vissza a cimoldalra
2020-03-31
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11475)
A csapos közbeszól (95)

Opernglas, avagy operai távcső... (20440)
Pantheon (2579)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62099)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7340)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3764)
Verdi-felvételek (566)
Kimernya? (3513)
Momus-játék (5814)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4730)
Wagner-felvételek (282)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1904)
Franz Schmidt (3567)
Lehár Ferenc (685)
A MET felvételei (129)
Plácido Domingo (925)
Zenetörténet (279)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

1419   Petyus • előzmény1418 2017-01-17 18:01:57
Inkább azt nézzük, ki nem...
1418   parampampoli 2017-01-17 14:11:14
ABODY BÉLA:
ÉNEKESEK, KRITIKUSOK

Úgy kezdődött a história, hogy az ifjú, büszke nagyváradi újságíró, Ady Endre, ki operakritikákat is írt, párbajt vívott a vérmes helybeli baritonnal, Környei Bélával, aki nem volt még országos hírű hőstenor és Bécs meghódítója. Hozzátartozik a dologhoz, hogy utóbb kibékültek.
Az ötvenes évek derekán látványos botrány tört ki az Operaház környékén (nem akarok ötleteket adni a fiataloknak, akik még nem hallhattak az ügyről), vagyis izom- és hangkolosszus Wagner-tenorunk egy kávéházban óriási pofonnal köszöntötte az ajtón belépő kritikust. Ők úgy tudom, nem békültek ki.
(Szó, ami szó, nem tudtam igazán, átélten sajnálni jeles kollegámat, kit utóbb a pofon — vagy valami más — 1956 őszén Nyugatra repített. Hírlett, hogy sok embernek ártott, mondhatni hivatásszerűen, bár szakmáját sem meggyőző színvonalon gyakorolta. )
Kevésbé örültem, mikor a hajdani Operaház különös tervet dolgozott ki: minden kritikust ki kell tiltani az épületből, közigazgatási úton. No, nem kell megijedni, ez, ha emlékezetem nem csal, harminchárom esztendeje lehetett. A kapcsolat, ha nem is jobb, civilizáltabb manapság, s a Házat nem őrzik délceg tűzoltók fess locsolókkal; nagyon bízom benne, hogy nem is fogják, mert megvédi önmagát. (S a kritikus is.)
Én sem úsztam meg könnyelmű szókimondásomat.
Pofont ugyan nem kaptam, ez akkoriban nem lett volna megoldható. Ellenben boldogult úrfi koromban még nem volt titkos telefonom. Nagyképűség lett volna ilyen jószágot tartanom, s kizárnom életemből a külvilágot, amelyet élveznem és szolgálnom illik. (Azóta sok minden megváltozott, telefonom titkos, s a külvilághoz fűződő szolgálati viszonyom is módosult egy csipetnyit. Sőt, hellyel-közzel az is titkos.)
S írtam az operakritikákat szakadatlanul. A maiak — úgy nézem — többé-kevésbé szelídek, legfeljebb a testetlen, személytelen jelenségekre jut némi megmaradt haragmorzsa. Öregszem? A korábbiak — a kezdő mit sem kockáztat — vadabbak, bátrabbak, indulatosabbak voltak. Jöttek is a fenyegetések, átkok, a megtisztelő pletykák különböző művészekkel parentáltak össze, és még hajnalban is megszólalt egy hang magas fekvésben, némi szeszbe mártva. Kora este egy Wagner-heroina támadott: recsegett a membrán. Feljelentés is futott be illetékes helyre.
De lám, harsognak a telefonok most is — honnan került elő titkos számom? — háromszorosra dagadt a postám, érkeznek a nyilvános és titkos üzenetek: egy nem hivatalos terror bénít; oktalan zavaró lelkiismeret-furdalásba, igaztalan bűntudatba kerget. Vagy éppen az ellenkezőjébe: csak azért is egy oktávval feljebb énekelem valamelyik színi kedvesem dicsőségét, még ha magam tudom, hogy elkelne a szigorúbb szó néhanapján.
Szóval jön a nyomás újra. Miért X-et, régi kedvencemet ünnepelem? Nincs jogom talán Füst Milánért rajongani Babits Mihállyal szemben? Nem az a dolgom, hogy a magam ízléskörébe építsem bele az egyes művészeket; egy önálló víziót teremtsek? Jön a másik oktatás: hogy merem egyik ifjú kedveltemet eddigi legjobb Miminknek minősíteni; mit szólnak elődei? Hogy merem? Úgy merem, hogy az. Vagy ha nem, hát kisnyúl, tévedtem. Látom-hallom. Keresem a kötelező értékrendet, de nincs. Nem lenne hát jogom a magam látomására? (Már amíg tart.)
Hogy nem mindenkit szeretek egyformán? Nem is! Ez lehetetlen lenne, a rinocéroszt is kevésbé kedvelem, mint a hattyút, bár takaros állat az is. Tessék tudomásul venni, hogy van egy összefüggő álmom a világról, angyalokkal és ördögökkel. Jó! Igazolni igyekszem, melyik milyen maszkot visel, és mennyi joggal. De vállalom, kibe mit látok bele. Vállalom ízlésemet: tessék bírálatomba belekalkulálni. Én én vagyok. Egyik szereplő, csak éppen nem a színpadon. Nem tudok más helyett látni, hallani, szeretni vagy tartózkodni: Csontváry se Vaszary stílusában festett.
Szeretem Shaw-t, a nagy ír írót és nem kisebb operakritikust. „Ügyet se vessen azokra a hülyékre, akik azt követelik, hogy a kritika mentes legyen a személyes érzülettől. Soha életemben egyetlen elfogulatlan kritikát sem írtam, és nem is fogok. Örökké korteskedem.” Ehhez nincs sok hozzáfűznivaló. Legfeljebb erős fogadalom: korteskedni tovább. S ezt az elfogultságot az értékek kutatásával vegyíteni: beleszeretni és kiábrándulni: de az elfogultság mellett megtanulni a válás tudományát is. Bátran kiábrándulni az elromlott hangulatból, az elzüllött személyiségből.
Az operakritika nem laboratóriumi vizsgálat, hanem emberi kapcsolat. Az énekes: nem önmagával azonos tárgy, hanem asszociatív hívó szó, Jung receptje szerint. A kritikus nem tudós és nem patikus, nem az igazság (hol az igazság?) méricskélő szatócsa, hanem költő, látó, halló.
Kétfajta építkezés nehéz találkozása, művészé és kritikusé. Nem kellene párbajoznunk.
S ha már a megértésre nincs mód, érezzük meg legalább egymás munkájában modell és szobrász varázslatos kapcsolatát, odi et amo szép feszültségét, férfi és nő kibékíthetetlen kozmikus harcát és kiegészíthetetlenségét, ami szintúgy „virágzás, élet és örök”.
Hírek
• ELMARAD A TAVASZI FESZTIVÁL - sajtóközlemény
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1732 • Joseph Haydn, zeneszerző († 1809)
1893 • Clemens Krauss, karmester († 1954)
1932 • Karikó Teréz, énekművész
1954 • Gulyás Dénes, énekes
elhunyt:
2020 • Peskó Zoltán, karmester (sz. 1937)