vissza a cimoldalra
2019-04-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11345)
A csapos közbeszól (95)

László Margit (174)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3227)
Operett, mint színpadi műfaj (3885)
Pantheon (2340)
Élő közvetítések (7823)
Erkel Színház (9929)
Egyházi zene (217)
Kelemen Zoltán, operaénekes (94)
Simándy József - az örök tenor (598)
Bende Zsolt (151)
A hangszerek csodálatos világa (194)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4321)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1638)
Franz Schmidt (3311)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1310)
Kimernya? (3005)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

621   Búbánat • előzmény619 2017-08-07 11:41:51
Úgy látszik, szinkronban voltunk...
619   Ardelao • előzmény617 2017-08-07 11:36:06


Hugenották

Meyerbeer dalműve a Városi Színházban


A Városi Színház színlapjára oly név került, amelynél divatosabb hetven esztendővel ezelőtt nem volt egyetlenegy sem Európában, és amelyet ma éppen olyan divatos szidni, mint amilyen divatos volt, hetven esztendővel ezelőtt, dicsérni.
Bűnbak, a zenekritika «Prügelknabe» -ja lett az utolsó félszázad alatt Giacomo Meyerbeer, porosz királyi főzeneigazgató, a Pour le merite tulajdonosa, a berlini Szépművészeti Akadémia szenátora, a jénai egyetem disz-doktora, a Teutonia díszelnöke, a francia becsületrend lovagja, az Institut de France tagja, a brazíliai Dél Keresztje-rend parancsnoka stb. stb.

Még ma sem tudják elfelejteni neki, hogy apját nem a hajókötél ütötte le, hanem gazdag bankár volt Berlinben és hogy őt, Giacomo Meyerbeert, polgári nevén Jakob Liebmann Beernek hívták.

Minden kezdő zenekritikus, a kételytelen fölény hangján mondja ki a szentenciát e zeneszerzőről, akinél különbül nagyon kevesen értették a dal-műirás mesterségét, aki nagymestere volt a hatáskeltésnek, s aki az összes zeneszerzők közül elsőnek jött rá arra, hogy az opera-műfaj lényege a különböző művészetek összefoglalásában rejlik, aki leleményes, találékony, színes, kontrasztos muzsikája mellé, oly szövegkönyvről gondoskodott, amely állandóan ébren tudja tartani a kortársak figyelmét, és oly színpadról, amely látványosság a javából. Aki mindebben kételekednék, nézze meg a Városi .Színházban „A Hugenották” előadását. A legkényesebb, legnehezebb dalművek egyike, de a Városi Színház fiatal énekesei sikerrel szólaltatják meg s meggyőzik a közönséget arról, hogy ennek a dalműnek ma is ott kell szerepelnie minden valamirevaló dalmű-színház repertoárján!

Nincs helyünk arra, hogy az előadás összes értékeit felsoroljuk. Ki kell emelnünk azonban a főszereplőket: Báthy Annát, José Palet-et*, Vermes Jenőt, Csóka Bélát, Darvas Ibolyát, Pajor Ödönt, Jakab Irént, Gerő Margitot, továbbá Márkus Dezsőt, a karmestert és Dalnoki Viktort a rendezőt.

(f.gy.)

ESTI KURIR
1929. október 13.
(7. évfolyam, 233. szám.)
*José Palet Bartomeu, spanyol tenor
(1877-1946)
(A.)

*
617   Búbánat 2017-08-05 22:39:37
Budapesti Hírlap, 1856. május (102-125. szám)1856-05-31 / 125. szám

(Meghagytam benne a korabeli nyelvezetet.)

TÁRCZA.

A „Hugenották“ a pesti német színpadon.

T. cz. Szerkesztő ur!

Beneficium accipere est libertatem vendere. — Ön azt a szívességet tévé velem, miszerint a „Hugenották“ közelebbi, úgymint május 27-ikén történt előadására elvive a német színházba. Mikép juték én a B. H. rendes zenereferensének elmellőztével ezen becsülethez, nem bírtam megfogni, s megvallom azon kecsegtető következést húztam némileg belőle, hogy nem tudósítás végett vagyok meghiva, hanem csak magam mulatságára élvezhetek egy pár órát, melyet különben alvással töltöttem volna el. De hamar elkövetkezék a kiábrándulás, midőn kijöttünkkor azon „Zumuthung“ - gal lepett meg ön, hogy czikket írjak a látott hallott előadásról. Emlékezik ön, mikép terjesztém eléje e feladat nehézségeit, melyeket ön mind csak azzal mellőze el, miszerint nem kíván egyebet, csakhogy igazságot írjak. Már e biz oly méltányosnak látszó kívánat, mely ellen jó móddal, tekintetbe véve a kezdő deák közmondást is — kifogásom nem lehete. (1)

Én hát elkezdem az igazságaimat, még pedig engedje meg,hogy tisztelt személyén kezdjem el.
Ön nagy historicus, nagy publicista, azt megengedem, de lássa, psychologiát még — kitől is csak? na, Lafontainetól, minden lángészek leggyermetegebbétöl, is tanulhatna. Legelsőben is azon kezdé, hogy az uj Valentinéról (Meyer Luiza k. a.), kinek kedvéért menénk főleg a színházba, oly lelkesülten, oly magasztalással nyilatkozott előre, mely egyfelől kíváncsiságomat ugyan a legmagasb polczra fokozá; de más oldalról a viszhatás természetes törvénye szerint az ellenzéki szellem legbensöbb szálacskáit is felberzenté bennem.(2)

Helyes volt-e ez ? No de még ezzel sem elégedett meg. Dologhoz értőségemre hivatkozott ön! Hát ez nem anynyi vala-e, mint arra való felszólítás, hogy érzelmemet s receptivitásomat a „Kenner“-i féltékenység, a jobbantudás legerősb védveivel kerítsem. Abba az állapotba helyezett ön engem, amibe Rachel ittlétekor egy bizonyos tudós ember tette magát szándékosan, midőn oly eltökéléssel ment Phaedrába, hogy ő nem hagyja magát megillettetni. Már most lássa ön,mily roppant nehézség egy ilyen lelkületben bemenni a színházba, ott maga körül látni jobbról egy gavallért, műértőt persze, kinek imádottja dilettáns és concertekben fellépni szokott énekesnő; balról egy más színházi művész pajtását, előtte egy felvont szemöldökű referenst és mindezek daczára méltányos bírálatot írni! (3)

Menjünk más igazságra. Valahányszor az ember Ördög Róbertét vagy a Hugenottákat hallja, legyen bár melyik pártján az operai aestheticának, kénytelen elismerni, hogy Meyerbeer bizony nagy zeneszerző! De csak is e kettőt, melyekből kiismerhetni, hogy a zeneköltő azon szövétneknél gyujtá meg lámpáját, mely Mozartnak világolt, midőn a romantica opera egyetlen remekét a Don Juant írta, s a melynek leégett végét Wagner R. elcsempészé ugyan, de csak annyi jutott belőle neki, amennyivel a körmét megégethesse. Igen is, a két nevezett daljátékban, ámbár nem hiányzik itt ott bennük is egy két ártatlan zenei coquetteria, milyet a szűzlelkű Mozartnak akár kedves naivsága, akár dusgazdagságának érzete nem engedett volna meg, oly szerencsésen meg van adva minden kívánatnak a magáé, a milyenhez csak közelítőleg sem ért Meyerbeer több munkáiban. Meg van bennük a jellemrajz, meg a helyzet, az indulatfestés oly mértékben, a milyenben a legadományosbak közöl is csak kevés mérközhetik vele, még pedig, a mit én fődolognak tartok, az ének jogainak csorbítása nélkül. Dallamai, ha szinte, kivált az utóbbi daljátékban, nem oly fülberagadó minőségűek is, hogy a változat- és phantasiagyártóknak s a — werkliseknek kész zsákmányul szolgáljanak, váltogatva kellemesek, hatósak és mindig jellemzők; a hangszer-zene, minden ragyogó volta mellett az igazi művészet által szabott korlátok közt marad s szerénytelen elötolakodásával még a kényesb fület sem sérti. Szóval én szeretném, ha Meyerbeer, bár előttük próbákat tett is, utánuk semmit sem vagy jobbakat irt volna. Mert a későbbi jobb az előbbi gyarlóbbakat elfeledteti s ebben csak nyerhet a közönség; de midőn későbbi akár gyengébb, akár túlzottan erősb kísérletek vetnek árnyékot az elébbi jobbakra, ez mindkét félnek, költőnek és hallgatónak egyaránt káros.
Most jő a hadd el hadd ; mert már akárhogy taszigáljuk, csak az előadásra kell jönünk s itt már bajosbbá válik az i g a z s á g. Az első felvonásról keveset szólhatunk. A személyzet mindazok előtt, kiket ez ügy érdekelhet, úgy is ismeretes. Raoul, (Mayer ur) és Marcell (R e i c h m a n ur) több kevesebb szerencsével küzdék le feladataik nehézségeit; kettöjök közt még is inkább az utolsónak nyújtanám azt a koszorút, melyre igényt tarthatnak. (4)

De Clementre nézve (Nevers szerepében) meg kell vallanom, hogy mióta mint Ashton a Luciabeli gyönyörű sextettet, mely maga csaknem egyedül elég volna Donizetti halhatlanítására, elrontá s Figarót is ugyszólva elsilányította, tőle anynyira elidegenedtem, mikép mostani türhetőbb működéséről is elfogulatlanul ítélni nem vagyok képes. (5)

A második felvonásban, mint tudva van, legelőbb Valois Margit a királyné, (Ganz k. a.) jelen meg egy olaszos áriával. Én megvallom, megint csak az igazságnak hódolva, hogy ezen énekesnőben, kit ekkor hallék először, nekem sok tetszett. Nem kellemetlen kis hangjával dallamon s coloraturán többször hatolt át szerencsésen s a hol netalán nem bírta, közvetítőleg tudá elsimítni a fogyatkozásokat; ellentétben anynyi másokkal, kik azt a keveset a mit tudnak s azt a sokat a mit nem tudnak, oly követelő rivalgással erőszakolják füleinkbe, mi sokkal inkább érezteti árnyék-oldalaikat, mintsem ha művészetük korlátait ismerve, szerényen azok közt maradnának. Illemmel a középszerűségben maradni nagyobb feladat, mint az elérhetlen után kapkodni; - de jutalmazóbb is.— Majd megjelen Valentine (Meyer Luiza k. a.) is. Első megjelente nem volt - ne feledjük t. cz. szerkesztő ur, hogy igazságot követelt tőlem, - egészen kedvezőnek mondható hatással. Hősies — inkább Normának vagy Macbethnének váló — termete, imposant alakja némi ellentétben látszott lenni a jellemével a szende Valentinenek, ki most atyja akaratára hajolva Nevers- nek lesz mátkája; majd a királyné parancsára felmond ennek, még pedig személyesen s „rendezvous“ alakban — bizonyosán azon vonások egyike, melyért a mély criticus Schmid Julián Scribe-t Moliére fölé helyzi— , majd ismét Nevers- nek nyújtja kezét; szóval, a ki egy akaratlan hajlongó nádszálat képez s a kit midőn jószíve s a szenvedély hatalma igazán nagy erőlködésekre, hősies tettekre buzdit s egyenesít, annál inkább kell bámulnunk, annál inkább részvétünkkel kisérnünk.
Én pedig e részvétre annál kevésbbé valék hajlandó, mivel azon pillanatban a színpad melletti balpáholyban egy kedves kis alakot pillanték meg. (6)

A szeretetreméltó halvány arcz, mint egy átlátszó fátyol alatt, lehete olvasni a változó kedély, az egymást kergető indulatok játszi mozdulatait. Most komor, majd andalgó, most részvéttel tekint a színpadra, majd bájmosolylyal hallgatja szomszédja észrevételeit. E mozgékony, e feltűnő arcz, e nem szabályos szép, de megragadó vonások kecses játéka csak művésznőéi lehetnek. — Persze, hogy azok is, a Grobeckernééi. Brava ! ez megér egy — Verdi operát.(7)

0 te opera — megengedjen sz. ur, hogy egy kissé eltértem a tárgyamtól: itthon vagyok már. Hát Meyer Luizáról szólva, minden Grobeckernéféle szórakozottságom mellett is el kell ismernem, hogy e bizony tetőtől talpig egészen művésznő, kinek minden eszközei egészen hatalmában vannak, egészen rendelkezésére állanak, s a ki, mi több, ezen rendelkezést szerepe kivánatai, s az ízlés sugallatai szerint is birja kezelni. Habár a színjátszónő inkább előtűnik is benne mint az énekesnő, habár éneke kissé inkább hajlik is a szavalati modorhoz, mint én szeretném, mindazáltal az a harmónia, melylyel mindkét ágát birja egyeztetni ezen anynyira nehéz művészetnek, azon biztosság, szabatosság, mely minden erőltetéstől mentnek látszik, nekem teljes megelégedést szerzett, és valóban két ily minőség egyesültét ily fokozaton rég nem láttam. De hát az a Grobeckerné. Sz. ur! higyje el, hogy énekben is jeles; már, tudja a Mlle. Teissíére modorban, s mondhatom, hogy ebben nem is hátrál csak egy hajszálnyit is az annyira méltányolt franczia művésznő előtt. Mindjárt másnap a Hugenották után átmenék Budára az arénába, hogy régi ismerősöm Kotzebuenak „Braut und Bräutigam in einer Person“ bohózatát meghallgassam s ezúttal meggyözödém a néhai Bouterveck,aestheticai tanár azon észrevételének, melyet olvasásai alkalmával élőszóval nyilvánított, igazságáról, hogy akármit mondjunk Kotzebueról, de annyit el kell ismernünk, mikép vigjátékaiban meg van egy főkellék, t. i. hogy azok valóban vígak. Friderikát Grobeckerné játszódta, tudnivaló, mert különben nem is mentem volna oda; még, minden „canaille“ szellemem mellett azért sem , hogy Grobeckertöl lássam „gróf Hottentottot.“ — Aztán egy solo jelenést ada elő Grobeckerné ezen cziim alatt: „Emilien’s Herzklopfen,“ melyben egy világba lépendő fiatal leány rózsaszín reményekkel kecsegtető gerjedelmeit ábrázoló, kissé indiscret őszinteséggel ugyan, de mennyire férjfi ítélheti meg, valódi élethüséggel. Ezer alkalma lön itt kifejezni utólérhetlcn naivsággal mindazon változó érzelmeket és kedélyállapotokat, melyeknek oly gazdag tárházát foglaló szerepe magában s oly művészettel, oly kecses jellemzéssel, a milyet tegnap, arcza láttára csak anticipáltam és ma valósulva láttam. Nevetés és sirás, reménytől derült és félelemtől csüggedt kifejezés, most pajkosság, majd gyöngéd részvét s ki tudja még hány más indulat, vonásai minden pillanatban változva űzték egymást mozgékony arczizmain, jelentékeny szemében , proteusi ajkain, s hatásukról mit mondjak egyebet, mintsem hogy velem, ki a Zepperl-polkának még csak nevét sem hallhattam undorodás nélkül, ezen nem anynyira aestheticus mint sörcsarnokba való tánczfajtát csaknem megkedveltette bájos humorával. Nem mondom én azért hogy Meyer Luiza kevesebb mesterséggel bir. Jelesen a 4-dik felvonásban Raoullal való jelenetében a szenvedély és hűség, a szeretett tárgyat megmenteni kívánás és a kötelesség érzete, a szerelem kifakadása, és a szégyen közti küzdést oly szépen oly hatással szóval oly remekül adá, a mint csak kívánható volt, s oly zajos tetszést tudott előidézni, a milyent valóban érdemelt is. Hanem az « Grobeckerné - - Vagy na, ne féljen Sz. ur több kitéréstől; inkább én félek tőle s hogy több alkalmam reá ne legyen, bezárom pongyola levelemet: discretiojára bocsátom, csináljon vele a mit tetszik, nem bánja (8)

PHILALETHES.


Szerkesztőségi megjegyzések e cikkhez

ad. 1.) Ha ön tisztelt Philalethes ur, hivatkozva azon valóban nem igen jelentékeny „beneficium“-ra, miszerint t. i. önt a mondott jeles daljátékra elvittem, miért ön maga „libertas“-át adta volna el — erre egész őszinteséggel meg kell jegyeznem, vagy inkább kifecsegnem, hogy valóban alább több helyt kitűnik ön czikkéből, mikép szabadságát csakugyan eladta, azonban e győzelmet se nem a Meyerbeer daljátéka se nem annak az irt esti valódi hős művésznője (Meyer L. k. assz.) de a berlini kellemteljes színésznő, az itt most vendégszereplö Grobeckerné assz. vívta ki. Megbocsásson ön, de bizony az szép nem volt, hogy ön a színpad helyett, inkább a földszinti balfelöli első páholyra pillantott oly gyakran. S z e r k.

ad 2) Őszintén megvallom, hogy álmomban sem jutott volna eszembe, mikép ön Philalethes ur! oly higgadt, Ioyalis és józan nézetű ember —; anno domini 1856, nyolcz esztendővel az 1848—ki forradalom, és két hóval a párisi utolsó örök béke után — oppositionalis viszketeget érezzen magában, csak azért, mivel én azt, mit számos müértöktöl is hallottam, t. i. a bécsi cs. k. dalszínház első énekesnőjének teljes méltánylását, önnek megmondtam, — azon egyszerű okból, hogy egy jeles műélvezetre előre elkészítsem. Csak kiüti magát a szeg a zsákból — csak nem feledheti ön a régi jó táblabirói világot. Ezt azonban, mint alább világosan kisül, csak azért mondja ön, hogy a berlini jeles művésznő általi elbájoltatását — masquirozza. Így jár az ember, ha egy bel esprit-vel megyen színházba! S z e r k.

ad.3) Hát még ha ide gondoljuk azt a varázserejü első páholyt ? A szórakozás annak ily számos tényezői, mellett tudós emberben is nem csak érthető, de megbocsátható is! S z e r k.

ad.4) E nézetben nem osztozom. M a y e r ur ez estvén is annak, hogy a művészetben szép haladást tett, bizonyságát adta, és több helyt oly kedvesen s teljes méltánylást is nyerve énekelt, mikép valóban kiérdemelte azon köztetszést, miben részesedett is.
Szerk.

ad 5) Hiába az az átkozott szórakozás,— az első páholy és arra gyakori kacsingatás még a komoly, a derék kritikust is néha igazságtalanná teszi; Homo sum, humani a me nihil alienum puto. S z e r k.

ad. 6) íme hogy üti ki magát a szeg a zsákból! Az az
átkozott első páholy ! Szerk.

ad. 7) De tisztelt Philalethes ur! ha ön a helyett, mint
egy solid kritikushoz illenék, hogy a színpadra és; az ottani művészetre függeszsze szemeit és figyelmét — máshová kacsingat — másnak tömjénez, és az igazságot is másról mondja, nem arról kiért a színházba ment — akkor a „Rigoletto“-beli kedves dallam „La donna e mobile“ — az ily mobilis ítészre illik, Szerk.

ad. 8) Más alkalommal tisztelt Philalethes úr! midőn önt az ujtéri színházba viszem, ismerve már ön gyulékony szivét és szórakozását, ovatos leszek a tudv. lévő első páholyra nézve. Hiában, a magyar ember, még inkább a magyar szerkesztő, maga kárán szokott tanulni, nem mellőzhetvén önt arra figyelmeztetni, hogy midőn a honorariumfizetés ideje eljön, könnyen úgy járhat velem, mint Simonides a Phaedra meséiből ismeretes győztes bajnokkal, ki t. i. költőnek az öt illető dicséretbe belészőtt magasztalásáért Castor és Polluxnak szerződött díja kétharmadát lehúzta,
„Opus adprobavit, sed mercedis tertiam Accepit partem.“
Ezt jegyezze meg tisztelt Philalethes ur önmagának s más alkalommal, ha velem bármely szinházba jön, szemeit tartsa féken. Szerk

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Nádor Terem

Tóth-Vajna Zsombor - fortepiano (Anton Walter, Bécs 1805)
HAYDN: A Megváltó hét szava a keresztfán Hob. XX/1C (1787) - fortepiano változat

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Joseph Calleja
Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Pier Giorgio Morandi
VERDI: A szicíliai vecsernye - nyitány
VERDI: Rigoletto - Questa o quella (A herceg áriája)
VERDI: Macbeth - Ah, la paterna mano (Macduff áriája)
VERDI: Attila - előjáték
PUCCINI: Tosca - Recondita armonia (Cavaradossi áriája)
MASSENET: Werther - Pourquoi me réveiller? (Werther áriája)
PUCCINI: Manon Lescaut - intermezzo
PUCCINI: Tosca - E lucevan le stelle (Cavaradossi áriája)
MASCAGNI: Parasztbecsület - intermezzo
CSAJKOVSZKIJ: Hat románc, op. 6 - No. 6: Ki kenyerét nem sózta soha könnyel
TOSTI: Ideale
TOSTI: 'A vucchella
PUCCINI: Lidércek - La tregenda
VELLA: Il-Kebbies tal-Fanali
DONAUDY: Vaghissima sembianza
LEONCAVALLO: Bajazzók - intermezzo
LEONCAVALLO: Mattinata

19:30 : Budapest
Pozsonyi úti Református Templom

Szemere Zita, Kun Ágnes Anna, Alexander Kaimbacker, Fellegi Balázs, Neubauer Lóránt
Bécsi Állami Operaház Kórusakadémiája, A la Carte kórus
Vez: Svetlomir Zlatkov
J.S. BACH: János passió
A mai nap
született:
1892 • Germaine Tailleferre, zeneszerző, a "Hatok" tagja († 1983)
1965 • Natalie Dessay, énekes