Bál a Savoyban - Szegedi Nemzeti Színház - bemutató

Bemutató: 2017. december 15. - 19:00

További előadások:

december 16. – 15:00; 19:00

december 17. – 15:00; 19:00

december 22. – 19:00

december 23. – 19:00

2018. január 11. – 18:00

január 13. – 19:00

január 14. – 15:00

Szereplők:
    Henry de Faublas  - László Boldizsár, Szélpál Szilveszter
    Madeleine, a felesége  - Nánási Helga, Gyüdi Eszter
    Madeleine unokatestvére, Daisy Parker  - Csorba Kata
    Musztafa Bey  - Gömöri Krisztián, Figeczky Bence
    La Tangolita, brazíliai táncosnő  - Laczák Boglárka
    Celestin Fourmint, ügyvéd  - Barnák László, Ferencz Nándor
    Pomerol, a Savoy főpincére  - Rácz Tibor
    Archibald, komornyik  - Ádám Tamás
    René - Ferencz Nándor, Barnák László
    Maurice - Gömöri Krisztián, Figeczky Bence
    Polette, Musztafa exfelesége - Göblyös Sára
    Lili - Máthé Beáta
    Csónakos, Monsieur Albert - Büte László
    Musztafa további feleségei - Baracskai Judit, Ferenczy Orsolya, 
    Himmer Veronika, Stefanik Kata, Szabados Tímea

Alkotók

    Díszlettervező  - Molnár Zsuzsa
    Jelmeztervező  - Rátkai Erzsébet
    Világítástervező - Stadler Ferenc
    Koreográfus asszisztens - Varga József
    Koreográfus  - Bóbis László
    Karigazgató - Kovács Kornélia

    Vezényel  - Koczka Ferenc, Kardos Gábor

     Rendező  - Horváth Péter

Közreműködők

a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, 
a Szegedi Nemzeti Színház tánckara, a Tömörkény István Gimnázium tánctagozatos hallgatói

A Bál a Savoyban című operettrevüvel készül a Szegedi Nemzeti Színház

KOCH LAJOS
KACSÓH PONGRÁC 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA
(Befejezés.)

Egyik fő jellemvonása: rendkívüli sokoldalúsága. Műveltsége internacionális volt, ami azonban nem jelentett kozmopolitizmust. Kacsóh a nemzetközi műveltségnek olyan értelmet adott, hogy a tudományban, művészetben, az élet nemes fölfogásában ne maradjunk el más nemzetek mögött. Sokszor csalogatták külföldre. Nyelvtudása könnyen lehetővé tett volna számára anyagilag jobb megélhetést és érvényesülést. De úgy érezte, hogy a magas műveltségű egyén itthon is megtalálja azt a kört, amelyben eszményei megvalósításáért küzdhet. Egyéniségének ereje lebilincselő. Tudott elragadóan szeretetreméltó lenni, de erős hajlama volt a gúnyolódásra. Életmódja egyszerű, szükségleteiben a legcsekélyebb igényekkel. Olykor cinikusnak tűnt, de valójában úri hajlamú, előkelő modorú. Mindent saját magának köszönhetett s ezzel méltán büszkélkedett. Soha protekció után nem járt, ezt maga üldözte leginkább. A strébereket, nagyképű embereket utálta, a népszerűség-hajhászókat megvetette. Annyira érzékeny és kényes ízlésű, hogy a legcsekélyebb ünneplés esetén is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy az váratlan és nem megrendelt ünnep.

Megjelenése a társaságra felvillanyozó hatással volt. Egészséges humorával vidám, pezsgő hangulatot ébresztett. Jellemének alapvonása, hogy a legfordulatosabb életkörülmények között sem hagyta el derűs optimizmusa. Reménytelen sohasem volt, sorsában mindig bízott, sőt nagy csalódásai ellenére az emberekben is hitt. Életművészethez nem értett. Ez reá nézve, akit az élet sokszor megtépázott, sértés lenne. Bizonyos magasabb értelemben azonban életművész: szeretett mindent, ami esztétikai érdeklődését lekötötte. Nem zárkózik a szakszerűség szűk cellájába. A természet- tudományok és zene művelése mellett kiváló humanista, akinek a finom retorika iránt való érzéke a szép szavak varázsos erejébe vetett hitében jelentkezett, amint az írásai bizonyítják. Székely fajának sok eredetisége
megvolt benne: erős akarat, önálló gondolkodás, szívós kitartás, fáradást nem ismerő törekvés elérendő célja felé. Nehezen megnyíló lélek, de akik közel férkőztek hozzá, tudták, hogy milyen érző szív lakik benne. Akaratát, mindig keresztül vitte. Lefelé nem éreztetett lealacsonyító bánásmódot, fölfelé nem hízelgett. Sok gazdag ember között fordult meg, de
sohasem irigyelte őket. Erős becsvágya magasabb eszmény felé irányult.

Művészi pályája főszakaszaiban mámorítóan szép volt. A népszerűséggel szervesen összenőtt. Szenzációs siker koronáját hordozta. A magyar daljáték fejedelme volt. Huzamos időn keresztül kedvence az egész ország közönségének, ünnepelték, körülrajongták. Szerencsés, békés évek szülöttje, amelyekben az életet gond nélkül élvezték, a jelent viharosan éltették. Ennek a kornak volt dalosa Kacsóh. Zenéje mindig egyenes vonalú.

Komplikálatlan, egyszerű. Nem törekszik csapongó magasságokba, nem tétovázó, hanem elsősorban érthető, szeretetreméltó, előkelő kedvességű, teli természetes gondtalansággal. Muzsikája nem vet föl problémákat, de a csodálatos napsugár tiszta melegségével ragyogja be. Behízelgően szép, érzelmeket híven tükröző, szerencsés formaérzékű dallamai a magyar zenei kincsestár időálló értékei között foglalnak helyet. Művészete esztétikai szűrön keresztül szivárgott, mégis úgy énekelt, mint a dalos madár. Zeneisége kétségbevonhatatlan. Gondolatainak természetessége igazolja ezt. Fanatikus hirdetője volt a magyar zene páratlan szépségének. Az egyszerű magyar dalt, amelyből művészete kiindult, megnemesítette és ettől kezdve szárnyalóbban fejlődhetett. Új hangot ütött meg. Látszólagos naivitása mögött rafinéria rejtőzik. Amit mondani akart, azt mesterkéletlenül fejezte ki. Gyengéd és kedves, erőteljes és tömör gondolatait mindenki által érthető, szép formában adta közre. Bájukkal a szíveket meghódította. Zenéje olyan, mint az örökké vidám pillanat, mint a teljesedésbe szökött örömteli jelen, rokon mindazzal, ami virágzik, lélegzik, fénylik. Művészete örömre hangol. És mily egyszerű! Nem több mint néhány tonika és domináns akkord. De milyen dallamvonal vonul el fölöttük! Magyar művészete virágozni fog, mint a mezőn a kakukkfű és a magyar országutakat szegélyező akác. Költői egyénisége, amely az alkotóerő rendkívüli gazdagságát rejtegeti magában, kimagaslik a magyar dalköltők sorából.

Művészi tevékenysége mellett kiemelkedő becsű pedagógiai munkásságot is folytatott. Kacsóh a szó legnemesebb értelmében volt tanár. Pedagógiai lelkiismeretének tisztasága vitán felül áll. Életének mindent betöltő szenvedélye a katedra. Legnagyobb öröme volt, ha előadhatott. Előadásaiban fényes áttekintéssel, a vezető gondolatok plasztikus ki domborításával, kristálytiszta logikával lebilincselte hallgatóit és fölkeltette bennük az új kérdések iránt való érdeklődést. Valami állandó, fáradhatatlan: ösztön sarkalta, hogy tudását tovább adja nemcsak tanítványainak, hanem fele-barátainak is. Ha néhány napig valamelyik iskolájában nem volt órája, meghívott néhányat barátai közül és hajnalig előadott nekik. Ezekre az előadásokra épp úgy elkészült, mint valamelyik zeneakadémiai órájára: átnézte a vonatkozó könyveket és megtanulta a bemutatni szándékozott zeneanyagot. Kecskeméti igazgatósága alatt Kacsók volt az első úriember, aki megkezdte a biciklizést. Nyáron ebéd után kijárt a Széktó szabad-fürdőbe. Leheveredett az árnyas fák alá, ismerősökkel kezdett beszélgetni. Rendesen az lett a vége, hogy a többi fürdőruhás úr is odasereglett és csakhamar 30—40-en hallgatták azokat a fejtegetéseket, amelyeknek sajátos, könnyed, csevegő modorában mesteri előadója volt. Ismereteinek gazdag forrásából bármennyit merített is, mindig újat nyújtott. Ez volt az a vonzó kapocs, amellyel maga mellett tartotta a hozzá közeledőket. A ragaszkodás embertársai részéről annál mélyebb volt, mert érezték, hogy aki ezt a sok tanácsot, buzdítást adja, jókedvvel és a megterheltetés érzése nélkül cselekszik. Tanítványait szerette. Akire jóindulatát fordította, vakon követhette tanácsát. A hozzáfordulót barátságosan fogadta, de leplezetlenül rámutatott hibáira. Csak akkor bírált, ha tehetséget látott, a közepest magára hagyta. Jellemző eset pesti tanársága idejéből. Egyik márciusi ünnepélyen Liszt Rákóczi-rapszódiáját akarta négykezes zongoraszámként előadatni. Két jó zongorista hamar akadt a gimnáziumban. A fiúk brilliáns próbát játszottak. Kacsóh hallgatta őket. Utána kritizálni kezdte játékukat. Száz hibát, kifogást, gáncsot talált. Mikor már kellőképpen lerántotta a két szepegő növendéket, végül ezt mondta nekik

«Fiúk, ha rosszul játszottatok volna, szó nélkül ráhagyom, csináljatok, amit akartok. De mert kitűnően adtátok elő a nehéz művet, találtam elmondani, hogy a dolog még jobban menjen.»
 

Cicero az ifjúság tanítását oly szolgálatnak nevezi, amelynél fontosabbat a hazának alig tehetünk. Ha ez igaz, Kacsóhról elmondhatjuk, hogy hazafiúi tartozását nemesen rótta le, mert tanári pályája alatt lelkesen és kitűnő eredménnyel szentelte annak idejét és erejét.

Kacsóht élete folyása különböző irányba vitte. Zsenialitása, alkotóereje azonban mindenütt nyomot hagyott hátra, irányt jelölt, amelynek ösvényén szerencsés utódok biztosabban haladhatnak.

(vége)

A ZENE, 1944. január 3. (XXV. Évfolyam, 5. szám)

KACSÓH PONGRÁCZ EMLÉKÉRE

SZÜLETÉSÉNEK 144. ÉVFORDULÓJÁRA

2017. december 15. 

KOCH LAJOS:

KACSÓH PONGRÁCZ 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA (1943.XII.15.)

A magyar tudomány és művészet egén gyakori jelenség, hogy legékesebb csillagai korán futnak le. Idő előtt lehullott meteor volt Kacsóh Pongrác is. Messze a láthatáron túl sugárzott fénye még letűnte után is és maradandón jelzi pályafutásának áldásos nyomait. Magyar fajtánk tiszta hajtása volt, a lélekben és tehetségben örökéletű faj tüneményes megnyilatkozása.

Kacsóh Pongrác 1873. december 15-én született Budapesten székely eredetű, régi magyar családból. Bölcsőjébe az égi tündérek az élet legszebb ajándékait dobták: jeles észbeli tehetséget, nemes nagyra vágyást és az élet fensőbb javai iránt való finom fogékonyságot. A középiskolát a pesti református gimnáziumban kezdte, a kolozsvári kollégiumban végezte be. Nemcsak jeles tanuló, hanem kétszeresen csodagyermek: tízéves korában Siposs Antal zenedéjében zongorajátékával kitűnt, mint hatodikos gimnáziumi tanuló pedig elnyerte a kolozsvári egyetemen a tanárjelöltek számára kiírt pályadíjat. A középiskolai érettségi után a kolozsvári egyetem mennyiségtan-fizika szakára iratkozott be, ahol feltűnést keltő teljesítmények közben kitüntetéses vizsgákkal szerzett tanári és doktori oklevelet. Közben Farkas Ödönnél tanult zongorát és zeneelméletet a Zenekonzervatóriumban. Ebben az időben megszervezte a kolozsvári egyetemi hallgatók zenekarát, egyúttal beállt a színház zenekarába fuvolásnak. 1896-ban a fehértemplomi gimnázium helyettes tanára, majd a temesvári tüzéreknél leszolgált önkéntesi éve után 1898-ban kinevezték a budapesti VIII. ker. Állami főgimnázium tanárává. Ekkor kezdte meg nagyszabású pedagógiai, művészi és társadalmi működését. A gimnáziumon kívül más intézetekben is tanított; néhány év alatt több-száz értekezése, bírálata jelent meg folyóiratokban, szaklapokban, napilapokban: természettudományi és matematikai tárgyúak, közben zenelapot szerkeszt és komponál. Néhány népies dalát szűkebb baráti körben megkedvelték és énekelgették. Mint a Málnai-féle leányiskola tanára, az intézet növendékei számára: «Csipkerózsa» címen daljátékot írt.

E magyar levegőjű kis műnek köszönhette azt a kitüntetést, hogy Bakonyi Károly felkérte a János vitéz szövegének megzenésítésére. Alig öt hónap alatt írta meg páratlan szépségű, Petőfi költeményével egyenrangú zenéjét. Óriási sikert aratott. A szürke matematika tanár neve máról-holnapra ismertté lett, dalait az egész ország ajkára vette.

Kacsóh érezte, hogy a nagy siker számára kötelezettséget is jelent, művészi pályáján emelkednie kell. Ezért a kultuszminisztériumtól egy évi szabadságot kért. Ez alatt Herzfeld Viktor zeneakadémiai tanár vezetése mellett a zeneszerzés magasabb stúdiumait, az ellenponttant, fuga, zenei formatan és hangszerelés titkait sajátította el, majd ismereteinek és látókörének bővítése céljából hosszabb időt töltött külföldön. Tanulmányútja Olaszországon, Franciaországon, Anglián, Belgiumon, Németországon és Svájcon át vezetett. Külföldi útja folyamán a művészetek tanulmányozása mellett komoly érdeklődéssel fordult az iskolaügy felé. Közel nyolc hónapon át tartott ez az út. Minden tekintetben kifinomult művész és pedagógiai ismeretekben bő tapasztalatú tanár érkezett vissza.

Az évek folyamán több daljátékot is írt: Rákóczi, Mary Ann, Dorottya; ezen kívül Pompei címen operát komponált, színdarabokhoz kísérőzenét szerzett: A harang, Liliom, Aranyásó, A pityergő csárdában, Fehér felhő, Kék madár; írt még sok népies műdalt, karénekeket, amelyeket közvetlenségük, dallamosságuk és magyarságuk folytán a közönség szívesen fogadott. A tudományos irodalom terén Pozitív zeneesztétikájával, Zenefejlődés-történetével, majd Énekpedagógiájával tűnt ki, amelynek módszere és a belefoglalt gyermekdalok alkotójuk nevét sokáig megőrzik. 1909-ben Apponyi Albert kultuszminiszter pedagógiai érdemei elismeréseképpen a kecskeméti főreál vezetésével bízta meg, egyúttal kinevezte a Zeneakadémiára az Énektanító-képző tanfolyam tanárává. Két és fél-évi kecskeméti tartózkodása alatt nemcsak iskoláját virágoztatta fel, hanem a város kulturális ügyeibe is erőteljesen beavatkozott. Munkálkodását rövid időn belül a város zenei életének általános fellendülése követte.

Átsegítette a zenedét válságán, új alapokra fektette a város műkedvelő zenekarát és működését a komoly-zene terére vezette át, templomi filharmonikus-kórust szervezett és élénk publicisztikai működést fejtett ki, mint a Kecskeméti Lapok munkatársa. 1912. február 1-én a Székesfőváros meghívására, mint zenei szakelőadó kezdte meg tevékenységét. Új hivatásában legfőbb szerelmének, a zeneművészet szakszerű műveléséhez jutott. Ebben az állásában kibővítette a fővárosi iskolákban az énekoktatást, az alsótokú zenetanfolyamok folytatásaként felállította a közép- és felsőfokú tanfolyamokat központosítva, amiből 1922-ben a felsőbb zeneiskola létesült, utóbb a Sztojanovits által szervezett Székesfővárosi Énekkar vezetését is átvette. Néhány éven át az Országos Dalosszövetség ügyvezető igazgatója és az Országos Zenészszövetség elnöke is volt. Óriási adminisztrációs elfoglaltságot kívánó hivatalait hallatlan munkabírással, energiával és azzal a nagyvonalú koncepcióval intézte, amellyel, mint zenepedagógus a magyar zeneélet minden irányában való megszilárdításán és tökéletesítésén dolgozott. Nagy munkássága közepette hullott ki kezéből a toll. Végzetes betegségével egy esztendeig viaskodott. 1923. december 16-án halt meg.

A halála óta letűnt esztendők távolságából meghatóban pillantunk vissza életére és művére; meglátjuk azokat a vonásokat, amelyek Kacsóht mint embert, művészt és tudóst jellemzik. Egyetemes magyar tehetség volt, polihisztor hajlamokkal. Többoldalú képességeihez hasonlóan több természet rejtőzött benne, ami talán származásából eredő örökség. Ez némelykor sok jólelkűségben, kedvességben, úriasságban, szívélyességben jelentkezett, máskor meg, «kritikus perceiben» szeszélyes, rideg, megközelíthetetlen volt. Nem tartozott a könnyen kezelhető természetek közé és mégis elragadó tudott lenni, aki környezetét felejthetetlen órákkal ajándékozta meg. Élete a legkülönbözőbb hangulathatárok között játszódott le. Ezer ötlettel, arany humorral átszőtt percek után felborított, megváltoztatott mindent. Vérmérsékletében rejlett e sebesen váltakozó magatartás oka. Heves véralkatú, könnyen lobbanékony természet, de a következő percben kitörését megbánta és megjutalmazta azokat, akiket előbb haragjával sújtott. Egyénisége kevéssé ismerte az alkalmazkodást, véleményeihez, elképzeléseihez makacsul ragaszkodott. Az egyénnel szemben gyakran kíméletlen volt, a magasabb közös érdekeket tartotta szem előtt. Szak- felügyelősége alatt egyszer egy öreg igazgató kereste fel őt hivatalában. Kacsóh, akinek örökké főtt a feje valami tervben, a szokottnál is idegesebben járkált föl és alá szobájában. Mikor az igazgatót megpillantotta, keményen rászólt: «Tud olvasni?» És kezénél fogva kivezette az ajtó elé, a táblára mutatva elolvastatta vele: Fogad 12 és 2 között. «Most hány óra van?» Kivéve óráját, megállapította, hogy tíz perc múlva lesz csak tizenkettő. «Ajánlom magamat.» Ezzel otthagyta a meglepett igazgatót. Ennek az úrnak, aki valószínűleg egész életére meggyűlölte, csak az ideges Kacsóht volt alkalma megismerni. De milyen csekélység ez ahhoz, amikor a kecskeméti földrengés alkalmával egyetlen bátorító cikkével az egész város nyugalmát helyreállította, a lakósság álmát visszaadta. Zsenialitásának szükségszerű következménye volt, hogy természetéből hiányzott az átlagember higgadtsága.
 

(Folyt. köv.)

Kékszakáll - hamarosan az Operettben!

Operettszínhaz.hu, 2017-12-12

2018. február 23-án mutatjuk be Jacques Offenbach Kékszakáll című operettjét Székely Kriszta rendezésében, aki korábban a Kreatív kapcsolatok című kortárs opera színrevitelével mutatkozott be a Kálmán Imre Teátrumban.

A népszerű francia szerző műveit ritkán játsszák magyar színpadokon. Az Operettszínház most arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa, Offenbach itt és most is élvezhető és szerethető. Ehhez kitűnő alapanyagként szolgál az eredeti mű, melyet Szabó-Székely Ármin dolgozott át Lőrinczy Attila és Székely Krisztasegítségével, közel hozva a történetet a 21. századi nézőkhöz. Ezt segítik Máthé Zsoltsziporkázó, humoros dalszövegei. A véres legenda Offenbach keze alatt komédiává alakult, de a pezsgő és friss humorú darab mélyén Székely Kriszta rendezése arra is keresi a választ, hogy mit jelenthet ma ez a furcsa szerelmi viszonyokról és hatalomvágyról szóló történet.

December 11-én elkezdődött a Kékszakáll próbafolyamata az Operettszínházban. A sajtónyilvános olvasópróbán Lőrinczy György főigazgató arról a különleges pillanatról beszélt, melynek most részese lehet a társulat, mert "francia operettet, különösen Offenbachot bemutatni, nagy kihívást jelent, de úgy gondoljuk, a Budapesti Operettszínháznak kötelessége az elődökkel és az "operett nagypapájával" is foglalkozni. Ráadásul azzal fokozzuk az izgalmakat, hogy mindezt egy szinte teljesen új alkotói gárda állítja nagyszínpadra". Az új csapattól új szellemiséget és új látásmódot várnak, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy olyan újításokat valósítsanak meg és olyan színpadi világot hozzanak létre, ami a teátrum régi nézőinek is elnyeri tetszését, de közben egy olyan közönségréteget is behozzanak a színházba, amelyik korábban nem vagy csak elvétve fordult meg az Operettszínházban - mondta a főigazgató, aki arra is emlékeztetett, hogy a humor, a groteszk, de még az abszurd sem áll távol az operett műfajtól épp úgy, ahogy a napi társadalmi történetekre való reflektálás. "Ezt mind használhatjuk ebben az előadásban. De azt azért hozzáteszem, hogy a zenei anyag rendkívül igényes és ígéretes, ami várva várt kihívás a színház művészeinek."

A Kékszakáll rendezője, a Katona József Színház fiatal rendezője, Székely Krisztaszámos szakmai elismerést kapott az idei évben. Nóra című rendezése bizonyult a legjobbnak a Pécsi Országos Színházi Találkozón, A kaukázusi Krétakörért pedig a színikritikusok díjazták, ő lett az évad legjobb rendezője és egyben legígéretesebb pályakezdője. Székely Kriszta egyébként tagja lett az Operettszínház nemrég életre hívott művészeti tanácsának, aminek feladata, hogy a főigazgató munkáját segítse. 

"Krisztáról kevesen tudják, hogy elvégezte a Balettintézetet, de azt talán még kevesebben, hogy az első színpadra lépése, még gyerekszereplőként az Erkel Színházban volt, és épp egy Offenbachban, az Orfeusz az Alvilágban című előadásban" - konferálta fel a rendezőt Lőrinczy György.  "Bárányként" - tette hozzá nevetve a rendező. 

Székely Kriszta először egy személyes történetet osztott meg a jelenlévőkkel. Miszerint az Színművészeti Egyetem utolsó évében osztályfőnöke, Székely Gábor azt a kérdést tette fel növendékeinek, mik azok a darabok, amiket pályájukon mindenképp szeretnének majd megrendezni. Természetesen, ahogy az várható volt, a legnagyobb címek hangzottak el: Hamlet, Szentivánéji álom, az összes Csehov. Amikor rá került a sor, ő is elsorolta ezeket, majd hozzátette, hogy szeretne egyszer egy nagyoperettet rendezni az Operettszínházban. "Teljesen komolyan gondoltam, de nem tudom, bárki is komolyan vette-e rajtam kívül. Nagyon izgalmasnak tartom ugyanis azt a kihívást, amit főigazgató úr is említett, hogy egy ennyire nagy múltú, ilyen sok tradícióval rendelkező műfajt hogyan lehet úgy felfrissíteni és megújítani, hogy azt a klasszikus közönségréteget, amelyik az operett szerelmese, ne elidegenítse, hanem épp ellenkezőleg, emelje a színházi élményét. Egy álmom válik most valóra."      

Székely Kriszta ezt követően arról beszélt, hogy Kékszakáll legendája épp olyan alapmese, mint a Hamupipőke, vagy Csipkerózsika. Egy gazdag, de kevéssé vonzó férfi története, aki a feleségeit válogatott módszerrel teszi el láb alól. A sztorinak számtalan irodalmi, zenei és filmes feldolgozása született, még a DC Comics (a világ egyik legnagyobb képregény kiadója) is csinált belőle rajzfilmet. De talán a leghíresebb verziója Bartók Béla egyfelvonásos operája, ami - a rendező szerint - egy szimbolista mélyanalízise annak a problémakörnek, amit a mű felvet. "Itt nem erről van szó. Attól végtelenül szórakoztató és ugyanakkor velőt rázó is ez a változat, mert az önmaguk és a nagyhatalom bűvöletében élő férfiakat leemeli a magasról és testközelbe hozza az egyszerű ember leleményességét kihasználva. Ezáltal nem egy felsőbbrendű ügy jelenik meg, hanem egy hozzánk közel lévő történet" - hangsúlyozta a rendező. Ezt a gondolatot ő és alkotótársai azzal segítették még inkább, hogy az eredetileg egy királyságban, lovagok és parasztok között játszódó darabot átemelték egy más közegbe, a mai nézőkhöz közelebb álló korba, az '50-es évek nagyvállalati miliőjébe. "Pimasz vezérigazgatók és igyekvő titkárnők közegébe" - ahogy Székely Kriszta fogalmaz. "Azért gondoltam izgalmasnak ezt az időszakot, mert azt érzem, hogy ez az emancipáció előtti kor, az '50-es, '60-as évek kicsit Amerikára hajazó világa majdnem teljes egészében leképezi azt a viszonyrendszert, ami az alapműben megjelenik. A mi álruhás hercegünk pizza futárként, a későbbi szenátor lánya aktatologatóként indítja a történetet." 

Az előadás zenei vezetője Dinyés Dániel, az Operettszínház első karmestere, aki több hónapot töltött azzal, hogy valamennyi ma hozzáférhető Offenbach színpadi művet, szám szerint 69-et, végignézett és áttanulmányozott. "Meg kell mondanom nektek, hihetetlenül szórakoztató. Picit olyan, mint egy anekdotázó nagypapa. Egyik viccből a másikba esik. Gondoltam, jól jön majd, ha Kriszta azt mondja, ez vagy az a szám nem tetszik neki, mutassak egy másikat. És így is lett. Úgy, hogy, ha kell valakinek egy Offenbach dal, csak szóljon!" - magyarázta Dinyés Dániel, majd röviden bemutatta a szerzőt. Megtudtuk, hogy Offenbach származását tekintve egyáltalán nem francia és nem is így hívták. Kölnben született Jakob Eberst néven, a nagyapja kántor volt és ő csodagyerekként már 9 évesen csellózott. A párizsi konzervatóriumba nem vették fel, így mulatókban kezdett zenélni. Ekkoriban kezdett komponálni, elsősorban komoly témákat karikírozott ki. Közben elindult színházi karrierje is, kezdetben csellista, később karmester, majd színházigazgató lett. Dalai, melyek egytől egyik politikai jellegűek voltak, rendkívül népszerűek voltak a párizsi szalonokban. A "Champs Élysées Mozartja"-nak nevezték (bár akkor ezt nem feltétlenül pozitív jelzőnek szánták.) Beethoven és Schubert kortársa, egyik nagy patrónusa Berlioz volt. Színpadi művei az opera vígjátéki vonalát vitték tovább, neki köszönhető az "operett" (= kis opera) elnevezés is.

A Kékszakállról szólva Dinyés Dániel kiemelte, hogy a zene nagyon pezsgő és friss, valamint borzasztóan szöveg központú. "Mivel nem igazán kedveli a lassú tempót, minden szám gyors, a szövegeket szinte hadarni kell. Természetesen nagyon nagy nóták és dallamok vannak benne, de nem feltétlenül az a fülbemászó, állandóan dúdolható muzsika. Van valami rendkívül vagányság benne, és egy állandó pezsgés attól, hogy soha nem engedi leülni a zenét. Az egészet akkor csináljuk jól, ha a kicsit Monty Pythonra hajazó humorát megpróbáljuk megfogni a zenében is." 

A Kékszakáll szereposztása igazi meglepetéseket tartogat. Vendégként érkezik a Katona József Színház Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas művésze, Szacsvay László, aki Bobéche szenátort alakítja majd. "Az a tapasztalatunk, hogy amikor egy-egy ilyen nagy formátumú színész lép fel nálunk, mint korábban Udvaros Dorottya vagy Jordán Tamás, akik alapvetően a prózai színház felől érkeznek, nagyon inspirálóan hatnak a társulatra és ők is jól érzik itt magukat" - kommentált Lőrinczy György. Mellette Csuha Lajos látható majd ebben a szerepben.  

Egy újfajta együttműködés is körvonalazódik a teátrum és a Zeneakadémia között, az előadásban az egyetem jelenlegi hallgatói közül többen is komoly szerepekben mutatkozhatnak be. Bojtos Luca Fleurette-ként debütál, váltótársa a társulat fiatal tehetsége Kardffy Aisha, Erdős Attila Kékszakáll személyi titkáraként lép színpadra, ő a színház vezető szólistáját, Peller Károlyt váltja majd, míg Lusine Sahakyan Boulotte, a takarító lány figurájába bújik be. Az első szereposztásban az Operettszínház sikeres primadonnája, Bordás Barbara alakítja Boulotte-t, aki a darab igazi motorja, ő az, aki megleckézteti az összes férfit és a feje tetejére állítja a történetet. Kékszakállt a színház két vezető klasszikus tenorja Boncsér Gergely és Vadász Zsolt jeleníti meg. Oscar, a szenátor főtanácsadója Kendi Ludovik és Langer Soma, Clémentine, a szenátor felesége az operett műfaj két igazi nagyasszonya, Kállay Bori és Kalocsai Zsuzsa lesz. Saphirként a teátrum két nagy kedvence Dolhai Attila és Veréb Tamás mutatkozik be, akinek egyébként ez az első operett szerepe, de nem áll messze tőle a műfaj, hiszen klasszikus énekszakon kapott diplomát néhány éve.

Első ízben dolgozik az Operettszínházban Kulcsár Noémi koreográfus, a Táncművészeti Egyetem tanszékvezetője valamint Balázs Juli díszlettervező, aki Bodó Viktor állandó alkotótársa és elsősorban külföldön tevékenykedik és a dalszövegeket jegyző Máthé Zsolt, aki az Örkény István Színház társulatának színművésze, de több ízben írt már dalszövegeket színházi előadásokhoz. A jelmeztervező Pattantyus Dóra, aki a Kreatív kapcsolatokban is Székely Kriszta munkatársa volt. A világításért Bányai Tamás felel. Karigazgató Szabó Mónika, Dinyés Dániel mellett a másik karmester Silló István.  

Amerikai Magyar Népszava, 1981-11-20 / 47. szám

Ugye Natasám (írta Halász Péter)

Egy másik estén másfajta nosztalgia-hullám vett a hátára: „Zenei emlékek” címmel félórás műsort mutattak be mindazokról a dalokról, amelyek német szövegét Fritz Löhner Beda írta. Ez a szövegíró Németország egyik legsikeresebb szerzője volt, olyasféle, amilyen annak idején nálunk Harmath Imre, vagy pedig mint sokkal-sokkal később G.Dénes György. Elámultam, hogy Fritz Löhner Beda hány nagysikerű számnak a német szövegét írta, Ábrahám Pál, Lehár dalait, a 20-as, 30-as évek híres melódiáit, slágereit mind ő látta el német szöveggel. Sajátságos érzés volt viszonthallani azt az Ábrahám-dalt, hogy „Nem történt semmi, csak elválunk csendben, good bye, good bye..." német szöveggel, amely semmivel sem volt rosszabb mint a magyar. És erről eszembe jutott, hogy Ábrahám Pál, ez a világsikeres zeneszerző milyen elfeledetten, nyomorultul és betegen, mindenki által elhagyva fejezte be életét. László Miklós, az egykori pesti színész és színpadi szerző mesélte róla New Yorkban a következő történetet: — Bemegyek egy nap a Plazá-ba, randevúm van valakivel, ott ül az egyik szalonban egy kisebb társaság, kártyáznak, köztük R., a jómódú bankár, mögötte Ábrahám kibicel. Látom, hogy Ábrahámnak rém hosszú a haja, befedi a zakója gallérját. — Mi az? — kérdem tőle — miért nem megy borbélyhoz? Azt mondja a bankár: — Nem szabad levágatni. Minden új centiméterért 10 dollár jár. Erre kitört belőlem. Üvöltöttem, ahogy kifért a torkomon, ráborítottam az asztalt, kikergettem a szalonból, menekült előlem, azt hitte, megőrültem. Szegény Ábrahám csak ült a széken, legyintett: — Mit akar tőle? Ne bántsa. Nekem ez egy jó üzlet...
Nem történt semmi. Good bye, good bye! A legkitűnőbb budapesti könnyűzene-szerzőknek, slágerkomponistáknak általában nem volt szerencséjük a nagyvilággal. Hányszor hallottam a new york-i rádióban, száz vonóssal, himnikus hangszerelésben a „Szomorú vasámap”-ot, Seress Rezső szerzeményét. Seress meg Pesten, a Dohány utcai Kulacsban zongorázott, hiába pereskedett, próbálkozott, a száz vonós neki nem húzta. Hogy forgatták ki a tantiemjából, ma már nem emlékszem rá, pedig annak idején sokat mesélt róla. Brodszky Miklós is szegényen, elfeledetten halt meg. És egyszerre csak — ülök a kocsimban, csavargatom a rádió gombját, hajtok valahol a new york-i Harmadik Avenue-en — és fölhangzik a Márkus Alfréd-melódia: ,,Úgy-e Natasám, leszünk mi boldoI gok talán, úgy-e Natasám...”. Úgy szólt, mint egy Gershwin melódia, olyan pompás hangszerelésben, szélesen, áradón. Márkus Alfréd 1945-ben a könynyűzeneszerzők szövetségének volt az elnöke, és ebben a minőségében meghívták egy new york-i zeneszerző-kongresszusra. Milyen boldog volt! Elrepülni 1945-ben Budapestről New York-ba! A gép leszállt a new york-i repülőtérre, Márkus Alfréd lelépkedett a géphez támasztott lépcsőkön a betonra — és holtan esett össze. Szívszélhűdés. Koporsóban hozták vissza Budapestre, temetésért régi Slágereit játszotta egy zenekar: ,,Úgy-e Natasám...”
Mostanában nosztalgia-hullám örvénylik körülöttem, de becsületszavamra mondom, nem tehetek róla. Hol a televízió, hol régi melódiák, hol komor napi-hírek. Megemlítem még, hogy Fritz Löhner Beda, annyi szép melódia német szövegírója, 1942- ben Auschwitz-ban fejezte be életét. Most meg azt olvasom az újságban, hogy 77 esztendős korában elhúnyt Róbert Montgomery. Az is kedvencem volt.
A Royal Apollóban — megrögzött szokásom szerint - háromszor néztem meg a „Chicago grófjá”-t. Mert van abban a filmben egy jelenet...de erről majd legközelebb mesélek.
Úgy-e Natasám...
Nagyon sajnálom, Natasám, de a dolog úgy fest, hogy nem leszünk mi már olyan nagyon boldogok.

Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő

operett

BEMUTATÓ

2018. július 20. (péntek) és 22. (vasárnap)

Margitszigeti Szabadtéri Színpad 

Gyermekkorom egyik kedvence volt a moziban látott Huszárkisasszony, az 1962-ben bemutatott szovjet operettfilm.

Zene: Tyihon Hrennyikov. Rendező: Eldar Rjazanov

Dmitrij Rzsevszkij huszárhadnanyot az öngyilkosságtól mentette meg évekkel korábban Azarov, kiegyenlítve a tiszt kártyaadósságát. Cserébe azonban Rzsevszkijnek el kell vennie Surát, Azorov unokahugát. Ez az igazi zsákbamacska! Nem csoda, ha ezek után Dmitrijnek nincs nagy kedve házasodni...

Itt olvasható egy bő beszámoló  erről a filmalkotásról.

Tyihon Hrennyikov komponálta a Fehér éjszaka című operett zenéjét is („Zenés krónika”), a darab magyar nyelvű változatának felvételét a Rádió Dalszínháza mutatta be 1971-ben. 

Rózsavölgyi Orchester Sorozat

Hunnia-Hajdú Film

Daróczy produkció - Gál Béla rendezése

Pesti mese

Vadnai László fimje és versei

Ábrahám Pál zenéje

1. Nem bírok a bolond szívemmel... slow-fox

2. Nem csókolnak Pesten könnyen...induló-fox

(A fenti két betétdal természetesen két külön füzetben jelent meg, mindkettőben a második oldal bal felső sarkában feltüntetve:

KEMÉNY EGON hangszerelése.)

Rózsavölgyi és Társa Zeneműkiadók Kiadása, 1937

A filmet ma 16.05 kezdettel  a Duna vetíti,

Ábrahám Pál zeneszerző születésének 125. évfordulója alkalmából.

"Nem csókolnak Pesten könnyen" induló-fox, így kezdődik a film, majd a vége felé visszatér, felismerhető benne a "32-es baka vagyok én" című világsláger, amely Kemény Egon első felkérésre készült hangszerelése volt, Ábrahám Páltól, amelyet saját művei mellett 1945--ig  mintegy kétszáz további kisebb-nagyobb hangszerelői megbízás követett, nevét hol kiírva, hol elhallgatva (megállapodás vagy szerződés szerint) , színpadan, rádióban és filmeken.

"Nem bírok a bolond szívemmel" slow-fox, a jelenet 39:00- 43:33 között látható, 1st violin, 2nd violin, 3nd violin, trombone, 1st saxophon, 2nd saxophon, 3nd saxophon, 1st trompet, 2nd trompet, drums, bass hangszerelésben.

A két betétdal két alkalommal kísérőzeneként is hallható 53:40, 59:47.

ÁBRAHÁM PÁL                                       KEMÉNY EGON

Kettőjük emlékére!

"Die Blume von Hawaii", Berlin, 1931/ YT video

Tegnap megnéztem az Operettszínházban A sevillai borbély című – más zenés színházakkal koprodukcióban színre vitt -  Rossini-vígoperát, aminek eredeti szövegét magyar fordításban énekelték a művészek.

Fischl Mónika biztos énektechnikával „lazán” hozta Rosina szerepét. Szopránja mintha nem is operettprimadonna énekhangján szólalna meg; az énekművészi pályáját operaénekesként kezdő művésznek így nem okozhatott különösebb nehézséget ez a szólam, igaz, egész más fekvésben kell itt énekelnie, mint az idők során „vérévé vált” operett éneklésnél megszokott, szükséges hangképzés és hanghordozás igényli –„előírja”. Gondolok itt elsősorban a darabbeli recitativókra a vígoperában. Fischl Mónika könnyedén abszolválta a szólam technikás, koloratúrás részeit és a recitativókkal is „megbirkózott”. Talán csak az énekhangjának volumenét, erejét keveslem - de erről a teátrum ismerten kedvezőtlen akusztikai adottságai is tehetnek. De az élő hangot még mindig jobban szeretem, mintha microport kihangosítással kaptuk volna e darabot. Fischl Mónika először énekelte-játszotta Rossini operájának Rosináját,  perfekt színpadi alakítását látva, és kiváló éneklését hallva elmondhatom, bemutatkozása nem véletlenül részesült hangos ovációkban.

Ugyancsak közönségsikert aratott  Almaviva gróf (Lindoro) szerepében Rab Gyula - akit vígoperában eddig még nem hallottam-nem láttam; itthon énekelt egyebek közt koncertszerű előadásokon Bellini Rómeó és Júliájában és Gluck Iphigenia Aulisban-jában is, komoly, lírai szerepeket, így meglepetésként hatott, mennyire jól komédiázik, játszik, mozog és közben remekül is énekel a színpadon. Az már nem okozott meglepetést nekem, hogy Rab tenorja könnyedén szárnyal, megvannak a magasságai, nem okoz gondot számára a partitúra szerinti kényes, csúcshangok kiéneklése sem. Megnyerő alakítást láthattam most is tőle, még sok ilyen lehetőséget kívánok neki – lesz még bizonyára alkalma tehetségét megmutatnia, azt kibontakoztatnia sok szép dalműben, de még hova tovább fejlődnie is, az igen szimpatikus, fiatal tenoristának.

Figarót Kendi Lajos, erdélyi származású operaénekes - a hivatalos irataiban Ludovik Kendi szerepel - alakította, igen profi szinten. És mint olvastam róla, Szegeden énekelte először magyar nyelven a „sevillai borbély”-t, és most itt az Operett színpadán arról győzött meg, hogy kiváló képességei vannak a rokonszenves baritonnak, a felfedezés erejével hatott éneke, játéka, a szerepének megformálása. Jó lenne őt itthon, az Operában is látni, más „komoly” szerepekben is!

A Bartolót alakító Bátki Fazekas Zoltán,  Basilio szerepében pedig Kovács István is, jó kedvvel és kiváló énekteljesítménnyel vette ki részét ebben a Coo-produkcióban.  Frankó Tündének eddig még nem ismertem „komika” vénáját, most Bertaként ezt az oldalát is megmutatta, hiszen a rendezés szerint szinte a vígopera egész játékideje alatt a színen van, és végig jókedvűen komédiázik, bolondozik -  egyetlen áriájának eléneklése is ehhez a koncepcióhoz igazodik…

KERO rendezését úgy találom, nem is annyira vígoperaként állt hozzá Rossini művéhez, hanem mintha egy saját víziójú bohózatot kívánt volna megalkotni. Szinte vég nélkül egymást követték a sziporkázó ötletek, poénok, a kivitelezés mind az énekesek, mind az énekkar részéről gördülékenyen zajlott, elmondhatni: a cselekmény nem ül le, a történet nem laposodik el, nem közhelyeket kapunk, bőven kijut a vidámságból a közönségnek is, hiszen a játékba őket is bevonja: legyen erre két példa: a Rágalomária alatt, a csúcspontokon, egyszerre hirtelen a magasból, a felső karzatról, papírlapok tömkelege hull le a földszinti zsöllyére, de a színpadon is egymásnak osztogatják a szereplők ezt, rajta a következő felirat áll nagybetűkkel: „Figaro lop, csal, hazudik!” A másik: a színpadon Figaro elkezdi borotválni Bartolót, ugyanakkor három kórusszereplő lesétál a színpadról a földszinti első sorhoz és elkezdik pamacsolni az ott helyett foglaló férfitársuk arcát… - és még sok ilyen hasonló geg, ötlet, csattanó, poén követi egymást, eltúlzottan is, ami idővel már zavaróan hat, legalábbis engem kissé már kezdett megviselni.. A színpadkép is ötletes, egyetlen, monumentális díszletben játszódik mindkét felvonás: kissé emlékeztet az Erkelben látott Lammermoori Lucia rosszemlékű vastraverzeire, de itt inkább lépcsőn fel- és levezető, ketrecekre, kalitkákra osztott hatalmas alkotmányt látunk, ezek oldalán olykor másznak föl és le a szereplők;  az előtte való térséget (kert, udvar?) vaskerítés veszi körül,többször is csak ezt átugrálva, átlépve hagyhatja el a játékszínt a szereplő – egyikük poénja erre a körülményre (akadályra) van „kihegyezve”…

Végül is egy hangulatos, mozgalmas mondhatni "jól megcsinált", ügyesen felépített, zenés komédiának is elmenő vígoperát láthatunk a színpadon. Külön kiemelem az Operettszínház - a színpadi játékban is partner - Énekkara mellett a sziporkázóan játszó Zenekarát, amelyet a színház első karmestere, Dinyés Dániel dirigált; mondhatni, amikor az előadás végén, a tapsrend alatt, feljött a színpadra, a leghangosabb tetszésnyilvánításban részesítette a publikum, és mint karmesternek, A sevillai borbély volt a bemutatkozó (opera)előadása színházában – akit az előadás összes közreműködő művésze nagy szeretettel vett körül zenei betanítói, korrepetáló munkájáért is.

Az utolsó, lehulló függöny előtt még belépett a színpadra a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György, aki méltatta a produkcióban részt vett összes szereplőt, alkotót - köztük az új magyar szövegfordítás „elkövetőjét”, Galambos Attilát, akit dicsért a darab szellemiségét jól visszaadó, a napjainkban honos nyelvezet megírásáért -, valamint külön kiemelte Fischl Mónika ragyogó színpadi teljesítményét, nemkülönben Dinyés Dániel ígéretes bemutatkozását az Operettszínház zenekara élén

Megjegyeztem: Lőrinczy György gondosan ügyelt arra, hogy a produkció alkotóinak felsorolásakor A sevillai borbély rendezőjének nevét még véletlenül se ejtse ki a száján – én megteszem, ezzel tartozom neki, mert megilleti: Kerényi Miklós Gábor (KERO).

Fischl Mónika opera szerepben

www.operett.hu,2017-12-06

A Budapesti Operettszínház első számú primadonnája, Fischl Mónika A sevillai borbély Rosinájaként mutatkozott be december 6-án Rossini híres vígoperájában. Az Operettszínház hat alkalommal tűzi műsorára a művet, ami egy egészen egyedülálló kezdeményezés révén érkezik a fővárosi teátrumba. A Co-opera, a Győri és a Szegedi Nemzeti Színház, a Szentendrei Teátrum valamint az Operettszínház összefogásában létrejövő előadás premierjét július végén tartották Szentendrén, néhány héttel ezelőtt pedig megvolt a szegedi bemutató.

Fischl Mónikával ennek apropóján beszélgettünk operáról és operettről, szerelemről és vágyakról, no és a recitativóról

Valójában 3-4 zeneszerzője van a darabnak, Ralph Benatzky, Robert Stolz, Bruno Granichsteadten és Robert Gilbert. Szövegíró Hans Müller-Einigen. Valahogy nem stimmel, mert a Robert Gilbert is librettista szerintem.

Azt a dal, ami rémlik, hogy szokott menni a Fehér lóból a Dankó rádióban Stolz szerzeménye.

Mindenesetre ez az operett jelenleg a 4 legjátszottabb egyike a világon, kivéve nálunk. Német nyelvterületen szokott menni, de néha Olaszországban is.

Ha jól tudom, Benatzky Fehér ló című operettjéből nem készült stúdiófelvétel a Magyar Rádióban. Egy-egy dalát műsorra tűzték, ma is játsszák, szerepel koncerteken, de teljes magyar nyelvű felvételéről nem tudok.

Az induló-dal (Ötvös Csilla) és Hans dala (Ötvös Csaba) olykor-olykor elhangzik a Dankó Rádióban, de ez édeskevés...

Esti Kurir 1938. december 20.

(Ábrahám Pál és Földes Imre utolsó operettje)

Ami primadonnánk már benne élt a szövegben

Földes Imre a Fehér hattyúról

A Városi Színház pénteken este mutatja be Ábrahám Pál, Földes Imre és Harmath Imre uj operettjét, a Fehér hattyút. Beszéltünk erről Földes Imrével, aki munkatársunknak az uj operettről a következőket mondotta:
— Már évek óta él bennem a Fehér hattyú romantikus históriája. A ‘Júlia* után elmeséltem Ábrahám Pálnak. Rámbámult: ‘Honnan tudod, hogy
éppen most oroszos hangulatú muzsikához volna kedvem?*
— Tudniillik mi ketten ki szoktuk találni egymás gondolatát. (Vagy ha nem — hát legalább is úgy teszünk, mintha kitaláltuk volna.)
— Soha még ekkora lelkesedéssel nem ültünk neki munkának. Két hét alatt megírtam a szöveget, Ábrahám Pál meg a másik két hét alatt a zenét. Es ez a gyorsaság nem ment munkája értékének rovására: Ábrahám Pál élete legszebb muzsikáját költötte bele a Fehér hattyúba. Hűséges és nagyszerű munkatársunk, Harmath Imre pedig szárnyat adó verseket irt a kottafejei alá.
— Mikor elkészültünk, elhatároztuk, hogy uj müvünket a „Júlia" nagy sikerének színhelyén, a Városi Színházban fogjuk előadatni, melynek igazgatója, Föld Aurél, szinte példátlan áldozatkészséggel állt ki a darab mellé.
— Elhozattuk Amsterdamból rendezőnek Tihanyi Vilmost, aki kitűnő munkatársunknak bizonyult összes operettsikereinknél: a Viktóriánál, a
Hawai rózsájánál és a Júliánál.
— Primadonnát nem kelllett hozatnunk és nem kellett keresnünk. A mi primadonnánk már benne élt — születésétől — a szövegben és a zenében, mert már elejétől Honthy Hannának és Honthy Hannáért irtuk meg az egész operettet.

Talán felcserélték  (elírták) az utolsó két számot? 1945-ből lett 1954... Én is csak találgatni tudok. Köszönöm, hogy erre a körülményre rámutattál!

Itt valami nem stimmel, ha 1948-ban meghalt, akkor hogy lehet rajta az 1954-es képen Zerkovitz Béla.

A Csókos asszony operett a magyarok Benatzky: Fehér lója, úgy írtak a régi lapok Ralph Benatzky-ról mint a magyar Zerkovitz-ről. A Fehér ló különben 1931-ben nagy sikerrel futott nálunk is a Király Színházban.

Huszka Jenő: Lili bárónő – olvasópróba – Szolnoki Szigligeti Színház

Márkus Alfréd plágium ügye és verekedése

8 órai újság
1930 MÁRCIUS 19

Zeneszerzők pofonokkal élénkített háborúsága

Márkus Alfréd különös zsarolási ügye a törvényszék előtt. (Saját tudósítónktól.)

Márkus Alfréd zeneszerző, a Rovat Orfeum karnagya ellen az ügyészség zsarolás vétségének kísérlete címén vádiratot adott ki, mert 1928 december közepén Róth Béla dr. budapesti ügyvéd irodájában megtámadta Kertész Ferenc zeneszerzőt és több ízben megütötte. Gazembernek, csirkefogónak nevezte és megfenyegette, hogy mindaddig üldözni fogja, amíg Kertész vissza nem vonja azt a polgári pert, amelyet szerzői jogbirtolás„ címén indított Márkus ellen.
Tárady-Brenner Alajos törvényszéki tanácselnök tanácsa ma tárgyalta ezt az ügyet. A vádlott tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy 1928 őszén nagy meglepetésére értesült arról, hogy egy Kertész Ferenc nevű zeneszerző, akit ö nem is ismert, plágiumpert indított ellene azon a címen, hogy a „Hej, gyúrd, Rózi" kezdetű darabját Kertész „Hollywood“ című foxtxottjából plagizálta. Amikor értesült arról, hogy Kertészt Róth Béla dr. képviseli, felkereste az ügyvédet, ahova Kertész is megérkezett.
— Én, folytatta Márkus Alfréd — kiváncsi voltam, hogyan néz ki ez az ember. Kimentem az előszobába, mire Kertész, nagy hajlongások közben megszólított. ,,.í, á, itt a nagy zeneszerző. Meghajtok ön előtt mester“
— Ezt az utóbbi kijelentését olyan hangsúlyával mondotta, hogy az nagyon könnyen volt félreérthető.
— Hát miért értette ön ezt olyan kellemetlen értelemben? -— kérdezte az elnök.
— Nekem az volt az impresszióm, — válaszolta Márkus, majd így folytatta tovább: — Én megkérdeztem tőle, igaz-e az az állítása, hogy a darabját átadta nekem elbírálás végett? Kertész erősítette, hogy az Orfeum foyerjében adta át nekem a kottákat. Válasza közben ismét olyan kihívóan viselkedett, hogy én felindulásomban két-három pofont adtam neki.
A törvényszék ezután Kertész Ferencet hallgatta ki, aki elmondotta, hogy Márkus őt aljas csirkefogónak, bitangnak, gazembernek nevezte és megfenyegette, hogy ha vissza nem vonja a perét, úgy agyonüti, mint egy kutyát és kiüldözi Budapestről. Hozzátette még a panaszos, hogy öt semmiféle animozítás nem vezeti a vádlottal szemben, elismeri mesterének és ha Márkus hajlandó megfelelő nyilatkozatot adni, nem kívánja a megbüntetését.
Róth Béla ügyvéd kihallgatása után még több tanút is hallgatott ki a törvényszék, majd végül a perbeszédek elhangzása után Márkus Alfrédot zsarolás vétségének kísérlete címén 1000 pengő pénzbüntetésre itélte. Az ügyész és Márkus Alfréd megnyugodtak az ítéletben, Márkus védője azonban fellebbezett.

Huszka Jenő: Lili bárónő

Operett három felvonásban

Az operett bemutatója 2017. december 15-én,  pénteken 19.00 órakor lesz a nagyszínpadon. 

Szövegét írta: Martos Ferenc
Átdolgozta: Gádor Béla és Darvas Szilárd

Szereposztás:

Lili bárónő: Lőrincz Judit
Illésházy László gróf: Bot Gábor
Clarisse művésznő: Kertész Marcella
Frédi: Járai Máté
Malomszegi báró: Horváth Gábor
Becsei, tiszttartó: Mészáros István
Illésházy Agatha grófnő: Gombos Judit
Illésházy Krisztina grófnő: Lugosi Claudia
Miniszter: Harna Péter
János bácsi: Deme Gábor
Józsi: Horváth György
Annus: Jankovics Anna
Uzsorás: Ónodi Gábor
Kopasz férj: Zelei Gábor
Felesége: Besenyi Anna
Lakáj: Kinczel József

Díszlettervező: Langmár András
Jelmeztervező: Juhász Katalin
Koreográfus: Sebestyén Csaba
Koreográfus-asszisztens: Besenyi Anna
Korrepetítor: Simon Erika, Rimóczi Mónika
Dramaturg: Szabó Csilla
Zenei vezető és karmester: Sándor Bence
Segédrendező: Deme Gábor

Rendező: Balázs Péter

Eisemann Mihály plágiumpere

Magyar Országos Tudósító, 1934. január 16.

HARC A "EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI" SZERZŐSÉGE KÖRÜL.

Az "Egy csók és más semmi" cimü operott azonos kezdetű tangóslágere körül harc keletkezett az operett szerzője: Eisemann Mihály és Heim Imre zeneszerző között. Heim a törvényszékhez benyújtott keresetében azt adta elő, hogy a tangó zenéjét ő szerezte még 1932-ben s játszották is zenekarok és a rádió is közvetítette: Eisemann szerzői jogbitorlást követett el akkor, amikor az operettben felhasználta. Ilyen körülmények között tartozik őt kártalanítani és kérte, hogy a törvényszék Eisemann terhért állapítsa meg a szerzői jogbitorlást és kötelezze; őt lo.ooo pengő kárösszeg megfizetésére és tiltsa el a további előadástól is.
Ma tárgyalta a pert Balogh Árpád dr. törvényszéki biró. Elaeirann MIihály ;a
keresetelutasitást kérve azt hozta fel védekezésül, hogy Heim Imrének semmi köze sincsen az "Egy csók és más semmi" zenéjéhez, azt ő szerezte, de jóval az operett bemutatása előtt: még 193o-ban és pedig azzal, hogy az"Alvinczi huszárok"cimü operett egyik dalbetéte lesz, Ebből az operettből kimaradt a dal, később a "Zsákbamacska" darabban akarta szerepeltetni, de ide nem illett és Így került végül is a nagysikerű azonos cimü operettbe.
Erre a véd kezesre Heim rálicitált azzal, hogy ha igy történt, akkor is fennáll a plágium vádja, mert ő már 1928-ban készen volt a zenével, amit orfeumokban, vendéglőkben játszottak is, Balogh biró a szembenálló felek vitájának azzal vetet végett, hogy elrendelte a bizonyítást annak tisztázására, vájjon mely zeneszerző készült el előbb a zenével. Kihallgatta a mai tárgyaláson Szilágyi László irót, aki társszerzője volt Eisemannak. Vallotta, hogy az"Alvinczi huszárok" cimü darabhoz készült a közösen irt dalbetét, tehát az nem lehet plágium.
A törvényszék folytatja a bizonyítást és február végére napolta el a tárgyalást. /MOT/SY.

Dunántúli napló 1989. augusztus 9.

Ez a cikk érdekes lehet, mert keveset tudni Ábrahám Pál fiatalkoráról, ezek szerint édesapja apatini volt, édesanyja viszont mohácsi:

Két jeles muzsikus mohácsi kapcsolatai

Augusztus 27-én lesz hatvan éve, hogy lehunyta szemét Kerner István (1867—1929), az Operaház főzeneigazgatója, a maga korának Ferencsik Jánosa. Baranyai születése és itt ,é!ő családjához való bensőséges ragaszkodása méltányossá teszi, hogy az évforduló ürügyén felidézzük emlékét. A jeles dirigens Máriaké - ménden született, ahol édesapja — a mohácsi ferencesek algimnáziumában 'nevelődött Kerner János — kántortanítóként kereste kenyerét. A korán megözvegyült apa első házasságának gyümölcse, Kerner Róbert (1856-1931) Mohácson lett tanitó és sikeres kóruskar- Nagy István - Júlia húgával együtt - már Kerner János második hitvesének gyermekei. Júlia (Loschert Lajos asztalosmester nejeként) szintén Mohácsra költözött. így érthető, hogy a nagy dirigens több évtizeden át a csendes kisvárosba járt „haza”, a szerető tesvérek megpihentető családi fészkébe. Így találhatta meg vele a kapcsolatot a még csak első szárnypróbálgatásait végző komponista, Ábrahám Pál (1892- 1960). Ő Apatinban született, de anyjának, a mohácsi Blau Flórának szülei minden alkamat megragadtak, hogy unokájuknak korán megnyilvánuló tehetsége ne maradjon véka alatt. A zeneakadémiai tanulmányait Herzfeld Viktor osztályában, Reiner Frigyes, Siklós Albert és Kodály Zoltán növendékeként végző 22 éves Ábrahám Pál nem is mulasztotta el a lehetőséget, hogy Brahms- és Debussy-művek bemutatása után improvizációjával is elkápráztassa a Korona-szálló emeleti termében egybesereglett mohácsi közönséget.
Az akadémiai könyvtár évkönyveiben tallózva meglepődve jegyezhettem ki, hogy annak az ifjú zeneszerzőnek, aki később a hagyományos bécsi nagyoperett és a dzsesszes harmónia- és ritmusvilágot meghonosító musical közti hídépítőként vált a színpadok és a filmzene világnagyságává, 1915. október 22-én vonósnégyesét mutatták be akadémista barátai. A Mohácson szövődött Kerner-Ábrahám kapcsolat leglátványosabb eredménye az a fővárosi koncert, amelyen a zeneszerző csellóversenyét — a Filharmóniai Társaság zenekara élén - 1916. május 29-én az együttes elnök-karnagya dirigálta. Ezt a gordonkaművet — a komponista zongorakiséretével - hamarosan a mohácsiak is meghallgathatták a nyári színkörben annak a Kerpely Jenő (1885— 1954) professzornak előadásában, akit a zenetörténet a világhírű Waldbauer—Kerpely vonósnégyes csellistájaként tart számon. Ki gondolta volna ebben az időben, hogy Ábrahám Pált később majd a könnyű múzsa csókja indítja el a világhír felé? Mohácshoz, a helyi rokonsághoz való kötődésének van még egy mozzanata, mely megérdemli a felijegyzést. 1917-ben bemutatott „Etelka szíve” című báboperájának szövegkönyvét Mohácsi Jenő (1886-1944) írta meg. Magyarázatul: a költő-müforditó anyja Armuth Hermina, a zeneszerző nagybátyja Armuth Henrik.
A felsorolt adalékok Kerner István és Ábrahám Pál pályafutásának csupán járulékos mozzanatai. A század első két évtizedének Mohácsa számára mindenesetre meghatározó jelentőségű élményforrásoknak bizonyultak. így talán kellőképpen motivált, ha kiemeljük őket a feledés süllyesztőiből'.

Bojtár László

A 3388 számú bejegyzéshez:

"A magasabb színházi politika...."

"Az operett zenéjének hangszerelését Ábrahám Pál vállalta." Ezek a megjegyzések elgondolkodtatóak, ha egyáltalán igaz az utóbbi, amit továbbra is kétségbe vonok.

(Bejegyzéssorozat Ábrahám Pálról  Klaus Waller könyve alapján a 3348 számú bejegyzéstől az "Operett, mint színpadi műfaj" fórumon, benne Kemény Egon zeneszerző hozzáfűződő baráti és zenei munkatársi témakörökkel is.) 

Ismétlem:  tényszerűen ezt zenetudományi kutatással lehetne megállapítani, nem olvasói fórumon bejegyzett korabeli napilapok, lsd még "8 órai újság" (még csak nem is színházi szaklapok!) egymásközti hírcseréje alapján.  

A "Kikelet ucca 3." Kemény Egon kompozíciója, első, nagysikerű 3 felvonásos nagyoperettje.

Somogyi Erzsi szerepét néhány előadás után Eggerth Márta vette át.

Prágai Magyar Hírlap 1929. április 12.

(*) Egy budapesti lap Kemény Egon operettjéről. Budapestről írják: A budapesti Fővárosi
Operettszinház másodkarmesterének, a kassai származású Kemény Egonnak április 27-én mutatják be operettjét. A „Mai Nap“ ezt írja az uj darabról: „Kikelet-ucca 3. Ezt a jóhangjásu utcanevet kedves olvasóim, akárhogy is fogják keresni Budapest térképén egyelőre sehogy sem fogják megtalálni. Ezen utcanév egy soron következő operett cime, melynek az írója Harmath Imre, a diadalmas Verebély-leányok librettistája, a zeneszerzője pedig egy egészen fiatal, alig kuszonkétéves gyerekember: Kemény Egon. Ennek a fiatal zeneszerzőnek a nevével még nem igen találkozott eddig a pesti közönség (egy-egy sikerült dal után nem igen szokták megjegyezni a szerző nevét), ez az első operettje és ami talán eddig még példa nélkül áll a színházak világában, a szereplők, már a próbák kiírása előtt, tudták a dalokat. De nemcsak a szereplők, hanem a szinház összes alkalmazottjainak is kedves melódiái lettek a fiatal Kemény Egon zeneszámai és igen sokszor megtörtént (most már elárulhatom ezt a titkot), hogy a Riviéra Express próbáinak szüneteiben a Kikelet-ucca zenéjére táncoltak a görlicék. Az operettnek a Fővárosi Opereltszinházban már a Riviéra Express előtt kellett volna szinre- kerülnie, de a magasabb színházi politika a Riviéra Expresst indította útnak előbb, hogy az hozza meg a kikeletet — a Kikelet-uccának. De most már megindultak a próbák is Szabolcs Ernő vezetése mellett és Kemény Egon vidám zenéjétől, — mely meglepetés lesz a szakértőknek is — hangos a szinház. Az operett zenéjének a hangszerelését Ábrahám Pál vállalta, ő is fogja dirigálni a darabot, a főszerepeket pedig Fejes Teri, Szokollay Olly, Kertész Dezső, Kabos Gyula, Szirmay, Sarkadi Aladár, Halmai Tibor fogják játszani, a táncokat Rótt Panci tanítja.

Találtam egy riportot Kemény Egonnal a Prágai Magyar Hírlapból 1931. jan. 18.

Beszélgetés Kemény Egonnal, a kassai származású zeneszerzővel, aki félév óta Berlinben él és Í933- ban Hollywoodba készül
Kassa, január 17. (Kassai ezerkesztőeégűnk löL)

A fiatal magyar operettmuzsikusok egyik legtehetségesebbje kétség kívül a kassai származású Kemény Egon. Első operettje, „Kikelet utca 3“, melynek szövegkönyvét Harmatih Imre irta, 50 előadást ért meg Pesten, a Fővárosi Operettszinházban, ahol Kemény Egon több esztendeig másodkarmester volt Ábrahám Pál mellett. Karrierjének további szakaszát a „Viktória* világsikere szabta meg, amely a szerző-Ábrahámmal együtt külföldre szólította s most tavaly május óta Berlinben él mint Ábrahám munkatársa.
A tehetséges fiatal muzsikus jelenleg szabadságát tölti otthon családja körében s a vele való beszélgetésünkből a következőket jegyeztük fel a nyilvánosság számára:
— 1930 május vége óta Berlinben élek mint Ábrahám Pál munkatársa, akivel három esztendős szerződést kötöttem. Elsősorban a Viktóriát tanítjuk be a német színpadokon, ahol a darab hatalmas sikerrel fut hónapok óta.
Eddig 44 német színpad játssza a Viktóriát, ezek közül egyedül Berlinben már több, mint 150-szer ment
A német színpadok után Párisban, Londonban és Stockholmban kezdi el diadalutját a Viktória, melyet mindenütt Ábrahám Pállal együtt tanítunk be. 1933 augusztusban kézdődnek el Hollywoodban a Viktória filmfelvételei, melyeket szintén mi készítünk elő Ábrahám Pállal.
— A Viktórián kívül a berlini hangosfilmgyáraknak is dolgozunk s ebből a munkából ki kell emelnem a „Mesék az írógépről* c. filmoperettet, melyet az ismert Szomaházy-regényből ültettek át filmre s amelynek zenéjét Ábrahám Pál szerezte. A hangszerelés munkájában magam is tevékeny részt vettem, ugyancsak több számát hangszereltem Brigitte Helm és Ján Kiepura nagysikerű filmjének, a „Forróvérű városnak is. — Véleményem szerint a „Mesék az Írógépről* az utóbbi esztendő egyik legnagyobb sikere lesz, annyira tökéletes munkát végzett Ábrahám Pál a partitúra megírásával.
— Új operetten nem dolgozom egyelőre, egyrészt, mivel nincs rá időm, másrészt, mert eddig még nem sikerült kapnom jó szövegkönyvet. Ez- időszerint csak egyes számokat komponálok, de ha találok megfelelő szövegkönyvet, megírom a második operettemet is.

Próbáltam Ábrahám a tőzsdés dolgának utána nézni, és találtam egy cikket, ahol ő maga nyilatkozik, :

https://library.hungaricana.hu/hu/view/PragaiMagyarHirlap_1934_03/?query=%C3%A1brah%C3%A1m%20p%C3%A1l&pg=46&layout=s

Ezt fontos lenne elolvasni, mert tényleg az újságok nagyon rosszindulatúan írtak az esetről.

A cikk nehezen olvasható, jó lenne leközölni az egészet itt, de sok idő a kibobozása.

A muzsikás a tőzsdén
Szóba került, hogy kezdetben —- mint halhattam! — nem is volt muzsikus. Sőt ellenkezőleg, tőzsdés. Tönkre is ment a tőzsdén.
— Ez igaz, — adta meg készségesen a felvilágosítást — amikor a zeneakadémiai, tanulmányaimat elvégeztem, nem tudtam megélni. Mi az. hogy nem tudtam megélni, egy vasam sem volt. Az inflációs hullám akkor öntötté el Budapestet. Mint mindenki* aki- nem értett a tőzsdéhez én is tőzsdézni kezdtem. Gyorsan vagyont szereztem s' még gyorsabban elvesztettem a vagyonomat. Még többet.— így hát először voltam muzsikus s aztán tőzsdés. S‘ miután ott súlyos tandíjat fizettem, akkor újra visszakerültem a muzsikához.

Személyiségéről pozitív dolgokat olvastam, bár tudjuk sok negítív tulajdonsága is volt. Pozitív volt mindenképpen udvariassága, nagylelkűsége, szegényeknek adakozása, barátai segítése, etetése. A negatív pedig mérhetetlen költekezése, szenvedélybetegségei (rengeteg kávé, cigi, kártya). Ő maga azt nyilatkozta, hogy pszichiátriai betegségei vannak, talán érdemes lesz pár nyilatkozatát idézni.

Ő egy meglehetősen előkelő polgári családból származott, és jómódban éltek, édesanyja zenetanárnő volt.

Ez a letartóztatásos cikk azért nagyon rosszindulatú volt Ábrahám Pálról. Én is kutattam életét, és ő segíteni próbált zenésztársain, szegény művészeken, színészeken, - persze magának is vett egy villát - egy ideig sikerült is neki (gyakran hitelezett is nekik és magára vállalta a művészek veszteségeit), de ekkor beütött a tőzsdei válság, rosszul spekulált, longra és elvesztette a pénzt, ezért becsukták, mert nem tudott fizetni, ha jól tudom meg is verték, sok fogát kiütötték.

Miután kiszabadult minden adóságát kifizette, erre több újságcikkben is utalnak, kártalanított mindenkit, és abból a pénzből tette, amit az operettek, filmzenék szerzésével tette. Perelhette volna őket, hogy kisebb legyen a tartozás (ami főként a tőzsdei összeomlás következménye), de nem tette, folyamatosan fizette tőzsdén szerzett tartozásait.

Hangszerelni természetesen tudott, jó lenne meghallgatni az "Etelka szivét", legalább hallhatnánk, mit tudott a zeneakadémia elvégzése után. A Dzsaniah, a lányok táncháza c. operettjét ő maga hanszerelte, erre utalt és még mást is.

Az Zeneakadémián az abszolutóriumot letette jeles eredménnyel, de nem diplomázott le, amiatt, mert az I. világháború alatt nem osztottak senkinek se zeneszerzés szakon diplomát, így évfolyamtársainak sem pl. Krasznai Krausz Mihálynak sem. A zeneakadémián viszont bemutatták az akkor végzett növendékek zeneműveit, így Ábrahám vonósnégyesét, erről több lap is közöl cikkeket, ő ezt tekintette  a diplomamunkájának.

Ugyancsak Waller könyvében olvashatunk  Ábrahám Pál életviteléről: esztelen költekezéséről, nagyzási hóbortjáról, a pezsgős reggelikről és vacsorákról, amelyeken „egész Berlint” vendégül látta (így szerezve „barátokat” és támogatókat”). Ez a könnyelműség és nagyfokú tervszerűtlenség akár meg is lenne bocsájtható, hiszen a zseni sajátja – tisztelet a kivételnek - a kirívó különcség is. Egy zsenitől nem várható el, hogy a „normális” emberek életét élje. Ám az alábbi eset, amelyről 1924-ben számos lap tudósított, ill. az esetből eredeztethető jellemvonás nem egy zseni, hanem egy egészen más típusú ember sajátja. Hát ezért teszem mérlegre az Ábrahám Pál műveiről írottakat.

NÉPSZAVA, 1924.01.30.:

A vagyonszerzés titkaiból. A pénzszerzés, a vagyonosodás könnyű módja nagyon sokféle egzisztenciát csábított a tőzsdére. Ábrahám Pál még nemrég zenetanár volt. Otthagyta a mesterségét és fölcsapott tőzsdebizományosnak. Csakhamar sok ügyfélre tett szert, akik vakon megbíztak a zenetanárból átvedlett tőzsdebizományosban és nála hagyták letétben értékpapírjaikat. Ábrahám spekulálni kezdett üzletfelei papírjaival — és mint tehetséges zenetanár — meglehetősen rosszul. Spekulációi balul ütöttek ki, amire nemrég csődöt kért maga ellen. A károsultak ekkor még nem tettek följelentést, hanem egy megbízottat beültettek Ábrahám irodájába és átrevideálták az üzleti könyveket, hogy megmentsék a menthetőt. Megállapították, hogy akkor, amikor Ábrahám csődöt kért maga ellen, házat vásárolt és lakását új bútorokkal rendezte be. Amint kiderült, abból a 200,000.000 koronából, amelyet üzletfelei papírjain keresett. Erre följelentést tettek Ábrahám ellen, akit a rendőrség kedden előzetes letartóztatásba helyezett.

PESTI HÍRLAP, 1924.01.31.:

— (A zeneszerzőből lett tőzsdebizományos letartóztatása.) Érdekes karrier törött ketté még kedden délben egy rendőri nyomozás során a főkapitányságon: Ábrahám Pál tőzsdebizományos öt megbízója följelentésére, kiknek körülbelül tíz millió koronával nem tudott elszámolni, letartóztatták: Ábrahám Pál ellen az első két feljelentés egy hét előtt érkezett, az első kettőt az elmúlt hétfőn még három követte. A megbízók azt panaszolták, hogy Ábrahám nem tud elszámolni a rábízott pénzekkel és papírokkal. A nyomozás során egyezkedési tárgyalások is megindultak, de sikertelenül végződtek, a tőzsdebizományost  kedden a rendőrség letartóztatta. Ábrahám Pál zeneszerző volt. Szép sikert aratott ezelőtt nyolc évvel a Magyar Színházban, Bródy Sándor Lion Lea drámájának kísérőzenéjét írta. Ezelőtt két évvel nyitott tőzsdebizományi irodát s kliensei között voltak többen régi ismerősei között, akik most a rábízott pénzüket elveszítették. Ábrahám Pálnak meglehetősen kiterjedt üzlete volt s a károsultak között szerepel egy dúsgazdag, többszörös milliárdos ismert nevű lipótvárosi nagyság, aki mintegy másfélmilliárdot követelhetne Ábrahámon — ha följelentést tett volna. A többszörös milliárdos ugyanis nem tett feljelentést, még szerdán sem, amikor Ábrahámot már letartóztatta, a rendőrség. Az egyezkedési tárgyalások ugyanis, amelyet egy ügyvéd vezetett, nem vezettek eredményre, az aránylag csekély összeget, — tíz millió koronát — Ábrahám nem tudta előteremteni s menthetetlen volt. Csütörtökön átkísérik az ügyészség fogházába.

PESTI NAPLÓ, 1924.01.31.:

A zeneszerző tőzsdebizományos bukása

(Saját tudósítónktól.) A főkapitányságot egy ujabb bankbukás foglalkoztatja. Ábrahám Pál zeneszerző két évvel ezelőtt a Tőzsdepalotával szemben a Nádor ucca 24. szám alatt lévő házban tőzsdeirodát nyitott, amelyet nagy vagyonú ügyfeleken kívül művészek és írók számosan kerestek föl megbízásaikkal.
Ábrahám Pál jónevű zeneszerző volt; legutóbb Bródy Sándor »Lyon Lea« című színdarabjából íratott librettót, amelyhez operazenét szerzett. Ő akarta a hangszerelést* is elvégezni és hogy ez alatt az idő alatt ne legyenek gondjai, barátai tanácsára és támogatásával nyitott tőzsdeirodát. Nagy forgalmat bonyolított. le és a legutóbbi hossz alatt igen szépen keresett. A besszben nehéz helyzetbe került, amelynek ellensúlyozására megkontreminálta a besszt és hosszra játszott. Ez a spekulációja rosszul végződött. Hitelezői most körülbelül másfélmilliárdot követelnek rajta, amit most nem tud rendelkezésre bocsátani. Megindultak az egyezkedési tárgyalások, Ábrahám felajánlotta mátyásföldi villáját, követeléseit, papírjait és ingóságait, amelyek szerinte megközelítik az egymilliárd** koronát.
A tárgyalások azonban addig húzódtak, hogy közben három aránylag kisebb tétellel szereplő ügyfele a rendőrségen följelentést tett ellene. Egy ügyvéd huszonkétmillió koronát, egy rendőrfogalmazó hárommillió koronát és egyezményesének,
Politzer Salonak egy rokona tizenkétmillió koronát követelt tőle. A rendőrségen Mikla Sándor rendőrkapitány indította meg a nyomozást az ügyben és ma délben Ábrahám Pált le is tartóztatta. Ma este Ábrahám Pál ügyvédjénél, dr. Vándor Mihálynál a hitelezők értekezletet tartottak. A Mauthner textilkonzorcium és egy miskolci texlilérdekeltség ügyvédje, dr. Deutsch Vilmos útján hétszázmillió korona kárigényt jelentett be, egy Neumann nevű bécsi textilkereskedő százmillió koronát,
Haar tőzsdés hatvanmillió koronát, Pulitzer Salo háromszázmillió koronát és
Schlesinger Lipót tőzsdés pedig nyolcvanmillió koronát követelt. A hitelezői értekezleten megállapították, hogy a kárigények kilencven százaléka nyolc nagyobb ügyfél részéről körülbelül egymilliárd korona, ötven kisebb ügyfél részéről pedig körülbelül százötvenmillió korona. A rendőrség által kirendelt Szontagh Emil könyvszakértő véleménye szerint a károknak jelentékeny része megtérülhet.
Ábrahám Pált holnap átszállítják az ügyészség fogházába. Amennyiben, ügyvédjének, dr. Vándor Mihálynak sikerül a hitelezőkkel megegyezni, rövidesen szabadlábra kerülhet.

* ”ő akarta a hangszerelést is elvégezni”: Ezek szerint ez a művelet Ábrahám Pál számára mégiscsak különleges, szokatlan feladat volt.

A Dostallal kapcsolatos bekezdés fordítása helyesen:

„Dostal számtalan melódiát szedett rendbe Ábrahám számára, de nem az operetteket. Mivel az operettek, mégpedig az összes sikerdarab partitúráinak a megírásához Ábrahám egy Kemény Egon nevű fiatalembert hozott magával Budapestről (aki később maga is operett-szerzőként jelent meg).”

A további részletek sem túlzottan alkalmasak Ábrahám Pál szavahihetőségének a bizonyítására:

Az operett tragikus királya

A kezdetek

„A legjobb osztályzatok – de záróvizsga nélkül Ábrahám Budapesten Herzfeld Viktornál tanult zeneszerzést, a Liszt Ferenc Zeneakadémián (1913-1917).  A legjobb osztályzatok ellenére azonban ott, tisztázatlan okok miatt, záróvizsgát nem tett. Ábrahám, aki később Berlinben quasi pop sztárként lépett fel, azt mesélte, hogy (bármi legyen is) „professzori diplomát“ szerzett, sőt, professzorként a zeneakadémián tanított. A tények vizsgálatakor egyik adat sem nyert bizonyítást. Az egyetlen kiindulásként szolgáló egyetemi dokumentum egy ú.n. „abszolutorium“, egy igazolás az elvégzett szakokról, a tanulmányok során letett vizsgák osztályzataival. Korai kompozícióiról nem sokat tudunk. A tanulmányok keretében a zeneakadémián egy Magyar Szerenád (1915), egy csellókoncert, valamint egy vonósnégyes került bemutatásra (mindkettő 1916-ban). A további művek és bemutatók, amelyeket később feltüntetett (többek között egy mise és egy rekviem) nem igazolhatók, és lehetséges, hogy sohasem léteztek. Még az általa újra meg újra feltüntetett, a Salzburgi Ünnepi Játékok alkalmával bemutatott vonósnégyesre sem került sor soha, legalább is hivatalos keretek között nem.  Ténylegesen létezik ellenben az általa komponált „Etelka szíve” c. kisopera, amelyet a fiatal Ábrahám a Budapesti Bábszínház megnyitására komponált 1917-ben, és amelyet az akkor fiatal újságíró, Bús Fekete László (később világszerte sikeres vígjátékíró) nagyon megdicsért. Ezután hosszú időre véget ért Ábrahám zeneszerzői munkássága.”

"Először a pénzkeresés A háború utáni időből nincs túl sok igazolt adat Ábrahám Pál életéről.  Nagyon valószínű, hogy mindenekelőtt intenzíven a kereskedelmi ügyleteknek szentelne magát, illetve kereskedelmi alkalmazottként dolgozott. ……. Később azt mondták, ebben az időben élte ki „létének sötét oldalát".

……………………………………………………………………………………………

Arról, hogy miként támadt fel érdeklődése a könnyűzene iránt, Ábrahám különböző történeteket mesélt. Az egyik közülük így szól: "Mint fiatal, ideáktól vezérelt zenész, vonósnégyeseket írtam, amelyek semmilyen bevételt nem eredményeztek számomra. A legszebb szonátáimért és fúgáimért a legcsekélyebb fizetséget sem kaptam.  Egyik napon egy hanglemez-kereskedésben jártam, ahol egy szörnyen érzelgős dalt játszottak: „Ich küsse Ihre Hand, Madame”. Az eladónő elmondta nekem, hogy ebből a lemezből már másfél millió darabot adtak el. Így kezdtem slágereket komponálni. Minden operettbe becsempészek azonban néhány kis fúgát, mert mindig örömömet lelem abban, ha a premier után ezért egyik vagy másik zenekedvelő hálásan kezet ráz velem.” („Tonfilm, Theater, Tanz” c. folyóirat). Ez az epizód  interjúról interjúra változott, változó szereplőkkel és változó zenedarabokkal.

Bár – ahogy látom – e fórumon mindenki beszél minden nyelven, azért fordításban is beillesztem a 3348. sz. bejegyzésemben vastagon jelölt szövegrészeket:

 Klaus Waller:

„Dostal számtalan melódiát szedett rendbe Ábrahám számára. De az operettek, egy Kemény Egon nevű fiatalembert hozott magával Budapestről (aki később maga is operett-szerzőként jelent meg).”

Henning Hagedorn:

„Figyelemre méltó, hogy Ábrahám a központi partitúrák elkészítésével munkatársain keresztül a zeneszerzési folyamat egy részét „kiszervezte”, hogy azután a munkát maga tudja befejezni. Itt valószínűleg megalapozottak a pletykák, hogy  Ábrahámnak a zenekari hangszerelésről […] fogalma sem volt.”

A 3:1 a szerelem javára (Roxy und ihr Wunderteam) esetében a szereposztás  a Viktóriáéhoz hasonló, de már csak a nagyság és nem a stílus tekintetében változtatható. A zenekari tételből ugyan egyes részek elhagyhatók, de már nem áthangszerelhetők. Ehhez jön egy hosszú, atipikus, sematikusan egyszerű tételstruktúra olyan futamok mellett, amelyek tipikusan extravagánsak, úgy, hogy az a benyomásunk támad, hogy Ábrahám munkatársainak eredeti csapata kicserélődött…”

„Életadatok

[…]

„1924.1.31.: Tőzsdebizományosként  történt letartóztatás sikkasztás és hűtlen kezelés miatt.

[…]“

Eddigi beírásaim alapján talán nem vagyok vádolható azzal, hogy ne lennék büszke magyar és magyar származású nagyjainkra. Ábrahám Pál esetében azonban, ha megkérdeznék, büszke vagyok-e világhíres zeneszerzőnkre, a válaszom - jó német szóval élve - „jein” lenne.

Egy percig sem tagadom: óriási tehetség volt. Úgy is, mint zeneművész, de számomra leginkább és elsődlegesen – mint életművész. Senki kedvét nem akarom elvenni attól, hogy rajongója legyen, hiszen valóban remek zenék fűződnek a nevéhez. Méltán váltak világszerte ismertté.
Mégis, amikor Ábrahám Pálról van szó, magam előtt látom és hallom a jelenetet, amikor Higgings odahaza - a főhősnő, Pickering és a személyzet jelenlétében - felidézi Eliza Doolittle báli sikerét, és a "dreadful Hungarian"-nel való találkozását:

• Thank goodness for Zoltan Karpathy.

If it hadn’t been for him.

I would’ve died of boredom.

• Karpathy? That dreadful Hungarian?

Was he there?

• Yes, he was there all right

and  up to his old tricks.

That blackquard

Who uses the science of speech

More to blackmail and swindle than teach.

Mert Ábrahámban volt valami a dreadful Hungarian személyiségéből, de Higginséből is, aki a saját győzelme feletti ujjongásban a háttérben álló, számára sikert hozó Eliza személyét teljesen figyelmen kívül hagyta. Most már tudom: Nem véletlenül asszociáltam erre a jelentre.

Amióta a médiumok léteznek, nem kétséges, ki nyer csatát. Az, aki a médiát uralja. Az úr pedig a pénz, és akinek a kezében a pénz, annak a kezében a pénzen vett igazság. Ezért – bár általában sok korabeli újságcikket idézek – mégis nagyobb hitelt adok azoknak a tanulmányoknak, könyveknek, amelyek alapos kutatómunkán alapulnak. A következő bejegyzésekben beteszek még néhány részt az utóbbiakból, továbbá néhány újságcikket is, amelyek alapján talán érthető lesz, miért viseltetem meglehetős ellenérzéssel Ábrahám Pállal szemben. Művei nagy részénél – és legfőképpen a legsikerültebbeknél – nem lehet kideríteni, valójában kié az igazi érdem. Márpedig az utókor megérdemelné, hogy igaz (zene)történelmet tanuljon. A történelemhamisítás ugyanis a legfőbb bűnök közé sorolható.

Hangszerelők segítségét többen is igénybe vették akkoriban, bár nyilván a szerzők maguk is hangszereltek.

Budapesti Hírlap, 1931. január 23.

Budapest Heti Rádióműsora:

 ... 7. Eisemann: Közjáték a „Misa America" c. operettből. Hangszerelte Bertha István.

8 órai újság, 1929. március 20.

Péchy Erzsi a „Riviera-Express" primadonnája

A Fővárosi Operettszínház igazgatósága ma délben határozott végre abban, hogy ki legyen a soron következő újdonságnak, Herczeg Géza és Kátscher Róbert Riviera-Expressz című operettjének a primadonnája. Eredetileg Titkos Ilona szerződött a Fővárosi Operettszínházhoz erre a szerepre; de utóbb, az „Agglegény-apa“ nagy sikerére való tekintettel a művésznő lemondott vendégjátékáról és a szerep árván maradt. Azután: Honthy Hannával folytak tárgyalások; de ö sem vállalhatta a szerepet, mert orvosai további feltétlen pihenést ajánlottak neki és ezért husvét utánig Abbáziában is marad és amikor hazajön, sem lép fel egy ideig még. Közben Szabolcs Ernő rendező teljesen beállította, Ábrahám Pál teljesen betanította az új operettet; amelynek zenéjét is Ábrahám hangszerelte olyan szépen és olyan művésziesen, hogy már a próbákon lázba hozta az egész művészegyüttest a zenekarával. Szóval: a darab készen állt, csak a fő-főprimadonna hiányzott belőle. Egy-két próbán nem jelent meg ugyan Szokolay Oly, aki szintén főszerepet, táncos, nótás főszerepet játszik a Riviera-Expresss-ben; nem jelent meg, mert halmérgezésben feküdt napokig; de a többi főszereplő: Fejes Teri,
Halmay Tibor, Kabos Gyula, Vendrey és Fekete Pál ott volt mindig és — az előadás készen, állt; csak a primadonna szerepét mondotta ezeken a próbákon mindig Szabolcs Ernő.
Most azonban már van primadonnája a Riviera-Erpressz-nek: Péchy Erzsi ma átvette a szerepet, délután már próbál is és holnaptól kezdve — gőzerővel és teljes személyzettel folytatódnak a próbák, hogy március 30-ikán, ahogyan eredetileg is tervezték, megtarthassák a Riviera-Expresss premierjét. A két szerző: Herczeg Géza és Kátscher Róbert holnap érkezik Budapestre Becsből, illetőleg Berlinből és ők is résztvesznek ezentúl a próbákon.

Még Buday Dénes Csárdás c. operettjét is említetted. Vannak még mások is?

A magyar operettszerzők művei közül Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Sigmund Romberg neve ismert külföldön, utóbbi viszont nálunk nem, ő Amerikában lett híres. Sajnos Jacobi Viktor darabjai se mennek sehol (jelenleg Magyarországon sem), bár ő az I. világháború környékén nemzetközileg ismert szerző volt, de fiatalon meghalt.

Ezek az operettkoncertek ráadásul azért is furcsák, mert felolvassák a műveket és közben énekelnek, próbálok linkelni belőle:

https://www.youtube.com/watch?v=uqdkACGdwso

Itt Kálmán Imre Chicagoi hercegnőjét mutatják be a Komisch Oper Berlinben, ami ekkor lett felújítva, azóta számos színáz repertoárra tűzte, közte az Budapesti Operettszínház.

Bocs, a nemzetközi zenei életben - egyelőre még - kis hazánkat éppen a magyar, vagy magyar származású operett szerzők éa az itthoni operettkultúra miatt tartják "operettnagyhatalomnak" . Ebben nyilván szerepet játszik a hazai operett előadások száma és színvonala is! Kár lenne ezt elszúrni, csak azért, mert egy új operett betanulása nem könnyű feladat, és nehezen lehet őket énekelni. Külföldi előadások idehozatalával olyan szegénységi bizonyítványt állítanánk ki önmagunkról, amit talán megspórolhatnánk magunknak.

Egyébként a világ elsőrendű- és rangú operaénekesei előszeretettel tűzik repertoárjukra az operett-betétdalokat,  áriákat és egymás után adnak ki CD-ket, DVD-ket olyen felvételekkel. Hogy csak néhányat említsek, Klaus-Florian Vogt, Piotr Beczala, Kaufmann!, stb.

3370 számú bejegyzéshez:

Ez feltételezés! 

Mi bizonyítaná, a "8 órai újság cikke?"

Ha a színház igazgatósága elfogadta a "Kikelet ucca 3." partituráját, amit Kemény Egon zeneszerző komponált, vajon milyen jogon nyúlhatott volna a kéziratba akárki is bele, még csak betétdalok hangszerelese erejéig is? Kemény Egonnak erre nem volt szüksége, lsd. korábbi bejegyzések.

Egyébként nagyon izgalmas kutatni való téma lenne zenetörténészeknek.

Ami pedig a segítséget illeti, pont fordítva volt....Ábrahám Pálnak segített Kemény Egon, hat és fél éven keresztül, kiváltképp 1930-33 között Berlinben és Lipcsében, a három operett-világsiker elérésében. Ez köztudott volt ott is, itthon is.

Hát nem könnyű feladat betanulni egy új operettet, talán érdemes lenne külföldi előadásokat ide hozni, de azt csak felirattal lehetne feltenni.

Ezek tényleg nehezen énekelhető darabok, ezért nálunk inkább felteszik az Eisemann Én és a kisöcsémet vagy az Egy csók és más semmit, ami hát talán egyszer elmegy szódával, de nem egy magas a színvonalat képvisel, és nemzetközileg teljesen jegyzetlen.

Külföldön bevett szokás az operettkoncert, de inkább olyan daraboknál, amiket nem érdemes feltenni repertoárra, mert kevés lenne a néző.

Magyarországon ez inkább operáknál szokott lenni, néha feltesznek így egy darabot. A Margitszigetei Szabadtérin idén George és  Ira Gershwin Porgy és Bess c. darabját adták le így.

A Komish Oper Berlin 5 éven át kevésbé ismert Kálmán Imre darabokat tett fel 2 előadás erejéig Karácsonykor, pl. Chicagoi hercegnő, Bajadér (náluk nem ismert annyira), Arizona Lady, Marinka. Idén Ábrahám Pál: Mese a Grandhotelben c. operettje kerül repertoárra, remélem készül róla valami felvétel, mert ezt a darabot tényleg elfelejtették már. A librettó Alfred Savoir: A nagyhercegnő és a szobapincér c. szatírikus komédiáját dolgozza fel, állítólag nagyon humoros történet, egy szálloda különböző társadalmi rétegbe tartozó vendégei a szereplők.

A librettót itt felolvassák színészek, és közben éneklik a dalokat.

Kemény Egon és Ábrahám Pál együtt is hangszerelhette a Kikelet utca 3. operettet, hisz Ábrahám volt a karmester, lehet előbb elkészítette Kemény Egon és utána Ábrahám módosított rajta dolgokat, pár helyen változtatott rajta, illetve segített neki a munka során.

Mérvadó és tárgyszerű továbbá kiindulási pont az, amit Kemény Egon zeneszerző a "Kikelet ucca 3." bemutatója előtt a vele készített interjúban elmondott:

"Kikelet ucca 3." ez a címe annak a szövegkönyvnek, amelyet Kemény Egon zenésített meg, amelyet a Fővárosi Operettszínház nemcsak elfogadott előadásra, de a szezon folyamán színre is hoz föltétlenül!

És most bemutatkozik a fiatal zeneszerző a Délibáb olvasóinak:

...

Az iden tavasszal Harmath Imre aztán fölkért arra, hogy egy szövegszcenáriumjához, amelyet aztán Bródy István dolgozott színdarabbá, s amelynek verseit maga Harmath Imre írta, zenésítsek meg. Nekem nagyon megtetszett a szöveg, nagy örömmel és ambícióval fogtam hozzá a komponáláshoz, s egy-kettőre készen is lettem a partitúrával. A darab Faludi Sándor igazgató úr elé került, aki aztán Szabolcs Ernő úr társaságában meghallgatta az én muzsikámat, s az eredmény az volt, hogy

a darabot lekötötték a Fővárosi Operettszínház számára.

A darad miliője a Ferencváros. A tárgya tipikusan pesti."

("Új  zeneszerzőt fedezett fel Szabolcs Ernő", "Délibáb")

Kemény Egon valamennyi színpadi műve - nagy és kisoperettek, zenés játékok- saját hangszerelésében készültek, ide értve rádióoperettjeit és  rádiódaljátékait is.

Abszolút jogos felvetés, elő kellene venni néhány régebben játszott darabot, akármelyiket a felsoroltak közül.

Ennek két problémája van: egyrészt a fiatalabb generáció előadóinak is meg kellene tanulni ezeket a darabokat, a bennük lévő dalokat, áriákat. Másrészt, és ez a nagyobb gond: ezekhez az operettekhez hang is kell, méghozzá nem is akármilyen! Azonkívül egy operettben beszélni, mozogni, játszani is kell, lehetőleg mindezt egyforma színvonalon. És itt jönnek a problémák!

Jogos az észrevételed, nekem is ugyanez erről a véleményem; másoknak, akik nem annyira operett-fanok, mint mi, még "eladni" tudják - például Rost Andrea nevével - a "könyökünkön" kijövő dalokat, dallamokat, operettet.

Mások szempontja viszont ugyancsak méltányolható: felnő egy új nemzedék, amely csak most ismerkedik ezzel a műfajjal, Kálmán Imrével, a Maricával... - és, ugye, nekik meg - még - minden új, lehet, hogy az első találkozásuk lesz az operett műfajával.

Szóval, én is szívesebben venném az általad felsorolt darabok bemutatását, előadatását, továbbá  ezeket is:  A koldusdiák,  Dubarry, A királyné csipkekendője,  A Gerolsteini nagyhercegnő, Gül baba, A mikádó, Éva, Paganini, A cárevics, Friderika, Varázskeringő,  Legénybúcsú, Az elvált asszony, Boccaccio, Pajkos diákok, A gésák stb. 

Ha már Bartók, akkor a Csodálatos mandarin modern verzióben.

Kicsit már uncsi, hogy mindig az a pár Kálmán darab megy. Miért nem lehet valami ami máshol nem megy? Hawaii rózsája, Maya, Madarász, Stambul rózsája. Leányvásár, 3:1 a szerelem javára.... mert be kéne tanulni a színészeknek. Mindenesetre várom a Kékszakált Offenbachtól, és remélem nem fitnesszterembe teszik.

Operett a Müpában!

MARICA GRÓFNŐ

2018. MÁRC 18. VASÁRNAP, 19:30

Kálmán ebben a művében a különböző zenei stílusok széles spalettáját vonultatja fel: hallhatunk amerikai foxtrott-ot, shimmy-t, bécsi keringőt, magyar csárdást és hamisítatlan cigányzenét is. Bár a történetnek komoly tanulsága is van, mégis az olyan ismert dallamoknak köszönheti népszerűségét, mint a Szép város Kolozsvár, a Hej, cigány; a Szent Habakuk, vagy a Ringó vállú csengeri violám... 

Műsor:

Kálmán Imre: Marica grófnő
 
Marica grófnő: Rost Andrea
Endrődy Wittenburg Tasziló: Boncsér Gergely
Populescu Dragomir Móric herceg: Hábetler András
Báró Zsupán Kálmán: Haja Zsolt
Liza, a húga: Rácz Rita
Lidi cigánylány: Balga Gabriella
Cuddenstein Chlumec Cecília hercegnő: Wiedemann Bernadett 

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Duna Művészegyüttes
Koreográfus: Juhász Zsolt

Rendező: Böhm György
 
Vezényel: Hollerung Gábor

Operett a Müpában!

2018. február 16. péntek19:30 — 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Suppé / Bartók

Szép Galathea / A fából faragott királyfi

„A mai estén elhangzó két művet az átváltozás varázslata köti össze: egy az ember által teremtett tárgy életre kel. A kérdés az, hogy vajon olyan lesz-e ez a megelevenedett tárgy, amilyennek mi szeretnénk? 

A fából faragott királyfi esetében a királyfi által a maga képére alkotott fabáb elfoglalja az alkotója helyét, a királylány az igazi, vérbeli királyfi helyett inkább a fabábot választja, és nem veszi észre, hogy a fabáb csak a külsőségekben azonos a királyfival. Amikor azonban ráébred a tévedésére, a királyfi már visszautasítja a szerelmét, ezért a királylánynak is meg kell alázkodnia, meg kell szabadulnia a külsőségektől. Az átváltozás Bartóknál egyfajta megtisztulás is: a királyfi és királylány akkor lehetnek egymáséi, ha levetik külsőségeiket, ha puszta önmagukat adják a másiknak. 
A fából faragott királyfi balett éppen száz éve született. A történetet ezúttal Cakó Ferenc különleges homokgrafikái keltik életre. 

A szép Galathea című operettben a megelevenedett szobor leválik alkotójáról, önálló érzései lesznek, melyeken az alkotó már nem uralkodhat többé. Suppé műve a másik elengedéséről szól: nem kérhetjük számon másokon az önnön álmainkat, nem formálhatunk senkit olyanná, amilyennek mi szeretnénk. Suppé A szép Galathea című operettje Sylvie Gabor rendezésében elevenedik meg.”

Budafoki Dohnányi Zenekar

Vezényel: Hollerung Gábor

Franz von Suppé: Szép Galathea 

Galathea: Pasztircsák Polina
Pygamlion: Horváth István 
Ganymedes: Hábetler András
Mydas: Szerekován János 

Jelmez és díszlet: Árva Nóra 

Rendező: Sylvie Gabor

Közreműködők:

Cakó Ferenc - homokgrafika

Miks Róbert, Garisa Herman Zsolt - video-animáció

Tollár Mónika - dramaturg

Marosi Edit - koreográfia

Árva Nóra - díszlet, jelmez

Erre több cikkben is kitértek, még ha gondolod linkelem azokat.

Ábrahám a 20-as évek végén számos operettet hangszerelt, többek között Robert Katscher: Riviera Express c. operettjét is, amit maga is vezényelt.

8 órai újság 1929. március 31.

Riviéra-Express
Herezeg Géza és Kátscher Róbert operettje

...A zeneszerző: Kátscher Róbert az édes melódiák mestere. Van egy keringöje az első felvonásban: Hervé, vagy Louis Ganne is büszkén vallhatná magáénak. Lágy, andalító melódia: olyan, mint mikor egy romantikus szív
énekelni kezd! ... Csupa báj és finomság, mint a régi szép idők átmentett emlékei!... Muzsika! ... Egyértékü ezzel: a sofőrdal, a rózsanóta, s a partitúra több más száma: a vidámabb fajta csakúgy, mint a szentimentális. A zene
szerzőajkán, zongoráján és szívében bőven terem a melódia és ő ezt a gazdag termést tehetséggel és tudással értékesíti. Egy-egy szám: szenzációs és világpopularitásra Született; az egész: értékes és nagyvilági mértékkel mérve is elsőrangú. Osztályzat: Kátscher Róbert partitúrája — jeles.
Ábrahám Pál , hangszerelte ezt a muzsikát: a maga gazdag tehetségét és tudását is az ügy szolgálatába állítva ezzel. Zenekara pompásan hangzik, színes, élénk, gazdag és hatásos; az, hogy önmaga dirigálja is az előadást: külön értéket ad úgy a szerző, mint az ő munkájának. Szinte el sem tudom képzelni ezt az operettet Ábrahám Pál nélkül: mint ahogyan nem képzelhető el Szabolcs Ernő nélkül sem. Ez a kitűnő rendező megint jó munkát produkált: stilust adott a színpadnak és a játéknak; gazdag tehetségét teljesen rendelkezésére bocsátotta a darabnak és a szerzőnek: segített, javított, tökéletesített, gyönyörű keretet adott a játéknak; minta operettelőadást produkált megint. Zseniális rendező, nagyszerű színházi, ember.
 

Visszatérek a 3357 számú bejegyzésre, elgondolkodtatott, hogy fórumtársunk nem először publikálja a "8 órai újság" ezen cikkét "Egy békebeli fiatalember"-ről, aki nem más, mint az akkor 23 éves Kemény Egon zeneszerző. 

A cikk hangvétele kedves, tartalmilag hiányos. 

Kemény Egon ugyanis 1926-tól élt Budapesten, ezt megelőzően Kassán 12 éves korától tanult hangszerelést és hat éves korától magasszintű zenei képzést kapott a Kassai Zeneiskola igazgatójától. Felsőfokú tanulmányait Bécsben végezte - a Bécsi Egyetem orvosi karát a Bécsi Zeneakadémiával egyidejűleg, minkettőt kiváló vizsgaeredményekkel - majd a zeneszerzői életpálya mellett döntött, amelyet élete végéig siker koronázott.

Bécsben minden lehetősége és ambíciója megvolt ahhoz, hogy a könnyű-zene felé fordulva a modern táncirányzatokat is megismerje, pl. a német nyelven kiadott "Jazz und Shimmy" füzetek által is.

Zenei felkészültsége, tehetsége már akkor meglepte a színházi világot. Így lett a Fővárosi Operettszínház másodkarmestere, korrepetítora, majd karmester 1926-1928 között. Első  zenedarabja 1927-ben került színpadra, modern táncsláger, a magyarországi korai jazz korszakába sorolható.

"Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) fórumon sajtódokumentumokkal ismertettük fenti 1927-1929 közötti színpadi munkásságát( elsőként Dénes Oszkár-"Alpesi falu", Érczkövy László, "Rott Komédia"), és egyebek között részvételét a "Zenebona" jazz-operett keletkezésében, és első megbízásra készült - Ábrahám Pálnak, "Az utolsó Verebélylány" című operettjében a "32-es baka vagyok én" című indulója - hangszereléséről. Mindez Kemény Egon első nagyoperettje, a "Kikelet ucca 3" bemutatója előtt történt.

A "8 órai újság" ezen cikke Ábrahám Pált hangszerelőkent említi. Sehol máshol, egyetlen más sajtópublikcióban nem jelent meg ez az állítás, úgy tudom, holott a "Kikelet ucca 3" bemutatóját igen nagy várakozás és érdeklődés előzte meg, majd kísérte az újságírók részéről is.

Fentiek értelmében a "8 órai újság" állítása tehát kétségbe vonható. Amennyiben lenne némi valóságtartalma, abban az esetben felmerül a kérdés, vajon miért engedte át Kemény Egon Ábrahám Pálnak egyes betétdalok hangszerelését?

A közismert életrajzi adatok alapján feltételezhetjük, hogy ennek anyagi oka lehetett. Könnyen lehet, hogy Ábrahám Pál pénzszűkébe került, mint élete során oly sokszor, vagy a nagy gazdasági világválság miatt, és barátja, Kemény Egon hangszerelést rendelt meg tőle, békebeli jóbarátként, mert az maradt, még Ábrahám Pál halála után is.