vissza a cimoldalra
2017-11-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60134)
Momus társalgó (6250)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Milyen zenét hallgatsz most? (24978)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11190)
A csapos közbeszól (94)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6416)
Élő közvetítések (6677)
Kolonits Klára (1002)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1174)
Operett, mint színpadi műfaj (3345)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2413)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (361)
Franz Schmidt (2952)
Nagy koncertek emlékezete (32)
Barenboim (70)
Pantheon (2133)
Kedvenc magyar operaelőadók (1009)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (558)
Zenei események (989)
Miklósa Erika (1213)
Bánk bán (2935)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

163   Ardelao • előzmény162 2017-08-30 17:46:29

Kritika, 1983., 8. szám:

„Lózsy János: Jemnitz Sándor naplójából

(2. rész)

1949. január 11.
„Hét miniatűr”-öm partitúrája megjelent. Kevéssel később beállított Tóth (Aladár) mester és elhozta az első öt partitúrapéldányt. 102 oldalas impozáns kötet. Féléven belül a harmadik jelentős publikációm. „Recueil”, „Két szonatina”. 3-kor rézfúvós quintettet hallgattam a Zeneakadémián. ½ 6-kor Postás zenekart — Át az Operába. Vissza Molnár Ági quartet bemutatójára.

1949. január 12.

Este Operában. Kodályékkal Tóth páholyában. Kodály tüntetőén kedves volt hozzám és folyton jókedvűen beszélgetett. Végül taggyűlés a szerkesztőségben éjjel 11-ig.

1949. január 16.
Vasárnap egész nap otthon, bár Zathureczky ebédelni hívott. Fürdő, alvás, olvasás. Kiderült, hogy Horatiust még tűrhetően értem latinul. Este Operában „Simone Bocca”. . . . Klemperer rel szünetben, a berlini impressziókról beszélt. Szerkesztőségben összetűztem szakszervezeti szerkesztőnkkel, Komorral. (...) Ebből mi lesz manapság? „Előkelő idegen” vagyok, ami igen veszélyes, mert „egykettőre osztályidegen” lesz ebből! Zenekritikámra „nincs szükség” ! Csináljak szakszervezeti munkát. Ellenség nem tudná zeneéletünket ily tervszerűen szétzülleszteni. Mindenki távozni készül és maholnap valóban nem lesz többé „szükség”, illetve alkalom zenekritikára.

1949. január 18.
Reggel 3-kor jöttem haza, mert tegnap még vacsorára voltunk: Tóthék, Fricsay a svéd követnél (...). Végül a szerkesztőségben taggyűlés. Ezek a szerencsétlen begyulladt és gerinctelen emberek parancsra még műellenzékiek is. Ha kell a leggyávább is megjátssza a bátrat, halálos verítékkel (...) Pokoli komédia.

1949. január 19.
Délelőtt 1/2 6-kor a Beszkárt énekkarok hangversenyén. Utána Ungár Imre zongoraestjén. Ő már csakis a borongós zenére rezonál, ezért volt ezúttal is a legszebb a Brahms-ráadása.

1949. január 20.
Operában meghallgattam egy szép „Fidelio” felvonást Klemperer rel. Nyugodtabb, de fáradtabb a berlini hetei óta. Állapota inkább rosszabbodott ott, sem mint javult.

1949. január 22.
Délelőtt Karády Katalin nak eljátszottam az új induló dalomat, Raics István félig kész szövegével és a 19-én befejezett keringő-dalomat, amelyre Raics keddig készít szöveget. Kellemes vele együtt dolgozni, mert okos ember és muzikális, rögtön megérti intencióimat és jól alkalmazkodik hozzájuk. Ennek az utólagos szövegezésnek sok előnyét látom.

1949. január 23.
Vasárnap. Egész nap otthon. (...) Az „Éneklő Nép” számára írtam egy nagy „Liszt Ferenc”-cikket. Leveleket intéztem el. Este „Hoffmann meséi”-nél. Klemperer ragyogóan vezényelt (...) Mily reflektorszerűen világítja meg az operák szomorú értelmét! Failoni a vizuális drámát hozta ki, Klem perer a spirituálisát.

1949. január 24.
Délután Rózsavölgyi nél, Sugárnál. Olaszországból jött haza, áradozik az ottani zavartalan életről, luxusról, öccse és fia ott él, felesége nincs, de ő mégis visszatér, mert nincs szíve elhagyni 40 éves boltját. Pedig őt, mint osztályidegent, most a pártból is kizárták.

1949. január 26.
Este 8-kor az izgalommal várt és rettegett párttagsági ülés a szűrési eredmények kihirdetésével. 25 közül 10 visszaminősítés és egy (Sós Endre) kizárás. B. I. egymaga 3/4 órás védekező beszédet tartott. Az ülés éjjel 1/2 2 órakor ért véget. Oly halálosan fáradtak voltunk, hogy hazamenni se volt energiánk. Faludy Györggyel és Rejtő László val még eszpresszóba mentünk, mi, akik az irigyelt „simán minősítettek” közé tartozunk. Rettenetes dolog ez, valami nyilvános gyónásféle.

1949. január 28.
10-kor a Beszkárt zenekar próbáján, beszédet is mondtam . . . Taxin Rózsavölgyihez, bevittem 40. Szonátám tiszteletpéldányát szétküldésre. 3-ra szerk-ben. Lediktáltam oldalas riportomat. Taxin 5-kor már Klemperer nél voltam. Végre kicsit nevetgélhettem is már. 6-kor a „Ganz” hangversenyén. 8-kor az Operában. 1/2 10-kor Nádasdy Feriéknél.

1949. január 29.
Az iMDiP rendező gárdájának estjére. Kodály is beszélt, én is beszéltem a Városi Színházban. Klemperer nagyszerű VIII. szimfóniát vezényelt.

1949. január 30.
Délelőtt balett-matinén a Vígszínházban. Failoni Nelly vel és Mednyánszky Ági val ültem. Az utóbbi érdekes, okos nő, egyáltalán nem a táncosnő típus (...) Délután otthon kritikákat írtam — inkább kész megszokásból, mint kötelező munkaként, mert a fele nem fog megjelenni. Balettről kritikát írni a Népszavába: jelenleg súlyos arisztokratizmus. S ugyanakkor hirdetik a kultúrfejlődést.

1949. február 2.
A Harmonia Zenekar hangversenye. Vasárnapi cikkem után boldogan köszöngettek le rám a dobogóról. Vasárnap ugyanis oldalas, képes cikkem jelent meg róluk a Népszavában, egyes érdekesebb sorsú tagok életrajzával. Én kevésbé voltam boldog, mert zenekritikusi tevékenységem egyre furcsább vonalra terelődik. „Félre a tudálékossággal” címen visszadobnak mindent, aminek némi szakszerű jellege van. Egyre fogy az olyan hangversenyek száma, amelyekről kritikát szabad írni. A „polgári jellegű” szólista hangversenyek kiesnek. A munkásvonatkozású hangversenyek viszont feldicsérendők. Menynyivel okosabb lenne legalább egyet komolyan kritizálni. De ott még nem tartunk.

1949. február 3.
M. előadása „Bartók és az utána következő nemzedék”-ről. Aljas módon támadott, engem persze leginkább, mert hiszen a volt szociáldemokratán mindig nagyobbat szabad ütni: az 1945-ös kommunista a „régi” pártember, de az 1925-ös szoci az „új fiú”. A zenekritikai vonalon hol nem térhetett ki a dicséret elől, elhallgatta nevemet, hanem csak per „vannak dicséretes kivételek”-ről beszélt. Mindez csak komikus lenne, hiszen Bartókot is leszólta, ha nem lenne számomra igen káros következménye.

1949. február 19.
Este Bíró-quartetnél, majd Nádas József nél, ott volt Fodor József , Tersánszky Józsi , Száva István , Gáspár a fordító és Kürti. Egész jól beszélgettünk. Fodor szimpatikus, komoly ember.

1949. február 24.
5-kor Cs. újabb előadása az Akadémia kistermében; érdekes, hogy az új műveket itt égig dicsérte, pedig bizalmas beszélgetésben közepesnek minősítette őket (...) Ezek a propagátorok és papok, akik tudják, mi való a nyilvánosság elé és mit kell egymás között bevallani.

Február 25.
Növendékhangverseny az Akadémián. Kodály mellett ültem, oda jött mellém és nagyon érdeklődött Cs. előadása iránt. Amikor elmondtam, hogy a „Csodálatos mandarin”-t mint formalizmust elvetette és Bartókot polgárinak nevezte, Kodály hallgatott, de éreztem, hogy dühhullám rajta végigfutott. Erre jó a telepátia. Máskülönben hallgatását félremagyaráztam volna.

1949. március 1.
Szovjet művészek búcsúfogadása a Bristol Szállóban. Én Oborin nal ültem a megvendégelésnél. Szimpatikus ember, az első orosz, akit nem érzek más világból valónak és akivel nem idegenként beszélgethetek. Nem is tudott az ülésen vonalas beszédet mondani, hanem csak néhány udvarias frázist dadogott a többiekkel szemben, akik letoltak minket irgalmatlanul.

1949. március 5.
Szaktanácsnál; zsűriülésnek kellett volna lenni, arra hívtak, de teljes fejetlenséget találtam.

1949. március 17.
5-kor a Zeneművész Szervezet szovjet fogadásán Gundelnél, Kodály : „Zenealkotás terén nincs Önöktől tanulni valónk!” Bátor ember, bár Muszorgszkijról megfeledkezett. Operában: „Haldokló hattyú”. Felséges. Fischer Annie koncert.

1949. március 6.
Szabolcsi előadása Monteverdiről. Olasz követségen. Micsoda mesteri szépség van Monteverdi egész ily csonkán és vázlatosan fennmaradt műveiben is! S benne cseng az örök olasz melódia, hol Verdi, hol Puccini bukkan fel néhány jellegzetes hangkötésben. Beszélgetés Klemperer rel, nagyon tart a háborútól, folyton politizál.

1949. március 14.
Délelőtt a pártban Cs. M-nél. Nem engedélyezik milánói utazásomat. Horváth Zoltán ezt este Tóthék társaságában még bővebben kifejtette. Ha formalista zeneünnepélyre megyek, ez politikum , mert nem vagyok magánember, tehát a lapnak is ártok, mert a lap munkatársa részt vesz annál, ami a szovjet vonal ellen irányul. Ez az én „szabadság”-om! Itt mint formalistát üldöznek, de a „forma- listák”-hoz sem csatlakozhatom, se erre, se arra nem hagynak étert számomra. Forduljak fel.

1949. március 15.
Délelőtt 11-kor Szabolcsi Bencéhez mentem és oly jól beszélgettünk, hogy 3-ig ott maradtam. Valaki, akivel lehet beszélni, megértő ember, elégedetlen, boldogtalan. Nemcsak fiát gyászolja, akit a nyilasok meggyilkoltak — de a rezsimbe se tudja beleélni magát. „Régebben mindenki azt produkálhatta szabadon, amit akart, de nem kapott hivatalos támogatást és éhen halhatott. Most meghagyják az anyagi bő segélyt, de előírás szerint, gúzsba kötve kell ezért dolgoznunk! ‘Hol van, hol a sokat hirdetett szabadság! Se itt, se ott!”

1949. március 19.
Tervszerű bekerítésem folyik tovább. A „régi szocdem” hallgasson . . . Egy időre visszavonulok és magamnak dolgozok tovább, pontosan úgy, mint a hírhedt keresztény-kurzus idején. Jobbról se nekem fütyült, balról se nekem fütyül. Csak régebben nem láttam annyira a kulisszák mögé . . .

1949. április 30.
Délután a szerkesztőségben nevetve újságolja Garamvölgyi, hogy megkaptam a Köztársasági érdemrend aranyfokozatát. Azt hittem viccel és kiküldtem. Erre visszajön a nyomtatott hírrel. De örömöm csak percekig tartott, mert ez a relatív kitüntetés voltaképpen degradálás, mert Kadosa, Szervánszky, Weiner magasabb fokozatot kapott, én pedig 25 évi zenekritika után Sárai Tiborral kerülök egy zsákba, holott ő még alig egy éve ír a Szabad Népbe. De itt nyilván felütötte megint a fejét az állítólag eltemetett „paritás”. Ha a Népszava kritikusát kitüntették, jár ez a Szabad Népnek is.

1949. május 11.
Ez a plecsni többet használt nekem száz kritikánál és tíz szerzeménynél. Még mindig kapom a gratulációs leveleket (...) A plecsni hitelesített az emberek szemében. S a pártbeliek csak most tekintenek igazán magukénak és többé nem idegennek. Igaz, hogy ilyen kitüntetést „régi szocdem” még nem is igen kapott.

1949. május 14.
Kedves házi estén ünnepelt meg a Népszava munkatársi 25. évfordulóm alkalmából (...) Én is beszéltem arról, hogyan kerültem a Népszavához (...) Fél tizenkettőkor taxiba ugrottam és még elértem a „Nürnbergi” záróütemeit. Utána Tóth Aladárral (...) Negyedszázad Népszava. Nekem még öt évnek sem tűnik fel.

1949. május 27.
Francesco Molinari Pradelli dirigál az Operában. Jó olasz karmester. Muzikális, nem rendkívüli, de biztos. Failoni Nelly hozta (...) Utána sokáig együtt a szokott társaság, Molinari, Nelly stb. (...) Ezek az operautáni együttlétek már hozzátartoznak az esthez.

1949. június 16.
A Népszavának Erkel Ferencről írtam a vasárnapi számba. Végül még egy kis zenébe is beleharaptam . Este Operában. Utána Tóth Aladárral kettesben Jókaiinál záróráig. 27 éves barátság fűz össze minket.

1949. június 18.
Magyar Színházban (...) a „Dohányon vett kapitány”-nál. Az igazi meglepetés az volt számomra, hogy igenis lehet még ma is jó operettszöveget írni... A szöveg ugyanis igazán épkézláb, ügyes munka. A zene kevésbé, régi receptre készült nemzetközi áru, minden más jelleglű . . . A legnagyobb baj, hogy az évtizedes operettpangás alatt kiveszett az operetténekesek típusa.

1949. július 6.
Tóth Aladár elmondta nekem, hogy ülés volt este az Operában, amelyen sorra vették a jövő évadban műsoron tartandó darabokat. M. Bartók „Csodálatos mandarin”-ja és az én „Divertimento”-m ellen nyilatkozott. Aladár mindkét művet M. és klikkje ellen kiharcolta. M. hitvány és gyalázatos árulója a zenei szempontoknak. Aki Beethovennel datálta előadásában a „formalizmus” kezdetét, eljátszotta, hogy zenei téren komolyan vegyék. S mindezt tetézi, hogy ő járatja a száját, aki szerzeményeiben a formalizmus iskolapéldájait produkálta (...) Ez a határtalan skrupulustalanság egyre teljesebb visszavonulásra késztet a pártélettől, ahol Révai Józsefek és Lukács Györgyök bukhatnak el máról holnapra, ahol senki sem biztos a helyén és főként nem a dolgában. Mert amit tegnap még „vonalasan” mondott, ma már kötélként csavarhatja nyakára.

1949. július 10.
Cs. T-hez mentem dalaimat eljátszani. Jobboldaliak, az kétségtelen (...) Érdekes, hogy a jobboldal zeneéletünkben jobban építette ki magát, mint a bal. Valóságos szabadkőműves társaság jött itt létre. Óvatosan meghúzzák magukat, s ha nem is juthattak be a pártba, jól fedezik magukat néhány vonalas cselekedettel. Támogatják egymást, a Hunniában csak jobboldali zeneszerző kap megbízatást, T. S., F. F., V. Mi uralkodunk, legalább is papíron, ők hajlonganak, udvariaskodnak, százszázalékosan alkalmazkodnak, de ellepték a rádiót is, valóságos hálózatot létesítettek a rendszeres közreműködők között (...) Mi a jelszavakat harsogjuk és ők a pénzt keresik meg. (...)

1949. július 12.
Ma Komor Imre dörgedelmes beszédet tartott nekem arról, hogy ma nem ideál többé a kritika objektivitása, ezt vessem el, mert máskülönben kiröpülök a pártból és a szerkesztőségből is. Ma szubjektív kritikára van szükség, ami röviden annyit jelent, hogy a munkásszármazású művészeket néhány fokkal jobban kell dicsérni, mint a többieket.

1949. július 19.
V. A -val korrepetáltam a Beethoven Esz dúr koncertet. Hihetetlenül keveset tud, pedig most kapott művészeti oklevelet. Szaporodnak a politikai káderek és fogy a pedagógiai rátermettség. Este Tóthékkal a „Gül Babá”-ban ugyanerről volt szó. Az Opera megtelik káderekkel, akik zeneileg értéktelenek, tudatlanok, tapasztalatlanok. Hova vezet ez?

(Folyt. köv.)
162   Ardelao • előzmény158 2017-08-30 09:12:58

Jemnitz Sándorról

Kritika, 1983., 8. szám:

„Lózsy János: Jemnitz Sándor naplójából

Jemnitz Sándornak (1890—1963) sajátos helye van a két világháború közötti, s a felszabadulás utáni magyar zenei életben. A Népszavának, a Magyar Szociáldemokrata Párt napilapjának 1924-től negyedszázadon át harcos elkötelezett zenei munkatársa. S miközben az új magyar műzene kibontakozásának s főképp Bartók művészetének odaadó támogatója, egyúttal arra vállalkozik, hogy a nyugati avantgarde zenei irányzatok szószólója is legyen.

Nagyobb lélegzetű kritikáival, kisebb recenzióival sűrűn találkozhatott a zenei érdeklődésű közönség az újság hasábjain. Írásaiban tudatosan a legnépesebb munkás olvasótáborra gondolt: igényesen, s mindig közérthetően fogalmazott; a zenekritika műfaját az ismeretterjesztés, a propaganda eszközének tekintette. Bizonnyal e népművelői szerepvállalásából is fakad kritikáinak szenvedélyes hangja, szókimondó bátorsága: „ mi... közéletünk minden mozzanatában nemzetközi mértéket alkalmazunk” — írja 1927-ben. Kritikai hangja — ha kellett — olykor csípős volt, ám minden jó ügyért, szépért épp úgy lelkesedni is tudott. S nemcsak kritikusként tevékenykedett: részt vett 1928-ban a Madzsar József szerkesztette nevezetes Társadalmi Lexikon munkájában; a Munkás Dalos Szövetség vezetőségi tagjaként előadásokat tartott, tanácsaival segítette a munkásénekkarok munkáját.

„Zeneszerző, kritikus, zeneíró és karmester”, olvassuk róla a Zenei Lexikonban. Válogatott zenekritikáinak gyűjteményét a Zeneműkiadó Lampert Vera szerkesztésében hatodfélszáz oldalas kötetben, 1973-ban megjelentette, de a zeneszerző Jemnitz életpályája jószerével teljesen ismeretlen a fiatalabb nemzedékek előtt. Pedig szinte egész élete folyamán komponált: több mint nyolcvan, javarészt kéziratban fennmaradt, közre nem adott kompozíciót sorol fel műveinek listája. Az operát kivéve szimfonikus művektől kamarazenékig, szólóhangszerekre írt daraboktól dalokig (Ady-, Kassák-, Kosztolányi-, Illyés-versekre), kórusművektől orgonadarabokig — minden műfajban alkotott értékeset. A két világháború között gyakran szólaltak meg művei a modern zene külföldi ünnepségein, s nyertek nemzetközi díjakat. Elsőként 3 zongora- szonátáját 1927-ben az Új Zene Nemzetközi Társasága (az IGNM) frankfurti fesztiválján mutatták be. Itthon első szerzői estje 1931- ben volt, majd három esztendő múlva a második. (Erről Tóth Aladár írt igen elismerő méltatást.) E szerzői estek után nem egy művét önállóan is műsorra tűzték az előadók, köztük olyan művész is, mint Dohnányi Ernő.

Jemnitz Sándor zeneszerzői tanulmányait a Zeneakadémián Koessler Jánosnál kezdi el, majd Lipcsében Max Regemél folytatja. Brémában, Czernowitzban színházi karmester. Innen Berlinbe megy és Arnold Schönberg, a modern muzsika nagy úttörője felveszi mesteriskolájának hallgatói közé. Itt kerül kapcsolatba Alban Berggel (a Wozzeck és a Lulu komponistájával) és szoros barátságba Theodor Wiesengrund-Adornoval, a schönbergi iskola esztétájával. (Csaknem félezer levelét a Zenetudományi Intézet őrzi, közöttük nem egy Schönberg-, Alban Berg-, Adorno-írást.) Amint egyik életrajzában írja: „Berlinben ismerkedtem meg a szocializmus tanaival.”

Ez a német zenéhez való kötődése (no meg a Népszavánál kifejtett munkássága) a magyar népzenei ihletésű zeneszerzés növekvő térhódítása éveiben nemigen kedvezett komponista pályafutásának, de nem volt igazán kedvező műveinek a helyzete a felszabadulás után sem; jóllehet alkotásainak egyharmadát ebben az időszakban komponálta. Az ötvenes években a kultúrpolitika megmerevedésével munkáira ráütötték az „arisztokratikus”, „formalista” bélyeget. (Pedig a felszabadulás után úgy tetszett, hogy pályája minden tekintetben zavartalan lesz. Közéleti feladatokat vállal: 1945-ben az MKP kezdeményezésére az SZDP őt delegálja elnökül a kétpárti Munkás Kultúrszövetség élére; s tisztét a szövetség megszűnéséig betölti. Főszerkesztője az Éneklő munkás című folyóiratnak, s aktívan vesz részt a Dalos Szövetség tevékenységében. Ebben az időben komponált tucatnyi kórusműve, dala szinte azon nyomban a közönség elé kerül: úgy tűnik fel, hogy egyenes az út a komponista művészete itthoni teljes elismertetéséhez.)

1950-ben úgy érzi, meg kell válnia a Népszavától: „zenekritikusi működésem egyre furcsább vonalra terelődik” — jegyzi fel már 1949 elején a naplójában. Munkakedvét, meleg kedélyét szerencsére e nehéz években sem veszíti el. Zenegimnáziumi tanári állást vállal, s zeneírói működését az Országos Filharmónia műsorfüzetének kritikai rovatában folytatja; a Kis Zenei Könyvtár nagy sikerű sorozatában Mozartról, Mendelssohnról, Chopinről ír értékes monográfiát (az Offenbach-ról szóló könyve azonban már befejezetlen marad); magyarra fordítja Beethoven és Schumann válogatott leveleit.

Töredékeket közlünk egy több kötetes naplóból, amely szerzőjének sokoldalúsága, szerteágazó kapcsolatai révén is a politikai, a kulturális, ám mindenekelőtt a művészeti s főként a zenei élet területeire vezeti az olvasót. A válogatás itt csupán három korszakból, az 1949, az 1952/53 és az 1956-os esztendőben készült feljegyzésekből mutat be részleteket.”

Jemnitz Sándor zeneszerzői és kritikusi tevékenységének a megítélése kortársai szemében nem túl pozitív. Ennek ellenére a fenti írásban említett naplótöredékek folytatólagos beillesztését a jelen topicba érdemesnek látom. Jemnitz u. i. a történelem azon időszakáról, amelyben élt és dolgozott – többek között a művészetről vallott gondolatai kapcsán – remek kor- és kórrajzot ad. Sok érdekességet tudunk meg kortársairól, művészbarátairól is.

De előtte hallgassuk meg Jemnitz Sándor néhány (a YouTube- fellelhető) zeneművét
itt .
158   Ardelao • előzmény157 2017-08-29 10:07:52

MMA székfoglaló – Kassai István
2014. március 28-a, 13 órakor

„FELFEDEZÉSEK KORA

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Székfoglaló az ember életében legfeljebb egyszer adatik. Ezért olyan témát kellett választanom, amit annyira súlyosnak, jelentősnek tartok, hogy ezt az egyszeri alkalmat erre szánom. Különösnek tűnhet, de örülök, hogy nincs zongora a színpadon, mert a muzsika csak elterelte volna a figyelmet a lényegről. A zenei felfedezésekről lesz szó, pontosabban a magyar művészi zene múltjának felfedezéséről.

Korunk ebben a tekintetben valóban a felfedezések kora, holott véleményem szerint már régen nem kellene annak lennie.

Kezdem a történeti tényvázlaton.

Lényegéből fakadóan minden diktatúra arra törekszik, hogy politikai ellenfeleit megsemmisítse, jobb esetben elhallgattassa. A totális diktatúrában a kulturális élet csupán elszenvedője az erőszak-politika következményeinek. A kirekesztés vonatkozhat bárkire és bármire, személyekre vagy stílusirányzatokra. Származás alapján: a náci időkhöz képest faji helyett osztályalapon történő hátrányos megkülönböztetéssel. Politikai alapon: világnézet alapján történő hátrányos megkülönböztetéssel. És természetesen az éppen befolyással rendelkezők személyes rokon- vagy ellenszenve, féltékenysége alapján, különböző ürügyekkel.

Nálunk sem volt másként. Így kerülhetett feketelistára a „burzsoá” Lajtha László és az „arisztokrata” Hubay Jenő, a „klerikális reakciós” Gárdonyi Zoltán, de a „jobboldali szociáldemokrata” Jemnitz Sándor is, vagy az aljas módon alaptalanul megvádolt Dohnányi Ernő, akinek más bűne nem volt, mint hogy sokáig vezető szerepet játszott az „átkos” Horthy rendszer kulturális életében. Szinte magától értetődött, hogy az ideológiai másságot – akkor ellenségnek hívták – kikapcsolták a köztudatból.

A Kádár rendszer kultúrpolitikája árnyaltabb volt, „támogatott, tűrt, és tiltott”, de a célcsoportok azonosak voltak. 1956 után a nacionalistának elnevezett irányzat megítélése módosult. A Sztálin halála utáni változásokat megszakította a forradalom, amely után a politika teljességét átértékelték.’56 legerősebb összetartó ereje a nemzettudat volt. Ebből következett mindenféle nemzeti törekvés elfojtása, így az is, hogy a nemzeti romantikát a zenei életben is a pokol fenekére száműzték volna. Leállították a XIX. század kutatását a Zenetudományi Intézetben, leállt az épp hogy elinduló Erkel Összkiadás, óvakodtak a kor kismestereinek, és nem is olyan kis mestereinek feltárásától. Nyomást gyakoroltak az előadókra is e zeneszerzők mellőzésének irányába. A politikai rendszer bizonytalanabbá válásával lazult ugyan a skatulyázás, de a diktatúra végéig létezett és rombolt a kirekesztő gyakorlat.

A rendszerváltozás szele a magyar zenekultúrát olyan állapotban érte, hogy zenei múltunk térképének számottevő részén fehér foltok terpeszkedtek. A zenetudósok és az előadók feladata tehát hatalmas és felemelő volt; egész korszakokat kellett kiásni a feledésből, gyakorlatilag: felfedezni.

Isten különleges kegyelme folytán részt vehettem ebben a folyamatban. Nem csak azért részletezem elvégzett munkáimat, hogy bemutatkozzam a jelen lévőknek, hanem elsősorban azért, hogy érzékeltessem azt, hogy milyen hatalmas lehetőségek adódhattak akkoriban a periférián levő muzsikus számára is.

A kezdet Ernest Bloch összes zongoraművének lemezfelvétele volt 1988-ban, amivel a kiadó annyira elégedett volt, hogy támogatásával tovább folytathattam a CD felvételeket. Elkezdtem hangzó összkiadásokat készíteni. Ez a kifejezés maga is új volt a magyar nyelvben, a 90-es évek előtt nem találkoztam vele. Nem véletlenül, hiszen tudomásom szerint a Bartók életmű kivételével ilyen nem is készült 1990 előtt. Erkel, Mosonyi, Weiner zongorára írott összes zongoraművét vettem fel CD-re, és Hubay összes hegedű-zongora darabját is, székfoglalóm levezető elnökével, Szecsődi Ferenccel. Készítettem még Dohnányi, Volkmann és Bartók felvételeket is. A hangfelvételek nagyobb része világpremier volt. Ezeket a műveket hangversenyen is előadhattam, így sorban játszhattam ezeket a darabokat újkori-, vagy ősbemutatóként.

Elképesztett, hogy Erkelnek és Mosonyinak nem volt gyűjteményes kottakiadása. A létező nyomtatványok zöme a szerzők életében jelent meg, már ami egyáltalán megjelent. A nagyobb együttesre írott, vagy terjedelmesebb művek túlnyomó többsége csak kéziratban maradt fenn, ha egyáltalán fennmaradt. Mosonyi Mihály életművének jelentős része például lappang, vagy megsemmisült, köztük egy szimfónia és két mise is.

A XX. században a kottakiadás szempontjából a helyzet javult valamelyest, de a hangfelvételeket tekintve nem. Az, hogy például Hubaynak nem volt hangzó összkiadása, nem meglepő, hiszen ideológiai tiltólistán volt. De a kétszeres Kossuth-díjas Weinernek sem volt ilyen! A szerző legjelentősebb zongoraműve a Magyar parasztdalok öt sorozata, de még ebből sem létezett teljes lemezfelvétel, sőt, még a szinte mindent rögzítő Magyar Rádió archívumában sem volt megtalálható a ciklus minden darabja.

Le is kellett, hogy írjam mindazt, amit a hangfelvételek előkészítése során elém került, hiszen ha én nem tettem volna meg ezt, talán még évtizedekig rejtve maradtak volna ezek a megállapítások. Így keletkeztek zenei írásaim, ezek mindegyike olvasható a honlapomon.

A hiányzó nyomtatott kottákat is próbáltam közzétenni, három Mosonyi kötetet sikerült eddig megjelentetni. 2005 óta sok olyan mű kottagrafikáját és közreadását készítettem el, amelyek csak kéziratos formában maradtak fenn. Ezeknek a kottáknak a kiadására nem volt módom. Többek között Erkel Ferenc zongoraművei, Mosonyi két zongorás triója, oktettje és kiadatlan dalai, Hubay kiadatlan hegedű-zongoraművei és szólóhegedűre írt eddig ismeretlen szonátái, vagy Weiner Toldijának zongoraváltozata, amiből DLA disszertációm is készült, valamint Dohnányi Zongoranégyese készült el.

Kénytelen voltam kultúrpolitizálni is, elsősorban a hanglemezfelvételek területén voltak komoly fejlemények. Kiadóknak és előadóknak sikerült repertoárt ajánlani magyar zenei anyag felvételéhez, és összehozni őket. A legnagyobb eredmény Lajtha László zenekari műveinek hangzó összkiadása volt, sikerült elérni, hogy ha nem is magyar kiadónál, de legalább Magyarországon és magyar zenekar előadásában történjen meg a 7 CD felvétele. A 2000-es évek elejéig sikerült tevékenynek maradnom ezen a téren, ezután, részben a hanglemezipar tartós válsága miatt, csökkentek a lehetőségeim. Ebbe a körbe tartozott még Erkel István király című operájának előadása és hanglemezfelvétele körüli ténykedésem, amely részben már a MMA égisze alatt zajlott – nem is vallottunk szégyent vele.

A felfedező-feltáró folyamatnak azonban hatékony és erőteljes akadályozó tényezői is vannak. Ismét saját tapasztalatomra alapozok, de nem úgy, hogy felsorolom a legkülönfélébb sérelmeket, amelyeket az előzőekben felsorolt munkáim során estek meg velem. A magam részéről tényként kezelem, hogy Magyarország gyarmati függőségének következményeként a magyar kultúra egésze célkeresztben van, így itt a működés – bizonyos területeken és bizonyos szint felett – veszélyes. Egy olyan társadalomban, amely a pénzhatalom terrorisztikus uralma alatt nyög, s amely ennek következtében bóvli és dömpingközpontú, ott a környezet csak kultúra- és művészetellenes lehet. Miután erre rájöttem, vállaltam, és ma is vállalom a következményeket. Ennek szintén nem személyes érdem vagy hiba az eredője, hanem a családi háttér és az egészségi állapot. Mivel más tisztességes választásom nem adatott, hitem szerint ebben is Isten gondviselő kegyelme volt jelen. Ezt kívánta tőlem, ezt kellett tennem, és meg is adta a módot arra, hogy minden akadályon túljutva be is fejezzem azt, amit kívánt tőlem. Ha nem Isten állt volna mellettem, elkezdeni sem tudtam volna mindazt, ami mögöttem áll, nem hogy befejezni.

A magyar zenei élet egésze azonban nem állt ilyen kegyelem alatt, mert a feltáró-felfedező munka meg-megállva haladt, ijesztően lassú tempóban.

Bizonyításképpen idézem Petrovics Emil tanár úrnak írt levelemet. A személyes vonatkozású illetve túlságosan keresetlenül fogalmazott részleteket kihagytam vagy tömörítettem, a levél (azóta) idejétmúlt megállapításait aktualizáltam.

A levél 2002. december 30-án, azaz több mint tizenegy éve kelt. A bevezetőben gratuláltam kitüntetéséhez, és a legújabb rádiós bemutatóihoz. Hivatkoztam Operaházi tisztségére, és arra, hogy igazgatói működése alatt színpadra állította az Urtext Hunyadi Lászlót, amit leváltása után sietve le is vettek a műsorrendről. Idézet kezdődik:

Épp erre a felújításra emlékezve döntöttem úgy, hogy Tanár Úrhoz forduljak az Operaház műsorstruktúrájának ügyében. A kortárs magyar dalmű reprezentáltsága érdekében nem kell lobbyznom Tanár Úrnál... Viszont teszem ezt a magyar múlt zeneszerzőinek érdekében. Nem azért vállaltam el művészeti társaságok elnökségi tagságát, hogy ott karácsonyfadísz legyek csupán.
Annál szívesebben írom most ezt a levelet, mert meg van a reményem arra, hogy figyelemfelkeltőnek szánt soraim nem a papírkosárban kötnek ki a titkárságon, mint eddig már két hasonló levelemmel [!] történt valószínűleg. Tanár Úr ismer ugyanis. [a hivatkozott első levél még Ütő Endrének íródott emlékezetem szerint, aki azt sem tudhatta, hogy ki vagyok, viszont Petrovics Emil benne volt az 1979. évi Magyar Rádió Országos Rádióverseny zsűrijében, ahol első díjat nyertem].
Katalógusszerűen felsorolom tehát azokat a műveket, melyek a jövőben esetleg színre kerülhetnek. Három szempontból értékeltem: a mű egykori sikere; a szerző ismertsége, illetve a ritkaságérték, ami azonban alapos okkal feltehetően minőséggel párosul.
Nagyjából sejtem azokat a nehézségeket, amelyek mindenféle újdonság bemutatása előtt tornyosulnak. Éppen ezért nem is gondolok arra, hogy valami igen gyors változás történik ebben a tekintetben. -
E nehézségek közül az énekes lobby konzervativizmusát és a mai koreográfusok azon megcsontosodott szokását említettem, miszerint zenét keresnek a koreográfiához, és nem fordítva.
Felelősségteljes feladat egy mű felújításáról dönteni, annál is inkább, mivel a magyar zenetörténet e szeletéről alig-alig van nemhogy teljes felvétel, de akár néhány perces hangfelvétel.
E munka megkönnyítése céljából készítettem a következő összeállítást.
Magyar operák
E r k e l F e r e n c dalművei.
Erkel Ferenc életművének kezelése a magyar zenei élet botrányköve. Nincs még egy ország, ahol egy, az Erkeléhez mérhető jelentőségű életművet ilyen mértékben hamisítottak volna meg. Ebben a kérdésben a zenei élet minden intézménye felelős. Az Operaház az 1993-as centenárium alkalmából sokat tehetett volna a helyzet javításáért, ehelyett csak rontott azon: ez az akkori vezetés történelmi bűne.
Mint ismeretes, az akkori igazgatóság a Bánk bán Nádasdy-féle átköltött változatát mutatta be, de még ezt is jelentősen lerövidítette.
Ahogy erre már a 80-as években történt is kísérlet, végleg le kellene venni az Operaház műsorrendjéről a H u n y a d i és a B á n k „átköltéseket”, mert minőségük mára [2002-ben vagyunk!] már tudományosan igazoltan alatta marad az eredeti művekének, és egy olyan ízlésről tanúskodnak, amely már színpadra állításuk idején is avítt volt. A felújítások zenei alapját az eredeti partitúrák kell, hogy képezzék. E követelmény érvényesítése egyébként üdvös volna valamennyi felújítás esetében. .
Erkel maradék hét operája közül egyébként csak a Saroltáról állítható, hogy felújítása nehézségekbe ütközne a mai színpadon, mert ennek a vígoperának valóban gyenge a szövegkönyve. A többit évfordulóhoz kapcsoltan be lehet mutatni. Figyelemreméltó, hogy Kolozsvári Állami Magyar Opera már lassan az összes Erkel operát repertoáron tartja, és sikerrel, pedig nem a kolozsvári, hanem a Budapesti Operaház köszönheti a létét Erkelnek. .
Elsősorban a B r a n k o v i c s o t lehetne felújítani. Erkel zenedrámái közül talán ez a legerőteljesebb. Ez az opera a repertoáron is tudna maradni, persze csak akkor, ha nem bánnak el vele úgy, mint a Dózsával.
A D ó z s a esete példázza azt, hogyan nem szabad egy operát felújítani.
[Az előadás beharangozásakor azt híresztelték, hogy az eredeti partitúra alapján készült a felújítás, de természetesen itt is egy átdolgozásról volt szó.]
[i] Az eredeti hossza több, mint négy óra és ebből a fele sem hangozhatott el. Ahogy ezt az Erkel zongoraművek tanulásakor tapasztaltam, Erkelnek egészen kivételes arányérzéke volt, tudta, hogy egy zenei anyagot hányszor lehet ismételni, variálni, rekapitulálni anélkül, hogy unalmassá válna zene. A dramaturgok ezt nem értik, nekik a filmszerűség, az action kell. Mintha egy Beethoven szonátából kihagynák a szonátaforma expozíciójának ismétlését és a visszatérést, a variációs lassú tétel változatainak a felét és a fellelhető összes ismétlést, majd a rondótéma valamennyi visszatérését mondván – túl hosszú. Állítom, hogy egy zeneileg korrekt módon színpadra állított Dózsát nem lehetett volna levenni a repertoárról, mert az operának azért mégiscsak ez lenne a lényege: a zene, ezért is hívjuk zenedrámának, nem drámazenének.
[/i]
Erkelnek (ez) négy operája [a Hunyadira, a Bánkra, a Dózsára és a Brankovicsra gondoltam akkor] a jelenlegi [azaz az akkori] kulturális viszonyok között is repertoáron tartható lenne.
A briliáns szerepeket tartalmazó első opera, a B á t o r i M á r i a olaszos hatásai miatt, a Doppler fivérekkel írt E r z s é b e t épp a társszerzők miatt lenne támadható. A S a r o l t a gyenge szövegkönyve miatt alig bemutatható. A szabadságharc idején játszódó N é v t e l e n h ő s ö k e t 1998-ban, az István királyt 2000-ben kellett volna bemutatni.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ma már az I s t v á n k i r á l y t is az Operaház műsorrendjén tarthatónak vélem, természetesen az eredeti és húzatlan formában.
Az Erkelt megelőző időszak és az Erkel kortársak operái nagyrészt különlegességek csupán. Komolyabb szériát három mű ért meg.
R u z i t s k a J ó z s e f : B é l a f u t á s a . Felújítása esetén nyilván Erkel operáival hasonlítanák össze, azokhoz képest, bizony, kezdetleges. Erkel fellépéséig ezt a művet tartották a legjobb magyar operának.
Császár György: Kunok. Sem az operát, sem a szerző egyéb műveit nem ismerem eléggé ahhoz, hogy nyilatkozni tudjak róla.
Doppler Ferenc: Ilka, avagy a huszártoborzó. A három közül ez volt a leghosszabb életű. Megjegyzem, hogy az 1860-as évekig az Ilka játszottsága nagyobb volt, mint a Hunyadié!
Mindhárom darab megérdemli a tanulmányozást.
L i s z t : D o n S a n c h e . Liszt gyerekkori – és egyetlen – operájának műsorra tűzéséhez segítséget ad a Hungaroton felvétel.
M o s o n y i M i h á l y dalművei.
K a i s e r M a x a u f d e r M a r t i n s w a n d . Mosonyi első operáját bukott műként szokás emlegetni, ez nem igaz. A művet a szerző kivitte Liszthez Weimarba, aki rámutatott a gyenge pontokra és bemutató helyett átdolgozást javasolt. Ezt Mosonyi el is végezte, ám épp ekkor szakított németromantikus stílusával és a premiert nem szorgalmazta többé. Mosonyi első stíluskorszakának nyilván ez az opera a csúcspontja.
A 2005. évi Tavaszi fesztiválon a darab kitűzött hangverseny bemutatója elmaradt, hangfelvétel sem készült még. A kotta partitúrájának a leiratát viszont időközben elkészítette Scholcz Péter.
S z é p I l o n k a . A darab az első olyan dalmű, amely tisztán magyar zenei elemekből épült fel (Erkel „válaszként” írta a Saroltát, hasonló ambícióval). A partitúra „elkallódott”, így azt csak a szólamok összeírása után lehet megvizsgálni, ami el is készült, szintén Scholcz Péter munkája. Scholcz szíves szóbeli közlése szerint az opera 1862. évi bemutatóját Mosonyi nem pártolta, mert az operát igen erőteljesen meghúzták, így a Szép Ilonka eredeti műalakját még nem játszották el soha.
Á l m o s . Ezt az operát csak jóvátehetetlenül későn, 1934-ben mutatták be, holott maga Liszt szorgalmazta a premiert. A partitúra a Régi Zeneakadémián található. Véleményem szerint ez az egyetlen olyan Erkel-kortárs opera, amely képes lenne megmaradni az Operaház repertoárján. A honfoglalás legértékesebb zenei emlékműve. Csendesen és bátortalanul jegyzem meg, hogy miután Erkel, majd Liszt 200. születési évfordulóját elrontottuk, most készülünk ugyanerre Mosonyi Mihály és Volkmann Róbert és Goldmark Károly 2015-ös évfordulóján.
M i h a l o v i c h Ö d ö n dalművei.
A Zeneakadémia igazgatójának legjobb éveit felemésztette az oktatás és a zenepolitika. Dalainak CD-felvétele bizonyítja, zeneszerzőként sem volt jelentéktelen. Négy operája közül természetesen a két érettebb kori a figyelemre méltóbb.
E l i á n a (szövegkönyv Tennyson, Herrig, Ábrányi E.). Ez a háromfelvonásos opera (komp. 1885-7 bem. 1908!) a zenetörténészek szerint a legjobb.
T o l d i s z e r e l m e (szövegkönyv Arany, Csiky, Ábrányi E.) 2. változat, bem. 1893. A zongorakivonat nyomtatásban is megjelent.
H u b a y J e n ő dalművei.
A c r e m o n a i h e g e d ű s . Az 1892-ben komponált dalmű máig a nemzetközıleg legjátszottabb magyar opera. Az első magyar opera, amely eljutott a tengerentúlra, a világ több mint 80 színpadán játszották. A budapesti 100. előadást Mascagni vezényelte (1925). A szerző ötven évig tartó feketelistázottsága ellenére két slágere máig élő, ez a Madárdal és a hegedűszóló.
Magyar koloritja miatt érdekes lehet a F a l u r o s s z a , amely Tóth Ede népszínművének Váradi Antal-féle librettójára készült, és a L a v o t t a
s z e r e l m e . Irodalmi alapja miatt lehet érdekes a K a r e n i n a A n n a . Egyfelvonásos a M i l ó i V é n u s z és a Wilde nyomán írt meseopera, az Ö n z ő ó r i á s . Változatos „nemzetközi” színek jellemzik az Á l a r c o t . Egyelőre azonban még a legsikeresebb Cremonai hegedűs műsorra tűzése is kényes lehet bizonyos szakmai körök szinte érthetetlen ellenkezése miatt.
P o l d i n i E d e : C s a v a r g ó é s k i r á l y l á n y . Akik még hallhatták, egyhangúlag azt állítják, hogy messze jobb, mint a Farsangi lakodalom, amit a szerző legjobb operájának tartanak.
D o h n á n y i E r n ő operái.
T a n t e S i m o n a . Rádiófelvételéből Hungaroton CD készült.
A v a j d a t o r n y a . Az Operaház éppen készült a felújítására, ami meg is történt.
A t e n o r . A háromfelvonásosból rádiófelvétel is készült, majd TV-film is.
K o d á l y : C i n k a P a n n a b a l l a d á j a . Érdemes lenne tanulmányozni a felújítás lehetőségét már csak amiatt is, hogy ne csak egyetlen magyar zeneszerző legyen (Bartók), akinek az összes színpadi műve az Operaház repertoárján van.
Magyar táncjátékok
XIX. századi zeneszerzőink nemigen írtak balettzenét. Kevés számú színpadi szerzőnk az operaírást ambicionálta s a balett csak ennek betétjeként jelent meg jellemzően. Szerencsére akadt kivétel is.
D o p p l e r F e r e n c balettjei. Volt módom a szerző első operájának zongoraátiratából egy válogatást CD-re játszani: E művét olaszos dallamgazdagság jellemzi. Mivel kiváló fuvolás volt s hangszerére sokat írt, virtuóz darabjaival fennmaradt a hangversenydobogókon. Zeneszerzői erényeit dicséri, hogy Ilka c. operája százas szériát ért meg s hogy Erkel Dopplert szerzőtársává emelte az Erzsébet c. operában.
E r k e l G y u l a : S u i t e d e B a l l e t m a g y a r s t í l b e n . Németh Amadé: Az Erkelek a magyar zenében c. könyvének 110. lapjáról idézem: ’A Filharmóniai Társaság 1897 XI. 17-i hangversenyén hangzott el Richter János vezényletével. – Azonos az 1885. évben komponált; 1895-ben az Operaházhoz újra benyújtott és visszautasított V á n d o r P i s t a k a l a n d j a i c. balettel, a szvit a balett egyes részleteit tartalmazza. A műnek közönségsikere és szakmai sikere is volt.
Mindössze ennyi a XIX. század, a XX. viszont annál gazdagabb, itt már válogatni is lehet, akár az életművön belül is.
P o l d i n i E d e : É j s z a k i f é n y . A szerző ezzel a darabbal lett világhírű. A zenekari anyag a Széchényi Könyvtárban van partitúra nélkül, csak egy particella van hozzácsatolva. A partitúra nyilván a szerző hagyatékában van, amelynek a holléte nem ismert. A balett partitúrája azonban összeírható lenne, a zene pedıg a particella alapján is megítélhető.
H u b a y J e n ő – K e n e s s e y J e n ő : C s á r d a j e l e n e t e k. Hubay Csárdajeleneteıt, szám szerint tizennégyet, 1882-től kezdte komponálni. A szerző jóval Bartók és Kodály jelentkezése előtt, azaz a zenei folklórizmus térhódítása előtt írta e művek zömét, méltánytalanság számon kérni rajtuk egy negyedszázaddal fiatalabb irányzat stílusjegyeit. E darabok természetesen hitelesebbek, Brahms táncainál. Mind ezekhez, mind Liszt Rapszódiáihoz képest előnyük e nótafeldolgozásoknak, hogy arra a hangszerre íródtak, amelyen eredetileg is előadták őket: a hegedűre. A balettet Kenessey állította össze Hubay instrukciói szerint. A bemutatóra a szerző halála előtt néhány hónappal, 1936. december 6-án került sor az Operában.
D o h n á n y i E r n ő művei
P i e r r e t t e f á t y o l a Op. 18. Bem: 1910. január 22. Drezda. Kıadta a Doblinger kiadó Bécsben, 1910. Zeneileg nyilván ez a három képből álló pantomim a legértékesebb, hiszen opusszámmal ellátott mű.
A t é k o z l ó f i ú . Ez a pantomim Wormser műve: Dohnányi csak átírta zongorára és eljátszotta a felesége, Galafrès Elza kedvéért, akinek egyébként a Pierrette fátyolát is írta.
S c h u b e r t – D o h n á n y i : A m ú z s a c s ó k j a . Balett 1 felvonásban, 6 képben. Bem: 1928. november 19., Operaház. A híres Moments musicaux ciklus briliáns hangszerelése.
A s z e n t f á k l y a . Tánclegenda 11 képben, a Ruralía hungarica és a Szimfonikus percek tételeiből összeállítva. Bem: 1934. december 6., Operaház.
W e i n e r L e ó táncjátékai.
C s o n g o r é s T ü n d e. A kísérőzenéből a szerző kétszer is összeállított balettzenét. Az első bemutatója 1930. november 8-án volt az Operaházban. A második változat a Pécsi Balett számára készült 1959-ben. Bemutatójára 1962 júliusában került sor a színmű előadása során, betétszámként.
L i s z t – W e i n e r : Ö r ö k g y á s z . A Marche funèbre valamint a Funérailles hangszerelése.
L a j t h a L á s z l ó táncjátékai. Lajtha drámai vénája sokkal ismertebb, mint sziporkázó humora. Balettzenéi jellemzően ezt a zsánert képviselik.
L y s i s t r a t a . Bem: 1937. február 25., vez. Ferencsik János (Operaház). A librettót Arisztofanész nyomán Áprily Lajos és a zeneszerző írta. A balettből nincs hangzó anyag, de a nyitány és a szvit a Marco Polo kiadó CD-in megjelent.
C a p r i c c i o . Balett egy felvonásban (14 szám). Színpadi bemutatója nem volt. A librettót François Gachot ötletéből Csathó Kálmán és a zeneszerző írta a Commedia dell’arte modorában, ma is időszerű témáról. Komp. 1944.
N é g y i s t e n l i g e t e (Le bosquet des quatre dieux). A darab hangverseny előadásban sem mutatták be, csak tavaly, azaz 2013-ban, de hangzó anyag van, a belőle készült 2. Szvitből. A librettót Révay József és a szerző írta, és a Lysistrata-hoz hasonlóan, ez is az ókori Hellászban játszódik.
Bármelyik balett sikerrel bemutatható, de a legjobb a Négy isten ligete lehet, mert a belőle készült 2. Szvit Lajtha legjobb műveinek egyike.
K o d á l y Z o l t á n : K u r u c m e s e . E mű nem található meg a lexikonokban, forrásom: Raics István Magyar zeneművek jegyzéke. „Táncjáték a Marosszéki és a Galántai Táncok c. művekből Harsányi Zsolt cselekményére, 1935. bemutató: M. K. Operaház, 1935”
V e r e s s S á n d o r táncjátékaı.
A c s o d a f u r u l y a . Paulini Béla szövegére, Milloss Aurél koreográfiájával, 1937-ből.
T é r s z i l i K a t i c z a , bem. 1949, Stockholm.
És a sor folytatható lenne, de pl. F a r k a s , K ó s a , T a k á c s , K a d o s a táncjátékairól nem tudok többet, mint ami a lexikonokban van.

Itt zárul a levél 2002-ből. Petrovics Emil hamarosan elhagyta az Operaházat, így ez a harmadik levelem is bekerült a Ház irattárának a mélyére.

Talán szokatlan, hogy egy akadémiai székfoglalón egy tizenegy (és fél) éve írt levelemet olvasom fel. De ezzel meggyőzően tudom igazolni azt, hogy zenei múltunkban a felfedezések kora nem hogy nem fejeződött be, de bizonyos területeken szinte még el sem kezdődött.

A magyar zeneirodalom jelentős része ma is feltáratlan. Mindazokból a feladatokból, amelyeket ebben a levélben felsoroltam, alig valósult meg valami, akár az Operaházban, akár a hangversenyéletben, akár a hanglemeziparban, akár a kottakiadásban. Ez a felsorolás csak a színpadi műveket érintette, és csak az Operaházhoz kapcsolható műveket.

A népszínművek, operettek, daljátékok igényesebb része szintén hiteles megszólaltatásra vár, köztük Erkel Ferenc népszínmű kísérőzenéi és a világhírű magyar operett iskola remekeinek jó része. De ugyanez a helyzet a magyar szimfonikus irodalommal is. A végtelen gazdagságú kamarazenei termésből jóval többet sikerült feltárni, de még itt is van tennivaló.

Negyedszázaddal a rendszerváltozás, azaz a kulturális élet állítólagos felszabadulása után egy ekkora hiányt nem lehet pusztán a gazdasági helyzet sanyarú voltával mentegetni. Meg kell teremteni a tisztességes munka feltételeit, módszeresen és tempósan el kell kezdeni dolgozni. Értékeinket felmutatni és terjeszteni itthon és külhonban.

És ez az a terület, ahol a Magyar Művészeti Akadémia hivatott kezdeményezni és cselekedni.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és abban a reményben zárom a székfoglalót, hogy a nem is olyan távoli jövőben hangszeremen, a zongorán is bemutatkozhatom, és mindazt, amit itt elmondhattam, bizonyíthatom a zene eszközeivel is.”
157   Ardelao 2017-08-29 00:16:42

ELFELEJTETT MAGYAR ZENEMŰVEK.

„Az elfelejtett vagy ismeretlen régi magyar zeneművek érdekében kiadott rádió-felhívás eredménye, hogy a magyar zeneirodalom nagyszabású táncjátékkal gazdagodott.
Szerzője: Erkel Gyula, ismert és elismert mester, aki keveset komponált ugyan, de műveinek műbecse kora ifjúságában már tekintélyt szerzett neki a zenevilágban. Irodalmunk két drámai remekéhez írt zenét, az egyik Csongor és Tünde, a másik, Az ember tragédiája, melynek ez az első kísérőzenéje. Sok dalt és nótát szerzett, melyek közül a nép többet átvett. A köztudatban nem egy népdal szerzőjeként szerepel. A Falu rossza, Tolonc, s más népszínművek zenéjét ő állította össze és részben szerezte. A zenei irodalom tud arról, hogy írt egy négy-felvonásos táncjátékot, melyet az Operaház megbízásából az 1885-i kiállításra szerzett s melyet nem adtak elő.

Azt azonban nem tudtuk, hogy megvan, és hogy hol van az a táncjáték. A rádió felhívására Erkel Jenő, Erkel Gyula fia, elvitte a vezér-könyv hatalmas kéziratát a rádióba s átadta bemutatás végett. Ez a bemutatás meg is történt.
Mi történhetett e körül a táncjáték körül, hogy sohasem került színre? Valószínűleg muzsikai cselszövény áldozata lett. A családbeliek úgy tudják, hogy az «operabírálói» intézmény egyik tagjának a mű nem tetszett. A szerző erre javítás ürügye alatt elkérte tőle a vezérkönyvet, hazavitte, bezárta egy fiókba, mely a nyilvánosság számára, íme, csak most nyílt ki.

Helyesebben: a műből három rész elhangzott Suite de Ballet cím alatt az 1897. november 17-én tartott filharmóniai hangversenyen. Erről a Fabo Bertalan-féle Erkel-emlékkönyvben
(III. 1.) Kereszty István többek közt ezt írja:

«Mindnyájunkat gyönyörködtetett az előadott tételek nem közönséges, fordulatos magyarsága, változatossága, a csín és elevenség, a vidámság és mégis diszkrét hang, egyszóval: előkelő művészet, mely az előadott részleteket becsesekké s kedvesekké teszi. Láttam — folytatja Kereszty — az egész partitúrát (négy felvonás, de nem hosszú) s mondhatom, az egész: élvezetes, tartalmas, igazi műgonddal kidolgozott, nem hatásvadászó, mégis okvetlenül jól ható műve egy tagadhatatlanul jeles, mesteri koncepciójú alkotó zenésznek».

A műről elég, ha még annyit tudunk, hogy címe: Vándor Pista kalandjai, — ami nem sokat mond, s szövegének szerzője báró Jósika Kálmán, kinek munkája jelentéktelen.

Ritkán akad alkalom, hogy Erkel Gyula neve mellett megállhatunk.

Erkel Ferenc kilenc gyermeke közül Gyula volt az első — sorrendben. Tehetségre is. Testvérei közül talán csak Sándor, a nagy karmester, érte utol.

Erkel Gyula zeneszerző, pedagógus és fiatal korában kiváló zongoraművész volt. 1842-ben született Pesten. 1909-ben halt meg Újpesten. Mint kis gyermekről, már írtak róla a lapok.

Idézünk a Der Ungar című napilap 1847. július 22-i számában „Az ezred lánya” vígoperáról írt kritikából néhány sort :
«A dob (tudniillik Sátorfy úr megbetegedése következtében) mégsem maradhatott el. Egy hat éves fiú, az angyalszép Erkel Gyula, verte, kiváló tehetségű atyjának ütemezése szerint, fölösleges felemlítenem, — írja tovább a kritikus — hogy a hallgatóság el volt ragadtatva s a kis dobosnak virágokat dobott.

A kitűnő zenei képességekkel megáldott fiút 14 éves korában a Nemzeti Színház zenekarába, a dobok mellé szerződtette. Közben édesatyja zongorára tanította, Mosonyi Mihálynál pedig zeneszerzési tanulmányokat folytatott. Huszonegy éves korában operai másodkarnaggyá nevezték ki, később karmesterré. Huszonhat éven át szolgálta az Operaházat. A Zeneakadémián 1879 óta működött. Zeneelméletet, zongorát tanított, utóbb az operaiskola növendékeinek korrepetitora volt. Csodálatos emlékezőtehetségével a legkülönbözőbb dalművekből vett részleteket vezérkönyv és zongorakivonat nélkül vezényelte és zongorázta. Ugyanilyen jártas volt a régi szimfonikus és kamarazene-irodalomban, amelyet hasonló alapossággal kevesen ismertek. Minden zenei frázisra szabatosan emlékezett, úgy hogy azok számára, akik vele érintkeztek, valóságos élő lexikonja volt a zeneirodalomnak.

*

A.E.M. Grétry, a nagy zeneköltő, aki kiváló író is volt, „Memoires ou Essais sur la musique” című híres munkájában arról elmélkedik, hogy történeti operaházat kellene alapítani, ahol az eltűnt múlt remekeit játszanák.

Az elfelejtett magyar zeneművek, az eltűnt múlt remekei, most rendre megszólalnak a rádióban.”

Írta: PAPP VIKTOR

BUDAPESTI SZEMLE, 1938. 251. kötet (731. szám)
Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zeneműtára

Alisa Yajima, Baráz Ádám (négykezes zongora)
SCHUBERT: 2 Marches Caractéristiques, D.886
SCHÖNBERG: 6 darab zongorára, négy kézre (1896)
BRAHMS: 4. Szimfónia (e-moll), Op. 98
Andante moderato (a szerző átirata)
SCHUMANN: Bilder aus Osten Op. 66 - részletek
KARL HERMANN PILLNEY: Eskapaden eines Gassenhauers (Parodisztikus variációk egy témára)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

DONIZETTI: Szerelmi bájital

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Michel Béroff (zongora)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Csaba Péter
"Ünnepi hangverseny Finnország állammá alakulásának 100. évfordulója alkalmából"
FRANCK: Szimfonikus variációk
RAVEL: D-dúr zongoraverseny bal kézre
SIBELIUS: 2. (D-dúr) szimfónia, Op.43

19:00 : Budapest
MűPa, Fesztivál Színház

"Klasszik 47°N19°E"
Modern balett-est két részben

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Simon Izabella, Várjon Dénes, Roman Rabinovich (zongora)
Muriel Cantoreggi, Keller András (hegedű), Andrea Hallam (brácsa), Marie-Elisabeth Hecker (cselló), Radovan Vlatković (kürt), Klenyán Csaba (klarinét)
Escher Vonósnégyes: Adam Barnett-Hart, Danbi Um (hegedű), Pierre Lapointe (brácsa), Brook Speltz (cselló)
2017.11.17 19.00
SOLTI GYÖRGY KAMARATEREM
"kamara.hu/2"
A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja
J.S. BACH: A fúga művészete, BWV 1080 (részletek)
BUSONI: 2. (e-moll) hegedű-zongora szonáta, Op. 36a
SCHUMANN: Adagio és allegro, Op.70
BRUCH: Nyolc darab klarinétra, brácsára és zongorára, Op.83 (részlet)
BEETHOVEN: D-dúr („Szellem”) zongoratrió, Op.70/1

19:00 : Budapest
Aranytíz Kultúrház

"Történelmi Táncklub a Mare Temporis táncosaival"

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Balog József (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Yeruham Sharovsky
RIMSZKIJ-KORSZAKOV: Nagy orosz húsvét nyitány
PÁNCZÉL TAMÁS: Zongoraverseny
DVOŘÁK: VII. szimfónia

19:00 : Budapest
Duna Palota

Zalai Antal (hegedű)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Műsorvezető: Zelinka Tamás
GLINKA: Ruszlán és Ludmilla – nyitány
DVOŘÁK: a-moll hegedűverseny, Op.53
CSAJKOVSZKIJ: D-dúr hegedűverseny, Op.35

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bogányi Gergely (zongora)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Cristian Mandeal
BARTÓK: Táncszvit, Sz. 77, BB 86
LISZT: Haláltánc
R. STRAUSS: Salome, Op. 54 - Hétfátyoltánc
DEBUSSY: A tenger
19:00 : Keszthely
Balaton Kongresszusi Központ és Színház

"Fischer Annie ösztöndíjasok hangversenye"
A mai nap
született:
1923 • Eősze László, zenetörténész
1925 • Charles Mackerras, karmester († 2010)
elhunyt:
1959 • Heitor Villa-Lobos, zeneszerző (sz. 1887)