Bejelentkezés Regisztráció

Zenei események


934 Búbánat 2012-01-09 00:33:15
Két zenei élményemről szólok itt, melyek még az ó évben ragadtattak magukkal, sajátos hangulatával. Két jótékonysági hangversenyre látogattam el, mindkettőt a Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft rendezte, és az előadók között mind két alkalommal ott voltak a Józsefvárosi Zenebarát Kör tagjai közül: Zöld Ildikó, Kárpáti Attila, Kecskés Sándor, Kozári János, Ormándy József, Pálinkás László, Portisch Lajos, Zábó Gyula, akik mellé társultak további énekes művészek. Az első koncertre november 5-én került sor a Józsefvárosi Zeneiskola Dísztermében (Bp. VIII. Nap u. 33.). A meghívó olasz dalestre szólt. Elsősorban nápolyi dalokat énekeltek a többségében már igen csak meglett korú művészek, akik állták a sarat, és bizony, ahol kellett, érces hangjukon kivágták a rezet! Pálinkás László (tenor) műsorán szerepelt Giordanitól a Caro mio ben; Bixio Mammája Dudovits Blanka (szoprán) előadásában hallgattunk két Bellini-dalt Zöld Ildikó (drámai koloratúrszoprán - aki a konferanszié szerepét is betöltötte) elénekelte Bellininek az Almen se non poss’io szerzeményét, valamint De Curtistól a Non ti scordar di me-t, Pálinkás Péter (tenor) énekével felcsendült Leoncavallo híres Mattinatája és Tosti: A vuchella Zábó Gyula (bariton) Respighi: A köd dalát és Oliviero művét, O ciucciariello, énekelte. Újvári Gergely (tenor) Augustin de Lara híres Granadáját szólaltatta meg – a mexikói születésű spanyol zeneszerző műve „ nem lógott ki” az olasz szerzők dalai közül; Újvári azért nem maradt adósunk az olasz dallal: Tosti kompozíciójának címe: Aprile. Bartha Esztertől (szoprán, az Operaház Énekkari művésze) két nápolyi dalt hallottunk Ormándy József (tenor) előadásában is két olasz dal csendült fel: Gambardellától az O, marenariello; Toselli: Serenata. Kecskés Sándor (tenor) elénekelte Gastaldontól a Musica proibita, majd R. Falvo: Dicitencello vuie című alkotását. Portisch Lajos – igen a híres, nemzetközi sakknagymester – baritonján felcsendültek Tosti (Ideale) és Denza (Occhi di fate) dallamai Kozári János két dala volt: De Curtistől a Torna a Sorrento (Sorrentói emlék) és Cardillo: Core in grato. Kárpáti Attila gyönyörű baritonján elhangzott a Santa Lucia című nápolyi dal, továbbá egy másik népszerű dal, Di Capua: O sole mio Zongorán Pálinkás Péter és Papp Gyula zongoraművészek működtek közre. Mondanom sem kell, óriási volt a siker! A másik monstre produkció 2011. december 18-án, a Józsefvárosi hajléktalanok megsegítését célozta az önkéntes adományokból. Helyszíne a magyar jezsuiták Párbeszéd Háza kápolnája volt (Bp., VIII. Horánszky u. 20.) Ennek a hangversenynek a műsorszámai az adventi időszak hangulatához kapcsolódó népszerű zenei művekből került összeállításra: a már fentebb hallott énekművészekhez csatlakozott a kitűnő Kodály Zoltán Férfikar, művészeti vezetőjükkel, az est karmesterével: a magyar örökség díjas Pálinkás Péterrel. Zongorán itt is Papp Gyula működött közre (ha jól jegyeztem fel a nevet). A vokális művek előadását a hajléktalanok témakört felölelő kortárs versek felolvasása szakította olykor meg, melyet Halasi László elmélyült tolmácsolásában kaptunk. A műsor a Kodály Zoltán Férfikar énekes bevonulásával vette kezdetét - Clarke: Jertek, áldjuk Istent, amit követett ismeretlen szerző műve a XVII. Századból: Krisztusom kívüled… Egymást követték a szebbnél szebb áhítatos zenék, énekek a kórus, illetve a kórus és az egyes szólisták közös előadásában: Pitoni: Cantate Domine (kórus) Händel: Thanks Be To God (kórus) Bach-Gounod: Ave Maria (kórus) Bach: Két egyházi ének (Portisch Lajos) Mendelssohn: Éliás (Zöld Ildikó) Schubert: Ave Maria (Kárpáti Attila) Stradella: Pieta Signore (Zábó Gyula Franck: Panis angelicus (Kozári János) Marchesi: Ave Maria (Kecskés Sándor) Két német karácsonyi dal – Csing- ling-ling (Bartha Eszter) Adam: Karácsony (Portisch Lajos – Pálinkás Péter) Mascagni: Ave Maria (Újvári Gergely) Varga László: Fogadd el Uram (Ormándy József) Erkel: Fohász (kórus) Wolf Péter: Ave Maria (kórus) Vígh: Magyarok karácsonyára (kórus) Az utolsó szám méltó megkoronázása volt a nagyszabású hangversenynek: Dvořák: Égi szent béke jöjj - hangzott el először a két szoprán, Bartha Eszter és a Zöld Ildikó énekhangján, majd egymás után bekapcsolódott az összes szólista és az énekkar. Fantasztikus élmény volt! Igazi ráhangolódás a karácsonyra.

933 Búbánat 2011-12-10 13:33:55
2011. ADVENT Jótékonysági Hangverseny Józsefváros hajléktalanjaiért December 18-án 15 órakor a Párbeszéd Házában ( VIII. Horánszky utca 20. ) A Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. támogatásával Műsoron: Bach, Händel, Haydn, Stradella, Erkel, Liszt, Marchesi, C.Franck, Mendelssohn, Gounod, Verdi, Mascagni, Dvořák művei Előadók: a Józsefvárosi Zenebarát kör tagjai ( Művészeti vezető: Pálinkás Péter ), a Kodály Zoltán Férfikar Vezényel: Pálinkás Péter Magyar Örökség-díjas karnagy

932 Beatrice 2011-08-27 02:02:01
Aug. 27-én (azaz ma) délután 15 perces operakoncertek lesznek a budapesti Pozsonyi út 5. sz. ház erkélyein. Időpontok: 16:40, 17:55, 18:50. Közreműködnek: Mester Viktória, Herczenik Anna, Vadász Dániel, Hábetler András, Szvétek László, valamint zongorán Neumark Zoltán. [url]http://issuu.com/pozsonyipiknik/docs/pozsony_piknik_2011__programf_zet;A Pozsonyi Piknik programja[/url]

931 Búbánat 2011-04-11 19:22:50
Kincses Veronika is énekel azon az ária- és dalesten, melyre a Szent Margit Gimnáziumban kerül sor 2011. április 30-án este hét órakor. További fellépők: Ócsai Annamária és Bognár Szabolcs. Zongorán közreműködik: Bogár Zsófia. A műsorban Mozart, Rossini, Saint-Saens, Verdi, Muszorgszkij, Kodály, Cilea, Puccini, Sugár Rezső műveinek részletei, valamint virágénekek csendülnek fel.

930 Búbánat 2011-03-26 11:10:34
Imádkozzunk a magyarságért! Szeretettel várjuk a „Határon túli magyarságért, ÖSSZETARTOZUNK” Alapítvány immár hagyományos jótékony célú koncertjére a Budapest XI. ker. Gazdagréti Szent Angyalok Templomban (1118 Budapest, Gazdagréti út 14.) 2011. április 29-én, pénteken d.u. 6 órakor. Közreműködnek: Bokor Jutta, Cserna Ildikó, Kertesi Ingrid, Kováts Kolos, Megyesi Schwartz Lúcia, Molnár András, Petrás Mária, Rácz István, Rálik Szilvia, Rezsnyák Róbert, Sárkány Kázmér, Szerekován János, Szvétek László operaénekesek, Geiger György trombita és Maros Éva hárfa művészek. Kísér: Dallos Erika. Az est háziasszonya Halász Zsuzsa. Védnök: Mádl Dalma Asszony. A műsorban népszerű opera- és egyházzenei áriák fognak szerepelni. Jegyek elővételben a Szkítia Könyvesboltban (Bp.XII. Böszörményi út 19/a.) valamint a helyszínen kaphatók 1.000,- Ft/db egységáron. Megrendelhetők e.mail-ben is: osszetartozunk@mail.tvnet.hu A bevételt és adományokat határon túli testvéreink segítésére fordítjuk (diákok tandíja, kárpátaljai iskolák és gyermektáborok támogatására, rászorultak gyógykezelési ktg., stb.) Honlap: www.osszetartozunk.hu Az összeg az alapítvány számlájára is utalható, a jegyek az előadás előtt a helyszínen átvehetők. (A közleményben kérjük a név, és a kért jegyek db-számát feltüntetni)

929 Búbánat 2011-03-16 23:22:30
Nagyböjti ünnepi hangverseny Tempfli József nyugalmazott nagyváradi megyéspüspök 80. születésnapja alkalmából az ünnepelt jelenlétében Előadja a Jóreménység Társulat ének- és zenekara vezényel: Kovács János, az Állami Operaház első karmestere, szólót énekel: Kolonits Klára - szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia - mezzoszoprán, Fekete Attila - tenor, Juraj Peter - basszus Közreműködik: Oberfrank Pál színművész 2011. április 3-án, vasárnap, 18 órakor. Helyszín: Gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplom (Bp. XI. Gazdagréti út 14.) Jegyek válthatók 1500,- 2500,- 3000,- Ft-os áron a Ticket Express jegyirodáiban,interneten a Jegymester-nél (www.jegymester.hu), valamint a helyszínen. Donizetti: Miserere – 1. tétel Rossini: Stabat Mater A Jóreménység Társulat egy újkeletű művészeti kezdeményezés, mely a Gazdagréti Szent Angyalok-templomban lelt otthonra. Elsősorban szakrális zenei és irodalmi művek előadására alakult. Művészeti vezetője: Déri András, a Magyar Állami Operaház karmestere, a Pasaréti Ferences templom egyházzenei vezetője Elnöke: Dr. Szederkényi Károly c. prépost, esperes, gazdagréti plébános Kovács János a MagyarÁllami Operaház első karmestere, Kossuth- és Liszt-díjas, Érdemes Művész Kolonits Klára Liszt-díjas szopránénekes, nemzetközi énekversenyek győztese és különdíjasa, elismert oratórium- és dalénekes Megyesi Schwartz Lúcia mezzoszoprán, szintén több nemzetközi énekverseny győztese, díjazottja, sokoldalú opera-, oratórium- és dalénekes. Legutóbb a Liszt-év kapcsán Párizsban lépett fel Fekete Attila Liszt-díjas tenorénekes. Zeneakadémistaként debütált az Operaházban. Gyakori vendége az európai és amerikai dalszínházaknak,koncerttermeknek Juraj Peter a Pozsonyi Nemzeti Opera európaszerte ismert kiváló basszusénekese. Vendégként többször fellépett Magyarországon is. Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi színház igazgatója Juhász Judit a Magyar Katolikus Rádió vezetője

928 Sipi 2010-10-05 09:58:02
Tegnap meghallgattam Mendelssohn Paulus című oratóriumát Egerben a Bazilikában. Sajnos a hely irgalmatlanul visszhangos, így a szólamok megkülönböztetése elég nagy nehézségekbe ütközött, pedig viszonylag közel ültem. Persze a nagy kórustömbökben azért hatásos volt. A mű elég hosszú, kár, hogy nem kezdték korábban, fél 11 körül lett vége és a vége felé már érezhetően fáradt volt a közönség, én is kezdtem álmos lenni annak ellenére, hogy a zene végig lekötött, még a recitatívók is jók voltak. Az Egri Szimfonikus Zenekar olyan, amilyen. Én eljárok a koncertjeikre, örülök, hogy itt is vannak hangversenyek, de hát ez egy amatőr zenekar. A három szólista, Létay Kiss Gabriella, Megyesi Zoltán és Gábor Géza egész jók voltak, bár Kiss Gabriella néha eltakarta a kottával az arcát, ilyenkor eléggé eltompult a hangja, jobb lett volna, ha azt a könyvet nem emeli olyan magasra. A Nemzeti Énekkart én már hallottam néhányszor élőben és nekem úgy tűnt, mindig nagyon magas színvonalon énekelnek. Most sem csalódtam, erőteljesen, átéléssel és szuperül énekeltek, csak gratulálni tudok nekik. Szép este volt.

927 Momo 2010-08-16 23:40:10
[url]http://www.opera-vilag.hu/hirek_teljes.salzburg+2011+%E2%80%93+jovo+evi+tervek-795.html;Salzburg 2011 – jövő évi tervek[/url]

926 Búbánat 2010-05-25 13:45:56
Május 26-án Dalton operaestek címmel koncertsorozat indul az Alexandra Párizsi Nagyáruház Lotz Dísztermében. Havonta egyszer nemzetközi operaházak és operaprodukciók által is elismert operasztárok előadásában, zongorakísérettel szólalnak meg a közkedvelt és technikás áriák. A nyitóest különlegessége, hogy Kertesi Ingrid, Kolonits Klára, Várhelyi Éva, Birta Gábor, Cser Krisztián, Lászkó Boldizsár és Szegedi Csaba is pódiumra lép. A zongoránál: Sándor Szabolcs. Műsoron Verdi, Puccini, Donizetti, Massenet, Bizet, Strauss, Mozart, Händel és Offenbach művei. A Párizsi Nagyáruház Lotz Díszterme A helyszín, a szecessziós épület, klasszikus zenékkel ötvözve különleges estét ígér. A vendégeket érkezéskor kosztümös ajtónállók és frissítő welcome-pezsgő várja, majd exkluzív társaságban eltölthetnek egy különleges operaestet, amivel jótékonysági célokat is szolgálnak.

924 frushena 2010-03-31 20:03:35
Margitsziget - Szabadtér - 2010.július 24. és július 30. MUSZORGSZKIJ : Borisz Godunov rendező : Vidnyánszky Attila

923 Búbánat 2009-11-07 17:25:36
Ma délelőtt a Régi Zeneakadémián adott koncertet Kolonits Klára (ének) és Dinyés Dániel (zongora). A mottó: Párhuzamok a német romantikában. Az elhangzott dalok Heine és Goethe megzenésített versei. Heine: - Hör' ich das Liedchen klingen - Schumann, Grieg; - Die Lotosblume - Schumann, Charles Ives; - Allnächtlich im Traume - Schumann, Mendelssohn; - Ich stand in dunkeln Träumen - Clara Schumann, Schubert, Wolf, Grieg Goethe: - Nur wer die Sehnsucht kennt - Beethoven, Wolf, Schumann, Csajkovszkij, Schubert; - Kennst du das Land? (Mignon's Lied) - Beethoven, Schubert, Liszt, Schumann, Wolf Nagyon szép dalkoncertet adott a Kolonits - Dinyés művész-pár! Nekem a romantika iránti vonzalmamat igazán kielégítette műsoruk, és bámulatos, hogy ezeket a gyönyörű, de mindenképpen „strapás” dalokat milyen magas művészi fokon, milyen nagy átéléssel, odaadással abszolválják! Kolonits Klára énekhangján játszi könnyedséggel és ihletett tolmácsolásban szólaltak meg a német romantika nagy szellemeinek irodalmi és dalterméséből összeszerkesztett alkotásai, az őt zongorán kísérő Dinyés Dániel virtuóz játéka is mindenképpen elismerésre méltó. Érezhető, hogy nagy munka fekszik mind e mögött, melyhez nyilvánvalóan páratlan technikai tudás, felkészültség szükségeltetik. Mindennek nincsenek híján, átszellemült produkciójuk révén most is nagy élvezettel adtam át magamat a muzsika mennyei hangjainak. Nagy élmény volt ez újabb közös előadó műsorukat is meghallgatnom! Az elmúlt években több nagy sikerű koncertjükön lehettem jelen, legtöbbször a német nyelvterület nagyságainak (Beethoven, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Brahms, Mahler, Wolf…) dalait tolmácsolták, igaz beiktattak olykor az orosz komponisták (Csajkovszkij, Muszorgszkij) és francia zeneszerzők (pl. Debussy) dalterméséből is néhányat. Tudomásom szerint Kolonits Klárához az olasz komponisták művei is közel állnak, szívesen énekli azokat. Szívesen venném, ha egyszer elővennék Rossini, Bellini, Donizetti, Verdi és a többi olasz komponista szerzeményeit és dalaikból műsorára tűznének egy válogatott csokrot! Hadd gyönyörködjünk, amikor a „belcanto” van terítéken! Azokban is van líra meg dráma, melankólia és ragyogás, szenvedély és érzelem, dallam dallam hátán, melyek megjelenítése – szövegükkel együtt - egy ilyen ékszer- „hangszeren”, mint Kolonitsé, mondhatnám: kötelező lenne… Bizonyára ezekkel az olasz dalokkal is képesek lennének szívből-szívhez szólni, ezzel is megörvendeztetni hallgatóságukat. Egy érdekes színfoltja volt még a délelőtti koncertnek: a műsorvezető Dr. Eckhardt Mária, a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatója, minden egyes felkonferáláskor mondandójába beiktatta, elmondta - „elszavalta” magyarul Heine és Goethe verseit, amiket rögtön utána a nagyszerű művészek interpretálásában, a zene nyelvén, az eredetiben hallgathattunk meg.

922 Búbánat 2009-05-14 10:43:13
A SZIRT EGYÜTTES honlapjáról (http://szirtegyuttes.hu/): 2009. június 6-án 18 órakor ismét, immáron harmadik alkalommal mutatja be a szerzőpáros, Andrássy Frigyes és Krisztina, újabb zeneműveit, szerzői estjükön a Nádor Teremben (Vakok Iskolája - Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 39.) az Operaház művészeinek előadásában. Egyedülálló hangulatú zenés irodalmi élményben lesz része a koncert hallgatóságának, hiszen nagy magyar költőink: Ady, Babits, Eötvös József, József Attila, Petőfi, Tóth Árpád, Várnai Zseni, Vörösmarty... költeményei elevenednek meg zenében - énekben és hangszeres kíséretben, dalok, kamaraművek illetve kórusművek formájában. A koncerten a SZIRT Együttes tagjain kívül (Andrássy Frigyes és Krisztina, Sánta Jolán és Lengyel Andrea) olyan illusztris vendégművészek lépnek fel, mint: Bazsinka Zsuzsanna Érdemes művész, az Operaház magánénekesnője Wiedemann Bernadett Liszt-díjas művész, az Operaház magánénekesnője Molnár András Kossuth-díjas, Érdemes művész, az Operaház magánénekese Rácz István Liszt-díjas művész, az Operaház magánénekese Deák László orgonaművész valamint Pregitzer Fruzsina Jászai-díjas színművésznő és Turek Miklós színművész Jegyek az ismert jegyirodákban és a helyszínen kaphatók. (Ár: 1200,- Ft, Nyugdíjas, diák: 600,-Ft)

921 Búbánat 2009-04-18 12:56:57 [Válasz erre: 919 Búbánat 2009-04-18 00:03:27]
Szükséges magam korrigálni, Kolonits nem énekel Gildát és Luciát a következő évadban az Operában; a félreértésem abból adódott, hogy a jótékonysági hangverseny általam említett tervezett programja változott meg arra: Mozartok helyett Rigolettó- és Lammermoori Lucia- részletekre. Mégegyszer sorry.

920 Robesz 2009-04-18 09:04:17 [Válasz erre: 919 Búbánat 2009-04-18 00:03:27]
Csatlakoznkék az előttem szólóhoz, nagyon szép élmény volt, kiváló énkesekkel! Többet ilyet....! :)

919 Búbánat 2009-04-18 00:03:27 [Válasz erre: 917 Búbánat 2009-04-17 10:18:28]
Nagyon szép gálaest részese lehettem ma este. A 18 órakor kezdődött ünnepi hangversenyen minden közreműködő művész igencsak kitett magáért, garantáltan jól szórakoztatta a XII. kerületben, a Csörsz utcai Kultúrház dísztermébe ellátogatott nagyszámú közönséget, akiktől befolyó jegybevétel (á 1.000 Ft) - a művészek honoráriumának felajánlásával együtt - nemes célokat szolgált: immár hagyományosan, hatodik éve már, hogy ugyanebben az időpontban (a húsvétot követő első pénteken) gálaműsort tartanak itt, melynek bevételével támogatják a „Határokon túli magyarságért ÖSSZETARTOZUNK” alapítványt. A műsor első részének végén az alapítvány kuratóriumának elnöke beszámolójában részletesen szólt arról, hogy az elmúlt évek adományaiból mely határon túli szervezetek részesültek, majd emlékplakettet nyújtott át azok képviselőinek. Maga a műsor két részből tevődött össze. Az első részben vegyes műfajú zenék követték egymást: volt népitánc (Kalotaszegi tánc – Szapora; a Művelődési Ház Munkatársainak előadásában), volt egyházi darab (Schubert: Ave Maria Kolonits Klára tolmácsolásban, km. Maros Éva hárfán és Geiger György trombitán), melyet a Carmen két részlete követett: előbb a Habanera átirata Maros Éva és Geiger György hangszeres játékában, majd a Virágária, melyet Molnár András magyar nyelven adott elő. Massányi Viktor egy ritkán hallható áriával jelentkezett: Osztáp dalát énekelte oroszul Liszenko „Tarasz Bulba” c. művéből. Egy barokk operaária következett (Purcell Dido és Aenasából Dido búcsúját Megyesi Schwartz Luciától hallottuk). J. S. Bach Largoját Maros Éva és Geiger György játszották hangszereiken. A Traviatából a népszerű Germont-áriát Massányi Viktor énekelte. Schubert Szerenádját a Kolonits Klára, Maros Éva és Geiger György nevek fémjelezték, amint a Mendelssohn „Dalnak lenge szárnyán” című dalának is ők voltak a közreműködői. A két dal között felcsendült Liszt Ferenc XI. Magyar rapszódiája a több nemzetközi fesztiválon megmérettetett, és díjakkal elismert igen tehetséges, ifjú (16 múlt) Hotzi Panni bravúros zongorajátékában, és Debussy Holdfény c. darabja Maros Éva hárfajátékában. Az ünnepi gála második részében az operairodalom gyöngyszemei követték egymást; ismert darabok népszerű áriái és duettjei alkották a programot. Megjegyzem, az operaénekeseket – akárcsak az első részben - Dallos Erika, a Magyar Állami Operaház kiváló képességű korrepetitora kísérte, és az előadók minden áriát, kettőst eredeti nyelven énekelték. Azt is el kell mondanom, hogy az előzetes műsortervhez képest jelentős változások történtek a programban: Kováts Kolos nem lépett fel a hangversenyen (lehet, hogy a tegnapi Müpa-beli Koldusoperában megformált Mr. Brown szerepe után nem kívánt „haknizni”?), ezért kimaradt Gremin áriája az Anyeginből, A gróf áriája Az alvajáróból, Sarastro II. felvonásbeli áriája A varázsfuvolából. De más változások is történtek: a tervezett műsorból elmaradt Elena bolerója A szicíliai vecsernyéből (Kolonits), Zerlina és Don Giovanni duettje (Kolonits, Massányi), akárcsak a Figaro házassága kettőse (Kolonits, Megyesi Schwartz), valamint Petur bordala a Bánk bánból (Massányi). De ám helyettük kaptunk ugyancsak válogatott ínyencségeket! Így került bele az első részbe a már említett Traviata-részlet Massányi előadásában. A koncert második részében először Izabella bravúráriáját a tündökletes hangon éneklő Megyesi Schwartz Lucia prezentálta nekünk, majd Molnár András szépen csengő, nemes hangján László románcát szólaltatta meg a Hunyadi Lászlóból. Következett egy csillogó, virtuóz duett a Cosi van tuttéből Kolonits és Megyesi Schwartz előadásában, és máris visszajött Kolonits Klára, hogy elénekelje Lucia első felvonásbeli igen technikás ”belcanto” áriáját Donizetti operájából (Lammermoori Lucia). Megint Megyesi Schwartz Lucia következett: Seguidilla a Carmenből. S egy csemege: az est nyugodtan mondhatom, hősnője, Kolonits Klára - aki hét számban (dalok, operaária, operakettősök) vállalt fellépést az est folyamán - a Rigoletto két részletével búcsúzott a hallgatóságtól: Gilda II. felvonásbeli áriája,és átmenettel, Massányi Viktorral az oldalán, a „bosszú-kettős”. Azt hiszem, ez már egy kis előleg volt a jövő évadra kiosztott új szerepeiből: Gildát fog énekelni az Operában! És Lammermoori Luciát is! A gálaest zárásaként pedig jött a „Hazám, hazám…” – Bánk áriáját Molnár András, az Operaházban immár harminc éve énekelő Kossuth- és Liszt-díjas művész, örökös tag abszolválta rutinosan, gyönyörűen, zengőn, melyet méltán követett a vastaps! Többször is visszajöttek a pódiumra a művészek, mindnyájan, hogy fogadják a közönség szűnni nem akaró tapsviharát! Szép, emlékezetes est volt, méltó egy jótékonysági gála szelleméhez és színvonalához!

918 eccerű 2009-04-17 11:19:45
Ez a "H. László" áriája így leírva egy kissé különös...

917 Búbánat 2009-04-17 10:18:28
„Határon túli magyarságért, ÖSSZETARTOZUNK” Alapítvány jótékony célú estje a Budapest XII. ker. Hegyvidéki Önkormányzat Művelődési Központban, a Csörsz u. 18-ban 2009. április 17-én, pénteken d.u. 6 órakor. Fővédnök: Mádl Dalma asszony Tervezett műsor: I. rész Kalotaszegi tánc - Művelődési Ház Munkatársai Csángó Mária ének - Petrás Mária Schubert: Ave Maria - Kolonits Klára – Maros Éva – Geiger György Köszöntő - Halász Zsuzsa Bizet: Carmen - Habanera - Virágária - Geiger György – Maros Éva Molnár András Liszenko: Tarasz Bulba - Osztáp áriája - Massányi Viktor Purcell: Dido és Aeneas – Dido búcsúja - Megyesi Schwartz Lúcia J. S. Bach: G-moll hegedűverseny, Largo - Geiger György - Maros Éva Bellini: Az alvajáró – a gróf áriája - Kováts Kolos F. Schubert: Szerenád - Kolonits Klára -Geiger György - Maros Éva Liszt Ferenc: XI. Magyar rapszódia - Hotzi Panni Tournier: Lolita tánca (hárfaszóló) - Maros Éva F. Mendelsohn: A dalnak lenge szárnyán - Kolonits Klára -Geiger György - Maros Éva ÖSSZETARTOZUNK Emlékplakett átadása II. rész Csajkovszkij: Anyegin – Gremin áriája - Kováts Kolos Verdi: Szicíliai vecsernye – Bolero - Kolonits Klára W.A. Mozart: Varázsfuvola – Sarastro áriája II.f. - Kováts Kolos W.A. Mozart: Don Giovanni – Zerlina és Don Giovanni duettje - Kolonits Klára, Massányi Viktor W.A. Mozart: Figaro házassága – Duett - Kolonits Klára, Megyesi Schwartz Lúcia Rossini: Olasz nő Algírban – Izabella áriája - Megyesi Schwartz Lúcia Erkel Ferenc: Hunyadi L. – H. László áriája - Molnár András Erkel Ferenc: Bánk bán – bordal - Massányi Viktor Erkel Ferenc: Bánk bán – Hazám, hazám - Molnár András Zongorán kísér: Dallos Erika Az est háziasszonya: Halász Zsuzsa Érdekes összeállítás, szép műsornak ígérkezik, nagyszerű előadók tolmácsolásában! Azt hiszem, érdemes lesz ezt a műsort beilleszteni délutáni programomba!

916 Fabricius 2009-03-29 10:02:28 [Válasz erre: 913 Búbánat 2009-01-18 17:56:27]
A háttérben szerintem egészen más volt. Pénzkérdés, ez világos, de az egésznek a szervezése is túl későn kezdődött, és a szervező hölgy dilettanizmusa vitte csődbe az egész koncert sorozatot. A koncertek iránti érdeklődés óriási volt, de a művészek honoráriumának fedezete már a kezdetek kezdetétől hiányt mutatott. Hiába énekeltek volna megalázó összegért a magyar művészek, a koncertekre szánt fedezet nevetségesen kevés volt. Ugyebár a külföldi művészektől mégsem lehet elvárni, hogy ingyen dolgozzanak. Nagy kár, mert a fellépők személye és a csodálatos program emlékezetes estéket eredményezhetett volna!

915 frushena 2009-03-28 10:29:20
[url]http://www.maxin.hu/Mehes/Screen/2008/Opera_leporello_program_magyar_vegleges.pdf;"Bartók + Bécs 2009 Jún. 10-21"[/url]

914 unicornis 2009-01-18 18:20:34 [Válasz erre: 908 WiseGentleman 2008-08-07 10:56:51]
Papp Jancsi, a poéngyilkos.

913 Búbánat 2009-01-18 17:56:27 [Válasz erre: 912 Búbánat 2008-11-28 22:24:24]
A Kávéházi tereferébe írtam, ide is áthozom: Miért vette le az Országos Filharmónia a műsorról az Itáliai utazások sorozatot? Engem így tájékoztattak: A bérleteket csak decemberben kezdték árusítani, és nem fogytak úgy, ahogyan remélték, és miután osztottak-szoroztak, rájöttek, hogy csak 5-6 millió forintos veszteséggel lehetne megcsinálni, ezért lefújták az egészet. Calleja állítólag nagyon kedves volt, és megértette a helyzetet, de ingyen ő sem énekelne, pedig mi lelkesen tapsolnánk… Jegyárainkból pedig nem futja a művész úr szállodájára, utaztatására és gázsijára...

912 Búbánat 2008-11-28 22:24:24
"Itáliai utazások" OLASZ OPERAESTEK a Zeneakadémián a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Nemzeti Énekkar közreműködésével (Karigazgató: Antal Mátyás) Műsorszerkesztő: Csincsek Réka Bérletárak: 16.000-20.000-24.000-28.000 Ft Karácsonyi akciónkban 10% kedvezménnyel vásárolhat 2008. december 23-ig: Itália bérlet/I. 2009.02.10 19:30 Budapest, Zeneakadémia Joseph Calleja áriaestje a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (Vezényel: KOVÁCS JÁNOS) és a Nemzeti Énekkar közreműködésével (Karigazgató: Antal Mátyás) Közreműködik: Tatiana Lisnic Donizetti: Don Pasquale - Nyitány A kegyencnő - Fernando áriája (4. felv.) Don Pasquale - Norina cavatinája - Kórus a 3. felvonásból Verdi: Rigoletto - A herceg áriája (2. felv.) - Gilda áriája (1. felv.) Donizetti: Szerelmi bájital - Kórus az 1. felvonásból - Adina-Nemorino duett (1. felv.) ~~~ Ponchielli: Gioconda - Órák tánca Puccini: A fecske - Magdalena áriája (1. felv.) Tosca - Képária Angelica nővér - Intermezzo Bohémélet - Mimi áriája (1. felv.) Pietri: Maristella - Ária Puccini: Turandot - Holdkórus Bohémélet - Szerelmi kettős (1. felv.) Itália bérlet/II. 2009.03.08 19:30 Budapest, Zeneakadémia Fokanov Anatolij áriaestje a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (Vezényel: KESSELYÁK GERGELY) és a Nemzeti Énekkar közreműködésével (Karigazgató: Antal Mátyás) Verdi: Nabucco - Nyitány és nyitókórus Álarcosbál - René áriája Trubadur - Luna gróf áriája - Katonakórus Traviata - Germont áriája Nabucco - Szabadság-kórus - Nabucco áriája (4. felv.) ~~~ Othello - Bordal - Credo Szicíliai vecsernye - Nyitány Macbeth - Macbeth áriája (3. felv.) Aida - Bevonulási induló Rigoletto - Rigoletto áriája (2. felv.) Itália bérlet/III. 2009.04.18 19:30 Budapest, Zeneakadémia Wiedemann Bernadett áriaestje a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (Vezényel: MEDVECZKY ÁDÁM) és a Nemzeti Énekkar közreműködésével (Karigazgató: Antal Mátyás) Közreműködik: Bándi János Mascagni: Parasztbecsület - Húsvéti kórus - Santuzza áriája - Santuzza-Turridu duett Lola szerepében közreműködik: Megyesi Schwartz Lucia - Intermezzo Cilea: Adriana Lecouvreur - a Hercegnõ áriája Mascagni: Fritz barát - Közzene Verdi: Aida - Amneris-Radames duett ~~~ Donizetti: A kegyencnő - ária Verdi: Trubadur - Cigánykórus - Máglya-ária - Azucena elbeszélése - Azucena-Manrico duett Leoncavallo: Bajazzók - Harangkórus - Kacagj, Bajazzo!... Verdi: Don Carlos - Eboli áriája Itália bérlet/IV. 2009.05.21 19:30 Budapest, Zeneakadémia Lukács Gyöngyi áriaestje a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (Vezényel: KOVÁCS JÁNOS) és a Nemzeti Énekkar közreműködésével (Karigazgató: Antal Mátyás) Közreműködik: Alexandru Agache, Kiss B. Attila Puccini: Le Villi - Boszorkányszombat Tosca - Tosca és Scarpia jelenete a 2. felvonásból - Levél-ária - Te Deum ~~~ Manon Lescaut - Ékszer-ária - Intermezzo - Manon halála Le Villi - Guglielmo áriája Pillangókisasszony - Előjáték (3. felv.) - Zümmögőkórus - Cso-cso-szan halála Nyugat lánya - Ramerrez áriája Gianni Schicchi - részlet Turandot - Turandot áriája (2. felv.)

911 nyunyi 2008-10-17 09:39:08
Bocs, a helyszínt hagytam csak ki: Zeneakadémia - Nagyterem

910 nyunyi 2008-10-17 09:38:09
2008. október 20. hétfő 19.30 óra "Csibészek a csibészekért" jótékonysági hangverseny az erdélyi "Csibész" alapítvány javára (www.csibesz.ro) Fellép "A Három Basszus" (Cserhalmi Ferenc; Király Miklós; Szécsi Máté); az alapítvány gyermekeiből alakult"Árvácska" együttes. Vendég: Tokody Ilona, zongorán kísér: Neumark Zoltán Belépőjegy: 500 - 10 000 Ft

909 Búbánat 2008-10-09 23:26:17
Operamesék - Opera és)irodalom Verdi: Traviata Óbudai Társaskör (Bp. III. Kiskorona u.7.), 2008. október 13., 19 óra Fellépnek: Keszei Bori Berkes János Fokanov Anatolij Próza: Szersén Gyula Zongora: Harazdy Miklós Szerkeszti és a műsort vezeti: Baranyi Ferenc Belépőjegy: 1.800 Ft

908 WiseGentleman 2008-08-07 10:56:51 [Válasz erre: 906 unicornis 2008-08-07 10:31:55]
Inkább akkor \"Wie werde ich ein Wiener Philharmoniker\" vagy \"Wie komme ich zum Musikverein\". (egyébként is \"zu den Wiener Philharmonikern\" volna, nemdebár...)

907 Heiner Lajos 2008-08-07 10:34:48 [Válasz erre: 903 tilla 2008-08-07 06:10:02]
Ne ferdítsen. Egészen pontosan 18 Ft 20 fillérről volt szó. De ha nem kell, hát nem kell. Nem erőszak a disznótor.

906 unicornis 2008-08-07 10:31:55 [Válasz erre: 905 WiseGentleman 2008-08-07 07:18:29]
avagy - \"Wie komme ich zu Wiener Philharmoniker...?\"

905 WiseGentleman 2008-08-07 07:18:29 [Válasz erre: 904 Heiner Lajos 2008-08-07 07:15:56]
Practice, practice, practice... (to get to Carnegie Hall... egy klasszikus new yorki vicc szerint).

904 Heiner Lajos 2008-08-07 07:15:56 [Válasz erre: 903 tilla 2008-08-07 06:10:02]
Mindenki lehet \"self-made man\". A titka, elárulom önnek: Tanulni, tanulni, tanulni, tanulni (tudom, más is mondta előttem már ezt, de csak háromszor).

903 tilla 2008-08-07 06:10:02 [Válasz erre: 898 Heiner Lajos 2008-08-06 20:40:15]
Ön nem ad senkinek semmit csak elvesz. Úgy gondolja, hogy szellemesen irogat, de tkp. gúnyolja és megalázza azt akinek nincs pénze olyan szórakozásra amiről éppen szó van. Ha 2000 Ft egy jegy, akkor Ön 18 Ft-ot adna, de azt is csak viccből. Mellé teszi, hogy a másik nemcsak szegény, hanem bolond is.

902 virius 2008-08-06 21:49:04
Inkább menjetek át a Kávéházi tereferébe, ott már úgyis megy egy flame... Hú, de jó francia négyest csinálhatnátok ott együtt...! :)))

901 Emanuelle 2008-08-06 21:38:24 [Válasz erre: 897 WiseGentleman 2008-08-06 18:53:22]
hehehe...:-)) véletlen melléütés! Te is a WC- kagyló mellé hugyozol néha, de azér még szobatiszta vagy, mókus...:-))

900 virius 2008-08-06 21:33:28
Azt a kilencszázát!!! :)))

899 virius 2008-08-06 21:32:36
Hú, micsoda zenei események mennek itt... :)))

898 Heiner Lajos 2008-08-06 20:40:15 [Válasz erre: 894 tilla 2008-08-06 18:20:11]
Úgy látom, ismeri a dilibogyó gyógyszertári árát, nyilván személyes tapasztalatból, legalább a Momus olvasói magyarázatot kaptak hozzászólásai tartalmát és jellegét illetően. Napi 3x1 a dózisa? Elég erős hatóanyag lehet benne.

897 WiseGentleman 2008-08-06 18:53:22 [Válasz erre: 896 Emanuelle 2008-08-06 18:38:17]
Lassan már a saját álnicknevedet sem tudod helyesen leírni... (dúsgazdag, tudod mikor...)

896 Emanuelle 2008-08-06 18:38:17 [Válasz erre: 895 Emanuelle 2008-08-06 18:37:49]
ill. pumpoljuk :-)

895 Emanuelle 2008-08-06 18:37:49 [Válasz erre: 894 tilla 2008-08-06 18:20:11]
Pimpoljuk meg a dúsgazdag Wisét, hehehe:-)

894 tilla 2008-08-06 18:20:11 [Válasz erre: 892 Heiner Lajos 2008-08-06 11:53:39]
Ennyiért a gyógyszertárban próbáljon dilibogyót venni.

893 virius 2008-08-06 11:58:43 [Válasz erre: 886 Búbánat 2008-06-28 01:42:08]
Egész pontosan: Nikola Šubić Zrinjski az írásmód. Az operát különben a zágrábiak a MÁO-ban is előadták.

892 Heiner Lajos 2008-08-06 11:53:39 [Válasz erre: 891 tilla 2008-08-05 19:19:01]
Javaslatom áll. Miután hamarosan fizut kapok, hová küldjem a 18 Ft 20 fillért?

891 tilla 2008-08-05 19:19:01 [Válasz erre: 890 Heiner Lajos 2008-08-05 07:29:55]
Nemcsak rólam van szó. Másnak is drága. Ámde az olyen javaslatok, amilyen H.L. javaslata, jól hangzanak, de annyiban maradnak. Nem dobnak össze semmit.

890 Heiner Lajos 2008-08-05 07:29:55 [Válasz erre: 889 tilla 2008-08-05 02:10:10]
Sőt, javaslom, tillanak dobjunk össze pár Forintot, ha elmegy rá.

889 tilla 2008-08-05 02:10:10 [Válasz erre: 887 Búbánat 2008-08-04 21:48:24]
Ez nyugodtan lehetne ingyenes.

888 Búbánat 2008-08-04 21:53:06
888

887 Búbánat 2008-08-04 21:48:24
Operaest Szentendrén Augusztus 9-én este (20.30) a Szentendrei Teátrum előadásainak egykor helyszínén, a Fő téren Verdi - Puccini-operaest lesz aZ Operaház magánénekeseinek közreműködésével és Kesselyák Gergely vezényletével. A Szentendrei Teátrum és a Wagner-Liszt Alapítvány közös produkciójában Massányi Viktor, Sudár Gyöngyvér, Bazsinka Zsuzsanna és Kovácsházi István énekel a szerzők leghíresebb operáiból áriákat és duetteket szcenírozott jelenetekben. Közreműködik: Művész Zenekar Rendező: Horváth Zoltán Műsor: I. rész: VERDI Részletek a Rigoletto, Nabucco, Don Carlos, A végzet hatalma és a Traviata című operákból II. rész PUCCINI Részletek a Manon Lescaut, Bohémélet, Tosca című operákból Az erre az alkalomra készült válogatás Puccini legnépszerűbb dallamait Verdi leghíresebb operáinak duettjeivel, áriáival társítja. Az est különlegessége, hogy az operákból kiragadott teljes jeleneteket díszletek közt, jelmezben, megrendezve állítja színpadra. Szentendre mediterrán hangulatú Fő tere természetes díszletül szolgál a jelenetekhez. Belépőjegy: 2000 Ft

886 Búbánat 2008-06-28 01:42:08
2008. június 28., szombat 20:30 - Kőszeg, Jurisics vár Ivan Zajc: Zrínyi horvát történelmi operaeposz Főhősének az opera címét adó neve - Nikola Subic Zrinsky - ebben a formában ismeretlenül cseng a magyar nézőnek. A maga idején ismert nagyúr alakja 1566-ban, a török időkben került a történelem fényszórójának sugárkévéjébe. Zrinsky hadvezér kicsiny várában egy egész hónapon át ellenállt a Bécs ellen törő II. Szulejmán elsöprő túlerejének, s midőn mindent elveszettnek látott, embereinek maradékával kirohant a várból a mártírhalál elé. A várat, melyben, mint az opera kissé naiv, inkább lírai, mint heroikus előadásából megtudjuk, Zrinsky oly mindenre elszántan védte a horvát rögöt, Szigetnek hívták. Arra nem utal az opera, hogy az erősség a történelmi horvát határtól távol, magyar területen feküdt, és csodák csodája, magyar területen maradt az 1. világháború után is. Sem arra, hogy a Drávától északra a szigeti hőst Zrínyi Miklós néven ismerik, s a magyar rög önfeláldozó védelmezőjeként tartják számon; a magyar történelem nagy alakjaként, olyan héroszként, kinek hírét méltó módon csakis hőseposz zengheti. Az operai történés középpontjában az 1566-os Szigetvári Csata körüli események állnak. A szerelmi szál romantikus elképzelés,de a többi esemény hitelesnek mondható.A horvát bán Zrínyi Miklós,akit mi magyarok Szigetvári Hősként tisztelünk,kis csapatával védi a magyarországi Szigetvár erődítményét. Az óriási túlerőben lévő török csapatokat II.Szulejmán török császár vezeti. Mikor a védők látják,helyzetük reménytelen,a bán vezetésével,végső erejükkel kitörnek a várból. Ezt a\" kirohanást\" csak kevesen élték túl! II.Szulejmán azonban még hamarabb meghalt,s így nem érhette meg győzelmüket és nagy álma,Bécs elfoglalása sem teljesült: A Zrínyi Miklós opera témáját tekintve szorosan kapcsolódik a Kőszegi Hős Jurisics Miklós személyéhez,hiszen az ellenség közös volt és a két történelmi személy jó kapcsolatban is volt egymással. Ezért választotta egy nemzetközi /osztrák,magyar és horvát/ művészekből álló csoport pont ezt a darabot a Kőszegi Nyári Játékokon való bemutatkozásához. Már többször adták elő nagy sikerrel Sopronban, Eisenstadtban és Nebersdorban is zongorakisérettel. Ezúttal azonban, Vlado Kranjcevic prof./ Zágrábi Operaház/ vezényletével,zenekari kisérettel szólal meg a mű. A zenekar tagjai soproni ,osztrák és szombathelyi művészek. A szólisták: Zrínyi: Alen Rusko / Zágrábi Operaház/ II. Szulejmán: Altorjay Tamás / Szegedi Operaház/ Juranics: Börcsök Bálint/ Budapest/ Levi: Neven Valent/ Zágráb/ Eva: Tas Ildikó/ Magyar Állami Operaház/ Jelena: Altorjay Kinga/ Sopron/ \"Nikola Subic Zrinjski\" Férfikórus Ivan Zajc/ 1832-1914/a szerző: a milánói konzervatórium növendékeként tanult zenét híres mesterektől/1850-1855/. Már hallgatóként is díjakat nyert pl.első díj a La Tirolese c. operájáért/1855/. Családi okok miatt a Teatro Alla Scala karmesteri pálcáját visszautasította,és Rijekába ment,ahol karmesterként,kocertmesterként és zeneszerzőként tevékenykedett. 1862-ben Bécsbe költözött és első operettjével/ Csapat a Fedélzeten /1863/,átütő sikert aratott. Befolyásos horvát személyek/ Strossmayer Püspök/ rábeszélésére1870-ben Zágrábba költözött,hogy ott a zenei életet fellendítse. A Horvát Nemzeti Operaház igazgatójaként működött nyugdíjjazásáig. A horvát zenei élet megbecsült és nagyon sikeres személyiségeként halt meg 1914.-ben. Az operát jónéhány esztendővel ezelőtt bemutatta a Magyar Állami Operaházban vendégeskedő Zágrábi Operaház teljes társulata. Ott voltam az előadáson, emlékszem, szép siker volt! Gyönyörű, jól énekelhető, dallamos, olaszos hangzású, romantikus stílusvilágot idéző történelmi nagyopera. Máig nagy élményem!

885 Búbánat 2008-05-24 14:15:39
A ma délelőtti zenekari főpróba után csak azt mondhatom: kötelező a megjelenés holnap este az V. ker. Váci utcai Belvárosi Szent Mihály Plébániatemplomban! W. A. Mozart: c-moll mise K.427 | 2008.05.25. vasárnap 19.00 / Sunday at 7 pm Kertesi Ingrid, Gémes Katalin, Molnár András, Cser Péter Budapesti Victoria Kamarakórus Liszt Ferenc Kórus és Zenekar Vezényel: Farkas Mária belépőjegy / tickets: 2600 HUF

884 frushena 2008-01-12 13:56:58 [Válasz erre: 883 frushena 2008-01-12 13:27:05]
És egy másik : [url]http://www.youtube.com/watch?v=6FdM2pyQWtI;ALBINONI : Il Nascimento Dell\'Aurora - \'Aure! Andate e Baciate\' - RADU MARIAN[/url]





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.