vissza a cimoldalra
2019-08-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11433)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3397)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (182)
Élő közvetítések (8087)
Verdi-felvételek (549)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61871)
Társművészetek (1349)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1331)
Plácido Domingo (782)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (469)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4551)
László Margit (209)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1742)
Franz Schmidt (3410)
Opernglas, avagy operai távcső... (20298)
Balett-, és Táncművészet (5871)
A nap képe (2142)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

3376   Búbánat • előzmény3375 2019-08-09 12:10:19

Ezen a héten Barlay Zsuzsa operaénekesnő (alt - mezzo), a Magyar Állami Operaház örökös tagja vendége a Dankó Rádió operettműsorának!  

A jövő héten 86. születésnapját ünneplő Liszt-díjas, Érdemes művésszel Nagy Ibolya,„Túl az Óperencián”  adásának felelős szerkesztő-műsorvezetője beszélget

A mai adásban Barlay Zsuzsa megint több témát érintett: a színpadtól való végső búcsúja; a szöveg memorizálása; a súgó szerepe; az Operaház és az Erkel Színház műsorpolitikájának elkülönülése; a külföldi turnék - az Opera Vérnászának „utaztatásáról”; a kortárs zeneszerzőkről alkotott véleménye.

- Nagy Ibolya: Milyen volt elbúcsúzni a színpadtól? Mennyire volt könnyű letenni a lantot?

- „Azt tudom, hogy amikor abbahagytam az éneklést, akkor hirtelenjében nem tudtam mit kezdeni a szilveszterestéimmel, mert visszamenőleg évtizedeken át, szilveszterkor A szevillai borbély ment, nagyjából mindig ugyanazokkal a szereplőtársakkal, aminek mindig az volt a vége, hogy a kellékes behozott egy tálcán egy üveg pezsgőt és hat pezsgős poharat, a Melis Gyuri megtöltötte a poharakat, egyet lenyújtott a súgólukba a súgónak, és a közönségre tartva a poharat, felköszöntöttük a közönséget és akkor szabad volt mindenkinek egy korty pezsgőt innia. És amikor abbahagytam az éneklést és először voltam itthon szilveszter este, egyszerűen nem tudtam magammal mit kezdeni, hogy mit szokás ilyenkor csinálni, mert elfelejtettem, mert annyira természetes volt, hogy mindig ott voltunk a színházban, és egymást köszöntöttük az újévben.”

- Nagy Ibolya: Nagyon sok mókás történet kering a súgókkal kapcsolatban, illetve a memória-kihagyásokkal kapcsolatban?

- „Igen, voltak, akik szövegbajlódósak voltak, nem akarom név szerint egyik régi kollégámat se említeni, de nekem nagyon jó volt a szövegmemóriám, de volt, akinek kevéssé. És a súgó nemcsak a szöveget súgta, hanem be is intett és vezényelt, úgyhogy annak nagyon jó kottaolvasónak és jó zenei felkészültnek kellett lennie. És az is volt.”

- Nagy Ibolya: Turnék – országon belül és kívül is voltak...

- „Az országon kívül is, mert például a Vérnásszal bejártuk jóformán az összes európai országot, a Lorca-darab  az olyan erős, és azt mindenütt ismerik, a Vérnászt, ha modern zenével kapcsolatban vannak is fenntartások, de ennek mindig nagyon nagy sikere volt. Ugye, Házy volt a menyasszony, Komlóssy az anyag, úgyhogy az Operának a legjavát küldték ilyenkor külföldre. És bizony, sok-sok országot bejártuk ezzel a produkcióval."

- Nagy Ibolya: És Te hogy voltál a kortárs zenével, a kortárs zeneszerzőkkel?

„Mérsékelten. Mert a zeneszerzők nem nagyon értenek az énekhanghoz, és hajlamosak rá, hogy szélsőséges szólamokat írjanak: hogy a tenorista csak a magas C-ken énekelje szöveget, vagy az alt csak brummogjon a feneketlen mélységben. Nem értenek annyira az énekléshez, tulajdonképpen az énekeseket kicsit mindig le is nézték az úgynevezett zenészek, ugye, a zenekari tagok, mindig az énekesek azok zenén kívüli lényeknek számítottak. Ezt mindig éreztük is, volt aki nagyon rossz néven vette, sokan csak nevettünk rajta. Mondtuk, hogy próbálja meg kiállni egyszer és próbálja meg. Mert kritizálni nagyon könnyű, de odaállni és megpróbálni, akkor kisebb lenne a szájuk.”

Az adásban bejátszott zenék között volt:

I. Jacobi Viktor: Jánoska   Nyitány (Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vincze Ottó)

II. Arthur Sullivan - William Schwenck Gilbert: A Fruska 
/Eredeti címe: H.M.S. Pinafore (1878) /

Rádió Dalszínháza bemutatója: 1973. január 22. Kossuth adó, 19.47 

Szövegét William Schwenck Gilbert írta.

Rádióra alkalmazta: Romhányi József

Verseket fordította: Blum Tamás

Vezényel: Blum Tamás
Km.: Az MRT szimfonikus zenekara és énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc)


Zenei rendező: Fejes Cecília
Rendező: Cserés Miklós dr.

Szerkesztő: Bitó Pál

Szereposztás:

Sir Joseph Porter – Várhelyi Endre (Balázs Samu)
Kapitány – Kishegyi Árpád (Agárdy Gábor)
Josephine – Kalmár Magda (Csűrös Karola)
Ralph, matróz – Rozsos István (Körmendi János)
Dick, matróz – Sólyom-Nagy Sándor (Garas Dezső)
Fedélzetmester – Kovács Péter (Sztankay István)
Muskátli – Barlay Zsuzsa (Tolnay Klári)
Dada – Divéky Zsuzsa (Kárpáti Magda)

Km.: Pogány Margit, Bay Gyula, Felvinczy Viktor és Lázár Gedeon

- Muskátli dala: „Jó néhány éve volt, vigyáztam kisbabákra… néhány pennyért..” (Barlay Zsuzsa, énekkar) 

- Ralph dala, Ralph és Muskátli kettőse: „A csalogány búsong a körtefán, úgy énekel, mint lány a zongorán…”  (Rozsos István, Barlay Zsuzsa, Férfikar)

Jelenet és finálé: „Mily meglepő-e fordulat, így rögtön más a hangulat, hogy szent szerelmek szelleme, most költözött a lelkembe, a nap is felragyog…”/”Érted ment hát Muskátli, jó öreg Muskátli, senki sem tudja, hogy miért, de aztán…” (Barlay Zsuzsa, Divéky Zsuzsa, Kalmár Magda, Rozsos István, Sólyom-Nagy Sándor, Várhelyi Endre,  az MRT Énekkarának Férfikara)

 

III. Robert Planquette: Rip van Winkle 
Operett két részben

A Rádió Dalszínházának a bemutatója: 1968. december 28., Kossuth Rádió, 19.46 – 22.00

Szövegét Washington Irwing két elbeszélése nyomán Henri Meilhac, Philippe Gille és Henry Brougham Farnie írta.

Fordította és rádióra alkalmazta: Romhányi József

Vezényel: Breitner Tamás

Km. az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Zenei rendező: Erkel Tibor

Rendező: Cserés Miklós dr.
Szerkesztő: Bitó Pál

Szereposztás:

Rip van Winkle –Melis György (Sinkovits Imre)
Nelly, a felesége –Petress Zsuzsa
Lowna, a gyermekük –Nagy Rita (Lázár Márti) és 20 évvel később: Erdész Zsuzsa (Gombos Katalin)
Derrick, polgármester –Palócz László (Bessenyei Ferenc)
Jack, a fia –Szabó Józsi (Béres Erzsébet) és 20 évvel később: Réti József (Fodor Tamás)
Jácint, a konyhalány –Andor Éva (Földi Teri)
Nick, a kocsmáros –Palcsó Sándor (Agárdy Gábor)
Kata, a lánya –Barlay Zsuzsa (Szemes Mari)
Ichabod, orvos –Kishegyi Árpád (Deák B. Ferenc)
Hudson –Gregor József
Kapitány –Képessy József
Kikiáltó – Rónaszéki András

- Kórus és négyes: „A csók csattan újra…” (Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Kishegyi Árpád, Palcsó Sándor, km.  az Énekkar férfikara)

- Rip dala: „Vígan gyertek velem… /Röpke szó, elillanó, szeretem az éjszaka csókos álmát…” (Melis György, Énekkar)

- Rip bordala (Melis György, Énekkar)

- A II. felvonás fináléja: „Húsz év után felébredsz talán… Ne hagyj itt…” (Gregor József, Melis György, km. Réti József és az Énekkar)

Itt említem meg, hogy azért lenne még mit bejátszani erről a rádiófelvételről: Barlay Zsuzsa énekhangját további szép részletekben is megcsodálhatnánk:

- Kuplé (Barlay Zsuzsa, Kishegyi Árpád)

- Az I. felvonás fináléja (Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Petress Zsuzsa, Kishegyi Árpád, Palcsó Sándor, Melis György, Palócz László, énekkar)

- Lámpás tercett (Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Petress Zsuzsa)

- Kate kupléja (Barlay Zsuzsa)

IV. Lehár Ferenc: Éva - Nyitány (az MRT Szimfonikus Zenekarát Sebestyén András vezényli)

 

A délelőtti adás ismétlése aznap 18 és 19 óra között hallgatható meg a Dankó Rádióban, és az interneten is online, a www.dankoradio.hu oldalról.

3375   Búbánat • előzmény3372 2019-08-08 20:55:49

„Dankó Rádió – „Túl az Óperencián”  - ezen a héten minden nap Barlay Zsuzsával, a Liszt-díjas, Érdemes Művésszel, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjával beszélget a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.

A ma elhangzott műsorban - lásd még a 3373. sorszámnál - Barlay Zsuzsa Nagy Ibolyának arra a bevezető témaindítására, miszerint a humoráért is nagyon szerették, elmondta (szavait egyes szám harmadik személybe tettem):

- Nagyon szerette önmagát is kifigurázni, nagyon eltérő volt az alkata a többi operai kollégától, és a kicsiségéből adódóan nagyon sok vicces dolog történt, és örültek annak, hogy önmaga kifigurázására felhasználta. Nem tudja, hogy a vígoperákban ők mulattak-e jobban vagy a közönség; imádtak hülyéskedni a színpadon – persze fegyelmezett körülményeken belül, mert abból nem mehettek ki…, nagyon sok nevetés volt maguk között, nagyon sok vicces dolog. Ez kicsit a munkát könnyítette, kedélyessé tette, és a kemény életben nagyon jó feloldó dolog a humor. Melis Györggyel rengeteget hülyéskedtek, László Margitnak is fantasztikus humora volt.  Nagyon jó barátnők voltak. Nekik nagyon gazdag volt az operán kívüli koncertéletük, amiben kettejüket szinte jobban foglalkoztatták, mint Operában – bár nem nagyon lehet különbséget tenni, de rengeteg nagy koncerten énekeltek együtt. Olyan összeszokott társaság volt, Réti József volt kezdetben még sok évig a partnerük volt, aztán ő hamar meghalt, és akkor más lépett a helyére. Sok ember volt, aki inkább a koncerteket látogatta, mint az operaelőadásokat. Ők nagyon ismert operaénekesek voltak.

- Az Opera előtt két évig, 1959-1961-ig az Országos Filharmónia szólistája volt, ami „ráfutást” jelentett neki az Operára… Az énekkari hét éve után (1952-1959-ig a Magyar Rádió Énekkarának a tagja) ez egy nagyon jó átmenet volt arra, hogy megszokja, nem akkor vesz levegőt, amikor az eszébe jut: az énekkarban hajlamos rá az ember, hogy nincs ennek jelentősége, de amikor szólót énekel, akkor van. S akkor „újra megtanul állva énekelni,  nem ülve széken. Sok különbség van a két dolog között, és ez egy nagyon szerencsés jó átmenet volt, és tulajdonképpen bevezette a koncertéletbe, mert ott nekik kötelező koncertjeik voltak.

- Mesterek? Kiktől szerezte meg az alapokat? Kinél tanult?

- Zenei gimnázium adta az alapokat; énektanárhoz soha nem járt. Amíg konzervatorista volt, annál az egy tanárnőnél tanult; a színpadon maguktól a kollégáktól tanult nagyon sokat, hogy hogyan énekelnek;  tulajdonképpen magának adott énekórákat, amikor éppen volt erre ideje és energiája Például Melis Györgytől, Réti Józseftől tanult sokat… A mintákat kellett csak megfigyelni és leutánozni, mert az egy  „utánzós műfaj az éneklés”, köztudott dolog,  és amikor az ember a  saját testébe át tudja  ezt az érzetet ültetni, hogy az hogy működik, akkor az olyan módon engedelmeskedik utána, automatikussá válik, és az jobb napon, rosszabb napon egyaránt engedelmesen az ember szolgájává válik.  Két egyforma hang nincs, két egyforma fizikum nincsen, az embernek önmagának kell megtalálnia azt a testi helyzetet, ami optimálisan alkalmas a hang képzésére. Ami bonyolult is, meg nagyon egyszerű is. Sose lehet tudni igazából, hogy mikor melyik, de a helyet megtalálni, az bonyolult. De utána, mikor az megvan, akkor az egyértelműen kiszolgálja az embert.

- „Klasszikus operettet énekelni igazán mámor” - hozza szóba Nagy Ibolya a következő témát.  Miként vélekedik erről Barlay Zsuzsa?

- "Imádtam az operettet” – vallja, és amennyire az alt hangra adódik lehetőség, akkor mindig részt is vett benne, és nagy hálája a Rádiónak, amelyik egész életén át nagyon hű barátja volt, ez kezdődött az Énekkarral s tulajdonképpen már akkor ott őt megismerték és később olyan természetes volt, hogy szinte hazajárt a Rádióba. A „6-os stúdiónak minden négyzetcentiméterét ismerte” és otthon volt benne, és az emberi kapcsolatai oly jók voltak a Rádióval, természetesen, amiben csak lehetett, foglalkoztatták.

Színpadon A cigánybáró nagy operettbeli szerepe az egyik kedvence volt: olyan igényes a szólam, hogy mindig „kis Azucena”-ként hívta a Cziprát; hangi igényesség szempontjából az operai Azucenával (A trubadúr) vetekszik.

Az Azucena legnagyobb drámai szerepe volt az Operában.  Ez neki egy nagy mélyvízbe ugrás volt, mert alig volt egy rövid ideje az Operában, és most utólag tudja, milyen kockázatos volt színpadi és zenekari próba nélkül egy bejáratott előadásba egyszerűen beállni, úgyhogy a világítás, a zenekar, minden teljesen vadonatúj volt számára, de sikeresen teljesítette a próbát   Felteszi, hogy mindenkinek volt egy  ilyen mérföldköve, amin megmérték az alkalmasságát, hogy megfelel-e, bizony nagyon sokan voltak, akik egy-egy ilyen próbát követően eltűntek közülük.  Emlékszik, Simándy, Takács Paula voltak a szereplőtársak, olyan módon segítették a kollégák, hogy megmutatták, hova álljon, hogy forduljon, hogy az a legelőnyösebb legyen. Fantasztikus, sok szeretetett és segítséget kapott.

Lehet, hogy „időskori szentimentalizmus” a részéről, de így látja a dolgokat visszamenőleg – teszi hozzá Barlay Zsuzsa

 

(Az interjú további részleteit  pénteken, szombaton és vasárnap hallgathatjuk meg.)

3372   Búbánat • előzmény3369 2019-08-07 19:45:20

Ami még kimaradt a mai rádióbeszélgetésből a Dankó Rádió Túl az Óperencián adásában, leírom:

Nagy Ibolya: Idén ősszel lesz 70 éves a Honvéd Művészegyüttes, jövőre a Rádiókórus.  Sokan jöttek az ötvenes-hatvanas években ezekből a remek kórusokból az Operaházba, például a Palcsó Sanyi bácsi is:

Barlay Zsuzsa:

Igen, hát nagyon hasonló a sorsunk, mert őt a sorkatonaságnál fedezték fel, hogy remekül énekel, és ő is megkerülve a Zeneakadémiát és ilyen hivatalos fórumot, onnan bekerült a Honvéd Művészegyüttesbe. Én ugyanígy, érettségi után rögtön Rádióénekkar. És tulajdonképpen az utcáról kerültünk be az Operába. Mert annak a normális módja az, hogy Zeneakadémián végez valaki operatanszakon és akkor egyenes útja vezet az Operaház tagsága felé. De, hát nálunk ez nem így volt sem a Sanyinál, sem nálam. De erős meggyőződésem a mai napig is, hogy ez belső adottság kérdése, hogy valaki olyan elszántan törekszik egy cél felé, hogy végül is azt eléri.

Megfelelő zenei képzettségem az bizony ott történt, mert olyan kemény kottaolvasás és fegyelem, és kamaraéneklés, ami később nagyon jól jön, hogy az ember a  színpadon is tudja figyelni a partnereit, és az együtt éneklésben ez  nagyon-nagyon fontos előtanulmány volt. Úgyhogy én nagyon sokat köszönhetek a Rádióénekkarnak,

Nagy Ibolya: Házy Erzsébet régi és kitartó barátság volt, ha jól tudom.

Barlay Zsuzsa:

Olyan régi a barátságunk, hogy ő ugyanoda járt zenei gimnáziumba, csak ő följebb, ugye négy évvel volt idősebb nálam.  Legendás volt az ő érettségije: matematikából semmit nem tudott. Az érettségi elnök megkérdezte végül: „hát mit tud végeredményben?”  Azt mondta, hogy: énekelni. Ez aztán szálló legenda volt még évekig a gimnáziumban, hogy a Böbe mit tud énekelni, nem matematikát.  Aztán jó pár év eltelt, míg újra találkoztunk az operában, de hát azért ezek a gyerekkori szálak nagyon erősek maradnak.

Komlóssy Erzsi volt osztálytársam,  köztünk hat hét korkülönbség van….úgyhogy mi is akkortól ismertük már egymást. És annak ellenére, hogy mondjuk nagyjából azonos fachban énekeltünk, de hátmindig a legnagyobb szeretet volt közöttünk egymás iránt, egész a haláláig. Ezek örökké tartó szálak.

Nagy Ibolya: Sokak szerint megosztó személyiség volt Házy Erzsébet, de hogy zseniális, egyedülálló, az bizonyos. Mi volt varázsának titka?

Barlay Zsuzsa:

Varázsa az egyértelmű volt, ami a színpadon volt látható és hallható. A magánéletben ő egy kicsit tüskés volt, túlságosan elrontották én szerintem azzal, hogy egész kislánykorától folyton azt hallotta, hogy ő mennyire gyönyörű, és hogy milyen csodálatos, és ez biztos, hogy valamilyen torzulást okoz a jellemben. És ő tulajdonképpen egy nagyon bizonytalan és nagyon sérülékeny ember volt  De ezt kevesen láthatták, mert ő nagyon titkolta, és bizonyos időnként durvaságokkal védekezett az ellen, hogy az ő valódi lényét megismerjék, mert ő nagyon sebezhető volt. De hát erre senki sem büszke, mindenki titkolni próbálja. És ő ennek egyik ilyen példája volt. De valahol mégiscsak tudták ezt az emberek, és különböző legendák keringtek vele kapcsolatban: hogy mennyire rosszul lát. Hát nem látott ő olyan nagyon rosszul, csak felnagyították. Gyerekkori rövidlátó volt, a húgai szintén, úgyhogy mindegyik szemüveges kislány volt, de hogy idősödött, mindig mondta nekem: „képzeld el, hogy egyre jobban látok, és már nem kell szemüveg”, ugye, a rövidlátóknál ez így van, hogy előrehaladtával ez javul…

Nagy Ibolya: Házy Erzsébet sztár volt a javából.  

Barlay Zsuzsa:

Igen, sztár volt, de az még nagyon más világ volt ilyen szempontból. A mi előttünk lévők még nagyobb sztárok voltak, és nagyon nagy tisztelet vette őket körül. Hát Osváthnak, Takács Paulának, én nem tudom, hányszor mutatkoztam be, mert ezek olyan fantasztikus egyéniségek voltak, és olyan légkör vette őket körül az Operában, és a hierarchia akkor még annyira élő és erős volt, hát ma már azt hiszem, hogy ez nagyon-nagyon lecsökkent. Már a mi időnkben is kezdődtek ezek a demokratikus egyenlőségjelek, pedig a színházban nincsen demokrácia. Ott hierarchia van. Egyes pályák olyanok, hogy ott hierarchia van: az orvosoknál, a jogászoknál, az egyházban, és ez valamikor a színházban is így volt…. Nekünk még a műszaki nem verhetett a fenekünkre, hogy „Na, szia, Zsuzsika”, hanem „kezit csókolom, művésznő”. Hogy aztán ez jó vagy nem jó, nem tudom, de így volt. És megtartotta a rendet, valójában. A rend nagyon fontos a színházban. Megfelelő tisztelettel beszéltek velünk. Ferencsik, ha bejött a zenekar elé: „Jó reggelt, hölgyeim, uraim!”  

3369   Búbánat • előzmény3368 2019-08-07 17:24:49

Pótlólag:

A mai rádióműsorban - a délelőtti adást hamarosan, 18 órától ismét meghallgathatjuk -  a vendég Barlay Zsuzsa operaénekesnőt a régmúlt időkről is kérdezte Nagy Ibolya

Barlay Zsuzsa a beszélgetésük elején érintette magánéletének alakulását, miért maradt magára, miért él egyedül... Az ötvenes évek végétől már csak a pályájára koncentrál; úgy fogalmazza meg: „valamit valamiért”…” mindennek ára van az életben”,  „minden nem lehet meg együtt.”

Mesélt arról, hogy  kissé „zárt világban" éltek az Operán belül: civilek nemigen közeledtek hozzájuk, a művészek  nem nagyon jártak sehova, esetleg üres óráikban, két próba között felkereshették az Opera Klubot; úgynevezett társadalmi életet,  ide-oda járást nem nagyon engedhettek meg maguknak. Ilyen szempontból ez egy zárt közösség volt. A hivatásukért, foglalkoztatásukért a magánéletükből sokat be kellett áldozniuk. Szórakozás nem volt engedélyezett. 

"Sokan voltak, akik nem éltek megfelelő életmódot az éneklés miatt, és azok rájuk is fizettek, ezt  tudtuk, láttuk magunk körül. A kilengések nem tesznek jót a pályának." - mondja Barlay Zsuzsa.   

- Házy Erzsébet sztár volt a javából.  – igen, hát az még nagyon más világ volt ilyen szempontból. A mi előttünk lévők még nagyobb sztárok voltak, és nagyon nagy tisztelet vette őket körül. Hát Osváthnak, Takács Paulának, én nem tudom, hányszor mutatkoztam be, mert ezek olyan fantasztikus egyéniségek voltak, és olyan légkör vette őket körül az Operában, és a hierarchia akkor még annyira élő és erős volt, hát ma már azt hiszem, hogy ez nagyon-nagyon lecsökkent. Már a mi időnkben is kezdődtek ezek a demokratikus egyenlőségjelek, pedig a színházban nincsen demokrácia. Ott hierarchia van. Egyes pályák olyanok, hogy ott hierarchia van: az orvosoknál, a jogászoknál, az egyházban, és ez valamikor a színházban is így volt…. Nekünk még a műszaki nem verhetett a fenekünkre, hogy „Na, szia, Zsuzsika”, hanem „kezit csókolom, művésznő”. Hogy aztán ez jó vagy nem jó, nem tudom, de így volt. És megtartotta a rendet, valójában. A rend nagyon fontos a színházban. Megfelelő tisztelettel beszéltek velünk. Ferencsik, ha bejött a zenekar elé: „Jó reggelt, hölgyeim, uraim!”  

 

3368   Búbánat • előzmény3367 2019-08-07 11:53:00

A Dankó Rádióban, Nagy Ibolyának Barlay Zsuzsával folytatott egész heti beszélgető-műsorában természetesen szép zenei részleteket is hallunk megszólalni:

 A Túl az Óperencián délelőtti adásának nyitó száma egy

Johann Strauss-szerzemény volt, a Filharmonica Hungarica zenekart Eduard Strauss (1910. március 24. –1969. április 6.) vezényelte.

2.) Kodály Zoltán: Székelyfonó - Görög Ilona balladája Bizony csak meghalok, anyám, édesanyám…”  (Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Simándy József, km. az MRT Énekkara (karig. Sapszon Ferenc) és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vezényel: Ferencsik János)  A felvétel készült: 1970

3.) Kálmán Imre – magyar szöveg Szenes Andor – Szenes Iván: A montmartre-i Ibolya - a felcsendült részletekben Kalmár Magda, Kincses Veronika, Begányi Ferenc, Molnár András,  Póka Balázs, Rozsos István énekel, közreműködik az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner

 

Barlay Zsuzsa mindmáig jó barátságot ápol Palcsó Sándorral, Házy Erzsébettel pedig elhunytáig köztudottan jó viszonyt ápolt.

A műsorban  róluk is  szeretettel szól.

 

4.) Leo Fall – magyar szöveg Harsányi Zsolt – Innocent Vince Ernő: Pompadour

Km. az  MRT Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás

 A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1967. szeptember 9., Kossuth Rádió, 20.31-22.00

- Madame Pompadour belépője (Házy Erzsébet, km. Koltay Valéria)

„- Ma érzek itt magamban valamit, ami nyugtalanít! Oly furcsa ez, olyan izgató, mi biztató! A vérem úgy bizsereg, tenyerem viszket, oly ideges vagyok, hogy széttörnék mindent! És hogyha még ez sem elég, lesz valami más is, adja az ég!  Hej-haj! Hej-haj! /- Hej, ha kezembe kapnék egy férfit, egy férfit, de igazit ám! Szinte gondolni sem merem végig, oly forró, oly vad a szám! Lázas csók, mely izzóan ég, elkábító, az volna jó! Jaj, ha egyet ma kaphatnék! Mi lenne itt ma még, mi lenne itt ma még, mi lenne itt ma még!...”

- Pompadour és René kettőse (Házy Erzsébet és Korondy György)

„….- Egy életem van, egy halálom, ezt néked zálogul ajánlom!  Ki téged oly forrón imád! Szeress csak egy kicsikét, szeress egy kicsikét, ezt a te hű katonád!... /- Drága tisztúr! Kérem szépen  már ki kell a sorból lépnem, én már nem bírom tovább!... Én boldog szerelmes vagyok, de szerelmes vagyok! …- Lassan, fiacskám, a hévvel!... – Jeanne! Jeanne!... Miért küldesz el?! – Hogy éjszaka majd visszahívjalak! ...- Ezt nem vállalom!.. - Ezt parancsolom!...- Legyen benned szánalom!..- Hasat be! Mellet ki! Fordulj arra! Indulás! Irány a fogház!...”

- Pompadour és Calicot kettőse (Házy Erzsébet és Palcsó Sándor)

"- Izgat, ha a szádat nézem, most értem meg csak egészen Putifárné álláspontját, ahogy azt a vének mondják; én is érzem, szóról-szóra…/- Ez a bolond nő megszédül! Isten tudja, mi lesz végül?! Jobb is volna kívül lennem! Asszonyom, most el kell mennem!...- Hagyd a gondot! Lári-fári…- Bármily nagy kitüntetésnek tartom, mégis azt kell mondanom, hogy: pardon! Engem ne igézzen! Más fiúra nézzen! Ó…./ - József, óh, József, na, gyere, ne félj! Majd rájössz, hogy milyen jó a szenvedély!.  Ó Jo-jo-jo-jo-József, te, gusztusos gyerek, ha nem lett volna köpenyed, nem érzed ezt a meleget! Ó József, óh, József, na, gyere, ne félj! Majd rájössz, hogy milyen jó a szenvedély!  /- Ez a dolog nem megy babra, felszólítom: hagyja abba! Végre bennem van szemérem, köpenyem, ne fogja, kérem! Egyre jobban érzem én, hogy minden csepp türelmem elfogy! Óh…! /- Vágyam az kimondhatatlan, s épp ezért feloldhatatlan…./-  Rémes ez, hogy így kacsingat, esküszöm, hogy még megingat. Gusztusom kezd lenni rája. Távozom! Alá szolgája! /- Óh, ne hagyj így engem…./- Téves helyen kereskedik nálam!Túlságosan csiklandós a vállam!Továbbá a mellem. Kérem, legyen jellem! Óh!  /- József, óh, József, na, gyere, ne félj! Majd rájössz, hogy milyen jó a szenvedély!. Ó Jo-jo-jo-jo-József, te, gusztusos gyerek… /- Nézze, hogyha gyáva vagyok, van arra egy nagyon-nagyon bennem hajlam, hogyne lenne, csakhogy éppen az van bennem:  ha elkezdem, édes kincsem, se Isten, se ember nincsen! Óh!..."

 

Az operettadás végén

Franz von Suppé Pajkos diákok című operettjének nyitányát a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara adja elő, vezényel: Breitner  Tamás  (a Rádió dalszínháza bemutatója: 1966. december 28., Kossuth Rádió 19.30 – 20.39).

 

Ezt a műsort ma délután hat és hét óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádió hullámhosszán és az internetes elérhetőségen is (www.dankoradio.hu).

3367   Búbánat • előzmény3366 2019-08-06 16:37:50

A Dankó Rádió "Túl az Óperencián" műsorában ezen a héten Barlay Zsuzsával, az Operaház Örökös Tagjával, Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művésszel beszélget a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.  

Folytatva a tegnap megkezdett életrajzi visszatekintést, Barlay Zsuzsa számára gyermekkorától kezdve egyértelmű és természetes volt, hogy ezt a pályát fogja választani; el se tudta volna képzelni másképp az életét. „Így utólag tudom – mondja -, hogy mennyi buktató lehetett volna, és hogy hányszor siklott volna félre. És hála a Jóistennek, mindennap megköszönöm, hogy megúsztam ezeket a buktatókat, és sikerült. Szerencsére, akkor nem is voltam ennek tudatában, hogy hányszor félre mehetett volna a dolog, úgyhogy én ezért egy ilyen optimista vagyok a mai napig is, pedig hát az én koromban nem nagyon szoktak már optimisták lenni, de én utólag úgy látom, hogy a szerencse nagyon mellettem volt, mert nagyon sok szerencse kell a pályához, bizony, és nagyon sokszor félre mehet egy apróságon, amit csak így utólag  vesz észre az ember.” 

„- Hát óriási nagy dolog – folytatja Barlay Zsuzsa -, mikor az ember a szobában zongorakíséret mellett történő énekórákról először kerül a színpadra, zenekari kísérettel egy óriási teret kell beénekelni. Erről vagy beszélünk vagy nem utólag, de ez egy akkora lépés a szobában történő énekórák után, hogy ezt nagyon sokan nem élik túl és nem veszik jól ezt az akadályt. Nos, van aki beszél róla, van aki nem, de tulajdonképpen ezt mindenki átéli és átérzi. Én azokban a viharos időkben a Zeneakadémiának a közelébe sem kerültem, meg sem fordult a fejemben, hogy ezt lehetne; az érettségi után rögtön rádióénekkar, ahova szerencsére felvettek, és ahol hét évig voltam (1952-1959-ig), és a hét év alatt hál’ Istennek, nem ment tönkre a hangom, és folyamatosan éberen tudtam magam tartani, és a sok munka mellett rendszeresen gyakoroltam, és hát ilyen nagyon kanyargós út után végül is az Opera lett a végállomás”

[…] „ - Ezt a fajta bizonytalanságot mi nem éreztük, amit én most látok a fiataloknál, hogy tulajdonképpen nem tudják máról holnapra, hogy mi lesz a sorsuk, és hova kell vetődniük. Nálunk ez ismeretlen volt még, mert aki bekerült az Operába és ott letette  a garast, hogy úgy mondjam, tehát megbizonyosodtak róla, hogy alkalmas, és ott fogja tölteni az életét, akkor mi tudtuk, hogy nyugdíjas korunkig ott a helyünk. Tehát ezt a fajta bizonytalanságot, máról holnapra való élést, mi nem ismertük. Minden másodikán megkaptuk a fizetést, akár mi történt körülöttünk. Most nincs státusrendszer, most szerepekre hívják be az embereket. Ha behívják, egy évben háromszor-négyszer énekel; milyen fantasztikus izgalom lehet az, ha valakinek hónapok kihagyása után kell színpadra lépnie, hát ezt mi el se tudjuk képzelni!"

Arra a kérdésre, hogy mennyire volt „izgulós fajta”, ezt válaszolja:

„- Volt egy időszak, átmenet, mikor az ösztöneimből a tudatomba történt bennem a változás, hogy megéreztem ennek a súlyát meg a felelősségét; nagyon fiatalon még semmi felelősséget nem éreztem, csak úgy örömből énekeltem. S aztán később az ember már nemcsak örömből énekel, persze az mindig örömteli dolog, de  ekkor már nyomás is van az emberen, és minél több sikere van, és minél előbbre jut a pályán, annál nagyobb a nyomás és annál nagyobb a felelősség. A világsztárokat sose irigyeltem, mert ahhoz olyan idegrendszer kell, hogy annak az elvárásnak mindig megfeleljenek. Minél magasabban van valaki, hát annál nagyobbat lehet zuhanni, azt tudjuk…”

A mai beszélgetés végén Barlay Zsuzsa még elmesélte, hogy nem szívesen utazott külföldre, de ha már kint volt, a munka mellett azért sok szép látnivaló is várta, amiben gyönyörködhetett; azokban az időben az átlagember még nem tehette meg, hogy rendszeresen utazzon, neki megadatott az Opera társulatával sok szép és érdekes helyre eljutni a nagyvilágban…

Barlay Zsuzsával a Rádióban felvett operettek közül ma is két dalműből hangzottak el részletek:

Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban

A Rádió Dalszínháza teljes stúdiófelvétele bemutatójának ideje: 1963. július 20., Kossuth Rádió 20.45 – 23.15.

Szövegét írta: Halévy és Cremieux. Fordította: Romhányi József

Km.: az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Blum Tamás.

- A közvélemény és Orfeusz kettőse, I. felv. (Barlay Zsuzsa, Bartha Alfonz)

 „- Jöjj! jöjj! jöjj! Jöjj! jöjj! jöjj!  Hív a becsület,  jóhírem fontosabb mindennél …/ - Jöjj! Bármi kedves is nékem a hitvesi tisztesség…” 

- Euridiké kupléja, I. felv.  (László Margit) 

„Egy asszony hogy ha csókot kap most…A férjem mit sejthet még, nem sejti még…  ha vágya bármi, teljesül most, már hajnalban kel. Édes illatfelhő lebben, a szívemre száll…. szívem téged vár, szívem téged vár. Kit vár, kit vár… „ 

- Euridiké és Jupiter kettőse, II. felv.:„Légyjelenet” (László Margit, Melis György)                               

„- De különös, kellemes szellőcske lengedez, lebbenve száll… - csak legyeskedj legyecske egyszer  szemembe belejössz már!...  Ügyes légy! Zümmögve szállj…- Nézd, egy formás szárnyú szép légy! ….Mily formás lágy ….Egyet nem láttam még..../- Jöjj, kis legyecske, maradj nálam, bús árvaságom fékezd hát…. légy jó pajtásom, kedves társam…/- Nyakon csíplek, hogy el ne szállj!... Elkaplak, elkaplak te szemtelen kis féreg!...- Kedveske, majd a végén én csaplak le téged!.../- Jól van hát, így hálóm lesz ma hálód végre… zzzzzzzz… zzzzzzzz…”

Styx Jankó dala, II. felv(Kishegyi Árpád, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Kerekes János)

„Voltam király Beóciában, hatalmas, édes, nagy király! Elhunytam, jaj, de pórul jártam, nincs most pénzem, egy vas sem már. Ez bizony fáj, de mégsem bánom, a földi kincset üsse kő! Az fáj, hogy szép, selymes párnán nem nálam háltál, drága nőm! Ó, bárcsak éltél volna nálam, mikor király voltam Beóciában!...”

 

Kemény Egon – Erdődy János: A messzetűnt kedves

Történelmi rádiódaljáték Fazekas Mihály életéről. Vitányi János hátrahagyott darabját befejezte és a verseket írta: Erdődy János

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1965. május 22., Kossuth Rádió 20.25 – 22.00

A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli.

- Szüretelők dala ("Korcsmárosné kápolnája a pince...") - Barlay Zsuzsa és Kishegyi Árpád, Földényi-kórus

- Az első szerelem dala ("Kislány voltál, most már nagylány...") - Andor Éva (Julika), Simándy József (Fazekas Mihály)

 

A délelőtti adást ma 18 és 19 óra között megismétli a rádió, a műsor az internetről is elérhető a www.dankoradio.hu oldalról.

3366   Búbánat • előzmény3365 2019-08-05 18:05:57

Az előző beírásom szövegéből kimaradt egy szó. Ezt pótolom még:

A mondat helyesen:

Ő fog mesélni, "vallani" életéről, mindennapjairól;  visszatekinteni az Operában, a koncerttermekben vagy a rádió stúdiójában eltöltött időszakára, több évtizedes énekművészi munkáira - mégpedig élő adásban, az éter hullámhosszán.

https://www.mediaklikk.hu/danko-radio-elo/

3365   Búbánat • előzmény3364 2019-08-05 16:30:56

Barlay Zsuzsa alt-mezzo operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja a vendége mától egész héten át a Dankó Rádió operettműsorának!  

A jövő héten 86. születésnapját ünneplő Liszt-díjas, Érdemes művésszel Nagy Ibolya, a „Túl az Óperencián”  adásának felelős szerkesztő-műsorvezetője beszélget. Bármily meglepő is, mivel érzelmileg jobban kötődöm kedvenc operaénekeseimhez, mint operettművészeinkhez, és jobban érdekel is a pályafutásuk, az énekművészetük, a sorsuk alakulása, érthetően felcsillant a szemem, mikor a napokban a tudomásomra jutott, hogy ezen a héten -  volt operaénekes kollégák után - a Dankó Rádió mikrofonja előtt a nagyszerű Barlay Zsuzsa lesz a „soros”,  hogy Ő fog mesélni, "vallani",  életéről, mindennapjairól,  visszatekinteni az Operában, a koncerttermekben vagy a rádió stúdiójában eltöltött, több évtizedes énekművészi munkáira - mégpedig élő adásban, az éter hullámhosszán.

A mai műsorban a szülői háttérről, az indíttatásról, a gyermekkorának balett-vers-színjáték-ének-zene tanulás időszakáról, a már kezdetben rátalált rádiós gyermekműsorokban való apróbb szerepléseiről is mesélt Barlay Zsuzsa:

Már három és fél éves korában balettiskolába járt, majd édesanyja beíratta Lakner Artúr gyerekszínházába, ahol szavalt is, az éneklés csak ezután következett: 1948-tól járt zenegimnáziumba, 16 éves korától kezdett éneket és zenét tanulni… akkor még nem gondolt arra, hogy operaénekes lesz, „majomkodtam, mint minden kislány” – emlékszik vissza gyerekkori élményeire. Énekelte a korabeli slágereket és filmdalokat, magasan, mélyen, tetszés szerint, nem volt korlát, minden hangnemben szívesen énekelt,  gyerekes szórakozásnak tekintette az egészet.

A Rádiónak is volt gyerekszínháza, amit Kilián Zoltán vezetett. (Az ő rádiótársulatához tartozott egykoron Örkényi Éva és Ruttkai Éva  színésznők is). Barlay Zsuzsát gyermekkorában érte ez az újabb lehetőség a megmutatkozásra,  még a háború előtti kor ez, a gyermekrádióban kis színdarabokat adtak elő, benne apró szerepeket kaptak a tehetséges gyerekek.  Anyukája kísérte el oda is, még akkor olvasni nem tudott. Ezek a gyerekműsorok minden héten élő adásban mentek. Úgy fogalmazza meg: "az ösztönösség időszaka volt, még nem mérte fel mindennek a súlyát, amit játéknak tekintett." 

Szüleinek is szép énekhangja volt, kiválóan énekeltek, édesanyja, aki gyönyörűen zongorázott is, nagy operettrajongó volt, így rengeteg operettkivonat-kottája van. Például a Három a kislányt vagy a János vitézt a kórusrészekkel együtt mindent betéve tud a mai napig is…

Édesapja a háború előtt zenés színielőadásokat rendezett  Csillaghegyen, volt ott színjátszókör, rendszeresen zajlottak előadások, s így rengeteg alkalma nyílott gyermekként színpadon megmutatnia magát. Mostanában mérte fel, hogy mennyi alkalma lett volna az elkallódásra, míg ebből az ösztönös „gyerekbohóckodásból” felnőtt énekessé vált, és hogy milyen nehéz volt neki ez az átmeneti időszak: az 1948-as államosítás után nehéz évek következtek, például az érettségit követően azonnal munkahelyet kellett keresnie magának, mivel ő lett a családfenntartó…

Beszélt az operaénekes-operettbonviván Sárdy Jánosról, akivel színpadon sajnos már nem találkozott, bár az utolsó éveiben „haknikon” összefutottak,  de együtt nem énekelt vele.

Barlay Zsuzsa a színpadi operaszerepei mellett sok-sok operettfelvételt készített a Rádióban. Egyik kedves daljátéka, amelyben operaénekes kollégájával, a kitűnő Udvardy Tiborral  - akire szeretettel emlékezett vissza - énekelt együtt, Kacsóh Rákóczija volt: a címszereplő fejedelem feleségének alt szólama volt az övé. Egy másik jól sikerült rádiófelvétele volt Sullivan A Fruska című operettjének hajókikötőbeli zsibárusa, egykori dajka,  aki a magyar keresztségben a „Muskátli” nevet kapta az átíróktól és szerepe szerint  a darab végén rajta múlik mindenki boldogsága, megnyugvása.

Következzék a műsorban sugárzott zenei bejátszásoknak az ismertetése:

Szirmai Albert – Rajnai András: Táncos huszárok - Keringő (a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli)

Kacsóh Pongrác – Erdődy Sándor – Pásztor Árpád – Sassi Csaba: Rákóczi

A „történelmi daljáték” teljes stúdiófelvétele a Rádió Dalszínháza bemutatójaként először 1964. január 4-én a Kossuth adón hangzott el 20.25 – 22.00 óra között.

Kerekes János vezényelte a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát

- Rákóczi és Amália (Rákóczi neje) búcsúkettőse: „- Kezembe a kezed, szívemre a szíved, édes párom, tudom, hogy utolszor, tudom, hogy örökre el kell válnunk…” (Barlay Zsuzsa, Udvardy Tibor)

 

Kacsóh Pongrác – Bakonyi Károly – Heltai Jenő: János vitéz

Rádió Dalszínháza bemutatója: 1959. december 27., Kossuth Rádió18.40 – 21.05; Rádióra átdolgozta: Karinthy Ferenc

 Km. Házy Erzsébet, Lehoczky Éva, Sárdy János, Palló Imre, Szakács Sándor, Radnay György, Pethes Ferenc, Gobbi Hilda, Göndöcs József, Molnár Miklós, Harkányi Ödön, a Földényi-kórus, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Polgár Tibor

- Jelenet (A francia királykisasszony, a francia király, Jancsi, énekkar); Jancsi dala a II. felvonásból „Ó, mily öröm, ó mily boldogság,,,” (Lehoczky Éva, Szakács Sándor, Sárdy János, Kórus)

-  Bagó dala „Egy rózsaszál szebben beszél…” ; jelenet és a II. felvonás fináléja – km.: Jancsi, a francia királykisasszony, a francia király, Bagó és az énekkar (Palló Imre, Sárdy János, Lehoczky Éva, Szakács Sándor, Kórus)

 

Arthur Sullivan: A Fruska

/HMS Pinafore, or The Lass That Loved a Sailor/ - 1878

Szövegkönyv: William Schwenck Gilbert

Rádióra alkalmazta: Romhányi József
Verseket fordította: Blum Tamás

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1973. január 22. Kossuth adó, 19.47 – 21.30

Km.: az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vezényel: Blum Tamás

- Jelenet és Muskátli dala (Barlay Zsuzsa, valamint Divéky Zsuzsa, Kalmár Magda, Rozsos István, Várhelyi Endre)

„- Hű szívem, nem látlak többet már, én rám e kétszer két yardos cella vár…/- Majd ha elmondom a titkomat végre már, kétszer két yardos cellája nyitva áll…”  

- Az admirális dala (Várhelyi Endre, énekkar)

„De szép volt az elmúlt ifjúság egy ügyvéd-irodában mint diák, a széket poroltam, a párnákat, ha a porszemek és a cérnaszállak rászálltak, a háztartási munka úgy megtetszett, az admirálissághoz végül ez kellett….”

- A kapitány dala a tengernagyról és matrózkórus (Kishegyi Árpád és az MRT Énekkarának Férfikara):
„- Legénységem, köszöntlek! – Sir, jó reggelt! – Remélem, jól van mind! – Hogyne, és Önnek  is. - Valahogy én is megvagyok, de jobban, ha látlak titeket. – Büszkévé tett, Sir!/ - Mert bölcsen parancsolni tudni kell. … Ha a személyzetem jó, akkor rendben a hajó, s akkor pompás minden út…. No, ha rokonom egy lord, gőgös nem vagyok, se zord, ha kell, fel is seprek én. Bárhogy száguldoz a szél, a kapitány nem fél, és nem tengeribeteg soha! – A szíve? – A helyén. – Mert olyan - kemény legény! -sose tengeribeteg szegény, hát éljen, éljen, éljen ő…

-  Tengerészek kara (Férfikar)

 „A kéklő óceánt hófehér hajónkban járjuk, és nincs panasz miránk, úgy pucoljuk meg az ágyút..”

- Jelenet és finálé (Barlay Zsuzsa, Divéky Zsuzsa, Kalmár Magda, Rozsos István, Sólyom-Nagy Sándor, Várhelyi Endre,  az MRT Énekkarának Férfikara)

„Mily meglepő-e fordulat, így rögtön más a hangulat, hogy szent szerelmek szelleme, most költözött a lelkembe, a nap is felragyog…”/”Érted ment hát Muskátli, jó öreg Muskátli, senki sem tudja, hogy miért, de aztán…”

 

Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – keringőegyveleg (a Bécsi Johann Strauss Zenekart Willi Boskovsky vezényli)

 

A „Túl az Óperencián” minden nap 9:04-től és az aznapi ismétlésben, 18:04-től hallható a Dankó Rádióban.

3364   Búbánat 2019-08-05 07:51:06

Mától:

DANKÓ RÁDIÓ - "Túl az Óperencián" Barlay Zsuzsával - 32. hét

(augusztus 5-től 11-ig)

de. 9.00 - 10..00, az ismétlésben 18.00 - 19.00

Barlay Zsuzsa

Nagy Ibolya, felelős szerkesztő-műsorvezető:  "Szeretettel és örömmel emlékezik a sok-sok rádió operettre, aminek részese volt, és arra is , hogy szülei mennyire szerették ezt a műfajt. A mai napig hála járja át, ha a rádióra és egyáltalán a pályára gondol, és a jókedve, optimizmusa talán innen is eredeztethető".

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Deák téri evangélikus templom

Dóbisz Áron (orgona)
J.S. BACH: Esz-dúr prelúdium
J.S. BACH: c-moll triószonáta
J.S. BACH: Esz-dúr fúga
HAYDN: Introduction (A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán c. oratóriumból)
MENDELSSOHN: A-dúr szonáta, No. 3 - I. tétel
BRAHMS: Három korálelőjáték (Herzliebster Jesu, Herzlich tut mich verlangen, O Gott, du frommer Gott)
BARTÓK: Román népi táncok
PADRE DAVIDE DA BERGAMO: Simfonia

19:00 : Budapest
Munkás Szent József templom

Deák László (orgona)
G. MUFFAT: Toccata septima
J.S. BACH: Allein Gott, BWV 662
J.S. BACH: G-dúr prelúdium és fúga, BWV 550
MENDELSSOHN: B-dúr orgona szonáta, op. 65. No. 4 - I. II. III. IV.
MOZART: C-dúr templomi szonáta, K. 278 (Szathmáry Zsigmond átirata)
MOZART: C-dúr Adagio
MOZART: D-dúr templomi szonáta, K. 245 (Szathmáry Zsigmond átirata)
KOLOSS ISTVÁN: Húsvéti fantázia
17:00 : Fertőrákos
Barlangszínház

Soproni Szimfonikusok kamarazenekara
"Ötórai hangoló"
RAVEL: F-dúr vonósnégyes
A mai nap
született:
1918 • Leonard Bernstein, karmester, zeneszerző († 1990)
1940 • José Van Dam, énekes