Bejelentkezés Regisztráció

A komolyzene mint jutalom


53 Búbánat 2016-01-27 20:23:23
A sokoldalú, zeneszerzőként és klarinétművészként is ismert Vajda Gergely karmesterrel készített interjú olvasható az RTV Részletes jövő heti számában (2016. február 1-7.) + két színes fotót is készült róla. Február 3-án 19.30-tól a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében vezényel napjaink egyik legnevesebb magyar karmestere: a koncert programján szerepel Vajda Gergely saját műve, a klarinétokra és nagyzenekarra írt szimfóniája is, amit ősbemutatóként hallhat majd a közönség. Erről a darabjáról ezt mondja Vajda Gergely: "klarinétverseny, sőt versenymű két klarinétra is akad bőven. Olyan szimfonikus műről azonban nem tudok, ahol két egyenrangú klarinét hangszíne, virtuozitása, illetve a hangszer általános jellemzői határozzák meg a teljes zenekar hangzását és a zenei anyagok karakterét. A műben egyébként két idézet is megszólal. A lassú tételnek a Szól a kakas már című népdal az alapanyaga, míg az utolsó tételhez kapcsolódó Utójátékban a ma már a világon mindenütt játszott szóló klarinét darabomat, a Fényárnyék-remegést idézem fel." A műsoron szerepel továbbá Enescu I. román rapszódiája és Dvorak VIII. szimfóniája, melyeket ugyancsak Vajda Gergely vezényli. Ezekre a darabokra is kitér az RTV Részletesben olvasható interjújában. A klarinét szólókat Varga Gábor és Szepesi János játssza a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának élén. A Bartók Rádió élőben közvetíti a hangversenyt.

52 tiramisu 2014-01-03 21:11:17 [Válasz erre: 51 Búbánat 2014-01-03 18:24:29]
Szuper, hajrá fiatalok! :-)

51 Búbánat 2014-01-03 18:24:29
[url] http://fidelio.hu/edu_art/hirek/verdi_es_wagner_legavatottabb_ifju_ismeroi; Verdi és Wagner legavatottabb ifjú ismerői [/url] • 2013. december 25. - • Fazekas Gergely - • Fidelio - "Véget ért a kettős bicentenárium alkalmából rendezett, "Vándorélet 2.0 - Verdi és Wagner nyomában" című, középiskolások számára rendezett műveltségi vetélkedő. A nyolc héten keresztül interneten zajló szellemi megmérettetés döntőjébe hat csapat jutott be, míg a december 15-én a Zeneakadémia frissen felújított Solti Termében tartott finálét a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium csapata nyerte. A Jeunesses Musicales Magyarország Egyesület és a Zeneakadémia által szervezett, az Erste Bank támogatásával és a Bartók Rádió médiatámogatásával megvalósult szellemi megmérettetésre 70 középiskolás csapat jelentkezett. A csapatoknak a nyár folyamán Julian Budden Verdi-monográfiájából és Barry Millington Wagner-könyvéből kellett készülniük. A nyolc online forduló során a diákok megismerkedtek az operatörténet két óriásának életútjával, behatóan tanulmányozták a Trisztán és Izoldát, valamint Verdi Traviátáját, emellett pedig a legkülönfélébb feladatok megoldásával bizonyították zenetörténeti felkészültségüket. A Zeneakadémia Solti Termében rendezett döntőn a hat legjobb csapat (három társaság a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumból, egy-egy csapat pedig a paksi Vak Bottyán Gimnáziumból, a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnáziumból és a budapesti Kodály Zoltán Kórusiskolából) illusztris zsűri előtt adta tanúbizonyságát annak, hogy méltán jutott a fináléba. A zsűriben Marton Éva Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas operaénekesnő, Batta András kormánybiztos, a Zeneakadémia volt rektora, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója és Farkas Zoltán, a Bartók Rádió intendánsa vett részt. Miként a döntő folyamán elmondták, kifejezett megkönnyebbülésükre szolgált, hogy nem nekik kellett a feladatokat megoldaniuk (a Trisztán néhány vezérmotívumát felismerniük, Verdi-operahősök fiktív apróhirdetései alapján beazonosítaniuk operacímeket, tesztkérdésekre válaszolniuk stb.); ugyanakkor őszinte elismeréssel adóztak a fiatalok előtt, akik lenyűgöző lelkesedéssel és felkészültséggel vettek részt a vetélkedőn. A vetélkedőt végül a salgótarjáni Uzoni Muzsikusok csapata nyerte (Gyetvai Rebeka, Gyöngyösi Anna, Nagy Jázmin, Virágos Dorottya, Kovács Petra; tanáruk Virágos Erzsébet). A Magyar Állami Operaház, a Zeneakadémia, a Művészetek Palotája, a Libri- és Rózsavölgyi kiadók által összeállított ajándékcsomagján túl egy hatfős olaszországi utazással lettek gazdagabbak."

50 tiramisu 2008-06-28 20:05:14 [Válasz erre: 40 musicus2 2008-06-28 18:41:13]
Jajjjj, ilyen részletesen nem kellett volna... Most már minden jobb cukrászda bezárt.....:-((((((((((((((((( Ilyen tiramisut én nem eszem, amiről írtál! A hasonlatod szuperrrrrrrr!!!!!!!!!!

49 Speranza 2008-06-28 20:01:45 [Válasz erre: 48 tiramisu 2008-06-28 20:00:23]
Aztán később adta egy előadást a rádióban, de akkor már mások álltak be...

48 tiramisu 2008-06-28 20:00:23 [Válasz erre: 47 Speranza 2008-06-28 19:33:39]
2000-ben volt a premier. Láttam egy előadást. Domingo ellenállhatatlan volt, mint sok más darabban. Igazi charmeur és isteni a humora. (2000. március 11.-i előadás F. von Stade kellemes hangú, dekoratív Hanna volt. Ő inkább pasztell árnyalatban, de nagyon jó párost alkottak. A közönség zabálta és nagy siker volt.

47 Speranza 2008-06-28 19:33:39 [Válasz erre: 46 Búbánat 2008-06-28 19:26:20]
Ezt magyarázom én is, a Víg özvegyet pl. a Metropolitan Plácido Domingo és Frederica von Stade főszereplésével mutatta be jó tíz-tizenkét évvel ezelőtt...

46 Búbánat 2008-06-28 19:26:20 [Válasz erre: 45 Speranza 2008-06-28 19:15:44]
Ha már itt tartunk, Lehár egyes operai igényű műveit világszerte Operaházak (is) bemutatják, műsorrendben tartják: A víg özvegy, A mosoly országa, Giuditta. A Cigányszerelem átdolgozását Garabonciás címmel eleve a Magyar Operaház felkérésére írta, s az ő vezényletével mutatták be 1943-ban.

45 Speranza 2008-06-28 19:15:44 [Válasz erre: 42 virius 2008-06-28 19:03:10]
Lehár is írt operákat: Rodrigo (egyfelvonásos, 1903), Tatjana (Kukuschka) 1896. A Friderikát pedig daljátéknak, a Giudittát meg zenés komédiának nevezte (utóbbit Bécsben Cheryl Studer is énekelte a Volksoperben...)

44 virius 2008-06-28 19:11:12 [Válasz erre: 43 Speranza 2008-06-28 19:04:21]
Nézőpont kérdése. (Off: na erről jotja eszembe, hogy a szcientológia nevű áltudomány is azért lett vallásnak törzskönyvezve anno, mert így nagyobb adókedvezményhez juthatott a feltaláló, amúgy ideológiailag semmi köze ahhoz, amit mi vallásnak hívunk. On)

43 Speranza 2008-06-28 19:04:21 [Válasz erre: 42 virius 2008-06-28 19:03:10]
És szerinted tényleg operett? Mármint zeneileg belefér a műfajba?

42 virius 2008-06-28 19:03:10 [Válasz erre: 41 Speranza 2008-06-28 18:47:15]
Azért írta operettnek, mert minden operájára a Ricordi céggel szerződött, ezt meg nem nekik szánta, legalábbis így tudom... :-)

41 Speranza 2008-06-28 18:47:15 [Válasz erre: 39 virius 2008-06-28 18:27:24]
Persze, Puccini meg operettnek írta a Fecskét, mégse hallottam volna soha, hogy az Operettszínház elővette volna... XD

40 musicus2 2008-06-28 18:41:13 [Válasz erre: 22 tiramisu 2008-06-21 21:32:54]
Ne viccelj, szeretem a mascarponét is, és a belőle készült édességet is, ha jól van elkészítve. Ettél már tisztázatlan eredetű, összetételű és korú, édesítőszerrel, és mesterséges aromákkal, tartósítókkal és ízfokozókkal, mesterséges színezékkel és állagjavítóval fűszerezett tiramisut? Mert én sajnos, igen. Egyébként gyönyörű volt és étvágygerjesztő küllemű, de alig ehető egy ép ízlésű ember számára. Ez volt a sütemények Szentpétery Csillája. A borhabtekercs? Persze, sőt, láttam már borhabtortát, sőt, borhabkelyhet is. Persze, ezt is el lehet rontani. Az indiáneren túl ne feledkezzünk meg a négercsókról sem... Nem nyitunk egy \"haspók\" topicot? Wise lenne az egyik törzsvendég, de én sem tartanám magam távol innen...

39 virius 2008-06-28 18:27:24 [Válasz erre: 38 Speranza 2008-06-28 18:15:48]
Na igen, de Offenbachhal vált ketté az opera és az operett, noha ő maga minden színpadi művét operának nevezte (opéra comique), az utókor már csak utolsó művét, a Hoffmann meséit tekinti operának.

38 Speranza 2008-06-28 18:15:48 [Válasz erre: 37 virius 2008-06-28 18:08:28]
Hát azért legalábbis Strauss meg Offenbach esetében e a \"kasztrendszer\" csődöt mondana, hiszen ugyebár Strausstól a Cigánybárót vagy a Denevért inkább operaházakban adják elő, a Hoffmann meséire meg senkinek nem jutna eszébe azt mondani, hogy könnyűzene... :-P

37 virius 2008-06-28 18:08:28
J. Strauss, Offenbach, Lehár - lassan eljutunk egy komolyzenés topikban a könnyűzenéig... :))) (Legalábbis a FIlharmónia/ORI, illetve Hungaroton/Qualiton/Pepita korszakban nálunk szigorú kasztrendszer volt a zenei műfajokat illetően...)

36 macskás 2008-06-28 12:26:28 [Válasz erre: 34 Búbánat 2008-06-27 20:59:54]
Lehár is volt:)

35 zuniga 2008-06-28 12:04:28
\"A zenében a következő történik velünk: először is meg kell tanulnunk meghallanunk, kihallanunk, megkülönböztetnünk bizonyos módokat és bizonyos alakzatokat, amelyet magánvaló életként szigetelünk el és határolunk körül, majd fáradságra és jóakaratra van szükség, hogy egyáltalán elviseljük ezt minden idegensége ellenére, türelemmel kell elszenvednünk látványát és kifejezésmódját, jó szívvel kell lennünk furcsasága iránt - végül eljön az a pillanat, amikor megszokjuk, amikor már várjuk, amikor gyanítjuk, hogy hiányozni fog, ha nem lesz, és ezentúl már állandóan a kényszer erejével fejti ki ránk a hatását újra meg újra, varázserőt gyakorol ránk, egészen addig, amíg alázatos és gyönyörtől megittasult szerelmesei nem leszünk, akik nem akarnak jobbat a világtól, csak őt és újra csak őt (mármint a zenét). -Ám nem csupán a zenében történik ez így velünk: hanem minden dolgot, amelyet most szeretünk, ily módon tanultunk meg szeretni. Jóakaratunkért, türelmünkért, egyenességünkért, gyöngédségünkért, az idegenek irányában mutatott jámborságunkért végül azzal kárpótolnak minket, hogy az idegen apránként leveti fátylát és egyszer csak új, leírhatatlan szépség áll előttünk - ez az ő hálája a vendégbarátságunkért. Aki önmagát szereti, az is csak ezen az úton tanulhatta meg: más út nincs. Szeretni is meg kell tanulni.\" Nietzsche

34 Búbánat 2008-06-27 20:59:54
Ne felejtkezzünk el Offenbachról sem, az 1983-as esztendőből...

33 tarnhelm2 2008-06-27 07:39:47 [Válasz erre: 32 Speranza 2008-06-26 23:52:40]
Meg ifj. Johann Straussról!

32 Speranza 2008-06-26 23:52:40 [Válasz erre: 30 virius 2008-06-26 15:39:08]
Bach-ról is volt tévésorozat.. Sőt Verdiről is!

31 macskás 2008-06-26 23:50:11 [Válasz erre: 21 musicus2 2008-06-21 21:10:54]
...vagy Édes Anna?

30 virius 2008-06-26 15:39:08 [Válasz erre: 16 Pancoletti 2008-06-21 12:29:22]
Erről jotja eszembe: amikor a nyolcvanas években két tévéfilmsorozat is volt, az egyik Lisztről, a másik Wagnerről, akkor volt az a rádiókabarétréfa, hogy a renitenskedő rabokkal végignézetik a Liszt-tévésorozatot, ha akkor sem javulnak meg, akkor az egész Wagnert is, a címszerepben Richard Börtönnel... :)))

29 tiramisu 2008-06-21 23:39:38 [Válasz erre: 24 Kúp Flóris 2008-06-21 21:44:44]
Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!

28 Pancoletti 2008-06-21 23:27:03 [Válasz erre: 26 Pancoletti 2008-06-21 23:26:35]
de csak magamban. :-)))

27 Pancoletti 2008-06-21 23:26:42 [Válasz erre: 26 Pancoletti 2008-06-21 23:26:35]
kezdelek

26 Pancoletti 2008-06-21 23:26:35 [Válasz erre: 19 virius 2008-06-21 19:46:36]
amúgy:ha figyeled, lassan kezdeled körülhatárolni! :-)))

25 Pancoletti 2008-06-21 23:26:06 [Válasz erre: 24 Kúp Flóris 2008-06-21 21:44:44]
:-)

24 Kúp Flóris 2008-06-21 21:44:44 [Válasz erre: 23 tiramisu 2008-06-21 21:41:08]
Ipi - Apacs ! Indy (zs)áner :)

23 tiramisu 2008-06-21 21:41:08 [Válasz erre: 21 musicus2 2008-06-21 21:10:54]
Az INDIÁNERről nem is szólva! :-)))

22 tiramisu 2008-06-21 21:32:54 [Válasz erre: 21 musicus2 2008-06-21 21:10:54]
A TIRAMISU a legfinomabb édességek egyike, ha jól van elkészítve. Akkor nem lehet megunni! Tetszik a neve : Dobj fel! Hát ez a legjobb benne! Émelyítően édeskés? Nem, nem !pont olyan , amilyennek lennie kell! :-))) RIGÓ JÁNOS sem rossz, de bevallom inkább a fúvósokat preferálom, nem a vonósokat ( persze attól függ ! ) Erről jut eszembe a BORHABTEKERCSet ismered?

21 musicus2 2008-06-21 21:10:54 [Válasz erre: 20 tiramisu 2008-06-21 20:58:24]
Bizony, már a nickje is. Olyan émelyítően édeskés. Még hogy tiramisu... te, te Rigó János!

20 tiramisu 2008-06-21 20:58:24 [Válasz erre: 19 virius 2008-06-21 19:46:36]
A téma felvetéseidről.

19 virius 2008-06-21 19:46:36 [Válasz erre: 14 tiramisu 2008-06-21 11:40:02]
Miből gondoltad, hogy nő vagyok? Talán a stílusom George Sand-os vagy Kaffka Margit-os? :)))

18 tiramisu 2008-06-21 13:42:22 [Válasz erre: 17 Pancoletti 2008-06-21 12:30:13]
Aha.......

17 Pancoletti 2008-06-21 12:30:13 [Válasz erre: 14 tiramisu 2008-06-21 11:40:02]
ki mondta, hogy hölgy? :-)))

16 Pancoletti 2008-06-21 12:29:22 [Válasz erre: 12 virius 2008-01-28 15:40:41]
ha pedig rosszak, akkor Stockhausent kell egész álló nap hallgatniuk! :-)

15 macskás 2008-06-21 11:51:02 [Válasz erre: 14 tiramisu 2008-06-21 11:40:02]
Édesnek biztos édes:)

14 tiramisu 2008-06-21 11:40:02 [Válasz erre: 10 virius 2007-07-09 23:23:39]
visszaemlékezéseid alpján (különböző fórumokon), Te sem lehetsz már az a harmatos hölgy! De legalább szép vagy?

13 indymedia 2008-06-21 03:14:03 [Válasz erre: 12 virius 2008-01-28 15:40:41]
A raboknak sokkal jobb dolguk van a börtönben mint sokaknak ebben a gyurcsányista országban.

12 virius 2008-01-28 15:40:41
Most látom csak, hogy a \"Zene a börtönben\" topikhoz is társulhat az itteni főtéma: a jó magaviseletű raboknak lehet jutalmul komolyzenét játszani.

11 virius 2007-12-08 21:11:29
A \"Végveszélyben\" topik témájához itt is hozzáadok egy megjegyzést: hovatovább tényleg JUTALOM lesz, ha a Magyar Rádióban (oppardon, az emer-en) komolyzenét fog ki az emberfia... :(

10 virius 2007-07-09 23:23:39 [Válasz erre: 9 vichy 2007-07-09 09:51:32]
Én nem a csúnya - hogy ne mondjam, \"öregecskedő\" operaénekes \"nénikre\" gondoltam, hanem a tendenciára, amelyet más topikokban is megtárgyaltunk. Ha nincs komolyzene, nem lesz egészséges társadalom. Mit is mondott Kodály? Zene nélkül nincs teljes ember.

9 vichy 2007-07-09 09:51:32 [Válasz erre: 8 virius 2007-07-09 01:04:53]
Én tényleg jutalmazásra használom: ha jól viselkednek a gyerekek, lefekvéskor hallgathatnak operanyitányokat. Csúnya operaénekes nénik képével viszont - másokkal ellentétben - nem szoktam sakkban tartani őket:-)

8 virius 2007-07-09 01:04:53
Lassan ott tartunk, hogy a komolyzene hallgatása tényleg jutalom lesz azon szerencséseknek, akik ezt kifogják. Vö.: Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban?; A komolyzene jelene és jövője Magyarországon c. topikok.

7 dreboot 2005-11-15 05:11:33
Tessék 130 év magány! 7140. csont Válasz erre 2005-11-14 23:09:45 semmilyen zenét nem hallgatok, mert a Zeneakadémiáról jövök, ahol frenetikus Schubert C-dúr vonósötöst hallottam.Remélem, mások is ott voltak a momustól-ról.

6 + Glennék? 2005-01-02 16:28:39 [Válasz erre: 5 janomano 2005-01-01 20:37:43]
\"\"Gyarló elme\"\"a legnaccerűbb adatbázist felvonultató szürkeminenciás uram,hogyan evezheti magát imígyen. Valamely félhülye beírásomra reflex,ha szabad idéznem egy másik toplákbó: Neked a Glenn Gouldal kéne........ biztos megértenétek egymást. Nos gomboltam +nyitok egy csevelycsattanótot,közben + begyött ez a vers mindenkibe,(Pilinszky) oszt elérzékenyv és földhözragadtam.Oda minden eccibióm. Na + a dologház. A munka reggel fele momuselvonást okozott, így a kakaskodást csak kb. du három fele folytatnám,persze ottan a \"Bartók zavar\" Bach Vasárnapi V. remekművivel. Tehát a tisztulat megint eltolódik.

5 janomano 2005-01-01 20:37:43 [Válasz erre: 4 Hóroszpók 2005-01-01 19:54:00]
Kedves Glen(n)! Neked is BUÉK! De gyarló elmémmel eleddig nem sikerült megértenem, hogy miről is van szó...?

4 Hóroszpók 2005-01-01 19:54:00 [Válasz erre: 3 zsuzsi 2005-01-01 16:57:33]
Segítség Zsuzsinak! Az általam nagyrabecsült \"janomanó\" kinek ezúton BUÉK.javallatára Glen Gould társalgására kaptam javaslatot,ennek hatására - gondoltam izélálom az irománom a \"Kocsis - F. fórumtó





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.