vissza a cimoldalra
2019-03-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11326)
A csapos közbeszól (95)

Momus-játék (5618)
Kimernya? (2987)
Balett-, és Táncművészet (5756)
Milyen zenét hallgatsz most? (25010)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3189)
Társművészetek (1298)
Erkel Színház (9809)
Bartók Béla szellemisége (278)
Bartók Béla (1881-1945) (209)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4466)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1618)
Franz Schmidt (3297)
Fiatal művészeink hazai és nemzetközi sikerei (329)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61589)
Pitti Katalin (824)
Melis György (254)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

1423   IVA • előzmény1420 2017-02-17 19:45:43
Ha Fábián Imrét repítette egy „pofon – vagy valami más –1956 őszén Nyugatra”, hogyan ismerhettem én őt mégis? Olvastam írásait, hallottam a rádióban és láttam a televízióban. Csakis a forradalom után, hiszen 1956-ban még kisgyerek, televíziónk pedig csak 1959-től volt.
1420   miketyson • előzmény1418 2017-01-17 19:48:00
Hej Abody, Abody. A nem meggyőző színvonalú, felpofozott kritikus Fábián Imre volt, az Opernwelt későbbi főszerkesztője.
1418   parampampoli 2017-01-17 14:11:14
ABODY BÉLA:
ÉNEKESEK, KRITIKUSOK

Úgy kezdődött a história, hogy az ifjú, büszke nagyváradi újságíró, Ady Endre, ki operakritikákat is írt, párbajt vívott a vérmes helybeli baritonnal, Környei Bélával, aki nem volt még országos hírű hőstenor és Bécs meghódítója. Hozzátartozik a dologhoz, hogy utóbb kibékültek.
Az ötvenes évek derekán látványos botrány tört ki az Operaház környékén (nem akarok ötleteket adni a fiataloknak, akik még nem hallhattak az ügyről), vagyis izom- és hangkolosszus Wagner-tenorunk egy kávéházban óriási pofonnal köszöntötte az ajtón belépő kritikust. Ők úgy tudom, nem békültek ki.
(Szó, ami szó, nem tudtam igazán, átélten sajnálni jeles kollegámat, kit utóbb a pofon — vagy valami más — 1956 őszén Nyugatra repített. Hírlett, hogy sok embernek ártott, mondhatni hivatásszerűen, bár szakmáját sem meggyőző színvonalon gyakorolta. )
Kevésbé örültem, mikor a hajdani Operaház különös tervet dolgozott ki: minden kritikust ki kell tiltani az épületből, közigazgatási úton. No, nem kell megijedni, ez, ha emlékezetem nem csal, harminchárom esztendeje lehetett. A kapcsolat, ha nem is jobb, civilizáltabb manapság, s a Házat nem őrzik délceg tűzoltók fess locsolókkal; nagyon bízom benne, hogy nem is fogják, mert megvédi önmagát. (S a kritikus is.)
Én sem úsztam meg könnyelmű szókimondásomat.
Pofont ugyan nem kaptam, ez akkoriban nem lett volna megoldható. Ellenben boldogult úrfi koromban még nem volt titkos telefonom. Nagyképűség lett volna ilyen jószágot tartanom, s kizárnom életemből a külvilágot, amelyet élveznem és szolgálnom illik. (Azóta sok minden megváltozott, telefonom titkos, s a külvilághoz fűződő szolgálati viszonyom is módosult egy csipetnyit. Sőt, hellyel-közzel az is titkos.)
S írtam az operakritikákat szakadatlanul. A maiak — úgy nézem — többé-kevésbé szelídek, legfeljebb a testetlen, személytelen jelenségekre jut némi megmaradt haragmorzsa. Öregszem? A korábbiak — a kezdő mit sem kockáztat — vadabbak, bátrabbak, indulatosabbak voltak. Jöttek is a fenyegetések, átkok, a megtisztelő pletykák különböző művészekkel parentáltak össze, és még hajnalban is megszólalt egy hang magas fekvésben, némi szeszbe mártva. Kora este egy Wagner-heroina támadott: recsegett a membrán. Feljelentés is futott be illetékes helyre.
De lám, harsognak a telefonok most is — honnan került elő titkos számom? — háromszorosra dagadt a postám, érkeznek a nyilvános és titkos üzenetek: egy nem hivatalos terror bénít; oktalan zavaró lelkiismeret-furdalásba, igaztalan bűntudatba kerget. Vagy éppen az ellenkezőjébe: csak azért is egy oktávval feljebb énekelem valamelyik színi kedvesem dicsőségét, még ha magam tudom, hogy elkelne a szigorúbb szó néhanapján.
Szóval jön a nyomás újra. Miért X-et, régi kedvencemet ünnepelem? Nincs jogom talán Füst Milánért rajongani Babits Mihállyal szemben? Nem az a dolgom, hogy a magam ízléskörébe építsem bele az egyes művészeket; egy önálló víziót teremtsek? Jön a másik oktatás: hogy merem egyik ifjú kedveltemet eddigi legjobb Miminknek minősíteni; mit szólnak elődei? Hogy merem? Úgy merem, hogy az. Vagy ha nem, hát kisnyúl, tévedtem. Látom-hallom. Keresem a kötelező értékrendet, de nincs. Nem lenne hát jogom a magam látomására? (Már amíg tart.)
Hogy nem mindenkit szeretek egyformán? Nem is! Ez lehetetlen lenne, a rinocéroszt is kevésbé kedvelem, mint a hattyút, bár takaros állat az is. Tessék tudomásul venni, hogy van egy összefüggő álmom a világról, angyalokkal és ördögökkel. Jó! Igazolni igyekszem, melyik milyen maszkot visel, és mennyi joggal. De vállalom, kibe mit látok bele. Vállalom ízlésemet: tessék bírálatomba belekalkulálni. Én én vagyok. Egyik szereplő, csak éppen nem a színpadon. Nem tudok más helyett látni, hallani, szeretni vagy tartózkodni: Csontváry se Vaszary stílusában festett.
Szeretem Shaw-t, a nagy ír írót és nem kisebb operakritikust. „Ügyet se vessen azokra a hülyékre, akik azt követelik, hogy a kritika mentes legyen a személyes érzülettől. Soha életemben egyetlen elfogulatlan kritikát sem írtam, és nem is fogok. Örökké korteskedem.” Ehhez nincs sok hozzáfűznivaló. Legfeljebb erős fogadalom: korteskedni tovább. S ezt az elfogultságot az értékek kutatásával vegyíteni: beleszeretni és kiábrándulni: de az elfogultság mellett megtanulni a válás tudományát is. Bátran kiábrándulni az elromlott hangulatból, az elzüllött személyiségből.
Az operakritika nem laboratóriumi vizsgálat, hanem emberi kapcsolat. Az énekes: nem önmagával azonos tárgy, hanem asszociatív hívó szó, Jung receptje szerint. A kritikus nem tudós és nem patikus, nem az igazság (hol az igazság?) méricskélő szatócsa, hanem költő, látó, halló.
Kétfajta építkezés nehéz találkozása, művészé és kritikusé. Nem kellene párbajoznunk.
S ha már a megértésre nincs mód, érezzük meg legalább egymás munkájában modell és szobrász varázslatos kapcsolatát, odi et amo szép feszültségét, férfi és nő kibékíthetetlen kozmikus harcát és kiegészíthetetlenségét, ami szintúgy „virágzás, élet és örök”.
Hírek
• A Bartók-Pásztory Díj idei kitüntetettjei
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Erlendsdóttir Audur Edda (klarinét)
Hoang Ho Khanh Van, Ke Li (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa), Kristina Vocetková (cselló), Mali Emese (zongora)
A hallgató barátaiból alakult kamarazenekar
Vezényel: Shoji Haraguchi
Erlendsdóttir Audur Edda diplomakoncertje
MOZART: A-dúr klarinétverseny, K. 622
POULENC: Klarinét-zongora szonáta
BRAHMS: h-moll klarinétötös, op. 115
GELLÉRI ANDRÁS: Burst of Evidence kontrabasszus klarinétra és magas hangra

19:30 : Budapest
BMC, Koncertterem

A Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa vez.: Igalyné Büttner Hedvig, zongorán km.: Elmauer József
A Bartók Konzi volt növendékeiből és tanáraiból alakult kamarazenekar
A Bartók Konzi és a Zeneakadémia volt növendékeiből álló kórus
Dubóczky Gergely – karmester
Héja Domonkos – karmester
Strausz Kálmán – karnagy
Tóth Árpád – karnagy
házigazda: Bősze Ádám
"Epifónium - Szabó Tibor emlékére"
KODÁLY: Nagyszalontai köszöntő
BARTÓK: Levél az otthoniakhoz
SZABÓ TIBOR: Március
Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa
vez.: Igaliné Büttner Hedvig, zongorán km.: Elmauer József
SCHUBERT: Állj! (A szép molnárlány D795 - részlet)
SCHUBERT: A muzsikához D547
Mukk József – tenor, Réti Balázs – zongora
KOVÁCS ZOLTÁN: Fuvolaötös I. tétel
Menyhárt Zsuzsa – fuvola
Soltész Ágnes – hegedű, Fejérvári János – brácsa, Magyar Gábor – cselló, Lukácsházi István – nagybőgő
HAYDN: C-dúr fantázia zongorára Hob XVII:4
Fejérvári Zoltán – zongora
IAN CLARKE: Touching the Ether
Vámosi-Nagy Zsuzsanna – fuvola, Bizják Dóra – zongora
LISZT: Erdőzsongás (Két hangversenyetűd S. 145 - részlet)
Fülei Balázs – zongora
VIVALDI: Qui sedes ad dexteram patris (Gloria RV 589. - részlet)
Heim Mercédesz – mezzoszoprán
WIENIAWSKI: Polonaise de concert Op. 4
Oláh Vilmos – hegedű
MOZART: Sinfonia concertante K 364, III. tétel
Soltész Ágnes – hegedű, Fejérvári János – mélyhegedű
MOZART: Az Éj királynőjének d-moll áriája (A varázsfuvola K 620)
Miklósa Erika – szoprán
MOZART: Sarastro F-dúr áriája (A varázsfuvola K 620)
Bretz Gábor – basszus
MOZART: B-dúr fagottverseny K 191 III. tétel
Mohai Bálint – fagott
MOZART: L’amerò sarò costante (A pásztorkirály K 208 - részlet)
Kertesi Ingrid – szoprán
J.S. BACH: Laudamus te (H-moll mise BWV 232 - részlet)
Szabóki Tünde – szoprán, Soltész Anikó – continuo
J.S. BACH: D-dúr csellószvit BWV 1012 Gavotte 1, 2, Gigue
Varga Tamás – cselló
J.S. BACH: „Von den Stricken meiner Sünden" (János-passió BWV 245 - részlet)
Németh Judit – mezzoszoprán, Elekes Zsuzsa – continuo
J.S. BACH: „Ach Herr, laß dein lieb Engelein” (János-passió BWV 245 - részlet)
A Bartók Konzi és a Zeneakadémia volt növendékeiből álló kórus, vezényel Strausz Kálmán
Elekes Zsuzsa – continuo
GYÖNGYÖSI LEVENTE: Kánon Szabó Tibor emlékére
19:30 : Debrecen
Kölcsey Központ

Balog József (zongora)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Vajda Gergely
"S határtalan az élet"
BRAHMS: I. (d-moll) zongoraverseny, Op. 15.
STRAVINSKY: Tavaszi áldozat (Le Sacre du Printemps)
A mai nap
született:
1925 • Pierre Boulez, zeneszerző, karmester († 2016)
elhunyt:
1517 • Heinrich Isaac, zeneszerző (sz. kb. 1450-55)
1827 • Ludwig van Beethoven, zeneszerző (sz. 1770)
1918 • Cezar Antonovics Kjui, zeneszerző (sz. 1835)
1987 • Eugen Jochum, karmester (sz. 1902)