Bejelentkezés Regisztráció

Kodály Zoltán


293 Búbánat 2016-03-06 13:22:31
Tegnap tartották meg Balatonfüreden az 50. Kodály Emlékhangversenyt Szép hagyomány Balatonfüreden a városban működő, kórusok, iskolák, közreműködésével, immár 50. alkalommal megrendezésre került Kodály Emlékhangverseny. 1967-ben Horváth Ernő karnagy rendezte meg először az emlékhangversenyt, azóta minden évben színpadra állnak a város kórusai. Ez évben március 5-én, az Anna Grand Hotel Dísztermében csendült fel az ének Balatonfüreden. A hangverseny résztvevőit dr. Bóka István, Balatonfüred város polgármestere köszöntötte Ünnepi beszédet mondott: Tillai Aurél professor Emeritus, Érdemes művész Díszvendég: Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész A programban egy Ősbemutatóra is sor került: Balázs Árpád - Berzsenyi Dániel: Él a nemzet! Vezényelt: Balázs Árpád zeneszerző, Balatonfüred város díszpolgára Fellépett kórusok: • Református Általános Iskola Balatonfüred Kiskórusa • Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola Kórusa • Református Általános Iskola Balatonfüred Nagykórusa • Radnóti Miklós Általános Iskola Gyermekkara • Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola Kamarakórusa • Balatonfüred Város Vegyeskara • Bem Emlékkórus

292 Búbánat 2015-10-13 10:43:34 [Válasz erre: 290 Búbánat 2015-10-01 11:18:56]
A Kodály Intézet és a Nemzetközi Kodály Társaság jubileumi koncertje (Zeneakadémia Nagyterem, 2015. október 1.) Az első negyven év 1. Fölszállott a páva - változatok magyar népdalra 2. Szólószonáta 3. Budavári Te Deum) Az október elsejei koncert - amit élőben közvetített a rádió – ismétlése hangzik el ma délben a Bartók Rádióban (12.05 – 13.30).

291 Búbánat 2015-10-01 17:08:37 [Válasz erre: 290 Búbánat 2015-10-01 11:18:56]
"Az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul zenével élni, s aki valamit is tett ez irányban, már nem élt hiába" - vallotta Kodály. Az elmúlt évtizedekben a Kodály Intézet és a Nemzetközi Kodály Társaság is sokat tett azért, hogy ez a gondolat a gyakorlatban is tovább éljen, és közvetve vagy közvetlenül minél több ember számára teremtse meg a zenével való találkozás, a zenével teli élet lehetőségét. A reprezentatív koncertet Kodály Fölszállott a páva című népdalra írt kompozíciója nyitja, mely az ősi magyar dallam és az Ady által képviselt modern költészet hatásait egyesíti. Ezt követően a Szólószonáta hangzik el a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezetője, Szabó Péter előadásában. Végül a Psalmus Hungaricus testvérdarabjaként számon tartott Budavári Te Deum lesz hallható, mely Kodály egyéni stílusát és az őt ért zenetörténeti hatásokat egyedülálló módon foglalja monumentális formába. A koncerten a Kodály Filharmonikusokat, valamint a Debreceni Kodály Kórust Erdei Péter vezényli.

290 Búbánat 2015-10-01 11:18:56
Ma este a Bartók Rádióban: 19.35 – kb. 22.00 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét A Kodály Intézet és a Nemzetközi Kodály Társaság jubileumi koncertje. Az első negyven év 1. Fölszállott a páva - változatok magyar népdalra (Kodály Filharmonikusok Debrecen, vez. Erdei Péter), 2. Szólószonáta (Szabó Péter - gordonka), 3. Budavári Te Deum (Wierdl Eszter - szoprán, Schöck Atala - alt, Fekete Attila - tenor, Jekl László - basszus, Új Liszt Ferenc Kamarakórus, Kodály Kórus és Filharmonikusok Debrecen, vez. Erdei Péter) Ünnepi beszédet mond Dr. Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója és Michalis Patseas, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke

289 Búbánat 2015-03-07 12:04:52
Bartók Rádióban hallgathatjuk ma kora délután: 13.39 – 14.30 A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye Győri Kisfaludy Színház, 1975. december 1. - részletek Vezényel: Erdélyi Miklós Km. Korondy György - ének és a KISZ Központi Művészegyüttes Énekkara 1. Weiner: Magyar szvit 2. Kodály: Psalmus Hungaricus (Korondy, énekkar)

288 Búbánat 2014-09-09 21:42:36 [Válasz erre: 287 Janus 2014-09-09 19:50:27]
Ezeknek én is örülök, de azért szeretném már végre látni és megvenni az év elejére ígért Erkel102 duplalemezt is! Miért késik ennyire, vajon...?

287 Janus 2014-09-09 19:50:27 [Válasz erre: 285 Sipi 2014-09-08 23:27:42]
De folytatódik az Erkel operák kiadása, ha minden igaz plusz kijön A tenor is. Azért én ezeknek örülök, hogy az Opera új operafelvételeket készít és jelentet meg.

286 Sipi 2014-09-08 23:30:13 [Válasz erre: 285 Sipi 2014-09-08 23:27:42]
Mondjuk ha az Opera valóban exkluzív kiadványokat akarna megjelentetni, én tudnék még ötleteket adni hozzá, például a füzetbe még több képet vagy esetleg egy "így készült" kisfilmet tartalmazó DVD-t még a tokba...

285 Sipi 2014-09-08 23:27:42
Már egy ideje kapható a Háry János az Opera kiadásában, én pár hete vettem meg. Nem ismertem a művet korábban, nem hallottam a Ferencsik-féle felvételt sem, de ez semmiben nem keltett hiányérzetet és nagyon tetszett. A szereplők mind az énekes részekben mind a prózában nagyon jók. A kiadvány minősége pazar, továbbra is a nagy műanyag tokban kapjuk a lemezeket külön ismertetővel és külön szövegkönyvvel. A hangminőség is remek (az MÁO 001-es jelzésű Bánk Bán óta egyértelműen fejlődik az operaház lemezeinek hangi színvonala), csak egy kicsit a prózai részek vannak hangosra véve, a szövegérthetőség mindenhol kiváló. A felvétel helyszíne ezúttal nem az Erkel Színház, hanem a MÜPA, a hangzás tere tágas és áttetsző. A hangeffektusokkal is ízléssel bánnak a készítők, én pozitívumnak tartom, hogy alkalmaznak ilyesmit. A következő Opera CD sajnos nem a Székely fonó lesz, pedig abból is elkelne már egy technikailag korszerűbb kiadvány (nem lebecsülve a régi értékeit).

284 Búbánat 2014-05-28 21:10:20
[url] http://mno.hu/grund/depardieu-szerzodott-a-szegediekkel-1229155; Depardieu szerződött a szegediekkel [/url] MNO, 2014. május 28., szerda 14:57, frissítve: szerda 15:08 , forrás: MTI-MNO, szerző: Grund Aláírta a Szegedi Szabadtéri Játékokkal kötött megállapodást Gérard Depardieu. Ő játssza nyáron Napóleon szerepét Kodály Zoltán Háry János című daljátékában.

283 Búbánat 2014-04-04 10:56:09
Ma este a Bartók Rádióban 19.35 – 20.56 Az MR Szimfonikusok Kodály-hangversenye Vezényel: Dénes István 1. Galántai táncok 2. Fölszállott a páva - változatok magyar népdalra 3. Marosszéki táncok 4. Psalmus Hungaricus (km. Fekete Attila - ének, MR Énekkar, karigazgató: Somos Csaba), Zeneakadémia Nagyterem, 2009. április 10. (Ism. április 16., 12.05)

282 Búbánat 2013-12-12 13:17:19
Éjjel a Duna Tv-ben 23.45 - 1.20: MüpArt classic - "Hommage' a Kodály Zoltán művei a Művészetek Palotájában" Elhangzik: - Kodály: Galántai táncok (Záborszky Kálmán, Zuglói Filharmónia - 2012. február 19.) - Kállai kettős (Kocsis Zoltán, Nemzeti Filharmonikusok - 2011. március 24.) - Pangue Lingua (Fassang László – orgona, Nemzeti Énekkar – 2010. március 23.) - Fölszállott a páva - változatok magyar népdalra (Kocsis Zoltán, Nemzeti Filharmonikusok – 2009. január 33) - Budavári Te Deum - Km. Bazsinka Zsuzsanna (szoprán), Wiedemann Bernadette (alt), Juhász Tamás (tenor), Nagy Zoltán (basszus), a Nemzeti Filharmonikusok, a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), Vezényel: Kocsis Zoltán - 2011. március 24. Operatőr: Homonnay Viktor Szerkesztő: Várbíró Judit „Igazi örökzöldek szólalnak meg a MüpArt Classic Kodályra emlékező adásában, a zeneszerző-zenepedagógus közelgő születésnapja alkalmából. A legjobb, legnépszerűbb szimfonikus-oratorikus népzene-feldolgozások szólalnak meg olyan egyházi kompozíciókkal, amelyek között amatőr énekkarok számára is megvalósítható kórusmű is található. Így formálódik teljessé a népzenét gyűjtő és feldolgozó, a kiváló zeneszerző és a világhírű, a hungarikumot jelentő zenepedagógiai módszer kidolgozójának születésnapi portréja.”

281 Búbánat 2013-12-01 12:37:19
[url] http://mno.hu/grund/oneletrajzat-irja-kodaly-zoltan-bizalmasa-x-1198207; Önéletrajzát írja Kodály Zoltán bizalmasa [/url] Kilencven esztendős Eősze László MNO, 2013. november 30., szombat 15:30, frissítve: szombat 17:16 , szerző: Vig György Kilencven éves korában az emlékiratain dolgozik dr. Eősze László zongoraművész, zenetudós, kiadó igazgató, a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja. Van mire emlékeznie, hiszen majd másfél évtizedig dolgozhatott Kodály Zoltánnal, és harminckét esztendeig irányította a magyar zeneműkiadást. Hét forrásértékű Kodály életrajzi kötete és számos tanulmánya mellett Wagnerről, Verdiről, Liszt Ferencről írott munkái is megalapozták nemzetközi hírnevét. „[…] Írt egy cikket az ötvenes évek elején, az volt a címe: Százéves terv. Ha az valóra válik, akkor ma minden iskolában természetes lenne a mindennapos énekóra. Akkoriban gomba módra szaporodtak a zeneiskolák, ének-zenei általános iskolák. Ma már csak néhány működik. Szerencsére még van néhány kiváló karnagy, énektanár – azért nem sorolom a neveket, mert nem szeretnék senkit megsérteni azzal, hogy esetleg kifelejtem. De együtt sem képviselnek akkora tekintélyt, mint Kodály Zoltán. Kádár János megkérdezte tőle, mit szeretne a születésnapjára – kocsit adjunk vagy inkább egy villát? „Semmi ilyesmi nem kell nekem. Heti egy énekórát kérek a gyerekeknek” – válaszolta.”

280 Búbánat 2013-08-06 11:03:08
Bartók Rádió, ma délelőtt 10.00 – 12.00 Hang-fogó 1. Dvorák: A vadgalamb - szimfonikus költemény (Skót Nemzeti Zenekar, vez. Neeme Järvi) 2. Mahler: Gyermekgyászdalok - dalciklus Friedrich Rückert verseire - a) Már újra kél a napsugár, b) Most értem én, c) Anyukád, ha ajtómon belép, d) Csak egy kis sétára térek, e) Ily rút időben (Anne Sofie von Otter - mezzoszoprán, Bécsi Filharmonikus Zenekar, vez. Pierre Boulez) 3. Janacek: Szvit (Norvég Kamarazenekar, hangversenymester: Iona Brown) 4. Kodály: Magyar népzene - IV. füzet – a) Barcsai, b) Kádár Kata, c) A nővérek, d) Tücsök lakodalom, e) Zöld erdőben, f) A három asszony, g) Most jöttem Erdélyből, h) Cigány nóta Korondi Anna – szoprán Meláth Andrea - mezzoszoprán Németh Judit – mezzoszoprán Wiedemann Bernadett – alt Brickner Szabolcs – tenor Bretz Gábor – basszus Zongorán közreműködik: Vásáry Tamás 5. Dohnányi: Ruralia Hungarica Op. 32/b (MR Szimfonikus Zenekara, vez. Lehel György) A mikrofonnál: Schaefer Andrea Szerkesztő: Bánkövi Gyula

279 Búbánat 2013-03-14 22:54:57
A Bartók Rádió holnap délelőtti adására hívom fel a figyelmet: 9.05 – 11.00 Hang-fogó 1. Bartók: Magyar képek - a) Este a székelyeknél, b) Medvetánc, c) Melódia, d) Kicsit ázottan, e) Ürögi kanásztánc (MR Szimfonikus Zenekara, vez. Erdélyi Miklós) 2. Weiner: Concertino zongorára és zenekarra (Sebők György, Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, vez. Varga Tibor) 3. Kodály: Székely fonó - egyfelvonásos daljáték Szövegét - népdalokból és népballadákból - a zeneszerző állította össze. Vezényel: Ferencsik János km. MR Énekkara (karig. Sapszon Ferenc) és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Szereposztás: Háziasszony - Komlóssy Erzsébet (alt) Kérő - Melis György (bariton) Fiatal legény - Simándy József (tenor) Szomszédasszony - Barlay Zsuzsa (alt) Fiatal leány - Andor Éva (szoprán) Nagyorrú bolha - Palcsó Sándor (tenor) A mikrofonnál: Schaefer Andrea Szerkesztő: Bánkövi Gyula

278 Búbánat 2012-12-19 00:14:12
Szeghalmi Elemér újságíró, író (1951-től 1987-ig a Magyar Állami Operaház énekkarának tagja, 1978-87 között szólamvezető) szép megemlékező cikket írt a százharminc éve született Kodály Zoltánról. „A magyar lélek székely kapujában” című írása az Új Ember 2012. december 16-i számában olvasható. Egykor a hetilap kulturális szerkesztői munkája mellett, ma külső munkatársként, fáradhatatlanul írta-írja a lapba irodalmi-zenei témájú cikkeit, jegyzeteit. Írásai egy része könyv alakban is megjelent. Pl. a Házy Erzsébetről és más „operístákról” (Svéd Sándor, Székely Mihály, Gyurkovics Mária, Simándy József, Ferencsik János, Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán, Udvardy Tibor, Joviczky József, Moldován Stefánia, Kövesdi Károly, Erdei Gyula) írt magvas sorai máig élvezetes olvasmányok számomra. Hadd idézzem legutóbbi, Kodály Zoltánra emlékező, a személyét és alkotói életművét méltató írása utolsó bekezdését: „... Személyes élményem marad: 1962 karácsonya előtt Kodály Zoltán születésének nyolcvanadik évfordulójára az Operaház felújította a Háry Jánost. Színes, kitűnő rendezés és szcenika, kiváló művészek, élükön a felejthetetlen címszereplővel, Melis Györggyel. A férfikar számára újdonságot jelentett, hogy a népszerű Toborzót az eddigi unisono helyett osztott szólamokra írta át a mester. Az operaházi énekkar igen jó erőkből állt annak idején, és az ünnepi repríz lázától szinte mámorosan énekeltük az új hangzású betétet. A tanár úr lejött a színpadra előadás után és – bár nem tartozott a könnyen dicsérők sorába – jellegzetes magas hangján köszönetet mondott a közreműködőknek a pontos és erőteljes hangzásért. Már csak néhányan élünk az akkori előadás résztvevői közül. Máig ritka kitüntetésnek érezzük ezt a gesztusát.” Szeghalmi Elemér írásában még előzőleg kitér a daljáték 1926-os operaházi sikeres bemutatójára, „amellyel kapcsolatban Kodály így nyilatkozott: - Most először szólaltak meg az Operaház színpadán a magyar nép dalai. Bár fakadna nyomukban egy kevés szeretet az ország legárvább gyermekei iránt.”

277 Búbánat 2012-12-19 00:13:10 [Válasz erre: 275 virius 2012-12-18 15:06:38]
Igazad van: orgona (a neten – ahonnét kimásoltam - tévesen szerepel a zongora) – a kórusunkkal mindig orgonakísérettel szólal meg a Magyar mise.

276 virius 2012-12-18 15:08:47 [Válasz erre: 272 IVA 2012-12-18 05:38:38]
A koncert elnevezéssel kapcsolatosan: jó 30-35 évvel ezelőtt hallottam egy megkülönböztetést: hangversenynek nevezték a komolyzenei estéket, koncertnek a könnyűzeneieket. Persze ez nem hivatalos megkülönböztetés volt, inkább a nép körében terjedt el így.

275 virius 2012-12-18 15:06:38 [Válasz erre: 269 Búbánat 2012-12-17 21:31:10]
Azzal vitatkozni szeretnék, hogy a Magyar mise ének- és zongorára íródott, inkább orgonára, mert egy évvel a II. Vatikáni Zsinat befejezése után írta a Mester, amikor a nemzeti nyelvű misézést vezette be az Egyház, azon belül is az anyanyelven énekelt népmisét, ekkor születtek Szigeti, Werner, Halmos stb. népmiséi is.

274 virius 2012-12-18 15:04:00 [Válasz erre: 270 eccerű 2012-12-17 23:44:49]
Utolsó mondatod sajnos színigaz. És azért ütötte ki, mert abban több a zsé... Tehát mégiscsak igazam van nekem is az elmerkantilizálódott világot illetőleg... No meg gyermekkoromban a tömegdalok mellett a közszolgálati (akkor még csak ilyen volt) rádió ezerrel nyomatta a Kodály-gyermekkarokat, lehet, hogy ezt korlátoplt fejű döntéshozók egybemosták az úttörődalkokkal, de pl. az anno ugyancsak agyonjátszott Pünkösdölő az apostolokkal, Szent Jánossal stb. abszolűt nem úttörő, iléletve KISZ-like...

273 szálkák 2012-12-18 09:27:50
"...nemcsak azt kell nézni, hogy nagy művet komponált-e, mert azt valóban nem." Rendkívül magabiztos ítélet. Meg kellene ismerni alaposabban pl. a Missa brevist. Ajánlanám hozzá a Santa Cecilia akadémia YouTobe-on található felvételét. Kevés mise hasonlítható hozzá zenei megoldásokban, s főleg emocionálisan. Érdekesek megírásának körülményei is.

272 IVA 2012-12-18 05:38:38 [Válasz erre: 270 eccerű 2012-12-17 23:44:49]
A könnyűzene mindig népszerűbb volt a komolyzenénél. Az igényes könnyűzene hívei mára kétségtelenül nagyobb tekintélyt követelnek a műfajnak, ami talán azzal kezdődött, hogy a könnyűzenei műsorokra is kiterjesztették a koncert elnevezést, amely korábban csak komolyzenére volt értendő. De nem hiszem, hogy a komolyzenét valaha is ki tudnák ütni.

271 eccerű 2012-12-17 23:48:17 [Válasz erre: 266 Heiner Lajos 2012-12-17 14:29:45]
Hm. Ez eddig fel sem tűnt, de van benne valami. Mondjuk Kodály nem kizárólag zeneszerző volt, tehát nemcsak azt kell nézni, hogy nagy művet komponált-e, mert azt valóban nem. Viszont erre a periódusra esett a zenepedagógiai művek megírása, és a témával való foglalatoskodás, ami nem elhanyagolandó.

270 eccerű 2012-12-17 23:44:49 [Válasz erre: 265 virius 2012-12-17 14:25:18]
Ugyan már, ez szamárság. Azért mellőzik, mert ma ez már ódivatúnak számít, aki pedig döntési helyzetben van, annak fogalma sincs róla, miről van szó. Másrészt pedig mára a könnyűzene teljesen kiütötte a komolyzenét.

269 Búbánat 2012-12-17 21:31:10 [Válasz erre: 266 Heiner Lajos 2012-12-17 14:29:45]
Mintha nyugdíjas életkorba lépve, mai észjárással szólva a "jól megérdemelt pihenéssel" töltötte volna további éveit? Nem, erről szó nincs. Ha ritkábban is jelentkezett újabb kompozíciókkal, még olyan jelentős – még ha a korábbiaknál talán kevésbé súlyos - műveket írt, mint Csendes mise (orgona, 1942); Missa brevis (vegyeskar-orgona v. zenekar, 1942 - 1945); Czinka Panna (daljáték, 1946–48); Zrínyi szózata (1954), 114. genfi zsoltár (1958); Szimfónia C-dúr (1961); Epitaphium Joannis Hunyadi (ének-zongora, 1965); Magyar mise (ének-zongora, 1966) Élete utolsó három évtizedében is folytatta zenepedagógiai - zenetudományi munkásságát és fontos írásokat publikált: A magyar népzene (Bp., 1937; Vargyas Lajos példatárával: 1952); A folklorista Bartók (Új Zenei Szemle, 1950. 4. sz.); Arany János népdalgyűjteménye (Gyulai Ágosttal együtt, Bp., 1953); A zene mindenkié (Szőllősy András szerkesztésében, Bp., 1954); Visszatekintés (Bónis Ferenc szerkesztésében, Bp., 1965). Az is tudjuk, hogy ő és Illyés Gyula is visszautasította Rákosi felkérését, hogy a Kölcsey-Erkel Himnusza helyébe egy másikat írjanak.

268 Heiner Lajos 2012-12-17 14:50:39 [Válasz erre: 267 virius 2012-12-17 14:31:32]
Megkerdeznem, a Szimfoniat mely idoszakbol szarmazo vazlatokbol eszkabalta ossze? Kerlek, ne erts felre, a Psalmust az egyetemes zenetortenet egyik legnagyobb alkotasanak tartom (es szerencsem volt meg Simandival hallani koncerten), ertheto Toscanini csodalata (apropo: ha megvalosul az oreg Toscanini terve, ki lett volna vajon a tenor a Psalmus NBC-s eloadasan?), de a negyvenes evektol kezdve igazan jelentoset nem alkotott.

267 virius 2012-12-17 14:31:32 [Válasz erre: 266 Heiner Lajos 2012-12-17 14:29:45]
Na azért Emma asszony halála után is alkotott Kodály, ekkor született pl. a Székely fonó utólag beírt betétszáma, a Te túl rózsám, aztán a Szimfónia meg a Magyar mise...

266 Heiner Lajos 2012-12-17 14:29:45 [Válasz erre: 265 virius 2012-12-17 14:25:18]
Negyedik lehetseges ok pedig, hogy elete utolso mintegy harom evtizedeben igazan jelentos opust nem komponalt (amugy hogy is van ez a Kodaly Emma Zoltan-kerdes?)

265 virius 2012-12-17 14:25:18
Szerintem azért mellőzik ma Kodályt, mert egyfelől egyesek túl magyarnak tartják (ha ma élne, talán még a miépes, jobbikos jelzőt is ráhúznák), másfelől a másik oldal esetleg úgy gondolja, kiszolgálta a Rákosi- és Kádár-rendszert (úttörődalok, pl. Ej, haj, száll az ének), Bartók pedig ma a követendő hős, aki emigrált és külhonban halt meg... Harmadik lehetséges ok pedig a mai, elmerkantilizálódott társadalmunk, a reklámok és a celebek világa...

264 eccerű 2012-12-16 19:43:28
Beszédes három vélemény.

263 Búbánat 2012-12-16 19:20:47 [Válasz erre: 261 Búbánat 2012-12-16 19:19:29]
Sebő Ferenc (a Liszt Ferenc Zeneakadémia népzene tanszékének tanára, Kossuth-díjas népzenekutató-zenetörténész): A jelenlegi elitnek teljesen közömbös dolog a társadalom műveltségének kérdése, s ezen belül a zenei műveltség problémája. Így Kodályra sincs szükség, ezért sorvadhatott el az öröksége. Az egykor népzenére épülő ének-zene oktatásban ma alig találunk olyan tanárt, aki valóban népdalokra alapozza a gyerekek tanítását, miközben a népzene sikertanszék a Zeneakadémián. A népzene széles körű ismerete hiányzott eddig. Olyan tanár hogyan kedveltethetné meg a diákokkal, aki maga sem ismeri, ennélfogva nem is szereti, sőt megveti a népzenét? A Zeneakadémia példája azt mutatja, hogy mégiscsak megy ez… Kodály életművében a népzene mindvégig különös jelentőséggel bírt. A népzenei szakma pedig mostanában leginkább a Bartók-gyűjtésekre hivatkozik, és érdekes módon szereti szembeállítani a két alkotót. Ennek mindig volt valami aktuálpolitikai háttere is. A népzenei szakma pedig egyelőre magával van elfoglalva. Itt is a kellő ismeretek hiányoznak. De dolgozunk rajta.

262 Búbánat 2012-12-16 19:20:16 [Válasz erre: 261 Búbánat 2012-12-16 19:19:29]
Szabó Dénes (a világhírű Cantemus kóruscsalád karnagya, a nyíregyházi Kodály Zoltán Ének- Zene Tagozatos Általános Iskola énektanára, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanára, Kossuth-díjas zenepedagógus): Azon zenészek közé tartozom, akik személyesen nem találkoztak Kodály Zoltánnal. 1969-től viszonyt Nyíregyházán az ének-zene tagozatos általános iskolában már kötelességszerűen találkoztam a Kodály-módszeren nevelkedő gyerekekkel, akik hihetetlen inspirációt jelentettek. Közöttük nap mint nap csodáltam meg a módszer hatékonyságát s azt, hogy közel száz évvel ezelőtt megfogalmazott kodályi alapelvek mennyire érvényesek ma is. Kár, hogy erről keveset beszélnek manapság, pedig az egész magyar pedagógiát rá lehetne építeni erre a gondolatvilágra. Az általa megfogalmazottak olyanok, mint egy alkotmány preambuluma, amelyet sarkalatos törvényekkel hatékonnyá lehet tenni, vagy olyanok, mint a Biblia, amelynek a tanításai kortalanok, időtlenek és irányadók az egész emberiség számára. 1995-ben a Horn-kormány kulturális vezetése úgynevezett reformokat hirdetett az oktatásban arra való hivatkozással, hogy a hagyományos iskolarendszerből át kell állni a különböző hat- és nyolcosztályos modellekre. Döbbenten tapasztaltam, hogy az új iskolarendszerből gyakorlatilag száműzték a Kodály-módszert. A döntéshozók úgy tettek, mintha Magyarországon sosem működött volna ének-zene tagozatos általános iskola, pedig akkoriban is legalább 200 ilyen intézmény volt. Ezeket akkor beolvasztották a művészeti alapiskola modelljébe, ahol már a hagyományos kodályi elvek egyre kevésbé tudtak érvényesülni, így azok az eredmények is fokozatosan eltűntek, amelyek ezeknek voltak köszönhetők. Kodály hangsúlyozta, hogy a módszer csak akkor tud érvényesülni, ha mindennapos a jelenléte. Ezt tették lehetetlenné az óraszámcsökkentéssel. De úgy tűnik, ismét van remény: az új oktatási tervezetben megjelent az ének-zene tagozatos általános iskola modellje. Sőt, a nem tagozatos osztályokban is kettőre nő az énekórák száma, egy jó pedagógus még ezzel is komoly eredményeket tud elérni. A legfontosabb az lenne, hogy a pedagógusképzésben megtaláljuk azokat a szakembereket, akik a kodályi alapelveket teljesíteni tudják. Kodály egyébként görög példákból kiindulva a test és a lélek nevelését egyformán fontosnak tartotta. A testnevelő és az énektanár meghatározó kellene legyen a tantestületben, így az ő kiválasztásukra sokkal nagyobb gondot kellene fordítani.

261 Búbánat 2012-12-16 19:19:29
„Legyen Kodály öröksége újra mindenkié! – Tanítása nélkül semmiféle nevelés nem lehet teljes – A 130 éve született zenetörténész – pedagógusra emlékezünk” /Magyar Nemzet, Vakulya Eszter, 2012. december 15.) Ma ünnepeljük a magyar zenetörténet és zenepedagógia egyik legnagyobb hatású alakja, Kodály Zoltán születésének 130. évfordulóját. A jeles alkalomból a lap munkatársa a magyar zeneoktatás három meghatározó alakját – Záborszky Kálmánt, Szabó Dénest, Sebő Ferencet – kérdezte, mi lehet az oka annak, hogy Kodály szellemi örökségét egyre kevésbé értékeli méltó helyén a zeneoktatás. A három szakember véleményét a lapból idemásolom: Záborszky Kálmán (a Zuglói Filharmónia karnagya és művészeti vezetője, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, Liszt-díjas karmester): Kodály Zoltán műveit rendszeresen és örömmel tűzzük műsorra. Nagyra becsülöm azt a törekvését, hogy a magyar népzenét – ezzel nemzeti önbecsülésünket, nemzeti értékeinket – állítja a középpontba. Példamutatónak és követendőnek tartom nevelési eszméit – sajnos elveit mélységében kevesen ismerik. Sokan a szolmizációval azonosítják, egyszerű módszertani kérdést látnak benne, holott ennél sokkal többről, zeneoktatásunk lényegéről szól! Legfontosabb üzenete, hogy a zene a személyiség formálásának egyik alapvető eszköze, „zene nélkül semmiféle nevelés nem lehet teljes”. Nagy veszély, ha egy fiatal nem kap időben zenei nevelést, de legalább ilyen káros, ha a személyiségét romboló, ízléstelen, rossz zenén nő fel. Nem az a legnagyobb baj, ha nem tanul meg szolmizálni, hanem az, ha felnőttként nem tud majd különbséget tenni értékes és értéktelen zene között. Nagy segítség iskolánknak, hogy szoros kapcsolatban vagyunk a Zuglói Filharmónia együtteseivel, így időről időre létre tudunk hozni olyan szimfonikus előadásokat, amelyekben Zugló valamennyi iskolai kórusa - 1000-1500 fő – részt vehet. Ezek az előadások nagy lendületet adnak az iskolai kóruséletnek is, hiszen a gyerekek egy-egy ilyen alkalommal életre szóló zenei élményben részesülnek. A hivatásos zenészeknek, zenekaroknak nagy a felelősségük abban, hogy a zenei nevelés visszakapja régi rangját. Olyan nagy a médiából sugárzó „ellenszél”, a társadalom nagy tömegei oly mértékben eltávolodtak a kodályi eszméktől, hogy a pedagógusok és a gyakorló muzsikusok legtelesebb összefogására van szükség az ország lelki-szellemi talpra állításához.

260 Búbánat 2012-12-16 15:41:56
[url] http://mno.hu/grund/kodalyt-unnepli-ma-a-google-1125238; Kodályt ünnepli ma a Google [/url]

259 Búbánat 2012-08-25 11:57:14
Holnap este a rádióban: Kodály: Budavári Te Deum Andor Éva - szoprán, Szirmay Márta - alt, Réti József - tenor, Gregor József - basszus, Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vez. Ferencsik János (1969) Bartók Rádió, 2012. augusztus 26. 21.10 Az emberi hang dicsérete Nyolc évszázad kantátái, miséi, oratóriumai Kodály darabja a Beethoven: István király – kísérőzene és a Schubert: Asz-dúr mise zeneművek elhangzása után, a befejező 3. műsorszámként csendül majd fel a rádió értékes archívum-felvételéről (amely CD-n is utóbb kijött).

258 Búbánat 2012-03-06 21:54:21 [Válasz erre: 257 parampampoli 2012-03-06 21:46:37]
Ha ez így van, akkor a felvétel dokumentálásakor nagy zavar, "fejetlenség" uralkodhatott valaki(k)ben...

257 parampampoli 2012-03-06 21:46:37 [Válasz erre: 255 Búbánat 2011-10-23 18:01:47]
Ha műsorra tűzik, mindig Temesi Máriát tüntetik fel, tévesen, mert a szoprán szólót ezen a felvételen Andor Éva énekli.

256 Búbánat 2012-03-06 21:43:04
[url] http://mno.hu/grund/45-eve-ment-el-a-xx-szazad-egyik-legnagyobb-magyarja-1057387; 130 évvel ezelőtt született és ma 45 éve hunyt el Kodály Zoltán [/url] Megemlékező cikk a MNO honlapján.

255 Búbánat 2011-10-23 18:01:47
A Bartók Rádióban holnap 12.05-13.09: Hangverseny délidőben Zeneakadémia Nagyterem, 1987. december 15. Kodály: Budavári Te Deum - Lamberto Gardelli- Temesi Mária, Takács Tamara, Ilosfalvy Róbert, Polgár László A hangverseny első részében Beethoven IV. szimfóniája hangzott el. A teljes koncert felvételét közvetíti a Bartók Rádió.

254 Búbánat 2011-09-24 22:22:19
[url] http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=317767&ctag=articlelist&iid=1; Újra megnyílt a Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum [/url]

253 Búbánat 2011-08-25 23:06:09 [Válasz erre: 252 Búbánat 2011-08-25 23:05:24]
[url] http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/a_pannon_filharmonikusok_kozlemenye_a_pavaugyrol; A Pannon Filharmonikusok közleménye a "Páva-ügy"-ről [/url]

252 Búbánat 2011-08-25 23:05:24 [Válasz erre: 247 álmodó 2011-08-25 09:21:20]
url] http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/a_pannon_filharmonikusok_kozlemenye_a_pavaugyrol; A Pannon Filharmonikusok közleménye a "Páva-ügy"-ről [/url] 2011. augusztus 25. - (vd) - Fidelio - "A Pannon Filharmonikusok Művészeti Tanácsa a zenekar művészei nevében mélységes csalódottságát fejezi ki Peskó Zoltán nyilatkozatai és az azt körülvevő, a komolyzenéhez és a művészethez méltatlan sajtómegjelenések és értelmezések kapcsán. Megdöbbentőnek és méltatlannak tartjuk azt a polémiát, ami Peskó Zoltán karmester úrnak az ÉS részére adott interjúja mentén - annak egy mellékmondatát felkapva - az országos médiában kialakult. Különösen riasztó, hogy a 'páva-ügy' médiageggé vált. A Művészeti Tanács és a zenekar elhatárolódik minden, a művészetet politikai kontextusba helyező értelmezéstől. Annak leszögezése mellett, hogy Peskó Zoltán életművét, művészi nagyságát nagyra tartjuk, és tisztelettel gondolunk a Pannon Filharmonikusoknál eltöltött két évadra, rögzítsük a tényeket. 1. A Művészeti Tanács értetlenségét fejezi ki amiatt, hogy Peskó Zoltán több hónappal távozása után bírálja együttműködését a zenekar igazgatójával, holott együttműködésük két évében ilyen panasszal a zenekar és a zeneművészet érdekeit képviselő választott grémiumhoz, a Művészeti Tanácshoz nem fordult. 2. Peskó Zoltán karmester úr szerződése 2011. júniusában lejárt, melyet az igazgató a Művészeti Tanáccsal egyetértésben nem hosszabbított meg. 3. A Kodály Központ hivatalos megnyitó programján Kodály legfontosabb művét, a Psalmus Hungaricust játszotta a zenekar. Hozzáértők számára bizonyára nem kétséges a választás helyessége, és az alkalomhoz illő volta. 4. A Pannon Filharmonikusok Művészeti Tanácsa kiemelten fontosnak tartja leszögezni, hogy a zenekar az elmúlt tíz évben Magyarország meghatározó, mára már külföldön is jegyzett szimfonikus zenekarává vált; mindezt Horváth Zsolt igazgató úr - aki maga is művész, a zenekar tagja - vezetése alatt, kitűnő karmesterek szerződtetése mellett érte el. Az együttes a jelenlegi vezető karmester, a Finnországból hazatérő Bogányi Tibor segítségével folytatja azt a művészi utat, amit az ezredfordulón megkezdett. 5. A Pannon Filharmonikusok Művészeti Tanácsának javaslatára Horváth Zsolt igazgató tartózkodik bárminemű nyilatkozattól annak érdekében, hogy a szeptember elején induló zenei évad a művészetről szóljon, melyet Bogányi Tibor új vezető karmester vezetésével épp a mai napon kezdett meg a zenekar."

251 zalbarna 2011-08-25 15:08:26 [Válasz erre: 249 eccerű 2011-08-25 14:52:47]
Nem véletlen hogy most történik..A művészet helye, jelentősége, maga az érték fogalma teljesen bizonytalan... Az emberek, a közvélemény ilyen és hasonló vitákkal próbál tájékozódni...

250 eccerű 2011-08-25 15:03:46
[url]http://orulunkvincent.blog.hu/2011/08/25/itt_az_uj_nepdal_tilalmi_lista;Mit kéne még betiltani[/url]

249 eccerű 2011-08-25 14:52:47 [Válasz erre: 247 álmodó 2011-08-25 09:21:20]
Azért érdekes, hogy ez most történik. Mondjuk 2 éve miért nem jutott eszébe senkinek ilyen baromság?!?Meg még az ugrott be, amikor (tán 1993-ban?) Kiss Imre a Rádió zenei osztályának akkori vezetője levetette a műsorról október 6-án Mozart Requiemjét, mondván az "labanc" zene.

248 Sipi 2011-08-25 09:24:59 [Válasz erre: 245 eccerű 2011-02-18 15:02:36]
Hát nem tudom, én ha külföldi fociközvetítést látok, ott általában tele a stadion. Magyarországon valami miatt nincs...

247 álmodó 2011-08-25 09:21:20
Betiltották Kodály művét http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/pava-zsoltnak-nem-jatszhattak-pavat-2062484

246 Budapest 2011-02-19 00:02:55 [Válasz erre: 245 eccerű 2011-02-18 15:02:36]
Igen. Ugyanis ott a focitechnika focizás színvonala a rossz. Ezért nem kíváncsiak arra. Meg persze - nagyon okosan - nem költenek ilyen hülyeségre.

245 eccerű 2011-02-18 15:02:36
focimeccsre se jár senki, akkor ott is rossz a módszer?

244 Budapest 2011-02-17 18:25:15 [Válasz erre: 243 tiramisu 2011-02-17 17:53:07]
akkor 99 %-nak rosszul tanították. nincs több hangversenylátogató ugye?





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.