Bejelentkezés Regisztráció

Házy Erzsébet művészete és pályája


4569 Búbánat 2019-10-01 11:09:49

Házy Erzsébet születésének 90. évfordulója alkalmából, a tüneményes szopránra, dívára, primadonnára, Liszt-díjas, Érdemes- és Kiváló Művészre, Székely Mihály-emlékplakettel is kitüntetett, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas operaénekesére  - 1991-ben az Operaház posztumusz örökös tagja lett - , emlékezett Nagy Ibolya a Dankó Rádió ma délelőtti operett adásában

A „Túl az Óperenciánműsorának felelősszerkesztő-műsorvezetője, Házy Erzsébet emlékét az alábbi operettrészletek bejátszásával is megidézte:

Fényes Szabolcs – Békeffy István: Régi nyár – „Van-e szerelmesebb vallomás?”  (Házy Erzsébet, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Polgár Tibor) Qualiton, 1960

„Van-e szerelmesebb vallomás,
Mint egy szál virág, és semmi más?
Elsúgja azt, amit most néked mondanék.

Van-e szerelmesebb vallomás,
És ezt meg sem érti senki más,
Egy szál virág,
Amelyben szívem benne ég.

Minden szó elkopott, és nem mond semmi újat,
Szavakból meg sem érti szívem sóhaját.

Van-e szerelmesebb vallomás,
Mint egy szál virág, és semmi más?
Szó nélkül nyújtom hát.”


Fényes Szabolcs - Harmath Imre - Romhányi József: Maya

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1971. április 12. Kossuth Rádió, 19.57 – 22.00

Km. az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara. Vezényel Gyulai Gaál Ferenc.

Részletek:

Maya belépője, I. felv. (Házy Erzsébet)

 „Megjöttem, tessék! Kérek egy cigarettát!… Azt mondják rólam, hogy szívem titkon jó’ van. Barátaim! Ne higgyétek el! Jó lenni rossznak..../Szeretnék egyszer kicsit boldog lenni, óó-ó, óó-ó … szeretnék egyszer kicsit szeretni, óó-ó, óó-ó, szeretnék egyszer egy vidám napot! De én csak útszéli virág vagyok. Tán még a napfény se tud rám nevetni! óó-ó, óó-ó…” 

- Maya, Barbara és Rudi hármasa, II. felv. (Házy Erzsébet, Galambos Erzsi, Rátonyi Róbert)

 „Ahol mi járunk: tapsorkán…   /- Odavagyok magáért, a fekete hajáért, egyetlenegy szaváért, mosolyáért. - Odavagyok egészen, a szívembe bevésem, hallgassa meg, ha kérem, a kérésem! – Szeretném, ha szeretne, rám nevetne! Nem kívánom sokáig, csak örökre!...” 

- Maya, Barbara, Rudi jelenete: „Párizs, te szép!...”  (Házy Erzsébet, Galambos Erzsi, Rátonyi Róbert, énekkar)

 

Carl Millöcker: Dubarry grófnő - az operett zenéjét átdolgozta Theo Mackeben.  

A "Dubarry" részleteit Carl Zeller A madarász című operettjének részleteivel együtt - egy műsorban – először 1973. január 30.-án 19.25 - 20.23 óra között sugározta a Kossuth rádió „Operettest” műsorában.  A  Rádió egy korábbi adásában  előzetesen már a műsorára tűzött néhány dalt ("Bemutatjuk új felvételünket"  - 1973. január 4., Kossuth Rádió, 21.39 - 22.00).

A rádióban készült zenei anyagot a Magyar Hanglemezgyár is kihozta: Hungaroton, 1973 – audiokazettán, majd LP-n; Hungaroton Classic, 2006 – CD.

Megjegyzem: A madarász és a Dubarry ének-zenei felvételeire élő, televíziós műsor is készült: Kónya Sándor portréfilmje ( "Nagyapám 20 éves volt..."). Az 1972. év végén a zuglói Zichy kastély dísztermében közönség jelenlétében – én is ott voltam! - vették fel Kónya Sándor portréfilmjét. Ugyanazokkal a művészekkel találkozhattunk a helyszínen, mint akik a rádió dalszínháza mikrofonja előtt szalagra énekelték a két operett ismert részleteit. Személyes emlékeimet erről a számomra nevezetes tévés operettfelvételről már közzétettem itt. Díszletek között, a művészek jelmezekbe öltözve énekelték-játszották szerepüket

Paul Knepler  és J. M. Welleminsky szövegét Lakatos László, a verseket Szenes Andor fordította.

Marie Jeanne Vaubernier (Dubarry), királyi szerető – Házy Erzsébet
Renée, költő – Kónya Sándor
Margot – Petress Zsuzsa
Brissac – Palcsó Sándor 

Km.: a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara 

Vezényel: Bródy Tamás

A következő dalok hangzottak el ebből az operettből:

- Jeanne /Dubarry/ dala, II. felv. (Házy Erzsébet)

„Átéltem már néhány szerelmet meg bókokat,és csókokat,
A férfiak úgy érdekeltek, mint pillanat,mely elszalad,
A szívem nékik adtam a szívemért,mi volt a bér?
Hogy végül itt maradtam és semmit sem kaptam mindenért.

Mindegy nekem  mi lesz velem ha egyszer fölgyúl a szívem,
Mindegy nekem ki lesz velem, csak engem nagyon szeressen,
Akárki lesz,akármi lesz,öleljen forrón szívéhez,mindegy nekem,
Ki lesz velem király vagy koldus enyém legyen.

Rajong a férfi mind utánam, száz vallomás, mi kéne más?
És mindig érdekelt a játék, a lángolás olyan csodás.
S ha néha hull a könnyem,már az se fáj,ha így muszáj
Hát felvidulok könnyen,ha rám mosolyog egy férfiszáj.

Mindegy nekem mi lesz velem ha egyszer fölgyúl a szívem,
Mindegy nekem ki lesz velem csak engem nagyon szeressen,
Akárki lesz,akármi lesz,öleljen forrón szívéhez,mindegy nekem,
Ki lesz velem,király vagy koldus,enyém legyen.”

- René dala (Kónya Sándor)

„Mily szép az élet! Tiszta mámor! Ha látlak téged, szívem újra lángol!  Karomba zárlak, el nem bocsátlak….

Mily szép az élet, hogyha téged nézlek, elönt a mámor, gyönyörű lesz fenn az ég!  Mily szép az élet, mikor a szemedbe nézek, csupa napfény a mindenség…”

- Margot és Brissac vidám kettőse, I. felv. (Petress Zsuzsa, Palcsó Sándor, km. az MRT Énekkara)

 „Egy a fő, egy a fő, ezt a csókot várja ő. Ennyi az egész…” 

- Jeanne és René szerelmi kettőse, I. felv.  (Házy Erzsébet és Kónya Sándor)

René:
Ha május ránk talált s oly messziről jön ő, de most csak nékünk nyílt ki ezen csodás idő. 
Az álom és a vágy, amint valóra vált, s ha szívünk mélyén száz rigó dalolja most talán:
Rád vártam mindig én! Csak Rád, mióta élek, hogy eljöttél elém, oly boldog most e lélek!
 

Jeanne: 
A sorsom lesz talán, hogy most leszáll a csend, a messze-messzeségből halk álmok hangja csend! Oly szép az ég, ha szél zenél, felgyújtja a szívem e nagy szenvedély! Ó, jöjj, ne várj, e holdsugár ma kettőnknek égi érzést ígér!

Ha szél zenél, csodás az éj, a szívem, a vágyam csak teérted ég!..
S bár csókra kér, úgy fél, hogy bűn-e a szenvedély.

René:

Ne játssz a tűzzel! Vigyázz, vigyázz! Sose félj attól, hogy bűn-e a láz, forró a május és ég a szád, légy az enyém, ó, ne várj tovább! …  Miért félsz? Nem hagylak el!

Együtt:

Csókolj, csókolj!…Oly szép az ég, ha szél zenél, felgyújtja a szívem e nagy szenvedély! 
Ó, jöjj, ne várj, e holdsugár ma kettőnknek száz nagy csodát ígér! ----
Szívem tiéd! Oly szép az éj, ha zsong a szél!

- Margot és Brissac vidám kettőse, II. felv.  (Petress Zsuzsa éPalcsó Sándor): 

„Reszket bennem minden ideg, szívem, mint a láva ég! Miért vagy hozzám hát hideg, megfázom a végén még!  - Hallgass rám! /Van egy kis időm, hát imádlak én! A szíved odavan, és ehhez joga van. Van egy kis időm, hát szeress belém! Nem vagyok eseted, a lábad be se tedd!…”

(Szerkesztés rejtelmei: ez a duett kétszer hangzott fel - egymás után…)

 

Ezt a műsort újra meghallgathatjuk a délutáni ismétlésben, 18 és 19 óra között, a rádióban és online az internetes elérhetőséggel (www.dankoradio.hu).


4568 IVA 2019-10-01 05:11:30 [Válasz erre: 4567 Búbánat 2019-09-30 21:41:32]

Mi, magyarok egyfajta szerencsénknek tarthatjuk a csehszlovák–magyar lakosságcsere korántsem rokonszenves fordulatát. Különben legfeljebb csehszlovák vendégművészként láthattuk volna Házy Erzsébetet Budapesten, ahol valószínűleg nem is magyarul énekelt volna, esetleg csehszlovák játékfilmekben, és nem örülhetnénk sok-sok magyar rádió-, lemez- és tv-felvételének.
Azt persze nem zárhatjuk ki, hogy énekesi karrierje Pozsonyból vagy Prágából a világ nagy színpadaira vezette volna.
Operaházi pályája indulásának állomásait a megemlékező írás az OperaDigiTár adataitól némileg eltérően ecseteli:
http://digitar.opera.hu/www/c16operadigitar.01.02.php?is=1&bm=1&kr=A_10_%3D%22H%C3%A1zy%20Erzs%C3%A9bet%22&mt=&mt=0


4567 Búbánat 2019-09-30 21:41:32 [Válasz erre: 4566 Búbánat 2019-09-30 21:37:56]

Teljes terjedelmében idemásolom az alábbi emlékező cikket:

https://muzsa.sk/zene/kilencven-eve-szuletett-pozsony-csaloganya-hazy-erzsebet

Kilencven éve született Pozsony csalogánya, Házy Erzsébet

Dunajszky Géza • 2019. szeptember 30., 09:30

A kilencven esztendeje született és lassan harminchét éve halott Házy Erzsébet a magyar operaéneklés egyik legnagyobb csillaga volt, aki hasonló legendáriumot hagyott maga után a Kárpát-medencében, mint New Yorkban a görög származású Maria Callas.

Ahogy Callas, úgy testileg-lelkileg ő is belerokkant az állandó harcokba, s mindketten idő előtt léptek le a színpadról.

„Ilyen nagy hatású, intenzív, gyönyörű és ilyen szépen éneklő primadonnája nemigen volt még a Magyar Operaháznak” – ezekkel a szavakkal búcsúztatta őt 1982. december 3-án, a temetésén Mihály András zeneszerző, akkori operaházi főigazgató.

Házy Erzsébet – s ezt sokan nem tudják – 1929. szeptember 30-án Pozsonyban született, ám a szülei a csallóközi Nyárasdról származtak. A családnak Pozsonyon kívül a Somorja melletti Tejfalun is volt kiskocsmája, ahol a fröccs mellé saját hentestermékeiket kínálták. Böbe (hisz otthon csak így hívták) édesapját, Házy Jenőt és a családját – a magyar származása miatt – 1939-ben, a müncheni döntés után telepítették ki Pozsonyból Magyarországra, és a hentes, mészáros, csapos apa Újpesten próbált új életet kezdeni négy lányával, akik számára nem volt ismeretlen a szegénység és a nélkülözés sem. Házy Erzsébet a Nemzeti Zenedében tanult zongorázni, többek között Váczi Károly tanítványa volt, s ezzel párhuzamosan László Gézánál énektanulmányokat folytatott. Bájos megjelenésére, rendkívüli szépségű hangjára már ekkor felfigyeltek, s 1950-ben a Magyar Rádió Énekkarának alapító tagja lett. Innen emelte ki Tóth Aladár, s szerződtette ösztöndíjasnak az operába.

Böbe egy interjújában idézte fel ezt a pillanatot: 1951-ben, a próbaéneklésen egy roppant nehéz darabot, A varázsfuvola Éj királynője áriáját énekeltem, és egy generálpauzában hirtelen megfordultam a saját tengelyem körül. Erre Tóth Aladár felkiáltott: ez bolond, ezt fel kell venni!

Fél év múlva lépett először színpadra a Figaro házassága Első lány szerepében. Két hónapra rá Verdi Álarcosbáljának Oszkár apródjaként robban be a köztudatba. Pajkos mimikája, játékos grimaszai és pompás énektechnikája, ösztönös, színpadra termett mozgása és sugárzó szépsége olyan összhatást eredményezett, amely pillanatok alatt a publikum kedvencévé avatta.

1954 tavaszán ismét nadrágszerepben, de már jelentős figurát, a Figaro házassága Cherubinóját játssza, amely hatvannégyszeres előadással, kiugró siker lett.  A színpadi karrierrel egy időben szépségét, kiemelkedő mozgáskultúráját a filmvilág is felfedezi. „Korda Sándor meghívott magához Londonba” – híresztelte, s több magyar filmben is főszerepet játszhatott. 1957-ben, amikor még alig ocsúdik fel a nemzet a forradalom leverése okozta sokkból, Farkas Zoltán vitte színre a Gerolsteini kalandot, Offenbach csacska operettjét, amelyben Antónia hercegnőt alakítja. Partnere Darvas Iván, akivel később még találkozik filmen és a magánéletben is. A következő évben a Felfelé a lejtőn, a hatvanas évek elején a Férjhez menni tilos, az Új Gilgames és végül Gertler Viktor máig igen népszerű filmje, az És akkor a pasas című film következett.

De Házy Erzsébet igazi otthona a színpad volt, amitől csak a súlyosbodó betegsége és a korai halála választotta el. 

A film- és színpadi sikereket a szakma és az állam is elismerte. 1968-ban Érdemes Művész, 1976-ban Kiváló Művész címet, 1970-ben, alig 41 évesen pedig Kossuth-díjat kapott. 1982. november 24-én hunyt el. Ebben az évben újították fel az Operaházat, így még az sem adatott meg neki, hogy ott ravatalozzák fel. A temetésén, az Erkel Színház előtt hatalmas tömeg jelent meg.

Szokolay Sándor így búcsúzott tőle: Torokszorító fájdalmas tanulság elröppenésed, Te magasban szárnyaló mámorosan tündöklő Énekesmadár! A Színház szülöttje, káprázatos jelensége voltál, mert repülésre születtél, pályád az eget hasította… A mélyrepülésre, az átrendezhető élet nyugodt biztonságára nemigen maradt erőd és segítő reménységed. Ezért nem küzdöttél a betegség ellen, ezért volt bátorságod a halálváró kihívásra, mert nem volt többé maradásod!

Halála után az Operaház örökös tagjává avanzsálták, és 2004-ben domborművét is felavatták az operaház falán (Molnár Péter Salamon alkotása).

Azóta újabb bő egy évtizednek kellett eltelni, hogy emlékét újra felelevenítsék, és ebben az unokanővére Hechtné Házy Anna is részt kívánt venni. 2016. április 12-én ő velem együtt ott volt Újpesten, a szülői ház, az újpesti Baross utca 58.-ban  elhelyezett emléktábla avatásán.

„Köszönet mindenkinek, aki Házy Erzsébet és családja számára menedéket nyújtó újpesti családi ház falán elhelyezett emléktábla megalkotásában közreműködött. Számunkra, felvidéki emberek számára ez a tény kötelességet is jelent, hogy emléke megőrzése érdekében valamit cselekedjünk” – mondtam az újpesti táblaavató ünnepségen. Ebben a szándékában Hecht Annát csak korai halála akadályozta meg. Így, helyette, nekünk jutott az a feladat, hogy a megemlékezés módját megtalálva együtt tisztelegjünk mindkettőjük emléke előtt.

A Szlovákiai Civil Becsületrend elnöke, Klemen Terézia jóvoltából még abban az évben sor került az I. Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyre (HENTÉ), amely az idén a negyedik évfordulójához érkezett, és egyre népszerűbb.

Klemen Terézia szerkesztésében tavaly került kiadásra Az évszázad Manonja – Házy Erzsébet címen, az életéről és munkásságáról szóló emlékkönyv. Közben Érsekújvárott és Somorján emlékkiállítást szerveztünk, ahol a fényképek és plakátok mellett Házy Erzsébet címszerepeinek néhány kosztümje is bemutatásra került.

Nem feledkeztünk meg Házy Erzsébet unokahúgáról Hechtné Házy Annáról sem. 2018. január 14-étől Somorján újévi hangversennyel emlékezünk meg mindkettőjük munkásságáról.

A somorjai gálán az operett és musical műfajának fiatal tehetségei, a HENTÉ győzteseinek produkcióival hajtunk fejet Házy Erzsébet és Hechtné született Házy Anna emléke előtt, példaképül állítva őket az est szereplői és mind azok elé, akik a szépre, a jóra, mások szórakoztatására tették fel az életüket.

Egy biztos, Házy Erzsébet hangja, művészete és egyéniségének a bája – ha csak bakeliton vagy filmvásznon is – velünk maradt, s velünk él tovább. Bármikor meghallgathatjuk, megnézhetjük őt, és továbbra is olyannak szerethetjük, amilyennek az emlékeinkben vagy mások elbeszélése alapján bennünk él.


4566 Búbánat 2019-09-30 21:37:56

A régi lexikonok (és eddigi tudásunk szerint) október elsején született Házy Erzsébet, de már előkerült egy hivatalos személyi okirata, amelyből kiderül: szeptember 30-án látta meg a napvilágot. 

Az internetet böngészve, több portálon is, ma emlékeznek Házy Erzsébet születésének 90. évfordulójára.

https://fidelio.hu/zenes-szinhaz/hazy-erzsebet-aki-olyan-szenvedelyesen-elt-mint-az-operahosnok-148783.html

https://nullahategy.hu/visszapillanto-tukor-90-eve-szuletett-hazy-erzsebet/

https://mult-kor.hu/nehezen-viselte-elete-vegen-a-mellozttseget-hazy-erzsebet-20190930

 


4565 Búbánat 2019-09-29 14:49:59

Egy születésnapi jókívánság is elhangzott a Dankó Rádió ma délelőtti Túl az Óperencián  adásában: a párkányi /Felvidéki/ születésű, de évtizedek óta Komáromban élő Klemen Teréziát köszöntötte születésnapján Nagy Ibolya; a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészeti Karán szerezte magyar-történelem szakos tanári diplomáját, aztán 2012-ben az általa életre hívott Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke lett, majd 2014-ben díjat alapított: a Szlovákiai Civil Becsületrendet. Két évvel később megszervezte a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt, tavaly pedig Az évszázad Manonja címmel, magánkiadásban, könyvet jelentetett meg a Pozsonyban született Házy Erzsébetről.  

Ennek apropóján, az adásban felcsendült Manon áriája Puccini operájából, Házy Erzsébet énekfelvételéről, a Magyar Állami Operaház Zenekarát Erdélyi Miklós vezényli.

A műsor ismétlését meghallgathatjuk ma hat órától a Dankó Rádió hullámhosszán, és az internetes elérhetőségen is (www.dankoradio.hu) oldalról.


4564 Búbánat 2019-09-25 22:23:58 [Válasz erre: 4562 szenszansz 2019-09-23 17:38:13]

Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny – Fotógaléria

(2019)

Készítő:  HIDEGHÉTHY.photo - 125 kép


4563 smaragd 2019-09-23 18:18:07 [Válasz erre: 4562 szenszansz 2019-09-23 17:38:13]

"Nem kéne keresni az utódját!" Nem írtad, hol jelent meg ez a cikk.

Jelen voltam a tegnapi döntő-gálán, ami igen színvonalas rendezvény volt. Szép gesztus lett volna, ha még többen mentünk volna el, mi, akik még ismerjük Házy Erzsébet nagyszerűségét, emlékére...

A verseny a fiatal tehetségek színpadi bemutatkozásának egyik lehetősége. Komolyan vették a feladatot, felkészítő tanáraik a közönség soraiban izgultak, a nézők pedig gyönyörködhettek a szereplők előadásában és nem kevésbé álomszép ruháikban, megjelenésükben.

Úgy vélem, a verseny fő célja Házy Erzsébet életművének felelvenítése azaz inkább nevének és művészi rangjának megmentése a feledés fenyegető réme elől. Pont pár perccel ezelőtt mondta nekem valaki, hogy manapság halála után 20 évvel mindenkit elfelejtenek - sajnos van igazság ebben az általánosításban.

A versenyzőkről megtudtuk, hogy már valamennyien a pályán vannak (lehet, hogy ez nem teljesen pontos adat.) 

A győztesek:

Opera

1.   Eva Bodorová (SK) – Verdi: Szicíliai vecsernye

2.   Veronika Bilová (SK) – Gounod: Ékszerária

3.   Németh-Nagy Johanna (HU) – Mozart: Figaró házassága – Susanna áriája

Operett

1.   Veronika Bilová (SK) – Kálmán Imre: Marica grófnő – Marica belépője

2.   Szeleczki Artúr Norbert (HU) – Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő

3.   Iona Mitu (Ausztria) – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő MEGOSZTOTT HELYEZÉS

4.    Haraszti Elvíra és Kovács Szilárd (hu)

Musical

Első helyet nem osztottak ki

2.   Szondi Tamás (HU) – Wildhorn: Jekyll és Hyde – Párbaj

3.   Pap Viktória Dorottya (HU) – Lévay-Kuncze: Elisabeth – Az már nem én

(Bevallom, engem zavar a musical műfaja ezen a versenyen. A zenekar levonult a színpadról és "bevonult" a hangerő...)

https://felvidek.ma/2019/09/evrol-evre-nepszerubb-es-szinvonalasabb-a-hazy-erzsebet-enekverseny/

Mutatjuk a döntő eredményét

Írta: Hideghéthy Andrea     2019.09.22

Évről évre népszerűbb és színvonalasabb a Házy Erzsébet énekverseny

Immár hagyományosnak nevezhető érsekújvári programnak számít szeptember harmadik hétvégéjén a nagy sikerrel megszervezett Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny, melyre idén szeptember 20-22-én került sor.

Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás alapító elnökének, Klemen Teréziának a kezdeményezésére 2016-ban hívták életre a Házy Erzsébet nevét viselő énekversenyt. Történt ez azzal a céllal, hogy

felelevenítsék a felvidéki, pozsonyi származású nagy tehetségű, Kossut-díjjal kitüntetett operaénekesnő emlékét és emellett a műfaj fiatal tehetségeinek bemutatkozási, versenyzési lehetőséget biztosítsanak.

Klemen Teréziától megtudtuk, hogy idén a válogatón 53 fiatal mérette meg magát, akik közül a középdöntő után választották ki a vasárnap esti döntő résztvevőit, akik a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kíséretében, Farkas Pál vezényletével adták elő a kiválasztott műveket.

A negyedik alkalommal három napon át tartó versenyre 16 éven felüli fiatalok nevezhettek, akik a tehetségüket színvonalas produkciókkal csillantották meg. A döntőben három – opera, operett, musical – kategóriában 16 fiatal tehetséget 6-5-5 produkcióban hallgatott meg a szakmai zsűri és a közönség.

A gálaműsor után Szinetár Miklós rendező, Klein Otokár operaénekes, a verseny fővédnöke, Kürti András operarendező, Peller Károly színművész, Domahidi László Európa-hangja díjas művész, Klemen Terézia főszervező, valamint Nagy Ibolya énekesnő, színművésznő értékelte az előadásokat, majd az eredményhirdetés következett.

Klein Otokár operaénekes, Érsekújvár polgármestere, a verseny fővédnöke kiemelte: „Az est főszereplői, csillagai a versenyzők voltak, akik előadásaikkal kiérdemelték a szakmai zsűri és a közönség elismerését is.”


4562 szenszansz 2019-09-23 17:38:13

Ismét lezajlott a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny : idézetek az eseményről szóló egyik cikkből:

„Házy Erzsébet az opera és az operett műfajban nemzetközileg is ismert és elismert művész volt. Rendkívül sikeresen képviselte hazáját a határokon túl is, Európa majdnem minden országában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is fellépett.” A „magyar Callas":A barátai és kollégái által csak Böbének becézett énekesnő született díva volt, Maria Callaséhoz hasonló sorssal, nem véletlenül kapta a „magyar Callas” jelzőt.”„Mindörökre megmaradt attraktív megjelenésű dívának, „szőke bombázónak”, az opera és operett csillagának."                                                                                    „Az ő utódját keresik a szervezők most már évente.”

Ismét sikerül e méltatlan, nem igaz sorokkal embereket elkábítani, akik tényleg nem ismerik Házy Erzsébet igazi egyéniségét, sorsát, pályáját, művészetét.

Nem kéne keresni az utódját!


4561 carobert1 2019-09-21 22:28:40

 

 


4560 carobert1 2019-09-21 22:28:38

4559 Búbánat 2019-09-11 20:14:46 [Válasz erre: 233 Búbánat 2006-09-13 17:47:43]

A 233. sorszám alatt mondatokat idéztem az Esti Hírlapban megjelent nekrológból, amelynek szerzője Fodor Lajos karnagy, zenekritikus, szerkesztő.

Most a  cikk teljes szövegét  idemásolom (1982. december 3.):

Búcsú Házy Erzsébettől

Ma délelőtt az Erkel Színházból kísérték utolsó útjára, a Farkasréti temetőbe Házy Erzsébetet.

A szépség és tehetség nagy birtokosa volt. Külső életét ehhez igazította. Csillogott, elbűvölt. Belső életét közvetlen környezete elől is rejtette, álcázta. Szorongásait dühvel, jóságát gyilkos iróniával, szeretetét látszatközönnyel.

Ha csak egy kicsit felszínesebb lett volna — könnyed, lebegő boldogságáradat az élete. Mint Manoné Puccini operájának első felében. De amit a drámában külső erők idéztek fel, azt életében ugyanolyan végzetes erővel belülről, ő zúdította önmagára. Volt ebben tipikus magyar művészsorsvonás és számtalan felfoghatatlan rendhagyó.

Egy-egy nagy alakításának varázsereje beindította a közkíváncsiságot, legendák fonták körül alakját, amiket az irigység pletykaszintre szállított. Mert volt mit irigyelni attól, akit a természet ennyi szépséggel és tehetséggel halmozott el.

A magyar zenés színház történetében páratlan élmények, döbbenetes, szép alakítások őrzik meg nevét, alakját, hangját. Még nem tudjuk, mit fog tartós életre támasztani az utóbbi harminc év új operái közül a jövő színháza, de ha lesz ilyen, annak mintakészítésében ő nagy munkát végzett.

Klasszikus alakításainak emlékébe beleborzong, aki visszaemlékszik Tatjánára, Manonra, Cherubinra, Mimire ... Hány lelket oldott fel, hány szorongást egy-egy este?! Az ő vívódásai csak most szűntek meg.

/f.l./


4558 Búbánat 2019-09-10 22:29:52

1953. szeptember 1., Petőfi Rádió, 15.00 - 15.40

Házy Erzsébet dalokat énekel, km. a Magyar Rádió Kisegyüttese:

- Anatolij Ljepin: Dal a Van a Volga mentén egy kis városka c. filmből

- Kerekes János – Romhányi József: Boldog nyár

- Pető István– id. Kalmár Tibor: Mennyire szeretlek


4557 Búbánat 2019-09-06 10:11:24 [Válasz erre: 4556 IVA 2019-09-06 01:24:35]

Kedves IVA!  Fejtegetéseid nekem is eszembe jutottak; gondolataidat érdemes lenne pontról pontra tüzetesen vizsgálni - de ahogy rámutattál: aligha él még valaki a hangjáték alkotói és a rádióújság szerkesztői közül, akik érdemben megvilágítanák ezeket.

Kaposy Andor tenorista neve helyesen van írva a feltüntetett első szereposztásnál; a kiemelt énekszám előadójaként a nevében egy betű elírása történt. 

Valóban: ezt a zenés mesejátékot meg kellene hallgatni, hogy válaszokat kapjunk kérdéseinkre -  jó lenne ha ismét műsorára tűzné a Rádió!


4556 IVA 2019-09-06 01:24:35 [Válasz erre: 4555 Búbánat 2019-09-05 23:48:41]

Érdekes talányok, és sajnos, valószínűleg azok is maradnak: aligha él még valaki a hangjáték alkotói és a rádióújság szerkesztői közül. Az én tippeimet sem tudná igazolni senki sem, de azért idevetem őket.
Elképzelhető, hogy az 1954. augusztusi bemutató előtt egy szereposztás-tervezetet juttattak el a szerkesztőségbe, és az került nyomdába. Ugyancsak nem tudjuk, hogy a bemutató ténylegesen elhangzott-e a rádióban. Lehet, hogy valamilyen okból (talán éppen néhány színész egyeztetésének sikertelensége miatt) el sem készült időben vagy teljesen. Lehet, hogy elkészült, de a változásokat már nem tudták javítani a rádióújságban.
Tehát nem tudjuk, hogy az 1963. március 21-i adás valóban (alaposan megkésett) bemutató volt-e, de valószínű, hogy akkor a tényleges szereposztást tudták közölni. Célszerű lenne meghallgatni a mesejátékot, hiszen a Király és a Királyné első szavaiból kiderülne, hogy Lukács Margit vagy Komlós Juci, illetve Pataki Jenő vagy Benkő Gyula hangján szólalnak-e meg: olyan jellegzetes és eltérő volt e színészek orgánuma. Ismert tény, hogy Pataki (másutt Pataky) Jenő 1956-ban disszidált és csak 1979-ben tért haza, esetleges utómunkálathoz vagy újrafelvételhez őt nem tudták volna elérni.
A két teljes adás között sugárzott részletekre egy biztosabb tippem van. Lehetett egy stúdiófelvétel (vagy nyilvános felvétel a rádió valamelyik termében), amikor Szőnyi Olga és Bende Zsolt előadott két zeneszámot a Csipkerózsikából, a női szólam talán csak operai hangot igényel, nincs fach szerinti megkötése – történhetett ez a komplett felvételtől függetlenül. Harmadik alkalommal a műsorba szerkeszthették az Altatódalt a teljes felvételből, de az sem zárható ki, hogy csak újságszerkesztési malőr folytán krtült oda.
A Kaposv „névváltozat”, kedves Búbánat, korabeli sajtóhiba vagy a Te elütésed?
A Házy Erzsébettel egy esztendőben született Kaposy Andor tenoristáról nem hallottam korábban, de a Google-ban több oldalon felleltem; valószínűleg ő is emigrált. Az IMDb-ben látható illusztráció szerint jóképű is lehetett.


4555 Búbánat 2019-09-05 23:48:41 [Válasz erre: 2030 Búbánat 2011-12-15 23:03:24]

Kapcs. 2030. és 1363. sorszámok

Rábukkantam a korabeli műsorújságban a Csipkerózsika-mesejáték első rádió-bemutatójára:

Bemutató: 1954. augusztus 8., Petőfi Rádió, 16.40 – 17.20

A Rádió Gyermekszínházának műsora

Csipkerózsika

Mesejáték

Grimm meséjét átdolgozta: Mészöly Miklós és Raics István 

Zenéjét szerzette és betanította:Tamássy Zdenkó

Közreműködik a Maqyar Rádió Szimfonikus zenekara, a Földényi-kórus és Andor Ilona Gyermekkórusa.

Vezényel: Török Emil

Dramaturg: Pápa Relli

Rendezte: Szász Károly

(40 perc)

Szereposztásból:

Király – Pataki Jenő

Királyné –Lukács Margit

Csipkerózsika – Házy Erzsébet

Anyóka – Kiss Manyi 

Királyfi –Szigeti Géza (Énekhang: Kaposy Andor)

Hírnök – Harkányi Ödön

Vadász – Surányi Imre

Öregember – Gózon Gyula

Csalogány – Juhász Ildikó

Bagoly – Antalffy Albert

Udvari énekes – Maleczky Oszkár

Jó tündér – Árvai Ilonka

Mesemondó – Berky Lili

Hírnök – Hetényi István

Állathangutánzó – Bánóczy Pál

A Rádióújságban közzétett e szereposztás minden bizonnyal nem pontos és hiányos; két hónappal később ezt olvashatjuk ott:

=1954. október 17.  Petőfi Rádió,  17.00 – 17.40: 

A Rádió Gyermekszínháza műsora: Csipkerózsika

Vezényel: András Béla – más személyt jelöl meg karmesternek???!!!

=Továbbá, a  műsorújság a  szereposztásban a többi énekhangot nem említi, ugyanakkor  tudni lehet, hogy a rádiófelvételen Szőnyi Olga és Bende Zsolt is énekel: 

"1955. október 02., Kossuth Rádió, 8.50 – 9.20 Mai szerzők operettjeiből":

 Tamássy: Csipkerózsika —a) Tavaszi dal (Szőnyi Olga), b) Rád vártam  mindig én (Szőnyi Olga és Bende Zsolt)

vagy

"1956. január 10.,  Petőfi rádió -14.00 – 14.45 Operettrészletek

Tamássy: Csipkerózsika —a) Tavaszi dal (Szőnyi Olga), b) Altatódal (Kaposv Andor) , c) Rád vártam  mindig én (Szőnyi Olga és Bende Zsolt)


Félreértésre adhat okot egy  másik Csipkerózsika-változat – részben más szereposztással, más közreműködőkkel, új rádió-bemutató időponttal.

Ideírom ezt is részletesen, ahogyan megjelent a műsorújságban: 

Bemutató: 1963. március 21., Kossuth Rádió 8:08 – 8:49

A Rádió Gyermekszínházának műsora

Csipkerózsika

Mesejáték

Zenéjét szerezte: Tamássy Zdenkó

Grimm meséjéből írtaMészöly Miklós és Raics István 

Közreműködik az MRT Szimfonikus Zenekara, András Béla vezényletével; a Földényi-kórus és Andor Ilona Gyermekkórusa

Rendezte: Szász Károly

(40 perc)

A szereposztásból:

Király – Benkő Gyula 

Királyné – Komlós Juci

Csipkerózsika – Házy Erzsébet

Anyóka – Kiss Manyi 

Királyfi – Soós Lajos

Hírnök – Harkányi Ödön

Vadász – Surányi Imre

Öregember – Gózon Gyula

Csalogány – Juhász Ildikó

Bagoly – Antalffy Albert

Udvari énekes – Maleczky Oszkár

Jó tündér – Árvai Ilonka

Mesemondó – Berky Lili

Hírnök – Hetényi István

Állatgondozó – Bánóczy Pál

Felmerülő kérdések:

1.) Miként lehetséges, hogy 9 év elteltével részben  „kicserélődik” a szereposztás, a zenekar és a karmester is (András Béla nevét két különböző időpontban is látjuk a műsorújságban.) - a rendező személye ugyanaz! 

2.) Az első verzióban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Török Emil karmester nevét tünteti fel,  míg a második változatban az MRT Szimfonikus Zenekara van megadva és András Béla szerepel karmesterként - akinek a nevét pár héttel később az első verzióhoz  is (Török Emil helyett) megjelöli a másorújság.

3.) A szereposztás  ugyanakkor többségében fedi egymást, kivéve:

Király – Pataki Jenő

Királyné – Lukács Margit

illetve:

Király – Benkő Gyula 

Királyné – Komlós Juci

4.) Berky Lili 1958-ban elhunyt! - tehát az 1963-as, bemutatóként feltüntetett műsor csak ismétlés lehetett!...

Tehát van még kibogózni való rejtély Tamássy Zdenkó – Raics István Csipkerózsika című mesejátékának rádiófelvétele/felvételei műsoradataiban.


4554 Búbánat 2019-09-02 22:08:53

Magyar Rádió, 1953. július 27. – augusztus 2. szám

Fel a VIT-RE!

A mikrofon látogatóban Házy Erzsébetnél, a bukaresti Világifjúsági Találkozó énekversenyének egyik magyar részvevőjénél.

/Fotó: Schenk felv./


4553 Búbánat 2019-08-27 12:52:52 [Válasz erre: 4497 Búbánat 2019-06-01 18:46:58]

Kapcs.: 4497. sorszám

Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny - 2019


4552 Búbánat 2019-08-27 12:27:40

 

 

 

Házy Erzsébet kereskedelmi forgalomba nem került lemeze

Érdekesség: kereskedelmi forgalomba nem került, 7"-os , egyoldalas "promo" lemeze 1966-ból, melyen Manon IV. felvonásbeli áriáját adja elő. Az Interkoncert megrendelésére készült lemez hátoldalán H.E. repertoárjának felsorolása is szerepel.

https://www.facebook.com/photo.php?


4551 Búbánat 2019-08-27 12:23:38 [Válasz erre: 670 Búbánat 2007-07-20 07:03:40]

Kapcs. 670. sorszám

Szeged, 1960. július 17. Házy Erzsébet Éduska szerepében Farkas Ferenc Csínom Palkó című operettjének próbáján.

MTI Tóth Béla felv.


4550 Búbánat 2019-08-22 21:18:58

„Amikor kimentem egy szerepben a színpadra, nem én voltam, hanem Ő…” – interjú Zempléni Máriával
- zéta -, 2019-08-22 [ Interjúk ]

http://momus.hu/article.php?artid=7228

"- Hogy élték meg ezek a nagyok, amikor felbukkantak a fiatalok, s elkezdték az Ő szerepkörüket kóstolgatni?

   - Mondok egy példát! Nem sokkal a bekerülésem után megkaptam Szaffi szerepét A cigánybáróban, ami Házy Böbéé volt. Az egyik próbámat megnézte, bejött utána az öltözőbe és azt mondta, hogy ebben a cipőben nem mehetek ki, rémes és másnapra hozott nekem egy körömcipőt, meg fülbevalót. Nagyon sokáig játszottam Szaffit, mindig azt hordtam.

   - Nem ilyen kollegiális híre volt Házynak…

   - Böbe kétarcú volt, tudott skorpió is lenni, meg nagyon szeretni is."


4549 Búbánat 2019-08-21 17:38:13

A Dankó Rádió „Túl az Óperencián” adásában ma délelőtt szép részletek szólaltak meg a Csínom Palkó daljátékból:

Farkas Ferenc – Dékány András: Csínom Palkó

A Magyar Rádió új felvétele: 1963. május 1., Kossuth Rádió, 20.10 – 22.00

Km. Házy Erzsébet, Gyurkovics Mária, Andor Éva, Komlóssy Erzsébet, Neményi LiliSimándy József, Palócz László, Melis György, Radnay György, Szabó Ernő, Domahidy László. Az  MRT Énekkarát és Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényli. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Mikó András.

Ezeket a részleteket is meghallgathattuk a daljátékból:


Éduska és Palkó kettőse, I. felv.  (Házy Erzsébet, Simándy József)

Dialógus (próza):

Palkó: Éduska! Te volnál?

Éduska: Apám régen kijött a házból. Őt keresem.

Palkó: Az istállóba ment. Te meg ne félj! Nem harapok!
Éduska: Tudom. Nem kutya…

Palkó: Nem. Csak darutollas pávakakas.

Éduska: Nem azért mondtam, hogy bántsam. Mifelénk a legények sastollat hordanak a süvegüknél.

Palkó: Sastollat? Vadászok?

Éduska: Kurucharcosok! Bottyánnál. Esze Tamásnál.

Palkó: A kurucok fövegén sastoll a dísz?!

Éduska: Egy szál a közembernek, kettő a tisztnek, három a főtisztnek…

Palkó: Majd szerzek én sastollat is!   Hanem honnan tudod te olyan jól, hogy mennyi toll díszíti a kurucok fövegét?

Éduska: Majd megtudja, ha megtudja.

Palkó: Furcsa jószág vagy te, egyszer még szeretnék találkozni veled!

Éduska: Majd ha magán is sastoll lesz, egyszer…

Palkó: Addig?

Éduska: Addig... Jó éjszakát!

(ének):

Palkó:

 Jójszakát, kisleány, a nevem Csínom Palkó!
Szívem tereád olyan régen vár!

Éduska:

Jójszakát, jójszakát, az álom ringasson el,
Csupa csodaszép messzi cél felé!

Palkó:

A hangod akár a bársony – rám borul majd a
Holdsütötte fényes éjszakán.

Együtt:

 Jójszakát, jójszakát, ha lecsukódik pillánk,
Az álom kapuján ugye gondolsz majd rám?

Palkó:

Az én vallomásom ne bántson meg téged,
Élj tovább is álmán szép tündérmeséknek.
A rózsák majd, ha újra nyári fényben érnek,
Vidám menyegzővel várlak téged…

Éduska:

Jójszakát, jójszakát! Leszáll a csillagos éj.

Szívem tereád olyan régen vár.

Palkó:

Jójszakát, jójszakát! Az álom ringasson el,

Csupa csodaszép messzi cél felé!

Éduska

A hangod akár a bársony – rám borul majd a
Holdsütötte fényes éjszakán.

Együtt:

Jójszakát, jójszakát, ha lecsukódik pillánk,
Az álom kapuján ugye gondolsz majd rám!

 

- Jelenet, Rosta Márton és Éduska kettőse (Házy Erzsébet, Szabó Ernő, km.  Férfikar)

1.
Rosta:
Jó estét, jó estét,
Áldás, erő, békesség!

Éduska:
Jó estét, jó estét,
Mindenkinek kedvesség!

Mind (férfikar)
Ha, ha, ha, ha, ha, ha,
Csak egy leány s az apja!
Pántlikás kosárja,
Hetyke a kis kalapja.

Rosta:
Rosta Márton,
Híres ember Pozsonyban,
Itten áll most
Előttetek valóban.

Éduska:

Készíti a mézeskalács szíveket.

Rosta:
Gyertyát, ánizst, és cukorból egeret.

Éduska:
Menta, ánizs, 
És törökméz, csupa jó.
Hozzád adva
Egy maréknyi szép dió.
Ebből lesz a Rosta féle keverék.

Együtt:

Tessék, tessék!

Itten helyben ezt egyék!

2.

Rosta:
Jó estét, jó estét,
Nem kell nekünk fényesség.

Éduska:
Eltöltjük az estét,
Itt a finom édesség!

Rosta:
Jó estét, jó estét,
Mézeskalácsot tessék!

Éduska:
Ki éhes, ehessék.
Vendégeket fektessék!

Rosta:
Rosta Márton,
Híres ember Pozsonyban,
Itten áll most
Előttetek valóban.

Éduska:
Készíti a mézeskalács szíveket.

Rosta:
Gyertyát, ánizst, és cukorból egeret.

Éduska:
Menta, ánizs, 
És törökméz, csupa jó.
Hozzá adva
Egy maréknyi szép dió.
Ebből lesz a Rosta-féle keverék.

Együtt:
Tessék, tessék, 

Itten helyben ezt vegyék!

 

Ismétlés: du. 6 és 7 óra között, a Dankó Rádióban és az internetes oldalon is (www.dankoradio.hu)


4548 Búbánat 2019-08-21 14:04:20 [Válasz erre: 4540 Búbánat 2019-08-20 11:17:23]

Házy Erzsébet operett stúdiófelvételein női partnereivel énekelt ezekben a darabokban:

III. Szopránok

Gyurkovics Mária - Házy Erzsébet: Farkas Ferenc: Csínom Palkó

Lorenz Kornélia - Házy Erzsébet: Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Neményi Lili - Házy Erzsébet: Jacobi Viktor: Leányvásár; Farkas Ferenc: Csínom Palkó

Orosz Júlia - Házy Erzsébet: Lehár Ferenc: A mosoly országa

Osváth Júlia - Házy Erzsébet: Lehár Ferenc: A mosoly országa

Pavlánszky Edina - Házy Erzsébet: Schubert-Berté: Három a kislány

Raskó Magda - Házy Erzsébet: Polgár Tibor: Szél kerekedik

Andor Éva - Házy Erzsébet: Farkas Ferenc: Csínom Palkó; Szirmai Albert: Mézeskalács

Ágai Karola - Házy Erzsébet: J. Strauss: A cigánybáró

Geszty Szilvia - Házy Erzsébet: Lecocq: Angot asszony lánya

Kalmár Magda - Házy Erzsébet: Planquette: A corneville-i harangok; Lehár Ferenc: A mosoly országa; Zeller: A madarász; Offenbach: Kékszakáll

Koltay Valéria - Házy Erzsébet: Huszka Jenő: Lili bárónő; Lehár Ferenc: A víg özvegy; Polgár Tibor: A szókimondó asszonyság; Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő; Offenbach: A szép Heléna; Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő; Fall: Pompadour; Lehár Ferenc: Giuditta;

László Margit - Házy Erzsébet: J. Strauss: A denevér; Schubert-Berté: Három a kislány

Lehoczky Éva - Házy Erzsébet: Offenbach: Kékszakáll; Kemény Egon: Komáromi farsang és Kacsóh Pongrác János vitéz rádiófelvételén is énekel, de nincs közös jelenete Házyval.

Domonkos Zsuzsa - Házy Erzsébet: Offenbach: Kékszakáll

Galambos Erzsi - Házy Erzsébet: Fényes Szabolcs: Maya

Honthy Hanna - Házy Erzsébet: Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Németh Marika - Házy Erzsébet: Lecocq: Angot asszony lánya; Jacobi Viktor: Leányvásár; Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő; Fényes Szabolcs: Maya

Petress Zsuzsa - Házy Erzsébet: Fényes Szabolcs: Szombat délután; Ábrahám Pál: Bál a Savoyban; Millöcker: Dubarry

Zentay Anna - Házy Erzsébet: Miljutyin: Nyugtalan boldogság; Planquette: A corneville-i harangok; Horváth Jenő: Kénytelen mulatság; Polgár Tibor: A lepecsételt asszony; Ábrahám Pál: Bál a Savoyban; Szirmai Albert: Rinaldó; Lehár Ferenc: Éva; J. Strauss: Egy éj Velencében; Kálmán Imre: Csárdáskirálynő; Lehár Ferenc: A cárevics

Divéky Zsuzsa - Házy Erzsébet: Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő

Erdész Zsuzsa - Házy Erzsébet: Offenbach: A szép Heléna; Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő

Forgács Júlia - Házy Erzsébet: Offenbach: Kékszakáll

Gombos Éva - Házy Erzsébet: Offenbach: A szép Heléna;

Horváth Eszter - Házy Erzsébet: Offenbach: Kékszakáll

Svéd Nóra - Házy Erzsébet: Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő

Tordai Éva - Házy Erzsébet: Offenbach: Kékszakáll

Csikós Rózsi - Házy Erzsébet: Fényes Szabolcs: Nászajándék

Kiss Manyi - Házy Erzsébet: Miljutyin: Nyugtalan boldogság; Lecocq: Angot asszony lánya

 

Lotte Schädle - Házy Erzsébet: J. Strauss: Der Zigeunerbaron:

Dagmar Koller - Házy Erzsébet: Kálmán Imre: Gräfin Mariza

Ljuba Welitsch - Házy Erzsébet: Kálmán Imre: Gräfin Mariza

 

 

IV. Altok, mezzók

Barlay Zsuzsa - Házy Erzsébet: J. Strauss: A cigánybáró

Garancsy Márta - Házy Erzsébet: J. Strauss: A cigánybáró

Komlóssy Erzsébet - Házy Erzsébet: J. Strauss: A cigánybáró; Farkas Ferenc: Csínom Palkó

Palánkay Klára - Házy Erzsébet: Offenbach: Fortunio dala

Sándor Judit - Házy Erzsébet: J. Strauss: Egy éj Velencében

Szabó Anita - Házy Erzsébet: J. Strauss: A cigánybáró; Offenbach: Kékszakáll

Szirmai Márta - Házy Erzsébet: Bernstein: West Side-i történet; Fall: Pompadour

Mezey Mária - Házy Erzsébet: Fényes Szabolcs: Nászajándék

 

Elisabeth Schärtel - Házy Erzsébet: J. Strauss: Der Zigeunerbaron


4547 smaragd 2019-08-20 20:05:29 [Válasz erre: 4546 Búbánat 2019-08-20 18:13:20]

A teljes magyar nyelvű Házy-felvétel még különlegesebbé teszi a most megjelent "Komáromi farsang"-ot, szépsége, a zenei és színműbeli értékei mellett más érdekessége is van.

Nem néztem utána, hogy Ilosfalvy Róbertnek megjelent-e már teljes rádiódaljáték felvétele, de azt tudom, Ruitner Sándor feljegyzéséből, hogy mindkettőjüknek ez a darab volt első rádiódaljáték-felvétele (Magyar Rádió, 1957).


4546 Búbánat 2019-08-20 18:13:20 [Válasz erre: 4545 smaragd 2019-08-20 17:54:33]

Házy Erzsébet magyar nyelvű teljes operett rádiófelvételei közül egyedüliként a "Komáromi farsang"-ról tudok (2 CD);  a Csárdáskirálynő teljes felvétele anno LP-n került kereskedelmi forgalmazásra, de a CD-n már csak az operett keresztmetszete jött ki.

A német nyelvterületen még A cigánybáró és a Marica grófnő reljes ének-zenei anyaga jött ki lemezen (német nyelvű stúdió felvételen). 

Jó lenne mecénást találni, hogy Házy Erzsébet sok-sok teljes operettfelvétele közül  digitalizálva hozzájuthassunk  újabbakhoz  - merítve a  rádiós hatalmas hangarchívumából!


4545 smaragd 2019-08-20 17:54:33 [Válasz erre: 4544 Búbánat 2019-08-20 17:12:57]

Igen, tudom...első bejegyzésemre is emlékszem...

Nagyon szép feladat, és hatalmas ez is. 

Azt tapasztalom a Wikipédia oldalakon, hogy a Magyar Rádió felvételeivel kevesen foglalkoznak.


4544 Búbánat 2019-08-20 17:12:57 [Válasz erre: 4543 smaragd 2019-08-20 15:28:04]

Az idők során elég nagy adatbázist hoztam létre (építettem fel) magamnak az operettirodalmat tekintve, csaknem teljeskörű, van miből merítenem. Ennek egy  "alépítménye"  Házy Erzsébet produktuma, s  persze van még mit finomítani rajta. Ezen továbbra is dolgozom.

 


4543 smaragd 2019-08-20 15:28:04 [Válasz erre: 4542 Búbánat 2019-08-20 14:56:40]

Így pontosabb lesz majd,  közreműködő-partner. 

Nagy munka teljes alapossággal összeállítani egy listát, de valaki később kiindulópontnak veheti, és nem lenne jó, ha ebből tévedés fakadna.

Azt megértem, hogy a Komáromi farsang egyik kedvenced... :-), nem vagy egyedül!


4542 Búbánat 2019-08-20 14:56:40 [Válasz erre: 4541 smaragd 2019-08-20 13:40:11]

Ez igaz: viszont ebben az esetben szándékosan felsoroltam az említett szereplő-neveket is; szép rádiófelvétel, melyet  Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert éneke fémjelez a szerzőké mellett. A többi közreműködőt is meg kéne említenem, felsorolni a felvételen szereplőket... újra és újra... Ilyen rádiófelvétel még a legnagyobb kedvencem: A víg özvegy!

 

A következőkben Házy Erzsébet szoprán, mezzo-alt énekes partnereit veszem számba, akik az operett stúdiófelvételeken közreműködő-partnerei voltak.


4541 smaragd 2019-08-20 13:40:11 [Válasz erre: 4537 smaragd 2019-08-19 18:32:54]

4540   Búbánat • előzmény4536

Házy Erzsébet operett stúdiófelvételein férfiénekes partnereivel énekelt ezekben a darabokban:

II.  Baritonok, bassz-baritonok (a kis karakterszerepek nem mindegyik előadóit nevesítem; akiknek a felvételen nincs közös, együtténeklésük Házyval)

                 Megjegyzem: az alábbi három előadópáros annyiban nem helytálló, hogy Házy Erzsébet (Lilla) nem énekelt sem Szabó Ernővel, sem Bilicsi Tivadarral, sem Gózon Gyulával a Komáromi farsangban, azaz duettet kizárólag Ilosfalvy Róberttel (Csokonai Vitéz Mihály) énekelt.

                    Prózai jelenete Korompai Valinak (Lilla) volt Szabó Ernővel (Korponay báró).

 

Szabó Ernő – Házy Erzsébet: Kemény Egon: Komáromi farsang; 

Bilicsi Tivadar – Házy Erzsébet: Kemény Egon: Komáromi farsang; 

Gózon Gyula – Házy Erzsébet: Kemény Egon: Komáromi farsang


4540 Búbánat 2019-08-20 11:17:23 [Válasz erre: 4536 Búbánat 2019-08-19 14:43:57]

Házy Erzsébet operett stúdiófelvételein férfiénekes partnereivel énekelt ezekben a darabokban:

II.  Baritonok, bassz-baritonok (a kis karakterszerepek nem mindegyik előadóit nevesítem; akiknek a felvételen nincs közös, együtténeklésük Házyval)

 

Bende Zsolt – Házy Erzsébet: Offenbach: Fortunio dala; J. Strauss: A cigánybáró; J. Strauss: A denevér; Szirmai Albert: Rinaldó; Offenbach: A szép Heléna; Gyöngy Pál: Minden jegy elkelt; Lehár Ferenc: A mosoly országa; Fényes Szabolcs: Maya; Offenbach: Kékszakáll

Melis György – Házy Erzsébet: Fényes Szabolcs: Fekete csillag; Miljutyin: Nyugtalan boldogság; Huszka Jenő: Lili bárónő; J. Strauss: A cigánybáró; J. Strauss: A denevér; Farkas Ferenc: Csínom Palkó; Ábrahám Pál: Viktória; Ábrahám Pál: Bál a Savoyban; Schubert-Berté: Három a kislány; Offenbach: A szép Heléna; Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő; Planquette: A corneville-i harangok; Lehár Ferenc: A mosoly országa; Loewe: My Fair Lady; Szirmai Albert: Mézeskalázs; Offenbach: Kékszakáll

Palócz László – Házy Erzsébet: Fényes Szabolcs: Szombat délután; Polgár Tibor: A lepecsételt asszony; Polgár Tibor: A szókimondó asszonyság; Farkas Ferenc: Csínom Palkó; J. Strauss: A denevér; Offenbach: A szép Heléna; Kálmán Imre: Csárdáskirálynő; Fényes Szabolcs: Maya

Radnay György – Házy Erzsébet: Planquette: A corneville-i harangok; Polgár Tibor: A lepecsételt asszony; Kacsóh Pongrác: János vitéz; Lehár Ferenc: Cigányszerelem; Farkas Ferenc: Csínom Palkó; J. Strauss: A denevér; J. Strauss: A cigánybáró; Lehár Ferenc: A mosoly országa; Fényes Szabolcs: Maya

Reményi Sándor – Házy Erzsébet: Polgár Tibor: A lepecsételt asszony; Farkas Ferenc: Csínom Palkó

Palló Imre – Házy Erzsébet: Kacsóh Pongrác: János vitéz

Sólyom - Nagy Sándor  – Házy Erzsébet: Planquette: A corneville-i harangok

Szabó Ernő – Házy Erzsébet: Kemény Egon: Komáromi farsang; Farkas Ferenc: Csínom Palkó

Domahidy László - Házy Erzsébet: Farkas Ferenc: Csínom Palkó

Gózon Gyula – Házy Erzsébet: Kemény Egon: Komáromi farsang; Miljutyin: Nyugtalan boldogság;

Bilicsi Tivadar – Házy Erzsébet: Kemény Egon: Komáromi farsang; Miljutyin: Nyugtalan boldogság; Lehár Ferenc: A víg özvegy; Jacobi Viktor: Leányvásár

Bessenyei Ferenc - Házy Erzsébet: Horváth Jenő: Kénytelen mulatság

Eberhard Wächter – Házy Erzsébet: J. Strauss: Der Zigeunerbaron

Lendvay Andor - Házy Erzsébet: J. Strauss: A cigánybáró

Maleczky Oszkár – Házy Erzsébet: Polgár Tibor: Szél kerekedik; Fényes Szabolcs: Szombat délután; Jacobi Viktor: Leányvásár; Offenbach: Fortunio dala; Planquette: A corneville-i harangok; Offenbach: A szép Heléna; J. Strauss: Egy éj Velencében

Várhelyi Endre – Házy Erzsébet: Planquette: A corneville-i harangok; Zeller: A madarász


4539 Búbánat 2019-08-20 11:09:24 [Válasz erre: 4538 mazig 2019-08-20 11:04:08]

Így van, ez kimaradt. Köszönöm. 


4538 mazig 2019-08-20 11:04:08 [Válasz erre: 4536 Búbánat 2019-08-19 14:43:57]

Bartha Alfonz A gerolsteini nagyhercegnőben is volt  Házy Erzsébet partnere.


4537 smaragd 2019-08-19 18:32:54 [Válasz erre: 4536 Búbánat 2019-08-19 14:43:57]

4536 számú bejegyzéshez hozzáfűzöm, hogy a Komáromi farsang című daljáték főszereplői: Házy Erzsébet (Lilla) és partnere Ilosfalvy Róbert (Csokonai Vitéz Mihály) voltak.

Fekete Pál (Bájligeti Kázmér, a színtársulat igazgatója, a nápolyi király) nagyobb szerepben és Kishegyi Árpád (Majordomus) egy jelenetben szerepelt a darabban, nem Házy Erzsébet közvetlen partnereként, ám természetesen ők is kiváló alakítást nyújtottak. Most már a Komáromi farsang dupla CD-album track listája is megtalálható Kemény Egon weboldalán – www.kemenyegon.hu. Itt megtekinthetőek a pontos részletek.


4536 Búbánat 2019-08-19 14:43:57

Házy Erzsébet operett stúdiófelvételein férfiénekes partnereivel énekelt ezekben a darabokban:

I.  Tenorokkal


Ilosfalvy Róbert - Házy Erzsébet: Fényes Szabolcs: Szombat délután; Kemény Egon: Komáromi farsang; Offenbach: Fortunio dala; Huszka Jenő: Lili bárónő; J. Strauss: A cigánybáró; J. Strauss: A denevér; J. Strauss: Egy éj Velencében;  Schubert-Berté: Három a kislány; Lehár Ferenc: Cigányszerelem

Udvardy Tibor - Házy Erzsébet: Lehár Ferenc: A mosoly országa (két rádiófelvételen is); Lehár Ferenc: A víg özvegy (két felvételen is); Lehár Ferenc: Éva; Lehár Ferenc: A cárevics, Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő, J. Strauss: A cigánybáró; J. Strauss: Egy éj Velencében

Simándy József - Házy Erzsébet: Polgár Tibor: Szél kerekedik; Farkas Ferenc: Csínom Palkó; Lehár Ferenc: A mosoly országa

Szabó Miklós - Házy Erzsébet: Lehár Ferenc: Cigányszerelem; Kálmán Imre: Csárdáskirálynő; Lecocq: Angot asszony lánya; Polgár Tibor: A szókimondó asszonyság

Kövecses Béla - Házy Erzsébet: Jacobi Viktor: Leányvásár; Kálmán Imre: Csárdáskirálynő; Offenbach: Fortunio dala; Lehár Ferenc: A víg özvegy

Sárdy János - Házy Erzsébet: Polgár Tibor: Szél kerekedik; Kacsóh Pongrác:János vitéz; Polgár Tibor: A lepecsételt asszony

Baksay Árpád - Házy Erzsébet: Ábrahám Pál: Bál a Savoyban

Bartha Alfonz - Házy Erzsébet: J. Strauss: A cigánybáró; Planquette: A corneville-i harangok

Réti József - Házy Erzsébet: Offenbach Fortunio dala; Schubert – Berté: Három a kislány;  Offenbach: A szép Heléna; Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő; Zeller: A madarász

Korondy György - Házy Erzsébet: Fall: Pompadour; Lehár Ferenc: Giuditta, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő; Planquette: A corneville-i harangok; Gyöngy Pál – Bródy Tamás: Ének a paradicsomban; Loewe: My Fair Lady; Bernstein: West Side Story

Szőnyi Ferenc – Házy Erzsébet: J. Strauss: A denevér

Kónya Sándor - Házy Erzsébet: Millöcker: Dubarry; Zeller: A madarász

Kelen Tibor - Házy Erzsébet: Szirmai Albert: Mexikói lány; Zeller: A bányamester

Róka István - Házy Erzsébet: Offenbach: Kékszakáll

Rátonyi Róbert - Házy Erzsébet: Lecocq: Angot asszony lánya; Polgár Tibor: A szókimondó asszonyság; Planquette: A corneville-i harangok; Kálmán Imre: Csárdáskirálynő; Fényes Szabolcs: Maya

Palcsó Sándor - Házy Erzsébet: Lehár Ferenc: A víg özvegy;  J. Strauss: A denevér; Jacobi Viktor: Leányvásár; Fall: Pompadour; Fényes Szabolcs: Maya; Szirmai Albert: Mézeskalács; Offenbach: A szép Heléna; Offenbach: Kékszakáll

Kishegyi Árpád - Házy Erzsébet: Kemény Egon: Komáromi farsang; Offenbach Fortunio dala; Lehár Ferenc: Éva; Lehár Ferenc: A víg özvegy; Lehár Ferenc: A mosoly országa; Offenbach: A szép Heléna; Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő; J. Strauss: Egy éj Velencében; Fall: Pompadour

Külkey László - Házy Erzsébet: Offenbach Fortunio dala; Lehár Ferenc: A víg özvegy; Offenbach: A szép Heléna

Fekete Pál - Házy Erzsébet: Kemény Egon: Komáromi farsang; Lecocq: Angot asszony lánya

Feleki Kamill - Házy Erzsébet: Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Rozsos István - Házy Erzsébet: Szirmai Albert: Mézeskalács

Rudolf Schock - Házy Erzsébet: J. Strauss: Der Zigeunerbaron

René Kollo - Házy Erzsébet: Gräfin Mariza


4535 Búbánat 2019-08-18 17:22:00 [Válasz erre: 4516 Búbánat 2019-07-18 18:47:46]

Kapcs.:4516., 4335. sorszámok

Fényes Szabolcs - Hárs László - Romhányi József: Nászajándék 

rádióoperett (zenés komédia)

(1954. március 30. kedd, 20:10. Kossuth rádió) – Lehel György karmester – Házy Erzsébet, Pataky Jenő, Feleki Kamill, Csikós Rózsi, Latabár Árpád, Somogyi Nusi, Uray Tivadar, Mezey Mária, Apáthy Imre, Hlatky László, a Földényi-kórus, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Szécsi Ferenc

Halász Péter rádiókritikája a Rádióújságban_"Magyar Rádió" - 1954. április 12-19. lapszám


4534 Búbánat 2019-08-17 11:43:36

A Dankó Rádió mai operettműsorában felhangzottak ismét a Leányvásár jól ismert melódiái; kettősök - számomra megunhatatlanok…

Jacobi Viktor – Martos Ferenc – Bródy Miksa: Leányvásár

Km.  az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András

A Rádió Dalszínháza bemutatója:1964. július 18., Kossuth Rádió, 20.52 – 23.33

- Bessy és Fritz kettőse, I. felv.  (Házy Erzsébet, Palcsó Sándor)

 „- Nagyon vad ez a vadon,  ülök a padon, s unalommal nézek szét.  - Megyek ide-oda már, ha kegyeskednék helyet adni cseppecskét.  - Ne papoljon már, az idő eljár,  ide mellém, úrficskám!  - Kicsi szívem ijedez, tudom Isten, lesz  szigorú vizsgám.  /- Kettecskén,  az élet édes álom kettecskén, szerelemben összenőve, sülve-főve, kettecskén.  - Kettecskén,  veszélyes üldögélni kettecskén, bizseregve forr a vérem,  furcsa kérem ,kettecskén…”

- Bessy és Fritz kettőse, II. felv.  (Házy Erzsébet, Palcsó Sándor)

 „- Lassan uram, édes uram, miért oly mohó, kár e nagy sietés. Hát hol marad az udvarias bók, sima szó, kézcsókra kész bevezetés. - Nem tehetek róla, ez a sorvasztó láz, nincs hozzá élő szavam. Lázban ég és nem vigyázva szenvedély, ha megrohan. /- Na, de, méltóságos úr! Nem szokás ölelni ily vadul. - Mert a Méltóságos úr túlon túl dúl-fúl.

 - Bessy és Fritz kettőse, II. felv.  (Házy Erzsébet, Palcsó Sándor)

„-Történt hajdanán, hogy egy hottentotta lány, Párizsba ment a kis bohó! - Gilolo, gilolo, gilolo - Oly szörnyen szegény, derekán egy kis kötény, több éppenséggel semmi, ó! - Gilolo, gilolo, gilolo  - Csak ment, mendegélt, egy kukkot sem beszélt, csupán az utcasarkon posztoló… - .gilolo, gilolo, gilolo...- ...rendőr úr előtt, ki rendre inti őt, mondta hottentottául: Gilolo! / - Nincsen több ily csoda gazella-termet, a fekete Afrika ölében  termett ez! Tűz folyik erében, hajának ében fürtje lengedez! Ha,ha,ha. Szép szeme sötétje csillog, ha mosolyog, fogsora fehérje villogó, s van neki kicsinyke köténye, Gilolo!...”

- Tom és Lucy szerelmi kettőse, I. felv. (Németh Marika, Udvardy Tibor)

„- Ha lennék egy lánykának édes szerelmes babája, királynőnek tenném meg őt az egész nagy világ előtt! - Ha lennék egy szerelmes, édes legénynek a párja, de szép volna szép a világ, álmaink tündér csodák! - Ha jönne a leány, aki szeretne igazán, elébe elmennék! Ha jönne a leány, szerelem ifjú tavaszán,csak az övé lennék! - Nem szólana a szám, csak a kezét szorítanám, csak a szemét nézném! - Behunyva a szemem...- Reszketne a kezem...- Az ajkát érezném!...”


 "Túl az Óperencián" - Ezt a műsort ma délután hat és hét óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban -  és a rádió internetes oldaláról is elérhető az adás.


4533 Búbánat 2019-08-14 23:28:01 [Válasz erre: 1080 Búbánat 2008-01-21 09:49:46]

Kapcs.: 4531., 4532.,  4492., 1080., 1065.  sorszámok

Theater an der Wien , 1968. - Lehár Ferenc: A víg özvegy -

Hanna és  Danilo szerepében: Házy Erzsébet és Johannes Heesters

http://JOHANNES HEESTERS Bühnenlegend + ELISABETH HAZY BUDAPEST Foto signo Autogramm


4532 Búbánat 2019-08-14 23:22:27 [Válasz erre: 4531 Búbánat 2019-08-14 23:20:27]

Mogyorósi Géza: Sztár-gyász

Berlini Híradó

Magyar Egyesület Berlin e.V. www.ungarn-in-berlin.de

XVIII. évfolyam – 34. szám 2012. tavasz – ára: 2,00 euró

(20. oldal)

Mogyorósi Géza: Sztár-gyász

Az alábbiakban a német nyelvterület közelmúltban elhunyt néhány művészéről emlékezünk meg…

"108 éves legenda December 30-án a bajor fővárosban kísérték utolsó útjára Johannes Heesterst. A „Grandseigneur der Operette” kilenc évtizedes színházi és filmes karrierrel büszkélkedhetett. Rökk Marika és Házy Erzsébet egykori bohém partnere szenteste hunyt el. „Sárm, elegancia és könnyedség jellemezte őt” – méltatta a bajor miniszterelnök, Horst Seehofer a december 24-én meghalt holland származású Johannes Heesterst. Claudia Schmied, az osztrák kulturális tárca irányítója „az évszázad művészének” nevezte a Bécsben is sikeres sztárt. A már a náci időkben is Németországban dolgozó operettcsillag karácsony küszöbén ünnepelte 108. születésnapját. Heesters 46 évvel ifjabb hitvese éjjel-nappal férje gondját viselte, s vele volt utolsó óráiban is, egy starnbergi klinikán. A világ legidősebb aktív színésze egyben az NSZK második legkorosabb férfi lakosa volt. 2011 végén a müncheni Északi Temetőben kísérték utolsó útjára a (még a közelmúltban is havonta többször színpadi szereplést vállaló) művészt. Heestersnek a kamerák előtt és a táncszínházakban számos magyar partnere is volt: a Csárdáskirálynőben és az 1958-as fergeteges nyugatnémet mozisikerben, a Szabad a színpad Marikának című produkcióban Rökk Marika és Heesters kettőse nyűgözte le a publikumot. A Víg özvegyben a 60-as években Házy Erzsébettel lopta be magát a bécsi közönség szívébe a snájdig bonviván. A 70-es évektől a televízió is felfedezte magának az 1903. decemberi születésű sztárt. Szülőföldjén, Hollandiában megosztotta a közvéleményt Heesters, mert a Harmadik Birodalom jól kereső kedvence volt, miközben a náci seregek lerohanták a Benelux-államokat. Johannes Heesters parádés szerepében, a Víg özvegy Daniló grófjaként, 1970-ben."


4531 Búbánat 2019-08-14 23:20:27 [Válasz erre: 4493 IVA 2019-05-31 16:46:36]

Kollaboráns bonviván?

Mogyorósi Géza - 2019. 03. 25. 8:00:58

A világ legöregebb aktív színésze, egyben Németország második legkorosabb férfi lakosa volt Johannes Heesters, akit 2011. december 30-án, a müncheni Északi Temetőben kísérték utolsó útjára. A 108 esztendősen eltávozott holland bonviván példátlanul hosszú színpadi és filmes karrierrel büszkélkedhetett.

„A "Grandseigneur der Operette" kilenc évtizedes pályafutással dicsekedhetett. Rökk Marika és Házy Erzsébet egykori bohém partnere 2011 decemberében, szenteste hunyt el.

„Heestersnek hosszú karrierje során a kamerák előtt és a táncszínházakban számos magyar kolléganője is volt: a Csárdáskirálynőben, s az 1958-as fergeteges nyugatnémet mozisikerben, a Szabad a színpad Marikának című produkcióban Rökk Marika és Heesters kettőse nyűgözte le a publikumot. A Víg özvegyben a 60-as években Házy Erzsébettel lopta be magát a bécsi közönség szívébe a snájdig bonviván. „

 


4530 Búbánat 2019-08-11 14:21:06 [Válasz erre: 4529 Búbánat 2019-08-10 15:08:18]

Nagy Ibolya, a Dankó Rádió „Túl az Óperencián” műsorának felelősszerkesztő-műsorvezetője Barlay Zsuzsával, a Liszt-díjas, Érdemes Művészoperaénekesnővel, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjával készített interjút – a Művésznő otthonában készült beszélgetés részleteit ezen a héten naponta hallhattuk a rádióban, ma délelőtt elkövetkezett az utolsó interjúbejátszás..

Arra a kérdésre, hogy az operisták és prózisták között volt-e kapcsolata a pályája során, igennel felelt: „Nekem volt átjárásom. Nem minden operistának volt, mert tényleg aki csak kőkeményen az opera felé tendált, annak nem volt ilyen háttere, mint nekem. Az enyém nagyon színes volt, így visszamenőleg is.

Házy Erzsivel mindig mentünk a vígszínházi premierekre, mindig ketten mentünk az Iván bemutatóira. Úgyhogy én sok-sok régi nagy előadást láttam.  (Molnár Ferenc-bemutatók; Fizikusok; színészóriások, mint Bulla Elma, Sulyok Mária, Mensáros László is…. csodálatos időszak volt, aranyidők… Az én számomra persze az az aranyidő, ami akkor volt.”


4529 Búbánat 2019-08-10 15:08:18 [Válasz erre: 4522 Búbánat 2019-08-07 19:53:49]

A Dankó Rádió „Túl az Óperencián” adásában a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjával, Barlay Zsuzsa Liszt- díjas, Érdemes Művész  operaénekesnővel beszélget ezen a héten a felelősszerkesztő – műsorvezető, Nagy Ibolya

A mai műsor elején szó esett énekversenyekről, melyek jó alkalmat jelentenek a fiatal énekművészeknek nemzetközi színtéren is bemutatkozniuk, megmérettetni magukat. Barlay Zsuzsa két ilyen versenyen vett részt: Toulouse-ban és Münchenben.

Nagy Ibolya szóba hozta az idén ősszel immár negyedik alkalommal megrendezendő Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt, amelynek színhelye ezúttal is Érsekújvár lesz; maga Házy Erzsébet is felvidéki volt.  „Klemen Terézia ennek megálmodója, szervezője, mozgatórugója”…

Barlay Zsuzsa Házy Erzsébetről további információkat osztott meg, idézem szavait:

„Tulajdonképpen sokat mesélt az Erzsi arról, hogy ő Pozsonyban született, és hogy az első éveit Pozsonyban töltötte. A húgait is ismertem, három húga volt, mind a hárommal alkalma volt még találkozni annak idején. Az Erzsi ennek folytán remekül tudott németül, amit nagyon tudott hasznosítani, amikor minden évben kijárt Mörbischbe meg Bécsbe: Víg özvegyet, Cigánybárókat énekelt. Nagyon hasznos volt, hogy tudott németül, mert Pozsony, mint köztudomású többnyelvű, és ők ilyen iskolába is jártak. Darvas Ivánnal való házasságának fontos pillére volt Pozsony, mert Iván ugyanígy, Pozsonyba járt iskolába és ugyanilyen gyökerekből táplálkozott, úgyhogy ez az idilli időszakban, a szerelem kezdeti időszakában ez egy nagyon nyomós indok volt, ami összetartotta őket.

- Feladatomnak érzem, hogy amíg én élek, addig az Erzsi emlékét próbálom fenntartani és ápolni.” „Házy Erzsi olyan korszakos művész volt, hogy még évtizedekkel a halála után is ő téma, és sokszor pletykatéma, egy csomó valótlanság is kering felőle, de ő tanította nekem azt (neki meg azt hiszem Honthy tanította), hogy „mindegy, hogy mit beszélnek az emberről, csak beszéljenek…”  Házy nagyon sokszor emlegette ezt a mondást.

Barlay Zsuzsa sorolja az eddig megjelent három, Házy Erzsébetről szóló könyvet:

- I. Horváth Ágnes: Házy Erzsébet (a könyv szerzője statiszta volt azokban az operákban, amelyekben Házy volt a női főszereplő) – Accordia Kiadó, 2002., 2004.

- Bartók Gergely: Házy Erzsébet művészete szerepei tükrében (2012)

 - Klemen Terézia: Az évszázad Manonja – Házy Erzsébet (ez volt az utolsó ilyen – képeket is tartalmazó könyv, ami Házyról megjelent. (2018)

Én teszem (: Búbánat) ehhez hozzá, van egy negyedik kiadvány is. Szíki Károly: Erzsébet és Sándor – Házy Erzsébet és Széki Sándor emlékére (magánkiadás, 2013;

egy ötödik írást is megemlítek, Szeghalmi Elemér a szerzője, a címe: Tündérország földi követeHázy Erzsébet  (Szeghalmi Elemér: Operisták – írók és alkotások)  Új Ember kiadó, 2001.

A beszélgetésben a Ferencsik János karmesterrel való együtt dolgozása kapcsán ismét érintette Házy Erzsébet munkásságát, nadrágszerepeiről szólva: „hogy ő milyen Cherubin volt a Figaróban, és hogy milyen megrendítő volt A rózsalovagban, a fiúszerepben – én mindig valami olyan drámai szomorúságot éreztem ezekben a figurákban Házynál, de lehet, hogy én ezeket így beleképzeltem; az ő nagyon drámai élete volt a háttérben. Mert ő nem nevezhető egy szerencsés embernek a magánéletében.”

Giacomo Puccini: Manon Lescaut - Ékszerária, II. felv. (Házy Erzsébet, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Erdélyi Miklós) - Qualiton; a hanglemezfelvétel ideje: 1965. március 7.

 

Kodály Zoltán: Háry János - Örzse dala „Hej két tikom tavali, három harmad évi, ha tudtátok, hogy az enyém, mért adtatok enni?...”  (Házy Erzsébet, km. a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel: Erdélyi Miklós) – 1969

 

Ábrahám Pál – Harmath Imre: Viktória - "Nem történt csak elválunk csendben, good night…” (Házy Erzsébet, Melis György, az  MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - Részletek Ábrahám Pál operettjeiből (Bál a Savoyban, Hawaii rózsája, Viktória) - a Magyar Rádióban először elhangzott: 1963. május 5., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40

 

Carl Millöcker - Magyar szöveg Lakatos László, a versek fordítója: Szenes Andor:  Dubarry  - Jeanne dala  „Ne gondolj, semmi rosszra… Ma élni jó, ma élni szép…” (Házy Erzsébet, az MRT Énekkarának nőikara  és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - Rádiós bemutató - Cark Zeller A madarász c. operettjének felvett részleteivel együtt - 1973. január 30., Kossuth adó 19.25 - 20.23: „Operettest” (A rádiófelvételt audió kazettán, majd LP-n illetve 2006-ban CD-n  megjelentette a Hungaroton)  Magyar szöveg: Lakatos László. A versek fordítója: Szenes Andor

 

Házy Erzsébet idén, októberben, lenne 90 éves!

Ezt a műsort ismét meghallgathatjuk a rádióban ma délután hat és hét óra között. (az interneten is elérhető az adás: www.dankoradio.hu)

 


4528 Búbánat 2019-08-08 21:59:29 [Válasz erre: 4527 Búbánat 2019-08-08 21:26:43]

https://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/2671/hires-operettek-sorozat-14-kotet-a-vig-ozvegy

Itt még nem fogyott el, kapható.

 (A 20 kiadványból  8-nak a lemezmellékletén hallható Házy Erzsébet énekhangja.) - lásd előző bejegyzés szerinti felsorolást. 

Tájákoztatásul, a teljes húsz kötet:

https://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3204/hires-operettek-sorozat-1-20-kotet



4526 Heiner Lajos 2019-08-08 19:37:11

https://konyvudvar.net/a-mosoly-orszaga-hires-operettek-9-zenei-cd-melleklettel.html 


4525 Heiner Lajos 2019-08-08 19:36:19

https://konyvudvar.net/a-mosoly-orszaga-hires-operettek-9-zenei-cd-melleklettel.html 


4524 Heiner Lajos 2019-08-08 19:34:38 [Válasz erre: 4523 smaragd 2019-08-08 18:01:48]

https://konyvudvar.net/a-ciganybaro-hires-operettek-3-zenei-cd-melleklettel.html 


4523 smaragd 2019-08-08 18:01:48

RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA ZENEMŰBOLT

Mai tájékozódásom eredménye, hogy jelenleg Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert felvételei kifogytak, Simándy Józseftől még kapható a nagyhírű üzletben. Egy ideje új üzletvezetés van és remény van arra, hogy pezsgőbb lesz a kereskedelmi szellem.

A fentiek értelmében is egyedülálló KEMÉNY EGON: Hatvani diákjai és Komáromi farsang CD kiadvány-sorozata.

A Rózsavölgyi webáruház most már bővebb tájékoztatást is ad a zeneszerzőről és a Kemény Egon-CD kiadványokról:

A SZERZŐRŐL 

KEMÉNY EGON (Bécs, 1905 – Budapest, 1969) a 20. századi magyar könnyűzene kiválósága, kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Neve és zenéje már életében fogalom lett, magas színvonalat garantáló márka. Bécsben született és ott végezte el a Zeneművészeti Főiskolát. Tanára Franz Schmidt volt. Karrierje 1927-ben, 21 évesen, Budapesten, a Fővárosi Operettszínházban indult, a mai Budapesti Operettszínház színpadi művei bemutatóinak fő helyszíne: Kikelet utca 3. (1929), Fekete liliom (1946), Valahol Délen (1956). Nagyoperettjeit sztárszereposztással, revükoreográfiával, pompás jelmezekkel és díszletekkel vitték színre. Nagyszerű szerzőtársai méltán vehették ki részüket a sikerekből. Filmzenéjével 1940-ben nézőszám-rekordot állított fel a Fűszer és csemege című hangosfilm.

1934-től közel negyven éven át a Magyar Rádió felkéréseinek is eleget tett. Tehetsége elismeréseként 1953-ban gyermekkarra írt zenekari műveiért, 1955-ben a Hatvani diákjai című daljátékáért részesítették a rangos zenei kitüntetésben, Erkel Ferenc-díjban. A rádiódaljáték (1937) és a rádióoperett (1949) műfajteremtő zeneszerzője, szimfonikus könnyűzenéje, dalai, sanzonjai híressé tették a rádióhallgatók körében is. Műveiben magyar operacsillagok énekeltek és a prózai szerepeket legkiválóbb színészeink játszották.

Emlékére 2019-ben jelent meg két magyar témakörű sikerdarabja – a debreceni Hatvani István professzornak és a költő Csokonai Vitéz Mihálynak emléket állító – Hatvani diákjai (1955) és a Komáromi farsang (1957) című daljátékainak dupla CD-albumai, az MTVA támogatásával.

KOMÁROMI FARSANG

Kemény Egon - Gál György Sándor - Erdődy János: Komáromi farsang

Magyar Rádió, 1957. Rádiódaljáték 2 részben.

Csokonai Vitéz Mihály – Ilosfalvy Róbert és Zenthe Ferenc, Lilla – Házy Erzsébet és Korompai Vali. További szereplók: Bilicsi Tivadar, Gózon GyulaRózsahegyi Kálmán, Fekete Pál, Lehoczky Éva, Kishegyi Árpád, Berky Lili, Völcsey Rózsi, Deák Sándor, Gönczöl János, Molnár Miklós és mások. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.

CD-újdonság, a patinás rádiófelvétel (1957) 21. századi korszerű zenehallgatáshoz alakított felújítása. Csokonai Vitéz Mihály és Lilla szerelmét tárja elénk a történet. A daljáték meseszövése fordulatos, szellemes, Kemény Egon zenéje korhű és stílusgazdag – a 18. század végi Komárom bálterméből indul és Csokonait professzori állása elnyeréséig kísérhetjük el. A cselekmény Csokonai Vitéz Mihály költő és Lavotta János zeneszerző, hegedűvirtuóz barátságán keresztül idézi fel az első magyar nyelvű színjátszótársulat és a verbunkos zene kezdeteit. A szerzők, az operaénekesek és a színészek, a rádió dramaturgjai, rendezője, zenei rendezője, a zenekar és a kórus – valamennyien emlékezetes rádiós művet alkottak, amelynek csillaga még ma is ragyog. A daljáték nemes szórakozásban részesíti a hallgatót.

Kemény Egon életműve sorozat, CD 2. –  az MTVA támogatásával, 2019.

Internetes lehetőség továbbá: www.kemenyegon.hu


4522 Búbánat 2019-08-07 19:53:49 [Válasz erre: 4521 Búbánat 2019-08-07 12:48:02]

Ami idevágva még kimaradt a mai rádióbeszélgetésből a Dankó Rádió Túl az Óperencián adásában, leírom:

Nagy Ibolya: Idén ősszel lesz 70 éves a Honvéd Művészegyüttes, jövőre a Rádiókórus.  Sokan jöttek az ötvenes-hatvanas években ezekből a remek kórusokból az Operaházba, például a Palcsó Sanyi bácsi is:

Barlay Zsuzsa:

Igen, hát nagyon hasonló a sorsunk, mert őt a sorkatonaságnál fedezték fel, hogy remekül énekel, és ő is megkerülve a Zeneakadémiát és ilyen hivatalos fórumot, onnan bekerült a Honvéd Művészegyüttesbe. Én ugyanígy, érettségi után rögtön Rádióénekkar. És tulajdonképpen az utcáról kerültünk be az Operába. Mert annak a normális módja az, hogy Zeneakadémián végez valaki operatanszakon és akkor egyenes útja vezet az Operaház tagsága felé. De, hát nálunk ez nem így volt sem a Sanyinál, sem nálam. De erős meggyőződésem a mai napig is, hogy ez belső adottság kérdése, hogy valaki olyan elszántan törekszik egy cél felé, hogy végül is azt eléri.

Megfelelő zenei képzettségem az bizony ott történt, mert olyan kemény kottaolvasás és fegyelem, és kamaraéneklés, ami később nagyon jól jön, hogy az ember a  színpadon is tudja figyelni a partnereit, és az együtt éneklésben ez  nagyon-nagyon fontos előtanulmány volt. Úgyhogy én nagyon sokat köszönhetek a Rádióénekkarnak,

Nagy Ibolya: Házy Erzsébet régi és kitartó barátság volt, ha jól tudom.

Barlay Zsuzsa:

Olyan régi a barátságunk, hogy ő ugyanoda járt zenei gimnáziumba, csak ő följebb, ugye négy évvel volt idősebb nálam.  Legendás volt az ő érettségije: matematikából semmit nem tudott. Az érettségi elnök megkérdezte végül: „hát mit tud végeredményben?”  Azt mondta, hogy: énekelni. Ez aztán szálló legenda volt még évekig a gimnáziumban, hogy a Böbe mit tud énekelni, nem matematikát.  Aztán jó pár év eltelt, míg újra találkoztunk az operában, de hát azért ezek a gyerekkori szálak nagyon erősek maradnak.

Komlóssy Erzsi volt osztálytársam,  köztünk hat hét korkülönbség van….úgyhogy mi is akkortól ismertük már egymást. És annak ellenére, hogy mondjuk nagyjából azonos fachban énekeltünk, de hátmindig a legnagyobb szeretet volt közöttünk egymás iránt, egész a haláláig. Ezek örökké tartó szálak.

Nagy Ibolya: Sokak szerint megosztó személyiség volt Házy Erzsébet, de hogy zseniális, egyedülálló, az bizonyos. Mi volt varázsának titka?

Barlay Zsuzsa:

Varázsa az egyértelmű volt, ami a színpadon volt látható és hallható. A magánéletben ő egy kicsit tüskés volt, túlságosan elrontották én szerintem azzal, hogy egész kislánykorától folyton azt hallotta, hogy ő mennyire gyönyörű, és hogy milyen csodálatos, és ez biztos, hogy valamilyen torzulást okoz a jellemben. És ő tulajdonképpen egy nagyon bizonytalan és nagyon sérülékeny ember volt  De ezt kevesen láthatták, mert ő nagyon titkolta, és bizonyos időnként durvaságokkal védekezett az ellen, hogy az ő valódi lényét megismerjék, mert ő nagyon sebezhető volt. De hát erre senki sem büszke, mindenki titkolni próbálja. És ő ennek egyik ilyen példája volt. De valahol mégiscsak tudták ezt az emberek, és különböző legendák keringtek vele kapcsolatban: hogy mennyire rosszul lát. Hát nem látott ő olyan nagyon rosszul, csak felnagyították. Gyerekkori rövidlátó volt, a húgai szintén, úgyhogy mindegyik szemüveges kislány volt, de hogy idősödött, mindig mondta nekem: „képzeld el, hogy egyre jobban látok, és már nem kell szemüveg”, ugye, a rövidlátóknál ez így van, hogy előrehaladtával ez javul…

Nagy Ibolya: Házy Erzsébet sztár volt a javából.  

Barlay Zsuzsa:

Igen, sztár volt, de az még nagyon más világ volt ilyen szempontból. A mi előttünk lévők még nagyobb sztárok voltak, és nagyon nagy tisztelet vette őket körül. Hát Osváthnak, Takács Paulának, én nem tudom, hányszor mutatkoztam be, mert ezek olyan fantasztikus egyéniségek voltak, és olyan légkör vette őket körül az Operában, és a hierarchia akkor még annyira élő és erős volt, hát ma már azt hiszem, hogy ez nagyon-nagyon lecsökkent. Már a mi időnkben is kezdődtek ezek a demokratikus egyenlőségjelek, pedig a színházban nincsen demokrácia. Ott hierarchia van. Egyes pályák olyanok, hogy ott hierarchia van: az orvosoknál, a jogászoknál, az egyházban, és ez valamikor a színházban is így volt…. Nekünk még a műszaki nem verhetett a fenekünkre, hogy „Na, szia, Zsuzsika”, hanem „kezit csókolom, művésznő”. Hogy aztán ez jó vagy nem jó, nem tudom, de így volt. És megtartotta a rendet, valójában. A rend nagyon fontos a színházban. Megfelelő tisztelettel beszéltek velünk. Ferencsik, ha bejött a zenekar elé: „Jó reggelt, hölgyeim, uraim!”  


4521 Búbánat 2019-08-07 12:48:02

Barlay Zsuzsa: Liszt-díjas, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Vele beszélget ezen a héten minden nap Nagy Ibolya, a Dankó Rádió "Túl az Óperencián" adásának felelősszerkesztő-műsorvezetője. 

Barlay Zsuzsa mindmáig jó barátságot ápol Palcsó Sándorral, Házy Erzsébettel pedig elhunytáig köztudottan jó viszonyt ápolt.

A műsorban  róluk is  szeretettel szól.

A mai adásban  Házy és Palcsó  énekét is halljuk ennek az operettnek a pompás rádiófelvételéről:

 Leo Fall – magyar szöveg Harsányi Zsolt – Innocent Vince Ernő: Pompadour

Km. az  MRT Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás

 A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1967. szeptember 9., Kossuth Rádió, 20.31-22.00

- Madame Pompadour belépője (Házy Erzsébet, km. Koltay Valéria)

„- Ma érzek itt magamban valamit, ami nyugtalanít! Oly furcsa ez, olyan izgató, mi biztató! A vérem úgy bizsereg, tenyerem viszket, oly ideges vagyok, hogy széttörnék mindent! És hogyha még ez sem elég, lesz valami más is, adja az ég!  Hej-haj! Hej-haj! /- Hej, ha kezembe kapnék egy férfit, egy férfit, de igazit ám! Szinte gondolni sem merem végig, oly forró, oly vad a szám! Lázas csók, mely izzóan ég, elkábító, az volna jó! Jaj, ha egyet ma kaphatnék! Mi lenne itt ma még, mi lenne itt ma még, mi lenne itt ma még!...”

- Pompadour és René kettőse (Házy Erzsébet és Korondy György)

„….- Egy életem van, egy halálom, ezt néked zálogul ajánlom!  Ki téged oly forrón imád! Szeress csak egy kicsikét, szeress egy kicsikét, ezt a te hű katonád!... /- Drága tisztúr! Kérem szépen  már ki kell a sorból lépnem, én már nem bírom tovább!... Én boldog szerelmes vagyok, de szerelmes vagyok! …- Lassan, fiacskám, a hévvel!... – Jeanne! Jeanne!... Miért küldesz el?! – Hogy éjszaka majd visszahívjalak! ...- Ezt nem vállalom!.. - Ezt parancsolom!...- Legyen benned szánalom!..- Hasat be! Mellet ki! Fordulj arra! Indulás! Irány a fogház!...”

- Pompadour és Calicot kettőse (Házy Erzsébet és Palcsó Sándor)

"- Izgat, ha a szádat nézem, most értem meg csak egészen Putifárné álláspontját, ahogy azt a vének mondják; én is érzem, szóról-szóra…/- Ez a bolond nő megszédül! Isten tudja, mi lesz végül?! Jobb is volna kívül lennem! Asszonyom, most el kell mennem!...- Hagyd a gondot! Lári-fári…- Bármily nagy kitüntetésnek tartom, mégis azt kell mondanom, hogy: pardon! Engem ne igézzen! Más fiúra nézzen! Ó…./ - József, óh, József, na, gyere, ne félj! Majd rájössz, hogy milyen jó a szenvedély!.  Ó Jo-jo-jo-jo-József, te, gusztusos gyerek, ha nem lett volna köpenyed, nem érzed ezt a meleget! Ó József, óh, József, na, gyere, ne félj! Majd rájössz, hogy milyen jó a szenvedély!  /- Ez a dolog nem megy babra, felszólítom: hagyja abba! Végre bennem van szemérem, köpenyem, ne fogja, kérem! Egyre jobban érzem én, hogy minden csepp türelmem elfogy! Óh…! /- Vágyam az kimondhatatlan, s épp ezért feloldhatatlan…./-  Rémes ez, hogy így kacsingat, esküszöm, hogy még megingat. Gusztusom kezd lenni rája. Távozom! Alá szolgája! /- Óh, ne hagyj így engem…./- Téves helyen kereskedik nálam!Túlságosan csiklandós a vállam!Továbbá a mellem. Kérem, legyen jellem! Óh!  /- József, óh, József, na, gyere, ne félj! Majd rájössz, hogy milyen jó a szenvedély!. Ó Jo-jo-jo-jo-József, te, gusztusos gyerek… /- Nézze, hogyha gyáva vagyok, van arra egy nagyon-nagyon bennem hajlam, hogyne lenne, csakhogy éppen az van bennem:  ha elkezdem, édes kincsem, se Isten, se ember nincsen! Óh!..."

 

Ezt a műsort ma délután hat és hét óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádió hullámhosszán és az internetes elérhetőségen is (www.dankoradio.hu).


4520 Búbánat 2019-07-27 19:31:31

Az Operaház Örökös Tagjai-sorozatban most megjelent Spangel Péter Életúton Berczelly Istvánnal című interjú-kötetében (OperaTrezor kiadó) az „interjúalany”-operaénekesünk több kedves énekművész-társa között említi Ilosfalvy Róbertet is; apropóként Házy Erzsébet neve is szóba került…

A nagyszerű tenorra visszaemlékezve megosztott egy kis személyes történetet is, ami közöttük esett meg. Idézek a könyvből:

„Ilosfalvy Róbert szerintem a világ egyik legszebb tenorhangja volt. Amikor Domingo először vezényelt operát, nem véletlen, hogy Robit kérte fel Puccini Manon Lescaut-jának tenor főszerepére, akkora emóció volt benne. Együtt énekeltünk a Nürnbergiben, amikor hazajött. Furcsa előadásaink voltak, Robi németül énekelt, mi magyarul csináltuk. Harmadik előadásunk után hozott nekem egy kis csomagot. Stefan volt ráírva, mindig így hívott. Nem engedte helyben kinyitnom, pedig furdalt a kíváncsiság. Haza kellett vinnem, otthon fény derült a titokra. Egy tizenvalahány centis kis mestercipő volt a kedves ajándék. Igazi mestermunka. Egy ilyen kis lábbelit természetesen sokkal nehezebb elkészíteni, mint egy normál nagy cipót. Elvittem egy cipész barátomnak megmutatni, nem akarta visszaadni. A kis emléket azóta is őrzöm. (A cipó fotója benne van a kötetben!)

Rendkívül egyenes, tiszta ember volt, mindenfajta fondorlat nélkül. Sokat beszélgettünk a szeretetről, egyáltalán az ő életéről. Házy Erzsébettel való kapcsolatáról sosem mesélt, pedig nagy szerelem volt. Egyszer rákérdeztem, elmúlt – ennyit válaszolt. Igazi úriember volt. Csillogó tenorja még hetven felett is fénylett. Elképesztő nagy Bánkokat énekelt. Petúrt és Endrét is énekeltem vele.”
 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.