vissza a cimoldalra
2019-06-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7913)
Új lemezek (98)
Momus-játék (5687)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61778)
Erkel Színház (10231)
Jonas Kaufmann (2387)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1679)
Franz Schmidt (3349)
Pantheon (2355)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4504)
Kedvenc magyar operaelőadók (1118)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4362)
Beethovenről - mélyebben (694)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3268)
Operett, mint színpadi műfaj (3935)
Komlóssy Erzsébet (41)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

84   oberon • előzmény77 2007-10-23 09:19:52
Ez tényleg egy kimerítő magyarázat, és sok igazság is van benne.
De egy alapvető dolog sántít. Igaz, ez nem csak a kontratenor hanggal kapcsolatos.
Az, hogy az éneklésben különválik a fej és a mellregiszter. Vagyis ha különválik, az nagy technikai hiba!! Egy jó énekesnél a legmélyebb hangnál is szól a fejrezonanciája és a legmagasabb hangjánál is szól a mellrezonanciája. Pont ez a lényeg, hogy a teljes hangterjedelmében kiegyenlített legyen a hangja. Itt van a gond Bartolival is, mert ő is váltogat. És még sokan mások. Ezért mondjuk néhányan, hogy technikailag nem helyes, amit csinál.
A másik nem tisztázott kérdés, hogy miért mondjuk erre az egyetlen hangfajra, hogy kontratenor. Ugyanis a korai többszólamúság idején minden, nem a dallamot éneklő u.n. ellenszólamot (a dallamot éneklőt nevezték tenor-nak - tenere: tartani, vezetni) kontratenornak hívtak. Aztán elkezdték megkülönböztetni őket: kontratenor-bassus, kontratenor-altus. Vagyis először a legmagasabb férfi szólamot, mert ekkor még csak férfiak énekelhettek - az alto, altus szóból, ami magasat jelent - szóval ezt nevezték altnak. Aztán ezek a kontratenor előtagok eltűntek, és valamiért csak a magas hangon éneklő férfiakra használják már.
De valójában ez nem határozza meg, hogy milyen hangmagasságot énekelnek. Valóban vannak olyanok, akik a tenornál csak kissé magasabb lágéban mozognak, lsd. Monteverdi, vagy francia barokk zene, és ők kidolgoznak egy átmenetet a falzett funkció és a nevezzük teljes funkciónak között. Mert nem a fej és mellrezonanciában van a differencia, hanem csak a hangszalagok funkciójában!!
A többit pedig szerencsésebb lenne férfialtnak és férfiszopránnak nevezni, vagy csak egyszerűen altnak és szopránnak.
77   WarteNur • előzmény76 2007-10-22 22:46:33
Nézzük meg, mit ír a kérdésről Donnington kézikönyvében (A barokk zene előadásmódja, Zeneműkiadó, 1978):

\"A titokzatosnak látszó kontratenor-hangszín a hangterjedelem nagy részében lényegében nem más, mint a fejhang. A magas fekvést az eredményezi, hogy az énekes a hangszalagoknak csak egy szakaszát használja - ami teljesen szabályszerű eljárás. Ez az, amit rendszerint falsettónak szokás nevezni, helytelenül, hiszen semmi fals vagy rendellenes nincsen benne. Egyes barokk írók felváltva használják a falsetto és a testa (fej) kifejezést, amely a pettónak (mell) az ellentéte.

A kontratenor énekes hangterjedelmének legalsó hangjait szabályszerű mellhangon szólaltatja meg, hogy ezek elég erőteljesek és színdúsak legyenek, vagy hogy egyáltalán megszólaljanak. Emellett valószínű, hogy a tenor, vagy bariton hangterjedelemmel is rendelkezik, és ebben a fekvésben is teljes értékű énekes.\"

A falzetténekléssel valóban kis regiszter fogható be, de a falzett nem azonos a kontratenorral, csak egy részét képezi annak. Ugyancsak nem nevezhető kontratenornak az az énekes, aki bariton vagy akár tenor fekvésű műveket énekel, és ahol nem bírja a magasságot, átcsap falzettbe. Ilyenkor a hallgató csodálkozva kapja fel a fejét, mert az a benyomása támad, mintha hirtelen valaki más kezdett volna énekelni.

Falzetténeklésre szinte kivétel nélkül minden férfi (ritkább esetben nő is) képes, önmagában még ez sem kontratenor-éneklés. Ehhez az szükséges, hogy a megfelelően képzett, megtámasztott, rezonanciákban dús falzettet (fejhangot) az énekes zökkenő nélkül össze tudja kötni a mellregiszterrel, törés nélkül tudjon áthaladni az úgy nevezett váltóhangon, a fejben és mellben képzett kétféle színű hang között az átmenetet ne lehessen érzékelni. Erre csak olyan énekes képes, akinek a hangja, szakmai kifejezéssel élve \"elöl szól\", azaz megfelelően bezendülnek az arc-, homlok- és orrüreg rezonanciái, amelyek segítségével ez megvalósítható. Így jön létre a kontratenor hangfaj.

(Ha csak érintve is a kérdést, szólnunk kell itt a castratókról (heréltekről), akik szintén nem azonosak a contratenorokkal. Magas énekhangjukat a nemi érés, a pubertással járó fejlődés elmaradásának \"köszönhették\", amely a rajtuk éppen ebből a célból még mutálás előtt végrehajtott műtét eredménye volt. A kasztráltak az operaéneklés sztárjai voltak. Hangjuk a (ma nőinek tartott) magas regiszterekben acélosan, férfiasan csengett, ez adta művészetük különleges karakterét.

Már az eddigiekből is kiviláglik, hogy a kontratenor éneklésmód nemhogy kisebb, hanem éppen ellenkezőleg, nagyobb hangterjedelmet biztosít. Mindez megállapítható a korabeli művek contratenor szólamaiból is. (Természetesen voltak olyan kompozíciók is, amelyeknek bizonyos szólamait falzettisták adták elő, és amelyek szerkesztésén-ambitusán ez azonnal észrevehető, mint például Palestrina, Victoria sok motettája esetében. Ezek előadásánál a szerző nyilván nem szólistákra gondolt - talán, mert ilyenek nem álltak rendelkezésére -, hanem kórusra.)

Angol idézetünkből kiderül az is, hogy kétféle kontratenor létezik: a tenor fekvésre alapozottnak könnyebb a dolga, mivel magasabbra tud feljutni természetes fekvésében. A bariton (basszus) viszont ezzel az előnnyel nem rendelkezik, és általában lefelé megtoldja a falzett-regisztert, ami nem mindig hangzik szépen. Úgy tűnik, hogy a tenorból képzett kontratenorok nagyobb hangerővel rendelkeznek, magasságaik pedig nem ritkán elérik a női szopránok magas fekvéseit. (Természetesen mindig kiművelt, jól képzett hangokról beszélünk.)

Ahhoz, hogy valódi fogalmat alkothassunk erről a hangfajról, \"élőben\" kell meghallgatnunk néhányat ma élő képviselői közül, például Jacobsot, Oberlint, Esswoodot vagy Mintert, Vandersteenét. Ezt azért hangsúlyozom, mert felvételen nem lehet felmérni az abszolút hangerőt, amely a jól éneklő kontratenornál ekvivalens bármely más hangfaj dinamikájával. Természetesen egyéni adottságok is léteznek: Schipának például közismerten kis volumenű hangja volt (de milyen szép!), pedig ő nem volt kontratenor.

Összefoglalva: \"Ezzel a speciális technikával nagyobb hangterjedelemben, a többi hangfajjal azonos dinamikával lehet énekelni, viszont a hang csodálatosan gazdag kifejezésre és rendkívüli hajlékonyságra képes, amelyet tulajdonosa különösen a reneszánsz és barokk vokális zenékben kamatoztathat …\"
76   Franca 2007-10-22 22:22:41
Visszatérve a kontratenorokra: Till Géza Opera c. könyve a kontratenort úgy határozza meg, hogy \"elsősorban az angol egyházi zenében alkalmazott legmagasabb (de nem falzett) férfihangfekvés.\" Ehhez képest akit én eddig hallottam kontratenort (legalábbis kontratenoroknak nevezték őket), az mind falzettban énekelt. Akkor most mi a kontratenor?
Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál

16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Kalocsai Eszter (brácsa)
Várhalmi Vera (zongora)
Németh Gábor (hegedű)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
Vezényel: Rajna Martin
Kalocsai Eszter brácsa diplomakoncertje
J.S. BACH: 5. (c-moll) csellószvit, BWV 1011
BARTÓK-SERLY: Brácsaverseny, BB 128
MOZART: Esz-dúr Sinfonia Concertante, K. 364

16:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Blaskovics Bence cselló diplomakoncertje
J.S. BACH: 3. (C-dúr) csellószvit, BWV 1009 – Prelúdium, Allemande, Sarabande, Gigue
BEETHOVEN: 2. (g-moll) cselló-zongora szonáta, op. 5/2
Közreműködik: Saki Kono (zongora)
SCHUMANN: a-moll csellóverseny, op. 129
Közreműködik: Taraszova Brigitta (zongora)

16:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Wagner-Napok
WAGNER: Az istenek alkonya

17:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Botos Veronika (brácsa)
Dallos Erika, Hegedűs Katalin, Laczkovich Miklós, Vida Mónika Ruth (zongora)
Kiss-Domonkos Judit, Maróth Bálint (gordonka), Csongár Péter, Székely Péter (klarinét), Mihályi Éva (hegedű), Menyhárt Zsuzsanna (fuvola), Szilvásy Júlia, Peták Ágnes (hárfa)
Botos Veronika, az Operaház szólóbrácsása vall életéről muzsikával és adomákkal fűszerezve
BACH: g-moll gambaszonáta, No. 3, BWV 1029
MOZART: Esz-dúr „Kegelstatt” trió, K. 498
BRUCH: Trió klarinétra, brácsára és zongorára, op. 83/1, Dal
HUBAY: Maggiolata, (Májusi dal), op. 15/2
BEETHOVEN: F-dúr románc, op. 50
PROKOFJEV: Rómeó és Júlia szvit - Mercutio
DOHNÁNYI: Serenade, op. 10 – részletek a C-dúr vonóstrióból
DEBUSSY: Szonáta hárfára, fuvolára és brácsára
RÁNKI GYÖRGY: Serenata all’antiqua (viola d’amore és hárfa)
SAINT-SAËNS: Le carnaval des animaux (Az állatok farsangja) – A hattyú (hárfa-mélyhegedű)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Mevsim Engin (hegedű)
Közreműködik: Saki Kono, Riho Noma (zongora)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
Vezényel: Rajna Martin
Mevsim Engin hegedű diplomakoncertje
MOZART: 5. (A-dúr) hegedűverseny, K. 219
J.S. BACH: 3. (E-dúr) hegedűpartita, BWV 1006
DEBUSSY: g-moll hegedű-zongora szonáta
HUBAY: Carmen-fantázia, op. 3/3

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál
18:00 : Edelény
Edelényi kastély

Kriston Tamás (hegedű), Nyíri Zsolt (hegedű), Siklósi Tamás (fuvola)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
vez.: Gál Tamás
"Kastély-szerenád koncert"
BACH: d-moll versenymű két hegedűre BWV 1043
MOZART: G-dúr fuvolaverseny K.313
MOZART: A-dúr szimfónia K.201
A mai nap
született:
1909 • Willi Boskowsky, karmester († 1991)