Bejelentkezés Regisztráció

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei


151 Ardelao 2017-08-25 19:46:00
ANTALFFY-ZSÍROSS DEZSŐ Antalffy Zsíros Dezső hazajön. Hosszú ideig Amerikában élt Antalffy Zsíros Dezső, a kiváló orgonaművész, a Zeneművészeti Főiskola orgona-tanszakának professzora. Úgy halljuk, hogy a kitűnő muzsikus néhány nap múlva Budapestre érkezik látogatóba. Lehetséges, hogy hangversenyt is ad. Annyi azonban biztos, hogy a szegedi Fogadalmi Templomban az új orgonán játszani fog. AZ EST, 1930. november 22. (21. Évfolyam, 266.) * Antalffy-Zsíros Dezső operájának bemutatója New Yorkban. A New-Yorki Rádió City Music Hall-ban a múlt hét csütörtökén bemutatták Antalffy-Zsíros Dezső, az Amerikában élő magyar orgonaművész, zene-szerző eredeti operáját, amelynek »Onteora’s Bride« (Onteora menyasszonya, megj. A.), a címe és szövege egy indián legenda nyomán készült. A világ egyik legnagyobb színházában a Zeneművészeti Főiskola egykori tanára nagy sikert aratott művével. Rapé Ernő, a Rádió City magyar főzeneigazgatója vezényelte az előadást, a világítási effektusok sikere pedig Braun Jenő, magyar származású mérnök ötleteit jutalmazta. AZ EST, 1934. november 30. (25. Évfolyam, 270. szám) * MAGYAR ORGONAMŰVÉSZ AMERIKAI KITÜNTETÉSE. Antalffy-Zsíros Dezső hazánkfiát, aki hosszú idő óta az amerikai zenevilág egyik jelentős tagja, a New Yorki Filharmónia orgonaművészének szerződtette. BUDAPESTI HÍRLAP, 1938. október 23. (58. Évfolyam, 240. szám) * EGY MAGYAR ORGONAMŰVÉSZ NAGY SIKERE AMERIKÁBAN. New Yorkból jelentik: Antalffy-Zsíross Dezső, a budapesti Zeneakadémia volt tanára a kiváló orgonaművész, aki már régóta az Észak-Amerikai Egyesült Államokban működik, legutóbb fellépett a New Yorki Filharmonikusok monstre-hangversenyén, amelyet John Barbirolli, Amerika egyik legkiválóbb karmestere vezényelt. A magyar művész egy nagy orgonakoncertet játszott valódi amerikai méretű sikerrel. Az történt ugyanis, — amire még nem volt példa az orgonahangversenyek történetében, — hogy a közönség az egész hatalmas számot — megismételtette! KELETI ÚJSÁG, 1940. április 11. (23. Évfolyam, 83. szám) * Antalffy-Zsíross Dezső Papp Viktort idézem: (Zenekönyv, Rádióhallgatók számára. Zenekari esték II.) „Nevét jobban ismerik másutt, mint itthon. Ennek oka az, hogy 20 év óta Amerikában él. Művészi nyugtalanság vitte ki az új világba, ahol nem közönséges tehetségével, nem csak kenyeret, de hírnevet is szerzett magának és megbecsülést a magyar művészetnek. Antalffyt azért is könnyen el lehet felejteni, mert itthoni sikereit kora ifjúságában aratta, éspedig olyan sikereket, amilyeneket meglett korú mesterek érnek el. A kissé mindig felületesen ítélő közönség azt hiheti, hogy korán indult művészi pályájának íve már lehajlóban kell legyen, holott még el sem érte a csúcsot, csakhogy messze, más környezet számára gyümölcsözik. Antalffy-Zsíross Dezső 54 éves. (1939-ben, a könyv írásakor, megj. A.). Műveinek száma közel 100. Köztük több nagyobb-lélegzetű alkotás. Kiadott műveinek száma 45. A többi kézirat. Nevezetes munkája a »Miracle« zenéje, melyet Reinhardt számára írt. Egy évig vezényelte a rendkívüli sikerű színjátékot, amerre azt Reinhardt bemutatta. Kimagaslóbb művei még: a Friburgi passiójátékok számára írt kísérőzene, Bach e-moll orgona prelúdium és fúgájának zenekari átirata, Variációk »Dixy« amerikai témára, két zongorára és zenekarra, Kísérőzene a »Jedermannhoz« a salzburgi ünnepi játékok számára. Antalffy-Zsíross Dezső Amerikában is foglalkozott pedagógiai munkássággal. A rochesteri egyetem orgonatanára, később a New Yorki (teológiai szemináriumon) Union Theologikal Seminary-n a zeneszerzés tanára. Több évig a National Broadeasting Company-nak New Yorki zeneszerzője. 1931-től a Rádió City komponistája, a Music Hall orgonistája s újabban a New Yorki Filharmónia első orgonistája.” Antalffy-Zsíross Dezső Magyar Szvitjét 1908-ban mutatták be a Budapesti Filharmonikusok Kerner István vezénylésével. Nagy feltűnés volt ez akkor, hiszen a szerző csak 23 éves. Kinevezett rendes tanár már a Zeneakadémián, de nem taníthat, mert kiskorú, így egy darabig állami ösztöndíjakkal külföldi tanulmányutakon jár. A szvit alcíme: »Képek a katona-életből.« Szegeden készült, a szerző önkéntesi éve alatt. Négy apróságot fűzött koszorúba. Az első tétel címe: Hazatérés, a jó kedvűen hazatérő katonákat mutatja be. Háromszakaszos dalforma, magyaros témákkal. A második tétel elnevezése: Humoreszk. Tulajdonképpen Scherzo. Benne a szerző a katonák csintalan mókáit akarja érzékeltetni. Témái magyarosak. A harmadik tétel: Éji zene a kedves ablaka alatt. A negyedik tételnek: Finálé címet adta a szerző s így annak gondolatkörét bővebben nem jelölte meg. Víg tánc, mely a vége felé állandóan gyorsul. Formára: két témájú Rondó. A Lírai szvit öt évvel készült az első szvit után. 1913-ban mutatták be a Filharmonikusok Kerner István vezénylésével. A mű kis zenekarra készült. Öt tételből áll. Az első: Szerenád (Andantino cantabile). Holdvilágos, forró nyáresti hangulatkép. A második tétel címe: A hattyú halála (Lento doloroso). Az utolsó dal , a mindenkitől elfelejtett, elhagyatott költő halálát érzékelteti. A rövid tétel alaphangulata sötét, komor. A harmadik tétel címe: Roccoco (Tempe di minuetto). Parókás urak és krinolinos dámák előkelő tánca. Zenei formája: háromszakaszos dalforma – trióval. A negyedik tétel: Keringő, a szerző kézírása szerint, »Valsette.« Melankolikus hangulatú báli jelenet. Könnyedén sikló színkopás keringő-téma érzékelteti az ideál táncát. A szvit utolsó tételének elnevezése: Burleszk (Vivace). Zajos és egyre fokozódó vidámság, melynek legfelsőbb fokán a zenekar hatalmas tremolóban zeng. Hirtelen lelohad a jókedv, majd még egyszer fellobban s hatalmas fortisszimóban zárul a Lírai szvit. (P.V. 1940.) [url] https://www.youtube.com/watch?v=QmtYiiPCj4A; DEZSŐ ANTALFFY-ZSIROSS: TWO HUNGARIAN SONGS (1911) [/url]

150 Ardelao 2017-08-23 22:52:41 [Válasz erre: 148 Ardelao 2017-08-23 21:19:09]
Végezetül álljon itt egy angol nyelvű ismertető Alexander Laszlo életéről és munkásságáról, amely minden eddigi információnál részletesebb: [url] http://www.classicthemes.com/moodComposers.html;Sandor ("Alexander") Laszlo (November 22, 1895 - November 17, 1970) [/url]

149 Ardelao 2017-08-23 21:21:02 [Válasz erre: 148 Ardelao 2017-08-23 21:19:09]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=f-GEDFcmh1U;The Amazing Mr X (1948) [/url] (Teljes film.)

148 Ardelao 2017-08-23 21:19:09 [Válasz erre: 145 Ardelao 2017-08-23 19:02:09]
[u] Színházi Élet - 1932/35. szám: [/u] „H a n g o s h e t i h í r a d ó Csak röviden! ………………………. ALEXANDER LÁSZLÓ (természetesen magyar) és zenekara szerepelt legtöbbet az utóbbi évben hangosfilmeken, a berlini Film-Kurir híradása szerint. …………………………” Néhány film, amelyeknek a témák jellege miatt többnyire félelmetes zenéjét Alexander LASZLO komponálta: [url] https://www.youtube.com/watch?v=LC4mHhqAad4; The Great Flamarion (1945) [/url] (Teljes film.) [url] https://www.youtube.com/watch?v=f-GEDFcmh1U;The Amazing Mr X (1948) [url] (Teljes film.) [url] http://www.angelfire.com/film/magicfountain/tmf.html;Tarzan’s Magic Fountain (1948) [/url] (Rövid bejátszás a film zenéjéből) [url] https://www.youtube.com/watch?v=UsvZciyOga8;My Little Margie (Episode 1) Reverse Psychology (1952) [/url] (Ez egy 1952-től 1955-ig tartó TV-sorozat volt, amelyből 1952-ben Alexander Laszlo 6 epizódhoz írt zenét. Azt nem sikerült kiderítenem, hogy e rész zenéjét ő szerezte-e.) [url] https://www.youtube.com/watch?v=hSBGg29cKyA;ROCKY JONES, SPACE RANGER (1954) [/url] (Teljes film.) [url] https://www.youtube.com/watch?v=j3H-kQGM4hU;Auf U-17 ist die Hölle los (1959) - Deutscher Trailer [/url] (Rövid bejátszás a filmből; zene, sajnos, alig hallható.) [url] https://www.youtube.com/watch?v=sOoFIFU2smY;Night of the Blood Beast (1958) [/url] (Teljes film, amelynek a zenéjét a 144. sz. bejegyzésben szereplő link megnyitásával részben már hallhattuk.) [url] https://www.youtube.com/watch?v=NmnE_AuQsCQ; Attack on the Giant Leeches (1959) [/url] (Teljes film.) [url] https://www.youtube.com/watch?v=0v-d-9XImtc;Beast from Haunted Cave (1959) - Horror Movie, Roger Corman [/url] (Teljes film.) [url] https://www.youtube.com/watch?v=hiGDUVUDaV8; The Atomic Submarine (1959) - Trailer [/url] (Rövid bejátszás.)

147 Ardelao 2017-08-23 21:16:33 [Válasz erre: 146 Ardelao 2017-08-23 21:14:54]
[u] Tolnai Világlapja, 1927-11-02 / 45. szám: [/u] „Néhány napig Budapesten tartózkodott Alexander László , magyar származású zongoraművész, aki egy új, a mai korszellembe beilleszkedő művészetet valósít meg: a színfény zenét, amely keresi az eddig két különválasztott művészetfajtának: a zenének és a festőművészeinek egybeolvasztását. Már évszázadokkal ezelőtt felfedezték a fénynek, illetve színnek és a hangnak belső összefüggését. Goethe az ő Farbenlehre-jében pedig tudományos alapon is foglalkozott a szín és hang összefüggésével. Leonhard Hoffmann 1786-ban megjelent művében már keresi a módot, hogyan volna lehetséges a gyakorlatban a szín és fény művészetét a hangéval összekötni. Már ő is tudta, hogy a hallgatók tudatában, a zene mellett, gyakran bizonyos hangok, akkordkapcsolatok vagy egyéb zenei történések határozott fényelképzelésekkel kötődnek össze. A tudósok és filozófusok között is akadtak (Newton, Schopenhauer, Ostwald), akik — mindegyik a maga nézőpontjából — világosságot akartak deríteni a zene és a szín kapcsolatának kérdésében. A művészek között, akik a gyakorlati megoldásra törekedtek, Alexander Scriabin emelkedik. Prométheus szimfóniájában a színfényt mint önálló zenekari hangot, az úgynevezett Lucet vezette be. Scriabin minden színt határozott hanggal kötött össze, az ő C-hangja vörös volt, A-ja zöld, Fis-e kék stb. 1916-ban aztán New-Yorkban a saját maga konstruálta zongoráján bemutatta a Lucét olymódon, hogy egy klaviatúra segítségével egy fényszórókészülékben különböző színfényt váltott ki, melyet az Orchester fölött lévő nyíláson át a hangversenyterembe vetített, miközben zongorázott. Alexander László egészen más, szellemibb alapon közeledik az ősrégi problémához, amelyet Scriabin úgy akart megoldani, hogy az érzékekre igyekezett hatni, László Chopin és Liszt tanulása mellett fedezte fel, hogy lelki szeme előtt színek, illetve színfutamok jelennek meg és minél gyakrabban játssza őket, annál világosabban. Néhány próbálkozása után rájött arra, hogyan lehetne igazi művészetet teremteni ebből a felfedezésből. Szerinte Scriabin elgondolását, hogy minden hangnak külön-külön határozott szín felel meg, nem lehet művészileg keresztülvinni, mert a szem nem képes a színeknek olyan gyors változását követni, mint amilyet ez az elmélet megkövetelne. László azonban a színekben is visszaadja azt a rengeteg finom árnyalatot, amely az egyik zenei történésből a másikba vezet. És nemcsupán színekben, hanem különböző formákban: hullámvonalakban stb. ezeknek variálásában. A fiatal művész nem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy ezt az új művészetet éppoly kevéssé szabad akár csak zenei, akár csak festői szempontból bírálni, mint ahogy egy dalban nem lehet melódiát és szöveget különválasztva megítélni. S bár elismeri azt, hogy a színelképzelések, amelyeket benne egy zenedarab előhív, nem minden ember szellemi szeme előtt jelennek meg, és ha igen, esetleg más színekről és más variációkról van szó, ez mégsem szól a színfényzene ellen. Hiszen Goethe „Erlkönig"-jét már ezerszer zenésítették meg és nem lehet eldönteni, hogy melyik kísérőzene az igazi. Nem is ez a lényeges az új művészetben, hanem hogy segítségével a közönség figyelme erősebben koncentrálódik a zenére és a laikusokat is zenekedvelővé leszi. A színeket és formákat a Lászlótól összeállított és a drezdai Ernemann-műveknél készített két vetített készülékből álló színfényzongora segítségével vetíti egy művész az elsötétített színpad hátterére, ahol a színek pompás tánca gyönyörködteti a közönséget, miközben László művészien játszik a másik zongorán. Első kompozícióit „színfényre és zongorára" az 1925-ben tartott kieli német zenei ünnepség alkalmával mutatta be László és ezt oly nagy érdeklődés kísérte, hogy egy újabb hangversenyt kellett tartania. Aztán következtek a többi német városokban elért sikerek: a müncheni, a düsseldorfi, a berlini, a würtembergi, a stuttgarti, a nürnbergi, a danzigi, a memeli stb. Később külföldre is elvitte az új művészetet: Svájcba, Olasz- és Franciaországba. Mindenütt rendkívüli sikere volt. Holló Magda.”

146 Ardelao 2017-08-23 21:14:54 [Válasz erre: 144 Ardelao 2017-08-23 19:01:25]
[u] Pesti Napló, 1927-08-03 / 174. szám: [/u] „SZÍNHÁZ, ZENE, FILM Budapesten is bemutatják a fényzongorát Beszélgetés László Sándorral , a „Farblichtmusik" magyar származású feltalálójával (Saját tudósítónktól.) A modern zenetechnikai törekvések legérdekesebb megnyilvánulásai közé tartoznak azok a kísérletek, amelyek Die Farblicht musik néven ismeretesek. A »fényzene« …. nagy érdeklődést vált ki mindenütt. A legkomolyabb kísérleteket egy magyar ember végezte, akinek már az egész világon ismert neve van: Alexander László — László Sándor. Több könyve jelent meg a problémáról és a németországi zeneünnepélyeken rengeteg ember csodálja meg a muzsika új útjait, amelyre László vezeti őket. A fényzenével régóta kísérleteztek már, de László volt az, aki megállapodott formát adott a fényzenének és aki több találmányával lehetővé tette, hogy az interpretálást minden művész elvégezhesse az újfajta gépekkel és kottákkal. A fényzene előfutárai rendszerint Goethére hivatkoznak teóriájuk alapjainál. A Faustban van ez a mondat: — Die Sonne tönt nach alter Weise... A nagy költő is egybekötötte itt a fényt a hanggal. Az első lényeges próbálkozást az orosz Scriabin végezte el, aki írt is egy fényzene-szimfóniát »Prometheus« címmel. A háború első éveiben mutatták be Newyorkban egy erre a célra készített zongorán. László ezektől a kísérletektől teljesen függetlenül indult el és az ő fényzenéje ma a legnagyszerűbb perspektívája a jövendő muzsikának. Budapesten végezte a Zeneakadémiát. Szendy növendéke volt. Ezerkilencszáztizennégyben került Németországba s azóta ott él. Nyolc esztendeje nem volt itthon. László Sándor tegnap érkezett meg Budapestre. A Pesti Napló munkatársa beszélt a művésszel, aki a következőkben mondotta el a fényzene lényegét: — A fényzene — kezdte László, aki tört magyarsággal beszél — arra törekszik, hogy a színeket és a hangokat egyetlen műalkotásba tömörítse. Amikor régebben Liszt és Chopin műveit tanulmányoztam, úgy éreztem, hogy színasszociációim vannak az egyes akkordoknál. Amikor megpróbáltam fénnyel igazolni ezt, a kritika jogosan megtámadott. Mindenki másképpen érzi egy egy régi zenei műnél a megfelelő színképet. Ezért saját kompozícióimat láttam el fénykótával. Minden hangnemnek megvan a maga színképe. Két részre osztom fel a zenei hangokat is. Van kemény és lágy hang. Ennek megfelelően van kemény szín és lágy szín. Hogyan lehet lejátszani azt a kompozíciót, amelyet fénnyel kísérnek. Erre külön találmányaim vannak. A rendes zongoraszólamon kívül valaki külön játszik egy Farblichtklavier-on. Tökéletes muzsikusnak kell lennie. Ugyanakkor üti le, illetve kapcsolja a billentyűket, amikor a zongorista. Tévedni egy másodperccel sem lehet, mert még nyilvánvalóbb a tévedés, mintha valaki hamisan hegedül. — Külön erre a célra épített teremre nincs szükség a fényzene bemutatásánál. A bemutatókat színházakban tartottuk meg. Mindig én magam zongoráztam és asszisztensem kísért a fényzongorán. Színpadra vetődött a gép fénysugara. Nem szabad a néző és hallgató figyelmét elvenni egy bizonyos helyről és ezért célszerű, ha egy síkot használunk fel a fényeffektusokra. Pontos színtáblák vannak és a megkonstruált géppel háromezer, különböző színhatást, lehet kiváltani. A közönség csak a zongoraművészt látja, sem a vetítőgépet, sem a fényzongorát nem visszük az emberek elé. Számtalan meghívást kaptam már, egyelőre azonban magammal kell vinni mindig a gépeket. A német hangversenytermek és színházak azonban már megrendelik a fényzongorákat. — Budapest? — Az ősz folyamán Budapesten is bemutatom a fényzenét. A Városi Színházban lesz előreláthatóan az előadás. Eleget teszek a meghívásnak, mert addig elkészül találmányom új, tökéletesebb változata, amelyet könnyebben lehet szállítani. — További kutatásai? — Egyelőre komponálok és javítom a gép típusát.”

145 Ardelao 2017-08-23 19:02:09 [Válasz erre: 144 Ardelao 2017-08-23 19:01:25]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=Jsi1Fw4vaJ4; SCIENCE FICTION FILM MUSIC OF ALEXANDER LASZLO [/url]

144 Ardelao 2017-08-23 19:01:25 [Válasz erre: 130 Ardelao 2017-08-16 19:49:26]
[url] https://de.wikipedia.org/wiki/Alexander_L%C3%A1szl%C3%B3;Alexander LASZLO [/url] (sz. Budapesten, 1895. november 22-én, megh. Los Angelesben, Kaliforniában, 1970. november 17-én) magyar-amerikai zongoraművész, zeneszerző és feltaláló volt. TOTIS Sándor néven született, de zeneszerzőként és zenemű-kiadóként az Alexander LASZLO nevet használta. László 1914-ig a budapesti Zeneakadémián (zongorázni) Szendy Árpádnál, Liszt tanítványánál, és Kovácz Alexandernél, valamint (zeneszerzést) Herzfeld Viktornál tanult. 1915-ben Berlinbe költözött, és karrierjét zongoraművész-szólistaként kezdte a Paul Scheinpflug vezetése alatt működő Blüthner-Orchesternél. Az 1920-as években zongoraversenyeket adott Németországban és Európa más országaiban. Berlinben a filmzene professzora volt. 1925-ben írta meg „Die Farblichtmusik” c. alapművét, amely a lipcsei Breitkopf & Härtelnél jelent meg. László hangversenyein egy saját maga által kifejlesztett színfény-zongorát használt. Az 1930-as évek végén az Egyesült Államokba költözött, és Chicagóban az IIT Institut of Design-nál (az Illionisi Technológiai Intézet Tervező Intézeténél) zeneprofesszorként dolgozott. Az 1940-es években az NBC Radio zenei igazgatója volt. Az 1940-es évek végén és az 1950-es években különböző filmekhez és TV-sorozatokhoz írt zenét, pl. a következőkhöz: Rocky Jones, Space Ranger, The Amazing Mr. X, The Great Flamarion, My Little Margie, Auf U-17 ist die Hölle los. „Alexander Publications” néven kiadót alapított, hogy a licencekből bevételre tehessen szert. [url] https://www.youtube.com/watch?v=nAQE5wJzH9I;"Hollywood Concerto" for piano and orchestra (1944) – Pianist: Alexander Laszlo (1895-1970) [/url] [url] https://www.youtube.com/watch?v=Jsi1Fw4vaJ4; SCIENCE FICTION FILM MUSIC OF ALEXANDER LASZLO [/url

143 Ardelao 2017-08-23 09:05:50 [Válasz erre: 130 Ardelao 2017-08-16 19:49:26]
„HANGOD SZÍVÜNKBEN ÉL …..” [url] https://www.findagrave.com/cgi-bin/fg.cgi?page=gr&GRid=12588551;Gábor Arnoldról [/url] [url] https://books.google.hu/books?id=FURpCQAAQBAJ&pg=PA24&dq=Arnold+Gabor+%2B+Singer&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiVy67y_OvVAhXNJ1AKHUPRC0oQ6AEITDAF#v=onepage&q=Arnold%20Gabor%20%2B%20Singer&f=false; Tony Scott: The Stars of Hollywood Forever [/url] c. könyvében (kivonatos fordításban) a következő szöveg olvasható: „GÁBOR, Arnold (sz. 1888. augusztusában, Magyarországon, megh. 1950. július 15-én, Los Angelesben, Californiában … 1923. november 9-én debütált a Metropolitan Operaházban, Wagner „A nürnbergi mesterdalnokok” c. operájában. A Met tagja lett, és 18 évig maradt ott. 1925. októberében …. énekelt a San Franciscoi Kiállítás Előadótermében megtartott Csendes-óceáni Énekfesztivál első hangversenyén. Erre az alkalomra őt és Julia Claussent kérték fel szólistáknak. …..” E feljegyzés Gábort basszus énekesként említi. A ’Tanhäuser’-ben és a ’Trisztán és Izoldá’-ban alakított szerepeiről több LP és CD-felvétel készült. Az énekes születési dátuma három helyen háromféleképpen szerepel a neten. Egy - a fentivel csaknem azonos tartalmú - feljegyzés szerint Gábor Arnold „1892-ben született”, „bariton énekes” volt, és „Wagner szerepekre szakosodott”. De énekelt Howard Hanson [url] http://usopera.com/operas/merrymount.html; Merry Mount [/url] c. operájában is. A San Franciscoi Opera előadásainak archívuma ([url] http://archive.sfopera.com/qry3webcastlist.asp?psearch=Arnold+Gabor&Submit=GO&psearchtype=&pageno=&dpr=&pageno=;itt [/url]) feltünteti Gábor Arnold 1931 és 1939 között alakított szerepeit. Énekhangja e ritka felvételen hallható: [url] https://www.youtube.com/watch?v=XxO6nRjS4ds;Arnold Gabor sings Cortigiani, vil razza dannata from Rigoletto [/url] Gábor Arnold sírja a Hollywood Forever Temetőben (6000 Santa Monica Blvd., Hollywood) található. A temető [url] https://books.google.hu/books?id=ZraJCgAAQBAJ&pg=PA8&dq=Arnold+Gabor+%2B+Singer&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiDhLur9OvVAhXLL1AKHXaZBa8Q6AEIKDAA#v=onepage&q=Arnold%20Gabor%20%2B%20Singer&f=false; nyilvántartásában [/url] szereplő bejegyzés kivonata: „Gábor Arnold 1880. (az évszám téves!) augusztus 18-án született Budapesten, és 1950. július 15-én halt meg Californiában, Los Angelesben.” E bejegyzés Gábort basszus énekesként említi. Sírkövén – az énekes születése és halála évének a feltüntetése mellett (Andor Gabor 1888-1950) - a következő olvasható: „Beloved Husband” „Devoted Father” „Your Voice Lives in Our Hearts.” („Szeretett férj” „Odaadó apa” „Hangod szívünkben él.”)

142 Ardelao 2017-08-22 22:04:28 [Válasz erre: 130 Ardelao 2017-08-16 19:49:26]
Tovább folytattam a kutatást a „The World Musical and Theatrical Guide”-ban szereplő magyar művészek sorsa után. Fenyves Gabrielről magyar nyelven nem találtam információt. Angol nyelven is keveset. Mindenesetre az a pár sor, amelyet mégiscsak sikerült a neten meglelnem, arról tanúskodik, hogy művészünk külföldön szép sikereket ért el. Íme, egy újságcikk ([url] https://cdnc.ucr.edu/cgi-bin/cdnc?a=d&d=PVPN19540520.2.3; itt [/url]), amely fotót is tartalmaz Dr. Fenyves Gabrielről (1954-ből): Művészünk a képen a zongora mellett ül, és éppen két énekesnőt készít fel a Faust koncert formájában történő előadására, amelyre a Malaga Cove School (375 Via Almar, Palos Verdes Estates, CA 90274, Egyesült Államok) auditóriumában kerül sor. Mögötte John Gurney áll, a Metropolitan Opera Company korábbi sztárja, aki a koncerten majd a narrátor feladatát látja el. Idézet a cikkből: „Az egész „Faust” produkciót Gabriel Fenyves, a Palos Verdes College Zenei Tanszékének a vezetője felügyeli. Ő tanította be az énekeseket, gyakorolt a kórussal, és ő fogja rendezni az előadást. Dr. Fenyves nemzetközi hírű zenész. Koncertező zongoraművészként és karmesterként tűnt fel a világ nagy zenei központjaiban, beleértve New Yorkot, Chicagót, Londont, Bécset, Amszterdamot, Prágát, Budapestet és Bukarestet. ……” Egyik tanítványa, [url] http://digitalcommons.macalester.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1008&context=macoralhist;Yvonne Fahlgren Dierenfield (1926.12.27.-2013.11.11.) [/url] zongoraoktató és kórusvezető a vele készített interjúban a következőket meséli: „Gabriel Fenyvessel, a nagy magyar virtuózzal tanultam. És amikor tanított, székén hátradőlt, valahogy így. És mindig tudta, mit csinálok, nem kellett figyelnie a zenét. És így egy napon, évekkel később utazást tettünk Európában és Magyarországon, és láttuk azt a helyet, ahol felnőtt ….. „ [url] http://digitalcommons.macalester.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1011&context=macoralhist;Richard Dierenfield [/url] (Yvonne Fahlgren Dierenfield férje) így nyiltakozik Dr. Fenyvesről: „Yvonne ….. egyik zongoratanára meglehetősen furcsa ember volt. Gabriel Fenyvesnek hívták, korábban koncertező zongoraművész volt, de mindig ragaszkodott volna ahhoz, hogy „Gabriel Fenyves, a jeles magyar virtuóz”-ként hivatkozzanak rá.” Olybá tűnik, Gabriel Fenyves hiúságért nem ment kujtorogni a szomszédba. Volt néki abból elegendő. E gyarlósága személyét tanítványai körében nem tehette túlságosan vonzóvá. „Meglehetősen furcsa ember volt.” Mindenesetre jó lenne többet is megtudni róla.

141 Ardelao 2017-08-22 19:38:44 [Válasz erre: 140 Ardelao 2017-08-22 18:57:24]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=U_Dili8Hf6I;Eugene Zádor - Interview, 1974 [/url] Ez az interjú a zeneszerző 80. születésnapja alkalmából készült. Zádor Jenő az életéről, munkásságáról és kortársairól mesél. E felvételt 1974-ben a Los Angelesi Rádió (Classical Radio Station) közvetítette. További részletek olvashatók Zádor Jenő honlapján, [url] http://eugenezador.com/gallery/;itt [/url]

140 Ardelao 2017-08-22 18:57:24 [Válasz erre: 139 Ardelao 2017-08-21 22:13:39]
Véletlenül tévesen írtam az előzmény számát. A 139. sz. bejegyzésem a 107. számúhoz tartozik.

139 Ardelao 2017-08-21 22:13:39 [Válasz erre: 134 Ardelao 2017-08-19 12:21:04]
Magyar Operabemutató Bécsben. A bécsi Staatsoper fiók-színháznak kibérelte az üresen álló Karltheatert, ahol az operaház tagjaival operaelőadásokat fog tartani. Az operaház igazgatója elhatározta, hogy a Karltheaterben új operákat is bemutat majd a közönségnek. A bemutatásra kerülő operák között szerepel Zádor Jenőnek, a magyar származású, Budapesten is jól ismert zeneszerzőnek egyik operája is, amelyet a szezon második felében hoznak színre. ESTI KURIR, 1929. december 3. (7. Évfolyam 275. szám)

138 Ardelao 2017-08-21 17:06:51 [Válasz erre: 137 Ardelao 2017-08-21 17:01:59]
Helyesen: Szendrei Alfréd

137 Ardelao 2017-08-21 17:01:59 [Válasz erre: 130 Ardelao 2017-08-16 19:49:26]
Szendrei Árpádról (családi neve eredetileg Shatz), az 1884-ben Budapesten született és 1976-ban Los Angelesben elhunyt orgonaművészről, karmesterről, zeneszerzőről és zenetudósról csak német, vagy angol nyelven található információ a neten, ld. lent: [url] https://de.wikipedia.org/wiki/Alfred_Szendrei; Szendrei Alfréd: [/url] A korabeli magyar újságoknak a külföldi rádióműsorokról szóló híradásaiban azonban gyakran olvashatunk azokról a hangversenyekről, amelyeket ő vezényelt. Németországban így emlékeznek rá: [url] http://www.rundfunkschaetze.de/mdr-klassik/mdr-rundfunkchor/1924-1932/03-szendrei-rundfunkmusik-und-praxis/;Alfred Szendrei – Rundfunkschätze: [/url] „Dr. Szendrei, a zenekar számára önfejű, szinte autokratikus vezető, nemcsak gesztusaival, hanem a dinamikus és a metrikus-ritmikus kontrasztok fölöttébb éles kidolgozásával is elárulta, hogy ő egykor színházban dolgozott … A végén a hangos tetszésnyilvánítás megérdemelt volt.” …….. „… Alfred Szendrei tudta, hogy a Gewandhausorchester mellett a Lipcsei Szinfonikus Zenekar csak akkor maradhatna fenn, ha ez utóbbi teljesítőképességét sikerülne fokoznia. Ezért könyörtelen volt, ……” A zenekar tagjai tehát féltek szigorától és állásuk elvesztésétől, mivel Szendrei a minőség érdekében bármikor kész volt arra, hogy jobbakkal helyettesítse őket.

136 Ardelao 2017-08-21 05:16:34 [Válasz erre: 135 Ardelao 2017-08-20 23:40:13]
Fúsz János műveinek teljes jegyzékét megtaláljuk Krüchten József („Törvényes Ügyész”) két esztendő híján 200 évvel korábban kelt írásában: (Thaisz András (szerk.): Tudományos Gyűjtemény 3. évfolyam, 1819, 12. szám -Krüchten József : Fúsz János Evangelista Hang-Szerzeményei. 79.-89. old.) (Részlet a bevezető szövegből, amelyet már veretes nyelvezete miatt is érdemes idézni.) „ Fúsz János Evangélista Hang-Szerzeményei. Mikor Fúsz János Evangélista híres Magyar Hang-Szerző Emlekezetét írásba foglaltam, Érdemei és szép Elmebéli Tehetségeinek maradandó Tiszteletet nyújtani szándékoztam. Azonban hézagos vagy foganatlan lenne tisztelet adásom, ha egy úttal Munkáiból észre nem vetetném, hogy a' boldogúlt Művész valóban méltó a' köz Tiszteletre. De a' Nemzeti Literaria Históriának Előmenetele is kívánja, hogy a' Magyaroktól eredett Művész Szerzeményeket mind a' mellett, hogy ezek nem nagy számúak, időről időre öszve szedegessük, 's legalább azt a' feledékenség elől elrejtsük, a' mi időszakunkban a' Szép Mesterségekre nézve Magyar Országban, vagy Magyaroktól megjelenik. Ha utóbb, felmelegülve a' Nagyság, Szépség és Nemzeti Méltóság érzéseitől, mi is, mint a’ Szomszéd Tartományok, Szép Mesterségeket tanító és gyakorló Akadémiát állítunk, és e' részben is a' többi virágzó Európai Nemzeteknek sorokba lépünk, édes gyönyörűség lészen azon Hazafiakra viszsza emlekezni, kik illy készítő Segedelmek nélkül a' Hazai Ditsőség e' féle ágazataiban kezdeni bátorkodtak, 's lángolva érezték, hogy ez egyes törekedéseknek kell ott fáradozniok, hol sokféle akadályok miatt a' Köz Erő még nem munkálkodhatik. ....” [url] http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=1329;FUSZ JÁNOS, ALIAS JOHANN EVANGELIST FUSS – Richter Pál írása (Muzsikalendárium – 2004) [/url] És hogy „hangzó anyag” nélkül se maradjunk: [url] https://www.youtube.com/watch?v=0q83STVmG4Y;Fusz, János - Overture zu Friedrich Schillers Trauerspiel Die Braut von Messina [/url] [url] https://www.youtube.com/watch?v=DnDDiPWPqMY&t=23s;Fusz, János - Quartet for flute, Viola, Cello and Guitar [/url]

135 Ardelao 2017-08-20 23:40:13
Fusz János Klasszikus formájú zenekari nyitányra hívjuk fel az általános figyelmet. Címe: Messzinai menyasszony, írta: Fusz János. Nem elfelejtett, hanem ismeretlen magyar mű, mert magyarországi előadásáról nem tudunk. A nyitány zeneszerzője, Fusz János, ez a német nevű és német kultúrájú magyar, Tolnán született 1777. december 16-án, s Budán halt meg 1819. március 9-én. A Csörsz-utca és az Avar-utca közti budai temetőben nyugszik. Olyan tehetséges zenész volt, hogy korának legnagyobbjaival, Haydnnal, Beethovennel közelebbi kapcsolatba került s Albrechtsbergerrel, Klein Henrikkel, verebi Véghékkel barátságot tartott. Lexikonbeli életrajza szerint iskoláit Baján végezte, ugyanott kezdte zenei tanulmányait. Korán jó nevet szerzett, mint zongorista és orgonista. Fiatalon Tolna-megyei községekben tanítóskodott. Huszonhárom éves korában verebi Végh Ignác házához került zongoratanítónak, ahol több mint tíz évet töltött el. Pozsonyban is volt zenetanító, ahonnan Bécsbe ment s Albrechtsbergernek lett jeles növendéke. Bécs után ismét Pozsony következett, hova három ízben is visszatért hosszabb tartózkodásra. Sokáig volt tudósítója és munkatársa a lipcsei «Allgemeine Musikalische Zeitung»-nak. Írt melodrámákat, operákat, kamarazenét, egyházi műveket, dalokat. A Messzinai menyasszonyról a Tudományos Gyűjtemény 1819. november 1-i számában Krüchten József, Fusz János Evangélista emlékezete című cikkében ezeket írta: «Főképpen méltó a figyelemre egy eredetiképpen Forte Pianora nyolc kézhez készíttetett Ouvertura, melyet a derék Hazafi Schillernek Braut von Messina nevű szomorú játékához szerzett a művészektől tiszteletet érdemelt Paradis kisasszony tanítványainak számokra. Ez a szerzemény a szokott Nagy Böjti Concertekben a most említett Kis-Asszony szállásán a leghíresebb Művészeknek és Musika Értőknek számos öszvesereglések mellett több ízben előadatott és a lipcsei tudós Intézet kívánságára magától a Szerzőtől egész Musikai Karra kiterjesztetett és Lipcsében fényesen kiadatott». Ezeket a sorokat a Tudományos Gyűjteményben Krüchten József, budai ügyvéd, zenekritikus írta, kinek tollából való Fusz János első életrajza is. Krüchten az idézett sorokban Fusz Jánost «derék Hazafi»-nak nevezi, ami azt mutatja, hogy Fusz hazafias lelkületű magyar polgár volt. A Messzinai menyasszony nyitány Fusz János legjelentékenyebb alkotása. Igazi zeneszerzői leleményről tanúskodik. Olyan, mintha a zenetörténet második klasszicizmusának, valamelyik elismert német nagysága írta volna, amint-hogy Fusz János az 1800-as évek németes zenei irányzatának, legkiválóbb képviselője volt — Magyarországon. Papp Viktor Budapesti Szemle 1938. (251. kötet, 731. szám)

134 Ardelao 2017-08-19 12:21:04 [Válasz erre: 130 Ardelao 2017-08-16 19:49:26]
Tolnai Új Világlexikona: Zádor Dezső , énekes, szül. 1876. A Zene- akadémián tanult énekelni. Művészi oklevelének elnyerése után kezdette meg Németországban művészi (baritonista) pályáját az elberfeldi operában, onnan Drezdába (szász kir. kamaraénekes), majd Berlinbe szerződött. [url] https://www.youtube.com/watch?v=1shMCOvgQVU;Tannhäuser, II. felvonás: "Als du in kühnem Sange" – Énekel: Zádor Dezső [/url] És álljon itt még két írás a Zádor Dezső hazatérését követő időről: [url] http://caruso.blog.hu/2017/03/21/elfeledett_magyar_enekesek_zador_dezso_a_tanacskoztarsasag_operaigazgatoja; Elfeledett magyar énekesek – Zádor Dezső (Desider Zador), a Tanácsköztársaság operaigazgatója [/url] 8 Órai Újság, 1918. 04. 07.: MŰVÉSZET Bérleti rendszer avagy udvari színház ? Zádor, az új főrendező Zádor Dezső szegény, még nem tudja, hogy mi érte, amikor — saját szavai szerint — megvalósult élete álma, beleülvén a M. k. Operaház főrendezői székébe. Napok óta leveleket hoz neki a posta, tele áradozó üdvözletekkel és a derék művész, akinek lelke húsz éves énekesi pályáján szűz maradt minden színházi piszoktól, naiv lelkesedéssel örvend a hirtelen kitörő közszeretetnek. — Nézze csak, Stoll kollega, mit írnak nekem! — mutogatja kollegájának a Városi Színházban a garmada gratulációt Zádor Dezső. — Adja csak ide ezt a borítékot, — szól kaján mosollyal Stoll — elmondom, hogy mi van. benne . . . „Mi már régen várjuk önt, kedves művész! Mikor Ön még másutt szerezte babérjait, hányszor mondtuk, 'ez az ember kell ide, csak ez tudna rendet csinálni …” Ezt a levelet X irta … Most menjünk tovább ... Zádor álmélkodva tekintett a gondolatolvasóra és riadtan kérdezte a titok nyitját. Tudniillik, kedves Zádor, egyezer híre járt annak, hogy én leszek az Operabál főrendezője, és akkor én kaptam ilyen leveleket. Mihályi Ferenc szintén kapta és aki Ön után jön, szintén kapja ... Fogadja részvétemet. Maga még nem tudja, hogy mi ez. Én már tudom. Ama számtalan, fantasztikusan összefonódott magánérdek, amely évtizedek óta szívja Operabázunk művészi és anyagi életerejét, eltökélt mohósággal nyújtja ki csápjait az új ember felé, aki mindenesetre tele van jó szándékkal és tehetséggel, tisztában is van a rá váró művészi feladatokkal, de akinek sejtelme sincsen arról, hogy minő harcok várnak rá, ha eszményét meg akarja valósítani. Hogy mik történhetnek az Andrássy út 22-ik száma alatt levő épületben, ahol Mahler és Nikisch alatt egy európai műintézet alapjait vetették meg, annak idején saját magán tapasztalhatta Zádor Dezső. Bayreuth Alberichje előtt, akinél különb magyar énekművészt ma nem ismerünk, hozzá hasonlót is alig, nem nyíltak meg Operaházunk kapui, és hogy ez miképpen történhetett, azt nagy társaság jelenlétében egy pohár pezsgő-többlet hatása alatt a Drechsler-vendéglő egyik szeparéjában kifecsegte egy befolyásos baritonista, aki arról nevezetes, hogy sok sikerrel tudott örökölni. Bevalljuk, reménytelennek tartjuk Zádor Dezső vállalkozását. Az Operaház, mint műintézet sorsát immáron nem döntheti el az egyes ember munkája, hanem csupán a gyökeres rendszerváltozás. Műkedvelés, ezer magánérdek, pucér inkompatibilitás, hivatalnoki nagyképűség és mindenféle cselszövény annyira összegabalyította a dolgokat, hogy aggódva kell tekintenünk a férfiúra, aki Augias Operaházának küszöbét átlépi. Rendszerváltozás kellene. Bebizonyult, hogy az állam rossz gazdája az Operaháznak, mert üzemében minden felelősség elmosódik. A közönség is, a komoly művészi munka is jobban járna, az államról nem is beszélvén, mely óriási ősszegeket takarítana meg, ha az Operaházat bérbeadnák. Szeretném látni, hogyan folynának a dolgok egyetlen dalműintézetünkben, ha gróf Bánffy Miklós nem államköltségen, hanem mint bérlő vezetné Operaházunk ügyeit. Mindenesetre eszményibb állapotot jelentene, ha az Operaházat udvari színház gyanánt venné át a király, minthogy ez a művészet okvetlenül mecénásra szorul. A királlyal, avagy a bérlővel — lévén mind a kettő önálló úr — nem lehetne úgy elbabrálni, mint az állammal. A tárgyilagosság megköveteli annak az elismerését, hogy az Operaház főigazgatójának, gróf Bánffy Miklósnak, sok nehézséggel kell megküzdenie, amik közül, úgy látszik, még a legkisebb bajt okozza neki, hogy bevallottan nem muzsikális ember. Mint a siker technikájának virtuóza, sokszor a műintézet érdekében is számolnia kell az emberek önzésével, de meg vagyok róla győződve, hogy bévül gyakran undorral fordul el a sok szemérmetlenségtől, amely Operaházunk terhére esik. Mindenki akar valamit. Egyáltalán; miért nem cserélik ki, ha már szimbólum kell, ama két szfinxet két fejőstehénnel ?! Mindenféle hangnemek, ügynökök, kiadók, rokonság, újabban énektanárok és tanárnők, értékesíthető és összeférhetetlen befolyások állandó támadás alatt tartják a szerencsétlen műintézetet, sőt az e téren .kifejlődött technikának két új vívmánya is van: az egyik a viszontbiztosítás, ami azt jelenti, hogy ha X.-et éri sérelem, akkor Y. áll érte bosszút, a másik a tengeralattjárók szisztémája, azoké a befolyásos embereké, amelyeknek lövegei a nagyközönségnek láthatatlanul illetékes helyre el tudnak jutni. Hogy Zádor Dezső mindezzel a sok klikkel meg tud-e békülni, képes lesz-e ellentétes hatalmakat érdekeikben kielégíteni, nem hisszük, de szívből kívánjuk neki. Útjára egy tanácsot adunk neki: az első kísérletnél, amikor illetéktelen befolyásokkal szembe kerül, meneküljön a nyilvánosság elé. Gergely István.” Tempora mutantur, nos et mutamur in illis. (?)

133 Ardelao 2017-08-18 11:44:17 [Válasz erre: 130 Ardelao 2017-08-16 19:49:26]
Magyar Életrajzi Lexikon: " Pilinszky Zsigmond (Budapest, 1883. május 5.— Budapest, 1957. december 9.): operaénekes (hőstenor). Pályáját mint harangöntő kezdte. 1908-ban lépett színpadra, 1912-ben Palágyi Lajos miskolci társulatához szerződött. 1913-tól a budapesti Operaház, 1928-tól a berlini Városi Operaház tagja. 1930-ban Bayreuthban vendégszerepelt. 1930—1934 között a budapesti Operaházban mint vendég lépett fel. 1944-ben újra a budapesti Operaházban működött, majd nyugatra távozott. 1955 körül visszatért Budapestre, s itt visszavonultan élt. — F. sz. Lohengrin (Wagner); Siegfried (Wagner: Istenek alkonya); Tannhäuser (Wagner); Pinkerton (Puccini: Pillangókisasszony); Sámson (Saint-Säns: Sámson és Delila); Alfréd (Strauss: Denevér); Bánk bán (Erkel)." Korabeli tudósítás: 8 Órai Újság, 1919. 02. 03., 30. szám: „ Színház és mozi * Operaház. , A régebben itt vendégszerepelt Dippl óta az Opera- házban tegnap szállott ki először karcsú Lohengrin a hattyúvonta csónakból. Pilinszky Zsigmond a Grál-lovag diadalmasan ragyogó líraiságát hozta a színpadra. Hattyújától még kissé elfogódva búcsúzott, de mihamar megtalálta hangját s megtalálta azt a stílust is, amelyet nálunk Lohengrin-stílusnak szoktak hívni és hinni, sőt felül is tudott rajta emelkedni s a nászszobába a rendezés ellenére is vitt magával valamit a Grál miszticizmusából. Nehéz szerepét mindvégig győzte hanggal s a Watkür óta a deklamációiba. is beletanult. A közönség lelkesedéssel ünnepelte……” Pilinszky Zsigmond (v. Sigismond, ill. Sigismund) énekel: [url] https://www.youtube.com/watch?v=DTI5yF5FXKM;Lohengrin, Act 3:Lohengrin's Farewell [/url] [url] https://www.youtube.com/watch?v=OG8qB7OZuqc;Sigismund Pilinszky (1884-1960), tenor "Rienzi" Columbia Bayreuth 1930 [/url]

132 Ardelao 2017-08-17 15:35:01 [Válasz erre: 120 Ardelao 2017-08-15 10:46:27]
Anday Piroska leénekelte Fletát! „Nemsokára megint visszajövök Budapestre“ — mondotta a tegnapi siker után a spanyol énekes Csütörtökön este a Városi Színházban a Carment játszották Anday Piroskával, a bécsi Staatsoper ma már európai hírű alténekesnőjével, aki nemrég tért vissza külföldi körútjáról. Don José: Fleta volt, aki az előadás előtt ezeket mondotta: — Én voltam a hibás hétfőn, tekintet nélkül arra, hogy indiszponált voltam-e vagy sem. Ma este meg fogom mutatni, hogy mégis tudok énekelni. Annál könnyebben fogom megtenni, miután úgy érzem, nem fog nehezemre esni... És az öltözőben kivágott egy olyan magas C-t, amelytől remegtek a falak. Tegnapra megváltozott a helyzet az impresszáriónál is. könnyebben osztogatta a félárú-jegyeket, mint hétfőn, mert szégyelte volna, ha üres ház előtt énekel Fleta — másodszor is. Amellett nagyon sokan váltottak jegyet a pénztárnál is. úgyhogy mire félnyolc lett, a Városi Színház nézőtere zsúfolásig megtelt. Szabályos táblás ház volt. Ezúttal Budapest szépasszonyai is eljöttek és az arisztokrácia is nagyszámban felvonult. Izgatottan várták, hogy Fleta mit tud. Az első hangoknál megkönnyebbülten lélegzett fel a nézőtér. Fleta ragyogó diszpozícióban volt, gyönyörű szépen énekelt. Tisztán csengtek a magas hangjai és az est perspektívája valóban a sikert jelentette. De jött Anday Piroska! És ekkor megtörtént a csoda, a legjobban éneklő tenoristák egyikét Anday Piroska — »leénekelte«. Olyan szépen szárnyalt a hangja, mint ahogy még sohasem. Határozottan nagyobb sikere volt, mint Fletának, aki szintén minden tapsot megérdemelt. Egészen a darab harmadik felvonásáig, ahol inkább a játéka érdemelt ünneplést, mint az énekhangja. Mert a tenorista ekkor már, fátyolozottabban énekelt. Négy óra hosszat tartott a tegnapi Carmen-előadás. Miguel Fleta az előadás után így nyilatkozott: — Pénteken délben utazom el Budapestről — Bécsbe. Sejtettem már az előadás elején, hogy visszahódítom a közönséget és azt hiszem sikerült is. De ezt a közönséget meg is akarom tartani. Éppen ezért már bejelenthetem, hogy szóbelileg megállapodtam arra vonatkozólag, visszajövök a tavasszal egy vagy két estére. Lehetséges, hogy nem egyedül, hanem Titta Ruffóval együtt. Aztán lemosta magáról a festéket és elment vacsorázni. AZ EST, 1931. február 21. (22. évfolyam, 42. szám)

131 Ardelao 2017-08-17 06:48:01 [Válasz erre: 130 Ardelao 2017-08-16 19:49:26]
[url] https://hu.wikipedia.org/wiki/Durig%C3%B3_Ilona; Durigo Ilona, (Budapest, 1881. május 13. – Budapest, 1943. december 25.) [/url] Népszava, 1912. május 7.: NÉPOPERA ………………… Ünnepi Wagner-ciklus május 16—31-ig a bayreuthi és müncheni ünnepi Wagner - előadások művészeivel. Schuch Ernő, titkos udvari tanácsos, a drezdai opera főzeneigazgatója és Mikorey Ferenc, a dessaui udvari színház vezetése alatt. ……. Színre kerülnek: ……………….. Május 26-án: Rajna Kincse …… Erda Durigo Ilona ……” [url] https://www.youtube.com/watch?v=K18WgNy6QG8;J. S. Bach - Matthäus-Passion - W. Mengelberg (1939) [/url] Tenor (Evangelista): Karl Erb Bajo (Jesús): Willem Ravelli Soprano: Jo Vincent Contralto: Ilona Durigo Tenor (Arias): Louis van Tulder Bajo (Arias): Hermann Schey Amsterdam Toonkunstoor y "Zanglust" Jongenskoor Maestro de Coro: Willem Hespe Concertgebouw Orchestra Amsterdam Director: Willem Mengelberg (Élő felvétel – 1939. április 02.)

130 Ardelao 2017-08-16 19:49:26 [Válasz erre: 95 Ardelao 2017-08-07 00:04:42]
Felfedező körúton híres magyar művészek után - egy magyar származású newyorki menedzser könyvében A héten Budapestre érkezett Norbert Salter newyorki színházi menedzser leánya, Lili Salter. Mr. Salter New-Yorkból természetesen magyar. Harminchat esztendővel ezelőtt vett búcsút Budapesttől, miután először a Zeneakadémián egyike volt Popper Dávid legtehetségesebb tanítványainak, később pedig Mahler alatt tagja az Operaház zenekarának. Ma már mind a két kontinensre kiterjedő vállalata van és időnként „The World Musical and Theatrical Guide" címmel 300 oldalas kötetet ad ki a világ leghíresebb művészeiről. Lili Salter megmutatta a „The World Musical and Theatrical Guide" legújabb kötetét. A következő magyar vonatkozású adatokat jegyeztük ki belőle: Alpár Gitta, Berlin, Forrai Olga, Kassel, Márfi Mária, Berlin, Németh Mária, Vienna, Petri Helga, Dresden, Anday Rosette, Vienna, Andrássy Anni, Essen, Basilides Mária, Berlin, Durigo Ilona, Zürich, Kiss Johanna, Bonn, Pilinsky Sigismond, Berlin, Gábor Arnold, New-York, Zádor Desider, Berlin, Dohnányi Ernst, Budapest, Szendrei Alfréd, Leipzig, Szenkár Alea, Berlin, Fenyves Gabriel, New-York, Horváth Cecile, New-York, László Alexander, Münhcen, Nyíregyházi Ervin, New-York, Pásztory Gizella, München, Sándor Árpád, Charlottenburg. Az azután természetes, hogy örömmel vesszük tudomásul Norbert Salter könyvéből, hogy ennyi magyar hírességet tartanak számon külföldön.” (Megjelent a Színházi Élet 1929. évi, 49. számában)

129 Ardelao 2017-08-16 12:01:08 [Válasz erre: 126 Heiner Lajos 2017-08-15 21:03:49]
Nem sok olyan művész van, akiről már életében utcát neveztek el. Büszkék lehetünk Anday Piroskára! A Bécs melletti Pressbaumban, ahol állítólag gyönyörű villája volt (van?), az énekesnő emlékét a Rosette-Anday-Straße őrzi. 1980-ban, Bécs Penzing kerületében, Hütteldorfban is megemlékeztek róla. Nevét ott az „Andayweg” nem hagyja feledésbe merülni. Budapesten nincs Anday Piroska utca… [url] http://www.viennatouristguide.at/Friedhoefe/Zentralfriedhof/Index_32C_Bild/32C_anday_48.htm;Rosette Anday díszsírhelye a Bécsi Központi Temetőben (Wiener Zentralfriedhof, Gruppe 32 C, Nummer 48) [/url], ahol férjével, Dr. Karl Bündsdorf ügyvéddel közös sírban nyugszik. Felirat: „Nem hal meg az, mit igazán szeretünk.” Az énekesnő nevét több helyen így tüntetik fel: Rosette Anday-Bündsdorf. A lexikonokban az énekesnő halálának dátumaként egymástól eltérő időpontok szerepelnek. Síremlékre 1977. szeptember 18-át vésték fel. Meglepő, hogy Rosette Anday csupán „kamaraénekesnő”-ként szerepel a sírfeliraton, holott operaénekes, hegedűművész és énekoktató is volt. Vajon az őt túlélő férje írathatta fel így a szöveget?

128 smaragd 2017-08-16 08:04:35 [Válasz erre: 118 smaragd 2017-08-14 19:13:07]
8 Órai Újság 1931. december 8. "A Filharmonikusok főpróbája A Filharmonikusok III. hangversenyének műsorán érdekes művek szerepelnek. Dohnányi Schumann B-dúr szimfóniáját vezényelte. Mozart "Exultate jubilate" kantátáját Guglielmetti Anna Maria hivatott művészettel adta elő. Két újdonság is szerepelt a hangversenyen, Schmidt Ferenc: "Változatok egy huszárdal fölött" és Casella: "Italia"című rapszódiája, amelyek magyar illetve olasz népi motívumokat dolgoznak fel. A Zeneművészeti Főiskola nagytermét megtöltő közönség lelkesen ünnepelte az előadókat."

127 Ardelao 2017-08-15 22:54:13 [Válasz erre: 126 Heiner Lajos 2017-08-15 21:03:49]
:-)

126 Heiner Lajos 2017-08-15 21:03:49 [Válasz erre: 120 Ardelao 2017-08-15 10:46:27]
Kedves Ardelao! Nagy örömmel olvastam az Anday Piroskával kapcsolatos megjegyzéseket. Vele kapcsolatban van egy szép emlékem. Amikor, úgy 1975 táján, előadást tartottam Felix Weingartnerről, levélben kerestem meg Andayt, aki Weingartner (második) Beethoven Kilencedik szimfónia felvételén az altszólamot énekelte (off: a nyilvánvaló technikai hiányosságok dacára számomra mindmáig a darab legtökéletesebb felvétele). Persze fogalmam sem volt, hogyan címezzem a borítékot, így német nyelven megkértem az osztrák postát, juttassa el a levelet a STOP örökös tagjának. Nem volt nehéz dolguk - a Rosette Anday utcában lakott. Nagyon kedvesen válaszolt, megemlítve, hogy férj lévén rokoni szálak is fűzték a dirigenshez. Mostanában kezdtem el lemez- és könyvgyűjteményem, és zenei dokumentumaim külföldre történő kimenekítését. Ez a levél is köztük lesz.

125 Ardelao 2017-08-15 14:16:29 [Válasz erre: 124 Ardelao 2017-08-15 13:51:09]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=5ERJEWlXo5s;Joseph Joachim: Violin Concerto No. 1 in G minor, Op. 3 'in einem Satz' [/url] [url] https://www.youtube.com/watch?v=JbGVFWhSduA;Joachim plays Brahms - Hungarian Dance No. 2 [/url]

124 Ardelao 2017-08-15 13:51:09 [Válasz erre: 123 Ardelao 2017-08-15 13:00:10]
Az alábbi megemlékezés Joachim József hegedűművészről 1931. június 27-én hangzott el a magyar Rádióban: „ Joachim A hegedűművészet, mely több mint háromszáz év óta fénykorát éli, sok nagy nevet mutat fel. Ezek sorából kettő emelkedik ki: egy olasz és egy magyar. Paganini és Joachim. Paganini: minden idők legnagyobb hegedűvirtuóza és Joachim a művészete komolyságától ihletett legnagyobb mester . Csodával határos játéka a sorsnak, hogy a köpcsényi kis zsidófiúból a világ „hegedű-király”-a lett. Ha Olasz-, Francia- vagy Németországban születik, az organikusan fejlődő hegedűművészet várható kivirágzásának tartaná az ember, de hogy itt, Magyarországon, hajtson gyökeret a több évszázados hegedűkultúrákat elhomályosító zseni élete – ez váratlan és csodálatos. Mert Olaszország a 17. és 18. században folyton hegedült, Franciaország és Németország se maradt el nagyon mögötte, míg Magyarország ugyanekkor jórészt csak cigány kezében ismerte a hegedűt. Ebben az időben nálunk hegedűkultúráról nem beszélhetünk, de általános zenekultúráról sem s íme, a hegedű és a zongora legnagyobb két mesterét: Joachim Józsefet és Liszt Ferencet, kiknek tündöklő nevét máig se homályosította el senki, mi adtuk a világnak. Külön véletlen, melynek némi magyarázata a magyar föld televényének rendkívüli erejében kereshető. Mert az emberek is úgy hozzátartoznak a földhöz, mint a fák és növények. Észrevétlenül megváltoznak s a talajhoz, a környezethez idomulnak, - ha idegenből származtak is. Az amerikai szőlővessző jellegzetességeit elveszti s a badacsonyi földben badacsonyi erőt és tüzet szív magába. Vannak korok, századok, esetleg csak esztendők, mikor az irodalom és művészetek nagyjai egyazon folyó mentén, vagy egyazon hegylánc hátán születtek. Volt idő, mikor ez a virágzás például a Dunántúlról titokzatosan a Tiszántúlra költözik át. A 18. század végén és a 19. század elején a Dunántúl jelentős melegágya volt a zeneművészetnek általában s a magyar zeneművészetnek különösen. Ebben a közeli Bécs gazdag zenei szelleme mindenesetre kereshető, de talán valami más – mondjuk – a magyar föld ereje is, mert bizonyos, hogy Haydn József nem lett volna az a Haydn, aki volt, ha nem él harminc évig Kismartonban és Eszterházán. A magyarok közül Hummel János pozsonyi, Liszt doborjáni, Goldmark keszthelyi születésű. Az Erkel-család a 17. századtól kimutathatólag dunántúli származású és Joachim József a Moson vármegyei Köpcsényben született. Ezek a nagy szellemek szűk ötven év alatt gyűltek egybe Pannónia úri kastélyaiban, pompázó országgyűlésein, szerény falvainak roskatag házaiban s a dunántúli dombok kábító májusának viharálló fái között. * Joachim József szülőfaluja, Köpcsény, körülbelül háromezer lelket számláló község Moson vármegyében. Ott áll az egyemeletes ház, melyben a jobbmódú kereskedő és pékmester, Joachim Gyula és felesége, Fanni, lakott és ahol gyermekeik közül József, sorrendben a hetedik, született. A házon emléktábla áll, mellyel 1899-ben, Joachim hatvan éves művészi jubileumán, a mosoni polgári dalkör díszítette országos ünnepség keretében a rendkívüli mester szülőhelyét. A feltűnő zenei tehetséggel megáldott gyermek Joachimot szülei Pestre hozták, hol Ellinger Gusztávnak, majd Szervacsinszkinek, a német színház versenymesterének növendéke lett. Rendkívül gyorsan tanult, úgyhogy hét éves korában, mint csodagyermek, zajos sikert aratott a Nemzeti Kaszinóban rendezett hangversenyen. Pestről szülei Bécsbe vitték tanulmányai folytatása végett. Itt a magyar származású Böhm József kezébe került, aki korának egyik legnagyobb hegedűpedagógusa. Reményi Ede és a híres Ernst is az ő tanítványa volt. Joachim öt évig tanult Böhmnél s mint csaknem teljesen kész művész hagyta el a bécsi konzervatóriumot. Lipcsébe ment, hol a másik nagy hegedűpedagógusnál, Ferdinánd Davidnál, tökéletesítette tudását. Csakhamar belekerült Mendelssohn és Schumann baráti társaságába. A Gewandhaus-koncertek egyikén, 1843-ban, tizenkét éves korában, döntő sikert aratott. A gyermek ifjúnak mind nagyobb híre, sőt tekintélye lett, úgyhogy alig tizenhat éves s már a Gewandhaus-zenekar első hangversenymestere. Mendelssohn elvitte Londonba, hol filharmóniai hangversenyen Beethoven hegedűversenyét játszotta olyan sikerrel, hogy londoni szereplését úgyszólván évente megismételte. A sűrű és bensőséges érintkezés folytán Joachim az angol zenevilágnak egyik vezető tényezője volt haláláig. Tizennyolc éves korában Weimarban hangversenymesteri állást vállalt. Akkor Liszt Ferenc működött Weimarban s így közeli érintkezésbe jutott vele. Négy évig élt Joachim Liszt oldalán, majd a hannoveri királyi hangversenymesteri állást vállalta el, ahol éveket töltött. Itt vette feleségül Schneweis Amáliát, a kiváló alténekesnőt, aki Schumann dalainak leghíresebb előadója. A hegedűművész és énekesnő, mint férj és feleség, diadalmas hangversenykörutakon járta be Európát, míg 1866-ban végleg Berlinben telepedtek le. Ekkor létesült Berlinben a „Hochschule für Musik”, melynek első igazgatója Joachim volt, ki az intézményt rövid idő alatt világhírre emelte. A berlini zenei főiskola Joachim alatt évtizedekig vezető intézete volt Európának. Úgyszólván minden nagy hegedűművész innen került ki. Így pl. Arbos, Gade, Halir, Kruse, Nachéz, Petri, Such, Burmester, Hubermann s a magyarok közül elsősorban Hubay Jenő, aztán Kemény Rezső, Lentz Rezső, Arányi Frigyes, Arányi Adilla és Vecsey Ferenc, - hogy csak egynéhányat említsünk a díszes sorból. Joachim egyénisége egyetemes hatású volt. Közvetve vagy közvetlenül mindenki tőle tanult. Ő volt a zenevilág elismert legnagyobb professzora. Címek és kitüntetések halmazával árasztották el: a főiskola direktóriumának elnöke, királyi professzor és karnagy, a porosz művészeti akadémia tagja, majd alelnöke, a cambridgei, glasgowi, oxfordi és göttingai egyetem díszdoktora, a porosz Pout le merite-rend lovagja s a bajor Maximilian-rend tulajdonosa volt. Pedagógiai munkássága mérhetetlen becsű. Ezenfelül mind előadóművész s főleg mint kamarazenész páratlan. Sok érdemes vonósnégyes társaságról tud a zenetörténet, de olyan tündöklő fényt egyik sem gyújtott és hagyott maga után, mint a Joachim-kvartett. De Ahna, Kruse, Halir, Wirth és később Hausmann voltak tagjai, kikkel dicsőséges művészi körútjain a legtisztább zeneművészetet szolgálta a mester. Beethoven utolsó nagy vonósnégyeseit a Joachim-kvartett előadásában ismerte meg a világ. A kvartett európai körútjain nálunk is többször hangversenyezett. * Különösen a régebbi zenetörténet szereti a híres hegedűpedagógusok működési körzete szerint osztályozni a hegedűművészeket, keresve játékukban és egyéniségükben az elsajátított iskola jellegzetes vonásait. Így római, páduai, piemonti, mannheimi, bécsi, párizsi, prágai és belga iskolát ismerünk. Joachimot a bécsi iskolába osztották be, melynek Dittersdorff Károly volt alapítója s leghíresebb mestere a pesti születésű Böhm József. Joachim tényleg a legtöbbet Böhmtől tanult, de Böhm a francia Rode tanítványa volt s így felvethető a kérdés, hogy Joachim Józsefben csupán a bécsi és a német iskolák jellegzetességei virágoztak-e ki? Bizonyára nem. Böhm magyar származású volt, aki francia szellemi hagyatékon nőtt magyar temperamentummal tanította a szintén magyar Joachimot. Joachim hegedűművészete nem nélkülözte a német rend és alaposság vonásait, de vonója nem állt kizárólag német jellegzetességekből. Joachim a bécsi iskolához mindenesetre közel állott, de olyan nagy, olyan tökéletes és olyan egyetemes mester volt, hogy nevéről a zenetörténet külön Joachim iskolát nevezetne el. Ő ötven évig a hegedűtanítás legelső mestere s olyan tanítványokat adott, mint Hubay Jenő, aki újabb nagyjelentőségű iskolának, a magyar iskolának, világhírű vezére. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedűművész képzőjének szellemi útja a zenetörténet folyamán ez: Viottitól tanult Rode, Rodetól Böhm, Böhmtől Joachim és Joachimtól s Vieuxrempstól Hubay Jenő. Hubay olyan kiváló tanítványokkal árasztja el a világot Budapestről, mint annakidején Berlinből Joachim. * Szóltunk már Joachimról, mint pedagógusról és kamarművészről. Grandiózus tehetségének még két elemére: az alkotóművészre és hegedűművészre kell rávilágítanunk. Joachim, mint zeneköltő, a klasszikusokon nevelődött. Minden műve érett és tisztult zene szépségek foglalata. Nem volt nagy komponista. Nem termékeny szerző. Opusszámot csak 14 művének adott, 21 művét nem számozta, 4 átiratát sem. Minden műve közül 3 hegedűversenye emelkedik ki s ezek közül is a Magyar hegedűverseny (op. 11), mellyel hazája szellemének hódolt. Olvassuk el Andreas Mosernek, Joachim berlini asszisztensének sorait, ki a legteljesebb életrajzot írta róla. (Joseph Joachim, Ein Lebensbild. Berlin, 1898. B. Behr’s Verlag, 162 oldal) „A Magyar hegedűverseny érett gyümölcse annak a hatásnak, amit Joachim hazája nemzeti zenéjének köszönhet. Gyermekkorából megmaradtak emlékezetében a magyar cigánymuzsika kábító hangjai s Lajtán túli ismételt látogatásai rokonainál ezt a szeretetet a magyar népdalok, melódiái, harmóniái és ritmusai iránt megerősítették és növelték. Hegedűre írt későbbi kompozícióiban sem tagadható le magyarossága. Mindenünnen melódikus és harmónikus fordulatok kukucskálnak ki, melyek az ismerősnek üdvözleteket suttognak a mester hazájáról.” * Kortársának, a nagy magyar zeneesztétikusnak és eleddig a legkiválóbb magyar zeneesztétikusnak, Péterfy Jenőnek, ma is friss szava bizonyára a legközelebb hozza hozzánk Joachim hegedülését. Péterfy Jenő az „Egyetértés” 1879. évfolyamának január 9-iki és január 12-iki számában ezt írta, mikor Joachim a pesti Vigadóban hangversenyt adott (Péterfy Jenő zenekritikái, kiadta a budapesti V. ker. m. kir. állami Berzsenyi Dániel reálgimnázium 1930-31. évi VIII. osztály „Magyar irodalmi ritkaságok” sorozatban, szerkeszti: Vajthó László): „- Joachim játékában – írja Péterfy – van valami nyugodt fenség, mely a görög szobrok hatására emlékeztet s bizonyos előkelő méltóság, mely elutasít magától minden könnyebb sikert, minden materiálisabb hatás. - Joachimot a közönség előtt látni: élvezet. Nem úgy áll ott, mintha nyugodt magatartásra dresszírozta volna magát sok társához hasonlóan, kiről a rerain szól, hogy „klasszikus nyugodtsággal játszik”; éppoly kevésbé rajzol cik-cak vonalat a levegőbe. Nem fitogtatja sem a nyugalmat, sem ellenkezőjét. Szépen hajló vonalakban nemes harmónia ömlik el alakján, külső kifejezése annak, mi szeméből sugárzi s játékában gyönyörködtet. - Joachimnak már pusztán hegedűje hangjában van valami költői báj. Olyan édes és végtelen! Sima, bársonyos, lágy, egyenletes: mindez nem fejezi ki hangja sajátságát. Amilyen bársonysíma, olyan szívós is; amilyen lágy, éppoly izmos is. A legintenzívebb hegedűhangnak lehetne nevezni, ha ez nem volna pusztán fokozatos megkülönböztetés. Lágy marad a legerősebb fortéban és teljéből a susogó pianóban sem veszít. A fortéban ugyanazon erő ömlik szét, mint amennyi a pianóban egyetlen ponton mintegy rejtve marad. Különben hangja varázsát éppoly kevéssé lehet megmagyarázni, mint Patti vagy Nilsson hangjáét. Itt, mint ott, a hangnak színezete már maga a művészi egyéniség megnyilatkozása. Mesterség által meg nem szerezhető, meg nem tanulható, utánozhatatlan. - Joachim annyira egyetlen, mert nála a virtuóz egészen a művészbe olvad fel. Ő karakter a hegedűn: a hiú tetszelgés számára nincs egy futama sem; megküzd bár minden nehézséggel, de egyetlen nehézséget sem fitogtat azért, hogy vele a közönséget bámulatba ejtse. Ő nem akar pusztán külső játéka által hatni, hanem a zenei gondolat által, melynek oly páratlanul kifejezést tud adni. Ő igazán Beethovent és Bachot játszik – sohasem magát. Lelke átolvad a teremtő művészébe s Joachim hegedűjéből az imádatnak nagy szelleme beszél. - Joachim hegedűjén darabjait nemcsak lejátsza, hanem azokat újra teremti, alakítja. A hangok Joachimnál az anyag, mint szobrásznál a márvány, melybe ő az illető mű lelkét önti bele. - Művészi ihlet ül így hegedűjén s épp e művészi ihlet, az egyéniség e csodálatos varázsa az, mi által Joachim a reprodukáló művészek sorából az eredeti gesztussal bírók közé lép. - Klasszikussá, szoros értelemben művészivé, a vituózítás salakjától mentessé a hegedűjátékot: Joachim tevé.” * Joachimról néhány személyes vonatkozást jegyeztem fel, melyeket Hubay Jenőtől, Dohnányi Ernőtől és Kemény Rezső Zeneművészeti Főiskolai tanártól kaptam élőszóban. Hubay Joachimmal, a tanárával, növendékkorától bensőséges viszonyban volt. Szintúgy Kemény Rezső is. Sokszor játszott velük kamarazenét a mester. Dohnányi Ernőt huszonhárom éves korában már ismerte s mindvégig nagyrabecsülte. Joachim, Goldmark s a fiatal Dohnányi egy nyári szezonon át csaknem mindennap összeült triózni Gmundenben. A berlini „Hochschule für Musik” zongora-tanszékére Dohnányit Jachim hívta meg. A rendkívüli mesterről minden vonatkozásban elragadtatással beszélt mindenki, aki környezetébe került. Egyértelműen azt mondják,hogy Joachim, mint tanár, igen szigorú volt, tanítványai egyéniségét azonban sohasem fojtotta el. Jobban vigyázott tanítványai zenei szellemére, mint a technikai külsőségekre. Hubay, Dohnányi és Kemény apostoli vonást látott Joachim működésében. A hegedűművészet apostolának tartották őt. Szuggesztív ereje lenyűgöző. Kamarazenében mindig mindenki csak őt figyelte, még akkor is, ha pauzája volt. Mindenütt szívesen játszott, nem kérette magát. Nagy keresetű, jómódú ember, de pénzért semmit sem tett, mindent csak a művészet parancsára. Nagy házat tartott Berlinben. Rendkívüli tekintélynek örvendett. Ha igen magas, szélesvállú alakja valahol megjelent, tiszteletteljes szemek vették körül. Rendszerint hosszúra szabott fekete vagy sötét kabátban járt. Szakállt viselt, mely mint haja, koromfekete volt. Szürke szemének bíztató lágysága enyhítette arcának némi keménységét. Magyarul nem tudott, de egész élete tele volt magyar vonatkozásokkal. Magyar tanítványait mindig „Landsmann”-oknak nevezte. Nem érdektelen az a néhány sor, melyet magyar érzületéről a „Hölgyfutár” 1854. évi szeptember 25-iki számában olvastam: „Patikárus Ferkó – írja a lap – tegnapelőtt este a „Komló”-ban ragadá el a szépszámú közönséget s különösen egy jóarcú német embert, ki míg a jeles hegedű szólt, sehogysem tudta helyét találni. Tapsolt, éljenzett, majd felugrék s kezet szorított az ünnepelt zenésszel. Utóbb értesültünk, hogy a lelkesült férfi nem volt más, mint a híres zenevirtuóz: Joachim.” Joachim emberi nagyságát és művészi rendkívüli tekintélyét semmi se mutatja jobban, mint működésének 60 éves jubileumi koncertje Berlinben. Ilyen zeneünnepet még nem látott a világ. A filharmónikusok megszokott pódiumán a zenekar tagjai mind Joachim tanítványai közül kerültek ki. Olyan számban, hogy a nagy dobogón csak állva játszhattak, ülve nem fértek volna el. Negyven brácsás és összesen vagy száz vonós. Európa legnagyobb művészei. Olyan nevek, kiket esetleges sértődöttség elkerülése végett betűrendben osztattak be a zenekarba. Hubay és Kemény véletlenül egyazon pulthoz került. Mindenik művész magával hozta hegedűjét. Képzelhető, milyen hangszín-orgiában tobzódhatott a terem! Mikor Brahms c-moll szimfóniájának utolsó tétele, az a bizonyos unisónó hegyedűtéma, felhangzott, - azt mondják – a hanghullámok csaknem szétverték a falakat. * Joachim nagy kort ért meg. Hetvenhat éves korában, 1907. augusztus 15-én halt meg, Berlinben.” Forrás: Papp Viktor: MUZSIKA (Gergely R. Könyvereskedés kiadása, 1935)

123 Ardelao 2017-08-15 13:00:10 [Válasz erre: 122 Ardelao 2017-08-15 12:27:21]
Joachim-emlékünnep Londonban. Londonból jelentik: Joachim József, a magyarországi származású nagy hegedűművész, születésének századik évfordulója alkalmából az angol zenevilág vezetői nagyszabású ünnepi hangversenyt rendeztek a londoni Queen's Hallban. A hangversenyen Joachim „Vígjáték-nyitányát,” továbbá Mendelssohn és Brahms egy-egy szerzeményét adták elő. Joachim Gabriella, a mester unokája, Joachim „Marfa“ című operájából énekelt. Joachim unokahúga, Fachiriné Arányi Adila, a híres magyar hegedűművésznő, Joachim „Változatai“-t, Arányi Jelly pedig „Magyar hegedűverseny“-ét játszotta, az utóbbi a mester kedvenc Stradivárius-hegedűjén. A zenekart Sir Henry Wood, Anglia egyik legtekintélyesebb karnagya vezette. Az angol zenekritika ezúttal s egyhangú tisztelettel adózik a halhatatlan magyar művész nemes klasszikus tradícióinak és bámulattal állapítja meg szerzeményeinek hervadhatatlan szépségét. Budapesti Hírlap, 1931. július 19. (51. évfolyam, 162. szám)

122 Ardelao 2017-08-15 12:27:21
JOACHIM JÓZSEF EMLÉKEZETE (1831. június 28. Köpcsény (ma Kittsee, Ausztria, megj. A) – 1907. augusztus 15. Berlin) Joachim József emléktáblája. Magyaróvárról jelentik: Az itteni férfi daloskor közadakozásból emléktáblával fogja megjelölni Joachim Józsefnek. a külföldre szakadt világhírű hegedűművésznek köpcsényi (ma Kittsee, Ausztria, megj. A.)) szülőházát. Az emléktábla fölavató ünnepsége július 2-án lesz. A rendező-bizottság élén Batthyány László gróf földbirtokos áll. Az ünnepi beszéd elmondására Zichy Géza grófot kérték föl. A fölavatásra Budapestről, Berlinből, Münchenből és Bécsből várnak vendégeket. BUDAPESTI HÍRLAP, 1911. április 27. (31. évfolyam, 99. szám)

121 smaragd 2017-08-15 12:22:23 [Válasz erre: 120 Ardelao 2017-08-15 10:46:27]
Anday Piroska Kemény Egon-Reviczky Gyula: "Óh, csak még egyszer összejönnénk" (Műdal, 1945) c. kompozícióját 1947-ben a Magyar Rádióban énekelte. Rosette Anday [url]https://www.wienersymphoniker.at/de/veranstaltung/j-krips-zadek-anday-majkut-patzak-o-edelmann-forer-singverein-schmidt-das-buch-mit-0;Franz Schmidt[/url]: "Das Buch mit sieben Siegeln" c. oratóriumában is fellépett (1950). További részletek a "Fórum - Franz Schmidt" valamint a "Fórum - Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969)" bejegyzéseiben olvashatók.

120 Ardelao 2017-08-15 10:46:27 [Válasz erre: 119 Ardelao 2017-08-15 10:40:20]
[url] http://lfze.hu/nagy-elodok/-/asset_publisher/HVHn5fqOrfp7/content/anday-piroska/10192;Anday Piroska [/url]

119 Ardelao 2017-08-15 10:40:20 [Válasz erre: 118 smaragd 2017-08-14 19:13:07]
Ha már az előző bejegyzésben szó esett Rosette Andayról, azaz a Budapesten született Anday (eredeti vezetéknevén: Andauer) Piroskáról (1903-1977), álljon itt egy cikk az énekesnő külföldi karrierjének az indulásáról: Színházi Élet 1921., 35. szám: „ Búcsú Pesttől és a Hűvösvölgytől A bécsi operaénekesek tavaszi vendégjátékuk alatt egy új magyar énekesnőt fedeztek fel. Az énekesnőt Anday Piroskának hívták, és az „Istenek alkonyá”-ban énekelt egy egészen kis szerepet, olyan szenzációsan, hogy Schalk igazgató felvonásközben rohant öltözőjébe leszerződtetni a bécsi udvari Operához. Anday Piroska szerződése szeptember elsején veszi kezdetét, ekkor kell jelentkeznie Wienben. Egy szenzációs külföldi karrier elindulásánál akart ott lenni a „Színházi Élet", amidőn elutazása előtt megintervjuvolta Anday Piroskát. A „Hűvösvölgyi Park Szanatórium" kertjében találunk a művésznőre. Bronzvörös hajú, feltűnően csinos hölgy, a szabad fekvőcsarnokban fekszik egy nyugágyon, körülötte Ligeti Lajos, a szanatórium vezérigazgatója, dr. Sámson főorvos és Ligeti Aurél, az ifjabb direktor. Az igazgatói kar éppen azt konstatálja, milyen tökéletesen kigyógyult Anday abból a makacs légcsőhurutból, amellyel a szanatóriumba jött. Amin egy cseppet sem lehet csodálkozni, hisz a „Hűvösvölgyi Park Szanatórium" egyike a legpompásabb klimatikus gyógyhelyeknek. Az intervjut természetesen — mint minden színésznő — Anday is azzal kezdi, hogy nem nyilatkozik. — Mit beszéljek én, — mondja szerényen. — nézzen körül, kérem, szabad itt embernek beszélnie, ahol ilyen csudákat mesél a természet? Körülnézünk. Valóban megragadó a kép, amely elénk tárul. Egy kis Tátra ez a vidék. Égbemeredő, zöldbeborult hegyek emelkednek köröskörül, vadregényes völgyekkel váltakozva, mintha nem is Pesten volnánk, harminc percnyire a fővárostól. És a levegő! Szinte könnyebb lesz tőle az emberI — Hátha már írni akar valamit. — szól aztán, — írja meg, hogy bármenynyire is örülök a bécsi szerződésemnek, nehéz megválnom Budapesttől — és a Hűvösvölgyi Park Szanatóriumtól. Mert úgy nézzen körül ebben a kis paradicsomban, hogy ez a hely legkedvesebb itthon nekem, itt arattam első sikereimet mint akadémista, itt ért Schalk meghívása, — s minthogy ide is fogok visszajönni valahányszor szabadságot kapok, most már valószínűleg Jeritzával együtt, aki igen megszeretett. — Különben Bécsben a Carmenben vagy a Mignonban lépek fel először. Ha a gázsim érdekli (és a Színházi Életet egész biztosan érdekli) azt is elárulhatom. Hatéves szerződésem van, első évben kapok 360.000 koronát, az utolsóban mér lépcsőzetes emelkedéssel egy félmilliót. — Mért nem ad elutazása előtt még Pesten egy hangversenyt? — kérdezzük. — Adok, — mosolyog Anday Piroska — holnap este lesz a búcsú-koncertem, itt, a szanatóriumban. Dr. Schwartz is fellép rajta, akit az Operaház most szerződtetett Rózsa helyére. Jöjjön, megmutatom, milyen nagyszerű programmunk van. Míg felmegyünk a művésznő szobájába, Anday lelkesedéssel mutatja a Park Szanatórium nevezetességeit, a pazarul berendezett és svájci stílusú, háromemeletes szanatórium épületet, amelynek olyan illusztris vendégei voltak valaha, mint Ady Endre, Herczeg Ferenc, Kiss József, s amelyben most a legelőkelőbb társaság lakik. Aztán a vízgyógyintézetet, az elektromos kezelő intézetet, a tenniszpályát, a tornateret. Gyönyörű a szanatórium, nem hiába folyton szépítik a kommün rombolásai és pusztításai óta. — Hát még milyen szép lesz jövőre, — áradozik Anday. — Most kezdődik csak az igazi kibővítés. Nemsokára épülni kezd Hegedűs Ármin és Ligeti Aurél tervei alapján az új szanatóriumi épület is. . . Fenn megnézzük a búcsú-hangverseny műsorát. Nagyszerű a műsor, „Bajazzok", „Mignon", .Sámson és Delila", Bibliás ember", aztán egy csodás Moussorgsky-dal, amit rögtön el is énekel nekünk Anday. A Moussorgsky-dal alatt megértettük Schalkot. Anday hangjához csak egy nyújtott még megközelítő élvezetet. Az a vacsora, amelyet a szanatórium terraszán költöttünk el. Vacsora után elbúcsúztunk a művésznőtől — Viszontlátásra — mondta — karácsonykor, a téli sportnál, itt a Hűvösvölgyi Park Szanatóriumban. Ismertetőjel zöld szvetter fehér csíkokkal... — És a zsebben egy még fényesebb külföldi szerződéssel, — tettük hozzá meggyőződéssel. „ És álljon itt Malina János összefoglaló írása is az énekesnő pályafutásáról: [url] http://lfze.hu/nagy-elodok/-/asset_publisher/HVHn5fqOrfp7/content/anday-piroska/10192;jsessionid=0F4F2FE21B2F74C9A0F74A79893C374E ; Anday Piroska [/url] A művésznő gyönyörű énekhangjáról – szerencsére – számos felvétel hallható a neten. Íme, egy a sok közül: [url] https://www.youtube.com/watch?v=mEJVEunisLE; Rosette Anday "Ach, mein Sohn, Segen dir" – G. Meyerbeer: Der Prophet [/url]

118 smaragd 2017-08-14 19:13:07 [Válasz erre: 113 smaragd 2017-08-11 07:31:37]
Rádióközvetítés "RÁDIÓ-WIEN 1939. október 4., vasárnap 11.30 A wieni szimfonikus zenekar hangversenye Anday Rosette operaénekesnő közreműködésével. Hatvan év szimfonikus alkotásai. I. Mai osztrák zeneszerzők 1. Marx: Idill, 2. Kerngold: A búcsúzás dalai a) Halotti dal b) Nem tudja ő vágyamat megérteni c) Hold, ismét feljössz, Elfogódott búcsú 3) Berg Alban: Három darab a Lírai szvitből 4) Schmidt Ferenc: I. Szimfónia

117 Ardelao 2017-08-13 21:42:55 [Válasz erre: 116 Ardelao 2017-08-12 23:14:47]
Kevin Bazzana: PIANIST X Die Lebensgeschichte eines exzentrischen Genies (X ZONGORAMŰVÉSZ Egy excentrikus zseni élettörténete) (Részlet/5.) Nyíregyházi Ervin élete igazán eseményteli volt: természetesen nagyszerű történet, éppoly csodálatos, mint amilyen szomorú pikareszk regény egy igazi szupersztár felemelkedéséről és bukásáról és egy társadalom által kitaszított zenész felemelkedéséről és bukásáról. Tanmese is egy nagy tehetség pszichológiai kockázatairól, egy tehetséges gyermek törékenységéről, az idealizmus sorsáról egy materialista világban és a magas árról, amelyet a kívülállónak meg kell fizetnie. De ha e történet egyáltalán fel is kelti a figyelmet, azt sokan egy balsikerről, egy csodagyermek adottságaiban rejlő ígéret beváltásának a meghiúsulásáról szóló beszámolóként fogják olvasni; a művészi kibontakozás érdekében személyes démonok féken tartásának a kudarcáról, a lehetőségek kiaknázására irányuló próbálkozás sikertelenségéről szóló történetként. Az irodalom nemcsak a zene világában van tele csodagyermekekkel, akiket kicsinek tartottak és kihasználtak, akik a magas elvárások miatt úgy érezték, elviselhetetlen nyomás alatt vannak, akik felnőttként függetlenséget kerestek, miközben lázadoztak a tehetségük ellen, és pontosan azt a területet utasították el, amelyhez tehetségük volt. Néhányan úgy hiszik, Nyíregyházi (tudatosan vagy nem tudatosan) kudarcot akart vallani, hogy bosszút álljon anyján és annak értékein, és hogy ő egy olyan fiatalember tipikus esete, akinek mindene megvolt, és mindent sutba dobott – Wilde szavaival: saját zsenijének tékozlója. Ha azonban a dolgot valamivel elnézőbben szemléljük, és inkább azt ítéljük meg, mit tett, ahelyett, hogy arról mondanánk véleményt, hogy mit kellett volna tennie vagy miben vallott kudarcot, feltárulkozik egy másik perspektíva is. Végtére is Nyíregyházi sohasem küzdött a tehetsége ellen, vagy sohasem utasította el a szakterületét; pszichológiai szempontból egyszerűen nem volt alkalmas a konvencionális művészkarrierre. Vonakodott attól, hogy egyenlőségjelet tegyen a siker és a nyilvános siker közé. Felnőttként nagyon távol állt tőle az, hogy a zenének hátat fordítson, inkább gondosan védte azt a közeget – elmélyedés, privát előadások, zeneszerzés -, ahol zenével kapcsolatos elképzeléseit szabadon tudta dédelgetni és továbbfejleszteni. Ez természetesen csekély vigasz a nyilvánosság számára, amely hosszú, termékeny karriert kívánt volna neki a hangversenyek és a felvételek terén. De még sincs ok arra, hogy azt, amit ő – zongoraművészként is – elért, alábecsüljük. Gyermekként dicséretet kapott Puccinitől és Lehártól, Dohnányitól és Lamondtól, Nikischtől és Monteux-től; egy évtizeddel azután, hogy csillaga állítólag lehanyatlott, Schönberg dicsérte őt; még idős korában is, amikor technikája már a múlté lett, még mindig a zene energikus és eredeti közvetítőjeként dicsérték: Ez a művész valóban nem volt más, csak a kudarc maga? A látványosan tehetséges, de pszichológiai szempontból büntetés sújtotta művész, aki – úgy tűnik - művészetét vonakodva gyakorolja, szokatlan, de nem ismeretlen típus. Az ilyen művészek – elérhetetlenül magas mércéik és könyörtelen démonaik miatt – idegenkednek a közegükben megnyilvánuló kereskedelmi realitásoktól, félnek a hírnévtől, és végül – valamely ok vagy több ok együttes közrejátszása következtében - kiszállnak a dologból; egyedül dolgoznak, produkciójukat szigorúan korlátozzák, feledésbe merülnek, vagy tönkremennek, és kerülik a karrier kijelölt ösvényét. Frusztráló művészek ők, akiknek különleges tehetsége és eredetisége elválaszthatatlanul kapcsolódik azokhoz a neurózisokhoz, amelyek karrierjüket korlátozzák, sőt, szabotálják. Olyannak kell elfogadnunk őket, mint amilyenek. Csak úgy lehetnének produktívabbak vagy kevésbé neurotikusok, ha művészetüket visszafognák. Ha ezeket a szempontokat vesszük alapul, Nyíregyházi annyiban volt kudarc, amennyiben keveset hagyott hátra önmagából, és mély szakadékot teremtett a tehetsége és az elismertsége között. Mindazonáltal elegendő bizonyíték maradt fenn, amelyek alapján feltételezhető, hogy érdemes lenne munkásságát és elképzeléseit rekonstruálni, és helyet biztosítani számára a nagy zongoraművészek panteonjában, még akkor is, ha személyisége és története nem lenne annyira excentrikus és különös. Nyíregyházi önmagát természetesen sohasem tekintette vesztesnek. Ha a magánéletéről vagy a karrierjéről esett szó, elismerőleg vállat vont, és kijelentette, hogy azt tette, amit tudott. Valójában már korán rossz lapjai voltak. De ha a művészetéről volt szó, nagy büszkeséggel beszélt arról, hogy bátor, magányos harcot folytat a művészethez nem értők ellen, és a viszályok és veszteségek ellenére kitart elképzelései mellett. Nyíregyházi, aki komponálás közben egy üveg whiskyvel a kezében egy olcsó hotelben üldögélt, olyan zenei ambíciókat váltott valóra, amelyeket ötödik életévétől magában hordozott. »Mindig felfelé törekedni« - így jellemezte Liszt önmagát, és Nyíregyházit is így lehetett volna jellemezni. Őt, persze, belső és külső erők folyamatosan lefelé húzták – vagy, ahogyan ő maga mondta, »más irányba terelték« vagy »kisiklatták«. Mindazonáltal makacsul állította, hogy csupán a »tekintélye« szenved csorbát, az ő »belső értéke« soha. Ő volt Wilde klasszikus hőse, aki a csatornában hever, de a csillagokat nézi. Nyíregyházi képes volt a szegénynegyedben nyomorban és anonimitásban élni, magát ennek ellenére arisztokratának és titánnak tartani, nagy művésznek, nagy szellemnek, nagy embernek. »A legyőzött ember diadalmaskodik!« - hallottuk tőle. De nem állíthatjuk sem azt, hogy ő valóban diadalmaskodott, sem azt, hogy ténylegesen legyőzött volt. És talán még nem értünk e történet végére.” (Vége az „Utójáték” c. fejezetnek.)

116 Ardelao 2017-08-12 23:14:47 [Válasz erre: 114 Ardelao 2017-08-12 20:30:06]
Kevin Bazzana: PIANIST X Die Lebensgeschichte eines exzentrischen Genies (X ZONGORAMŰVÉSZ Egy excentrikus zseni élettörténete) (Részlet/4.) A posthumus erőfeszítések egyike azonban gyümölcsöző volt. 1992-ben a Video Arts International New Jerseyben, lemezkiadójánál, a VAI Audio-nál megjelentetett egy CD-t: Nyíregyházi at the Opera (VAI/IPA 1003). Ez tartalmazta az operaparafrázisokat a 1978-ban bejátszott IPA-felvételekből és a Japánban tartott hangversenyek egyikéből. Eredetileg a VAI azt tervezte, hogy további Nyíregyházi-felvételeket jelentet meg a piacon, de a vállalatot vezető Ernie Gilbertnek köszönhetően a CD csak »lassan kelt el, de folyamatosan«. Ezért azt több CD nem követte. Mindenestre a 3. Magyar rapszódia IPA-felvétele bekerült a VAI Audio által 1994-ben kiadott Liszt Antológiába: The 19 Hungarian Rhapsodies Played by 19 Great Pianists címmel, és kivételesen Nyíregyházi egyszer helyet foglalhatott a legjelentősebb zongoraművészek között. Megszületett az a sokat ígérő terv is, hogy játékfilmet forgatnak Nyíregyházi életéről, amely vitathatatlanul filmre érett történet. 1996-ban a Merchant Ivory Productions a Sonyval együttműködve szerződtette William Hauptman amerikai drámaírót, akinek át kellett dolgoznia Michael Fields rendező forgatókönyvét. Field Tenderloin Rhapsody c. forgatókönyve a tényekre csak szabadon támaszkodott, és a megöregedett Nyíregyházi újrafelfedezéséről San Franciscoban egy olyan hölgy közvetítésével mesélt, aki ugyancsak egy lecsúszott zongoraművész volt. »Pompás forgatókönyv volt, és az egyik jelenetet – magát ’Az újrafelfedezést jelentő hangverseny’-t – majdnem pontosan ugyanúgy vettem át« - emlékezik vissza Hauptman. Elképzelésem az volt, hogy újra megfilmesítem Jean Renoir Boudou – Aus den Wassern gerettet témáját: egy zseni történetét, aki semmibe vette a kritikusok véleményét, és bohémmé vált; olyan művészét, akinek az újrafelfedezése káoszt okozott minden érintett életében; egy művészét, aki a végén újra eltűnik a könnyű feledés homályában.« Hauptman emlékezett arra, hogy őt »a romantikus zongorajáték elhalkuló visszhangjai« Nyíregyházi felvételein teljesen lenyűgözték. De a projektet elfektették, miután Shine – David Helfgott története – 1996 őszén megjelent a mozikban. A producerek kételkedtek abban, hogy lenne piac két olyan film számára, amely múltból újra felbukkant, excentrikus zongoristákról szól. Doris végül rosszabbodó egészségi állapota kénytelen volt feladni azon terveit, hogy könyvet írjon Nyíregyháziról: A magas vérnyomás okozta hatások alatt szenvedett, fájt a szíve, diabetese, valamint arthritise volt, és továbbra is küzdött a súlyával. A végén Nyíregyházival kapcsolatos anyagát egy faliszekrényben helyezte el. Mint elhunyt férje, most ő érezte úgy, hogy sokan bántak vele rosszul és hagyták cserben, és bizalmatlan volt, ha valaki érdeklődött Nyíregyházi után. 2001 júliusában meghalt. Csalódottsága ellenére végrendeletében mindent, ami kapcsolatos volt Nyíregyházival, a japánokra hagyott; és így történt, hogy Koike Chicagoba repült, hogy elhozza az anyagokat. Az évek során egyre több embert ragadott magával Nyíregyházi zongorajátéka, de az iránta megnyilvánuló érdeklődés sohasem haladta meg a kultikusat. Révész könyve óta a Desmar-Album borítójának a szövegei tartoznak a róla szóló legjelentősebb írásokhoz. Szerzeményeit az utóbbi időben néhány zongoraművész hangversenyeken előadja – azonban egy sem a legnagyobb interpretárorok közül. Nyíregyháziról időközben létrejött néhány internetes oldal. De az évek során megszületett szórványos tervezetek ellenére a jelen könyv Kanadában (2007 februárjában) történt első kiadásáig nem jött létre jelentősebb publikáció vagy felvételre vonatkozó projekt. Nyíregyházi századik születésnapjára világossá vált, hogyan is áll a helyzet az ő megbecsülésével kapcsolatban. Az 1903-as évet a zongora szerelmesei sokáig ’annus mirabilis’-ként ünnepelték, mivel ebben az évben született Claudio Arrau, Vladimir Horowitz és Rudolf Serkin; 2003-ban e három zongoraművész születésnapját illőképpen megünnepelték. A negyedik nagy zongoraművészről azonban, aki 1903-ban látta meg a napvilágot, alig ejtettek szót. (Folyt. köv.)

115 Ardelao 2017-08-12 20:33:06 [Válasz erre: 114 Ardelao 2017-08-12 20:30:06]
A német idézet első sora helyesen: "Welch armer Handel ist dies Menschenleben,"

114 Ardelao 2017-08-12 20:30:06 [Válasz erre: 105 Ardelao 2017-08-07 22:05:49]
Visszatérek még Kevin Bazzanának a 105. és 106. sz. bejegyzésemben említett (és elolvasásra ajánlott) könyvére, amely a következő fejezetcímeket tartalmazza: „VORSPIEL: Der seltsame Fall des Ervin Nyíregyházi I. Ein musikalisches Wunderkind,1903-1920 II. Ein junger Liszt am Klavier, 1920-1928 III. Ein Glücksritter, 1928-1972 IV. Der Pianist, der aus der Kälte kam, 1980-1987 V. Ein bedeutsamer Gegenpol, 1980-1987 NACHSPIEL: Nyíregyházis Vermächtnis Anmerkungen zu den Quellen und Danksagung Register” Miután a „VORSPIEL” gyorsfordítását közre adtam, a következőkben – talán érdeklődésre tart számot - beteszem a „NACHSPIEL”-ét is, azaz a nyitány után a finálét is. Kevin Bazzana: PIANIST X Die Lebensgeschichte eines exzentrischen Genies (X ZONGORAMŰVÉSZ Egy excentrikus zseni élettörténete) (Részlet/3.) „ UTÓJÁTÉK NYÍREGYHÁZI HATAGYÉKA Welch armer Handel is die Menschenleben, auf wie gemeinem Markt verkauft man uns! Wenn wir geboren werden, weint die Mutter, doch niemand weint um unsern Tod. Nein, niemand. (Kosztolányi Dezső fordításában: „Silány egy üzlet ez az emberélet S hitvány piarcon adnak minket el. Sírt az anyánk, mikor világra jöttünk, S ha meghalunk, nem sír már senki, senki.”) OSCAR WILDE, Eine florentinische Tragödie Nyíregyházi szerette ezt az idézetet. És, amikor meghalt, noha nem volt igaz, hogy senki sem siratta, de valójában csak néhány ember, Doris, Neil Levenson és Tetsuji Koike volt az, aki holttestét a halottasházban meglátogatta. Koike nagyvonalúan részt vállalt a temetési költségekben.1987. április 17-én felekezeten kívüli búcsúztatóra került sor a Los Angelestől északra található Glendale-ben, a Virágok Kistemplomában (Little Church of Flowers, Forest Lawn Memorial-Park), ahol őt el is temették. Levenson megrendítő búcsúbeszédet mondott, és beszélt Nyíregyházi integritásáról, bátorságáról és idealizmusáról. Arról is szólt, hogy a gyászolók köre »szívfájdítóan« szűk: Doris, Koike, Nyíregyházi két leánya és egyik veje, Henry Fried nevű unokatestvére, valamint még néhányan mások. Nyíregyházi vagyonát 2.000 dollárnál alig többre becsülték. (Két évvel később Horowitz vagyonaként 6-8 millió dollárt tüntettek fel.) Doris volt az egyedüli örökös, és meg volt győződve arról, hogy (Nyíregyházi) zenei hagyatékának mind művészi, mind pénzügyi vonatkozásban nagy értéke van, jóllehet, ténylegesen már nem volt különösebb hírneve. (Néhány nagyobb újságban azonban mégiscsak megjelentek nekrológok.) Nehéz pénzügyi helyzete ellenére Doris még mindig reménykedett abban, hogy (Nyíregyházi) munkásságát és történetét közzéteheti, sőt, ennek megtételét kötelességének és rendeltetésének érezte. »Több ezer órás, Ervinnel folytatott beszélgetés van szalagon, amelyet fel fogok használni ahhoz, hogy megírjam az életrajzát«, jelentette ki júniusban ügyvédjének. »A szalagok el vannak zárva, de csak ha megkaptam az örökséget, akkor van elég pénzem ahhoz, hogy elhozzam őket.« Időközben Forest Lawnnak már késedelmi díjat kellett fizetnie. Volt férje, Charles Churchill, akivel fenntartotta a kapcsolatot, ismét belépett az életébe. »Az évek során újra és újra viszontláttam őt, és nélkülem nem mentek jól a dolgai.« - írta (Doris) Paul Hartmannak. »1988 őszén meglátogatott, és oly kedves volt hozzám, hogy ezért az volt az érzésem, hogy mint kereszténynek, kötelességem ismét férjhez menni hozzá.« 1989-ben ismét megesküdtek, és Doris vele együtt Chicagoba költözött. De házasságuk nehéz volt. Charles biztosította nejét arról, hogy semmi ellenvetése sincs az ellen a terv ellen, hogy (Doris) megírja Nyíregyházi életrajzát, de véleményét hamarosan megváltoztatta. »Gyűlöli Ervint«, írta (Doris) Hartmannak. »Nemcsak azt akarja, hogy ne írjak róla, hanem azt is, hogy semmivel se foglalkozzam, aminek köze van Ervinhez, és így tovább. Házasságomat Ervinnel házasságtörésnek tartja.« A férfi oly paranoiddá és impulzívvá vált, hogy neje félt attól, hogy emberekkel telefonon beszéljen vagy leveleket írjon – különösen Nyíregyháziról. Így saját lakásában fogolynak érezte magát. (Többé már nem dolgozott.) »Férjem extrém módon féltékeny Ervinre, és félek, hogy az életem veszélyben lehet«, írta 1991-ben Marc Goodmannak. »A férjem testileg beteg, deprimált, és sok dolgon felizgatja magát.« A két férfi iránt érzett kötelességtudata miatt szétszakítva érezte magát. De új életét végül már nem tudta elviselni. 1993-ban elvált Charlestól (aki 1999-ben meghalt), és ismét belekezdett a Nyíregyházi hagyatékával kapcsolatos munkába. Hartman hosszú ideig kutatott még életrajz után. 1992-ben átköltözött az Egyesült Államokba. Eközben gyermekek és fiatalkorúak pszichiátriájára specializálta magát, és főként csodagyerekekkel foglalkozott. Projektje azonban ütközött Dorisnak az elhunyt férjről való megemlékezés iránti, rendíthetetlen odaadásával. Egy postai levelezőlapon, amelyet Nyíregyházinak röviddel annak halála előtt küldött, Hartman mellékesen megkérdezte, hogy még »az élők sorában« van-e, és ezzel olyan mondatot idézett, amelyet ő Nyíregyházi jelenlétében egy kedélyes szócsatájuk alkalmával jelentett ki. Amikor ez a lap (Nyíregyházi) halála után Doris kezébe került, az asszony mély sértettséget érzett, és dühös volt, mivel emlékezett Nyíregyházi állítására, hogy néhány ember csak arra vár, hogy ő meghaljon, hogy hagyatékából hasznot húzhasson. Most már nem bízott többé a »doktor«-ban, ahogyan Hartmant nevezte. Minthogy (Doris) megtagadta az együttműködést, és egyidejűleg orvosi karrierje jól alakult, Hartman abbahagyta a kutatást. Időközben Koike annak a zenei főiskolának az elnökévé vált, amelyből ekkorra Takasaki Art Center College lett. Nyíregyházi iránt továbbra is elkötelezettnek érezte magát. Az 1990-es évek elején és közepén egy Kínában született, David S. Kung nevű üzletembert alkalmazott, akinek a főiskolát a Nyíregyházival kapcsolatos projektek alakulása tárgyában kellett képviselnie. Kung művészeti és kulturális vállalatokkal foglalkozott, és sok nemzetközi kapcsolata volt. Beutazta Észak-Amerikát és Európát, találkozott Nyíregyházi családjával, barátaival és kollégáival, információkat és dokumentumokat gyűjtött. 1994 februárjában Koike elautózott Sacramentoba, hogy Herny Friednél, Nyíregyházi unokatestvérénél kéziratokat, mikrofilmeket és más anyagokat szerezzen be; Doris nevében mindent ő őrzött meg. Takasakiban az archívum hamarosan más dolgokkal is bővült – többek között októberben, amikor Nyíregyházi emlékhangversenyt rendeztek. A főiskola emellett egy sor, a Takasakiban tanuló hallgatók számára rendezett zenei és művészeti versenyt nevezett el utána. (Az elsőre 1993-ban került sor, a hetedikre és eddig az utolsóra 2001-ben.) 1994 őszén Doris és Koike Nyíregyházi-intézete között megállapodás jött létre. Doris felajánlotta támogatását »az intézet anyagainak a rendezéséhez, katalogizálásához, feldolgozásához és besorolásához«. Ezenkívül megígérte, hogy egy életrajz előkészítéséhez a szalagra felvett interjúkat leírja. Az intézet ígéretet tett arra, hogy rendelkezésére bocsát egy irodahelyiséget és egy számítógépet, és hogy őt más tekintetben is támogatja. Ezenkívül havi 700 dollárt kellett kapnia. De Doris csak csekély léptékben haladt előre ennek a – meg kell adni - aggasztóan széleskörű feladatnak a teljesítésében, úgy, hogy Koike megállapodásukat a következő év júniusában befejezettnek nyilvánította. E tapasztalatok Dorisban elkeseredést váltottak ki, sérülékenyebbé és még makacsabbá tették Nyíregyházi hagyatékának a kezelése terén, amelyet féltett attól, hogy elveszhet. Miután Koikéval a munkakapcsolat befejeződött, hozzájárult ahhoz, hogy Hollandiában létrehozzák a Nemzetközi Nyíregyházi Ervin Alapítványt (International Ervin Nyiregyhazi Foundation), hogy rendezze férjének posthumus ügyeit. Az Alapítvány székhelye Krommenie-ben volt egy Amszterdamtól északra fekvő városban, és Mattheus Smits hívta életre. Ő zongoraművész és tanár volt, és Doris nevében Kung kereste meg. (Smits hosszú évek óta kapcsolatban állt a berlini Bechstein Zongoramanufaktúrával, és elnöke a Bechstein Piano Educatie Nederland Alapítványnak.) Az alapítvány hivatalosan 1996 márciusában jött létre; Smits lett az elnök és Doris a tiszteletbeli elnök. Kezdetben voltak Koike intézetével közös projektekre vonatkozó tervek – egy életrajz, kiadott szerzemények, CD-k, filmek -, de kiderült, hogy ezek nem voltak finanszírozhatók. (Folyt. köv.)

113 smaragd 2017-08-11 07:31:37 [Válasz erre: 111 smaragd 2017-08-10 09:13:16]
Rádióközvetítés "RÁDIÓ-WIEN 1920. szeptember 12. 9.05 Adler Oszkár hegedű- és Schmidt Ferenc zongoraművész Mozart C-dúr és B-dúr szonátáját játssza"

112 Ardelao 2017-08-11 00:03:09
A KÉTNEVŰ ZENESZERZŐ 1860-ban ünnepelte az ország Kazinczy Ferenc születésének századik évfordulóját. Országszerte készülődtek a nagy magyar nyelvújító megünneplésére. Ez év tavaszán a legnagyobb magyar zeneműkiadó cég vezetője – Rózsavölgyi Gyula, a zeneszerző Rózsavölgyi Márk fia – nagyalakú levelet kapott Szegedről. Mint afféle zenével foglakozó embert, a levélküldemény kibontásakor az a kéziratos kotta érdekelte legjobban, amely első pillanatra feltűnt szép külalakjával, időszerű címével: „Kazinczy-emlék – Magyar zeneköltemény.” No, ez jókor érkezett – mondta a nála levő zenésztársaságnak –, legalább lesz mit zongorázni a Kazinczy-emlékünnepélyeken. Együtt olvasták el a kísérőlevelet, amelyben a darab szerzője leírja, hogy egy Szeged környéki tanya lakója. Zenével a maga erejéből, szórakozásból foglalkozik. Ezt a művet – ha megfelelőnek tartják – szívesen közreadja. Ha tetszik, még újabbakat is küldhet. A zenészek hangosan kacagva évődtek az eseten: ̶ Bizonyára afféle vadzseni az illető! ̶ Nem is lehet tanult zenész az, aki tanyán él! ̶ Miért? A zenészeti szakkönyveket elolvashatta a gémeskút tövében is, de hol szerezte meg hozzá a kellő gyakorlatot? ̶ Nézzük meg magát a szerzeményt! Ha dilettáns próbálkozás, kár vele az időt tovább tölteni. A társaság helyeselte az indítványt. Egyikük leült a zongora mellé. A többiek kíváncsian állták körül. Ahogy hangzatokká váltak a kottafejek, mindinkább meggyőződtek róla, hogy a darab méltó Kazinczy szelleméhez: magyar ízléssel megírt, jól szerkesztett művészi zene. ̶ De hiszen ez pompás magyar muzsika! ̶ Ez az, amit már régen várunk! Ki írta? Megnézték a feladót: Mosonyi Mihály. Mosonyi . . . ? A zenészek közül egy sem akadt, aki valaha is hallotta volna ezt a nevet. Pedig ugyancsak számon-tartottak mindenkit, akit csak zenésznek lehetett mondani szerte a hazában. ̶ Ha ismeretlen, aki a Kazinczy-emléket írta – mondta Rózsavölgyi –, majd megismerik a nevét! Elhatároztam, hogy a művet kinyomtatom. ̶ Azért ne hamarkodjuk el a dolgot! – vetette közbe valaki. – Előbb több szakértővel is bíráltassuk meg. ̶ Feltétlenül mutassuk meg Brand Mihálynak! Ez utóbbi javaslatban mindnyájan megnyugodtak. Ha Brand Mihály, ez a komoly képességű zeneszerző – aki már annyi kompozícióval bizonyította be elméleti és gyakorlati tudását – jónak találja, akkor bízvást ki lehet hozni a darabot a nyilvánosság elé. Azonnal elindultak a kézirattal Brand Mihály lakása felé. De nem találták otthon. Vidékre utazott. Még jó pár napig hiába kopogtattak az ajtaján, míg végre beszélhettek vele. A Kazinczy-emléket pillanatok alatt átnézte, s csak annyit mondott, hogy a művet jónak találja, szerinte kiadható. Míg Brand Mihály vidéken járt, az ismeretlen Mosonyi kéziratát megmutatták Erkel Ferencnek. Neki is tetszett. Így nem volt többé akadálya annak, hogy a mű nyomtatásba megjelenjék. Az eset ezzel nemhogy véget ért volna, hanem még-csak ezután bonyolódott igazán. Rövid időn belül Rózsavölgyi közölte a zenésztársasággal, hogy az ismeretlen Mosonyi újabb pompás magyar darabokat küldött neki. Ezek szerzőjüknek még magasabb képzettségét árulják el, mint az első küldemény. Címe: A magyar gyermekvilág, 12 életkép zongorára. Az újszerű, szellemes, magyar stílű darabok fellelkesítették a zenésztársaságot. ̶ Évek óta sürgetjük a magyar műzenét, de nem jutottunk tovább a csárdásnál és a nótánál. Ez az ismeretlen zeneszerző meg egy-csapásra magyar műzenét ír. ̶ Tulajdonképpen ki ez a Mosonyi? Rózsavölgyi most sem tudott róla többet, mint amit a levelekből olvashatott. Pár nap múlva azonban lelkendezve újságolta: ̶ Képzeljék uraim! Nagy újságot mondok! Nálam járt Mosonyi! ̶ Bemutatkozott személyesen? ̶ Sajnos nem voltam otthon, így csak a névjegyét mutathatom meg. Id. Ábrányi Kornél zeneíró – ki szintén jelen volt ezen a beszélgetésen – hazamenve legnagyobb meglepetésére ugyancsak Mosonyi névjegyét találta az asztalán. Bosszankodott, hogy miért ment is el hazulról éppen abban az időben, amikor az ismeretlen zeneszerző nála járt. De megnyugtatták, hogy Mosonyi nem volt ott személyesen, csak elküldte névjegyét azzal, hogy délután tiszteletét teszi nála. Hogy mi történt aznap délután id. Ábrányi Kornél fogadószobájában, hogyan zajlott le a várva várt vendég látogatása, erről ő maga, mint életének egyik legmulatságosabb élményéről így számol be: ̶ Pár órával későbben Brand lépett be hozzám nyugodt egykedvűséggel, mint mindig. Azonnal elbeszéltem neki a történteket. ̶ Nálam is volt – szólt egészen nyugodtan –, de én sem valék hon, amit igazán sajnálok – s erre a nálam hagyott látogatójegyhez hasonlót mutatott fel. ̶ Látta már a Kazinczy-emléket? – mondám. – Ma jelent meg nyomtatásban. ̶ Láttam – szólt Brand. – S ha akarja, el is játszom. Erre a zongorához ült, s kívülről, elejétől végig eljátszotta azt, mintha napokig tanulmányozta volna. Nem tudtam elképzelni, hogy Brand mikor tanulhatta azt meg könyv nélkül, s hogy általában miért tanulta volna meg ilyen hamar. ̶ De hogyan tudhatja azt ön már könyv nélkül – kérdezém – midőn alig egy pár példány került még ki a sajtó alól? Talán a kéziratból tanulta be? ̶ Nem én. ̶ De hát honnan tudja? ̶ Hát hogyne nem tudnám – felelé – midőn én csináltam s midőn én vagyok az a Mosonyi Mihály, akitől mindnyájan annyira megijedtek. S erre jóízűen kezdett nevetni, ahogyan csak neki volt egyik sajátságos szokása. Nevettünk azután együtt sokáig, s főleg azon, hogy hány ember jött ez elmés és ügyesen szőtt tréfa folytán féltékeny zavarba az új, ismeretlen magyar zeneköltő miatt, s hogy hányan fogják megbánni azt, hogy égig magasztalták az új nevet, holott ha tudták volna, bizonyára csak ócsárolták volna! Így történt, hogy Brand Mihály már elismert zeneszerző volt, amikor a Kazincy emlékünnepkor fellángoló magyar nemzeti érzés hevében elhatározta, hogy felhagy addigi kozmopolita szellemű zeneszerzői munkásságával. Ezután csakis magyar szellemű műveket ír. Magyar szívvel-lélekkel és . . . magyar névvel. Péterffy Ida „Kis történetek nagy zeneszerzőkről” című könyvéből. Móra Ferenc Könyvkiadó 1959.

111 smaragd 2017-08-10 09:13:16 [Válasz erre: 108 smaragd 2017-08-08 17:55:54]
"Schmidt  Ferenc, zeneszerző, szül.1874. Pozsonyban,  bécsi Conservatorium növendéke, 1892 óta a bécsi operaház tagja, először, mint csellista, azután mint karmester. Operái: Notre Dame (Bécs 1914.,Budapest 1916.); Fredegund. Zenekari művei 2 szimfónia, a másodikban igen szép variációs magyar témával" TOLNAI Világlexikon, 1929. A fentivel együtt 4 részből álló sorozatot küldött nekem egyik kedves barátom, amelyben Franz Schmidt neve Schmidt Ferencként szerepel. Ezúton is köszönöm figyelmességét és gyűjtéseink támogatását. Fredegund: Fredigundis, Oper (1916-1921) Franz Schmidt 2. szimfóniáját  - benne az "igen szép variációs magyar témával", lsd.fent, mindmáig előadják, ez biztosanmaradandó...lsd. Falk Géza könyve, 1936, alább.

110 smaragd 2017-08-09 14:00:39 [Válasz erre: 109 Ardelao 2017-08-08 21:39:59]
Sokoldalú, de névjegyzéke sajnos nem teljes...talán nem is lehet ezt elvárni. (Majd még találkozunk vele, ha lesz rá egy kis időm, egyébként új beszerzés, szerencsém volt, azonnal megkaptam.)

109 Ardelao 2017-08-08 21:39:59 [Válasz erre: 108 smaragd 2017-08-08 17:55:54]
Nagyon jó lexikon lehet!

108 smaragd 2017-08-08 17:55:54 [Válasz erre: 80 smaragd 2017-07-27 04:52:26]
RÁDIÓHALLGATÓK LEXIKONA AZ IRODALOM,  ZENE,  SZÍNHÁZ,  FILM, RÁDIÓ, RÁDIÓTECHNIKA, GRAMOFON ÉS SPORT ENCIKLOPÉDIÁJA SZERKESZTETTÉK TISZAY ANDOR ÉS FALK GÉZA I-II. KÖTET A lexikont 1944. január 1-én zártuk le. VAJDA-WICHMAN KIADÁS, BUDAPEST "Franz Schmidt" szócikk nincs a kötetekben. Ellenben: "Schmidt Ferenc, külföldön élő magyar zeneszerző, 1874-. A bécsi zeneakadémia tanára. Írt két operát: "Notre Dame" és "Fredigundis", három szimfóniát, zongora- és orgonaműveket, zongorakvintettet, vonósnégyest, stb." Eltekintve a szöveg  hiányosságaitól, nagyon érdekes, hogy 1944-ben Franz Schmidt magyar zeneszerzőként került be a lexikonba.

107 Ardelao 2017-08-08 11:25:06
„Zádor Jenő (Bátaszék, 1894. máj. 11.— Los Angeles, 1977. ápr. 5.): zeneszerző; zenetörténész. A bécsi Konzervatóriumban R. F. J. Heubergernél (1911), Lipcsében Max Regeméi zeneszerzést tanult (1913). Zenetudományi tanulmányait Lipcsében folytatta. Münsterben szerezte meg zenetudományi diplomáját Wesen und Form der symphonischen Dichtung von Liszt bis Richárd Strauss c. disszertációjával (1921); ebben az évben Bécsben a Neues Wiener Konservatorium zeneszerzés tanárává nevezték ki. Kamaraművei közül az 1933-ban írt Zongoraötöse a legismertebb. Dalokat, zongoraműveket is komponált. 1939-ben az USA-ba emigrált. 1940-től Hollywoodban tanított és főként filmzenéket írt. Diana (1923), A holtak szigete (1928), Azra (1936) c. operáit Bp.-en mutatták be. Stílusára M. Reger és R. Strauss hatott. — F. m. Rembrandt (opera, bem. Gera, 1930); Colombus Kristóf (opera, bem. Bécs, 1939); Csipkerózsika ébredése (opera, bem. Saarbrücken, 1931); A revizor (opera Gogol nyomán, 1935; átdolgozta 1952); A szűz és a faun (egyfelvonásos, bem. Los Angeles, 1964); A mágikus szék (egyfelvonásos, bem. BatonRouge, 1966); A vörös malom (1965 — 67, bem. New York, 1968); A gépember (balett, 1933, bem. Braunschweig, 1934). Szimfonikus művei: Bánk bán (1918); Romantikus szimfónia (1922); Sinfonica Tecnica (1932, bem. Bp., 1935); Rondó zenekarra (bem. Bp., 1933); Táncszimfónia (1936); Gyermekszimfónia (1941); Pastorale és tarantella (bem. Chicago, 1942); Elégia és tánc (bem. Philadelphia, 1954); Henry Bold figyelemre méltó kalandjai (narrátorral zenekarra, 1963); Rapszódia cimbalomra és zenekarra (1969); Zenekari tanulmányok (1970).” (Magyar életrajzi lexikon) [url] https://www.youtube.com/watch?v=uACL0kIFt6I;Rádiófónia – 53. rész [/url] (A Zádor Jenőről szóló rész a 23. perc 07. másodperctől hallható) [url] https://www.youtube.com/watch?v=tmf2FzCSF34;Zádor Jenő emléknap és vetélkedő, Bátaszék [/url]

106 Ardelao 2017-08-08 09:07:22 [Válasz erre: 105 Ardelao 2017-08-07 22:05:49]
Kevin Bazzana: PIANIST X Die Lebensgeschichte eines exzentrischen Genies (X ZONGORAMŰVÉSZ Egy excentrikus zseni élettörténete) (Részlet/2.) Mr. X kiléte bizonyára nem volt túlságosan nagy titok – legalább is a zongoramuzsika barátai között nem -, mivel Nyíregyházi több, mint húsz éven át Los Angelesben alkalmanként újra és újra fellépett, és a város többi zongoraművészétől alapvetően különbözött. Jól ismerték magas, szikár alakját és azt a képességét, hogy a zongorán igazi vihart idéz elő. Sok hallgató biztosan felismerte a művészt, akit Isabel Morse Jones zenekritikus a Los Angeles Times -ban „vékony, középmagas, szokatlanul hosszú acélujjakkal rendelkező férfi”-ként jellemzett. Jones feltette magának a kérdést, hogy Mr. X nem Nyíregyházi-e – és nem ő volt az egyetlen. Frederick Marvin, akkoriban ifjú zongoraművész és tanár, még ma is emlékszik a hangversenyre, amelynél már az első hangok után felkiáltott: »Ez Nyíregyházi!« (Meséli, hogy Nyíregyházi már az előadás első felében oly erőteljesen játszott, hogy egy-két húr elszakadt, és a szünetben új zongorát kellett hozatni neki.) Egy másik zongoraművész, Raymond Lewenthal, aki figyelemmel kísérte Nyíregyházi karrierjét az 1940-es évek elején, 1978-ban egy esszében úgy emlékezett, hogy »amikor a zongorista maszkjában a színpadra lépett, műsorának első akkordját lejátszotta, és a zongorát egy csapásra térdre kényszerítette, a közönség minden tagja »Nyíregyházi«-t kiáltott. Mindenestre viharos tetszést aratott, senki sem kérte vissza a pénzét, és Parnest egyenesen elárasztották a maszkos zogoraművészre vonatkozó ajánlatokkal - […] Jóllehet, a helyi kritikusok el voltak ragadtatva, nem minden recenzió volt pozitív: Jones »lélektelen techniká«-ról írt, és R. Vernon Steel a Pacific Coast Musician -ben a »nevetséges« rendezvényt egy boksz-mérkőzéshez hasonlította. »Sohasem láttunk még egy olyan embert, aki ilyen keményen ütötte volna a zongorát, és senkit sem hallottunk még, aki ilyen kellemetlen hangokat teremtett volna.« Ennek ellenére Parnes bízott abban, hogy itt nagyszerű, új karrier rajzolódott ki. De a neurotikus és bizonytalan zongoraművész, akit mind a siker, mind a kudarc egyaránt félelemmel töltött el, a koncert után a távolságot kereste, és megtalálhatatlan maradt. Parnes az egész nyomornegyedet átfésülte, hogy nyomára bukkanjon. Végül megpróbált egy másik zongoraművészt találni, akinek fel kellett vennie a maszkot, és Nyíregyházi feladatait kellett teljesítenie; de az ajánlatot minden megkérdezett elutasította. Nyíregyházit soha többé nem látta viszont. A későbbi években Nyíregyházi a Mr. X koncertről sajnálattal beszélt, de magatartásáért nem kért bocsánatot. »Nem kellett volna ezt tennem, de ennek ellenére megtettem.« - mondta egy későbbi életrajzírónak nem egészen egy évvel a halála előtt. Akkoriban – mint oly gyakran - rossz anyagi helyzetben volt. (1977-ben írt egyik levelében így panaszkodott: »Ezért a szerencsétlen eseményért csak 75 dollárt kaptam.« Papírjai között található egy feljegyzés, amely valószínűleg évekkel a hangverseny után íródott: »Mr. X nem gúnyolandó. Ebben az esetben a „szánandó” lenne a megfelelő szó.« Ez az anekdota éppoly megmosolyogtató, mint amilyen szomorú, és ezen kívül jellemző Nyíregyházira – csupán egyike egy rendkívül figyelemre méltó történet sajátságosabb oldalainak. Parnes nem az első és nem is az utolsó személy volt, akit Nyíregyházi – fenomenális tehetségénél, kútba esett karrierjénél és sajnálatos magánéleténél, passzivitásánál, törékenységénél és gyámoltalanságánál fogva – arra indított […], hogy a megmentőt játssza. De minden megmentési kísérlet kudarcra volt ítélve. Nyíregyházi személyisége és művészete egyszerűen összeegyeztethetetlen volt a zenei biznisszel. Ezért mindig számolni kellett azzal, hogy elmenekül, és a karrierjének újraélesztésére irányuló összes lépést szabotálja, mert szabadságánál semmit sem értékelt jobban. Akár a többiek, Parnes is kénytelen volt megállapítani, hogy egy büszke, saját útját járó emberre akaszkodott, aki nem akarta kiaknázni a kereskedelmi lehetőségeit, ha ily módon veszélyezteti annak művészi ideáljait avagy feloldaná számos démonjának a bilincseit …[…] Az igazság kedvéért azonban meg kell jegyeznünk, hogy Nyíregyházi története nem csupán egy önsorsrontó temperamentumé; életében egyszerűen nagyon sok pechje is volt. […]” A könyv – amelyből idéztem – rendkívül érdekes. Hivatásos fordítók figyelmébe ajánlom.

105 Ardelao 2017-08-07 22:05:49 [Válasz erre: 102 Ardelao 2017-08-07 09:30:47]
Kevin Bazzana: PIANIST X Die Lebensgeschichte eines exzentrischen Genies (X ZONGORAMŰVÉSZ Egy excentrikus zseni élettörténete) (Az eredeti kiadás az alábbi címen jelent meg: „Lost Genius. The Story of a Forgotten Musical Maverick”. Kiadó: McClelland & Stewart Ltd., Toronto) (Részlet/1.) ELŐJÁTÉK NYÍREGYHÁZ ERVIN KÜLÖNÖS ESETE Egy vasárnap délután, nem sokkal a második világháború vége után, Irwin Parnes impresszárió Los Angelesben látogatást tett egy nyílt rendezvényen, néhány magyar barátjának a házában. »A beszélgetések ellenére hallhattam, hogyan zongorázik valaki.« - emlékezett vissza. »Furcsa volt, hogy az ott összegyűlt sok ember közül csak néhányan hallgatták. Közeledtem a zongorához, és percről percre egyre izgatottabb lettem. A zongorista Liszttől a ’Der heilige Franziskus über die Wogen schreitend’-et játszotta. Sohasem hallottam még sem előtte, sem utána ilyen jól játszani ezt a darabot. A zongorista remek volt. Véleményem szerint Horowitz, Hofmann vagy Schnabel még fénykorában sem volt képes olyan belső szenvedéllyel vagy kérlelhetetlen technikával játszani, mint ez az ismeretlen szalonművész. Amikor a műnek vége lett, egyetlenként ’bravó’ -t kiáltottam, és teljes elragadtatással mutatkoztam be annak a személynek, akit nagyszerű művésznek tartottam: Nyíregyházi Ervinnek.« A zongorista a negyvenes évei elején járt, és úgy tűnt, nyomorúságos helyzetben van. Parnes egyszerre érzett szánalmat és csodálatot. Rögtön felismerte, hogy itt olyan ügyről van szó, amely mellett elkötelezheti magát. »Én újra életre kelteném őt, beszéltetnék róla. Rávenném a világot arra, hogy hallgassa meg őt, és ismerje el mesterségbeli tudását. Egy éven belül csillagászati honoráriumokat kaphatna. Gyorsan felírtam a címemet egy papírszalvétára, és a kezébe nyomtam. ’Önnek nem szabad a zsenijét ilyen dolgokra pazarolnia…’ […] ’Jöjjön el holnap hozzám, hogy megtervezhessük az Ön következő koncertjét.’ « Nyíregyházi azonban nem jelent meg. Később Parnes megtudta, hogy egy ócska szállóban lakik a Main Streeten – az, aki el akarta érni őt, kénytelen volt üzenetet hagyni a közelben található bárban, és az a hír járta róla, hogy »meglehetősen bolond«. Parnes elkezdte gyűjteni a történeteket Nyíregyházi bámulatos muzikalitásáról és excentrikusságáról. Így például lemondott egy nagy koncertet, mert őt a bármixer azon a délutánon egy pár percig megvárakoztatta; sértődötten úgy döntött, hogy ő nem tud egy ilyen városban játszani. Egy vacsorapartin fogkefével a zsebében jelent meg, és állítólag csak akkor távozott, amikor kidobták. Hétszer volt házas, és a feleségeit a színpad mögött álló rajongókból választotta ki. Egyszer eltűnt a kulisszák mögött, amikor a közönség soraiban megpillantotta ex-feleségeinek egyikét. E történetek mindegyike kitaláció, de Nyíregyháziról az igazság sem volt kevésbé különös: Tényleg ilyen temperamentumos és szeszélyes volt, és élete végéig tízszer nősült meg. Néhány hónappal később, 1946 elején, amikor Parnes már feladta szándékát, hogy megtalálja Nyíregyházit, az hirtelen az ajtaja előtt állt. Parnes csodálkozott, hogy mennyire másként viselkedik a többi művészhez viszonyítva, akiknek örökösen az járt a fejében, miként adhatják el magukat a piacon. Több, mint húsz éven át nem törekedett igazi karrierre, hanem (ahogyan Parnes hallotta) kifejlesztette magában a közönségtől való félelmet. Csak akkor adott hangversenyeket, ha őt arra az éhség kényszerítette. ’Bárcsak lenne arra lehetőség, hogy az ember úgy mutassa meg művészetét a közönségek, hogy önmagát ne kelljen megmutatnia.’ –elmélkedett Nyíregyházi. Ekkor Parnes szokatlan ötlettel állt elő: Nyíregyházit Mr. X-ként kellene meghirdetni és koncertet adni, amelynél az – hogy kilétét elrejtse - egy fekete selyemből készült hóhérmaszkot viselne. A művész beleegyezett. Március 5-én új ügyfelének Parnes a következőket írta: »Már az egész városban a ’Mr. X’-koncertről beszélnek, és a hírharsonát igazán még csak meg sem érintettem. Mivel közeledik a koncert dátuma, biztosan csábítás lesz az Ön számára, hogy arra meghívja a barátait. De mégis engedje meg, hogy ismételten hangsúlyozzam, mennyire fontos , hogy ez az egész ügy köztünk maradjon .« Parnes, akit Los Angelesben a kultúrtörténet egyik szakértője »vegyes hírnévvel bíró«, »excentrikusan dilettáns vállalkozóként” jellemez, gyakorlott (és majdnem arcátlan) publicistának bizonyult. »Az újságok az ötletet készségesen fogadták.« - írta visszaemlékezéseiben. »Minden nap közzétettem egy utalást, amelyet kinyomtattak. Mr. X volt szólista a Bostoni Szimfonikus Zenekarnál, a Bécsi Szimfonikus Zenekarnál és a Londoni Szimfonikus Zenekarnál. Felvételei milliószámra keltek el. Nyolc alkalommal lépett fel a Los Angeles-i Szimfonikus Zenekarral. A New York Times kritikájában Liszt legjelentősebb tolmácsolójaként ünnepelték.« (Csak a Bostoni Zenekar stimmelt.) Parnes tudta, hogy az ismeretlen referenciái bizonyára kételkedést keltenek, mégis »három kontinens szenzációjá«-nak nevezte őt, és a koncert hirdetményét minden lámpaoszlopra felragasztotta. A tizenkilencedik és a huszadik század zenéjével igényes programot hirdetett meg. Reklámját a következő mondattal egészítette ki: »Garantáltan nagy művészet: elégedetlenség esetén a pénz visszajár.« A belépőjegyek gyorsan fogytak, és a találgatások Mr. X kilétéről sokasodtak: elmegyógyintézetből szökött, egy ellenséges nemzethez tartozó személy, színész, aki „play-back”-kel lép fel…? A hangversenyre május 13-án, a Wilshire Ebell Theaterben, rendőrség jelenlétében került sor, mivel Parnes azt állította, hogy egy névtelen telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy az épületet a levegőbe repíti. Nyíregyházi olyan programot kínált, amely – ahogyan az egyik újság írta - »lényegesen túltett a házi koszton«: Schumann Karneválját, Beethoven szonátáját (op. 101), Lisztnek a »Der heilige Franziskus über die Wogen schreitend«, a Vigasztalás (3) és a Mefisztó keringő (3) című művét, Schönberg zongoradarabját (op. 11/Nr. 2), Debussy »Holdfény«-ét, Sosztakovics Gesz-dúr prelúdiumát, valamint Rachmaninov »Polichinelle«-jét. A megjelölt időben a nézők a teltházas teremben látták, amint felgyullad egy kék fény, amely a billentyűkre irányul az egyébként sötét színpadon, ahol maszkjával Nyíregyházi már a zongoránál ül. »Csodálatosan játszott.« - írta Parnes. »Úgy tűnt, mintha e sötét, névtelen maszk véget vetett volna a saját szelleme ellen folytatott, élethosszig tartó küzdelemnek. Szabad emberként ülhetett le a zongorához, könnyen és mesterien játszhatott, és csak közvetlenül az adott pillanat érzését fejezhette ki.« A színpad mögött Parnes biztos volt a győzelmében. A koncert vége felé, amikor Nyíregyházi két darab között rövid időre elhagyta a színpadot, hogy arcát letörölje, egy szemfüles riporter felismerte, és a nevén szólította. »Mr. X úgy sietett vissza a színpadra, mint egy szűk ketrecbe terelt állat.« - írta Parnes. »Úgy tűnt, mintha kétségbeesésében formálisan átugraná a klaviatúrát. Hevesen a billentyűkre csapott, mintha az engedelmességet megtagadni akaró gépezetből olyan eszményi, megvalósíthatatlan hangzást kívánna kicsikarni, amelyet ő legbelül hallott. Abban a hangban merő düh lakozott. A közönség e végzetes belső küzdelem atmoszférájától nyugtalanná vált, és kínosan feszengett az üléseken. A zongorista féktelen, ragyogó és rettenetes volt. »A Baldwin Zongoracég helyi képviselője meg akarta szakítani a hangversenyt, mivel féltette hangszerét, de Parnes »megnyugtatóan paskolta meg a karját. Mit számított egy zongora tönkretétele egy zseni újjászületéséhez képest?« (Folyt. köv.)

104 Ardelao 2017-08-07 10:18:38 [Válasz erre: 101 Ardelao 2017-08-07 09:06:07]
A 101. bejegyzés 3. bekezdésében Nyíregyházi tanárának a neve tévesen szerepel. Helyesen Thomán István, akiről már a "Lisztről emelkedetten" topik 783. és 785. sz. bejegyzésben bővebben írtam.

103 Ardelao 2017-08-07 09:32:19 [Válasz erre: 102 Ardelao 2017-08-07 09:30:47]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=NKKlgN3-xDc;Nyiregyhazi the Thunderer (movie) [/url]

102 Ardelao 2017-08-07 09:30:47 [Válasz erre: 101 Ardelao 2017-08-07 09:06:07]
[u] 8 Órai Ujság, 1930-11-19. [/u] „ Hangverseny. Nyíregyházi Ervint nagy érdeklődéssel vártuk vissza. Híres, ünnepelt csodagyerek volt, — és a Vigadó tenne az első viszontlátásra is megtelt. Az ifjú Nyíregyháziban ott él még a gyerek Nyíregyházi: riadt tekintete megmaradt, de szelíd csöndességéből halálos szomorúság, szótlan komolyságából tragikus komorság sarjadt. Scriabin sötét mélységekből feltörő titkos erőibe kapaszkodva dübörgi végig a billentyűzeten világfájdalmát. Itt nagyszerű volt. De máshol is mindenütt a sötétséget keresi, akár Bachot, akár Lisztet, Brahmsot úgy játszik. Érdekes művész lett Nyíregyháziból, de jobban örülnénk neki, ha mosolyogni is tudna.” [url] https://www.youtube.com/watch?v=bIleeRPZXQQ; Erwin Nyiregyhazi plays some Scriabin. [/url] [url] https://www.youtube.com/watch?v=NKKlgN3-xDc; Nyiregyhazi the Thunderer (movie) [/url]





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.