Élőben sikerült elcsípni vagy felvételről? [Rebeka alakításaiból szerintem is hiányzik egy kis lélek. Inkább játssza, mint éli a szerepeit.]
Évadnyitány Barcelonában – Turandot két szereposztásban (2019. október 10. és 22.)
A Liceu stílusosan ugyanazzal a darabbal nyitott idén, amivel 20 éve is, az újjáépítés után. Pénzt és paripát nem sajnálva egy formabontó, modern látványt álmodtak a színpadra – jól keverve a Turandot értelmezésének különféle kártyáit. Ha már a hangok miatt nem is feltétlen (lásd lejjebb), a rendezés miatt ajánlanám az azóta kalóz honlapokra (pl. operaonvideo.com) is felkerült élő közvetítésbe betekintést. Nagyon szép többek között az elnyomás alatt sínylődő társadalom már-már orwelli bemutatása: mindenki egyenruhában, egyen világító fejdísszel, folyamatosan megfigyelve gépek által és egy 3D-s technikával megalkotott zárt félgömbbe zárva. Calaf itt úgy kerül Turandot varázsába, hogy igazából nem is pillantja meg őt, csak képzeletében él, amikor ő is felveszi a fénylő fejdíszt. Utóbbi gondolat végigkíséri az egész előadást: Turandotot a szokottnál is kevésbé vonzónak ábrázolják (előnytelen, jégszín ruhájában a nagyária alatt jégbarlangja(?) bejáratába markol, majd később is meglehetősen esetlenül mozog, nem tudja mitévő legyen, miután lassan "leolvad" a rejtvények megfejtése során látványban is) és nyilvánvalóvá teszik, hogy az ő vonzereje csak Calaf fejében élő ábránd. Így amikor Turandot megcsókolása után megszerzi annak fejdíszét, a kettős során már csak ahhoz énekel (remek jelenet, amikor a balkonon „együtt” állnak és Calaf a fejdíszt tartva integet a népnek), míg Turandot Liu felé hajol és a zárlatban Pieta-pózban tartja a halott testet. Turandot utolsó szava után a nép leveti az egyenruhát és boldogan átöleli egymást, amiben Calaf, akinek a víziója törik össze és szembesül az addigi történtekkel, nem tudja őket megállítani – így teljesen összetörve lerogy. Még egy emlékezetes kép a miniszterek álmodozása: a három minisztert mozgása közben egy 3D buborék kíséri, és mellettük más szálló buborékokban látszanak az álmaik tárgyai – végül pedig a lehulló szoborfejek (a korábban kivégzetteket jelképezve) majdnem alátemetik őket. Valahogy így lehet modern technológiával látványos operát csinálni, hiszen úttörő színészvezetést néhány érzelmi kulcsmomentum megfelelő megoldásán kívül nem egy Turandottól várnék.
Sajnos a hangok java viszont nem nyűgözött le. A címszerepben először Irene Théroint hallottam, aki az első szereposztás csalódása volt számomra. Áprilisi Giocondája minden hibájával és annak pozitívumai nélkül énekelte a címszerepet. A rendezés (és már maga a szerep is) kihúzta a lába alól fő erényét, az erős drámai jelenlétet, amivel fél éve izgalmasabbá tett egy unalmas Gioconda rendezést. Vokálisan viszont nem tudott kárpótolni, sőt. A magas hangok többször élesen szóltak, az olasz dikció elkent volt, a mély hangokkal (amik pedig megvoltak tavasszal) nem tudom mi történt. De ezt a „tankönyvien gombócos” megoldást nem értékeltem. Meghallattam a videón és rádiófelvételen is, de nem tűnik úgy, hogy egy különösen rossz estét fogtam volna ki. Sajnálom, tőle többet vártam – ahogyan a második szereposztásban fellépő Lise Lindströmtől is, akinek a MET-ben, ROH-ban vagy Wiener Staatsoperben is énekelt ikonikus szerepe a jéghercegnő. Bár a hang középfekvéstől felfelé ideálisnak mondható a szerepre, kellően metálos, a mély hangok maximum egy Susannánál lennének elfogadhatóak - többször már a negyedik sorig se jutottak el! Emellett a hang volumene sem tűnt mindig elégségesnek, a „Mi vuoi nelle tue braccia a forza, riluttante, fremente?” frázis javát például elnyelte a kórus. Meglehet, hogy a több száz elénekelt Turandot megtette a hatását…
Calaf szerepében az első szereposztásban Jorge de León lépett fel, aki a Jászai Mari-díjas alakítást nem igénylő szerepet egészen korrektül megoldotta. Nyilvánvaló fegyverét (a bombabiztos, fényes magasságokat) itt igazán kamatoztathatta, néha corelli-i hosszúságban tartva a csúcshangokat székbe szegező erővel. A „csúcsok” alatt azonban többször túlságosan erős vibrátója volt és sajnos januári Pinkertonjához hasonlóan itt se nagyon merészkedett a mezzoforte hangadás alá. Alakítása pedig a rendezői utasítások kissé civil végrehajtására terjedt ki. Bár a háromszoros ’Turandot!’ kiáltás erejével versenyezni nem tudott, Gregory Kunde hozta a második szereposztás alakítását, amiért már önmagában megérte jegyet váltani. Az egy évvel ezelőtti des Grieux-höz képest most az első pillanattól hitelesen tudott a szereppel élni (egy életkorát nem ismerő barátom 45 évesnek saccolta!), előadásában egy kis bemelegedés után egyetlen bizonytalan pont se volt vokálisan. A szöveget értelmező éneklés, szenvedélyes alakítás volt az övé, amiben néhány csúcshang kissé matt voltát tudnám csak a mérleg negatív serpenyőjébe tenni. Igazi bónusz volt, hogy ő megfújta a „ti voglio ardente d’amor!” opcionális csúcshangját, koronát téve az egyik kedvenc részemre a műből. Bravo!
Liu szerepében Ermonela Jaho teljesen ellopta a show-t az első előadáson. Már a „ Perché un dì...nella reggia, mi hai sorriso” frázis végén olyan lélegzetelállító tartott pianissimót énekelt, amihez kevés foghatót hallottam élőben (és tökéletesen projektált volt a földszint utolsó soráig, ahol ültem). Az ő Signore, ascoltája számomra az ezt csúcspontja volt – bár a harmadik felvonásbeli jelenetét is kiválóan oldotta meg. Torkában biztosan megvannak a szerep mély részei is, bár középen tán nem szól olyan szépen a matéria. Mondjuk azt nem tudom, miért és hogyan énekel Pillangót ezzel a hanggal... Váltótársa, Anita Hartig, sajnos jelentősen elmaradt Jaho teljesítményétől. Ő nemhogy pianissimót nem tudott énekelni, szerintem még pianót se igazán. Emellett sokszor túl nyitott hangzókkal énekelt, a harmadik felvonásban néha azt éreztem, hogy nem is Liút énekli, hanem kis túlzással Turandot előtanulmányt folytat a hangadást tekintve. Nem tetszett sajnos.
Timur rövid szerepében Alexander Vinogradov igazi luxus volt, míg Ante Jerkunicának néhány magassággal azért meggyűlt a baja. A három miniszter (Toni Marsol, Francisco Vas, Mikeldi Atxalandabaso) korrekt alakítást nyújtottak, néha kissé bizonytalankodva.
Josep Pons, a Liceu első karmestere szerencsésen kerülte el a Turandot-rezesbanda effektust, bár az első előadáson tán kissé túl lágyra vette az interpretációt, néha mintha Massenet-t vezényelt volna Puccini helyett. A kórusnál én már hallottam jobbat ebben a darabban Pesten.
Végezetül: ha valaki esetleg eljut a decemberi ROH-os Kunde-Jaho-Carlos Alvarez Otellóra, írjon beszámolót feltétlen! Biztosan remek lesz.
Köszönöm de gépelési hiba,ami sajnos tobbszor előfordul nálam!Miért haragudnék?
Feltételezem megharagszik, mert tényleg nem ez a lényeg, de Fabbio Sartori igazából Fabio. Miután nem dél- vagy közép-olaszországi, hanem venetói (egészen pontosan Trevisoban született) még ki sem jönne a száján a neve két "b"-vel ejtve.
Nem tudom hányan látták ,hallották a tegnapi a Simon Boccanegrát a bécsi staatsoperből.,de elmondhatom ,hogy az egyik legszebb előadás volt ,amit hallottam..Ebben nagy szerepe volt az alig 34 éves Simone Piazzolának Simone szerepében.Régnen nem hallottam ilyen szép színű,egy ívben megszólaló bariton hangot,nagyszerű magasságokkal és nagy kifejezőerővel.mellette a veteran Furlanetto énekelte Fiescot Gyengébben sikerült a híres ária,de utána már semmi probléma nem volt és valami elképesztő hatásos kettőst produkáltak Piazzolával az utolsó képben.Még mindig olasz basszus,amiből nem sok szaladgál a világban.Amelia Grimaldit Marina Rebeka énekelte.nagyon szép hangon ,kíváló techikával. Ragyiogó megjelenése ellenére számomra minden produkciója kissé unalmas,de még mindig jobb volt,mint a toulouse-i Normában.Soha rosszabb Améliát .Gabriele Adornot Fabbio Sartori énekelte igen kíválóan,de előnytelen megjelenése nagyon zavaró ,főleg ifjú szerelmes szerepben(Igaz az operaház nem szépségverseny)Paolo Albionit egy bécsi sok mindenben kisebb szerepet éneklő Clemens Uterrreiner énekelte számomra nem elég hangggal mint teszem azt Faragó András és még néhány akit hallottam ebben az igen fontos szerepben.Paolo Carignani vezényelte a kitűnő előadást.nagszerű zenekaral és énnekkarral.Maga az előadás 2000-i tavaszi salzburgi fesztiválon ment ebben a minimlista,de nem zavaró rendezésben
https://www.facebook.com/groups/1725690464361376/2389353921328357/?comment_id=2389375727992843¬if_id=1572179321463910¬if_t=group_comment
Das Wiener Staatsopernmagazin
27.10.2019 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
Persze, hogy nem!
Nos, ezt kellene csinálni Pesten (is): Kaufmann-gálát az Arénába. És biztosabb vagyok egy teltházas pesti Arénás-Kaufmannban mint egy teltházas miskolci Jégcsarnokos-Carrerasban. Nem tudom, hány néző befogadására alkalmas az ottani Jégcsarnok, de nem vagyok 100% biztos abban, hogy a kiérdemesült szeladon meg fogja tölteni, éspedig teljes árú jegyek eladásával, vattázás vagy szektorlezárás nélkül...
Könyvbemutató: A muzsika valódi hangja
A jövőre 100 esztendős Salzburgi Ünnepi Játékokról szóló reprezentatív kötet bemutatója
2019. október 25. péntek 15,30 óra
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem
(San Diego Reader, by Garrrett Harris, Oct. 17, 2019)
José Carreras-koncert Miskolcon
José Carreras hangversenyével nyílik 2020-ban a 20. Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, a rendhagyó koncert helyszíne a város jégcsarnoka lesz.
Oper aus Österreich
13.10.2019 | 15:05 | Ö1
Kostproben aus dem Repertoire der Volksoper Wien sowie aus Produktionen der Bundesländer-Bühnen.
Kedves Telramund! nagyon köszönöm - egyelőre nevezzük csak lelkes beszámolónak...majd 20 év múlva kritika...talán :)
Kedves Otello! csak irigyelni lehet azért a 24 óráért és a ragyogó összehasonlító ,értékelő,fimoságokra odafigyelő kiemelkeően megírt kritikádért! Nagy gratula!
A világ két legjobb Normája 24 órán belül – Marina Rebeka és Kolonits Klára Toulouse-ban (2019. október 5. 19.00, október 6. 15.00)
Jó ideje számoltam már vissza a napokat az elmúlt hétvégéig, amikor végre élőben hallhattam egyik kedvenc művészem Normáját. Az, hogy mellette a MET utóbbi éveinek legjobb Normáját (márpedig sok helyen ezt írják róla) meghallgathattam, igazi bónusz volt. Az első szereposztás tenorjának és a második szereposztás Adalgisájának rejtélyes eltűnésével úgy alakult, hogy ugyanabban a rendezésben és ugyanazokkal a partnerekkel (sőt, lényegében ugyanarról a helyről) sikerült a két karakteres szoprán előadását élveznem – ami azonnal adja magát egy részletes összehasonlításnak.
Már Norma néma megjelenésekor meglátszott a két címszereplő eltérő szerepfelfogása. Míg Rebeka az őt egyfajta mágikus lényként tapogató gallok között a fájdalomba belefásult, büszke papnőként állt, addig Kolonits egy emberközelibb, a fájdalmában a reményét tán nem teljesen elvesztett, másokban még szeretet találó papnőt mutatott. Az ezt követő Casta Diva konzisztensen követte ezt a vonalat. A lett szoprán Casta Divája egy reprezentatív, a külvilágnak kötelezően elvégzendő ima „elmondása” volt, amelynek során a zenével összhangban néha előtört a mélyről jövő fájdalom. A másik interpretáció egy sokkal bensőségesebb felfogást tükrözött: a magyar Norma, mintha tán tudomást se venne a körülötte álló követőitől, egy teljesen introspektív imát énekelt, puhább hangütéssel. A felvonás fináléjához közeledve, miközben Adalgisa elbeszéli szerelembe esésének történetét, Rebeka lépésről lépésre olvad fel és engedi át magát az emlékeinek, míg Kolonits arca hamar felragyog és elönti az őszinte boldogság. Pollione megjelenésekor ismét máshogy reagálnak: a premierszereposztás Normájából egy pillanat alatt feltör a korábban gondosan elfedett szomorúság és igazi fúria válik, amit hatalmas tartott záróhang koronáz a felvonás végén. A spinto adottságait maximálisan kihasználva igazán katartikussá teszi az első felvonás végét. Ezzel szemben Kolonitsról egy reményvesztett alabástromszobor képe maradt meg emlékezetemben, egy megcsalt asszony kimondhatatlan fájdalmával arcán. Talán csak most tudatosult benne, hogy a római végleg elhagyta? Érdekes, hogy a két eltérő felfogás eredménye az volt, hogy Marina Rebeka helyett inkább Adalgisával tudott „menni” a néző, beütött időlegesen a Turandot-Liu effektus az első részben. A második felvonás elején mindkét Norma, a teljesen fekete, üres színpad közepén ülve és a gyermekek ruháját/pólyáját szorongatva, megindítóan mutatta be a papnő kétségbeesett vívódását, majd annak Adalgisával való kibékülését. A Mira, o Norma volt az első pont, ahol biztosan elkezdtem érezni, hogy az én Normám Kolonits Klára lesz. Az az ív, ahogy a színpad közepén összetörten, leszegett fejjel ülő Norma lépésről lépésre eljut a megkönnyebbülésig/boldogságig – csodálatos karakterábrázolás. A harcba hívásban ismételten megmutatkoztak a szerepfelfogások különbségei: Rebeka valódi amazon módjára, bosszúvágytól eltelve, az indulat hevében küldte csatába a gallokat és kezét „tábornokként” sokáig tartotta. Kolonits művésznő ezzel szemben hamarabb „lekapta” kezét és egy olyan hajigazítást csinált, ami azt sugallta, hogy néhány másodperccel döntése után meg is rettent annak következményeitől. Nem tudom, hogy utóbbi mozdulat mennyire volt szándékos, minden esetre a szereppel való teljes együttlélegzésre utal. Ha jól tudom, Schopenhauer a Norma zsenialitását abban látja, hogy a néző teljesen elveszíti életkedvét a Qual cor tradisti résznél. Azt kell mondjam, ezek szerint nem látott Kolonits Klárához fogható művészt életében a szerepben. Ami az In mia man alfin tu sei alatt történt, már azért a bruttó 8 percért megérte volna Toulouse-ba utazni. Ahogy eljutunk a Polliónéhoz a szeretetre vágyó arccal simuló papnőtől addig, hogy a hadvezér a lábai előtt hever és Norma kérdezi ’Preghi alfine? Indegno! È tardi’, végül egészen a duett zárlatáig – hát, ez maga volt a MŰVÉSZET. Végig libabőr, a kettős második részében még a szemem is bekönnyezett. Teljes érzelmi K.O.. Ezzel szemben Rebeka itt veszti el a csatát szerintem (vagyis mit veszti el? Kevésbé győz... :) ). Valahogy nem tud igazán szívhez szóló lenni az ő bosszúszomjas Normája, egy csipetnyi lélek hiányzik. Nem látjuk meg benne kellően a szeretetteljes emberi lényt. Ezek után a Qual cor tradisti már csak meggy a torta habján – mindkét előadásban remekül tolmácsolva. Norma végül pedig a színpad elejére jön, miközben a háttérben felcsapnak a lángok…Rebeka mint egyfajta megszabadított bukott angyal, a magyar szoprán pedig mint egy angyallá vált, megtisztuló papnő marad meg utolsó képként emlékezetünkben. Amikor ezek után mindkét Norma egyedül kijött a függöny elé, a színház valósággal felrobbant…
Még néhány gondolat a Normákról. Nagyon jó volt látni, hogy mindkét énekesnő mennyire a képességeinek tudatában alakította a szerepét ugyanazon rendezésen belül. Rebeka sötétebb matériájához, „vágósabb” hangjához, a gyakoribb (de)crescendo használattal karöltve, ez a szerepfelfogás jobban illett. Kolonits mesteri díszítései, leheletfinom megszólalásai pedig az ő Norma-képét tették teljesen hitelessé. Utóbbinál muszáj megemlítenem, hogy a YouTubeos Norma felvételeihez képest is jobbnak hallottam, különösen a mély hangokon. Többször a 20. század első felének historikus koloratúraszoprán felvételeken hallható mellregiszterére emlékeztetett a rendkívül hatásos hangképzés (Rebeka esetében is vannak mellhangok törés nélkül, de valahogy kevésbé kimunkáltak). Végezetül pedig, az egyik olasz barátom külön kiemelte, hogy a magyar szoprán olasz kiejtése jelentősen jobb volt.
Adalgisa szerepét mindkét szereposztásban Karine Deshayes énekelte. Bár ő mezzónak brandeli magát, nekem egyértelműen telt lírai szopránnak tűnik, egy jó Donna Elvira/Giovanna Seymour hang. Ettől eltekintve azonban nagyon tetszett az, hogy minden frázisán érezni lehetett, hogy pontosan tudja, miről énekel, illetve hogyan kell azt hatásosan előadni. Minden mondatának jelentősége volt, még a sotto voce énekelt hangokat is jól projektálta, így érdekessé tette a szólam kevésbé ihletetten komponált részeit is.
A fiatal spanyol tenor, Airam Hernández most Toulouse-ban debütált a római hadvezér szerepében. Míg hangja jelenleg inkább Nemorino mint Pollione, mégis adottságaihoz szabva egészen korrekt alakítást nyújtott. Bár a szerep javában és főleg a középtartományban sikerült egy hősiesebb hangszínt kikevernie, a cabaletta (szerintem kissé túldíszített is volt, a szerephez nem feltétlen illő) és a nagy ensemble jelenetekben való vokális elveszés megoldása még várat magára. Viszont az Adalgisa-Pollione kettős, valamint a Qual cor tradisti tenor része kifejezetten tetszett. Összességében úgy tűnt, mintha ebben a rendezésben a korábban kalandozó, felelőtlen Pollione a darab végén nőne fel, válna férfivá és törne azonnal össze. Ezt hangban jobban mutatta meg a tenor, akinek színészi képességei még sajnos eléggé kezdetlegesek, a klasszikus kézemelgetés-köpenyrázás tengelyen mozog leginkább. Kíváncsian várom, hogy alakul karrierje!
Oroveso szerepében az első szereposztásban Szabó Bálint meglehetősen unalmas produkciót nyújtott matt hangon. Váltótársa, Julien Veronése ígéretes fiatal basszista – nagyobb, izgalmasabb hangon szólaltatta meg a szerepet. Külön kiemelném még a Clotilde szerepében fellépő remek Andrea Soare-t, igazi luxus volt a kis szerepben ilyen egészségesen csengő hangot hallani.
A rendezés, egy franciául(!) beszélő szarvasembert kivéve, nagy újdonságot nem igazán hozott. Az, hogy „szarvasunk” pedig a zenére beszélt rá…miért nem lehetett művészi mozgással valahogy a kívánt tartalmat (ha jól tudom, a mondák misztikumát) sugallni? Másrészt igazán feliratozhatták volna, hogy mit mondott. A jelmeztervezőnek viszont gratula, Norma ruhái mesteriek voltak.
Az operát mindkét alkalommal Giampaolo Bisanti vezényelte, az előadások java részében jól ráérezve az optimális belcanto tempókra, hogy a zene se túl gyorssá se túl unalmassá ne váljék. A zenekar néha viszont kicsit hangos volt (például a finálé végén mindkét szereposztás énekeseit eléggé elnyomta).
Összességében életem egy fantasztikus operai 24 óráján vagyok túl. Néhány részletet meg is osztanék belőle az érdeklődőknek. Ezen a linken letölthető [csak hang] mindkét Norma Casta Divája, az első felvonás fináléi (az „Oh! Rimembranza” résztől kezdve), mindkét In mia man.. és az azt követő egész finálé. Emellett a Pollione ária és cabaletta, Adalgisa-Pollione kettős, valamint a második felvonás eleje Kolonits Klárával (a Mira, o Norma végéig bezárólag). Jó zenehallgatást-összehasonlítást! ;)
Kiváló képek mindkét szereposztásról itt.
Az OperaDigiTárban keres(gél)és kapcsán pár perce találtam meg a dr. Heiner Lajos tudósítása szerint újranyitott Prágai Nemzeti Színház archivumát 1883-ig visszamenőleg. Ha eddig nem volt fenn, ezennel megosztom: http://archiv.narodni-divadlo.cz/
Das Wiener Staatsopernmagazin
29.09.2019 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
Egy szeptember 17-i eseményről szeretnék beszámolni. Ekkor volt a Wiener Staatsoper „Solistenkonzert” sorozatában Elisabeth Kulman mezzoszoprán énekesnő önálló estje.
Már abban eltért az ilyenkor szokásos estekről, hogy nem a hagyományos „énekes+zongorista” felállás volt, hanem a Wiener Philharmoniker nyolc tagjából álló együttes kisérte.
A műsor a ma szokásos „cross-over” produkció volt: operaáriák, musical részletek, slágerek Beatles-től Edith Piaf-ig. Gyakorlatilag egy komplett „Ki nyer ma” előadás volt, hiszen daloknak, áriáknak néha csak egy-egy kis részlete, néhány üteme – pl. Walkürök lovaglása, Csarnokária, IX.szimfónia, stb. – hangzott el. Az egyes számok folyamatos átmenetben követték egymást 2 * 50 percen keresztül, és még félórás ráadással. Érdekesség, hogy a művésznő az egész estet kotta nélkül abszolválta ás hangfajától eltérő áriát is bevállalt, mint például a Carmen Torreádor dalt.
Ami miatt szükségesnek tartottam ezt a nagyon jó hangulatú koncertet ezeken a hasábokon említeni, az hogy a művésznő részéről a Staatsoper szinpadán, a Wiener Philharmoniker tagjainak kiséretével elhangzott Seress Rezső: Szomorú vasárnap című slágere, kifogástalan magyar kiejtéssel és hangsúlyozással!!!
Nem, nem, kedves Laci, ezt félreértetted, mert kedveskedés akar lenni, semmi pöttyös máj vagy efféle, de tényleg :-)
Drága Edmondom, ne legyél pottyos májú /ezt itt tanultam,és sok minden mást/
Sőt: egy énekes nemcsak ember, egy énekes néha és szinte Isten(nő) :-) és/de reméljük, csak olykor fárad el.
Egy énekes is ember... Istenem elfáradt....
Egy énekes is ember... Istenem elfáradt....
Lehetséges. Ókovács Szilveszter, akinek a véleményére sok mindentől függetlenül azért érdemes odafigyelni és én is odafigyelek rá, szóval ő valamelyik Levéláriájában mint a világ legjobb Otellóját harangozta be Antonenkót pesti (MüPás) fellépése előtt. Hittem szép szavának :-) és amit hallottunk, az ott és akkor igazolta a főigazgató laudációját. Akkori beírásomat ld. Nemzeti Hangversenyterem/3895. Ld. u.ott 3897-98: Heiner doktor úr már 2007-ben fölfedezte Antonenkót egy Boccanegra-előadáson, akkor ő harangozta be 2008-as salzburgi Otellóját. Remélni kell, hogy csak kisiklásai voltak-vannak. Fiatal még és van miből és van mit veszítenie ...
Antonenko Salzburgban pocsék Otellót énekelt - rossz napja volt?
Csak egy állítólagos illegal fiúgyermekről olvastam. Nagyobb gond, hogy a mai Játék-kérdés énekese aligha lehet ő. Ha lány, még kevésbé.
Akkor egy kalányos kérdés: egyes források szerint - sajnos, nem jegyeztem fel, hol olvastam - JFK-nak van egy törvénytelen, ismert operaénekes lánya. Ki?
Érdekesség: bizonyos "JK" éppen Fischer Ádám vezénylésével fog hamarosan Otellókat énekelni. Másrészt ott van pl. Antonenko, aki a MüPában szédületes Otellót énekelt, a MET-ben (live broadcast) viszont pocsék Radames volt.
Kedves Telramund!
Ha az a JK az, akire gondolok (?) nekem sem tetszett a londoni Végzet hatalma, de ennek több oka is van, és Otello-ban is mások voltak a Nagyok, persze ma a mai énekesek énekelnek. De ettől függetlenül fenntartom a véleményemet, hogy Beczala kiváló énekes, a mai tenor-generáció egyik legjobbja, de a Radames nem neki való. Pár év múlva talán igen, de ma még nem!
Nekem átjött!Viszont Jk nak sem a Végzete serm az Otelloja nem tetszettIstenkíséertés ilyet írni de nekem nem jött be miután mindkét szerepben hallottam kíválóságokat.
Például?
Egyébként én a Beczala-féle Lohengrintől sem jöttem különösen tűzbe! Korrekt előadás volt, csak éppen Lohengrin nem jött át! (bocs!)
Meg fogja oldani ,ahogy nagyon jól elénekelte a Lohenrgint is.Ha azt vessszük van még olyan tenor akinek nem kellene Verdi hődtenor szerepeket énekelnie,de most ezt kimondani halálos bűnÍ!
Csak még annyit, hogy a kínai tenornak van 1 - 3vonalas esz-je, és nagyon szépen szol a kozép lágé.
Oktober harmadikán a besztercebányai Allami Opera/ Státna opera/ Pozsonyban fog vendégszerepelni Rossini Otello-jával. A szlovák kritika a mult évad legjobb performanszának tekintik eztet. A jegyek nagyon megfizethetok.
www.snd.sk
Ebben az évadban unnepli a Szlovák Nemzeti Szinház 100 éves jubileumát. Ebbol az alkalombol szept. 14-ikén unnepélyes koncertet rendeznek a régi, torténelmi operaházban. Az elso részben Smetana és Dvořák muvei csendulnek fel a másodikban Eugen Suchoňé. www.snd.sk
Az hiszem megéri 1 hétvévégét Pozsonyban tolteni. Multkor egy magyar turista csodálatát fejezte ki az Ovárosrol - egy kis ékszerdoboznak nevezte.
The L.A. Opera Names the Lawyer who will Lead the Placido Domingo Investigation
Na ne! Megint egy tehetséges énekes, aki nem tudja mit szabad és mit nem szabad(na) énekelnie?
"Ilyen operaélmény nincs még egy a világon" Az index.hu képes beszámolója a Veronai Arénáról, a nyári operafesztiválról itt olvasható.
Ha esetleg ez az előadás mást is érdekel: tegnap este hirdették ki, hogy augusztus 5. és 7. az időpontok. A jegyeket ma délelőtt tíztől árulják.
A szerző "szakértelméről" annyit, hogy jövőre Beethoven születésének 250., nem pedig 200. évfordulója lesz.
"Ahogy tavaly, úgy idén is állva tapsolta, dübörögve éljenezte az előadást (A nürnbergi mesterdalnokokat - ED) a közönség, mely a XIX. századi német polgári miliőtől a nürnbergi per tárgyalóterméig, történelmi korszakokat és ideológiákat felvonultató nagyszabású produkció, a zsidók elhurcolásáért vezeklő német lelkiismeret önkritikus apoteózisa." Idézet vége. Akkor mégiscsak akad még olyan "hülye" közönség, amelyik állva tapsol, dübörögve éljenez újragondolt, értelmezett rendezéseket? (Költői kérdés, általánosságban.) Meg vagyok nyugodva.
"A világsztár: Richard Wagner"
BAYREUTH – ÜNNEPI JÁTÉKOK HŐGUTÁVAL, BORZONGÁSSAL, BUKÁSSAL
2019. AUGUSZTUS 18. VASÁRNAP 14:31 , MNO.hu
Markos Mária
2020 augusztusában a Castell de Peralada fesztiválon debütál Piotr Beczala Radamesként. Aida Radvanovsky, Amneris Rachvelishvili, Amonasro pedig Carlos Álvarez lesz!
A prágai Stavovské divadlo-ba újra vissza tér W.A.Mozart Don Giovanni-ja / itt volt az osbemutato 1787 okt. 29/. A legendás Kašlík-Svoboda rendezést újítják fel.
Aug. 14-18., 20-25, okt. 15 és 16 www.narodni-divadlo.cz
Ha véletlenul au gusztus 25.-kén a Magas Tátra kornyékén jártok, látogasssatok el Késmárkra /Kežmarok/. Peter Mikulás és fiatal operatehetségek gálakoncertet adnak 17 orakkor az evangélikus artikuláris fatemplomban.
Köszönöm! Így, hogy már többször hallottam Radvanovskyt élőben, azt kell mondjam, a felvétel őt negatív irányba torzítja. Élőben se angyali hang, de nagyon effektív, kevesebb kellemetlen éllel.
Érdekes kérdés. Voltak olyan kritikushangok, akik szerint Radvanovsky túlságosan drámaira vette a figurát és Verdi/Schiller Luisája ennél jóval szelídebb, "kislányosabb" kellene, hogy legyen. Buratto jelenlegi optimális szerepei szerintem Mimi, Liu stb. lehetnek, amiket amúgy főleg énekel is (felteszem, nagyon jó bennük).
Alexander Neef veszi át a Párizsi Operaház irányítását 2021-től. A 45 éves német zenei menedzser Stephane Lissner igazgatót váltja a 350 éves intézmény élén.
A hírt az Elysée-palota jelentette be. Alexander Neef Torontóból érkezik a francia fővárosba, ahol 2008 óta vezeti az operaházat.
A váltás viszonylag problémamentesnek ígérkezik, mivel az új igazgató nagyon jól ismeri a Párizsi Operaházat, hiszen 2008-ig rendszeresen együtt dolgozott rendezőként az akkori vezetővel, Gerard Mortier-val. Neef karrierjét a Salzburgi Ünnepi Játékokon kezdte produkciós vezetőként, majd a New York-i Metropolitan Operában dolgozott. Torontóba érkezve sikerült kitárnia az operaházat a fiatalabb közönség felé. Olyan nemzetközi sztárokat nyert meg az intézménynek, mint Sondra Radvanovsky és Christine Goerke amerikai énekesnők.
Párizsban Neef kereken 220 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat majd évente a neobarokk Granier-palotában és a Bastille téri Operában lévő játszóhelyeken.
Fidelio/MTI 2019.07.30. 08:45
Már bocsánat ,de Buratto hangjával lönnyebb elénekelni a szerepet ,mint Radvanovskién.Utóbbi kifejezőereje sokkal nagyobb és küllemben nem sokban különboznek,annyiban, hogy fiatalabb jóval.Eltekintek párhuzamok felsorolásától.
Jo munka, kedves ocsém. Szerintem Buratto-nak jobban illik ez a szerep mint a kanadai kolléganonek.
