Hogy Kolbay Ildikó milyen hamar és milyen mértékben vált népszerűvé a közönség körében? Szemléltetésképpen kiírtam a Színházi Életnek azon számait, amelyekben róla lehetett olvasni, és amelyekben számos fotóját is megtaláljuk. Minthogy a Színházi Élet e számai a netről – kissé hosszadalmas munkával ugyan, de - letölthetők, belőlük csupán egy-két cikket fogok idézni. Az, akit érdekel e téma, az alábbi felsorolás alapján mélyebben megismerheti Kolbay Ildikó történetét. (A többi sajtótermékről, persze, még nem is szóltam.):
SZINHÁZI ÉLET:
1922/20. szám
1923/11.,43.,47.,48.,49.,50.,51.,52.,53. szám
1924/1.,4.,5.,15.,45.,47.,49.,51. szám
1925/1.,4.,5.,6.,8.,14.,15.,17. szám
1926/8.,9.,12.,15.,17.,18.,19.,20.,21.,22.,23.,48. szám
1927/1.,10.,21.,22.,23.,25. szám
1928/2. szám
1929/8.,9.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,32. szám
1930/1. szám (Hírül adják, hogy K.I. férjhez megy, és a színpadtól visszavonul.)
1930/14. szám (Hírül adják, hogy K.I. férjhez ment.)
Javítás: 3. bekezdés: helyesen "Adam". (Elnézést kérek. Nem vettem észre, hogy a gép automatikusan "magyarosította" a szerző nevét.)
KOLBAY ILDIKÓ MÉG BUDAPESTEN:
AZ UJSÁG, 1920.02.22.:
„A Dunaparti Színház* újdonságai. […] Ádám végtelenül bájos dalművét, A nürnbergi babát, hozta ma színre a Dunaparti Színház nagy sikerrel és elég jó előadásban, a melynek Kolbay Ildikó, Feszely Sári. Scherff Berta és Hegedűs Ferencz voltak az erősségei. A zenekart Kun László dirigálta.[…]
*A korábbi Medgyaszay Színház épületében (Eskü út 1.) /ma: Budapest V., Március 15. tér/ működött.
MAJD A KOLOZSVÁRI MAGYAR SZÍNHÁZBAN, ahol rajongtak érte, és ahová mindig visszavárták a művésznőt (idézetek az ELLENZÉK c. lap alábbi számaiból):
1921.12.12.:
„Szevillai borbély. […] Rozina szerepében Kolbay Ildikó, az új koloratur-énekesnő debütált. Csupa bíztató Ígéret. Nagyterjedelmű, kellemes, könnyed, jól iskolázott hangja van, amely olykor, mint pl. a staccatokban, nagyon szép. Muzikalitása is kifogástalannak látszik, Amellett jó színpadi megjelenés és bízunk benne, hogy apróbb modorosságait, amelyek kezdő színésznő mivoltával járnak, Kolozsvárt csakhamar le fogja vetkőzni. […]“
1922.01.04.:
„HETI MŰSOR
[…] - Lévay Ilona, Kolbay, Kabdebo játszák a Denevér főszerepeit […] Kolbay Ildikó Adélt és Kabdebo Duci Orloyszkvt fogja játszani. […] A jövő hitnek két estéjire lesz kitűzve a Denevér.
- Carmen. Szombaton este másodszor adják Bizet Carmen-jét s a főszerepeket most a színház más művészeitől fogja láthatni közönségünk. Micaélét Kolbay Ildikó […] fogja énekelni. […]
- Stambul rózsája. A rendkívüli sikerrel felelevenített Stambul rózsájának vasárnap este lesz a legközelebbi előadása, amikor Gonzsa (Másutt: Kondzsa v. Gonza. Meg.: A.) Gült Kolbay Ildikó […] fogja játszani. […]“
1922.01.22.:
„HETI MŰSOR
[…] Kedden: Carmen Aca de Barbuval. Az a fenomenális siker, amit Aca de Barbu a Carmen csütörtök esti előadásán aratott, arra késztette as igazgatóságot, hogy a kitűnő művésznőt fölkérje, hogy még egyszer játssza el ezt a parádés szerepet. Kedden este tehát újra a Carment adják Aca de Barbuval, de most a szokásos operahelyárakkal. A főszerepeket Kolbay Ildikó, Sugár, Takács fogják énekelni. — […] Hétfőn este 14-edik előadása lesz a diadalmas sikerű Offenbachnak s az előadásnak különös érdekessége lesz hogy először fogja játszani Kolbay Ildikó.”
„Kék mazur. Lehár legújabb operettejének, a nagy izgalommal várt „Kék mazur“-nak pénteken este lesz a premiéreje. Az idei évad egyik legvonzóbb szenzációja lesz […] Kolbay Ildikó, Sereg Marcsa, Berky József, Réthely, Izsó, Nagy Gyula, Leövey fogják az új Lehár-operette főszerepeit játszani. […]“
1922.04.11.:
„Operett-reprizek. Igen érdekes operette-reprizek lesznek a húsvéti ünnepek estéjén: Vasárnap hosszabb pihentetés után, teljesen új betanulással, új szereposztással adják a Három kislány -t. Kolbay Ildikó, Nagy Gyula, Virág Lajos lesznek a főszereplők. […]“
1922.04.30.:
„Berky Lili és Gózon Gyula vendégjátéka. […] Hétfőre Kálmán Imre poétikus szép operetteje, a Kis király van kitűzve a címszerepen Gózon Gyulával, Zozó szerepében Berky Lilivel és Montarini szerepében Kolbay Ildikóval.”
1922.05.04.:
„[…] A magyar színház e heti műsorán két délutáni előadás szerepel: Szombaton a „Sevillai borbély“-t fogják játszani […], Rozina szerepében Kolbay Ildikóval, […]”
1922.10.07.:
„[…] Zsidónő. Halévy hatalmas operája, a „Zsidónő" van kedd estére műsorra tűzve, a tavalyi előadások parádés szereplőivel. Új lesz az előadás keretében Kolbay Ildikó, aki először fogja a hercegnő szerepét énekelni. […]”
1922.11.22.:
„[…] Hamburgi menyasszony. A legnagyobbsikerű operett-újdonságok egyike, a Hamburgi menyasszony van szombat estére műsorra tűzve, a főszerepben Kolbay Ildikóval, Kabdebó Ducival, Réthelyvel, Berkyvel. A rendkívüli sikerű újdonságnak ez lesz a 11-ik előadása."
1922.12.08.:
„ […]Vasárnap […] a Kék mazur-t adják, Kolbay Ildikóval, Somogyi Emmivel, Tompa Bélával, Berky Józseffel.”
1922.12.10.:
„Mindenki ott lesz f. hó 16-án szombaton este a Központi-szálló összes termeiben tartandó „Rendkívüli Újság” kabaréján és Figaro-estjén, melyen a Magyar Színház legkiválóbb művészei szórakoztatják a közönséget. Fellépnek: Kolbay Ildikó, Neményi Lili, Rennerné Halász Baba, Bérczy Mihályné, Nagy Rózsika, Izsó Miklós, Virág a Magyar Nemzeti Színház művészei […].”
Kolbay Ildikó 1921 és 1922 között természetesen többször szerepelt a fenti és egyéb darabokban is, folyamatosan színpadon volt.
MAJD AZ ELLENZÉK C. KOLOZSVÁRI LAP 1923.11.21-I SZÁMÁBAN EZ OLVASHATÓ:
„Kolbay Budapesten. Budapesti tudósítónk jelenti: Kolbay Ildikó Kolozsvárról ma megérkezett Budapestre. Az újságíróknak, akik megkérdezték, kijelentette, három havi szabadságot kapott, hogy a Városi Színházban a Menyasszony-háború- ban fellépjen."
Kolbay Ildikó a Zeneakadémia operai tanfolyamán Sík József növendékeként 1916-ban még azt nyilatkozta, hogy a legszívesebben a „Figaro lakodalmá”-ban Susanne szerepét énekelné (SZÍNHÁZI ÉLET, 1916/3. szám). Talán lett is volna erre alkalma, ha elfogadja Wlassics főigazgató ajánlatát, aki őt még zeneakadémiai növendékként felkérte, hogy szerződjön az Operához, ám az énekesnő erre csak a tanulmányai befejezése után lett volna hajlandó. Később ez a felkérés nem ismétlődött meg. (SZÍNHÁZI ÉLET, 1924/51. szám). Így történt, hogy Kolbay Ildikó elsősorban az operett műfajának a csillaga lett. A közönség „dédelgetett kedvencévé” vált, és a kollégák sem kevésbé kedvelték őt. De kezdem a legelején, amikor a jövőbeni nagy sikerről még csak igen visszafogott jóslatokat lehetett megfogalmazni:
NÉPSZAVA, 1919.06.14.:
„Operavizsga. Csütörtökön és pénteken mutatta be az Országos Magyar Zeneművészeti Főiskola évenkénti szokása szerint éneknövendékeit az Operaházban ismertebb operarészletek előadásának keretében. Az évi anyag átlaga kielégítő, bár rendkívüli hangot egyet sem találtunk. Ábrányiné, Anthes és Sík tanárok munkássága növendékeikben elismerést érdemlően tükröződött de bizony a színpadi játék nem valami erős oldala egyik vizsgázónak sem. És ami megrovandó: értelmes szövegkiejtést keveset hallottunk, pedig enélkül az új nemzedéktől el sem akarunk képzelni operaelőadásokat. A két estén összesen tizenkét növendék vizsgázott. Kilenc nő (Vincze Karola, Csillag Erzsi, Flesch Ella, Kolbay Ildikó, Feszely Sári, Kovách Mária, Hubert Etel, Goda Gizella, Kanárik Sári) és három férfi (Vermes Jenő, Simon Sándor és Kovács Károly). […] A „Martha" címszereplője, Kolbay IIdikó, […] több értékes művészeti kvalitással rendelkezik, hangja eléggé hajlékony s kellemes magas szoprán. […].“
Neve szinte állandóan szerepelt a korabeli hírlapokban, rövid élete és korán véget ért szakmai pályafutása ellenére nem maradt nyom nélkül művészi tevékenysége. Hangfelvételek azonban - fájdalom – ezúttal sem állnak rendelkezésre.
Védett fotók: itt
KOLBAY ILDIKÓ énekesnő, operettprimadonna
Rimaszombat, 1898.01.24.- Budapest, 1932.06.14.
„Atyja K. Sándor, kir. törvényszéki elnök, anyja Majthán Matild. Zeneakadémiát végzett Budapesten, majd elszerződött Pozsonyba, ahol a „Bohémélet” Musette szerepében mutatkozott be. Ezután Kassára hívták meg, Faragó Ödön társulatához, onnan Kolozsvárra megy, ahol a „Szevillai borbély”-ban mutatkozik be. 1923 dec. 7-én fellépett a Városi Színházban, a „Menyasszonyháború” c. operett fő női szerepében. Egy év múlva e színház tagja lesz, de nemsokára megválik az intézettől és Szegedre szerződik, onnan Miskolcra, Sebestyén Mihályhoz. 1930 jan. 6-án Miskolcon a „Szibill” címszerepében elbúcsúzott a színpadtól: férjhez ment dr. Gaál Menyhért ezredes-orvoshoz Miskolcon. Főbb szerepei a Hoffmann meséi, Mignon, Bajazzók, Szöktetés a szerályból c. operákban és a Kék mazúr, Három a kislány, Diadalmas asszony, Cirkuszhercegnő, Alexandra, Orlow, Víg özvegy, Erdélyleány operettekben vannak.“
(MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKON, Schöpflin A. szerk.)
A két magánéleti hír, amelyek alapján elindulhatna a kutatás:
MAGYARORSZÁG, 1933.03.05.:
„Serák Márta operaénekesnő tartásdíjért perli volt sógora örököseit
(A Magyarország tudósítójától.) Bajkay táblabíró ma tárgyalta Serák Márta operaénekesnő perét. A kereset szerint — mikor az énekesnő férjétől, Heisler Ervintől elvált, annak fivére, Heisler Tivadar részvénytársasági igazgató írásbeli kötelezettséget vállalt, hogy Serák Márta fia, Heisler Ervin részére havi 200 márka tartásdíj-hozzájárulást fizet. Amikor Heisler dr. meghalt, megkezdődött a vagyon átadása az örökösöknek, de még máig sincs befejezve a hagyatéki eljárás.
Serák Márta azt kérte, hogy a törvényszék az örökösöket kötelezze 200 márka havi kifizetésére. Az alperesek ügyvédjei ezzel szemben arra hivatkoztak, hogy válással kapcsolatos megállapodáshoz a törvényszék nem nyújthat jogvédelmet. Különben is az árvaszék 125 pengő tartásdíj fizetésére kötelezte az örökösöket, tehát újabb tartásdíj megállapításának helye nincsen. Az alperesek becsatoltak több iratot, amelyekből kitűnően az anya túl drága intézetben nevelteti fiát, ahol 90— 100 pengőt kell fizetni, míg a Gyermekvédő Ligától beszerzett vélemény szerint rendes körülmények között 70 pengőbe kerül egy 11 éves fiú neveltetésének költsége. A törvényszék április 3-án hirdet ítéletet az érdekes ügyben.“
Az alábbi ügy több, mint érdekes, a Serák Márta eltartása (!) tárgyában indított ejárásról szól.
"Levéltári jelzet HU BFL - VII.172 - 1943 - 1129
Adatbázis Közjegyzői okiratok
Levéltári irategyüttes VII.172 - A jogszolgáltatás területi szervei. Cholnoky
Imre közjegyző iratai
Ügytípus jegyzőkönyv aláíráshitelesítésről nyilatkozaton
Évszám 1943
Ügyszám 1129
Ügyleírás Édesanyja, Serák Márta eltartása tárgyában.
magyar
Résztvevők Név Heisler Ervin
Státus/foglalkozás egyetemi hallgató, háztulajdonos
Lakhely/telephely Budapest IV. Pázmány Péter tér 5."
Serák Márta fia, Ervin, a Műegyetem hallgatója volt. Ifj. Heisler Ervin ügyét (hogy a fentit-e, avagy egy másikat?) még 1946-ban is tárgyalták. A ház, amelynek Serák Márta fia a tulajdonosa volt, a nagyapától, Heisler Ignáctól örökölt ház lehetett, amely ma a Budapest, XIII. ker., Radnóti Miklós u. 21. szám alatt található:
Heisler Ignác háza
Kerestem a nyomokat Serák Mártáról a külföldi sajtóban, de az oly sokat emlegetett, dicsérő kritikákból a neten egyet sem találtam. Az egyik rövid, német nyelvű ismertetőben azonban kiemelik szép, erőteljes, jól képzett, és fiatalos hangját. Ez a „kritika“ azonban már a művésznő idősebb kori szerepléséről szólhat, u.i. az embert csak akkor kezdik bármilyen tekintetben „fiatalosnak“ minősíteni, ha már sokadik évét tapossa. Ebből következtetek arra, hogy Serák Márta még jó ideig népszerű szereplője volt a külföldi színpadoknak.
Találtam azonban egy későbbi fotót is, amely 1930 körül készült a művésznőről. A háttér - a repedt vakolatú lépcsőház – igencsak érdekes. Vajon hol készülhetett?
"A százéves Operaház válogatott iratai" c., 1984-ben megjelent kiadvány 216. oldalán olvashatunk még Serák Mártáról („Serák Mártha a színpadon hagyja a jelmezeit, vizsgálat indul“ címmel). Sajnos, a könyvtáramban nem szerepel ez a kiadvány, így nem tudom, mi okból indult vizsgálat a művésznő ellen (?). Csak feltételezem, hogy összefügg a történet az Ábrányi Emil által folyamatba helyezett operaházi „stábmegújítással“.
Noha Serák Márta későbbi színpadi szerepléseiről a magyar sajtóban nemigen találunk beszámolót, privát lépéseiről azonban olvashatunk. Tulajdonképpen e magánéleti hírek alapján lehetne elindulni, és kideríteni, hogy a harmincas évek második felétől kezdődően hogyan alakult a művésznő pályája és élete, amiről mindmáig semmit sem tudunk.
Ez a fotó a művésznőről – akárcsak a 946. sz. bejegyzésben szereplő – ugyancsak 1924 januárjában készült:
A budapesti szereplést követően a magyar sajtóban Serák Márta fellépéseiről még az alábbi hírek jelentek meg:
A ZENE, 1926/1. SZÁM:
„Serák Márta Berlinben. A m. kir. Opera tagjából a berlini Komische Oper primadonnája lett. Most egy 4 óra hosszat tartó, művészi zenéjű operett címszerepét adta: „Adrienne“-t, t. i. a híres Lecouvreur A. alakját személyesítette. A sajtó minden dicsérettel elhalmozta. Az aránylag nagyigényű mű zeneszerzője Walter W. Goetze.“
A berlini Komische Oper nézőtere:
AZ EST, 1927.11.18.:
„A Fraskita repríze Berlinben.
Lehár Ferenc Fraskita című operettjét pár évvel ezelőtt Serák Márta vállalkozásában és főszereplésében bemutatták Berlinben. Most újra műsorra tűzték az operettet a Theater des Westensben. Most is Serák Márta játszotta a primadonna szerepét és partnere Jadlowker Hermann volt.“
A Theater des Westens, Berlin:
H. Jadlowker, a híres színpadi partner:
Majd 1925-ben a napilapok tele vannak a Frasquita bemutatóiról szóló hírekkel. Ezekből azonban csupán hármat idézek:
PESTI NAPLÓ, 1925.02.19.:
„Berlin—München—Budapest. Serák Márta, a kiváló primadonna, akinek Lehár »Frasquitá«-jával elért káprázatos sikereit a német világlapok hasábokon keresztül méltatták, az operett 250 berlini és 150 müncheni előadásának lejátszása után Budapestre érkezett és a Városi Színházban magyar nyelven fogja folytatni a »Frasquita« világsikerét.“
SZÍNHÁZI ÉLET - 1925/8. SZÁM:
„Lehár Ferenc a Frasquita pesti premierjéről és Serák Mártáról
Bécs, 1925 február.
Wien, Teobaldgasse 16. Színházi rajongóknak nem kell magyarázni, hogy e cím alatt Lehár Ferencet kell keresni. A mester még nincs itthon, valami színházi tárgyalásra hívták, azért késik. […]
Rövidesen megérkezett Lehár […] és lebilincselő kedvességgel mentegette magát. […]
Természetesen a Frasquita nemsokára elkövetkező budapesti előadására kerül a szó. Lehár boldogan várja a pesti bemutatót.
—- Minden premierem közül a pesti az, amely engem legközvetlenebbül érint. Hiszen Pest az én tulajdonképeni bölcsőm, ez az a hely, ahol az ünneplés jobban esik nekem, mint másutt, mert ez a város látott engem küzdeni is, mint ismeretlen kezdőt. Nem vagyok büszke természet, mégis királyi érzés fog el, amikor időnként Budapestre jövök, ahol egyébként egy csomó nagyszerű, melegszívű és kedves barátom él.
— A Frasquitáról bajosan tudnék olyasmit mondani, amit még nem ismerne a publikum. Premierje Bécsben, a Theater an der Wïen-ben volt, ahol 1923 áprilistól egyfolytában kétszázszor ment a darab. Inkább a főszereplőjéről, Serák Mártáról szeretnék mondani egyetmást, az őt megillető szeretettel és elismeréssel. A kiváló művésznő, aki egyéniségétől fogva egyenesen erre a szerepre született, a Theater an der Wien-ben a premiertől egyfolytában százszor játszotta a Frasquitát s ugyanő volt, aki a berlini Thalia Színházban diadalra vitte darabomat. Szóval ez lesz a harmadik metropolis, ahol Serák Márta neve a Frasquitával összeforr, mert minden kétségen felül, a Frasquita sikere majdnem egy a Serákéval. A művésznő jelenleg Münchenben van, ahol a Maricát játssza február 12-ig. […]
AZ EST, 1925.02.26.:
„Bécsi és berlini diadalai után pénteken vonul be a »Frasquita« a Városi
Színház színpadára olyan szeroposztásban, amely méltó a világhírű operetthez s méltó jelenlévő illusztris komponistájához, Lehár Ferenchez, aki személyesen vezényli a bemutatóelőadást. Serák Márta, a nagyszerű énekesprimadonna, Gábor József, az Operaház művésze, az ellenállhatatlan humorú Sziklay József és a bájos Molnár Vera tökéletes együttese s a Városi Színház ragyogó zenekara Lehár Ferenc személyes vezényletével a legkiválóbb művészi gyönyörűséget ígérnek. A pompás művészi produkció méltó színpadi keretben kerül a közönség elé. A világhírű operettújdonság a pénteki premieresttől kezdve naponta szerepel a Városi Színház játékrendjén.
A Frasquita természetesen nálunk is hatalmas sikert arat.
1924-ben egyszer csak újra olvashatunk Serák Mártáról a magyar sajtóban:
SZÍNHÁZI ÉLET, 1924/5. SZÁM:
„[…] Január 18-án mutatta be a berlini Thalia Theater Lehár új operettjét, amelynek szereposztása nekünk magyaroknak egész sereg meglepetéssel szolgál. Az első meglepetés, hogy a „Frasquita" címszerepét Serák Márta, Operaházunk volt kiváló énekesnője játszotta.
Alig néhány év lelt el azóta, hogy Serák Márta itthagyta első sikereinek színhelyét, Pestet, és most meglepetésszerűen, mint Berlin ünnepelt primadonnája tűnik fel. […]“
Serák Márta "operetténekesnő" 1924-ben Németországban, az autója előtt, sofőrjével
Az Ausztriában töltött időből származnak az alábbi felvételek is, amelyeket fotógyűjteményében az Osztrák Színházmúzeum őriz:
AZ UJSÁG 1919.10.01-i számában a következő cikk jelenik meg:
„Vörös és fehér terror a zeneművészetben
[…]
Az Opera
Az Operaház elmúlt esztendejében művészileg majdnem teljesen elzüllött. Az olcsó érzelgősség lett úrrá a színházban. Wagner Richárd csak az egész év alatt mindössze tizenegyszer szerepelt a színlapokon, míg Thomas elhalványodott, elkopott operáját, a Mignont tizennégyszer, d’Albert Hegyek alján czímű, meglehetősen üres zenedrámáját pedig tizenkétszer adták elő. Rossz volt a műsor és rosszak voltak az előadások.
Az intézet tagjainak és vezetőinek egymás elleni harczaival, torzsalkodásokkal, hatalmi kérdések elintézésével telt el az idő.
Az állam pénzét pedig pocsékolták minden meggondolás, minden mérték nélkül. A Károlyi-kormány ideje alatt készült számítás szerint hét és fél millió korona szubvenczióra szorult volna a színház, a kommunizmus alatt azonban már évi tizennyolcz millió koronára rúgott a deficit. Ugyanakkor, mikor a tanácsköztársaság gazdálkodásában a színházak a ritka üzemek közé tartoztak, melyek aktív mérleget mutattak fel.
A kommunizmus bukásával meg kellett változtatni a gazdálkodást az Operánál is. Az Opera budget-jét hozzá kellett illeszteni a megszűkült, leszegényedett ország költségvetéséhez. Erre pedig látszólag csak egy mód kínálkozott, ha a tagok egy részét elbocsátják, másik részének pedig leszállítják a fizetését.
A kínos, kellemetlen munkára Ábrányi Emil vállalkozott, mire a Friedrich-kormány kinevezte őt az Opera igazgatójává három évre szóló szerződéssel. Szeptember első napjaiban erre az Opera tagjai a következő levelet kapták:
A magyar közoktatásügyi miniszter úr 176425— 1919/B. XVII. számú rendeletében foglaltak alapján értesítem, hogy szerződését a 15. pont e) betűje alapján mától számítolt 14 napra ezennel felbontom.
Fogadja kiváló tiszteletem nyilvánítását.
Budapest, 1919 szeptember 1-én.
Ábrányi s. k., igazgató.
[…]
Azoknak névsora, kiket nem szerződtetett itt vissza, vagy a kikkel nem bírt megegyezni az új igazgató, így fest: Zádor Dezső, Tango Egisto, Gábor József, Szende Ferencz, Szikla Adolf, Ferenczy Frigyes, Rácz Imre, Maleczky Bianka, Czeisberger Márta, Dömötör Ilona, Serák Márta, Babits Vilma, Fodor Aranka, Hegyi Rózsa, Máthé Rózsi, Déry Jenő, Basiliedes Mária, Nirschy Emília és Pallay Anna.
[…]“
E felmondás mindenestre nem maradt jogi következmények nélkül, és nem lehet csodálkozni azon, hogy Serák Márta ezek után külföldre szerződött.
AZ UJSÁG 1919.12.17-i számában már ez olvasható:
„Serák Márta Bécsben. Operánk volt tagja, […] elutazott Budapestről, e hó 29-én Bécsben hangversenyt rendez, mielőtt Amerikába hajózna.“
És Serák Márta énekével ezt követően a külföldi közönséget örvendeztette meg, függetlenül attól, hogy a NÉPSZAVA 1920.10.15-i száma a munkaügyi bíróság alábbi döntést tette közzé.:
„Az Operaház, mint pörvesztes. A kommün bukása után az Operaház fölhasználva az alkalmat, valamennyi tagjának fölmondott, de később, 45 tag kivételével, valamennyit visszaszerződtette. Az elbocsátottak pört indítottak az Operaház ellen. Három ilyen ügyet tárgyalt csütörtökön a munkaügyi bíróság. Dudás István baritonista 11.400 korona, Serák Márta énekesnő 22.239 korona és Szabó Etelka táncosnő 8.676 korona kártérítést követelt az Operaháztól, mint munkaadótól. A bíróság mind a három esetben helyet adott a keresetnek és az Operaházat a kívánt összegek megtérítésére kötelezte. Ezen fölül az Operaháznak kell födözni a perköltségeket is. Indokolásában kimondotta a bíróság, hogy a fölmondás jogtalan volt és csak abban az esetben lett volna helye ennek, ha a színház az előadásokat beszűntette volna.“
Ábrányi Emilnek az igazgatói állás fejében vállalt szerepe az adott ügyben – úgy vélem – mai megítélés szerint sem jegyezhető fel a dicsőségtáblára.
1917-ben
Serák Márta – még a magyar Operaház tagjaként - az Operában szerepet kap Goldmark „Sába királynőjé“-ben és Bizet „Carmen“-jében; ő Lola Mascagni „Parasztbecsület“-ében. Áprilisban a Népoperában is fellép, a budapesti 29-es honvédek hangversenyén, amelyet az özvegy- és árvaalap javára rendeznek meg. Itt Adam „Nürnbergi baba“ c. egyfelvonásos operáját adják elő az Operaház művészei.
1918-ban
az Operaház műsorában Serák Mártának szerepet osztanak Gluck „Május királynőjé“-ben, főszerepet énekel Poldini: „Csavargó és királyleány“ c. egyfelvonásos operájában, és amikor Hajdú Ilona megbetegedik, ő énekli a „Bajazzók“-ban Nedda szerepét. Fellép továbbá a „Bohémélet“-ben, „A varázsfuvolá“-ban, a „Traviátá“-ban (Philine), a „Mignon“-ban, majd - ismét Hajdú Ilonát helyettesítendő - ő Eudoxia a „Zsidónő“-ben. Továbbra is szerepel a „Sába királynőjé“-ben (Asztarót), és a „Denevér“-ben, amelyben korábban is oly nagy tetszést aratott.
Júniustól szeptemberig folyamatosan fellép a Margitszigeti Színházban is, Ascher „Hejehuja báró“-jában,
Továbbra is közreműködik jótékony célú rendezvényeken, így februárban a Vasutasok Klubjában megrendezett Opera-esten, ahol Wolf-Ferrari: „Susanne titka“ c. egyfelvonásos vígoperáját tűzték műsorra, és decemberben a Vigadóban, a hadiárvák javára megrendezett művészesten.
1919-ben
az Operában még fellép a „Denevér“-ben, „A varázsfuvolá“-ban és a „Mignon“-ban, majd „Az operette fejlődése“ címmel, a fővárosi Vigadóban megrendezett hangversenysorozaton.
Ám 1919. őszén alapvetően megváltozik az énekesnő élete.
A továbbiakban – a hivatkozások feltüntetése nélkül – felsorolom azokat a darabokat, ill. műsorokat, amelyekben Serák Márta 1916-ban fellépett. Ezt az évet a jótékonysági hangversenyek sora jellemezte, hiszen – háború lévén – a segítségnyújtásban a művészek is kivették részüket.
Faust (Operaház, január 9.)
Névtelen hősök (Operaház, január 15., 20., 23., 24., február 22.)
Varázsfuvola (Operaház, január 18., március 7., szeptember 30. /?/)
Jótékonysági hangverseny egy magyar színész (Salgó Jenő) műlábára (Vigadó, február 07.)
Művész-matiné (Bunyovszky-utcai leánynevelő-intézet, március 19.)
Hangverseny Siposs Antal ünneplése alkalmából (Ritz Szálló, március 29.)
Matiné a hadiárvák javára (Uránia, április 09.)
Carmen (Operaház, január 22., október 10., november 15., május 13.)
A traviáta (Operaház, február 02., április 08.)
Jótékonysági hangverseny (Trencsén, március 08.)
Hangverseny a komáromi rokkantak számára (Komárom, március /?/)
Művészestély a sebesült katonák délutáni otthona javára (Vigadó, április 02.)
Hegyek alján (Operaház, április 07.): „Új volt […] Serák Márta mint hurri; ügyes volt és rokonszenves, csak egy kissé hamiskás […]“.
Opera-délután a vak katonák számára (Nógrádverőce, június /?/)
Művészhangverseny (az Augusta-hajó műsora, július 29.)
Bohémek (Budai Színkör, augusztus 22.): „Igen sok tapsot kapott Serák Márta igen kedves énekéért és bravúros játékáért..“
Művészest a Vöröskereszt balatonfüredi üdülőtelepe javára (Balatonfüred, augusztus 24.)
Jótékonycélú művészhangverseny (Újpesti Városháza díszterme, november /?/)
Május királynője (Operaház, november /?/: „[…] Serák Márta a B. Kosáry Emma távozásával árván maradt Helenát személyesítette. A pászlorleányka kedves énekszámaihoz könnyebb hang, finomabb biztonság kívánatos, a különben előnyösen fejlődő fiatal énekesnő ezúttal nem volt helyén, az igaz, hogy pompás elődje emlékével nehéz is lett volna a harcot eredményesebben felvennie.[…].“
Sába királynője (Operaház, november 17.)
Művész-matiné Bellák Dezső harctéri sebesülése következtében rokkant színész javára (Országos Zeneakadémia, december 17.)
Serák Márta szerepei a következő években, a teljessség igénye nélkül:
1914-ben
az énekesnő – továbbra is a Magyar Királyi Operaház tagjaként – a „Traviátá“-ban Anina szerepét énekli (PESTI NAPLÓ 1914.02.15.), a felújított „Carmen“-ban a „csempészek csoportjának” tagja (BUDAPESTI HÍRLAP, 1914.02.21.), kisebb szerepet kap „A walkür”-ben (BUDAPESTI HÍRLAP, 1914.05.23.), de kiruccanásként a Vigadóban, a „Filharmónikusok vigestélyé“-én egy kabarédal (Kolben-Fodor: Kint vagyunk a vízből) előadójaként is fellép (BUDAPESTI HÍRLAP, 1914.03.15.). Novemberben az Országos m. kir. Zeneakadémián - több operaházi kollégájával együtt - jótékony célú előadáson (BUDAPESTI HÍRLAP, 1914.11.14.) szerepel.
1915-ben,
február 16-tól a M. Kir. Operaház művészeinek közreműködésével az Uránia Színházban „Művészesték”-et rendeznek, amelyek keretében színre kerül a „Petrarca szerelme” c., „poétikus daljáték”. Ennek előadásain Serák Márta – váltakozva - Katalin v. Laura szerepében lép fel (NÉPSZAVA, 1915.02.16.).
Márciusban a Zeneakadémián Wehner Géza orgonahangversenyén énekel néhány dalt. (AZ UJSÁG, 1915.03.11.)
Májusban Somogyi Mór zongoraművész konzervatóriumában (Budapest, VII., Erzsébet körút 44.), vállal közreműködést egy jótékony célú hangversenyen (BUDAPESTI HÍRLAP, 1915.05.04.).
Júniusban a Légrády Kórház hangversenyén „a Bajazzók nagy áriáját énekelte, jól iskolázott hangjával és kedves előadásával sok tapsot kapott“. Ugyancsak ebben a hónapban írja a PESTI NAPLÓ 1915.06.12-i száma: „[…] A Butuska és Csalni jó! e heti előadásai után Dömötör Ilona kiváló kolléganőjének, Serák Mártának ad helyet a Margitsziget színházában, ahol szombat este mutatják be Ascher Leó Bécsben már eddig több mint kétszáz előadást megért operettjét, a „Bruderleichtsinn“-t, amely Harmat Imre pompás fordításában a Heje-huja báró címet kapta. […].“
Majd augusztusban, a PÉCSI NAPLÓ 1915.08.31-i számában a következő tudósítás olvasható: „Irodalom és művészet. — A második hadisegélyezési hangverseny, melyet vasárnap este (aug. 29-én) rendezett a magántisztviselők orsz. egyesületének pécsi fiókja a Nemzeti Színházban, ugyanolyan nagy és szép közönséget vonzott, mint az előző esti, és a műsor most is oly magas színvonalon állt, és oly változatos volt, mint az első esti hangverseny. (Megj.: Serák M. az aug. 28-án megrendezett, első hangversenyen is szerepelt, nagy sikerrel.) […] Serák Márta volt a műsor második részének énekesnője. Gyönyörű hang, még szebb ének, és a M. Kir. Opera ezen fiatal művésznője minden tapsra, melyben bőven volt része, rászolgált. Igazán nagy érdeme van a rendezőségeknek, hogy Serák Mártával megismertetett bennünket. […]
Novemberben az Operaházban Serák Márta fellép a „Jancsi és Juliská“-ban és a Varázsfuvolában (BUDAPESTI HÍRLAP, 1915.11.11.), továbbra is szerepel a „Faust“-ban (Siebel) és a „Carmen“-ban (PESTI NAPLÓ, 1915.11.28.).
Visszatérve még az 1913-as esztendőre:
a Népopera színlapjain gyakran találkozunk Serák Márta nevével:
ő Bizet „Carmen”-jének Mercedese (SZÍNHÁZI HÉT, 1913/1. SZÁM), Zerkovitz Béla „Aranyeső” c. operettjében az egyik utcai énekes (PESTI HÍRLAP, 1913.02.20.), L. Fall „A kedves Augustin” c. operettjének Pipsz zászlósa (SZÍNHÁZI HÉT, 1913/2. SZÁM), J. Strauss „Denevér”-jében Orlofsky herceg (SZÍNHÁZI HÉT, 1913/5. és 6. SZÁM),
de ősztől - mint már korábban említetem - a Magyar Királyi Operaházban lép fel.
A BUDAPESTI HÍRLAP 1913.10.11. SZÁMÁBAN ez olvasható:
„(A tévedt nő az Operaházban.) Verdi dalműveinek fölújitása során A trubadúr és a Rigoletto tavalyi felújításához csatlakozik a holnap, szombaton színrekerülő La traviata, (A tévedt nő) előadása, a melyet ugyancsak új, Lányi Viktortól fordított szöveggel, új jelmezekkel és díszletekkel, teljesen fölfrissitett zenei betanulásban és rendezésben adnak. A fölújítás részletes szereposztása a következő: Violette: Sándor Erzsi, Alfréd: Székelyhídi (először), az öreg Germont: Szemere, Flóra: Bodor Karola, Violetta szobalánya: Serák Márta (először), Gaszton: Toronyi (először), Douphol báró: Pusztai Sándor (először), D’Obigny: Mihályi, Grenvil orvos: Szende (először). Az előadást Tango vezeti, a rendezés Hevesi Sándor dr. munkája.“
Az Operaház 1913. évi előadásain Serák Mártának jut még Siebel szerepe Gounod „Faust”-jában (BUDAPESTI HÍRLAP, 1913.12.10.), az év utolsó napján pedig Fiamettáé, F. Suppé „Boccaccio”-jában (AZ UJSÁG, 1913.12.31.).
Serák Márta húgának, Thury Serák Alice-nak a nevét megtaláljuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem régi, 3 éves képzésében részt vett hallgatóinak a névjegyzékében (1911-1914). (Serák Alice feltehetően azért vette fel édesanyja, Thury Emilia vezetéknevét, hogy személyét – rokon pályájuk ellenére - ne tévesszék össze nővérével, Mártával.)
Arra, hogy Serák Márta hol tanult énekelni, az alábbi cikk utal:
ZENELAP, 1910.06.10.:
„[…]
Siposs Antal magyar zeneakadémiája fényesen sikerült hangversenyt rendezett május hó 22-én, mely alkalommal a Katholikus Kör díszterme zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. A művészi műsor keretében […] Szendy Árpád «Hej! Jucza Panna» és Brahms «Kárba veszett éji zene» czímű gyönyörű dalokat énekelte Serák Mártha általános tetszés mellett. A diszkrét zongorakíséretet Serák Alice úrhölgy adta, […] Nagy sikere volt még Siposs Antal «Mikor az éj a földre szállott» és «Czinka Panna keserve czímű dalainak, a melyet a szerző kísérete mellett énekelt Serák Mártha. A matiné fénypontja az utolsó szám Liszt F. Rákóczi-indulója volt 2 zongorán 8 kézre. Annál is kedvesebb volt ez az örökbecsű munka, mivel ez alkalommal maga a mester ült zongorához egyik legkiválóbb tanítványával, Vendéghegyi Gézával, ki fényes művészi készségével méltó is volt erre. A közönség úgy a mestert, mint a kitűnő előadókat zajosan ünnepelte. Siposs Antalt hálás tanítványai remek babérkoszorúval lepték meg, melynek aranyszalagján az év és a felajánlás, a levelek mindegyikén pedig egy-egy tanítványának neve volt vésve.“
Az időrendet felborítva idéznék még három cikket, amelyek Serák Márta életrajzának a kiegészítését szolgálják:
SZÍNHÁZI ÉLET, 1915/9. SZÁM, 25. oldal:
„A Serák lányok
Nem ritka eset, hogy két nővér egyformán fiatal. Az is megesik, hogy egyformán feltűnően csinosak. De az már igazán ritka eset, hogy két egyformán fiatal és feltűnően csinos nővér egyformán tehetséges színésznő legyen. Ez a ritka eset forog fenn *Serák bácsinak, az állatkert városszerte népszerű volt igazgatójának a családjában.
**Serák Matild a valamivel idősebb a két leány között. Nem kell külön bemutatni. A Népoperából, ahol feltűnt, mindenki ismeri. Gyönyörű szopránja van, pompásan tud vele énekelni és a nagytehetségű fiatal énekesnőt sietve szerződtette a Népoperától az Operaház. Itt igen sokat várnak tőle és ebben a szezonban is nagyon szép feladatokat fognak rá bízni. […]"
**A cikkhez mellékelt fotón láthatjuk a két nővért, a következő felirattal: „Serák Márta és Serák Alice“, tehát, Matildból Márta lett.
SZÍNHÁZI HÉT, 1912/5. SZÁM, 16. oldal:
„Furulyás Jancsi
[…] a két főszereplő, a szép sikerrel debütált Serák Márta, valamint a siker útján rohamos léptekkel haladó Pajor Ödön szereplése […] olyan dolog, ami nem terem minden bokorban.“
Ugyanennek a lapnak a 30. oldalán megtalálható a Furulyás Jancsi c., 3 felvonásos operettnek a tartalma és teljes szereplőgárdája is. Serák Márta Lisbeth szerepében tűnt fel. A bemutatóra a Népoperában 1912. január 19-én került sor, így a lexikonban szereplő adat, amely szerint Serák Márta 1913-ban került volna a Népoperához, téves.
SZÍNHÁZI ÉLET,1913/25. SZÁM, 13. oldal:
„HALLÓ, MI ÚJSÁG
Serák Mártát, aki a Népoperában olyan szenzációs sikert aratott a Hoffmann meséinek Miklósában és a Denevér Orlovszkyjában, az Operaház szerződtette tagjai sorába. Serák Mártában az Opera igen értékes erőhöz jutott. […]“
Serák Márta magánéletéről annyi tudható, hogy két házassága volt. Első férje, a Szállítmányozási Részvénytársaság főrészvényesének, Heisler Ignácnak a fia, Heisler Ervin volt, aki 1932-ben töltötte be a 32. életévét. (Ebből nagyjából következtethetünk Serák Márta életkorára is.) A művésznő vele költözött Berlinbe. E házasság válással végződött. Heisler Ervin visszajött Magyaroszágra, de itt váltóhamisítási ügybe keveredett, ezért külföldre szökött. Serák Mártának ebből a házasságából egy fia született, aki ugyancsak az Ervin nevet kapta. A második férj neve nem ismert.
SERÁK MÁRTA
opera- ill. operetténekesnő, akit eredetileg Serák Matildnak hívtak, azon művészek közé tartozik, akinek életéről – bár énekművészetéről a korabeli hírlapok elismeréssel szólnak, és a nagynevű énekesek között emlegetik - valójában nem sokat tudunk. Nem tudjuk, mikor és hol született, és azt sem, hogy mikor és hol halt meg. Valójában egyetlen részletesebb életrajzot sem olvashatunk róla, neve a Wikipédiában sem szerepel. Márpedig, úgy-e, az, akit ott nem „jegyeznek”, az internet korában lassan már úgy tekinthető, hogy nem is létezett, ill. nem is létezik.
Fellépéseiről természetesen viszonylag sokat olvashatunk a netről szabadon letölthető magazinokban, így a Színházi Hét és a Színházi Élet hasábjain. Mégis hiányolok egy részletes életrajzot, hiszen Serák Márta (aki Lehár egyik kedvelt énekesnője volt) megérdemelné, hogy a zenetörténészek egy tisztességes biográfiát készítsenek róla. (Érdekes módon az Osztrák Színházi Múzeum őriz néhány fotót a művésznőről, az intézmény archívumában feltehetően egyéb róla szóló, idegennyelvű dokumentumok fellelhetők. Talán az Országos Széchenyi Könyvtár sem szegényebb, csak venni kellene a fáradságot a kutatáshoz.)
A legrészletesebb (?) hazai leírást a Schöpflin Aladár szerkesztette MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKON-ban találjuk:
„Serák Márta, énekesnő (szoprán). Kezdetben (1913) a Népopera tagja volt, 1913. szept. havától 1920. jún. haváig a M. Kir. Operaháznál működött. Ezután Berlinben voltak sikerei, ott férjhez ment, azóta saját alkalmi operett-együttessel tesz körutakat mint primadonna. A Városi Színház vendége volt (Lehár: »Frasquitá«- jában) 1925-ben.”
Most vettem észre, hogy elírtam a Színházi Élet hivatkozott számát, amelyben Ptasinszky Pepiről még szó esik:
Végignézvén a jelen topikban szereplőkről írtakat, úgy találtam, hogy Adelburg Ágostról igencsak keveset írtam. Azért tartom érdemesnek némileg bővíteni a róla korábban írottakat, mert kevés külföldi zeneszerzőről mondható el, hogy felismerte, miszerint a magyar zene nem azonos a cigány zenével. Napjainkban is sokszor találkozunk külföldön azzal a téves nézettel, hogy a kettő egy és ugyanaz ...
MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKON (SCHÖPFLIN ALADÁR SZERK.):
Adelburg (Abranovics) Ágost lovag, horvát születésű zeneszerző, sz. 1830. nov. 1. Perában, megh. 1873. okt. 20. Bécsben, elmebajban. Diplomatának készült, de mint Marpeder jeles tanítványa (1850—54), hegedűművész lett. Zeneművei: Wallenstein és Martinuzzi operák. Zrínyi c. zenedrámájának első nagy sikere: Pest, 1868. jún. 23. »Ezen szöveg és zenekölteményét hazánkban írta s hozzá hosszabb élőbeszédet csatolt, mely a drámai zene kellékeire és igényeire vonatkozó eszméit és elveit foglalja magában« írja róla az egykorú kritika. Entgegnung stb. cím alatt (Pest, 1859.) megjelent "röpiratában Liszt megcáfolására azt bizonyítgatta, hogy a magyar zene nem cigány-eredetű.
FIGYELŐ, 1873.11.02.:
„Adelburg Ágostról, a közelébb elhunyt zeneszerzőről írja a „Főv. Lapok,“ hogy oly életet végezett be, mely tele volt nemes törekvésekkel, részesült a siker szép óráiban, de még inkább a szenvedésekben. Ő 1830-ban Konstantinápolyban született, hol atyja az osztrák nagykövetség első tolmácsa volt. Anyja, született Franchini Helén grófnő, egy régi olasz család sarja, fia születése után csakhamar meghalt. A fiú már öt éves korában zenei tehetséget árult el s még nem volt tíz éves, midőn már kettősöket írt hegedűre s kis szonátákat hegedűre és zongorára, mielőtt a zeneszerzés tudományát tanulta volna. Tizenkét éves korában a Theresianum növendéke lett, hol éveken keresztül sok elsőrendű jutalmat nyert, üres óráiban zenét s hegedűjátszást tanulva. Sajátlag diplomatának nevelték, de midőn 1849-ben a Theresianumot elhagyá, családjának akaratával dacolva s annak támogatását el is vesztve, egészen „csak zenész“ lett. Egy bécsi színház zenekarába lépett s órákat adott. Anyai örökének nagyobb részéről is lemondott, csakhogy szenvedélyének élhessen. Az ötvenes években Prágában tetszés mellett hangversenyzett. Lipcsébe menve, ott zeneszerzeményei, kivált a „Bosphorus partján“ című műve, egypár symphoniája, török indulója stb., a „Gewandhaus“ híres hangversenyeiben elismeréssel találkoztak, s Brendel is kedvezőleg nyilatkozott róla. Majd Párisba vonult, ott egy misét írt s a zenészkörök szívélyesen fogadták. Onnan jött aztán Pestre, hol a boldogságot megtalálta, megismerkedve Peter Marie kisasszonnyal, (az ismert zongoraterem tulajdonosának szellemdús leányával), kit 1859. november havában nőül vett és azóta együtt utaztak, hol itt, hol ott lakva s a zenének élve. Adelburg százhúsz zeneszerzeményt hagyott hátra, köztük két dalművet: a nálunk jól ismert „Zrinyi“-t s a még ismeretlen „Wallenstein“-t. Némely zenegyakorlati művét több zenedében használják. — Utolsó nagyobb művét: a „Harc és béke“ kantátát nem fejezhette be egészen. Miksa császár koronázására írt „Te Deum“-át 1867- ben Lipcsében kétszer adták elő szép sikerrel. E művéért lett a Guadaloup-rend lovagja. „Zrinyi“-jét Pesten 1868. jún. 23-án adták először, s benne kivált a török vallásos dal annyira tetszett, hogy Adelburgot ötször hívták ki utána. Ambros tanár nézete szerint: „Zrínyi“ szövege szerencsés választás volt Adelburg részéről, mint a ki a keleti és nyugati zenét szerencsésen tudá összeolvasztani. E dalművét Darmstadtban is előadták. Egyéb művei közül közelébb is többet adtak elő Londonban, Brüsszelben és Ostende-ben s a világtárlati zenekar is több ízben játszott tőle. Adelburg festeni és rajzolni tudott s két év előtt a bécsi műegylet tárlatában három képe volt kiállítva: „Erdei kápolna Ischlnél“ rajz, a Bécs melletti „Huszáren-Tempel“ szénrajz s egy „Világító torony a francia tengerparton“ vízfestvény. Maradt egy irodalmi hagyománya is: „A keleti zene“, eredeti buvárlatok után; továbbá minden művéhez maga írta a szöveget.Volt valami lázas törekvés benne, mely tehetségének természetes izmosodását meggátolta, végül pedig fájdalmas kórral sujtá.“
August Ritter von Adelburg - Aux bords du Bosphore, Symphonie-Fantasie, Op. 9 (1858)
„Utórezgések”:
Ptasinszky Pepi balettáncosi pályája 1927-ben gyakorlatilag befejeződött. Ugyan még fellépett egy-két darabban, mindaddig, amíg a magyar Operaházzal kötött szerződése érvényben volt, és vállalt – még 1931-ben is! (ld.: Színházi Élet 1930./20. szám) – néhány vendégszereplést, de azután véget ér a történet. Kerestem nevét a neten, mindenféle formában, mind a hazai, mind a külföldi sajtóban, de nem találtam. Valószínűleg megvalósította nagy tervét, amelyről AZ UJSÁG 1928.03.29-i számában így nyilatkozott:
„ — Most már nem kell többé nekem a színpad. Nem kívánja se testem, se lelkem — mondja, és felcsillan a tekintete, amikor tovább folytatja, — nincs más vágyam nekem már, csak egy kis baby. Nagyon szeretnék egy kis babyt. Higyje el, az asszonyok szebbek lesznek, ha egy kis babyjük van. Az angol nők legalább igen. Boldog vagyok, hogy erős tudtam lenni. Akkor mentem le a színpadról, amikor a legforróbb tapsokat kaptam. Most már csak, mint néző megyek színházba. És sokat tanulok. Angolul már egészen jót tudok. Hiába így sokkal szebb és elegánsabb az élet. És tartalmasabb. Tele van olyan szépségekkel, amiket eddig nem ismertem.”
De 1927-ben még főszerepet táncol a „Diótörőben”:
Ptasinszky Pepi (Klári) és Andor Tibor (Diótörő) a trónon. (Bemutató: Operaház, 1927.12.21.)
1928 márciusában még fellép az Operaházban az „Árgyirus királyfi” c. balett Tündér Ilonájaként, amely szerephez a spórolós igazgatótól még egy új ruhát is kiharcol, mert, mint állítja, a régi jelmezben úgy néz ki, mint egy „liba”. Ám az „Ezüstkulcs” neki ajánlott főszerepét már nem vállalja. Az operával kötött szerződése 1928. május 1-én lejár, meghosszabbítani nem kívánja, visszautazik Angliába. És az apró termetű, de nagy táncosnő, a lengyel származású, Németországban nevelkedett, ám „haza” mindenkor Magyarországra visszatérő Ptasinszky Pepi eltűnik a világ szeme elől. Csak remélni lehet, hogy házassága Semler Bélával, akiért feladta fényes karrierjét, legalább olyan sikertörténetté kerekedett, mint amilyent a színpadon megteremtett.
Egyébként megtaláltam az angol bejegyzést Ptasinszky Josephin és Semler Béla házasságáról. Egyértelmű tehát, hogy a magyar lexikonokban szereplő évszám helytelen. A házasságkötés éve: 1927 és nem 1923. Viszont házasságkötésekor a művésznő 23 éves volt. A tévedés feltétezhetően ebből fakadt.
„England & Wales Civil Registration Marriage Index 1916-2005:
NAME: Peppy J De Ptaszinsky
DATE OF REGISTRATION: 1927 Apr-May-Jun
REGISTRATION DISTRICT: Maidenhead
INFERRED COUNTY: Berkshire
SPOUSE: Bela Semler
VOLUME NUMBER: 2c
PAGE NUMBER. 1053
HOUSEHOLD MEMBERS’ NAME: Bela Semler
Peppy J De Ptaszinsky”
És egy kis filológia némi lélektannal ötvözve:
Hogyan lett Josephine Ptasinszkyből „Peppy J. De Ptaszynski”? Tudvalévő, hogy a „de” névutó jelentése a franciában egybek között „-ból, -ből, -ról, ről, alól, által, közül”. Az, hogy az „s” hogyan alakult át „sz”-szé, és az első „i” „y”-ná, érthető, hiszen a művésznő családneve a lengyel „ptaszyna = kismadár” szóból eredeztethető. (Nevét talán így magyaríthatnánk: Madarassy vagy Madárfalvy.) Ám ez a „de”, ráadásul „D”!-vel úgy tetszik, egyfajta nagyzási hóbort eredménye. Szerepe ugyanaz, mint németben a családnevek előtt álló, nemesi származásra utaló „von”. (Dohnányi Ernő pl. „idegenül”: Ernest von Dohnány. Azaz Dohnány-ból v. Dohnány családból való.) Csakhogy – míg Dohnányi esetében - ahogyan korábban olvastam valahol - megalapozott volt a "von", ugyanez Ptasinszky Pepiről nem mondható el. És Dohnányi nevéből a „von”-osításkor lecsípték az „i”-t, míg Peppi családnevében meghagyták a magyar „i” szerepét betöltő „ski”-t. Ez így meglehetősen sajátos névváltoztatás. Elképzelhető, hogy Semler Béla saját körei előtt ezzel a „nemesítéssel” próbálta korrigálni azt a megbocsájthatatlan mésalliance-ot, hogy egy táncosnővel kötött házasságot? Persze, később a férj is nevet módosított: Bertram Bela Semlerré vált. Úgy-e, mennyivel szebb? Próbáljuk csak angolul kiejteni a „Bela”-t! A férj – aki az egyik lapban megjelent képe alapján nem éppen egy Adonis, sőt, kifejezetten jelentéktelen küllemű férfiú – ifjú és gyönyörű arája számára tehát megtiltja a táncosnői karrier továbbépítését, majd az ara – minden bizonnyal leendő ura sugallatára – családnevéhez illeszttet egy „de”-t „D”-vel!, keresztneve pedig rögvest kettő lesz, „Peppy J.”, így aztán már semmi sem áll boldogságuk útjában.
Persze, részemről mindez csak puszta feltételezés. Nem kell hitelt adni fejtegetéseimnek. Ám kivételesen nem tudtam legyőzni az agyamban munkálkodó ördögöt...
A következő cikkben Ptasinszky olyan lelkesen mesél életének csodával határos fordulatáról, ahogyan arról csak egy szegény családból származó leány képes áradozni. Mert hát Ptasinszky Pepi valóban egyszerű családból származott. Hogy aztán a hirtelen jött nagy szerelmet megtámogatta-e a vőlegény gazdagsága, nem lehet tudni. Feltehetően nem, hiszen ekkorra már a művésznő is tekintélyes vagyonnal rendelkezhetett. Félre tehát minden kaján gondolattal!
TOLNAY VILÁGLAPJA, 1927.09.28.:
„Kastélya és két autója van Ptasinszky Pepinek, aki kijelenti, hogy ezentúl már csak charlestont fog táncolni, még pedig — a férjével …
Az Operaházban találkoztunk Ptasinszky Pepivel, ahol még múlt évi szerződéséből maradtak hátra bizonyos elintéznivalói.
A népszerű, volt primaballerina kérdésünkre vidám és ragyogó élénkséggel beszélte el, hogy nemrég ment férjhez, még pedig Londonba. Ott élő férje, Semler Béla révén ő maga is angol állampolgár lett.
— Ki hitte volna ezt — mondja sajátos, idegenszerű kiejtésével — hogy így alakul majd a sorsom? Bizony, amikor tizenhat éves koromban Ábrányi igazgató először léptette fel engem dobogó szívemmel itt, az Operában, a Faustban, meg amikor báró Wlassics Gyula szerződtetett és a Sába királynője meg a Coppélia meg a Lakmé és pláne a Mályvácska királykisasszonyban olyan borzasztó nagy, óriási sikerem volt, hogy azt hittem, addig meg sem állok, míg a világ tánckirálynője nem leszek? És most meg egyetlen embernek lettem a királynője, akibe szerelmes vagyok . . . No, de a trónusomra így sem panaszkodhatni...
— Hogyan él Londonban?
— Hát először is: egy nagy kastélyunk van a Themse partján, igazi angol nagyúri palota. Olyan óriási parkja van majdnem, mint a fele Városliget. Aztán autót vezetek amiből kettő is van, motorcsónakot is, tenniszezem és lovagolni is tanulok. Hát ez aztán a változás! Ilyen csak a filmeken van. Az egész úgy is történt, mint egy filmben szokott lenni. Azt tudja, hogy évekkel ezelőtt milyen sikerem volt a londoni Colosseumban? Nohát, később megint kimentem, a ,,Hasis"-t akartam táncolni odakinn és ekkor megismerkedtem a férjemmel. Titokban esküdtünk meg, mert úgy szebb volt, érdekesebb. Férjemnek azonban meg kellett ígérnem, hogy befejezek a színpadi működés. Ez persze szomorú is egy kicsit.
— Egyszóval táncolni nem fog többé ?
— De igen, csakhogy ezentúl nem balletet, hanem csak charlestont és szeretnék, ha ezt a férjemmel táncolhatnék, még pedig társaságban vagy a the dansanton. Másként én már nem táncolok . . . Maga ezért sajnálkozó arcot vág, de tudja mit: bár minden táncosnő tudna olyan boldog lenni, mint én. És nem a boldogság a legfőbb ebben az életben? Én nem táncolok, de szerelmes asszony vagyok és tudja mennyivel különb boldogság ez, mint minden táncolás? …”
1927:
Amikor a „Ptasinszky-eset” erkölcsrendészeti aktákat szült …
AZ EST, 1927.03.08.:
„Enyhült az „erkölcsvédelmi“ szigor
Detektívek helyett rendőrfőtisztviselők ellenőrzik a kirakatokat. Kényes esetekben maga a főkapitány dönt
[…] Legújabban ugyanis Ptasinszky Pepinek, az Operaház primabalerinájának és még hat balerinának fényképét kifogásolták egy Üllői úti fényképész kirakatában. Ptasinszkyét azért, mert kurta rokokószoknyája alól, amelyben Faust-beli táncát lejti, kilátszik a térde.
Maga a főkapitány fog tehát ma határozni, hogy visszatehetik-e Ptasinszky Pepi fényképét az Üllői úti kirakatba, vagy kihágási eljárást indítanak-e a fényképész ellen. […]”
Ha valaki hahotázni kezdene, sürgősen hagyja abba, mert ez véresen komoly ügy volt!
A fenti „incidensnek” persze semmi köze az alábbi nagy fordulathoz:
PESTI NAPLÓ, 1927.09.13.:
„Ptasinszky Pepi férjhez ment és visszavonul a színpadtól
Egy londoni magyar nagyiparos és az Operaház primabalerinájának regényes házassága
(Saját tudósítónktól.) Minden külön értesítés helyett. Röviden. Egyszerűen: Semler Béla londoni gyáros és Ptasinszky Pepi. a M. kir. Operaház prímabalerinája házasságot kötöttek.)
Hát bizony ez így van. Komoly feleség lett a Ptasinszkyból, — ahogy ő mondaná, és nevet hozzá nagyon egészségesen és nagyon szívből jövőn. A balettkar királykisasszonyáért eljött a mesebeli herceg egy komoly gentleman képében és hasonlatosságában. Vonatra ültette aranyhintó helyett és vitte az Óperencián meg a La Manche-csatornán túlra, egészen Londonba. Ott volt a nagy fogadalom, ásókapa erejéig és a mesebeli herceg birodalmának Maidenhead a neve, ott van Windsor közelében, a Themse partján...
Maidenhead Bridge & River Thames.
Ptasinszky Pepit most úgy hívják, hogy Mrs. Bela Semler. Nem balerina már... Lady. A mesének vége van.
Hogyan is lett »a Pepiből« Mr. Semler?
*
A Pepi most huszonhároméves. Rettentő nagy Színházi múltja van viszont. Már kilenc éve, hogy — művésznő. Bizony, tizennégyéves volt, ott a drezdai leánynevelőintézetben, amikor észrevették, hogy valódi tánctehetség. Az volt. Három év múlva már az Operaház primabalerinája. Még egy év és már Londonban is ismerik. Az angol újságok azt írják, hogy új Karsavina, meg a Pavlova utóda: A Pepi a Karsavina utóda! Boldog és táncol örömében, meg hivatásszerűen is, és nem tudja, hogy Londonban igen, igen nagyon megnézte egy gentleman.
A gentlemant úgy hívták, hogy Semler Béla.
*
Semler Béla magyar ember. Tizenöt éve Angliába ment. Ott most posztógyára van. Szakmájában ismerik a nevét. Amerikában épúgy, mint Európában. Semler Béla találkozik egy társaságban Ptasinszky Pepivel.
— Semler Béla.
— Pepi... — nem sokkal többet mondhattak egymásnak, mert Ptasinszky jött haza Budapestre az Operaházhoz.
A Pepi idehaza volt. Táncolt. Nevetett. Akkor is, amikor megjelent Budapesten Semler Béla.
Ha egy angol gentleman megjelenik Budapesten, abban nincs semmi különös. Mindig jönnek (hála istenek) a tiszteletreméltó úriemberek. Ha a Pepi nevet? Az sem furcsa. Mert a Pepi akkor is nevetett, amikor egyszer a kificamodott bokáját igazították helyre.
A különös csak ott kezdődött, amikor Semler Béla megint eljött Pestre. Azután harmadszor is eljött . . .
— Üzleti tárgyalások, — mondotta és az utolsó évben olyan sokszor szólította Budapestre az üzlet, hogy Londonban már suttogni kezdtek :
— Mr. Semler valami komoly »tranzakciót« tervez Budapesten. Mr. Semler nagyon sokat utazik Budapestre...
Gondolták Londonban azok a flegmaemberek, hogy a tranzakciónak neve van? Ptasinszky Pepi?
Na és, Pesten!, itt, ahol »minden tudva lesz, — ki gondolta, hogy egy komoly gentleman miért látogat oly felettébb sűrűn Budapestre?
*
Mr. Semler jött.
A Pepi? Táncolt. Nevetett. Vicceket mondott a Ptasinszky mamának. A Lili húgával ruhákat varrt. Egyetlen passziója volt, hogy a selyemharisnyája leszaladt szemeit maga szedhette fel ...
Akkor azután megszólalt a komoly gentleman:
— Pepi én szeretem magát.
Felelt rá Ptasinszky Pepi nagyon komolyan (ezúttal rettentő komolyan):
— Én is szeretem magát...
— Legyen a feleségem...
Ptasinszky Pepi a nyáron elutazott Londonba. Azért, hogy Cochrannal, a híres színházi ügynökkel tárgyaljon. A londoni »Albert Hall«-ban akarta táncolni a »Hasis«-t. Nos hát a Pepi elment Cochranhoz is. — Főképpen pedig az — anyakönyvvezetőhöz.
A Pepi, már nem »Pepi«. Most már bocsánatot kérek tőle »A Pepi«-ért. Most már — Mrs. Bela Semler...
Augusztus végén esküdtek!
*
Tegnap hazajött Budapestre Mrs. Semler. Mint a fergeteg, úgy perdült a szobáiba. (Hiába, még mindig »A Pepi«) Azután ma este megint mint a fergeteg, úgy kacagta boldogságát;
— Mit szól hozzá! Férjhez mentem... Nahát. Nagyon, nagyon boldog vagyok... A színpad? A balett? Az uram nem engedi. Fuccs a színpadnak…, na, de mit csináljak... az uram szívébe táncoltam. Ott vagyok és nagyon, nagyon boldog vagyok!...
*
Hát nem kedves? ... (n. i.)”
Az 1926-os esztendő jelentősebb eseményei:
AZ UJSÁG, 1926.01.22.:
„Ptasinszky Pepi sikere Berlinben. Operaházunk kitűnő fiatal prímaballerinája, Ptasinszky Pepi, mint annak idején megírtuk, szabadságot kapott, hogy külföldi kötelezettségeinek eleget tehessen. A népszerű táncosnő most Berlinben vendégszerepel a Scala színpadán s ott nap-nap után oly nagy sikereket arat, hogy igen előnyös szerződési fettételekkel hívták Párisba. A fényes ajánlatot azonban kénytelen volt visszautasítani, mivel szabadságidejének minden napja szerződésileg le van már foglalva, szabadsága után pedig hazajön, hogy Operaházunk közönségét gyönyörködtesse művészetével.”
MUZSIKA, 1976/11. SZÁM:
„[…] a Petruskát. 1926. december 11-én mutatta be Operaházunk Rékai Nándor vezényletével, Oláh Gusztáv díszleteiben és jelmezeiben, részben kettős szereposztásban. A magyar balett akkori viszonyaira jellemző, hogy az előadást egy rendezéssel is foglalkozó operaénekes, Gábor József vitte színpadra s neve mellett szerényen húzódik meg a színlapon: „A táncokat betanította: Brada Ede balettmester". A négy főszerep közül egyet, a varázslóét nem is táncos alakította, hanem énekes: Dalnoki Viktor, illetve Maleczky Oszkár! A címszerepet Andor Tibor, a balerinát Ptasinszky Pepi, illetve Vécsey Elvira, a Mórt Brada Ede formálta meg. […]”
Igor Sztravinszkij: Petruska. Operaház, 1926. Ptasinszky Jozefin (Balerina), Dalnoki Viktor (Varázsló). Országos Széchényi Könyvtár, Budapest. Fotó: Vajda M. Pál.
Egy táncművész pályája – hacsak nem adja tanításra a fejét, vagy nem válik koreográfussá – hamar befejeződik. Különösen akkor, ha nő az illető, és családalapításra adja a fejét. Ptasinszky Pepi karrierje is ebből az okból fejeződik be, majd 2 év múlva. Ám addig is folyamatosan foglalkoztatják, ismételten fellép a »Hasis«-ban, kisebb és nagyobb szerepekben, előkelő és kevésbé előkelő körök meghívásainak tesz eleget bel- és külföldön, nem idegenkedik a kabaréműsorokban való szerepvállalástól sem. Harcol kivívott pozíciójáért, tudatában van saját értékének, és ennek megfelelő anyagi követelésekkel áll elő. Tánctudásáról mindenütt messzemenő elismeréssel nyilatkoznak. Amilyen apró termetű, olyan küzdőképes. Érdeklődése nem ragad le a táncnál, fotózni és énekelni tanul. Állítólag jó hangja volt. Szubrett szeretett volna lenni.
Az 1925-ös esztendőből csupán egy riportot ragadok ki:
ESTI KURIR, 1925.05.19.:
„[…]
PTASINSZKY PEPIVEL beszélgetek :
— Ezer éve nem láttam.
— Nem is láthatott, mert egész nap odahaza vagyok és énekelni tanulok. Mindenáron énekesnő akarok lenni, táncosénekesnő, akit az operett világában úgy hívnak: szubrett. Szóval hát szubrett akarok lenni. Még az elmúlt nyáron kaptam ajánlatot, hogy szerződjem az egyik operettszínházunkhoz, sőt Bécsbe is hívtak operetthez. Én azonban végleges szerződést nem vállalok. Nem vállalok két okból. Először azért, mert még nem vagyok elég biztos magamban, másodszor meg azért, mert én semmi körülmények között sem akarok az Operaháztól megválni és végleg odaadni magamat az operettnek.
— Még nem egész biztos a mesterségében?
— Mit szól hozzá? Nem. Attól félek, hogy kinevetnek, ha beszélni kezdek, mert én nem vagyok valami jó magyar, engem könnyen ki lehet nevetni. Még ha az operettszínpadon, ahol sok minden megengedhető, nem is nevetnének, de amikor még egyszer fellépnék az Operában, egészen bizonyos, azt mondanák (és most szóról szóra idézem Ptasinszky Pepi szavait) no esztet a lány már ismerek az operettbül. Annyi minden bolondot össze tudja beszélni, hogy nem is érdemes neki tapsolni.”
Talán ez volt az egyetlen terület, ahol Ptasinszky Pepi önbizalma nem volt megingathatatlan.
Néhány cikk a Ptasinszky Josephinnel kapcsolatos, 1924. évi sajtótermésből. Érdekes módon "a Pepit" nem magyar származása és a rengeteg kecsegtető külföldi ajánlat ellenére a szíve mindig visszahúzta Magyarországra.
AZ UJSÁG, 1924.05.07.:
„Ptasinszky Pepi Londonban. Ptasinszky Pepi, az Operaház primaballerinája, az ősszel hat hétig Londonban az Osswald Stoll színházakban fog vendégszerepelni. A szerződést most írta alá Lussinpiccolóban, ahol néhány hete üdül. Fellépti díj fejében heti háromszáz angol fontol kap, ami százhúszmillló magyar koronának felel meg.”
AZ UJSÁG, 1924.06.12.:
„Ptasinszky Pepi idehaza van.
(Megmarad az Operaház kötelékében.)
Operaházunk kitűnő prímaballerinája, Ptasinszky Pepi — mint már megírtuk — rendkívül nagy sikerrel vendégszerepelt Bécsben Tarnay Gézával és Örley Flórával együtt, Berény Henrik Hasisában léptek a közönség elé, amely minden egyes alkalommal valóságos tapsförgetegekkel ünnepelte őket, de különösen Ptasinszky Pepit, akiről a kritika a legáradozóbb dicséreteket írta. A nagy siker természetesen a fiatal művésznőre irányította a színházigazgatók és impresszáriók érdeklődését, akik igen kedvező szerződési ajánlatokat tettek Ptasinszky Pepinek. Ennek a híre természetesen azután nagyobbítva került Budapestre, és sokan tudni is vélték, hogy a kitűnő prímaballerina már külföldre szerződött s ősszel meg sem kezdi működését Operaházunkban. Ma beszélgettünk a nagytehetségű fiatal művésznővel, aki most érkezett vissza Bécsből.
— Igaz, hogy sok szerződési ajánlatot kaptam — mondta Ptasinszky Pepi, — de szó sem lehet arról, hogy itthagynám az Operát. Ha lényegesen kevesebb fizetést is kapok, mint amilyeneket külföldön ajánlanak, azért csak hű maradok ehhez a színházhoz, amelyben első sikeremet arattam.
— Vendégszerepelni természetesen kimegyek s akkor megkeresem azt a többletet, amire még szükségem van. Szeptemberben rendesen munkába állok idehaza. Az első új szerepem, amiben még nem látott a budapesti közönség, az Árgyirus királyfi Tündér Ilonája lesz. Nagyon sajnálom, hogy a bemutatót nélkülem kellett megtartani, dehát soká elhúzódott a betegségem, és belátom, hogy az előadást már nem lehetett tovább hallogatni. Öt hónapig feltétlenül itt dolgozom, és csak márciusban megyek ki vendégszerepelni.
— Bécsben tizenkétszer akartak szerepeltetni, de csak tízszer léptem fel. Az első két napon ugyanis nem engedtem kihozni a darabot, mert bizony szükségünk volt még néhány alapos próbára. A közönség igen melegen fogadott és a kritika is jól bánt velem. A Ronacherből mindjárt ajánlatot kaptam egy hónapra, nyolcvanmillió koronás fizetéssel, de ebben a melegben nem akartam magamat agyongyötörni és nem szerződtem le. Az egészségem fontosabb, mint a pénz. Nem fogadtam el egyetlen egy ajánlatot sem, csupán vendégszereplésekre folytatok tárgyalásokat.
— A bécsiek igen kedvesek voltak. Egy este meghívtak a Sacher-barba. A nagy siker miatt amúgy is jókedvünk volt s az ottani jó hangulat is átragadt ránk, úgyhogy kedvünk kerekedett táncolni. De olyan tömeg szorogott a parketten, hogy nem lehetett. Erre Tarnay Géza, a színpadon és a sikerekben osztályos társam, Csárdást rendelt. Persze, senki sem táncolt csak mi. Amikor fáradtan abbahagytuk, zúgott a taps, ünnepeltek, újráznunk kellett. Végre is úgy szöktünk meg a bárból a szűnni nem akaró ünneplés elől.
— Most vízum után szaladgálok. A nyáron pár hétre Londonba megyek, de csak pihenni és még egyelőre magam sem tudom, hogy hová. Pihenni akarok, hogy szeptemberben friss erővel kezdhessem meg a munkát.”
SZÍNHÁZI ÉLET, 1924/44. szám:
„A gavallér Ptasinszky Pepi és a gavallér sofőr -
Ptasinszky Pepi kalandja Békéscsabán
A békéscsabai Aurora Kör művészestéjére Ptasinszky Pepit több fővárosi művész kíséretében meghívták. Ptasinszky Pepi eleget is tett a meghívásnak és Békéscsabára utazott. Az állomáson autó várta. A sofőr elegáns, csinos fiatalember volt, és mint hivatásos sofőrhöz illik, buzgón cipelte az autóra Pepi kofferjeit. A sárga autó annak rendje és módja szerint a Fiume-szálló elé gördült és az elköszönő sofőrnek Ptasinszky Pepi borravalót adott, amit a gentleman sofőr nem fogadott el.
Ptasinszky csodálkozva nyúlt újra a tárcájába, mert azt hitte, hogy keveset adott és most nagyobb összegű pénzzel akarta a sofőr fáradságát honorálni.
A sofőr ekkor elegánsain meghajolt és bemutatkozott. Így tudta meg Ptasinszky, hogy Békéscsaba leggazdagabb fölbirtokosának akart borravalót adni.”
PESTI NAPLÓ, 1924.12.14.
„A Folies Dramatique szerződtetni akarja Ptasinszky Pepit
A párizsi Folies Dramatique a közeljövőben be fogja mutatni Berény Henrik magyar zeneszerző új pantomimjét. Berény Henrik, akinek tavaly a Hasis című darabját játszották Budapesten is, nem talált megfelelő szereplőt új darabjához, ezért az Operaház prímabalerinájával, Ptasinszky Pepivel kezdett tárgyalásokat. Berény, aki szerződött tagja a Folies Dramatique- nek, felajánlotta a magyar balerinának új darabja főszerepét. Ptasinszky Pepi még nem döntött, hogy elfogadja-e az előnyös ajánlatot.”
SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/23. SZÁM:
„NINCS TÖBBÉ HIDEGVÉRŰ ANGOL!
Ptasinszky Pepi táncát az elragadtatás lázában ünnepli a közönség — írja a Daily Telegraph.
Május 14-én kezdte meg a londoni előkelő Colosseum színházban vendégszereplését Ptasinszky Pepi, a budapesti operaház kiváló táncosnője és ma már a londoni közönség érdeklődésének központjában áll. A különben hűvös és mindig tárgyilagos hangon író angol sajtó az elragadtatásnak és feltétlen meghódolásnak olyan hangján ír Ptasinszkyről, amely csak igen ritkán és a legkiválóbb művészeknek jut osztályrészül. […] nem múlik el nap, hogy Ptasinszky ne kapna csábítóbbnál-csábítóbb ajánlatot, amely mesés fizetési ígéretekkel próbálja amerikai és európai művész-körútra lekötni. Ptasinszky azonban, noha, mint Pestre küldött levelében írja, valóságos kábulatban él az ünnepeltetés véget nem érő sorozatában, nem válik meg az operaháztól és őszre feltétlenül visszajön Budapestre.
[…] Angliában […] Ptasinszky Pepi heti fizetése — elárulhatjuk: 160 Font, ami még Angliában is óriási fizetés, magyarra lefordítva pedig havonta körülbelül négy és fél millió koronának felel meg.
[…] Azt hisszük, hogy leghelyesebb lesz, ha minden kommentár nélkül ismertetjük az egyes nagy londoni napilapoknak a kritikáját:
Daily News: (május 17-iki szám):
Ünnepi műsornak nevezhetjük a Colosseum új műsorát, mert azzá avatja Ptasinszky Pepinek, az elragadóan bájos táncosnőnek a vendégszereplése.
News of The World: (május 15-iki szám):
Ptasinszky a kivételes tehetségek közé tartozik, aki nemzetközi értelemben véve is szenzáció. A budapesti operaház prímabalerináját Stoll Oswald hozta közénk.
Morning Post (május 15-iki száma).
Yvonne Daunt és Sakharoffs óta nem volt Londonban olyan táncosnő, mint Ptasinszky kisasszony, a budapesti operaház prímabalerinája. A legcsinosabb és legbájosabb jelenség, aki friss, üde levegőt hoz magával, olyan könnyed, mint a szellő, amely végigcsókolja a délceg hattyú tollait és hattyútáncában nem tudjuk, hogy mit csodáljunk inkább, tökéletes tudását, szépségét, vagy gráciáját? Karjainak lágy mozdulata talán még libbenésénél is poétikusabb és külön nagy sikere volt csodálatos ruháinak. . . .
A Daily Telegraph (május 15-iki száma).
A Colosseumban új vendég mutatkozott be: Ptasinszky Pepi kisasszony, a budapesti operaház első táncosnője, akiről kiderült, hogy még sokkal kiválóbb, mint amilyennek az előzetes hírek után vártuk. Páratlanul kecses és bájos táncosnő. A hattyú halála című tánckölteményt mélységes művészettel, nemes felfogással, sőt egyenesen szellemesen tolmácsolja. Érthető, hogy ez a tökéletes művészet a tetszésnek egészen rendkívüli fokát váltotta ki a közönségből és az egyébként kissé tartózkodó publikum lázas elragadtatásban számtalanszor hívta viharos tapsaival a függöny elé a jeles táncosnőt.
Hogy az ember Londonban sikert arasson, igen sokat kell tudnia, nagy és súlyos emlékekkel kell megküzdenie. Ptasinszky kisasszonynak ez sikerült. . . .
The Stage: (A színház).
Ptasinszky Pepi, az új jövevény, egy sereg új és meglepően szépen kidolgozott számmal aratott diadalt. Művészete vonzó és befejezett. Tudott olyan pillanatokat a nézők elé varázsolni, amelyeknek művészi értéke egy sorba állítja őt az itt járt nagynevű elődökkel.
The Era: (május 16-iki száma)
London mostani táncszenzációja kétségtelenül Ptasinszky Pepi.[…]”
Mindenesete, a Londonban aratott, fényes siker és a számos csábító, pénzesőt ígérő külföldi ajánlat ellenére Ptasinszky Pepi négy hónap múltán (még!) visszatért az Budapestre. 1923. november 18-án, a PESTI HÍRLAP-ban már ez olvasható:
„(A Hasis keddi bemutatója.) A Városi Színház új műsorának kimagasló művészi eseménye, Berény Henrik és Kardos Andor fantasztikus mimodrámája lebilincselő fordulataival, szárnyaló zenéjével, ragyogó kiállításával, minden várakozást felülmúl. Ptasinszky Pepi, az Operaház híres prímaballerinája és dr. Dalnoky Viktor, aki az előadás rendezője is, nagyszabású színészi feladatot talált a hódító táncosnő és a szerelmes, sárga „nagyúr" izgalmas figurájában. Keddi bemutatón kívül csütörttök, szombat és vasárnap este kerül színre a Hasis. […]”
Ptasinszky Pepi 1922-ben -17 évesen - fellépett egyebek között Dohnányinak az Operaházban bemutatott „Pierrette fályola” c. pantomimjában, Delibes „Coppeliá”-jának címszerepét táncolta a Városi Színházban, vendégszerepelt Pécsett, az Operaház balettkara élén magyar táncokat „lejtett” a francia követ feleségének az estélyén, és szerepelője volt a Renaissance Színházban jótékony céllal megrendezett, ún. „Nyomormatiné”-nak, ahol Horthy Miklós kormányzó és „a Budapesten időző diplomáciai testületek vezető személyiségei” is jelen voltak.
Ám az igazi sikert az 1923-as esztendő hozta meg.
A Ptasinszky Pepi személyével kapcsolatos irigységnek, féltékenységnek volt alapja. Hiszen már 1921-ben számos újságcikk szólt az akkor még mindössze 16 éves balerina fellépéseiről és sikereiről. Egy balett-táncos részére a sajtón kívül más hírcsatorna akkoriban nem lévén, a sajtóban történő gyakori megjelenés komoly előnyt jelentett egy fiatal művész számára:
AZ UJSÁG, 1921.06.18.:
„Iskolalovaglás magas C-ben.
(Az Operaház tagjainak mókaestje a Fővárosi Czirkuszban.)
[…] A második félidőben Debussy: Egy faun délutánja került sorra. A faun Dalnoky Viktor, a nimpha Ptasinszky Pepi volt. Ptasinszky pompás csábtánczot lejtett, a mi Dalnoky — faunt annyira elbűvölte, hegy derékon ragadta a bűvös nimphát és egy fű-kerevetre dobta. Ekkor kitört belőle a — fogorvos és egy hatalmas harapófogóval ki akarta húzni a nimpha gyémántfogát. Szegény kis Ptasinszky akkorát sikított, hogy az egész czirkusz belesápadt....
Ballet perdült ki, majd a ballet után Gábor József néhány jóízű aktuális strófát énekelt el, gitárpengetés mellett. […]
Ptasinszky Pepi tánczolt most újból és kényeskedő lépteivel, zöld ruhájában olyan volt, mint az ébredő Tavasz. […]”
PESTI HÍRLAP, 1921.10.21.:
„(Városi színház.) B. Máthé Rózsi férjhez ment és házassága révén elszármazott tőlünk, Bécsbe. Most néhány napra hazajött és Ábrányi igazgató kívánságára, csütörtökön föllépett a Carmen címszerepében. Ismert és gyakran méltányolt alakítása ezúttal is tetszett. Sokszor kitapsolták; vele együtt Adler Adelinát, aki csengő hangú Micaëla, Pogány Ferencet, aki érces szavú és drámai erejű Escamillo és Ocskayt, aki erőteljes Don José volt. Külön dicséretet érdemel a bájos Ptasinszky Pepi is a manola kecses ellejtéséért.”
NÉPSZAVA, 1921.10.23.:
„[…] a Városi Színházban […] Vasárnap délután a „Denevér" van műsoron. Ábrányi Emil vezényli az előadást, amelyen Ptasinszky Pepi és Zöbisch mester is részt vesznek a ballet élén. […]”
PESTI HÍRLAP, 1921.12.10.:
„(Négyen): Ptasinszky Pepi, Dobrovits Márta. Mirkovszky Mária és Hermann Illy táncolnak az Auguszta főhercegasszony védnöksége alatt a vigadói divatkiálÍitással kapcsolatos jótékonycélú divatrevükön. […]”
BUDAPESTI HÍRLAP, 1921.12.04.:
„(A Magyar Királyi Operaház jövő heti műsora.) […] Csütörtökön Máder és Kéméndy fantasztikus, háromfelvonásos új balettje, a Mályvácska királykisasszony kerül színre először. A női főszerepet Ptasinszky Jozefin táncolja. […] Vasárnap ismétli meg a Mályvácska királykisasszonyt, a bemutató szereposztásában. […] „
Ugyanebben a lapban:
„(A Próféta fölújítása.) Meyerbeer régen nem hallott dalműve Vágó Boriska, Budanovits Mária, Ocskay, Somló, Vermes, Hajagos, Bársony, Bálint és az Operaház prímaballerinája, Ptasinszky Pepi föllépésével kitűnő előadást ígér. A híres opera kedden és pénteken van műsoron. […]„
PESTI HÍRLAP, 1921.12.16.:
„SZÍNHÁZ ÉS ZENE.
Mályvácska királykisasszony.
(Ballet három felvonásban. Szövegét írta Kéméndy Jenő, zenéjét Máder Rezső. Először adták 1921. dec. 15-ikén, a m. kir. operaházban.)
[…] A címszerepben Ptasinszky Pepi olyan zajos sikert aratott, mely most már kétségtelenül primaballerinává avatja a nagytehetségű fiatal táncosnőt; […]”
Az áskálódás iskolapéldája Udvary Ferenc: Ki az a Ptasinszky Pepi? c. cikke, amely a Pesti Tükör 1922.09.10. számában jelent meg, és amely az itt letölthető, "Szemelvények a Brada művészalbumból" c. írás részét képezi.
Az említett cikk olyan negatív képet fest Ptasinkszky Pepiről, hogy szinte bizonyos, hogy annak közzétételét a táncosnő valamelyik riválisa kezdeményezte, vagy az egyik rivális balerinánál érdekelt, valódi kilétét leplező „úri „pártfogó” vitriolba mártott tolla karcolta papírra.
Éppen ezért szerettem volna valami közelebbit megtudni Udvary Ferencről, de csak a következő - egy jóval későbbi időből származó - információt találtam:
ESTI KURIR, 1929.09.28.:
„Visszaélés az Esti Kurír nevével. Az Esti Kurír szerkesztőségét több oldalról értesítették, hogy egy magát Udvary Ferencnek nevező ember mint az Esti Kurír belső munkatársa szerepel. Ezúton közöljük mindazokkal, akiknél bármilyen célból ilyen módon bemutatkozik valaki, hogy az Esti Kurírnak Udvary nevű munkatársa nincs.”
Kérdés, hogy arról az Udvaryról van-e szó, aki Ptasinszky Pepiről a fent említett jellemrajzot készítette…
Mindenesetre - fenntartásokkal bár, de - nem hagyható figyelmen kívül az itt belinkelt írás.
A híres dinasztia, a közel egy évszázadon át a táncművészetet szolgáló Brada család művészalbumából igen sok érdekes dolgot tudunk meg azokról a viszonyokról, amelyek a múlt század első harmadában a balettművészet berkeiben uralkodtak. Irigység, féltékenység, rosszindulatú pletykák terjesztése, protekciósok és háttérbe szorítottak küzdelme és bizonyos erkölcsi alapvetések semmibevétele jellemezte ezt az időszakot (is), merthogy ezen megnyilvánulások nem korszakfüggőek.
Ptasinszky Pepinek jócskán akadtak pártfogói és ellenségei. Hogy aztán az ellenséges oldal híresztelései mennyire voltak megalapozottak, arra csak az igazán elfogulatlan bennfentesek tudnának választ adni, ha élnének.
Idézem Hézső István és Gara Márk „Akiket elfeledtek: a Brada család„ c. írásának egy részletét, amely az 1920-as évről szól (mellesleg ez az írás is jórészt a Brada család művészalbumából merített információkon alapul):
[…] a Monarchia összeomlásával, az országnak a trianoni békediktátumban kierőszakolt szétdarabolásával szinte leírhatatlan létbizonytalanságba került mindenki. Különösen a művészeti intézményeket sújtotta krónikus pénzhiány. […] 1920-ban az Operaház 3 millió koronás veszteséggel zárta a szezont. Szociális válsághelyzet alakult ki, ráadásul gond volt mind a balettmesterekkel, mind a balerinákkal. A joggal elégedetlen balettkar tagjai valóságos palotaforradalmat robbantottak ki. A nagyon jó technikájú Nirschy Emília megvált a társulattól, Ptasinszky Pepi lett volna az utóda, de Zöbisch javaslatára már ki is nevezték Lieszkovszky Arankát, Nádasi Ferenc (1) akkori – első, a Kristálypalota Mulatóból szerződtetett - feleségét, személyét azonban az egész társulat bojkottálta. Sztrájkoltak, panaszos leveleket, petíciókat küldtek gróf Haller István kultuszminiszternek. Zöbisch nem mindennapi feszültséget generált Ptasinszky és Lieszkovszky között: előbbi éppúgy bécsi volt, mint Brada Ede és ez akkoriban nem volt éppen szimpatikus jelző. Ptasinszkyről már el is terjedt, hogy a Fővárosi Orfeum igazgatója havi 20 ezer koronás gázsival leszerződtette. Egyébként a társulat többször is hangsúlyozta szóban és írásban, hogy a fiatal tagok egyszerűen nem tudnak érvényesülni az idegenből hozott kollégák miatt. […]”
(1) Nádasi (Nágel) Ferenc (1893-1966): táncművész, balettmester, a korszerű hazai balettképzés megteremtője.
PTASINSZKY PEPI prímabalerina
Bécs, 1905 (?) - ?
A FILM SZÍNHÁZ IRODALOM 1943.09.17-i számát böngészvén felfigyeltem a következő mondatra:
„[…]
Nagy eseménye van az Operaháznak: Ottrubay Melindát prímaballerinának nevezte ki a kultuszminiszteri rendelet. Hogy ez mekkora elismerés, azt ugyebár felesleges részletezni, hiszen az Operaháznak a világhírű Ptasinszky Pepi óta nem volt első ballerinája. […]“
Milyen furcsa, lengyelnek tetsző név, és egy újabb táncos lábú „Pepi“, azaz Josephine, a tánc- és előadóművészet fekete csillaga, Josephine Baker mellett! De hát ki volt Ptasinszky Pepi? Elég mostohán bántam ebben a topikban a táncművészet jeles képviselőivel. Zsedényi Károlyon, Goll Beán és Ottrubay Melindán kívül másokkal nem foglalkoztam. Ezért hát utánanéztem Ptasinszky Pepi történetének. Meglepően sok „nyomot“ találtam, sőt, túl sokat ahhoz, hogy viszonylag röviden tudjak írni róla.
A Schöplin Aladár szerkesztette MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKONBAN ez áll:
„Ptasinszky Pepi, a M. Kir. Operaház prímaballerinája, sz. 1905-ben*, Bécsben. Már kora ifjúságában az Operaházhoz került balletnövendéknek, ahol számos gyermekszerepet játszott a különböző operákban. (Rózsalovag, Lohengrin, Pillangó kisasszony stb.). 16 éves korában szerződtette az Operaház szólótáncosnőnek, majd rövidesen prímaballerinának. Gyorsan ívelő pályája nagyszerű lábtechnikája és mimikai képessége folytán emelkedett mind jobban felfelé. Hét évig működött az Operánál. Közben több ízben szerepelt a külföldi operák színpadjain is. 1923-ban** férjhez ment, azóta visszavonult a szerepléstől. (Tiszay Andor.)“
A Wikipédiában található információ valamivel bővebb, de nem sokkal:
Észrevételek:
* Ptasinszky Pepi születési éve a művésznő angol útlevele szerint 1904.
** Az újságok 1927-ben kezdtek írni a művésznő házasságkötéséről, ahol szó volt arról, hogy a balerinának a férj kérésére kellett búcsút kellett vennie a színpadtól. Az 1923-as év tehát elképzelhetően elírás vagy tévedés.
Megpróbáltam kideríteni a külföldi sajtó alapján, hogy miként alakult Ptasinszky Pepi sorsa 1930 után, de eddig nem sikerült. Mindenesetre még nem adom fel a nem sok sikerrel kecsegtető nyomozást.
E témához – bármennyire is szerettem volna - nem tudtam zenei anyagot mellékelni. A zeneszerző fotóját is csak közvetve tudtam bemutatni. De Ottó Ferencről egyetlen formában mégis megemlékezett az utókor: Gödöllőn utcát neveztek el róla. Sírja is ott található.
Ottó Ferenc sírja, Gödöllő, Dózsa György úti temető. Jobb II-4993
Hanganyag nem lévén, hadd idézzem Ottó Ferenc egyik elgondolkodtató írását. Ma, a globalizáció korában, amikor a kultúrára is kihat az egységesítésre (többnyire annak lezüllesztésére) törekvés, el kell gondolkodni a természetben uralkodó, megváltoztathatatlan törvényen, amely nem tűri az azonosságot. Ha e törvény nem érvényesülne, megszűnne a létezés, megszűnne az evolúció. Így van halálra ítélve a világállam és ezzel a „világkultúra“ eszméjének a megvalósulása is. Tisztelni kell minden nemzet kultúráját, így támogatni kell minden népcsoport saját, ill. sajátos zenekultúrájának a fejlesztését és érvényesülését is. Az igazán avantgarde gondolat pedig az, hogy az újat a saját néplélekből fakadó zenében kell keresni..
ALFÖLD IRODALMI ÉS MŰVELŐDÉSI FOLYÓIRAT, 1971/7. SZÁM:
Ottó Ferenc:
„Gondolatok az új magyar operákról
Egyik színházi kritikusunk szerint újabb - huszonöt éves — operairodalmunk mai zenénk legjellegzetesebb és legértékesebb ága, amely legjobban reprezentálja fejlődésünket. Igaza volna? Látszatra nagy a mozgás zenés színpadainkon. Két pesti és három államilag támogatott vidéki színház „termel” nálunk operákat. Közéjük vehetjük már a két éve működő Szentendrei Teátrumot is. Áttekintette, lemérte, értékelte már valaki nemzeti és művészi szempontból az elmúlt 25 év termését?
A termésnek valahogy a mi saját operai hagyományainkban kellene gyökereznie, mert értékes hagyományaink és remekeink vannak az opera terén, három irányban is. Az első a történelmi opera vonala (Bánk bán. Hunyadi László), a másik a daljátéké (János vitéz, Háry János), a harmadik volna a különlegességeké, (Kékszakállú herceg vára, Farsangi lakodalom stb.). Eme hagyományos művek nemcsak témaválasztásukban magyarok, hanem zenei kidolgozásukban is. A magyar operák fejlődése egyenes vonalú, bár rokon, de mégis különböző stílusú zenével jelentkezik. Erkel a verbunkos zenéből merítette motívumait, Kacsóh a századvég népies műdalhangját egyéni invencióval elegyítette, Bartók és Kodály igazi népdalaink alapján egészen új stílust teremtettek. Az új zenei nyelvnek megvolt az operai vetülete is, bár nem születtek kívánt méretű, nagyobb művek. A két mestert inkább a szimfonikus zene területe érdekelte. A kezdeményezés azonban megtörtént. Mestereink közben vissza-visszanyúltak a verbunkoshoz is. Poldini Farsangi lakodalmának zenei motívumanyaga is a verbunkos jegyeit mutatja. Kodály Háry Jánosában a verbunkos és a legtisztább magyar népdal együtt van jelen. De milyen más Erkel verbunkos-hangja, mint Poldinié! Kodály verbunkos-kezelése pedig szögesen különbözik az előbbi kettőtől. Operai fejlődésünk azt mutatja, hogy a verbunkos és a népdal elemeiből áll össze nemzeti operánk zenei nyelve. Először csak még egymás mellé rakva állnak az említett zenei elemek, szinte idegenül a nagy színpadi formában; például önálló népdalok áriaként pompáznak, vagy kórusba öltöznek a verbunkos-jellegű zenekari részek között (Háry János). Később a verbunkos-elemek elmaradnak, és a színpadi zene teljesen a magyar népdalon alapszik, mint a Székelyfonóban. Bartók sajátos ars poeticájával egy lépéssel még tovább ment. Ö már nem szó szerinti népdalokkal operál, hanem a népdal motívumait egyénien modellálva alakít ki magának operai nyelvet. Ennek a becses műzenei folyamatnak első és legszebb megvalósulása a Kékszakállú herceg vára c. opera. Itt már tiszta magyar fogalmazásban beszél az opera három legfőbb zenei összetevője; a recitativo, az ária és a zenekari kíséret. A mű storyja nem is kifejezetten magyar (ezért soroltam a különlegességek közé), hanem semleges és szimbolikus, mégis a folyamatosan, egyénien modellált népdalhang teszi igazán magyarrá Bartók művét. Külön ki kell emelni, hogy a Mester nem a könnyebb, új stílusú (tempo giusto-ritmusú) népdalok alapján teremt magának magasrendű operai nyelvet, hanem a régi, erdélyi stílusú, rubato-dallamok alapján. Ez a mű az új magyar operazene legnagyobb teljesítménye. (Mennyi olcsó, új stílusú népdalfeldolgozás született Bartók és Kodály után, mert ez a könnyebb vége a dolognak. A régi rubato-stílussal csak a nagyok tudnak mit kezdeni.) Mindenesetre kár, hogy a Kékszakállú sovány cselekményű, kevéssé színpadi mű, s hogy csak a recitativo van megoldva benne, az ária nincs, és hogy a két szereplő miatt nincsenek benne nagyobb zenei alakzatok. Az új magyar operai nyelv azonban készen áll benne.
Ezt az új nyelvet kellene tovább fejleszteni az új nemzedéknek. Nem akarom részletezni a Bartók és Kodály nyomán kialakult zenei stílus összetevőit, egyszerűen mintának nevezem. A szakértő tudja, mit kell értenie alatta. Az új magyar zenei nyelv, a minta, Bartók és Kodály után, természetesen hagyományunk, zenei ars poeticánk alapja. Ezen az anyanyelven kellene beszélnie a két mester utáni zeneszerző-nemzedéknek. A minta alapján kellene írni, egyéni módon szimfonikus, és operai zenét is.
Hogyan állunk nagy stílusunk folytatásával manapság? Akárhogy nézzük, bizony lehanyatlott, sőt mintha eltűnőben volna. Az új nemzedéket nem érdekli, lenézéssel beszél róla, és nem tartja eléggé „európainak". A nagy stílust mestereink csak megpendítették, még nagy fejlődési lehetőségek állnak előtte. A reneszánsz stílus háromszáz évig tartott, míg kifutotta magát. Tóth Aladárral, a Bartók-Kodály-korszak nagy kritikusával, egy vita kapcsán levelet váltottam. Tóth Aladár ezt írta: „Bartók és Kodály zenéjét változatlanul századunk legnagyobb művészetének tartom, amely nagy jövendővel terhes, s így igazán nem fontos, hogy egy-két nemzedék átmenetileg elfordul tőle ..." Mi az oka ennek az elfordulásnak? Azt hiszem, nem tévedek, ha a mai fiatalok világába behatoló divatos és kozmopolita avantgarde szellemet okolom. Az avantgarde kifejezést megint csak összefoglaló értelemben használom. A dodekafóniától a szeriális zenéig, a konkréttől az elektronikusig mindenfajta ultra zenét értek alatta. Ez az irány újító jellegű, erősen elméleti, azonkívül uniformizáló és diktatórikus, mint más művészetekben is. Nem tűr nemzeti hangot. A fiatalok jórészt a hatása alatt állnak. Bár az irányzat még nem érte el csúcsát, a közönség érdeklődése rég megcsappant iránta. Ha most az előbb felvázolt nemzeti operánk irányvonalait szemlélve ítélem meg a hírhedt nyugati „trend" behatolását, csak kártékonynak minősíthetem, még akkor is, ha az általános zenei nyelv némi modernizálása az új irányzat javára írandó, de nemzeti zenénk denaturálása és semlegesítése az avantgarde révén semmiképpen sem bocsátható meg. Nekünk csak mintegy 100 éves operai hagyományunkat kell félteni tőle, de nyugaton se jobb a helyzet. Hogy áll a mai olasz opera többszázados ragyogás és hegemónia után? (Milánóban néhány évvel ezelőtt egészen új stílusú operákra hirdettek pályázatot. Nyilván formabontó, avantgarde operákat kerestek.) És a nagymúltú francia és német opera? Belefúlt az avantgardeba. Angliában történik valami pozitív Britten nyomán, ám ott is a rég megszakadt operai hagyományokhoz, Purcellhez való visszatérés a jelszó. Az avantgarde túlzott ritmikájú, atomizált, melódiátlan zenét akar; a zaj uralmát a zene felett. Van-e nagyobb ellensége az emberábrázolást, humánumot kívánó operaformának? Menotti amerikai zeneszerző, akinek könnyebb operazenéje az elmúlt tíz évben elég nagy sikert aratott a világban, egy francia zenei lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a mai általános züllésben a melódiát szeretné megmenteni.
Áttekintve hazai operatermésünk utóbbi 20-25 évét, tehát a Bartók-Kodály utáni szerzőnemzedék idevágó munkásságát, feltűnik, hogy nincs a szerzők között kifejezetten operai tehetség. Majd mindenki egy művel szerepelt a nyilvánosság előtt, mintha csak „ad hoc" állna hozzá a nagyszerű műfajhoz. Jellemző, hogy az elmúlt 25 évben bemutatott operák közül csak négynek van kifejezetten magyar témája. (Kadosa: Huszti kaland, Horusitzky: Báthory Zsigmond, Hajdú: Kádár Kata és Farkas: Csínom Palkó.) Horusitzky és Hajdú, maguk is Kodály-növendékek, a mesterek szellemében alkották meg műveiket. Különösen szépen sikerült Hajdú nehezebb zenei megoldású, erdélyi ballada-szellemben fogant Kádár Katája. A többi bemutatott mű (Ránki: Pomádé király, Mihály: Együtt és egyedül. . . Szokolay: Vérnász, Hamlet, Petrovics: Bűn és bűnhődés, egy debreceni és szegedi kisebb jelentőségű bemutató után, a Pécsett bemutatott Szőnyi-opera: a Firenzei tragédia és Károly Róbert: Japán halászok c. atomrobbantás-témájú operája) sem témájában, sem zenéjében nem magyar jellegű mű. Nem kapcsolódnak hagyományainkhoz. Becsvágyuk nem a minta, hanem az avantgarde megoldás felé vitte őket. Némely operánk exportképessége és nemzetközi sikere inkább a mai külföldi ízlést tükrözi, s nem a mi szellemünket. Ez megtévesztheti egy-két színházi kritikusunkat, akik nem a becses hagyományok, az új magyar - talán mégis eléggé modern - stílus, a minta szerint értékelik újabb operai termésünket.“
Kozák Péter Ottó Ferencről szóló összefoglalójából bemásolom azt a részt, amelyben nemcsak a zeneszerző fontosabb zeneműveinek, hanem fontosabb írásainak a felsorolását is megtaláljuk:
Fontosabb írásai:
„Bartók Béla a Cantata profana tükrében. 1 táblával. (A KÉVE kiadása, Bp., 1936)
Bartók Béla. (Magyar Kultúra, 1937)
Egy észak-európai hangversenykörút tanulságai. (A Zene, 1938)
Egy muzsikus naplója Németországban. (Új Idők, 1941)
Kodály. Tanulmány. (Sorsunk, 1942 és külön: Pécs, 1942)
Vallomás a Mária-siralomról. (Vigilia, 1942)
Mai német zeneszerzők. (Sorsunk, 1943 és külön: Pécs, 1943)
Kodály és a magyar egyházi zene. (Vigilia, 1963)
Bartók Béla és József Attila. (Kortárs, 1964)
Az „Altató”. (Kortárs, 1965)
Két Bartók-emlék. (Jelenkor, 1965)
Emlékezés József Attilára (Alföld, 1968)
Emlékeim József Attilától. Részletek. (Alföld, 1970)
Gondolatok az új magyar operákról. (Alföld, 1971).”
Fontosabb zeneművei:
„Regős ének (kórusmű József Attila költeménye alapján, 1933)
Altató (szoprán szólóra és fúvós ötösre József Attila verse alapján, 1937)
Két pasztorál orgonára (1938)
Három fantázia régi magyar egyházi népénekekre (orgonamű, 1939)
Júlia, szép leány (opera Nyírő József szövegével, 1939)
Aratónap (kantáta bariton szólóra, vegyes karra, gyermekkarra és zenekarra, Illyés Gyula költeménye alapján, 1941)
Mária-siralom (oratórium, 1941)
Három virág ének (Balassi Bálint verseire, 1942)
Pálos himnusz (Gérecz Attila költeménye alapján, 1955)
Magyar Bacchus (vígopera és szvit, 1956)
Lengyel millenniumi mise (1965)
Pastorale (ütőhangszerekre, 1965)
Karácsonyi pasztorál (1967)
Három magyar mise (1967, 1970, 1971)
In memoriam Zoltán Kodály (kürtszóló, 1971)
Magyar Miatyánk (1972)
Rákóczi-oratórium (1974).„
További hasznos linkek e témában:
G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn c., itt letölthető könyvében (265.-283. oldal) találjuk meg a legrészletesebb ismertetőt Ottó Ferencről. Ebben látható a zeneszerző arcképe is. (A könyv címlapján szereplő fotók közül a felső sorban balról a hatodik Ottó Ferencet ábrázolja.)
Nem szerencsés, hogy a következő művészről szóló megemlékezést rögtön egy nekrológgal indítom, de úgy vélem, ez az az összefoglaló, amely hozzávetőleg minden lényeges adatot ismertet életéről és tevékenységéről, ugyanakkor az írás terjedeleme sem lépi át túlzottan az e topikban eltűrt határokat. Nem először történik meg ugyan, de mégiscsak igazságtalan a sorstól, hogy egy zeneszerző értékes zenei munkásságának az eredménye hanganyagban nem „dokumentálható“. Bízom abban, hogy kottái valahol még fellelhetők, és egyszer talán valamelyik zeneművét is előadják.
OTTÓ FERENC zeneszerző, zenetörténész, zenekritikus
(1904. október 26., Valkó – 1976.11.29., Gödöllő)
KATOLIKUS SZEMLE, 19. (1977, Róma):
„1976 december 5-én váratlanul elhunyt Ottó Ferenc zeneszerző, hetvenhároméves korában. Szülőföldjén, Gödöllőn temették el.
Édesapja erdész volt a koronauradalomban. A kisfiú vadászatok alkalmával még látta az olyankor rövid bőrnadrágot viselő Ferenc Józsefet; a nagy kastélykertben pedig együtt sétálhatott az öreg Jászai Marival, aki verseket mondogatott a fiúcskának.
Zeneszerzési tanulmányait egy jótevő áldozatkészsége folytán Milanóban végezte, ahol életreszóló barátságot kötött a későbbi jeles festőművész-tanárral, az 1971-ben elhunyt Gianfilippo Usellinivel. Folyékonyan beszélt olaszul, franciául és németül. Megtanult fuvolázni is.
Magyarországra hazatérve a budapesti Zeneakadémián újrakezdte tanulmányait. Kodály Zoltán tanítványaként szerzett zeneszerzői oklevelet, elsajátítva a mestertől egyebek közt az emberi énekhang lehetőségeinek alapos ismeretét, a magyar népzenei hangvételt, a magyar énekbeszéd prozódiáját és a többszólamú kórustechnikát.
A negyvenes évek elején a budapesti Operaház bemutatta Ottó Ferenc Júlia szép leány című ballada-operáját, amiért a szerző állami ösztöndíjat kapott egy külföldön eltölthető tanulmányi évre. Az akkor már korlátozott lehetőségek között ezúttal Berlinben vette igénybe, bár — a saját bevallása szerint — nem sok haszonnal. Hindemith és a hasonló szinten tanító mesterek akkorra már eltávoztak a hitleri Németországból; így nem akadt, akinél eredményesen továbbképezhette volna magát.
A háború utáni korban — Rákosi Mátyás idejében — Ottó ellen politikai per indult. A halálbüntetést szerencsésen elkerülte, de a fogház zárkájában — az udvarra szolgáló nyitott ablakon keresztül — fültanúja volt az ártatlanul bitófára ítélt Pálffy György altábornagy lefokozásának és kivégzésének. Ezt utóbb — egyéb börtönélményeivel együtt — Attika című kisregényében meg is írta, és benyújtotta egy szépirodalmi pályázaton, már a Rajk és Pálffy emlékének teljes rehabilitálása utáni időben. Kéziratát az illetékesek kézről kézre adták, de pályadíjat természetesen nem nyert vele.
Börtönbüntetését csak részben kellett kitöltenie. Mint alkotó művész rendszeres segélyezésben részesült, de a Zeneszerzők Szövetsége soha fel nem vette tagjai közé annak ellenére, hogy Ottó a múltban József Attila köréhez tartozott mint a költő több versének megzenésítője. Vele együtt gyötrődte végig a nem-jobboldali színezetű szerzői estekkel járó kellemetlenségeket. József Attila egyébként Ottó Ferenc kérésére írta Altató című bűbájos gyermek-versét. A benne szereplő « kis Balázs » a zeneszerző nőtestvérének, Ottó Gizellának a fiacskája: Gellér Balázs. A költő azzal a megjegyzéssel vállalta a feladatot, hogy «nem lesz könnyű a Balázs-névre rímeket találni, de megpróbálom». Aztán remekmű született.
Ottónak már elkészült alkotásaiból nem mutatta be az Operaház sem a Zöld Ilona című balettet, sem a Laurisin Miklós szövegére írt magyar bacchanált (Megj. A.: Magyar Bacchust). Sőt felbontották azt a szerződést is, amit vele egy újabb, Balassi Bálintról tervezett operájára kötöttek annakidején, a Júlia szép leány sikere után. Művészetét inkább Lengyelországban és a Német Demokratikus Köztársaságban értékelték, és néhány kisebb művét be is mutatták. Egyet-mást a new-yorki Boosey and Hawkes zeneműkiadó bocsátott közre. Ottó mindig szívesen utazgatott külföldön, barátokat szerezve a magyar zenének és előadási lehetőséget a saját alkotásainak. A lengyel zenei élet számos vezető egyéniségéhez — mint például Lutoslawskyhoz — személyes jóviszony fűzte.
Életműve jelentős részben vallásos tartalmú zene. Vallásos szövegű kiemelkedő szerzeménye a Zsámbéki kantáta. Ottó Ferenc egyébként is minidhalálig hitvalló katolikus volt. A valkói templom kis orgonájához szívesen leült kísérni a szentmiséket. De korántsemvolt szűkkeblű katolikus. József Attila az ő kérésére készített műfordítást egy Bach-kórusmű szövegéből («Ébredjetek, szólít a hang... ») — a Kálvin-téri református templom énekkarának használatára.
Számos kifejezetten egyházi szerzeménye között orgonadarabok és igényes többszólamú Alleluják mellett van egy faluhelyen is szívesen énekelt egyszólamú, orgonakíséretes magyar népmiséje, amely 1971-ben a Szent István Társulat kiadványaként jelent meg, és ma is kapható. Credóját Kodály Magyar miséjének hiányzó Credo-tétele helyébe lehet illeszteni. Kiemelkedő további alkotása az a négyszólamú vegyeskari mise, amely már szintén az új magyar liturgiaszövegre készült — eredetileg csupán négy ütőjátékos kíséretével, bár a műnek van orgonával kísért változata is. Mind a két formában bemutatta a budavári Mátyás-templom énekkara Tardy László betanításában és vezényletével.
Ottó az utolsó évtizedben mind nagyobb odaadással fordult a fanfárzene és az ütőhangszerek irányába. Alkotásait az ütőjátékosok igen kedvelik, mert hálás és sokszínű szerephez jutnak bennük. A szerzőt alighanem czenstochowai élményeinek hatására kerítette hatalmába ez a különleges hangzásvilág. Írt is új fanfárokat az ottani nagy Mária-kegyhely számára. Ottó Ferenc fanfárjai hangzanak fel továbbá a nagyvázsonyi vár lovasjátékain. Ökumenikus nagyfanfár című többtételes alkotását, amely gregoriánt, protestáns korált, valamint ószláv és görög egyházi dallamokat dolgoz fel, a Magyar Rádió mutatta be, ahonnét a Radio
Vaticana is átvette. Orgonaváltozata templomi hangversenyeken bukkan fel néha.
Ütőegyüttesre írt művei közül nevezetesebb a több különböző alkalommal előadott Pastorale, továbbá egy sajátságos szonáta, amely éppen nem a hagyományos ütőhangszerekre, hanem evő- és konyhaeszközökre (például gyúródeszkára, fedőkre, poharakra, tényérokra és villákra) van hangszerelve. Szakácsjelmezbe öltözött gyermekegyüttesek elő is adták.
Ottó Ferenc utolsó művei: a szintén gödöllői Sík Sándor szövegfordítására írt vegyeskari 8. zsoltár, az ugyancsak Sík-verset feldolgozó Édes Gödöllő kórusmű, az ifjúsági vegyeskarra készült Betlehemező (amely még bemutatásra vár), és az elmúlt szeptember végén Sárospatakon nagy sikert aratott Rákóczi-oratórium.
KOVATS JENŐ“
„Ballada a halott énekesről
Művészet ünnepe az Operaháziban. A színpadon Jeritza énekli Salome szerepét, Felvonás végén széthasad a sötétség kárpitja s ragyogó pompa, plasztronok, selymek, gyémántok tündöklése gyúl ki a csillárok fényében. Taps orkánja hömpölyög végig a zsúfolt nézőtéren Lotz mester örökszép freskói, alatt zeng, zúg, harsog a hódoló lelkesedés, a bársony függöny előtt hajlongó művészek felé...
És odakinn, a lámpák drágakőtüzétől világos uccákon, csattog a májusi vihar. Szakadó eső szurokfeketére festi az aszfaltot. Dörög az ég s a hatalmas renesszánsz palota körül nyüzsgő autótábort pillanatról-pillanatra kék villámok lobogása világítja be. Micsoda tragikus díszlete a valóságnak, amely elé — hallga csak, hallga! — most nesztelenül siklik egy különös autó. Szürke, sáros, messzi útról jött. Némán áll meg az Operaház színészbejárója előtt. Benne egy lepecsételt koporsó. S a koporsóban egy halott. Egy halott tenorista. Egy sokat küzdött és szenvedett művész, akinek esztendőkön át annyiszor tapsoltak az Operában. Gábor József, aki most holtan érkezett meg a nagy előadásra. Heródes megszemélyesítője, akinek szerepét ezen az estén már más szólaltatja meg odabenn. Fehéren, hidegen fekszik lepecsételt koporsójában a halott énekes, aki némán érkezett meg utolsó szerepére. A titokzatos, szürke autó pedig csak áll és vár az Operaház színészbejárója előtt, ahova a véletlen, a sors tragikus szeszélye szinte szimbolikus erővel gördítette. Ott áll még akkor is, amikor az előadásnak vége s az Andrássy út esős csillogásában szétiramlik a fényes autók tábora. Milyen szívbe markolóan nagyszerű, csodálatos ballada ez a halott énekesről. Gábor József, a magyar királyi Operaház tagja vidéken halt meg. Váratlanul, ép azon a napon, amelyen Jeritzával együtt kellett volna próbálnia a Salomét. A próbára csak halálhíre jött meg. A balassagyarmati temetkezési vállalkozó pedig, aki Gábor Józsefről csak annyit tudott, hogy operaházi tag, elindította a halottas autót — az Operaházhoz. Egész természetesnek találta. hogy onnan temetik majd. S a sáros, szürke autó, a lepecsételt- koporsóval, a halott énekessel, kedden este odagördült az Operaház színészbejárója elé. Pontosan akkor, amikor a Salorne kürtjei, dobjai, hegedűi és oboái zengtek. Heródes király szereplője megérkezett az ünnepi előadásra. Holtan, kihűlt szívvel, örökre elnémult ajakkal, befejezve tehetséges s talán éppen azért küzdelmes művészéletét ...
A halottas autó tévedésből az Operaház előtt állott meg. Mikor aztán kiderült a tévedés, némán, szerényen kifutott a temetőbe. Az éjszakai temetőbe, ahol Gábor József hozzátartozói hiába várakoztak éjfélig drága halottjukra. Azt hitték: nem érkezett meg. Hazamentek s a lepecsételt koporsó csendben, magányosan, elhagyottan vonult be a temetői halottasház ravatalára... Olyan búsan, ahogy már a balladák végződni szoktak.... […]“
(MAGYARORSZÁG, 1929.05.16.)
Gábor József sírja Budapesten, a Kozma utcai zsidó temetőben: 5B-11-15
Gábor József halálakor szinte minden újság megemlékezett róla. Ezekből – kivonatosan - csak néhányat idézek:
ESTI KURIR, 1929.05.15.:
„Gábor József
Gábor József, aki férfikora delén, Illéspusztán váratlanul meghalt, kitűnő színész volt és nagykulturáju énekes. Hajlékony, világos színű, kellemes tenorja egyike volt a legjobban képzett magyar hangoknak. Szövegmondásának szinte páratlan tisztaságával megcáfolta azt a babonát, hogy magyarul érthetően énekelni nem lehet. Zenei érzéke biztos volt […]. Nem tévedett sohasem. Ismerte a színpad minden csinját-binját. […] de éppoly jó rendező vagy operaigazgató is lehetett volna belőle. Portréjához tartozik, hogy a színpadon kívül is egyike volt a legkedvesebb, legrokonszenvesebb embereknek. Érdeklődési köre, műveltsége szinte mindent átfogott; udvarias, úri modora „békebeli" volt és mindenkit megnyerő, jeles énekmester hírében állt s frisseségéért, viruló egészségéért, azért a fiatalos tüzért, amely egész lényét úgy a színpadon, mint a színpadon kívül beragyogta, mindenki irigyelte […] sok-sok ember szíve szorult össze, szeme telt meg könnyel arra a hírre, hogy a legkedvesebb pesti tenorista ajkát örökre lezárta a halál. (f.gy.)“
AZ EST, 1929.05.15.:
„Gábor József ma éjjel meghalt. […]
[…] Mint ismeretes, a múlt hét; szombatján utazott el a művész rokonaihoz IIléspusztára, […] Alig érkezett meg oda a művész, amikor hirtelen rosszul lett. […] az orvos agyvérzést állapított meg. Azonnal Budapestre sürgönyöztek családjáért és Gábor József felesége leánya kíséretében elutazott Illéspusztára háziorvosával együtt.
Gábor József nem tért magához és az orvosi vizsgálat menthetetlennek találta. Ma éjszaka […] anélkül, hogy pillanatra is visszanyerte volna eszméletét, 2 óra 20 perckor meghalt.
[…] táviratot küldtek Gábor József Párizsban élő Tamás nevű fiához, […] Gábor Tamás tegnap este meg is érkezett Budapestre és […] Illéspusztára utazott. A család barátai közül is többen odautaztak […]
[…] Gábor József 50 esztendős volt. Balassagyarmaton született 1879-ben. Budapesten tizenhét éves korában beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. Először a Vígszínház szerődtette a fiatat Gábor Józsefet, aki eleinte vígjátéki színész volt és mint ilyen is sok szép sikert aratott. Majd a Népszínházhoz került Porzsolt Kálmán igazgatása alatt, ahol a többi közt Eisensteint énekelte »A denevér«-ben, Parist a »Szép Heléná«-ban Pálmay Ilka oldalán. 1909 ben szerződött az Operaházhoz lírai tenoristának. De hamarosan elutazott Olaszországba tanulmányútra, majd Berlinbe ment és külföldi útjáról tudósításokat írt a Pesti Naplóba. Azután visszajött, nagyon sokszor énekelt egy-egy szezonban, és igen jelentékeny sikereket aratott hajlékony, szép hangjával, páratlan muzsikalitásával, mind lírai, mind Wagner-szerepekben. […] 1925-ben rendezője is lett az Operaháznak.
Volt Gábor Józsefnek egy olyan cselekedete, amelyért minden elismerést megérdemelt az Operaháztól. Amikor […] az Operaház […] anyagi bajokkal küzdött, […] Gábor […] mindent elkövetett, hogy pénzt szerezzen az Operaháznak. Megalapította az »Operaház barátainak társaságát« és e társaság tagjainak anyagi hozzájárulásával megakadályozta, hogy bezárják az Operaházat. Egy sereg embert megmentett a b-listától, attól, hogy hirtelen kenyér nélkül maradjanak.
A korán elhunyt művészt mindenki nagyon szerette. Amikor az Operaházhoz került, olyan fiatalnak látszott, hogy a Hoffmann meséi-ben Miklós szerepét játszatták vele, amelyet addig mindig nő énekelt. Nagyon sok külföldi jóbarátja is volt a híres művészek között. Ezek közül Feinhals Frigyessel, a nagy német baritonistával érintkezett a legtöbbet. Burián Károly mindennapos vendég volt nála. Meleg barátság fűzte Lehár Ferenchez, akinek Frasquita című operettjében fel is lépett a Városi Színház előadásában.
Gábor József a jövő szezonban ünnepelte volna meg művészi pályájának 30 éves jubileumát. Sokat beszélt erről a jubileumáról dr. Dalnoki Viktorral, jóbarátjával. Utolsó rendezése is az Operaházban a Dalnoki-jubileurn volt, amikor arra kérte Dalnokit, hogy 1930-ban, majd az ő jubileumán is lépjen fel »A denevér« fogházigazgatójában. A 30 éves jubileum miniszteri ajándékot is hozott volna Gábornak; ő volt az az énekes, akit kiszemeltek a legközelebbi örökös tagságra.
Az utóbbi években énekpedagógiával is foglalkozott s azok a tanítványok, akik tőle kerültek ki, biztos muzsikalitását és kitűnő énektanítását hirdetik.
[…] Műfordító is volt; ő fordította le Lengyel Menyhért »Taifun« című drámáját, amelyet ebben a fordításban játszottak Olaszországban.“
PESTI NAPLÓ, 1929.05.15.:
„[…]
Nagyon képzett énekes, nagyon művelt ember volt. Tökéletesen beszélt németül és olaszul; német és olasz szerepeit német és olasz szöveggel énekelte. Tanár is volt, évek során át igen sok olyan növendéke hagyta el iskoláját, akik sikerrel állták meg helyüket a színpadon és a hangversenyek dobogóján.
Gábor József 1900 szeptember 1-én szerződött az Operaház kötelékébe, ahol 1908 végéig egyhuzamban működött és sok, nagyon értékes sikert aratott. 1908-ban megvált az Operaháztól, Olaszországba költözött, ahol négy éven keresztül a kritika és a közönség egyhangú elismerése mellett játszott. Olaszországból ismét visszaszerződött az Operaházhoz, ahol az utóbbi időben ritkábban foglalkoztatták. Gábor Józsefet rendkívüli módon elkeserítette a mellőzés, amelyről baráti körben gyakran panaszkodott. A tőle távolállók semmit sem tudtak arról, hogy betegeskedik, tény azonban, hogy hosszú idő óta fájlalta a szívét. Ezt azonban sem ő maga, sem hozzátartozói nem tartottak aggasztónak.
Nagyon sok operában játszott és minden szerepében őszinte elismerést aratott. Ő volt az első magyar Parsifal, nagy sikere volt Salome Herodesében, híres Loge-énekes volt, emlékezetes szerepe a Denevér Eisensteinje, kitűnő Turiddu volt a Parasztbecsületben, Radames az Aidában stb. Játszott operettszerepeket is. Sokszor fellépett a Városi Színházban, vendégszerepelt a Király-színházban is. Játszott operettszerepeket német színpadokon is. Lehárnak egyik kedvence volt és minden esztendőben Lehár kívánságára felutazott Bécsbe, ahol Lehár operettjeinek slágereit énekelte gramofónlemezre. Pompás színész, kitűnő képességű ember és nagyon jó barát volt. Magaziner-leány volt a felesége, akitől egy fla és egy leánya van. Példás családi életet élt. Mindenki szerette.
[…]“
Híressé vált testvéréről, Arnoldról, hogy jelen lett vona bátyja temetésén, nem írtak a lapok.
Az utolsó aktív évekből:
ESTI KURIR, 1925.04.07.:
„ »Fraskita« legközelebbi előadásai a Városi Színházban. Lehár világhírű operettje holnap és kedden, szerdán este kerül színre a Városi Színházban, mindenkor Serák Márta, Molnár Vera, Gábor József, Sziklai és Szirmai nagyszerű együttesével.“
SZÍNHÁZI ÉLET, 1925/11. szám:
„[…] A Frasquita budapesti nagy sikerének. Lehár zenéje mellett a Városi Szinház előadása a másik főtényezője. A címszerepet Serák Márta játssza, aki ezt az operettet Németországban diadalra vitte. Armand: Gábor József, aki frakkban éppoly hóditó, mint a tragikus Wälsung farkasbőrében, ő annyiban hasonlít Lehár muzsikájának kétarcúságához, hogy a Parsifal közönsége és az operett-rajongók egyforma joggal tapsolhatnak és tapsolnak is énekmüvészetének. […]“
Gábor József, mint rendező:
MUZSIKA, 1976. 11. SZÁM: Breuer János: A magyarországi Stransky-kultusz nyomában:
[…] a Petruskát. 1926. december 11-én mutatta be Operaházunk Rékai Nándor vezényletével, Oláh Gusztáv díszleteiben és jelmezeiben, részben kettős szereposztásban. A magyar balett akkori viszonyaira jellemző, hogy az előadást egy rendezéssel is foglalkozó operaénekes, Gábor József vitte színpadra s neve mellett szerényen húzódik meg a színlapon: „A táncokat betanította: Brada Ede balettmester". A négy főszerep közül egyet, a varázslóét nem is táncos alakította, hanem énekes: Dalnoki Viktor, illetve Maleczky Oszkár! A címszerepet Andor Tibor, a Balerinát Ptasinszky Pepi, illetve Vécsey Elvira, a Mórt Brada Ede formálta meg. A műnek bizonyára sikere volt, mert 1933. december 22-én, Milloss Aurélnak, az Augsburgi Városi Táncszínpad vezetőjének rendezésében, koreográfiájával és főszereplésével felújították. […]"
A mozgalmas 1924-es esztendő, amikor Gábor József mentőakciót indít pályatársai érdekében …
A FILM, SZÍNHÁZ MUZSIKA 1983.10.29-i száma így ír Gábor Józsefnek az 1924. évi, operaházi Parsifaljáról:
„[…] Gábor Józsefről régi pályatársak, régi operalátogatók a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg mindig, Parsifalját pedig különösen emlegették. A sokoldalú tenorista az elsők között volt például, akik nemcsak énekeltek az Operaház színpadán: játszottak is. Pedig Gábor József olyan korban indult, amikor az énekesek zöme lecövekelt a színpad valamelyik részén, szembefordult a közönséggel, és csak a hangjára hagyatkozott.
[…]
Béldi Izor, a kor egyik zenekritikusa nagy dicsérettel ír stílszerű deklamációjáról, plasztikus szövegkiejtéséről. kifejezésteli játékáról, s később, A walkür 1927-es felújítása után megjegyzi: »Parsifal és Siegmund volt művészpályájának legszebb diadala.«“
Ha megnyitjuk az alábbi linket, a Wagnerról szóló füzet 7. oldalán láthatjuk Gábor József arcképét is: http://mandadb.hu/common/file-servlet/document/673461/default/doc_url/wagner.pdf
AZ EST, 1924.11.05.:
„Nagy izgalom az operaházi elbocsátások miatt - Gábor József a szanálási akcióról
Azok az izgalmak, amelyek az évad elején felverték az Operaház csendjét és lehetetlenné tettek minden komoly munkát, újult erővel nyugtalanítják a kedélyeket. Másfél hónappal az évadnyitás után még mindig ott tart az Operaház, ahol két hónappal ezelőtt tartott: folynak a szerződési tárgyalások.
A felmondólevelek kézbesítése, a már megkötött szerződéssel bíró tagok fizetésének váratlan leszállítása élénk reszenzust keltett az operaházi tagok között. Az a bizottság, amely a büdsében mutatkozott hiány pótlásaira vállalkozott, néhány héttel ezelőtt azt a biztosítékot kapta, hogy egyelőre senkinek sem mondanak fel, hanem bevárják ennek az akciónak az eredményét. A művészek nevében Gábor József három művésztársával, dr. Székelyhidy. Ferenccel, Szemere Árpáddal és Venczell Bélával együtt fáradozik azon, hogy az Qperaház egzisztenciájukban veszélyeztetett tagjainak helyzetét megmentse. Akciójuk sikerrel járt, amennyiben a büdséből hiányzó összegnek mintegy kétharmadát már össze is gyűjtötték.
Annál nagyobb meglepetéssel fogadta a szanálási akció vezetősége az Operaház vezetőségének váratlan elhatározását, amellyel több tagnak fölmondott, olyképpen, hogy eddig élvezett fizetésének leszállításával áthelyezte őket a Városi Színházhoz.
Kérdést intéztünk Gábor Józsefhez, a szanálási akció vezetőjéhez, aki a következőt mondta Az Est munkatársának:
— Itt kérem valami hiba. történt. Teljesen érthetetlen előttem az Operaház vezetőségének eljárása. Annak idején, mikor több kollégámmal együtt arra vállalkoztam, hogy társadalmi úton összegyűjtöm az Operaház büdséjéből hiányzó összeget, […] 670 millióban jelölték meg azt az összeget, amely a költségvetésből hiányzik.
Több ízben megkérdeztem a vezetőségtől azt is, vajjon ebben az összegben benne van-e azoknak a tagoknak illetménye is, akiket eseteg a Városi Színházhoz akarnak áthelyezni . Mindannyiszor igenlő feleletet kaptam, sőt báró Wlassics főigazgató azt is kijelentette, nem lehetetlen, hogy az eredetileg 670 millióban megállapított összeg még csökkenni is fog, […]szó sem volt arról, hogy ezeknek a tagoknak fizetését előbb leszállítja az Operaház és így szolgálja ki a Városi Színház új igazgatóját.
— E felvilágosítások után megindítottuk az akciót. A gyűjtés még nem ért véget, […] De így is […] mintegy négyszáz milliót gyűjtöttünk eddig.
[…] Hátra van még az akciónk részére tervezett előadás is, amelyben valamennyien ingyen lépünk fel. A Denevér-t akarjuk előadni.
— Most, hogy az elbocsátásokról értesültünk, — folytatta Gábor József — felvilágosításért fordultam a vezetőséghez. Azt a meglepő választ kaptam, hogy tévedés történt, az elbocsátott tagok Illetményei nem foglaltatnak a 670 milliós hiányban.
— Teljesen érthetetlen ez az eljárás. […] végre is mi nem karriereket akarunk menteni, hanem egzisztenciákat. Arra azonban igazán nem számított senki, hogy az Operaház vezetősége odáig megy előzékenységében, hogy előbb leszállítja egyes tagok fizetését és azután cedálja szerződéseiket a Városi Színház új igazgatójára. […]
Az Operaház tagjai ma is elkeseredettséggel tárgyalják a legutóbbi napok eseményeit. Hibáztatják, hogy az Operaház vezetősége újból felizgatja a már lecsillapodott kedélyeket és hogy a fizetések redukcióját nem egységes kulcs alapján intézik, amibe belementek volna. A főigazgató nemrég még csak tíz százalékos fizetés- csökkentésről beszélt, most mégis 30—40 százalékos redukciót akar keresztülvinni egyes tagoknál. Művészi munka helyett még mindig szenvedélyes vitatkozás, tárgyalás folyik az Operaházban ma is.“
És az Operaház megsegítését szolgáló előadás:
ESTI KURIR, 1924.04.25.:
„A Denevér az Operaházban. Az Operaház szanálási akciója javára április 25-én és 26 -án díszelőadás keretében színrehozza Strauss János „Denevér" című klasszikus operettjét."Az előadást négy dirigens vezényli: a nyitányt: és az első felvonást Máder Rezső, a második felvonást Tittel Bernát, a harmadikat Pető Imre, a második felvonás báli jelenetében pedig a nagy ballet zenekarát Szende Ferenc, a baritonista fogja dirigálni, aki nagyszerű muzsikus is, és most először szerepel mint dirigens az Operaházban. A második felvonásban egyébként divatrevü fogja tarkítani Orlovszky herceg estélyét, amelyen az Operaház, legkiválóbb tagjai egy-egy karakterisztikus szerepük jelmezében fognak megjelenni. A herceg vendégeit Gábor József vezeti be a színpadra. […]“
1919 és 1923 között:
SZÍNHÁZI ÉLET, 1919/21. SZÁM:
„[…]
GÁBOR
Székelyhidy Ferenc a legtöbbet éneklő tenoristája az Operaháznak, Gábor József a „Mädchen für Alles" tenoristában. […] Gábor József univerzális tehetség. A hangja sokkal kisebb és jelentéktelenebb talán, mint azoké, akiket […] felsoroltunk, de a kis hangot mesterien, tökéletes énektudással kezeli. Bámulatosan tiszta a szövegkiejtése, élvezet hallgatni tőle egy szerepet. Emellett kitűnő színész is, átgondolt, intellektuális alakítás mindegyik produkciója, de megállná helyét mint rendező is kitűnően: a kis ujjában van az egész opera-dramaturgia. […]“
SZÍNHÁZI ÉLET, 1921/39. SZÁM:
„A KOLDUSDIÁK
A Városi Színház operettelőadása
[…]
A Koldusdiákot […] az Operaház énekeseinek segítségével adták elő. Gábor József személyében olyan operaénekes vállalta a címszerepet, aki nemcsak hangjának érces erejével, de színészi képességeivel is versenyre kelhet bérmely operettbonvivánnal. A gyönyörű finálékat valóban gyönyörűen énekelte, a prózarészekben is minden dicséretet megérdemel. […]
A népszerűség átka :) :
SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/52. szám:
„SZEDŐ, AKI A TENORISTÁBÓL NÉMASZEREPLŐT CSINÁL.
A Városi Színház egyik tehetséges színészével, Gábor Ernővel, állandóan az a pech történik meg. hogy az újságban, minden új szerepe után, mint Gábor Józsefet méltatják. Ez nem is volna annyira baj, ha az Operaháznak nem volna egy nagyszerű énekese. akit tényleg Gábor Józsefnek hívnak s aki így, akaratlanul is, a maga számára könyveli el az Ernő sikereit.
Utánajártunk a dolognak és megtudtuk, hogy a névcserében a szedő hibás. A szedő ugyanis szenvedélyes operalátogató s Gábor József a kedvenc tenoristája. Mikor aztán a Gábor Ernő nagy sikeréről van szó, állandóan belejavít a kéziratba, abban a hiszemben, hogy az énekes-szerepben az ő kedvence szerepelt.
A legnagyobb baj azonban most a Menyasszonyháborúval kapcsolatban következett be. A dolog visszafelé sült el, a Gábor József — hátrányára. Az operettben ugyanis a Városi Színház Gábora egy néma férfit alakit, aki az egész előadás alatt szót sem szól, csak gesztikulál.
Már most tessék elképzelni a nagy énekes felháborodását, mikor olvasta, hogy a szerepet igen ügyesen adta!
A névcsere ellen azóta ő is élénken tiltakozik. A szedő viszont, különbeni fejvesztés terhe mellett megígérte, hogy többé nem javít bele a kéziratba.“
Gábor József énekhangja első hallásra gyengébbnek tűnik öccséénél, de személyiségének varázsa és színészi adottságai minden bizonnyal feledtették az esetleges hangbéli hiányosságokat. Ezt igazolják mindazon kritikák, amelyek előadásairól megjelentek.
Néhány újsághír Gábor József 1902 és 1916 közötti fellépéseiről:
„Csajkovszkij operájának magyarországi ősbemutatójára 1902. január 30-án került sor a Magyar Királyi Operaházban – ez volt az első orosz opera, amit hazánkban előadtak. Az első magyar Anyegin-produkció 21 alkalommal volt látható.
[…]
Fordította: Várady Sándor
Karmester: Máder Rezső, Szikla Adolf
Anyegin – Beck Vilmos, Takáts Mihály
Lenszkij – Burián Károly (Karel Burian), Bohnicsek Gyula (Julius Bohniček)
Tatjána – Kaczér Margit
Olga – Váradi Margit, Ambrusné Benkő Etelka
Larina – Válent Vilma
Filipjevna – Berts Mimi
Gremin – Ney Dávid
Zareckij – Kornai Richárd
Triquet – Gábor József, Pichler Elemér
Kapitány – Szemere Árpád, Mihályi Ferenc
Guillot – Kodolányi
[…]“
A HÉT, 1912.12.19.:
„Gábor József.
A művész, kinek új arczképét olvasóinknak bemutatjuk, régi és kedves ismerőse a budapesti közönségnek. A Népszínházban kezdte karrierjét, amely egyike a legfényesebbeknek. Páris szerepében tűnt fel és nemcsak Szép Helénát hódította meg, hanem az egész közönséget. A magyar énekes színpadon elsőnek kreált szerepkört, amelynek előtte nem akadt méltó személyesitője. Ney Dávid a zsidó főpapok érzelmes méltóságával ábrázolta a wagneri isteneket. Takács Mihályban megszólalt a kóborló magyar bohém örök dalos kedve. Kornai a dzsentri allűröket értékesítette, már amennyire lehetett. Környey Bélával a szerelmes magyar parasztlegény lett operaképes, övé a magyar amoroso stílusa. Gábor József a mesebeli tündérkirályfiakat keltette életre, az álmodozó poétákat és a bánatos ifjú szerelmeseket. Emlékezetünkben nem egy szerep forrt össze az ő személyével. Sikereiben, a hangján, az énektudásán és kivételes színjátszó készségén kívül nagy része van szeretetreméltó, hóditó egyéniségének, egyéni charmejának. Mészáros Imre politikája, mint annyi mást, őt is elkedvetlenítette. Megvált a színháztól, ahonnan véle együtt távozott el az arany derű, az igazi vidámság és a lágy, de férfias érzelmesség. Az új rezsim, amelynek programmjában Mészárosék ügyetlenségeinek kikorrigálása volt az első pont, visszahozta őt is. Valljuk be azonban, hogy nem egészen a saját jószántából cselekedett. A Salome tűzetvén műsorra, nem akadt magyar tenorista, aki Heródes szerepét el tudta volna énekelni s játszani is egyben. A premiéren kiderült, hogy a kontaktus a művész és közönsége között nem lazult meg a távollét éveiben és ma is Gábor József a legkedvesebb magyar énekes.“
AZ UJSÁG, 1915.10.24.:
„ Az Operaházban vasárnap […] október 31-én a Bohémélet kerül színre Sándor Erzsi, Hajdu Ilona, Gábor József, Szemere Árpád, Dalnoki Viktor dr., Szende Ferencz, Ney B., Toronyi Gyula közreműködésével. Kezdete 7 órakor.“
BUDAPESTI HÍRLAP, 1916.08.17.:
„(A színházak hírei.) A Vígszínházban holnap, csütörtökön hetvenötödször kerül színe a Három a kislánv című operett. Schubert szerepét ezúttal is Gábor József, az Operaház művésze énekli.“
BUDAPESTI HÍRLAP, 1916.11.19.:
„(A Szent Margit-Kör hangversenye.) A budapesti egyetemi hallgatónők Szent-Margit-Köre csütörtökön, november 23-án este fél 8 órakor Mihályfi Ákos tudományegyetemi rektor fővédőségével jótékonycélú hangversenyt rendez a fővárosi Vigadóban. A hangversenyt Noseda Károly vezetésével az Egyetemi Énekkarok nyitják meg. Utána Mészáros Alajos zaval, Gábor József Csajkovszki Anyegin című operájának egyik áriáját énekli, […]“
Gábor József témájánál még vissza kell térnem Gábor Arnoldra (ld. a 130. és a 143. sz. bejegyzést), ugyanis a magyar lexikonok nem tesznek említést arról a nem elhanyagolható tényről, hogy ők ketten testvérek voltak. Gábor Arnold esetében egyre inkább igazolódni látszik, hogy a sok eltérően megadott évszám közül születésének éve mégiscsak 1880.
A Karl-Josef Kutsch és a Leo Riemens által szerkesztett „GROSSES SÄNGERLEXIKON“ 4. kötetében álló szöveg – fordításban - a következő:
„GÁBOR ARNOLD, bariton, *1880 Balassagyarmat, Magyarország - † 1950.07.17. Hollywood;
énekelni Berlinben és Olaszországban tanult, és kezdeti sikereit a 20. század első évtizedében a dél-német operaházakban érte el. 1911-ben a budapesti Népoperához szerződtették. Ezután hamarosan sikeres karriert épített fel a budapesti Nemzeti Operában is. 1914-ben a »Parsifal« magyar premierjén Amfortast alakította. 1914-ben visszatért Németországba, és a következő évtizedben különböző német színpadok szereplője volt, többek között 1914-től 1918-ig a Darmstadti Udvari Színházban, majd 1920.01.28-án Dessauban Oscar von Chelius »Magda Maria« c. operájának ősbemutatóján énekelt. 1923-ban eleget tett a Metropolitan Opera meghívásának New Yorkba. (A »Mesterdalnokok«-ban az éjjeliőr szerepét kapta.) 1941-ig ennek az operaháznak megbecsült tagja maradt. Itt számos kisebb szerepet vállalt. A Metropolitan Operában 60 különböző szerepet énekelt, köztük néhány nagy szerepet is, mint Alberichét a Ring ciklusban vagy Klingsort a »Parsifal«-ban, Kothnert a »Mesterdalnokok«-ban, a király hirdetőjét a »Lohengrin«-ben és egyedül 111-szer Melot szerepét a »Tristan«-ban. Az 1931/32-es évadban a San Francisco-i Operában lépett fel. Később pedagógia területen tevékenykedett New Yorkban. – Testvére, Gábor József *[…]“
*Itt az ugyancsak énekes fivérről nagyjából az előző bejegyzésben már ismertetett adatok szerepelnek, ezért azokat nem ismétlem meg.
Az alábbi linken megtaláljuk a fenti szöveg angol megfelelőjét (a Gábor Józsefre vonatkozó rész kivételével), és látható egy jegyzék azon lemezfelvételekről, amelyeken Gábor Arnold énekel.
http://forgottenoperasingers.blogspot.com/2014/01/arnold-gabor-baritone-budapest-1880-new.html
Az ő nevét mintha tényleg elfeledte volna az utókor. Furcsa módon egyetlen ide beilleszthető fényképet sem találtam róla, azaz csak az általam később említésre kerülő lapok némelyikében szerepel egy-egy őt ábrázoló rossz fotó vagy tollrajz. Pedig korának igen népszerű, nagyrabecsült és sokoldalú művésze volt.
GÁBOR JÓZSEF, operett-/operaénekes (tenor), rendező, színész, műfordító
(Balassagyarmat, 1879.10.15. – Illéspuszta (Nógrád m.) 1929.05.14.)
„Tizenhét éves korában beiratkozott a színművészeti akadémiára, majd 1899. júl. havában a Vígszínház tagja lett, ahol ez év szept. 4-én mutatkozott be »A férj vadászni jár« c. vj. Gontrand szerepében. Mint vígjátéki színésznek sok szép sikere volt, azonban nemsokára énekessé képezte ki magát és elszerződött a Népszínházhoz, ahol azon időben Porzsolt Kálmán volt az igazgató. Itt a többi közt Eisensteint énekelte »A denevér«-ben, Parist a »Szép Heléná«-ban, Pálmay Ilka oldalán. 1900. szept. havától elszerződött az Operaházhoz, lírai tenoristának. De hamarosan elutazott Olaszországba tanulmányútra, majd Berlinbe ment és külföldi útjáról tudósításokat írt a »Pesti Napló«-ba. Azután 1913- ban visszajött, nagyon sokszor énekelt egy-egy szezonban és igen jelentékeny sikereket aratott hajlékony, szép hangjával, páratlan muzsikalitásával mind lirai, mind Wagner-szerepekben. Főbb szerepei voltak: Loge (Rajna kincse), Hoffmann, Don José, Dávid, Meister Vilmos, Tannhäuser és Heródes a »Salome«-ban, Pedrillo (Szöktetés a szerájból), stb. 1916- ban állandó vendégként leszerződött a Vígszínházhoz. 1925. júl. havában az Operaház rendezője lett. Parsifaltól, Tannäusertől, a Nürnbergi mesterdalnokok Dávidjától lefelé mindent énekelt. Volt Gábor Józsefnek egy olyan cselekedete, amelyért minden elismerést megérdemelt az Operaháztól. Amikor 1922-ben az Operaház olyan anyagi bajokkal küzdött, hogy sehonnan sem tudta fedezni deficitjét, akkor Gábor nyakába vette a várost és mindent elkövetett, hogy pénzt szerezzen az Operaháznak. Megalapította az »Operaház barátainak társaságát« és e társaság tagjainak anyagi hozzájárulásával megakadályozta, hogy bezárják az Operaházat. Egy sereg embert megmentett a B-listától, attól, hogy hirtelen kenyér nélkül maradjanak. A művész tökéletesen tudott olaszul. Műfordító is volt; ő fordította le Lengyel Menyhért »Taifun« c. drámáját, amelyet ebben a fordításban játszottak Olaszországban.“
(MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKON, SCHÖPFLIN A. SZERK.)
Gábor Józseftől a youtube-on csak a két alábbi felvételt hallgathatjuk meg, amelyek minősége meglehetősen gyenge. Ezekből aligha következtethetünk arra, hogy művészünket Wagner-énekesként is számon tartották. De minden bizonnyal derekasan helytállt a komoly szerepekben is, különben nem érdemelte volna ki mind a magyar, mind a külföldi közönség általános szeretetét.
KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL – 2018.06.25-i ÁLLAPOT R-TŐL ZS-IG |
||
Név, művészeti ág |
Szül. év |
A bejegyzés sorszáma |
Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató |
1892 |
23.,24.,34.,35.,36.,183.,184.,826. |
Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus |
1906 |
57.,87.,88. |
Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész |
1928. |
394.,395.,396.,397.,398.,399.,400., 809.,810.,811.,812.,817.,818.,819., 820. |
Réthy Eszter operaénekesnő |
1912 |
91.,92.,207., 210. |
Rév Lívia zongoraművész |
1916 |
735.,736.,737.,740.,741.,742.,747.,814. |
Rieger Tibor mérnök, zeneszerző, zongora- és orgonaművész |
1899 |
647.,648.,649.,650.,651.,652.,653.,654.,655.,656.,657. |
Rubányi Vilmos karmester |
1905 |
58.,59.,60.,61.,245.,568. |
Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő |
1903. |
250.,251.,252.,253.,254.,255.,256.,257.,258.,259.,262., 264. |
Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus |
1786 |
83.,84.,158. |
Sándor Erzsi |
1855 |
450.,451.,452.,453. |
Sárosi Ferenc zeneszerző |
1855 |
49. |
Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus |
1874 |
70.,72.,74.,76.,77.,78.,81.,108., 111.,113.,118.,128.,171.,172. |
Siklós Albert zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő |
1878 |
717.,720.,721.,722.,723.,724.,848., 856. |
Szabados Béla zeneszerző |
1867 |
94.,97. |
Szabó Ilonka operaénekes, lírai szoprán |
1911 |
282.,283.,284.,285. |
Szabó Lujza operaénekes, kol. szoprán |
1904 |
263.,265.,266.,353. |
Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző |
1848 |
31.,829. |
Szamosi Elza operaénekesnő |
1881 |
215.,216.,217.,378.,380.,467.,667. |
Szánthó Enid operaénekesnő |
1907 |
547.,548.,550.,551.,552.,553.,554.,555.,556.,557. |
Szedő Miklós dr. orvos, operaénekes |
1896 |
435.,436.,437.,438.,439.,440.,441.,444.,445.,446.,458., 459.,851. |
Szendrey Aladár zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző, egyetemi tanár |
1884 |
130.,137.,841.,842.,843.,844.,845.,846. |
Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus |
1863 |
355.,356.,357.,358.,360.,361.,743. |
Széchenyi Imre gróf zeneszerző |
1825 |
386.,387.,388.,389.,390.,391. |
Székely Imre zongoraművész, zeneszerző |
1823 |
804.,805.,806.,807.,808. |
Sztojanovits Jenő zeneszerző, karmester, zenepedagógus |
1864 |
507.,508.,509.,510.,511.,512.,517.,518. |
Takáts Mihály operaénekes (bariton) |
1861 |
454.,455.,456.,457. |
Tamás Ilona operaénekes, szoprán |
1914 |
243.,244.,245.,246.,247. |
Tamássy Zdenkó zeneszerző |
1921 |
458.,459.,460.,461.,462.,463. |
Tiszay Magda operaénekesnő |
1919 |
669. |
Tóth Péter karmester |
1924 |
3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,17.,19., 279.,280.,281. |
Tutsek Ilona operaénekesnő
|
1905 |
195.,197.,198.,199.,200.,211. |
Tutsek Piroska operaénekesnő |
1905 |
195.,196.,197.,198.,199.,200.,204., 205.,206.,207.,209.,210.,211.,260.,351. |
Vaály Ílona színésznő, primadonna |
1894 |
653.,654. |
Varró Magit zongoraművész, zongorapedagógus |
1881 |
743.,744.,745.,746.,747. |
Vavrinecz Mór, karnagy, zeneszerző |
1858 |
523.,524.,525.,526.,530.,829.,833. |
Vecsey Ferenc hegedűművész, zeneszerző |
1893 |
503.,504.,505.,506. |
Verebes Ernő színész, operetténekes |
1902 |
520.,521.,522. |
Virovay Róbert hegedűművész |
1921 |
38.,39.,40.,171.,404. |
Volkmann Róbert zeneszerző |
1815 |
28.,332.,333.,337.,829. |
Zádor Dezső operaénekes |
1876 |
130.,134. |
Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész |
1894 |
107.,139.,140.,141. |
Závodszky Zoltán operaénekes |
1892 |
52.,185.,204.,205.,207. |
Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész |
1849 |
37.,63.,64.,65.,66.,392.,825. |
Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester |
1910 |
50.,343.,344.,345.,346.,347.,351., 352.,353.,354. |
KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL – 2018.06.25-i ÁLLAPOT H-TÓL P-IG |
||
Név, művészeti ág |
Szül. év |
A bejegyzés sorszáma |
Hauser Mihály (Hauser Miska) hegedűvirtuóz, zeneszerző |
1822 |
775.,776.,777.,778.,779.,780.,781.,782.,783.,784.,785. |
Hámory Imre színész-operaénekes |
1909 |
247.,248.,249. |
Hilgermann Laura operaénekes, énekpedagógus |
1869 |
550.,553.,558. |
Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár |
1862 |
173.,174.,175.,176.,177.,178.,179.,180.,181.,182. |
Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész |
1903 |
313.,316.,318. |
Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus |
1890 |
162.,163.,164.,165.,166.,167.,168.,169.,172. |
Joachim József hegedűművész |
1831 |
122.,123.,124.,125.,126. |
Kabos Ilonka zongoraművész |
1898 |
327.,328.,330.,334.,335.,336. |
Károlyi Gyula zongoraművész |
1914 |
705.,706.,707.,708. |
Kemény Egon zeneszerző |
1905 |
171.,172.,305.,306.,308.,324.,439.,440.,444.,445.,447., 448.,449.,480.,562.,578.,583.,585.,590.,591.,592.,600., 601.,602.,603.,613.,660.,687.,693.,761.,794.,795.,796., 870. |
Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző |
1871 |
33.,829. |
Kiszely Gyula zeneszerző, rendező |
1900 |
848.,849.,850.,851.,852.,853.,854., 855.,856.,857.,870.,871. |
Koessler János zenepedagógus, zeneszerző, karnagy, orgonista |
1853 |
464.,465.,466. |
Koncz János hegedűművész, zeneakadémiai tanár |
1894 |
785.,786.,787.,788. |
Kosáry Emmi operaénekesnő |
1889 |
230.,234.,235.,236.,235.,238.,239.,240.,241.,242.,286., 289.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298. |
Koréh Endre, operaénekes, basszus |
1906 |
560.,561.,562.,563.,564.,565,566., 567.,568.,570.,823.,837. |
Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár |
1897 |
348.,349.,350.,353. |
Környei Béla operaénekes |
1873 |
217.,218.,219.,415. |
Krammer Teréz operaénekesnő |
1868 |
661.,662.,663.,664.,665.,666.,667.,668.,674.,675. |
Krausz Lili zongoraművésznő, zongoratanár |
1905 |
789.,780.,781.,782.,783.,784. |
Küry Klára színésznő, operettprimadonna |
1870 |
786.,787.,788.,789.,790.,791.,792., 793.,794.,795.,796.,797.,798.,799., 800. |
Laurisin Lajos operaénekes (tenor) |
1897 |
302..303.,304.,306.,307.,311.,312.,314.,315.,317.,318., 319.,320.,323.,325. |
Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző |
1899 |
302.,305.,306.,319.,320.,321.,322.,447.,448.,449.,566., 874. |
Lavotta János zeneszerző, hegedűművész |
1764 |
474.,475.,476.,477.,478.,479.,480.,481.,482.,483.,484. |
Lumpe Gizella énekesnő, énektanár |
18..? |
179. |
Medek Anna operaénekesnő |
1885 |
212.,213.,214.,393.,661.,716. |
Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus |
1842 |
45.,158. |
Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus |
1815 |
46.,51.,112., 158.,337.,338. |
Müller Károly zongoraművész, karnagy, zeneigazgató, zenetanár |
1882. |
859.,860.,861.,862.,863.,864., 865.,866.,867.,868.,869.,874. |
Nagy Péter zongoraművész |
1960 |
770.,774. |
Nagy Vidor zeneszerző, brácsaművész |
? |
770.,774. |
Ney Dávid operaénekes |
1842 |
571.,572. |
Németh Mária operaénekesnő |
1897 |
414.,415.,416.,417.,421.,422.,423.,424. |
Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző |
1903 |
100.,101.,102.,103.,104.,105.,106.,114.,115.,116.,117., 130. |
Ottrubay Melinda balett-táncos |
1920 |
324.,326.,339.,340.,341.,344.,351.,352. |
Papp Mihály színművész |
1875 |
467. |
Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő |
1881 |
6.,733.,734. |
Pártos István hegedűművész |
1903 |
725.,726.,727.,728.,729.,730.,731.,732. |
Pilinszky Zsigmond operaénekes |
1883 |
130.,133. |
Plotényi Nándor hegedű- és zongoraművész |
1844 |
809.,810.,811.,812.,813.,816.,817., 818.,819.,820.,821. |
Polgár Tibor zeneszerző, karmester |
1907 |
561.,562.,563.,660. |
Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző |
1843 |
95.,96.,98.,99. |
Az áttekinthetőség végett megközelítőleg minden 100. bejegyzés után beillesztek egy táblázatot a jelen topikban szereplő művészekről, feltüntetve a róluk szóló bejegyzések, ill. szövegrészek számát. |
||
KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL – 2018.06.25-i ÁLLAPOT A-TÓL GY-IG |
||
Név, művészeti ág |
Szül. év |
A bejegyzés sorszáma |
Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző |
1830 |
10. |
Adler Adelina szopránénekesnő, zenepedagógus |
1892 |
826., 827.,830.,831.,835.,836.,837., 839.,840. |
Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző |
1874 |
893.,894.,895.,896.,897.,898.,899., 900.,901.,902.,903.,904.,905. |
Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus |
1855 |
11.,154.,331. |
Albert Ferenc hegedűművész, tanár |
1918 |
619.,630.,631.,632.,633.,634.,635.,636.,637.,638.,639., 640. |
Albert Gyula zeneszerző, karmester, hegedűművész, tanár |
1892 |
631.,636.,637. |
Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló |
1895 |
130.,144.,145.,146.,147.,148.,149.,150. |
Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző |
1841 |
493.,494.,495.,496.,497.,498.,499.,500. |
Anday Piroska operaénekesnő |
1903 |
118.,119.,120.,121.,129.,130.,132.,156.,692.,693. |
Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző |
1885 |
151.,152.,153.,154.,155. |
Barki László hegedűművész |
1958 |
529.,543.,549.,559.,658.,694.,696. |
Bánát Gábor hegedűvirtuóz, zenetudós |
1926 |
531.,532.,533.,534.,535.,536.,537.,538.,542.,544.,545. |
Báthy Anna operaénekes |
1901 |
220.,221.,222. |
Beleznay Antal karnagy, zeneszerző, tanár |
1857 |
227.,228.,231.,232.,233. |
Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró |
1843 |
371.,372.,373.,374.,375.,376.,382.,383.,384., 385. |
Bihari János zeneszerző, hegedűművész |
1764 |
481.,486.,487.,488.,489. |
Bodó Erzsi drámai szoprán |
1899 |
266.,362.,363.,364.,365.,366.,367.,368.,369.,370. |
Bogáthy Mihály színész, énekes |
1926 |
53. |
Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező |
1823 |
83.,85.,86. |
Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár |
1799 |
89.,90. |
Burián Károly operaénekes |
1870 |
9. |
Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész |
1871 |
230.,234.,237.,239.,240.,242.,257.,286.,287.,288.,289., 290.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.,300.,301. |
Clement Károly zeneszerző |
1876 |
823.,824.,825.,826.,827.,828.,829., 830.,831.,832.,833.,834.,835.,836., 837.,838.,840. |
Csermák Antal György zeneszerző, hegedűművész |
1774 körül |
481.,490.,491.,492. |
Dalnoky Viktor dr., fogorvos, operaénekes, rendező |
1866 |
415.,416.,417.,425.,426.,427.,428.,430.,432.,433.,434., 435. |
Dános Lili, zongoraművész, korrepetítor, tanár |
1912 |
744.,745.,748.,749.,750.,751. |
Delly Rózsi operaénekesnő |
1912 |
703.,704. |
Dienzl Oszkár zongoraművész, zeneszerző, karmester |
1877 |
709.,710.,711.,712.,713.,714.,715.,716.,718.,719. |
Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus |
1877 |
79.,80.,81.,128.,130.,158.,166.,705. |
Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző |
1821 |
191.,192.,193.,337. |
Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész |
1825 |
190. |
Dullien Klára hegedűművész és -tanár |
1905 |
641.,642.,643.,644.,645.,646. |
Durigo Ilona operaénekesnő |
1881 |
130.,131.,822.,833. |
Egressy Béni zeneszerző, író, színész |
1814 |
29. |
Ember Nándor zongoraművész |
1897 |
41.,42.,54.,55.,56.,277.,278. |
Erdősy Eugénia énekesnő |
1856 |
767.,773. |
Erkel Elek karmester, zeneszerző |
1843 |
752.,753.,754.,755.,756.,757.,758.,760.,763.,764.,765., 766. |
Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista |
1842 |
157.,158.,160.,161. |
Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus |
1851 |
186.,187.,188.,189. |
Fedák Sári színművésznő, operettprimadonna |
1879 |
467. |
Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester |
1895 |
130.,142. |
Flattné Győrffy Gizella operaénekes |
1874 |
378.,379.,380.,381.,392.,393. |
Frank Klára (Péter Józsefné) zongora- és énektanár |
1914 |
744.,745. |
Fricsay Richard karmester, ének- és zenetanár |
1867 |
789.,791.,792. |
Fusz János zeneszerző, karnagy |
1777 |
135.,136. |
Gábor Arnold operaénekes |
1888 |
130.,143. |
Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós |
1906 |
158.,159. |
Gencsy Sári operaénekes |
1924 |
676.,677.,683.,684.,685.,687. |
Gertler Endre hegedűművész |
1907 |
404.,405.,406.,407.,408.,409.,410.,411.,412.,413. |
Geyer Stefi hegedűművész és -tanár |
1888 |
418.,419.,420. |
Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző |
1842 |
224.,225.,226. |
Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus |
1830 |
44.,471.,472.,473. |
Goll Bea táncosnő, színésznő |
1927 |
41.,42.,50.,93. |
Gonda Lucy zongoraművész |
1920 |
873.,874.,875.,876.,877.,878. |
Greisinger István zeneszerző, zongoratanár |
18 ? |
179. |
Gyenge Anna operaénekesnő |
1894 |
686.,688.,689.,690.,697.,698.,699.,700. |