Bejelentkezés Regisztráció

Kimernya?


3267 MarcoRosenthal 2019-11-11 21:09:12 [Válasz erre: 3266 Pósa 2019-11-11 20:15:54]

Nyugi, majd megtudjuk. Egyébként én arra tippelek, hogy 0 vagy 1 lesz. (Ebből is következik, hogy jómagam sem találtam rá erre a zeneműre.) Előfordulhat azonban, hogy véletlenül valaki hallotta korábban a művet, akkor lesz 1 az összesítés után.


3266 Pósa 2019-11-11 20:15:54

0/0 esetén nem tudjuk, hogy még nincsenek kiértékelve a válaszok, vagy esetleg egyetlen megfejtés sem érkezett. Most melyik eset áll fenn? (Persze ebből az is következik, hogy jómagam nem küldtem megfejtést.)


3265 MarcoRosenthal 2019-11-10 23:08:01

Csak mivel már épp egy hete senki semmit nem ír erre a fórumra. Különben nem szólalnék meg. Nos, kinek hogy tetszik ez az újabb ó-egyiptomi (vagy netán ó-indiai azaz szanszkrit) nyelven énekelt (szavalt) zenemű?


3264 MarcoRosenthal 2019-11-02 18:02:34 [Válasz erre: 3261 Nagy Katalin 2019-10-31 17:17:20]

Sajnos nekem nincs annyi időm, hogy mindkét játékban részt vegyek. Ezért azt az egyet választottam, amelyiket jobban szeretem, de még erre az egyre sincs mostanában annyi időm, ami elég lenne. Ha több időt szántam volna rá, akkor októberben 22 vagy 23 pontot szereztem volna 19 helyett, mert túlságosan nehéz kérdések az elmúlt hónapban nem voltak. Persze ezzel bizonyára mások is így vannak.


3263 daunerni 2019-11-02 17:33:53

Kedves Barátaim!
Alább mellékelem az októberi eredményeket, és gratulálok!
Mindenkinek nagyon köszönöm szépen a játékot!

gezakadocsa - 21
Gabor - 20
Edmond Dantes - 19
MarcoRosenthal - 19
Pósa - 18
maris - 16
Majorné - 10
Nagy Katalin - 7
gl - 6
Capriccio - 5
-nos - 3
Fidelio - 3
Heiner Lajos - 3
CallasForever - 2
miketyson - 2
adamo - 1
judit anna - 1
tibka1 - 1
vatatava - 1

A sorsolás nyertese pedig ismét "Pósa"!


3262 Edmond Dantes 2019-10-31 17:20:32 [Válasz erre: 3258 Nagy Katalin 2019-10-31 13:08:28]

Kedves Katalin, az én forrásom szerint, ahol megtaláltam a megfejtést, t.k. kiderül az (is), hogy Donizetti nagypapája volt skót és miután egy francia generális magántitkára lett és Olaszországba költözött, olasz lányt vett feleségül. A nagypapa eredeti neve Izett volt ... amihez Itáliában nyilván dukált egy "i" a végén és egy Don az elején. Így esett ez az eset :-)


3261 Nagy Katalin 2019-10-31 17:17:20 [Válasz erre: 3260 MarcoRosenthal 2019-10-31 14:51:18]

Caro Marco, ennyi idő alatt sem ismert ki engem? Szokás szerint nem jó helyre írtam be a kérdésemet. A Kimernya és Játék nálam időnként felcserélődik.


3260 MarcoRosenthal 2019-10-31 14:51:18 [Válasz erre: 3258 Nagy Katalin 2019-10-31 13:08:28]

Hogy kerül a csizma az asztalra? Kinek milyen írására reagál Nagy Katalinnak ez a hozzászólása?


3259 Capriccio 2019-10-31 13:48:37 [Válasz erre: 3258 Nagy Katalin 2019-10-31 13:08:28]

Kedves Katalin,

küldök egy weboldalt, ahol lehet olvasni a skót ősökről.

https://www.musicwithease.com/donizetti-life.html


3258 Nagy Katalin 2019-10-31 13:08:28

Nem vitatom, hogy így van, de kíváncsi vagyok, hol olvasható Gaetano Donizetti ősének skót mivolta. Miután több operája is skót témájú, rögtön rá gondoltam. Hiába tettem tűvé az internetet, elsősorban annak olasz oldalait, mindenütt csak Donizetti családjának, apjának, anyjának szegénységét emlegetik. Maga a Fondazione Donizetti sem tesz egy szó említést sem a szülőknél korábbi ősökről. (Csak érdekésseg: a Donizetti egyébként tipikus lombard vezetéknév. https://www.cognomix.it/mappe-dei-cognomi-italiani/DONIZETTI)


3257 MarcoRosenthal 2019-10-31 10:43:44 [Válasz erre: 3256 Edmond Dantes 2019-10-31 09:04:15]

Ja, az más(ik)! Egyébként én már korábban többször is észrevettem, hogy magyar operaénekesek más szöveget énekelnek, mint amit az interneten elérhető librettókban látok. Dalok, pl. a Musszorgszkij-Goethe: Bolhadal magyar szövegére is több variáns létezik.


3256 Edmond Dantes 2019-10-31 09:04:15 [Válasz erre: 3255 MarcoRosenthal 2019-10-30 23:07:19]

Bocs,nincs kifogás... már csak azért sem, mert én beküldtem a helyes megfejtést. Csak érdekességként linkeltem be a másik szöveget.


3255 MarcoRosenthal 2019-10-30 23:07:19 [Válasz erre: 3254 Edmond Dantes 2019-10-29 15:45:29]

Nem kell kifogást keresni, ezt elbaltáztuk. Pedig az első gondolatom az volt, hogy ez a zene Erkel zenéje, de aztán mégis bután válaszoltam.


3254 Edmond Dantes 2019-10-29 15:45:29

A hétfői áriafeladvány énekelt szövege jelentősen eltér attól, ami pl. itt olvasható.  


3253 Edmond Dantes 2019-10-21 08:27:16 [Válasz erre: 3249 MarcoRosenthal 2019-10-19 10:21:39]

Néha nem csak pihenni kell, de pihentetni is 1-1 kérdést, ez most is bejött, pár perce megkönnyebbültem. Meglepően jó zene, megérdemelte a vele való valamelyes foglalatoskodást. A múlt hét vége/eleje viszont a "pihenés" miatt és főleg laptop híján zeneileg nekem kimaradt. A Játékkal úgy-ahogy el lehet(ett) boldogulni okostelóval is...na akkor most eggyel közelebb kerültünk a 6789-hez :-)


3252 Edmond Dantes 2019-10-19 14:01:13 [Válasz erre: 3251 MarcoRosenthal 2019-10-19 13:02:17]

Csak folytattam macskás fórumtárs számsorát,mert bár (mint írtam) nem vagyok okos, de 9-ig megvan a számsor... hogy utána mi jön...?


3251 MarcoRosenthal 2019-10-19 13:02:17 [Válasz erre: 3250 Edmond Dantes 2019-10-19 10:40:25]

Ettől még messze vagyunk, de remélem megéri a kimernya játék (és én is megérem) a 6789. hozzászólást. Habár az eddigi októberi számsor (7,9,15,6,3,9,7,11,4,6,9,5,7) kicsit aggasztó.


3250 Edmond Dantes 2019-10-19 10:40:25 [Válasz erre: 3248 macskás 2019-10-19 04:14:00]

6789


3249 MarcoRosenthal 2019-10-19 10:21:39 [Válasz erre: 3246 macskás 2019-10-18 21:06:59]

Ezek szerint én okosabb maradtam, hogy hallgattam a "szonáta vagy trió" ügyben. :-) Tény, hogy az aktuális (még ketyegő homokórás) hétvégi kérdéssel együtt és a Mendelssohn Zongoratrió nélkül most 13 ponttal állok!


3248 macskás 2019-10-19 04:14:00 [Válasz erre: 3245 Edmond Dantes 2019-10-18 13:46:50]

2345


3247 Edmond Dantes 2019-10-18 21:34:54 [Válasz erre: 3246 macskás 2019-10-18 21:06:59]

Jó, fordítsuk meg a lejárt homokórát ... de előbb kattints rá az előzőben és hallgasd meg.. Sosem vagyok okos, akár írok akár nem ;-)


3246 macskás 2019-10-18 21:06:59 [Válasz erre: 3245 Edmond Dantes 2019-10-18 13:46:50]

Hog kerül ide a homokóra?

Melyiket tudtad? A triószonátá? A zongoratriót?

Ha nem írtál volna be, okosabb maradtál volna


3245 Edmond Dantes 2019-10-18 13:46:50 [Válasz erre: 3244 macskás 2019-10-18 11:41:35]

Köszönöm, igen, tudom. Lusta voltam hosszabban leírni. Nagyobb baj, hogy a csellót nem hallottam vagy már álmomban és nem tekertem vissza..."de a homokóra csak pereg, pereg" :-)


3244 macskás 2019-10-18 11:41:35 [Válasz erre: 3243 Edmond Dantes 2019-10-17 14:16:03]

1. Nem szonáta, hanem zongoratrió.

2. A triószonáta egészen mást jelent.

3. Egyébként lehet hallami a csellót is, csak figyelni kell.

4. Ne okoskodj, ha nem értesz hozzá:)


3243 Edmond Dantes 2019-10-17 14:16:03

Reklamálok Yo-Yo Ma maestrónál: nem hallottam a hangszerét :-) Egy idő után gyanítottam, hogy nem duó- hanem triószonáta a rejtvény, de akkor már elengedtem a dolgot.


3242 daunerni 2019-10-05 12:35:00 [Válasz erre: 3241 Edmond Dantes 2019-10-05 09:30:29]

Már hogy lett volna véletlen! :-)


3241 Edmond Dantes 2019-10-05 09:30:29

Nem tudom veletlen volt-e vagy szandekos, hogy az 1-jei Bach-kantata Momus-aria feladvanya eppen a cafe momus 21. szuletesnapjara esett, de jo otlet volt :-) szuletesnapi jokivansagaimat az Olvasoi levelekben mar akkor megirtam.


3240 Pósa 2019-10-02 12:08:16 [Válasz erre: 3239 MarcoRosenthal 2019-10-02 11:47:36]

Én is gratulálok minden játékostársamnak!


3239 MarcoRosenthal 2019-10-02 11:47:36 [Válasz erre: 3238 daunerni 2019-10-01 21:14:05]

Igazság szerint talán inkább holtverseny lenne az élen, mivel az egyik hétvégi nehéz feladványnál nem volt türelmem és sok időm sem, ezért segítséget kértem egy orgonazene szakértőtől. Gratulálok elsősorban a velem együtt holtversenyben győztes Gabornak és Pósának, valamint a többieknek is.


3238 daunerni 2019-10-01 21:14:05

Mellékelem a szeptemberi eredményeket, mindenkinek köszönöm a játékot!

MarcoRosenthal - 21
Gabor - 20
Pósa - 20
Capriccio - 18
Edmond Dantes - 16
gezakadocsa - 16
maris - 12
Nagy Katalin - 7
Majorné - 5
miketyson - 5
-nos - 3
gl - 3
Heiner Lajos - 3
CallasForever - 2
tibka1 - 2
adamo - 1
Apika - 1
judit anna - 1
LEEDA - 1
vatatava - 1

A sorsolás kedvezményezettje pedig: "Pósa"!


3237 daunerni 2019-10-01 21:12:02 [Válasz erre: 3236 MarcoRosenthal 2019-10-01 21:04:55]

Tényleg, jut eszembe - hiszen elseje van és összesítenem kéne...


3236 MarcoRosenthal 2019-10-01 21:04:55

22-ből 22, - a mai, szeptember 31-i, feladványra adott helyes válasszal.:-)


3235 Edmond Dantes 2019-10-01 10:18:09 [Válasz erre: 3234 MarcoRosenthal 2019-10-01 09:40:47]

Privátban.


3234 MarcoRosenthal 2019-10-01 09:40:47

Yehudi Menuhin javaslatára 1975 óta minden évben október elsején ünnepeljük a zene világnapját. Menuhin tiszteletére és nyelvgyakorlás céljából gondoltam, hogy írok ide valamit héberül is, de aztán elbizonytalanodtam, beszélt-e, tudott-e ő egyáltalán héber nyelven. Igaz, hogy apja, Moshe Menuhin Fehéroroszországban, Gomelben született, de a Szentföldön, Jesiva iskolában tanult, majd Amerikába kivándorolva héber tanárként is dolgozott, viszont arra vonatkozóan nem találtam semminemű információt, hogy Yehudi anyanyelve mi lehetett, jiddis, héber vagy angol, valószínűleg leginkább az utóbbit használták a családon belül is. Mivel ebben az évben a zene világnapja egybeesik egy nevezetes zsidó ünnep, a Ros Hasana második napjával, ezért azzal zárom héberül a soraimat, hogy Boldog Újévet! "!שנה טובה" (ejtsd: Sana tova!) https://www.youtube.com/watch?v=YUpoQjFaa40


3233 Edmond Dantes 2019-09-27 22:29:21 [Válasz erre: 3232 MarcoRosenthal 2019-09-27 22:07:55]

Kovetkezetes maradtam magamhoz. Egyszer nem is oly reg tan, emlekem szerint volt mar az egyik allatzene a Saint-Saens-bol. Az se jott ossze meg ez se. Egyszer majdcsak elfogynak...hattyu ugyse lesz, tul eccceru.


3232 MarcoRosenthal 2019-09-27 22:07:55

3232 (vagyis 2^5x101)


3231 MarcoRosenthal 2019-09-27 22:06:17

20, mert a hétvégi nehéz feladványt is kipipálhatom.


3230 Edmond Dantes 2019-09-25 16:05:14 [Válasz erre: 3229 MarcoRosenthal 2019-09-25 15:10:51]

Én még véletlenül sem ... eddig. Könnyű megfejtésnek nézett ki hallatszott elsőre, másodikra ... aztán egyre kevésbé. (Vagy elsiklottam mellette.) Egy olyan szénakazal, amiben sokat kell turkálnia annak, aki nem elhivatott rajongója/ismerője a hangszer (szóló)irodalmának. Ilyen vagyok pl. én. Minden jó megfejtésem e műfajban 1-1 kisebb diadal. Pihentetem egyelőre.


3229 MarcoRosenthal 2019-09-25 15:10:51 [Válasz erre: 3227 Edmond Dantes 2019-09-24 16:19:16]

18, mert a maira véletlenül én is rögtön ráleltem. Viszont nem tudom, mi lehet az oka, hogy a tegnapi zene hallatán első benyomásra de Falla jutott az eszembe, s amikor kiderült, hogy rossz nyomot követtem, akkor maradt még számomra mindössze 2 mű a talonban, de azok közül is valószínűbbnek gondoltam azt, amelyik nem az igazi volt. 


3228 MarcoRosenthal 2019-09-24 17:35:14 [Válasz erre: 3227 Edmond Dantes 2019-09-24 16:19:16]

Jól értettelek, nem mondtam, hogy nincs igazad. Amire értetted, hogy nem talált, az valóban nem talált. Viszont az a válaszom, hogy találtam, a mai feladvány megfejtésére vonatkozik. Eddig tök jó, ugyanis szeptemberben eddig 17-ből 17 találatom van.


3227 Edmond Dantes 2019-09-24 16:19:16 [Válasz erre: 3226 MarcoRosenthal 2019-09-24 14:52:58]

Félreértesz: te nem találtad el és azt, hogy ma valamelyik operaénekessel lesz a kérdés. Amikor előzőmet írtam, már elküldtem a választ. Szerencse is kell néha/gyakran ahhoz, hogy gyorsabban (elsőre) ráleljen az ember valamire...ez történt ma velem.


3226 MarcoRosenthal 2019-09-24 14:52:58 [Válasz erre: 3225 Edmond Dantes 2019-09-24 13:47:19]

Én viszont találtam. Igaz, hogy csak a negyedik tippemmel. (A zeneszerzőket illetően a harmadik választásra.)


3225 Edmond Dantes 2019-09-24 13:47:19 [Válasz erre: 3222 MarcoRosenthal 2019-09-24 12:08:41]

Nem talált! De ez olyan örömzene, ami kárpótol a ma elmaradó operaáriáért.


3224 daunerni 2019-09-24 13:26:23

Na, talán most...


3223 daunerni 2019-09-24 12:19:49

Bocsánat, teljesen halott a net, és tippem sincs mikor tudom élesíteni a mai feladványt!


3222 MarcoRosenthal 2019-09-24 12:08:41 [Válasz erre: 3221 Pósa 2019-09-24 12:02:25]

Amíg nem jelenik meg az új feladvány, hadd találgassak. Cornell MacNeil, Ettore Bastianini, vagy Alfredo Kraus fog énekelni az új feladványban? Mostanában ritkán ugyan, de néha előfordul, hogy olyan hírességhez kapcsolódik a rejtvény zene, akinek évfordulója van.


3221 Pósa 2019-09-24 12:02:25

Kedves Daunerni! A számítógép úgy érzi, hogy augusztus van, ezért nem mutatja a mai feladványt. Légy szíves segítsél! Köszönettel: Pósa.


3220 Edmond Dantes 2019-09-20 18:08:51 [Válasz erre: 3219 MarcoRosenthal 2019-09-20 17:01:14]

Hozzád hasonlóan én is szöveg alapján kerestem, megtaláltam a verset majd valahogyan egy másik, szintén "témába vágó" azaz őszi dalhoz készültem már "rendelni" a szöveget és beküldeni, az op. 63/4 Herbstlied-hez, de belehallgatáskor kiderült, hogy az egy öléggé másik nóta, ráadásul duett. Az egyik énekes amúgy azonos a helyes megfejtés előadójával... Utána már nem volt gond. A hétvégi zene nem annyira nehéz, a lehetséges merítés szerintem nem túl nagy ... szerencsére :-)


3219 MarcoRosenthal 2019-09-20 17:01:14 [Válasz erre: 3213 Edmond Dantes 2019-09-18 15:49:50]

Mi volt szerinted az a bizonyos csavar a Mendelssohn dalban? Még nem árultad el, ahogy ígérted. Nekem semmi problémám nem volt vele. A következővel annál inkább. Végigpásztáztam a youtube-on található G dúr hangnemben komponált vonósnégyeseket. Elég sokára jutott eszembe, hogy hátha nem is kvartett, hanem kvintett. Ezután már hamar megvolt. A nehéz hétvégi zenével viszont sehogy sem boldogultam eddig. Mivel a hétvégén elutazom, és félek, hogy nem maradna rá elég időm, restellem, de külső segítséget vettem igénybe hozzá.


3218 Edmond Dantes 2019-09-20 13:12:22

A tegnapi Brahms-kvintett előadásának helyszíne Helsinki roppant érdekes -evangélikus- sziklatemploma, (Temppeliaukio kirkko) volt,ez:

 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.