vissza a cimoldalra
2018-07-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Momus társalgó (6348)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2278)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60968)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Társművészetek (1259)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Balett-, és Táncművészet (5531)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (944)
Momus-játék (5503)
Élő közvetítések (7306)
Gaetano Donizetti (949)
Operett, mint színpadi műfaj (3643)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2809)
Kimernya? (2729)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (744)
A díjakról általában (1029)
Udvardy Tibor (190)
Erkel Színház (9443)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1442)
Franz Schmidt (3155)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (950)
Marton Éva (745)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

189   Ardelao • előzmény188 2017-09-10 01:47:16

A Magyar Színművészeti Lexikonban (szerk.: Schöpflin A., 1929-1931) Farkas Ödönről az alábbi bejegyzés áll :

„Farkas Ödön - (felsőgellérdi), zeneszerző, sz. 1851-ben Jászmonostoron, megh. 1912.szept. 11-én, Kolozsvárt. Kezdetben technikai pályára készült, zenei hajlamai azonban az 1875-ben megnyílt budapesti Zeneakadémiára vitték, ahol a zeneszerzési tanszakot végezte sikerrel. Tanulmányai befejezése után 1879-ben a kolozsvári zeneiskola igazgatói állását nyerte el. F. szervezte a kolozsvári filharmóniai társaságot és énektanítási módszerével valóságos iskolát csinált. F. mint zeneszerző is jelentékeny sikereket ért el, zenekari műveken, dalokon és kórusokon kívül több operát is írt. Első műve, a »Bajadér« című egyfelvonásos opera, a Budai Színkörben 1876. aug. 23-án került színre, két másik, az elsőnél nagyobb dalművét, a »Vezeklő«-ket és a »Tetemre hívás«-t pedig a budapesti Operaház adta elő. (1894. ápr. 24., 1900. szept. 5.) 1881-ben a Nemzeti Színház karmestere volt. Egyéb munkái: »Radó és Ilonka«, operett, 1872. »Tündérforrás««, opera, 1893. Kolozsvár. »Balassa Bálint«, opera 3 felv. Szövegét írta Hamvas József. (Átdolgozva Tóth Kálmán »Dobó Katicá«-jából.) Bem. 1896. jan. 16. M. Kir. Operaház. 1906. március havában a zenészet és zeneoktatás terén szerzett érdemei elismeréséül a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Mint énektanár a legkiválóbb volt, tanúsítják könyve (Az énekhang) és hírneves tanítványai: B. Sándor Erzsi és Székelyhidy Ferenc dr.”


Rövid ismertetőjében Papp Viktor a következőket írja:

FARKAS ÖDÖN:

«BALASSA BÁLINT» OPERA-RÉSZLETEK

Farkas Ödön 1851-ben, Jászmonostoron született s 1912-ben Kolozsvárott halt meg. Zeneszerző, hírneves énekmester és hosszú időn át a kolozsvári konzervatórium kiváló igazgatója volt. Előkelő nemesi családból származott. Egyetemi éve alatt csábította végleg magához a zene. A budapesti Zeneakadémiát 1877-ben feltűnő sikerrel végezte. Két év mulva már a kolozsvári konzervatórium igazgatója. Operákat, szimfónikus műveket, kamarazenét, kórusokat, zongoradarabokat és értékes dalokat írt. Sándor Erzsi és Székelyhidy Ferenc nemes művészete az ő énekpedagógiai munkásságát dícséri.

Operáival nem volt szerencséje. Balassa Bálint című háromfelvonásos operáját 1896-ban mutatta be az operaház. Négyszer játszották. Szövegét Tóth Kálmán «Dobó Katicza» című színműve után Hamvas József írta. Tárgya: a címe. Stílusa az Erkel-, Liszt-, Mosonyi irányzat verbunkos zenéjéből táplálkozik.

Operája elő- (II. felv.) és közzenéje (III. felv.) két hangulatos magyar zenekép.”


Dr. Gyalui Farkas (erdélyi író, tanár, könyvtárigazgató) cikke, amely 1937. 10. 29-én jelent meg a Keleti Újságban, Farkas Ödönről személyesebb információval is szolgál :

Farkas Ödön halálának negyedszázados évfordulója

Néhai Farkas Ödönnek, az idevaló régi Zenekonzervatórium egykori igazgatójának halála óta negyedszázad telt el. Alkalmas-e ez a dátum arra, hogy megemlékezzünk e város zeneéletének egykori fölelevenítőjéről, aki mint magyar operák és zeneművek kiváló szerzője és mint zenepedagógus nevét maradandóvá tette.

Farkas Ödönről éppen nem lexikális adatokat szeretnék adni. Annyit azonban föl kell említenem, hogy Jászmonostoron született 1851-ben. Műegyetemet végzett és huszonnégy éves korában beiratkozott a zeneakadémiába, mely éppen akkor nyílt meg. Sikeresen elvégezte a felsőbb zeneszerzési, négyéves tanfolyamot és tanárai ajánlatára, Kolozsvár akkor újon szervezett konzervatóriumának igazgatói állását megnyerte. Itt működését 1880-ban kezdte meg. Már mint jónevű zeneszerző érkezik, több nagyobb zeneművével sikert és feltűnést keltett. E város fényes zenei élete akkor kissé megakadt. A zenekonzervatóriumot 1819-ben alapították, 1821-ben megnyitották a nemzeti színházat és 1822-ben előadták Ruzicska József operáját, az első magyar operát, melyben a volt katona-karmester magyar népies dallamokat dolgozott fel. Ismeretes, hogy a régi nemzeti színházban egész sereg oly klasszikus és akkor kedvelt operát adtak elő, melyek közül nem egy ma is műsoron van. A konzervatórium pedig klasszikus zeneműveket mutatott be hangversenyein. Mikor Farkas Ödön idejött, a színház, régi hagyományaihoz híven, még folytatta operaelőadásait. A konzervatórium azonban hangversenyeivel részben szünetelt. Ellenben kamaramuzsika folyt.

Farkas Ödönnek, aki klasszikus műsort akart hangversenyein, a komoly kamarazene művelésében segítségére volt az akkor legkiválóbb Nagy Gábor-féle vonósnégyes, melynek tagjai voltak még Vajda Emil, kitűnő hegedűs, később tanár, továbbá Petelei István, a nagy író, halhatatlan mesterem, aki mélyhegedűt játszott és Dobokay Kálmán csellóval. Petelei a zene- konzervatórium igazgatóválasztmányának is tagja volt. A konzervatórium hangversenyein sűrűn szerepelt ez a vonósnégyes, melyről jogosan jegyezte meg egy régi zenei szakértő, hogy e négyes előadásai a nyolcvanas évek elején kulturális fontossággal bírtak. Egyik hangversenyen Beethoven vonós négyesét (op. 59. no. 2. e-moll) Baráth Frigyes, kiváló hegedűművész játszta első hegedűn, Farkas János, az idősebb, hegedű-tanár második hegedűn, Petelei violán, Dobokay kisbőgőn.

A hangversenyeken Beethovenen kívül Mozartot és ismételten játszták Haydn és Mendelssohn műveit. Előadták egy akkor népszerű zeneszerzőnek is egy művét: Onslow Györgyét (1784—1852). Nagy Gábor négyese után a Kovács Kálmán kvartett szerepelt a házi hangversenyeken. Tagjai voltak Kovács K. I. hegedű, Szabó Péter II. hegedű, Ilkovics Samu mélyhegedű és Kovács Ede cselló. Az első tíz esztendőben Farkas Ödön tizennégy nagy hangversenyt rendezett. Előadta többek közt Haydn Teremtés és Schuman Éden és Peri oratóriumát, Dvorak Stabat Materét, Verdi Requiemét és a Beethoven szimfóniákat, de más klasszikus műveket is. Mint zenepedagógus, Farkas Ödön kiváló volt, mint karmester kevésbé, de mint zeneszerző jeles és nevezetes. Ő Wagner iskolájához tartozott és első művei az akkor nálunk még népszerűtlen irányzat miatt nem arattak oly sikert, mint megérdemelték volna. A vezeklők, Tündérforrás, Balassa Bálint Tetemre hívás fokozódó fejlődést mutattak. Ez utóbbi művét a budapesti operaház is előadta. Szondi két apródja c. zenekari művét a budapesti filharmonikusok mutatták be. A kolozsvári színházban csaknem valamennyi művét előadták és több eredeti zenekari szerzeményét is, melyek közül a Kuruczvilagot 1906-ban adták elő. Egész sereg vonósnégyesét és más kamarazeneszerzeményét adta elő a konzervatórium. Egyik hangversenyén szép vonós szerenádjában, melyet vonós,zenekarra írt, gyönyörű hegedűszólót írt külön feleségem részére, aki művészi hegedűs volt. Magam is játsztam, mint a konzervatórium egykori növendéke később a zenekarban. Másodhegedűs voltam és mellettem ült az akkori másodhegedűsök oszlopa: a kiváló Höntz Kálmán. Most is hallom néha Farkas Ödön hangját, amint a próbákon felénk szól „Höntz! Gyalui! — kibújni!" Előadatta Farkas Ödön óriási sikerrel Félicien David: Lalla Roukh c. operáját. Százakra terjedő művet mutatott be és dirigált. Két ízben is karmestere volt a színháznak. Mint zseniális énektanár tudvalevőleg első mestere volt Sándor Erzsinek és Székelyhídi Ferencnek, akik megható hálával emlegetik. Nagy Gáborral, aki ideszerződtetésében sokat fáradt, valamelyes összekülönbözése volt Farkas Ödönnek, mert N. G. filharmóniai társaságot alakított. Minket, akik hangversenyein részt vettünk, muszkáknak nevezett el Farkas Ödön néhány túlbuzgó barátja. Később Forrai vasúti tisztviselő csellista kezdeményezésére, új zenetársaság alakult. Ez is bántotta Farkas Ödönt, akit sokszor megnyugtattam, hogy a zene nem monopólium, és hogy nem személye ellen muzsikálnak az új társaságban. Végre összebékéltek, és együtt zenélt a két zenekar Farkas Ödön igazgatói működésének 25 éves jubileumán 1906. november 30- án, amikor a színházban is díszelőadás volt. Előbb a konzervatóriumban tartott ünnepen átadták Farkasnak a város közönségének ajándékát és a király kitüntetését: a Ferenc József rendet. A díszelőadáson előadták hatalmas zenekarral Kuruczvilág c. zeneképét, melyben a szóló-részeket Sándor Erzsi és Zsigmond Ferenc énekelték. Utána a Tetemrehívást, melynek szövegét Arany balladája után, Versényi György írta.

Hat év múlva ravatalon feküdt. Legutolsó két hangversenye egy Goldmark- és egy Liszt-hangverseny volt. Háromnegyed évig betegeskedett. Vidám, kedves jóindulatú ember volt, nyugodt, derűs temperatummal. Felesége, Solti Katica, pár év múlva követte a sírba. A temető bejáratánál az első sorban, nevezetes férfiak sorában, ott van F. Ö. szép síremléke ruszkicai rózsaszínű márványból. Szeszák Ferencnek, a fiatalon elhunyt zseniális szobrászművész alkotása. Farkas Ödön műveit az Erkel Ferencről elnevezett zenekiadó egyesülés itt adta ki. Halála után könyvtárát megvásároltam az Erdélyi Múzeum könyvtára részére, melybe több kézirati műve is bejutott. Azt hiszem, hogy a budapesti opera nagyérdemű és kiváló igazgatója, Márkus László, aki éppen most eleveníti föl az első magyar operát, városunkban először színre került alkotást, nem fogja elmulasztani Farkas Ödön műveit is előadatni a budapesti operaházban. Kivált Balassa Bálintja és Tetemrehívása által nagy élvezet jutna akkor a közönség osztályrészéül. És Farkas Ödön felelevenítése által is szaporítja nagy érdemeit Márkus László. Hogy előadatja Ruzicska József „Béla futását." Kegyeletes dolog. Az Opera fényes műsorában bizonyára sikert arat ez az első magyar dalmű. Márkus Lászlónak igaza van: az ember odaülteti asztalához apját — ez esetben a magyar opera atyját, a legnagyobb előkelőségek közé, még ha az apa egyszerű, vén ember is. Sőt annálinkább.”
188   Ardelao • előzmény187 2017-09-09 10:49:34

Megjegyzendő: Annak ellenére, hogy „A tetemre hívás” kritikája - néhány dicsérő szó ellenére - nem mondható kedvezőnek, az alábbi megemlékezést „A tetemre hívás” kritikájának szerzője, Kereszty István írta.
187   Ardelao • előzmény186 2017-09-09 10:43:56

Vasárnapi Ujság, 38. szám, 1912. 59. évfolyam:

„FARKAS ÖDÖN.
1851—1912.

A magyar zenei élet legújabb eseménye, Farkas Ödön halála, nagy veszteséget jelent. Az ő hivatala és hatásköre első sorban a Kolozsvár város fennhatósága alatt álló, maholnap százéves, zeneiskola igazgatósága volt; de halálát az egész ország zeneköltése és énekművészete sínyli meg . Mikor 28 éves fiatalember létére megbízták az akkor hatvanesztendős zenekonzervatórium vezetésével: a «szabad művészet» idegen nyelvű oktatóit magyarrá tette, majd a kis keretben működő intézetet annyira fejlesztette, hogy egy tuczat tanára ma már 500 növendéket nevel s úri hölgyek és egyetemi tanárok is ülnek az intézeti zenekarban, mely fényes hangversenyein oly nagyszabású műveket is tolmácsol, minő Beethoven kilenczedik szimfóniája; — mégis zeneköltői és énektanári nagysága teszi nevét maradandóvá.

Első kenyérpályájáról, a mérnökségről, végkép letérítette 1875-ben az Országos Zeneakadémia megnyílta. Itt nekifeküdt a zeneszerzésnek, persze már meglehetős előkészültséggel; s már a következő év augusztusában első operáját hozta színre:
« A bayadér » czím alatt. Egész családját fogva tartotta a zene bűbája: ennek a kétfelvonásos operának is szövegét testvérbátyja Lajos írta (a ki nemrég mint rendőrtanácsos halt meg), a czímszerepet pedig, a budai színkörben, testvérhúguk Ottilia énekelte. Az első nagyobb műnek sok részletszépsége volt, főleg az együttesek művészi kidolgozása tanúsította a fiatal zeneszerző hivatottságát. Farkas Ödönnek egyéb elfoglaltsága sokáig nem engedte, hogy új operát írjon; mikor végre a szintén keletindiai tárgyú « Vezeklők » czímű dalművével elkészült, a viszonyok, illetőleg az új operaház élére állított, többé-kevésbbé szakértő vezetők mostohasága kilencz évig útját állta annak, hogy a sok jeles tulajdonsággal ékes darab szinre kerüljön; csak rég elismert nevek — Erkel, Liszt, Goldmark, Mihalovich, Sárosi (az «Atala» szerzője), Hubay — fémjelzésével ellátott operákat mertek előadni, s mire Farkasnak a régibb nagy-operai stílusban irt művét meghallhattuk 1894 tavaszán: akkorra Mascagni világhódító «Parasztbecsület»-e, meg a lassan, de bizton előnyomuló wagneri zenésdráma teljesen elfordította úgy a tágasabb zenekedvelő közönség, mint az alaposabb képzettségűek ízlését. A magyar zeneszerzők pártfogójának, Káldynak kellett az operaigazgatói polczra jutnia, hogy Farkasnak magyarstílusú dalműve, a « Balassa Bálint », már a millennium gazdag műsorán megjelenjék; ebben sok frisseség, könnyedség járult a jeles szerző szokott erényeihez. Utolsó operája, a csodálatosan drámaiatlan (Megj.: Itt minden bizonnyal elírás történt, „drámai” lenne a helyénvaló. A.) szövegű « Tetemrehívás », 1900 őszén a Takáts nagy művészetére bízott gyönyörű áriákkal s híressé vált tárogató-körzenéjével minden szívet meghódított. S még egy szép sikere volt Farkas Ödönnek az operaházban, bár nem operával: a « Kuruczvilág » czímű programmzenéjével, a Rákóczi hamvainak hazaszállításakor (1906 októberben) tartott díszelőadáson.

Egy Kolozsvárott előadott, szintén magyar zenéjű operájának « Tündérforrás » czímű sikerültebb részleteit Farkas később más műveiben használta fel. Irt ő számos másfajta, kisebb-nagyobb művet is: vonósnégyest, szerenádot (ezzel pályadíjat nyert a Nemzeti Zenede jubileumán), számos dalt, balladát . « Szondi két apródja » a budapesti filharmóniai hangversenyek egyikén aratott sikert stb. Szerzeményeinek legnagyobb részét a Kolozsvárott alakult «Erkel-társaság» adta ki.

Farkas nem az éneklőmadarak módjára ösztönszerűen daloló zeneíró volt, hanem hivatását komolyan felfogó, helyesen, sőt mélyen gondolkodó, öntudatos művész. E felől nemcsak partitúrái a szakértőt győzik meg, hanem minden olvasóját is azok a programmértekezései, melyeket az igazgatása alatt állt konzervatórium 1903. és 1904. évi értesítőiben közölt a művészi zenéről, s a zeneiskolák hivatásáról. A mit ő itt a művészet nemzeti jellegéről mond — s nemcsak elmosódó általánosságban, hanem részletpéldákkal teljesen megvilágítva,— az olyan meggyőző, hogy akkoriban úgyszólván az egész sajtót bejárta és mindenütt visszhangot keltett. Abban is nagy igazsága volt, hogy az ének — mint a zeneművészet első és legmagasabb becsű jelentkezése — fontosságát és tanítására fordítandó legnagyobb gondot egyszersmind nemzeti kötelességül hirdette. A magyar ritmuson s az énekszöveg és a zene egyöntetűségén fordul meg egész zeneművészetünk nemzeti jellege.

És itt oltódik be Farkas Ödön sokoldalú és sokérdemű tevékenységébe működésének legújabb és legszebb virágot hajtó ága: az énektanítás. Kitűnő könyve: «Az énekhang» (1907) lelkiismeretesen beszámol arról, hogyan képesítette széleskörű tanulmánya az énekhang új felfogására; s hogy az ő új énektanító módszere nemcsak a papíron megálló, holt formula: azt tanítványainak száma és sikere élő példaképen igazolja. Királyi operaházunk új nemzedékében a legértékesebb, s általánosan is ilyennek elismert, Bosnyákné Sándor Erzsi és dr. Székelyhidy Ferencz hangja és énekművészete, a kik tudásukat, sikereiket mesterüknek köszönhetik.

A magyar ének- és zeneművészet története maradandó helyet biztosít Farkas Ödön nevének.”


Szerettem volna „hangzó anyaggal” is bemutatni a zeneszerző munkásságának egy részét, de a neten mindössze egyetlen művet találtam tőle egy meglehetősen rossz minőségű felvételen és meglehetősen rossz interpretálásban. De az is csoda, hogy ez az egy felvétel egyáltalán létezik:

Ballade Hongroise - Ödön Farkas
186   Ardelao 2017-09-09 10:40:57

FARKAS ÖDÖN
(1. rész)

Részlet Németh Amadé A MAGYAR OPERA TÖRTÉNETE a kezdetektől az Operaház megnyitásáig c. könyvének zárszavából:

„[…] Felmerül a kérdés: miért zártuk le a magyar operatörténetet az 1884. esztendővel. A magyar opera történetének operaházi szakaszában Bartók és Kodály megjelenéséig semmi említésre méltó nem történt . Voltak ugyan termékeny zeneszerzők (Hubay Jenő 10, Zichy Géza gróf és ifj. Ábrányi Emil 6-6, Mihalovich Ödön és Farkas Ödön 3-3 bemutatott operával dicsekedhetett és még sokan mások 1-1 művel), ezek azonban Erkel, de még Mosonyi, Doppler Ferenc, Császár György és Adelburg színvonalához képest is messze alulmaradtak. A magyar opera új korszaka Bartókkal és Kodállyal kezdődött és tart ma is. Bátran mondhatjuk, hogy Erkel nemcsak a magyar opera első 100 évének, hanem a Bartók és Kodály előtti kornak is legnagyobb magyar operaszerzője volt. Dosztojevszkij mondta, hogy az orosz realista irodalom „Gogol Köpönyeg éből bújt elő.” Ezt nem vitatjuk, csak felhasználjuk, imigyen: „a magyar opera Erkel sújtásos zekéjéből masírozott elő. […]”

Németh Amadé állítását nem vitatva, kíváncsi voltam (többek között) arra, milyen zeneszerző lehetett pl. Farkas Ödön
, mit írnak róla a korabeli kritikák.

Farkas Ödönről a Wikipédiában található információn túl a Magyar Lexikonban és Révai kétkötetes lexikonában a következő rövid feljegyzések olvashatók:

Magyar Lexikon 7. (1880):

„Farkas Ödön, zenész és zeneszerző; szül. 1851-ben. Szülői a technikai pályára szánták, de ő hajlamait követve, önmagától megtanult zongorázni, s hogy zeneszerző lehessen, az összhangzattant is szorgalmasan tanulmányozta. Midőn az országos zeneakadémia megnyílt, Farkas odahagyta befejezett technikai pályáját, belépett a zenészeti akadémiába, s most annak egyik legkitűnőbb tagja; művei a következők: „Raadó és Ilonka“ magyar operette (1872); „Bayader“ opera egy felvonásban (1875); „Fonóházi képek“ négyes (1877); „Hallgató magyar“ (1877) akadémiai pályadijt nyert mű; „A vihar“ szimfóniai költemény (1877) stb.”

Révai kétkötetes lexikona (1947):

„Farkas Ödön, 1851-1912, énektanár és magyaros irányú zeneszerző (Arany-balladák, operák).”

A Vasárnapi Ujság 41. számában (1900, 47. évfolyam)
Kereszty István a következőket írja Farkas Ödön egyik dalművéről:

A «Tetemre hívás.» Farkas Ödön új dalműve

Vörösmarty «Szép Ilonká»-jának dalművé földolgozása óta (1861) magyar költő elbeszélő műve sokáig nem részesült abban, hogy a zene valamelyik nagy teremtő művésze az operaház színpadára kívánta volna vinni. A «Szép Ilonka» zenéjét sem vérbeli magyar ember alkotta: Mosonyi Mihály csak meglett férfikorában ismerkedett meg a magyar élettel és művészettel, Strauss János pedig, a «Keringő-király», osztrák-német volt, és szinte meglepő, hogy 1892-ben eszébe jutott Arany János víg balladájából, a «Pázmán lovag»-ból, operaszöveget íratni Dóczi Lajossal; és nem csoda, hogy a szívének idegenül maradt tárggyal nem bírt sikert aratni Bécsben. Magyarul előadni sem merték Strauss víg dalművét, pedig a hőse: legnépszerűbb királyunk, Mátyás király, szintúgy, mint Mosonyi operájáé.

A következő évben szintén Aranynak egy másik, nagy elbeszélő műve került dalmű-színpadra, most már a magyar királyi operaházban; Mihalovich Ödön íratta a szövegét (Csiky Gergellyel, ennek halála után Ábrányi Emillel) a «Toldi szerelmé »-ből.

Ismét Arany költészetének kincses bányájához fordult most Farkas Ödön : a « Tetemre hívás »-t íratta át dalműszöveggé Versényi Györggyel. Ez az ötlet eléggé természetes: hiszen a ballada már maga is színpadra és zenére termett vers, eldalolni való dráma. Csodálatos, hogy zeneszerzőink általában megmaradtak azon a kényelmesebb, biztosabb állásponton, hogy a színpad számára írt drámákat (amilyen volt Dugonicstól «Báthori Mária», Tóth Lőrincztől «Hunyadi László», Katonától «Bánk bán», Jókaitól «Dózsa György», Obernyiktől «Brankovics György», Dobsától «Szent István király»), használjanak föl operájukhoz szövegül, mint Erkel Ferencz; még az újabb külföldi zeneszerzők nagyjait sem utánozzák, akik regényeket dolgoznak fel («Bohémvilág», «Manon Lescaut», «Mignon»), holott a «Karthausi»,
vagy Jókai bámulatos gazdag képzeletének szülöttei után csak ki kellene nyújtaniok a kezüket.

A legújabb magyar opera szövegének tervezete a zeneszerzőtől való, Farkas Ödöntől, a kolozsvári konzervatórium igazgatójától, akinek már két dalművét adták operaszínházunkban (« A vezeklők » 1894, « Balassa Bálint » 1896); Versényi, az ismert kolozsvári költő és tanár, csak versekbe öntötte az énekelni valót. A tárgyat magát Aranyból mindenki ismeri: a halott teteméhez hívnak mindenkit, hogy a seb meginduló vérzése elárulja a gyilkost; de Farkas a dalmű tartalmát, meséjét kibővítette : ugyanis a költő azzal kezdi balladáját, hogy

A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczy Benőt,

s azután leírja a gyilkos kipuhatolásának történetét, Benő menyasszonyának, Kund Abigélnek lelkiismeretfurdalás okozta megőrülését, — az opera pedig a szerelmi tragédia gyászos kifejlésének előzményeit is szemünk elé hozza, megismertet bennünket a hajadon játszi, szeszélyes lényével és vőlegényének sötéten látó, aggódó szerelmével, jogos féltékenységével; látunk egy másik deli ifjat, Csáky Tibort, aki udvarol Abigélnek, s megértjük Bárczy Benő kétségbeesését, amely a színpadon viszi rá a szerelemnek ezt a Hamletjét az öngyilkosságra. A Bárczyak várudvarán történő tetemrehívás maga az alig másfél órányi műnek csak harmadát teszi. Az erdei jelenetek változatossága, a vadászatra gyülekezett vendégek mozgalmas csoportja, Benő és Tibor összetűzése, a szerelmesek légyottja és Abigél könnyűvérű távozása élénkítik a darabot.

Az egyetlen felvonásnak ez első, hosszabb felében pár perczre meg is akad a cselekmény, de csak a mű javára: a vadásztársaságot az öreg Bárczy letelepíti a reggelihez, és ezalatt egy ifjú a tárogatón szívhez szóló dallamot játszik. Az opera zenéjének ez a legszebb része. Vetekszik vele Bárczy Benő utolsó dala: «Vége, vége, soha sem szeretett», és a sirató karének; ezek a melódiák a magyar zeneköltésben számot tesznek. Sajnos, hogy kívülök még csak egyetlen magyaros dallam van a darabban (az öreg Bárczy jajja: «Fiam, fiam, te drága, szép fiam»), de ez nem tartozik a sikerült szakaszok közé.

A nem magyaros részletek közt igazán kecses Abigél keringője: «Dalra, dalra, vígan, jó leventék», bár operettszerű és dallama nem új; bűvös-szép összhangok kísérik Abigél nyugasztaló szavait: «Vidám valék, mivel hittem, hogy eljösz»; és élénk, pezsgő az ő vadászkedvét festő dala. A zene többi részei csak a zenekarral kitűnően bánni tudó, mint mondani szokták: jól dolgozó, alapos szakemberre vallanak, főleg a bevezető zene és a komoly hangulatú karok; de bágyadtak, közömbösen hatnak ihlettség híjával, művészi érték nélkül valók. Arany János költészetét sokkal melegebb, megragadóbb zenével kellett volna tolmácsolni.

Bármennyire örülne is mindenki egy új magyar dalmű sikerének — még ha a régi operai stílusban van is írva:— a «Tetemre hívás» sikerében nem lehet bízni. Pedig a szereplők derekasan kitesznek magukért:
Kaczér Margit (Abigél),
Payer Margit (apródja),
Ney Dávid (az öreg Bárczy), főleg
Takáts (Bárczi Benő),
Kertész (a vetélytárs: Csáky Tibor),
Szendrői (Tamás, vén szolga),
Ney Bernát (tiszti pörosztó) és
Benkő karnagy lelkiismeretesen teljesítik művészi feladatukat.”


(A fenti idézetbe beillesztettem a dalmű előadásában szereplő énekesekről szóló információkat is, hiszen ma már róluk is keveset tudunk.)

(Folyt. köv.)
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Belvárosi Szent Mihály Templom

"Organ & Choir"

20:30 : Budapest
Budavári Palota, Oroszlános udvar

Miklósa Erika, Balázs János, Lajkó Félix
Az MVM Zrt. bemutatja:
ZENERGIA – A zene mindenkié
19:00 : Martonvásár
MTA Agrártudományi Kutatóközpont parkja

Ránki Fülöp zongora
Rálik Szilvia - szoprán
Schnöller Szabina - szoprán
Dóri Eszter - szoprán
Galgóczy-Boros Dóra - alt
Kun Tibor - tenor
Pásztor Péter - bariton
Kelemen Dániel - basszus
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nmezeti Énekkar
vezényel: Somos Csaba
BEETHOVEN: Ah, perfido! – koncertária, op.65
IV. szimfónia B-dúr, op.60
Karfantázia , op.80
esőnap: július 22. vasárnap

20:00 : Balatonfüred
Gyógy tér

OperaFüred – Anna-bál, Palotás
A mai nap
született:
1920 • Isaac Stern, hegedűs († 2001)