Bejelentkezés Regisztráció

Bartók Béla szellemisége


302 Búbánat 2024-02-15 11:42:13

SZŐNYI ANTIKVÁRIUMA

58. árverés

2024. 02. 17. SZOMBAT 10:00 - 2024. 02. 17. SZOMBAT 18:00

255. tétel

BARTÓK Béla 1936. szept. 19-én, Budapesten a Csalán út 27-ben, saját kézzel, tintával írt, aláírt, egészoldalas (A/5-ös levélpapíron) levele

 Igen tisztelt Magyar kisasszony! megszólítással. A levélben jelzi, hogy szívesen áll rendelkezésre, időpont megjelöléssel szept. 28-ra hétfő d. u. 4 óra utánra. Meghallgatásra kér: Beethovent (felsorolva pár zongoraszonátáját), Chopint, Brahms-ot. Levele végén: „Sokszor üdvözli kész híve Bartók Béla”.

A Bartók által megcímzett boríték Magyar Ilona úrhölgynek címezve Bratislavába (Pozsonyba) a Schedius u. 7-be. A kissé sérült boríték hátoldalán bélyegzőnyom a zeneszerző címével.

KIKIÁLTÁSI ÁR:150 000 HUF

https://axioart.com/tetel/bartok-bela-1936-szept-19-en-budapesten-a-csalan-ut-27-be

https://axioart.com/images/live_images/original/6624/255.jpg?l=hu

https://axioart.com/images/live_images/original/6624/255_1.jpg?l=hu

 aukció helyszíne:

Budapest Jazz Club, (volt Duna mozi) Budapest XIII. Hollán Ernő utca 7.

kiállítás helyszíne:

Szőnyi Antikváriuma | 1133 Bp. Ipoly utca 18. Telefon: +36 1 7839337, +36 20 9624427, E-mail: szonyiendre@gmail.com, www.szonyi.hu

kiállítás ideje:

2024. febr. 12-től 16-ig (hétfőtől péntekig)10.00 órától 18.00 óráig


301 Búbánat 2023-03-12 13:27:47
Berecz Mihály székelyföldi paraszthangszertől jutott el Bartók alig eljátszható zongoradarabjáig
„Népzenén nőtt fel, ezért pontosan érti, ahogy Bartók Béla műveit áthatja a népzene törvénye és szabadsága. Berecz Mihály zongoraművész nyerte a 2022. év legjobb kamarakoncertjének díját Kiotóban. A március neki itthon is Bartókról szól.”
Mno.hu – Tóth Ida – 2023.03.08.

300 macskás 2021-08-04 11:25:56

300


299 Búbánat 2021-08-04 09:42:39 [Válasz erre: 298 -zéta- 2021-08-04 09:03:52]

"– Ugyanakkor a produkció koncertszerű előadást ígér.

– Igen, félig szcenírozott, két zongorával. De megállja a helyét, mint színházi előadás – jelentette ki Mester Viktória."


298 -zéta- 2021-08-04 09:03:52 [Válasz erre: 296 Búbánat 2021-08-04 08:08:38]

Valahogy a cikkből nem derült ki, hogy zongorakísérettel megy majd a Kékszakállú... 


297 -zéta- 2021-08-04 08:58:49 [Válasz erre: 296 Búbánat 2021-08-04 08:08:38]

Valahogy a cikkből nem derült ki, hogy zongorakísérettel megy majd a Kékszakállú... 


296 Búbánat 2021-08-04 08:08:38

cikk - interjú

Kékszakállú és Judit valódi házaspár előadásában

„MI ISMERJÜK EGYMÁS BUGYRAIT. NYILVÁN NEM MINDET, MERT AHHOZ EGY ÉLET IS KEVÉS”

Ditzendy Attila

MNO.HU - 2021. AUGUSZTUS 1. VASÁRNAP 07:55

"Pénteken este a Szentendrei Teátrumban mutatják be Bartók Béla születésének 140. évfordulójára A kékszakállú herceg várát, szcenírozott, vizuál-operakoncert formájában. A Coopera produkciójának érdekessége, hogy a két szerepet a művészházaspár: Mester Viktória és Molnár Levente eleveníti meg."


295 Búbánat 2020-10-12 11:55:15 [Válasz erre: 294 Edmond Dantes 2020-10-12 09:28:39]

Nagy wagneriánus, meg Lehár-kedvelő, meg könyvet írt Otto Klemperer magyarországi itt létéről és a Magyar Rádió Zenekarának négy évtizedes működéséről.  Bartók Béla élete és életműve sem közömbös számára. (Az Astoria Szálló halljában, a "Ki nyer ma tíz percben?" műsorában én is  "szemezhettem" vele...)


294 Edmond Dantes 2020-10-12 09:28:39 [Válasz erre: 293 lujza 2020-10-12 02:17:02]

Alig hinném, hogy egy ilyen spéci ötletet csak úgy elfogadna Fischer Ádám, ha nem az övé :-) ... de itt van egy akkori cikk, ez, benne:  "Harminc éve, 1979-ben merült fel először a gondolat Fischer Ádámban, hogy Bartók Béla operáját egy este kétszer kellene színre vinni ". (A cikk ill. a produkció 2009-es.) Schörghoferről én is azt írtam, hogy MüPás Ringje lehetett az ajánlólevél ehhez a Kékszakállúhoz. Ami pedig a kritikust illeti, nálam már az itt lejjebb (286) olvasható "politikailag korrektnek" csúfolt cikkével letette a legfrissebb névjegyét. Nem tudom, mekkora lumen (anno játszottam vele is párszor az Astoriás Ki nyer mában), de hogy idős kora ellenére -vagy épp azért?- "halad a korral" és süt Váncza sütőporral és korszellemmel, az tuti.


293 lujza 2020-10-12 02:17:02 [Válasz erre: 292 Edmond Dantes 2020-10-11 15:27:34]

Egyáltalán nem volt olyan rossz az a dupla Kékszakállú! Én is örültem, hogy kétszer is hallhattam egymás után, talán először a herceg, másodszor pedig Judit szempontjából megrendezve. De én úgy emlékszem, az ötlet Schörghofertől származott, ő javasolta Fischernek a sikeres Ring rendezése után. És semmi rendkívüli, vagy "polgárpukkasztó"  se volt a rendezésekben, kivéve, hogy mai ruhákban és egy piros kanapé körül játszódott.

Szerintem Boros Attila sosem volt egy nagy lumen. Főleg, ha a mostanában emlegetett Kroó Györgyhöz hasonlítjuk.


292 Edmond Dantes 2020-10-11 15:27:34 [Válasz erre: 291 Búbánat 2020-10-10 22:07:42]

Láttam a produkciót. Nem emlékszem rá, hogy a kétféle megközelítés különösebben eltért, pláne nem, hogy szembement volna egymással. Hátradőltem és örömmel meghallgattam egyik igen kedves zenedarabomat kétszer, ha -emlékeim szerint- nem is a legkitünőbb énekesekkel, ebben egyetértek a recenzenssel, de Fischer Ádám kiváló vezényletével és zenekarával. Amennyire emlékszem, ez az egy-este-két-Kékszakállú előadás éppen az ő, Fischer Ádám ötlete volt, akit azért aligha lehet egy kézlegyintéssel elintézni mint hogy: "baráti társaságban, konyakozás közben felveti az ötletet" vagy hogy "lelketlen kultúrkufár". Schörghofernek sikeres MüPa-Ringje lehetett az ajánlólevél a Kékszakállúhoz. Valószínűleg nem a legsikerültebb alkotása volt, jómagam pl. legjobban pódiumon szeretem meghallgatni a darabot, akárhányszor. A belinkelt korabeli kritika sem válik éppen szerzője dicsőségére, de legalább nem komcsizik benne mint a minapi Bartók-évfordulós cikkben. Hja kérem, akkor 2009 volt, most pedig 2020.


291 Búbánat 2020-10-10 22:07:42

Ezeket a sorokat is Boros Attila írta – 2009-ben:

https://www.operaportal.hu/operaelet/itthon/item/39251-egy-opera-ketszer

Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára - "Egy opera kétszer" című előadása a Magyar Állami Operaházban. Boros Attila kritikája.

„Végül egy bizarrnak tűnő kérdés, de nagyon időszerű lenne már valamit tenni e téren is. Ha a makói hagyma - teljes joggal - hungaricumnak számít, sok más egyébbel együtt, nem lehetne-e Hungaricum címen védettséget adni a XX. századi zene egyik legnagyobb alakja egyetlen operájának is? Hogy lelketlen kultúrkufárok ötleteik céltáblája gyanánt jó pénzért ne ostromolhassák a magyar Kékszakállú herceg várát.”

2009. október 11., Magyar Állami Operaház

 Bartók Béla: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA

 Szöveg: Balázs Béla
Karmester: Fischer Ádám
Szólisták: Vizin Viktória, Szabó Bálint
Rendezte: Hartmut Schörghofer


290 Edmond Dantes 2020-10-10 17:14:39 [Válasz erre: 288 Edmond Dantes 2020-10-10 14:20:41]

Jav.: pardon, nem 285, hanem 286-os beírás. A 285 nem tudom kié-mi volt, eltűnt...


289 Búbánat 2020-10-10 15:20:44

BARTÓK, AZ ÖRÖK KORTÁRS: ÍGY IDÉZI MEG A ZENESZERZŐT A CAFE BUDAPEST

BY: CAFE 2020. OKT 05.

"Bartók Béla szellemisége évek óta központi szerepet kap a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, és ez idén sem lesz másképp. Ám nemcsak a művei közül válogat az eseménysorozat, hanem általa inspirált darabok is felcsendülnek: mutatjuk!"

 


288 Edmond Dantes 2020-10-10 14:20:41 [Válasz erre: 287 daunerni 2020-10-10 12:51:45]

Kedves -dni-, magamra veszem, amit írtál és kérsz.

1) 284-es beírás: hvg360 = fizetős oldal cikke = a link kinyitása után nem-előfizetőknek mint mindig, itt is csak az első pár sor hozzáférhető. Egyébként nem az egész cikket másoltam át, az valszeg szabálytalan, de minimum etikátlan lenne egy fizetős oldal/cikk esetében, hanem legjobb tudásom szerint másoltam át a lényegi információkat a cikkből.

2) 285-ös beírás: pár nappal hamarabb Búbánat fórumtársunk már -két topikba!- bemásolta a cikk jelentős részét, ez így igaz. A teljes cikk elolvasása után úgy éreztem, hogy csupán egy link bemásolása kevés lenne. Fontosnak gondoltam, hogy akit érdekel, az a maga teljes "szépségében" olvashassa el, miként bánik (el) a 20. szd. egyik legnagyobb szellemével egy nagy hagyományú médium és hogyan komcsizik Bartók Béla (és neje) háta mögé bújva (is).

PS A legtöbb esetben -ha fenti körülmények nem állnak fenn- többnyire csak a cikk címét és lead-jét másolom be, a link egyidejű megadásával, így: "a teljes cikk ide kattintva olvasható el". Üdv. ED


287 daunerni 2020-10-10 12:51:45

Kedves Barátaim!

Nagyobb cikkekre a jövőben inkább csak egy linkkel hivatkozzatok, de ne másoljátok ide teljes terjedelmükben. Különösen ne többször egymás után - több fórumba!

Köszönöm.


286 Edmond Dantes 2020-10-10 10:31:02

Tehát a teljes Magyar Nemzet-cikk, rövidítés nélkül:

Bartók Béla emigrációjának politikailag korrekt története

ÜNNEPRONTÓ GONDOLATOK A ZENESZERZŐ HALÁLÁNAK 75. ÉVFORDULÓJÁN

Bartók Béla 1881-ben Nagyszentmikóson – most Románia – született. Iskoláit Nagyszőlősön – most Ukrajna –, Nagyváradon – most Románia – és Pozsonyban – most Szlovákia – végezte. (Szép trianoni körkép.) Meghalt New Yorkban 1945-ben.

Miért New Yorkban? Erre a kérdésre akár az átlagpolgár, akár a zenét tanuló egyetemista ugyanazt válaszolja: mert emigráns volt. A politikailag korrektebb „haladó” értelmiségi pedig azt is tudni véli, hogy Bartók a Horthy-fasizmus elől kényszerült menekülni. Ez persze nem igaz, de jól van kitalálva, és azóta is működik. A manapság oly sokat emlegetett hamis hír klasszikus esete, ami évtizedekre meghatározta a közgondolkodást. Érdemes tágabb történelmi összefüggésben láttatni a tényeket és eseményeket. 1940 októberében Bartók feleségével, Pásztory Ditta zongoraművésznővel koncertkörútra utazott Észak-Amerikába. Nem lehet másnak az agyával gondolkodni, de nem utólagos okoskodás – főleg felidézve a második éve folyó világháború apokaliptikus eseményeit –, ha vakmerőségnek, a realitások figyelmen kívül hagyásának nevezzük elhatározását, annál is inkább, mivel sem őt, sem feleségét nem fenyegette üldöztetés. Íme a hadi helyzet: az akkor még szövetséges (!) német és szovjet csapatok már lerohanták és megszállták Lengyelországot (Molotov–Ribbentrop-paktum). 1940 nyarán Belgium, Hollandia, Luxemburg már német megszállás alatt áll, és Hitler bevonul Párizsba. Ugyanez év őszén Bartók tengerentúli útra indul abban a reményben, hogy egy év múlva visszajön. A háború kiteljesedésével, Amerika hadba lépésével a visszaút lehetetlenné vált. Életének legnehezebb, legszomorúbb öt esztendeje következett betegséggel, szinte napi megélhetési gondokkal, mivel az impresszárió sem váltotta be fényes ígéreteit a koncertlehetőségekről. Közben itthon rendszeresen folyósították tisztes nyugdíját, amit Béla fia vett át.

1945-ben, a „felszabadulás” után, Bartók halála évében az itthoni újdonsült véleményformálóknak rögtön fontos volt emigránsként és ebből logikusan következően „haladó” művészként megformálni Bartók személyiségét, azt is sugallva, hogy a világhírű komponista viszont most a „felszabadult” Magyarország proletárdiktatúrájában érezné magát igazán itthon. Az emigrációról szóló hazugságot terjesztették az újságok, bekerült az iskolai tankönyvekbe, ezt emelték ki a Bartókról való megemlékezéseken, riportokban, ezt írták a róla szóló életrajzokban, és természetesen ezt vette át a külföldi szakirodalom is. És végül ez él a köztudatban a mai napig. A zeneszerző Béla fia később hiába cáfolt szóban és írásban is, erre már senki nem figyelt oda. Hiszen törvényszerű, hogy a hazugság mindig erősebb mint a cáfolat, mert az már senkit sem érdekel.

Néhány év után azonban a kommunisták és a mindig is „haladó” marxisták kissé belezavarodtak ebbe az általuk felépített idilli Bartók-képbe. Méghozzá elég hamar. Az történt ugyanis, hogy közben a Szovjetunióban Sztálin kívánságára az állampárt kritikájának kereszttüzébe került néhány zeneszerző, köztük a világhírű Sosztakovics és Prokofjev. Az volt a vád ellenük, hogy „zenéjük zavaros, kaotikus, érthetetlen, nem szolgálja a szocializmus építésének hatalmas ügyét, és eltávolodtak a szocialista embertípus számára érthető és kívánatos zenei ízléstől.” Ma már fel sem tudjuk fogni milyen súlyos és fenyegető vád volt ez! Az itthoni csicskások erre ijedten észbe kaptak, nekik is kell valami hasonlót produkálni, nehogy baj legyen. 1949-ben már kiderítették, hogy Bartók valójában rossz útra tévedt, mert „polgári”, „burzsoá”, „dekadens” sőt „kozmopolita” zeneszerző, és még sőtebb, hogy zenéje ezért nem alkalmas a „dolgozó tömegek, a szocialista embertípus, a munkásosztály zenei nevelésére”! (szovjetből fordított korabeli idézet). A marxista zenetudósok megállapították azt is, hogy „nem lehet szemet húnyni afölött, hogy Bartók művészetében mély nyomokat hagyott a polgári zene romlott dekadenciája és formalizmusa, kora polgári hanyatló művészete”. Hogy mi a formalizmus, azóta se tudja senki, de jól hangzik. Hiába, a fejlett marxisták mindig mindent jobban tudnak. Ez a magasról jövő bolsevik kritika felért egy szellemi kivégzéssel. Ezek után Bartók egy csapásra megszűnt „haladni”, művei lekerültek a koncertek, a rádió – akkor még egyedülálló nagyhatalom – és az operaház műsoráról. Ez ilyen egyszerű volt. Színpadi művei közül leginkább a Csodálatos mandarin gerjesztette fel az elvtársak haragját. „Az egész mű tele van a polgári hanyatlásra annyira jellemző homályos, zavaros szimbolizmussal ” – írták. Hivatalosan is „hollywoodi giccsként” aposztrofálták a remekművet, méghozzá duplán, nemcsak zenéje, hanem a szövegíró, a „hírhedt” Lengyel Menyhért miatt is, aki azért volt hírhedt, mert a Ninocska című, a szovjetet kigúnyoló világsikerű Greta Garbo-film forgatókönyvét is ő írta. Elvtársak, ez már mindennek a teteje!

Ebben a légkörben villámcsapásként hatott, amikor 1956. június 1-jén hosszú vajúdás után, mintegy a hatalom nagy engedményeként, újra színre kerülhetett az operaházban A csodálatos mandarin. Abban a helyzetben az előadás túlmutatott önmagán. Személyes örök élményként őrzöm a nézőtér fojtott, izgatott légkörét, majd a kirobbanó tomboló sikert, a véget nem érő tüntetésszerű tapsvihart, amely ekkor már nemcsak a műnek, az addig letiltott Bartóknak és az egyedülállóan zseniális előadásnak szólt (Lakatos Gabriella, Vashegyi Ernő, Harangozó Gyula), hanem már vibrált a levegőben a forradalom tapintható előszele. Már ennek volt köszönhető a mű előadása is. Egy ország érezte, elég volt! Így nem mehet már tovább! Aztán mégis ment… De ehhez „baráti” szovjet tankok és az itthoni helytartók vérgőzös terrorja kellett.

És most nézzük meg közelebbről az „emigráns” Bartókot amerikai levelei tükrében, melyeket itthon élő Béla fiának írt. Néhányból idézek. Forrásom ifj. Bartók Béla Apám életének krónikája című műve (Zeneműkiadó, 1981).

Az „emigráló” Bartók házaspár tehát 1940. október 10-én utazott el. Pár héttel később, már 1940. november 4-én Bartók útlevél-hosszabbítási kérelmet nyújt be a New York-i magyar főkonzulátuson. Aznap kelt levelében többek közt ezt is közli fiával. 1941. február 12.: „Annyira búsulunk, hogy egyelőre még nem utazhatunk haza, bár az előkészületeket pl. olasz vízumszerzést megindítottuk már.” 1941. február 19.: „…elég komor gondolatokkal vagyunk tele. Hogyan lesz a jövő? Mikor gondolhatunk visszamenetelre…?” 1941. március 19.: „A koncertkilátások a jövő szezonra egyelőre szánalmasak.” 1941. június 20.: „A hangversenyélet annyira bizonytalan, hogy 1942 után haza kéne utaznunk akármiféle is a helyzet odaát.” 1941. szeptember 5.: „Az általános helyzet nem nagyon vigasztaló, nagyon is tartok attól, hogy jövő nyáron – és kitudja még meddig – nem lehet visszautazni.” Amerika közben belépett a háborúba. A magyar külképviseletek alkalmazottait hazarendelik. Az utolsó szalmaszál : 1941. december 15-én Bartók azonos szövegű levelet ír a washingtoni magyar követnek és a New York-i főkonzulnak: „Hogy én itt már eddig sem éreztem magamat jól, azt szóbeli közléseimből tudja. A megváltozott körülmények még nehezebbé tennék helyzetemet. Ezért ha csak mód van rá, haza kellene utaznom. Az utolsó lehetőség az volna, hogy a konzuli tisztviselőkkel együtt térnénk haza. Attól tartok, hogyha kitudja hány esztendeig kellene itt maradnunk, az számunkra katasztrofális lehetne.” Ez a terv, mint tudjuk, nem valósult meg. A zeneszerző 1945. szeptember 26-án egy New-York-i kórházban meghalt.

Zárszóként ifj. Bartók Béla szavait idézem: „Az az állandóan terjesztett legenda, mely szerint apám 1940-ben emigrált, nem felel meg a valóságnak. Hiszen akkor úgy tervezte, hogy csak egy évre utazik ki, mindenét itthon hagyta, és egyre ritkuló amerikai leveleiben állandóan kitért hazatérési szándékára, illetve annak nehézségeire.”

Ez tehát Bartók „emigrációjának” politikailag valóban korrekt története.

Szerző: Boros Attila, Magyar Nemzet, 2020. szeptember 26.

PS Ez lenne - mint a topik címében áll- Bartók Béla szellemisége??


284 Edmond Dantes 2020-10-09 09:04:45 [Válasz erre: 283 Búbánat 2020-09-26 20:10:37]

Néhány kiegészítés Bartók Béla emigrációjának -a Magyar Nemzet szerint-  politikailag korrekt történetéhez:

Átlépték a határt

Nem emigrált, csak a háború miatt Amerikában rekedt - nyilatkoztatta ki Bartók Béla halálának minapi évfordulóján a Magyar Nemzet című kurzusorgánum. Pedig a kételyeivel egész életében vívódó zeneszerző nyolcvan éve, a ma ismét fojtogató morális légszomj miatt döntött 'önkéntes meneküléséről'.

Részletek Murányi Gábor cikkéből: "Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik." 1939 júniusában fogalmazott így Bartók Béla tanítványának, asszisztensének, Veress Sándornak címzett levelében ...  "Az a közvetlen veszély forog fenn, hogy Magyarország is megadja magát ennek a rabló és gyilkos rendszernek...Magyarországon sajnos a művelt keresztény emberek majdnem kizárólag a náci rendszernek hódolnak. Igazán szégyellem, hogy ebből az osztályból származom ... Tulajdonképpen az lenne a kötelességem, hogy kivándoroljak, ameddig még lehet." (Bartók levelének részlete 1938 áprilisában bázeli hívének-mecénásának, Annie Widmann-Müllernek.) ... A berlini fajvédelmi hivatal már 1934-ben bizonyítékot követelt (Bartók) keresztény származásáról ... Négy évvel később, Ausztria 1938. márciusi bekebelezése, az Anschluss után az osztrák szerzői jogvédő társulás új tulajdonosa, a német állam követelte a tagok árjaságának igazolását...Mindeközben idehaza mind többször kérdőjelezték meg a két zeneszerző (Bartók és Kodály - ED) magyarságát ... "Ha lehetséges, még visszavonultabban élek, nincs kedvem emberekkel összejönni." (Bartók levelének részlete 1939 őszén Annie Widmann-Müllernek.) ... Zenetörténeti elemzések szerint az 1939 augusztusában befejezett s 1940-ben Bázelben bemutatott Divertimentóban a zeneszerző a "fojtogató félelem közérzületének" adott hangot ... (Édesanyja - ED) "Bartók Béláné 1939 decemberében .. elhunyt, a mérleg nyelve a távozás felé billent ... az 59 éves komponista sorra zárta le hazai ügyeit."

(Forrás: HVG, 2020. október 8.)

Ez is lehet tehát Bartók emigrációjának politikailag valóban korrekt története...


283 Búbánat 2020-09-26 20:10:37

Bartók Béla emigrációjának politikailag korrekt története

2020. SZEPTEMBER 26. SZOMBAT 10:15 2020. 09. 26. 10:39 MNO.HU

"ÜNNEPRONTÓ GONDOLATOK A ZENESZERZŐ HALÁLÁNAK 75. ÉVFORDULÓJÁN"

/Boros Attila/

Bartók Béla 1881-ben Nagyszentmiklóson – most Románia – született. Iskoláit Nagyszőlősön – most Ukrajna –,Nagyváradon – most Románia – és Pozsonyban – most Szlovákia – végezte. (Szép trianoni körkép.) Meghalt New Yorkban 1945-ben.

Miért New Yorkban? Erre a kérdésre akár az átlagpolgár, akár a zenét tanuló egyetemista ugyanazt válaszolja: mert emigráns volt. A politikailag korrektebb „haladó” értelmiségi pedig azt is tudni véli, hogy Bartók a Horthy-fasizmus elől kényszerült menekülni. Ez persze nem igaz, de jól van kitalálva, és azóta is működik. A manapság oly sokat emlegetett hamis hír klasszikus esete, ami évtizedekre meghatározta a közgondolkodást. Érdemes tágabb történelmi összefüggésben láttatni a tényeket és eseményeket.

[…]

És most nézzük meg közelebbről az „emigráns” Bartókot amerikai levelei tükrében, melyeket itthon élő Béla fiának írt. Néhányból idézek. Forrásom ifj. Bartók Béla Apám életének krónikája című műve (Zeneműkiadó, 1981).

Az „emigráló” Bartók házaspár tehát 1940. október 10-én utazott el. Pár héttel később, már 1940. november 4-én Bartók útlevél-hosszabbítási kérelmet nyújt be a New York-i magyar főkonzulátuson. Aznap kelt levelében többek közt ezt is közli fiával. 1941. február 12.: „Annyira búsulunk, hogy egyelőre még nem utazhatunk haza, bár az előkészületeket pl. olasz vízumszerzést megindítottuk már.” 1941. február 19.: „…elég komor gondolatokkal vagyunk tele. Hogyan lesz a jövő? Mikor gondolhatunk visszamenetelre…?” 1941. március 19.: „A koncertkilátások a jövő szezonra egyelőre szánalmasak.” 1941. június 20.: „A hangversenyélet annyira bizonytalan, hogy 1942 után haza kéne utaznunk akármiféle is a helyzet odaát.” 1941. szeptember 5.: „Az általános helyzet nem nagyon vigasztaló, nagyon is tartok attól, hogy jövő nyáron – és kitudja még meddig – nem lehet visszautazni.” Amerika közben belépett a háborúba. A magyar külképviseletek alkalmazottait hazarendelik. Az utolsó szalmaszál : 1941. december 15-én Bartók azonos szövegű levelet ír a washingtoni magyar követnek és a New York-i főkonzulnak: „Hogy én itt már eddig sem éreztem magamat jól, azt szóbeli közléseimből tudja. A megváltozott körülmények még nehezebbé tennék helyzetemet. Ezért ha csak mód van rá, haza kellene utaznom. Az utolsó lehetőség az volna, hogy a konzuli tisztviselőkkel együtt térnénk haza. Attól tartok, hogyha kitudja hány esztendeig kellene itt maradnunk, az számunkra katasztrofális lehetne.” Ez a terv, mint tudjuk, nem valósult meg. A zeneszerző 1945. szeptember 26-án egy New-York-i kórházban meghalt.

Zárszóként ifj. Bartók Béla szavait idézem: Az az állandóan terjesztett legenda, mely szerint apám 1940-ben emigrált, nem felel meg a valóságnak. Hiszen akkor úgy tervezte, hogy csak egy évre utazik ki, mindenét itthon hagyta, és egyre ritkuló amerikai leveleiben állandóan kitért hazatérési szándékára, illetve annak nehézségeire.

Ez tehát Bartók „emigrációjának” politikailag valóban korrekt története.


282 Búbánat 2020-09-26 13:42:47

https://mki.gov.hu/hu/evfordulok/a-75-eve-elhunyt-bartok-bela-es-a-nepzene

A 75 éve elhunyt Bartók Béla és a népzene

Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.)

MKI


281 Búbánat 2020-07-11 10:31:07

Bartók Rádió mai adása: 

13:13 -15.00  A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye 

Vez.: Káli Gábor

Km.: Vizin Viktória (mezzoszoprán), Cser Krisztián (basszus), Sebestyén Márta (ének), Kádár István (prímás), Szabó András (kontrás), Fejérvári Zsolt (bőgős)


1. Tradicionális: Román népi táncok (Kádár, Szabó, Fejérvári),

2. Bartók Béla: Román népi táncok,

3. Tradicionális: Magyar parasztdalok (Sebestyén, Kádár, Szabó, Fejérvári),

4. Bartók Béla: Magyar parasztdalok,

5. Tradicionális: Székelyföldi magyar népdalok (Sebestyén, Kádár, Szabó, Fejérvári),

6. Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára (Vizin, Cser)

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. március 23.


280 Búbánat 2019-10-07 18:15:41

A  Bartók Rádió  éjjeli műsorában egy régi, ritkaságnak számító hangfelvétel is az adásba kerül:

22:00 - Ars Nova

- a XX-XXI. század zenéje

Lemezbemutató

1. Eötvös Péter: Dialog mit Mozart (Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekara, vez.: a szerző),

 2. Bartók Béla: II. hegedűverseny – a mű magyarországi bemutatójának felvétele (Budapest, Vigadó, 1944. január 5., km.: Szervánszky Péter – hegedű, Székesfővárosi Zenekar, vez.: Ferencsik János)


Szerk.mv.: Bánkövi Gyula


279 Búbánat 2019-03-27 09:24:02

Bartók Rádió, ma délutáni koncertközvetítése,  12:36 – 13.59:

A Spanyol Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Vezényel: Thomas Dausgaard


Km.: Pataki Adorján (tenor),

Spanyol Rádió és Televízió Énekkara (karig.: Javier Corcuera)

 

1. Kodály Zoltán: a) Concerto, b) Psalmus Hungaricus Op. 13. (Pataki, kórus),

2. Bartók Béla: Concerto


(Teatro Auditorio, San Lorenzo de El Escorial, 2017. december 1.)


278 macskás 2019-03-26 17:51:38 [Válasz erre: 276 Búbánat 2018-05-09 09:20:01]

Könyvben is megjelent a kiállítás anyaga, csodálatos!


277 Búbánat 2019-03-25 11:29:49

A Bartók Rádió ma esti műsorából

18:05 –kb.  20.00 Kapcsoljuk a Bartók Béla Emlékházat

Ünnepi hangverseny Bartók Béla születésének évfordulóján  (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York. 1945. szeptember 26.)

"Bartók és Szigeti"

Falvay Attila hegedül, Fülei Balázs zongorázik 


1. Ludwig van Beethoven: A-dúr (Kreutzer) szonáta Op. 47.,

2. Bartók Béla: I. rapszódia BB. 94.,

3. Claude Debussy: g-moll szonáta hegedűre és zongorára,

4. Bartók Béla: II. szonáta BB. 85.

(Bartók Béla és Szigeti József a washingtoni Library of Congressben, 1940. április 13-án adott koncertjének műsora.)

 

 (Ism. április 6., 12.36)


276 Búbánat 2018-05-09 09:20:01

Bartók Rádió, ma 19:00- 19:3:0

Összhanghttp://hangtar.radio.hu/images/kh0.png

- a zenei élet aktualitásai


Egy különleges életút tanúi - Bartókné Pásztory Ditta hagyatéka a Zenetörténeti Múzeumban


Szerk.-mv.: Katona Márta
(Ism. holnap, 
9.30)


275 Búbánat 2018-03-25 19:52:27

19:35 órától az alábbi koncert-hangfelvétel sugárzása a Bartók adón

ÜNNEPI HANGVERSENY BARTÓK BÉLA SZÜLETÉSÉNEK ÉVFORDULÓJÁN

A március 25. vasárnap 18 óra - Bartók Béla Emlékház

(A ma kora esti hangverseny felvétele)

Horti Lilla (ének), a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 2. díjasa
és Balog József (zongora) hangversenye

 

Bartók Béla:

1. Húsz magyar népdal, BB 98 - részletek a) Régi Keserves, b) Bujdosó Ének, c) Juhászcsúfoló, d) Tréfás Nóta, e) Pár Ének, f) Panasz, g) Székely Lassú, h) Székely Friss, i) Kanásztánc, j) "Hatforintos" Nóta, 
 

2. Gyermekeknek - IV. füzet - részletek a) Andante, molto rubato, b) Kánon, c) Betyárnóta, d) Búcsú, e) Rapszódia, f) Halotti Ének (Balog), 
 

3. Improvizációk magyar parasztdalokra
(Balog), 
 

4. Román kolinda dallamok, BB 67 - I. sorozat (Balog), 
 

5. Román népi táncok, BB 68 (Balog), 
 

6. Három csíkmegyei népdal, BB 45b (Balog), 
 

7. 6. bagatell, BB 50/6
(Balog), 
 

8. Allegro barbaro, BB 63 (Balog), 
 

9. Húsz magyar népdal, BB 98 - IV. sorozat  "Új dalok" a) Hej édesanyám, kedves édesanyám, b) Érik a ropogós cseresznye, c) Már Dobozon, már Dobozon régen leesett a hó, d) Sárga kukoricaszál, e) Búza, búza, búza, f) Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő, 
 

10. Falun BB 87a a) Szénagyűjtéskor, b) A menyasszonynál, c) Lakodalom, d) Bölcsődal, e) Legénytánc


(Ism. április 10., 12.36)


274 Búbánat 2018-03-25 14:29:42

Kiosztották a Bartók Béla – Pásztory Ditta-díjakat

Szabadi Vilmos hegedűművész és Vajda Gergely zeneszerző, karmester kapta a 2018-as Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat a zeneszerző születésének 137. évfordulóján, vasárnap a Zeneakadémián

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a díjátadón elmondta: a Bartók Béla özvegye, Pásztory Ditta által alapított rangos elismerést minden évben előadóművészeti és zeneszerzői kategóriában ítélik oda a magyar zenei élet fejlődéséhez, valamint a bartóki szellemiség megőrzéséhez munkásságukkal jelentősen hozzájáruló művészeknek, együtteseknek.

"Szabadi Vilmos hegedűjátéka lenyűgözően virtuóz, különleges előadói kisugárzása intenzív és meggyőző" – hangsúlyozta laudációjában Onczay Csaba gordonkaművész.

Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese Vajda Gergelyt méltatva kiemelte: zenéjét a technikai virtuozitás jellemzi, ötvözi az európai hagyományokat, az amerikai vernakuláris zenét a klasszikus kortárs zenei nemzetközi irányzatokkal.

(MTI)


273 Búbánat 2018-02-04 20:37:02

Bartók Béla szerződése a Bródy Sándorral közös szerzeményű „Molnár Anna” című táncjáték megzenésítésére

1300/1918. sz.

Szerződés

melyet egyrészről gr. Bánffy Miklós úr,  a m. k.  Operaház főigazgatója mint vevő, másrészt Bartók Béla úr zeneszerző, mint eladó, a következő feltételekkel kötött:

1./ Bartók Béla úr eladja a m. kir. Operaháznak „Molnár Anna” címén Bródy Sándor szövegére írandó táncjátékának zenéjét, s e táncjátéknak Budapest Szfőv. területére szóló kizárólagos előadási jogát, akként, hogy a jog kiterjed vevő M. Kir. Operaház esetleg ennek utóda által Budapest területén bármely színházban tartandó előadásokra; más már meglévő, vagy esetleg bármikor keletkező színháznak, színtársulatnak, körnek, egyesületnek vagy vállalatnak e művet, sem egészében, sem részében Bpest területén előadni nincs joga.

2./ Bartók Béla úr továbbá eladja a a m. kir. Operaháznak a fentnevezett táncjáték vezérkönyvét a zongora kivonatát. Bródy Sándor írótól megszerzett szövegkönyv felett,  a m. kir. Operaház igazgatósága szabadon rendelkezik, de a Bartók Béla úrtól megvásárolt mű, zeneanyagával, mint tulajdonával csak saját használatára rendelkezik korlátlanul.

Az igazgatóságnak nincs joga arra, hogy ezen anyagot másnak eladja, átengedje vagy lemásoltassa.

3./ Fizet a M. Kir. Operaház Bartók Béla úrnak, a kizárólagos eladási jogért, a vezérkönyvért és zongorakivonatért együttesen a mű első és második és harmadik előadásának bruttó napi jövedelmének – vigalmi adó címén 10 % (tíz százalék) levonása után fennmaradó összegéből 15 %-ot és az ugyanazon előadásokra eső bérlethányadból (öt) öt százalékot, a negyedik előadástól kezdve pedig úgy a napi bruttó jövedelemből, mint az illető bérlet hányadból 5 (öt) százalékot, ez utóbbi esetekben is a 10 (tíz) százalékos vigalmi adó levonása után fennmaradó összegeknek megfelelően.

Eladó köteles a szerzői díjak összegének 2 %-át a m. kir. Operaház személyzete nyugdíjintézetének átengedni: e nyugdíjintézeteket a színház főpénztára fizetéskor a szerzői díjakból levonja. A szerzői díjakat havonként számolják el és fizetik ki.

4./ Eladó köteles a mű teljesen kész vezérkönyvét és zongorakivonatát egy-egy példányban legkésőbb 1919 évi június hó 30-ig a M. Kir. Operaház igazgatóságának beszolgáltatni. Amenniyben a jelzett időpontig a szerző a kész darabot, az igazgatóságnak be nem szolgáltatja, köteles a neki előlegezett összegeket 5 %-os kamataikkal együtt visszafizetni; a színház szerzett joga azonban továbbra is fennmarad.

5./ Ama peres kérdésekben, melyek a szerződésből származhatnak, a szerződő felek, a per értékére való tekintettel a budapesti kir. törvényszék, illetőleg a budapesti központi kir. járásbíróság kizárólagos illetékességének vetik magukat alá.

6./ E szerződés bélyegilletékét, valamint az e szerződésből kifolyólag fizetendő összegek nyugtázásához szükséges bélyegek költségeit eladó fedezi.

7./ E szerződés egy eredeti példányban állíttatott ki, mely a M. Kir. Operaház irattárában tétetik le, a melyről eladónak hiteles másolat adandó ki.

 

Budapest, 1918, máj. 27.

gr. Bánffy Miklós        Bartók Béla

 

Vidor Dezső mint tanú

Tangl Lipót mint tanú

[jegyzet: 1 eredeti, 1 másolati pl.  Eredetin Bartók aláírása széttört]

[Előadóíven]

Szerződés

„Molnár Anna” c. táncjáték zenésítéséről

5./ E szerződésben kölcsönösen vállalt kötelezettségének biztosítékául 2.000 (kétezer)  korona kötbér köttetik ki, melyet a szerződést szegő, vagy a szerződési pontokban foglalt kötelezettségeket meg nem tartó fél szerződő ellenfelének haladéktalanul megfizetni köteles.

 

Forrás: Magyar Színházi Intézet, 1984 – A százéves Operaház válogatott iratai


272 Búbánat 2018-02-04 19:47:35

Balázs Béla és Bartók Béla honoráriuma A készakállú herceg vára című operáért

1026/1918. sz. 

„A készakállú herceg vára c. dalmű szerzői részére, névszerint: Balázs Béla szövegíró, Bartók Béla zeneszerző részére, egyenkinti  600 – 600 korona íródíjat engedélyezek, amely a szerződésben külön-külön megszabott részesedést tesz ki.”

Budapest, 1918. április 28.

Bánffy

Utalványok beterjesztettek, kiad. máj. 1.

[ceruzás feljegyzés]

Kékszakállú herceg 600 - 600 k. előleg

 

Forrás: Magyar Színházi Intézet, 1984 – A százéves Operaház válogatott iratai


271 Búbánat 2018-02-04 19:25:04

22-YEAR BATTLE BY SON OF BARTOK OVER ESTATE IS NEARING DECISION

By EDITH EVANS ASBURY
Published: March 23, 1981 - New York Times


269 Ardelao 2018-02-04 02:31:38 [Válasz erre: 268 Héterő 2018-02-04 00:03:05]

Kedves Héterő!

Véleményemet – már ami hozzászólásaid hangnemét általában illeti -, sajnos, kénytelen vagyok fenntartani. Ha annyira aggódsz Bartók szellemiségéért, miért e helyre írtad be magas lóról indított észrevételedet? Megértem, hogy számodra nincs új a Nap alatt. Azt is megértem, hogy számodra a fórum véleménycserét jelent. Hiszen a véleménycsere kapcsán lehet igazán fényezni önmagunkat, sznoboskodni, polgárpukkasztani, másokat degradálni, viszályt szítani, stb. Persze emelni, bíztatni, netán tiszteletünket is ki lehet fejezni, de ez meglehetősen távol áll Tőled. Meg sem kísérlem, hogy ennek szépségét megcsillantsam előtted, mert ehhez megfelelő receptorok kellenek.

A „másolás“ célját próbálom megvilágítani előtted: A topikok azért születnek, hogy abban bizonyos témák egy helyre kerüljenek. Bartók esetében például a Bartókról megjelent cikkek. Mert – bármennyire is hihetetlen – ezek nem mindenki számára érhetők el. Van, aki nincs abban az anyagi helyzetben, hogy megfizesse ezek elérhetőségét. (Mert -  bármennyire is furcsa - sokan vannak ilyenek.)  Van, aki már antikváriumban sem tudja beszerezni azokat a könyveket, amelyekben az idézett írások olvashatók. Ugyanakkor érdeklődik a téma iránt, és örömmel veszi, hogy olvashat róla. Az is előfordul, hogy egy adott cikk szerepel ugyan a neten, de elkerüli a figyelmet, és mint tudjuk, „ismétlés a tudás anyja“.

E „másolások“ tehát nem a mindentudó Héterők számára történnek, hanem ismeretterjesztésül azok számára, akiket érdekel e sok „zagyvaság“.

Ami pedig Bartók szellemiségét illeti:

Ha a topik címéhez akarnánk ragaszkodni, elég lenne legfeljebb húsz mondat ahhoz, hogy összefoglaljuk azokat az alapvető tulajdonságokat, amelyek Bartókot, mint embert és művészt, mármint a „szellemiségét“ jellemzik. De elég lenne végighallgatni a műveit, és egy szót sem kellene szólni. Máris ismernénk a „szellemiségét“. Persze, ehhez nemcsak fül, hanem lélek is szükséges.

Csakhogy egy ember karakterét alapvetően azok az életesemények formálják, amelyekben része volt, van, és lesz. Így lehet igazán megérteni az érzéseit, gondolatait, tetteit. Ezért hasznos, ha minél több részletet tudunk meg az általad Istenként kezelt és általam is nagyra tartott zeneszerző életéről. Semmiképpen sem degradálják őt ezek az írások, de ha netán degradálnák, akkor is róla szólnak, őt – és egyúttal a „szellemiségét“ – segítenek megérteni.

Ha ismerném például a Te életedet, biztosan megérteném azt is, mi késztet Téged örökösen arra, hogy másokat instruálj, meghatározd hogyan, kikről írjanak, kikről nem, hogy úgy kezelj másokat, nálad esetleg idősebbeket is, mint kioktatásra szoruló alattvalóidat. Biztosan megértenélek, bár egyet nem értenék Veled. Ám a „szellemiséged“ még jobban érthetővé válnék számomra.

Kérlek, nézd el nekem, hogy nem válok alattvalóddá, mert nekem is megvan a saját szellemiségem. Például az, hogy nem hódolok be semmilyen nagyság előtt, de nem is kívánok senkit a tisztelőmmé tenni. A jövőben is azt fogom tenni, amit jónak látok, Ügyelve, persze, arra, hogy fórumtársaimat – hacsak ők nem bántanak – ne bántsam.

Kiváló tisztelettel:

Ardelao      


268 Héterő 2018-02-04 00:03:05 [Válasz erre: 267 Ardelao 2018-02-03 23:30:07]

Amit bemásoltál, nem bejegyzés, tehát nem is lehet "belerondítani". Bartók szellemiségét óvni - nem rosszindulat. De azt reméltem, saját korlátait néha átlépheti valaki, ezért - talán túlbecsülve a te korlátaidat - próbáltalak arra kérni, hogy ezt a - Bartók nevét viselő - fórumot kíméld a véget nem érő, értelmetlen bemásolásoktól, erre a célra van még bőven (nagyságra nézve jóval kevésbé elismert) zeneszerzőkkel foglalkozó hely a momuson. Bartókot becsüljük meg, a te szavaddal élve: ne rondítsunk bele.
Nem válna a momus dicsére, ha mégegy fórum, ráadásul egy ilyen jelentős szerzőé, egy (esetleg két?) személy bemásolás-lerakodójává degradálódna.


267 Ardelao 2018-02-03 23:30:07 [Válasz erre: 265 Héterő 2018-02-03 23:12:54]

Már megbocsáss, de nem lenne elegánsabb, ha rosszindulatodnak néha gátat vetnél, és nem rondítanál bele feleslegesen mások bejegyzéseibe? Tudom, nagyon nehéz, mert senki sem lépheti át saját korlátait. De, mert személyes véleményemet kérted, hát itt közöltem.


266 Momo 2018-02-03 23:20:00

a nagyszentmiklósi kincs...


265 Héterő 2018-02-03 23:12:54 [Válasz erre: 264 Ardelao 2018-02-03 22:37:03]

Már megbocsáss, de nem lenne elegánsabb így, egyszerűen?
És esetleg hozzáírnád SAJÁT véleményedet, ha van? Talán akkor nem lenne szegény Bartók szellemisége szétfolyó, követhetetlen zagyvaság.


264 Ardelao 2018-02-03 22:37:03

 

SZEKERNYÉS JÁNOS—SZÖCS GYULA:

„Nagyszentmiklós — művész fiának”

Bartók első egyéni hangversenyének visszhangjából

 

Életrajzírói, munkásságának kutatói viszonylag keveset foglalkoztak eddig, Bartók nagyszentmiklósi kapcsolataival, pedig az első világháborút megelőző esztendőkben, több ízben is felkereste szülővárosát. Ellátogatott az Aranka menti városba gimnazistaként és főiskolai hallgató korában, s népdalgyűjtő útjainak is gyakori állomása volt Nagyszentmiklós.

Jelentőségben, kétségtelenül, Bartók 1903-as látogatása helyezhető az első helyre: a nagyszentmiklósi Fekete Sas szálló nagytermében tartotta ugyanis 1903. április 13-án a fiatal Bartók Béla első önálló nyilvános hangversenyét. A fiatal zongoraművész bécsi és budapesti fellépéseit követően a zenekedvelők országszerte kezdték megtanulni a nevét. Sikereinek híre hamar eljutott szülővárosába is, ahonnan a rokonok, a Bartók család őszinte barátai fokozott figyelemmel kísérték a fiatal művész pályájának állomásait, és meghívták szülővárosába hangversenyezni. Különösen a Simosich és a Jurkovics család vállalt fontos szerepet a meghívás elfogadásának kieszközlésében, a hangverseny megszervezésében. A tulajdonképpeni szervezőmunkát Bartók gyermekkori játszópajtása, Jurkovics Irmi irányította. Itt jegyezzük meg, hogy Jurkovics Irmivel Bartók éveken át levelezésben állott, rendszeresen beszámolt élete alakulásáról, külföldi koncertjeiről, szaporodó sikereiről.

Sajnos, ezek az értékes levelek a háború zűrzavarában elkallódtak. Jurkovics Irmiék buzgalmára, a szervezés alaposságára mi sem jellemzőbb, mint hogy a helyi lapban, a Felső-Torontálban — amelynek főszerkesztője abban az időben dr. Jeszenszky Géza, felelős szerkesztője pedig Pólya Endre volt — már 1903. február 22-én hírül adták a fényes külföldi sikereket aratott művész, közelgő nagyszentmiklósi látogatását. Az „Egy nagyszentmiklósi zeneművész sikere Bécsben” című közleményt — miként a Felső-Torontálban megjelent írásokat általában — nem tartják számon a Bartók-bibliográfiák, holott arról a mélységes tiszteletről tanúskodik, amellyel a nagyszentmiklósiak a Bartók család iránt viseltettek, ugyanakkor meggyőző adatokkal dokumentálja azt a tényt, hogy az Aranka menti város értelmisége állandóan számon tartotta a fiatal művész sikereit, s őszintén örült azoknak.

„Bartók Béla néhai Bartók Bélának, a nagyszentmiklósi gazdasági «Kristóf» intézet volt igazgatójának fia, kire még városunkban is sokan emlékeznek — olvashatjuk a Felső-Torontál XII. évfolyamának 8-as számában, — a napokban fényes sikert aratott a bécsi «Tonkünstler Verein» által rendezett hangversenyen remek zongorajátékával. A nagy osztrák lap, a «Neue Freie Presse» is valóságos feltűnésről ír, midőn Bartók Béla művészi játékát méltatja és ugyancsak a legnagyobb elismerés hangján emlékezik meg róla a «Pressburger Zeitung» is és büszkén említi Pozsonyt Bartók Béla második hazájának. Különösen dicsérik a lapok azt a mélységet, amellyel zongorán a legnehezebb zeneköltői műveket teljesen átérezve csak nem mint a sajátját játssza el.”

Kerek egy hónap múlva jelenik meg a második közlemény a nagyszentmiklósi hetilap hasábjain:

„Megemlékeztünk már mi is Bartók Béláról, városunk szülöttéről — írja az «Érdekes hangverseny» című beharangozó cikk — akkor, midőn egy bécsi hangversenye alkalmával a zeneszakértők érdeklődését a legnagyobb mértékben felkeltette remek játékával. — Bartók Béla a legközelebb európai körútra indul, hogy művészetét bemutassa a vén Európának. Büszkék lehetnek a nagyszentmiklósiak, hogy Bartók Béla szülővárosa iránt érzett kegyeletből önálló hangversenyének sorozatát április 13-án, Nagyszentmiklóson kezdi meg. A fiatal művész a Fekete Sas szálloda nagytermében tartja meg hangversenyét a következő műsor mellett:

1. Schumann: Sonata, fis-moll, 2. Chopin: a./ Nocturne, cis-moll, b./ Etűde, e-moll, c./ Ballada, g-moll 3. Bartók B.: a./ Ábránd b./ Etűde balkézre 4. a./ Schubert: Impromptu, Es-dúr, b./ Paganini—Liszt: Etűde, e-moll, c./ Saint-Saëns: Keringő, 5./ Liszt: Spanyol rapszódia.

— A művész hangversenyét egy e célra felkért rendezőség rendezi és a hangverseny megtartását és műsorát falragaszokon is tudtára adja úgy a helybeli, mint a vidéki közönségnek.”

A „rendezőség,” vagyis Jurkovics Irmiék, valóban megtöltötte plakátokkal a város utcáit, s értesítette a hangversenyről a környékbeli falvak értelmiségét is — egyszóval mindent megtettek, hogy Bartók Béla bemutatkozó hangversenye Nagyszentmiklóson igazi művészi és társadalmi eseménnyé váljon. Egy nappal a várva várt koncert előtt jelentették meg a Felső-Torontálban az utolsó beharangozó közleményt:

„Bartók Béla a nagyhírű zongoraművész, városunk szülötte, húsvét másodnapján, hétfő este tartja meg hangversenyét a «Fekete Sas» szálloda nagytermében. A hangverseny iránt nemcsak városunkban, hanem a nagy környéken is élénk érdeklődés mutatkozik, mit Bartóknak nemcsak kiváló művészete, hanem szülővárosa iránti ama előzékenysége is idézett elő, hogy itt tartja meg nagy körútja előtt első önálló hangversenyét. A művész már szerdán megérkezett városunkba és Bayer Gyula vendégszerető házának vendége.”

Bartókot, érzésünk szerint, nem annyira a szereplési vágy vezette az Aranka menti városba, hanem a gyermekkor nosztalgiája, a rokonsághoz, a barátokhoz — a szülőföldhöz! — való mélységes ragaszkodás. Budapestről meg is írja a reklámra is gondoló édesanyjának, egyik április eleji levelében: „[...]… ugyan minek tétetnők az újságba, hogy én játszottam Nagyszentmiklóson? Hát ez olyan nevezetes esemény?”…

A hangverseny megrendezése kiváló alkalmat kínált számára arra, hogy körülsétálja egykori bölcsőhelyét, hogy újra bejárja — immár felnőtt fővel — gyermekkora kedves színhelyeit. Számára a látogatás volt minden jel szerint az elsődleges cél, a koncertet inkább csak ráadásul, szívességből adta, hogy megszépítse a barátok, a nagyszentmiklósiak húsvétját. Anyja és húga társaságában mindjárt megérkezésük után elment a temetőbe, hogy lerója kegyeletét apja és az elhunyt rokonok sírja előtt. Felkeresték a gazdasági iskola épületét, amelyben a Bartók-gyerekek eszmélni kezdtek, amelyhez annyi emlék kötötte a Bartók családot. Viszontláthatták az iskola udvarát ékesítő régi fákat, amelyek oly kedvesek voltak valamikor Bartókné és a gyerekek számára. Megsimogatták tekintetükkel az öreg fenyőt, a bokros tiszafát, a vastagtörzsű tölgyeket, a japán-akácokat. ... Sorra látogatták a család rokonait, jó-barátait, s Bartók Béla az unszolásnak engedve kis házi hangversenyekkel kedveskedett a vendéglátóknak. Főleg a Bayer és a Jurkovics lányok gondoskodtak arról, hogy az ifjú művész nagyszentmiklósi időzése vidámságban és jókedvben teljék. Volt ideje a mulatozásra, mert a hangversenyre nem kellett különösebben felkészülnie. Meghirdetett műsorának minden számát játszotta már valahol, csak Chopin g-moll balladáját tanulta be kimondottan a nagyszentmiklósiak kedvéért. Igazán rangos műsora a világ bármely nagy hangversenytermében megállta volna a helyét.

„Bartók Bélának, a fiatal zongoraművésznek, hangversenye húsvét másodnapján folyt le a Czenczinger szálloda nagytermében — írja többek között 1903. április 19-i számában a Felső-Torontál. — A hangversenyt nagy közönség hallgatta végig, kiket valósággal elragadott a fiatal művész remek játéka. A hangverseny végén valóságos virágesőt zúdítottak a művészre és tisztelői óriási babérkoszorúval jutalmazták Bartók mesteri játékát.”

A Nagy-Szent-Miklóser Zeitung 1903. április 19-i számának beszámolójából azt is megtudhatjuk, hogy a koszorút a híres temesvári Mühle-féle kertészetből rendelték, s hogy annak szalagján a következő felirat állott: „Nagyszentmiklós — művész fiának!”

A lap, amely 1903. március 22-i számában már hírt adott a készülő hangversenyről, „a hét legfontosabb eseményének” minősítette Bartók Béla koncertjét. A krónikaíró fájlalja, hogy nem volt jelen komoly zenekritikus, aki megfelelő módon értékelte volna a fiatal művész magas-szintű zongorajátékát.

„A hálás közönség — jegyzi meg a lap — viharos tapssal fejezte ki tetszését, tolmácsolta köszönetét nagy fiának a páratlan műélvezetért.”

Lelkes hangú beszámolót közölt a hangversenyről a Nagybecskereken (Zrenjanin), a megyeközpontban megjelenő Torontál is. A közönség soraiban ülő Gassefeit Lujza pedig pár évvel ezelőtt így idézte fel Bartók első nagyszentmiklósi fellépésével kapcsolatos emlékeit:

„Nagy esemény volt. Alig fért el a közönség a Fekete Sas nagytermében. Óriási volt a siker; hosszú percekig zúgott a taps, s a művész rengeteg virágot kapott. Ma is emlékszem arra a szelíd mosolyra, amellyel Bartók Béla az én rózsacsokromat is fogadta.”

Szöllősi Béláné arra emlékezett, hogy a Bayer Gyuláéknál tartott „baráti összejövetelen” Bartók saját szerzeményeiből játszott, s különösen a készülő Kossuth-szimfónia bemutatott részletei ragadták lelkesültségre a társaságot. Nem árt talán idézni a keresztapa, Schreyer Viktor emlékező szavait a húszas években a Temesvári Hírlapnak, adott nyilatkozatából:

„... utoljára évekkel ezelőtt láttam Bartók Bélát, amikor zeneakadémiai tanulmányainak befejezése után Nagyszentmiklósra jött, hogy itt tartsa meg első hangversenyét. Meglátogatott és én mondtam is neki: — Nagyon szép tőled Béla, hogy gondoltál szülővárosodra és azzal tisztelted meg, hogy első hangversenyedet falai között tartod. ...

Bartók akkor csak kezdő volt még. ...”
 

A „kezdő” Bartók a Fekete Sasban és Bayeréknél is — kedvelt hangszerén — egy Bösendorfer-zongorán játszott. Bisztray-Balku Sándornak, Bayer Emília fiának a közlése szerint Bartók a hangverseny után ráírta a nevét a zongora fedelére. A kérdéses zongora hosszú ideig a Bayer család birtokában volt, ahonnan Buziásra, majd Nagybányára került. A késői örökösök, nem ismerve a hangszer külön értékét, 1968 táján eladták egy máramarosszigeti zenekedvelőnek. Mindeddig nem sikerült a zongora nyomára bukkanni, ismételt próbálkozásaink ellenére sem sikerült kiderítenünk, hogy ki az értékes hangszer jelenlegi tulajdonosa. Ha nem más, legalább fényképe odakívánkozna a nagyszentmiklósi állandó Bartók-kiállítás helyi vonatkozású anyagai közé.

Egyhetes nagyszentmiklósi időzés után, a főiskolai tanulmányai befejezése előtt álló fiatal művész visszatért Budapestre. Az aranybetűs babérkoszorút édesanyja vitte haza, Pozsonyba. Különösen a nagyszentmiklósi lányok szívében azonban még sokáig továbbrezegtek a fiatal Bartók megpendítette húrok. ... 1903. április 26-án anyjának írt levelében találjuk meg a gyermekkori játszótársak sajátos ragaszkodásának egyik visszhangját:

„... csütörtökön este ezt a táviratot hozták: — számol be édesanyjának a fiatal művész — «legoeszintebb jokivanataikat kueldik az árván maradt játszótársak emsy, emily, irmy.»

„Mindjárt másnap két levélben köszönetet írtam.” A két Jurkovics lánynak — Irminek és Emsinek küldte az egyik levelet, míg a másikat Bayer Emília kapta. A Jurkovics lányok postafordultával érkező viszontválasza egy fokkal még többet elárul Bartók fiatal nagyszentmiklósi rajongói ragaszkodásának természetéről. Bartók Béla 1903. május 3-án kelt levelében így ír erről anyjának:

 „Tegnapelőtt kaptam egy roppant kedves levelet Emsy és Irmitől, de nem tudom, melyik írta a kettő közül, két név, de egy írás. Azt írják (talán Elza már tudja), hogy Besenyőre vágtattak, de már csak az induló vonatot látták. Mindenféle szépet is írnak! «Mióta elmentek csöndes minden … [...] Nem halt meg még egyszer sem a nap anélkül, hogy az ’Est’-nek és ’Ábránd’-nak legalább rövid időt ne szenteltünk volna.» De, térjünk át fontosabb dolgokra, — vagyis a lefekvésre és alvásra. Jó-reggelt kíván B.” 

Az idézett levélrészletből világosan kitűnik, hogy Bartók Béla a valkányi vonaton tért vissza Budapestre. Az óbesenyői állomáson szállt vonatra, amelyet már nem értek el a nagyszentmiklósi tiszti főügyész lányai. Az utolsó mondat azt is elárulja, amit a levél tréfás hangvétele sejtetett, hogy a fiatal Bartókot nem hatotta meg különösebben a nagyszentmiklósi lányok határtalan lángolása. Vagy csak mímelte volna a közömbösséget?

Mindenesetre, miként Bartók anyjához írt leveleiből kiderül, s ahogy azt a nagyszentmiklósi emlékezők is bizonyítják, a Bayer és Jurkovics család tagjai Budapesten jártukban rendszeresen felkeresték Bartók Bélát. Pár hónappal a nagyszentmiklósi hangverseny után Jurkovicsékkal hallgatta meg Bartók az Operaház Wagner-ciklusának első darabját. Az istenek alkonya előadását pedig Bayerék társaságában tekintette meg. A művészért lángoló Jurkovics lányok Uher Ödön „császári és királyi fényképésznél” több példányt is rendeltek 1903 májusában Bartók Béla előző évben készített arcképéből, míg Bayer Emíliát maga Bartók ajándékozta meg egy fényképpel.

A már fentebb idézett Bisztray-Balku Sándor 1970. október 13-án ezzel kapcsolatosan a következőket írta: „[…]... meg említeném, hogy édesanyám (Bayer Emília) kapott még annak idején Bartók Bélától egy fényképet (mérete 10X14) kartonon — Mai és társa császári és királyi fényképész, Budapesten felirattal — dedikálva: «Első hangversenyem emlékéül Bartók Béla, 1903. július 30-án.» Ez a kép birtokomban van.”

Itt említenénk meg azt is, hogy a «Négy zongoradarab» című szerzeményének 1903. október 12-én befejezett II. Ábrándját, amely a házi hangversenyeken, Nagyszentmiklóson is játszott Kossuth szimfónia gyász indulómotívumainak sajátos visszacsengése, Bartók Béla Jurkovics Irminek és Emsinek ajánlotta. Az I. Ábrándnak is megvan a nagyszentmiklósi kötődése: a Fekete Sas szálló nagytermében játszotta először a bevezető zenével együtt, ténylegesen „nagy-közönség” előtt. Előtte csak egy magánestélyen játszotta, 1903. február 21-én, a budapesti zeneértő közönség pedig csak 1903. június 8-án hallhatta a Zeneakadémia olvasókörének jótékony célú hangversenyén.

A Bartók-szerzemények nagyszentmiklósi gyökereit, kapcsolatait, vonatkozásait sem tárta fel eddig a hazai Bartók-kutatás.

KORUNK, 1979. (1-2. szám)

Bartók Béla szülőháza


263 Búbánat 2018-01-20 10:23:29

Haandel fórumtársunk jóvoltából:

Élő koncertközvetítést hallhatunk a rádióban

In diretta dal Teatro San Carlo di Napoli
Béla Bartók: Il castello del Principe Barbablù
20 gennaio 2018 | ore 20.30 | Rai Radio 3

Barbablù, Gábor Bretz
Judith, Violeta Urmana

Orchestra e Coro del Teatro di San Carlo
Direttore | Juraj Valcuha


262 Búbánat 2018-01-15 12:41:58 [Válasz erre: 261 laszloferenc 2018-01-15 12:37:53]

Miután bemásoltam a nevezett cikket, bennem ugyanezek a szempontok - aggályok - felmerültek a hitelességével: 
egy 18 éves kezdő, zeneakadémiai növendék, aki igaz, már kisgyermekkorban kitűnt zenei tehetségével - még nem volt, nem lehetett elismert, "neves" zenész-komponista - sem aki operaszövegkönyv témában megkeresi Lehárt 1899-ben. 
Másrészt az is furcsa számomra, hogy Lehár operettkomponálási terveiről szól a válaszlevélben - de a legelső operettje, tudjuk, csak három évvel később, 1902-ben kerül bemutatásra, Bécsben: "A bécsi asszonyok".

Bartók Lajos
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bart%C3%B3k_Lajos


• Kendi Margit (történelmi dráma, Bp., 1884);
 


261 laszloferenc 2018-01-15 12:37:53 [Válasz erre: 260 Búbánat 2018-01-15 10:35:53]

A bulvársajtó már száz éve is bulvársajtó volt: alighanem Az Estnél összetévesztették Bartók Bélát Bartók Lajossal. Az utóbbi, 1914-re már feledésbe is merült író lehetett a levél címzettje, nem a 18 éves Béla, annál is inkább, mert Lajosnak volt egy Kendi Margit című drámája.


260 Búbánat 2018-01-15 10:35:53

"Amikor Lehárnak még rosszul ment."

Az Est, 1914. július 10. (164. szám)

 

"Érdekes dokumentumot vásárolt meg kéziratgyűjteménye számára Ernst Lajos műgyűjtő.

Egy német nyelvű levél ez, amelyet Lehár Ferenc 1899-ben intézett Bartók Bélához, a neves zeneszerzőhöz.

Bartók Béla egy operaszöveget küldött hozzá azzal az ajánlattal, hegy Lehár zenésítse meg. Az operaszöveget Bartók egyik tanítványa írta. Erre válaszolt Lehár a következő levéllel:


Tisztelt Uram! Bocsásson meg, hogy németül írok, de ezt a nyelvet folyékonyabban használom. E levéllel együtt mély köszönettel küldöm vissza a »Kendi Margit« cimű könyvet, amely engem a legteljesebb mértékben érdekel. Hogy miért küldöm vissza, meg akarom magyarázni. A »Kukuska« sikere azt a reményt ébresztette bennem, hogy e darabomat külföldi színpadok is játszani fogják. De minden igyekezetem dacára is egyetlen színpadot sem sikerült megszereznem. Hát nem elég ok ez arra hogy az embernek minden munkakedvét elvegye? Anyámnál gondtalanul élhetnék, de melyik 29 éves férfi vállalná az ilyen életet ?
Én semmiesetre sem! És hogyha én egy éven belül egy második operát is megírok, ki biztosítja nekem annak színpadi előadását Budapesten kívül? Állást vállalni nem akarok. Ki veheti hát rossz néven tőlem, ha a könnyebb múzsa felé fordulok: az operett felé! Ez legalább néhány hónap alatt ezreket jövedelmezhet. Ez az oka annak, hogy ezentúl operák kompozíciójától húzódozom. Bizonyára nem végtelen időkig, mert mihelyt anyagi eszközeim megengedik, hogy igazi hajlamaimat követhessem, nyomban vissza fogok térni az operához.

Tisztelettel, odaadó híve : Lehár Ferenc.

Azóta ez az idő ugyancsak elkövetkezett. A milliók, a melyeket Lehár szerzett és amelyek a világ minden részéből özönlő tantiémekből még egyre gyarapodnak, bizonyára megengednék neki, hogy »igazi hajlamát« követhesse. De úgy látszik evés közben jön meg az étvágy és Lehár tovább komponálja operettjeit."

 

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/AzEst_1914_07/?pg=68&layout=s

 


259 Ardelao 2018-01-14 20:52:35

 

VERES SÁNDOR:

BARTÓK BÉLÁRÓL

 

1937-BEN történt. Egy, októbervégi estén, a Tudományos Akadémiáról — ahol akkor délutánonként a magyar népzenei összkiadás sajtó alá rendezésén dolgozott -— hazajövet, elkísértem egy darabon. Abban az időben a finomabb idegzetű emberek már megérezték a politikai légkör feszültséggel telített vibrálását és mélységes aggodalommal nézték a magyar égbolt alján sötétedő viharfelhőket. Magyarország akkor még látszólag a jólét és boldogság földje volt. De akik nyitott szemmel járták útjait, azok tudták, hogy a csillogó felszín alatt súlyos, meg nem oldott társadalmi, politikai és gazdasági kérdések sokasága mállasztja az alapépítményt. És borzongva tekintettek a nyugati határszélen túlra, ahol a náci zsarnokság embervéren hizlalt szörnyetege mind vészt-jóslóbban emelgette karmait és hallatta barbár üvöltözését. Erről beszélgettünk gondterhelten a fényreklámok színes villódzásában boldog gondtalanságot mímelő belvárosi utcán, majd meg arról, hogy mit kellene tenni? Talán el kellene menni olyan országba, ahol az emberek tiszta gondolkozását, szabad látását nem rontotta meg, nem homályosította el az európai népek körében egyre terjedő agybaj.
 

Es amikor az egyik belvárosi kiadócég kapujában — ahol éppen egy új folklór-tanulmányával kapcsolatosan volt valami dolga — elváltunk, azzal búcsúzott, nem tudja elképzelni, hogy itt hagyja Magyarországot, hiszen — mint mondá «mit csinálnék a népdalfelvételeim nélkül, amiket nem vihetnék magammal?»

Ámde az idő múlásával és a helyzet rosszabbodásával a maradás vagy kivándorlás problémája még csak akutabbá vált. 1939 nyarán már mind gyakrabban kísértett a háború réme s magam is akkor Londonban kétségek között vergődve, írtam neki, tanácsát, véleményét kérve a hazajövetel vagy kint maradásra vonatkozóan. Íme, kortörténeti érdekességű levelének egy erre vonatkozó része:

«Az-az értesülése, hogy én Magyarországot elhagyom, téves. De ez a hír már egy idő óta el van terjedve — sokan szóltak nekem erről. Más kérdés persze, hogy ki kellene-e vándorolni (amennyiben lehetséges), vagy sem. Többféle szempontból lehet ehhez hozzászólni. Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik, mondhatják. És ezt még meg sem lehet nyilvánosan cáfolni, mert akkor abból csak baj lesz és céltalanná válik az itt maradás. Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba is kerül az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia és segítenie a dolgokon tőle telhetőleg. Csak az a kérdés, van-e belátható időn belül remény arra, hogy eredményes segítőmunkát lehet elérni. Hindemith ezt próbálta Németországban 5 évig, de aztán, úgy látszik, elfogyott a bizalma.
 

Nekem — de-hát ez teljesen egyéni dolog — nincs semmi bizalmam. Viszont bizonyos munkákat (még legalább egy esztendeig) csak itt végezhetek, mert múzeumi anyaghoz vannak kötve. Másrészt nem látok sehol olyan országot, ahova érdemes volna kimenni, ha egyszerű továbbtengődésnél többet akarnék.
 

Szóval egyelőre teljesen tanácstalanul vagyok, habár érzésem azt mondja, aki csak tud, menjen el. De másokat ilyen irányban befolyásolni nem akarok.»  ...   

«Itt bizony jócskán romlottak az állapotok. A választás eredménye sem olyan rózsás, ahogyan azt egyesek látják.»

Majd lejjebb: «Aztán meg bármely nap arra ébredhet kormányunk feje, hogy „megbízható” többségének javarésze átpártolt a nácikhoz.»

(Azóta láttuk, hogy ez be is következett.)

A LEVÉL csupa aggódás, tanácstalanság. Teljes bizalmatlanság a magyarországi politikai viszonyok fejlődésével szemben. És bármennyire kísérti is az elmenetel, minden érzelmi szál s az egyéni segíteni tudás esetleges lehetősége idehúzza, valósággal kibúvókat keres, hogy ne kelljen a végső konzekvenciákat levonnia. Nem ő volt az egyetlen akkor itt, akiben jó magyarság és igaz demokratikus meggyőződés ilyen kényszerű belső harcot vívtak.

1940 őszén azután mégis elment. Eltávozott, mert úgy látta — s mily jól látta — hogy megszűnt a lehetősége minden egyéni kiállásnak a vad indulatok feltartóztathatatlan rohanásával szemben. Indulását halogatva, szinte az utolsó pillanatban szánta rá magát az útra, de még akkor is a félévutáni visszatérés gondolatával, hiszen még gyermeksorban levő fiát sem vitte magával. Elment olyan országba, ahol az emberi jogok és a szellem tisztaságának zászlaját magasan hordozták, ahol a szabadság eszménye nemcsak frázis, hanem komoly valóság és kitörölhetetlen élmény az emberek lelkében. Csodálatosan tisztavonalú arcán és mágikus tűzben égő szemeiben a magyarság igazi képének vonásait és az európai kultúra humanista tanításainak betűin kifinomult látását vitte magával Amerika népei közé. És most, amikor az emberiség történelmének egyik legvéresebb szakasza lezárult, amikor Európa valamikor egyik legműveltebb népének dühödt ordasokká vált, pusztító csordáit a világszabadságért, egyenlőségért és testvériességért harcba-szállt népei szétverték, a lassan-lassan újra magára találó művelt emberiség megrendülten áll a távol hazájától örökre elköltözött, immár Amerika földjében álmát alvó mester, korunk egyik legnagyobb egyénisége és leggrandiózusabb alkotógéniusza, Bartók Béla sírjánál.
 

BARTÓK, zenéjén keresztül, nemcsak a muzsikusok szűkebb köréhez szólott. Mint minden valóban nagy alkotóművész, művészetén túl, emberi nagyságával, erkölcsi magatartásának egyértelmű és megmásíthatatlan princípiumaival hatott legáltalánosabban. Minden emberi és művészi megnyilatkozása valóságos hitvallás a művészi és emberi igazság mellett, amelynek egész életében olyan megszállottja volt, hogy érte még az emigráció keserűségeit is vállalta, amikor úgy látta, hogy itthon nincs már módjában ezért küzdeni. Több volt ő nekünk az Egyesült Államokban, mint más nemzetek szellemi elitjének képviselői.
Ő annak a Magyarországnak volt szellemi követe, amelyet a külföld igen kevéssé ismert, vagy amelynek létezéséről egyáltalán nem is tudott. A nagy költők, nagy művészek és nagy szabadsághősök Magyarországának. Ezt a Magyarországot a kél világháború közti időszak hivatalos külügyi kiküldöttei nem igen képviselték. Az akkori Magyarország külföldi követei és reprezentánsai, igen kevés kivételtől eltekintve, olyanokból rekrutálódtak, akiknek semmiféle kapcsolatuk sem volt a magyarság legmélyebb létproblémáiba vágó politikai, gazdasági és kulturális kérdésekkel.

Igaz, Bartók nem volt aktív politikus. Ámde művészi és emberi megnyilatkozásai félreérthetetlenül eldöntötték politikai állásfoglalását. Demokrata volt a szónak legmélyebb és legkeményebb értelmében. Nem volt gazdasági szakember sem. Azonban népdalgyűjtései során bejárta az ország minden vidékét és közvetlen tapasztalatok útján ismerte meg Magyarország gazdasági vonatkozású kérdéseinek egyik legfontosabb területét, a nincstelen szegényparasztság bajait s ezzel kapcsolatban a földkérdést. Vajon az ő Egyesült Államokbeli kultúr missziója nem volt-e több s nem hozott-e a magyarságnak abban a nagy nemzetközi érdektelenségben, értetlenségben és idegenségben, amely minket a világban körülvesz, egymaga több megértést és elismerést, mint elégtelenre vizsgázott hivatalos követeink és kultúrattaséink tokaji boros propagandája? Annál is inkább, mert hiszen Bartók művészi munkássága mellett nép-zenetudományi kutatásainak eredményeiben éppen az ellenkezőjét hirdette, mint amit az elmúlt rendszer soviniszta magyar politikája hangoztatott, azt tudniillik, hogy a Duna-völgyi népek, magyarok, románok, szlovákok, rutének, délszlávok, horvátok az évszázados együttélés folytán népzenéjük is világosan kimutatható népi kultúr hatások alapján sokkal több közösséget mutatnak egymással, mint ellentétet. Egyben pedig mindenekfölött megegyeznek: ösztönösen, mint tőlük teljesen idegen idiómát, kizárják magukból a német hatást.
 

Ezért éreztük mindig, hogy az elmúlt években ránk-szakadt sötétségben, csüggedéseink nehéz óráiban sokszor az adott új erőt a kilátástalannak látszó harc folytatásához, hogy tudatunk mélyének tükrében ott világlott a bartóki fárosz visszfénye. Felmérhetetlen tragédiája a sorsnak, hogy most, amikor a magyarság, habár ezer sebből vérezve, szétzilálva, de mégis megtalálja önmagát, elvesztette azt, aki végre elfoglalhatta volna méltó helyét közöttünk. Mert amíg Bartók körünkben járt, barátok, tanítványok és rajongók aránylag kis csapatán kívül nem sokan vettek róla tudomást. Hivatalos elismerés — bár ilyesmit sohasem várt, de amely az élet anyagi küzdelmeiben sokszor megsegíthette volna — jóformán csak a főváros részéről érte. 1907-ben a pályája kezdetén álló muzsikust a Ferenc József zeneművészeti díjjal tüntették ki. Egyik legkitűnőbb művét, a Táncszvitet, a főváros megbízásából komponálta Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójának ünnepségeire, 1923. november 17-re. Első zongoraversenyét 1936. szeptember 2-án személyesen játszotta a Buda visszafoglalásának 250. évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen s végül 60. születésnapját — az akkor már távollevő mester emlékezetére — csak a főváros ünnepelte meg hivatalosan. De a legnagyobb fesztivált, amelyre pedig már örömteljes szívvel készülődtünk, Bartók Béla hazatérésének ünnepségét, immár meg nem rendezhettük. Szegényebbek lettünk a valóság egy darabjával és halhatatlan nagyjaink pantheonjában az emlékezés örök lángjáról újabb mécsest gyújtottunk.

BUDAPEST, 1945. (1. Évfolyam, 2. szám)


258 Ardelao 2017-12-26 13:04:42

BARTÓK BÉLA : az én oldalam:

(Az egész zenei világ ünnepli most Bartók Bélát, a zseniális zeneszerzőt abból az alkalomból, hogy betöltötte hatvanadik életévét. A nagy muzsikus ez idő szerint óriási sikerrel hangversenyezik, feleségével, Pásztory Dittával együtt az Egyesült Államokban és New Yorkból kaptuk «Az én
oldalam
» anyagát. ...)


GYERMEKKOROM

Születtem 1881. március 25-én Nagyszentmiklós községben. Legelső zongoraóráimat édesanyámtól kaptam hatodik életévemben. Apámnak, aki egy földmíves-iskolát igazgatott, meglehetősen fejlett zenei képességei voltak. Zongorázott, műkedvelő zenekart szervezett, gordonkázni is tanult. Nyolcéves voltam, mikor elvesztettem. Halála után édesanyám, mint tanítónő küszködött a mindennapi kenyérért. Mivel még kilencéves koromban kisebb zongoradarabokat komponáltam, sőt Nagyszöllősön, 1891-ben, mint zeneszerző és «zongoraművész» a nyilvánosság előtt is szerepeltem. Igen fontos volt számunkra, hogy végre egy nagyobb városba juthattunk. Azidőtájt a vidéki magyar városok között Pozsonynak zenei élete volt a legélénkebb és ily-módon lehetővé vált számomra, hogy 15-ik évemig Erkel László (Ferenc fia) taníthatott. Közben szorgalmasan komponáltam Brahmsnak és a nálam négy évvel idősebb Dohnányinak erős befolyása alatt. Miután elvégeztem a gimnáziumot, a bécsi Konzervatóriumot tartották azidőtájt a zenei stúdium egyetlen komoly erődjének. Én azonban végül mégis Dohnányi tanácsát követtem és inkább Budapestre jöttem, ahol a Zeneakadémián Thomán Istvánnak a zongorában és Koessler Jánosnak a zeneszerzésben lettem a tanítványa


HARCOK

Műveim annakidején nagy ellentmondást keltettek Budapesten. A meg nem értésnek oka többek között abban is keresendő, hogy tökéletlen módon kerültek előadásra. Nem volt megértő dirigensünk, sem pedig megfelelő zenekarunk. Mikor a harc már nagyon kiéleződött, egynéhány fiatal zenész, köztük Kodály és magam is. 1911-ben egy Új Magyar Zeneegyesületet iparkodtunk alapítani. Azonban a célt nem érhettük el, minden törekvésünk meddő maradt. Ezért is, meg sok másféle személyes balsiker miatt 1912 táján visszavonultam a nyilvános zenei élettől. Nem egy, a mi viszonyainkhoz képest meglehetősen vakmerő utazást terveztem, de a világháború kitörése előtt csak egyet tudtam megvalósítani. Az 1917-es év határozott fordulót jelentett a budapesti közönségnek műveimmel szemben való magatartásában.

 

NÉPDALGYŰJTÉS TÖRÖKORSZÁGBAN

Tíz esztendővel ezelőtt a török hivatalos körök megkezdték városi zenekultúrájuk szervezését európai mintára. Azonban a török nemzeti zene kifejlesztése ügyében nem volt megfelelő tanácsadójuk. Felmerült tehát az a terv, hogy Törökország egyetlen politikai pártjának, a Halkevi-nak ankarai osztálya engem meghívjon. Két népdalgyűjtő út megrendezését ígérték, hogy a Magyar Tudományos Akadémia számára a magammal vitt hengerekre török népzenét vehessek fel.
 

Az első öt napra tervezett gyűjtőútnak betegségem miatt el kellett maradnia, de a másodiknak megvalósítását semmi sem akadályozta. A kirándulás technikai megoldása ez volt: a Halkevi megbízásából Achmed Adnan Bey zeneszerző kísért el, az ő feladata az énekesek faggatása és vallatása, továbbá a szövegek lejegyzése volt. A kiszemelt vidék Halkevi-fiókjait a központ utasította, tegyenek meg minden lehetőt segítségünkre, szállásoljanak el, gondoskodjanak autókról, szekerekről. Szorongó szívvel indultam útnak, mert török kísérőim nem sok jóval biztattak. Azt mondták, bizony hetekig kell a parasztokkal barátkozni, míg végre éneklésre bírja őket az ember. Dél-Anatóliába mentünk, a szíriai határ közvetlen közelébe, mert arra felé van a «Yürüköknek» téli tanyája.
 

Először egy Osmaniye nevű faluba mentünk. Kivonultunk egy parasztház udvarára. Magamban nagyon örvendeztem, hogy végre a helyszínen gyűjthetek török népdalokat. A ház gazdája, 70 éves Ali Bekir oglu Bekir, nagyon barátságosan fogadott. Mikor kora iránt érdeklődtünk, büszkén mesélte nekem — persze csak tolmács útján — hogy habár foga nincs, mégis mindent meg rág és habár hetvenéves elmúlt, olyan fürgén járja a hegyeket, mint a nyúl. Az öreg minden szabódás nélkül kint az udvaron rázendített egy nótára:
— „Kút pasa
çikti gozana ... „
 

Alig hittem fülemnek: Uramfia, hiszen ez mintha egy régi magyar dallamnak változata volna. ... Örömömben, mindjárt két teljes hengerre vettem fel az öreg énekét és játékát. (A török dallam magyar variánsa Hont-Füzesgyarmatról való: «öveg az ablakom, nem réz, Kin az én galambom kinéz.»)
 

Később elérkezettnek láttam az időt, hogy kényesebb kérdésekkel álljak elő az asszonyokra vonatkozólag. Hogy vajon az asszonyok másféle dalokat énekelnek-e, mint a férfiak?

— Óh, dehogy, dehogy is tudnának másokat — volt a rövid, de határozott felelet.

— Hát akkor, — így firtattam tovább — ugyebár, ezeket ők is tudják. Mert jó volna tőlük is hallani valamit.

Sok ümmögés után kisütötték, hogy az asszonyok állítólag még saját férjük előtt sem énekelnek, még férjük sem kérhet tőlük dalt, még ez sem illik. Be kellett látnom, hogy a férji jogoknál nagyobbra igazán nem tarthatunk igényt és csüggedten lemondtam minden további kísérletről. Pedig milyen kár. Mikor ott volt közvetlen közelünkben ugyanabban a házban, magának a házigazdának a felesége, nem is egy, hanem mindjárt kettő is belőle. …

 

FILM SZÍNHÁZ IRODALOM, 1941. április 4. (4. Évfolyam, 14. szám)


257 Ardelao 2017-12-26 00:13:22

 

ILLÉS ENDRE:*

KÉT KAPU  

1.

Nehezen, talán sohasem szakadhatunk el teljesen az ifjúságunktól. Mint a konok darázs, minduntalan visszatérnek a szülői ház szép vagy sebző emlékei.
 

A Tátra alján éltem gyermekkoromban falun, egy nagy lakásban, és egy elvadult, óriás gyümölcsöskertben. Testvértelen gyerek voltam, olyan magányos, mint akit kémcsőbe forrasztottak. Apám kevés szavú, befelé forduló férfi volt — munkája végeztével, amikor csak tehette, zenét hallgatott. Mindez nagyon régen történt. Abban a zárt, felvidéki faluban házi kamara játékra összegyűjthető muzsikusok nem akadtak, a rádió csak évek múlva tűnt fel — a mi muzsikánkat akkoriban egy nagy, tölcséres gramofon szólaltatta meg. Ketten hallgattuk a sebesen forgó, fekete lemezeket, estébe hajló téli délutánokon, nyáron néha éjfélig is, mindig kettesben apámmal.
 

Első tíz évem zenével van átitatva. Apám lemezgyűjteményére úgy emlékszem, mint egy kimeríthetetlen kútra. Mint egy szép, boldog, gyerekkori betegségre, amikor az egész világ lábujjhegyen körülvesz, és kedves szolgálónkká válik. Külföldi katalógusokból válogatta apám, amit megkívánt, s kemény dobozokban, postán érkeztek a távoli lemezek. Nem annyira az énekhangok vonzották, inkább a hangszerek, a nagy concertók, a zenekarral versengő magányos hegedűk és zongorák.

Ebben a nagy áradásban én magam jó ideig egy rövid, két-három perces dalt hallgattam legszívesebben, akkoriban hét-nyolc éves lehettem. A tölcséres gramofon kezelését, a lemezcserét apám rám bízta, s én egymás után háromszor-négyszer is újraindítottam kedves lemezemet, nem tudtam betelni a megszólaló sötét férfihangokkal, a dalból kiáradó, majd elhalkuló, de végül is csillapíthatatlan fájdalommal — apám mindannyiszor velem hallgatta.
A dal Bartók Béla gyűjtéséből való. A Magyar népdalok című vékony füzetet, amely 1906-ban jelent meg, s Bartók és Kodály első gyűjtését tartalmazza, az én kedves dalom nyitja meg. A lemez Bartók Béla első hanglemeze — természetesen ez is idegenben készült, hiszen idehaza Fráter Loránd, Fedák Sári és Király Ernő dalolt és „mulatott” a magyar lemezeken. Az én két dalosom Erdős Richárd és Venczell Béla volt, az Operaház két basszistája.

Hogy a Bartók-gyűjtéssel ismerkedtem, hogy első, szívemig futó zenei élményemet Bartóknak (és apám válogatásának) köszönhetem, ezt persze csak jóval később tudtam meg, de a régi lemez ma is szól még, apai örökségként sikerült megőriznem, kissé recsegve, kopogva, egyre távolabbról szól — de szól.

2.

Vidékről kerültem Pestre, faluról, majd egy nagyon messzi kisvárosból, hegyek közül, lobogó mohósággal. És rögtön tegeződve akartam ismerni mindent, amit addig csak könyvek, hírek közvetítettek nekem. A nyugtalanító, amorf valóságra vágytam, érzékszerveim kielégítésére. Színházra, zenére, a hidakról a Duna látványára, a Gellérthegyre, a Ligetben Anonymus szobrára, sok-sok emberre, a körutakra, a kirakatokra — és a város bőkezűen fogadott, Pest és Buda már kiheverte az első világháborút.

Az orvosi kar dékánja kezet fogott velem, a kézfogás az egyetem polgárává avatott, s két hét múlva már boncolhattam is az anatómiai intézetben. Egy kart boncoltam először, s amikor késemmel belevágtam, megborzongtam: ez a kar nem is olyan régen még egy ember karja volt, élt, s ugyanúgy megszoríthatta volna a kezemet, mint a dékán az Üllői úton, sötét, merev dolgozószobájában.
Beleborzongtam, de nem féltem. Nagyon fiatal voltam, a halál nem ijesztett, az életet kívántam mohón.
Nem akármilyen életet.

Író akartam lenni. És hogy megismerjem az embert, a testét és a megtámadott lélek, árulkodó vallomásait: orvosnak kellett lennem. Egy kirakatban felfedeztem Einstein könyvét, nyolcvan oldalon mondta el a relativitás elméletét, s én elszédültem a helyéről kimozdított, kitágult világtól. Korányi Sándor volt a legkedvesebb tanárom, a fizika, a kolloidkémia bevonulása az orvosi diagnosztikába az egyik nagy élményem. A Nemzeti Színházban látnom kellett a Shakespeare-ciklust. Hevesi Sándor remeklő rendezéseit — a Vihar tetszett legjobban, de csalódtam is, mert a színpadról nem Babits Mihály fordítása szólt, csak Szász Károlyé. Medikus voltam, de beültem Riedl Frigyes néhány órájára, éppen arról a költőről beszélt, akit akkoriban nagyon szerettem — Vajda Jánosról. Az utcán ismeretlenül köszöntem Móricz Zsigmondnak és Rippl-Rónainak, szembe jöttek velem az Andrássy úton. Móricz gyengéden fogta a bizonytalanul lépegető, már nagyon fáradt Rippl-Rónai karját. Közben megjelentek az első novelláim is. Barátokat szereztem, a fiatal Szabó Lőrincet, Kodolányi Jánost, később a Párizsból hazatért Illyés Gyulát. Megismertem Tóth Aladárt is, az ifjú zenekritikust, aki ugyanabba a napilapba írta hangverseny-beszámolóit, amelyben az én novelláim is megjelentek. Sokszor beszélgettünk, sok koncerten találkoztunk.

És most jutottam el a forró maghoz.
A Zeneakadémia nagytermében láttam először Bartók Bélát, azon a szorongató, forró estén, amikor Waldbauer Imrével „I. hegedű-zongora szonátájá” játszotta. Néhány nappal karácsony előtt voltunk: váratlan ajándékként kaptam a lenyűgöző, elkábító estét, a hegedű és a zongora, tobzódó, megrendítő hangjait, és a zárótételben Ady Endre felforrt tengerének ellenpárját: az elszabadult tengert.

Ez a merész, viharzó, kérlelhetetlen sodrású zárótétel, és előtte a ködbe borult, panaszos adagio, és még előbb a szonáta drámai indítása, az első allegro, a hegedű és a zongora egymástól elkülönülő komor monológjai — ez a szédítő, lenyűgöző szonáta volt az én igazi kapum, amelyen beléptem Bartók világába.

Később, jóval később, többször is hitetlenül faggattam magamat: hogyan történt, hogy nem botlottam meg a magas küszöbön. Vajon értettem-e? Vagy a rám törő hangokban, abban a váratlan fél-zaklatottságban csak elhitettem magammal, hogy értem? Tárgyilagosan akarok tanúskodni magam mellett s ugyanakkor magam ellen is.

Hogy láttam-e a szonáta alaprajzát, hogy kibontakoztak-e előttem az első allegro kontrasztjai, hogy meghallottam-e a harmadik tételbe beáramló új meg új dallamokat, felismertem-e az átalakuló régieket, követni tudtam-e a zongorát, amikor a gyászzenét megszólaltató adagióban visszafogja a hegedű sikolyait — nem, nyilván nem így hallottam akkor, először ezt a hegedű-zongora szonátát. Még Bartók sugalló, elhitető játéka, még Waldbauer fénylő, felejthetetlen hegedülése sem adhatta át a teljességet — a teljességnek legfeljebb a töredékét

De a szorongásom igaz volt. A hangok lassúdó-gyorsuló körforgásaiban a szédülésem igaz volt. Hogy megértettem szenvedélyes kétségbeesését és végül diadalmas feltörő örömét — igaz volt. Hogy ritmus-váltásaiban megéreztem világteremtő erejét — igaz volt.

Ez a túláradó szenvedély; hangnemeket kitágító kétségbeesés, elkeseredéssel erősített életszeretet, a kétségek robbanó, rohanó lezárása — ez a dionüszoszi zene rögtön hatalmába kerített, s már akkor este, a legelső felzaklatottságban, besodort a kitárt kapun Bartók világába, ebbe a hősiesen zord, férfias világba.
Persze még sok kapun kellett belépnem.

3.

Az első megértett, átérzett dallam — még a régi gyermekévekben — Bartók Béla dallama volt. Ő jegyezte le. Ő formálta számomra feledhetetlenné.
 

És amióta értelmesen hallgatok zenét, mindvégig ő volt a legmegrendítőbb, a legörvénylőbb zenei élményem. Hallgattam koncertjeit a két háború közt a Zeneakadémián, a Vigadóban. Kortársa vagyok a zongoraszonátáinak, a vonósnégyeseinek, a Cantata profanának, a csodálatos első és második zongoraversenynek, a kétzongorás, ütőhangszeres szonátának, a szívemhez nőtt nagy hegedűversenynek. Kortársként, már a megszületésük pillanatában, rögtön a bemutatókon, elfulladva ismerkedtem velük. És ez az ismerkedés máig tart.
 

Befejezhetetlen.

 

NÉPSZABADSÁG, 1981. március 22. (XXXIX. Évfolyam, 69. szám)

 

*Illés Endre (1902-1986), drámaíró, könyvkiadó igazgató, műfordító, műkritikus.

(Megj., A.)


256 Ardelao 2017-12-25 00:13:37

 

A BARTÓK HEGEDŰVERSENY BEMUTATÓJA


Az 1944-es hangversenyévad méltó kezdeteként Budapest közönsége is megismerhette Bartók Béla legújabb nagyszabású és megrázó alkotását.

A hegedűversenyt 1938-ban fejezte be Bartók és az előadási jogot a Hollandiában élő Székely Zoltán kapta meg, aki a háború kitörése miatt nem vihette európai körútra a magyar zeneirodalom új remekét. A kéziratban meglévő partitúra egy fényképmásolatát sikerült megszerezni Szervánszky Péternek, a kitűnő fiatal hegedűművésznek és Magyarországon először Bartók szerzeményeit ö mutatta be a kolozsvári filharmonikus zenekarral.

Bartók Béla hegedűversenyében úgyszólván higgadtan összegezi mindazt a forradalmi újítást, amit ő hozott a magyar zeneszerzés történetébe. Találkozik benne klasszikus forma a legeredetibb és legmodernebb zenei álmok megvalósulásával. A szerző annak a kornak adja hű képét, melyben élünk a ma megfeszített küzdelme és gyötrelme szólal meg a zenekarban és a koncertáló hegedűszólamban. Egyéb kvalitásai mellett talán ez az oka, hogy annyira megtalálja az utat a közönséghez, a ma emberéhez, aki megérti a versenymű gondolatait, művészi és emberi mondanivalóját. A másik ok, ami könnyen hozzáférhetővé teszi ezt a kompozíciót: az egyetlen melódia tökéletes dallamossága, amit csodálatos fantáziával variál Bartók.

Az első tétel népdalszerű főtémájának variánsa a harmadik tételen uralkodó téma, a második pedig szép, lassú középrész, hatásos témaváltozatok, amely a szerző egyik legmelodikusabb kompozíciója. A háromtételes versenymű különben állandó fokozást mutat. A hárfa intonálja a darabot, majd rövid bevezetés után megszólal a hegedű töretlen vonalvezetésű szólója, amely azután egyre uralkodik a zenekar felett, annak ellenére, hogy úgyszólván egyenrangú szerepet játszik a magánhangszerrel. Hatásában és dinamikai erejében egyre emelkedik, hogy végül a harmadik tétel befejezésének hatalmas extázisában robbanjon ki. Bartók játszi könnyedséggel bánik a hangszerekkel, egyformán súlyt helyez a vonósokra és fúvósokra, éppen olyan gonddal csiszolta a zenekar hangjait, mint a szólistáét. Mondanivalójának közlésében, formába öntésében annyira emberi és egyúttal annyira zseniális, fantáziája korlátlan, kifejezésmódja szenvedélyes, mégis fegyelmezni tudja magát, szigorúan a nagy szellemek félelmetes erejével. Drámai alkotás a hegedűverseny, amelyben Bartók varázslatos, szuggesztív hatása leginkább érvényesül.

Szervánszky Péter előadásán érezni lehetett, hogy komolyan, becsületesen készült, de a pontosságon, tökéletes biztonságon, virtuóz tudáson túl megtaláljuk a lelket és értelmet is. Valóban, a mai muzsikusgárdában Szervánszky a legméltóbb interpretálója az új műveknek, így Bartók szerzeményeinek.

A Székesfővárosi Zenekart Ferencsik János vezényelte. Világosan, érthetően rajzolta meg a mű mondanivalóját, erős kézzel fogta össze a zenekart és nagyon vigyázott, hogy határozott formát adjon a kíséret kissé széteső bizonytalanságának.

A műsort Bartók Táncszvitje és Mozart Divertimentója egészítette ki.
 

N. M.

FILM SZÍNHÁZ IRODALOM, 1944. január 13.(7. Évfolyam, 3. szám)


255 Búbánat 2017-12-13 10:32:57 [Válasz erre: 252 Búbánat 2017-12-12 11:39:16]

A legnagyobb magyar menekült: Bartók

V.S.  magazin

BÁN ZOLTÁN ANDRÁS - 2015. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT 8:26

Szeptember 26-án hetven éve hunyt el Bartók Béla. Nem Magyarországon, hanem New Yorkban halt meg, ahova '40-ben költözött, bár ezt ő nem szánta végleges kivándorlásnak. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy miért ment el, és miért tanácsolta azt, hogy „aki csak tud, menjen el”.

Kevés szívszorítóbb fénykép akad kultúránk történetében, mint amelyen a legnagyobb magyar zeneszerző látható az Excalibur nevű hajó fedélzetén; magányosan áll, hajába belekap a szél, szeme gyanakvón fürkészi a láthatárt. Az 1940. október 20-án Lisszabonból indult gőzös New Yorkba tart.

Bartók nemrég járt Amerikában, egész pontosan áprilisban, amikor honfitársa, a világhírű hegedűművész, Szigeti József társaságában adott koncerteket többek közt olyan reprezentatív helyen, mint Washingtonban, a Kongresszusi Könyvtárban, amiről lemezfelvétel is készült. Jelentős sikert aratott, és a honorárium, 1250 dollár fejedelminek mondható. Ugyancsak a nagy eredmények közt könyvelhető el a lemezfelvétel, melyen Szigeti és Bartók a klarinétos Benny Goodman, a „swing királya” társaságában játszotta fel a Kontrasztok című kamaraművét, melyet a zeneszerző Goodman megrendelésére írt.

Azaz minden oka megvolt rá, hogy kétségbeesett elhatározását, miszerint hamarosan elhagyja hazáját, ne úgy érzékelje, mint ugrást a semmibe. Némi joggal remélhette, hogy Amerikában megfelelő ideiglenes otthonra talál. Fontos ezt hangsúlyozni, hiszen a közhiedelemmel ellentétben Bartók tulajdonképpen soha nem tekintette véglegesnek áttelepülését. Legfőbb bizonyítéka ennek, hogy – amint fia, ifj. Bartók Béla leírta – a Csalán utcai tágas villalakás (ma a Bartók Emlékház) bérletét nem mondta föl, bízva a mielőbbi visszatérésben. (De az később olyan költségekkel járt, hogy a Budapesten maradt fiú 1942-ben mégis feladta a bérlést, ráadásul addigra Magyarország már belépett a világháborúba, így szertefoszlottak a közeli hazatérés esélyei.)

Az Amerikába tartó hajó fedélzetén

Az Amerikába tartó személyszállító hajó fedélzetén

És most, azaz október végén Bartók visszatért az Államokba, ezúttal már felesége, Pásztory Ditta társaságában. Az út meglehetősen kalandos volt, Olaszországon, Svájcon, Spanyolországon, végül Portugálián át vezetett, vonatokon és autóbuszokon, míg végül hajóval érték el a New York-i révet. Az érkezésről idézzük fel a New York Times 1940. november 3-i számának meghökkentően reklámízű beszámolóját. „Bartók Béla, az egyik legismertebb magyar zeneszerző kedden érkezett meg az American Export Excalibur nevű hajóján, feleségével, Pásztory Dittával. (...) Utazásukon két kis bőrönd kísérte őket, mert csomagjuk nagy része lekéste a hajó lisszaboni indulását. Madame Bartók azonnal a Bloomingdale áruházba ment, ahol a New Friends of Music alelnöke, Ira A. Hirschmann segítségével kiegészítette ruhatárát.” De szerencsére a kották nem vesztek el, így november 3-án már eljátszhatták a Town Hallban Bartók egyik legnagyobb művét, a két zongorára és ütősökre írt Szonátát, mely szép sikert aratott.

DE MIÉRT MENT EL VOLTAKÉPPEN?

Ez a kérdés kortársai közül sokakat foglalkoztatott, de teljesen megnyugtató és érvényes feleletet sem akkor, sem később sem talált rá senki. Doráti Antal, a nagy karmester, aki már Amerikában élt Bartók megérkezésekor, memoárjában érthető, de végzetes döntésnek festi le Bartók elhatározását. „Nagyon nehéz megérteni, hogy Bartók, a legmagyarabb magyar, hogyan volt képes magát arra elszánni, hogy elhagyja hazáját. Ezt a lépést drágán kellett megfizetnie, a szó szoros értelmében fölért az öngyilkossággal. Meggyőződésem, hogy szülőföldjének elhagyása megrövidítette az életét… Miért ment el? Egyszerű: az individuális emberi szabadságot mindennél többre értékelte. Sajátlag az egyre növekvő jobboldali nyomás ellen menekült, de lényegében ellene volt minden zsarnokságnak.

Szegénységben élt és halt meg. Amerikai szegénysége nem volt nagyobb az otthoninál. De nehezebb volt elviselni, mert idegenben viselt szegénység volt.”

Doráti elemzése rokonszenves, de korántsem pontos vagy árnyalt. Hogy Bartók az individuális szabadságot mindennél többre értékelte, az feltehető (ugyan ki nem értékeli azt sokra?!), de lényegében nem mond semmit. A jobboldali nyomás már erősebb érv, de a világfi Doráti valószínűleg nem érti, hogy Bartók szinte fizikailag undorodott a náciktól vagy az olyanoktól, akik ebbe az irányba hajlottak, „mindenki náci-gyanús”, írta egy levelében. És még ennél is mélyebben vall iszonyodásáról, sőt szégyenkezéséről svájci bizalmasának, Müller-Widmann asszonynak írt 1938-as levelében:

nálunk sajnos a »művelt« keresztény emberek majdnem kizárólag a náci rendszernek hódolnak: igazán szégyellem magam, hogy ebből az osztályból származom.”

BARTÓK A HORTHY-RENDSZERBEN

Vagyis Bartóknak szinte kizárólag morális, politikai vagy másként fogalmazva lelkiismereti oka volt az emigrációra. Nem üldözték, hanem csendben megtűrték, megbecsülték; a Zeneakadémián nyugdíjas, remekül fizetett állami állása volt, ahol 1934-től változatlan fizetésért már zongorát sem kellett tanítania, és az egyre jobban jövedelmező zeneszerzés mellett (egy levelében büszkén írja: „1934 óta jóformán csak megrendelésre dolgozom”) megmaradt szabadidejét szinte mániává fokozódó szenvedélyének, a népi dallamok lejegyzésének szentelhette.

1930-ben a Corvin-lánc alacsonyabb fokozatával, a Corvin-koszorúval is kitüntették, és noha ezt el akarta utasítani, imádott anyja tanácsára mégis elfogadta, bár az átadáson már nem jelent meg. Bartók bizonyos értelemben a Horthy-Magyarország fölött lebegve élte tökéletesen biztonságosra berendezett életét. Ahogy monográfusa, Tallián Tibor jellemzi: „igen jó financiális körülmények között, polgári-értelmiségi egzisztenciális biztonságban, egy nemzeti társadalom szellemi-művészi univerzumának középpontjában élt”. A rendszer nem kívánt tőle semmi különöset, és ő sem kívánt semmit a rendszertől. Nagyjából békén hagyták egymást, és ez így volt jól.

ELSŐ KACÉRKODÁS AZ EMIGRÁCIÓVAL

De nem volt ez mindig így. Fontos tudni, hogy az amerikai döntés nem az első kísérlete volt Bartóknak a kilépésre. Először 1920 táján merült fel az emigráció lehetősége. Bartók a Tanácsköztársaság alatt az úgynevezett Zenei Direktórium tagja volt, és amikor a fehérterror korai szakaszában direktóriumi társai, Kodály és Dohnányi Ernő ellen valóságos hajtóvadászat indult nem csupán a sajtóban, hanem munkahelyükön, a Zeneakadémián is, Bartók úgy érezte, betelt a pohár. Bár őt magát személyében nem üldözték, morális lénye oly mértékben sérült, hogy elkezdte keresni az elszakadás lehetőségeit. A művészeti modernség egyik centruma, Németország, azon belül is Berlin volt a legesélyesebb jelölt; 1920. október 23-án édesanyjának írt levelében igen plasztikusan festi le a korábbi eseményeket és azok következményeit.

Én még várok, várok, ameddig ilyen elzártan, ostromállapotszerűen vagyunk, meg sem lehet mozdulni. De – amennyire lehetett – már 3 országban érdeklődtem boldogulási eshetőségek iránt. Szóval: nekem itt bajom nincs, nem üldöznek (nem azért, mert egyáltalán nincs okuk rá – ilyesmivel most itt nem törődnek –, hanem mert nem mernek effélét tenni.) A 3 külföldi ország pedig Erdély, Bécs és Németország. Nekem a legkellemesebb Erdély volna, az egész volt Magyarországból ugyanis ezt a földet szerettem legjobban.”

De gyorsan kiderült, hogy mindez Trianon után tökéletesen megvalósíthatatlan, így Bartók maradt a belső emigrációnál, és voltaképpen 1923-ig, amikor bemutatták a Buda és Pest egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Táncszvit című zenekari művét, kerülte a nyilvánosságot. És később is irtózott a társasági élettől. Egy 1926-os levelében rémülten kérdi édesanyját, hogy mit tegyen, hogyan találjon a lemondásra valami ürügyet, mivel „Bethlen István miniszterelnök és felesége meghívtak 22 órára egy teára. Képzelheted, milyen kellemes ez!”

Mindamellett le kell szögezni, hogy feltehetően az ilyen „zaklatások” voltak a legkínosabbak, melyeket Bartóknak el kellett szenvednie a Horthy-rendszerben. Ám ez radikálisan megváltozott Hitler hatalomra kerülésével és aztán az 1938-as Anschluss bekövetkeztével. Bartók ettől kezdve elviselhetetlennek érezte a légkört, és tőle szokatlanul izgatottan, szinte hisztérikusan kiált fel egy október 24-i levelében:

El kéne menni innen, ama dögvész-országnak szomszédságából, messzire-messzire, de hova: Grönlandba, Fokföldre, Tűzföldre, Fidzsi szigetekre, vagy még a Mindenható se tudja hova!

Máskor higgadtabban elemez: „Ez az átkozott német előretörés olyan súlyos helyzetbe hozott engem, hogy hetekig az ezzel kapcsolatos és engem érintő kérdésekkel, a rajtuk való töprengéssel voltam elfoglalva.” A töprengés lassan szinte teljesen felőrli, és amikor látszólag döntésre jut, vagyis a maradás mellett érvel, érezni, hogy a következő pillanatban ismét felmerülhet egy ellenérv: „Még a legkedvezőbb esetben is óriási nehézséget és lelki gyötrődést jelentene számomra valamilyen idegen országban a mindennapi kenyér megszerzése, annyira, hogy erre még gondolni sem lehet. Mert ezzel nem érnék el semmit, hiszen ilyen körülmények között máshol sem tudnám tulajdonképpeni és legfontosabb munkáimat elvégezni. Tehát itt teljesen mindegy, hogy megyek-e vagy maradok. Aztán itt van az anyám, élete utolsó éveiben hagyjam el örökre – nem, ezt nem tudom megtenni!”

Csakhogy 1939 decemberében meghal a szentként tisztelt és körülrajongott anya, és ezzel leomlik a maradás melletti érvrendszer utolsó bástyája is.

MIÉRT ÉPPEN AMERIKA?

E kérdésre viszonylag könnyű a felelet. Azért ment Amerikába, mivel Európában, Svájcon kívül, nem kínálkozott számára más biztonságos és a zeneszerzői munkát nem gátoló menedék. Ugyanakkor Svájc teljesen megfelelő hely lett volna számára: Bázelben kimondott baráti kapcsolatot ápolt Paul Sacherrel, a Bázeli Kamarazenekar vezetőjével, aki Bartók egyik fő művének (Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára) megrendelője volt, és amely 1937-es bázeli premierjén óriási, egy „hipermodern” mű megszokottan tanácstalan fogadtatásához képest szinte kirobbanó sikert aratott. (Sacher ekkor a Divertimentót is megrendelte Bartóktól, amely szintén diadalmenet lett.) De Bartók félt. Úgy sejtette, Hitler Svájcot sem fogja kímélni, és Magyarországot is elháríthatatlan veszély fenyegeti.

Ugyanis az a közvetlen veszély forog fenn, hogy Magyarország is megadja magát ennek a rabló és gyilkos rendszernek. A kérdés csak az, mikor, hogyan? Tulajdonképpen az lenne a kötelességem, hogy kivándoroljak – írja Müller-Widmann asszonynak. És bár Svájc helyzetét tévesen ítélete meg, a magyar körülmények jellemzésében igaza lett.

Maradt tehát az Egyesült Államok, ráadásul láttuk, hogy az április–májusi tartózkodása a legszebb reményekre jogosította. Ám gyorsan csalódnia kellett. Nem is annyira a megélhetési lehetőségekben, hanem inkább a légkörben. Amerika a maga dübörgő nagyvárosaival nem volt megfelelő terep a természetimádó Bartóknak, és hamarosan kétségbeesetten idézi egyik levelében a Dante Poklának feliratát: „én ebben az országban élni nem tudok. Ebben az országban – lasciate ogni speranza.”

Doráti szerint Bartók éppen olyan szegény volt Magyarországon, mint Amerikában. Hogy Magyarországgal kapcsolatban ez tévedés volt, azt már kimutattuk. És az újabb kutatások azóta már feltárták, hogy a legendákkal ellentétben Bartók Amerikában sem élt olyan nyomorban, mint ahogy az bekerült a köztudatba. 1941-től a Columbia Egyetemen dolgozott rendes fizetésért; 1943-ban a Bostoni Szimfonikus Zenekar megrendelte tőle a Concertót, melyért komoly, 1000 dolláros honoráriumot kapott. És 1944-ben a nagy hegedűművész, Yehudi Menuhin az általa megrendelt Szólószonáta előadási jogáért 10 ezer dollárt fizetett, ami ma nagyjából minimum 500 ezer dollárnak, de valószínűleg jóval többnek felel meg, és az összeg Bartók minden gondját megoldotta volna. De egyre jobban elhatalmasodó leukémiája miatt már nem tudta élvezni a pénz kínálta előnyöket. 1945 szeptember 26-án halt meg New Yorkban, temetése igen szűk körben történt.

Bartók még távozása előtt, Budapesten, 1940-ben írt végrendeletében is megragadta az alkalmat a tiltakozásra.

Ha netán halálom után utcát akarnak nevemről elnevezni, vagy ha nyilvános helyen velem kapcsolatban emléktáblát akarnának elhelyezni, akkor kívánságom ez: Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér, és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve (Mussolini, Hitler – a szerk.), akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon, erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet…

 



253 Ardelao 2017-12-13 00:40:54

A szívhez szóló Bartók,

Geyer Stefi emlékére
 

Szabadi Vilmos beszél terveiről

A Hungaroton Classic egyik újdonsága Bartók két hegedűversenyének felvétele.

E két műről együtt még sohasem készítettek magyar művészekkel digitális felvételt. A CD egy-két hete már a boltokban van. A szólistát, Szabadi Vilmos hegedűművészt kérdeztük róla.

A II. hegedűversenyt „a” Bartók-hegedűversenynek szokták említeni. A fiatalkori I. hegedűversenyről mit kell tudnunk?

- Bartók nagy szerelmének, Geyer Stefi hegedűművésznőnek ajánlotta a darabot. Közös emlékeik sokaságát komponálta bele. A kéziratot elküldte Geyer Stefinek, aki - bár szakított Bartókkal - haláláig nem adta ki a kezéből. Így a darabot csak 1958-ban mutathatták be, Svájcban.

Magyarországon alig hangzik el, a nyugati koncerttermekben viszont rendszeresen.
- Érdekes, hogy - a megszokott háromtételes formától eltérően - ez a mű csak kéttételes.
- Eredetileg háromtételesre tervezte, azután, rádöbbent, hogy Geyer Stefi portréját két ellentétes képben tudja megfesteni. Az első tétel vallomás a szép-lányhoz, a szerelem idealizált tárgyához. „Kizárólag a szívemből írtam” - jegyezte meg Bartók. Nem ismerek még egy olyan hegedűversenyt, amely ilyen erős érzelmi töltésű, ennyire szívhez szóló dallammal kezdődne. A második tétel inkább a virtuóz hegedűművészt mutatja be.

- A II. hegedűversenyt is most vette fel először?

- A művet 1984-ben tanultam meg, mégpedig abból a kézirat-fénymásolatból, amelynek eredetijét Székely Zoltán őrzi Amerikában. (A szerző a darabot barátjának, Székely Zoltán hegedűművésznek ajánlotta, ő is mutatta be 1939-ben Amszterdamban.) Ezt az utolsó verziót tartalmazó kéziratot összehasonlítottam a forgalomban lévő angol kiadással, amelyből mindenütt a világon játsszák a darabot, és 97 hibát találtam! A Hungaroton Classic felvételén természetesen a hiteles változatot szólaltatjuk meg a Magyar Állami Hangversenyzenekarral, Ligeti András vezényletével.

- Milyen más felvételen dolgozik mostanában?

- A legfrissebb termés a leendő Bartók-sorozat folytatásaként egy újabb CD (ugyancsak a Hungaroton Classic kiadásában), amely az ifjúkori hegedű-zongora szonátát és a híres, Yehudi Menuhin számára írt hegedű-szólószonátát tartalmazza, tehát Bartók egyik első és egyik utolsó művét.

- A hanglemezfelvételek mellett milyen koncertekre készül?

- Ma este a Zeneakadémián Bruch: „Skót fantáziáját” játszom a Magyar Állami Hangverseny- zenekarral, Jurij Szimonov vezényletével. Azután New Yorkban és Washingtonban adok koncerteket, életemben először. Azután Olaszországban turnézom, majd készülők angliai és írországi koncertkörutamra.

Solymosi Tari Emőke

NÉPSZABADSÁG, 1994. december 1. (52. Évfolyam, 282. szám)


252 Búbánat 2017-12-12 11:39:16

Corvin-láncokat és Corvin-koszorú

A Corvin-lánc története

[részlet]

"Már fél tizenegykor megkezdődött az autók felvonulása a Várba... az ünnepély résztvevői a főkapun át a díszruhás testőrök sorfala között vonultak fel a királyi vár Corvin Mátyás termébe... Tizenegy óra után két perccel kinyílt az ajtó, és Horthy Miklós kormányzó lépett a terembe. A kormányzó kíséretében volt Koós Miklós alezredes, első szárnysegéd. Mögöttük testőrök hozták a Corvin-láncokat és Corvin-koszorúkat." 1931. február 24-én Az Est című napilap tudósított ekképp a négy hónappal korábban alapított új államfői elismerés legelső átadási ceremóniájáról. E cikkből tudható, hogy a kormányzó önnön kezével akasztotta a Magyar Királyság általa legkitűnőbbnek elismert személyiségeinek nyakába a Mátyást ábrázoló, hosszú ezüstláncon lógó, 35 milliméter átmérőjű, díszes érmét, s a szertartás etikettje szerint a tíz "Corvin-láncossal" még néhány szót is váltott

A hagyományteremtő ünnepségről a korabeli krónikák szerint egyetlen meghívott hiányzott, Bartók Béla. A rögtön meginduló szóbeszéd szerint a zeneszerző nem is fogadta el a neki szánt Corvin-koszorút. Volt, aki ezt csak azzal magyarázta, Bartók elégedetlen volt a második fokozattal, amit rajta kívül 58-an - köztük a munka- és vetélytárs barát Kodály Zoltán - vehettek át, mások szerint viszont Bartók távolléte politikai demonstráció volt. Hogy valójában mi történt, azt még a szakirodalom sem tisztázta egyértelműen. Ujfalussy József Bartókról írott könyvében bebizonyítja ugyan, hogy az újságokban megjelent hír, miszerint a zeneszerző londoni utazása miatt nem volt jelen a ceremónián, bizonyosan tévedés. Arról nem is szólva, hogy a mégiscsak Bartók birtokába került Corvin-koszorút az egykori budai lakóházában lévő emlékmúzeumban ma is bárki megtekintheti. Ennek ellenére zenei berkekben ma is tartja magát a legenda, miszerint Bartók a Corvin-ceremónia napján Hatvany Lajos villájában Thomas Mann-nal beszélgetett. Ami csak ott hibádzik, hogy a Magyarországra többször ellátogató német író 1931-ben egyáltalán nem járt itt..."

/Murányi Gábor: A Corvin-lánc története = HVG, 1999. november 13. 97-104./






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.