A minap a Müpában adott Kaufmann-koncert programján szereplő dalok-áriák közül anno Ilosfalvy Róbert többet felvett hanglemezre, de rádiófelvételeken is gyönyörködhetünk mesés, csengő, szép lírai tenorjában: Marica grófnő, A cigányszerelem, A mosoly országa, Bánk bán. Tehát, valóban volt alkalmunk összehasonlítani, összevetni a két énekművész repertoárjában egyaránt szereplő, a felsorolt művekből kiemelt részletek előadásbeli különbségeit és ezekből következtetéseket levonni...
Ezt a WC-n ülést valamelyik Bunuel filmből lophatta el a rendező.
Schlingensief bayreuthi ámokfutásához képest ez kismiska. Bár erős versenytársak a szintén Bayreuthban a Lohengrinben felvonultatott fehér egér-/csuklyás patkány-kórus, netán az ugyanitt a biogázüzembe rakott Tannhäuser. Közönségdíjas nálam a csupán a nyitójelenetet bemutató videó a barcelonai (?) Álarcosbálról, amelyben keménykalapos, öltönyös, diplomatatáskás bürokraták ülnek a WC-n (nadrágban), újságot olvasva, így várva Gusztáv királyt.
Én 2 évvel ezelőtt, amikor a nyári Wagner-napokon vagy nem a Parsifal ment, vagy nem arra vettem jegyet. Zeneileg kellemes meglepetés volt*, a zenekar kiválóan teljesített (Főleg az Ütő-érában elszenvedett produkció rémes emlékével a fülemben!), a karmester, Michael Boder mindössze egy héttel későbbi halála pedig mélységesen megdöbbentett. *Különösen az itt többször is a sárga földig ledorongolt Szántó Andrea éneklésében nem tapasztaltam kivetnivalót. Idén júniusra megvan a jegyem. "Selig im Glauben!"
Én is pontosan ezt tettem, bár bevallom, megfordult fejemben a gondolat, hogy teszek még egy próbát, elmegyek harmadszor, de úgy, hogy a fülemet is befogom, de a végén nem vállaltam be ezt a kísérletet.
Plusz egy: mivel rajongója lettem a darabnak (és egy kor után az ember rendre azt féli, hogy az életében netán ez lesz az utolsó :-), megnéztem még abban az évben, amikor ez a rendezés bemutatkozott, utána egy évre rá, nagyrészt "becsukott szemmel", de idén nyárra már nekem is megvan a jegyem a MÜPÁ-ba.
Ezzel én is pontosan így vagyok. Bár én mindössze egyszer voltam képes elviselni a főrendező úr borzalmas alkotását, és amíg ez a rendezés futni fog, addig minden évben ki is fogom hagyni. És olvasva ezt a kritikát, igencsak jól teszem.
De kérdem én, tisztelettel, ki az, aki áprilisban beül egy operaházi Parsifálra, amikor júniusban két előadásban is megnézheti a müpában?
Kapcs. 8253. és 8252. sorszámok
"Muzsikuslegendák"
Boros Attila (1934. április 5. - 2026. március 10.) zenei szerkesztő, író és rádiós műsorvezető
Az emlékműsor elhangzott: Bartók Rádió, 2026. április 7., 18:00 - 19:00
Szerkesztő-műsorvezető: Némethy Attila
„Április 5-én töltötte volna be a 92. életévét Boros Attila. Nevét a Bartók rádió idősebb hallgatói nagyon jól ismerik. A fiatalabbak viszont nem biztos, hogy tudják ki ő. Mitől is Muzsikuslegenda? Először is nagyszerűen zongorázott, fiatal korában nagyon sokat vezényelt és rengeteg emberrel szerettette meg a zenét. A legnagyobb rádiós szakemberek egyike volt, aki könyveket is írt és fordított.”
Az adásban a bejátszott interjúk hangfelvételeiről Boros Attila hangja is szól; mesél életéről, családját ért gyermekkori traumákról, már korai zenei érdeklődéséről, színházi karmestertevékenységeiről, rádiós pályájának emlékezetes pillanatairól, legendás beszélgető-partnerekről, muzsikusokról, irodalmi vonzalmáról, Márai Sándorról, zenékről, modern operarendezésekről, neves rádiós személyekről - zenei illusztrációkat is hallunk.
Boros Attila temetése 2026. április 14-én 17 órakor lesz az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban. (1065 Budapest, Szent Teréz utca 1.);
Az adás visszahallgatható: ITT
Az adásban előforduló zenék:
Wagner: Az istenek alkonya – Gyászinduló (Berlini Filharmonikus Zenekart Wilhel Furtwangler vezényli)
Puccini: Pillangókisasszony – „Zümmögőkórus” (Londoni Covent Garden Operaház Énekkarát és Zenekarát Lamberto Gardelli vezényli)
Verdi: Rigoletto – a Mantuai herceg áriája, III. felv. „La donna e mobile” (Alfredo Kraus énekel, a Philharmonia Orchestrát Julius Rudel vezényli.)
Bartók Béla: Concerto – IV. tétel (A Chicagói Szimfonikus Zenekart Solti György vezényli)
Wagner: Trisztán és Izolda – Izolda szerelmi halála (Christa Ludwig énekel, a Philharmonia Zenekart Otto Klemperer vezényli)
Borogyin: A Közép-Ázsia pusztáin - a szimfonikus költemény befejező része (Suisse Romande Zenekart Ernest Ansermet vezényli)
Bizet: Gyermekjátékok – szvit „papás-mamás” tétele (Rohmann Imre és Szokolay Balázs négykezes zongorajátékában)
Gounod: Faust – Margit Ékszeráriája, III. felv. (Renée Fleming énekel, az Angol Kamarazenekart JeffreyTate vezényli)
Akkor felújítás miatt éppen zárva volt. Majd benézek a Merkerbe, hátha írnak valamit a Volksoper zuhanórepüléséről.
A Volksoper mindig is csak a harmadik helyezett volt, a Theater an der Wien lényegesen jobb és érdekesebb tud lenni.
Hàt èn ehhez, bevallom, lusta vagyok. Riszpekt annak, aki ìgy elmèlyed.
"Mindenki, aki meg akarja ismeri." Ezt az idèzetet A bölcsessèg könyvèből importàltad? Egyèbkènt gratula, te biztosan ismered, hiszen a szàmtalan feliratozàshoz valòban szüksèges az adott opera/k szövegismerete, ès nem àrt a szöveg-zene együttes tanulmànyozàsa.
Főleg azok után, amit a háborús ünnepi játékokon műveltek a színpadon. Ha viszont elhagyjuk Sachs szózatát és a zárókórust, ott ér véget a történet, hogy a lovag nem akar mesterdalnok lenni (de Évike persze kell neki, az após vagyonába való beülésről nem is szólva). A dalárdán pedig ott marad a szégyenbélyeg.
Ha általam ismeretlen operáról van szó, igyekszem előtte meghallgatni és a szövegét elolvasni. Utoljára Britten: Halál Velencében c. búcsúművével jártam úgy, hogy csak jegyet váltottam rá 4 évvel ezelőtt a bécsi Volksoperben. Nagyon tetszett, bár szerintem ott is vannak üresjáratok, viszont a rendezés nagyon jó volt. Azóta a Merker Online szerint a STOP árnyékában rút kiskacsaként/Hamupipőkeként létező színházban is intendánscsere volt, egy holland nő (?) vette át a posztot, azóta woke-izmus, cancel culture, Judea Népe Felszab. Front, nők, férfiak, hermafroditák.
Ugyan ki ismeri pontosan a Trisztán szövegét és szöveg-zene viszonyát?
Egyetértek a Mesterdalnokok fináléjának feleslegességével, azt néha el is szokták hagyni. És valóban, a Trisztán első felvonásában Izolda dühöng túl sokat, a harmadikban pedig Trisztán szenved túl hosszan, de a szerző talán nem véletlenül írta így. De ahogy egy szoborból vagy festményből se szokás levágni részeket, talán egy operából se kéne, bár tudom, hogy más művekkel ezt olykor megteszik.
Nekem az nagy kihívás, ha egy 4+ órás és nem pontosan ismert darabot pontos szövegértés nélkül ülök végig (Ugyan ki ismeri pontosan a Trisztán szövegét és szöveg-zene viszonyát?) A szóáradatot magam is megemlítettem szerényen a "bőbeszédű" jelzővel. Egyébként a Vorspiel-Liebestod "duett" zanzásitva bár, de úgyszólván összefoglalja a lényeget. Legutóbb Karita Mattilával hallottam pár éve NFZ-koncerten. A Mesterdalnokokkal pont fordított utat jártam be, mint te. Sokáig kedvenc Wagnerem volt (+Hollandi), bár nem sokszor láttam, de egyszer még Ridderbusch-al is. Most is kedvelem sok részletét (Vorspiel, Preislied, Prügelszene, kvintett, Wahn-monológ, Beckmesser vs Sachs-jelenet meg pár kórus: Wach auf!), de ma már nekem a Mesterdalnokok (is) hosszúú, a finálé pedig szinte taszít. Ez van.
Látod 25 évvel a mannheimiek BTF-előadása után öreg fejjel mégis rászántam magam még egy Trisztánra ... nem bántam meg, pedig már 25 évvel ezelőtt sem voltam az a lázasan szerelemittas ifjonc :-) vagy talán sohasem?? akit elragad a szinte szakadatlan eksztázis. A kevesebb pedig néha több tud lenni. Hidd el, legalább a két szélső felvonásban nem ártana kis nyisszantás. Olyan sok mindent mondanak kétszer, mondanak kétszer, mondanak háromszor... Ja és szerintem jó(pofa) ötlet volt az angolkürt szóló/szólista színpadra állítása is fehér klepetusban. Sokkal kifejezőbb volt így, mint az árokban.
Schlingensief általam többször hivatkozott Parsifaljában volt 2-2 címszereplő, Gurnemanz, Kundry és Amfortas. A "Regietheaternek" viszont éppen az a lényege, hogy új - néma - szereplőket hoz be, mint itt a Trisztánban és az előbbi példában, megváltoztatja a cselekményt, pl. a tavalyi grazi Trójaiakban, ahol a címszereplők nem fosztják ki Karthágót.
Nagy kihívás a szöveget olvasni, főleg a 2. felvonás szerelmi kettősének szóáradata alatt! A darab befogadását már az is megnehezíti, hogy ez a legstatikusabb a MESTER összes zenedrámája közül, a Parsifal hozzá képest akciófilm. Annyiban egyetértünk, hogy nagyon nehéz, ajánlatos megszerezni valamelyik felvételét és ha kínkeservesen is, részletekben meghallgatni. Felesleges rámutatni, mekkora jelentőséggel bír Wagner és az egyetemes zeneirodalom össztermésén belül, ami a harmóniai újításokat illeti. Én a Mesterdalnokokkal jártam kb. ugyanígy, míg kb. 15-16 évvel ezelőtt esett le nekem végre a tantusz.
Már eleve Wagnerhez, de különösen a Trisztánhoz mindenki másképp viszonyul. Engem első hallásra elvarázsolt, még a régi Operában, azt se tudom, kik énekeltek benne, csak minden porcikámmal hallgattam a zenét. Húzni belőle istenkísértés lenne, aki nem szereti, inkább ne hallgassa. Ha a mannheimiek előadása se fogott meg, akkor tényleg nem Neked való ez a mű. Igazad van, a ruhák nem egészen illettek össze a modern rendezéssel, de olyan szépek voltak, hogy ez engem cseppet se zavart.
Emlékeim szerint negyedszer futottam neki a Trisztánnak. Három nívós előadás (kölniek/1974, mannheimiek/2001 és a Wagner-napok egyike) után sem fogott meg ez a sokak szerint leglegleg Wagner-darab Szombat este sem lett a kedvencem, de a zenekar és néhány szólista teljesítménye és a színpadkép láttán-hallatán közelebb kerültünk egymáshoz. A szöveg olvasása is sokat segített, mert bár, miként (szerintem) a zene, úgy a librettó is enyhén szólva bőbeszédű, elengedhetetlen a cselekmény szöveghű követése a zene jobb értéséhez. Ma már (még?) nem illik húzni a Mester műveiből, de ha módomban állna, lenne pár javaslatom... Erről ennyit. A csodálatos színpadképet és látványvilágot -zéta- már érzékletesen megírta a friss vezércikkben, nincs mit hozzátennem. Élmény a javából. Éles ellentétben áll ezzel a jelmez-vonal, amiről szerkesztőnk sajnos nem írt. Érdekelne a véleménye. Ebből a 21. szd.-i díszletből-vetített világból szinte mulatságosan lógnak ki a szereplők öltözékei. Nem csak a fotón is látható két főszereplőé, a többieké is. Mint valami jelmezbál. Számomra erős diszharmónia. Nem baby-dollra és tangára gondolok -Uramisten, hogy néztek volna ki ezekben...- na de vagy-vagy. Erről meg ennyit. A rendezéssel nagyjából megbékéltem ... a III. felvonásig. Századszor írom le: mindaddig elfogadom a "újító színházat", ameddig a rendező nem nyúl bele erőszakosan a cselekménybe és/vagy nem forgatja azt ki. Márpedig és tudtommal szó sincs Wagnernél várandós Izoldáról, sem az ő újszülöttjét babusgató Marke királyról. Ez olyan, mint légy a levesben: ha belepottyant, oda a levesnek (vagy csaknem). Mint ahol-amikor Carmen szúrja le Don Josét (ugye itt olvastam ilyesmiről? )és hasonlók. A másik: a dublőrrel-dublőzzel megkettőzött két címszereplőt elfogadtam ... szintén a III. felvonásig, mert nem zavartak túl sok vizet. Ám az utolsó felvonásban folytonosan felkelő-ágynak eső Trisztán számomra már-már nevetséges volt. Kár.
Zéta kritikájával a Trisztán és Izoldáról szinte teljesen egyetértek. Nekem elképesztően tetszett ez a rendezés eleinte, a 2. felvonás után azt mondtam a barátnőmnek, hogy ilyen jót még nem is láttam. De a végére azt gondoltam, ezt egy kicsit mégiscsak elkapkodtam. Pont az egyszerűsége volt lenyűgöző odáig, kár volt túlbonyolítani a végére! Davidsent eddig mindenben nagyon jónak láttam, és ez most is így volt, Spyres hangja viszont engem eléggé zavart, az előnye valóban a hihetetlen teherbírása volt. Gubanova nagyon lefogyott szerintem, lehet, hogy ez a hangját is befolyásolta. Koniecznyvel szemben azonban elfogult vagyok, mióta először Amfortast énekelt a Müpában, ezért még mindig tetszett. De mivel már 2006-ban se volt kezdő, nyilván az évek már hallatszhatnak rajta. Ryan Speedo Green hangja nekem nagyon tetszett, bár valóban fiatal ehhez a szerephez még. Előadás közben többször eszembe jutott James Levine, ő biztos sokkal szebb zenei hátteret biztosított volna ehhez az estéhez.
További, személyes adalék Boros Attila nekrológjához:
Két felvételem is van a New York-i MET Víg
özvegy produkciójáról. Mindkettő a Bartók Rádió élő kapcsolásos közvetítése,
melyeket audió kazettákra sikerült felvennem:
2000.03.04. The Merry Widow – angol nyelven Andrew Davis - John Del Carlo (Baron
Mirko Zeta), Emily Pulley (Valencienne), Anthony Laciura (Njegus), Paul Groves
(Camille de Rosillion), Frederica von Stade (Hanna Glawari) and Placido Domingo
(Danilo).
A rádióközvetítés szünetében itthonról a külföldi helyszínre kiküldött kommentátor, Meixner Mihály élőben beszélgetett az előadást figyelemmel követő Jellinek Györggyel, amerikai magyar újságíróval, zenekritikussal, rádiós műsorvezetővel. Mindketten áradozva értékelték Lehár művét az operaszínpadon, és a fellépő híres művészek alakításait; a rádiós közvetítés vezetője Boros Attila volt, aki ugyancsak bekapcsolódott a helyszínen folytatott beszélgetésükbe.
2004. 01. 17. The Merry Widow – angol nyelven Kirill Petrenko – Susann Graham
(Hanna), Bo Skovhus (Danilo), Emily Pulley (Valenciennes), Paul Groves (Camille
de Rosillon)
Ezt a rádióközvetítést is Boros Attila kommentálta a
stúdióból, és emlékszem, már korábbi közvetítésekor is, mekkora
lelkesedéssel szólt a produkció értékeiről. Úgy fogalmazott, hogy eddig csak
felületes ismeretei voltak Lehár híres operettjéről, de most be kellett látnia,
mekkora remekmű ez, aminek az operaszínpadokon is méltán helye van; az I. és
II. felvonás fináléjának drámaiságától, és persze a gazdag hangszerelésben
tálalt elbűvölő melódiákat akkor is sikerre vivő remek énekesektől elbűvölve át
kellett értékelnie meglévő ismereteit Lehár világsikeréről. Ezeknek a zenei élményeknek hatására, innentől kezdve vált Lehár-hívővé is az amúgy Wagner-rajongó Boros Attila.
Köszönöm - ZÉTA - tegnap elhunyt Boros Attiláról megemlékező szép sorait!
Adalék:
Boros Attila életének utolsó heteiben - sok évtizedes rádiós korszakának lezárásaként - két általa szerkesztett és
vezetett műsora hangzott el – feltehetően felvételről – a Magyar Katolikus
Rádióban:
„Dallamív”
– 2026. február 26. csütörtök
Zenekari
operarészletek (nyitányok, közzenék):
Wolf-Ferrari: Suzanne titka – nyitány
Leoncavallo: Bajazzók – közzene
Rossini: A sevillai borbély – viharzene
Puccini: Manon Lescaut – intermezzo
Reznicek: Donna Diana – nyitány
Cimarosa: A titkos házasság – nyitány
https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=16&mev=2026&mho=02&mnap=26&mora=16&mperc=30
„Zenei
barangolás” – 2026. március 1.
Mozart:
Szöktetés a szerájból - Otto Klemperer operaházi vezénylése kapcsán (zenei részletek az 1950.
március 20-i előadás hangfelvételéről)
https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=20&mev=2026&mho=03&mnap=01&mora=20&mperc=04
Mindkét adás visszahallgatható a rádió
internetes oldalán.
Papp Balázs – Normanno a Lammermoori
Luciában
A ”betyáros bajuszát” viszont jól
kamatoztatta/kamatoztatja vendégfellépései alkalmával az Operettszínház
Cigánybáró-produkciójában, ahol a címszerepet alakítja (a darab bemutatója 2025 novemberében volt, Papp Balázs idén áprilisban is játssza Barinkayt).
De jó, hogy igazából sohasem érdekelt a balett! A Cristoforóról pedig valóban csak a minap szereztem tudomást.
A Christoforóban lépett utoljára imádott Nurejevem színpadra.
Az 1930-ban született Petrovicshoz képest a nála 7 évvel fiatalabb Ütő nem éppen a kopogtató új nemzedék. Én meg kapkodom a fejemet, mi(k)ről maradtam le, ui. a Cristofororól stb. most hallottam először. Ütő esetében éppen az a szomorú. hogy nem következett be nemzedékváltás. Nagyotmondásból persze nem volt hiány, ezzel kapcsolatosan az általam sohasem hallott Erich Bergel karmester ugrik be, aki mindössze pár Titusz kegyelme előadást vezényelt, oszt auf nie Wiedersehen. Ő nyilatkozott olyasmit, hogy kiterjedt kapcsolatainak köszönhetően Bp.-re hozza a legnagyobb énekeseket és a (BFTZ koncertjeire) hangszeres szólistákat. Mint ismeretes, ez nem következett be. Az általad említett énekesek/énekesnők közül Farkas Rose-Marie-n kívül (neki is csak a nevére, mert sohasem hallottam) senkire sem emlékszem. Amikor Szinetár kirúgta, volt némi méltatlankodás, hogy így bánnak a ht. magyarokkal, bár ahogyan látom, utoljára 1998-ban lépett fel, azóta eltűnt. (Szerencsére megvan a hölgy, akinek teljesítményét nem tudom megítélni.) Vass Lajos igazgatósága szerintem nem olyan mélypont, mint HÁJ-é. A népnemzeti giccseket illetően gyakorlatilag egyetértünk.
Attól tartok, nem én néztem félre "valamit". Pont azt írtam, hogy " (Ütő E.) regnálása, több, mint négy év alatt talán csak ha kb. hússzor lépett fel ... alig többször, mint a megelőző szűk két évben, 1988-89-ben". Idézet vége. Vagyis még növendékként és szűk két év alatt alig kevesebbszer, mint az azt követő négy Ütő-évben. Megjegyzem, elég veszélyes volt őt is 21-22 évesen mély vízbe dobni. Szerencsé(jé)re így is nagy karriert futott be, még ha tán kicsit rövidebbet is, mint amire számítani lehetett. Nem kizárt, hogy a fent említett ok miatt. És tessék csak megnézni a Digitárban (én megnéztem): bizony, itthoni fellépéseinek száma az Ütő-évek során, különösen 1992-től nőttön csökkent, évi 2-3-4-re.
Nem emlékszem rá, hogy az operát és az Operaházat az általad felsoroltak miatt hanyagolta volna el annyira a rendszer, amennyire. A rendszerváltás talán generációváltással is járt, amit az új igazgató nem éppen szerencsés kézzel vezényelhetett le. A -zéta- cikkben említett és nem említett fiatalok a kinyílt határokat kihasználva leléptek, másrészt a határon túlról szerződtetett magyarok (és hangjuk) egy része idő elkopott, részben a túlfoglalkoztatottság, mélyvízbe dobás miatt. Elrettentő példa: Farkas Rose-Marie, de mások is. Az István, a királyt nem az akkori, hanem a mai, Barackvirágos, Nélküledes, Magyarország, halszagús halld szavunk-os népnemzetiek tuszkolták be az Operaházba 2020-ban. "HÁJ"-t (és/vagy Vass Lajost) itt nagy divat pocskondiázni, talán nem egészen alaptalanul, de tudtommal t.k. olyan főzeneigazgató szerződtetése is szerepelt a tervei között, aki igen jó szolgálatot tett volna a Ház felvirágoztatásának ... jobbat, mint akik 2010 után kerültek a Ház zenei és admin. élére. Demetert pedig nem Ütő, hanem Fekete Gy. kontextusában említettem.
Lukács Gyöngyi akkor még Moszkvában járt a Csajkovszkij intézetbe. Szóval csak szünidőkben lépett fel, vagy ha külön haza kellett utaznia valami beugrás miatt. De persze lehet ezt is Ütő rovására írni. Először 88-ban lépett fel, és nem nőttön csökkentek a fellépései.Maga egyszerűen valamit félrenézett,
Ütő Endre nevére még a hetvenes években felfigyeltem, bizonyára hallottam koncerteken, vagy akár operaelőadásokon is, de semmi egyébre sem emlékszem vele kapcsolatban. Ismerjük be, hogy a '90-ben hivatalba lépő MDF-kormány kultúrpolitikájában az opera (meg a zene) a sokadik helyen állt. Mivel e téren a népnemzeti irányzat volt a hangadó, az első helyen az irodalom állt, a prózai színházat is beleértve. Fekete személye miatt elég erős érdekérvényesítő ereje volt a képző- és iparművészetnek. Ami a zeneművészet szent berkét illeti, a népnemzeti irány eleve gyanakvással viseltetett iránta. Kimondatlanul vagy akár félig kimondva úri huncutság, labancoknak meg hm... újlipótvárosiaknak való műfaj, Bartók kakofón, Kodály meg jó lesz galionfigurának. Mindez fokozottan érvényes az opera műfajára, na jó, az István, a király nemzeti kincs. Míg a koncertek területén a BFZ állandó együttessé válása minőségi ugrással járt, a MÁO esetében olyan süllyedés következett be, amelyet még HÁJ rövid uborkafára kapaszkodása sem múlt alul. Persze közben ihaj-csuhaj, sose halunk meg, sírva vigad a magyar, akácos út, ha végigmegyek rajta én, de nem az Operába vezet, hejre tyutyutyu, tillárom haj! 1993 elején némileg sikerült visszaszorítani a népnemzetieket, a végtelenül tisztességes, de a miniszteri feladatra teljesen alkalmatlan Andrásfalvy leváltásával. Miközben az Operában a cikkben leírt folyamatok zajlottak, a hanglemeziparban is változás ment végbe. Itt Bors Jenő kirúgása oda vezetett, hogy a Hungaroton gyakorlatilag összes művésze otthagyta az új igazgatót, az amúgy kiváló orgonista Ella Istvánt, akinek a naivitása csakis Ütőével volt mérhető. Kocsis, Ránki és a többiek hátat fordítottak a lemezkiadónak? Sebaj, jön helyettük Pólya Irene. Az Operára visszatérve: Nem csoda, hogy Ütő visszavonulva mással foglalkozott. Mindent összefoglalva ő sajnálatra méltó, Demeter Sziszi viszont nem.
Én kétszer is húgyagyú baromnak neveztem D. Sziszit e fórumokon, akivel szemben még ennél is nagyobb sértés, ha Dumitru Constantin néven hivatkozom rá.
Ld. MÀO/67356: mint csepp vìzben a tenger. Bàr F. Gy. (ahogyan t.k. Ütő Endre is) önmagàhoz kèpest tùl magasra màszott az uborkafàn ès penetràns erős stìlusa volt, de mègis valaki volt. D. Sz. az erdèlyi-partiumi klàn kulturàlis elit màsod-harmadvonalàbòl nyalta küzdötte fel/be magàt a magyar első vonalba ... csak közben a magyar első vonal ... na, itt meg is àllok.
Nagyon kifáradtam, így csak röviden: Fekete Györgyről mindig is nagyon rossz véleménnyel voltam, de Demeter Sziszihez képest kicsiny szívem csücske. Savonarola pedig vállalta a kínvallatást és a halált, amit DSz-szel kapcsolatban kizártnak tartok.
A legutóbbi MÁO-főigazgatói írás több, mint "direktori pályakép", inkább ahogyan az egyik fejezet címe szól: történelem alulnézetből. Emlékezzék rá bárki bárhogyan, amióta, úgy a 70-es évektől, operajáró lettem, úgyszólván semmi emlékem nincsen Ütő Endréről. Közepes hang, jellegtelen egyéniség. Nem úgy a kor Savonarolája kultúr(él)harcosa, Fekete György. Ezek szerint neki köszönhettük a művésznek közepes, vezetőnek alkalmatlan úr kinevezését. Úgy emlékszem, akkoriban ő (F. Gy.) volt a teljhatalmú kultúrpápa. Olyasmi, -ha más területen, máshogyan is- mint a legutóbbi idők Savonarolája kultúr(él)harcosa, a jelen állapot szerint -igaz, jól fizető- fiókba dugott Demeter Szilárd.
Nagyszerű írás, köszönjük. Annyit azért hozzátennék - részben Ütő Endre védelmében -, hogy az Operaház vergődése nem volt egyedi eset, ami itt kicsiben, az nagyobb pályán is ugyanígy történt: az egész ország elszalasztotta a rendszerváltás nyújtotta nagy lehetőséget.
Az Ütő Endre igazgatóságát taglaló írás sokáig készült ugyan, de nagyon megérte a várakozást. Gratulálok a szerzőnek! Jómagam már csak arra emlékszem, hogy ekkorra esett 2 legnegatívabb operai élményem: Az első a már sokszor emlegetett Don Pasquale volt, ami viszont ennél is jobban fájt és dühített, az egy nagypénteki Parsifal. Oberfrank feltehetően eleve feladta, az alulfizetett és haknikból megélni próbáló zenekari zenészek fáradtan és enerváltan nyomták le a szólamukat, közben az egyik csellista hölgy az 1. felvonás végével távozott, majd a 3.-ra visszatért, közben a maradék 5(!!) gordonkás húzta a vonót. Az utóbbi hatására évekig nem tettem be a lábamat az Andrássy útra és a soknevű térre.
Egy ismerősöm fogalmazta meg, szerintem nagyon helyesen: a rendezőnek nincs joga megváltoztatni a cselekményt. Ahhoz van joga, hogy új művet írjon. (Hozzáteszem: és azt megrendezheti kedve szerint.) Az meg rég rossz, ha egy rendezés csak úgy érthető, ha meg kell magyarázni, s ennél csak az rosszabb, ha maga a rendező az egyetlen, aki meg tudja azt magyarázni. Szeretem ezeket a kinyilatkoztatásokat, Heuréka-effektusokat: "A Ring egy családtörténet" (mert én azt akarok rendezni), "A Lohengrin Wagner korában játszódik" (mert én ott akarom megrendezni).
Cilike,
Mivel nem láttam az új Lohengrint, leginkább a te beírásodhoz tudok csatlakozni. Én jól viselem a "modern" rendezéseket, de azokat nem és azok nem "modernek", csupán öncélúan polgárpukkasztók, amikben, nem, nem a látvány, hanem a cselekmény, többnyire a végkifejlet határozottan szembemegy a szerzők szándékaival, pláne a történelmi hűséggel. (Ha a szerzők mennek szembe pl. Schiller/Verdi Don Carlos, az más.) Azt sem szeretem, ha a rendező promo-nyilatkozatai tartalmaznak magyarázó lábjegyzeteket, mit hogyan kell értelmezni. Aztán ha a néző nem olvassa el előre ezeket az íràsokat, akkor csak néz ki a fejéből vagy észre sem veszi a rendező világmegváltó, ütősnek gondolt apró-cseprő ötleteit. Megjegyzem, Homoki András bécsi Lohengrinjében sincs sok köszönet (Opernglas 21689), MET Lohengrinje pedig túlontúl konvencionális (METmozi/632).
A vezetőről két dolog hirtelen:
A királyt megölni (amiről jómagam is innen értesültem, mert el voltam varázsolódva egyéb tekintetekben) szimplán történelemhamisítás. A Lohengrin nem történelmi dráma, hanem férfi és nő kapcsolatáról szól, ami nemigen változik az idők során, és ez a darab, mint -zéta- is írja, az időtlenségével hat. Ezért nincs olyan, hogy a Lohengrin-i örökség "vége", és valami újnak a kezdete. Mikor kérdezték meg a történelem során először egy leánytól, hogy akar-e egy adott férfihez hozzámenni? Hát bizony Wagner idején ez a dolog talán éppen a szárnyait próbálgatta, adott kultúrkörben (mint amilyen pl. Wagneré), adott társadalmi rétegekben. A Lohengrin-i mondandó helyszín- és időbeli behatárolása szembemegy a wagneri szándékkal.
Most aztán várhatjuk, érvényes-e rá a Bernstein-szabály. Talán /remélhetőleg nem kell 35 évet várni az újabb fellépésére.
