Bejelentkezés Regisztráció

Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig)


3550 Búbánat 2019-12-22 14:22:42

E héten ma utoljára „vendégeskedett” a Dankó Rádió stúdiójában, a Túl az Óperencián című, napi jelentkezésű zenei műsorban Kincses Veronika operaénekesnő és fia, Vajda Gergely karmester, zeneszerző, klarinétművész.  A beszélgetőtárs, a „házigazda” – mint mindig – Nagy Ibolya felősszerkesztő -műsorvezető.

A délelőtt elhangzott adásban részleteket hallgathattunk meg Kálmán Imre - Szenes Andor és Szenes Iván magyar szövegével A montmartre-i ibolya című operettjéből. (Rádió Dalszínházának bemutatója: 1983. január 1., Kossuth rádió 20.30 – 22.00)  A felvételen  az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara működik közre, a karmester: Breitner Tamás.  Az operettdalok előadói: Kincses Veronika, Kalmár Magda, Rozsos István és Póka Balázs - mellettük a tenor-bonviván szerepében az a Molnár András Kossuth-djas operaénekes énekel, akire Kincses Veronika most is nagy szeretettel emlékszik vissza. Megtudhattuk tőle, hogy ismeretségük kezdete még gyerekkorukra datálódik: egy iskolába jártak, sőt egy ideig egymás mellett ültek az iskolapadban, ahol apróbb  csínytevéseken is járt az eszük… Később hosszú ideig nem találkoztak, az élet másfelé vetette őket, de aztán eljött a viszontlátás örömteli pillanata, amikor az Operában újra "összejöttek", s onnantól kezdve immár közös művészi pályán - szakmai, állami megbecsülésben részesülve és a közönség szeretetétől övezve - haladtak előre tovább.  A közös színpadi, koncerttermi fellépéseiken és a külföldi vendégszerepléseiken  túl,  a rádióban is gyakorta megfordultak, például a közös operettfelvételeik készítése alkalmával, mint ez a Kálmán Imre-operett is volt (1983), vagy Lehár Ferenc: Cigányszerelem (1984), Jacques Offenbach: Fortunio dala (1989). Oberfrank Géza karmester vett fel velük operettrészleteket a rádiózenekar élén, 1982-ben: szóló betétszámok mellett duetteket is énekeltek (pld. Offenbach  A szép Heléna;  Franz von Suppé:  Boccaccio).

Ezt az adást délután hat és hét óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádió hullámhosszán és az internetes elérhetőségén.


3549 Búbánat 2019-12-21 22:44:02 [Válasz erre: 3548 Búbánat 2019-12-21 10:12:33]

Kincses Veronika operaénekesnő a Dankó Rádió mai, „Túl az Óperencián” adásában a felelősszerkesztő-műsorvezető Nagy Ibolyával beszélgetve egyebek közt kitért arra, hogy a több évtizedet kitöltő művészi pályáját, életének fontosabb eseményeit feldolgozó-bemutató, összefoglaló tematikájú könyv fog a közeljövőben megjelenni róla az Opera Trezor „Operaház Örökös Tagjai” könyvsorozatában. Ezen kiadvány szövegét Karczag Márton gondozza-szerkeszti, aki - Kincses Veronika elmondása szerint - alaposan felkészült belőle; ez kiderült számára azokból a  beszélgetésekből, amelyeket az Opera Emléktárának vezetője  az elmúlt időszakban e célból vele folytatott. (Gondolom, ezt a kiadásra váró kötetet is - a Művésznő fotódokumentumaiból válogatva - gazdagon illusztráltan vehetjük majd kézbe.)


3548 Búbánat 2019-12-21 10:12:33

A Dankó Rádió imént véget ért operettműsorából - "Túl az Óperencián":

Leonard Bernstein: Három tánca  3. táncepizód (MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényel: Vajda Gergely) -  koncertfelvételről,  Zeneakadémia Nagyterem, 2007. november 28 .

Sólyom-Nagy Sándor születésnapján Kincses Veronika emlékezik operaházi kollégájára.

Kodály Zoltán: Háry János - Sólyom Nagy Sándor énekel, km. a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara, vezényel Ferencsik János

„Felszántom a császár udvarát”

–  „A jó lovas katonának, de jól vagyon dolga” (km. Férfikar)

Huszka Jenő – Szilágyi László: Mária főhadnagy – részletek

Km. a MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényel: Behár György ( Hungaroton; 1979. február 24., Petőfi rádió 21.20-22.00)

- Kettős: „Szabad-e remélnem, hogy egyszer megsajnál? Úgy kellene nékem egy kis reménysugár…/ Türelem, a boldogságra várni kell. Aki tudja rejtse el a sóhaját…” (Kincses Veronika, Berkes János)

- Kettős: „-Epedőn, remegőn nézem magát, várom, lesem a válaszát! - Türelem, a szívem nem szólhat még, csak ezért gyötrődöm még... /Némán várni egy boldog percet, és tűrni szótlan, szíve hogy reszket…” (Gallai Judit, Miller Lajos)

- Dal: „Nagy árat kér a sors a boldogságért, megfizetünk mindenért, minden pillanatért…/Boldogságunk nem tart sokáig, mert eltűnik, mint egy szivárvány… ” (Berkes János)

- Kettős: „Úgy dalolok, ahogy te akarod…. / Én teve- én teve- én teveled oly vígan élek, ezért, mint hű je-, mint hű jegyesed elvennélek…”  (Galambos Erzsi, Németh Sándor) 

- Kettős: „Én mától kezdve csak Terólad álmodom, álmomban két karomba zárlak, angyalom! Szívem csak érted reszket, és ezt a drága percet, míg élek, elfeledni nem fogom!...” (Kincses Veronika, Berkes János)

Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágbanNyitány (MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényel: Vajda Gergely) - koncertfelvételről  - Olasz Kultúrintézet „Híres operaáriák” – olasz-francia-magyar est - . Zsidó Művészeti Napok, 2016.  május 31.

 

Ezt a műsort ismét meghallgathatjuk délután hat és hét óra között a rádióban.


3547 Búbánat 2019-12-20 12:02:04

A Dankó Rádió mai operettműsorában hallott zenék:

Leonard Bernstein: A városban – Három tánc (ebből a második táncepizód; az első epizódot a tegnapi adás elején hallhattuk) - km. a  MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényel: Vajda Gergely -  koncertfelvételről,  Zeneakadémia Nagyterem, 2007. november 28 .

ifj. Johann Strauss - Victor Leon és Leo Stein – magyar szöveg Fischer Sándor: Bécsi vér

Az operett rádióváltozata. A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1976. augusztus 19. Kossuth adó 19.30 - 21.40

Km.: az  MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Breitner Tamás

Zenei rendező: Balassa Sándor

Rendező: Cserés Miklós dr.

Szerkesztő: Bitó Pál

Szereposztás:

Herceg Ipsheim-Gindelbach, Franz-landskranz miniszterelnöke – Radnay György (Tánczos Tibor)
Gróf Zedlau, bécsi követ – Fülöp Attila (Lőte Attila)
Gabriella, a felesége – Kincses Veronika (Béres Ilona)

Gróf Bitowski – Márkus László
Franciska, táncosnő – Kalmár Magda (Szegedi Erika)
Keglen, az apja, körhinta-tulajdonos – Várhelyi Endre (Győrffy György)
Pepi, próbakisasszony – Lehoczky Éva (Almási Éva)
Joseph, lakáj – Melis György (Sinkovits Imre)
Anna, szobalány – Csongrádi Katalin
Fiákkerkocsis – Váradi Balogh László
Pincér – Fellegi István
Udvarmester – Jávor Alfréd

Részletek:

- Gróf Zedlau és felesége, Gabriella kettőse: „Bécsi vér, bécsi vér, hív a tánc…” (Kincses Veronika és Fülöp Attila)

- A gróf dala: „Meg kell javulni, jól tudom” (Fülöp Attila)

- A grófné és Franciska táncművésznő kettőse: ”A férfiakkal hogy kell bánni” (Kincses Veronika és Kalmár Magda)

- Hatos:Nem lesz több randevú sohasem” (Kalmár Magda, Kincses Veronika, Lehoczky Éva, Fülöp Attila, Melis  György, Radnay György”

 

Jacques Offenbach Henri Meilhac – Ludovic Halevy: A párizsi élet

Fordította és rádióra alkalmazta: Romhányi József

A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1980. január 19., Kossuth adó 20.01-22.00

Km.: az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Breitner Tamás

Zenei rendező: Erkel Tibor

Rendező: Cserés Miklós dr.

Szerkesztő: Bitó Pál

Szereposztás:

Gondremark báró – Bordás György (Sinkovits Imre)
A báróné – Kincses Veronika (Almási Éva)
Gardfeu vicomte (Párizs kalauza) – Fülöp Attila (Fülöp Zsigmond)
Bobinet, a barátja – Miller Lajos (Lukács Sándor)
Metella, a szerelmük – Mészöly Katalin (Béres Ilona)
Frick, cipész – Palcsó Sándor (Zenthe Ferenc)
Gabriella, a kesztyűs – Lehoczky Éva (Borbás Gabi)
Pauline, szobalány – Ötvös Csilla (Csűrös Karola)
Prosper, inas – Rozsos István (Paudits Béla)
Urbain, inas – Kovács Péter (Raksányi Gellért)
Alfonz, Gardfeu inasa – Garas Dezső
Karadek grófnő – Tolnay Klári
Juliette, a húga – Sunyovszky Szilvia

Részletek:

- A báróné rondója (Kincses Veronika)

A szívem dermedt, mint a jég, a vérem svéd, az minden rút bűntől meg is véd,
de ez a Párizs, tűz és fény, elég egy hét, s leolvad a szívemről a jég…”

- A vicomte, a báróné és a báró hármasa (Kincses Veronika, Fülöp Attila, Bordás György)

 „- Párizs ezer színben ragyog, Párizs rajongója vagyok! Minden úti kalauz szíve kicsit hazahúz, ez így van, csakugyan…/- Kap borravalót! A svéd nem skót!..../- Szívesen segítek, nappal-éjjel, ha kell. Mi az óhajuk, mondják meg. /- A színházhoz! Nem untató, de hogy ha drámát adnak, horkolok. A lenge lány, az izgató…/- A szívem dobban, a szívem ring, operába gyakran elmennék, ha déltől estig sétáltam a híres Louvre képtárban. /- Operába járni nálunk sikk…/- Kora reggel vagy éjfél, legyen Ön mindig kéznél, ami itt jó és szép minket izgat már rég…/- Kora reggel és este, csak az óhajunk lenne, ami ifjú és szép, minket izgat már rég…”

 

Kodály Zoltán: Háry János – szvit  (a Szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar, vezényel: Vajda Gergely)  - részletek  (2013. július 12., Szombathely, Bartók terem)

A „Túl az Óperencián” adását – amelyben a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya vendégeivel, Kincses Veronika operaénekessel és Vajda Gergely karmesterrel, zeneszerzővel, klarinétművésszel beszélget – újra meghallgathatjuk az ismétlésben, délután hat és hét óra között.


3546 Búbánat 2019-12-19 23:48:37 [Válasz erre: 3108 Búbánat 2019-02-05 11:51:08]

Kapcs. 3108., 2313. és 2314. sorszámok

Kiegészítés:

1961. - a Magyar Rádió 20-as stúdiója

Behár György – Majoros István – László Endre: Anyámasszony katonája, az Ifjúsági Rádiószínpad zenés játékának felvételekor.

Bikádi György színművész és Andor Éva operaénekesnő.

A Magyar Rádió bemutatója: 1961. november 

Km. Andor Éva, Petress Zsuzsa, Tolnay Klári,   Bessenyei Ferenc, Juhász Pál és Bikádi György, valamint

 a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. 

Vezényel: Sebestyén András

1961. Fotó:  Szalay Zoltán

Forrás: Fortepán


3545 Búbánat 2019-12-19 11:53:04

Ezen a héten naponta Kincses Veronika operaénekes és fia, Vajda Gergely karmester, zeneszerző, klarinétművész a vendég a Dankó Rádió stúdiójában, ahol a „Túl az Óperencián” műsorában a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya beszélget velük.

A mai adásban elhangzott zenék közül említem:

Giacomo Puccini: Pillangókisasszony - Cso-cso-szán nagyáriája, II. felv – „Un bel, di Vedremo”  (Kincses Veronika, km.  a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel:  Rico Saccani) előadás-felvételről.

 

Lehár Ferenc – Mérey Adolf: A víg özvegy

– Bevezetés, kóló és Vilja-dal, II. felv. (Kincses Veronika, km. MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás)

- Danilo belépője, I. felv.:

„A szerelmetes szép hazám, hogy mennyi gondot ád, az ám. Hisz mert dolgom sok nagyon, csak épp hogy délig alhatom. A hivatalban, ó egek, egy teljes órát görnyedek! Egy asztalon a körmömet piszkálgatom! Én nálam nincs kihallgatás, bölcsebb dolog a hallgatás , hisz csupa gond a homlokom, ahogy hazám javán gondolkodom. Meg kell jelennem édesem, költséges nagy ebédeken.  Így telik el egész napom, alig hogy álmom láthatom. És mire alkonyodni kezd, csalogat, vár a csöndes est. És kimerülve teljesen a nyugalmamat keresem. /Az orfeum  tanyám, ott nem zavar hazám, ott éltem vígan élem, mert átkarol tündérem! Lolo, Dodo, Zsuzsu, Cloclo, Margo, Frufru! S a hazaszeretetnél szerelmük többet ér! Pezsgővel húzom én, a kánkánt járom én!  És csókolom a nőket, sőt ölelgetem őket! Lolo, Dodo, Zsuzsu, Cloclo, Margo, Frufru ! S a hazaszeretetnél szerelmük többet ér!” (Melis György,  km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás)  - „Melis György operettdalokat énekel, új felvételről” - 1980. november 3., Kossuth Rádió 20.31 – 20.50 

- Valencienne és Rosillon kettőse, I. felv.: „Az otthon édes varázsa leng körül.” (Koltay Valéria és Kövecses Béla, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel Sebestyén András) -  Rádió Dalszínházának bemutatója: 1962. december 8., Kossuth Rádió 18.55 – 21.27. 

- Grisette-dal, III. felv.:

 Este odakinn az utcán, trallalli és trallalla, szép grisettek, csábos fruskák, járnak-kelnek, fel s alá. Trallalli és trallalla, trallalli és trallalla, hipp-hopp, kipp-kopp, hipp-hopp, kipp-kopp, járkálunk csak fel s alá. /Íme, itt a kis grisettek, akikért úgy lelkesedtek: Lolo, Dodo, Zsuzsu, Frufru, Cloclo, Margo - E moi!  Rittantouri tantirette, e voila les belles grisettes, les grisettes de Paris, rittantouri tantiri!...” (Oszvald Marika, km. a Debreceni Filharmonikus Zenekar, vezényel: Kaposi Gergely) - „Éljen a magyar!  - Operettbál 2000” - CD. Kiadó: Convention Budapest Classic, 2000

- Induló a II. felvonásból:

„- Asszonynéppel hogy kell bánni? - Mondd meg, na, mondd! - Ezt nem tudja kitalálni sem a bölcs, sem a bolond. - Biztos módszert, - Biztos módszert - Kár keresni! - Hasztalan! - Mert hát minden asszonyszívnek - Más-más tolvajkulcsa van. - Egyiknek bókot súgsz fülébe, - Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! - Tapintatosan jársz el véle, - Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! - Jó néha imponálni nekik! - Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! - Ha kell, bosszants babádat végig! - Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! - Gyöngéd legyél, sok ezt kívánja, - Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! - Házsártos néha Éva lánya! -  Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! - Bőrükben néha alig férnek! - Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! - S tőlünk olyan furcsákat kérnek, - Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! /
Bár az asszonyokhoz senki sem ért, - Óh, az asszony! - De rajongunk a női nemért! - Mert a földön s égen a fő: - Csak a nő, nő, nő, nő, nő! - Barna, szőke, cseléd, úrinő, - Tüzes asszony, leány epedő? Pityegő, nevető? Egyformán a nyakunkra nő! - Asszony, asszony, asszony?! Bár az asszonyokhoz senki sem ért: De rajongunk a női nemért! Mert az égen s a földön a fő: Csak a nő, nő, nő, nő, nő!” (Udvardy Tibor, Külkey László, Kishegyi Árpád, Palcsó Sándor, Kövecses Béla, az  MRT Énekkara  és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) –
a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1962. december 8., Kossuth Rádió 18.55 – 21.27

 

Huszka Jenő – Kristóf Károly: Szép Juhászné - a rádióoperett bemutatója: 1954. december 19., Kossuth Rádió, 19.00 – 21.35

Km. a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Lehel György

- János dala – Szabadságdal: „Háromszínű ősi magyar lobogó, fújja a szél, fújja, mind azt fújja: él a magyar szabadság, hősök dicső múltja, hibázhatja bárhogyan is az idő, újjáéledt mi korunkban az erő, háromszínű ősi magyar lobogó, lengjen, a szél fújja! /Vállvetve vívja meg ez a nép harcát, fáradnak, kéz akad a helyén száz, védi e hős csapat a hazát! Pajtás, jöjj velünk, jó lesz ha közibénk állsz!…./Szállj be csak bátran most közibénk, pajtás, védd meg az ősi magyar zászlót! ” (Sárdy János, km. a Magyar Rádió Énekkarának Férfikara)

- Betyárnóta: „A pej lován jár a betyár…/ Hogyha egyszer elfogják…”  (Hadics László, km. a Magyar Rádió Énekkarának Férfikara)

- Krisztina és Rudi vidám kettőse: „Hűvös a kút vize, hűvösebb a lány szíve, hogyha benne megbúvik a búbánat…/Magyar lánynak magyar legény a babája, mert a szíve, mert a lelke azt kívánja…./Csípje a kánya…/félre a búval, mert csattan a csók…. magyar lánynak a világon nincsen párja…” (Petress Zsuzsa és Rátonyi Róbert)

 

Giuseppe Verdi: Nabucco – Nyitány (a MÁV Szimfonikus Zenekarát Vajda Gergely vezényli) - koncertfelvételről: „Híres operaáriák” – olasz-francia-magyar est a budapesti Olasz Intézetben. Zsidó Művészeti Napok, 2016.  május 31.

Ezt a délelőtti műsort ma 18 és 19 óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban és az internetes elérhetőségén is www.dankoradio.hu oldalon.


3544 Búbánat 2019-12-18 20:49:18 [Válasz erre: 1883 Búbánat 2017-01-30 15:54:52]

Kapcs. 1883. sorszám

1959. -  Fotó a Magyar Rádió stúdiója Karl Zeller A madarász című operettjéből készült rádióváltozat felvételekor. Fábry Edit és Szabó Miklós operaénekesek, csokornyakkendővel Pethes Sándor, jobbra Kazal László színművészek.

Forrás: Fortepan

Karl Zeller: A madarász

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1959. november 28., Kossuth Rádió, 19.00- 21.35.
(Közben 20.00-20.20 Esti Krónika)

Rádióra West és Held szövege nyomán dr. Székely György dolgozta át

Verseit Erdődy János és Fischer Sándor írta

Vezényel: Polgár Tibor

Közreműködik a Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Rádió Énekkara

Zenei rendező: Ruitner Sándor

Rendező: Solymosi Ottó

Szereposztás:

Ádám, madarász – Szabó Miklós
Postás Milka – Petress Zsuzsa
Mária hercegnő – Fábry Edit
Theodor, választófejedelem – Kemény László
Csörsz, főudvarmester – Bilicsi Tivadar
Szaniszló, testőrkapitány – Rátonyi Róbert
Adelaide, főudvarmesternő – Szilvássy Margit
Haskó, professzor – Pethes Sándor
Flaskó, professzor – Kazal László
Mimi, udvarhölgy – Gyimesi Pálma
Schneck bíró – Maleczky Oszkár


3543 Búbánat 2019-12-18 10:39:15

A Dankó Rádió nemrég véget ért operettműsorában elhangzott zenék voltak:

Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – Intermezzo  (MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényel: Vajda Gergely)  - koncertfelvétel  - "Híres operaáriák – olasz-francia-magyar est a budapesti Olasz Intézetben." Zsidó Művészeti Napok, 2016.  május 31.

Franz von Suppé: Boccaccio

-  Fiametta és Boccaccio "olaszkettőse": "Mia bella fiorentina disprezzi l’amor Ignorio furbettina le piaghe del cor..." (Kincses Veronika, Molnár András, km.  az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Oberfrank Géza) – „Kincses Veronika és Molnár András új operettfelvételeiből”, 1982. május 7., Kossuth adó, 20.45 – 21.30.

Kálmán Imre -Julius Brammer - Alfred Grünwald - Harsányi Zsolt: Marica grófnő

Operett két részben

A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1987. december 21., Petőfi Rádió, 20.04 – 21.49

Rádióra alkalmazta: Kardos G. György

Közreműködik: az MRT Szimfonikus Zenekara, Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc) és Gyerekkara (karigazgató: Reményi János)

Vezényel: Breitner Tamás

Zenei rendező: Fejes Cecília

Rendező: Bozó László

Szerkesztő: Bitó Pál

Szereposztás:

Marica grófnő - Kincses Veronika (Hűvösvölgyi Ildikó)

Péter – Gulyás Dénes

Liza, Péter húga – Kalmár Magda

Pista-Zsupán – Rozsos István

Populescu – Korcsmáros Péter

Cecília néni – Psota Irén

Alfréd – Buss Gyula

Cigányprímás – Tándor Lajos

Tanító – Pathó István

Cigánylány – Takács Tamara

Lány – Pap Ágnes

- Bevezető és Marica belépője: „-Hej, Marica, éljen.../ - Húzd, mint régen! Húzzad nékem! Gyere ide vén cigány!…/- De jó is lenne, szerelmes lenni, egy édes vágynak, utána menni! Nem tudni semmit, semmit, csak szeretni, mindent, mindent elfeledni! Pajtás, az lenne jó!..."  ( (Kincses Veronika, MRT Énekkara)  

- A II. Finálé (Kincses Veronika, Gulyás Dénes, Korcsmáros Péter, Rozsos István, az MRT Énekkara)

 

Ifj. Johann Strauss: Császárkeringő (Alfa Szalonzenekar és Bálint János előadásában, vezényel Vajda Gergely) – koncertfelvételről

 

Ismétlés: délután hat és hét óra között a Dankó Rádióban. "Túl az Óperencián"


3542 Búbánat 2019-12-17 12:57:30

Dankó Rádió – „Túl az Óperencián”

A heti vendégek a műsorban: Kincses Veronika operaénekes és Vajda Gergely, karmester, zeneszerző és klarinétművész.

Beszélgetőtárs: Nagy Ibolya - felelősszerkesztő-műsorvezető

A délelőtti adás zenéi voltak:

Kálmán Imre: A hollandi menyecske  - Nyitány (a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarát Richard Bonynge vezényli)

Lehár Ferenc – Martos Ferenc: A pacsirta - Juliska belépője: „Akkor vagyok boldog, mikor elbolyongok, erdő sűrűjében, tarka réten…/Kis pacsirta víg dalol, ég felé száll…” (Kincses Veronika, km.  az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Oberfrank Géza ) „Kincses Veronika és Molnár András új operettfelvételeiből”, 1982. május 7., Kossuth adó, 20.45 – 21.30.

Offenbach-blokk következett, itt Nagy Ibolya bekonferálását pontosítom: nem kizárólag A párizsi élet  című operett részleteit hallottuk az adásban; első számként valóban A báróné rondója szólalt meg Kincses Veronika énekében, azonban ezután már egy másik Offenbach-darabból, a Piaci dámákból következtek a bejátszott részletek:

Jacques Offenbach: A párizsi élet A báróné rondója (Kincses Veronika, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) - A  Rádió Dalszínháza bemutatója: 1980. január 19., Kossuth adó 20.01-22.00

„A szívem dermedt, mint a jég, a vérem svéd, az minden rút bűntől meg is véd,
de ez a Párizs, tűz és fény, elég egy hét, s leolvad a szívemről a jég.
Mikor a zsongó utcát járom, azon a pezsgés megszédít,
olyan ez, mint egy híres álom, mely minden bűnt is megszépít.
Így szinte levegőben lóg az édes csók [… ]                                       

összesúg egy kis grisette meg egy úr, és azon túl az Isten sem tudja már, mit csinál.
Tudtam én már az első percben, ez nem szül bennem sem jó vért.
Ez a tűz, megperzsel engem, a sátán itt majd megkísért.
Feküdni este hűvös ágyban, zord magányban, nem is vágytam többé már.
Égett az ajkam, súgtam halkan: segíts rajtam, gyere Ámor, szívem vár!
És akkor Ámor ott is termett, nagy csoda történt Párizsban!
A szívem akkor meg nem dermedt: szerelmi bájitalt ittam.
Óh, milyen szép volt ez a titkos-híres téma: kívánom forrón ezt a bűnt!
Ma este újra boldog görbe útra lépek, hogyha a háznép már eltűnt.           

Senki nem is sejti,  a titkot rejti néma szám,

a jobbik eszem majd elfelejti, de visszasírom néha tán.                                                                             

Egy francia lány elcsitul végül, élhetek svédül a férjem rideg oldalán,
de gyakran nálam a vendég, ez a kis emlék, és felidézem sokszor tán.       

Ha halványultnak tűnik végképp, visszatérnék én de még.                           

És  várna újra boldog kép. Ez álomkép! Álomkép! Ez álomkép!
A szívem dermedt, mint a jég, a vérem svéd, az minden rút bűntől meg is véd.
de ez a Párizs, tűz és fény, elég egy hét, leolvad a szívemről a jég.                 

A szívem már nem jég, a szívem már nem jég!”

 

Jacques Offenbach: Piaci dámák (Mesdames de la Halle – 1858)

Operett egy felvonásban

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1976. július 11. Kossuth adó 18.50 – 19.50

Szövegét Lapointe írta. Fordította és rádióra alkalmazta: Romhányi József

Vezényel: Hidas Frigyes
Km.: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara


Zenei rendező: Fejes Cecília
Rendező: Horváth Ádám

Szerkesztő: Bitó Pál

Szereposztás:

Madame Poiretapée, hal- és zöldségárus – Forgács Júlia
Madame Madou, zöldséges kofa – Barlay Zsuzsa
Madame Beurrefondu, zöldséges kofa – Andor Éva
Raphlafla, ezreddobos – Palcsó Sándor
Mademoiselle Ciboulette, gyümölcsárus – Kincses Veronika
Croute kukta – Fülöp Attila
Rendőrbiztos – Gregor József (Basilides Zoltán)
Csapos – Képessy József
Egy ruhaárus; Egy játékárus; Egy zöldségárus - énekhangok: Köteles Éva, Mátray Zsuzsa, Szemere Erzsébet

- Ciboulette és Croute szerelmi kettőse ….” (Kincses Veronika, Fülöp Attila)
„- Ciboulette, lelkemnek az minden álma, hogy Veled oltárhoz állhassak már…. /- Kedvesem, álmod, ha valóra válna, csakhamar lehetnénk ketten egy pár/- Nem tudom, mi ez most: való vagy álom? /- Valóság, te leszel, csakis a párom/- Ránk akkor örökös boldogság vár!…Oltárhoz állunk már/- Lesz itt ünnep, dínomdánom, lesz itt hosszú három nap, azt a percet várom, áldást mondjon ránk a pap…Ó, jöjjön már ez az a nap…/- Ajkunk lángol, ég a vágytól….És rázendít, hogy a tánc mily szép… /- De teljes boldogság csakis úgy várhat rád, ha jön valaki - ugyan ki? - több valaki...- pici pólyás babád… - ha sok gyerek vár ránk….”

- Finálé (Kincses Veronika, Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Forgács Júlia, Köteles Éva, Mátray Zsuzsa, Szemere Erzsébet, Fülöp Attila, Gregor József, Palcsó Sándor)

 „…A lányom, én vagyok jó anyád!… - az anyja?!…/- A lányom...,- én vagyok jó atyád! - az apám?! …- az apja?! /- Nejem ő, ez a nő!... /- Most megvagy, nem menekülsz, dobos úr, elhagytad áldozatodat, gonoszul…/ - A csábítója volt…- .Nejem ő! Ez a nő!... /- Ez a sors, ez a végzet, mely szörnyen súlyt le rám, igen ő, az a nő, ki tetszett egyszer tán…/- Árulja el, mi az a tett?../- Mint ifjú hős vitéz, egy lányt szerettem én, és akkor jött a vész: született egy csöpp lányka, de hadba ment a gárda, és én magamhoz vettem, másnap zálogba tettem az én kis Ciboulette-tem /- Semmi kétség, ő az édesapám!.../- Ez nemes tett, ez ritka jóság!.../- Dobos Úr! Már hogy ez az álma, a kedves lányát úgy imádom… - Papám, már hogy egy az álmod: legyen ez az úr a párom!…./- Mily heves ez e szerelmi láng! Tüze át csap, át terjed rám… /- Keljetek szépen egybe már, éljen a boldog ifjú pár!…./- Milyen csuda-csoda-csuda jó lélek…/- Nosza, zengjen a dob!.../- Raphlafla, Raphlafla, Raphlafla…/- Enyém lesz szívem párja, többet a sors nem adhat…/ - Jöjjön vígan zsivajos lárma, éljen minden piaci dáma! Éljen minden piaci dáma!.Éljen, aki piaci dáma!”  


Az adás végén elhangzott Gershwin Egy amerikai Párizsban című műve (Km. a MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényel: Vajda Gergely)  Zeneakadémia Nagyterem, 2007. november 28.

Ismétlés: du. hat és hét óra között a Dankó Rádióban és az internetes elérhetőségén is online.


3541 Búbánat 2019-12-16 16:20:06 [Válasz erre: 3540 Búbánat 2019-12-15 19:40:36]

Túl az Óperencián Kincses Veronikával és Vajda Gergellyel - 51. hét - a művész-vendégek beszélgetőtársa a Dankó Rádió stúdiójában a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.

"Kincses Veronika, a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő (lírai szoprán), érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és Mesterművésze.

Megannyi lemezen közreműködött, amelyek között operák teljes felvételei, dalok és szólólemezek is megtalálhatók, ezek között több nemzetközi díjat is nyert. Operafilmekben és televíziós feldolgozásokban egyaránt láthattuk-hallhattuk. Pályája során a Pillangókisasszony emblematikus szerepévé vált, egy generáció ma is vele azonosítja Csocsoszánt. De láthattuk őt egyebek közt Zerlina, Susanna, Fiordiligi, Mimì, Manon, Norma, Angelica nővér, A nürnbergi mesterdalnokok Évájának szerepében, sőt kortárs zeneszerzők darabjaiban is. A Magyar Állami Operaházban és a világ nagy operaszínpadain, Európában és a tengerentúlon egyaránt sikert aratott hiteles alakításaival.

Fia, Vajda Gergely karmester, zeneszerző, klarinétművész.

Idén november végén új tagokat választott szakosztályaiba a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia éves, rendes közgyűlésén. A zenei alkotóművészeti osztály rendes tagnak választotta Vajda Gergelyt. [...] "

A mai műsor zenei összeállításában  Kodály-művek és Lehár-operett részletei kaptak helyet:

Kodály Zoltán: Felszállott a páva – változatok egy magyar népdalra (Páva-variációk)  - MÜPA  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2013. január 22.  (koncertfelvételről)

Kodály Zoltán: Székelyfonó – részletek (km. a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. Vezényel: Ferencsik János

- Nekem olyan emberecske kéne…(MRT Énekkarának Nőikara)

- „Én elmentem a vásárra” (Komlóssy Erzsébet)

- „Most jöttem Erdélyből, hat lóval, hintóval, s egy rongyos szolgával...” (Palcsó Sándor)

- „A csitári hegyek alatt régen leesett a hó” (Andor Éva, Simándy József)

Kodály Zoltán: Háry János – szvit (km. a Savaria Szimfonikus Zenekar, Vajda Gergely)Szombathely, Bartók terem, 2013. július 12. (koncertfelvételről)

Lehár Ferenc: Cigányszerelem - az operett teljes stúdiófelvételéről

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1984. július 9., Petőfi Rádió 20.35 – 22.15

Magyar fordítás: Gábor Andor versei nyomán Zoltán Pál

A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát Nagy Ferenc vezényli.

Ezen a felvételen szerepeltek:

Zórika – Kincses Veronika
Ilona – Kukely Júlia
Paulette - Decsi Ágnes
Berta – Takács Tamara
Ionel – Molnár András
Józsi – Gulyás Dénes
Tivadar – Fülöp Attila
Dragotin – Bende Zsolt
Kutula – Korcsmáros Péter
Mihály - Mersei Miklós
 

Erről a rádiófelvételről  Kincses Veronika, Kukely Júlia, Gulyás Dénes, Molnár András és Mersei Miklós énekében csendültek fel szép dalok, kettősök és jelenetek.

Ismétlés: ma 18 és 18 óra között a Dankó Rádióban, ami az interneten is elérhető online.

 

 


3540 Búbánat 2019-12-15 19:40:36

Már most jelzem: jövő héten minden nap Kincses Veronika operaénekesnő és fia, Vajda Gergely karmester, zeneszerző, klarinétművész lesznek a Dankó Rádió vendégei, akikkel a Túl az Óperencián műsorának felelősszerkesztő-műsorvezetője, Nagy Ibolya beszélget. Adás időpontja:  de. 9-10 és az ismétlésben du. 6 és 7 óra között. 


3539 smaragd 2019-12-15 18:04:22 [Válasz erre: 3533 smaragd 2019-12-11 18:17:22]

Dankó Rádió                         a mai ismétlésben: 18:13

Gálakoncert a Zeneakadémia Nagytermében, ma ünnepli alapításának 65. évfordulóját a Magyar Rádió Gyermekkórusa, amely Botka Valéria és Csányi László nevéhez fűződik.

A mai műsor egyik témájához kapcsolódva hangzottak el Nagy Ibolya felelősszerkesztő-műsorvezető fenti szavai.

Az évfordulóhoz kapcsolódva elmondta, hogy a rádiófelvételek közül a most megjelent, remek gyermekkórus CD-ről - Gyermekjátékok címmel- Kemény Egon tündéri dalaival, választott két kórusművet:

  • KEMÉNY EGON – Erdődy János: „Játszótéren”

Szvit, Magyar Rádió, 1959, részlet

Játszótéri induló

A Magyar Rádió Gyermekkarát és Kamarazenekarát Csányi László vezényelte.

  • KEMÉNY EGON – Soltész Erzsébet : „A tanítónéni”

dal Pedagógus-napra, Magyar Rádió, 1958

A Magyar Rádió Gyermekkarát Csányi László vezényelte, zongorakísérettel.

„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


3538 Búbánat 2019-12-15 11:44:14

A Dankó Rádió Túl az Óperencián című zenei műsorában ma délelőtt az alábbi operettekből szólaltak meg részletek:

- Ábrahám Pál - Földes Imre – Harmath Imre: Viktória 

Budapesti Operettszínház előadásán (2013) készült felvételről hangzottak el ismert dalok.  Énekelnek: Frankó Tünde, Kékkovács Mara, Peller Anna, Szendy Szilvi, Csonka András, Dolhai Attila, Peller Károly. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Énekkara és Zenekara, vezényel: Makláry László.

- Andor Éva operaénekesnő emlékét idézve – aki ma nyolcvan esztendeje született (elhunyt 2014-ben) -, felcsendült szép szopránján a Szirmai Albert – Emőd Tamás Mézeskalács című daljátékának rádiófelvételéről a Királynő dala: „A kis királykisasszonyoknak, azoknak jó dolguk van ám…./Mégis, mégis, furcsa egy dolog! Szegény királynők mégse boldogok, egy kis cseléd, higgyétek nékem el, az nem cserélne őfelségével!...” (km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – keresztmetszet, 1977. január 21., Kossuth Rádió 17.19 – 18.04 

- Kálmán Imre – Harsányi Zsolt: Marica grófnő – Tasziló dala: „Hej, cigány…” (Dolhai Attila, km.  a Budapesti Operettszínház zenekara, vezényel: Makláry László) – Dolhai Attila Mi muzsikus lelkek című, új operettlemezéről (CD, 2019)

 

Egész héten át az Operettszínház művészeivel - Kiss Diána és Dolhai Attila - beszélgetett a rádió stúdiójában a felelős szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.

A "Túl az Óperencián" műsorát délután hat és hét óra között  ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádió hullámhosszán.


3537 Búbánat 2019-12-14 13:15:26 [Válasz erre: 3536 Búbánat 2019-12-13 15:44:03]

Az ismertetett Dolhai Attila-operettlemezről ma két dal hangzott el a Dankó Rádió délelőtti operettműsorában: 

Kálmán Imre – Harsányi Zsolt: "Mond el, hogy imádom…" (Marica grófnő)

Zerkovitz Béla – Szilágyi László: "Mi muzsikus lelkek" (Csókos asszony)

Ez utóbbi operettből további részletek is felcsendültek az Operettszínház előadásának élő felvételéről:

Énekelnek. Kékkovács Mara, Oszvald Marika, Peller Anna, Dolhai Attila, Faragó András és Peller Károly.  Közreműködik a Budapesti Operettszínház Énekkara és Zenekara.  Vezényel: Silló István

A "Túl az Óperencián" műsorát délután hat és hét óra között  ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádió hullámhosszán. 


3536 Búbánat 2019-12-13 15:44:03


Megjelent Dolhai Attila Mi muzsikus lelkek  című operettlemeze (CD, 2019)

A lemezen a művész nagy sikerű operett szerepeiből idéz:

Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Mi muzsikus lelkek (Csókos asszony)
Kálmán Imre – Harsányi Zsolt: Mond el, hogy imádom(Marica grófnő)
Ábrahám Pál – Földes Imre – Harmath Imre: Csak egy kislány (Viktória)
Kálmán Imre – Müller Péter Sziámi: Radjami áriája (Bajadér)
Kálmán Imre – Kulinyi Ernő: Szebb volt itt régen (A chicagói hercegnő)
Kálmán Imre – Gábor Andor: Emlékszel még (Csárdáskirálynő), Közreműködik Fischl Mónika
Kálmán Imre – Szenes Andor: Ma Önről álmodtam (Az ördöglovas)
Kálmán Imre – Harsányi Zsolt: Hej, cigány (Marica grófnő)
Kacsóh Pongrác – Heltai Jenő: Jancsi belépője (János vitéz)
Kálmán Imre – Szenes Andor: Sándor áriája (Az ördöglovas)

A lemezen közreműködik Makláry László és Pfeiffer Gyula vezényletében a Budapesti Operettszínház zenekara.

(A CD megvásárolható a TKK könyvek könyvesboltban a 1085 Budapest, József körút 34. szám alatt. Hétköznap 10-19, szombaton 9-13 óra között.)

 

Egész héten a Dankó rádió Túl az Óperencián című műsor vendége az Operettszínház két művésze: Dolhai Attila és Kiss Diána - akikkel a felelős szerlkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya beszélget.  Az adás minden nap 9-10 valamint ismétlése 18-19 órakor.

Dolhai Attila operettlemezéről naponra felhangzik egy-egy dal: ma az Ördöglovas című operettből Sándor áriája.


3535 Búbánat 2019-12-12 16:41:23

A Dankó Rádió ma délelőtti operettműsorának első részében hallottuk:

Eisemann Mihály: Bástyasétény 77

Rádió Dalszínházának a bemutatója: 1957. május 4., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00 

Szövegét írta Baróti Géza és Dalos László

Vezényel: Vaszy Viktor

Km.: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Tánczenekara, valamint a Földényi-kórus

Részletek:

- „A vén budai hársfákAjtay Andor (próza és ének); km. Németh Marika (próza), Zentay Anna (próza), Lorán Lenke (próza)

- Dal: „Csillag ragyog” (Németh Marika, km.. Fejes Teri, Lorán Lenke - próza)

-„ Popocatepetl, oh”  (Kazal László, Fejes Teri, Fekete Pál)

- „Pest- Budán…” (Zentay Anna, Rátonyi Róbert)

­

A „Túl az Óperencián” adásának második felében a Paganini részletei szólaltak meg:

Lehár Ferenc – Kulinyi Ernő – Erdődy János: Paganini

-  Anna-Elisa dala (Szóka Júlia)

„Csak nem lesz tán hozzám az élet oly kegyetlen és csalárd, hogy ellopja az üdvösséget, mely végre rám talált. A boldogság nékem is szent jogom, a szerelmem engedni nem fogom, nem térít el utamból száz veszély, mert e szív, érte él. /Szép álom, szállj a szívembe, szent égi tűz. Szép álom, utánad vágyom, ó, el ne űzz. Légy üdvöm vagy átkom, még csók ég a szánkon, a szív mindent felejt, könnyet sem ejt….”

E dalt követően a Rádió Dalszínháza teljes felvételéről hangzott el néhány részlet:

A felvétel bemutatójának az ideje: 1981. március 14., Kossuth Rádió 19.15 – 20.35:

Km. az MRT Énekkara és Szimfonikus zenekara. Vezényel: Sebestyén András

Paganini dala (Gulyás Dénes)

„Volt nem egy, de száz babám, nem vártam én, míg csókot ád a lány! Szád ha ég, fürge légy! Rózsaszál! Azért vagy, hogy letépd! Mint lepke száll, csapong a férfivágy, mézet kínál ezernyi szép virág, férfiszív, egy se hív, drága lány, azért csapongok így! /Tudom, hogy őrjít az édes száj, tudom, hogy csalódni szörnyen fáj, tudom mily forró a friss vágy, a szív, tudom, hogy kiég a szenvedély…

- Paganini és Anna-Elisa kettőse: „Egy magányos éjszakán álmot láttam talán…” (Kalmár Magda, Gulyás Dénes)

- Anna-Elisa dala és kártyahármas (Lehoczky Éva, Gulyás Dénes, Palcsó Sándor)

 

Az adás végén Smetana Az eladott menyasszony című operájából a  Komédiások táncának dallamai csendültek fel. (A Magyar Állami Operaház Zenekarát Kocsár Balázs vezényi – koncertfevételről)  

A délelőtti műsor ismétlését 18 órától hallgathatjuk meg a Dankó Rádióban,


3534 Búbánat 2019-12-11 19:16:48 [Válasz erre: 3532 Búbánat 2019-12-11 13:14:36]

Pótlólag említem meg, ami kimaradt az ismertetőmből.

A Dankó Rádió imént véget ért operettműsorában részletek hangzottak el Huszka Jenő – Martos Ferenc Lili bárónő című operettjéből:

-  Szerelmi kettős: - Zárkózottan, egymagában, büszke vára csarnokán, élt egy gőgös gróf kisasszony, réges-régen, hajdanán…/-Tündérkirálynő, légy a párom! Szállj le, szállj le pille szárnyon!.…”  (Nagy Ibolya, Csák József, km. a Pécsi Szimfonikus Zenekar, vezényel: Cser Miklós- koncertfelvételről, Pesti Vigadó 

Az MTVA – Dankó Rádió közös produkciója volt: a Magyar Rádió 6-os stúdiójában 2014 decemberében harminckét népszerű operettrészletet vettek fel Huszka műveiből! (Lili bárónő, Bob herceg, Gül baba, Mária főhadnagy, Erzsébet, Szép Juhászné)

Az új stúdiófelvételt tematikusan,  részletekben mutatta be a Dankó Rádió a "Túl az Óperencián" adásában a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.  Először Huszka Jenő születésének 140. és halála 55. évfordulóján, 2015 áprilisában  került adásba, és azóta is folyamatosan a műsorán szerepelnek ezek a Huszka-dalok és kettősök.

 A következő művészek működtek közre az új Huszka-stúdiófelvételenBenedekffy Katalin, Dancs Annamária, Fischl Mónika, Geszthy Veronika, Kalocsai Zsuzsa, Kékkovács Mara, Nagy Ibolya, Szendy Szilvi,  Balczó Péter, Boncsér Gergely, Clementis Tamás, Kerényi Miklós Máté, Nyári Zoltán, Peller Károly.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Pad Zoltán) Kovács János vezényli.

Az adásban továbbiakban erről a stúdiófelvételről hangzottak el részletek:

- Radagan – tánckettős „- Ide nézzen, kérem, szívesen…” (Dancs Annamari, Kerényi Miklós Máté)

- Cigaretta-keringő, Illésházy gróf és Clarisse kettőse, I. felv.: „Engedje meg, hogy úgy, mint régen, tűzzel kínáljam szép babám.../Valamikor hajdanán, ködös októberi délután,  finom cigarettel vártam önre én…/Egy kis cigaretta, valódi, finom, oly illatos, enyhe, mint rózsaszirom…” (Benedekffy Katalin, Nyári Zoltán)

- Clarisse és Frédi vidám kettőse: „- Hogyha szeretnél engemet, úgy mint én tégedet…/- Gyere, csókolj meg szaporán, tubicám…” (Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté)  most megegyél, ám…” (Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté) 


3533 smaragd 2019-12-11 18:17:22 [Válasz erre: 3532 Búbánat 2019-12-11 13:14:36]

Dankó Rádió  a mai ismétlésben: most kezdődik

KEMÉNY EGON – Erdődy János: „Krisztina kisasszony”

60 évvel ezelőtt, 1959-ben mutatta be a Magyar Rádió.

A mai műsorban „Kemény Egon gyönyörű daljátékával” – ahogy Nagy Ibolya felelősszerkesztő bevezetőjében említette – a Krisztina kisasszonnyal emlékezett kora híres primadonnájára, PETRESS ZSUZSÁRA.

Elhangzott részletek:

Ha madárka dalol az ágon…. dal, Krisztina – Petress Zsuzsa

Záporeső…..                            kettős, István és Krisztina – Kövecses Béla és Petress Zsuzsa

Bárhova mentél…                   Krisztina románca – Petress Zsuzsa

Ha én egyszer tereád

szemet vetek…                        kettős, Blanche és Brunner – Gyenes Magda és Bilicsi Tivadar

Dal a hódításról                       kettős, Eugène és Krisztina – Rátonyi Róbert és Petress Zsuzsa

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.                     

"Túl az Óperencián" – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió

https://hu.wikipedia.org/wiki/Petress_Zsuzsa


3532 Búbánat 2019-12-11 13:14:36

Kemény Egon - Erdődy János Krisztina kisasszony című rádióoperettjéből hallottunk néhány részletet a Dankó Rádió délelőtt sugárzott operettműsorában.  

A bejátszott énekfelvételeken  Petress Zsuzsa, Gyenes Magda, Kövecses Béla, Bilicsi Tivadar, Rátonyi Róbert, valamint a Földényi-kórus, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre. A karmester: Lehel György  - rádióbemutató: 1959. augusztus 22., Kossuth Rádió, 20.25 – 22.00

Petress Zsuzsa (Budapest, 1928. december 11. - Budapest, 2001. március 11.) ezen a napon született kilencvenegy évvel ezelőtt; a "Túl az Óperencián" műsorának felelősszerkesztő-műsorvezetője, Nagy Ibolya, röviden kitért az Operettszínház egykori primadonnája pályájának indulására,  ismertette főbb színpadi szerepeit, említést téve az 1953-ban bemutatott Állami Áruház című zenés filmjéről is.  Különben a rádióban és a televízióban is sok zenés darabban szerepelt Petress Zsuzsa.

Petress Zsuzsa (1961)

Ugyancsak ezen a napon született, 1944-ben,  Csák József operaénekes, kinek tenorján most Huszka operettjeiből (Bob herceg, Lili bárónő) csendültek fel jól ismert dalok.

A műsorban hallottunk egy részletet Kálmán Imre A csikágói hercegnő című operettjéből is; a felvételen Dolhai Attila énekli új lemezéről:  „Szebb volt itt régen”.

Ezt a műsort délután az ismétlésben hat és hét óra között újra meghallgathatjuk. 


3531 Búbánat 2019-12-10 17:48:12

Mindjárt kezdődik a délelőtti operettműsor ismétlése a Dankó Rádióban - "Túl az Óperencián": (18 és 19 óra között)

Vendégek a stúdióban: Kiss Diána és Dolhai Attila - az Operettszínház művészeivel a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya beszélget egész héten át. 

A mai műsorban elhangzó zenék: 

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő - Edvin és Szilvia  szerelmi kettőse: „- Emlékszel még, jut még eszedbe a múltunk? Szép volt, de szép, minden perc üdvöt kínált.../- Ilyen könnyű kis regény, hidd el, száz van! Ilyen szörnyű lányregény minden házban! Ilyen könnyű kis regény rám nem hathat, legfeljebb ha megkacagtat! Tra-la-lalalalala, megkacagtat, tra-la-lalalalala, rám nem hathat!...” (Fischl Mónika,. Dolhai Attila, km. a Budapesti Operettszínház zenekara, vezényel Makláry László)

Kálmán Imre: Marica grófnő – Taszilo dala: Ha a nap lement, a zaj elpihent, de sokat jelent ez a néma csend…/ Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket, ha arra jársz. Mondd meg, hogy nem tudom feledni őket,
ha arra jársz…” (Vadász Dániel, Dolhai Attila, Vadász Zsolt,  km. a Budapesti Operettszínház zenekara, vezényel Makláry László)
– Palotakoncert felvételéről

Kálmán Imre: A bajadér  - az Operettszínház előadásának élő felvételéről (2010), km. a Budapesti Operettszínház Énekkara és Zenekara, vezényel  Makláry László  - 2010. élő előadás felvételéről

- Radjami dala (Dolhai Attila)

- Odette belépője  (Miklósa Erika, énekkar)

- Shimmy – (Miklósa Erika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Csere László, Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté)

 

A zenei műsorból megemlítem még:

Jacobi Viktor: Leányvásár - nyitány  (km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) a Rádió Dalszínházának teljes felvétele: 1964. július 18., Kossuth Rádió, 20.52 – 23.33

- Georges Bizet: Carmen – „Habanera” (Maria Callas, km. a Covent Garden Operaház zenekara, vezényel Georges Prêtre) – koncertfelvétel

- Andrew Lloyd  Webber: Az operaház Fantomja – a nagy duett (Mahó Andrea és Miller Zoltán)

- Erkel Ferenc: Hunyadi László – Palotás (Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Ferencsik János)


3530 Búbánat 2019-12-09 11:18:32

Új hét – új vendégek: a Budapesti Operettszínház két művésze, Kiss Diána és Dolhai Attila  a vendége mától a Dankó Rádió napi sugárzású operettműsorának. Beszélgetőtársuk a „Túl az Óperencián” felelős szerkesztő-műsorvezetője: Nagy Ibolya.

Két részlet szólalt meg a János vitézből a rádióban:  

Kacsóh Pongrác daljátékából előbb Jancsi belépőjét - „Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam”  -  énekelte Dolhai Attila,  egy régebbi énekfelvételéről (km. a Budapesti Operettszínház Zenekara, vezényel:  Makláry László.).

Ezt követte a II. felvonás teljes fináléja a „klasszikus” rádiófelvételről (Lehoczky Éva, Sárdy János, Szakács Sándor, Palló Imre, a Földényi-kórus, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Polgár Tibor) – a Rádió dalszínházának bemutatója: 1959. december 27., Kossuth Rádió18.40 – 21.05;  megjegyzem, ezen a stúdiófelvételen énekel Házy Erzsébet is - Iluska szerepében.

A műsorban hallható volt még musicalrészletek mellett egy-egy Huszka-dal is, a Bob hercegből és a Gül babából, az adás elejéről pedig Kerekes János – Romhányi József Palotaszálló című rádióoperettjéből a Nyitány és bevezető jelenet (km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel a szerző: Kerekes János). 

Az adás végén Lehár Ferenc Adria keringőjének dallamai csendültek fel a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában, a karmester: Vladimir Mikhailovich Jurowski.

Az ismétlést 18 és 19 óra között sugározza a Dankó Rádió.


3529 Búbánat 2019-12-08 15:57:43

A Dankó Rádió délelőtt elhangzott operettműsorából emelem ki az alábbi operettmelódiákat:

(ismétlése ma délután hat és hét óra között, „Túl az Óperencián”)

Carl Millöcker: Dubarry

Gräfin Dubarry (Die Dubarry) (Bécs, Theater an der Wien, 1879. okt. 31.)

Szöveg: Friedrich Zell, Richard Genée (egy francia vígjáték nyomán) Fordítás/átdolgozás: Paul Knepler, Ignaz Michael Welleminsky; magyar fordítás: Lakatos László, Szenes Andor

Zenei átdolgozás: Theo Mackeben (Úgy tudni, az eredeti partitúra elveszett.)

Az átdolgozott „Dubarry” bemutatója 1931-ben, Berlinben, az Admiral Theaterben volt Alpár Gittával a főszerepben!  A magyar rádiófelvételek elkészítésénél  is a zeneileg átdolgozott változatot vették alapul. 

Részletek több stúdiófelvételről:

- René dala  (Molnár András, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Oberfrank Géza) – „Kincses Veronika és Molnár András új operettfelvételeiből” (1982. május 7., Kossuth adó 20.45 – 21.30)

Mily szép az élet! Tiszta mámor! Ha látlak téged, szívem újra lángol!  Karomba zárlak, el nem bocsátlak….Mily szép az élet, hogyha téged nézlek, elönt a mámor, gyönyörű lesz fenn az ég!  Mily szép az élet, mikor a szemedbe nézek, csupa napfény a mindenség…”

- Jeanne dala, II. felv. (Kalmár Magda, km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás)- „Csoda kell” – Operettdalok – Qualiton, 1979

Átéltem már néhány szerelmet, és csókokat, és bókokat, a férfiak úgy érdekelnek, s a pillanat, mely elszalad… /Mindegy nekem, mi lesz velem, ha egyszer felgyúl a szívem. Mindegy nekem, ki lesz velem, csak engem nagyon szeressen. Akármi lesz, akárki lesz, öleljen forrón szívéhez. Mindegy nekem, ki lesz velem, király vagy koldus, enyém legyen!...” 

- Bevezető kórus és Margot dala (Gyenes Magda, km. a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás)  - 1957

„Este hétkor már más a helyzet, mert a boldogságra várni kell, ilyenkor a nagyvilágon nem cserélünk senkivel, ha-ha-ha…”

- Kórusrészlet (km. a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara) - 1957

- Margot és Brissac vidám kettőse, I. felv. (Petress Zsuzsa és Palcsó Sándor, km. MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - Rádiós bemutató (keresztmetszet): 1973. január 30., Kossuth adó 19.25 - 20.23

„- Egy a fő! Egy a fő! Este csókol majd ő… ennyi az egész, nem kell ehhez ész… /- Ugye, kérem, ezt már érti?   No de kéne most egy férfi, aki szép is volna, jó is volna…. legyen illedelem és figyelmes, és türelmes, mindig kedves… legyen szenvedélyes lelke, legyen egy-két három telke…”

- Margot és Brissac vidám kettőse, III. felv.: (Petress Zsuzsa és Palcsó Sándor)

 „Reszket bennem minden ideg, szívem, mint a láva ég! Miért vagy hozzám hát hideg, megfázom a végén még!  - Hallgass rám! /Van egy kis időm, hát imádlak én! A szíved odavan, és ehhez joga van. Van egy kis időm, hát szeress belém! Nem vagyok eseted, a lábad be se tedd!…”


3528 Búbánat 2019-12-07 23:59:47 [Válasz erre: 3525 Búbánat 2019-12-06 08:42:38]

„Hat kérdés Palcsó Sándorhoz”

/RTV Újság, 1986. október 13 – 19.) – Németh Ibolya

„Vívtam életemben sok nehéz csatát…” – énekli a francia király szerepében Palcsó Sándor.

- Csatázik még?

- Nem. 1980 óta vagyok a Magyar Állami Operaház nyugdíjas magánénekese. Most már megtehetem, hogy csak a kedvemre való szerepeket vállaljak.

- 74 operaszerep van a háta mögött. Maradt-e valamilyen hiányérzete?

- Nem. A szamárlétra – mert én hiszek benne – valamennyi fokát megjártam. A karakter szerepkör bőséges és színes játéklehetőséget biztosított számomra. Unalmas lehet állandóan hősszerelmest énekelni. Az én világom a játék, a bukfencezés, a komédia. Mindehhez szükséges a „mesterség” szeretete. A skatulyámba – ami tulajdonképpen egy óriási láda – belefért daljáték, klasszikus és modern szerep egyaránt. Szerepeim közül a Borisz Godunov esetlen bolondja állt hozzám legközelebb. De említhetném Mimét, Logét, Davidot, vagy az Albert Herring címszerepét, Szokolay Hamletjét, Ránki Tragédiájának Luciferjét.

- Említette, hogy ön a népszerűségét elsősorban a rádiónak köszönheti. Hogyan került kapcsolatba a mikrofonnal?

- Már öt éve az Operaház tagja voltam, de még nem léptem át a rádió küszöbét. Egyszer megbetegedett az egyik kolléga, s a helyére gyorsan be kellett ugrani valakinek. Akkor szólt Udvardy Tibor az illetékeseknek: „Miért nem hívjátok be a Palcsót, ő azonnal leénekli. Így kerültem be a Rádióba. Attól kezdve gyakori vendég voltam, sokszor foglalkoztattak. Csak azt sajnálom, hogy mindössze egyetlen önálló operafelvételem van, a Siegfriedből Mime halála. A többi mind népdal-, nóta- és operettfelvétel. Megtörtént, hogy levelet kaptam a Fővárosi Operettszínház címén. Sajnos még ma sem tudják a hallgatók közül, hogy igazából operaénekes vagyok.  (Búbánat: Sebestyén András karmester A víg özvegy Zéta Mirko szerepének felvételére hívta be Palcsó Sándort a Rádióba, Udvardy Tibor - aki Danilót énekelte -  ajánlására, 1962-ben.)

- Ön a kortárs magyar zene egyik leggyakoribb megszólaltatója.

- Valóban sokszor énekeltem a mai szerzők műveit. Sokan nem szeretik, hiszen nem mindig hálás dolog egy-egy modern művet betanulni. Többe kerül a tanulás, mint amennyit profitálni lehet belőle. Én azonban szerencsés vagyok, több rádiós felvételemet átvette a Hanglemezgyár is.

- Úgy tudom, hogy több szerző egyenesen az ön számára írt új művet.

- Ilyen volt Dávid Gyula Lakjatok vígan! dalciklusa, Tardos Béla Négy zenekari dala Illyés-versekre, Botay Attila Nem én kiáltok József Attila-ciklusa, Balassa Sándor Kassáh requieme. Említhetném még Láng István és Ribári Antal műveit is. Balassa Az ajtón kívül című operájából először rádiófelvétel készült, s csak utána mutatta be az Operaház.

- Hogyan telnek nyugdíjas napjai?

- Sokat pihenek, jól érzem magam. Ha hívnak valahová énekelni – legyen az operaelőadás vagy koncert a hangversenydobogón -, szeretettel és örömmel teszek eleget a kérésnek. S remélem, azt sem kell elfelejtenem, hogy merre van a Bródy Sándor utca.


3527 Búbánat 2019-12-07 10:04:26
Isten éltesse Pitti Katalint születésnapján!
Ebből az alkalomból a Dankó Rádió „Túl az Óperencián”  műsorában  a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya köszöntötte Pitti Katalint, énekfelvételeinek bejátszásával: 

 Jacobi Viktor  Martos Ferenc  Bródy Miksa Sybill című művéből:

  • Sybill levele, Sybill és Petrov kettőse, I. felv.: „Kis Petrovom, remélem, megbocsátjahogy búcsú nélkül hagytam el magát…./- Én édes asszonyom, Sybill, visszajő a szép idill!...”  (Pitti Katalin, Leblanc Győző (1981 – a Zenés TV Színház produkciójának hangfelvételéről)
  • Bevezető kórus és Sybill dala a hercegnőről, II. felv. „Volt egy hercegnő…” (Pitti Katalin, km. az MRT Énekkara)
  • A nagyherceg és Sybill kettőse, II. felv.: „A kandallóban rőzse ég, pattog izzó parázs... Parázs, parázs, szép piros parázs... / Illúzió a szerelem, szívek tündérszép illúziója, kacéran játszik körülem, rózsás illúzió...” (Pitti Katalin, Csurja Tamás, km. az MRT énekkara és szimfonikus zenekara, vezényel: Makláry László) - 1985

A most véget ért adás 18 és 19 óra között ismét meghallgatható a rádióban. 


3526 Búbánat 2019-12-06 17:25:07

A Dankó Rádió Túl az Óperencián című operettműsorának mai adásából:

Johann Strauss: A cigánybáró

Szövegét Jókai Mór novellája nyomán Igna(t)z Schnitzer írta. Fordította és rádióra átdolgozta: Szinetár György.  A versszövegeket Fischer Sándor fordította.

- Cigánykar, I. felv.  (MRT Énekkara, km. Házy Erzsébet): Nagyon vigyázz, jól vigyázz. Hol cigánynép tanyáz. Amerre jár, hová ő lép, bajt hoz és csak árt neked. Zárd be hát férfinép házad, nőd, gyermeked. Vigyázz! vigyázz! vigyázz! vigyázz! A cigány itt tanyáz, vigyázz! Vigyázz! A cigány itt tanyáz, vigyázz! Vigyázz! A cigány itt tanyáz!”

- Czipra belépője és jelenet, I. felv. (Komlóssy Erzsébet, km. Házy Erzsébet,  Ilosfalvy Róbert, az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Ferencsik János): „-Vigyázni jó, félni jó, hol cigány él…/- A sors mily változó…/- A hű cigányszívre te számíthatsz… /- Ez jó!  A vajdaságot elfogadom!...”  - A Rádió Dalszínházának a bemutatója: 1961. április 2., Kossuth Rádió, 18.50 – 21.30

 

- Barinkay belépője, I. felv. (Berkes János, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara)  - koncertfelvételről:  „Mint sok szegény, de víg legény, a nagyvilágot jártam én, s jobb híján egy éven át vezettem menazsériát.…/ Mert a szív és az ész, együtt mindenre kész, mindig előre nézz, légy merész s célhoz érsz!…”

- Barinkay és Saffi kettőse, II. felv.: „Ki esketett?” (Ötvös Csilla, Molnár András, km. a Magyar Állami Operaház Failoni zenekara, vezényel: Benedek András): - „Ötvös Csilla operettfelvételei – „Operettcsillogás”  - CD

- Zsupán belépője, I. felv.  (Dézsy Szabó Gábor  énekfelvételéről): Hja, az irka-firka nékem sose volt a mesterségem. Már ifjú gyermekkorban csak sertések közt voltam…” 

 

Kálmán Imre: A bajadér -a  részletek Kalmár Magda, Kállay Bori,  Kertesi Ingrid, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Csere László, Egyházi Géza, Kerényi Miklós Máté, Korcsmáros Péter, Palcsó Sándor  énekfelvételeiről szólalnak meg.

 

Ezt a délelőtt elhangzott műsort ma 18 órától ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban.


3525 Búbánat 2019-12-06 08:42:38

Értelemszerűleg helye van itt, bemásolom a Palcsó Sándor-topicomból:

LISTA Palcsó Sándor rádiós operett-, daljáték- és zenés játék felvételeiről

Kivételként, a lista elejére Offenbach operájának stúdiófelvételét tettem -  az időbeliség innen indul:

  • Jacques Offenbach – Innocent Vincze Ernő: Hoffmann meséi  - opera  (1962. április 28., Kossuth Rádió 18.49 – 22.00) - Erdélyi Miklós – Ágai Karola, Orosz Júlia, Déry Gabriella, Ilosfalvy Róbert, Kishegyi Árpád, Radnay György, Bende Zsolt, Veress Gyula, Várhelyi Endre, Petri Miklós, Palcsó Sándor (Nathaniel), Nádas Tibor, Komlóssy Erzsébet, Domján Edit (próza), az MRT szimfonikus zenekara és énekkara. Zenei rendező: Járfás Tamás

 

  • Lehár Ferenc – Mérey Adolf: A víg özvegy (1962. december 8., Kossuth Rádió 18.55 – 21.27.) – Sebestyén András – Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Udvardy Tibor, Kövecses Béla, Palcsó Sándor, Kishegyi Árpád, Külkey László, Bilicsi Tivadar, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Rácz György.
  • Dávid Gyula – Benedek András: Egy éj az Aranybogárban (1963. április 4., Kossuth Rádió, 20.10 – 21.20) – Hidas Frigyes – Andor Éva, Komlóssy Erzsébet, Sándor Judit, Palcsó Sándor, Palócz László, Radnay György, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Solymosi Ottó.
  • Huszka Jenő – Martos Ferenc: Gül baba (keresztmetszet, 1963. augusztus 20., Kossuth Rádió, 13.42 – 14.57) – Sebestyén András - Németh Marika, Ilosfalvy Róbert, Bende Zsolt, Kovács Péter, Palócz László, Palcsó Sándor, Várhelyi Endre, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Rácz György. Gál Zsuzsa és Kardos György összekötőszövegét elmondja: Mészáros Ági
  • Lendvay Kamilló – Erdődy János: A három testőr (keresztmetszet, 1963. szeptember 29., Kossuth rádió, 13.00 – 13.48) – Breitner Tamás - Lády Zsuzsa, Lehoczky Éva, Petress Zsuzsa, Tarnay Éva, Bende Zsolt, Katona Lajos, Kishegyi Árpád, Kövesdy Károly, Maleczky Oszkár, Máhr Ottó, Palcsó Sándor, Palócz László, Sebestyén Sándor, Szalma Ferenc, Várhelyi Endre, a Földényi-kórus  a Magyar Állami Hangversenyzenekar. Zenei rendező: Rónay István
  • Johann Strauss – Fischer Sándor: A denevér (1963. december 25., Kossuth Rádió 19.05 –22.00) – Lehel György – Házy Erzsébet, László Margit, Szőnyi Ferenc, Ilosfalvy Róbert, Kozma Lajos, Melis György, Radnay György, Palcsó Sándor…, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Mikó András.
  • Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Endrődi Sándor, Pásztor Árpád - Sassy Csaba: Rákóczi (1964. január 4., Kossuth Rádió 20.25 – 22.00–Kerekes János - Barlay Zsuzsa, Sándor Judit, Andor Éva, Neményi Lili, Udvardy Tibor, Palócz László, Palcsó Sándor, Bende Zsolt,…az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre.
  • Iszaak Oszipovics Dunajevszkij – Innocent Vincze Ernő – Romhányi József: Szabad szél (keresztmetszet, 1964. április 2., Kossuth Rádió, 20.30 – 21.45) – Sebestyén András – Barlay Zsuzsa, Forgács Éva, Koltay Valéria, László Margit, Neményi Lili, Szőnyi Olga, Kishegyi Árpád, Külkey László, Palcsó Sándor, Palócz László, Melis György, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Az összekötőszöveget elmondja: Elekes Pál. Zenei rendező: Fejes Cecília. Szerkesztő: Bitó Pál
  • Vincze Ottó – Ambrózy Ágoston: Cseberből-vederbe (1964. május 9., Kossuth Rádió, 20.22 – 22.00) – Tóth Péter – Andor Éva, László Margit, Palcsó Sándor, Kishegyi Árpád, Várhelyi Endre, a Földényi-kórus és az MRT kamarazenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre.
  • Jacobi Viktor – Martos Ferenc – Bródy Miksa: Leányvásár (1964. július 18., Kossuth Rádió, 20.52 – 23.33 ) – Sebestyén András – Németh Marika, Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Palcsó Sándor, Bilicsi Tivadar, Csákányi László, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Járfás Tamás. Rendező: Cserés Miklós dr.
  • Carl Millöcker – Gáspár Margit – Kardos György – Blum Tamás: A koldusdiák (1964. augusztus 15., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00) – Kerekes János – Vámos Ágnes, Neményi Lili, Svéd Nóra, Palcsó Sándor, Bende Zsolt, Palócz László, Maleczky Oszkár, Pálffy Endre, Göndöcs József, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Járfás Tamás. Rendező: Békés
  • Franz von Suppé – Innocent Vincze Ernő: A szép Galathea (1964. november 7., Kossuth Rádió 20.10 – 21.35) – Lehel György – László Margit, Réti József, Melis György, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Járfás Tamás. Rendező: Horváth Ádám
  • Vincze Ottó – Vidor Miklós: A szüzek városa (1964. december 26., Kossuth Rádió, 20.05-22.00) – Vincze Ottó – Andor Éva, Kovács Ibi, Palcsó Sándor, Bilicsi Tivadar, Csajányi György, Csákányi László…, a Földényi-kórus és az MRT szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre.
  • Jacques Offenbach – Innocent Vincze Ernő: A 66-os szám (1964. december 27., Kossuth Rádió 17.00 – 18.00) – Fischer Sándor – László Margit, Palcsó Sándor, Radnay György, az MRT kamarakórusa és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Szécsi Ferenc.
  • Huszka Jenő – Bakonyi Károly – Martos Ferenc: Bob herceg (1965. április 18., Kossuth adó, 20.20 – 22.00) – Sebestyén András – Németh Marika, Ágai Karola, Ilosfalvy Róbert, Bende Zsolt, Palócz László, Kishegyi Árpád, Külkey László, Palcsó Sándor, Várhelyi Endre, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Járfás Tamás. Rendező: Solymosi Ottó.
  • Arthur Sullivan – Blum Tamás: Esküdtszéki tárgyalás (1965. augusztus 14., Kossuth rádió 20.25 – 21.00) – Blum Tamás – László Margit, Réti József, Melis György, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor.
  • Hidas Frigyes – Kristóf Károly: Az Asszony és az Igazság (1965. augusztus 14, Kossuth Rádió, 21.10 – 21.42 ) – Hidas Frigyes – László Margit, Szirmay Márta, Palcsó Sándor, Palócz László, Várhelyi Endre, Domahidy László, Külkey László, az MRT kamarakórus és szimfonikus zenekara. Rendező: Ruitner Sándor
  • Farkas Ferenc – Baróti Géza – Dékány András – Dalos László: Zeng az erdő (1965. augusztus 21.,  Petőfi Rádió 14.45-16.00) – Lehel György – László Margit, Kiss Manyi, Komlóssy Erzsébet, Palcsó Sándor, Palócz László, Melis György, Csákányi László, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Rácz György.
  • Jacques Offenbach – Fischer Sándor: A szép Heléna (1965. november 20. Kossuth Rádió 19.58 – 21.52) – Bródy Tamás – Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Gombos Éva, Erdész Zsuzsa, Réti József, Maleczky Oszkár, Melis György, Bende Zsolt, Palcsó Sándor, Palócz László, Kishegyi Árpád, Külkey László, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Járfás Tamás. Rendező: Horváth Ádám.
  • Szőnyi Erzsébet – Benedek András: Száz cifra köntös (1965. december 24., Kossuth Rádió,  20.30 – 22.00 ) – Kerekes János – Andor Éva, Komlóssy Erzsébet, Neményi Lili, Palcsó Sándor, Palócz László, Katona Lajos, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre
  • Szokolay Sándor – Weöres Sándor: A holdbeli csónakos (1965) – Hidas Frigyes – Andor Éva, Réti József, Domahidy László, Palcsó Sándor, Várhelyi Endre, Kishegyi Árpád, Rátonyi Róbert, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Székely András. Rendező: László Endre.
  • Lehár Ferenc- Gábor Andor: Luxemburg grófja (1966. február 26., Kossuth Rádió 20.25 – 22.00) – Sebestyén András – Sándor Judit, Zentay Anna, Udvardy Tibor, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: László Endre. A keretjátékot írta és elmondja: Rátonyi Róbert.
  • Vincze Ottó - Ambrózy Ágoston: Hej, Madrid, Madrid – avagy Fiatalnak mindig rokona a fiatal  (1966. november 5., Kossuth Rádió, 20.17 – 22.00 ) – Vincze Ottó – Barlay Zsuzsa, László Margit, Szirmay Márta, Palcsó Sándor, Bódy József, Palócz László, Kishegyi Árpád, Várhelyi Endre, a Földényi-kórus és az MRT szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Cserés Miklós dr.
  • Franz von Suppé – Innocent Vincze Ernő: Pajkos diákok (1966. december 28., Kossuth Rádió 19.30 – 20.39) – Breitner Tamás – Erdész Zsuzsa, Szirmay Márta, Bartha Alfonz, Bende Zsolt, Palcsó Sándor, Várhelyi Endre, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Járfás Tamás. Rendező: Cserés Miklós dr.
  • Gyöngy Pál - Békeffy István – Szilágyi László: Kadétszerelem (részlet, Qualiton,1967) – Gyulai Gaál Ferenc - Szabó Rózsa, Zentay Anna, Bende Zsolt, Melis György, Palcsó Sándor, az MRT szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Juhász István
  • Oscar Straus – Mérey Adolf – Fischer Sándor: Varázskeringő (1967. március 25., Kossuth Rádió 19.25 – 20.50) – Sebestyén András – László Margit, Petress Zsuzsa, Barlay Zsuzsa, Palcsó Sándor, Bende Zsolt, Kovács Péter, Külkey László, Várhelyi Endre, Katona Lajos, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Horváth Ádám.
  • Leo Fall – Harsányi Zsolt – Innocent Vince Ernő: Pompadour (1967. szeptember 9., Kossuth Rádió, 20.31-22.00) – Bródy Tamás – Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Szirmay Márta, Korondy György, Palcsó Sándor, Kishegyi Árpád, Külkey László, Nádas Tibor, Katona Lajos, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Balassa Sándor. Rendező: László Endre.
  • Tamássy Zdenkó – Mándy Iván – Dalos László: Női különítmény (1967. szeptember 30., Kossuth Rádió, 21.35 – 23.00) – Hidas Frigyes – Lehoczky Zsuzsa, Galambos Erzsi, Bilicsi Tivadar, Buss Gyula, Katona Lajos, Palcsó Sándor…, a Földényi-kórus és az MRT szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre.
  • Johann Strauss – Ditrói Mór – Blum Tamás: A királyné csipkekendője (1967. november 4., Kossuth Rádió, 20.30 – 22.00) – Bródy Tamás – László Margit, Orosz Júlia, Bartha Alfonz, Göndöcs József, Korondy György, Kishegyi Árpád, Katona Lajos, Michels János, Nádas Tibor, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Horváth Ádám
  • Arthur Sullivan – Romhányi József: A mikádó (1968. január 27. Kossuth rádió 19.30 – 22.00) – Breitner Tamás – László Margit, Barlay Zsuzsa, Déry Gabriella, Komlóssy Erzsébet, Réti József, Kovács Péter, Palcsó Sándor, Palócz László, Várhelyi Endre, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Erkel Tibor. Rendező: Békés András.
  • Oscar Straus – Gábor Andor – Romhányi József: Legénybúcsú (1968.április 14., Kossuth adó 20.32 - 22.00) – Sebestyén András - Andor Éva, László Margit, Kishegyi Árpád, Kovács Péter, Külkey László, Palcsó Sándor, Simándy József, Sikolya István, Várhelyi Endre, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Romhányi József összekötőszövegét Bárdy György mondja el. Zenei rendező: Erkel Tibor. Rendező: László Endre.
  • Vincze Ottó – Ambrózy Ágoston: Hétfőtől szombatig (1968. június 15., Kossuth Rádió, 19.30 – 21.10) – Vincze Ottó – Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Palcsó Sándor, Palócz László, Várhelyi Endre…, a Harmónia együttes, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre.
  • Nádor Mihály – Kulinyi Ernő: Babavásár (keresztmetszet, 1968. augusztus 21., Kossuth Rádió 20.00 - 21.18) – Sebestyén András – Andor Éva, Koltay Valéria, Udvardy Tibor,  Kishegyi Árpád, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Albert István összekötőszövegét Váradi Hédi mondja el.. Zenei rendező: Balassa Sándor. Szerkesztő: Bitó Pál
  • Robert Planquette – Romhányi József: Rip van Winkle (1968. december 28., Kossuth Rádió, 19.46 – 22.00) – Breitner Tamás - Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Béres Erzsébet, Erdész Zsuzsa, Nagy Rita, Petress Zsuzsa, Gregor József,  Kishegyi Árpád, Melis György, Palócz László, Palcsó Sándor, Réti József, az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara. Zenei rendező: Erkel Tibor. Rendező: Cserés Miklós dr., Szerkesztő: Bitó Pál
  • Lehár Ferenc – Harsányi Zsolt – Erdődy János: Giuditta (részletek, 1968. Kossuth Rádió) – Bródy Tamás - Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Korondy György, Palcsó Sándor, Földényi-kórus, az MRT szimfonikus zenekara.
  • Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska (1969. április 5. , Kossuth adó 19.52 – 22.00) – Sebestyén András – Andor Éva, Zentay Anna, Korondy György, Palcsó Sándor, Kishegyi Árpád, Külkey László, Várhelyi Endre, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Balassa Sándor. Rendező: Cserés Miklós dr.
  • Offenbach-est a Rádió 6-os stúdiójában (1969. június 23., Kossuth Rádió, 19.30 – 21.00) – Bródy Tamás – Ágai Karola, Házy Erzsébet, László Margit, Szőnyi Olga, Korondy György, Palcsó Sándor, Radnay György, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.
  • Karl Michael Ziehrer – Romhányi József: Csavargók (1971. július 26., Kossuth Rádió, 19.30 – 21.17) – Sebestyén András – Andor Éva, László Margit, Koltay Valéria, Szőkefalvi-Nagy Katalin, Korondy György, Palcsó Sándor, Bartha Alfonz, Kishegyi Árpád, Külkey László, Bende Zsolt, Katona Lajos, Göndöcs József, Várhelyi Endre, Kovács Péter, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Erkel Tibor. Rendező: Bozó László.
  • Vincze Ottó – Ambrózy Ágoston: Kedves rokonok (1972. augusztus 19., Kossuth Rádió, 19.55 – 21.15) – Breitner Tamás – Kalmár Magda, Barlay Zsuzsa, Ercse Margit, Petress Zsuzsa, Bessenyei Ferenc, Korondy György, Kishegyi Árpád, Palcsó Sándor, az MRT kamarakórusa és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Balassa Sándor. Rendező: Cserés Miklós dr.
  • Florimond Hervé – Semsei Jenő – Szabó Miklós: Lili (1972. december 25., Kossuth Rádió, 17.31 – 18.58) – Breitner Tamás – Kalmár Magda, Palcsó Sándor, Feleki Kamill, Csákányi László, az MRT szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Cserés Miklós dr. – A Lili- keringő Bánfi Sándor szerzeménye.
  • Carl Millöcker – Theo Mackeben – Szenes Andor: Dubarry (részletek, 1973. január 30., Kossuth Rádió 19.25 - 20.23: „Operettest” – Bródy Tamás – Házy Erzsébet, Petress Zsuzsa, Kónya Sándor, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.
  • Kerekes János – Bíró Lajos - Hárs László: Sárgarigó és az alkirály (1973. augusztus 19. Kossuth Rádió, 19.35 - ) – Kerekes János - Kalmár Magda, Palcsó Sándor, Ráday Imre, Baracsi Ferenc, Maros Gábor, a Harmónia Énekegyüttes, az MRT szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Matz László. Rendező: Solymosi Ottó.
  • Lehár-emlékest a szerző halálának 25. évfordulója alkalmából. Magyar Rádió 6-os stúdiója (1973. október 29., Petőfi Rádió)- Bródy Tamás – Házy Erzsébet, Horváth Eszter, Németh Marika, Petress Zsuzsa, Melis György, Palcsó Sándor, Simándy József,  az MRT énekkara, a Magyar Állami Operaház zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Szerkesztő: Bitó Pál 
  1. Cigányszerelem – „Csókban van csak az ifjúság” (Horváth, Palcsó)
  2. A víg özvegy – Daniló belépője (Palcsó)
  3. A víg özvegy – Bevezetés és Vilja-dal (Németh, énekkar
  4. Luxemburg grófja – „Gyerünk, tubicám” (Petress, Palcsó)
  • Lehár Ferenc – Szenes Andor- Dalos László: Szép a világ (1974. május 1., Kossuth Rádió 14.29 – 15.00) – Bródy Tamás – Andor Éva, Németh Marika, Korondy György, Palcsó Sándor, Basky István az MRT énekkara és szimfonikus zenekara
  • Carl Millöcker – Harmath Imre: A szegény Jonathán (részletek, 1974. június 9., Kossuth Rádió, 16.00 – 16.18) – Bródy Tamás - Andor Éva, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.
  • Ránki György – Devecseri Gábor – Weöres Sándor: A furfangos csecsemő (1974. október 13., Petőfi rádió 9.20 – 10.00) - Oberfrank Géza – Galambos Erzsi, Barlay Zsuzsa, Palcsó Sándor, Hadics László, Gregor József, Rozsos István, Begányi Ferenc…, az MRT énekkara és gyermekkórusa, kamarazenekara. Zenei rendező: Erkel Tibor. Rendező: Huszár Klára.
  • Horusitzky Zoltán – Romhányi József: Egyetlenegy éjszaka (1974. november 23,, Kossuth Rádió, 20.59 – 22.00) - Jancsovics Antal – László Margit, Petress Zsuzsa, Palcsó Sándor, Palócz László, Sólyom-Nagy Sándor, Szénássy István, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Cserés Miklós dr.
  • Jacques Offenbach – Romhányi József: Piaci dámák (1976. július 11. Kossuth adó 18.50 – 19.50) – Hidas Frigyes – Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Forgács Júlia, Kincses Veronika, Fülöp Attila, Gregor József, Palcsó Sándor, Köteles Éva, Mátray Zsuzsa, Szemere Erzsébet. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Horváth Ádám
  • Kálmán Imre - Kulinyi Ernő: A cirkuszhercegnő (keresztmetszet, 1976. augusztus 14., Kossuth Rádió, 19.43 – 20.28) – Bródy Tamás – Németh Marika, Domonkos Zsuzsa, Korondy György, Kishegyi Árpád, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.
  • Jacques  Offenbach – Romhányi József: A sóhajok hídja (1976. december 26. Kossuth Rádió 18.50 – 20.13) – Bródy Tamás - Kalmár Magda, Kincses Veronika, Kishegyi Árpád, Antalffy Albert, Fülöp Attila, Palcsó Sándor, Radnai György, Rozsos István, a Magyar Rádió és Televízió énekkara és szimfonikus Zenekara. Zenei rendező: Matz László. Rendező: Seregi László. 
  • Szirmai Albert – Emőd Tamás: Mézeskalács (keresztmetszet, 1977. január 21., Kossuth Rádió 17.19 – 18.04) – Sebestyén András - Andor Éva, Házy Erzsébet, Melis György, Palcsó Sándor, Rozsos István az MRT énekkara és szimfonikus zenekara
  • Offenbach-est közvetítése a Csepeli Munkásotthonból (1977. január 31., Petőfi Rádió, 19.40-21.40) – Breitner Tamás - Barlay Zsuzsa, Házy Erzsébet, Kincses Veronika, Lehoczky Éva, Gregor József, B. Nagy János, Palcsó Sándor, Sólyom-Nagy Sándor, a Magyar Állami Operaház Énekkara, az MRT szimfonikus zenekara, a Magyar Állami Operaház Énekkara (A 66-os szám, Eljegyzés lámpafénynél, A férj kopogtat, A gerolsteini nagyhercegnő, A sóhajok hídja, A szép Heléna, Hoffmann meséi) 

          - A férj kopogtat (Palcsó)

          -  Négyes és kuplé (Lehoczky, Kincses, Palcsó, Gregor)

  • Suppé-est közvetítése a Csepeli Munkásotthonból (1978. január 16., Petőfi rádió 19.00 -21.36) – Breitner Tamás - Kalmár Magda, Kincses Veronika, Barlay Zsuzsa, Fülöp Attila, Korondy György, Melis György, Mersei Miklós, Miller Lajos, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.  (Pikk dáma, A szép Galathea, Boccaccio, Könnyű lovasság)   - Boccaccio – a.) Nyitány, b.) Bevezető jelenet, kórusegyüttes (Mersei, Palcsó, énekkar)
  • Jacques  Offenbach – Fodor Ákos: Kékszakáll (1978. december 26., Kossuth Rádió, 19.53 – 22.00 ) -  Bródy Tamás – Házy Erzsébet, Kalmár Magda, Lehoczky Éva, Horváth Eszter, Forgács Júlia, Tordai Éva, Szabó Anita, Domonkos Zsuzsa, Róka István, Palcsó Sándor, Fülöp Attila, Bende Zsolt, Melis György, Szénássy Ernő, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Cserés Miklós dr.
  • Kálmán Imre-operettest közvetítése a Csepeli Munkásotthonból (1979. december 3., Petőfi Rádió 19.40 –21.40 – Breitner Tamás - Kalmár Magda, Kukely Júlia, Pászthy Júlia, Gulyás Dénes, Gáti István, Korondy György, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara – Kulinyi Ernő: A bajadér - Marietta és Napoleon St. Cloche kettőse: „Jön-e velem nagysá’d shimmyt járni„ (Kalmár, Palcsó) – Gábor Andor: A csárdáskirálynő - Együttes: „Nincs szebb, mint a szerelem” (Pászthy, Korondy, Gáti, Palcsó); -  Együttes: „Hurrá! Hurrá” (Kalmár, Pászthy, Gulyás, Korondy, Palcsó)
  • Jacques Offenbach - Romhányi József: Párizsi élet (1980. január 19., Kossuth adó 20.01-22.00.) – Breitner Tamás - Kincses Veronika, Lehoczky Éva, Ötvös Csilla, Mészöly Katalin, Fülöp Attila, Palcsó Sándor, Miller Lajos, Rozsos István, Kovács Péter, Bordás György, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Erkel Tibor. Rendező: Cserés Miklós dr. 
  • Szirmai Albert – Martos Ferenc: Alexandra (1980. július 2., Petőfi Rádió, 18.35-19.25) – Sebestyén András - Pászthy Júlia, Oszvald Marika, Kelen Péter, Maros Gábor, Palcsó Sándor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.
  • Jacques Offenbach – Romhányi József: Orfeusz az alvilágban (a Magyar Rádió hangversenyszerű előadásában a Csepeli Munkásotthonból, 1980. december 15., Petőfi Rádió, 19.46 –) – Lukács Ervin – Kalmár Magda, Mészöly Katalin, Csengery Adrienne, Zempléni Mária, Takács Tamara, Ötvös Csilla, Korondy György, Bándi János, Rozsos István, Palcsó Sándor, Bordás György, Mersei Miklós, Nádas Tibor, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.
  • Lehár Ferenc – Kulinyi Ernő – Erdődy János: Paganini (1981március 14., Kossuth Rádió 19.15 – 20.35). -  Sebestyén András – Kalmár Magda, Lehoczky Éva, Gulyás Dénes, Palcsó Sándor, Rozsos István, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Bozó László.
  • Jacques Offenbach – Huszár Klára: Szökött szerelmesek (1981. július 13., Kossuth adó 20.06 - 20.57) – Breitner Tamás – Kalmár Magda, Lehoczky Éva, Palcsó Sándor, Rozsos István, Michels János, Moldvay József, Orbán László, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Seregi László.
  • Lehár-est közvetítése az MN. Művelődési Házából (1981. augusztus 10., Kossuth Rádió 20.14 – 22.00) – Breitner Tamás – Kalmár Magda, Ötvös Csilla, B. Nagy János, Basky István, Palcsó Sándor, Pere János, Rozsos István, Zimányi István, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Szerkesztő: Bitó Pál (A víg özvegy, A három grácia, A mosoly országa, Cigányszerelem, Pacsirta, Giuditta, Paganini, Luxemburg grófja) – az 1981. június 27-i koncert hangfelvétele.

    5.) – Martos Ferenc: Pacsirta
    a.) Bevezető kórus (énekkar)
    b.) Palikám, Palikám (Palcsó, énekkar)

    8.) – Gábor Andor: Luxemburg grófja
    a.) Basil belépője (Palcsó, Basky, Pere, Zimányi)
    b.) Angéla dala (Kalmár)
    c.) Polka táncos (Kalmár, Palcsó)
  • Kálmán Imre - Herczeg Géza – Dalos László: Josephine császárné (keresztmetszet, 1982. október 24. , Kossuth rádió, 12.50 – 13.50) – Bródy Tamás - Kalmár Magda, Domonkos Zsuzsa, Korondy György, Fülöp Attila, Palcsó Sándor, Ötvös Csaba, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Szerkesztő: Bitó Pál. Albert István összekötőszövegét Galamb György mondja el.
  • Kálmán Imre – Szenes Andor – Szenes Iván: A montmartre-i ibolya (1983. január 1., Kossuth rádió 20.30 – 22.00)  - Breitner Tamás – Kincses Veronika, Kalmár Magda, Begányi Ferenc, Molnár András, Póka Balázs, Palcsó Sándor, Rozsos István, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Bozó László.
  • Sárközy István – Benedek András – Semsei Jenő - Innocent Vincze Ernő: A szelistyei asszonyok (1983. augusztus 20., Kossuth Rádió 15.05 – 16.42) – Breitner Tamás – Mészöly Katalin, Sudlik Mária, Zempléni Mária, Divéky Zsuzsa, Miller Lajos, Palcsó Sándor, Sólyom-Nagy Sándor, Mersei Miklós, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Békés András

3524 Búbánat 2019-12-04 13:51:18

A Dankó Rádióban ma délelőtt sugárzott operettműsorban hangzott el:

Zerkovitz Béla  Szilágyi László: Csókos asszony  - 

Részletek. Énekel: Huszti Péter, Kékkovács Mara, Peller Anna, Csonka András. Közreműködik: a Budapesti Operettszínház Énekkara és Zenekara, vezényel: Silló István

A Budapesti Operettszínház mutatta be az operettet a Thália Színházban 2008-ban, Böhm György rendezésében. Tarpataky bárót vendégként Huszti Péter keltette életre.

Közreműködik: a Budapesti Operettszínház Énekkara és Zenekara, vezényel: Silló István

Tarpataky báró – Huszti Péter, Pünkösdi Kató – Kékkovács Mara, Dorozsmay Pista – Dolhai Attila, Hunyadiné – Oszvald Marika, Kubanek hentes – Faragó András, Rica-Maca – Peller Anna, Ibolya Ede – Csonka András.

Az előadást rögzítették, később DVD n is megjelent.

A felvétel helye és ideje: 2008. szeptember 13. és 14., Thália Színház.

 A kiadás éve: 2008. Pentaton Koncertügynökség / Rózsavölgyi & Társa Kiadó, PEN 008, 160 perc.

 

Détár Enikő és Bozsó József  énekel két  Ábrahám-duettet:

- Ábrahám Pál – Harmath Imre: Bál a Savoyban -  My golden Baby, my beautiful baby, My darling, my sweetheart, légy te velem jó!... 

- Ábrahám Pál – Harmath Imre: Zenebona - „Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz, nagymama lesz, nagymama lesz, a kis unokákkal jaj de sok baja lesz, sok baja lesz, óh yes…”

 

Ismétlés 18 és 19 óra között.  "Túl az Óperencián"


3523 Búbánat 2019-12-03 10:21:22

A Dankó Rádió mai operettműsorának zenei kínálatából:

Fényes Szabolcs dalaiból egyveleg:

Km. az MRT Szimfonikus Zenekara  Gyulai Gaál  Sebestyén András

Zentay Anna és Kishegyi Árpád („Nem kell más”)

Melis  György (Firenzei nyár”)

Rátonyi Róbert (Tudom, hogy van neki, na, mije van neki?”)

Házy Erzsébet

Korondy György („Van-e szerelmesebb vallomás, mint egy szál virág és semmi más”)

Zentay Anna és Kishegyi Árpád („Szerethetnél egy kicsikét”)

Korondy György („Ugye hogy nem felejtesz el, ha mégis válni kell”)

Melis György, km. énekkar („Fehér akácok, veletek üzenem”)

Petress Zsuzsa („Álmaimban valahol”)

Házy Erzsébet („Vágy, vágy, e szót nem ismerem”)

Zentay Anna („Valami kis szerelem, kellene végre nekem)

Melis György ( „Küldök néked egy nápolyi dalt”)

 

A "Túl az Óperencián" délelőtt elhangzott adásának ismétlése ma 18 órától hallgatható meg a Dankó Rádió hullámhosszán.


3522 Búbánat 2019-12-02 16:51:24

 

A „Túl az Óperencián” operettműsorának e heti vendége Darvasi Ilona,  a Turay Ida Színház igazgatója, akivel a Dankó Rádióban a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya beszélget.

Még tegnap, "a magyar rádiózás napja" (1925 óta létezik. Minden évben december 1-jén, a folyamatos magyar rádiósugárzás évfordulóján tartják.) alkalmából egy régi rádióoperettből - Kerekes János - Darvas Szilárd - Szenes Iván: Állami Áruház (stúdiófelvétel: 1953. március 24., Kossuth Rádió) - szóltak részletek a Dankó Rádió operettműsorában.

Ma pedig születésének 120. évfordulóján Szenes Iván édesapja, Szenes Andor (Budapest, 1899. december 2. – Budapest, 1935. július 11.)  költő, műfordító, újságíró emlékére szólaltak meg -  az ő dalszöveg fordításában - Lehár Ferenc Friderika című operettjének a részletei:

Az operett keresztmetszetét új stúdiófelvételéről a Rádió Dalszínháza 1972. április 3-án, a Kossuth rádióban mutatta be, 19.20 -20.10 óra között.

A felvételen Andor Éva, Kalmár Magda, Bende Zsolt, Simándy József, valamint a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara működött közre, Sebestyén András vezényletével.

Erről a rádiófelvételről most ezek a dalok kerültek adásba:

-„ Ó lányka, ó lánykám, imádlak én! Te drága, te drágám, te légy enyém!...” (Simándy József) 

- „Báránykám, báránykám, csalfalelkű mind a lány…” (Bende Zsolt)

- „Nem értem én, nem értem végképp!… Még el ne hagyj!... Drágám, ez mégse lesz így!... Friderika! Már tudom, mit tegyek!...” (Simándy József)

- „- Nem lehet, nem bírom tovább!  …. /- Zenét! Zenét!.... /- Rózsa száll a réten… (Andor Éva, Bende Zsolt)

Blaha Lujza (született Reindl Ludovika,  Rimaszombat, 1850. szeptember 8. – Budapest, 1926.), a Nemzet csalogánya címmel emlegetett színésznő énekel: egy archív, gramofon felvételről halljuk énekhangját:  „Egy cica, két cica, száz cica, jaj, kergeti az icipici egeret.” Csárdás - Dankó Pista szerzeménye.

Dankó Pista – Vaszy Viktor – Baróti Géza - Dékány András: Darumadár /Dankó Pista/ (1954, június 5. , Kossuth Rádió 20.10 – 22.00) - Petress Zsuzsa, Sárdy János, Tímár József, Győző László,  (Dankó Pista dalaiból összeállította és zenéjét részben szerezte a karmester, Vaszy Viktor)

A rádiófelvételen a két főszerepet Sárdy János (Dankó Pista) és Petress Zsuzsa (Ilonka) alakította-énekelte. Közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara,  a Magyar Rádió Népizenekara. 

Három részletet hallottunk a daljáték stúdiófelvételéről:

- Dankó Pista és Ilonka kettőse: „Holdvilágos éjjel…” (Petress Zsuzsa, Sárdy János)

- Dankó Pista dala: „Eltörött a hegedű, nem akart szólani…. szólalj  meg rubintos virágom! ”

- Dankó Pista és Ilonka kettőse – melodráma: finálé (Petress Zsuzsa, Sárdy János, énekkar)

 

Az adás Polgár Tibor – Révay József: A furfangos özvegy  című operett Nyitányával indult (a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli) - 1950. január 15., Petőfi Rádió, 19.30 – 21.00. 

 Zárásul pedig Franz von Suppé Pajkos diákok című operettje Nyitányának dallamai csendültek fel  az operett stúdiófelvételéről (km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) - 1966. december 28., Kossuth Rádió 19.30 – 20.39

Ezt a műsort ma hat és hét óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban.


3521 Búbánat 2019-11-29 22:23:05 [Válasz erre: 3459 Búbánat 2019-10-22 00:17:05]

Kapcs. 3459. sorszám

Kiegészítés

Erőss Anna, a Rádió főbemondója közel a 90-hez - fotók

Magyar rádióbemondók.blogspot.com

2017. DECEMBER 19.

„Hangportrék — rádiós emlékek fényében”

Ruitner Sándor műsora. Közreműködik: Erőss Anna


3520 Búbánat 2019-11-29 10:32:37

A Dankó Rádió mai operettműsorában hallott zenék között voltak:

Huszka Jenő: Lili bárónő – Nyitány (MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András)

Jarry Bock - Joseph Stein - Sheldock Harnick – magyar szöveg G. Dénes György: Hegedűs a háztetőn – a musical részletek előadói a Hungaroton 1986-os stúdiófelvételéről: Bessenyei Ferenc, Petress Zsuzsa, Halász Aranka, Nagy Anikó, Udvarias Katalin, Dániel Gábor, km. a a Fővárosi Operettszínház Ének- és Zenekara. Vezényel: Lendvay Kamilló.

Farkas Ferenc–Baróti Géza–Dékány András– Dalos László: Zeng az erdő

A rádióoperett két stúdiófelvételéről szólaltak meg részletek:

I. „Bemutatjuk új rádiófelvételünket” - 1965. augusztus 21., Petőfi Rádió 14.45-16.00

Km.: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vezényel: Lehel György

- Marci belépője (Palcsó Sándor): „Be szép az erdő, a tarka rét! Fák sűrű lombján napsugár ég! Mohos fenyők, mind föld felett, úgy ragyog a kéklő ég…”

- Marci és Bori szerelmi duettje (László Margit, Palcsó Sándor): „Domb oldalon játszottunk még valamikor régen, szálltak felettünk a felhők a magas égen! …/Emlékszel, tavasz idején, kószáltunk, ugye, te meg én? Ránk várt az erdő a domb oldalán!”

- Özv. Balla Mártonné és a professzor kettőse (Kiss Manyi, Csákányi László): „Hogyha egyszer ketten öregek, táncra perdülünk…”

II.  A Rádió- ősbemutató stúdiófelvételéről - 1952. december 25., Kossuth Rádió 20.20 – 22.00

Km.  a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a  Forrai-kórus,  vezényel: Vaszy Viktor)

- Vidorka Mátyás bujdosó-dala: „Bükk és Bakony tája, és az ékes Mátra, századoknak harcán át, szegény bujdosóknak holtbiztos tanyája…/ Erdő-erdő, sűrű a rengeteg, hej, de sokat bujdostam tebenned!” (Melis György és a Forrai-kórus)

- Marci és Bori kettőse: „Holdas éjjel az ablakodnál” (Zentay Anna, Sárdy János)


Lehár Ferenc: Clo-Clo – Nyitány  (Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vladimir Mikhailovich Jurowski)

A "Túl az Óperencián"  adásának ismétlése: 18 és 19 óra között a Dankó Rádióban.


3519 Búbánat 2019-11-28 10:31:59 [Válasz erre: 3209 Búbánat 2019-04-09 14:28:04]

Kapcs. 3209., 2020. sorszámok

A Dankó Rádió mai operettműsorában újra hallhattunk részleteket ebből a zenés játékból:

Tamássy Zdenkó - Baróti Géza és Garai Tamás – Dalos László: Fő a vendég

A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1963. augusztus 18., Kossuth rádió 18.50 - 21.33

Közreműködik  Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Gyulai Gaál Ferenc.

Szereplők:

Mike Bálint - Bilicsi Tivadar
Jerry, a leánya - Psota Irén
Franciska - Zentai Anna
Feri - Sárdy János
Tibor - Rátonyi Róbert
Sándor - Márkus László
Klári - Galambos Erzsi
Döme - Csákányi László
Döméné - Fónay Márta
Dr. Varjú - Mányai Lajos
 

Rendező: Rácz György

1963 - Magyar Rádió 6-os stúdiója, a Fő a vendég! című zenés játék felvétele. Az első sorban balról Psota Irén, Galambos Erzsi és Márkus László színművészek.

1963 -  a Magyar Rádió 6-os stúdiója, a Fő a vendég! című zenés játék felvétele. Az első sorban Rátonyi Róbert, Psota Irén, Galambos Erzsi, Márkus László, Bilicsi Tivadar, Fónay Márta és Csákányi László színművészek.

/Fortepan.hu/

A zenés játék sugárzott részleteit ismét meghallgathatjuk a délután hat órakor kezdődő adásban - "Túl az Óperencián".


3518 Búbánat 2019-11-27 11:05:16

Két nagyszerű operaénekesünkről emlékezett meg a Dankó Rádió mai operettműsorában a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya

Ma 110 éve született Szabó Miklós, tenorista (Székesfehérvár, 1989. november 27. – Budapest, 1999. május 22.)

Ma 20 éve halt meg Melis György, baritonista (Szarvas, 1923. július 2. – Budapest, 2009. november 27.)

Rádiófelvételeikről szólaltak meg most:

Lehár Ferenc - Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda - Szenes Andor: Szép a világ

- Georg dala: „Ugye gondolsz rám, csupa vágy a szám! Így nem szerettem senkit még talán! Jöhet tél vagy nyár, olyan mindegy már, az én szívem egyre téged vár!...” (Szabó Miklós)

- Georg dala: „Van olyan, aki őrzi a pénzt, van olyan, van olyan, sose vettem a pénzügyeket komolyan…/ Szép a világ, a szívünkben nyíl száz virág, szép, nézni szép, egy lány ábrándos tekintetét…” (Szabó Miklós, km. a a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Várady László)  - Rádiófelvétel: 1957


Kálmán Imre - Fritz GrünbaumJulius Wilhelm - Harsányi Zsolt – Innocent Vincze Ernő: A cigányprímás

- Rácz Pali dala/ Stradivari-dal: „Mi a jobb és mi a szebb:  hegedű vagy asszony?…/Szól  a nóta, csend a vége, ám a nőnél fuccs a béke…/ Az ócska Stradivari egy árva szót se szól, de hogyha játszom rajta, oly bájosan dalol.…”   (Melis György, km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Vincze Ottó) - keresztmetszet, 1964. augusztus 17., Kossuth Rádió 20.30 - 21.30

Johann Strauss - Jókai Mór nyomán Ignatz Schnitzer -  Fischer Sándor: A cigánybáró

- Zsupán belépője, I. felv.: „- Itt vagyok! Miért hivatott? - Aláírását kérik most! - Én írni!? de drága uram! Sejtelmem sincs, hogyan!  /Hja, az irka-firka nékem sose volt a mesterségem. Már ifjú gyermekkorban, csak sertések közt voltam. A költészet nem pálya - ezer villám és sertésvész -, különb a disznó hája, és ehhez nem kell ész. Ha-ha… /Mert az ideálom semmi más, mint jó evés! És jó ivás…”  (Melis György, km. Lendvai Andor, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Ferencsik János)  - a Rádió Dalszínházának bemutatója1961. április 2., Kossuth Rádió, 18.50 – 21.30

 

Az adásban részletek szólaltak még meg Szirmai Albert – Gábor Andor Mágnás Miska című operettjéből is: Keszler Éva, Lukács Anita, Oszvald Marika, Teremi Trixi, Bozsó József, Peller Károly énekfelvételeiről.

 

A "Túl az Óperencián” műsorának ismétlőadása délután hat órakor kezdődik a Dankó Rádióban.


3517 Búbánat 2019-11-26 22:33:51 [Válasz erre: 3516 tiramisu 2019-11-26 18:38:36]

Köszönöm az észrevételt,  helyesbítek én is: hiszen az alábbi beírásomban ismertetett bevezető jelenet szereplőinek egyike is Franciska (a másik: Melis György) - Kalmár Magda énekli.  Ahogyan a szóbanforgó duettben is Franciska szerepel, s persze szólamát  nem Lehoczky Éva (Pepi), hanem ugyanúgy Kalmár Magda  énekli a rádiófelvételen - itt Kincses Veronika (A grófné) partnereként.


3516 tiramisu 2019-11-26 18:38:36 [Válasz erre: 3515 Búbánat 2019-11-26 16:43:07]

 “ A férfiakjal hogy kell bánni ...” Kalmár Magda és NEM Lehoczky énekel a duettben !

 


3515 Búbánat 2019-11-26 16:43:07

AÍ Dankó Rádió ma délelőtti, "Túl az Óperencián" adásában hallhattuk - ismétlés du. 18 órától:

Jacques  Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő Nyitány  (előadja a  Müncheni rádió Szimfonikus Zenekara)

Johann Strauss: Bécsi vér – duett (Keszei Bori és Turpinszky Gippert Béla, km. a Szolnoki Szigligeti Színház zenekara, vezényel Rácz Márton – hangfelvétel a 2017. december 31-i szilveszteri koncert műsorából

Johann Strauss: Bécsi vér - az operett rádióváltozatának felvételéről

A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1976. augusztus 19. Kossuth adó 19.30 - 21.40

Szövegét Victor Leon és Leo Stein írta. Fordította és rádióra átdolgozta: Fischer Sándor

Km.: az  MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc). Vezényel: Breitner Tamás.

  • Bevezetés, Joseph belépője, Franciska és Joseph kettőse  -„ - Kerestem itt, kerestem ott … Franz-landskranz - az én uram a nagykövet.  - Mondja meg, hogy hol lehet?"  (Kalmár Magda, Melis György)
  • Pepi, Joseph és A gróf hármasa – „Ramazuri”   (Lehoczky Éva, Melis György, Fülöp Attila)
  • Gabriella grófné és Franciska művésznő kettőse – „A férfiakkal hogy kell bánni”  (Kincses Veronika, Lehoczky Éva)
  • A  gróf  és  a grófné kettőse, finálé-ultimo - „Bécsi vér, bécsi vér…”   (Kincses Veronika, Fülöp Attila, Kalmár Magda, Lehoczky Éva,  Melis György, Radnai György, énekkar)

 


3514 Búbánat 2019-11-25 17:52:01

A Dankó Rádió délelőtti operettműsorából kiemelem és megnevezem:

  • Huszka Jenő – Martos Ferenc: Gül Baba (Qualiton, 1986)  - CD kiadvány is készült a felvételből. Zenei hanganyagát felhasználva 1989-ben a Magyar Televízió  operettfilmet készített a Gül babából. (Zenés TV Színház bemutatója)

Szereposztás:

Gábor, magyar lantos diák – Gulyás Dénes

Mujkó, muzsikus cigány – Gáti István

Leila, Gül Baba leánya – Farkas Katalin

Kucsuk Ali, budai basa – Korcsmáros Péter

Müezzin – Orbán László (bariton)

  1. Nyitány, a müezzin éneke és zarándokok kara: „Laillah il Allah… /Allah kedves virága…”
  2. Leila belépője:” Valahol messze, nem tudom hol…/S lassan elém jött…”
  3. Gábor belépője: „Rászállt a galambom…”
  4. Lantos diák éneke (Gábor): „Nem tudom én, hol születtem…/ Jártam, kóboroltam…”
  5. Gábor elbeszélése: „Egy csöndes nyári alkonyat…”
  6. Az I. felvonás fináléja (Gábor, kórus): „Az utolsó kívánságom…/Ott túl a rácson…”
  7. Előzene, balett és a háremhölgyek kara (Leila, kórus): „A kismadár szökellve jár…”
  8. Gábor dala (kórussal): „Bűvös álomország…/Itt, ugyebár…”
  9. Dal a török nő sorsáról (Leila, kórus): „Víg a török lány élete…/Csak rajta, rajta szaporán…”
  10. Bordal (Gábor, kórus): „A kulacsom kotyogós…/Borban az igazság!...”
  11. Szerelmi kettős (Gábor, Leila, kórus): „Ha volnék ágon…/Szép égi virágom…”
  12. Mujkó nótája: „Darumadár fönn az égen…”
  13. Ali basa dala: „Akit én szeretek…/Ezerszer győztem…”
  14. A II. felvonás fináléja (Gábor, Ali, kórus): „Jártam, kóboroltam…/Nem kell a lányod…”
  15. Dal a tömlőcben (Gábor): „Szállj, szállj, sóhajom…”
  16. Cigánynóta (Mujkó): „Elesett a lúd a jégen…”
  17. Melodráma és együttes (kórus): „Letörve mind a rózsák…”

A  felsorolt  részletek közül hangzik el pár dalbetétszám  

 Farkas Katalin, Gulyás Dénes, Gáti István, Korcsmáros Péter, Orbán László énekfelvételéről, km. az MRT Énekkara  és Szimfonikus zenekara. Vezényel: Makláry László

Hamarosan – hat órakor – kezdődik a műsor ismétlése „Túl az Óperencián”


3513 Búbánat 2019-11-24 15:32:28

Házy Erzsébet ma harminchét éve - 1982. november 24-én -  hunyta le örökre a szemét, hagyott itt bennünket... 

A Dankó Rádió Túl az Óperencián című adásának elején a műsorvezető, Nagy Ibolya Házy Erzsébetre emlékezve szerkesztette be egyik szép operettdalának felvételét:

Fényes Szabolcs – Békeffy István: Régi nyár  - Van-e szerelmesebb vallomás, mint egy szál virág és semmi más,  elsúgja azt, amit most néked mondanék…” (Házy Erzsébet, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel Gyulai Gaál Ferenc) – 1968, Hungaroton, LP.

https://www.youtube.com/watch?v=njgZ6oQxOow

 Ez a rádióműsor ma 18 órától ismét meghallgatható. 


3512 Búbánat 2019-11-23 14:00:32

A Dankó Rádió mai operettműsorából:

Carl Zeller magyar szöveg dr. Székely György – Erdődy János –Fischer Sándor: A madarász

– Milka belépője (Kertesi Ingrid, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) A Rádió Dalszínházának új felvétele: 1989. december 25., Kossuth Rádió, 20.10 – 21.30

– Ádám dala: „Nagyapám húsz éves volt, lombok közt sütött a hold…/Muzsikálj, muzsikálj, muzsikálj, el ne szállj,  hogyha hívlak rám találj…”  (Simándy József, km. az MRT Énekkara, vezényel: Sebestyén András) - 1970. május 2., Kossuth Rádió, 13.11 – 13.34 „Simándy József legújabb operettfelvételeiből” (Ez a dal rajta van egy másik stúdiófelvételen is: 1974.  május 18-án került adásba a „Rádió új operettfelvételei - Simándy József énekel”

- Szaniszló és Webs báró kettőse: „A nagyvilág rózsákból áll…” (Kovács József, Gregor József, km. az MRT szimfonikus zenekara, vezényel: Pál Tamás) -  „Vágyom egy nő után” - Kovács József operettlemeze (részletek, Qualiton, 1985) 

 

- ifj. Johann Strauss - Jókai Mór nyomán Ignatz Schnitzer  - magyar szöveg Fischer Sándor: A cigánybáró

-  Barinkay belépője (Laki Péter, énekkar): „Mint sok szegény, de víg legény, a nagyvilágot jártam én, és jobb híján egy éven át vezettem menazsériát…./ Mert a szív és az ész, együtt mindenre kész, mindig előre nézz, légy merész s célhoz érsz…”

- Szaffi dala, I. felv. (Fischl Mónika): „Oly árva és oly , nincs senki a földön, mint a cigányok… Nagyon vigyázz, jól vigyázz. Hol cigánynép tanyáz…./ Vigyázni  félni jó A cigány itt tanyázz. Vigyázz!. Vigyázz!...”  - koncertfelvételről

- Zsupán dala (Dézsy Szabó Gábor): „Hja, az irka-firka nékem sose volt a mesterségem. Már ifjú gyermekkorban csak sertések közt voltam…” 

- Jelenet és „kovács-kórus”  (Melis György és Gazdag Géza - próza, valamint a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Ferencsik János) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1961. április 2., Kossuth Rádió, 18.50 – 21.30

 

"Túl az Óperencián" adásának ismétlését  délután hat és hét óra között sugározza a Dankó Rádió.


3511 Búbánat 2019-11-22 12:29:22 [Válasz erre: 3510 Búbánat 2019-11-22 11:10:32]

Kapcs. 3510. sorszámhoz:

 A párizsi élet című operettből idézett dal  (A bárónő rondója Kincses Veronika előadásában) szövegében javítok két leírt sort.

Helyesen:

"A jobbik eszem majd elfelejti, de visszasírom néha tán."

"Ha halványultnak tűnik végképp, visszatérnék én de még."


3510 Búbánat 2019-11-22 11:10:32

A Dankó Rádió - "Túl az Óperencián " - a délelőtt elhangzott műsor zenei összeállítása: 

Huszka Jenő: Aranyvirág – Nyitány (a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Polgár Tibor vezényli)

Jacques Offenbach – magyar szöveg Galambos Attila: Párizsi élet – "Vagyondal" a pénzkirályról: „…Hurrá, Hurrá, hurrá!  a sok pénz tett úrrá…” (Laki Péter, km. a Budapesti Operettszínház Zenekara, vezényel: Makláry László) Budavári Palotakoncert, élő felvételről

Jacques Offenbach – magyar szöveg Romhányi József: Párizsi élet

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1980. január 19., Kossuth adó 20.01-22.00

Km.: az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Breitner Tamás

- A báróné dala – rondó (No.20.)(Kincses Veronika)

A szívem dermedt, mint a jég, a vérem svéd,
az minden rút bűntől meg is véd,
de ez a Párizs, tűz és fény,
elég egy hét, s elolvad a szívemről a jég.
Mikor a zsongó utcát járom,
azon a pezsgés megszédít,
olyan ez, mint egy híres álom,
mely minden bűnt is megszépít.
Így szinte levegőben lóg az édes csók…
összesúg egy kis grisette meg egy úr,
és azon túl az Isten sem tudja már, mit csinál.
Tudtam én már az első percben,
ez nem szül bennem sem jó vért.
Ez a tűz, megperzsel engem,
a sátán itt majd megkísért.
Feküdni este hűvös ágyban, zord magányban,
nem is vágytam többé már.
Égett az ajkam, súgtam halkan:
segíts rajtam, gyere Ámor, szívem vár!
És akkor Ámor ott is termett,
nagy csoda történt Párizsban!
A szívem akkor meg nem dermedt:
szerelmi bájitalt ittam.
Óh, milyen szép volt ez a titkos-híres téma:
kívánom forrón ezt a bűnt!
Ma este újra boldog görbe útra lépek,
hogyha a háznép már eltűnt.

Senki nem is sejti,  a titkot rejti néma szám.

A […] eszelős majd elfelejti, de visszasírom néha tán.

Egy francia lány elcsitul végül,
élhetek svédül a férjem rideg oldalán,
de gyakran nálam ha vendég, ez a kis emlék,
és felidézem sokszor tán.

Ha halványulna tűnik végképp, visszatérnék én de még.

És  várna újra boldog kép. Álomkép, álomkép, az álomkép!
A szívem dermedt, mint a jég, a vérem svéd,
az minden rút bűntől meg is véd.
De ez a Párizs, tűz és fény,
elég egy hét, leolvad a szívemről a jég,
a szívem már nem jég, a szívem már nem jég!

- Együttes  (Lehoczky Éva, Ötvös Csilla, Bordás György, Miller Lajos, Palcsó Sándor, énekkar)   

 

Gaetano Donizetti: Don  Pasquale – Norina és Don Pasquale kettőse (Bojtos Luca és Blazsó Domonkos, km. a MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényel: Szennay Kálmán)  - Bojtos Luca zeneakadémiai diplomakoncertjének élő felvételéről.

 

Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő - részletek

Km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kovács János.

Az MTVA és a Dankó Rádió közös produkciójaként a Magyar Rádió 6-os stúdiójában 2014 decemberében harminckét népszerű operettrészletet vettek fel Huszka műveiből; az új stúdiófelvételről elhangzott zenéket a Dankó Rádió mutatta be 2015 áprilisában - a komponista születésének 140. évfordulóján.

Most az alábbi dalok és kettősök szólaltak meg az operettből:

- Lili dala és a gavallérok kara:Mi kell a férfiaknak, nem lány, de asszony ajkak…/Csók nem is igaz tán, ha nem tüzes asszonyi ajk, amely adja…/ Nem illik lánynak lenni, de illik észrevenni, s jóvátenni a hibánk.…”  ((Benedekffy Katalin, MRT Énekkara)

- Lili dala: „Bíborban ég az alkony-ég, lángok lobognak ott fönn a mennyben…/Egy férfi képe van a szívem közepébe’szívemnek éjében fénylő sugár, övé a lelkem, érte lobog a szerelmem, árnyékként kísérem, amerre jár!...” (Fischl Mónika)

- Clarisse és Frédi vidám kettőse - „Radagan”, III. felv. – „Idenézzen, kérem….Jaj, a nő rettentő ravasz…”  (Dancs Annamari, Kerényi Miklós Máté)

- Lili és Illésházy gróf szerelmi kettőse: „- Bocsássa meg, ha reszkető kezemmel megérintém a hófehér kezét! Bocsássa meg, ha bús tekintetemmel úgy esengem éltető derült tekintetét…/- Szellő szárnyán szállj velem, repülj velem! Erdők mély vadonán kószáljunk szerelmesen!...” (Geszthy Veronika, Boncsér Gergely

-  Clarisse és Frédi vidám kettőse, I. felv . „Hogyha szeretnél engemet, úgy mint én tégedet,
Összepuszilnám képedet négy helyen, haj!.../ Gyere csókolj meg szaporán, tubicám, ha megfőztél, most megegyél, de meg ám! Türelem nagy kincs, de nekem csöpp sincs, aki vár, nem szerethet igazán…”
(Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté)

Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Keringő-egyveleg (a Bécsi Johann Strauss zenekart Willi Boskovsky vezényli)

 

Ismétlés ma du. hat és hét óra között a Dankó Rádió hullámhosszán, és az internetes elérhetőségen is online.


3509 Búbánat 2019-11-21 10:23:55

 

A Dankó Rádióban nemrég véget ért „Túl az Óperencián” adásában felcsendült zenék voltak:

  • Pazeller Jakab Mátyás: Herkulesfürdői emlék – keringő  (Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Ferencsik János)

 

  • Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő  - Fedora belépője -  Mindig a régi dal, az ember mást se hall: mindig csak pour l’ amour  pour l’ amour …”  (Szilágyi Olga)
  • Kálmán Imre: A csárdáskirálynő„Táncolnék a boldogságtól…/Álom, álom, édes álom…” (Szilágyi Olga, Vadász Zsolt)
  • Kálmán Imre: Marica grófnő  - „Szép város Kolozsvár”  (Szilágyi Olga, Egyházi Géza)     
  • Johann Strauss: A denevér – az ún. „orosz-jelenet”  (Hamari Júlia, km. Antal Imre)  - televíziós operettfilm, 1988. Rendező: Szinetár Miklós
  • Lehár Ferenc: A mosoly országa„Vágyom egy nő után” (Laki Péter)
  • A Magyar Televízió „Virtuózok” műsorából: egy dzsessz-énekszám  zenei felvétele  (másokkal együtt: Bojtos Luca)
  • Leonard Bernstein - magyar szöveg Miklós Tibor: West Side Story - kettős „Maria”  (Miklósa Erika, Dolhai Attila, km. a Liszt Ferenc Kamarazenekar, vezényel: Makláry László) - 2009

 

  • Lehár Ferenc: A víg özvegy - Nyitány - az 1942-es archív felvételen  a Bécsi Filharmonikusokat maga a zeneszerző, Lehár Ferenc dirigálja.

Ez a  műsor ma délután hat és hét óra között az ismétlésben újra meghallgatható lesz.


3508 Búbánat 2019-11-20 12:07:08 [Válasz erre: 3507 Búbánat 2019-11-20 11:49:25]

Találtam az interneten egy két évvel ezelőtt készült filmösszeállítást Bojtos Lucáról:

Virtuózok 2017 | Elődöntő | Nagyok | Bojtos Luca - Pietro Mascagni: Fritz barátunk (Suzel áriája)

https://www.youtube.com/watch?v=KqnMgcBPvBw

Bojtos Luca azóta 2018-ban eljátszotta Fleurette szerepét Offenbach Kékszakáll-jában és idén Stázi szerepét a  Csárdáskirálynőben.

2017 szeptember 29-30-án tartották a II. Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt Érsekújváron, melynek opera kategóriájában Bojtos Lilla Luca hozta el az első díjat.

 

A Dankó Rádió Túl az Óperencián című operettműsorának e heti egyik vendége – akivel Nagy Ibolya beszélget a stúdióban - a Budapesti Operettszínház fiatal énekművésze: Bojtos Luca (a másik meghívott művész a Színházból: Laki Péter, táncoskomikus)

A délelőtti adásban Bojtos Luca énekfelvételei közül elhangzott egy ária Mascagni Fritz barátunk című operájából - ami a fenti linkre kattintva meghallgatható (ahogyan a rádióban is, a hat és hét óra közötti ismétlőadásban)


3507 Búbánat 2019-11-20 11:49:25

Operett a Dankó Rádióban - "Túl az Óperencián"

A mai zeneműsor tartalmából:

Lehár Ferenc – Ludwig Herzer – Fritz Löhner Béla – Szenes Andor: Friderika

I. Goethe áriája:

„Ó lányka, ó lánykám, imádlak én! Te drága, te drágám, te légy enyém! Tiéd az életem, légy a hű szerelmesem. Add a szádat engedelmesen. Én kedvesem, ezer virág int feléd. Szemed lesem, ha rám tekint, szívem ég. Madár dalol a fákon fent, a vágy dalol szívemben bent. Úgy perzsel a láng. Perzsel a vágy...” (Kovács József , km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Pál Tamás) -  Vágyom egy nő után” - Kovács József operettlemeze (részletek, Qualiton, 1985) 

II. A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1972. április 3. Kossuth adó, 19.20-20.10

A keresztmetszet-rádiófelvételen Andor Éva, Kalmár Magda, Bende Zsolt, Simándy József énekel,  a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara működik közre, Sebestyén András vezényel.

-  Diákkar és Salomea dala (Kalmár Magda és az MRT Énekkarának férfikara):

 „Egy nővel annyi baj van, hogy el nem fér egy dalban, hát meg kell küzdeni! Mi boldogok leszünk!.../-  Ez ostrom! Én áttörök majd! Én áttörök majd!...Hahó, ti vakmerő hősök! Térdre gyorsan mind!....Így szeretem én ezt már! … Brávó! Maradjanak térden még! Udvarolni tessék, egy-kettő! Ezt igényli minden nő! … Otthon  az asszony még az úr, táncol a jókedv pazarul….Csókra való az asszonynép!"

- Friedrich Leopold Weyland  dala (Bende Zsolt):

Báránykámbáránykám, csalfa lelkű mind a lány” 

- A Költő „rózsadala” (Simándy József):

 „Úgy ég bennem a láng, szólít engem egy régi dallam, szerelem üzeni halkan… száz piros rózsa...  Jaj istenem, mi van velem…. /Egyszer volt egy rózsaszál, rózsaszál a réten. Egy legény arra járt, vágyakozva…  Rózsa, rózsa, rózsaszál,  rózsa száll a réten… 

III. Friderika dala 

 „Miért is fáj úgy az ébredés? Feledni mindent miért nehéz? Nem jártam könnyek alkonyán, nem voltam más, mint csacska lány. Mit tudtam, mi a szerelem, eddig nem csókolt senki sem. Ó, csupa boldogság is volt az élet, mikor a forró csókod számon égett. Te voltál árva szívem minden sóhaja, a szemem égő csillaga. Most nem tudom, reám mi vár, a régi dal de messze jár. Küzdök a sorssal, de késő, a régi álom mégse jő. És csak a vágy mesél nekem…”  (Gencsy Sári, Magyar Néphadsereg Központi Zenekara) - felvétel:1950-es évek vége

 

Kálmán Imre Marica grófnő című operettjének részletei ezúttal Laki Péter,  Benedekffy Katalin, Szász Kati, Egri József, Vadász Zsolt, Szilágyi Olga, Szendy Szilvi, Peller Károly énekfelvételeiről szólaltak meg.

A délelőtti adás ismétlése ma 18 és 19 óra között hallgatható meg.


3506 smaragd 2019-11-19 14:59:23

Ma este a Dunán!

NAGY IBOLYA

https://mediaklikk.hu/duna/cikk/2019/11/18/onok-kertek-nagy-ibolyaval/

DUNA

Önök kérték Nagy Ibolyával

2019. 11. 19.  20:34          

A november 19-i adás tartalmából.

Igyekszünk most is az egész családot szórakoztatni, hiszen kapunk levelet minden korosztályból: írnak nekünk nagyszülők, de sokszor gyerekek is, ennek megfelelően az operettől a könnyűzenéig most is minden műfajból merítünk. Egy nagyon kedves kollégánkat hívtuk meg a keddi adásba, hiszen Nagy Ibolyával mostanság a Dankó Rádió szerkesztő-műsorvezetőként találkozhatnak, de igazán ismertté primadonnaként vált.


3505 Búbánat 2019-11-19 10:37:54 [Válasz erre: 3504 Búbánat 2019-11-18 10:54:17]

A Dankó Rádió mai, "Túl az Óperencián" műsorában elhangzott zenék  között voltak:

Giuseppe Verdi: Traviata - Bordal  (José Cura,  Eteri Gvazava,  Orchestra Sinfonica  Nazionale della RAI, vezényel: Zubin Mehta)

 

Lehár Ferenc  Paul KneplerLudwig Herzer, Fritz Löhner-Beda - Harsányi Zsolt – Erdődy János: Giuditta

A Rádió Dalszínházának teljes stúdiófelvételéről (bemutató: 1982. szeptember 13., Kossuth Rádió 20.19 – 22.00):

 Az MRT Énekkarát és Szimfonikus Zenekarát Oberfrank Géza vezényli:

Giuditta dala:Ki tudja, miért van ez? Hogy minden férfi észrevesz?…/Más nem csókol ily forrón, csak én, égő szememben kigyúl a fény…” (Kalmár Magda, km. az énekkar)

Octavio belépője: „Élni jó! Barátaim, élni jó!… Ó signora,  signorina, halkan szól a kavatina…” (Molnár András, km. az MRT Énekkarának Férfikara)

 - Anita és Pierrino kettőse: „Két boldog szerelmes semmit sem hall, csak ha párja szerelmet vall…” (Zempléni Mária és Korcsmáros Péter)

 

 Frederic Loewe - Alan Jay Lerner - Ungvári Tamás - G. Dénes György: My Fair Lady

Hungaroton /Qualiton, 1966

Szereposztás:

Henry Higgins: Básti Lajos
Eliza Doolittle: Lehoczky Zsuzsa
Pickering ezredes: Angyal Sándor
Alfred P. Doolittle: Rátonyi Róbert
Freddy Eynsford-Hill: Korondy György
Mrs. Pearce: Major Mária
Harry: Börzsönyi Mihály
Jamie: Gyurián József

A Fővárosi Operettszínház Zenekarát Gyulai-Gaál Ferenc vezényli.

-  "Csudijó" (Eliza) - Lehoczky Zsuzsa
- „Egy finom angol úr” (Higgins) - Básti Lajos
- „Várj, te gaz Henry Higgins” (Eliza) - Lehoczky Zsuzsa
- „Lenn délen édes éjen”  (Eliza, Higgins, Pickering) - Lehoczky Zsuzsa, Básti Lajos, Angyal Sándor

 

ifj. Johann Strauss - Jókai Mór - Ignatz Schnitzer  - Fischer Sándor: A cigánybáró - Barinkay belépője, I. felv.:  „Mint sok szegény, de víg legény, a nagyvilágot jártam  én, és jobb híján egy éven át vezettem menazsériát. …/Mert a szív és az ész, együtt mindenre kész, mindig előre nézz, légy merész s célhoz érsz!..”   (Laki Péter, énekkar)

 

Az adás ismétlése ma délután hat és hét óra között a Dankó Rádióban.


3504 Búbánat 2019-11-18 10:54:17

Túl az Óperencián Bojtos Lucával és Laki Péterrel - 47. hét

Ezen a héten az Operettszínház két fiatal művészével beszélget a Dankó Rádió stúdiójában a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.

Kálmán Imre-melódiákat hallhattunk már tegnap is: A csárdáskirálynőből szólaltak meg ismert dalok Németh Marika, Honthy Hanna, Baksay Árpád, Rátonyi Róbert, Feleki Kamill előadásában,  ma pedig  A cirkuszhercegnő részletei hangoztak el, Laki Péter, Kalocsai Zsuzsa, Jankovics József, Oszvald Marika, Dániel Gábor, Bordás Barbara, Teremi Trixi és Bozsó József énekfelvételeiről.

Az elmúlt napon  a Csárdáskirálynő ősbemutatójának évfordulóját (Bécs, 1915. november 17.) jegyzi a naptár, de mára is akad egy nevezetes dátum:  Kacsóh Pongrác János vitéz  című daljátékának bemutatója  (1904. november 18., Budapest, Király Színház). Ebből az alkalomból most Bagó dala - „Egy rózsaszál szebben beszél…”- csendült fel Melis György tolmácsolásában (az MRT Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli ) – „Melis György operettdalokat énekel, új felvételről- 1980. november 3., Kossuth Rádió 20.31 – 20.50

Az adás végén Mozart A varázsfuvola című operájának nyitánya hangzott el (az MRT Szimfonikus Zenekarát Hamar Zsolt vezényli) – koncertfelvételről.

Ezt a délelőtti adást ma hat és hét óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádió műsorán.


3503 Búbánat 2019-11-16 11:20:46

A Dankó Rádióban ma délelőtt elhangzott operettzenék voltak - "Túl az Óperencián":

Lehár Ferenc: A kék mazúr - keringő (az MRT Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli) - 1965. augusztus 20., Kossuth Rádió 14.05 – 15.15: Lehár-operettrészletek

Florimond Hervé: Nebáncsvirág

Rádió Dalszínháza bemutatója: 1958. február 2.. Kossuth adó 20.10 – 22.20

Fordította: Zágon István. Rádióra alkalmazta: Innocent Vincze Ernő

Km.: az MRT Szimfonikus Zenekara és a Földényi-kórus. Vezényel: Bródy Tamás

- Denise dala - „Nagydob-kuplé” (Neményi Lili)

„- Az utcán végig szól a zene, a banda játszik indulót. Egy kis nő lépked oldalt vele, s hallgatja a zeneszót. A nőcske arcán édes mosoly, a sok zenész mind rákacsint. A nagydobos csak egyre dobol: ő nem kacsintgat, és nem int. A nagydob mindent eltakar, és ő szegény se lát, se hall… /Csak üssed jól, csak üssed jól, úgy jobban szól, üssed egyfolytában…"

- Celestin belépője (Ráday Imre, km. Neményi Lili)

„Az egyik nevem Floridor, a másik nevem Celestin, Floridor az Celestin, és Celestin az Floridor” 

- Denise és Celestine kettőse - „Ólomkatona”-dal  (Neményi Lili, Ráday Imre, valamint orgonaszóló)

„- A gránátos szép ember volt / - és Nürrenbergből jött lovon /- Egy hercegnő meglátta ott /- ki Rómából jött vasúton /- A hercegnő, ki gyenge szíve /- úgy lángra gyúlt egy perc alatt /- A gránátost megnézte szíve /- már ment feléje, sőt szaladt! /- És mit csinál a jó vitéz? Álkatonásra rá se néz, oly meleg arccal, mint a fa. /- Miért mondd ilyet? /- Egy az oka, egy az oka, hogy csak ólomkatona…./- mondhatom, hogy szép vitéz… de furcsa eset, megnevettet ez az éjszaka, ólomkatona, na… /- Jaj, a fejedelemasszony!..."

- Denise búcsúdala és az I. rész fináléja (Neményi Lili és az énekkar)

„- És most egy szót se többet! ----Örökre mégse vállunk, látjuk egymást, bennem él remény! Mert akinek a szíve tiszta, majd ide kerül úgyis vissza. A szívem akkor lesz egészen újra csak boldog, hogyha már örökre visszatér…/- Mert a zárda a szívem otthona, bármi lesz, nem hagyom el soha! /- A hintó előállott!...”
 

Kálmán Imre – Julius Brammer, Alfred Grünwald -  Harsányi Zsolt: Marica grófnő

Ének és próza: Rökk Marika, Németh Sándor, Iván Ildikó, Jankovits József

Közreműködik: a Fővárosi Operettszínház Énekkara és Zenekara, vezényel Váradi Katalin.

- Jelenet, Marica és Zsupán kettőse:  „Szép város Kolozsvár”  - próza és ének  

- "Szép város Kolozsvár, én ott lakom a Szamosnál, jöjj, hát mért haboznál? Angyalkám, gyere már! Légy sorsom, szerencsém, légy a takaros menyecském! A szőke Szamosnál kis fészkünk vár. Az édes reménység, a havasokon fehérség,  a bércek hegyén a zöld fenyőerdő vár. Szép város Kolozsvár, majd ott lakunk a Szamosnál, hol minden piros-fehér-zöldben jár...."

- Marica és Tasziló kettőse, II. felv.

"Szent Habakuk, mi van velem? Én a helyem ma nem lelem! Lábamban, vállamban keringő ritmusban nem lehet nagy uralmat parancsolni rám! /-  Pont ugyanígy áll itt a bál, és a megoldás Önre vár, mást nincs mit tenni, mint táncolni menni, de valcert ám! /- Egy az élet, egyszer élsz csak, kincsem, gondold meg ezt! Simulj hozzám, drágám, nézd csak, minden táncolni kezd! Oh de szép is az, hogy mindent, mindent feledhetünk, mert valcer közben azt sem tudjuk, mi történik velünk!...”

-  Tasziló dala, I. felv.

 „Mit tudjátok ti bent, hogy idekint mi fáj! Hej, voltam egyszer én is büszke bálkirály. Nótámat én is százszor elhúzattam, százszor annyi bankót adtam, mint amennyi jár. /Hej, cigány! Hej, cigány! Húzd a nótám, így mulat minálunk egy úr! Gyer, ide! Hej, cigány! Hej, cigány! Húzd, ne sajnáld! Százfelé szakadjon a húr!...” 

A zenei felvételek a Rökk Marika - Marica grófnő”  magyar zenés dokumentumfilm részletei: Rökk Marika főszereplésével, a Marica grófnő tévéfelvételei folynak Budapesten, az Operettszínházban. E közben mesél a színésznő az életéről. Így készült a rendhagyó zenés portréfilm, ahol a néző láthatja a főszerepben Rökk Marikát énekelni és táncolni, és közben sok mindent megtudhat az életéről, pályájának alakulásáról.
 Rendező: Csenterics Ágnes (1992)  (82 perc)


Ezt a műsorösszeálltást a 18 órától ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban. 


3502 Búbánat 2019-11-15 10:00:11 [Válasz erre: 3501 smaragd 2019-11-15 06:13:43]

"Túl az Óperencián" - Dankó Rádió.  Az elhangzott műsort megismétli a Rádió délután hat és hét óra között. 

Benne: 

Lehár Ferenc - Martos Ferenc: Pacsirta – keringő (km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András ) - a sugárzott részlet felvételének lehetséges időpontjai:

Sebestyén András vezényletével kétszer  vették fel a rádióstúdióban az operett legszebb dalait, kettőseit:

  • keresztmetszet, 1978. augusztus 20., Kossuth Rádió, 13.10 – 13.50:   Andor Éva, László Margit, Bende Zsolt, Rozsos István, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara
  • részletek, 1962. július 8., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40: Németh Marika, Udvardy Tibor,  az MRT szimfonikus zenekara.

 

Kemény Egon – Tabi László - Erdődy János: Valahol Délen

(1957 – rádiófelvétel; nem a teljes operettet vették fel, hanem - keresztmetszetszerűen - a főbb részletekből állították össze a stúdiófelvételt.)

Közreműködött a Fővárosi Operettszínház Zenekara, vezényelt Bródy Tamás.

  • Lolita bolerója - A vágyakozás  „Fekete az ég, örvénylő szél zúg, zörög a tető, párák, zuhog az eső…”  (Mezey Mária)
  • Rodrigo és Jutka duettje (foxtrot): „Még nincsen, senkim sem… Ha meggondolná mégis a dolgot, szép kislány…” (Gyenes Magda és Rátonyi Róbert)
  • Péteri dala: „Valahol Délen, idegen tájon rideg a föld, hideg az ég. …” (Melis György)
  • Rodrigo dala („Kandúr-szerenád”) -foxtrot  „Ha az este leszáll, párjával táncol a lány…”  (Rátonyi Róbert)

Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő (ebből készült filmoperett volt a „Zenélő malom” – 1943)

- "Szellő szárnyán szállj velem, repülj velem! Erdők mély vadonán kószáljunk szerelmesen! Dús fű selyme legyen nászágyunk, és senki ne tudja, ne sejtse hol járunk!...” (Szeleczky Zita)

- Kettős: „Egy kis cigaretta, valódi finom Oly illatos, enyhe, mint rózsaszirom. Szippantani jó, de vége hamar, Csacsi mind, aki többet akar! Oly édes az élet, oly szép a világ, Míg szállnak a légben a füstkarikák! Ha gyorsan is illan, szívedre ne vedd! Cigarett, csak cigarett." (Szeleczky Zita és Szilassy László)


3501 smaragd 2019-11-15 06:13:43 [Válasz erre: 3500 Búbánat 2019-11-14 10:38:49]

A november 13-i műsornapból emeltem ki az alábbiakat (Fórum - Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (smaragd, 2016-09-10 17:01:08):

Dankó Rádió                         mai ismétlés: 18:00 – 19:00 óra

Érdekes fonata volt a mai műsornak!

https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/11/12/tul-az-operencian-kurutz-martonnal-46-het/

Kurutz Márton igen tanulságos filmes szakmai-témái köré szerkesztette – vele beszélgetve –  a zenei példákat Nagy Ibolya felelősszerkesztő-műsorvezető. Mindvégig a XX. században maradtunk, a kor színházi és zenei életét archív rádiófelvételek hozták közel hozzánk.

Ritkaságként hallhattuk Király Ernő két zenés felvételét, majd a Zerkovitz-csokor következett. Ezután a Karády Katalin-rész, hozzá kapcsolódott Kemény Egon és Ábrahám Pál egy-egy operettjének betétdala.

Az elhangzott gramofonfelvételt a Magyar Rádió Archívumából az MTVA restaurálta és digitalizálta:

Kemény Egon – Halász Rudolf: „Bocsánatot kérek” – francia keringő, a "Fekete liliom" című nagyoperett Párizsban játszódó felvonásából, 18:45 körül hallható.

"Túl az Óperencián" - NAGY IBOLYA műsora - Dankó Rádió






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.