Bejelentkezés Regisztráció

Ki írhat kritikát?


1446 Búbánat 2020-06-26 15:57:20 [Válasz erre: 1445 Edmond Dantes 2020-06-26 15:08:08]

Kedves Edmond!

Minden elismerésem, hogy a cikk bejegyzését követően ilyen hamar és ilyen mélyreszántó kommentben  már képes voltál reflektálni  Ó. Sz. friss írására, "kivesézve" állításait, hozzáfűzve saját meglátásaidat.  Bevallom, én erre/ilyenre  nem volnék képes  - eleve nem tartom alkalmasnak magam kommentek írására, bár nekem is van véleményem mindenről – csak nem biztos, hogy annyira  P.C., feltáró jellegű, szalonképes és olyan irányultságú volna, mint  a Tiéd és akkora súllyal és nyomatékkal, mint ahogyan Te ezt itt műveled… De nem irigyellek az ilyen irányú és alaposságú munkálkodásodért! Csak így, ilyen lelkesen, buzgón tovább!


1445 Edmond Dantes 2020-06-26 15:08:08 [Válasz erre: 1444 Búbánat 2020-06-26 13:37:06]

Kurz (ugye így mondják németül?): 

1) a dortmundi egyetem idézett újságjának valszeg tényleg "nincs Google a szerkesztők gépén, sőt masinájuk sincs, csak egy réges-régi telefonos regiszter" ... különben nem oda fordultak volna pártatlan, semleges véleményért, ahová fordultak. Igaz, Németországban a jelek szerint még él az "audiatur et altera pars" elmélete és gyakorlata...

2) Főigazgató Úr  hálás lehet Fischer Ádámnak, Paul Lendvainak: a) rajtuk rugózva, rájuk hivatkozva ismétel(get)heti el többször is -ha valaki nem tudná- az érdekeltek megnyugtatására, hogy "Ókovács Szilveszter nem tagadja közelségét a regnáló Fidesz-párthoz" és „Az Opera is a kormánnyal összefüggésben lévő személyek kezében van”. Talán jókor is jön ez néki, mert pozíciója mintha kissé megrendülni látszana olykor-olykor. Például akkor, amikor a MÁO rekonstrukciós munkálatainak irányítását huss! kiröppentik a kezéből és átpasszolják az Andrássy út túlsó végén álló másik palota főigazgatójának. Mi sem természetesebb ugye, mint hogy az Operaház felújítását egy múzeumigazgató (és nem az Intézmény vezetője) irányítja... b) "Fischer szerint is a Billy Elliot bukása tipikus példája annak, mit zajlik régóta Magyarországon ... De az igazgató pontosan tudja, hogy több támogatást kap, ha jól viselkedik.”: kapóra jön ám ez az állítás Főigazgató Úrnak! Sokadszor cáfolhat-háríthat egy anno nem Fischertől, Lendvaitól, hanem egy masszívan lakájmédium kormányközeli újságtól indított támadást, miközben sokadszor is elfödi az elfödhetetlen tényt, miszerint a Billy Elliot több évadra befogadása az Erkel Színházba, akkora anyagi és erkölcsi bukás, amihez képest Billy gyerek nemi identitása kismiska. Persze közpénzből bukni nem nagy kunszt.

PS Ahogy a Billy Elliot nem Ókovács Szilveszteré, úgy a budapesti Wagner-napok nem/sem Fischer Ádámé, ahogy azt Főigazgató Úr állítja: "Fischer Ádám az elmúlt 10 évben is rendületlenül vezényelhette Wagner-fesztiválját" és "...amennyit Fischer Ádám a Wagner-napjaira fordítani módjában áll." A Wagner-napok nem Fischer Ádámé, legfeljebb Fischer Ádám és a magyarországi kulturális élet nagy napjai. A budapesti Wagner-napok a MüPa által azaz nagyobbrészt közpénzből finanszírozott rendezvény, 2006 óta szüntelenül telt házakkal és komoly (pozitív) nemzetközi visszhanggal ... ellentétben pl. a Billy Elliottal. Nemzetközi visszhangja ez utóbbi produkciónak is volt, de anyagi "hasznát" inkább ne firtassuk, mert a végén még a -szintén- közpénz elherdálásának esetébe botlunk. Igaz, egy következmények nélküli országban színházban: következmények nélkül.


1444 Búbánat 2020-06-26 13:37:06

„A valódit mondd, ne az igazat? Avagy a német sajtó gyógyíthatatlan”

ÓKOVÁCS SZILVESZTER2020.06.26. 10:44 ORIGO.HU

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA  142 LEVÉL

Édes Néném,

 József Attila híres versének címét úgy is írhatnám a mai felületes és sunyi világban: Thomas Mann üldözése. A betűk nagyjából megvannak, más kérdés, hogy az összkép teljesen mást mond. Így vagyunk a német sajtóval is. Nincs kétségem afelől, hogy amit alább bemutatok, az naponta X esetben fordul elő, és fontosabb ügyek esnek áldozatául, mint holmi operás témák. De talán éppen ezért fájóbb: miért kell ebben is hazudni, elhallgatni, csúsztatni? A rólunk szóló írások megdöbbenésre nem érdemes, visszatérő érdekessége, hogy előadásokat nem néznek meg a „kritikusok”, még akkor se tették, amikor élőben lehetett, és most sem teszik, amikor az internetről elég sok anyag hozzáférhető. És így áll ez tágabb értelemben is. Magyarországról írni a német nyelvterületen ma annyit tesz, mint megszólaltatni a hazánk ellen forduló híres/hírhedt magyarokat, és zsurnalisztikai fügefalevélnek oda-odabiggyeszteni valaki más pár sorát is, ami szükségképpen gyengébb lesz, a kikért szövegből gondosan kinyírt mondatokat tekintve. (Ez utóbbi ige megint jól példázza, milyen remekül duplafenekű is a mi drága anyanyelvünk…)

 

Ismerős arcok

A dortmundi egyetem kulturális lapja, a zenei újságírókat tömörítő Terzwerk kérdéseket intézett hozzám pár hete, és néhány napja kijött a nagy anyag is – Magyarországról. Olyan nagyon nem lepődtem meg, hogy a 91 éves Paul Lendvai az egyik fő hivatkozási pont, azon sem, hogy a kulturális aspektust épp Fischer Ádám és Schiff András képviseli. Pedig lennének tippjeim, például a világ vonós koncertéletének néhány meghatározó szereplője – Baráti Kristóf, Várdai István, Kelemen Barnabás, Fenyő László – ugyancsak magyar, léteznek nemzetközi hírű énekeseink, Komlósi Ildikó vagy Bretz Gábor ugyancsak lehetne vonatkoztatási pont, sőt, van operista világsztárunk is Marton Éva személyében, ráadásul Németország és a német nyelv familiáris a számára. Valószínűleg nincs Google a szerkesztők gépén, sőt masinájuk sincs, csak egy réges-régi telefonos regiszter. Vagy a tájékozottsággal van baj – esetleg politikai prekoncepció mentén dolgoznak, amire még gondolni is illetlenség volna részemről, aki politikával nem foglalkozom.

Az e-mailemet mégiscsak megkapták valahogy. Alább – olyan demeterszilárdosan, mert úgy tűnik, tényleg ennek az ideje jött el – közreadom, mit írtam a dortmundi megkeresésre. Előtte viszont a releváns részletek következzenek a hosszú német cikkből, amelynek Európai Parlamenttel, Népszabadság-megszüntetéssel (?!), Karácsony Gergellyel foglalkozó hasábjaitól megkímélem Nénémet.

[...] 


1443 Búbánat 2020-02-18 13:06:47
Múltidézés
Kisalföld,  1991-12-28/303. szám 
„Álljon meg a menet!
(mondta az anya a csavarnak...)”
Műfaj: Teljesennyíltellenellenlevél, a győri Toscáról írt kritika ellennyíltleveléhez
Játszódik: mindenki mindenki ellen országban, napjainkban
Szereplők:
Anya..............Rózsa Sándor
Csavar..........Dr. Vértes László bácsi, rajongó (ellencikkekre megrendelést vesz fel győri barátjától, aki „szállítja” neki az alapcikket)
Kedves Csavar Bácsi!
Miután elolvastuk kollégáimmal B. Kóbor László, a győri „Toscáról” írt kritikáját a Kisalföldben, mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy egyik legjobban sikerült opera-előadásunk méltatása, enyhén szólva félre sikeredett! El is határoztuk Bellai Eszterrel, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot, és összegyűjtöttük más pesti lapok véleményét is, ahol kifejezetten jót írtak az előadásról, az összes szereplőről.
Dalos László és Kerényi Mária nem átallott személyesen gratulálni a három főszereplőnek! Az összegyűjtött kritikák, oda lettek adva az Ön barátjának, a barát pedig megküldte Önnek! A megbízást, hogy ellencikket írjon, Ön sajátosan, vagy együgyűen fogta fel, értem én ezalatt, hogy mindennek az ellenkezőjét írta le, amit B. Kóbor László. Vagyis túllőtt a célon! (Ez egy fogyatékossága, erre máskor vigyázzon!) Pechemre én, a B. Kóbor írta kritikában felső fokokban dicsérve voltam, tehát Ön, mint akit „felháborított" a cikk, csupa rosszat írt. Amint írja, véleménye természetesen szubjektív. Idézem: „Cavaradossi, nos ne kerteljünk, nem tetszett, sem a hang, sem a darabos mozgás”! Ez a vélemény lehet szubjektív, hiszen nem tetszhet mindenki mindenkinek. Ígéretéhez híven Ön nem is kertelt, hiszen megírta, hogy bizony Cavaradossi alakítója teljesen amatőr, teljesítménye a nullával egyenlő. Ez a törekvése, hogy megpróbál ún. „rajongóból” rendelésre „műfelháborodni”, még gyakorlásra szorul! Hangsúlyozom, én sem tartom megfelelőnek B. Kóbor kritikáját, de B. Kóbor nem az első méltatását írja a Kisalföldben zenés produkciókról, hangversenyekről, tehát a szakma profijának számít Önnel szemben, aki megrendelésre ír ellenvéleményt, amatőr módon! Hacsak a fentieket írja le rólam, „véletlenül betoppanó felháborodott nézőből”. Isten látja a lelkemet, jót nevetek rajta, de amikor azt írja rólam, idézem: „de amikor néhány pesti színházi estém tönkretétele után távozott a fővárosból, fellélegeztem”, nem mehetek el szó nélkül felette, hiszen ez egy nagy megyei lap hasábjain jelent meg, és a laikus számára olyan, mintha szakember írta volna.
Ez kimeríti a becsületsértés fogalmát, és ennek alapján Önt nyugodt szívvel be lehet perelni! Tanárom, Possert Emília (Richard Tauber sokszori partnere, Simándy énektanára) nagy jövőt jósolt nekem, és különösen a hangom „színét” dicsérte. (Persze, nem értett hozzá!) Az Ön bosszantására, engem vidékről Vámos László szerződtetett az Operett Színházba, ahonnan Mihály András szerződtetett az Operába, hogy Önt felpaprikázhassa. Vámos, hogy Önt jobban tudja bosszantani, 3 szerepre is visszahívott az Operettbe. Házy Erzsébet kedvenc partnere voltam, de neki is ezek szerint „kifacsart” ízlése lehetett, akár Vámosnak, vagy Mihálynak! Én 8 éve vagyok Győrben, és vezetőim, Bor József és Csala Benedek is teljesen amatőrök, hiszen a Bánk címszerepének eléneklése után szerződtettek, de csak azért, mert mindhármunk nagynénje Szegeden lakik. Én azóta itt Győrben csúnya, ronda hangon, ronda hangszínemmel a következő kis könnyű zenés vígjátékokat énekeltem el: Trubadúr, Carmen - Don Jósé, Parasztbecsület - Turiddu, Don Carlos, Nabucco - Ismael, Traviata - Alfréd, és most ez a pocsék Cavaradossi. Melis György az egyik Háry-próbán (ebben a darabban én Ebelasztin lovagot alakítottam) odajött hozzám, és a fülembe súgta: „Azt hiszem, hogy ebben a darabban, és e „csapatban” csak mi ketten vagyunk színészek (persze borzalmasak) és a zsebembe csúsztatott észrevétlenül egy „háromdarabos mozgáskészletet”! Ezt a háromdarabos mozgást a mai napig is féltve őrzöm. Lorin Maasel Berlinben, vagy Gardelli gratulációja a „Lombardok" előadása után, tudom, hogy csak álnok színlelés volt, hiszen csak be akartak vágódni nálam. A Bayerische Staatsoper, a Kasseli Staatsoper, vagy a Zürichi Opera meghívásai pedig puszta véletlenek. Itt e jeles műintézetekben úgy szerződtetik az embereket, hogy mindenkinek próbát kell énekelni, és aki a legrondábban énekel, azt szerződtetik! Tavaly Bayreuthban, amikor a Cardillac című opera tenor főszerepét énekeltem, a világhírű német operarendező, Christian Marten csak azért gratulált olyan vehemensen, mert megtudta, hogy az anyukám fantasztikusan csinálja a mazsolás túrós bugyrot, és ennek érdekében ő mindent...
Ha most „bosszút” akarnék állni, akkor könnyű dolgom lenne, megszerezném az Ön címét, és felutaznék Budapestre, és az Ön ajtaja előtt énekelnék... Két választása lenne:
1. vagy megszökik (valakivel)
2. vagy megszokik (engem), s miután megszokott, még barátok is lehetnénk, és annyira egy húron pendülhetnénk, hogy a fent kiosztott szerepek közül, még nyugodtan lehetnék a: MAGA ANYJA...
Tanács: Ne tessék több megrendelést elfogadni „ellencikkekre”, „álljon meg a menet!!!" Mindenki maradjon a saját szakmájánál! De ha mégsem fogadná meg a tanácsomat, kedves Csavar Bácsi, akkor én is követem az Ön példáját, fogom magam, és közlöm szubjektív véleményemet a Kisalföld hasábjain, miszerint: Ön lúdtalpas, néger, és ráadásul alabárdos!!!
Rózsa Sándor magánénekes,  Győri Kisfaludy Színház
(A győri Tosca előadásról és B. Kóbor László arról írt kritikájáról - Kisalföld november 2. - december 16-i számunkban közöltük dr. Vértes László nyílt levelét. A Kisfaludy Színház kiváló művésze erről, illetve a levél néhány kitételéről fejti ki véleményét. Szerkesztőségünk ezzel a Tosca-előadásról kibontakozott vitát lezártnak tekinti.)
Előzmény:
B. Kóbor László – Kisalföld, 1991. november 2.  _ „Megcsorbult dráma -
Puccini Tosca című operája Győrött”
„Rózsa Sándor tudatosan és gazdag zenei árnyalatokkal megrajzolt Cavaradossi-port- réja az előadás középpontjába került. Nyíltságával, érzelemgazdagságával és hősies halálraszántságával messzi túlnő a külvilág eseményeinek passzív befogadójánál, maga irányítja és vállalja sorsát. Érces, határozott gesztusokkal formált tenorja, a lírai nyugvópontokon is érvényesül magabiztossága - kiemelten a Levél-ária egyéniséget tanúsító nyugtalan halál sejtését - minden elismerést megérdemel. „
 
Dr. Vértes László: Bellai Eszter kitűnő volt  - Nyílt levél a győri Toscáról  _ Kisalföld, 1991. december 16./292. szám
„Cavaradossi: nos, ne kerteljünk, nem tetszett, sem a hang, sem a darabos mozgás. Isten bocsássa meg, természetesen nem a kedves győriekről van szó, de amikor néhány pesti színházi estém tönkretétele után távozott a fővárosból, fellélegeztem. Természetesen, az én gondolataim is szubjektívek. Ami objektív: Giacomo Puccini minden idők egyik legzseniálisabb komponistája. Köszönöm, hogy a Bor-Bellai-Bede Fazekas „trió" bebizonyította: honi operajátszásunk ismét az élvonalban áll.”

1442 Kati 2019-12-31 16:32:03 [Válasz erre: 1441 Búbánat 2019-12-31 13:19:13]

Jaaa, igen, 1963-ban. Ha minden jelzőt átcserélünk ellentétes értelműre, azonnal közzé lehet tenni a mairól.


1441 Búbánat 2019-12-31 13:19:13
  • Kortárs, 1963. – 2. szám

DISPUTA
Az Operaház védelmében

Állítom, hogy ez a pesti Operaház egyike a világ legjobb műintézeteinek a Metropolitant és a Scalát, továbbá a bécsit is beleértve. Igaz, vannak gyenge előadásai is, de milyen remekek is vannak, hogy jobbat saját erejükből sehol se produkálnak. Igen, ezt így ki kell végre mondani különböző okokból, amelyekre mindjárt rátérek. Melyik operaház volna képes például Puccini Manonját háromféle ilyen kitűnő szereposztásban színrehozni?
Ma több mint egy tucat elsőrangú énekesünk van, (holott fél évszázad előtt legfeljebb ha kettő volt, vagy mondjuk, három,) a zenekarnak pedig már hangzása is a legnemesebb, (nem is szólván arról hogy milyen virtuózok, de még világviszonylatban is elsőrangú művészek vannak tagjai között,) — legfeljebb ha néha fáradt ez a nemes testület, mert agyon van dolgozva, — állítom továbbá, hogy az énekkar legtöbbször a leggondosabb, legkulturáltabb betanítás után lép elénk és last but not least: micsoda vezetősége van ennek a műintézetnek? Kevés ilyen nagy tehetségű, nagyízlésű és úgy zenei, mint színpadi dolgokban ilyen képzett és ambiciózus igazgatója volt ennek az Operaháznak. De, ha meggondolom, egy  Ferencsik se csekélység, teljes tiszteletet követelek a neve említésekor ...

És erről a nagyszerű művészgárdáról merészel ön fiatalember vállveregetve és foghegyről beszélni? Micsoda illetlenség, micsoda tiszteletlenség! És amit ön összefirkál, azt minden ellenőrzés nélkül lenyomtatják? Van önnek fogalma, lehet ilyen éretlen korában fogalma, hogy egy egész testületnek micsoda emberfeletti munkája, lélekszakító erőfeszítése kell ahhoz, hogy az Operának egy-egy remek előadása létrejöjjön? És ez a köszönet annyi kitűnő művész erőfeszítéséért?

Más országban a kritika becézi, ajnározza a metropolis legfőbb műintézetét, főoperaházát s nálunk ez a furcsaság lett divat, az az ízetlenség védelmében kapott lábra, hogy szinte általános rosszindulat veszi ezt az áldott, egyetlenegy operánkat körül, különösen egyes ifjú kritikusok részéről. A magyar operaház szabad préda.
És ez semmiképp sincsen jól.
Mindenekelőtt: mivelhogy a bírálat célja lehet javítás, nevelés, de ha csak arravaló, hogy kedvét szegje a művészeknek, akkor romboló hatású. S éppen erről van itt szó. Ez a fiatalúr ugyanis szabadon passziózik: hogy bebizonyítsa hozzáértését, igyekszik hibákat találni s leírt valamit, ami eszébe jut, akármit, javarészt képtelenséget. Például: a Háry-előadást meghallgatandó külföldi vendégek voltak itt s ezek a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak az előadásról. Ő azonban lehetőleg mindenben talál hibát, vagy legalábbis egy-egy kisebb megrovással érezteti kritikusi hatalmát. Így az egészen kitűnő Rösler Endréről azt írja, hogy karakter-szerepében eléggé meggyőző volt, (ami nevetséges) — Házy Erzsébet, a kiváló művésznő néki kissé idegenszerű. De továbbá: a szerző, Kodály maga két alkalommal is megjegyezte, hogy a nyitány hangzásában és tempójában különösképpen tetszett neki. Erre ő nagyot gondol és kijelenti, hogy éppen a nyitány nem felelt meg magas ízlésének. Ugyanakkor pedig a szenvedélyességéről közismert Erdélyi Miklósban hiányolja a szenvedélyt. (Ami még sokkal nevetségesebb.) Mondja, uram, nem veszi ön észre, hogy kissé talán mégis hebehurgyán tárgyal nagy művészek nagy erőfeszítéseiről? Ha észrevenné, nagyon elpirulna, nagyon elszégyellné magát, biztosítom. Tanulja meg előbb megérteni a művészetet, hogy tiszteletet tudjon érezni iránta.
Dehát meg is mondhatom, kihez intézem e szavaimat. Kovács Jánosnak hívják és sajnos, egy kitűnő, hangadó újságnak, a Magyar Nemzetnek zenekritikusa.
Ugyanő egyszer a Bohémélet egyik előadása alkalmával, melyet egy külföldi karmester vezényelt, a  vendégkarmester munkáját nagyrészben remeknek találta, (ez is jellemez minket, hogy mi, akik annakidején Carusot és Galli-Curcit indiszpozíciójuk miatt megbuktattuk, hogy mi most minden külföldi előtt válogatás nélkül leborulunk, csak azt nem becsüljük meg, ami a miénk), egyszóval a kritikus úr ezekután megjegyezte, hogy a darab megérdemelne egy jó betanítást, holott ezt a darabot Ferencsik tanította be, ragyogóan. Tehát ami a kritikus úrnak eszébe jut, azt mindjárt le is írja? és összevissza akármit?
Ugyanő a nagymúltú, tapasztalt Komor Vilmosról, aki mégiscsak úgy a berlini, valamint lipcsei operaház főzeneigazgatója is, erről a Komor Vilmosról azt merte írni, hogy Nürnbergije csak kis részben nevezhető művészinek. No, no, fiatalember, viccelni akar?
Ugyanő Ilosfalvy Róbertról a következőket meri megállapítani (és csak ezt az egy mondatot szánja neki Virginia Zeanit dicsőítvén): „Ilosfalvy Róbert alakításának nagy részében méltó partner volt Alfréd szerepében.” (Traviata.) Felháborító. Mert micsoda vállonveregetés ez? Erre már kénytelen vagyok azt mondani, hogy hapták fiatalember, ha ilyen példátlanul nagy művészről beszél. Mivelhogy ez az Ilosfalvy a világ egyik legnagyobb énekese. Azt állítom ugyanis, hogy valószínűleg nincs a világon más, aki ezt a szerepet nemhogy jobban, hanem akárcsak megközelítőleg is ilyen gyönyörűen, ilyen bensőségesen, ilyen megrázóan énekelné és játszaná. (Minden gyanút magamról elhárítandó megjegyzem, hogy nem ismerem személyesen Ilosfalvy mestert. — Hallja fiatalember? öregember létemre mesternek nevezem a fiatal Ilosfalvyt, annyira csodálom művészetét.) Virginia Zeani is azzal ment el innét, hogy ő az egész világot bejárta, de ilyen partnere a Traviatában, mint Ilosfalvy, még soha nem volt sehol. Egyszóval még egyszer mondom: itt az ideje, hogy megbecsüljük azt, ami a miénk. Mert van-e sértőbb dolog egy művész számára, mintha nagyszerű teljesítményét középszerűként jellemzi valaki? Szó sincs róla, Virginia Zeani remekül énekelt a Traviatában, de állítani merem, hogy Ilosfalvy még jobb volt nála. Az ifjú kritikus nyilván azt hiszi, hogy akkor szerez magának tekintélyt, ha nem nagyon lelkesedik, ha csínján bánik a dicséretekkel, (főként ha magyar művészekről van szó), — 'csakhogy szerelmetes fiam evvel a módszerrel, mint látja, pórul is lehet járni, ez visszájára is fordulhat, mert lám kiderülhet, hogy e magatartás mögött nem szakértelem, hanem nagyképűség rejtőzik.

FÜST MILÁN


1440 Búbánat 2018-02-09 11:54:47

Múltidézés...

 

Exkluzív interjú Nagy Viktorral, az Operaház főrendezőjével

Pest Megyei Hírlap, 1993-03-13 / 61. szám

„Elszánt kritikusok komoly küldetéssel”

[…] Olyan jelöltekről beszélek, akik szinte biztos pozícióban érezték magukat, mint igazgató, mint főrendező, mint zeneigazgató. És akkor történt valami, aminek következtében felborult a papírforma. Ütő Endre lett az igazgató, Medveczky Ádám a zeneigazgató, én pedig a főrendező. Emiatt a házon belül is komoly ellenzékünk támadt. A velünk szemben állóknak sajnos jóval messzebb ér a keze, mint a magamfajtának, aki nem rendelkezik olyan politikai, társadalmi háttérrel, olyan összeköttetésekkel, amelyek révén nyugodtan nézhetne szembe a konfliktusokkal, a veszélyekkel. Már az első rendezésem után elmarasztaló, fanyalgó kritikákat kaptam.
 

—A művészeti kritika veszélyes?

— Ez egy érdekes és bonyolult kérdés. A kritika létjogosultságát nem tagadom. Elismerem azt a jogát, hogy felmutassa egy mű, vagy egy művészeti tevékenység erényeit és hibáit, hogy elmondja, mi tetszik neki és mi nem. A kritikának valamikor volt egyfajta etikettje. Ez ma szinte nem létezik. A művészeti kritika a dzsungelháború jegyeit hordozza, jellegzetes vonásait tükrözi. Amit látunk, az nem kritika, hanem primitív kultúrpolitika.

— Ezt úgy érti, hogy a kritika nem képes megfelelni a műfajából adódó szerepkörének?
— Úgy értem, hogy nem azt teszi, ami a dolga lenne. Nem segíti a művészeti folyamatok fejlődését. Politikai, kultúrpolitikai törekvések szolgálatába szegődött. Szörnyülködik, minisztériumhoz fordul, vezetőséget akar leváltani, koncepciót akar adni. Hála istennek maradtak még tisztességes kritikusok is ebben a szakmában, de úgy tűnik, nem kedvez az idő a józan, kulturált megnyilvánulásoknak.
— Mivel magyarázható ez a jelenség?
— Összefügg azzal is, hogy minden tisztséget pályázati úton kell elnyerni. Vannak, akik a kritikától azt várják, illetve a kritika eszköztárát arra használják, hogy a nekik nem tetsző emberekkel szemben érveket adjon. Ne legyen jó semmi, egyetlen dicsérő szót ne írjanak le, hogy még véletlenül se derülhessen ki, hogy a megbíráltak valamit jól csináltak, de ne adj isten tehetségesek.
— Tapasztalta, hogy a rosszindulatú kritikusok a korábbi rendezéseit kedvezőbben ítélték meg?
— Ilyen is volt. Előfordult, hogy régebben tárgyilagos hangot ütöttek meg, amibe persze beletartozott a negatív értékelés is. Azonban most egy nagyon elszánt kritikusi körrel találtam szemben magam, amelynek minden jel szerint komoly küldetése van.
— Mondana neveket is?
— Fodor Gézáról, Kroó Györgyről, és a hozzájuk kötődő kritikusokról van szó. A Muzsika című folyóiratban és a Rádióban tevékenykednek. Régebben óvatosan, vattába csomagolva kritizáltak, egyetlen durva hangot sem engedtek meg maguknak.
— Vajon miért?
— Mert Aczél György a körmükre nézett. Amíg a vadászati tilalom érvényben volt, addig nem támadhattak. Fodor Géza egyébként itt volt vezető dramaturg. Sok mindent romba döntött, de gyakorló dramaturgként ma is színháznál működik, és úgy tudom, hogy nem is rosszul.
— Elnézést a hasonlatért, de a gyakorló futballbírók például azért nem szoktak mások által vezetett mérkőzésekről tudósítani, mert ezt szakmailag etikátlannak tartják.
— Nem tartom bajnak, ha egy tehetséges színházi vezető kritikával is foglalkozik. Csupán az a kérdés, hogyan számol el önmagával, a tevékenységével. Ha viszont tehetségtelen, vagy nem válik be egy területen, akkor nem szabadna ugyanott másokat bírálnia. Apropó, Muzsika! Amióta az Operánál vezetőváltás történt, ebben a folyóiratban egyetlen riportot sem közöltek ennek a vezetőségnek a tagjaival. Ugyanakkor a Koltai Tamás által szerkesztett Színház című lap többször is megtalált minket.  A Muzsikát tudomásom szerint a minisztérium és különböző alapítványok, köztük a Soros Alapítvány tartja fenn. A lap kirekesztő magatartása alapján úgy gondolom, az életben tartásukra fordított pénzeket hasznosabb célokra kellene adni.
— A házon belüli kollégái hogyan fogadják a lapban megjelenő támadásokat?
— Vannak, akik szívesen lobogtatják. Az említett írások éppen azért jelennek meg, hogy lobogtatni lehessen őket, főleg egyes minisztériumi, kormányzati körök felé. Azok felé, akiktől azt várják, hogy a leírtaknak hitelt adnak.

— Mindez nem szegi az önök kedvét?
— Nehéz így dolgozni, mert sok kollégában felerősödhet az az érzés, hogy az erő a bírálók oldalán van. Ami engem illet, kaptam finom célzásokat arra nézve, hogy igazából nem velem, nem a munkámmal van bajuk azoknak, akik támadnak, hanem a pozíciómmal. Nem vagyok kedvetlen, mert jó kritikákat is kapok, s nemcsak itthon, hanem külföldön is. A vendégjátékok is azt bizonyítják, hogy az említett kritikusok esetében nem túlzás tudatos kultúrpolitikai tevékenységről beszélni.

— Kizárhatók a politikai indítékok?
— Szemlélődő alkat vagyok, s az a véleményem, hogy egy művészettel foglalkozó embernek legfeljebb érintőlegesen szabad politikával foglalkoznia. Minden oldalon látok szimpatikus és antipatikus embereket és jelenségeket, de politikai kérdésekben nem kívánok rendet teremteni a magam számára, és miként azelőtt, ezután sem szeretnék semmilyen politikai mozgalomhoz csatlakozni.

— Lehet, hogy ez a bűne?
— Valóban, ma a színházi és a zenei életben már az is bűn, ha az ember nem tagja politikai, vagy más érdekkörnek. Lényegében ma is ugyanazok a körök, ugyanazok a személyek határozzák meg, illetve kívánják meghatározni a sorsunkat, amelyek és akik évtizedek óta tették. Nem sok változás történt, hacsak nem tekintjük annak a hangnem eldurvulását.

— Nemrég a Rajna kincse bemutatása kapcsán is érték bírálatok.
— Ezeket nem nevezném bírálatoknak, mert a személyem és az Operaház elleni mocskolódások voltak. Ha valaki régebben a Magyar Narancsban írogatott, és most a Népszabadságban önti ki a mérgét, ám tegye. De lássa be, hogy ami az előbbi esetben talán jópofa volt, az az említett napilapban, amelyik amúgy szereti, ha objektívnek tartják, egyszerűen ízléstelen.

— Válaszol a támadásokra?
Nem szoktam, mert a provokatív írásoknak éppen az a célja, hogy az ember válaszoljon, amire aztán viszontválasz jön, és lassan besározódik az, aki felvette a kesztyűt. Nem egyszer olyan írásokról van szó, amelyeknek a színvonala sem indokolja a válaszadást, arról nem is szólva, hogy lényegesen hasznosabb tevékenységtől vonná el az energiámat. Egyébként bizonyos jelekből arra következtetek, hogy a sok támadás éppenséggel visszafelé hat.

— Beszéljünk a jó kritikusokról is.
— Jónak tartom Kerényi Máriát, bár amióta főrendező lettem, mintha ő is fanyalogna kissé. Szívesen olvasom Dalos László, Rajk András és Kertész Iván tisztességes hangú kritikáit. Tetszik, hogy le merik írni bíráló vagy dicsérő véleményüket. Ami a Rajna kincsét illeti, éppen a Népszabadság-cikk megjelenését követő napon bejött hozzám Melis György, amit soha azelőtt nem tett, gratulált a rendezéshez, és megdicsért azért, hogy hagyom énekelni az énekeseket. Tehát nem tudták becsapni Melist és nem tudták becsapni Ütő Endrét sem. A tehetséges embereket ugyanis nehéz megtéveszteni, és számomra ez az egyik nagy tanulsága mindannak, ami körülöttünk történik.

Bánó Attila


1439 Momo 2018-02-09 11:19:30

Azért az gáz, hogy rendszeresen nem mennek át a hozzászólások...


1438 Edmond Dantes 2018-02-04 17:30:18

Wannabe Szilveszteren volt-e valaki...verébnek álcázva, ágyúval vagy anélkül vagy akárhogy..


1437 parampampoli 2018-02-04 16:10:16 [Válasz erre: 1435 Momo 2018-02-04 14:42:52]

A momus névtelen kritikusát -- aki úgy névtelen, mint mikor Ókovács írt egykor álnéven kritikákat évekig, már nem emlékszem rá, pontosan milyen néven, de valaki biztos emlékezni fog, és kisegít -- Ókovács köröm alatti piszoknak is nevezte eggyel korábbi levelében, ami ugyanígy nem számít, mint mikor Fáy nevezi őt akárminek. Az ő véleményük, minősítésük nem mérce számára. Egyébként a köröm alatti piszokra kontrázhatott volna, a másikat szarkupacnak nevezve, amibe nem lép az ember, de nem tette. Mert nem számít neki. Semmit.


1436 Momo 2018-02-04 14:44:10

Csapkondnak a villámok... :-)


1435 Momo 2018-02-04 14:42:52 [Válasz erre: 1434 IVA 2018-02-04 01:56:52]

Igen. Már a Turandot beszámolójából is azt éreztem, hogy a Főigazgató korábbi cikkeire reagál. Picit megbántódott.
(Viszont a Momus (névtelen) szerzőjét mindketten pofozzák: Ókovács lenímandozza, Fáy kis wannabe kritikus verébnek nevezi.)


1434 IVA 2018-02-04 01:56:52 [Válasz erre: 1433 Momo 2018-02-04 00:55:41]

Na, hát ennek az írásnak sem lett túl gusztusos vége. Éppen a nem túl gusztusos választási kampány finisébe illik.


1433 Momo 2018-02-04 00:55:41

Cicaharc, avagy Fáy Miklós visszaszól...

„Elmegyek az Erkelbe, nem kezdődik az előadás, ő viszont beszél. Túlbeszél. Aztán ő jön a függöny elé, egyszer-kétszer, sokszor. Írja a bőbeszédű leveleit a nénikéjének az Origón, ágyúval lövi a kis wannabe kritikus verebet, nyilván nem a veréb miatt…”



(Hizlalja a jószágot - faymiklos.hu, 2018. február 2.)

Az előzmények:
Ókovács szerint az opera - 2/52. levélária (Origo, 2017. december 12.)
Ókovács szerint az opera - 2/55. levélária (Origo, 2018. január 4.)
 


1432 Héterő 2017-08-10 22:18:11 [Válasz erre: 1431 macskás 2017-08-10 20:55:35]
Lépj ... kapcsolatba: info@papageno.hu https://www.facebook.com/papagenoarts/ - 268 Követő https://www.instagram.com/papageno.hu/ Alapítás: 2012. május 31. Művészeti és szabad bölcsészeti témájú weboldal itt: Budapest A mai magyar művészeti piacon egyre nagyobb az értéke azoknak a szakembereknek, akik pontosan tájékozódnak egy adott konkrét művészeti területen, ... This website has a very small amount of visitors every month; Ranks #1,300,217 in the World. PageRank - None Impresszum - NINCS Működteti: ATW Internet Kft. - H-1138 Budapest, Esztergomi út 66. fsz. 1.

1431 macskás 2017-08-10 20:55:35 [Válasz erre: 1429 -zéta- 2017-08-10 20:11:53]
Egyetlen szerkesztő neve sincs fent a honlapjukon. A nyomtatottat meg nem keresem.

1429 -zéta- 2017-08-10 20:11:53 [Válasz erre: 1428 macskás 2017-08-10 19:16:16]
Egyszer pereltünk, mert két (ugyanazon témát feldolgozó) cikkemből évekkel később, egyetlen szó hozzáírása NÉLKÜL egy komplett harmadikat rittyentett egy országosan ismert hetilap. A per egy teljes évig elhúzódott, az "elkövető" olyan érveket hozott fel, mint a szavak véletlen (?) egybeesése, meg hogy én köztudott dolgokat írtam le, amit MINDENKI tud... A bíróság végül helyreigazítás közzétételére ítélte őket, melyet azóta sem teljesítettek... Szóval, annyira nem vagyok optimista... De a Szerkesztőjük figyelmét felhívom az érdekes egybeesésre...

1428 macskás 2017-08-10 19:16:16 [Válasz erre: 1427 Héterő 2017-08-10 19:04:54]
Az. A tészerkek simán perelhetnék őket. A Momusé az eredeti.

1427 Héterő 2017-08-10 19:04:54 [Válasz erre: 1426 macskás 2017-08-10 17:47:21]
Hihetetlen pofátlanság! Macskakép nélkül ez közönséges lopás. Bár azzal is...

1426 macskás 2017-08-10 17:47:21
A tyúk volt előbb, vagy a tojás? A macskás! Avagy: [url]https://papageno.hu/intermezzo/2017/04/50-ev-utan-kerult-vissza-becsbe-egy-eredeti-mahler-partitura/;hogyan ékeskedjünk más szőrével:[/url] Mahler életművében különleges helyet foglal el “a halál jegyében fogant” Dal a Földről, mind a műfaj, mind a versek, mind az életút tekintetében. A ciklus nem mellesleg határvonalat képez a romantika lezárása és a XIX-XX. század fordulójának zenéje között. [url]http://momus.hu/article.php?artid=5432&skey=szimf%C3%B3ni%C3%A1k;Momus[/url]

1425 IVA 2017-02-17 22:08:53 [Válasz erre: 1424 Beatrice 2017-02-17 19:59:48]
Köszönöm szépen. Ezek szerint Abody egy másik kritikusra gondolhatott. (Vagy Fábiánra, aki esetleg Budára költözött: valóban az Operától, Zeneakadémiától nyugatra.)

1424 Beatrice 2017-02-17 19:59:48 [Válasz erre: 1423 IVA 2017-02-17 19:45:43]
[url]http://www.kepeskonyvtar.hu/helyismeret/arckepcsarnok/71-fabian-imre-zenetoertenesz-zenekritikus;E szerint az életrajz szerint[/url] 1970-ben hagyta el Magyarországot.

1423 IVA 2017-02-17 19:45:43 [Válasz erre: 1420 miketyson 2017-01-17 19:48:00]
Ha Fábián Imrét repítette egy „pofon – vagy valami más –1956 őszén Nyugatra”, hogyan ismerhettem én őt mégis? Olvastam írásait, hallottam a rádióban és láttam a televízióban. Csakis a forradalom után, hiszen 1956-ban még kisgyerek, televíziónk pedig csak 1959-től volt.

1422 macskás 2017-02-17 16:40:21
"A zongoraművész ráadásként Mozart C-dúr zongoraszonátájának (K330) Andante cantabile tételét adta elő – lassan és énekelve."

1421 parampampoli 2017-01-18 12:39:40 [Válasz erre: 1420 miketyson 2017-01-17 19:48:00]
Macht nichts.

1420 miketyson 2017-01-17 19:48:00 [Válasz erre: 1418 parampampoli 2017-01-17 14:11:14]
Hej Abody, Abody. A nem meggyőző színvonalú, felpofozott kritikus Fábián Imre volt, az Opernwelt későbbi főszerkesztője.

1419 Petyus 2017-01-17 18:01:57 [Válasz erre: 1418 parampampoli 2017-01-17 14:11:14]
Inkább azt nézzük, ki nem...

1418 parampampoli 2017-01-17 14:11:14
ABODY BÉLA: ÉNEKESEK, KRITIKUSOK Úgy kezdődött a história, hogy az ifjú, büszke nagyváradi újságíró, Ady Endre, ki operakritikákat is írt, párbajt vívott a vérmes helybeli baritonnal, Környei Bélával, aki nem volt még országos hírű hőstenor és Bécs meghódítója. Hozzátartozik a dologhoz, hogy utóbb kibékültek. Az ötvenes évek derekán látványos botrány tört ki az Operaház környékén (nem akarok ötleteket adni a fiataloknak, akik még nem hallhattak az ügyről), vagyis izom- és hangkolosszus Wagner-tenorunk egy kávéházban óriási pofonnal köszöntötte az ajtón belépő kritikust. Ők úgy tudom, nem békültek ki. (Szó, ami szó, nem tudtam igazán, átélten sajnálni jeles kollegámat, kit utóbb a pofon — vagy valami más — 1956 őszén Nyugatra repített. Hírlett, hogy sok embernek ártott, mondhatni hivatásszerűen, bár szakmáját sem meggyőző színvonalon gyakorolta. ) Kevésbé örültem, mikor a hajdani Operaház különös tervet dolgozott ki: minden kritikust ki kell tiltani az épületből, közigazgatási úton. No, nem kell megijedni, ez, ha emlékezetem nem csal, harminchárom esztendeje lehetett. A kapcsolat, ha nem is jobb, civilizáltabb manapság, s a Házat nem őrzik délceg tűzoltók fess locsolókkal; nagyon bízom benne, hogy nem is fogják, mert megvédi önmagát. (S a kritikus is.) Én sem úsztam meg könnyelmű szókimondásomat. Pofont ugyan nem kaptam, ez akkoriban nem lett volna megoldható. Ellenben boldogult úrfi koromban még nem volt titkos telefonom. Nagyképűség lett volna ilyen jószágot tartanom, s kizárnom életemből a külvilágot, amelyet élveznem és szolgálnom illik. (Azóta sok minden megváltozott, telefonom titkos, s a külvilághoz fűződő szolgálati viszonyom is módosult egy csipetnyit. Sőt, hellyel-közzel az is titkos.) S írtam az operakritikákat szakadatlanul. A maiak — úgy nézem — többé-kevésbé szelídek, legfeljebb a testetlen, személytelen jelenségekre jut némi megmaradt haragmorzsa. Öregszem? A korábbiak — a kezdő mit sem kockáztat — vadabbak, bátrabbak, indulatosabbak voltak. Jöttek is a fenyegetések, átkok, a megtisztelő pletykák különböző művészekkel parentáltak össze, és még hajnalban is megszólalt egy hang magas fekvésben, némi szeszbe mártva. Kora este egy Wagner-heroina támadott: recsegett a membrán. Feljelentés is futott be illetékes helyre. De lám, harsognak a telefonok most is — honnan került elő titkos számom? — háromszorosra dagadt a postám, érkeznek a nyilvános és titkos üzenetek: egy nem hivatalos terror bénít; oktalan zavaró lelkiismeret-furdalásba, igaztalan bűntudatba kerget. Vagy éppen az ellenkezőjébe: csak azért is egy oktávval feljebb énekelem valamelyik színi kedvesem dicsőségét, még ha magam tudom, hogy elkelne a szigorúbb szó néhanapján. Szóval jön a nyomás újra. Miért X-et, régi kedvencemet ünnepelem? Nincs jogom talán Füst Milánért rajongani Babits Mihállyal szemben? Nem az a dolgom, hogy a magam ízléskörébe építsem bele az egyes művészeket; egy önálló víziót teremtsek? Jön a másik oktatás: hogy merem egyik ifjú kedveltemet eddigi legjobb Miminknek minősíteni; mit szólnak elődei? Hogy merem? Úgy merem, hogy az. Vagy ha nem, hát kisnyúl, tévedtem. Látom-hallom. Keresem a kötelező értékrendet, de nincs. Nem lenne hát jogom a magam látomására? (Már amíg tart.) Hogy nem mindenkit szeretek egyformán? Nem is! Ez lehetetlen lenne, a rinocéroszt is kevésbé kedvelem, mint a hattyút, bár takaros állat az is. Tessék tudomásul venni, hogy van egy összefüggő álmom a világról, angyalokkal és ördögökkel. Jó! Igazolni igyekszem, melyik milyen maszkot visel, és mennyi joggal. De vállalom, kibe mit látok bele. Vállalom ízlésemet: tessék bírálatomba belekalkulálni. Én én vagyok. Egyik szereplő, csak éppen nem a színpadon. Nem tudok más helyett látni, hallani, szeretni vagy tartózkodni: Csontváry se Vaszary stílusában festett. Szeretem Shaw-t, a nagy ír írót és nem kisebb operakritikust. „Ügyet se vessen azokra a hülyékre, akik azt követelik, hogy a kritika mentes legyen a személyes érzülettől. Soha életemben egyetlen elfogulatlan kritikát sem írtam, és nem is fogok. Örökké korteskedem.” Ehhez nincs sok hozzáfűznivaló. Legfeljebb erős fogadalom: korteskedni tovább. S ezt az elfogultságot az értékek kutatásával vegyíteni: beleszeretni és kiábrándulni: de az elfogultság mellett megtanulni a válás tudományát is. Bátran kiábrándulni az elromlott hangulatból, az elzüllött személyiségből. Az operakritika nem laboratóriumi vizsgálat, hanem emberi kapcsolat. Az énekes: nem önmagával azonos tárgy, hanem asszociatív hívó szó, Jung receptje szerint. A kritikus nem tudós és nem patikus, nem az igazság (hol az igazság?) méricskélő szatócsa, hanem költő, látó, halló. Kétfajta építkezés nehéz találkozása, művészé és kritikusé. Nem kellene párbajoznunk. S ha már a megértésre nincs mód, érezzük meg legalább egymás munkájában modell és szobrász varázslatos kapcsolatát, odi et amo szép feszültségét, férfi és nő kibékíthetetlen kozmikus harcát és kiegészíthetetlenségét, ami szintúgy „virágzás, élet és örök”.

1417 Kaliban 2016-06-28 07:40:28 [Válasz erre: 1416 lujza 2016-06-28 03:46:39]
Én csak tényt közöltem. Malina írásait szeretem.

1416 lujza 2016-06-28 03:46:39 [Válasz erre: 1413 Kaliban 2016-06-27 10:27:44]
Közönségszavazás alapján, pl. Malina János és Molnár Szabolcs előtt.

1415 lujza 2016-06-28 03:43:55 [Válasz erre: 1411 Licht Alberich 2016-06-27 09:37:55]
Nekem Strid Sentaként nagyon tetszett, de itt valahogy kevesebbnek tűnt. Persze Herlitzius Brünhildéihez képest nem is csoda. De lehet, hogy csak nem akarta túlszárnyalni Brennát. Nagyon várom Theorint, de meglepett, hogy mindhárom Brünhildére ő van kiírva. Nem sok az így, egymás után?

1414 macskás 2016-06-27 19:39:23
1414

1413 Kaliban 2016-06-27 10:27:44
[url]https://www.mupa.hu/rolunk/hirek/kondor-kata-kritikaja-nyerte-a-hans-sachs-dijat-2016-ben-20160617;Kondor Kata nyert.[/url]

1412 Licht Alberich 2016-06-27 09:38:36 [Válasz erre: 1409 macskás 2016-06-27 00:23:02]
Ez probléma lenne?

1411 Licht Alberich 2016-06-27 09:37:55 [Válasz erre: 1406 lujza 2016-06-26 02:30:56]
Pedig Elisabet Strid hangja nagyon is elég volt a szerephez. Sőt! Brennáról inkább egy szót se...

1410 Kaliban 2016-06-27 08:55:13 [Válasz erre: 1409 macskás 2016-06-27 00:23:02]
Kapta már olyan díjat, akinek tudtommal nincs zenei végzettsége. Ez még önmagában véve nem tragédia, nem ezen múlik, hogy valaki jó kritikus lesz. Mona Dániel pl. a Zeneakadémián végzett tudomásom szerint, de ő is kapott már itt hideget-meleget.

1409 macskás 2016-06-27 00:23:02 [Válasz erre: 1405 eccerű 2016-06-03 23:44:24]
Az egyetlen, akinek nincs zenei végzettsége.

1408 Heiner Lajos 2016-06-26 08:44:30 [Válasz erre: 1406 lujza 2016-06-26 02:30:56]
Örömöt SZEREZNI (bánatot okozni) szoktunk.

1407 IVA 2016-06-26 03:16:25 [Válasz erre: 1406 lujza 2016-06-26 02:30:56]
A visszafogott és az intelligens alakítás nem ellentétes. Minek az ám kötőszó?

1406 lujza 2016-06-26 02:30:56 [Válasz erre: 1405 eccerű 2016-06-03 23:44:24]
Elolvastam, amit Kondor a Müpa Ringjéről írt. Találtam egy remek mondatot: "Külön örömöt okozott, hogy a két művész (Daniel Brenna és Elisabet Strid) visszafogott, ám intelligens alakítása milyen remekül illeszkedett egymáshoz." Én ezt úgy fordítanám le, hogy mindketten aranyosak voltak ugyan, de egyikük hangja se volt elég a szerepéhez (Siegfried és Brünnhilde).

1405 eccerű 2016-06-03 23:44:24 [Válasz erre: 1403 Búbánat 2016-06-01 18:19:03]
Mit keres Kondor Kata az "alapos és informatív" írások szerzői közt?

1404 telramund 2016-06-01 18:50:50 [Válasz erre: 1403 Búbánat 2016-06-01 18:19:03]
Ha-ha-ha-ha(Természetesen nem Neked szól)!

1403 Búbánat 2016-06-01 18:19:03
[url] http://www.origo.hu/kultura/figaro/20160601-hans-sachs-dij-mupa-kritikus-szavazas.html; Szavazni lehet a Müpa-előadások kritikusaira [/url] ORIGO 2016.06.01. 13:480 Szerdától egészen június 15-ig lehet szavazni a Hans Sachs-díj jelöltjeire. A jelölteket a Müpa elmúlt évének előadásairól született kritikák szerzőiből állítja össze a zsűri. Idén is több száz kritikából választották ki a hét legjobbat, rájuk lehet szavazni. A háromtagú zsűri tagjai Csengery Kristóf költő, zenekritikus, szerkesztő, Fábri Péter író, Keresztury Tibor író, a Litera.hu főszerkesztője. A zsűri azt nézte, mennyire alapos és informatív az írás az előadott műveket és az előadókat illetően egyaránt. Továbbá nézték azt is, hogy a kritikus a személyes benyomásai mellett érvényesültek-e a zenei szakmai szempontok is. Ezek alapján a 2016-os Hans Sachs-díj jelöltjei: Bozó Péter, Kondor Kata, Malina János, Molnár Szabolcs, Rákai Zsuzsanna, Szitha Tünde és Turi Gábor. A zsűri a több száz kritika közül kiválasztotta a neki legjobban tetsző hetet, ezek után már a közönség dönthet a díj sorsáról.

1402 IVA 2016-05-30 02:43:08 [Válasz erre: 1399 macskás 2016-05-24 10:21:09]
A Revizor főszerkesztője, Csáki Judit ugyan színházi kritikus és mindenféle, de nem kell zeneértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük: az idézett megállapítás suta és nem is logikus. Hogyan engedhetnek át így egy írást! Van benne egyéb érdekesség is: „Hivatalosan Solti György nevét viseli ez a terem, habár nemigen értem, hogy egy kamaratermet miért nem kamarazenészről neveztek el.” A Bánk bán nem kamaradarab, a Nemzeti Színház kamaraszínházát mégis Katona Józsefről nevezték el. (A később különvált színház is megtartotta nagy nemzeti drámánk szerzőjének nevét.) A Vígszínháznak sohasem volt „vidám színpadi” profilja, mindig adott komoly drámai műveket is. (Operetteket is, musicaleket is.) A Madách Színházban adták már ugyan Az ember tragédiáját, mára azonban elsősorban musicalszínház. Egy szalont neveztek el benne Tolnay Kláriról, aki elsősorban nagyszínpadi és filmszínész volt. Jellemzően nagyszínpadi színész volt Gobbi Hilda és Kaszás Attila is, akikről egy-egy stúdiót neveztek el a Nemzeti Színházban. Angyalföld színházának névadója a nem drámaköltő József Attila...

1401 Heiner Lajos 2016-05-29 19:06:16 [Válasz erre: 1399 macskás 2016-05-24 10:21:09]
Vagy csak romlott volt a tejföl a töltött káposztában.

1400 Haandel 2016-05-29 17:39:07
[url]http://www.mke.hu/lyka/09/070-074-esztetika.htm;Művészettörténet, kritika és esztétika[/url] … A kritikus álláspontja természetesen szubjektív kell, hogy legyen. Objektiv esztétikai mértékek nincsenek és nem is lehetségesek, mégis az esztétikai érzés abszolút és kategorikus volta (hogy ennek mi a gyökere, azt most ne vizsgáljuk közelebbrõl) kényszerít bennünket határozott ítéletekre. Minden esztétikai ítélet szubjektív, mert érzéseken és azok tartalmán alapszik s a rendelkezésre álló mûtermékanyag sokaságánál és sokféleségénél fogva csak természetes — elvégre a sok között olyanok is akadhatnak, amik nem kongruál-nak a mi érzéseinkkel — ha a saját érzéseink alapján ítéleteket mondunk a mûtermékekrõl. Ez ítéletek csakis értékelõk lehetnek, de szubjektivek lévén, csak ránk nézve bírhatnak abszolút és kategorikus érvénnyel. Ilyen a kritikus beszámolója is saját impressziójáról, teljesen szubjektív és individuális érvényû. …

1399 macskás 2016-05-24 10:21:09
[url]http://revizoronline.com/hu/cikk/6113/g-horvath-barnabas-diplomakoncertje/?cat_id=6&first=0;Újabb gyöngyszem[/url] "... így néha arra gyanakodtam, hogy a brácsa halk. De elég volt az arcára nézni, hogy lássam: G Horváth Barnabás erőteljesen játszik. "

1398 parampampoli 2016-02-06 15:43:50 [Válasz erre: 1397 Búbánat 2016-02-06 12:17:45]
Legyintsünk rájuk, igen. A tíz év elmúlt, mély nyomot nem hagytak. A topic címére is válaszolva: Mona, Ádám Tünde nem.

1397 Búbánat 2016-02-06 12:17:45
[url] http://operavilag.net/kiemelt/tiz-ev/; Tíz év [/url] Operavilag.net, 2016. február 2. „Hetek óta készülök erre a cikkre. Milyen legyen? Miről szóljon? Az elmúlt tíz év összefoglalása? Számvetés? Múltidézés? Helye van a nagy szavaknak, vagy legyintsünk: ez is elmúlt? – ÁDÁM TÜNDE születésnapi írása” [url] http://operavilag.net/kiemelt/mert-a-kritikus-is-ember/; Mert a kritikus is ember [/url] Operavilag.net, 2016. február 4. MONA DÁNIEL sirámai és köszönetnyilvánítása a kritikaírás műfaja kapcsán

1396 macskás 2015-06-17 02:26:11 [Válasz erre: 1395 IVA 2015-06-15 01:23:52]
Gyenge utánzat:)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.