföldiek is megismerhetnék nemcsak nagyszerű képanyagát, hanem tartalmas szövegét is.

Jegyzetek:
1. Strobl Alajos unokái szerk.: Az Andrássy út mentén. Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok, Budapest: 2015, Strobl Alajos Emlékhely Alapítvány /Strobl Alajos köztéri szobrai 3/, a továbbiakban: Strobl.
2. Eckhardt Mária szerk.: Liszt Ferenc Emlékmúzeum., Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapest. Az állandó kiállítás katalógusa, Budapest: 2012, Liszt Múzeum Alapítvány (a továbbiakban: LFEkat), Nr. 109; Strobl 39. p.
3. LFEkat. Nr. 104, Strobl 38. p.
4. LFEkat. Nr. 169.
5. LFEkat. Nr. 8, Strobl 40. p.
6. LFEkat. Nr. 32, Strobl 40. p.
7. Strobl 5. p., 2. jegyzet.
8. Strobl 14. és 34. p.
9. Strobl 37. p.
10. Strobl 34. p.
11. Strobl 32. p.
12. Bizonyára ennek, valamint a zeneakadémiai szobor nem túl jó láthatóságnak tulajdonítható, hogy az intézmény renoválása után többen azt hitték, hogy Strobl szobra hiányosan, kotta nélkül került vissza a homlokzatra. Ez azonban nem felel meg a valóságnak.
13. Az MTA Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeuma, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria közös kiállításának katalógusát ld. Gombos László szerk.: Liszt és a társművészetek. Emlékkiállítás Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján / Liszt and the Arts. Memorial exhibition on the 200th anniversary of Ferenc Liszt’s birth, Budapest: 2012, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont. A kiállított szobor, melyről a Strobl-unokák kiadványa nem tesz említést, a katalógus 449. száma.
14. Strobl 34. p.
15. Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Egy magyar szobrász élete a Magyar-Osztrák Monarchiában. Strobl Alajos életútja, Budapest: 2004, Strobl Alajos Emlékhely Alapítvány, 299 p.
825   Búbánat • előzmény824 2017-09-13 11:38:17
Megjegyzem, az előbb ismertetett "Liszt Ferenc estéje – válogatás Liszt kései zongoraműveiből (Zenetudományi Intézet)" koncert időpontjaként eltérő adatot olvastam:

a Papageno oldalán szeptember 22. szerepel, míg a muzsikalendarium.hu szeptember 26-i időpontot jelöl. (Valószínűnek tartom, hogy az utóbbi a helyes dátum.)
824   Búbánat 2017-09-13 11:27:07
Szeptember hónapban koncertek, melynek programjában Liszt-művek szerepelnek:

(A szubjektív havi ajánló a Papageno internetes oldaláról való.)

09.02. 11:00 Király-Lugosi Veronika és Bonnyai Apolka hangversenye (Régi Zeneakadémia)

Délelőtti matinékoncert a Régi Zeneakadémia Liszt Ferenc kamaratermében, három zenei korszakból összeválogatott műsorral. Hazai vonatkozásai miatt az éppen itt állomásozó külföldi ismerősöknek is melegen ajánlott kiegészítő kultúrprogramként!

• Mozart: G-dúr szonáta K.301
• Liszt: Genfi harangok, Szerelmi álmok
• Kodály: Székely keserves Op.11
• Bartók: Három csíkmegyei népdal
• Brahms: d-moll szonáta Op.108

Km.: Király-Lugosi Veronika (hegedű), Bonnyai Apolka (zongora)

(via lisztmuseum.hu)

09.12. 19:30 A zongora reneszánsza – Bogányi Gergely koncertje (Kölcsey Központ, Debrecen)

Bogányi Gergely bevált recept szerint, stílusokban előrehaladva felépített tematika szerint vezeti el a közönséget Liszt h-moll szonátájához, a reneszánszát élő, korát jelentősen meghaladó zongoraműhöz, amely ebben a hónapban többször is felcsendül. Javaslom ezt a koncertet mindenkinek aki közelebb szeretne kerülni a zenei anyaghoz, a szeptember 27-i előadást (lásd lent) pedig a történetben és az elméleti háttérben való kalandozáshoz. Izgalmas hónapnak nézünk elébe!

• Beethoven: Pathetique-szonáta
• Schubert: 4 Impromptu
• Liszt: h-moll szonáta

Km.: Bogányi Gergely (zongora)

(via jegy.hu)

09.15. 19:30 Budafoki Dohnányi Zenekar, Rajkó virtus (Műpa)

Rendkívül izgalmas zenei stílusokon átívelő koncertnek ígérkezik, hatalmas fellépőgárdával a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Rajkó Zenekar közös koncertje a Művészetek Palotájában. A Liszt-szempontból is különösen érdekes a cigányzenei témák és improvizációs technikák alkalmazása, leképezése a komolyzenei formák világára. Furcsa, hogy Liszt a Három Cigány műve nem hangzik fel valamilyen átiratban.

• Farkas Gyula: Koronációs verbunk
• Jávori Ferenc: Klezmer rapszódia
• Sarasate: Cigányosan
• Szigeti Ferenc 1920-as évek zenei világát idézi meg a színpadon a Rajkó Zenekar közreműködésével

• Monti: Csárdás
• Cigánymelódiák egyvelege
• Berzsenyi László: Ritmusjáték Méhkeréken
• Rossini: Sevillai borbély
• Lukács Miklós cimbalom művész saját szerzeménye a triójával
• Kodály Zoltán: Galántai táncok
• Liszt Ferenc: Magyar fantázia
• Kodály Zoltán: Kállai kettős

Km.: Balázs János (zongora), Lukács Miklós (cimbalom), Sarantis Mantzourakis (buzuki), Szigeti Ferenc (ének), Szomora Pál, ifj. Szomora Pál, Szomora Zsolt (hegedű), Váradi Gyula (hegedű), Budapest Klezmer Band, Váradi Roma Café, Duna Művészegyüttes Tánckara, Rajkó Művészegyüttes Tánckara, Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Budapesti Lantos Kórus, Rajkó Zenekar (műv.vez: Suki András), Budafoki Dohnányi Zenekar, vez.: Hollerung Gábor

(via mupa.hu)

2017. szeptember 17., 19:00 Kocsis Zoltán emlékkoncert - Kocsis Krisztián Zoltán zongoraművész koncertje.

Ars Sacra Fesztivál

SOTE Semmelweis Szalon
(1085 Budapest, VIII. Kerület Üllői út 26.)

Műsor:

Liszt: Impromptu, S. 191
Brahms: Paganini Variációk, op. 35
Liszt: Réminiscenes de Don Juan, S. 418
Liszt: Ave Maria (Die Glocken Von Rom), S. 182
Schumann: Toccata, op. 7
Schumann: Karnevál, op. 9

A programfüzetben nem szerepel, de a koncert regisztrációhoz kötött!

Kocsis Krisztián koncertje szeptember 22-én 19:00 órakor a Zeneakadémia Solti termében is elhangzik.

09.17. 19:30 Zenekari hangverseny Arany János tiszteletére (Vigadó)

“A magyar operatörténet egyik legjelentősebb darabjának részletei csendülnek fel.” Mihalovich Ödön Liszt Ferenc barátja, zeneszerző és a Zeneakadémia igazgatója volt. Az ő Toldi szerelme operáját járja körül az Arany János tiszteletére rendezett ingyenes hangverseny. Sajnos a Vigadó honlapjának tájékoztatása szerint a koncertre nincs már több hely, de akit nagyon érdekel, a koncert előtt próbálkozhat az üresen maradó helyek betöltésével.
forrás: Zeneakadémia

• Mihalovich: Toldi szerelme – nyitány, Piroska imája
• Weiner: Szerenád Op.3
• Weiner: Toldi Op.43 – 12 zenekari kép Arany eposza nyomán

Km.: Horti Lilla (ének), MÁV Szimfonikus Zenekar, vez.: Csányi Valéria

(via vigado.hu)

09.19. 15:00 Az európai egyházi zene remekműveiből (Benczúr Ház)

“A zenés filmekkel gazdagon illusztrált ismeretterjesztő előadás a reneszánsztól napjainkig követi az európai egyházi zene történetét. Bemutatásra kerül többek között Vivaldi, Bach, Haydn, Mozart, Berlioz, Liszt, Verdi és Kodály azon alkotása, amely nemcsak az egyházi, de az egyetemes zenetörténet csodái közé is tartozik.” Zelinka Tamás tartalmasnak és élvezetesnek ígérkező előadása nyugdíjasoknak és mindazoknak, akik el tudnak szabadulni hétköznap délután egy rendkívül érdekes zenés bemutató kedvéért. Az Ars Sacra fesztivál keretében.

Km.: Zelinka Tamás

(via ars-sacra.hu)

2017. szeptember 20. szerda 18.00 Sass Sylvia ária- és dalestje - MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 1. kerület, Táncsics Mihály u. 7.

Ars Sacra Fesztivál

„Az égbe szóló hang”

Km. Nagy Márta – zongora, Kerényi Judit – oboa, Kovács Kinga – fuvola

Handel, Fiocco, Mendelssohn művei mellett Bach-, Scarlatti- és Spontini-darabok is elhangzanak.

Műsorból kiemelem:

Händel: Ariodante, „Numi! Lasciarmi vivere”
Händel: Semele, „Where'er you walk”
Fiocco: Arioso
Mendelssohn: Paulus Nr.7 Arie: "Jerusalem, Jerusalem"
Scarlatti: Két szonáta

A belépés ingyenes. A 120 ülőhely elfoglalása érkezési sorrendben történik.

Kiállításlátogatással egybekötött koncertek a Zenetörténeti Múzeumban
A hangversenyek előtt 1 órával a Zenetörténeti Múzeum kiállításait Gombos László zenetörténész mutatja be


09.22. 19:00 Kocsis Krisztián zongoraestje (Zeneakadémia, Solti terem)

Kocsis Krisztián eddigi fellépései alapján gazdag felkészültségű Liszt-előadó, hangversenye a zongora hangzása és technikai lehetőségei iránt érdeklődő, elmélyülést kereső koncertjáróknak kötelező. Épp ezért már csak kevés jegy kapható a koncertre, jó lesz sietni!

• Liszt: Impromptu
• Brahms: Variációk egy Paganini-témára, Op. 35
• Liszt: Don Juan-parafrázis
• Liszt: Ave Maria – Róma harangjai
• Schumann: C-dúr toccata, Op. 7
• Schumann: Karnevál, Op. 9

Km.: Kocsis Krisztián (zongora)

(via zeneakademia.hu)

Kocsis Krisztián koncertje szeptember 17-én 19:00 órakor a Semmelweis Szalonban is elhangzik az Ars Sacra fesztivál keretében. Utóbbi program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

(via ars-sacra.hu)

09.22. 19:00 Liszt Ferenc estéje – válogatás Liszt kései zongoraműveiből (Zenetudományi Intézet)

A hangversenyről sajnos méltatlanul kevés információ áll rendelkezésre, de Liszt Ferenc kései zongoraművei rendkívül izgalmas talaj mind az előadók, mind pedig a gyakorlott zongorakoncert-látogatók számára. Vigyázat, spirituális élmény várható!

Km.: Lőte Enikő, Hlavacsek Tihamér, Pellet Sebestyén (zongora), Lőte Attila (színművész)

(via muzsikalendarium.hu)

09.24. 20:00 Bogányi Gergely zongoraestje (Szent Mihály-főszékesegyház, Veszprém)

• Liszt: Un sospiro
o Funerailles – October 1849
o Transzcendens Etűd – F-moll
o Genfi harangok
o Legenda No.2 (Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár)
o Benedictus (a Magyar Koronázási Miséből)
• Bartók: 15 Magyar parasztdal
• Liszt: 15. Magyar Rapszódia (Rákóczi-induló)

Km.: Bogányi Gergely (zongora), Oberfrank Pál (színművész)

(via ars-sacra.hu)

09.25. 19:00 A Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye (Müpa)

A Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye, ahol hivatalosan is bemutatkozik a zenekar új zeneigazgatója, karmestere, Hamar Zsolt. A darabok összeállítása igazán izgalmas, a szimfonikus költemény atyjának, Lisztnek zongoraversenyét keretezi két magyar zeneszerző-óriás: Kodály szimfonikus költeményével, Dohnányi pedig szimfóniájával. A zongoraverseny szólistája Ránki Dezső, aki a legelismertebb és legbiztosabb kezű Liszt-előadóink egyike. A koncert patetikus lelkiállapothoz javallott.

• Kodály: Nyári este
• Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny
• Dohnányi: I. (d-moll) szimfónia, Op.9

Km.: Ránki Dezső (zongora), Nemzeti Filharmonikusok, vez.: Hamar Zsolt

(via mupa.hu)

09.26. 18:00 Hegedűs Endre zongoraestje (Bartók-ház)

Bartók Béla pasaréti háza látja vendégül Bartók Béla halálának évfordulója alkalmából Hegedűs Endrét és közönségét. A főleg Bartók és Liszt művekből álló program az átlagosnál mélyebb betekintést ad a két szerző zongoraéletművébe, amely egy különleges és a helyszínből adódóan bensőséges emlékkoncertnek ígérkezik.

• Bartók: Este a székelyeknél és Allegro barbaro
• Bartók: Szvit Op.14
• Bartók: Szonatina
• Bartók: Régi táncdalok a 15 magyar parasztdalból
• Liszt: A Villa d’Este szökőkútjai
• Liszt: 104. Petrarca – szonett
• Liszt: I. elfelejtett keringő
• Donizetti – Liszt: Lammermoori Lucia – reminiszcenciák S.397
• Kodály: Marosszéki táncok

Km.: Hegedűs Endre (zongora)

(via bartokmuseum.hu)

09.27. 19:00 Liszt Ferenc h-moll szonátája – műelemzés és koncert (Régi Zeneakadémia)

A Liszt Ferenc Társaság rendezvényén a zongorairodalom egyik legizgalmasabb művét veszi górcső alá Paul W. Merrick, a szonáta egyik elismert kutatója. A zenei illusztrációkat és végül a teljes darabot Váradi László előadásában hallhatja a közönség.

• Liszt: h-moll szonáta
Km.: Váradi László (zongora), Paul W. Merrick (zenetörténész)

(via zeneakademia.hu)

09.27. 19:30 Koreai Szimfonikus Zenekar hangversenye (Zeneakadémia)

“A Koreai Szimfonikus Zenekar, mely egyike a vezető zenekaroknak Dél-Koreában, idén szeptemberben debütál Magyarországon a Zeneakadémia Nagytermének színpadán. A Szöuli Művészeti Központ állandó zenekara, az összesen 100 főből álló, két szerződött zeneszerzővel is rendelkező és évi több mint 90 koncertet maga mögött tudó Koreai Szimfonikus Zenekar azon dolgozik, hogy a koreai komolyzenét kiemelje az elmúlt 30 év állóvizéből, mind hazai, mind külföldi közönség előtt.” Az országban demokrácia és Liszt-kultusz uralkodik, a Koreai Liszt Társaság több alkalommal is szervezett már koncertet hazánkban. Ez alkalommal a koreai komolyzenét sajnos nélkülöznünk kell, de a szimfonikus zeneirodalom remekei minden bizonnyal kárpótolni fognak ezért.

• Liszt: Les Préludes
• Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64
• Csajkovszkij: 5. (e-moll) szimfónia, op. 64
Km.: Christel Lee (hegedű), Koreai Szimfonikus Zenekar, vez.: Chi-Yong Chung

(via zeneakademia.hu)

09.28. 19:00 Ingrid Fuzjko Hemming és a MÁV Szimfonikus Zenekar (Zeneakadémia)

Németországban született 1932-ben, japán zongorista és orosz-svéd építész szülők gyermekeként. Tehetsége fiatalon megmutatkozott, tanulmányait Japánban és Németországban végezte. A világ minden táján fellépett már, kortársainak legjavával. Sokoldalú, extravagáns előadó, író, Liszt-interpretációi különösen kedveltek. Tevékenységén keresztül sokat ad a rászoruló embereknek, ez a támogató, humanista világnézet Liszttel közös vonása. A hangverseny minden korosztálynak javasolt, de elsősorban azoknak, akikkel szeretnénk megszerettetni az előadó-művészet világát, mert a Művésznő sikere borítékolható!

• Dvořák: Déli boszorkány, Op.108
• Chopin: Asz-dúr etűd, Op.25/1
• Chopin: E-dúr etűd, Op.10/3
• Chopin: Gesz-dúr etűd, Op.10/5
• Chopin: c-moll („Forradalmi”) etűd, Op.10/12
• Liszt: 6. (a-moll) Paganini-etűd
• Liszt: Szerelmi álmok – 3. Oh Lieb, so lang du lieben kannst
• Liszt: 3. (gisz-moll) Paganini-etűd („La Campanella”)
• Dvořák: A vízimanó, Op.107
• Liszt: 2. (A-dúr) zongoraverseny

Km.: Ingrid Fuzjko Hemming (zongora), MÁV Szimfonikus Zenekar, vez.: Mario Košik

(via zeneakademia.hu)

09.28. 19:30 Látomások a tűzről és a halálról – a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek hangversenye (Müpa)

“Semmi kétség, hogy a 19. század legnagyobb hatású zeneszerzői között előkelő hely illeti Liszt Ferencet. Újragondolta a versenymű műfaját – például a Haláltáncban –, valamint megálmodta a szimfonikus költemény ideáját, mely a legkülönbözőbb stílusú és szemléletű zeneszerzők – Csajkovszkij, Richard Strauss, Smetana, Rachmaninov, sőt, a fiatal Bartók – számára jelentett referenciát. A liszti elgondolás egyik legkülönösebb, legizgalmasabb, legrejtélyesebb leágazása pedig Szkrjabin nevéhez kapcsolódik.” A szimfonikus zenét és zongorát szerető, gyakorlott – vagy hatásokat kereső – koncertjárók számára ajánlott hangverseny.

• Szkrjabin: Az extázis költeménye
• Liszt: Haláltánc; Prometheus
• Szkrjabin: Prometheus – A tűz költeménye

Km.: Ránki Dezső (zongora), Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vez.: Kovács János, Báll Dávid (zongora)

(via mrze.hu)

2017. szeptember 26. kedd este „Liszt Ferenc estéje” – Válogatás Liszt késői zongoraműveiből

MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 1. kerület, Táncsics Mihály u. 7.

Kiállításlátogatással egybekötött koncertek a Zenetörténeti Múzeumban
A hangversenyek előtt 1 órával a Zenetörténeti Múzeum kiállításait Gombos László zenetörténész mutatja be

Km.
Lőte Enikő, Hlavacsek Tihamér és Pellet Sebestyén – zongora, km. Lőte Attila - szinművész,
Támogató: MMA

Részletes műsorról nincs információm
823   Ardelao 2017-09-05 11:33:56

Liszt Ferenc és a vakok.

„Általános érdeklődésre tarthat számot, hogy, Liszt Ferenc, a halhatatlan zeneköltő, ismerte-e a vakok fejlett zenei hallását és sokaknak kiváló művészei, zenei képességét.

Herodek Károly*, a Vakok József Nádor Intézete nyugalmazott igazgatója e tárgyban eszközölt kutatásai révén megállapította, hogy Liszt, Ferenc annakidején baráti összeköttetést tartott fenn a Pesti Vakok Intézete, — ahogyan akkoriban az országos intézetet nevezték — kiváló, képességű igazgatójával, dr. Mihályik Szidorral, aki maga is átlagon felüli zongorajátékos volt s Liszt Ferenc nagy tisztelője.

Családjában többször megfordult Liszt Ferenc, s itt ismerkedett meg több kiváló képességű zenész-ifjúval, köztük a később nagy hírnevet szerzett Horváth Attilával. Horváth Attila a közelmúltban elhunyt Radnai Miklóst, az Operaház igazgatóját vezette be a zene-világába s vele állandó barátságot tartott fenn. Most már mindketten örök álmukat alusszák a Kerepesi úti sírkertben.

A Horváth Attila zenetanár és zeneszerző, és Liszt Ferenc között fennálló kedves kapcsolatot a boldogult fia, dr. Horváth Attila, a jeles Röntgen-szakorvos a következőkben ismerteti”:

— „Liszt egyik itthoni tartózkodása alkalmával, 1878-ban, meglátogatta a Vakok Intézetét. Dr. Mihályik Szidor igazgató bemutatta neki atyámat, aki akkor tizenhat éves volt. Atyám saját kompozícióiból játszott Lisztnek. Ezek annyira megnyerték tetszését,, hogy meghívta atyámat, látogassa meg őt a Zeneakadémián s hozzon magával valamit kompozícióiból. Liszt legközelebbi pesti tartózkodása alatt ez meg is történt. Atyám „A Három Mazurka“ című művét játszotta. Ez annyira megtetszett Lisztnek, hogy atyámat homlokon csókolta, majd maga ült le a zongorához és másfél órán át fantáziált atyám darabjának témája felett. Utána meghívta atyámat magához máskor is. Atyám több ízben is felkereste Lisztet, mindenkor bemutatva neki a zeneköltésben és zongorázásban tett előhaladását. Tanulmányai folytatására később Bécsbe kerülvén, megszakadt az érintkezés köztük. Apám tehetségéről Liszt igen szép bizonyítványt állított ki német nyelven s ezt ma is kegyelettel őzöm.”

PESTI HÍRLAP, 1936. május 6. (58. Évfolyam, 124. szám)

*Herodek Károly gyógypedagógus (1873-1969)
[Megj. A.]
822   Búbánat 2017-08-31 11:54:56
Ma esti előadás a Várkert Bazárban:

2017. aug. 31. 19.00

LISZT ÉS A MAGYAR CIGÁNYZENE

Nyáresti zenei koncertek a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusaival

Művészeti vezető: Pál István „Szalonna“

PRÍMÁS: RADICS FERENC

„A nyáresti zenei hangulat a Várkert Bazárban, egy olyan zenei koncertsorozat, melyben a klasszikus zene, a népzene és a népies műdal egymással karöltve repítik az érdeklődőket a zene világába.

Liszt Ferenc magyar zeneszerző, zongoraművész, karmester és zenetanár. Minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze, aki egyben a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője, a programzene lelkes támogatója volt. Összesen körülbelül 1400 művével minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője. Műveinek nagy részét zongorára komponálta, melyek zömének eljátszásához rendkívüli technikai tudás szükséges. A Magyarországhoz ezer szállal kötődő mester számos művében - a teljesség igénye nélkül: Poème symphonique "Hungaria", Poème symphonique, "Hunok csatája", Magyar rapszódiák- örökítette meg az itt hallott magyar és cigányzene dallamait, az akkori magyar zenei világ emlékeit. Művei a világ minden részén elmaradhatatlan elemei a koncertprogramoknak.”
821   Búbánat 2017-08-26 15:39:18

„Le concert, c'est moi!“ - „Das Konzert bin ich!“ (Franz Liszt)

Liszt Festival Raiding 2017

820   Ardelao 2017-08-25 21:42:22

Magyar Rádió műsorából(1938):


Népszerű Liszt-műveket ad a Stúdió.

A Magyarország Sárga Rádiójának régi kérése, hogy Liszt Ferenc műveit minél gyakrabban iktassák a rádió műsorába. Sokszor felvetettük a Liszt-estek gondolatát is, amelyet varsói mintára a magyar rádió is megvalósíthatna.
A stúdió vezetősége mindez-ideig nem barátkozott meg ezzel a gondolattal s így azok a rádiózók, akik nem külföldről akarnak Liszt műsorokat hallgatni. hanem a budapesti stúdióból, kénytelenek beérni azzal, ha egy-egy zongorista vesz műsorára Liszt-műveket, vagy pedig — ami még ritkább — a stúdió rendez Liszt-műveiből zenekari hangversenyt.

Ilyen ritka Liszt-koncertet iktattak a június 29-i déli műsorba:
»Népszerű Liszt-művek«címmel.
A műsort Rajter Lajos, a stúdió fiatal karmestere állította össze és ő is vezényli. Sorrendben a következő Liszt műveket fogjuk hallani:

Magyar rohaminduló;
Hungária, szimfonikus költemény;
A Pesti karnevál c. rapszódia;
Induló a Szent Erzsébet legendájából;
Szent Ferenc prédikál a madaraknak;
Consolations (Polgár Tibor átiratában) és
végül a Les Feux follets (Weiner Leó átiratában).

MAGYARORSZÁG, 1938. június 5.
(45. Évfolyam, 126. szám)

*
819   Búbánat • előzmény751 2017-08-25 00:42:14
Kapcs. 751. , 812.,sorszámok

Papp Viktor a Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyvének (1936., Dante Kiadás) bevezetőjében felsorolja a már nem élő tanítványokat is. Köztük van Szendy Árpád …

Az interneten bőséges anyagot találtam az egykori neves zongorapedagógusról, most belinkelem ide az alábbi publikációt:

SZENDY ÁRPÁD, LISZT FERENC TANÍTVÁNYA (1863 – 1922)

Az olvasóhoz:

„Mint a Zeneakadémia történetét kutató könyvtáros, kutatásaim során több alkalommal foglalkoztam Szendy Árpáddal, a magyar zongorapedagógia egykor megkerülhetetlen, mára teljesen elfeledett alakjával. Harminckét évi zeneakadémiai szolgálatát halálakor így summázta Moravcsik Géza a kortárs: „Szendy legkiválóbb kvalitása: tanári tevékenysége, amellyel ez idő szerint a köztudatban a legnagyobb magyar zongorapedagógus hírnevét érdemelte ki. Nagy sikereinek titka abban a felsőbbrendű szellemi energiában rejlett, amellyel lekötni, biztosítani tudta tanítványainak odaadását, amidőn elveit, meggyőződéseit magával ragadó hévvel szólaltatta meg. Lényének ereje, lángja átsugárzott tanítványaira is, miközben a művészi előadás titkait magyarázta nekik. Az egyéniségnek ez a meggyőző és ellenállhatatlanul hódító képessége Isteni ajándék a nagy tanítómesterek számára, akik hivatva vannak hatni és vezetni.” Közel kilenc évtizeddel halála után úgy gondolom nem szabad hagynunk, hogy neve csak egy legyen a Zeneakadémia tanárainak becses listáján. Pedagógiai munkásságának, a zongoraoktatásról vallott elveinek, a Zeneakadémia zongoratanszakának jobbá válásáért való küzdelmének bemutatása szétfeszítette egy átlagos tanulmány keretét. Hiszem azonban, hogy a fellelt és közzétett dokumentumok zenepedagógiai vonatkozásai, zene- és kultúrtörténeti értékei felkeltik a Nagybecsű Olvasó érdeklődését.”

Szirányi Gábor
818   Búbánat • előzmény773 2017-08-25 00:10:05
Kapcs. 773. sorszámhoz

Weisz József nevű Liszt-tanítványról találtam adatot az alábbi internetes oldalon:

Weisz József zongoraművész hangversenye

"Debreczeni Színház. Péntek, 1883. évi február hó 16-kán, Krecsányi Ignácz igazgatása alatti dráma-, vígjáték-, népszínmű- és operette-színtársulat által. Weisz József tizennyolcz éves zongoraművész -Liszt Ferencz tanítványa- hangversenye."
817   Búbánat • előzmény816 2017-08-22 11:21:14
Igen? Akkor utánanézek ennek. Mindenesetre ha találok valami érdemlegeset még ebből a könyvből, szívesen beírom ide én is.
816   Ardelao • előzmény815 2017-08-22 10:01:58

Az alább felsorolt tanítványokról már régebben írtam a Papp Viktor, 1936-ban megjelent könyvéből!
Felesleges újra beírni ezeket.

Shuk Anna
Varga Vilma
Bahnert József
Márkus Dezső
Thomán István
Weisz József
815   Búbánat • előzmény812 2017-08-22 09:12:42
A felsorolt Liszt-tanítványokat a következő hetekben sorra veszem; Liszt-kapcsolataikra való különös tekintettel.
814   Ardelao 2017-08-21 17:08:06

Előzmény: 757. sz. beírásom (2017. II. 18.)


Gách Marianne írja a „Haladás” című folyóirat: 1949. 2. számában:

Körülbelül két hónappal (1948 szeptemberében, megj. A.)* ezelőtt írtam Vargha Vilmáról, Liszt Ferenc utolsó élő tanítványáról, aki szomorú öregségét tengeti Irányi-utcai kis szobájában, rettenetes anyagi gondokkal küszködik.

Most Buenos Airesből kapott levelet a Haladás szerkesztősége. A feladó Margurita Borgida de Haas, magyar származású nő, aki még a harmincas évek derekán került ki Argentínába. Vargha Vilma néniről írt beszámolóm nyomán a következőket írja:

— „Kérem Liszt Ferenc utolsó növendékének, aki oly sivár elhagyatottságban él, a pontos címét. Havi megélhetéséhez 40—50 forinttal én is szívesen hozzájárulnék. Ennyivel tartozom én és minden magyar, Liszt Ferenc emlékének. Hogy Liszt Ferenc mit jelent a magyarok számára, arra akkor ébred rá az ember, amikor legalább tíz év óta külföldön él.”...

Meghatottan köszönjük a kedves levelet. Vilma néni címét repülőpostán elküldtem.


Haladás (1945-1949) című folyóirat
1949.I.13. (5. Évfolyam, 2. szám)

* Vargha Vilmával készített interjú címe: Liszt Ferencre emlékezik Vilma néni, az Irányi utcában (A).
813   Ardelao • előzmény812 2017-08-21 16:13:36

Az alább idézett rész - bővebben - már szerepel a 2017. 02. 04-i, 751. sz. bejegyzésemben.
812   Búbánat 2017-08-21 14:48:39
Papp Viktor: Liszt Ferenc élő magyar tanítványai

Dante Kiadás (Budapest), Vászon , 191 oldal

Fekete-fehér fotókkal illusztrált.

ELŐSZÓ
Liszt Ferenc tanitványaival s a mester pedagógiai munkásságával aránylag keveset és elég felületesen foglalkozott a hatalmas arányú Liszt-irodalom. A szegényes magyar zenei irodalom pedig csaknem semmit. Holott Liszt sokrétű egyéniségének egyik jellegzetes vonása: tanító-hajlama, mely egész életén, a zeneművészet minden ágát érintve, végigvonult. Tizenhat éves korában Párizsban már zongoraleckékből élt s ettől kezdve a tanítványok csak a virtuóz-évek utazgatásaiban maradtak el mellőle. De azért Liszt sohasem volt zenetanitó vagy zongoratanár, többször és hevesen tiltakozott is ilyen megítélése ellen, ő nem zeneleckét adott, hanem "művészetet terjesztett" zongorája mellett, íróasztalánál, a zenekar élén, sőt az emberekkel való érintkezése közben is. Nem volt a mai értelemben vett pedagógus és hat évtizeden át mégis ő tanította zenére a világot. Ha pedagógus nem volt, természetesen pedagógiai módszere sem lehetett. És mégis volt: mely a felismert tehetségek előbbrevitelében és megerősítésében nyilvánult meg. Senki sem tudott olyan elismeréssel adózni a tehetségnek, mint Liszt, még akkor is, ha a tehetetlenség iránya az ő felfogásával ellentétes volt. A szép, a szebb: egyetlen pedagógusi parancsa, melyet a zenében legtöbbször példákkal, "megmutatással" érvényesített. Sokszor csak beszélt a műről, anélkül, hogy megszólaltatta volna, de legtöbbször a megmutatáshoz folyamodott s hangokkal, a játékával oktatott. Legnagyobb pedagógiai ereje pedig grandiózus egyéniségében rejlett, mely bűvös hatása körébe vont mindenkit. Egyik Lotz-tanítvány mondta el, a mester úgy oktatta rajztábláját körülvevő tanítványait, hogy megjelölve a feladatot, - mondjuk: futó alak -, a krétát kezébe vette, a táblának háttal állt s anélkül, hogy a rajztáblára nézett volna, a futó alak körvonalát, nagy lábujjánál megkezdve, egyetlen lendülettel felrajzolta... aztán megfordult, ránézett rajzára s ennyi magyarázatot tett hozzá, mint tanár: "Igy kell ezt csinálni"... És mégis, nem is képzelné az ember, milyen hatalmas oktató erő van a tudásnak ilyen bravúrjában. Liszt is tett így nem egyszer, de ha érdemesnek látta, aprólékosságokba is belement.
De nem akarom felsorolni, részletezni s osztályozni Liszt pedagógiai eszközeit és működését, mely hosszú élete folyamán, valamint a működési terület szerint (Párizs, Genf, Weimár, Róma, Budapest) változott, - helyesebb, mert közvetlenebb, ha azok beszélnek erről, kik a mester zongorája mellől indultak neki az életnek, - a tanítványok -, amint Liszt nevezte volt őket: "az ő aposotolai."


TARTALOM

Bevezetés

Liszt Ferenc élő magyar tanítványai

Nők:
Bauholzer Julia 37
Forster Stefánia 53
Guttmann Emma 63
Kramer Ernesztina 71
Müller Eugénia 81
Schuk Anna 89
Varga Vilma 97
Vaszilievits Olga 115
Voigt Gizella 127

Férfiak:

Bahnert József 155
Forrai Sándor 159
Márkus Dezső 167
Thomán István 171
Weisz József 189

811   Búbánat • előzmény768 2017-08-17 08:53:10
Most délelőtt, Bartók Rádió

9.30-10.00 „ Kritikus füllel”

Liszt Ferenc dal- és operaátiratait Farkas Gábor zongorázza

A kiadványról Mácsai János, Molnár Szabolcs és Ujházy László beszélget.

Szerk.: Katona Márta


(ism.)
810   Búbánat 2017-08-16 09:08:43
1880 tavaszán Kolozsvárott a Szent Mihály katedrálisban koncertezett Liszt Ferenc . A papa ezrede ideiglenesen éppen a városban állomásozott. Az idősb Lehár megengedte, hogy amíg ő ingyen hegedül a zenekarban, addig fia az egyik sarokban meghúzódva végighallgassa a koncertet. Lehár jóval később így emlékezett a kolozsvári napokra: „a hangverseny végén Liszt elbúcsúzott apámtól, aki a mester keze fölé hajolt és megcsókolta.”

Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - Lehár az operett fejedelme (Rózsavölgyi és Társa, 2006)
809   Búbánat 2017-08-02 22:19:07
Nagy esemény Pétervár zenei életében Liszt Ferenc látogatása

Liszt Ferenc 1842. április 16-án érkezett meg Szentpétervárra. Huszadikai zongoraestjén hatalmas tömeg hallgatta. Soraikban számos ott élő finn, svéd, német, francia és lengyel is volt. A koncerten ott volt Vlagyimir Vasziljevics Sztaszov (Szentpétervár,1824. január 14. – Szentpétervár,1906. október 10.) zenekritikus, művészettörténész, esszéíró, levéltáros, politikai aktivista, aki érzékletes beszámolójában írja le, milyen hatást váltott ki Pétervárott a világjáró magyar komponista-zongoraművész megjelenése:

„A Nemesi Gyűlés dugig tömött termében egyszerre valami zaj hallatszott, mindenki arrafelé nézett, és megláttuk Lisztet, amint a galérián és az oszlopok mögött föl-alá járkált… Liszten fehér mellfodor volt, afölött díszlett az Aranysarkantyú-rend, melyet nemrég adományozott neki a pápa, és más kitüntetéseket is viselt láncocskákon, a frakk hajtókáján. Szikár alakja görbén meghajolt, és bár sokat olvastam híres ’firenzei arcéléről’, mely állítólag Dantéhoz teszi őt hasonlatossá, semmi szépséget nem találtam arcában… Annál inkább lenyűgözött óriási, hirtelenszőke sörénye a fején. Ilyen hajat senki sem mert viselni akkortájt Oroszországban, ez szigorúan tilos volt. A teremben sugdolózás támadt, észrevételek és megjegyzések hangzottak el Lisztről… Ekkor Liszt az órájára pillantott, eltávozott a galériáról, átfurakodott a tömegen és a dobogóhoz sietett, de ahelyett, hogy a lépcsőn ment volna fel, oldalról egyenesen felugrott az emelvényre, lerántotta kezéről fehér glaszékesztyűjét, a padlóra dobta, a zongora alá, mélyen meghajolt mind a négy irányban, olyan tapsorkán közepette, amilyent bizonyára nem hallottak még Pétervárott 1703 óta, és leült. A terem egy pillanat alatt hallgatásba merevedett, mintha mindenki egyszerre meghalt volna, és Liszt elkezdte, egyetlen hangnyi előjáték nélkül, Rossini Tell Vilmosának nyitányát. Mikor befejezte a nyitányt, a terem viharos tapsban tört ki, ezalatt Liszt gyorsan átment a másik zongorához, mely fordítva állt ott, és így cserélgette a zongorát minden egyes darabnál, úgyhogy a teremnek hol az egyik, hol a másik fele számára volt látható az arca… A hangverseny után Szerov és én olyanok voltunk, mint a megzavarodottak, alig szóltunk egymáshoz, és mindegyikünk haza sietett, hogy papírra vesse benyomásainkat, álmainkat, lelkesedésünket… Olyanok voltunk, mint a szerelmesek, vagy mint akiket mámor lepett meg. Nem csoda. Egész életünkben nem tapasztaltunk még ehhez hasonlót, sohasem találkoztunk még szemtől szembe ilyen szenvedélyes, zseniális és démoni természettel, mely hol szélviharként rohan, hol a gyengéd szépség és báj kellemét árasztja szét.”

Utolsó pétervári estjén Hummel H-moll koncertjét játszotta el. Amit Stein príma hamburgi pianista tett népszerűvé a közeli Helsinkiben. A mester 1842. május 29-én este indult el Pétervárról az esti gőzhajóval. Sokan elkísérték a Finn Öböl kijáratánál fekvő Kronstadt erődszigetig. A finn és svéd partok előtt utazott végig. Harmincadikán már Párizsban játszott…

(Forrás: Abody Béla: Az Opera fellegvárai – Zeneműkiadó, Budapest, 1967 - "Pétervár - Leningrád")
808   Búbánat • előzmény703 2017-07-31 11:05:16

Széchényi Imre élete és kapcsolata Liszt Ferenccel

Szerző: Széchényi Kálmán

Mindeddig csak azok a történészek ismerték Széchényi Imre nevét, akik belterjesen foglalkoztak az Osztrák-Magyar Monarchia és a Német Császárság történelmével. A helyzet számomra megváltozott, amióta kezembe kerültek dédnagyanyám, gróf Széchényi Dénesné szül. Mariette Hoyos grófnő naplójának kivonatai. Mariette Széchényi Imre sógornője volt, és miután megözvegyült, Maria Josepha főhercegnőnél (az utolsó magyar király és osztrák császár, Károly édesanyjánál) egy ideig a főudvarmesteri tisztséget töltötte be. Mariette naponta Bach-műveket zongorázott, és szalonokban, de alkalomadtán nyilvánosan is, Schubert-, Schumann- és Mendelssohn-dalokat énekelt. Leírta, hogy Liszt megtanította neki néhány saját dalát. Nagy meglepetésemre megtudtam, hogy Mariette gyakran játszotta sógorával együtt annak négykezes zongoradarabjait, és hogy dalainak zömét ő adta elő először. 1920-ban ezt írta az immár 82 éves dáma a naplójába: „…még egyszer megpróbáltam Imre sógor dalait énekelni.“ Valószínűleg ez alkalommal foglalkozott valaki utoljára e dalokkal újrafelfedezésük előtt. Azóta könyvtárakban, archívumokban és privát gyűjteményekben Széchényi Imre 100 szerzeményét találtam meg, köztük 32 dalt és 15 négykezes zongoraművet. Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Imre 1825-ben született Bécsben. Édesapja Lajos (a híres reformpolitikus István bátyja), az az egyetlen Széchényi, akit ismer a zenetörténet, mert Schubert megzenésítette két versét („Der Flug der Zeit“, „Die abgeblühte Linde“), és neki ajánlotta „A halál és a lányka“ című dalát. Széchényi Lajos azon kívül, hogy szép költeményeket írt, alkalomadtán komponált is. Bécsi szalonjában feleségével, Françoise von Wurmbrand osztrák grófnővel együtt adott fogadásain kora leghíresebb személyiségei, müvészek, politikusok és hadvezérek fordultak meg, mint például Grillparzer, Andersen, Liszt, Donizetti, Metternich herceg, Windischgrätz és Jelačić tábornok. A gróf a fiatal Liszt Ferencet 1835-ben mutatta be szalonjában. Imre ezek szerint már 10 éves kora óta ismerhette Lisztet. Nagybátyja, Széchenyi István révén is megismerhette őt, hiszen István 1839 óta szoros kapcsolatban állt Liszttel: Pozsonyban találkoztak először, amikor Liszt – Pestre utaztában – ott töltött pár napot és két koncertet is adott december 20-án és 22-én; kedvéért még az országgyűlés ülését is elnapolták. Már megismerkedésük alkalmával is kölcsönösen mély benyomást tettek egymásra. István naplójából tudjuk, hogy ezt követően is többször találkoztak, különösen 1846-ban voltak sokat együtt Pesten. 1846. március 23-án pedig Liszt Széchényi Lajos és István vendége volt. Imre első találkozása Liszttel ugyan nem dokumentált, de fentiek alapján nagyon valószínű, hogy ez 1848 előtt történt. Minthogy Széchényi Lajos Zsófia főhercegnő, Franz Josef (Ferenc József) és Maximilian (Miksa) édesanyjának főudvarmestere volt, édesapja hivatása révén Imre együtt nőtt fel a bécsi udvarban Ferenc Józseffel és Miksával, a későbbi osztrák illetve mexikói császárral. Magántanárok tanították, zenei neveltetéséről sajnos nem maradt fenn információ. Tény az, hogy 20 éves korára kiművelt emberfő lett, kitűnően zongorázott, komponált és öt nyelven beszélt. Húsz éves korában diplomáciai szolgálatba lépett, először Rómába, 1848-ban Stockholmba, 1850-51 között Frankfurtba, 1852-ben Brüsszelbe és Párizsba, 1854 közepétől Szentpétervárra helyezték. Gróf Esterházy Bálintot, az ottani nagykövetet 1857 végén súlyos betegsége miatt szabadságolták, attól kezdve a 32 éves Széchényi Imre vezette a követséget. 1860-ban nápolyi követté nevezték ki. Itt életveszélyes szituációba kerül, amikor Garibaldi körülvette és ostromolta Gaeta várát, ahová Széchényi Imre II. Ferenc nápolyi királlyal és annak feleségével, Mária Zsófia királynővel (Erzsébet magyar királyné húgával) együtt menekült. A várban éhínség és járvány tört ki, a védelem nehéz volt, a katonák nem akartak harcolni, II. Ferenc le akart mondani. Mária királyné azonban el volt szánva a kitartásra. Beosztotta a tartalék élelmet, ápolta a sebesülteket, végül maga is fegyvert fogott. A nápolyi királyság azonban minden hősiesség ellenére megbukott. Ezt követő hosszabb római tartózkodás után Imre 1864 júliusában nem fogadta el a tervezett áthelyezését Szentpétervárra, hasonlóképpen visszautasította novemberben a koppenhágai képviselet átvételét. 1865-ben Nagymarton körzete országgyűlési képviselővé választotta, ekkor megszakította diplomáciai tevékenységét, és birtokaira vonult vissza. 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchia berlini nagykövete lett, amely minőségében 14 éven át szolgált. Osztrák részről ő vezette azokat a tárgyalásokat, amelyek 1881-ben a három európai császár közötti egyezményhez vezettek („Dreikaiservertrag“, amely az osztrák és német császár, valamint a cár között jött létre), ő írta alá Ferenc József nevében 1885-ben a Berlini Egyezményt („Kongo-Konferenz“) és a Monarchia csatlakozását a Földközitengeri Szerződéshez („Mittelmeerabkommen“). Sok más egyéb tevékenységével jelentősen hozzájárult az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország közötti békés, baráti kapcsolatok kifejlődéséhez. Érdemei elismeréseképpen Ferenc József császár Széchényi Imrét aranygyapjas lovaggá ütötte, II. Vilmos császár pedig a legmagasabb porosz renddel, a „Fekete Sas“-sal tüntette ki. Pályafutása során nemcsak világot látott, hanem kapcsolatrendszere is hihetetlenül kitágult, óriási áttekintést szerzett a művészetekről, ezen belül az európai zenei életről. Frankfurtban megbarátkozott Bismarckkal, a későbbi német kancellárral, Szentpétervárott Johann Straussal és Zichy Mihállyal, Rómában Reményi Edével és Liszt Ferenccel, akivel a korábbi ismeretség barátsággá ért, Velencében Dolgorucky hercegnővel, Berlinben Vilmos császárral, aki később látogatást tett Horpácson, Marcella Sembrich primadonával, Alfred Grünfeld csellistával, Budapesten Mihalovich Ödönnel, Erkel Ferenccel és Apponyi Alberttel, Bécsben a világhírű Hellmesberger Quartettel, hogy csak a fontosabb barátságokat említsem.

A diplomáciai szolgálattal párhuzamosan futott zeneszerzői pályája. Már 1845-ben megjelent nyomtatásban a „Bölcsődal“, Eőry Béla versére. 1852-ben jelentkezett első zongorára írott polkáival, 1853-ban megjelent az első három nagyzenekarra hangszerelt polkája. Szentpétervárott főként polkákat, mazurkákat, csárdást és keringőket komponált, amelyek közül sokat zenekarra hangszerelve is publikált. Szentpétervárott ismerkedett meg az ifjabb Johann Strauss-szal, akivel ott gondtalan agglegényéveket töltött el, és életre szóló barátságot kötött. Strauss többször adott elő koncertjein Széchényi-műveket, két kompozícióját pedig neki ajánlotta (Op. 215 „GedankenflugWalzer“, Op.182 „Széchényi-Marsch“). Egy szerelmi kaland után Straussnak menekülnie kellett Szentpétervárról, ügye Imre segítsége nékül csúnyán végződött volna. Széchényi Imre az 1850-es években összesen 34 zongorára írt táncot és indulót, továbbá 15 zenekari táncot jelentetett meg nyomtatásban. Három nagyzenekarra írt tánca kiadatlan maradt. Tudomásunk van egy 1855-ben Nagycenken, Széchenyi Istvánnénál rendezett zenei estről, ahol többek között az akkor 30 éves Imre kompozicióit is játszották. Széchényi táncai ebben az időben már elterjedtek és kedveltek voltak. Példaképpen említem, hogy 1856-ban, Bad Kreuznachban a fürdőhelyi zenekar meglepte Imre öccsét, Dénest, Széchényi-polkák előadásával. Erről az eseményről maga Dénes így számol be: „1856. június 17. Bad Kreuznach, Hotel Oranienhof. Az első nap, reggeli előtt a zenekar polkákat játszott Imrétől. Mindjárt a második napon egy szerenádot kaptam. Kiderült, hogy a karmester azt hitte, én vagyok a polkák szerzője. Amikor felvilágosítottam őt, hogy én csak a zeneszerző öccse vagyok, csalódott lett és megsértődött.” A nápolyi királyság 1861-ben bekövetkezett bukása után Széchényi Imre 1864-ig Rómában volt szolgálatban, ott ház és személyzet állt rendelkezésére. Liszt fő tartózkodási helye 1861 és 1870 között ugyancsak Róma volt. Így Imrének lehetősége volt arra, hogy a Széchényiek Liszthez fűződő hagyományos kapcsolatát tovább ápolja. Sajnos nincsenek adataink Széchényi Imre és Liszt korai római kapcsolatáról az 1861-64 közötti években. Mariette 1864-es naplóbejegyzéseinek Liszttel kapcsolatos részei azonban már korábbi intim kapcsolatra engednek következtetni. 1864 januárjában Imre meghívta öccsét, Dénest családjával együtt Rómába. Olaszországban összesen öt hónapot töltöttek, május 18-án utaztak haza. Dénes útra kerekedett feleségével, Mariettel, Imre (családi becézés szerint Imce) nevű kisfiúkkal és a személyzettel (gyermekgondozónő, komorna és komornyik). Imre, a „világ legszeretetreméltóbb sógora“, hatalmas virágcskorral várta öket a római pályudvaron, majd hintójával a Via del Babuino 59. szám alatti házhoz vitte őket, amelynek a szalonjából természetesen nem hiányzott a zongora. Imre hintóját két-, négy- vagy ötfogatos felállásban egész idő alatt a család rendelkezésére bocsájtotta, így be tudták vele cserkészni a környéket. Hamarosan megérkezett a család régi barátja, Odo Russel (a későbbi angol berlini nagykövet, 1879-től báró Ampthill) is, akivel Mariette „Imre újonnan komponált elragadó négykezes keringőit“ játszotta. Imre kitűnően bútorozott reprezentatív házában sokat muzsikáltak. A német nyelvű napló négy Liszttel történt találkozásról számol be. 1864. február 12-én betoppant Dénesnékhez látogatásra Liszt és megígérte, hogy következő szombaton (tehát február 20-án) játszani fog náluk. Március 18-án Liszt és Odo Russel náluk vacsoráztak és nagyon sokat zenéltek. Odo „magával ragadóan“ énekelt. Liszt betanította Mariette-nek néhány „körülményes, dallamtalan-rapszódikus dalát, ami fáradságos kunszt volt.“ Kár, hogy nem tudjuk, mely dalokról van szó. Érdekes, hogy annak idején Liszt dalai még zenerajongó körökben is mennyire szokatlanoknak, hallatlanul új hangvételűeknek tűntek. Április 6-án részt vettek egy zenei estén, amelyen Liszt működött közre. Mariette ez után az este után megjegyzi: nem gondolja, hogy Liszt komolyan szerzetes óhajtana lenni, bár igen átadja magát a jámborságnak – inkább talán azt szeretné elérni, hogy pápai zeneigazgatóvá nevezzék ki. Sajnos nem írja le, hogy mely megfigyelése alapján vonta le ezt a következtetést. Római tartózkodásuk alatt többször összejöttek Reményi Edével is, aki hegedűjével minden alkalommal nagy élvezetet nyújtott a családnak és mindenkori számos vendégének. Igy például április 27-én zenei estét rendeztek, amelyen Reményi olyan „magával ragadóan játszott, hogy varázslatos melódiái és szenvedélyes játéka a fél éjszakán át tovább vibrált bennünk“. Mariette rendszeresen énekórákat is vett Rómában, koncertekre jártak. IX. Pius pápa magánkihallgatáson fogadta az egész Széchényi-családot. Április 19-én Imre a követséggel Civitavecchia kikötővárosba utazott, hogy elbúcsúztassa Miksa császárt és udvarát, akik másnap hajóra szálltak Mexikó felé. A következő évtizedet (1865-1875) Széchényi Imre többnyire Magyarországon töltötte. 1865 végén feleségül vette Sztáray-Szirmay Alexandra grófnőt. Alexandra jó zongorista volt, gyakran játszotta férjével együtt annak négykezes kompozicióit. Ragyogó vendéglátó lévén, nagyban hozzájárult a házaspár által rendezett sok-sok zenei est mindenkori sikeréhez. Szeretetreméltó személyisége elbűvölte vendégeit. Levelezett Liszttel is; a mester halála után 17 évvel azt írta, hogy „a Liszttel való baráti kapcsolat legszebb emlékeim közé tartozik.“ Imre ebben az időszakban sokat komponált, de sajnos csak nagyon keveset publikált. 1867-ben hat dala jelent meg francia költők verseire „Six romances“ címmel, amelynek első dalát, a „Cendrillon“-t („Hamupipőke“) sógornője, Mariette már 1866. március 13- án elénekelte a Vigadó nagytermében egy jótékonysági hangversenyen. Ugyanő két hónappal késöbb Karlsbadban lépett föl Mendelssohn-, Schumann- és Széchényi-dalokkal egy koncerten, amelyen Zsófia főhercegnő és Ferenc Károly főherceg is jelen voltak.

Széchényi Imre 1870 januárjától négy éven át sok zenei estélyt adott pesti szalonjában (Nádor utca 12). Az első soirée-t januárban kilencven vendége élvezhette, a műsor kizárólag saját kompozíciókból állt. Sógornője nagy sikerrel adta elő több dalát. Liszt 1871. február 1-i, Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnének írt leveléből tudjuk, hogy február 3-án részt vett Konstantin von Hohenlohe-Schilligsfürst herceggel (Carolyne vejével) együtt Széchényi Imre nagy zenei estélyén, amelyet Széchényi „saját szerzeményei tiszteletére“ adott. Dénes és Mariette 1871 március első felében tartózkodtak Pesten. Mariette két különlegesen sikerült zenei estélyről tett említést naplójában, melyeken Liszt, Reményi és a Hellmesberger-vonósnégyes működött közre. A március 8-i első soirée-ről, amelyet Széchényi Imre otthonában tartottak, beszámol a sajtó is. Széchényi Imre válogatott dalait Mariette és Pauli Richárd énekelte, első vonósnégyesét pedig a Reményi–Plotényi–Spiller–Szuk vonósnégyes játszotta. Ezen az estén elhangzott Liszt „Orpheus“ szimfonikus költeményének kamara- átirata is, amelyet Liszt és Mihalovich zongorán, Reményi és más hangszeres művészek közreműködésével adtak elő. A második soirée programjáról, amelyen a Hellmesberger vonósnégyes játszott, sajnos nincsenek adataink. Tudjuk azonban, hogy Hellmesbergerék december 20-i pesti koncertjükön eljátszották Imre 2. vonósnégyesét. Liszt leveléből és Legány “Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873” című könyvéből tudjuk, hogy Liszt Széchényi Imre, Michalovich és Reményi társaságában 1871. december 26–án a “Krisztus” oratórium első részének próbáira és december 31-i, Anton Rubinstein által vezényelt előadására Bécsbe utazott. Január elején Imre bemutatta Bécsben Lisztet édesanyjának, Françoise Széchényi szül. Wurmbrand-Stuppach grófnőnek, aki 75. születésnapját 1872. január 21-én készült ünnepelni. Liszt megígérte, hogy 9-én ismét meglátogatja őt és zongorázni fog neki neki, de már január 8-án visszautazott Pestre, és ezért a látogatást az utolsó pillanatban lemondta: csak Pozsonyba kirándult el Bülow egy koncertje kedvéért január 19-én, egyébként április 1-ig folyamatosan Pesten maradt. Széchényi Imre 1872. február 16-án rendezett pesti zeneestélyén volt Liszt “Epithalamium” című, Reményi Ede és Fáy Gizella esküvőjére írt nász-zenéjének ősbemutatója Liszt és Reményi előadásában. 1872-ben jelenik meg Imre „Là bas” (“Ott lenn”) című dala az Apollo folyóirat mellékletében. A magyarországi évek bő dalterméséből nem publikál többet. Kéziratban ránk maradt több dátum nélküli, de valószínűleg ebben az évtizedben, német romantikus költők verseire komponált dala. Egyetlen kivételt képez ebben a csoportban a francia „Le rosier“ című duett szopránra és csákányra zongorakísérettel. (A csákány sétapálcába épített biedermeyer furulya volt.) Ez a zeneirodalom egyetlen duettje erre az együttesre. A duett házi használatra készült, abban az időben játszották, mikor még Imre és Dénes családja együtt lakták a horpácsi kastélyt (1872-ig). Mariette énekelt, Dénes csákányozott és Imre kísérte őket zongorán. Liszt kétszer is meglátogatta Széchényiéket a Sopron közelében fekvő Horpácson. 1872-ben két hetet tölt ott október 29 és november 10 között. Október 29-én ezt írja Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnének: “…elfelejtettem beszélni Önnek Horpácsról, igen kellemes kastély, építészeti stílus nélkül, egy település végén. Széchényi sonkához hasonlítja itteni birtokát – a kastély a csont végén fekszik. Van itt egy igen jó állapotú kápolna, ahol Széchényi gróf káplánja misézik minden nap fél kilenckor. Raiding nincs messze – talán teszek majd egy kirándulást oda.“ Egy hét múlva Mihalovich is Imre vendége. Együtt látogatják meg Liszt szülőfaluját, Raidingot (Doborjánt). Liszt második horpácsi látogatása hosszabb volt, 1874. január 15-én érkezett Bécsből és csak február 18-án utazott tovább Budapestre. Horpácsi tartózkodása alatt komponálta „A holt költő szerelme“ című melodrámáját Jókai Mór versére. Tartózkodása alatt február 12-én koncertet adott Sopronban. Erről így írt Carolyne-nak feburár 18-án: „A Soproni Újság beszámolt önnek a koncertről, amely igen jól sikerült. [….] Az Esterházyak és a Széchényiek igen szívélyesek voltak irányomban. Madame Dönhoff [szül. Di Camporeale hercegnő] Széchényi Imre meghívására pár órát töltött Horpácson, és eljött Lenbachhal [német festő] és Wartenegg úrral együtt a soproni koncertre.“ Január végén Dénes és Mariette is csatlakoztak a társasághoz, ők egy hetet töltöttek Horpácson. „Mariette úszott a zenében.“ Liszt így írt róla Carolynenak: „Mariette úrhölgy igen bájos, temperamentumos és jó humorú. Csodálatosan énekel, főként sógorának, Imrének számos dalát, – a férje pedig imádja.” Meghívták Apponyi Albertet és Mihalovich Ödönt is, és az egész társaság együtt muzsikált, baráti kapcsolatuk igen elmélyült. Erről maga Liszt is beszámolt Carolyne-nak Pestről 1874. március 8-án: „Bensőséges barátságunk Apponyival és Mihalovichcsal egyre erősödik. Naponta meglátogatnak, és amióta Horpácson voltunk Széchényiéknél, a ‚3 horpácsi‘-nak nevezzük magunkat!“ Lisztnek egy kis kellemetlensége is volt Horpácson, és ismét Széchényi Imre közreműködésére volt szükség egy női üldöző elhárításához, mint Strauss esetében Szentpétervárott. Legány így számol be „Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886“ című könyvében a horpácsi idillikus környezetben igazán váratlan botrányról: „ A mit sem sejtő Liszt elé betoppan a misén Voigt Hortense Weimarból. Rögeszmeként forgatja magában régen a gondolatot, hogy neki kell meghoznia Lisztnek a házasság boldogságát. Liszt nyomban a sekrestyébe vezeti, a pap gondjaira bízza, és szobájába zárkózik. De a hölgy négy-öt napig a kastély körül ólálkodik, amíg Széchényi is meg nem sokallja. Akkor Budapestre megy, megtelepszik szállodákban…mindenhol Liszt feleségének adja ki magát. … [Liszt] csak a nagy emberek nagy közönyét szegezheti szembe a hitelrontásnak.“ 1873. január 12-én játszotta Liszt először Budapesten „Bevezetés és magyar induló“ című művét, amely Széchényi Imre egy kiadatlan, de kéziratban ránk maradt négykezes indulójának feldolgozása. Liszt 1873. március 21-i koncertjén a pesti Vigadóban műsorára tűzött két dalt Széchényitől („Lebensglück“ és „Waldeinsamkeit“), amely Semseyné Csáky Irma grófnő előadásában hangzott el. A „Lebensglück“ kottája sajnos ma már nem lelhető fel. Széchényi Imre aktívan támogatta Lisztet a budapesti Zeneakadémia megvalósításában. 1873-ban elvállalta egy héttagú albizottság vezetését az „Enquète Musikhochschule in Budapest“ keretében. Az albizottság tagjai Széchényi mellett Erkel Ferenc, id. Ábrányi Kornél, Liszt Ferenc, Volkmann Róbert, Richter János és Bartay Ede voltak. 1875-78 között Széchényi Imre ismét sokat utazott külföldön. Gyakran tartózkodott Velencében. Továbbra is sokat komponált, de minthogy semmit sem publikált, valamennyi Velencében előadott műve elveszett. Mariette-től tudjuk, hogy 1876 januárjában és februárjában több gazdag programú koncertet adott saját műveiből Dolgorucky Mária hercegnő velencei palotájában. A műsorok fénypontja egy zenekari keringő volt. Ezenkívül elhangzottak nyolckezes zongoradarabok, dalok és duettek cselló- és kürtkísérettel. Velencében találkoztak Liszttel is, aki erről 1876. február 17-i levelében így számol be Carolyne-nak: „Csaknem semmi mondandóm sincs Önnek Velencéről, ahol senki mással nem találkoztam, mint a Széchényiekkel, és náluk egy fél tucat ismerősükkel, akik az Ön számára érdektelenek.“ 1878. február 7-én Imre ismét koncertezik Velencében zenekari keringőivel, ez alkalommal báró Pilat konzulnál. 1876. augusztus 19-én Bayreuthba kísérte Mariette-et, ahol Liszt megismertette őket Cosimával és Wagnerrel. 1877 február 24-én Bécsben egy Richard Metternich hercegnél, az egykori kancellár fiánál tartott zenei estén ragyogó sikert arattak Széchényi Imre négykezes zongorára és fuvolára írott keringői. Mariette négykezes partnere Metternichné szül. Sándor Paulina volt. Ezek a művek is elvesztek.

Széchényi Imre 1878 és 1892 között Berlinben sokrétű diplomáciai tevékenysége mellett is tovább komponált, és végre néhány művét meg is jelentette. 1881. április 27-én egy Bülow által vezényelt Liszt-hangverseny után Liszt Széchényi Imrénél vendégeskedett. Valószínű, hogy ez alkalommal látta a két barát egymást utoljára. A követségen tartott fogadásain mindig sok zene szólalt meg, de itt természetesen figyelembe kellett vennie a német császári család és egyéb vendégei ízlését is. Többször fellépett a követségen például Benczy Gyula cigányzenekara, koncertezett ott a híres bécsi Udl- éneknégyes, Zichy Géza balkezes zongoraművész, Nachez Tivadar hegedűművész és Heinrich Grünfeld gordonkaművész is. Grünfeldnek komponálta Széchényi „Berceuse“ című művét, amely 1887 októberében meg is jelent nyomtatásban. Egy olyan estélyről is van tudomásunk, amelyen kizárólag saját művei hangzottak el meghívott világhírű zeneértők és előadóművészek előtt. Erről Mariette ezt írta naplójába 1886 májusában: “Az 50-60 főből álló publikumot felvillanyozta Imre keringő-szvitje. Én voltam az egyetlen dilettáns közreműködő, rajtam kívül csak hivatásos előadóművészek léptek fel. Énekeltem franciául, németül, gordonka kíséretével és anélkül. Fényes siker volt, ami nagyon hízelgő, mert a kompetens bírák között olyan hírességek voltak, mint Klindworth, Marianne Brandt, Artôt, Strauss stb." A programot sajnos nem ismerjük. Kik voltak ezek a személyiségek? Johann Strausst nem kell bemutatni. Karl Klindworth Liszt-tanítvány akkoriban híres német komponista, karmester és zeneszerző volt. Marianne Brandt a berlini Udvari Opera altistája (Liszt számos művének is kitűnő előadója) volt. Désirée Artôt, szintén énekesnő, Brüsszelben, a párizsi nagyoperában, a milánói Scalában és Berlinben aratta sikereit; Csajkovszkij is beleszeretett, de a tervezett házasság nem jött létre. A berlini újságok beszámoltak néhány nyilvános koncertről is, amelyeken Széchényi Imre egyik-másik kompoziciója műsoron volt. Ezekből tudjuk, hogy 1886. május 5-én a királyi színpadon Paul Kalisch és Maria Theresia Renard Széchényi-dalokat énekeltek. 1890. június 11-én Marcella Sembrich, a Metropolitan Opera sztárénekesnője, a Kroll Operában ráadásként az „Amor soreno“ című zenekari dalt énekelte, amelynek nemcsak zenéjét, hanem szövegét is Széchényi Imre írta. 1891 áprilisában Weisz József zongoraművész Széchényi Imre „Magyar ünnepi induló“-ját saját feldolgozásban játszotta el. 1887 decemberében megjelent Imre hat négykezes zongoraműve, a „Magyar ünnepi induló“, a „Magyar fantázia“, egy csárdás és három keringő, 1889 augusztusában két dala („Waldeinsamkeit“, „Ja, Winter war es“). 1892 januárjában publikálta utolsó hat dalát. Az ötödik dal, a „Lieto amor“ valószínűleg az előbb említett „Amor soreno“ változata, zenekar helyett zongorakísérettel. Széchényi Imre 1892 őszén történt nyugalomba vonulása után birtokain gazdálkodott. Modernizálta gazdaságát. Jeles tehenészetet alapított, Svájcból hozatott teheneket és bikát. Fajbikáit nagy haszonnal adta el. Övé volt a megye minőségileg legértékesebb tehenészete. Kertészete is híres volt, egész Európába szállított gyümölcsfa oltványokat. Ezenkívül természetesen komponált is, de nem publikált. Kéziratban maradt ránk utolsó műve, „utolsó nyári keringőnk Horpácson 1894“ megjegyzéssel.

1897-től kezdve gyógyíthatatlan idegbetegségben szenvedett. Halálát végül is tüdőgyulladás okozta. 1898. március 11-én húnyt el Budapesten. Széchényi Imre műveit újrafelfedezésük után egyre gyakrabban játsszák európai koncerttermekben. Salzburg, München, Budapest, Bécs, Pozsony, Bologna stb. voltak eddig a színhelyek.
2016-ban húsz koncerten vették műveit műsorra, egy dalkoncertet a Bartók Rádió is közvetített. 2014-ben megjelent az első CD válogatott műveiből „Imre Széchényi: Forgotten compositions“ címmel a Hungaroton gondozásában. Már elkészült két újabb CD-felvétel is, amelyek 2017-ben jelennek meg. Az egyik 22 dalt mutat be az MDG gondozásában, így a Hungaroton-felvétellel együtt Széchényi Imre valamennyi dala meghallgatható lesz. A másik CD pedig az összes zenekari polkáját fogja tartalmazni a Naxos cég kiadásában.

Forrás: http://www.lisztsociety.hu/27.ujsag-2017.aprilis.pdf; Liszt magyar szemmel - XXVII. szám - 2017. április ● The Hungarian View of Liszt - Nr. 27 - April 2017
807   Búbánat 2017-07-31 10:51:01
Liszt magyar szemmel - XXVII. szám - 2017. április ● The Hungarian View of Liszt - Nr. 27 - April 2017


Tartalomból:

Széchényi Imre élete és kapcsolata Liszt Ferenccel
806   Búbánat • előzmény805 2017-07-31 08:24:46
Szép írás!
805   Ardelao 2017-07-31 00:57:41

Liszt Ferenc emlékére, aki 131 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el(1886. július 31.)

Egy írásával emlékezem a nagy zongoraművészre és zeneszerzőre.



„A mindenható művész”

Liszt Ferenc írása


„Mi mind, akik Isten kegyelméből abban a szerencsében részesültünk, hogy művészek lehetünk, - akiket a természet maga választott ki az örök Szép tolmácsául; mi mind, akik azzá lettünk, a hódítás jogán éppúgy, mint a születés jogán, - kezünk akár a márványt vagy a bronzot teszi hajlékonnyá, akár a szétsugárzó ecsetet kezeli, vagy a fekete karcolótűt, mely lassan vési vonalait a jövő javára, akár a billentyűzeten fut végig, vagy azt a pálcát ragadja meg, mely este egy zenekar tüzes falanxainak parancsol, akár az építésnek, Urániától kölcsönzött körzőjét. Melpomenének vérben ázott tollát, Polyhymniának könnyáztatta tekercsét, vagy Kliónak az igazság és az igazságosság hangolta lantját tartja, - mi mind azt tanuljuk a most elvesztett művésztől, hogy utasítsunk vissza mindent, ami nem függ össze a Művészet legjava törekvéseivel; tanuljuk meg tőle, hogy minden erőnket összeszedve igyekezzünk mélyebb barázdát húzni, mint amilyen a nap divatja! A magunk személyére nézve mondjunk le a művészi hívságnak és romlottságnak ebben a szomorú korszakában mindenről, ami a művészethez méltatlan, ami nem tartalmazza egy darabkáját annak az örök és testetlen szépségnek, amelyet a művészetnek rendelt kötelessége felragyogtatni, hogy maga is ragyoghasson!

Juttassuk eszünkbe a dórok antik imáját, melynek egyszerű szövege oly áhítatosan költői volt, mikor arra kérték az isteneket, hogy adják meg nekik „a Jót a szép által!” Ahelyett, hogy annyit törnénk magunkat, hogy a tömegeket magunkhoz vonzzuk s mindenáron tessünk nekik, inkább tegyünk úgy, mint Chopin; azon igyekezzünk, hogy égi visszhangját hagyjuk magunk után annak, amit éreztünk, szerettünk és szenvedtünk!

Végül tanuljuk meg tőle s a példából, amelyet örökül hagyott ránk, hogy azt követeljük magunktól, ami rangot ad a művészet misztikus köztársaságában, inkább, mint hogy a jelentől kérjük, - tekintet nélkül a jövőre – a könnyű koszorúkat, amelyek alig halmozódnak föl, máris elhervadnak és feledésbe mennek!”

Hankiss János fordítása
Megjelent: „Liszt Ferenc az író” című könyvében
Rózsavölgyi és Társa Kiadása
Budapest, 1941.
804   Búbánat • előzmény803 2017-07-22 09:21:32
Lemaradt: Kocsis Zoltán-koncert


(MTA Kongresszusi Terem, 1976. április 21.)
803   Búbánat 2017-07-22 09:16:43
Bartók Rádió mai műsorán szerepel

17.34 – 19.00 Kocsis Zoltán zongorázik

1. Beethoven-Liszt: V. szimfónia
2. Liszt: Velence és Nápoly - a) Gondoliera, b) Canzone, c) Tarantella
3. Wagner-Liszt: Trisztán és Izolda - Izolda szerelmi halála
4. Liszt: XI. magyar rapszódia
5. Wagner-Kocsis: Az istenek alkonya – zárójelenet
6. Bartók: Román népi táncok
802   Búbánat 2017-07-18 09:26:13
Bartók Rádió ma esti műsorán szerepel:

19.00 -19.30 Összhang
- a zenei élet aktualitásai

1. A MÜPA új évadáról

2. Liszt magyar szemmel - A magyar Liszt Társaságról

Szerkesztő - műsorvezető: Katona Márta
801   Búbánat • előzmény797 2017-07-08 20:47:37
Igazán nagyon kíváncsi vagyok Závodszky Zoltán és
Rethy Eszter alakítására is, akik nem más - kitalált - valakit személyesítenek meg a filmben, hanem "magukat adják" - énekhangjukon is...
800   Búbánat 2017-07-08 20:42:58
Meg sokkal érdekesebb, hangulatosabb film, mint a később keletkezett televíziós-sorozat vagy a belőle készült egészestés mozi; nem életrajzi elemekkel tele zsúfolt filmalkotást láthatunk a képernyőn...
799   Búbánat • előzmény798 2017-07-08 20:40:40
Sajnos, a YouTube-ról letiltották a felvitt filmet - ezért is nagyon fontos a ma éjszakai televíziós sugárzás - DVD-re, vidóra felvehetjük - személyiségi jogok ide vagy oda...
798   Búbánat • előzmény797 2017-07-08 20:16:47
„Szerelmi álmok”
797   Búbánat 2017-07-08 20:15:12
2017. július 08. (szombat)

21:35 - Duna World

[url] http://youtube-filmek.info/film/2676/szerelmi-almok-1935 „Szerelmi álmok” [/url]

magyar romantikus film, 92 perc, 1935, FF

Duday Mária grófnő báró Eötvös Péter menyasszonya. De amikor találkozik Liszt Ferenccel, házasság helyett inkább Weimarba megy, hogy tanítványa lehessen. Ott hamarosan beleszeret Liszt kedvenc tanítványába, Franz Wendlandba. A féltékeny báró nem képes elviselni menyasszonya elvesztését, és párbajra hívja ki az ifjú zongoristát.

Szereplők:

Táray Ferenc (Liszt Ferenc)
Z. Molnár László (gróf Duday Imre)
Báthory Iza (Madelaine)
Sulyok Mária (Mária, Duday lánya)
Földessy Géza (Eötvös Kálmán báró)
Dénes György (Usla kapitány)
Kürthy József (Pekry báró)
Halmay Tibor (Péter, Liszt tanítványa)
Gózon Gyula (Kovács János)
Pethes Sándor (Spiridon, Liszt mindenese)
Závodszky Zoltán operaénekes (mint Závodszky Zoltán)
Rethy Eszter Operaénekesnö (mint Réthy Eszter)
Csatho Gitta (mint Csathó Gitta)
Zala Karola (Duday Mária nagymamája)
Lili Berky (mint Berky Lili
Bókay Ferenc (Pali, tisztiszolga )
Harsányi Rezső (Ezredes)
Ráthonyi Ákos (Tanítvány)
Berczy Géza (Liszt Ferenc egyik tanítványa)
Harry Csáktornyai (Eötvös báró barátja)

RENDEZŐ: Heinz Hille

FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Heinz Hille, Lándor Tivadar
OPERATŐR: Eiben István

ZENE:Liszt Ferenc, Richard Wagner

VÁGÓ: Bánky Viktor


796   Búbánat • előzmény793 2017-07-08 11:19:32
Bartók Rádió – ma délután

17.47 – 19.00 Fiatal művészek pódiuma

Ránki Fülöp zongorázik

Liszt: Tizenkét transzcendens etűd

(Márványterem, 2017. június 13.)

795   Búbánat 2017-06-22 11:16:13

Újragondolt értékeink címmel interjút olvashatunk Bogányi Gergellyel az Új Ember Hetilapban (a cikk szerzője: Pallós Tamás)

„- A Liszt- és az annál beláthatóbb, áttekinthetőbb Chopin-életmű továbbra is pályafutásának alappillérei. „Liszt-képe” mennyiben változott az elmúlt években?

– Liszt olyannyira kimeríthetetlen, hogy évről évre friss meglepetéseket szerez számomra. Ilyen volt például, amikor a két legendát tanultam, vagy amikor a késői műveivel foglalkoztam. Minden Liszt-darab, amelyet felveszek a repertoáromba meghatározó élmény; valamennyi újat mond, stílus szempontjából is. Rengeteg zeneszerzés-technikai újdonságot fedezek fel nála, ami például Chopinnél nem jellemző.

- Liszt tehát változatlanul elsőséget élvez…

– Abszolút vezető helyen áll nálam. Az említetteken túl azért is, mert olyan bőséges az általa alkotott zongorairodalom, hogy egy élet is kevés az elmélyült megismeréséhez. A művészi élményen túl folyamatos feladatot ad a műveivel való foglalkozás."

794   Búbánat 2017-06-17 11:20:39
Bartók Rádió, 17.49 – 18.55

Hlavacsek Tihamér Liszt-műveket zongorázik

1. Angelus
2. A Villa d´Este szökőkútjai
3. Sunt lacrymae rerum
4. Gyászinduló
5. Sursum corda
6. Bölcsődal

(Rádió, Márványterem, 2007. március 21.)

Megjegyzem, az RTV Részletes 18.15 órai kezdést jelöl meg.
793   Búbánat 2017-06-13 12:20:58
Magyar Rádió Márványterme, ma este:

2017. június 13. kedd, 19.00:

Fiatal művészek pódiuma

Ránki Fülöp zongoraestje

Liszt: 12 transzcendens etűd, S. 139

792   Búbánat • előzmény791 2017-06-08 11:16:54
Lemaradt: a Koronázási misén a Gödöllői Szimfonikus Zenekar játszik.
791   Búbánat 2017-06-08 11:12:22
Holnapi Liszt-koncertre hívom fel a figyelmet.

LISZT: KORONÁZÁSI MISE

Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély - Lovarda

2017. június 09. (19:00)

Közreműködők:

Fodor Beatrix – szoprán
Simon Krisztina – alt,
Balczó Péter – tenor
Jekl László – basszus

Baptista Központi Énekkar – karigazgató Oláh Gábor,
Gödöllői Városi Vegyeskar – karigazgató Pechan Kornél

Vezényel: Horváth Gábor
790   Ardelao 2017-06-07 14:06:26

Liszt Ferenc önmagát is jellemzi a következő részletben, amely Chopin gátlásairól szól. A magyar művész sohasem ismert ilyen gátlásokat; sokoldalúságát és nemességét bizonyítja, hogy ebből az előnyből nem faragott a maga számára piedesztált.

Hankiss János


Nagy közönség – kis közönség.
Liszt Ferenc írása.

„Chopin tudta, nagyon is jól tudta, hogy nem hatott a sokaságra s nem tudta megfogni a tömegeket, mert ezek olyanok, mint egy ólomtenger; ámbár habjaikat minden láng formálhatja, mégis nehéz mozgásba hozni őket. Csak atlétaizmú munkás, hatalmas karja zúdíthatja őket öntőmintába, ahol az olvadó érc hirtelen eszmévé vagy érzéssé válik a rákényszerített formában. Chopin tudatában volt annak, hogy teljesen csak az olyan – sajnos, nagyon ritka – estélyeken élvezték, amelyeknek minden vendége kész volt őt követni, ahová vezetni akarta őket, - áthelyezkedni vele azokba a szférákba, ahová a régiek csak a boldog álmok ezer szivárványos fényben tündöklő gyémántokkal kirakott pilaszteres (fél-oszlop vagy fal-oszlop, megj. A.) kapuján engedték belépni az embert. Kedve telt benne, hogy e fölé a kapu fölé, amelynek titkos zárait szellemek őrzik, kupolát építsen, amelyben a prizma összes sugarai játszanak, olyan vörös-barnán áttetszőt, amilyenek a mexikói opálok, s melynek kaleidoszkópos gyújtópontjait olívzöld köd rejti el, s majd elmossa, majd megint fölfedi. Ezen a csodakapun át vezetett be abba a világba, amelyben minden elbájoló csoda, bolondos meglepetés, valóra vált álom. De beavatottnak kellett lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hogyan lépjen át a küszöbön!

Chopin szívesen menekült ezekre a képzeletbeli vidékekre és szívesen tartózkodott ott, s csak kivételes barátait vitte magával. Hirdette, hogy becsüli őket s csakugyan értékelte is, inkább, mint a zeneművészet durva csatatereit, ahol az ember néha egy rögtönzött győző, egy ostoba és hencegő hódító kezei közé kerül, akinek élete csak egy nap, de kertre való liliomot és aszfodéloszt (görög, liliomféle virág, megj. A.), hogy elállja Apollo szent ligetének bejáratát. Ezen az egy napon „a szerencsés katona” a királyokkal érzi magát egyenlőnek, de csak a földi királyokkal, ami csakugyan túl kevés az olyan fantáziának, amely a levegő istenségeivel s a csúcsokat benépesítő szellemekkel társalkodik. művészbarátjának. „Nem vagyok alkalmas arra, hogy hangversenyezzek; a tömeg megfélemlít, sebes lélegzése szinte fullaszt, kíváncsi pillantásai megbénítanak, sok idegen arca elnémít; de te, erre vagy teremtve, mert ha nem tudod megnyerni a közönségedet, van benned erő, hogy agyonüsd.”

De eltekintve most azoknak a művészeknek a versenyétől, akik nem művészek, a virtuózokétól, akik hegedűjük, hárfájuk vagy zongorájuk húrján táncot lejtenek, bizonyos, hogy Chopin rosszul érezte magát a „nagyközönség” előtt, az előtt az ismeretlenekből álló közönség előtt, amelyekről sohasem tudod tíz perccel előre, hogy meg kell-e nyerned vagy agyon kell ütnöd; elragadnod a művészet ellenállhatatlan mágnesével a magasságok felé, ahol a megritkult levegő kitágítja az egészséges és tiszta tüdőt, vagy elkábítanod gigászi és felujjongó kinyilatkoztatásokkal olyan hallgatókat, akik azért jönnek, hogy kákán csomót keressenek.

Kétségtelen, hogy a hangversenyek nem fárasztották ki annyira Chopin testi alkatát, mint amennyire felzaklatták a költő ingerlékenységét. Annak a szemében, aki tud különbséget tenni, az ő önkéntes lemondása a zajos sikerekről belső sértődöttséget takart. Veleszületett felsőbbségét nagyon határozottan tudta, de kívülről nem kapott elég megértő visszhangot, ami azt a nyugodt biztonságot adhatta volna meg neki, hogy teljes értéke szerint megbecsülik. Elég közelről tapasztalhatta a tömeg tetszésnyilvánítását, hogy ismerje azt az állatot, amely néha ösztönös, néha naivul és nemesen szenvedélyes, gyakrabban bogaras, szeszélyes, makrancos, esztelen, hiszen van még benne valami a vademberből: ostobán rajongó, ostobán haragvó, mert odavan színes üveggyöngyökért, amiket odavetnek neki és észrevétlen hagyja elmenni maga mellett a legnemesebb drágaságokat; semmiségek miatt haragszik meg s a legátlátszóbb hízelgésekkel elámítatja magát. De - különös, s mégis így van, - Chopin, aki kívülről tudta, hogy milyen a közönség, borzadt tőle s mégis szükségét érezte. Elfeledte benne a vadembert, s fájón nélkülözte a gyermeki naivság izgalmait, amely sír, szenved, egész lelkével tűzbe jön minden fikció, minden szenvedés és minden rajongás hallatára.

Minél inkább elszokott ez a „finom lélek,” a spiritualizmusnak ez az epikureistája (olyan valaki, aki személyes kielégülését és érzéki gyönyöröket mindenek fölé helyezi, megj. A.) attól, hogy szelídítse a „nagyközönséget” és szembeszálljon vele, annál jobban imponált az neki. A világért sem engedte volna, valami balcsillagzat révén a nagyközönség jelenlétében húzza a rövidebbet, - olyan párbajban, ahol a művész, mint vitéz lovag a tornán, kihívását és kesztyűjét odadobja mindenkinek, aki kétségbe meri vonni hölgye – a művészet – szépségét és elsőségét!

Valószínűleg azt mondta magának, s bizonyos, hogy joggal – hogy ha győzött is volna „odakünn,” azért nem szerethette, nem élvezhette volna őt jobban az a külön csoport, amelyből a „kis közönsége” állt. Talán azt kérdezte magától – és sajnos, jogosan, annyira bizonytalanok az emberi vélemények, annyira hullámzók az emberi vonzalmak, - hogy ha kinn vesztes lett volna, vajon nem szerették, nem értékelték volna kevésbé legbuzgóbb csodálói is?”

Fordította: Hankiss János
Megjelent: „Liszt Ferenc az író” című könyvben
Rózsavölgyi és társa Kiadása
Budapest, 1941.
789   Búbánat • előzmény786 2017-06-07 09:26:36
Az öreg Liszt – Hétköznap este

Egy másik – ugyancsak szájhagyományként fennmaradt Liszt-emlék talán még elevenebben őrizte meg a nagy muzsikus alakját. Olyan arckép ez is, amelyet csak szavakban festettek meg.
Élt a múlt század nyolcvanas éveiben Budapesten egy csodagyermek, aki Mendelssohn g-moll zongoraversenyének előadásával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Nemcsak kiváló pianista lett belőle, hanem igen becsült karmester és zeneszerző is. Beretvás Hugó volt a neve. Oratóriumait és dalait a század elején gyakran játszották. Egyik szép művét 1926-ban a salzburgi ünnepi játékok keretében mutatták be.
Amikor mintegy tíz esztendős volt, megkérte édesanyját, hogy mutassa meg neki Liszt Ferenc bácsit. Közelről szerette volna látni a híres mestert. Az idős abbé életének akkoriban három fókusza volt: Róma, Weimar és Budapest között utazgatott, s az év jelentős részét a magyar fővárosban töltötte, ahol Erkel Ferenccel együtt az általa alapított Zeneakadémiát irányította.
Az öreg Liszt szigorú napirendet követett. Ehhez hozzátartozott az esti kocsizás is. Minden nap ugyanabban az órában érkezett meg egyfogatúján (konflison) a Wurm utcai Szenes Ede-féle csemegeüzlet elé. A kocsist beküldte az üzletbe, ahol már előkészítették a mester megszokott szerény vacsoráját: tíz deka prágai sonkát. Amíg az ügylet lezajlott, Liszt a kocsiban ülve breviáriumát olvasta vagy pedig valamilyen kottalapot tanulmányozott. Ez volt körülbelül az egyetlen alkalom, amikor idegenek a nyilvánosság előtt magánemberként láthatták.
Az anya kisfiával elsétált a Szenes-féle üzlethez és ott megvárta Liszt kocsiját. Késő ősz volt már, a fiúcska nagy bánatára hamar besötétedett. Attól tartott, hogy a zárt konflisban nem látja meg Liszt abbét. A véletlen azonban úgy hozta, hogy Liszt olyan kottakéziratot hozott magával, amely nagyon érdekelte. Nem is várt hazáig, hanem már a kocsiban elkezdte silabizálni, s amikor besötétedett, gyertyát kért a kocsistól. Az üveges kocsilámpából kivett szövetnek gyér világánál olvasta a kéziratott, s annyira elmerült benne, hogy észre sem vette az ablakon bekukucskáló gyermekarcot.
Rembrandt ecsetjére méltó kép volt: markáns arc, bozontos fehér szemöldök, oroszlánsörény és a sötét háttérrel egybeolvadó fekete papi öltözet.
Ilyennek látta a kis Beretvás Liszt Ferencet élő valóságában és így írta le később, valahányszor szóba került.

/Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl… - Budapest, Zeneműkiadó, 1971/
788   Búbánat 2017-06-04 16:17:52
A Classica csatornán láthatjuk ma éjjel:

FRANZ LISZT MEMORIAL CONCERT

Wagner: A Faust Overture - Liszt: A Faust Symphony

04.06.2017 | 13:30

04.06.2017 | 21:30

Under the direction of romantic-music specialist Christian Thielemann, the Sächsische Staatskapelle Dresden performs a special Franz Liszt memorial concert at the Semperoper in Dresden to commemorate the 200th anniversary year of one of the 19th century's greatest composers. The "Faust"-themed concert opens with the Overture to "Faust" in D minor by Richard Wagner, who was Liszt's son-in-law, before leading into Franz Liszt's symphonic masterpiece "A Faust Symphony". "A top orchestra and a top conductor have found one another" (Die Welt).

Duration:01:29:56

Conductor:Christian Thielemann

Soloist:Endrik Wottrich (Tenor)

Sächsischer Staatsopernchor Dresden

Staatskapelle Dresden

(2011)
787   Búbánat 2017-06-03 09:20:47
A Bartók Rádióban a mai napon két Liszt-műsort is meghallgathatunk:


12.36 – 13.25 MVM kocertek

Ránki Fülöp Liszt-műveket zongorázik

(Bartók Emlékház, 2017. április 6.)

1. Angelus!
2. Obermann völgye
3. Consolations
4. Tell Vilmos kápolnája
5. Öt kis zongoradarab
6. Genfi harangok


15.06 – 17.00 Egy zenemű - több előadás

Liszt: A-dúr zongoraverseny

Szabó Ferenc Jánossal beszélget a szerkesztő,Katona Márta
786   Búbánat 2017-06-01 13:31:22
Liszt-hangverseny Munkácsyéknál

„Bruck Jeann-tól, az egykori magyar genre- és arcképfestő, Bruck Lajos leányától hallottam ezt a történetet. Bruck Lajos annak idején ugyanolyan híres festő volt Angliában, mint Munkácsy Párizsban, vagy utódja, László Fülöp, aki szintén udvari festőnek számított, Londonban. Bruck meghitt barátja volt Munkácsi Mihálynak, aki akkoriban pályája delelőjén állott. Párizsi palotájában a francia szellemi és társadalmi előkelőségei találkoztak. Sok kiváló író, művész, muzsikus, államférfi fordult meg Munkácsyéknál. Egyik gyakori vendégük Liszt Ferenc volt, akit bensőséges barátság fűzött a nagy festőhöz.
Munkácsy egy-egy újabb alkotásának bemutatása valóságos társadalmi esemény volt. Célie, a festő felesége nagyon értett az efféle ünnepségek megrendezéséhez. Amikor elkészült a rekviemjét vezénylő Mozartot ábrázoló hatalmas festmény (amely több fogalmazásban is megvan), Munkácsyné meghívta Párizs előkelőségeit. Egyházfejedelmek, tábornokok, miniszterek, külföldi diplomaták, zenészek, festők, szobrászok, tudósok, hölgyek tarka tömege gyűlt össze az emeletnyi magas teremben, ahol fekete drapériák között állott a rejtett lámpáktól megvilágított kép. Áhítatos csönd uralkodott.
A termet elzáró festőállvány és a fekete leplek mögött ekkor megszólalt egy zongora: Liszt Ferenc játszott, Mozart Requiemjének motívumaiból a pillanat hangulatának megfelelően rögtönzött – sajnos, soha le nem írt – művet. Bruck Lajos elbeszélése szerint olyan meghatottság uralkodott a jelenlévőkön, hogy amikor a terem gázfényei kigyúltak, sokan könnyeiket törölgették.
Manapság alig tudnánk efféle - színpadi rendezésre emlékeztető, érzelgős – bemutatót elképzelni. Mégsincs okunk fölényeskedő véleményre. Gondolkodjunk az akkori idők módján! A későromantika ezekben az években, sőt évtizedekben uralkodó közízlése kedvelte a tragikumot, a pompás jeleneteket, a túlméretezett festményeket és szobrokat. Munkácsy termének kandallóján például valódi, kitömött ló állott dísztárgyként, s rajta egy beduin életnagyságú szobra ült.
Mindezt őszintén gondolták. A Mozart-kép látása nyomán támadt meghatottság is őszinte volt, a hölgyek igazi könnyeket ejtettek. A Munkácsy-kép és a Liszt-zene hatásának mélységét és fokát pedig leginkább a vernissage befejezése jellemzi. Amikor a csillárok már teljes fényükben ragyogtak – Bruck Lajos másodkézből továbbított elbeszélése szerint – a fekete függöny mögül kilépett Liszt Ferenc. Egyszerű papi köntöse élesen elütött az estélyi ruhás, ékszerektől csillogó hölgyek, aranyhímzéses frakkba öltözött akadémikusok és diplomaták, díszruhás magyar nemesek, püspöklila és kardinálispiros főpapok viseletétől. A vendégek sorfalat alkottak, s Liszt – szinte álomjáróként – lassú léptekkel elindult a kijárat felé. A hölgyek mélyen bókoltak előtte, sokan kezét csókolták…
Ez a szájhagyományként fennmaradt s itt első ízben leírt történet szavahihető szemtanútól származik. Ha mai szemmel és felfogással túlzottnak és mesterkéltnek érezzük is, ne ítéljünk elhamarkodottan a késő romantikáról. Meg kell becsülnünk azt a kort, amely fejedelmeknek kijáró hódolattal ünnepelte Munkácsyt, az egykori asztalosinast és Liszt Ferencet, az egyszerű gazdatiszt fiát, mert mind a kettő – zseni volt.”

/Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl… - Budapest, Zeneműkiadó, 1971/
785   Ardelao • előzmény783 2017-05-30 23:38:44

Folytatom Thomán István történetét.

Thomán István nevével a zeneakadémiai okmányok közt először az 1882. évi nyilvános vizsgák, során és találkozunk, amikor is a június 13-i vizsgálaton, mint első-éves Erkel Ferenc növendék Beethoven C-dúr szonátájának I. tételét játszotta. Egy év múlva már a »Liszt hallgatók« közt említi az 1882/83. Évkönyv. Az 1883. június 28-án tartott, » második zárvizsgálati hangversenyen « Volkmann Róbert Versenyművét adta elő (tanára, mint az előző évben Erkel Ferenc). Osztályzata mind a négy akadémiai éven át zongorából kitűnő, zeneszerzésből és karénekből jeles. Az 1883/84-es Évkönyvben is ott van Thomán neve a Liszt-tanítványok közt. Az 1884. március 16-án
tartott »estélyen,« Volkmann Versenydarabját zongorázta, második zongorán Szendy Árpád kísérte. Az 1884. június 27-én este tartott IV. vizsgálati hangverseny műsorában ezt olvassuk:

» Abendmahlchöre Parsifal I. felvonásából Wagner R.-tól. Előadták: a karének osztályok összes növendékei. A szóló részt énekelte Horváth Ákos. Zongorán kísérte Thomán István. Orgonán kísérte Noséda Károly. «
E hangverseny záró-számát, a Parsifal II. felvonásának » Chor der Blumenmädchen-t« is Thomán kísérte zongorán Willheim Etelkával négy-kézre. A növendékeknek adott ilyen feladatok a tanítvány kiemelkedő muzikalitását igazolják. A két nap múlva (1884. június 29.) tartott zenekari hangversenyen ismét zongorázott Thomán, mint szólista. Scharvenka Staccato-Etude-jét, op. 27 és Moskovszki Hangverseny keringőjét, op.17, adta elő.

Az 1884/85. Évkönyvben az akadémiai kötelékben álló Liszt-tanítványok közt már csak hatodmagával szerepel Thomán neve. Ebben az évben, » Liszt Ferenc nyilvánított kívánsága szerint, a Buda-Pest főváros által alapított Liszt-féle ösztöndíjakból Thomán Istvánnak 200 frt. adományoztatott.«

A Liszt Ferenc zeneakadémiai elnöki évei alatt tartott nyilvános hangversenyeken alig szerepelt egy-kettő a mester alkotásai közül. A magyar zongorarapszódiák közül csak kettő, melyek közül az egyiket Thomán adta elő az 1885. február 23-án tartott, » zene-estélyen « a budapesti Munkácsy-ünnepélyek alkalmából. (A műsorok feltűnő célzatosságát Liszttel szemben lehetetlen észre nem venni). Igen érdekes az 1885. június 24-én tartott zenekari hangverseny műsora, melyen négy, később nagynevű magyar muzsikus találkozott, mint szerző: Waldbauer József (Waldbauer Imre atyja), Thomán István, Elbert Imre és Szabados Béla. A zenekart Erkel Gyula, tanár-karnagy vezényelte. Thomán szerzeményének címe Andantino zenekarra. Így árulja el az Évkönyv, hogy Thomán, a zongora kizárólagos művésze, zenekari zeneszerzéssel is kísérletezett – növendéki kötelességből.

Thomán István Liszt-vonatkozásai ismeretesek az irodalomban. Lisztről, a pedagógusról részletesen írt Somssich Andor értékes Liszt-könyvében és egyéb személyes élményeiről a Muzsika című folyóirat Liszt számában. (Budapest, 1929. I. évf. 1-2. sz.)

Íme, egy kiragadott részlet:
̶ Egyik legkedvesebb emlékem növendék koromból, hogy a mester egy estét szerény diákszobámban töltött. Megkértem Liszt hűséges tanítványát, egyúttal utolsó barátnőjét, mindenható kegyencét, Schmalhausen Linát, akivel jó barátságban voltam, eszközölné ki a mesternél, hogy tiszteljen meg látogatásával. Leírhatatlan örömmel töltött el az a hír, hogy Liszt elfogadta meghívásomat. Lakótársam, akivel együtt jogászkodtam, készségesen beleegyezett abba, hogy szűk lakásunkat arra az estére teljesen nekem engedje át. Az öreg- úrnak megvolt a gyengéje – bár alig evett valamit – ínyenc módjára érdeklődött a menü iránt s gyermekes öröme telt abban, ha valami nem mindennapi ételt látott a menükártyán. Erre voltam hát tekintettel, mikor a vacsorát egy ismert cégnél megrendeltem. Finom borokkal a Hegyalján lakó – szőlőtulajdonos nagybátyám és egy budapesti jóakaróm látott el, ami különösen fontos volt, mert bár Liszt alig evett egy-két falat húsfélét, mellé az elmaradhatatlan céklát és olajbogyókat, annál jobban értékelte a finom italokat.

̶ A mai Zeneművészeti Főiskolával szemben egy kis földszintes ház állott akkoriban, ott laktam. Mindjárt a kapubejárat mellett volt két kis szobánk s dolgozószobám azon az emlékezetes estén fogadószoba, ebédlő, stúdió volt egyben. Liszt-tanítvány barátommal együtt izgatottan vártuk a mestert és ő Lina társaságában pontosan megjelent. Szegényes, bérelt zongorám volt, a mester leült mellé, néhány futamot és akkordot játszott, de röviden fel is kelt, hiszen ez a hangszer valóban nem volt méltó az ő művészetéhez. De én úgy éreztem: azzal, hogy a billentyűket megérintette, felszentelte a zongorát és szerény kis fészkemet. Az ő géniuszának fénye beragyogta azt. Vacsora után előkerült a kártya és a konyak, Liszt legkedvesebb itala. Mikor gróf Zichy Géza néhány napig vendégül látta Lisztet Tetétlenen, ahol ő híres ingyenes hangversenyét adta, a házigazda orvosi rendeletre megszorította a napi konyak adagot. Liszt utólag levélben megköszönte Zichy Gézának vendégszeretetét és vele szemben tanúsított kiváló figyelmességét, de kedves szavakban szemére hányta a konyakra vonatkozó megszorító rendszabályt s ezt írta: ~Le vin est le lait du vieillard, mais le cognac en est la créme.~ (A bor az aggastyánnak tej, a konyak pedig a tej föle.)
̶ A kártyát is nagyon szerette s szívesen szórakozott naponta egy-két óra hosszat whist-játékkal. (A whist a bridge elődje, azt is négyen játszották: két-két szemben-ülő játszott a másik kettő ellen). 1885 nyarán, Weimarban, később pedig Rómában, úgyszólván naponta játszottam Liszttel kedvenc játékát. Maga mondta ugyan, hogy nem pénzért, hanem csupán ~pour l’honneur du drapeau~ játszik (pontos fordítása: a zászló tiszteletére, megj. A.), s mégis mindenkor módfelett bosszankodott, hogyha vesztett. Így, ha rossz lapja volt, valamiképp segíteni akartam rajta s egyszer-másszor megtettem azt, hogy lapjaimat megmutattam neki, és megkérdeztem, milyen színt mondjak be, mintha magam nem tudnék erről határozni. Ezt nagyon szívesen vette: legalább egyik ellenfele lapjába volt alkalma betekinteni. Ha nézők is voltak jelen, kissé restellte a dolgot s mintegy mentegetőzve így szólt: ~Vous voyez je jouis d’une confiance sans bornes~ (Íme, látják, milyen határtalan bizalommal vannak irányomban!). Másik módszerünk az volt, hogy titokban az asztal alatt odaadtuk legjobb lapjainkat az ő partnerének, cserébe a legrosszabbat kaptuk. Így szereztünk neki néhány vidám percet.
̶ Liszt nem egyszer hangoztatta, hogy honfitársam és hogy hű fia a magyar hazánknak. Éppen a mostani nehéz időkben jól esik erre gondolnom. Egy fényképére, mellyel megtisztelt, ezt írta rá (német nyelven):
~Honfitársamnak, Thomán István művésznek, barátilag: Liszt Ferenc.~

Magyar voltát sokszor megmutatta. Többek közt utalok unokatestvéréhez, Liszt Eduárdhoz intézett levelére, amelyben megírta, hogy Párizsba utazik, hogy az ottani világkiállításon a zsűriben Magyarországot képviselje: ~Nem vagyok barátja – írja – a fecsegő patriotizmusnak, de ha arról van szó, hogy hazámnak szolgálatot tegyek, mindenkor szívesen teszem.~ ̶

Thomán a hűséges tanítvány, idők folyamán annyiszor beszélt és írt mesteréről, hogy újat róla aligha mondhat. Mégis feljegyeztem két kevéssé ismert adatot. Az egyik, hogy lett Thománból Liszt-tanítvány s a másik, Liszt utolsó budapesti napjának története.

»Huszonegy éves voltam és második éves zeneakadémista. Erkel Ferenc tanította a zongorát. Csütörtök délelőttre esett az órám. Közvetlenül előttem Neumann Gizi, a későbbi kiváló Liszt-tanítvány, játszott Erkelnek. Erkel minden növendékét külön oktatta, nem lehettünk bent a tanteremben, mint ahogy Lisztnél szokásos volt. Aznap a Waldstein szonátát játszottam Erkel előtt. Egyszer csak belép Liszt és int, hogy folytassam. Mellém ül a zongorához. Jobbra ő, balra Erkel. Ilyen megilletődött és zavart még sohasem voltam. Mikor elérkeztem valahára a végéhez, Liszt csak annyit szólt, hogy másnap, mikor órát ad az intézet nagytermében, én is legyek ott. Nagy-dolog volt ez, azért is, mert a mester kizárólag a negyedéves akadémisták közül válogatta össze növendékeit. Másnap repeső örömmel mentem Liszt leckeórájára. Kérdezősködött tőlünk, honnan valók vagyunk, mik a zenei terveink, vágyaink. Aztán a zongorához ültetett s megjegyzés nélkül hallgatta játékomat (f-moll etűdjét adtam elő). Egyik átmeneti résznél megállított s mosolyogva kérdezte:
~Miféle kassai kiadásban (kassai tanulmányaimra utalva) játssza ezt az etűdöt?~ - Megmutatta a kottában, hogy egyik átmeneti résznél más hangot ütöttem le, mint ami oda van írva.

Ettől a tréfás megjegyzésétől kezdve világéletemben minden kottafejet megnéztem. Ha valamelyik növendék nem játszott valamit kifogástalanul, az öregúr nem késett a megjegyzéssel. . . .
~Na, ez is valami kassai kiadásból való.~

Lisztnek Budapesten töltött utolsó napja 1886. március 11-e volt. Erre a napra hirdették jó előre első hangversenyemet, melyet a Sugár-úti VI. és VII. ker . Polgári Kaszinóban tartottam meg. De koncert előtti napokon annyira drukkoltam, hogy le akartam mondani az egészet.

~Pisztolyt szegezek a mellének, ha nem játszik,~ - fenyegetőzött Liszt. (~Je vous mets le pistolet sur la gorge~).

Megtartottam a hangversenyemet, Liszt eljött, végig ott ült az első sorban és tapsolt. Annál is nagyobb tisztesség volt ez a számomra, mert a mester két nappal előbb akart elutazni s csak a hangverseny miatt maradt itt. Koncert után haza se ment, hanem egyenesen a pályaudvarra, ahol inasa a poggyászokkal várta. Néhányan tanítványai közül ki kísértük a vonathoz. Búcsú bankettre hívtam meg őket a vasúti étterembe. Utoljára búcsúzott Budapesttől. Azon a nyáron meghalt.

Akárhányszor is beszélek róla, érzékeltetni sem bírom én azt, ki volt ő nekünk. . . «”


Írta: Papp Viktor:

Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve.
Dante Kiadás, Budapest. 1936.
784   Búbánat 2017-05-30 19:49:29
STUDIO ANTIKVÁRIUM
37. könyvárverés
2017. 06. 08. CSÜTÖRTÖK 17:00

[Grafika] Liszt Ferenc (1811–1886) zeneszerző, zongoraművész arcképe.

Rézkarc, mérete: 435x328 mm, a teljes lapméret: 647x468 mm. Készítette Konrad Meindl (1883–1970) osztrák festőművész 1911-ben, Párizsban. A képmező alatt, a kép bal sarkában szintén a lemezről nyomva Liszt Ferenc 1886-ban készült...
KIKIÁLTÁSI ÁR: 30 000 HU

TÉTEL TELJES LEÍRÁSA
Rézkarc, mérete: 435x328 mm, a teljes lapméret: 647x468 mm. Készítette Konrad Meindl (1883–1970) osztrák festőművész 1911-ben, Párizsban.
A képmező alatt, a kép bal sarkában szintén a lemezről nyomva Liszt Ferenc 1886-ban készült halotti maszkja, mellette ceruzával írt „Franz Liszt” Paris 1911 szöveg. A jobb sarokban szintén ceruzával szignált: „Original-Radierung von Konrad Meindl”.
A műalkotás előképe feltehetően Franz Hanfstaengl (1804–1877) Liszt Ferencről Münchenben, az 1860-as években készült fényképeinek egyike lehetett. Igen ritka ábrázolás, nyomát a szakirodalomban nem találtuk.
Jó állapotú lap, szélein kisebb javításokkal, paszpartuban.

783   Ardelao 2017-05-30 13:53:51

THOMÁN ISTVÁN
(1862.XI.4. – 1940.IX.22)

A „zongorakirály”élő magyar férfi-tanítványai közt (ez még 1936-ban volt, megj. A.), Thomán István a legjelentősebb. Azt is mondhatjuk, hogy Liszt minden magyar tanítványa közül a többi fölé emelkedik, mert mesterének pedagógiai szellemét leghívebben és legeredményesebben ő őrizte meg.

„Lisztet és Thománt a művészeten felül adakozó jó-szívük, a jótékonyság, kötötte össze s emelte és emeli embertársai fölé. Liszt igen gazdag volt és sohasem volt semmije. Leánya, Cosima (Wagner Richard-né) ezt írta: ~Atyám egyike volt a legnagyobb keresetű embereknek. Európa csaknem minden asszonyát meghódította s mikor meghalt, hét zsebkendő maradt utána.~
Thomán is jómódú volt, évtizedeken át rendkívül sokat áldozott a művészetért és jótékonykodásra s ma talán egyetlen számottevő emléktárgya, - amit gyermekeire hagyhat, az-az elefántcsontból készült XVIII. századbeli feszület, mely Liszt Ferenc imazsámolyán állott, bárhol is járt a világban a mester.
Sok értékes zongorapedagógusunk közül az utolsó száz évben három magasodik ki. Elsősorban, és mindenek-felett, elérhetetlen tündöklésben – természetesen – Liszt Ferenc s aztán Szendy Árpád és Thomán István, a két magyar Liszt-növendék. Akit ők tanítottak zongorázni, azok tudnak is! Szendy mesterének technikai tökéletességére törekedve, igyekezett Liszt szellemét szolgálni. A Zeneakadémia művészképzőjéből teljes technikai készséggel jöttek akkoron a növendékek. Mondják a Liszt-tanítványok, hogy a weimari, római és budapesti zeneleckéken a mester – látszat szerint – nem vetett súlyt a növendék technikai készségére. A szellem, a felfogás, a lélek, a mű megértése volt nála a fő. Ez igaz. De ha valaki technikailag készületlenül került elébe, elkergette a zongorától. Magától értetődött, hogy teljes dologbeli készséggel kellett Liszt óráira menni. Minthogy pedig a leckeórákon az akkori zenevilág legkitűnőbb zongorásai gyűltek egybe, természetes, hogy ott alig esett szó technikáról. De a legmagasabb-rendű technika mindegyiküknek birtokában volt. Ha tehát Szendy elsősorban a tudásbeli fölényt követelte növendékeitől, Liszt szellemében járt el.

De Liszt tanítási módjának értékesebb ajándékát Thomán hozta el a mester zongorája mellől. Annyira behatóan ismertette a műveket, mint Liszt, s a tanítvány, küzdő, felfelé törekvő lelkét, szabad csapongásában sem korlátozta, legfeljebb irányította s emelte, mint Liszt. Ezzel a módszerrel nevelte fel a legkiválóbb zongoraművész generációit. Thománnak, a pedagógusnak, nem az a célja, hogy tanítványai őt másolják, hogy úgy zongorázzák el a műveket, ahogy tőle hallották. Azt tartja, hogy a művészetben mit-sem ér az, ami nem belülről jön, nem élményből szűrődik le. Ö csak segíteni akarja a növendék ösztöneinek helyes irányú kibontakozását, még abban az esetben is, ha az irány eltérő az övétől. Ennek a magas és nemes pedagógiai elvnek kivirágzását két világhírű tanítványában, Dohnányi Ernőben és Bartók Bélában, látjuk, Dohnányi csupa bensőség, melegség és szemérmes líra; Bartók csupa fény, csillogás, brutális erő és fanatikus hit.

Milyen kiváló mester az, aki két ilyen zongoraművészt adott a világnak!

Az ő keze alól került ki a Zeneművészeti Főiskolánk tanárainak egész sora: Székely Arnold, Keéri-Szántó Imre, Várkonyi Béla, Buttykay Ákos, Thoma József; aztán Gross Gizella, Linz Jenő, Reiner Frigyes, Engel Iván, Ungár Imre és hosszú sora a jobbnál jobb zongoraművészeknek.

Thomán István negyven éves művészjubileumát nagyarányú hangversenyekkel ünnepelte a magyar zenevilág. Úgy a belföldi, mint a külföldi sajtó elismeréssel sorolta fel érdemeit. Ebből az alkalomból Bartók Béla (Zenei Szemle 1927. január) többek közt így ír mesteréről:

»Thománról igazán elmondhatom azt a gyakran könnyelműen odavetett, már-már közhelyszerű mondást, hogy pedagógiai tevékenysége a tanári szoba falain kívül nem szűnt meg. Könyveket adott kölcsön nekünk, főként nagy zeneszerzők életrajzait, hogy műveikkel együtt egész emberi lényük is intenzíven éljen a növendékek lelkében. De egyébként is az élet más vonatkozásaiban is, ott állott növendékei mellett, mint pártfogó atyai jó barát.
Felesleges rámutatnom arra, hogy pedagógiai hivatásának ilyen nagystílű, nagyarányú és széleskörű betöltése egy egész, önfeláldozó emberéletet jelent tele türelemmel, fáradtsággal, szakadatlan munkával. De az ilyen munkához nem elég csak a türelem és a fáradság; nagy körültekintés, finom tapintat, mély emberszeretet és nagy szaktudás harmonikus együttese kell ahhoz, hogy valaki olyan eredményt érjen el negyven esztendő leforgása alatt, mint Thomán István.«

Ki kell emelnünk azt is, hogy Thomán kiváló zongoraművész volt, akinek pianista érdemeit Ausztria, Németország, Olaszország, Törökország többször elismerte. Nálunk negyven éven át koncertjeit művészeti komoly eseménynek tartották. Szólójátéka elmélyedésről, magasrendű tudásról és mindig stílusos előadó-képességéről tett tanúságot. Mozart, Beethoven és főleg Chopin és Liszt interpretálása mintaszerű. Zongorája nem nyűgözte le a hallgatót, de mindig gyönyörködtette, megnyugtatta. Meleg lírája mellett a drámai erő sem hiányzott játékából s az epikus részeket olyan meggyőzően és közvetlenül adta elő, mint ahogy beszélget. (Szellemes, fölényes, kissé ironikus társalgó, kinek szavaiból a humor gyógyító írja sem hiányzik.)

Zongoraszólóin kívül sűrűn gyönyörködtünk benne, mint elsőrendű kamarazenészben. Nagy tanítványáig, Dohnányi Ernőig, ő volt nálunk a zongora-kamaramuzsika zászlóvivője. Sohasem azért szerepelt, hogy tündököljön, hanem azért, hogy a legnagyobbakat szolgálja, s szellemükből kultuszt űzzön.

Thomán István 1862-ben született, Homonnán (ma kelet-Szlovákiában van, megj. A.), hol atyja kórházi főorvos volt. Édesanyja jól zongorázott. Apja nem volt hangszerjátszó, de annyira szerette a zenét, hogy bécsi medikus korában minden zsebpénzét erre költötte. Fia, első zenei oktatását szülővárosában Pundal János nevű templomi orgonistától nyerte, kivel a hét éves fiúcska négy-kézre játszotta a Hunyadi László nyitányát. A gimnáziumot Kassán végezte, hol egy Hoditz Károly nevű, tipikus cseh karmester-féle tanította zongorára. Operákat és kétes értékű szalondarabokat játszatott vele. Nagy készsége csakhamar megmutatkozott. Mikor a tizenhat-éves ifjú az érettségi vizsgát letette, Bécsbe ment orvostan-hallgatónak, de csak rövid ideig maradt a császárvárosban. Pestre jött jogásznak s be akart iratkozni a Zeneakadémiára. Nem vették fel. Erkel Gyula, Gobbi Henrik és Nikolits Sándor volt jelen a felvételi vizsgán. Operarészleteket, szalon-darabokat adott elő, amikre zeneoktatója megtanította, de Haydnt, Mozartot s a komoly zeneirodalmat nem ismerte. Hiába tudott jól lapról olvasni, ami mindig egyik erőssége maradt, elutasították. De ő nem hagyta annyiban a dolgot. Pártfogót keresett s mikor Andrássy Aladár gróf írt érdekében Erkel igazgatónak, azonnal felvették. Thomán már 1881-ben növendéke volt a Zeneakadémiának. 1882-től kezdve Erkel Ferenc tanította, majd Liszt Ferenchez került. Mikor Mihalovich Ödön állt az intézmény élére, meghívta a huszonhat éves ifjút a Zeneakadémia zongoratanszékére, hol tizennyolc évig működött. 1906-ban nyugalomba vonult s, azóta saját zeneiskoláját vezeti. Csaknem harminc éve áll fenn az a nevezetes művészhajlék, melynek gazdag eredményeit emlékezetessé teszi az a sok értékes házi hangverseny, ahol hosszú éveken át a főváros legelőkelőbb társadalma találkozott.

(folytatom)
782   Búbánat • előzmény781 2017-05-23 10:34:36
Bozó Péter: A dalszerző Liszt
781   Búbánat 2017-05-23 10:33:50
Most jelent meg a könyv a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában!

[url] https://www.lira.hu/hu/konyv/tovabbi-konyveink/a-dalszerzo-liszt; Bozó Péter: A dalszerző Liszt [/ur1)

Oldalszám: 208 oldal
Megjelenés: 2017. április 20.
Méret: 165 mm x 235 mm
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155062339
Sorozat: Musica Scientia


„Liszt Ferenc szerteágazó életútjának és életművének számos mozzanata jól ismert: az Európát beutazó zongoravirtuóz rendkívüli sikerei köztudomásúak, a Weimarban letelepedett progresszív komponista legfontosabb művei a koncertrepertoár alapját képezik, tudjuk, hogy Liszt volt a 19. század egyik legjelentősebb egyházi zenésze, s hogy kései korszakának letisztult, szikár művei a 20. századba mutatnak előre. E sokarcú életművön belül többnyire árnyékban marad a romantika korának egyik legfontosabb, s legbensőségesebb műfaja, a dal. Bozó Péter monográfiája a Liszt-dalok kevéssé ismert világába kalauzolja el az olvasót, és elsődleges forrásokra, illetve a legfrissebb szakirodalomra építve nyújt képet erről az izgalmas repertoárról. Áttekinti Liszt dalainak kronológiáját, fogadtatását és különböző kiadásait; tárgyalja a művek különféle alakváltozatait és a mögöttük meghúzódó sajátosan liszti zeneszerzői gondolkodást; és érzékeny elemzések révén veszi számba a dalok legfőbb típusait. Túl azon, hogy felvázolja a dal műfajának 19. századi kontextusát, részletesen leírja azt a történelmi hátteret is, amely a többféle zenei-nemzeti identitással (magyar, francia, német) rendelkező Liszt művészetének megértéséhez nélkülözhetetlen. Bozó Péter könyve tehát nem csupán énekeseknek, Liszt-rajongóknak és a dalirodalom szerelmeseinek kínál izgalmas szellemi kalandot, hanem a 19. századi zene- és kultúrtörténet iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is.”


Bozó Péter (1980) zenetörténész, 2006 óta az MTA BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának munkatársa. PhD doktori fokozatát weimari forrástanulmányok nyomán a budapesti Zeneakadémián szerezte 2010-ben, a jelen könyv alapjául szolgáló doktori értekezéssel. OTKA posztdoktori ösztöndíjasként az operett párizsi kezdeteiről és magyarországi gyakorlatáról folytatott kutatásokat. Jelenleg Bolyai-ösztöndíjasként Jacques Offenbach műveinek magyarországi fogadtatását vizsgálja.
780   Búbánat 2017-05-20 14:47:45

A gyermek D'Annunzio és az ősz Liszt Ferenc barátsága.

/8 Órai Újság, 1928. április 20./

New York-i tudósítónk írja:

„A New York Times tudósítója hosszú, érdekes cikkben számol be arról a beszélgetésről, amelyet Cargnacco-ban folytatott Gabrielle D’Annunzioval.

— Boldog leszek, ha üdvözölhetem önt a Vittoriale dallamos csendjében, — ez volt az a távirat, amellyel a költőfejedelem az amerikai újságírónak tudtára adta, hogy szívesen veszi látogatását. Az amerikai újságíró részletesen leírja a Vittoriálét, ahol a költő emlékei és vagyonokat érő műtárgyai közé vonult vissza. Az egyik teremben — írja az amerikai újságíró — két hatalmas zongora áll egymás mellett. Az egyik zongora arról nevezetes, hogy ezen játszott Liszt Ferenc, amikor Rómába ment koncertet adni. Azóta sok esztendő telt el, de a zongora még mindig tökéletesen megőrizte harmonikus zengzetességét. A másik zongorát egy olasz zongoragyár személyzete ajándékozta D’Annunzionak. D’Annunzio féltve őrzött kincsei közt nagyon sok eleveníti fel Liszt Ferenc emlékét.
D’Annunzio elmesélte, hogy még gyermek volt, mikor egyszer meglátogatta Ezechiel szobrász műtermét. A küszöbön elbűvölve maradt állva, mert lenyűgöző hatást tett reá egy impozáns, fehérhajú öreg úr, aki a szobrásznak modellt ült. Liszt Ferenc volt. A fiút annyira meghatotta ez a véletlen találkozás, hogy csak minden bátorságát összeszedve tudott válaszolni a nagy mesternek, aki fesztelen hangon a zenéről kezdett vele beszélgetni. Az ősz mesternek tetszettek a fiú talpraesett válaszai és annyira megkedvelte, hogy meghívta magához a Villa D’Este-be és megígérte, hogy ott játszani fog az ő tiszteletére. Néhány nappal később a fiatal D’Annunzio egyik legfelejthetetlenebb élményét élte át. Liszt egy elsötétített szobában, amelyre csak az ablakon beszűrődő holdvilág hintett kísérteties fényt, csodálatos ihletettséggel és technikai tökéllyel játszott D’Annunziónak a zongorán. D'Annunzio kijelentette az amerikai újságírónak, hogy
ez az eset, amelyet Liszt Ferenc társaságában töltött, ifjúkorának legragyogóbb emlékei közé tartozik’.”
779   Ardelao • előzmény778 2017-05-14 13:55:01
:)
778   Klára • előzmény777 2017-05-14 11:42:58
Kedves Ardelao!
Nagymamám - hegedűtanszakon végzett anno - és nővére, nagy-nagynéném, aki képesített zongoratanárnő volt, mesélt sokat arról ifjúkoromban, hogy ők annak idején Liszt Ferenc tanítványától, vagy Liszt-tanítvány tanítványától tanultak a Zeneakadémián. Édesapám 1920-ban született, tehát az azt megelőző generációról beszélünk. Miközben érdeklődve olvasom kultúrtörténeti jelentőségű bejegyzéseit, felelevenednek a felmenők szavai, velük kapcsolatos élményeim és emlékeim, ezért különösen nagy örömet okoznak sorai. Köszönet értük!
  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:30 : Budapest
MÁV Szimfonikus Zenekar Próbaterme

"Búgócsiga 3."
Zenés foglalkozás, zenehallgatás babákkal érkező családok számára

18:00 : Budapest
Erkel Színház

HUMPERDINCK: Jancsi és Juliska

18:00 : Budapest
MÁV Szimfonikus Zenekar Próbaterme

"Szeretethang 3."
Koncert várandós kismamák, és az őket kísérők részére

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Hargitai Géza tanítványai

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Fülei Balázs tanítványai

19:00 : Budapest
RS9 Színház

Paizs Miklós (játék), Kertész Ágnes (hegedû), Szabó Anna (brácsa), Kertész Endre (gordonka)
Don Giovanni "ujjbábopera"

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Meláth Andrea (ének), Horn András (klarinét), Farkas Katalin (hegedű), Ittzés Gergely, Fülep Márk, Drahos Béla (fuvola) és növendékei, Nagy Izabella, Kovács Eszter, Ruskó Rózsa, Tóth Ágnes (fuvola)
"Gábor József emlékhangverseny"
Bach, Mozart, Roussel, Hue, Jolivet, Bartók, Orbán György művei

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Andrew Tyson (zongora)
SCHUBERT: A-dúr szonáta, D. 664
CHOPIN: cisz-moll mazurka, op. 50
CHOPIN: Desz-dúr mazurka, op. 30
CHOPIN: C-dúr mazurka, op. 33
CHOPIN: Asz-dúr ballada
ALBÉNIZ: Ibéria-szvit
LISZT: Spanyol rapszódia

20:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Bajári Levente és partnere
Vox Humana Kórus (karigazgató: Sándor Bence) Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Hámori Máté
"Klasszikus karácsony 2017"
Békebeli advent
GLINKA: Ruszlán és Ludmilla – nyitány
CSAJKOVSZKIJ: Diótörő-szvit, op. 71a
HÄNDEL: Messiás, HWV 56 – nyitókórus
SAINT-SAËNS: 3. (c-moll) szimfónia, op. 78 („Orgona”) – II. tétel
ELGAR: Vonósszerenád, Op.20
MOZART: Ave verum corpus, K. 618
Nosztalgia karácsony – egyveleg:
Pásztorok, pásztorok; A kis Jézus megszületett; Karácsonynak éjszakáján; Hull a pelyhes, Kis karácsony
09:30 : Szombathely
Bartók Terem

"Karácsonyi ünnepvárás"
ismétlés: 10:45

18:00 : Szentendre
Városháza díszterme

A Vujcsics Tihamér Zeneiskola népzene tanszaka
"Adventi népzenei koncert"

21:00 : Pécs
Kodály Központ

Pannon Filharmonikusok
Bősze Ádám − házigazda
Vezényel: Vajda Gergely
"Angol nyelvű beavató koncert"
Dohnányi Ernő: Szimfonikus percek, op.36
Richard Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei
A mai nap
született:
1896 • Ádám Jenő, zeneszerző, kóruskarnagy, zenepedagógus († 1982)
1947 • Pászthy Júlia, énekes
elhunyt:
1956 • Geyer Stefi, hegedűs (sz. 1881)
1963 • Rösler Endre, énekes (sz. 1904)