vissza a cimoldalra
2020-07-09
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11529)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (3409)
Pantheon (2688)
A MET felvételei (639)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4861)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4675)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (857)
Lehár Ferenc (704)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1975)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3964)
Mozartról magasabban (697)
Mi újság a Magyar Állami Operaház Énekkarában? (544)
Kimernya? (3697)
Lisztről emelkedetten (1003)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2801)
Franz Schmidt (3636)
Kortárs zene (96)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

2180   Ardelao • előzmény2178 2020-01-31 21:15:52

 

„Film készül George Gershwin életéről

Az egyik amerikai filmgyár tervbe vette, hogy filmet készít a legnépszerűbb, tragikus ifjúságában elhunyt modern amerikai zeneköltő életéről. A filmgyár George Gershwinnek bátyjával, Ira Gershwinnel szerződött, hogy az állítsa össze testvére életének legérdekesebb mozzanatait, valamint válogassa ki alkotásaiból azokat a részleteket, amelyek szerinte művészetére a legjellegzetesebbek. Az újdonság címe a kiváló zeneszerző legismertebb alkotása után „Rapshody in Blue” címet fogja kapni.

AZ ÚJSÁG, 1941.V.15. (18/110)

*

Rhapsody in Blue

Az amerikai Warner filmgyár megfilmesítette a Rhapsody in Blue világhírű szerzőjének, a klasszikus jazz megteremtőjének, George Gershwinnek az életét. Ebben a valóban monumentális zenei filmben lepereg előttünk a nagy zeneköltő élete, az, east sidei kis nyomortanyától a hollywoodi luxusvilláig, ahol Gershwin rövid, de tüneményes és sikerekben gazdag földi pályafutása véget ért. Ami a két állomás között van, diadalma Broadway-revük, jazz szimfóniák és zenei fantáziák sorozata és egy eredményekben jelentős, de alapjában véve boldogtalan élet. A Warnerék, akik ilyen zenei biográfiákban úgy látszik specialisták, valóban nem kíméltek anyagi eszközöket, hogy nagy barátjuk emlékét méltó módon örökítsék meg..

Szemtanúi leszünk a Rhapsody in Blue születésének és diadalmas premierjének, amely egyúttal a klasszikus jazz születését is jelenti, és amely premiernek a hőse Gershwin mellett Paul Whiteman volt.

Érdekessége még a filmnek, hogy Gershwin iránti kegyeletből szerepet vállaltak benne a nagy komponista meghitt barátai, az említett Paul Whitemanon kívül Al Jolson, az első hangosfilm, „Singing Fool” felejthetetlen főszereplője, Jascha Heifetz, a világhírű hegedűművész és még sok elismert zenész, karmester és kritikus.*

Gershwin megszemélyesítője Robert Alda, aki nemcsak kiváló színész, de remek zongorista is, amellett megszólalásig hasonlít Gershwinre, da szerepelnek még a filmben Joan Leslie és az új hollywoodi filmcsillag, Alexis Smith. A filmet Gershwin testvére Ira Gershwin írta.”

— m

MAGYAR NEMZET, 1947.IV.6. (3. Évfolyam, 78. szám)

*Megjegyzés (A.)

Továbbá: Oscar Levant, George White, Hazel Scott, Anne Brown, stb.

A film remek! Méltó Gershwin emlékének!

2178   Ardelao 2020-01-31 07:56:47

"A jazzkirály

Látogatás Georg Gershwinnél, akinek több jövedelme van, mint az Egyesült Államok elnökének, s aki 27 esztendős.

(New York, február)

Mindjárt a dolog velejénél kezdem, mert amióta Georg Gershwin első zongorahangversenyét adta, bizonyára megállapította a közönség (éppúgy, mint a legtöbb kritikus), hogy ő az útszéli dallamok igazi művésze, amint ezt «Svanee» és «Lady be Good» című szerzeményei igazolják.

Ezek után képzeljenek el egy barna, 27 év körüli, komor fiatalembert, aki a Pall-Mallbeli szobájában a nyitott ablaknál ül, felemeli ujjait és játszani kezd. Az alkonyat már csaknem teljesen leszállt, amikor zongorájához ült, és amikor befejezte játékát, már égtek az utcán a lámpák. Ez-alatt a rövid idő alatt azonban olyan különös zenei élményben volt részem, aminőben még soha. Egy kis kábulatra volt szükségem, hogy pontosan le tudjam írni ezt az élményt, mert amit akkor éreztem, az a mámorhoz volt hasonló. Csak rapszodikus szavakkal, csak élénk és kiabáló jelzőkkel lehet rekapitulálni azt a kusza és csalogató ritmust, amely betöltötte az egész sötétségbe boruló szobát

Vajon le tudom-e írni most ezt a ritmust! Természetesen ma már mindenki ismeri a rendes jazz-zene fogásait. A legtöbb jazz-zene olyan, mintha zenei csuklóst végezne a rezgések ügyes beosztásával. Mindenki ismeri ezeket a kis fogásokat. Ezek olyan régiek, akár csak Bach, vagy talán régebbiek.

Az első öt percben megállapítottam, hogy Gershwin sokkal messzebbre ment vissza hangversenyén. Igen komplikált matematikai leírásra volna szükség ahhoz, hogy pontosan meglehessen magyarázni, mit csinált, és ha valaki már meg is magyarázta, az emberek többsége, akik esetleg ugyan ezt tennék, azt hiszem, semmivel sem jutnának előbbre, mint azok, akik hivatkozással Einsteinre elfogadják a relativitás elméletét. Egy sereg élesen disszonáns dallamot játszott le bizonyos mágikus ellenpontozásban, mindezeket csillogó tömegben hullámoztatva, amely tömeg azonban egyszerre úgy rendbe jött, mint egy masírozó sereg. És mégis szép ez a zene. ...

Mindig szép. Ez volt a benyomásom, amikor ezt a zenét hallottam.

Ki nem állhatom azokat az embereket, akik zenét hallgatva, üresen vigyorognak, és a vízcsobogásra hivatkoznak, amikor egy Liszt kadenciát hallanak, akik akkor fedezték fel zenei hajlamaikat, amikor Chaminade egyik szentimentális valcerét hallgatták és akik számára Chopin Preludje csakugyan nem jelent mást, mint amikor az eső csapkodja a tetőt, vagy amikor Georges Sand érzeleg. A világ teli van ilyen emberekkel és én gyakran hízelegtem magamnak, hogy nem tartozom ezek közé. Ügy látszik, tévedtem.

Mert amikor erre a zenére figyeltem, úgy tűnt fel nekem, mintha egész Amerika gyönyörűen kivirágzott volna előttem, A dallamok úgy szálltak ki a zongorából az előbukkanó csillagokkal, mint a felhőkarcolók masszívságának szépségei. A basszus hangok úgy harsogtak szüntelenül egy őrült néger orgiájának vadságával, hogy szinte belekábultam. Voltak élénk és vidám részletek, voltak halk rejtelmes melódiái, amelyek úgy hatottak, mint valami erdő óriási titokzatossága. A hangok összeütköztek és harcoltak egymással, összekuszálódtak, azután ismét kitisztultak, összekapcsolódtak és azután egy végső rohanással végigszáguldottak a billentyűkön, mint a dübörgő csorda a vadnyugati prérin, hogy elakadt a lélegzetem.

*

Amikor befejeződött mindez és a csendet fokozatosan áthatolta az utcáról beszűrődő mindennapi élet zaja, éreztem, hogy itt az idő, amikor előállhatok és mondhatom azt, amit Schumann mondott, amikor Chopint először hallotta játszani: «Le a kalappal, uraim, ez az ember zseni.»

Itt azonban nem volt kalap, amit levehettünk volna. Ezért rámutattam a kotta egyik legkomplikáltabb oldalára és megkérdeztem tőle: hogyan csinálta ezt?
Nem tudom.
Kérem, játssza ezt le ismét, de egészen lassan.

Játszani kezdett. Három különböző ritmus harcolt egymással — kettő a magas hangokban, egy pedig a basszus hangok között. Nevetni kezdtem.

— Min nevet?
— Ezeken a fülsértő ritmusokon. Hogyan csinálja?

Megrázta a fejét és tovább Játszott.

— Belülről érzek valamit és azután kidolgozom — ez az egész.

— Érzelmei bizonyára nagyon vulkánikusak lehetnek, ha ilyen zenét szerez. .Mindig viharosak az érzelmei?

— Nem, az általános, jazz-zene mást kíván.

Mialatt beszélt jobb kezével állandóan nyomogatta a billentyűket. Kis ritmus töredékek születtek, tovahömpölyögtek és aztán meghaltak. Itt-ott kétszer, háromszor is lejátszott egy-egy zenei frázist, majd elnyomta egy disszonanciával. Azután ismét egy megragadó ritmus csendült fel.

— Mondhatom, — szóltam, hogy ez tetszik nekem.

— Nekem is.

Ismét játszott rögtönözve a «kővetkező» témát.

— Ez tulajdonképpen charleston zene és még sincs charleston ritmusa.

És ezzel kínozni kezdett egy szegény dallamot, ahogyan csak egy dallamot kínozni lehet. Ismét és ismét játszotta ezt, amíg csakúgy nem éreztem, hegy bárcsak sohase hallanám többé. Azután, amikor már úgy látszott, hogy befejezte, így szólt:

— Nos, ez egy bevezetés.

*

Mielőtt azonban cikkemet befejezném, meg kell még mondanom, amit már az elején kellett volna megírnom, hogy Gershwinnek több jövedelme van, mint az Egyesült Államok elnökének.

— Néhány esztendővel ezelőtt kezdtem meg pályafutásomat — szólt Gerswin — egy kis Broadway-i lokálban. Minden este 9 órakor ott ültem a zongoránál és játszottam népszerű dalokat mindazoknak, akik bejöttek. Többnyire négerek jártak oda és kértek, hogy játsszam az «Isten, küldj vissza» című dalt. Kóristalányok lihegtek a hátam mögött. A vendégek közül sokan kellemetlenül viselkedtek, de voltak köztük kedvesek is. Ezek között volt Fred Astair.

    Egyszer Fred Astair egy kis operettet írt saját színháza számára és többször megkért, hogy hallgassam meg néhány új dalát. Emlékszem, hogy egyszer azt mondtam neki:

     Nem volna furcsa, ha egyszer én is írnék egy operettet az én színpadom számára és ti játszanátok a főszerepet benne? Nevettünk ezen. De azután mégis valóra váltottam tervemet. Írtam egy operettet. Ennyi volt az egész."

PESTI NAPLÓ, 1928.II.19. (79/41)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
20:00 : Budapest
MŰVÉSZETEK PALOTÁJA - Autósmozi

LEHÁR: A víg özvegy - MET-felvétel
A mai nap
született:
1879 • Ottorino Respighi, zeneszerző († 1936)
1933 • Komlóssy Erzsébet, énekművész († 2014)
1940 • B. Nagy János († 2007)