Bejelentkezés Regisztráció

A nap képe


2231 Ardelao 2020-09-13 17:08:22

BOROS REZSŐ:
MIHALOVICH ÖDÖN (1842-1929).

"Megdöbbenve állunk e név előtt. Hovatovább nagy kérdőjel lesz zenetörténeti sorsa. Még mintha hallanók, amint fiatalkorunkban egyik legnevesebb zenetörténet írónk, mint «a legnagyobb magyar zeneszerzőre hivatkozik rá, ma» — van е, ki e nevet ismeri?

A magyar rádió néhány éve tervszerűen látott hozzá zenetörténetünk legszürkébb elfeledett mesterembereinek kiásásához. Sajnos, persze a könnyű zene rovatába alkalmasakat kellett inkább keresnie, és megtalálnia. Számon tartja zenetörténetünknek minden dátumát, nemcsak centenáriumait, hanem huszonötödik és még kisebb évfordulóit is. Hihetetlennek tartottuk s bekövetkezett: a mélytudású és költői tehetségű magyar romantikus mester századik születése napjáról nem vettek az emberek tudomást. Mindenki kikerüli ennek a nagy magyar muzsikusnak emlékét, kivel az elmúlt szeptember 13-án száz esztendeje ajándékozta meg a Teremtő nemzetünket. Csodálatos: zenei íróink, rádióműsor szerkesztőink, kik a Thern Károly, - Aggházy, - Kéler Béla-méretű nagyságok évfordulóiról világért nem feledkeznének meg, a század igazi nagy költőjét, ezt a nagy-tehetségű muzsikust még lexikális érdeklődésre se méltatják.

Nyilván a nevére ráragasztott címke intézte el a nagy magyar mestert. A magyar közszellem, mely kényelmes volt rá, hogy a költő művében elmélyedjen, fázik tőle, hogy felülvizsgálja a legfelszínesebb közkeletű hiedelmet. Mihalovichot a «Wagner-utánzó, legföljebb - Wagner-epigon» bélyegzés ad acta helyezte, a zenevilág minden érdeklődését megvonta tőle. Az egész zenetörténetben nehezen akadna párja ilyen méltatlan elintézésnek. Németországban elképzelhetetlen lenne, hogy hasonló koncepciójú mester és poéta évtizedek óta porladjon, nevét is feledjék, még azt is, hogy valaha, köztünk járt.

Jelenünk persze nem fog sok kedvet mutatni fölismerésére. Korunk még mindig a mindent agyonölelő romantika elleni küzdelem jegyében áll. Bármennyire teli jelenünk az emberi Erő és Akarat gigantikus megfeszülésével, a romanticizmus nagyszerű hősi pátoszában semmi hite a ma szkeptikus, ideges emberének. Néhány nagymestertől elfogadja, de kortársaik és követőik iránt szinte idioszinkráciával viseltetik.

Nemcsak a művészetben, az életben sem tagadta meg mestere példáját a tanítvány: újabb oka népszerűtlenségének. A nagy bayreuth-hit intranzigens művészi hitvallása, harcos daca vörös-posztóvá tették korának zenei mesteremberei, nyárspolgársága szemében, innen a sajtó, kritika, sőt politikai körök ellenségessége.

Az arisztokratikus természetű Mihalovichban nincs meg szangvinikus mestere agresszivitása, de annál inkább a művészet öncélúságának hite, elfordulás minden hatásvadászástól, banalitástól, — a benső átélés, szinte magának-muzsikálás, „odi profanum vulgus ed arceo.”

Ilyennek jellemzi az intranzigens Mihalovichot emberöltőkön át elválaszthatatlan, hű barátja, Apponyi Albert, ki az idealizmus nemes makacsságával kitart mellette a fiatalkori, majd ismét az öregkori mellőztetés magánosságában a sírig és azon túl, — néha-néha szerényen fölemelve szavát nagy barátja mellett, de szava pusztába hangzik el.

[Liszt kedves humorral D o - és M i-nek becézte két hívét, az elválaszthatatlan lelki ikreket.]

Hogy a nagyközönség, mely tömjénezni tudta Erkelt, Mihalovichtól vállat vonva fordult el: megértjük. Mély lélekfestését, nagy-ívű, egységes építkezését, tragikus heroizmusát nem érhette föl. Csak Wagneren át közelíthette volna meg, de Wagner művészetéhez is csak lassan-lassan s tökéletlenül akklimatizálódott. Mihalovich korán jött. De mire megérthették volna, már jött Strauss Richárd és a francia impresszionizmus s a mestert elintézte a lesajnáló wagneri etiquette. De hogy a kritika hallgat Mihalovich művészetének értékeiről, az már menthetetlen. Erkel zenéjének, mely a verbunkos utókora, a bécsi klasszikusok s az olasz opera stílusának bizony egyenetlen vegyülete, népszerűvé kellett lennie közérthető, dallamos, változatos, hagyományos voltánál, zárt formáinál s különösen nemzeti elemeinél fogva. Arról a nagylélegzetű szimfonikus dolgozás-módról, szellemes és mesteri motivikus munkáról, mindig előkelő művészi tapintatról, a lelki ábrázolás száz finomságáról, a stílus ritka egységéről, mit Mihalovichnál láthatunk, vajon ki beszél?

Kozmopolitának is mondották. Vitathatják egyesek, ha tetszik, magyar voltát is. A magyar fajiságot elvitathatjuk Erkeltől, Hubaytól éppúgy (nem szólva Volkmannról, Koesslerről), sőt magától Liszttől is. A fejlődés szükségszerűsége volt nálunk, hogy egészen századunk kezdetéig idegenekből kerültek ki a magyar zene köznapi munkásai s nagymesterei egyaránt. Mihalovich művészileg egységes stílű zenéje, hitünk szerint, szintén magyar, bár nem idézi, nem utánozza a romantikus kor csárdás-verbunkos hangjait és ritmusait, nem keresi az alkalmat «magyaros fordulatokra és betétekre.» Az ő T о l d i - operája észrevétlen s finom művészi ösztönösséggel van átitatva — hogy úgy mondjuk — magyar zenei észjárással, kissé búsongó-merengő, de férfias dallamhajlítással. Nemzeti magyar lejtése sohasem tüntető vagy feltűnő: észrevétlen fokozódik ott. ahol a nemzeti tárgy valamiképp jobban előtérbe lép, egy kevéssé; de nem távolodik tőle soha annyira, hogy a nemzetköziség vádja jogosulttá válna. Mesteri készsége éppoly természetességgel hajlítja és dolgozza föl nemes-szövésű, hősi lendületű, észrevétlenül magyar levegőjű zenei gondolatait, mint nagy nyugati romantikus kortársai a magukéit: anyanyelve a nagyforma és a kontrapunktikus építkezés.

Ami a hánytorgatott Wagner-hatást illeti, igaz, akadnak néhol ütemek. melyek pl. szinte T r i s t a n - idézetként hatnak, de az ilyen reminiszcenciát is szervesen átlényegíti, fölszívja egységes stílusa. A század közkeletű. semleges-hagyományos stílusa számtalan Mozart, - Beethoven, - Mendelssohn, - Schumann hatásnak megállapításához persze nagyítóüveg kéne, de a Wagner-hatásra utóbb már a gyermek is ujjal mutogatott.

Irodalmi párhuzamunk van. Madáchunk világrászóló alkotása, tudjuk, annyira Goethe bámulata és sugallata jegyében született, hogy nemcsak gondolatok, képek, hanem jelenetek is visszatérnek benne a Faustból. A hódolat, mely az ihlető szellem iránt eltöltötte, lefogta az alkotó szabad kezét, — mégis remekmű lett Az ember tragédiája. Nos, Mihalovichnál bizonnyal kevesebb a konkrét átvétel az ő bálványától, — de neki nem bocsáttatott meg, mert sem mint nemzeti magyar, sem — külföldön, mint általános emberi tartalmú alkotó nem tudta, tán nem is akarta, népszerűvé tenni magát. (Sorsát irodalmunkban legmélyebb regényírónkéval vethetjük össze, kit senki sem olvas, — de Mihalovichban nincs meg Kemény Zsigmond formai nehézkessége.)

Más dolog, ami a wagneri zenei gondolkozásmódot illeti: ez szinte vérévé lett mesterünknek. Értem rajta a jellemző szimbolikus témák — vezérmotívumok — pszichológiai következetességül alkalmazását, jelképes értelmű beléptetését, hajlítását, át- és összeszövését, a wagneri lélekfolуamat-ábrázolás egész rendszerét.

Így a Toldi szerelmében például a leg-tudatosabb művészi gazdaságossággal jár el: néhány szerencsésen talált, egymással összetéveszthetetlen, mélyhangulatú témából építkezik: fölismerjük Toldi hatalmas, nyílt, sugárzó hősi témáját, vagy fojtott haragjának bővített terces, baljóslatú, végzetszerű motívumát, a végzetes szerelem fojtott s mégis szárnyaló nemes témáját, Piroska gyöngéd női lényének zenei jelképéi, stb.

A jellemtelen, tehetetlen Tar Lőrinc témájában a Mesterdalnokok tehetetlen acsarkodójának, Beckmessernek némi reminiszcenciája dolgozik, — ám jellemző hatása kitűnő s számos szellemes és mesteri kihasználásának lehelünk tanúi.

A Ring, a Tristan, a Mesterdalnokok ihletését fölszítta, de organikusan földolgozta Mihalovich szelleme. Telthangzású szekvenciái a Mesterdalnokok példájára emlékeztetnek, egyben magyar levegőt is keltenek.

Négy szimfóniájával egy Wagner-ihlette nagy szimfonikus triász egyik — középső — tagjának tekinthetjük: Bruckner, Mihalovich, Sinding. Érdekes: a három nagymester sorrendje útkereső merészség és egyéni íz tekintetében a kronológiával majdnem szembehalad. Legmodernebb tud lenni a zseniális osztrák mester (IX. szimfónia), legkonzervatívabb olykor a legfiatalabb a norvég. Mihalovich fölényes tudásával, biztos ízlésével, arányérzékével, egyenletesen gazdag invenciójával erős, méltó versenytárs. Egykorú Csajkovszkijjal, — szimfonikus zenéje is sok párhuzamot mutat vele. A késői romantika minden érett gazdagsága, harmonikus telítettsége, modulatórikus, enharmónikus, kromatikus színpompája visz magával hatalmas tömb-építkezésű, heroikus lélegzetű zenekari költeményeiben.

Programzenéje is a magas romantikus pátosz és szenvedély jegyében született: természeti erők, tragikum, világnézeti kataklizmák, halálos szenvedély, diabolikum: Boszorkány éj, Szellemek hajója (v. ö. Bolygó hollandi!), Hero és Leander, A vihar regéje (Lenau), A sellő (Gyulai Pál balladája alapján), Faust, Pán halála (Reviczky Gyula nyomán.) Dalaira nagyobbrészt német költők ihlették: a magas patetikus koturnusz, Liszt dalainak olykor teátrális csapó póza helyett, nála meleg, teltzengésű romantikus bensőséggel egyesül (Nehéz est, Holdas éj).

Művei jegyzékét, élete vázlatát (szűkszavú német önéletrajza segítségével, valamint addigi bibliográfiáját halála évében közölte a Muzsika folyóirat (1929. Major Ervin). Mily kevés, ami életéről és emberi alakjáról eddig föl jegyeztetett! (Legtöbb a Zenei Szemle 1917-es évfolyamában.)

(Életútjának érdekesebb tényei: horvátországi, horvát származása, ifjúkorában Wagner döntő hatása rá Wagner 1863-i pesti hangversenyén), Liszthez való szoros csatlakozása Wagnerrel való művészi és emberi érintkezése, fúgatanulmányai Münchenben Cornelius Péternél, a kitűnő német dalkomponistánál, ki nagyon megszereti; operáinak balsikere és sok visszautasíttatása, zenekari műveinek nehéz érvényesülése, majd halhatatlan érdemű zeneakadémiai igazgatósága. Idealista volt és objektív, zenei kultúránk ügye töltötte be egész lelkét. Művészi irány és «párt» nem befolyásolta, a tehetséget felkarolta, tűzön-vízen át vitte előre. Bármily idegen volt a romantikus iskola agg mesterének a századunkban bontakozó új magyar zene, sietett a fiatal Bartókot, Kodályt biztosítani zenekultúránk számára, ifjan professzorokká téve őket, mert — hangsúlyozta — látja tehetségüket. Az új zenéről — ha átélni nem is tudta —, de hitte, hogy «lehet» szép (Fodor Gyula, Zenei Szemle, 1917); Mahler Gusztávot, kiért lelkesedett, ő hozta egykor operánk élére.

De a nyárspolgári réteg mindenütt iparkodott elállni az útját. Tartózkodó, begombolkozott, arisztokratikus lénye nem volt ínyére sokaknak: ridegnek tartották. (Hogy romantikus «embergyűlölő» hajlandóság volt benne, tanúsítja ifjúkori naplója, ifjúkori nyitánya Shakespeare  Athéni Timоn-jához, s későbbi szarkasztikus modora.) Ám akik közelebb jutottak hozzá, meleg érző szívre találtak nála (Kern Aurél). Embereinek ügyét szívén hordozta. Beszélik, hogy mikor egyik altisztje életbevágó-dolgának elintézésével valamelyik hivatal késlekedett, azonnal elhajtatott és végére járt embere ügyének illetékes helyen.

Valóban nemzeti kötelessége lenne, a még életben-lévő kortársaknak megörökíteni mindazt, ami emlékük e nagy magyar zeneköltőről él még bennük. Hisszük, hogy idővel az esztétika is felébred és a produktív zenevilág is eleget tesz feladatának.

 

 Mihalovich Ödön. Születése századik évfordulójára."

A ZENE, 1943. 7. szám.


2230 -zéta- 2020-08-17 22:02:10

A mai nap képéhez Gáti István az alábbi részletet küldte Arthur Rubinstein önéletrajzából:

„Pár nappal később Hurok* vacsorát adott Richter tiszteletére és engem is meghívott. Hurok az ajtóban fogadott, amikor még rajtam volt a kabát, kezében vodka és három pohár, jött felém Richter-rel együtt. Mind a hármunknak töltött, és egyben ez volt a bemutatás is.

Mindegyikünk ivott a másik kettő egészségére, és amikor beléptünk a házba, már egyikünknek se volt tökéletesen tiszta a feje. Az orosz csemegékkel roskadásig megrakott asztal mellett körülbelül egy tucat ember állt, de Hurok-nak velünk kettőnkkel volt valami terve.

Bevitt minket a dolgozószobájába, két széket tolt az asztalhoz, elővett egy nagy üveg pezsgőt, és válogatott ínyencségeket tett elénk. Szóval ott ültünk Richter-rel a kora hajnali órákig és minden pohár pezsgő után egyre beszédesebbek lettünk.

Ekkor tudtam meg, hogy Gilels-szel együtt Odesszában hallott engem. „Akkoriban építészetet tanultam és eszem ágában se volt, hogy zongorista legyek, de miután hallottam önt játszani, elmentem Moszkvába és Neuhaus-nál tanultam.”

Kortyoltam egyet a pezsgőből és elgondolkoztam közben, hogy most akkor gratulálnom kellene ahhoz, hogy én tereltem erre az útra? Inkább nyeltem még egy korty pezsgőt: ez volt a helyes választás.

Később, amikor már a tempókról vitatkoztunk, elénekeltem neki az általa játszott Beethoven menüettet, és ezt mondtam: „Az allegretto túl lassú volt!” és tettem néhány tánclépést. „De az allegretto alapból lassabb!” állította mély meggyőződéssel és kiürítette a poharát. Erre felpattantam és eltáncoltam neki, mit is értek adagio alatt. Andante, allegretto, allegro és amikor a presto-hoz értem, megbotlottam, de szerencsére nem a földre, hanem egy székbe zuhantam.

Végeredményben úgy emlékszem arra az éjszakára, mint két zongorista sikeres találkozására, akiknek sok mondanivalójuk volt egymás számára. Aztán reggel olyan másnapos voltam, mint még soha, úgy szenvedtem, hogy orvost kellett hívnom. Miután adott nekem valamit, kikísértem az ajtóhoz és elmenőben huncutul mosolyogva ezt mesélte: „Különös véletlen – maga a második páciens, akit kezelnem kellett – a másikat Richter-nek hívják.”

*Sol Hurok, mindenható amerikai impresszárió


2229 Ardelao 2020-08-10 20:15:12

 

155 évvel ezelőtt, ezen a napon született ALEXANDER GLAZUNOV.

* 

[…] „A hangszerek területén Glazunov gyakorlati tudása felbecsülhetetlen volt. Túl sok szerző számára marad ez a terület „terra incognita”; tudásuk és felfogásuk elméleti, tankönyv ízű, nem gyakorlati. Glazunov például hegedülni tanult, amikor hegedűversenyét írta. El kell ismerni, hogy ez hősi tett volt. Biztosan tudom, hogy Glazunov több fúvós hangszeren is játszott, például klarinéton.

Mindig elmesélem a növendékeimnek a következő történetet. Egyszer Glazunov Angliában járt, saját műveit vezényelte. A brit zenekari tagok kinevették. Barbárnak, tudatlannak és minden effélének tartották. És szabotálni kezdték. Nem tudok rettenetesebbet elképzelni, mint egy olyan zenekart, amelyik a próbák alatt ellenőrizhetetlenné válik. Az ellenségemnek se kívánnám. A kürtös felállt és azt mondta, hogy egy bizonyos hangot nem tud eljátszani, mivelhogy nem lehetséges. A többi játékos melegen támogatta. Mit tettem volna én Glazunov helyében? Nem tudom. Talán kisétáltam volna a próbáról. De Glazunov nem így tett. Csendesen odament a kürtöshöz és megfogta a hangszerét. Az elképedt zenész nem tiltakozott. Glazunov egy ideig készülődött, majd megszólaltatta a kívánt hangot, azt, amiről az angol játékos határozottan állította, hogy nem lehetséges lejátszani.

A zenekar tapsolt, a lázadás megtört és folytatódott a próba. […]
 

(Sosztakovics tanúvallomása)”


2228 Búbánat 2020-08-07 17:00:47

RADNAY GVORGY

  • Muzsika, 1977 Június (6. szám)

Emlékszem vizsgaelőadására és láttam utolsó nagy szerepében, a Rigoletto felújításán. A közben eltelt közel harminc év alatt egy szép művészkarrier teljesedett ki a szemünk előtt. Először textilgyári tisztviselő volt, de már akkor is izgatta fantáziáját a kulisszák világa; sokat járt színházba és maga is játszott egy műkedvelő csoportban. Amikor operaénekes lett, nem véletlenül vált tehát a budapesti Operaház egyik legjobb énekes-színészévé.
Igazi pályafutását — a háború miatt — csak elég későn kezdhette meg. Huszonkilenc éves volt, amikor 1949-ben bemutatkozott a Bajazzók Tonio-szerepében. Dr. László Géza tanította, és még mielőtt az Operaház tagjai sorába lépett, szép sikert ért el a genfi énekversenyen.
 

Arra a kérdésre, hogy melyik zeneszerző állt a legközelebb egyéniségéhez, a legtöbb operabarát bizonyára azt válaszolná: Verdi. Valóban, Radnai György a nagy olasz mester számos operahősét jelenítette meg a színpadon, és talán ezekben a feladatokban volt a legmeggyőzőbb. Ki tudná elfelejteni Rigoíetto-alakítását, az apa gyengéd szeretetét, tehetetlen dühét, könyörtelen bosszúvágyát? Sátáni Jagóját, ahogy hideg logikával szövi a gonoszság hálóját a gyanútlan Otelló köré? Vagy aranyos derű övezte Falstaffját, aki minden nagyképűsége, hazudozása és gyávasága ellenére is elnyerte rokonszenvünket, mert Verdi öngúnnyal ötvözött finom öregkori lírájának méltó hordozója volt? A Verdi-szerepeken kívül sikerrel mutatkozott be más komponisták: Puccini, Wagner, Mozart operáiban is, méltatásuk azonban túllépné rövid lélegzetű megemlékezésünk kereteit. De legalább még egy alakításáról hadd szóljunk: az ő Tiborc a valóban méltó módon reprezentálta az évszázadokig súlyos terheket cipelő magyar parasztságot — öreg, megtört figurája, mélyről jövő panasza sokáig emlékezetes marad mindannyiunk számára.

Radnai György bőven kivette részét a XX. századi operák bemutatásából is. Ha végiglapozzuk az utóbbi évtizedek operai krónikáját, találhatunk rá elég példát: Albán Berg Wozzeckjének címszerepét, Szokolay Sándor Hamletjának Színészkirályát, Petrovics Emii Bűn és Bűnhődésének Szvidrigajlovját, Gershwin Porgy és Bessének férfi főszerepét, Faninalt a Rózsalovagban, dr. Schönt Albán Berg LuZujában, Lockitot GayBritten Koldusoperájában. És a rendkívül muzikális, nagy színészi tehetséggel megáldott művész mindegyikben kitűnően megállta a helyét.

Igen sokoldalú énekes volt, ambíciói nem korlátozódtak csupán az operaszínpadra, sikeresen művelte az egyéb vokális műfajokat, az operettet, a sanzont, a népdalt, sőt, még a magyar nótát is. Mindegyiket teljes hittel, intenzitással — ez volt a biztosítéka annak, hogy valamennyiben magas színvonalú produkciót tudott nyújtani. A gondolkozó muzsikusok közé tartozott: erről tanúskodtak nyilatkozatai és fellépései.

Szomorú dolog, ha egy nagy énekes fokozatosan elveszíti a hangját és kénytelen befejezni pályafutását. Még szomorúbb azonban, ha a halál olyan művész karrierjét szakítja félbe, aki még sok szép élményt tudott volna szerezni közönségének. Radnai György az idei évad Rigoletto-felújításának címszerepével búcsúzott. Csak ötvenhét évet élt.

Kertész Iván


2227 Edmond Dantes 2020-08-07 13:41:43

Szamomra telitalalat es kedves emlek A (mai) nap kepe. A Carmen utan a Rigoletto volt a masodik opera, amit lattam es eppen a kepen lathato ket muvesszel: koszonom.


2226 Edmond Dantes 2020-08-05 08:25:50 [Válasz erre: 2225 Ardelao 2020-08-05 07:53:33]

A Carment új betanulásban 1926. február 10-én vezényelte Erich Kleiber, a Mesterdalnokokat pedig három nappal később, február 13-án, Wagner halálának évfordulójára időzítve.


2225 Ardelao 2020-08-05 07:53:33

«Kleiber Erich szenvedései Budapesten

Szomorú végű riport 3 fejezetben


I. fejezet.

A Zeneakadémia művészszobája. Vége a filharmonikus hangversenynek, odabent a teremben tombolva tapsolnak a Beethoven rajongók, a kiözönlő közönség közt pedig fáradtan, de energikusan tör magának utat egy apró, kopasz emberke: Erich Kleiber, a híres dirigens.

Éltes és kevésbé éltes autogramkérő hölgyek tömege tömörül a művészszoba bejáratánál, visszaverhetetlen blokádot alkotva:

Kleiber becsapja maga mögött az ajtót, hellyel kínál, cigarettára gyújt, aztán idegesen kezd fel-alá sétálni a szűk szobácskában.

— Szóval — mondja — beszéljek magamról, a munkámról? Hát. . . .

Az ajtó azonban kitárul és visszatartozhatatlanul özönlik befelé az autogramcédulákat lobogtató hölgyek serege.

Kleiber kétségbeesve néz rám, — tizenegy óra felé jár az idő — aztán, megadva magát sorsának, csendesen kezet nyújt:

— Tudja mit, holnap reggel kilenckor próbám van az Operában, jöjjön oda, szünet közben majd elbeszélgetünk. . .
 

II. fejezet.

Az Opera színészbe járója. Délelőtt tizenegy óra, Csepke bácsi, a világ legkövérebb portása, kényelmesen pöfékelve mondja:

Most már nemsokára szünet kell, hogy legyen, elég ideje próbálják már odabent a Carment.

Rövid félóra múlva valóban tódulnak kifelé a színészek, egy-két cigaretta-szippantásra. Már jön Kleiber is, akit hárman-négyen kísérnek, beszélgetve, vitatkozva. Amint megpillant, hozzám siet, barátságosan megrázza a kezemet, aztán gyorsan beszélni kezd:

— Szóval folytassuk, ahol tegnap elhagytuk. Hát mit is mondjak még magamról?

Válaszolni már nincs időm, az egyik zenész kottával a kezében fordul Kleiberhez, aki, alighogy felelt a hozzáintézett kérdésre, már ismét két-három új kérdezősködőnek kell, hogy válaszoljon. Néhány perc múlva megszólal a csengő, vége a szünetnek.

Kleiber eldobja cigarettáját, ismét észrevesz, és bocsánatkérő arccal fordul hozzám:

— Tudja mit, egy órára vége a próbának, félkettőkor ebédelek, ha eljön hozzám, ebéd előtt majd elbeszélgetünk. . . .
 

III. fejezet.

Az Eötvös-utca egy csöndes kis palotája. Háromnegyed kettő. Kleiber egy budapesti barátjának lakásában terített asztal várja az illusztris vendéget.

Két óra lesz, aztán negyedhárom és félhárom. A háziasszony zsörtölődik, a szakácsnő kétségbeesett arca is megjelenik egy pillanatra az ajtóban, amikor — háromnegyed háromkor — végre betámolyog a terembe Kleiber.

— Egy kicsit elhúzódott a Carmen-próba, — mondja mentegetőzve.Ez még nem baj, de nagyobb baj, hogy fél hatkor már kezdődik a „Mester dalnokok” próbája.

Amikor észrevesz, egy pillanatra szinte meghökken, de aztán kedvesen, közvetlenül mondja:

— Ne haragudjék, hogy hiába fárasztottam, de hiszen tegnap este és ma délelőtt már úgyis beszélgettünk, sok újat amúgy-sem mondhatnék magamról. Egy cikkre való talán ennyiből is kitelik. . . .  

Szót fogadok Kleibernek: megpróbálom. Bucsuzásul még kérek egy autogramot a Színházi Élet részére, aztán megyek kifelé. Mire az ajtóba érek, Kleiber már elkészült a levessel és a húst sietteti.»

Vasadi Ottó.

SZÍNHÁZI ÉLET, 1926/8. azám


2224 macskás 2020-08-03 20:24:15 [Válasz erre: 2223 Edmond Dantes 2020-08-03 16:19:53]

ugye? :)


2223 Edmond Dantes 2020-08-03 16:19:53 [Válasz erre: 2222 macskás 2020-08-03 14:55:45]

Ez aztán telitalálat ... ezzel már majdnem taxit lehet hívni ;-)


2222 macskás 2020-08-03 14:55:45 [Válasz erre: 2221 Klára 2020-08-03 14:41:59]

2222


2221 Klára 2020-08-03 14:41:59 [Válasz erre: 2220 Edmond Dantes 2020-08-03 14:20:20]

Theo Adam nem "csak" nagyszerű Sir Morosust énekelt Budapesten, de nagyon jó Fülöp királyt is, mint mv. kisbetűvel. Síma bérleti előadás volt, a korabeli kritika kissé fanyalgott, mert ugye csak egy NDK-s. Minha ő tehetettt volna arról, hogy szeretett Drezdája éppen az említett országhoz tartozott. Ha jól tudom, addigra már jó néhány salzburgi és bayreuthi előadáson túl volt. Sikeres pályafutást és hosszú életet adott neki a Mindenható.


2220 Edmond Dantes 2020-08-03 14:20:20

Szombaton volt Theo Adam születésnapja és így aznap volt ő A nap képe, de sajnos nem írhattam meg, hogy milyen nagyszerű Sir Morosust énekelt Pesten a Drezdai Operaház itteni vendégjátékán, mivel -nyilván véletlenül- éppen ez az opera volt a hét- és az évadvégi kérdés. Érdekes módon nem is ő énekli a felvételen, hanem Salminen, pedig utólag összefüggést véltem felfedezni a két dolog között.


2219 Edmond Dantes 2020-07-26 11:11:15

A (mai) nap képén érdeklődve néztem a Parsifal-szereposztást. Elsőre nem értettem, miért ismeretlen (számomra) két főszereplő neve. Az Amfortast éneklő Gábor Arnold csak kétszer lépett fel az Operaházban, pályája elején német színpadokon játszott, a húszas évektől a MET szerződtette, ahol több mint 800 (!) előadáson többnyire comprimario szerepeket alakított, néhány nagyobb szereppel (Klingsor, Alberich). Fivére az itthon jóval ismertebb Gábor József tenorista volt. Cortigiani-ária vele itt. Az első magyarországi Gurnemanz, Bihar Sándor pedig 1915-ben, az ukrán fronton esett el. Még nem volt 29 éves. Nagy karrier előtt állhatott.


2218 Edmond Dantes 2020-07-26 11:00:01 [Válasz erre: 2216 -zéta- 2020-07-21 21:10:39]

Köszönöm!


2217 Edmond Dantes 2020-07-26 10:59:22 [Válasz erre: 2215 miketyson 2020-07-21 20:50:55]

Köszönöm, egyébként egyik igen kedves darabom.


2216 -zéta- 2020-07-21 21:10:39 [Válasz erre: 2214 Edmond Dantes 2020-07-21 12:29:57]

 

Egy kritikából: "A Budapest Kongresszusi Központban tartott pénteki koncert után vasárnap bensőséges hangulatú szólóest a Zeneakadémián.

Isaac Stern hegedül. Jefim Bronfman zongorázik. Brahms-scherzót, szonátákat Brahmstól, Mozarttól, C. Fracktól. Magával ragadó, lenyűgöző. Aztán a ráadások. Mozart- rondó, Schumann-intermezzo. Tomboló közönség.

Szűnni nem akaró taps."

Jó lehetett...


2215 miketyson 2020-07-21 20:50:55 [Válasz erre: 2214 Edmond Dantes 2020-07-21 12:29:57]

Franck A-dúr szonáta biztosan volt. 


2214 Edmond Dantes 2020-07-21 12:29:57

A ma 100 éve született Isaac Stern utolsó budapesti fellépésén, 1991-ben a Zeneakadémián magam is ott voltam: ez a koncert is egyike az "életre szóló" élményeknek. Szonátapartnere Yefim Bronfman volt. A csatolt kép, amit találtam, egy lemezborító. A lemez műsora független a mai zenei feladványtól! (A hangverseny műsorát sajnos nem találtam meg.)


2213 Edmond Dantes 2020-07-12 19:31:55

Kirsten Flagstad szobra Oslóban. Vigyázó szemét az Operaházra veti, aminek 1958-60 között első igazgatója volt.


2212 Búbánat 2020-07-10 21:02:41 [Válasz erre: 2211 Edmond Dantes 2020-07-10 15:33:25]

Korábbi pesti felléptéről (2001):

Helen Donath vendégfellépte  a Zeneakadémián, tizenkilenc évvel ezelőtt, váratlanul ért sokunkat, akik ott voltunk a nézőtéren - ugyanis nem Ő volt "betervezve": eredetileg Cheryl Studer vendég felléptét - áriaestjét hirdették,  előadására vettünk jegyet -, de lemondta, helyébe érkezett a másik híres amerikai szopránénekes.  Persze örültünk neki, azonban változott a műsor programja,  sajnálatunkra - érthetően - elmaradt a koncert első részében tervezett Verdi-blokk. Mindenesetre ezen az áriaesten találkoztam élőben Helen Donath-tal és művészetére nyitottan - 61 éves volt akkor.  Nem bántam meg a "cserét"! (A jelenlévő publikum tapsa lehetett  volna "forróbb" is...)

Ideírom a megváltozott műsor programját: 

2001. szeptember 21. Zeneakadémia Nagyterme – Áriák és nyitányok

HELEN DONATH áriaestje

Km. a Budapesti Fesztiválzenekar

Vezényel: Fischer Iván

Műsor:

I. rész

Mozart: Figaro házassága
- Nyitány
- Cherubin áriája (Voi, che sapete)
- Susanna áriája (Giunse alfin... Deh, vieni),
- A Grófné áriája (Susanna non vien... Dove sono)
Verdi: A végzet hatalma – nyitány
Verdi: Otello – Fűzfadal és Ave Maria

Ráadás:
Wagner: Tannhäuser 2. felvonásából Erzsébet Csarnokáriája

II. Rész

Mendelssohn: Szentivánéji álom
- Nyitány
- A kísérőzene (op. 61) hat tétele (Scherzo; Dal; Intermezzo, Notturno; Nászinduló; Finálé

Közreműködött: az Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna)


2211 Edmond Dantes 2020-07-10 15:33:25

A ma 80 esztendős Helen Donath 74 évesen, 2014-ben a Zeneakadémián Richard Strausst énekel:  https://www.youtube.com/watch?v=uLqfRtpLfj0


2210 Edmond Dantes 2020-06-13 15:10:51

A nap kepehez: mint olvasom, csak varosi legenda, hogy Sztravinszkijt letartoztatta vagy rabositotta a bostoni rendorseg, mert egy altala vezenyelt koncerten sajat(os) ertelmezesben vezenyelte az amerikai himnuszt es a kep ebbol az "alkalombol" keszult volna. A himnuszt valoban "romanticizaltan" vezenyelte elso koncertjen, de a kritikak nyoman mar a kovetkezo koncerten a megszokottra allt be. Mindez raadasul 1944-ben azaz 4 evvel e fotozas  u t a n   tortent. Az itt lathato, 1940-es fenykep prozaibb cellal: amerikai vizumkerelmehez keszult.


2209 Búbánat 2020-04-30 10:05:10 [Válasz erre: 2208 Ardelao 2020-04-30 08:52:06]

150 éve született Lehár Ferenc, Sopron díszpolgára

Ősze Mária írása - Győri Szalon.hu - 2020. április 30.

Lehár életében Sopron városa fontos szerepet játszott. Annak ellenére soproninak vallotta magát, hogy élete folyamán csak a gyermekkori három évet töltötte a városban. Ausztriai letelepedéséhez, mivel továbbra is magyar állampolgár maradt, szüksége volt magyar illetőségre – Sopron városa biztosította ezt számára. A soproni színház ünnepi terve 1929. március 14-én az volt, hogy Lehár vezényletével mutatják be Friderike című operettjét, de a jeles mester influenzája megakadályozta fellépését. Lábadozása idején még úgy tervezte, hogy mindenképp ellátogat a hűség városába, így fogalmazott: „Szeretem azt a régi várost, szeretem a girbe-görbe utcákat, öreg házakat, álmodó tereket, az ottani embereket. Hisz ez a város az ifjúságom, ez a város az elszállt boldogságom. […] Sopronba le kell mennem. Végre is soproni vagyok.


2208 Ardelao 2020-04-30 08:52:06

LEHÁR FERENCRE EMLÉKEZVE, SZÜLETÉSÉNEK SZÁZÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN

 

EGY RÉGI ÚJSÁGCIKKET IDÉZVE …

 

... vezényel Lehár

 

Egész világ ünnepli a 70 éves Lehár Ferencet. Hogyne, hiszen nevének csengése igaz valuta maradt az elmúlt negyedszázad világdúlása, társadalmi, gazdasági, erkölcsi és művészi evolúciója közepette is.

Magyarországi ünnepeltetésének sorában kimagasló esemény lesz az a hangverseny, amelyet hétfőn este a Kormányzó Úr Őfőméltóságának legfőbb védnöksége alatt rendez a Közgazdasági Egyetem Ifjúsági Segítő Egyesülete a Pesti Vigadóban.

A hangverseny nevezetessége — azon-kívül, hogy a több mint 2 órás műsoron Zilahy Irén, Dorita Boneva, Tamás Ilonka, Laurisin Lajos, Udvardy Tibor, az Operaház kórusa és a Budapesti Hangverseny Zenekar szerepelnek — az, hogy a hangversenyt maga az ünnepelt vezényli. A hangverseny jövedelme kettős jótékony célt szolgál: a Segítő Egyesület segélyalapját és a magyar árvízkárosultak felsegélyezését.

E hangverseny főpróbáján, szombaton délelőtt alkalmunk volt a Mestert megfigyelni, akiről mindenekelőtt első benyomásunk az, hogy a jubileum évszámában legalább két évtizednyi tévedés van. Hajának dere inkább a tisztelet érzését, mint korának gondolatát kelti a szemlélőben.

Kiváló operaénekesnőnk, Dorita Boneva, a berlini operaház tagja, aki jelenleg Hamburgban vendégszerepei a „Cigánybáró”-ban, tíz előadást mondott le azért, hogy itthon Lehárral együtt szerepelhessen ezen a műsoron. Hálából teszi ezt, mert a „Carmen,” „Pillangókisasszony” és egyéb nagy szerepei mellett átütő nagy sikert arat a „Víg özvegy” címszerepében. Külön kell megemlítenünk, hogy Dorita Boneva sok babért szerez külföldön a magyar művészetnek, mert bolgár hangzású neve mellett mindenütt magyar voltát hangsúlyozza.

Már vége van a hosszú főpróbának, a zenekar összecsomagolt és elment, de Lehár nem megy be pihenni a művészszobába.

— Nem fázik, Mester? — kérdezi Dorita Boneva.

— Nem fázhatom, mikor ilyen tüzes szemeket látok. Ilyen temperamentummal képzelem el a Frasquita ideális alakítóját — mondja a csillogó szemű Lehár Ferenc, aki nagy szeretettel és hazafiúi honvággyal jött Budapestre, hogy segítsen a szegény-sorsú, magyar egyetemi hallgatókon és a sokat szenvedett árvízkárosultakon.

— Most jobb színben van, Mester, mint ma egy éve, — mondta Dorita Boneva.

— Azért van ez, — mondta őszintén a Mester, — mert itthon vagyok.

Lehár Ferenc örül, hogy itthon van.

Mi is!
 

Jaczkó Gyula

MAGYARSÁG, 1940.IV.2. (21. Évfolyam, 73. szám)

 

 

 

 


2207 Ardelao 2020-04-21 12:20:33

Vilma királynő arany plakettjéről, Gusztáv király udvari estélyéről, berlini hangosfilmjükről, az „északi pogány istenek” furcsa szerelmi vallomásáról mesél a szőke Lilly és a barna Emmy.


1.

Johann Strauss szabadságot kér Szent Pétertől és egy éjszakára ellátogat Bécsbe, a blaue Donau, a jókedv, a „gemütlichkeit”, az édes valcerek Bécsébe. A finom keringők helyett jazzmuzsika kiabál a fülébe. Először riadtan, idegenül hallgatja ezt a furcsa, sikongó, hangos zenekáoszt, azután, boldog mosollyal állapítja meg, hogy a jazzdalok tulajdonképpen — az ő muzsikájának melódiáiból születtek.

Ezt az angyali történetet Lilly és Emmy Schwarz énekli és játssza el. A Royal-bárban vendégszerepelnek: az egyik zongoránál a barna Emmy, a másiknál a szőke Lilly ül. Féltizenegytől—kettőig. Fáradhatatlanok a zongorázásban, az énekben, a bendzsózásban, a táncban, a mosolygásban, a kedvességben, a humorban, ördögi kedves két gyermek: egyik pillanatban a régi, boldog Bécs finom megtestesítői, a következő pillanatban groteszk módon utánoznak egy hangosfilmet, majd primadonnásan énekelnek Elisabeth gyönyörű két lábáról.

A közönség tombol, tapsol: senki sem akarja, hogy abbahagyják muzsikájukat, mókájukat, éneküket, s látszik, hogy ők sem szívesen kelnek fel a zongora mellől, nem szívesen teszik le a bendzsót és a szakszofont s a legszívesebben reggelig játszanának, táncolnának, énekelnének, bolondoznának.

2.

„Reggel” félkettőkor kelnek (európai időszámítás szerint ebédidő). Nagy tálcán szervírozzák ágyukban a reggelit.

— Olyan jó aludni . . . jaj, de álmos vagyok . . . Muszáj már felkelni?
Ezt a szőke Lilly mondja.

Emmy fürgén ugrik ki az ágyból, kinyitja a fürdőszobában a vízcsapot s a fürdőszobából kiált át a hálóba:
— Kelj fel, te lusta szőke mackó!

Felvétel az ágyban, felvétel a fürdőkádban. Felvétel a reggeli tornájukról, felvétel a dívánon, bendzsópróba közben.

— Maradj egy percig nyugton, ne játssz, ezt úgy sem hallani a képen! . . . ez nem hangosfilm.

Mindig Emmy szól rá Lillyre: Emmi a rendező, a menedzser, a sajtófőnök, a Sisters esze és jobb keze.

Nagy komolyan interjút ad; nem is kell kérdezni, okos, szolgálatkész.

— Hangosfilm, . . . erről jut eszembe, hogy a berlini Ufa leszerződtetett bennünket egy hangosfilmre, amelyet jóformán elejétől végig mi játszunk. Budapestről megyünk Berlinbe, ahol a Wintergartenben fogunk fellépni. Legutóbb Hollandiában voltunk. Vilma királynőtől gyönyörű arany-plakettet kaptunk ajándékba — (mutatja) — úgy-e, csinos? Amsterdam előtt Stockholmban játszottunk: egyik udvari estélyen felléptünk Gustav király előtt is. Erre nagyon büszkék vagyunk, nem, Lilly? Mindenütt sikerünk van, ehhez hozzászoktunk, de hát, amit Svédországban csináltak velünk, az fantasztikus! Itt a szőke, álmos szép nők hazájában különösen hatott a mi szertelen jókedvünk, bolond vidámságunk. Az „északi pogány istenek” (igy neveztem el a nagydarab magukba-zárkózott, komoly svéd férfiakat) literszámra itták miattunk a viskit, mert tudja, Svédországban a férfi hallgat, nem ír hódoló levelet, nem vall szerelmet, nem küld virágot, hanem csak iszik, iszik, iszik. Nem árulják el, hogy szeretnek, hogy tetszik nekik valaki, hanem megisznak tíz pohár viskit, vagy groggot, vagy puncsot s ez egyenlő a legforróbb szerelmi vallomással.

Lilly nevet azon, amit Emmy mond; mi is nevetünk, ő is nevet. A Royal Szálló szobája egy pillanat alatt vidámsággal, jókedvvel, kacagással telik meg. Olyan varázsa, olyan jókedve van ennek a két lánynak, hogy akkor is ellenállhatatlanok, ha nem ülnek a zongora előtt.

3.

Színházról beszélünk:
— Van egy szóbeli szerződésünk Nelsonnal — mondja Emmy Schwarz.
— Revüt irat a számunkra, amelyben berlini színházában lépnénk fel. A revü meséje rólunk szól: hogyan csinált karriert két bécsi kisleány. A Nelson-revü eljátszására természetesen csak a jövő szezon elején kerülhet sor, mert addig jóformán egyetlen esténk sem szabad. Annyi szerződésünk van, hogy legutóbb nem fogadhattuk el azt a meghívást sem, amely Londonba szólított volna. Herczeg Géza operettjének, a „Csodabár”-nak ottani előadásán kellett volna fellépnünk. Annakidején a Fővárosi Operettszínház is hívott, hogy az itteni Csodabárban játsszunk, de sajnos, erről sem lehetett szó.

4.

Késő délután ebédelnek. Azután römi-parti következik: bridzs-römit játszik Emmy és Lilly. A harmadik partner Korányiné, a Royal-bár és étterem igazgatójának felesége. Emmy ezer poénnal vezet a játékban. Lilly is nyer.

Emmy:
— Ha legközelebb Pestre jövünk, gázsi-pótléknak kikötjük, hogy a nagyságos asszony köteles velünk mindennap két óra hosszat bridzs-römit játszani. ….
 

VARÓ ANDOR

SZÍNHÁZI ÉLET, 1930. 20. Évfolyam, 51. szám. (XII.14-20)


2206 Edmond Dantes 2020-04-19 16:18:27

A mai nap képe kapcsán: Natalie Dessay - számtalan rajongója nagy bánatára- példát mutatott abból, hogy tudni kell és tudni lehet idejében, csúcsformában és méltósággal viszavonulni az operaszínpadtól. Szerencsére a pódiumot (még) nem hagyta el, két évvel ezelőtti dalestjén rabul ejtette a pesti közönséget (is).


2205 Ardelao 2020-04-17 12:22:06

Leos Janacek: A Recollection Product Image

Remek zongoradarabok

Meghallgatható, rövid bejátszások


2204 Ardelao 2020-04-16 20:47:56

135 ÉVVEL EZELŐTT, EZEN A NAPON SZÜLETETT

WEINER LEÓ (1885-1960) EMLÉKÉRE.


2203 Ardelao 2020-04-09 19:18:35 [Válasz erre: 2201 miketyson 2020-04-09 09:57:18]

Igazad van! Valóban nem ez!


2202 Búbánat 2020-04-09 14:28:30

A japán, akit szívébe zárt Magyarország: 80 éves Kobajasi Kenicsiró

Fidelio/MTI

2020.04.09. 09:20

Április 9-én ünnepli 80. születésnapját Kobajasi Kenicsiró japán karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös elnök-karnagya, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese.


2201 miketyson 2020-04-09 09:57:18 [Válasz erre: 2200 Ardelao 2020-04-08 21:27:12]

Ez volt a legérdekesebb részlet? 


2200 Ardelao 2020-04-08 21:27:12 [Válasz erre: 2199 Ardelao 2020-04-08 21:24:13]

Részlet a könyvből:

A piranói Giovanni Antonio Tartini vagyonos polgárrá küzdötte föl magát. Posztókalmár, földek és házak tulajdonosa, de hiúságból hivatalt is vállal. Büszke nemesi származására, Firenzében élő rokonaira. Fiát, Giuseppét elkíséri Padovába, hogy ez ott elkezdje tanulmányait az egyetemen. Velük tart Cesare Mezzini, Giuseppe barátja, hogy Padovában élő nagybátyját meglátogassa.

Capo d'Istriából Velencéig az utat a Beatrice nevű vitorláson tették meg. Még egyszer búcsút intettek a kapitánynak, az azonban a posztóbálák és gyapjúkötegek kirakására ügyelt. A három újonnan jött a szállására igyekezett.
- Bízzátok rám! - hetvenkedett Giovanni Antonio. - Ismerem Velencét, mint a tenyeremet.
A gondoliereket úgy üdvözölte, mintha tegnap találkozott volna velük. Vidám volt, fölényes, elbizakodott, nyegle, dicsekvő.
- Tudok egy barátságos vendégházat, közel a Canale Grandehoz, oda megyünk - magyarázta Cesare felé fordulva. A gondoliere a kapott utasítás szerint irányította csónakját, simán oldalazott a csatorna partja mellé. Néhány lépésnyi gyaloglás következett, mert a Calle Padovese egyike volt azoknak a kis mellékutcáknak, amelyek száraz lábbal járhatók.

Giuseppe Tartini élete története. ...

Tartini Violin Sonata in G minor ''Devil's Trill Sonata''


2199 Ardelao 2020-04-08 21:24:13 [Válasz erre: 2198 Ardelao 2020-04-08 15:41:31]


2198 Ardelao 2020-04-08 15:41:31

Nőcsábászból virtuóz

GIUSEPPE TARTINI (1692-1770)

(Giuseppe Tartini négy hegedűversenye lemezen)
 

A háromszáztíz (ma már háromszázhuszonnyolc, megj. A.) esztendővel ezelőtt Piran-ban (ma Szlovénia, megj. A.) született Giuseppe Tartini életművével komoly fejtörést okoz a zenetörténészeknek és a darabjai iránt érdeklődő muzsikusoknak. Életében műveinek jelentős része nem jelent meg nyomtatásban, s ami megjelent, nem az ő jóváhagyásával történt. Számos kompozíciója csak kéziratban maradt fenn, de azok sem mind autográfok.

A kézjegyével illetett műveken - mint ahogy másutt sem - nem szerepel a komponálásuk ideje, így azután megfelelő kronológiai rendbe tenni a már meglelt műveket csak stílusjegyeik alapján lehet. Mi tagadás, elég slendrián egy szerző volt ez a Tartini.

Egyfelől rendkívül termékeny alkotóművész, aki jelenlegi tudomásunk szerint csak hegedűconcertókból írt vagy kétszázat (ezek jó egyharmada még lappang), ezen kívül duókat, triókat, vokális műveket komponált. Másfelől szertelen és nemtörődöm, akit aligha foglalkoztatott, korántsem izgatta műveinek további sorsa - erre talán ideje sem volt, hiszen szerteágazó tevékenységet folytatott. Mint korának ismert, kiváló hegedűvirtuózát, Európa-szerte hívták mindenfelé. 

Kalandos út vezetett a tiszteletre méltó hegedűtanári és csodált előadóművészi rang eléréséig. Fiatalon botrányok révén került neve a köztudatba.

Tartini Padovában készült egyházi pályára, ahol párbajhősként elhíresült, feltehetőleg álnéven meg is nősült. Száműzetése Assissibe szerencsésnek mondható, mert ottani tartózkodása idején zenei ismereteit jelentősen bővíthette. Az 1710-es években Veracinivel találkozott, aki a mestere és példaképe lett. Ettől kezdve minden erejét technikai tudásának tökéletesítésére fordította. Padova városa 1721-ben visszahívta, a Szent Antal-bazilika első hegedűse lett. Azonban a remek állásnak nem túl sokáig örülhetett - apasági pert indított ellene egy velencei asszony. Önkéntes száműzetésbe vonult Prágába, ahol egy ideig Kinsky gróf zenekarának karnagyaként működött. Padovába 1726-ban visszatérvén megalapította hegedűiskoláját és többé nem hagyta el szeretett Itáliáját. Életének hátralevő részében kiemelkedő szerepet szánt a hegedűjáték tanításának, melyet több elméleti munkájában foglalt össze. Legendás hegedűtanításának titka a vonóvezetés új módszerében rejlett. Csodálói, pályatársai elmondása szerint minden hangmagasságot és minden tempót egyforma könnyedséggel játszott ez a nagyszerű hegedűs, akinek ujjai alatt dalolón szólt a hangszer. Elméleti, pedagógiai munkássága nagy hatást gyakorolt a kortársakra. Leopold Mozart példának okáért saját, 1756-ban megjelent Hegedűiskolájában Tartini kompozícióiból idézett részleteket és a fogásokat is felhasználta a kor jeles tankönyvében.

*

A Hungaroton kiadásában megjelent Tartini-CD-n négy versenyműve szólal meg Paulik László és az Orfeo zenekar kitűnő előadásában, Vashegyi György vezényletével. A világelső felvételen megszólaló, egyenként alig több mint negyedórás concertók jól példázzák Tartini szerzői leleményét, újításait, nagy felkészültségét, továbbá azt, hogy a barokk pátosztól jelentős elmozdulás történt a klasszika periodikus struktúrái és dallamközpontúsága felé. Paulik László, az Orfeo koncertmestere igazán lubickol a virtuóz játék megmutatását szolgáló szólószakaszokban és a kadenciák nyújtotta improvizációs lehetőségekben. Érdemes megfigyelni, ahogyan a lírai és virtuóz elemek sajátos harmóniát alkotva fonódnak össze e pompás versenyművekben.

Kálmán Györgyi

MAGYAR NEMZET, 2002.IX.2. (65. Évfolyam, 204. szám)

Concerto for Violin in A major D 101 Allegro


2197 telramund 2020-04-04 13:38:27

Ez a kép Gounod Romeo és Júlia című operája vinyl lemezefelvételének borítója volt.


2196 Búbánat 2020-04-04 12:05:19

A tegnapi képen látható Mirella Freni és Franco Corelli közös jelenetfotója természetesen nem a dedikációjuk dátuma  =1994 év idején készült róluk:  Freni akkor 59 , Corelli 73 éves volt.

Megtaláltam: Gounod: Romeo et Juliette (1974)


2195 Edmond Dantes 2020-04-01 14:20:59 [Válasz erre: 2194 daunerni 2020-04-01 13:56:23]

Rubinstein es Besanzoni 1918 "romantikus kapcsolatban" voltak (wiki). 1925 egy brazil nagyiparossal hazasodott ossze, 1941 elozvegyult, 1956 ismet ferjhez ment.


2194 daunerni 2020-04-01 13:56:23

A mai képre Gáti István a facebook oldalunkon reagált, hozzászólását engedelmével idemásolom:

Ha már megjelent a fényképe Caruso-val, érdemes elolvasni, milyennek látta őt Atrhur Rubinstein:
"Egyik este a Teatro Real-ban, a királyi operaházban hallottam egy szenzációs Carment: Gabriella Besanzoni-t. Úgy maradt meg az emlékezetemben, mint a legjobb Carmen, akit valaha is hallottam. Az altja gond nélkül érte el a baritonális mélységeket, és ugyanilyen könnyeden szárnyalt fel a legmagasabb hangokig. Volt a lényében valami érzékien állatias, és ezért végre meggyőző volt Don José tragédiája: Besanzoni nem volt szép, de ő volt az igazi megtestesítője Mérimée cigánylányának. A magán kívül lévő publikum olyan tetszésnyilvánítással halmozta el, amilyet Madridban még nem hallottam."


2193 Ardelao 2020-03-17 15:19:26

 

GIGLI
 

JEGYZETEK EGY HANGVERSENYRŐL

«Una furtiva lacrima...»

— kezdődik a «Szerelmi bájital» gyönyörű tenor áriájával Benjamino Gigli ária és dalestje a rádióban, Bécsből. Visszafojtott lélegzettel ülünk a készülék mellett és hallgatjuk a zseniális művészt, mint annyian szerte az országban. Hiába csűrjük-csavarjuk a dolgot, felmerült bennünk, ugyanúgy, mint másokban, a kérdés: tud-e még énekelni, vagy csak világhírének „nimbusza” vitte őt a pódiumra? Hát igenis, tud énekelni Benjamino Gigli, még most is, noha március 20-án alkalmasint ezer és ezer táviratot kézbesít a posta a római Via Serchio 2. szám alatti lakásába, a művész hatvanötödik születésnapja alkalmából.

«Száz édes csókban forrott össze ajkunk...»

— ezt a Cavaradossi-áriát énekelte annakidején olaszul, budapesti bemutatkozásakor a Városi (mai Erkel) Színházban, frakkos, estélyi ruhás közönség előtt. Most, hogy a rádióban milliók hallgatták ugyanezt a Levél-áriát, elmondhatjuk, negyedszázadnyi időt csak olyan művész tud töretlen sikerrel megtartani magának, aki annyit tanult, mint Gigli. Ha olyan gondosan konzerválja kincsét a torkában, mint ez a kivételes tudású és hangtechnikában talán veretlen mester. Negyedszázadot írtunk? Első pesti előadása óta ennyi telt el, de gondoljuk még, hogy Gigli 1914 óta énekel ugyanilyen művészettel, lírai szerepet, vagy Lohengrint, Brahms-dalokat, vagy éppen Napolitánát.

«Ne feledje el…»

— énekelte egyszer Gigli a velencei Piazza San Marco-n, szabadtéri hangversenyen, ráadásnak, De Curtis édes dalát, éppen úgy, mint a múlt heti koncerten is. Utána néhányan leülhettünk vele és a zeneszerzővel (vidám, kövérkés, elégedett bácsi volt) a Florian-kávéház teraszára, ahol pillanatonként zavarták az autogramkérők. Akkor is elmondta, mennyit köszönhet tanárának, Enrico Rosatinak. Meg azt sem titkolta, milyen ágrólszakadt szegény szülőik gyermeke volt. Édesapja Recanatiban, Gigli szülővárosában volt harangozó, nemigen futotta a fizetéséiből, hogy taníttassa a fiát. A tenorista, serdülő gyermekkorában többet járt mezítláb, mint cipőben. Beszélt arról az időről, amikor beállt egy derék vargához inasnak, majd később felcserélte munkahelyét és drogista lett, nap, mint nap tisztítószereket szállítva a megrendelők lakására. Mindez azonban csak addig tartott, amíg egy „parfőmös” hölgy észrevette, hogy a fiatalember szépen énekel. Ennek a pártfogásával sikerült kiművelnie a hangját és végre színpadra juthatott. 

«Márta, Márta…»

— hangzott fel a rádióban Gigli ajkán Flotow mámorítóan szép muzsikája és tornyosult a produkció a «Carmen» Virágáriájával, a «Bajazzók» Caniojával. Csaknem minden szép Gigli-szerepből megkaptuk a javát. És a felejthetetlen hangverseny után még sokáig ültünk a néma rádió mellett, elmerengve a szépségen, az igaz művészeten.

Megértettük, miért sértődött meg egyszer Benjamino Gigli, amikor egy felékszerezett dollármilliomos-nő a New York-i Metropolitan-ben rendezett «Tosca» előadás után így köszöntötte az énekest: „Gratulálok! Ön a második Caruso”. Gigli így felelt: „Nem, asszonyom, én az első Gigli vagyok!”
 

Kristóf Károly

SZÍNHÁZ ÉS MOZI, 1955.III.11. (8. Évfolyam, 10. szám)

Ezt a rádióközvetítést (gyermekkoromban) volt szerencsém végighallgatni. Felejthetetlen volt! (Megj., A.)


2192 Edmond Dantes 2020-03-09 18:06:31

Igen, igen: ez volt az az Ernani, amit láttam, amiről beírtam a Hozzászólások...topikban (7323).


2191 Búbánat 2020-03-08 21:17:20

A Galériába tegnap (március 7.) feltett „nap képe” volt:

Lehoczky Éva és Korondi György a Lammermoori Luciában (1971)

Utólag,.adalékként,  megemlítem Lehoczky Éva és Korondi György közös operett-rádiófelvételét és közös  színházbeli ill. rádióbeli operett-koncert fellépésüket:

A Rádió Johann Strauss-estjének közvetítése a József Attila Színházból (1973. augusztus 12., Kossuth Rádió, 19.35 – kb. 21.35) -  Breitner Tamás Barlay Zsuzsa, Horváth Eszter, László Margit, Lehoczky Éva, Korondi György, Réti József, az MRT énekkara és szimfonikus zenekaraZenei rendező: Fejes Cecília. Szerkesztő: Bitó Pál

Lehár Ferenc – Gábor Andor- Semsei Jenő-Szabó Miklós: Éva (1975. június 23., Kossuth Rádió, 19.30 – 21.30) – Sebestyén András Lehoczky Éva, Németh Marika, Korondi György, Kishegyi Árpád, Bende Zsolt, Sólyom-Nagy Sándor, Ambrus Mihály, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Cserés Miklós dr.

Lehár Ferenc – Mérey Adolf: A víg özvegy – hangversenyszerű előadás a Rádió 6-os stúdiójában (1975. július 10., Petőfi Rádió 20.28 – 21.38.)  Breitner Tamás – Sass Sylvia, Lehoczky Éva, Ötvös Csaba, Korondi György, Palócz László, Kishegyi Árpád, Kovács Péter, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Szerkesztő: Bitó Pál. Az összekötőszöveget Romhányi József írta, Bánki Zsuzsa és Ráday Imre mondja el.

Lehoczky Éva (férjezett nevén Lammel Erichné) (Debrecen, 1925. március 7. – Budapest, 2016. december 6.)


2190 Edmond Dantes 2020-02-27 17:50:09

Edita Gruberová és A (mai) nap képén látható Pavol Breslik izgalmas beállítású képen a müncheni Lucrezia Borgiában. A pesti Lucrezia Borgia-előadáson is ők énekeltek. Amúgy pedig Isten éltesse kerek születésnapján Patricia Petibont!


2189 Edmond Dantes 2020-02-18 11:52:29 [Válasz erre: 2187 Nagy Katalin 2020-02-18 10:07:43]

Bizony fel nem ismertem volna Pollinit, pedig emlékezetes Schumann-Chopin szólóestjén pár méterre ültem tőle a ZAK egyik orgonaülésén...jó régen. Bár most, másodszori nézésre inkább..


2188 daunerni 2020-02-18 11:21:06 [Válasz erre: 2187 Nagy Katalin 2020-02-18 10:07:43]

Köszönöm, javítottam!


2187 Nagy Katalin 2020-02-18 10:07:43 [Válasz erre: 2186 Klára 2020-02-18 08:07:01]

A kèpen Abbado ès Nono mellett Maurizio Pollini zongorista làthatò.


2186 Klára 2020-02-18 08:07:01 [Válasz erre: 2185 Edmond Dantes 2020-02-18 08:00:53]

Sajnos, ez így igaz!


2185 Edmond Dantes 2020-02-18 08:00:53

A mai Nap képe nem készülhetett 1970-ben, a zongoraművész 1950-ben elhunyt.


2184 Ardelao 2020-02-17 22:10:10

200 éve, ezen a napon született HENRI VIEUXTEMPS belga hegedűművész és zeneszerző.

A belga Henri Vieuxtemps-t (1820-1881) Bériot vitte Párizsba 1830-ban, s itt vált a francia hegedűiskola nemzetközi hírű alakjává. Magyarországon is több ízben koncertezett.1837 elején tíz koncertet adott Pesten, a Redoute kistermében (a mai Vigadó helyén állt), s legtöbbször Erkel Ferenc kísérte. A magyar zeneszerző első, nyomtatásban megjelent műve („Duo brillant en forme de Phantasie...”) hegedűszólamának kimunkálásában is részt vett a vendég. Vieuxtemps már mint európai hírű művész 1843-ban újra Pesten szerepelt, és több hangversenyt adott. Március 3-án Brunszvik József gróf estélyt adott a tiszteletére várbeli palotájában (Tárnok u. 15., ma már nem áll), ahol felváltva Erkel, illetve a grófné kísérte zongorán a hegedűművészt.

(Magyar Nemzet, 1994.VII.25.)

 *

[…] „Korabeli zenei újságunk a «Honművész» második Paganinit látott benne. Mindenkit ámulatba ejtett szédületes technikájával, lendületes s amellett bensőséges játékával.”[…]

MŰEMLÉKVÉDELEM, 1952. (6. Évfolyam, 4. szám)

*

A híres hegedűs, Vieuxtemps, egy művészi körútja alkalmával egy orosz családnál vett szállást. Az ebédnél valami vadállat szegzé rá villogó szemeit az asztal alól. Vieuxtemps meghökkent. „Fel se vegye kérem, mondá a háziasszony, csak a fekete farkas, nagyon szelíd.” Hálószobájába menve ismét találkozott művészünk a fenevaddal. — „Nem tesz semmit, majd elkergetem.” -szólt az inas. Reggel lövést hallott az udvaron. Mit jelent ez? - kérdé. „Ne aggódjék, - mondá egy belépő szolga — agyonlőtték a fekete farkast, mert az éjjel a szakácsot összetépte.”

(Fővárosi Lapok, 1864.VII.20.)


2183 Ardelao 2020-02-14 22:11:27

 

„Gustav Leonhardt (1928-2012)

… […] Rendhagyóan kuriózumjellegű műsorral lepte meg a csembalózene iránt érdeklődők — nálunk sajnos még mindig szűk — táborát Gustav Leonhardt. Szólóestjének programján előbb Froberger, majd Joseph Nicolas Pancrace Royer*, valamint Armand-Louis Couperin kompozíciói szerepeltek műfaji szempontból is igen változatos összeállításban, végül a szünet után a hangverseny második felét teljes egészében Wilhelm Friedemann Bach rendkívül eredeti hangú polonézei töltötték ki.

Feltehetően a válogatás szempontjai is szerepet játszottak abban, hogy a közönség egy része otthon maradt, s a Zeneakadémia nagyterme nem telt meg. Akik azonban eljöttek, tapasztalhatták: Leonhardt hatalmas elméleti és gyakorlati tudása, előadóművészi sokoldalúsága még ahhoz is elegendő, hogy közönségét mindvégig lekötve, akár egy teljes estén át mutassa fel meggyőző erővel másodvonalbeli komponisták műveiben az izgalmasat, eredetit, figyelemre méltót.

Művésztársai közül alighanem nagyon kevesen vannak, akik egy ilyen szokatlan — egyetlen közismerten népszerű darabot sem tartalmazó — műsor összeállítását megengedhetik maguknak, ám ez a körülmény Leonhardt esetében sem holmi zenetudósi arisztokratizmus, sokkal inkább annak a nagyon is reális törekvésnek tiszteletre méltóan következetes érvényesítése, hogy a közönség (és a szakma) ismerje meg az igazi, a teljes barokkot, s ne csak a három-négy legnagyobb egyéniség műveit. Leonhardt játékában persze e törekvést az előadásmód lebilincselően közvetlen, keresetlen volta hitelesíti: a kifejezési skála, amelyet a művész hangszerén, a valójában igen korlátozott lehetőségekkel bíró csembalón létrehoz, bámulatos. Mindenekelőtt a kifogyhatatlanul sokféle díszítésre, a tempóbeli árnyalatok garmadájára, legfőképpen pedig a sajátos, mindent uraló rubato játékstílusra kell hallgatójának felfigyelnie; ez utóbbi úgy járja át Leonhardt zenélését, hogy bármilyen szerkesztésű anyagnak hordozója lehet: a dús arpeggiókkal, homofonikusan kísért, ornamensekkel gazdagított szólódallamnak éppúgy, mint a polifon textúrának, amelynek keretén belül Leonhardt szintén meg tudja őrizni a szólamok szabadon lélegző karakterét.

Játékával számomra legkevésbé a Froberger-blokk nagy terjedelmét tudta megindokolni, a legtökéletesebb azonosulással pedig talán Royer zsánerdarabjainak és Friedemann Bach polonézeinek szegődött szószólójává

(1985. január 9. — Zeneakadémia)[...]”

CSENGERY KRISTÓF

MUZSIKA (Hangverseny), 1985.III.1. (3. szám)

Louis Couperin Suite en ré, Gustav Leonhardt (2001).mp4


2182 Edmond Dantes 2020-02-09 09:34:42

A nap képe tegnapi kiadásához pótlólag: örömmel láttam együtt azt a négy jeles művészt, akiket ha nem is a Jancsi és Juliskában, nem is együtt és nem is mindegyiket Bp.-en és/vagy operaelőadásban, de volt szerencsém élőben látni-hallani. Emlékeztetőül: Edita Gruberová, Helga Dernesch, Brigitte Fassbaender és Hermann Prey. (A képről lehagyták az ötödik szereplőt, nem akárkit: Sena Jurinacot.) A Humperdinck-opera felvételét Solti György vezényelte, km. a Bécsi Filharmonikusok, a színpadi produkciót August Everding rendezte.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.