Tisztelt Búbánat! Elnézést, hogy én csak belinkeltem a Magyar Hírlap cikkét. Abból kizárólag csak egyetlen adatot szerettem volna jól-rosszul kiemelni: Fekete Veronika feliratozó kitüntetését.
Természetesen nem vagyok abban a helyzetben, hogy nevezett énekesnő élete állomásainak okairól bármiféle belső információm lenne. De még emlékszem olyan előadásokra, ahol ő volt Turandot.
És láttam-hallottam olyan külföldi előadásokat (felvételről), ahol egykor vezető énekesek – p. James McCracken, René Kollo – egész kis szerepet alakítottak pályafutásuk végén. Prózai példa: A szó szoros értelmében csak láttam Avar Istvánt már idősen, néma, portási, szerepben a Vígszínház Egy csók és más semmi előadásában.
Arra szerettem volna rámutatni, hogy máshol talán jobban hagyják színpadon befejezni valakinek a művészi létét, mint a Magyar Állami Operaházban. Nálunk meg, mintha kihasználnánk a színház, Operaház iránti szeretetét: „feliratozó”
A csak félig telt nézőtérre bizonyosan nem lehet büszke a tisztelt HÁZ.
Ez a belinkelt cikk részletezi a díjazottak évadbéli megformált szerepeit, fotókat láthatunk a művészekről gálaesti öltözetükben - kezükben a kapott tárgyjutalommal. Ennyivel nyújt többet a másik belinkelt cikknél (lásd a 61812. sorszám alatt a Magyar Hírlap cikkét).
Hányszor lehet belinkelni ezt a díjátadót? Amivel egyébként nem nagyon kellene büszkélkedni!
programjáról... :)))
Ókovács Szilveszter három oldalas interjúban számol be a keresztény évad programkáról a legújabb Új Ember mellékleteként megjelent Mértékadó című műsorújságban.
Köszönöm a kiigazítást, valóban így van, s amire nincs mentség: magamnak fel sem tűnt az elírás, pedig játszottam már eleget az Altrapszódiát... De nem is erre a műre gondoltam, mégcsak nem is a Winterreisére. No mindegy, amúgy sem a konkrét példa a lényeges, inkább a jelenség: hogy sokszor a jelentéktelen, néhol talán még giccsbe is hajló költemények mozgatták meg a zeneszerző(k) fantáziáját, és döbbenetes érzelemgazdagságú, mondanivalójú dalokat voltak képesek alkotni belőlük.
E téma kapcsán nem tud nem eszembe jutni egykori zeneirodalom tanárom, Sólyom György kirohanása, amikor felolvasott egy - sajnos nem tudom, kitől származó - idézetet, mely szerint a Don Giovanni szövege és zenéje jellemábrázolás szempontjából az operairodalom egyik csúcsa. Azon a kitételen volt kiakadva, hogy "szövege és". Merthogy a szövegből a világon semmit nem derül ki, legfeljebb utólag, a zene ismeretében belehallunk ezt-azt, Mozart zenéje az, ami megmutatja az egyes szereplők lelki világát.
Mai cikk a Magyar Hírlap internetes felületén:
Érdekesség a sok díjazott közül:
Gela Lajos emlékére alapított plakettben, amelyet az Opera művészeti támogató területén dolgozó munkatársa kaphat meg, Fekete Veronika feliratozó részesült.
Kapásból mondom: Az a zeneszerző Brahms volt, és az Altrapszódiában dolgozza fel a költemény egyik részletét.
Egy órával ezelőtt ért véget az Erkel Színházban a Csillagóra évadzáró gálaest, amin jelen voltam.
A Csillagóra Gálaesten kitüntetéseket adott át Ókovács Szilveszter főigazgató az arra érdemes művészeknek:
A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja: Melnik Tatjana első magántáncosnő
A Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze: Majoros Balázs címzetes magántáncos
Magyar Állami Operaház Kamaraénekese: Balga Gabriella, Boncsér Gergely és Haja Zsolt magánénekesek
Magyar Állami Operaház Énekkarának Kamaraénekese: Tóth G. Zoltán énekkari művész, címzetes magánénekes
Magyar Állami Operaház Zenekarának Kamaraművésze: […] - sajnos, nem jegyeztem meg a hangszeres művész nevét. Majd elolvashatjuk az Opera honlapján rövidesen.
A műsor és előadói:
1. rész
Puccini: Lidércek – A boszorkányszombat (La tregenda)
Mráz/Csajkovszkij: Csipkerózsika-keringő – Magyar Nemzeti Balett Gyermeknövendékei
Rossini: Olasz nő Algírban – Isabella F-dúr cavatinája („Per lui che adoro”) - Balga Gabriella
Ponchielli: Gioconda – Gioconda és Laura kettőse a II. felvonásból („È un anatèma”) – Sümegi Eszter, Gál Erika
Verdi: Rigoletto – Gilda áriája I. felvonásból („Gualtier Maldè…; Caro nome”) - Sáfár Orsolya
Puccini: Manon Lescaut – Intermezzo
Puccini: Manon Lescaut – des Grieux áriája az I. felvonásból („Donna non vidi mai”) - Boncsér Gergely
Manen/Satie: Trois Gnossiennes - Felméry Lili és […]
Puccini: Tosca – Te Deum - Kálmándy Mihály, km. Csiki Gábor karigazgató (ezúttal szólóénekesi minőségében), és az Énekkar
– szünet –
2. rész
Forsythe/Schubert: A tökéletesség szédítő ereje | The Vertiginous Thrill of Exactitude –Melnik Tatjana és még két balerina, valamint két férfitáncos […]
The Gershwins: Porgy és Bess – Porgy és Bess kettőse a II. felvonásból („Bess, You is My Woman Now”) - Sáfár Orsolya, Palerdi András
The Gershwins: Porgy és Bess – Sporting Life áriája a II. felvonásból („It Ain't Necessarily So”) - Balczó Péter és az Énekkar
Puccini: Edgar – Frank áriája az I. felvonásból („Chi detto…; Questo amor”) - Haja Zsolt
Puccini: Turandot – Bevezetés és Kalaf áriája a III. felvonásból („Così comanda…; Nessun dorma”) - Boncsér Gergely, Énekkar
Puccini: Turandot – Zárókórus - Énekkar
Házigazda: Ókovács Szilveszter főigazgató
Rendező: Almási-Tóth András művészeti igazgató
Karmester: Kocsár Balázs főzeneigazgató
Koreográfus: Solymosi Tamás balettigazgató
Karigazgató: Csiki Gábor
Ez így van, és majdhogynem szükségszerű. Mondjuk érdemes megvizsgálni irodalmi szempontból "A téli utazás a Harz-hegységben" című művet, és megnézni, mit művelt belőle egy Schubert nevű zeneszerző! Általában is megállapítható, hogy többségében nem a remekbeszabott költeményekből lesznek a kiváló dalok. Van kivétel, hogy ne lenne, de nem ez a jellemző. És itt még van is valami alapja az összevetésnek, mert e költemények nem azzal a céllal születtek, hogy "dalként végezzék". Viszont az operai librettó eleve a zenének van alárendelve, következésképpen az már csak hab a tortán, vagy szerencsés véletlen, ha még irodalmi értéke is van, nagyon nem fair dolog összevetni egy librettót egy operával, mert már maga a két műfaj nincs egy súlycsoportban.
A János vitéztől giccses volta mellett mindig is taszított az a tény, hogy gyengén adják elő, próba nélkül, valamilyen gyakorlat nélküli zeneakadémistát az árokba dobva. Én zsenge ifjúként megfogadtam, hogy eccer az életben elmegyek a Csárdáskirálynőre, bár ezt mindmáig nem teljesítettem, ugyanakkor nyilvántartom. Az a fránya filológiai pontosság! Engem az eredeti vagy a szerző által jóváhagyott végső verzió érdekel, az Operettszínház átdolgozása nem. (Töredékesen fennmaradt (színpadi) művek esetében az a helyzet, mint amit az előbb Mogyeszt Petrovicsról írtam.)
Beismerem: A Gluck előtti operák nem érdekelnek, így Monteverdi meglehetősen hidegen hagy. Muszorgszkij 3 operája közül a Boriszt a szerző eredeti hangszerelésében kell(ene) előadni, itt persze felmerül a lengyel felvonás és/vagy a Vaszilij Blazsennij (bolond!!!) jelenetének kihagyása, a végső sorrend, azaz Borisz halálát kövesse, netán előzze meg a forradalmi jelenet, és ha megvolt előzőleg a Vörös téri jelenet, akkor tegyük túl magunkat azon a logisztikai kérdésen, miként jut el a (szent) bolond, az operairodalom egyik legcsodálatosabb epizódszereplője a Moszkvától 400 km-re lévő erdőbe. (Válasz: Unalmas volt neki Moszkva, megindult nyugat-délnyugatnak, oszt egyszer csak odaért, ugyanakkor az ellenkező irányból az Ál-Dimitrij, Marina Mnyszek, az előbbiek udvartartása, a 2-2 jezsuita és kolostorszökevény is.) A Hovanscsina áprilisi előadása tetszett ugyan, bár laikusként nekem jobban tetszett Sosztakovics hangszerelése (felvételről), különös tekintettel a darab lekerekítésére. A szorocsinci vásár esetében annak is örülnék, ha egyáltalán előadnák, felőlem akár Gipsz Jakab hangszerelésében és kiegészítéseivel.
Őszintén: többször. A III. emeletről nem. Kezem a szívemen. Nem elrettentő: múzeumi tárgy. (Vannak elrettentő múzeumi tárgyak is.)
Messzire vezetne és itt off is lenne annak vizsgálata, kiért és miért rajonganak vagy nem rajonganak az emberek, köztük -és ez fontos- a fiatalok, akiknek zenei-irodalmi nevelése meghatározza felnőttkori ízlésüket. Súlyos frontok nyílnának itt meg, ha pl. a Jókai-művek vagy a jelen eszmecsere tárgyát képező János vitéz és sok más kötelező kánonbéli mű iránt tapasztalható elutasítás, érdektelenség kerülne terítékre. Mozartot nem hasonlítanám Kacsóh Pongráchoz, főleg európaiság tekintetében nem. Más népekről nem mesélnék, de nem is kell. Nem minden nemzet tartja magát zenei nagyhatalomnak -a magyar viszont nagyon is- ők más dolgokban jeleskedtek a (kultúr)történelem során. Lehet, hogy "Humperdinck műve sohasem érte el a János vitéz páratlan népszerűségét", ellenben az egész világon nagyjából az egyetlen karácsonyi klasszikus zenei alternatívája A diótörőnek. Ugyanez aligha mondható el a János vitézről.
Jó eséllyel mindenki, aki itt van...különben nem lenne, nem lennénk itt.
A két közkedvelt elrettentő librettó-példa, A trubadúr és a Forza nem annyira bonyolultak, ha nem mélyed el az ember apró-cseprő részletekben. Faék egyszerűségű szerelmi háromszög-történet az egyik (Ferrando elbeszélésére érdemes figyelni az elején, úgyis jó zene és abban sok minden kiderül visszamenőlegesen), faék egyszerűségű bosszú(vágy) háromszög-történet a másik, utóbbiban néhány színesítő mellékszál. Ellenben pl. a Ring...aki fejből többé-kevésbé pontosan elmondja nekem a történetet -a szimbolika megvilágítását nagylelkűen elengedem- az a vendégem lehet...a tegnap befejeződött MüPa-Ringre :-) és/de attól a Ring még nagyszerű és érdekes. Leonak se ment volna, ha kérdezik és rájött volna, milyen egyszerűek a Verdik a Wotan-s(z)agához képest.
Nono!Daunerni is hibásan,"magyarosan" írja ki napról-napra a Kimernya?-megfejtéseket?Nekem megfelel úgy is,pláne ha eltaláltam :-)
Nagyon nem értek egyet a zárójelbe tett megjegyzéssel - "(sznoboknak Leo Slezak)"! OK, szép a magyar nyelv, de le kéne már végre szokni az örökös név- átirásokról!
NEM és NEM: WAGNER Richard, STRAUSS János, PAVAROTTI Luciano, BACH János Sebestyén stb. - elég volt a magyarosításból! Akit pl. úgy hívnak, hogy Richard WAGNER, az nem WAGNER Richard!!! Na csak ennyi!
Csatlakozom! Ideje bevallanom bűneimet, én "operalátpgatói pályafutásomat" anno a Diótörővel kezdtem, majd jött a Hattyúk tava, a János vitéz, aztán a Háry, aztán szép sorban a többiek! És temészetesen láttam a Parsifalt, nem is egy alkalommal, de sznobnak eddig még sosem éreztem magam.
Ami pedig egyes szövegirók irodalmi képességeit, vagy a librettók színvonalát illeti, az egykülön téma.Ha valaki véletlenül őszinteségi rohamot kapna, és megpróbálná röviden, tömören megfogalmazni pl. A végzet hatalma, vagy pláne a Trubadúr tartalmát, azt hiszem gondban lenne. Egy az operához valami értő Slezák Leo (sznoboknak Leo Slezak) önéletirásában Operakalauz néven egy külön fejezetet szentel az operalátogató közönség felvilágosításának, tudják már szegények, hogy mit látnak. Néhány opera (Lohengrin, Hugenották, stb) tartalmának ismertetése után sorra kerül a Trubadur. A tartalmi megfogalmazás egyetlen mondat: "Fogalmam sincs"- Ennek ellenére azt hiszem, ez az opera máig köszöni jól van, és nem szenced nézőhiányban! Még az esetenkénti vitatható rendezések ellenére sem.
Ezek szerint többen is vagyunk így, baráti körtől függetlenül.
Annak a „kis” Kodálynak érdekes módon megfeleltek.
Verdi, Puccini legjobb librettistái, még ha jó költők voltak is, „mérhetők” tán a zeneszerzők zsenijéhez és múlhatatlan világhírnevéhez? A „tsaknak” nem is az a dolguk, hogy „mérhetők” legyenek. (Az eb karóhoz kötésére viszont alkalmasak.)
Nyugodtan térj ki a hitedből!
A János vitézzel kezdtem az Erkel Színházba járást, a Pesti Színház és a Nemzeti Színház előadását is beleszámítva eddig 12 alkalommal láttam. Merthogy mi mással kezdtem volna gyerekként, miért ne néztem volna meg mindig újabb énekeseket a felújításokban, új betanulásokban, és miért ne próbáltam volna szórakoztatni vele családunk újabb nemzedékeit?
Ennek ellenére jegyet váltottam a Parsifal bemutatójára 1983-ban, és nyomban megnéztem az évad valamennyi Parsifalját. Eddig 11 alkalommal láttam, és már váltottam egy bérletet az áprilisra kitűzött felújítás egyik előadására, az lesz a 12.
Szerintem vannak a Parsifal nézői közt más János vitéz sújtotta emberek rajtam kívül is. (És fordítva.)
„A filológiai pontosság megszállottjaként” pl. Monteverditől és Muszorgszkijtól is csak ódzkodni van lehetőséged.
A János vitézért nem rajong az ember egy zenerajongói élten át. Amikor megismerte nagyobb szerzők jobb műveit, megmarad az elismerés, a szeretet és a hála, ezek már nem azonosak a rajongással. Hála alatt azt értem, hogy az ember hálás azoknak mesejátékoknak, zenés műveknek, amelyeken keresztül a zenés színjátszás bűvöletébe került gyerekkorában.
A német nagypolgárok annak idején azért rendelték meg a Jancsi és Juliskát, hogy gyermekeik minőségi (amolyan wagneri erdőzenés) muzsikán keresztül kedveljék meg az opera műfaját. Humperdinck műve sohasem érte el a János vitéz páratlan népszerűségét. Legutóbbi, „művészrendezői” előadása viszont páratlan bukásnak bizonyult az Erkel Színházban.
Mesélj még valamit a zenei világtérképről, amelyen a magukat büszkén kihúzható és a szégyenkezésre ítélt népek átlagos „klasszikus” zenei ízlése látható! Nekem, aki sosem jár odafenn, a sznobok Olümposzán. Cserébe mesélek egy sehr, sehr europäische salzburgi hölgyről, akitől megkérdezték egy tévéműsorhoz, mit jelent számára Európa. Az felelte, hogy számára Mozart jelenti Európát. (Nem megható?) Mélyen elhallgatta, hogy maguknak tulajdonítják Lehárt és Kálmánt, akikért (ma sincs erre más szó) rajonganak.
Őszintén: hányszor láttad azt a minduntalan elrettentő precedensként említett „pesti Bohéméletet”? Hányszor az Erkelben, hányszor az Operában? Láttad-e az Operában a III. emeletről is? (Nem kell válaszolnod, elég, ha a szívedre teszed a kezed, gondolatban.)
Csatlakozom. Mellesleg Heltai Jenő 1944/45-ös ostromnaplójában olvastam, milyen -tragikomikus?- volt számára, hogy üldözöttként, bújkálóként, sárga csillag viselésére kötelezettként a rádióban rendszeresen a saját verseire írt János vitézt hallgat(hat)ta. Olyankor nem számított "az" és ő nem számított "annak", bár a nevét nyilván nem mondták be.
Nézd, én pl. váltottam jegyet mindkettőre és persze sok másra. Anélkül nem venném a botorságot és a bátorságot, hogy jó vagy rossz szót emeljek pl. a János vitézre...vagy a Parsifalra.
Nem dicsekedtem, csak elmondtam szerény véleményemet. Valamiről pedig lemaradhattam: mikor foglalták törvénybe, hogy jó (vagy rossz) "magyar embernek" fülig szerelmesnek kell lennie Kacsóh Pongrác (zárójelben: vagy akár Petőfi) János vitézébe? Fülig = azért kell, hogy jobban hallhassa, hátha akkor tényleg beleszeret. Ja és akkor hol kell leadnom a nemrég megújított magyar útlevelemet?
Sőt kortárs operákra is ,,,etc. :-)
...és mindenttudók ...
Klárika-Klárika, snob -nak lenni, biztosan jobb érzés ...
Kicsi a valószínűsége, de azért lehetséges. Az emberek között is vannak mindenevők.
Bizonnyal pongyolán fogalmaztam: Garay a magyar irodalom kismestere. Minden nemzeti irodalomban bőven akadnak megfelelői. Nélkülük az adott nyelvű irodalom elképzelhetetlen. Harsányi korának felkapott lektűrszerzője, akihez Kodály egyáltalán nem mérhető. Paulinyi még kevésbé mérhető Kodályhoz.
Talán törlik, ha vége az évadbak. Itt jegyzem meg: Nyári Károlyról a büdös életben nem hallottam addig, amíg pár éve szemembe nem tűnt egy óriásplakát, amely kb. olyan lelkesedéssel dicsőítette, mintha Caruso lépne fel az Erkelben.
Azért kötve hiszem, hogy aki elmegy a János vitézre, az mondjuk a Parsifalra is jegyet vált, és fordítva.
Márpedig a Háry, ahogyan Kodály & társai megírták, a Horthy-rendszer gyermeke. A Kékszakállú a boldog békeidőké. I ták dálse.
Legalább egyetértünk valamiben. Én azért ódzkodtam mindig is az ilyen daraboktól, első sorban az operettektől, mert a filológiai pontosság megszállottjaként tudom, hogy nem az eredetit adják elő, miután a színház vezetősége vagy a rendező stb. úgy döntött, hogy eredeti formájában előadhatatlanok.
Csatlakozom Hangyász fórumtárs véleményéhez: giccs. Ez egy ténymegállapítás, mindenfajta indulati elem nélkül. :)
De gustibus non est disputandum - de azért magyar emberként egy ilyen véleménnyel nem dicsekednék!
Kacsóh Pongrác szép és míves zenét írt a János vitézhez. - Ahogy gyermekkorunkban már megismertük Petőfi János vitézét, később megismerjük Kacsóh zenéjét. Teljesen mindegy, hol áll a zenei világtérképen , a miénk és egy magyarnak mindig is megdobbantja a szívét. Vannak ilyen egyszerű dolgok....
Nem vállalkozom a két irodalmi alkotás összevetésére, de a daljátékról már megírtam kb. ugyanezt (61748). Annyit hozzáteszek még, hogy a János vitéz-daljáték iránti rajongás nagyjából elhelyezi az átlagos magyar "klasszikus" zenei ízlést a zenei világtérképen.
Fordítsuk át a gondolatmenetedet bécsi Toscáról pesti Bohéméletre. Hátha ugyanaz a helyzet itt is...
Az, hogy az Opera hivatalos honlapján még mindig hirdetik például Korda György vagy Nyári Károly életmű koncertjére a jegyvásárlási lehetőséget, hagyján.
Az, hogy az alábbi internet hely rossz címmel, de a 2019.évi Primavera Fesztivált hirdeti az Eiffel Műhelyházba, 5 vidéki színház részvételével, 2019.június 11-16 közötti időszakban, hagyján.
http://www.opera.hu/musor/megtekint/primavera-fesztival-2018/
De azért az figyelemre méltó, hogy az Ön által idézett kormányhatározat „legkorábban 2021 őszi” Operaház átadásról ír, addig az Operaház hivatalos honlapja még mindig nagy-nagy betűkkel közli, hogy „az Operaház felújítás miatt 2020-ig zárva tart”.
Ez már több mint bűn, ez hiba.
Sem Garay János elbeszélő költeményének, sem a Háry Jánosnak a története nem butácska. Kerettörténetbe szerkesztett mese. A franciákat, a bécsi udvart csupán áttételesen figurázza ki. Valójában az obsitos összetett, szeretetre méltó alakját, aki elsősorban a képzeletével, méghozzá paraszti képzelelével meséli el a kalandokat, szimbolizálva a kicsinységét mások kicsinységével kompenzálni akaró magyarok önvigasztalását.
A János vitéz című daljáték még idézőjelben sem mondható Petőfi költeménye átdolgozásának – amint a Manon Lescaut, a Traviata, a Carmen, A ravasz rókácska, az Anyegin, A bahcsiszeráji szökőkút sem a témaadó művek átdolgozásai.
Kacsóh semmilyen gazdasági céget sem alapított szerzőtársaival. Heltai Jenő korának egyik legkiválóbb, mára klasszikusnak számító költője és színpadi szerzője.
A János vitéz című daljáték simán kimeríti a giccs – elképzeléseid és indulataid szerinti – fogalmát.
A János vitéz című daljáték nem azonos az Erkel Színházban 1968 februárja óta (immár több, mint fél évszázada!) látható, kiábrándító színpadi előadásokkal.
Hallottam valaha egy viccet, nem tudom idézni, de az volt a lényege, hogy Mórickának mindenről AZ jut eszébe. Miért ez az asszociáció? Mert vannak emberek, akiknek mindenről a Horthy rendszer jut eszükbe. Ha emlékezetem nem csal, Kodály az ötletet Garay János reformkori költő Az obsitos c. elbeszélő költeményéből merítette. Őt talán nem lehet a Horthy-rendszer támogatásával megvádolni! Bár, középiskolás koromban a magyar irodalmat oktatni hivatott "tanerő" Petőfi Sándor "Akasszátok föl a királyokat" c. versének elemzésekor a korai kommunizmus csíráira mutatott rá. (ez zárójeles megjegyzés ) Valamennyi környező ország zeneszerzőjének vannak operái,melyek a néphagyomány alapján íródtak, és nem egy esetben, sőt többnyire az ébredező nemzeti öntudatot szolgálták. Alig hiszem, hogy valaki ezt bűnükül merné felróni! A " Mi megmondjuk/megmutatjuk nektek, mi a jó" mottó kapcsán egyébként nekem nem a Horthy-rendszer, hanem egy más névvel fémjelzett rendszer jut eszembe!
A mi
Harsányi Zsolt és Paulinyi Béla librettója beleilleszkedik a megszilárdult Horthy-rendszer kultúrpolitikájának fő áramába. Manapság alig vizsgálják ezt a témát, pedig hálás terület. A hagyományos recept alapján: "Mi megmondjuk/megmutatjuk nektek, mi a jó" mottóval készült butácska történet bizony a vidéki/falusi amatőr színjátszókörök részére készült. Kodály zenéje, amely sokkal több népdalok meghangszerelésénél, a népszínművet nem hogy megnemesíti, hanem platinával vonja be. (Már nem tudom, hol olvastam az elmúlt 25 évben, hogy bizony a Trianonban vétkesek felé is fricskát mutat a franciák/a bécsi udvar/a cseh udvaroncok kifigurázásával. Ugyanakkor - ezt én teszem hozzá - az angolszász hatalmak, Szerbia és Románia szükségszerűen kimaradnak.
Kacsóh és tsainak Petőfi csodálatos költeményéből készített "átdolgozása" simán kimeríti a giccs fogalmát.