vissza a cimoldalra
2018-08-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61025)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7356)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (992)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2838)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6684)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1465)
Franz Schmidt (3167)
Pantheon (2248)
Alexandru Agache, a bariton (123)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (760)
Birgit Nilsson (36)
Erkel Színház (9452)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (302)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (155)
A nap képe (2077)
Opernglas, avagy operai távcső... (20129)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4330)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

187   Ardelao • előzmény186 2017-09-09 10:43:56

Vasárnapi Ujság, 38. szám, 1912. 59. évfolyam:

„FARKAS ÖDÖN.
1851—1912.

A magyar zenei élet legújabb eseménye, Farkas Ödön halála, nagy veszteséget jelent. Az ő hivatala és hatásköre első sorban a Kolozsvár város fennhatósága alatt álló, maholnap százéves, zeneiskola igazgatósága volt; de halálát az egész ország zeneköltése és énekművészete sínyli meg . Mikor 28 éves fiatalember létére megbízták az akkor hatvanesztendős zenekonzervatórium vezetésével: a «szabad művészet» idegen nyelvű oktatóit magyarrá tette, majd a kis keretben működő intézetet annyira fejlesztette, hogy egy tuczat tanára ma már 500 növendéket nevel s úri hölgyek és egyetemi tanárok is ülnek az intézeti zenekarban, mely fényes hangversenyein oly nagyszabású műveket is tolmácsol, minő Beethoven kilenczedik szimfóniája; — mégis zeneköltői és énektanári nagysága teszi nevét maradandóvá.

Első kenyérpályájáról, a mérnökségről, végkép letérítette 1875-ben az Országos Zeneakadémia megnyílta. Itt nekifeküdt a zeneszerzésnek, persze már meglehetős előkészültséggel; s már a következő év augusztusában első operáját hozta színre:
« A bayadér » czím alatt. Egész családját fogva tartotta a zene bűbája: ennek a kétfelvonásos operának is szövegét testvérbátyja Lajos írta (a ki nemrég mint rendőrtanácsos halt meg), a czímszerepet pedig, a budai színkörben, testvérhúguk Ottilia énekelte. Az első nagyobb műnek sok részletszépsége volt, főleg az együttesek művészi kidolgozása tanúsította a fiatal zeneszerző hivatottságát. Farkas Ödönnek egyéb elfoglaltsága sokáig nem engedte, hogy új operát írjon; mikor végre a szintén keletindiai tárgyú « Vezeklők » czímű dalművével elkészült, a viszonyok, illetőleg az új operaház élére állított, többé-kevésbbé szakértő vezetők mostohasága kilencz évig útját állta annak, hogy a sok jeles tulajdonsággal ékes darab szinre kerüljön; csak rég elismert nevek — Erkel, Liszt, Goldmark, Mihalovich, Sárosi (az «Atala» szerzője), Hubay — fémjelzésével ellátott operákat mertek előadni, s mire Farkasnak a régibb nagy-operai stílusban irt művét meghallhattuk 1894 tavaszán: akkorra Mascagni világhódító «Parasztbecsület»-e, meg a lassan, de bizton előnyomuló wagneri zenésdráma teljesen elfordította úgy a tágasabb zenekedvelő közönség, mint az alaposabb képzettségűek ízlését. A magyar zeneszerzők pártfogójának, Káldynak kellett az operaigazgatói polczra jutnia, hogy Farkasnak magyarstílusú dalműve, a « Balassa Bálint », már a millennium gazdag műsorán megjelenjék; ebben sok frisseség, könnyedség járult a jeles szerző szokott erényeihez. Utolsó operája, a csodálatosan drámaiatlan (Megj.: Itt minden bizonnyal elírás történt, „drámai” lenne a helyénvaló. A.) szövegű « Tetemrehívás », 1900 őszén a Takáts nagy művészetére bízott gyönyörű áriákkal s híressé vált tárogató-körzenéjével minden szívet meghódított. S még egy szép sikere volt Farkas Ödönnek az operaházban, bár nem operával: a « Kuruczvilág » czímű programmzenéjével, a Rákóczi hamvainak hazaszállításakor (1906 októberben) tartott díszelőadáson.

Egy Kolozsvárott előadott, szintén magyar zenéjű operájának « Tündérforrás » czímű sikerültebb részleteit Farkas később más műveiben használta fel. Irt ő számos másfajta, kisebb-nagyobb művet is: vonósnégyest, szerenádot (ezzel pályadíjat nyert a Nemzeti Zenede jubileumán), számos dalt, balladát . « Szondi két apródja » a budapesti filharmóniai hangversenyek egyikén aratott sikert stb. Szerzeményeinek legnagyobb részét a Kolozsvárott alakult «Erkel-társaság» adta ki.

Farkas nem az éneklőmadarak módjára ösztönszerűen daloló zeneíró volt, hanem hivatását komolyan felfogó, helyesen, sőt mélyen gondolkodó, öntudatos művész. E felől nemcsak partitúrái a szakértőt győzik meg, hanem minden olvasóját is azok a programmértekezései, melyeket az igazgatása alatt állt konzervatórium 1903. és 1904. évi értesítőiben közölt a művészi zenéről, s a zeneiskolák hivatásáról. A mit ő itt a művészet nemzeti jellegéről mond — s nemcsak elmosódó általánosságban, hanem részletpéldákkal teljesen megvilágítva,— az olyan meggyőző, hogy akkoriban úgyszólván az egész sajtót bejárta és mindenütt visszhangot keltett. Abban is nagy igazsága volt, hogy az ének — mint a zeneművészet első és legmagasabb becsű jelentkezése — fontosságát és tanítására fordítandó legnagyobb gondot egyszersmind nemzeti kötelességül hirdette. A magyar ritmuson s az énekszöveg és a zene egyöntetűségén fordul meg egész zeneművészetünk nemzeti jellege.

És itt oltódik be Farkas Ödön sokoldalú és sokérdemű tevékenységébe működésének legújabb és legszebb virágot hajtó ága: az énektanítás. Kitűnő könyve: «Az énekhang» (1907) lelkiismeretesen beszámol arról, hogyan képesítette széleskörű tanulmánya az énekhang új felfogására; s hogy az ő új énektanító módszere nemcsak a papíron megálló, holt formula: azt tanítványainak száma és sikere élő példaképen igazolja. Királyi operaházunk új nemzedékében a legértékesebb, s általánosan is ilyennek elismert, Bosnyákné Sándor Erzsi és dr. Székelyhidy Ferencz hangja és énekművészete, a kik tudásukat, sikereiket mesterüknek köszönhetik.

A magyar ének- és zeneművészet története maradandó helyet biztosít Farkas Ödön nevének.”


Szerettem volna „hangzó anyaggal” is bemutatni a zeneszerző munkásságának egy részét, de a neten mindössze egyetlen művet találtam tőle egy meglehetősen rossz minőségű felvételen és meglehetősen rossz interpretálásban. De az is csoda, hogy ez az egy felvétel egyáltalán létezik:

Ballade Hongroise - Ödön Farkas
186   Ardelao 2017-09-09 10:40:57

FARKAS ÖDÖN
(1. rész)

Részlet Németh Amadé A MAGYAR OPERA TÖRTÉNETE a kezdetektől az Operaház megnyitásáig c. könyvének zárszavából:

„[…] Felmerül a kérdés: miért zártuk le a magyar operatörténetet az 1884. esztendővel. A magyar opera történetének operaházi szakaszában Bartók és Kodály megjelenéséig semmi említésre méltó nem történt . Voltak ugyan termékeny zeneszerzők (Hubay Jenő 10, Zichy Géza gróf és ifj. Ábrányi Emil 6-6, Mihalovich Ödön és Farkas Ödön 3-3 bemutatott operával dicsekedhetett és még sokan mások 1-1 művel), ezek azonban Erkel, de még Mosonyi, Doppler Ferenc, Császár György és Adelburg színvonalához képest is messze alulmaradtak. A magyar opera új korszaka Bartókkal és Kodállyal kezdődött és tart ma is. Bátran mondhatjuk, hogy Erkel nemcsak a magyar opera első 100 évének, hanem a Bartók és Kodály előtti kornak is legnagyobb magyar operaszerzője volt. Dosztojevszkij mondta, hogy az orosz realista irodalom „Gogol Köpönyeg éből bújt elő.” Ezt nem vitatjuk, csak felhasználjuk, imigyen: „a magyar opera Erkel sújtásos zekéjéből masírozott elő. […]”

Németh Amadé állítását nem vitatva, kíváncsi voltam (többek között) arra, milyen zeneszerző lehetett pl. Farkas Ödön
, mit írnak róla a korabeli kritikák.

Farkas Ödönről a Wikipédiában található információn túl a Magyar Lexikonban és Révai kétkötetes lexikonában a következő rövid feljegyzések olvashatók:

Magyar Lexikon 7. (1880):

„Farkas Ödön, zenész és zeneszerző; szül. 1851-ben. Szülői a technikai pályára szánták, de ő hajlamait követve, önmagától megtanult zongorázni, s hogy zeneszerző lehessen, az összhangzattant is szorgalmasan tanulmányozta. Midőn az országos zeneakadémia megnyílt, Farkas odahagyta befejezett technikai pályáját, belépett a zenészeti akadémiába, s most annak egyik legkitűnőbb tagja; művei a következők: „Raadó és Ilonka“ magyar operette (1872); „Bayader“ opera egy felvonásban (1875); „Fonóházi képek“ négyes (1877); „Hallgató magyar“ (1877) akadémiai pályadijt nyert mű; „A vihar“ szimfóniai költemény (1877) stb.”

Révai kétkötetes lexikona (1947):

„Farkas Ödön, 1851-1912, énektanár és magyaros irányú zeneszerző (Arany-balladák, operák).”

A Vasárnapi Ujság 41. számában (1900, 47. évfolyam)
Kereszty István a következőket írja Farkas Ödön egyik dalművéről:

A «Tetemre hívás.» Farkas Ödön új dalműve

Vörösmarty «Szép Ilonká»-jának dalművé földolgozása óta (1861) magyar költő elbeszélő műve sokáig nem részesült abban, hogy a zene valamelyik nagy teremtő művésze az operaház színpadára kívánta volna vinni. A «Szép Ilonka» zenéjét sem vérbeli magyar ember alkotta: Mosonyi Mihály csak meglett férfikorában ismerkedett meg a magyar élettel és művészettel, Strauss János pedig, a «Keringő-király», osztrák-német volt, és szinte meglepő, hogy 1892-ben eszébe jutott Arany János víg balladájából, a «Pázmán lovag»-ból, operaszöveget íratni Dóczi Lajossal; és nem csoda, hogy a szívének idegenül maradt tárggyal nem bírt sikert aratni Bécsben. Magyarul előadni sem merték Strauss víg dalművét, pedig a hőse: legnépszerűbb királyunk, Mátyás király, szintúgy, mint Mosonyi operájáé.

A következő évben szintén Aranynak egy másik, nagy elbeszélő műve került dalmű-színpadra, most már a magyar királyi operaházban; Mihalovich Ödön íratta a szövegét (Csiky Gergellyel, ennek halála után Ábrányi Emillel) a «Toldi szerelmé »-ből.

Ismét Arany költészetének kincses bányájához fordult most Farkas Ödön : a « Tetemre hívás »-t íratta át dalműszöveggé Versényi Györggyel. Ez az ötlet eléggé természetes: hiszen a ballada már maga is színpadra és zenére termett vers, eldalolni való dráma. Csodálatos, hogy zeneszerzőink általában megmaradtak azon a kényelmesebb, biztosabb állásponton, hogy a színpad számára írt drámákat (amilyen volt Dugonicstól «Báthori Mária», Tóth Lőrincztől «Hunyadi László», Katonától «Bánk bán», Jókaitól «Dózsa György», Obernyiktől «Brankovics György», Dobsától «Szent István király»), használjanak föl operájukhoz szövegül, mint Erkel Ferencz; még az újabb külföldi zeneszerzők nagyjait sem utánozzák, akik regényeket dolgoznak fel («Bohémvilág», «Manon Lescaut», «Mignon»), holott a «Karthausi»,
vagy Jókai bámulatos gazdag képzeletének szülöttei után csak ki kellene nyújtaniok a kezüket.

A legújabb magyar opera szövegének tervezete a zeneszerzőtől való, Farkas Ödöntől, a kolozsvári konzervatórium igazgatójától, akinek már két dalművét adták operaszínházunkban (« A vezeklők » 1894, « Balassa Bálint » 1896); Versényi, az ismert kolozsvári költő és tanár, csak versekbe öntötte az énekelni valót. A tárgyat magát Aranyból mindenki ismeri: a halott teteméhez hívnak mindenkit, hogy a seb meginduló vérzése elárulja a gyilkost; de Farkas a dalmű tartalmát, meséjét kibővítette : ugyanis a költő azzal kezdi balladáját, hogy

A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczy Benőt,

s azután leírja a gyilkos kipuhatolásának történetét, Benő menyasszonyának, Kund Abigélnek lelkiismeretfurdalás okozta megőrülését, — az opera pedig a szerelmi tragédia gyászos kifejlésének előzményeit is szemünk elé hozza, megismertet bennünket a hajadon játszi, szeszélyes lényével és vőlegényének sötéten látó, aggódó szerelmével, jogos féltékenységével; látunk egy másik deli ifjat, Csáky Tibort, aki udvarol Abigélnek, s megértjük Bárczy Benő kétségbeesését, amely a színpadon viszi rá a szerelemnek ezt a Hamletjét az öngyilkosságra. A Bárczyak várudvarán történő tetemrehívás maga az alig másfél órányi műnek csak harmadát teszi. Az erdei jelenetek változatossága, a vadászatra gyülekezett vendégek mozgalmas csoportja, Benő és Tibor összetűzése, a szerelmesek légyottja és Abigél könnyűvérű távozása élénkítik a darabot.

Az egyetlen felvonásnak ez első, hosszabb felében pár perczre meg is akad a cselekmény, de csak a mű javára: a vadásztársaságot az öreg Bárczy letelepíti a reggelihez, és ezalatt egy ifjú a tárogatón szívhez szóló dallamot játszik. Az opera zenéjének ez a legszebb része. Vetekszik vele Bárczy Benő utolsó dala: «Vége, vége, soha sem szeretett», és a sirató karének; ezek a melódiák a magyar zeneköltésben számot tesznek. Sajnos, hogy kívülök még csak egyetlen magyaros dallam van a darabban (az öreg Bárczy jajja: «Fiam, fiam, te drága, szép fiam»), de ez nem tartozik a sikerült szakaszok közé.

A nem magyaros részletek közt igazán kecses Abigél keringője: «Dalra, dalra, vígan, jó leventék», bár operettszerű és dallama nem új; bűvös-szép összhangok kísérik Abigél nyugasztaló szavait: «Vidám valék, mivel hittem, hogy eljösz»; és élénk, pezsgő az ő vadászkedvét festő dala. A zene többi részei csak a zenekarral kitűnően bánni tudó, mint mondani szokták: jól dolgozó, alapos szakemberre vallanak, főleg a bevezető zene és a komoly hangulatú karok; de bágyadtak, közömbösen hatnak ihlettség híjával, művészi érték nélkül valók. Arany János költészetét sokkal melegebb, megragadóbb zenével kellett volna tolmácsolni.

Bármennyire örülne is mindenki egy új magyar dalmű sikerének — még ha a régi operai stílusban van is írva:— a «Tetemre hívás» sikerében nem lehet bízni. Pedig a szereplők derekasan kitesznek magukért:
Kaczér Margit (Abigél),
Payer Margit (apródja),
Ney Dávid (az öreg Bárczy), főleg
Takáts (Bárczi Benő),
Kertész (a vetélytárs: Csáky Tibor),
Szendrői (Tamás, vén szolga),
Ney Bernát (tiszti pörosztó) és
Benkő karnagy lelkiismeretesen teljesítik művészi feladatukat.”


(A fenti idézetbe beillesztettem a dalmű előadásában szereplő énekesekről szóló információkat is, hiszen ma már róluk is keveset tudunk.)

(Folyt. köv.)
Műsorajánló
Mai ajánlat:

10:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
Kamara Akadémia Kurzus zárókoncertje a mentoráltakkal

11:00 : Kismarton
Esterházy-kastély, Haydn Terem

Avi Avital (mandolin)
Haydn Filharmónia
HAYDN: 45. (fisz-moll) szimfónia, Hob. I:45 (Búcsú)
PAISIELLO: Esz-dúr concerto mandolinra, vonósokra és csembalóra
ROSSINI: 1. (G-dúr) szonáta
VIVALDI: C-dúr concerto mandolinra, RV 425
WOLF: Olasz szerenád
HAYDN: Allegro a G-dúr hegedűversenyből, (mandolin átirat) Hob. VIIa:4

17:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
Ránki Dezső szólókoncertje
HAYDN: B-dúr szonáta Hob XVI/41
SCHUBERT: B-dúr szonáta D 960

20:00 : Sárospatak
Rákóczi-vár udvara

Megyesi Schwartz Lúcia (ének)
Zsoldos Bálint (cseleszta, zongora)
A Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Medveczky Ádám
"Zempléni Fesztivál"
ERKEL: Ünnepi nyitány
DOHNÁNYI: Szimfonikus percek
BARTÓK: Öt magyar népdal énekhangra és zenekarra
WEINER: Concertino zongorára és zenekarra, op. 15
KODÁLY: Galántai táncok

21:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest zárókoncert"
A mai nap
született:
1881 • George Enescu, zeneszerző († 1955)
1965 • Johan Botha, operaénekes († 2016)
elhunyt:
1975 • Vujicsics Tihamér, zeneszerző, népzenekutató (sz. 1929)